Még kicsi vagyok, igaz, hogy a nagypapi mindig azt mondja, hogy igenis nagy és ügyes lány vagyok már, de én tudom, hogy még kicsi vagyok. Mondjuk az is igaz, hogy a magasságomra nem lehet panaszom, hisz egy egész centiméterrel magasabb vagyok Miyoko-channál. *.* Persze ez őt nem érdekli és mindig gonoszkodik, de legtöbbször Rei-channal. Én is meg szoktam sérteni őt, mondjuk nem tudom, hogy miért kezd el bömbölni, mikor hirtelen felindulásból közlöm vele, hogy mit akarok és nem tetszik neki. Persze ilyenkor akaratlanul én is elkezdek sírni és olyankor bejön az én anyukám meg Rei-chan anyukája és Miyoko-chan anyukája, hogy mi a baj és anyu mindig megvigasztal. Aztán miután senki sem sír és minden anyuka kiment nekiállunk bújócskázni. Örömmel állíthatom, hogy én vagyok a legjobb bújó. Mégpedig azért, mert én tudom azt a helyet ahol sohasem kapnak meg, ez a hely pedig a konyhában van . Ha valaki olyan ügyes mint én akkor képes bemászni oda, ahol Nagy-anyu (nem a nagymamára kell gondolni) tartja a titkos edényeit. Persze mindig elalszom, mert nem találnak meg és arra ébredek, hogy Nagy-anyu a grabancomnál fogva szed ki onnan, majd a kezembe nyom valami finom süteményt és hívja anyut. Aztán anyu mindig megdorgál, pedig én mindig elmagyarázom neki, hogy igenis a konyha is beletartozik a játéktérbe és, hogy ez a legjobb hely mert itt se Rei-chan sem pedig Miyoko-chan nem keres. Szerencsére mindig mikor visszavisznek akkor már mindketten alszanak, így miután én is lefeküdtem, már úgy hunyhatom le a szemecskéimet, hogy tudom, nem kell megmondjam nekik hova bújtam.
Délután pedig már hazamegyünk, legalábbis anyu mindig haza visz és amíg ő rajzol és öreg bácsikkal beszélget, vagy apuval csinál valamit addig a nagypapi ügyel rám. Ő mindig mesélni szokott nekem, mint az a bácsi az álmaimban, bár ő róla majd később mesélek.
Sokszor volt, hogy egy szobalánnyal összevesztem, mert mindig olyankor zavar meg amikor én épp a zsírkrétáimmal készülök kidekorálni a házat. Legalábbis mindig ezt a szót használja, bár én maradok a megszépítésnél. *.* Persze ilyenkor mindig megszid és azt kérdezi tőlem, hogy hogy fogja ő letakarítani. Én ilyenkor mindig sírva fakadok, hisz nem értem, hogy miért akarja letakarítani a remekművet amivel addig dolgoztam. Ilyenkor anyu mindig csetelapatét(csetepaté) vagy mit szokott tartani, meg olyan izét ahova apu szokott elvinni és egy olyan nagy sátorban van.
Apu még elszokott vinni magával a munkahelyére is. Nagyon sok érdekes figurával szoktam ott találkozni,nem is beszélve arról, hogy nagyon sokan cipekednek, így van esélyem lesből elgáncsolni őket. Persze ilyenkor apu inkább berak a lebegős szobába ahol úszkálhatok és megverhetem a tiszteket kedvemre. Az a kár, hogy se Miyoko-chnat se Rei-chant nem hozhatom el ide, mert az anyukájuk nem engedi, pedig milyen jó muri lenne. Aztán még anyuval szoktam elmenni az ő munkahelyére, mikor apunak nincs ideje vigyázni rám. Sajnos itt nincs alkalmam elbotlasztani senkit, mert senki sem esik el. Például ott van Kotomi-néni aki megszidta volt anyut az egyik reggel, hogy nem jó helyre ütött. Egyből el akartam gáncsolni, de csak kibillentettem az egyensúlyából, majd egy ugrálós csellel újra talpra állt. Persze anyu megszidott pedig én csak őt akartam megvédeni a gonosz nénitől. T_T
A legfuribb dolgokat mégis az a bácsi szokta mesélni aki az álmaimban megjelenik, vagy olyankor amikor senki sincs ott. Igaz, hogy mindig úgy beszél velem, mintha érteném is amit mond, de azért igyekszem és mindig sikerül elég mélyen elaludnom közben ahhoz, hogy ne figyeljek rá. Viszont attól függetlenül sokat szokott segíteni olyankor, mikor a nagypapival, vagy anyuval edzek otthon. A nagypapi is okos, de anyu annyi mindent tud. *.* El tudja kerülni a felé hajított zsákokat bekötött szemmel. Ráadásul még az edzőpartnereit is a földhöz tudja vágni. Én is megpróbálkoztam, de csak anyunak a lábát tudtam felemelni, de megfogadtam, hogy ha majd növök egy kicsit akkor megpróbálom Rei-chanon vagy Miyoko-chanon, mert őket biztos sikerül majd földre tennem és akkor elmondhatom majd, hogy erős és ügyes vagyok. Igaz, hogy azt nem tudom, hogy mégis hogy viselnék el, biztos, hogy Rei-chan megint bőgne és akkor én is bőgnék és aztán megint Nagy-anyunak kéne betömni a szánkat.
De még messze van, míg nagy leszek, addig is mindig el kell mennyek anyuval azokra az unalmas helyekre ahol mindig csendben kell legyek, szépen kell legyek öltözne, pedig nagyon utálom azt a virágos ruhát, olyan kényelmetlen, és csak szépen beszélhetek, mert hanem az öreg bácsik mind megharagszanak rám és anyura. Remélem, hogy majd ha nagy leszek nem kell mindig elkísérjem anyut, majd.
Most viszont inkább odabújok anyuhoz és visszaalszok. Csak felébredtem és apu hozott nekem meleg tejecskét, hogy el tudjak aludni. Milyen jó, hogy nekem vannak a legjobb szüleim.