- Öhm... Üdvözlök mindenkit az én szerény kis hajlékomban. *meghajol* Ezúton szeretném minenkinek bemutatni az én lakhelyemet a sok közül, amik ebben a raktárban találhatóak.
- Inkább én, mert ha te mutatod be ezt a patkány lyukat, tuti nem jutunk a végére, hugi. *kicsapja az ajtót, és belép a szobába.* Na, sz'al itt van egy benga ágy, amin - meglepő, amit mondok - aludni szoktunk. *rábökött az ágyra, majd a szekrényhez lép* Itt egy rohadt ronda szekrény, amiben ez az idióta a ruháit szokta tárolni. Komolyan... csodálom, hogy egyáltalán elfér benne az a sok gönc. A helyében megtartanék négyet-hármat, a többit meg kidobnám a szemétbe... *dühöng egy sort, majd egy mély sóhaj után folytatja a szoba bemutatását.* Az ágy mellett van egy-egy éjjeli szekrény is, bár szerintem rohadt felesleges itt ez a két szar.
~ Toshi-chaaa~n ne beszél csúnyáááán... Lehetnél egy kicsit nőiesebb is... *nyafog a visszaszorított Aya*
- Neked azt mondtam, hogy kuss. Most én beszélek. Ennyi nekem is jár, ha már a te girnyó testedben kell szenvednem örök időkig. *elgondolkozik pár percre* Hol is tartottam...? Ja, igen. Van egy kibaszottul csicsás lámpánk is, amiről néhány hernyó csüng le. Mondhatom, elég gusztustalan...
~ Toshi-chaaan azok nem hernyók, hanem cuki pillangók...
- Rendben, akkor legyenek rohadt pillangók... De csak itt, csak most, csak neked, és csak mert a hugom, vagy és csak mert ennyire fogyatékos vagy... *csend...* Még van néhány szék az ablak mellett, ami igen csodálatos látványt nyújt egy közeli szemétdobra. És ennyi... *visszaengedi Ayát*
- És akkor most jöjjön az én szempontomból... *kezdi vidáman*
~Úristen... ez hosszú lesz... Gatyákat felkötni, fotelekben hátra dőlni, mert az idióta dumagép már megint hosssssszú és unalmas beszédbe kezt...

[Váratlan tűzeset! - avagy így esett, Aya és Yuu vásárolni ment]

Ez a nap is úgy kezdődött, mint ahogy szokott, azaz heveny punnyadással az ágyban. Céltalanul váltogatom a televízió csatornáit, szerencsére van elég, így egész sokáig el tudok szórakozni ezzel. Egyik műsor sem tudja lekötni a figyelmem, végső elkeseredésemben már mesét is néztem, de az sem segített. Fásult sóhaj kíséretében lököm oldalra a távirányítót, majd fejemet a párnák közé nyomom, megpróbálva fulladásos halállal véget vetni unalmamnak. Köszönhetően jövök rá a tényre, miszerint elég sokáig vissza tudom tartani a lélegzetem, talán gyöngyhalásznak kellene mennem a Karib-tengerre. A friss, trópusi szellő belekapna ébenfekete hajtincseimbe, miközben egy duplaaxel kíséretében elemi erővel csapódok bele a hihetetlen kék vízbe. Lubickolásom zavartalannak tűnik, ám ekkor beüt a mennykő. Szobám ajtaja nyikorogva nyílik ki, ezt követően egy ismerős fej tűnik fel a résben. Gyors bocsánatkérés elhabogása után Yasu tudatja Velem, hogy jelentkeznem kell Ayánál és valami büntetést is emlegetett. A lehető legrosszabbat sejtve kászálódok ülő helyzetben, ezen idő alatt kihajtom a szobából a másik vaizardot. Szerepjátékoztunk már Chiyo-channal ilyen témában is, ezért elég fájdalmas dolgok elé nézek, aminek nem igazán örülök. A kelés után a fürdő felé veszem az irányt, hisz’ ha meg kell halnom, azt legalább tisztán tegyem, igaz-e? A gyors tisztálkodást követően már teljesen készen állok a kihívásra, s mivel egyetlen pólómat se akarom összevérezni, így boxeremre felhúzok egy rövidnadrágot és már kocogok is a megfelelő irányba. Fényképezőgép kattogást vélek hallani egy behatárolhatatlan távolságból, Lisa a közelben ólálkodhat, jobb lesz, ha vigyázok magamra, mert különben még valami beteg yaoi lapjain fogom viszont látni magam, amelynek hála búcsút inthetnék a normális életnek.
Az utat pár perc alatt megteszem, ez a raktár teljesen olyan, mint valami útvesztő. A megfelelő ajtó előtt szobrozva felkészítem magam a kitörő hangorkánra, majd kopogok néhányat a fa felületén. Lábujjaimon és sarkamon előre-hátra hintázva várom a bebocsátást, ami csak nem jön. Türelmetlenül megismétlem előbb cselekedetem, ám ennek hatására a nyílászáró engedelmesen kitárul. Egy pillanatra feltűnik elmémben a gondolat, mely szerint a múltkor is egy ilyen helyzet indította el a hatalmas félreértések sorozatát, azonban sikerül gyorsan elzavarnom a borús felhőket és teljes nyugalommal a sétálok be az oroszlán barlangjába. Eltérő az eddig látott szobáktól, meg kell jegyeznem, hogy mindenkinek gyökeresen eltér az ízlése egymásétól a lakók közül. Ide-oda ténferegve próbálom elfoglalni magam valamivel, de mivel egyetlen értékelhető hentai mangát sem találtam, nincs más választásom, mint rágyújtani. A fekete doboz gyorsan elkerül, s az ugyancsak éjszínű dohányrúd hamarosan már a számból kandikál kifelé. Mivel gyújtómat elég brutális módon tönkretettem, így egy Haiennel kell beizzítanom a cigarettát, ami leginkább a reiatsu felesleges pazarlásának kategóriájába tartozik. Valójában magasról teszek rá, annyi van, mint a rák, szóval elég sokszor kéne rágyújtanom egymás után ahhoz, hogy elfogyjon. Ezen kacarászva magamban pillanatok alatt elszívódik az áru, bármennyire is bánom ezt. Ide-oda sertepertélésemnek kétségtelenül meg lesz a böjtje, amire nem is oly’ sokára fény derül. Újabb köröm megkezdése alkalmával megbotlom a szőnyegben, ennek köszönhetően az üstökösként zuhanó bagóvég az egyik nyitott fiókban landol. Miután kényszerű kényszerleszállást eszközöltem a padlón, fájó orromat markolászva állok fel és nézek körbe.
- Nya, de h’l a c’gim? – teszem fel magamnak a kérdést még mindig a fájó testrész tornáztatva. Néhány másodperc múlva választ is kapok a talányra a lángoló szekrénynek köszönhetően. – Tűz van! Tűz van!
Kezdek el rögtön kiabálni, mintha bárki is meghallaná vagy foglalkozna vele. Fejemet hihetetlen sebességgel forgatva próbálok valamit találni, amivel kiolthatom, a nagy lelkesedés közepette még a nyakam is belereccsen a forgásba. Rápillantva a szemetesvödörre óriási ötlet körvonalazódik bennem, amellyel kétségtelenül meg tudok menteni mindenkit! A benne lévő hulladékot nemes egyszerűséggel beszórom a sarokba, azután nagy kapkodás közepette török be a fürdőszobába, ami jól láthatóan üres. Aya valamiért nyitva hagyta a zuhanyt, ez igen nagy vízpocséklás, majd szólni fogok Neki ez ügyben! Egyelőre viszont el kell oltanom a tüzecskét, mielőtt még megerősödne. Nem látva a szememtől engedem tele a tűzoltóeszköznek kijelölt tárgyat, aztán gyors léptekkel visszatérek a szobába. Húha, a narancs lángnyelvek már a falat nyaldossák! Nem akarok elégni, mint egy tintahal, amit az újonc séf otthagy a roston! Úgy körülbelül négy-öt körre van szükség ahhoz, hogy megoldjam a helyzetet, de végül gyöngyöző homlokom megtörlése után büszkén tekinthetek munkám gyümölcsére. Kicsit kormos, kicsit romos, ám az Enyém! Magabiztos vigyor kíséretében paskolom meg a meggyötört bútor tetejét, mely ezt követően egyszerűen összeomlik. Teljesen letörten térdelek a romok elé, majd logikus gondolkodásra késztetem magam. Legoban mindig jó voltam, egy szekrény összerakása sem lehet sokkal nehezebb, még akkor sem, ha az alkatrészek elég szenesek is.

[ Váratlan tűzeset! - avagy így esett, Aya és Yuu vásárolni ment ]

Picikét morcosan kelek fel reggel, de elhatároom, hogy egész nap vigyorogni fogok mindenre, amire csak lehetséges. Jó, persze nem biztos, hogy sikerülni is fog, de az már más tészta. Hm… ha már tésztánál tartunk, csinálni kéne kaját is, mert kezdek éhes lenni, de azt majd máskor. Előbb a reggeli torna, majd pedig a pakolászás. A tornát tök gyorsan letudom néhány leguggolással, meg nyújtózkodással. Most tökre nincs kedvecském ott nyögdécselni folyamatosan a fényesre csiszolt padlón, meg minden, szóval inkább úgy döntök, hogy csinálok magamnak kaját, mielőtt még a többi dinka felfalná a fincsi falatokat. Út közben találkozok Yasuval is, és megemlítem neki, hogy talán szólhatna Yuunak, hogy majd látogasson meg a szobámban, mert beszélni szeretnék vele, cserébe nem futtatja meg Toshi-chan, ha épp rosszalkodik, vagy kilesi Masakit éjszaka az ablakán keresztül, esetleg az ajtón keresztül hallgatózik. Mindegy, itt most Yuu a fontos, meg az, hogy kifaggassam néhány dologgal kapcsolatban, amik nem hagynak nyugodni. Most így hirtelen egy ilyen se jut eszembe, de majd kigondolom addigra, mire jön Yuu. Mert hát nem lenne jó dolog, ha tök random dolgocskák miatt veszekednék vele. Egyáltalán… veszekedni akarok én vele, vagy mi? No mindegy, lényeg, hogy a kajálás, és parancskiosztás után úgy döntök, hogy ideje meglátogatni egyik kedvenc helységemet az én saját kis szobácskámban, mely pedig a fürdő. Nem, nem fogok a tükör előtt pózokat vágni, és vadul kattogtatni a fényképező gépem, mert hát az nem stílusos, ha tükör előtt pózolok. Ha már ott leszek a fürdőben, majd a vécén ülve pózolgatok ott magamnak, de egyelőre inkább csak tusolni van kedvem. Majd utána jöhet az elegáns klotyónpózolás egy kupac kaksival a kagylóban.
A zuhanyrózsa alatt álldogálva azon gondolkodom, hogy kire kéne ráakaszkodni, mert hát nem akarok én minden nap az agyára menni egy adott emberkének. Meg a változatosság egyébként is jó, és így csak havonta kétszer tudok egy ember agyára menni. Persze Toshi-chan kivétel ez alól, hiszen őt a nap 24 órájában nyúzom mindenfélével, és néha már csak úgy rám hagyja, hogy „Monnyad hülye, úgy se figyelek rád…”. Gonosz dolog tőle, de hát nem is arról híres, hogy krémsajtból van a szíve. Szóval, nyugisan zuhanyzózok, és közben meg csak úgy állok, és bambulok ki a fejemből, mint ahogy mindig szoktam, és élvezem, ahogy a vízcseppek csiklandoznak, amikor hirtelen meghallom, hogy valaki beront a fürdőbe. A kezemben lévő tusfürdős flakont szorongatva lapulok teljes erőmből a falnak, és próbálok azon agyalni, hogy ki lehet olyan galád, hogy bemerészkedjen a fürdőmbe akkor, amikor épp használom. Néhányszor még ki-be rohangál, aztán annyi. Kíváncsian kukucskálok ki a függöny mögül, és nézek szét, hogy tiszta-e a levegő, majd mikor úgy gondolom, hogy a fürdő újdonsült szellemecskéje nem jön elő ismét, kikommandózok a tusoló tálcájából, és magamra kapok egy törölközőt, csak hogy azért mégis takarjon valaki, ha netalántán meglátogat a hét törpe egyike azzal a kéréssel, hogy legyek én Hófehérke a 478. Hókefélke és a hét törpe feldolgozásban. Hát… mondjuk akkor tutira ajtót, meg úgy épületet is tévesztettek akkor, mert én nem vagyok se fehér, mint a hó, se meg olyan hülye, hogy hét kitudjamilyenperverz törpe pasival zárjam össze magam örök életemre. Még a végén megrontanák a lelkivilágomat, és mehetnék a diliházba súlyos lelki sérülésekkel. Na, azt már nem! Én, vagyis inkább Toshi-chan tutira szétcsapna köztük, aztán mindenki mehetne a parkba mutogatós bácsinak.
Tehát, ott tartottam, hogy épp türcsikéért kommandózok, amikor megpillantok egy igen sötét kobakot a résnyire nyitott ajtón keresztül, aki épp a komódom környékén áll. Azonnal az fordul meg a fejemben, hogy biztos a bugyijaimat szaglássza, vagyis biztos valami beteg állat látogatott el kicsiny kuckómba. Hirtelen sikíthatnékom támad, így az ajtót kivágva, egy flakon hajlakkot, és egy zselés dobozt vágok sikoltozva a látogatóhoz.
- Szatííííííííír!!!!!!! – visítom, majd egy pillanatra elgondolkozom a szó jelentésén, majd folytatom a vinnyogást: - Izé… mégsem… Rossz szó… Perveeeeeeeerz!!!!!!! – kiáltom tovább hajigálva a kezembe akadó dolgokat a wc kefével együtt, persze mindezt csukott szemmel. Amint kinyitom gyönyörű szemecskéimet, szinte a másodperc törtrésze alatt leesik, hogy bizony nem egy perver beteg állat áll a szobámban, hanem Yuu, akit én magam hívattam be a szobámba. Minden bizonnyal Yasu szólt Yuunak, hogy keresem, és jött, és… és… várjunk… csak… O.o Mit keresett Yuu a fürdőben, és minek kellett neki annyi víz? O.o Ugye nem akar hirtelen leönteni egy vödör vízzel, hogy vizes póló versenyt rendezzen, vagy valami hasonló? Nekem nem lenne mit mutogatni… Igen… kicsik a melleim, és ez engem zavar, mert vannak olyanok, akiknek sokkal nagyobbak, és ezért nekem kisebbségi komplexusom van. Csak éppenséggel nem próbálom mások torkát átharapni ezért, mint azok a kis patkányok, akik csivava néven futnak újabban.
Épp indulnék a hatalmas sokk után, hogy keressek magamnak valami alsóneműt, amikor észre veszem, hogy a komódom nincs ott, ahol legutóbb hagytam, vagyis a szokásos helyén. Helyette inkább valami romos izé van ott, amit valahogy sehogy se tudok beazonosítani. Kis idő után megjelenik egy apró, képzeletbeli villanykörte a buksim felett. Nagy nehezen, szorgos agymunkával sikerült összeraknom a vizes, és romhalmazos dolgokat, így megszületett a nagy, és zseniális ötlet. Yuu biztos valami víztározót akart nekem építeni a szobában, de nem sikerült neki. De ha nem sikerült neki, akkor az azt jeleni, hogy a vizet pocsékolta, ami meg azt jelenti, hogy megint az eget fogja verdesni a vizes számlánk. De ez még azt is jelenti, hogy valaki bizony alattunk beázott. Hát… így járt! Legközelebb tegyen nejlon lepedőt a plafonja alá, amivel meg tudja előzni az efféle problémákat.
- Köszi Yuu, hogy beépített víztározót akartál nekem építeni, de lenne egy kérdésem… Hova tetted a fehérneműs komódom? – teszem fel érdeklődve a kérdést remélve, hogy még ma választ kapok rá, hiszen sürgősen kellene onnan néhány dolog.

[Váratlan tűzeset! - avagy így esett, Aya és Yuu vásárolni ment]

Sosem voltam egy nagy barkácsmester, erre ismét rá kell döbbennem. A különböző elemek valahogy nem passzolnak egymáshoz, pedig eredetileg egy szekrényt alkottak. Fejemet vakargatva próbálok mégis dűlőre jutni a problémával, amikor fülsiketítő kiáltás csapja meg a fülem. Aya vágtat ki a fürdőszobából egy szál törölközőben, s a szoba másik felébe kezdi hajigálni ingóságait, még véletlenül sem oda, ahol Én vagyok. Értetlen kifejezéssel az arcomon szemlélem a jelenséget, ami rövid időn belül véget is ér. Kérdését követően már semmi kétségem sincs afelől, hogy a nő régen tényleg a 11. osztag vezetője volt. Igazából teljesen felesleges lenne bármiféle kitaláción agyalni, hisz’ a halálisten könnyedén elintézte ezt Nekem. Köhécselek néhányat, ezzel szerezve némi időt, amíg a víztározó mellé kitalálok valami magyarázatot arra, hogy miért van egy kupacnyi égett fa a padlón. Egyik sületlenség a másik után férkőzik elmémbe, csupán egy-egy használható idea mutatja meg magát. Valamiért rossz érzés fog el, így álló helyzetbe tornázom magam, ekképp legalább kellően ki tudom alkalmazni testi előnyömet, ha szükség lenne rá. Fél szemmel észreveszek egy aránylag épp textildarabot, ami jobban megnézve egy melltartó lehetett annakidején. Nem valami nagy, ám a mostani feszült helyzetben nem tartom szerencsésnek a házigazda sértegetését. Hosszúra nyújtott léptekkel sétálok a kijelölt irányba, majd észrevétlenül elrúgom a cuccost jó messzire, nehogy még a végén ennek köszönhetően bukjak le. Szerencsére mesék kitalálásában elég jó vagyok, akár egy kisebb társaságot is el tudnék szórakoztatni mókás anekdotáimmal. Gondolkoztam már rajta, miszerint elmegyek az egyik közeli dumaszínházba kipróbálni magam, de a végén mindig közbejött valami világmegmentés.
- Az úgy volt, hogy Én úriember módjára várakoztam az ajtó előtt, amikor furcsa zajokat hallottam bentről. – kezdek bele a füllentésbe hihetetlen átéléssel gesztikulálva. – Nos, mivel nem venném a szívemre, ha bárki is megsérülne a lakótársaim közül, így gyorsan bevágtattam és akkor láttam meg azt az… izét… sárkányt! Igen-igen, szóval sárkányt, aki épp el akarta fogyasztani a komódodat. Égett bennem a bizonyítási vágy, meg ugye a reggeli futásoknak köszönhetően elég jó formában vagyok, ezért összecsaptam Vele! Végül sikerült levágni a fejét, de előtte egy tűzcsóvával felgyújtotta a bútorzatot. És-és… ennyi történt.
A végét kicsit sután fejeztem be, de ennek köszönhetően az egész rizsázás halálosan komolynak tűnik. Ezt előre látva még egy kicsit megpörköltettem volna a rövidgatyámat is, azzal bizonyítva a gigászi összecsapás tényét. Csak remélni merem, hogy Aya nem valami szíeszájos beépített ember, mert akkor rögtön megtalálná a terhelő bizonyítékot, melyet felhasználva a kár a szándékos gyújtogatást is a nyakamba varrhatják, holott igazából ilyesmiről szó sincs! Nem kell olcsó kínai fehérneműket venni, ez a tanulság az egészben. Persze nem lehet Neki sem egyszerű a gyerekosztályról ruhákat válogatni, azonban a következő bevásárlás alkalmával talán olyanokat kellene a kosárba pakolni, amik extrém körülmények között is kitartanak. Legyen 1500 °C vagy fújjon jeges szél, a tundrabugyi mindig megvéd! Mit se számít, ha a csont már kiporlad belőle, az a lényeg hogy ápoljon, s lehetőség szerint el is takarjon. Tiszta a lelkiismeretem, mindent megtettem a komód megmentésének érdekében, az már koránt sem az Én hibám, miszerint sikertelenül végződött a mentőakció. Némi ácsorgás után jobbnak látom helyet foglalni, mivel még kora hajnal van, ráadásul ki lettem rángatva a pihe-puha ágyikómból, azután meg még tüzet is kellett oltanom, szóval ezek mind így együttvéve kellően lefárasztottak egy rövidebb délelőtti sziesztához. E gondolatmenetet érvénybe helyezve huppanok le vendéglátóm fekvőalkalmatosságára, majd kényelmesen végigdőlök rajta. Nem olyan kényelmes, mint az enyém, még nincs rendesen kifeküdve a matracba a megfelelő mélyedés, amiben pihentető álomra hajthatnám fáradt fejem. Két lapos pislogás közepette jövök rá jövetelem igazi céljára, amit még a félszemű törpe osztott meg Velem, mint egy bugyuta népmesében.
- Jut eszembe! Miért is volt rá szükség, hogy hajnalok hajnalán iderendelj? – teszem fel a kérdést teljesen érdektelenül, miközben leplezetlenül ásítok egy nagyot. Engem nem fog úgy megtörni, mint Masakit, ez volt az első és az utolsó alkalom, amikor a kelleténél korábban és gyorsabban mentem akárhova is. Acélkék íriszeimmel újra végigpásztázom a szobát, figyelő tekintetem mozdítható ingóságok után kutat, amiknek jó hasznát venném magam is a saját lakrészemben. Egy hernyós lámpára mindig is vágytam, szóval ha valami olyasmit akar csináltatni, amihez valójában semmi kedvem nincs, akkor azt fogom fizetségként kérni. Lelki szemeim előtt máris ott lebeg a csiricsáré világítóscucc a kis vackom közepén, mely tökéletesen fog harmonizálni a bőr ülőgarnitúrával, valamint a modern ruhásszekrénnyel is. Igaz, a szobám akkora, mint egy kisebb albérlet, szerencsésnek érzem magam, amiért pont azt a raktárhelyiséget kezdtem el kipakolni és nem egy másik, sokkal kisebbet. A szomszédok is jók, Shunc nem sokat tartózkodik itthon, ennek köszönhetően azt csinálok, amit csak akarok, nem zavarok fele senkit. Ámbátor a múltkori afférunk alatt megosztotta Velem, miszerint mégiscsak vékonyak a falak, s a hangok simán átszűrődnek, ha épp… khm… tudjátok, no! Szúrós pillantást lövellek Aya felé, attól tartva, hogy már Ő is tud a kislányos sikolyaimról. Nem tehetek róla, felfokozott izgalmi állapotban a hangszálaim begörcsölnek és ezen a korbácscsapás sem segít.

Szemem egyre jobban elkerekedik, ahogy hallgatom Yuu sztoriját, miszerint egy sárkánnyal küzdött, aki szénné égette az egyik kedvenc bútordarabom. Igazából először nem akartam elhinni a dolgot, de aztán rá kell jönnöm, hogy bizony a mai világban lehetséges, hogy sárkányok rontanak be ártatlan ex-kapitányokhoz, akik ráadásul még shinigamik is, és a vaizardokkal élnek együtt. És nicsak! Mindegyik jellemző illik rám, tehát nem kizárt, hogy tényleg egy böhöm tűzokádó garázdálkodott a szobámban. Azonban ilyenkor felmerül még egy kérdés bennem… Ha egy sárkány volt a szobámban, és harcoltak Yuuval, akkor hogyhogy csak a komódom sínylette meg ezt a nemes küzdelmet? S ekkor jön is rá a megfelelő kedvenc nővérkémtől, miszerint biztos egy bébi sárkányról van szó. Logikus, hiszen ha egy felnőtt lett volna, már a fél épület romokban heverne, és mivel még mindig áll, ezért feltételezhetjük, hogy csupán egy picuri sárkánykáról van szó.
Ahogy végig gondolom az egész dolgot, hogy el lett pusztítva a kedvenc komódom, rá kell jönnöm, hogy ezzel bizony minden egyes fehérneműmnek, hálóingemnek, és zoknimnak annyi! Jó, mondjuk még a zokni nem nagy probléma… Inkább a csinos, selyem hálóingeim, meg néhány kedvenc egyéb ruhadarabom zavar. Azokért pedig annyit güriztem, hogy meglegyenek… T_T No, de mindegy is… Mindegy, hiszen a többségüket úgyis tudom majd pótolni, ráadásul már úgy is régen voltam shoppingolni, és azt hiszem, hogy már ideje lenne lassan meglátogatni drága, szeretett plázámat.
Kicsit még bambán pislogok magam elé, hogy feldolgozzam azt, amit Yuu mondott, meg hogy szegény, kicsi, icipici, drága, egyetlen komódocskám kilehelte a lelkét. Először fel se tűnik, hogy galád módon befoglalták az ágyikómat is, majd mikor leesik, tökre sértve érzem magam, és szerintem jogosan is. Elvégre mi jogon fetreng vendégként az én ágyamban? Jó, mondjuk most az egyszer megengedem neki, hiszen mégiscsak szembeszállt egy óriási fenevaddal csak azért, hogy megpróbálja megmenteni a kedvenc – és mellesleg egyetlen - fiókos szekrényemet.
- Hátööö… Igazából fogalmam sincs, hogy miért hívattalak, de az tudom, hogy valamiért veszekedni akartam… – kezdtem el magyarázni a dolgot, amitől talán kicsit morcos is lesz. Elvégre tök feleslegesen kelt ki a meleg, és pihe-puha ágyból csak azért, hogy eljöjjön hozzám. Ráadásul még így hajnalban meg is mentett engem, és a többieket egy hatalmas szörnyetegtől is. Milyen dícséretes… Ha hercegkisasszony lennék, és most valami tök ronda, és lepusztult várban lennénk, mondhatnánk azt is, hogy jött a herceg megmenteni a csúnya és gonosz emberevő sárkánytól. De mivel a sárkány kivételével egyik se igaz, így nem mondhatjuk. T_T
- De ha már itt vagy, eljöhetnél velem új alsóneműket venni. Mondjuk nem fontos, meg hagyjuk, ha nem érsz rá, mert el tudom intézni én is, csak hát ne egyedül menjek, és kell valaki, aki néha leállít, ha túlságosan sok mindent akarok összevásárolni. Múltkor is el kellett osztogatnom a sok csini bugyit, amit vettem, mert már egyszerűen nem fértek el a szekrénykémben… – hadartam el, még mielőtt faképnél hagyott volna Yuu a romhalmazzal együtt. Még a végén nekem kéne cipelnem a sok megvásárolt cuccot. Nem mintha nem bírnám el, csak azért az mutatósabb, ha egy férfi hordozgatja nekem a tatyókat.
Lassacskán, és nagy nehezen az a dolog is leesik hogy én még mindig türcsiben ácsingózok a szoba közepén. Hiába no… Lenyűgözött az a tudat, hogy egy sárkány látogatta meg szerény kis szobámat. Nem mindennap történik ilyesmi a shinigamival… Múltkor a húsvéti nyuszi látogatott meg vásárlás közben, és azt mondta, hogyha nem leszek jó kislány, akkor nem fog nekem csoda autót tojni. De kérdem én: hogy tud egy nyuszi kitojni egy komplett autót? Nem fáj neki? Jó, tudom… néha bugyuta és kicsit gyerekes kérdéseim vannak, de én így vagyok tökéletes, ahogy. A Télapó is megmondta legutóbb a levelében, hogy meg ne próbáljak megváltozni, mert akkor az unikornis felöklel, és fájni fog jóó sokáig a popsim. Épp ezért is nem szándékozom megváltozni.
Némi értelmetlen gondolkozás után úgy döntök, hogy amíg Yuu fetreng az én ágyamon, addig keresek valami göncöt, amit magamra vehetek. Legalább nézzek ki valahogy, meg hát megyünk ki az utcára. Mellesleg semmiféle nemleges választ nem fogadok el Yuutól. >.> Ha akar, ha nem jön, és kész… >.>

[Váratlan tűzeset! - avagy így esett, Aya és Yuu vásárolni ment]

Rendben van, eddig is tisztában voltam vele, mekkora megtévesztő is vagyok valójában, ám az, hogy kanyar nélkül bevette az összetákolt botorságot, még Engem is meglepett. Egy pillanatra íriszeim kitágulnak, ekképp adva a világ tudtára meglepődésemet, azonban hamar sikerül rendeznem vonásaimat, így a lebukás esélye minimálisra csökkent. Szinte gondoltam, miszerint egy értelmetlen letolás fog következni, de szerencsémre Aya elfelejtette miért is akarta épp leordítani a hajat a fejemről. Tudnék neki néhány stresszoldó gyakorlatot ajánlani, mert a folytonos idegesség árt a bőrnek, ráncos lesz tőle az ember. Születésnapjára biztos egy olyan nyomkodós labdát fog Tőlem kapni, azt kedvére nyüstölheti majd akkor is, ha épp senki nincs a közelben, akit bántalmazhatna. Egy ilyet muszáj leszünk Hiyorinak is beszerezni, mivel a 11. osztag ex-kapitányával kiegészülve agresszió terén túltesznek az egész raktár népességén együttvéve. Egyfajta gyerekkori traumára vezethető vissza, mint például: a nővéremnek nagyobb melle van vagy szebb kiskutyát kapott karácsonyra. Távol álljon a szemétség szerény személyemtől, viszont vak nem vagyok, ennek köszönhetően hamar levonom a következtetést, mely szerint vízi baleset esetén nem a cicije fogja fenntartani, az száz. Máris érzem koponyám repedését, szóval eme nem túl kellemes élmény hatására inkább a bölcs hallgatás mellett teszem le voksom. Elég ínyenc lehet alsónemű vásárlás terén, ezért még inkább köszönetet mondok a Gondviselésnek, amiért kamuzásom jól sült el. Kétségtelenül hasonló állapotba kerülnék, mint a szekrény, ha fény derülne turpisságomra. Egyszer nagyon csúnyán összeégettek egy összecsapás alkalmával, soha többet nem akarom átélni ugyanazt az érzést. Felajánlására először egy sóhajtást kap válaszul, de mivel úriember vagyok, természetesen elkísérem.
- Úgyse volt semmi különösebb programom mára, és ma amúgy is jócselekedettel indítottam a napot, evidens, hogy így is folytassam. – adok hangot gondolataimnak, miközben karjaimat összefonom a fejem alatt. – Legfeljebb majd nézek Én is magamnak valamit a férfiosztályon, amíg a válogatással vagy elfoglalva. Amúgy is kezdek kifogyni a felsőkből, az arrancarokkal való csatározások nem kímélik a ruhát, bármennyire szeretném is. A vér alig jön ki egy-egy cuccomból, ezért jobban járok, ha újakat veszek helyettük.
Álláspontom kifejtése után mély csend borul a szobára, ezen idő alatt a shinigami nekilát az öltözködésnek. Újabb ponttal bővül megfigyeléseim sora, miszerint ebben az épületben alig lakik olyan nőnemű lény, aki szégyenlősködne. Aya is tök nyugodtan dobja le magáról a törölközőt, s kezdi felvenni a kiválasztott ruháit. Futó pillantást vetek irányába, ennyiből le tudom szűrni, hogy hátul is lenne még hova kerekedni. Viszont nem vagyok perverz vagy ilyesmi, így a hasamra fordulok, majd arcomat a párnába nyomom. Remélhetőleg pár perc elég Neki, különben belefulladok az ágyneműbe, utána meg a hullámat áshatja elfele egyedül az épület mögött található udvar kemény földjébe. Ámbátor lehet egyszerűen feldarabolna, azután egy szemeteszsákban kidobna valami árokba, hadd egye a rohadás szerencsétlen testem. Még a gondolatától is kiráz a hideg, szóval gyors bocsánatkérés kíséretében kivágtatok a szobából, s saját lakrészem felé veszem az irányt, mert csak nem mehetek egy rövidnadrágban a városba. Mindig a lehető legstílusosabban kell kinéznem, mert bármikor felfedezhetnek és filmsztárt csinálhatnak Belőlem. Mondjuk, az univerzum megmentése közben nem sok időm lenne a forgatásokra, de talán majd békeidőben megpróbálkozom ezzel a pályával is. A szokásos farmer-tornacipő kombón kívül ezúttal egy fehér pólót, ezen kívül egy világoskék inget öltök magam, végül az egészet megkoronázom a nem régiben vett napszemüvegemmel. Néhány másodpercig csodálom az összhatást a tükörben, s miután mindent a lehető legnagyobb rendben találtam, idejét látom az indulásnak. A csajok mindig tovább készülődnek, mint mi férfiak, ezért ráérősen sétálok vissza újdonsült vásárlópartnerem kuckójához. Otthon ugye sose kopogok, ezért egyetlen szó nélkül lépek be ismét a helyiségbe.
- Nos, az indulásra készen állsz? – teszem fel a kérdést, míg feltűröm alkarjaim feléig a puha anyagot. – Minél hamarabb megyünk, annál gyorsabban érünk vissza. Ismerem a nők vásárlási szokásait, ezért még ha időben indulunk, akkor is órákig fogunk bolyongani, igaz-e?
Leplezetlen őszinteséggel formálom szavaimat, voltam már Chiyo-channal ruhát venni, kétszer annyit öregedtem aznap, mint hosszú életem során összesen. Ugyanerre készülök most is, lehetőleg a járóbotra nem lesz szükség visszafelé, remélem. Rengeteg mindent fog venni, ha állítása valós és tényleg egy kisebb etióp lánykórusnak elég bugyit tartott abban a komódban. Mostanság már nem képesek egy rendes, tűz- és vízálló bútordarabot összerakni, minden hullik szét, mintha csak kartonpapírból lenne. Bezzeg az Én időmben, ha megcsináltak egy asztalt, az bizony ötven évig is asztal volt, ám az idő vasfoga azért azt is megfogta. Egy kicsit lesújtva érzem magam, amiért őskövület vagyok, de még mindig jobban nézek ki, mint az előző főkapitány, Yamamoto-sama. Van, akivel kibabrál a Sors, s van, akivel nem. Igazából nem tudom magam elképzelni vénen, de ha mégis, akkor is dús hajkoronával. Egyszerűen képtelenség, hogy megkopaszodjak!

[Váratlan tűzeset! - avagy így esett, Aya és Yuu vásárolni ment]

Vhuhúú hát tökre szupcsi, hogy Yuu eljön velem vásárolgatni, mert hát na. Egyedül azért még sem buli a shopping, nincs igazam? Na, de most az öltözködés áll az első helyen, így hát máris elkezdek felkapni valami értelmes ruhácskát, amiben elszambázhatok Yuu-chankával a nem is olyan hú de közeli plázába. Viszont a sárkány cuccon még mindig tökre ki vagyok akadva, hiszen hogy lehettem akkora balfék, hogy elhalasztottam ezt a nagyszerű alkalmat. Még sose láttam sárkányt, és gondoltam, hogy jó lenne egyszer megkuksizni, de ha nem, hát nem. Mondjuk azért sajnáltam szegényt, de most így jártam.
Öltözködés közben akadt némi időm a gondolkodásra, mert hát ugye olyat én is szoktam, mint ahogy mindenki más is. Arra sikerült rá jönnöm, hogy a sárkányok biztos nagyon öregek lehetnek már, de már biztos, hogy kezdenek kihalni, vagy már meg is tették. Ebből tehát az adódik, hogy nem biztos, hogy igaz az, amit látogatóm próbált beadni nekem. Lehet, hogy igazából nem is volt itt sárkány? Azt azért mégiscsak meghallottam volna, ha egy óriási valami randalírozik a szobámban… Vagy lehet, hogy ez egy bébi sárkány volt? De akkor meg miért ölte meg, és miért nem hagyta, hogy élje boldogan az életét. Persze azért meg kellett volna büntetni, amiért felgyújtotta a ruhásszekrényemet, de mégse kellett volna halállal lakolnia szegénykének, mert hát lehet, hogy szobatisztává tehettük volna, és lehet, hogy néhány parancsszót is megtaníthattunk volna neki. Ki tudja, lehet az is kiderült volna róla, hogy valójában egy élő testtel rendelkező zanpakuto, és még a végén valamelyikünk mellé szegődött volna segítőtársként. Tökre imádtam volna a helyzetet, de mivel Yuu megölte szegénykét, így nem tudom tőle megkérdezni, hogy mégis miért jött el hozzám, meg egyebek. Viszont ugyebár az is lehet, hogy Yuu csak mondta, hogy volt egy sárkány a szobámban, és valójában más miatt égett le a komódom. Ezt mindenképp muszáj megtudnom. Mármint hogy tényleg sárkány volt-e bent, vagy csak ő kamuzta azért, hogy ne kapjon Toshi-chantól, vagy tőlem valami büntit.
Amint kész lettem a nagy öltözködéssel, és készülődéssel, valamint válaszként bólintottam Yuu-chan kérdésére, máris indulhattunk a naaagy bevásárlásra. Megjegyzésére inkább csak csendben motyogtam valami olyasmit, hogy „Pukkadj meg!” mert úgy határoztam, hogy inkább nem kommentelem az efféle megnyilvánulását. Mi az, hogy ha a nők vásárolni mennek, akkor az több óra is lehet? Az egy dolog, hogy én szoktam tényleg órákig sétafikálni, és percekig fanulni egy tök cuksi pulcsira, vagy felsőre, de az meg egy dolog, hogy Yuu általánosít, és ezzel együtt minden lányra azt mondja, hogy órákig vásárolgat. Milyen dolog már ez, kérem szépen? Meg egyébként is, miért hiszi azt, hogy biztos bevettem azt a sárkányos maszlagot, amikor még azt se tudom, hogy tényleg igaz volt-e, vagy sem. De azt hiszem, lassan már ideje lenne rákérdezni, hogy most mi a manó van. Tényleg volt-e valami tűzokádó állatka a szobácskámban, avagy sem.
- Ööö… Amúgy Yuu… Amit mondtál, hogy sárkány volt a szobámban... az tényleg igaz, vagy csak azért találtad ki, mert te csináltál valamit? Nyugodtan elmondhatod, nem leszek rád morc, mert hát úgyis le kellett volna cserélnem a cuccaim felét, meg minden, szóval ha csak hazudtál, mert megijedtél egy esetleges büntetéstől, akkor azt is megértem. Azt hiszem… – magyarázom neki szokásosan nagy átéléssel, meg hadonászással, miközben sétálunk kifelé a szobából. Egyébként igazat is mondok, hiszen én tutibizti, hogy nem lennék rá morc, amiért szétégette a komódom, max. azért, mert nem vallotta be az igazat, és félős nyuszi módjára inkább valami poénos kis sztorit adott be nekem, amit elsőre még el is hittem. Már ha tényleg valami kamuduma volt ez az egész dolog. Arra, meg hogy Toshi-chan nem fogja móresre tanítani, nem tudok semmit mondani, bár biztosra veheti, hogy futtat majd vele néhány kört a raktár körül, amiért megpróbált becsapni engem, meg ugyebár őt is. Furimód mindig megbüntet valakit Toshi-chan, pedig van, hogy nem is érdemlik meg. Szegényeket néha sajnálom, meg minden, de vicces, ahogy futkorásznak az épület körül. Egyszerűen képtelen vagyok megállni nevetés nélkül. Ő meg bezzeg folyton morog, meg minden. Most is szinte hallom, ahogy magyarázza, hogy a helyemben jó alaposan fenékbe billentené Yuu-chant, amiért hagyta, hogy ezt művelje a komóddal az állítólagos sárkány. Jó, azért nem pont így mondja, de én ugyebár szépítem, mert hát nem szeretek úgy beszélni, ahogy a nővérkém beszél, mert ő csúnya, meg durva, meg satöbbi, szóval na. Érthető, hogy miért nem ismétlem el a szavait. De amúgy abban lehet, hogy igaza van, hogy kéne ki szabni rá valami büntit, hogy megtanulja: legközelebb ne az én tágas szobácskámban fájtoljon egy szörnyeteggel.

[Váratlan tűzeset! - avagy így esett, Aya és Yuu vásárolni ment]

Minden valóságalapot nélkülöző rágalom! Nem félek semmitől és senkitől, ezt mindenki nagyon jól tudja. Rengeteg szörnyűséges ellenféllel küzdöttem már meg, s győztem le Őket, egyiket a másik után. Láttam már undorító gyilkosságokat is, mégse mondhatnám, hogy irtózom a vértől. Hiába durva a 11. osztag volt vezetője, nem tud megriasztani. Mindenesetre kitartok a kitalált mesém mellett, senki sem tudja bizonyítani, miszerint tényleg volt ott egy sárkány, de az ellenkezőjét sem! Az igazat megvallva elég rövid ideig tartott rájönnie a turpisságra, előző munkájából adódóan sokkal lassabb agyműködést vártam volna el. Ámbátor elmúltak már azok az idők, amikor a félőrült Kenpachik randalíroztak a Seireitei utcáin, a mostani kapitány is végtelenül kiművelt, talán még zongorázik is, simán kinézném belőle. Megrökönyödve csóválom meg a fejem, hisz’ tudom, ennek úgyis futás lesz a vége. Remek formában vagyok, meg se kottyan tíz-húsz kör a raktár körül, ám végtelen lustaságom nem engedi a túlzott munkavégzést. Túlerőltetés esetén egész nap morcos lennék, fagyit zabálnék és egész nap csak a tévé előtt tespednék. Ezzel tökéletesen lerombolnám a Rólam alkotott képet az emberekben, mely hősiességemet hirdeti. Nem akarok hájasan bekerülni a shinigami tankönyvekbe, mint rossz példa, ami azt sugallja: Így jár minden áruló, aki elhagyja a Gotei 13-t! Pedig ennek semmi köze nincs egykori szervezetemhez, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb életet élek, mióta nem kell a rohadt papírmunkával és az idegölő küldetésekkel foglalkozni. Természetesen a történések még mindig megtalálnak, már ki se merek lépni lassan otthonról, mert úgyis valami megmentendő lélekbe vagy elpusztítandó lidércbe ütközök. Jelenlegi feladatom a világ megmentése, kaszaboltassák le magukat mással!
- Ugyan kérlek, miért kéne tartanom a legkedvesebb személyi edzőm ítéletétől? – kérdezek vissza mézesmázos hangon, miközben résnyire kihúzom a raktár hatalmas ajtaját. – Az a sárkány tényleg ott volt, s mindenki Nekem köszönheti, hogy nem okozott nagyobb galibát. Tudom, kissé embertelen volt a módszer, amivel eltöröltem a föld színéről, viszont ha a hajad lángolt volna, akkor biztosan egyetértettél volna Velem! Ráadásul elég butának nézett ki, valószínűleg ezeket a gyíkféléket nem is lehet idomítani.
Hihetetlen mennyiségű marhaságot tudok összehordani, s mindezt olyan képpel, mintha a másodfokú egyenletrendszer megoldódását magyaráznám hatalmas beleéléssel. Szerencsére Aya nem tudja, hogy utálom a matekot és sose lennék képes elmagyarázni egy olyan bonyolult képletet. A túlzott gondolkodástól megfájdult az agyam is, így végképp elment minden kedvem az elmélkedésből. Egy újabb szál cigarettát kotrok elő dobozomból, miközben hálát adok a Gondviselésnek, amiért a bűnösségemet bizonyító csikk hamuvá égett a lány összes alsóneműjével együtt. Ennek köszönhetően különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül szívok nagyot az éltető dohányból, s fordítom lépteimet a pláza felé, ami ugyancsak régi emlékeket ébreszt bennem. Minimális az olyan középületek száma, ahova még nem törtem be éjszaka, züllöttségem már kezd rémítő mértéket ölteni. Valójában mindig van valaki, aki belevisz a rosszba, szerény személyem leginkább csak szenvedő alanyként van jelen az ilyen eseményeken. Kissé félve lépem át ugyan a komplexum küszöbét, a múltkor is teljesen nyugodtan sétálgattam errefelé, aztán csak arra eszméltem, hogy a marslakók máris fogságba ejtettek. Egy pillanatra a hideg is kiráz, amint a fotocellás ajtó összezáródik mögöttem, olyan érzés önt el, mintha önként vonultam volna börtönbe. Ingerülten hessegetem el a zavaró elmélkedéseket, nincs itt semmi, amitől tartanom kéne, ez egy egyszerű szórakoztató- és bevásárlóközpont. Leginkább a heveny unalom veheti el az életem, a szörnyikék pedig már biztosan visszatértek a saját bolygójukra, kitudja hány lábujjal gazdagodva. Tekintetem ekkor téved egy bébirépákat árusító pultra, amitől végképp elmegy minden étvágyam. Rossz ötlet volt felgyújtani az a komódot, bár csak meg se történt volna!
- Nos, hova szeretnél először menni? – teszem fel a kérdést teljesen unott kifejezéssel az arcomon. – Valamit majd kifizetek Én, mert többek között miattam gyulladt ki a bútorzatod, mivel nem tudtam kellőképpen védekezni a lény tűzcsóvájától.
Most őszintén, mennyi az esélye annak, hogy nem tudok megvédeni valamit, ha nagyon akarom? Úgy van, körülbelül semmi, de ezt a tényt jobbnak látom megtartani magamnak. Hosszú és idegölő járkálás veszi most kezdetét, mire megtalál mindent, amire szüksége van, addigra biztosan beesteledik. Megelőzve a rengeteg császkálást, ellenkezést nem tűrően kormányzom be az egyik üzletbe, ahol látok kiakasztva néhány melltartót, szóval biztos árulnak itt ilyesmit. Következtetéseim helyesnek bizonyulnak, mivel rengeteg női fehérneművel találom szembe magam, ilyen lehet a perverz otakuk bugyimennyországa is. Fogalmam sincs milyen ízlése van a nőnek ilyen téren, ezért egyetértően bólogatok bármilyen cuccra, amit leakaszt a polcról. Azért jó humorom nem veszett még ki belőlem, így észrevétlenül csúsztatok egy nagymamaalsót a kosárba, ez lesz az a darab, amiért képes leszek pénzt kiadni. Most őszintén, egy falatnyi tangában mi kerül ennyibe?! Az általam választottban legalább van elég textilanyag, ezért éri meg az árát.