Na, végre kiszabadultam a 4. osztag karmai közül. Most komolyan miért kell az embert bent tartani két napig pár karcolás és egy sípcsontrepedés miatt. Az, az átkozott Ninsei miatta van az egész de ha egyszer elkapom biztos behajtom rajta a korházi számlát.
- Jaj, ne mérgelőgyél már. Végülis te rugtál ugy ahogy nem kellett volna. Talán gyakorolnod kéne a hakudát is nem csak a vívást.
- Mi van? Te a perverz pártját fogod? Hát végül is a perverzek tartsanak össze mi? De igazad van, lehet, hogy gyakorolnom kéne a hakudát is.
- Várjunk, csak te mit keresel itt ki mondta, hogy kijöhetsz. – nézek meglepődve zanpakutom lelkére, aki mellettem sétálgat. Hogy a fenébe jött elő és mikor nem is láttam. Mondjuk mindegy legalább most nem a szokásos reggeli akcióit hajtja végre. Bár az is igaz hogy nem is nagyon tudta volna mivel az éjszakát is bent kellett töltenem, amíg megállapították a lábam súlyosságát. Még szerencse hogy semmi komoly, sőt ahhoz képest, hogy nem sok mindent csináltak vele elég jól tudom használni. Még néha fáj egy kicsit, de mi az nekem végül is a 11. osztagba tartozom, és mi bírjuk, vagyis inkább elviseljük a fájdalmat.
- Mi az, hogy ki engedte meg. Mióta kell nekem engedélyt kérnem ehhez? Amúgy meg unatkoztam a belső világomban. Na meg nem árt némi napfény is, ha egyszer odabent mindig éjszaka van. – hogy mióta kell engedély talán csak az óta, hogy mióta nem bír a hormonjaival és az első szembejövőt nőre rávetődik. De persze ezt nem mondom, neki még a végén tényleg megsértődik és majd a harcoknál nem segít.
- Most hogy mondod tényleg kicsit sáp…
- Ki ne mond. Amúgy a doki nem azt mondta, hogy pihentesd a lábad?
- Mi? Ne…nem mondta. – A franc tényleg ezt mondta, de nekem nincs kedvem egész nap üldögélni.
- Ne hazudj nekem. Tisztán halottam mikor mondta, úgyhogy most jössz velem pihizni. – lélekölőm lelke elkapja karomat madához ránt és karjával átfonja nyakamat és rám mosolyog.
- Nem érek rá hakudát kell gyakorolnom.- válaszolom duzzogva.
- Na és hol? Én nem foglak békén hagyni ha hazamész és ott csinálod viszont az osztag edzőtermeihez se mehetsz mivel már két napja nemvoltál bennt. És mivel nem szóltál nekik ezért biztos lehetsz benne hogy nagy büntit fogsz kapni. – oh basszus ez ki is ment a fejemből. Gyorsan ki kell találnom valamit. Mivel se a büntit se a nyaggatást nem szeretném.
- Áh megvan.
- Mi, mi van meg? Mire készülsz? – zanpum átölelve és egy mosoly kíséretében kezdek el shunpozni. Egy körülbelül 20 perces út után egy gyönyörűséges tengerpartnál állapodok meg. Elengedem ]kardom lelkét, aki a homokos parton futkározni kezd.
- Hű ez tök jó miért nem hoztál el ide eddig?
- Én se jártam még itt. Midori volt az, aki beszélt róla, de sose volt alkalmunk eljönni együtt. Hé, ne menj be a vízbe nagyon hideg! – Kiáltok a lányra, aki előző mondandómat nem is hallotta.
Nahát, nem mi vagyunk itt egyedül. Valaki még van itt érzem a reiatsuját. A lélekenergia áramlás egy nagy sziklafal mögül jön, ami eltakarja a part másik felét. Oda shunpózom és sérült lábamat nem kímélve mászok fel a falon. Nos bevallom arra számítok hogy egy fürdőző lányt találok ott ám eszembe jut hogy jéghideg a víz így nincs az, az ember aki bemerészkedne. Ezt tapasztalatból tudom ugyan is pár nappal ez előtt az emberi világban Ninsei jóvoltából. Felérek a sziklafal tetejére.
- Na, lássuk kivan a túloldalon?

Kiléptem a Kumo Étteremből Ninsei-jel, majd közlöm vele, hogy nekem fontos dolgom van, mennem kell. Felajánlotta, hogy elkísér, mert ő mára nem kapott nagy feladatot. De én gyengéden elutasítottam, hiszen egyedül akartam menni fürdőzni, mint mindig. Vagy hát végül is nem egyedül, Kyouaku Tetsu kíséretében, aki felmelegíti nekem a most még hideg vizet. Ninsei kedves volt, és elkísért a házamig. Megvártam míg elmegy, utána felkaptam fürdőruhám és szaladtam a partra. Úgy hiányzott már a víz! Út közben Ninsei-en elmélkedtem, hogy milyen érdekes ember. Kedves meg aranyos meg minden, de nagyon zavar, hogy alig szól egy-két szót ha beszélgetünk. És olyan magas! Mondjuk mondom én aki törpének született...És van benne valami furcsa...még nem tudom, hogy micsoda. És azt sem tudom, hogy meg akarom-e tudni. Talán...lehet...nem tudom. De egy dolgot nagyon is akartam. Úszni!! Végre odaértem a partra, gyönyörű volt az idő. Alig fértem már a bőrömbe. Legszívesebben ruhástól beleugrottam volna a vízbe! Éppen átvettem a fürdőruhámat, amikor megéreztem valamit. Nem vagyok egyedül a parton. Valaki van a sziklafal túloldalán, érzem a lélekenergiáját. Természetesen kíváncsi voltam ki lehet az, de per pillanat jobban érdekelt az úszás. Még az utolsó igazításokat megtettem fürdőrucimon, előhívtam a shikai-t.
- Yakisutero! Kin Ryuu Buresu!
És felmelegítettem a hideg vizet, hogy bele tudjak merülni. Belegázoltam a most már meleg vízbe és lemerültem. Csodás érzés volt megint érezni a tenger vizét a bőrömön. Körülbelül 5 perc úszás után megéreztem, hogy az aki itt van velem a parton, közelebb van hozzám. Nem rohantam, kisétáltam a vízből és törölközőm irányába mentem, amikor észrevettem, hogy az a valaki leskelődik.
- Hé, ki van ott? Mutasd magad!
Egy világosszürke hajú, vörös szemű, elég magas nő jött elő. Zavarban éreztem magam, mert én bikiniben feszítettem előtte és eléggé méregetett.
- Ki vagy te? És mért leskelődtél utánam?

Felérve a kőfalon meg is pillantok valakit. Kis híján visszaestem mikor megpillantom a bikiniben úszkáló lányt. Köszönöm istenem nem is gondoltam volna, hogy ekkora szerencsém lesz. Csak vigyáznom kell nehogy Ookami-chan szemet vessen rá. Míg nem figyel, leugrok a falról és egy nagyobb szikla mögé bújok.
Jaj, ne észrevett. Fushibit kellett volna használnom, de már késő. Nem tehetek, mást előmászom rejtekemből. Nem tudom megállni, hogy ne, bámuljam. Lassan végig mérem a gyönyörűséget. Látszik, rajta hogy zavarban érzi magát így hát visszább fogom magam. Megpróbálom tartani vele a szemkontaktust, ami be kell, valljam, nem megy olyan könnyen.
- Mi? Én ne… nem leskelőd… vagyis igen, de, csak mert tudni akartam ki van itt még rajtunk kívül. Bocsáss meg, ha megzavartalak. – hirtelen egy nagyobb hideg szélroham süvit végig a parton hiányos egyenruhámnak köszönhetően érzem is a pillanatnyi lehűlést. A szél közben felkapja a tőlem pár lépésre fekvő törülközőt. Shunpoval utána iramodom majd elkapva egy újabb shunpo kíséretében a lány mögött termek és finoman ráterítem hátára a törülközőt.
- Még a végén megfázol. – hajolok a lány jobb vállához.
- Hát nem vagy semmi ilyen időben kijönni egy szál bikiniben. – nem tudom, mi történik mintha kezeim életre keltek volna, körül fonják a lány derekát. Egy kissé elpirulva rámosolygok a lányra. Kezeim nem ölelik olyan szorosan így készülnek fel arra, ha netalántán egy pofon csattana felém ki tudják védeni. Hát igen a hetero csajok nagyon nem szeretik, az ilyen helyzetbe kerülnek velem, fogalmam sincs, hogy miért. Pedig nem is csináltam még semmi rosszat.
- Bocsáss meg ismét, de be sem mutatkoztam. Haiiro Kira vagyok a 11. osztag tisztje. Yoroshiku {örvendek} ! – ismét csak mosolygok a lányra.
- És benned kit tisztelhetek szépségem? – kérdem a lányt, és ha még nem tett semmit annak érdekében, hogy háta mögül eltávolítson vagy netalántán még nem változtatott helyet jobb karját kicsit megemelve a törülközőjével elkezdem óvatosan szárazra törölni.
- Még a végén tényleg megfázol.

Az ismeretlen lány előmászott a sziklák közül lassan, majd méregetni kezdett, sőt egyenesen bámulni engem, közben én ott vacogtam fürdőruhában. Megszoktam, hogy megbámulnak kis termetem miatt, de most nekem úgy tűnt, nem csak az keltette fel figyelmét, hanem, hogy bikiniben ácsorgok ebben a hűvös időben. Hosszan néztünk egymás szemébe. Az ő tekintete tele volt érdeklődéssel és kíváncsisággal, míg az enyémet igyekeztem gyanakvóvá tenni. Bár én is kíváncsi voltam, mért bújt a sziklák mögé és nézett, ahogy úsztam.
- Ki vagy te? És mért leskelődtél utánam?
- Mi? Én ne… nem leskelőd… vagyis igen, de, csak mert tudni akartam ki van itt még rajtunk kívül. Bocsáss meg, ha megzavartalak.
- Nem zavartál meg, csak...jaj, de hűvös...
Egy nagyobb hideg széllöket söpör végig a parton. - Juj, de hideg van! Jobb lenne felöltözni - ...de amint ezt kigondoltam a szél elvitte a törölközőmet. Szerencsére a kedves lány egy shunpo-val utána megy, majd mögöttem terem vele és ráteríti fagyoskodó vállaimra.
- Még a végén megfázol. - duruzsolta közelebb hajolva hozzám. - Hát nem vagy semmi ilyen időben kijönni egy szál bikiniben. - erre viszont gyengéden körbefogta derekamat.
Eléggé meglepett ez a reakció. Régen még az Akadémián találkoztam már hasonló esettel, de az rég volt. Újra előtörtek bennem az emlékek és, hogy én ezért milyen haragos voltam azokra a lányokra. De most valamiért nem érzek dühöt, sőt jól esik, hogy valakinek esetleg fontos, hogy megfázom-e vagy sem, de én nem akartam többet. Én még mindig meg vagyok kukulva a csodálkozástól amikor ő megszólal mosolyogva:
- Bocsáss meg ismét, de be sem mutatkoztam. Haiiro Kira vagyok a 11. osztag tisztje. Yoroshiku! És benned kit tisztelhetek szépségem? - erre elkezdi szépen törölgetni jobbomat.
- Én Hishikawa Keiko vagyok. a 6. osztag 6. tisztje. Yoroshiku! - nem akartam megbántani, igazán jól esett, hogy törődik velem, de nekem már egy picikét kényelmetlen volt a helyzet és kicsusszantam ölelő karjai közül. Hogy ne érezze rosszul magát, rámosolyogtam és hátradobtam kék fürtjeimet. Látszólag jól esett ez neki és elpirult.
- Na, de forduljon komolyra a téma. Hogy kerülsz te ide? És mért érzem rajtad Ebisawa Ninsei illatát? - és valamiért elöntött a féltékenység érzete. Talán történt valami kettőjük közt? Nem, biztos nem, egész délelőtt Ninsei-jel voltam. De várjunk csak...hogy kérdezhettem ilyet? Nem vagyok normális! Egy napja sem ismerem és nem megy ki a fejemből! Agyrém vagy mi ez? Na, de visszarángattam magam a jelenbe Kirához. Látszólag kissé felidegesítette a téma...

Nahát, úgy néz ki megint szerencsém van. Az alacsony szépség egy picit ugyan meglepődik, mikor át ölelem. Nem épp erre számítottam, de ez nem is baj így legalább nem kell karjaimat egy esetleges pofon kivédésére emelnem.
A karja törölgetésénél sem ellenkezik, bár miután bemutatkozik alig pár másodperc múlva eltávolodik tőlem. Amitől egy kicsit elszomorodom ám ez a hangulatom egy csapásra elillan a lány mozdulata láttán. Nem igen titkolom tetszésemet arcom elég rendesen elvörösödik, mikor a lány egy mosoly kíséretében hátradobja haját. Hát igen egy ilyen vagy épp egy ehhez hasonló mozdulat már képes teljesen levenni a lábamról. A mozdulat és annak hatására beindult fantáziámban elmerülve épp, hogy meghallom Keiko kérdéseit.
- Hát izé… - széles vigyorral az arcomon gondolkozom el első kérdésén. Tényleg mit is keresek én itt? Áh igen megvan! -… ö gyakorlás… akarom mondani, gyakorolni jöttem ide szóval edzeni… igen. – egy kicsit zavarba jövök és elpirulok, amiért elfelejtettem, hogy miért is jöttem erre a helyre. Jut eszembe meg kell majd köszönnöm Ookami-channak hogy neki hála ide jöttünk gyakorolni. Ha nem említette volna, hogy az osztagnál csak a büntetés vár a kétnapi kimaradásért… hű inkább bele se gondolok, hogy mit kaptam volna.
Na de visszatérve Keiko-chanhoz és kérdéseihez.
- Mi még mindig érezni annak a perverznek a szagát? – tényleg érezni. Mondjuk ez nem meglepő két napja nem tudtam rendesen meg mosakodni és lemosni magamról a srác förtelmes bűzét.
- Az a kis perverz, ha még egyszer meglátom, biztos kicsinálom. Teljesen tönkre vágta a ruhámat. – jegyzem meg hangosan és dühösen mikor beüt… - Várjunk, csak te is ismered Ebisawát? – hupsz talán egy kicsit durva voltam. A Keiko hangjában még érezni is lehetett a féltékenységet. Istenem Soul Society tele van shinigamikkal remélem nem épp az a srác tetszett meg neki. Az a fickó az első adandó alkalommal ölelgetni kezdett majd kis híján meztelenre vetkőztetett. Tényleg most hogy így az eszembe jutott meg kéne keresnem, hogy behajtsam rajta az új egyenruhám árát és ne feledkezzünk meg a kórházi számláról se.
Érzékeny orromat közben megcsapja a közös ismerősünk halvány szaga. Rögtön körbe is nézek keresve a szagforrást, míg végül megint Hisakawa mellett álapodok meg egy shunpót követően. Közel hajolva hozzá máris szagmintát veszek tőle-
- Hm… nahát, rajtad is érezni Ebisawa szagát. Bár a víz a nagyját már lemosta és a finom illatod is elnyomja még így is érezni.

Lehet kicsit hirtelen jött kérdésem, de tudni akartam, mért érzem rajta az illatát.
- Hát izé…… ö gyakorlás… akarom mondani, gyakorolni jöttem ide szóval edzeni… igen. - mondta elpirulva, egy jó széles vigyorral az arcán. Vagy elfelejtette, hogy miért jött, vagy most találta ki és eleve tudta, hogy én itt leszek.
Kicsit elkalandozott, majd válaszolt következő kérdésemre:
- Mi még mindig érezni annak a perverznek a szagát? - egy kis habozás utána azonban jött a következő bomba... - Várjunk, csak te is ismered Ebisawát?
Még mielőtt válaszolhattam volna, felfigyelt valamire. Csodálkoztam, mit vehetett észre, én nem érzek semmit...ha csak...Ninsei illatát még érzem a bőrömön. Abban a pillanatban mögém is táncolt egy shunpoval, majd közelebb hajolt hozzám. Megszaglászott egy kicsit, majd hirtelen elkapta fejét.
- Hm… nahát, rajtad is érezni Ebisawa szagát. Bár a víz a nagyját már lemosta és a finom illatod is elnyomja még így is érezni. - közölte velem gyanakvóan, de mondandója végét igyekezett kedveskedővé varázsolni.
- Hát azt már én is észleltem, hogy perverz. Én ma reggel futottam össze vele a Kumo Étteremben. Elég vicces egy történet. Az viszont most fontosabb, hogy te honnan ismered? Mért akarod kicsinálni? Mit csinált a ruháddal?!
Teljesen elöntött a féltékenység...tönkretette a ruháját...mégis mit csinálhattak?? Mondjuk csak nem csinálhattak olyan dolgokat, ha ki akarja őt nyírni...de ha Ninsei mozdult rá?? És ha Kira csak azért mondta ezt, mert nem akarja elrontani a kedvem? Ki is nézem belőle, meg nem is. Amint ebbe belegondoltam teljesen elöntött a méreg. Lassan egyenruhám felé vettem az irányt, hogy felöltözzek, mert már nagyon viszketett a tenyerem zanpakutoum után és amúgy is már a törölköző nem védett meg a hidegtől és már nagyon vacogtam. Vetettem egy pillantást Kirára. Visszakívánkoztam volna karjaiba, mert olyan jó meleg volt ott, de a méreg bennem minden érzést felülmúlt. Szerintem szememben látszódott a kis vágy utána. Csak közbe nehogy feltűnjön neki, hogy ideges vagyok, és hogy mi a célom. Arca furcsa grimaszt vett fel, amiből én azt olvastam le, hogy kicsit elszontyolodott azt látva, hogy felöltözködök, de szemében megértést véltem felfedezni, ő is érezte, hogy hideg van. Épp az utolsó simításokat végeztem ruhám felvételében, amikor mintha megéreztem volna Ninsei lélekenergiáját. Áh biztos csak képzelődök. Már nem is érzem, csak pillanatnyi remény volt szerintem, hogy esetleg erre jár. De melyik őrült járna erre ilyen időben rajtam kívül? Ránéztem Kirára. Szépen csendben figyelte öltözködésem menetét, Viszont szemében láttam valami...valami....furcsát. Lehet megint csak képzelődöm. De ez a nézés teljesen rávett arra, hogy felemeljem zanpakutoumat, felé tartsam és megkérdezzem:
- Na mi is történt közted és Ninsei között?

Úgy néz, ki a lánnyal egy véleményen vagyunk a felől, hogy a srác egy perverz, de mikor kérdezgetni kezd újra a féltékenység vélem felfedezni hangjában.
- Hát igen ez is egy vicces történet. Csak két napja találkoztam vele én is és hát úgy alakult a dolog, hogy rögtön egymásnak is estünk. Oh, a ruhám? Hát, mint már mondtam nagyon perverz a srác és az első adandó alkalommal majdhogynem levetkőztetett. – Keiko nagyon mérgesnek látszik csak nem én mondtam neki valami rosszat. Remélem nem. Távolodik elindul ruhái irányába de még egyszer vissza tekint felém. Pillantása nagyon ismerősnek tűnik mintha már láttam volna nem egyszer. És jön a felismerés Midori is pont ilyen szemekkel nézett rám mikor az ölelésemre vágyott. Netalántán Keiko is így érezne? Á biztos csak hallucinálok.
Vissza a jelenbe a lány már öltözik is. Talán egy kissé elszomorodom látva, hogy felöltözik, de most hogy így itt álok tényleg hideg van. De hát mit lehet tenni még, nincs itt a nyár, amikor egész nap rövid hacukákat lehetne hordani. Jó lesz, ha már végre az, az idő is eljön.
Hishikawa-chan felém fordul tekintete egy kicsit zavart nehéz olvasni belőle. Csak mosolygok egyet felé. Mikor kinyitom a szemem már a lány lélekölőjét látom magamelőtt.
- Mi van? Ni… nincs kettőnk között se… semmi. – nyögöm ki nagy nehezen. Mi a fene ütött belé? Mindegy, mindegy meg kéne nyugtatnom. De hogy? Az én szívem is kis híján kiugrott a helyéről annyira megijesztett, vagyis inkább váratlanul ért.
- Nyugi Keiko. Tedd le szépen azt a katanát még a végén megsérül valaki. – próbálom szavaimmal lenyugtatni a kissé dühös lány közben lassan lépek felé kettőt és a kardjának pengéjére téve jobb kezemmel lejjebb nyomom a föld felé. Eközben szemkontaktust próbálok felvenni vele. Ekkor pillantom meg zanpakutom Keiko mögötti szikla mögött megbújva. Megkönnyebbülök, mikor látom, hogy nem készül semmi rosszra vagy pajzánságra.
Nem tudom, mi jár most shinigami társam fejében, de úgy vélem nem fog lenyugodni egy könnyen az is lehet, hogy meg kell vele küzdenem. Minden esetre, ha ez megtörténne szükségem lesz a kardomra. Rá pillantok ismét lélekölőmre, aki már felvette kard alakját és a sziklának van támasztva. Lassú léptekkel indulok, meg a fegyverem felé közben ügyelek a szemkontaktusra Hishikawával és a biztonság kedvéért jobbomat rajtatartom zanpakutoján míg nem elérünk az enyémhez. Ekkor a már említett végtagomat leemelem a pengéről és a lábam mögé nyúlva felveszem a sajátom.
~ Mi a francot csináltál, amíg én lazítottam? ~ csitt, hallgass nem érek rá diskurálni veled.

Lehunyta szemét egy pillanatra, majd mikor kinyitotta, olyan rémület ült ki az arcára, mint aki legnagyobb félelmét látta meg mögöttem. Gondoltam, hogy így fog reagálni, de aki így viselkedik kiszemeltemmel...az nem ússza meg.
- Mi van? Ni… nincs kettőnk között se… semmi. - majd egy kis szünet után újra megszólal - Nyugi Keiko. Tedd le szépen azt a katanát még a végén megsérül valaki.
Közeledett felém lassan, majd jobbjával megfogta lélekölőmet és próbálta lejjebb engedni, de én ellenálltam neki. Nem akartam egyből rárontani, nem lett volna fair. Elkezdett a másik irányba menni. Nem értettem miért, de mikor megláttam zanpakutouját a sziklának támasztva, tudtam, hogy az kell neki. De hogy került az oda? az előbb még nem volt ott. Mindegy is, az a legkisebb gondom, hogy ezt megtudjam. Mért nem mondott Ninsei semmit? Talán átvágott? De olyan ártatlan volt, és visszafogott...nem tudnám róla elképzelni, hogy ezt tette volna! Ráadásul velem, amikor úgy izzott közöttünk a levegő! És úgy megbízott már bennem! Nem tudom mi történik...teljesen összezavarodtam....szédülők...mi történik?
A következő pillanatban összeestem. Valaki mondja meg mi történik! Majd egy jó nagy harcba keveredtem önmagammal: Talán hazudott nekem Ninsei? De biztos nem hazudott láttam rajta! És ha pont ez volt a csel, hogy engem is lóvá tegyen? Hiszen olyan őszinte volt a tekintete...nem vághatott át! Nem és nem! Én...én...szeretem őt! Úristen, mit mondtam? Szeretem Ninsei-t? Alig ismerem egy napja! Mégis, be kell ismerned Keiko, szereted Ninsei-t! Létezik első látásra szerelem és te ezt most megismerted! Lehet, hogy nem tudod elhinni, pedig így van! Akkor viszont Kira valamit elferdít, ő nem mond igazat! Rühellem, ha hazudnak nekem...és aki ezt mégis elköveti ellenem...annak nem lesz jó vége!
A következő kép az, hogy ülök a földön és fogom a fejemet és valaki szól hozzám folyamatosan, szinte kiabál:
- Keiko! Keiko, jól vagy?? Mi történt veled?
Felismerem Kira hangját. Lassan fölemelem fejemet és rászegezem lángoló tekintetemet.
- Hogy te milyen aljas vagy...
- Aljas?? Én?? Miről beszélsz??
Lassan felállok, erre ő kezd eltávolodni tőlem. Oldalamra rakom zanpakutoumat majd elkezdem mondandómat:
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadou 33: Soukatsui!

Lélekölőét próbálom, lejjebb nyomni nem szándékozom vele harcba bonyolódni főleg úgy, hogy azt sem tudom miért. Zavart tekintetéről nem sok jóra tudok következtetni. Lélekölőmet sikerül felvenni így már nem vagyok annyira védtelen. Vigyázok, mozdulataimra nem szeretném, ha fenyegetésnek venné, hogy én is kardot fogok.
De mi történik? Az egyik pillanatban még Keikoval nézek, farkasszemet a másikban már Ő a földre zuhan én pedig oda lépek a lehető leggyorsabban. Sietve lehajolok, hozzá ébresztgetni próbálom, de nem ébred fel. Közben katanámat is visszateszem a hátamon lévő sayába.
Ugye jól láttam az előbb megmozdult… ugye? Igen már nyitja is a szemeit hála a jó égnek.
- Keiko! Keiko, jól vagy?? Mi történt veled? – csak hogy végre magához tért. Nagyon meg ijedtem, de mégis mi a fene történt? Csak úgy lángol, a tekintete a dühtől mintha teljesen más lenne.
- Aljas?? Én?? Miről beszélsz?? – nem tudom mi történt lehet, hogy csak félrebeszél. Én aljas, de miért már megint mit csináltam? Várjunk, nem is csináltam semmit. Segítek felállni mikor ez sikerül a lány elteszi katanáját. Máris megkönnyebbültem mégsem kell vele harcolnom.
~ Na, ne már azt hittem… áh, a fene essen belétek. ~ zanpakutom elégedetlen szavai nem igazán érdekelne minden figyelmem most Keikora összpontosít.
- Biztos jól érzed magad. Üljünk le, beszéljük meg, hogy miért is vagyok én aljas. – közeledni kezdek felé, ekkor kezeit felém emeli és kidou igét kezd el kántálni. Rögtön távolodni is kezdek tőle. Persze ahogy lennie kell zanpum kedvemáris jobb lesz amit ö is meghalja a varázsigét.
Na, ne most mit csináljak? Teljesen kifordult önmagából. Le kell állítanom, de úgy sem fog rám hallgatni. De már késő a kidou ige végéhez ért nem sok választásom elkiáltom az első kidou nevét mely per pillanat az eszembe jut.
- Hanki!
Az idézés sikeres így a felém tartó kék tűzcsóva semmissé válik. De most hogyan tovább most megakadékoztam, de újra fog támadni. Nagyszerű most nagyon jól jönne pár bénító technika kár, hogy nem tudok egyet sem. Akkor nem tehetek mást, marad a hakuda, végül is azt jöttem gyakorolni.
A lány elé shunpozok két karját, amik még mindig maga előtt tart jobbommal összefogom csuklóinál. Vékony karjait könnyen össze tudom fogni majd bal lábammal, kilépek oldalra, jobb lábamat háta mögé téve kirúgom az övéit így Ő a földre kerül.
- Ne értsd félre, nem akarlak bántani. Mond mi a fene ütött beléd? Belegondoltál, hogy mi történt volna, ha nem reagálok rá időben és eltalál? – kérdem a lánytól, akinek szemei még mindig dühtől izzanak. Bár pár másodperccel ez előtt még a meglepettség volt felfedezhető tekintetében lefegyverezésem gyorsaságának hatására. Míg a kérdéseimet fel teszem a lánynak fogásom meglazul így Ő könnyedén ki tud szabadulni.

- Biztos jól érzed magad. Üljünk le, beszéljük meg, hogy miért is vagyok én aljas.
Mintha nem tudnád...aljas kis...na most megkapod a magadét! Aki ismer tudja, hogy nem érdemes szórakozni velem! Szegény lány nem tudja, milyen vagyok, ha harcolok és elborul az agyam. Mért kellett nekem vele találkozni? Mért nem tudtam nyugodtan egyedül fürdőzni? Vagy hát végül is nem gond, hogy idejött. Mindenki tudja rólam, hogy szeretek ismerkedni. Az a gond, hogy ismeri Ninsei-t. Hazudik nekem Kira...az ártatlan tekintete mögött biztos egy sötétebb belső van...most biztos jót röhög rajtam...és aki kinevet...és hazudik nekem...az nem ússza meg szárazon! Azt garantálhatom!
Ez meg mit csinál? Hirtelen elém shunpo-zik, összefogja két kezemet csuklómnál és kirúgja a lábamat. Mit képzel ez magáról? Na majd én megmutatom neki! - gondoltam magamban, amikor megszólalt:
- Ne értsd félre, nem akarlak bántani. Mond mi a fene ütött beléd? Belegondoltál, hogy mi történt volna, ha nem reagálok rá időben és eltalál?
Erre elég egyszerű a válasz...
- Igen belegondoltam...és pont az volt a célom! Hadou 01: Shou!
Igaz meglazította kezeit, magamtól, önerőből is ki tudtam volna szabadulni, de így megmutathattam, hogy ilyet is tudok. A Shou-val szinte a sziklákig ellöktem magamtól és ezzel nyertem egy kis időt. Viszont egy pillanatra megijedtem; amikor földet ért ráesett egyik lábára és elég hangosan felnyögött és szorongatta sípcsontját. Majd nagy nehezen felállt. Miből van ez a lány? Acélból?
- Hanyadik osztag tagja vagy te?
- A 11. osztag tagja vagyok. Láttam, hogy egy pillanatra rémület ült ki az arcodra. Mi ott bírjuk a fájdalmat, ne félts te engem.
- Dehogy féltelek én téged! Csupán meglepődtem, hogy fel tudtál még állni. Ez talán most előnyömre is válhat...Bakudou 04: Hainawa!
Kihasználva pillanatnyi sebezhetőségét, karjait összekötöztem, háta mögé shunpo-ztam, felugrottam hátára (mivel nem tudtam volna máshogy elérni...), majd kardomat nyakához tartottam és dühtől hörgően felszólaltam:
- Kíváncsi vagy miért vagy aljas? Nos, erre magadtól kéne rájönnöd! Ha tudod folytatni a harcot, ám legyen, majd közbe eldöntöm, hogy meghagyom-e az életedet!

Sikeresen földre terítem és szóban próbálom meggyőzni, hogy fejezze be és nyugodjon le. Ám szavaim süket fülekre találnak majd a már ismerős kidou röpít egyenesen a sziklák felé. Becsapódásom nem fáj annyira, mint ez után földet érésem. Jobb lábamba éles fájdalom hasít karjaimmal egy nyögés kíséretében oda is kapok. Próbálok nem a fájdalomra koncentrálni és elengedve fájó végtagom felállok. Látom az ilyedséget arcán. Biztos meglepi, hogy még fel tudok állni. Kissé furcsálom a lány kérdését melyet hozzám intéz. Úgy rémlik már említettem hogy melyik osztag tagja vagyok bár jelenlegi idegállapotában nem meglepő hogy nem rémlik neki.
- A 11. osztag tagja vagyok. Láttam, hogy egy pillanatra rémület ült ki az arcodra. Mi ott bírjuk a fájdalmat, ne félts te engem.
Jól is teszi ha nem félt, de ezeket a lekötő bűbájokat már kezdem nagyon rühelni. Ninsei mindig ezekkel jött. Karjaim összekötözve a Keiko pedig hátam mögött tűnik fel vagyis a hátamon. Kardjának pengéjét torkomnak szorítja és megszólal.
- Kíváncsi vagy miért, vagy aljas? Nos, erre magadtól kéne rájönnöd! Ha tudod folytatni a harcot, ám legyen, majd közbe eldöntöm, hogy meghagyom-e az életedet!
Mondandója hallatán maradék ellenállásom is megszűnni látszik. Gonosz kis vigyor jelenik meg arcomon.
- Eldöntöd, hogy meghagyod az életem? Hm… - halk egyre erősödő nevetésbe kezdek.
~ Végre. ~ zanpum megszólalásával egy időben jellemem mintha 180°-os fordulatot venne. A vigyor még mindig ott az arcomon mikor a lányt jobbommal oldalba vágom. A sebbel melyet kardja okozott nem igen törődöm hisz nyakpántomnak hála csak egy kis karcolás ám sajna majd vennem kell egy másikat, mert ennek annyi. Miután a lány feltápászkodik, egyből nekirontok. Két szúrással kezdek és több felé végzett vízszintes és függőleges csapással folytatom.
- Nagy szavak, azt hiszed, hogy meg tudsz ölni? Már próbálkoztak vele néhányan, de mint látod egynek sem sikerült. – míg mondandómat intézem felé egy gyors csapást mérek vívó karja felé melynek eredménye, hogy karcolás nélkül leválasztom egyenruhájának ujját. Sajnos mozgásom lassabb a szokásosnál ennek oka pedig jobb lábam. Így nem is lenne meglepő, ha a lány észrevenné, mikor háta mögé kerülök villámtánccal.
- Hadou 54: Haien.

Kijelentésemre úgy látszik, elmosolyodik. Nem átlagos mosoly ez. Gonoszság sugárzik belőle.
- Eldöntöd, hogy meghagyod az életem? Hm…
És elkezd egyre hangosabban nevetni...Na már megint kinevet ezt nem hagyom annyiban...hogy a fene essen belé, hogy oldalba vágott...ezt még megkeserüli, hogy felidegesített! Épp, hogy feltápászkodok, amikor elkezd kaszabolni össze-vissza. Hehe, azt hiszi ettől megijedek, vagy esetleg kinyírhat? Na ne röhögtessen. Simán kivédem összes kardcsapását.
- Nagy szavak, azt hiszed, hogy meg tudsz ölni? Már próbálkoztak vele néhányan, de mint látod egynek sem sikerült.
Míg ezt közölte velem szimplán annyi "bajom esett", hogy jobb karomról levágta egyenruhám ujját. Fúú, nagy dolog! Elég lassú hozzám képest szóval semmi esélye ellenem. Simán észrevettem amikor egy shunpo-val mögém lopódzott és mondja ki a kidou parancsszavát:
- Hadou 54: Haien.
Azért voltam olyan gyors és ügyes, hogy még mielőtt befejezte volna, gyorsan oda shunpo-ztam, ahonnan Kira felvette a kardját. Meg amúgy sem hatott volna rám, mert körülbelül egy szinten van a lélekenergiánk.
- Yakisutero!
Kardom felizzik, keresztvasa sárkányfejjé változik és aktiválom a shikai-t. Erre csak még nagyobb vigyor ül ki arcára. Hogy ez mekkora egy vadállat! Hogy élvezi a harcot! Tökéletesen eltalálták, hogy a 11. osztagban a helye! Támadt egy ötletem, amivel talán le fogom tudni győzni...
- Kin Ryuu Tekken!
Végig húzom két ujjamat a kard pengéjén, mire az fellángol. Hirtelen egy shunpo-val ott termek előtte és pár jól irányzott csapással sebeket ejtek jobb karján és azon a lábán, amelyre pár perccel ezelőtt ráesett, ezzel is hátráltatva amúgy is lassú mozgását.
- Figyelj, én először nem akartalak bántani, kedves lánynak tűntél, jó barátok lehettünk volna, de aki kinevet és hazudik nekem, annál nem ismerem a barátság szót...

Naná, hogy meglátott és még a kidou elől is elugrott, de nem is baj nem akartam nagyobb kárt okozni benne. Bár a párbajokban általában megsérül valaki, de ez akkor már legyek én. Na, jó ez lehet, hogy hülyén hangzik főleg az előbbiek után, de az mind csak szerepjáték volt. Így már tudom, hogy nagyon is komolyan gondolja, hogy megküzd ellenem. Ez persze sajnálatos, de egyben jó is főleg, mert ő az első női ellenfelem mióta az osztagban vagyok. Ennek jeleként még egy vigyor is kiül az arcomra pont mikor Keiko shikaiba vált.
~ Na? Kezdhetjük?
~ Aha. ~ Jelez vissza zanpakutom kérdésemre.
- Kagero, Kageookami! – kiáltom én is a parancsszót mely aktiválja shikaiát. Kardom pengéje eltűnik, a markolat elfeketedik és miután a keresztvas felvette farkas fej formáját szájából kiemelkedik a szintén fekete penge is.
Lassú még mindig lassú vagyok. Pár vágása be is talál, mielőtt még reagálhatnák. Az istenit! Kegyetlen nőszemély mintha nem tudná, hogy az a lábam már így is…
~ Ne rinyálj hanem támadj! ~ Lép közbe zanpum. Miért szól be állandóan? De igaza van támadni, kéne.
Mi már hazug is vagyok? A nevetés az igaz volt, de hogy én hazug? Mégis miről hazudtam?
- Hát még nem késő csak tedd le a fegyvert én nem bántalak. – próbálok ismét a szavak erejét bevetni, ami szerintem fölösleges hisz biztos megint süket fülekre talál.
Nem hagyom, hogy újra támadjon, megmutatom, hogy még sérült lábbal is gyors vagyok. Minden lelkierőmet bele viszem ebbe a shunpoba ugyan is fájni fog a lábam, mint a fene. Neki is kezdek így mielőtt a lány reagálhatna villámtáncomra már hátta mögött állok. Megérkezésemkor ugyan egy pillanatra fél térdre ereszkedem, mikor rálépek jobb lábamra, de gyorsan visszaküzdöm magam állásba.
- Na, ez plusz kéthét betegszabi. – jegyzem, meg magamnak hangosa miközben szembe fordulok áldozatommal. Nos, igen most azon tanakodhat, hogy mit is tettem, de ekkor a lány biztos meglepődik ugyan is hosszú hakamájából egy térdközépnél kicsit rövidebb darab marad csak a helyén.
- Hupsz… talán kicsit hosszabb lett, mint terveztem. Kijöttem a formámból. Rég nem volt már ilyen szép ellenfelem. – jegyzem meg a lány felé. Egy mosolyt is próbálok arc erőltetni ám újra jobbomra nehezedve csak fájdalom jelenik meg a felszínen.
Majd újra ránehezedek sérült lábamra és futva megindulok Keiko felé majd függőleges kardcsapással lecsapok. Szabad bal karommal hasa felé mutatok és kidou igét mondok.
- Hadou no yon: Byakurai! – a fehér fénycsóva kicsapódik kezemből és ilyen távolságból biztos betalál. Viszont még ha el is találtam maximum a földön köt ki a lán más baja nem nagyon lesz hisz nem adtam bele akkora erőt.
- Most még nincs késő. Szándékosan nem adtam bele nagy erőt. Nyugodj le és tedd le a fegyvert. Mondtam nem foglak bántani. Ha te elteszed, akkor én is. – lassan sántikálok a lány felé miközben lélekölőm hegyét a földhöz érintem.
- Hanto shiro. – suttogom, el a szavakat melyek aktiválják kardom egyik technikáját. A két jól megtermett árnyfarkas a sziklák árnyékából mászik elő. Az egyik közénk áll a másik a lány baloldalától indul meg és egy félkört megtéve háta mögött jobb oldalánál áll meg három méterre.

Ő is shikai-ba vált. Hmm hasonlít az enyémre, csak az övé farkas és fekete, enyém meg sárkány és vörös. Tetszik ez a véletlen egybeesés.
- Hát még nem késő csak tedd le a fegyvert én nem bántalak.
Tudom, hogy mérges vagyok rá meg minden, de mi van, ha én csak behitetem magamnak, hogy hazudik? Mi van, ha igazat mond? Míg így elmélkedek, gyors mögém shunpo-zik, hirtelen féltérdere ereszkedett, de egyből szinte vissza is állt.
- Na, ez plusz kéthét betegszabi. - na, ez már megint nyavalyog. Ilyen való a 11. osztagba? Pff, szánalmas. De mért fáj a lába? Ezt még nem sikerült kiderítenem. De nem is volt sok időm gondolkodni ezen, mert egyszerűen csak fogta magát és hakamámból levágott egy elég szép nagy darabot.
- Hupsz… talán kicsit hosszabb lett, mint terveztem. Kijöttem a formámból. Rég nem volt már ilyen szép ellenfelem.
Próbált mosolyogni, de csak egy fájdalmas grimaszt sikerült elővarázsolnia. Tényleg nagyon fájhat neki. Talán nem kellett volna még bántanom a lábát. Olyan kedves lány...
És amikor nagy elmélkedésben vagyok amikor megindul hirtelen felém, majd egy határozott mozdulattal lecsap rám. Persze én könnyen kitérek előle, de szerintem pont erre számított...
- Hadou no yon: Byakurai!
Majd csak egy fehér fényt láttam, és a következő pillanatban már a földön találtam magam.
~ Azt a mindenit azt hittem nagyobb bajom lesz.... ~ örültem magamban.
- Most még nincs késő. Szándékosan nem adtam bele nagy erőt. Nyugodj le és tedd le a fegyvert. Mondtam nem foglak bántani.
~ Ahhaa, akkor azért nem esett nagy bajom... tudja, hogy úgysem hallgatok rá, de akkor is próbálkozik még mindig azzal, hogy leállít. Talán hallgatnom kéne rá, csak a bennem lévő harag akar vele harcolni, én nem. ~ gondolkodok nagyba magamban...
Amikor megjelenik a semmiből 2 farkas. Egyik beáll közénk, a másik meg tesz mögöttem egy félkört és meg áll kicsit távolabb tőlem. Leszegem fejemet. Érzek valamit...valaki másnak a lélekenergiája...hmm ez ismerős...Ninsei??? Itt van??? Hogy kerül az ide??? Lassan a sziklák felé fordítom fejemet...mintha ott bujkálna... Na, de per pillanat most ez számomra nem fontos, hogy ott van-e. Hirtelen felugrok, amire Kira farkasai készenlétbe lettek.
- Nyugi, nem akarok harcolni már. Tisztázni akarom ezt. Akkor pontosan; mi is történt közted és Ninsei között?
Ezen meglepődött. Őszintén szólva erre a reakcióra vártam. Na, most kiderül édes, hogy mit csináltál te más lányokkal... Ráadásul, ha jól érzem a lélekenergiáját, amit feltehetőleg Kira is megérzett, mert nem olyan béna ő, hogy ne érezze... Végre kiderül az igazság.

Meglepődik mikor hakamája a földre hull. És én pont erre is számítottam bár tényleg hosszabb lett, mint ahogy azt elképzeltem. Na, mindegy majd legközelebb jobban fog sikerülni.
Míg ő gondolataiban elmerülve áll egyhelyben én megindulok felé és egy jól irányzott csapást intézek felé. Kivédi ez nem kétséges hisz jóval lassabb vagyok. Ám bármilyen gyorsan is tér ki pengém elől a kidout már nem képes kivédeni így hamar a földre kerül. Újra megpróbálom szavakkal rá venni, hogy hagyja abba a harcot. Persze főként arra számítok, hogy az egyik fülén be a másikon meg ki ezért is idézem meg zanpakutom farkasait is.
Mondandóm után fejét leszegi. Nem tudom, hogy ezt vehetem e jó jelnek bár az már fél siker, hogy meghallgatott. Fejét a sziklák felé fordítja, ami felkelti a figyelmem. Szemem sarkából én is oda pillantok, de nem látok semmit. Ekkor megérzem az ismerősnek tűnő lélekenergiát. Elsőre nem tudom beazonosítani, de kezd valami derengeni mintha annak a perverznek a reiatsuja lenne. Kizárt mit keresne itt. Jó lenne, megbizonyosodni a dologról ám a szaglásom ebben most nem segíthet. Sajna a gyenge kis széláramlatok Keiko felől fújnak így csak az ő illatát érzem.
Figyelmem visszairányul az alacsony szépségre mikor az föláll így akaratlanul is morgásra készteti a farkasaim. Egy gondolatmenettel lecsitítom, mikor a lány beszélni kezd. Micsoda? Ez nagyon meglep. Végre felhagy a harccal? Várjunk. Mi van, ha ez csak valami csel, hogy a figyelmem alább hagyjon és megtámadhasson. Mégis azt hiszem már tényleg nem fog támadni ám még mindig zavar a rejtőzködő egyén így a Keiko mögött lévő farkasnak parancsba adom a szikla megközelítését, de csak lassan.
- Mi? Azt ne mond, hogy azt hitted, hogy én és az a srác…* nevetést próbálja visszafogni* Dehogy nincs köztünk semmi és nem is volt. Annyi volt csak hogy összetűzésbe keveredtünk, de ezen kívül semmi más. – a mondandóm közben a kardom a homokba szúrom és közelebb sétálok a lányhoz.
- Bár még mindig tartozik egy új egyenruha árával. – mosolygok a lányra majd a mellettünk maradt farkast magamhoz hívom, és a hátára ülök így levéve a nyomást sérült lábamról.
- Nos ha már ezt a kis félreértést megbeszéltük még lehetünk barátok ugye? Szomorú lennék, ha nem. – és ha Keiko igennel válasz, akkor rávetődök és összevissza ölelgetem.

Amelyik farkas közelebb volt hozzám, elindult a sziklák felé. Kira is észrevette. Úgy látszik a gondolataival irányítja a farkasokat... Hmm, érdekes technika.
- Mi? Azt ne mond, hogy azt hitted, hogy én és az a srác… Dehogy nincs köztünk semmi és nem is volt. Annyi volt csak hogy összetűzésbe keveredtünk, de ezen kívül semmi más. Bár még mindig tartozik egy új egyenruha árával...
Zanpakutouját földbe szúrta és közelebb jött hozzám. Őszintének tűnt. Talán hinnem kéne neki. Elgondolkodok egy pillanatra a távolba meredve... És még akkor Ninsei sem hazudott...senki sem hazudott...csak a saját kitalációmba ringattam magam aminek az lett a vége, hogy Kira még jobban megsérült. ~ Hát én nem vagyok normális - fogom fejemet és rázom, mint aki ki akarja rázni a fejéből a történteket. Azaz, mint egy idióta, de nem érdekel. Úristen, hogy tudnék Kirától bocsánatot kérni? És ha egy életre lesántul? De hülye vagyok hiszen már meghalt... Na, akkor más szempontból közelítsük meg. Ha egész hátralévő életében...már megint hülye vagy Keiko! És pont amikor ezen gondolkodok odaér hozzám és mivel már lába nem bírja, ráül itt maradt farkasa hátára és megszólal:
- Nos ha már ezt a kis félreértést megbeszéltük még lehetünk barátok ugye? Szomorú lennék, ha nem.
~ Én is szomorú lennék... - gondolkozok el, nem merem még mondani. Na, de térjünk vissza a bocsánatkéréshez. Talán így...
- Én...én...nagyon sajnálom a történteket. Hülye voltam, csak a dühre hallgattam amit ráadásul csak beképzeltem magamnak. Annyira sajnálom! Meg tudsz nekem valaha bocsájtani? Ha véletlen...talán...jut eszembe, sajnos említetted, hogy "plusz két hét beteg szabi". És ha esetleg azt veled tölteném? Mondjuk nem hinném, hogy a lábadat még így is helyre tudnám hozni...remélem nem lesz komoly bajod. Annyira sajnálom.
Tágra nyílt szemekkel néz. A naiv ember azt hinné, mindjárt kitör a röhögésben, de én nem ezt vártam. Pontosan én sem tudtam mit várok. Leordíthatta volna a fejemet, de nem tette (nem is nézném ki belőle). Csak néz...néz nagy szemekkel...amikor hirtelen akkora erővel robban ki ültő helyéből és vetődik a nyakamba, hogy elvesztem azt a kevés egyensúlyomat is, amim van és akkora hátast dobok, mint a huzat. De nem bántam. Jól esett. Utána hirtelen felállt karjában velem, és mintha semmi baja nem lenne a lábának úgy elkezdett pörgetni, mint a kisbabát szokás körhinta helyett. Majd letett, és én nem bírtam megállni, hogy ne szóljak.
- Azta, de erős vagy! Hogy bírja a lábad?
- Először is: nem kell nagy erőfeszítés ahhoz, hogy bárki is felemeljen téged. Amikor felkaptalak utánad is néztem, hogy a karjaimban tartalak-e még. Másodszor meg: a boldogság elfeledteti az emberrel a fájdalmat, még ha egy pillanatra is. - rám kacsintott majd visszaült farkasa hátára.

A lány bocsánat kérését végighallgatom a farkasomon ülve. Mikor felajánlja hogy velem tölti a betegszabim felcsillan a szemem egy pillanatra. A következő pillanatban pedig már a homokban fekszem, vagyis fekszünk és Keikot ölelgetem örömömben.
Majd rögvest felállok, felkapom és pörögni, forogni kezdek vele, amitől egy kicsit megszédülök és leteszem, mielőtt újra visszaesnénk. Miután leteszem, feltesz egy kérdést mire én elgondolkodom, és ezt felelem:
- Először is: nem kell nagy erőfeszítés ahhoz, hogy bárki is felemeljen téged. Amikor felkaptalak utánad is néztem, hogy a karjaimban tartalak-e még. Másodszor meg: a boldogság elfeledteti az emberrel a fájdalmat, még ha egy pillanatra is. – jut, eszembe már kezd ismét fájni a lábam, úgyhogy inkább visszaülök a farkasomra. Miközben helyet foglalok az árnyakból álló lényre a kis szépségre kacsintok.
- Na és mond csak… - ekkor felállok és egy lassú egylábas villámtánccal a lány mögött bukkanok fel és megint átkarolom derekát, pont úgy mint mikor találkoztunk. -… ugye komolyan gondoltad azt, hogy velem töltenéd a lábadozásom egy részét? Mert *állát a lány vállára rakja* ha nem nagyon szomorú lennék, és persze unatkoznák.
Megfordul a fejemben, hogy csak kedvességből ajánlotta fel a dolgot, de azt nem szeretném végül is nagyon csinos meg kedves is és nem unatkoznák.
- Tudod mit? Megbocsájtok, de csak ha tényleg velem töltöd a lábadozásom egyik napját rendben?- mosolygok rá és közben visszahívom a farkasaimat. Végül nem talált a négylábú senkit a szikláknál. Most vagy beképzeltem a dolgot a fájdalom miatt vagy az illető bármiféle szagnyom nélkül sikeresen meglesett minket majd pedig távozott mikor észlelte, hogy észrevettem. Nos, ez most már lényegtelen.
Mielőtt még észbe kapna, felültetem magam mellé a farkasra és elindulunk a levágott ruhadarabjai és az én nyakpántom felé, ami ugyancsak a földön hever. Útközben felkapom a kardomat is és hamar megérkezve célpontjainkhoz leszállunk.
- Bocsi az egyenruhádért. Nos, azt hiszem, most mennem kell. Még meg kell nézetnem a lábam valakivel a 4. osztagnál. Aztán ne felejts el megkeresni miután eldöntötted, hogy mit szeretnél csinálni velem azon a napon. – nagy nehezen, de kiengedem, karjaim közül majd visszaülök a farkasra. Még egyszer visszanézek, mielőtt eltűnnék a szeme elől utána pedig irány a negyedik osztag területe.

/Köszi jó volt aztán még találkozunk./