Találkozás a yakuza egy tagjával


Újabb napra virradt és már megint ezt az idegesítő munkát kell végeznem. Persze hogy a főnök nem hagyhatta ki, hogy megint le ne szólja az öltözékem. Elég idegesítő, de csak azért se fogom felvenni azt az idétlen öltözetet. Hitvány kis ember nem is sejti, hogy bármikor megölhetném. Milyen kár hogy nem tehetem legfeljebb, csak ha kezet emel rám.
- Hé, Nakata-san figyelsz te rám. Nem mondom el még egyszer, ha nem veszed, fel az egyenruhád ki leszel rúgva! – és tessék mondtam, hogy sosem felejti el.
- Ugyan ne nevettess. – nem mintha meg tudna. – Tudjuk mindketten, hogy nem fog kirúgni hisz én vagyok az egyetlen, aki bemeri tenni a lábát a 11. körzetbe. Úgyhogy erről ennyit. – csendül fel monoton hangom fittyet hányva az illemre tegezem le a dagi pacákot.
Istenem ilyen betoji embereket sem láttam még, hogy nem mernek egy városrészbe bemenni. Mégis mitől félnek annyira? Bár igaz, ami igaz sok arrafelé a rossz arc. De én már megszoktam hisz jó pár ideig ilyeneket fogdostam el a rendőrségek számára. Na meg azt se felejtsük el, hogy még mielőtt rám támadhatnának, én már rég végzek velük. De ez csöppet sem lényeges. Ma meg úgyis meglátogattam volna azt a környéket,
- Na, mi van, oda adod, végre a szállítmányt vagy viszed te magad? – a főnök úr fele már inkább egy méretes paradicsomra hasonlít, mint egy emberi fejre, nem nagyon csípi, hogy letegezem. Nem várom, meg míg újabb ordítozásba kezd, inkább kikapom a csomagot a kezéből és kilépek az ajtón. Mint mondtam ma már elterveztem, hogy meglátogatom azt a környéket, több okból is. Először is a meló miatt, másodszor pedig azért mert tudom, hogy ott lehet szerezni minőségi fegyvereket a piaci áruknál olcsóbban. Márpedig nekem most nincs túl sok pénzem és azt sem szeretném, ha vásárlás nyomán rám bukkannának annak ellenére is, hogy felvettem a Nakata Sachiko álnevet.
A vonat megáll. Nem sokan szállnak le itt rajtam kívül. Mint mindig most is szorosan mögöttem követ Ningyou a harci bábom, és mint megszokott most is ő cipeli a kiszállítandó csomagot. Miközben elhagyjuk, a peront a báb átnyújtja két katanám melyeket kabátja alatt őrzött. Egyik a hátamra másik a bal derekamra csatolom. Beljebb sétálva a területre kosz, szegénység és a csatornák bűze fogad. A legtöbben már mikor meglátnak, elállnak az utamból. Tudják hol a helyük. Persze nem is csodálkozom, hogy így reagálnak hisz ruházatom és a két méter magas kísérőmmel nem épp egy futárcég alkalmazottját juttatja az eszükbe.
Megállok. Eltévedtem vagy mégse. Megpillantok egy még le nem tépett utcatáblát.
- Jó helyen járunk. Már csak a házat kell meglelni. – mily szerencse, hogy a kiszállítandó csomagot pont oda viszem ahova jó magam is ment volna. Már csak meg kéne találni. Áh, ott is van.
Elbattyogok, az ajtóig majd bekopogom. Három koppanás az ajtón majd meg is szólalok.
- Itt a Ku-riesa-bisu{Futárszolgálat} csomagot hoztam.

Találkozás a yakuza egy tagjával


Kosz és még több kosz ahová csak nézek. Kétségtelenül jó helyen járok ez Karakura legszegényebbek lakóhelye, na meg persze a yakuzáké. A pillantások melyeket a férfiak vetnek rám… undorodom tőlük. Mind gyáva alak, amit közelebb érek hozzájuk máris odébb álnak és utat engednek, bár ez gondolom Ningyou miatt van. Lassan haladok a célobjektum felé és meg is pillantom. Elindulok az épület felé, de ekkor megállítanak. Ketten állnak meg előttem és utamat állják. Nagyon méregetnek így hát nem nehéz rájönnöm, hogy mit is akarnak. Kiterjesztem az egy és fél méteres reiatsu mezőt úgy hat méter széles gömböt hozok létre mely persze szemnek láthatatlan. A Mezőt kiszélesítve adok mozgásteret bábomnak majd gondolatommal a két férfihoz léptetem. Mivel mindketten a gömbön belül tartózkodnak, könnyedén eldobhatnám vagy megölhetném őket, de az túl feltűnő lenne és én ugyebár rejtőzködni jöttem ebbe a városba tehát nem kéne lebuktatnom magam. Ningyou ott terem előttük még mielőtt bármit tehetnének a mozgásukat egy gondolattal leállítom, majd közben szinkronban egy másik gondolattal utasítom bábomat, hogy ragadja nyakon őket. Torkukat szorongatva már nem is olyan bátrak még pár másodpercig fujtogatom őket, majd elengedem és rájuk nézve pillantásomtól berezelve menekülni kezdenek.
Ez után már csak pár méter és a házhoz érek. Lassan megyek végül is nem sietek. Na meg persze át is kéne gondolnom a dolgot végül is, ha minden igaz egy yakuzával lesz találkám és még nem is igazán tudom, hogy miféle fegyvert is kéne keresnem. Talán lőfegyvert vagy egy harmadik katanát? Nem tudom, de talán majd lesz választék. Odaérek az ajtóhoz. Bekopogok, majd a cég sablonszövegét kezdem el mondani. Ekkor a lakó is lassan kinyitja az ajtót. Egy női arc tűnik elő az ajtóban majd lassan kijjebb lép. Hát mit ne mondjak nem épp egy yakuza vagyis az én elképzeléseim teljesen mások voltak.
- Nos, lássuk… Kuro… sawa Fumiko. Ön az nem, de bár? – kérdem, miközben elengedem a balommal katanám majd elveszem a bábomtól a csomagot.
- Biztos, hogy nem rendelt? – kérdem, majd felé nyújtom a csomagot. A telekinetikus mező most pont akkorára tágítottam, hogy a nő előtt pár mini méterre legyen, így elég nagy hogy bábomat mozgathassam magam elé, ha szükséges. Nem mintha szükség lenne rá. Ebből a nőből nem igen nézném ki, hogy ok nélkül rám támadna.
– Szerintem érdekelné, ami benne van. – lehet, hogy jobb lett volna előre megbeszélni egy találkát. Lassan nyitom meg a csomagot, hogy láthassa, csak pénz van benne. Majd halkan folytatom.
- Ha maga nem is rendelt azt hiszem, én vennék valamit… - nos, remélhetőleg eme béna célzásomra és a dobozban meglapuló pénz re leesik neki, hogy vásárló vagyok és fegyverhez szeretnék jutni.

Találkozás a yakuza egy tagjával


A szerintem bénán előadott szövegem, na meg persze a pénz végül eredményt hoz. Látom, amint a lány a csomag tartalmát vizslatja, majd mosoly jelenik meg arcán és beljebb invitál. Már eddig is észrevettem, hogy nem igazán tetszik, neki kísérőm jelenléte ezért úgy gondolom, hogy felvilágosítom.
- A társammal ne törődjön. Csak egy testőr, ha nem támad rám, akkor ő sem magára. – közlöm hanyag hangnemben a nővel miszerint „társam2 nem fogja bántani.
- Nem köszönöm. – utasítom vissza a kínálatot. Nem teázni jöttem a legjobb lenne minél hamarabb elintézni a dolgot. Házigazdánk egy pillanatra elmegy a szomszédos szobába, persze mondanom se kell, hogy szemeimmel végig követtem. Nem mintha attól tartanék, hogy hátba támadna, de azért a biztonság kedvéért nem árt az óvatosság.
Mikor visszajön, kezében egy csésze teával egy kopottas öreg ajtó felé mutat. Nem kell sokáig törnöm rajta a fejem, hogy rájöjjek, hogy az ajtó mögötti helyiségben szokta lebonyolítani a piszkos ügyeit. Láthatja rajtam, hogy nem igen maradnék sokáig, nem is húzza az időt inkább a kulcsért nyúl és már nyitja is a rozoga ajtót. Lassan lesétálunk a pincébe. Helyet foglalok az egyik általa kínált székre bábom pedig mögém állt.
- Köszönöm, de nem dohányzom. – utasítom el ismét a kínálatot. Inkább térjünk rá az üzletre bár igaz, hogy konkrét dolgot még nem igen tudok mondani a keresett dologról. Egyáltalán még azt sem tudom, hogy a nő is rendelkezik-e olyasféle képességekkel, melyekkel jó magam is. És persze az is kérdés, hogy vajon ős is lát-e lelkeket, mint én. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy, hogy vezessem fel a dolgot anélkül, hogy hülyének nézne.
- Nos, igen… természetesen fegyverről lenne szó. Viszont valami különlegeset szeretnék nem pedig átlagost… - hallgatok el. Konkrétumot még nem módok azon gondolkodom, hogy mikét hozzam, szóba természetfölötti lényeket melyek ellen hasznomra lenne még pár fegyver különlegesség. És akkor még ott van az apám, akinek birtokában van egy készülék, ami blokkolja az erőm és ez elég aggasztó. Jól jönne egy fegyver, ami az ilyen helyzetekben segítene. Pénzem van elég az elmúlt években a fejvadászat alkalmával elég sokat gyűjtöttem össze.
Visszatérve a lányra mióta itt vagyok, érzem, hogy ő is sugároz magából az enyémhez hasonló energiát így talán tud a lelkekről és a más egyéb lényekről.