Jelszó: Aaai Hzk
~ Adatlap
Név: Yamasaki Shizuka
Nem: nő
Kaszt: shinigami
Szül. ideje: 1944
Kor: Ránézésre 17-18. Valójában 67 (még elég fiatal)
Emberként: 17
Lélekként: 50
-->KÉP ~ Előtörténet Ebből nem túl sokra emlékszek. A szüleim arcát teljesen elfelejtettem, csak egy emlékem maradt meg édesanyámról, egy síró nő emléke. Édesanyám sokat sírt miattam, betegségem miatt. TBC-s voltam –ez ekkoriban igen gyakori és nagy eséllyel, halállal végződő betegség volt-. Ez az oka korai halálomnak. Mindig sajnáltam, hogy így haltam meg. Egy ágyban. Jobb szerettem volna egy hősies tett közben meghalni, vagy valamit hagyni arra a világra, vagy legalább csak megismerni a házunkon kívül mást. Sajnos ez nem adatott meg. Halálom után sokáig lézengtem az emberek világában, míg végül egy kedves alakkal nem találkoztam. Nem tudtam ki ő, vagy honnan jött, kedves mosolya volt és békét sugárzott szavaival. Mondott nekem valamit, melyre homályosan emlékszek, majd elaludtam. Gyönyörű álmot láttam, a családomról, és arról, hogy boldogok vagyunk, én pedig egészséges.
Mikor felébredtem egy ismeretlen helyen találtam magam. Ismeretlen, nálam fiatalabb gyerekek hajoltak fölém kíváncsian. Szép lassan felültem, egy kedves kislány rám mosolygott. Azt hiszem, kérdeztem tőle valamit, melyre ő készséggel válaszolt majd segített fölkelnem. Fiatal volt ránézésre csupán hét évesnek látszott. Később kiderült sokkal idősebb nálam. Ő segített nekem megtalálni a helyem ebben az új, ismeretlen világban melyet ő „peremvidéknek” nevezett. Elmesélte, hogy itt a lelkek csak megszokásból esznek, mert valójában nem éhesek. Leginkább a shinigamikról szeretett nekem mesélni, teljes átéléssel mesélte kalandjaikat, mintha ő is egy volna közülük. Sosem mondta, de én tudtam az a legnagyobb vágya, hogy közéjük tartozhasson. Boldogan éldegéltünk együtt egy darabig, egészen addig míg ő nyomtalanul el nem tűnt. Beléptem a házunkba, a nevén szólongattam, de nem jött válasz, kimentem az utcára és megkérdeztem mindenkit láttak e valakit. Egy nagyon idős ember azt mondta látta a Tiszta Lelkek Városa felé indulni. Elképedtem sosem hittem volna, hogy maga mögött hagy és még csak nem is szól róla. Dühös lettem, rettenetesen cserbenhagyottnak éreztem magam, ahogy egyre inkább belemélyedtem dühömbe elkezdtem éhséget érezni és furcsa aurát magam körül. Nem sokkal később egy furcsa élőlény tűnt föl előttem. Lyuk volt a mellkasán és csontból készül maszkja volt, mindenki sikoltozott és eszeveszetten menekülni kezdett, berohantak a házaikba és elrejtőztek. Én csak álltam szemtől szemben evvel az ismeretlen lénnyel és meglepetten néztem rá. Nem értettem, micsoda ő vagy mit keres ott. A furcsa lény támadásba lendült. Későn reagáltam a támadásra hisz ezelőtt senki sem próbát megtámadni. Eltalál egy ütéstől, összeestem és képtelen voltam fölkelni. Csak feküdtem a földön és értetlenül néztem magam elé. A kislány mesélt nekem ezekről a furcsa lényekről, akik végleg elpusztíthatnak. Éreztem, most végem. Tudtam a többi lélek nem fog segíteni. Ebben a pillanatban valami átszökkent fölöttem és visszaverte a lényt. Egy shinigami volt. Gyönyörűnek tűnt és varázslatosnak. Erőt kaptam a szikrázásától és föltápászkodtam. Sikerült fölülnöm. A gyönyörű shinigami egyetlen vágással elintézte a szörnyet. Elszégyelltem magam, szégyelltem, hogy ilyen gyenge és jelentéktelen vagyok. A shinigami megállt előttem és a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni, kis habozás után a kezem nyújtottam neki. A gyönyörű pillanatot gyomrom mérges korgása törte meg. Elvörösödtem, a gyönyörű pillanatból életem legrosszabb pillanata lett. Elővett a zsebéből egy kis édességet. Nem akartam elfogadni, de a gyomrom egyre inkább korgott így végül lehajtott fejjel szégyenkezve elfogadtam. Ezek után a shinigami eltűnt. Többé nem láttam, azt hiszem ő ugyanaz a shinigami volt, aki áthozott ebbe a világba. Néhány nap múlva összeszedtem azt a kevés dolgom, amim volt, és a kislány ékszerét, mely egy gyönyörű arany lánc volt szív alakú medállal, gondosan elraktam, nehogy bármi baja eshessen. Majd elindultam, hogy shinigamivá váljak.
Elsőre ugyan nem vettek fel az Akadémiára, de a második próbálkozásommal, sikerrel jártam. Nagyon örültem ennek a tisztségnek. Én is olyanná akartam válni, mint a Shinigami aki, kétszer is megmentett. Tanulmányaim során megtudtam, sem hadnagy, sem kapitány. Azt hiszem egy kis rangú személy lehetett. De ez nem változtatta meg a tiszteletet, megbecsülést, amit éreztem. Még mindig őt tartottam a példaképemnek. A kislányt végül nem találtam meg, lehet az öregember nem is mondott igazat, vagy félreértette a kislányt. Sajnáltam, hogy a lánynak még a nevét sem tudtam. Sosem kérdeztük egymástól. Az iskolában az elméletből mindig kiválóan teljesítettem, szerettem megtanulni mindent, ami a shinigamikkal kapcsolatos. A közelharc.. hát… sosem ment közepesnél jobban, pedig isten bizony sokat gyakoroltam. A kidoukkal sosem volt nagyobb bajom. Nem kellett sokat gyakorolnom és egész ügyes voltam. Szívesen használtam a bakudou típusú képességeket, mégis a kedvenc kidouim mind Hadou stílusúak –shakkaho, sokatsui-. Már féléve jártam az akadémiára mikor éjjelente elkezdtem hangokat hallani. Nem volt se félelmetes, sem fenyegető. Olyan volt, mintha egy védelmező, kedves hangocska volna. Egy fiatal lányé, azt hiszem. A nevét mondogatta, de nem hallottam rendesen. Az hiszem túlzottan hadart. Ezekben, a napokban kezdtem el érdeklődni a kardom iránt. Eddig egy hasznavehetetlen csecse-becsének tartottam. Észrevettem gyönyörű formáját. A tokján különböző színű szalagok csavarodtak csak úgy, mint a nyele végén, bársonyos anyagú szalagjai a szélben gyönyörűen hullámoztak a szél ritmusára. Markolata egy egyszerű fém karika volt, mely közvetlenül nem kapcsolódott a kardhoz csak a rá csavarodott szalagok tartották pontosan a helyén, próbáltam elmozdítani vagy leszedni kíváncsiságból de még csak megmozdítani sem tudtam. Sosem hittem volna, hogy ilyen erősen tartják azok a vékony és gyengének tűnő szalagok. A hang egyik éjjel mérgesen szólt hozzám, akár egy megsértődött kislány akit nem vesznek semmibe és átnéznek rajta, kezdtem érteni mit mond, de még mindig homályos volt a dolog. Valami masniról beszélt nekem. Nem is inkább szalagról.
-Szólíts a nevemen….- ezt a mondatát még megértettem a lánynak, de amit utána mondott még mindig homályos volt
-…A nevem- nem hallottam a végét így hát visszakérdeztem.
-Ne haragudj de, nem értem, amit mondasz- mondtam neki szomorúan és tudtam, a hiba bennem van.
–Meg tudnád ismételni, kérlek?- kérleltem, de elhallgatott. Hatalmas bánatot éreztem, ez nem csak a sajátom volt, hanem az övé is. Elkezdtem látni egy alakot a sötétben, csak egy ködös alak volt, kicsi volt vékony és szipogott. Azt hiszem sírt, megpróbáltam megvigasztalni, hogy ne sírjon. Kérleltem, mindent megpróbáltam. Kezdtem egyre tisztábban látni, megláttam, hogy egy fiatal kislány, hét éves lehet. Ebben a pillanatban eszembe jutott a kislány, akivel odakint ismerkedtem meg. Azonnal talpra ugrottam. Szívem hevesebben vert, mint eddig valaha, leindultam a kislány felé. Ahogy egyre közelebb érkeztem hozzá, egyre kivehetőbb lett. Megálltam előtte és letérdeltem, majd rámosolyogtam. Olyan érzés volt mintha teljes valójában itt lenne, még megérinteni is meg tudtam. Nem tévedtem tényleg sírt.
-Ne sírj kislány- mondtam kedvesen és megsimogattam a fejét, nagyon emlékeztetett arra a kislányra.
–Ha abbahagyod a sírást, kapsz tőlem egy kis édességet- ajánlottam föl neki. Ő fölnézett, megtöröltem a könnyeit. Ismét megszólalt és értettem is mit mondott. Olyan volt, mintha vezényszavakat mormolna. Megkért, ismételjem utána. Ez a kérés eléggé meglepett, azt hittem valami kis mondóka. Azt mondta, ha ezt mondom sokkal jobb kedve lesz. Nyeltem egyet, mert valami miatt furán hangzott ez a kis mondat majd megszólaltam kissé bizonytalanul.
-Hineri, furutte jibun kudasai Ribbon-chan-. A kislány elnémult, kissé ijedten néztem. Talán valami rosszat mondhattam neki? A kardom fényleni kezdett, megfordultam és odasiettem, megfogtam a kardot és csodálatos dolog történt. Átalakult. Nem kardformát öltött. Olyan volt mintha a Ritmikus gimnasztikában használt szalag volna. Jobban szemügyre vettem. A szalagon végig minták voltak, gyönyörű szép kanyargó minták. Mintha csak a szél játszana a szalagokkal. A kislány ismét megszólalt.
-A nevem Ribbon és én vagyok a kardod szelleme-. Erre aztán akkorát néztem, majd elkezdtem föl alá rohangálni örömömben, mert nem találtam szót, hogy kifejezhettem mit érzek
-Ne rohangálj föl alá, mert rosszul leszek!- szólt rám a kislány morcosan kavargó gyomorral
-Bocsánat- mondtam neki bűnbánóan és megálltam, majd egyhelyben ugráltam tovább.
Másnap elkezdtem edzeni, hogy meg tanulhassam használni. Sokat gyakoroltam mire elértem, hogy négy szalagot is előhívhassak. Így már gyerekjáték volt befejezni az Akadémiát. Az utolsó éjjelen amit ott töltöttem elgondolkodtam, hogy mit szeretnék kezdeni magammal.
-Mit kéne tennem?- Egyik oldalamról a másikra fordultam ölelgetve a kardom és hangosan gondolkodtam
–Biztos hogy nem szeretnék kapitány lenni. Túl macerás lenne és ahhoz nagyon erősnek kéne lennem .- Tovább gondolkodtam
–Mi lenne, ha Hadnagy lennék?- Mélyen elgondolkodtam ezen az ötletemen
–Nem, nem ez számomra lehetetlen .- és ismét fordultam egyet.
–Esetleg lehetnék pár ezer év múlva én az isten- ismét átgondoltam az előbbi mondatom
–Lehet hogy egy közelebbi célt kéne kitűzni-. Ekkor Ribbon-chan mérgesen és hisztisen megszólalt
-Akkor aludj!- üvöltötte le a fejem. Engedelmesen elnémultam és becsuktam a szemem. Nem telt el tíz perc, de ismét nyitott szemmel forgolódtam.
–Melyik osztagba kéne bekerülnöm?- Végigvettem az összes osztagot
–Hmm… a tizenkettedik osztag alapból elvetve, ahhoz túl buta vagyok. Mi lenne, ha a negyedik osztaghoz mennék… Nem! Nem tudok olyan ügyesen gyógyítani- Az összes osztagot átgondoltam, de valahogy egyikbe sem illettem. Lemondóan sóhajtottam
–Most mit tegyek? Ötletem sincs-. Ribbon–chan ismét megszólalt:
-ALUDJ!!!- mondta olyan fenyegetően, mint eddig még soha semmit. Ismét elhallgattam. Megint átgondoltam a helyzetem és szóra nyitottam a szám.
-De mi lenne ha…- Befejezni sem tudtam a mondatom, ugyanis Ribbon-chan a kard markolatának megmozdításával fejbecsapott.
~Ennek a helyén másnap biztos búb lesz~ gondoltam könnyes szemekkel és fájlaltam a buksim. Pedig ez most okos dolog lett volna. Azt szerettem volna mondani, hogy a tizedik osztagba szeretnék menni. Vajon ha holnap megkérdezem a tizedik osztag kapitányától, megengedi? Ez után a gondolat után a kimerültség győzedelmeskedett felettem és elnyomott az álom. Másnap reggel mikor fölkeltem és meg kellett volna kérdeznem a kapitánytól, hogy megengedi e, ismét átgondoltam.
-Meg gondoltam magam! Az alvás lesz az életcélom-, és álmosan visszafeküdtem még pár órácskára.
~ Kinézet Nem vagyok túl magas, de túl alacsony sem. 165 centim átlagosnak mondható. A hajam színe világos szőkés, bár azt hiszem a világos narancssárga találóbb volna, kiengedve a fenekemig ér, jobb szeretem két copfban hordani, így nem zavar a munkában és azt hiszem jobban is mutat. Nem szeretek bele hivalkodó díszeket rakni, feltűnőek, és nem praktikusak. Egyetlen ékszerem egy vékony arany lánc melynek végén egy szív formájú medál található. Ezt az ékszert sem hordom de, mindig magamnál tartom. Szemem színét sosem kedveltem túlzottan, ha meg kéne határoznom a színét tengerkéket, mondanék. Általában csillogó a tekintetem nem is inkább szikrázó, mintha egy óceán lenne mely folyamatosan morajlik és csiszolja a benne lévő gyönyörű köveket, hogy még szebbé válhassanak. Testalkatom alapján vékonynak számítok, úgy gondolom túl vékonynak. Éppen ezért nem vagyok teherbíró, jobb szeretem a papírmunkát, hisz az nem olyan megerőltető. Szívesen hordom az emberek világának ruháit –persze csak munkaidőn kívül-. Nem tetszik annyira az egyenruha, nem valami kreatív, hogy a kapitányokon kívül mindenkin ugyan az van, de hát a munka az munka.
~ Jellem Magam jellemeznem igen nehéz. Ha muszáj valamit elmondanom magamról az első dolog, amit megjegyzek talán, az hogy szeszélyes vagyok, időnként gyerekes, azonban ha a helyzet megköveteli komolyan is tudok viselkedni; a meggondoltság…. Nos azt még gyakorolnom kell ^^”. Nem ritka eset, hogy fejjel a falnak esek. Ezek után pedig általában a fal a hibás, véletlenül sem én. Ha volnának barátaim biztos mindet, szeretném, és tűzbe mennék értük – ezt az állításom gyakorlatban még nem tudtam tesztelni-. A hazugság távol áll tőlem, persze ez nem azt jelenti, hogy sosem hazudtam eddig, nem lenne igaz, ha ezt állítanám, ám az már igen régen volt az okára vagy a tartalmára sem emlékszek pontosan. Igyekszem mindenkinek bebizonyítani igazam, a véleményemből nem szívesen engedek, a kompromisszumkötés nem tartozik az erősségeim közé. Finom ételekkel könnyű megvesztegetni, főleg ha valami édességről van szó. Rendkívül édesszájú vagyok.
~ Zanpakuto/képesség Neve: Ribbon-chan
Fajtája: szél
Shikai Parancsa: Tobikomi, Hineri, furutte jibun kudasai Ribbon-chan, Ugrás, forgás, kérlek mutasd magad Ribbon-chan
Rendes kard kinézete: „A tokján különböző színű szalagok csavarodtak csak úgy, mint a nyele végén, bársonyos anyagú szalagjai a szélben gyönyörűen hullámoztak, a szél ritmusára. Markolata egy egyszerű fém karika volt mely közvetlenül nem kapcsolódott a kardhoz csak a rá csavarodott szalagok tartották pontosan a helyén, próbáltam elmozdítani vagy leszedni kíváncsiságból, de még csak megmozdítani sem tudtam. Sosem hittem volna hogy ilyen erősen tartják azok a vékony és gyengének tűnő szalagok.”Shikai kinézete: „A kardom fényleni kezdett, megfordultam és odasiettem, megfogtam a kardot és csodálatos dolog történt. Átalakult. Nem kardformát öltött. Olyan volt mintha a ritmikus gimnasztikában használt szalag volna. Jobban szemügyre vettem. A szalagon végig minták voltak, gyönyörű szép kanyargó minták. Mintha csak a szél játszana a szalagokkal. A kislány ismét megszólalt.
-A nevem Ribbon és én vagyok a kardod szelleme-.”Támadások: ~Toripurujampu: -Tripla ugrás- Három szalaggal aktiválható –minél több van a használó kezében annál hatásosabb-. Három ütésből álló támadás. Az első támadással, a szalag rácsavarodik az ellenfélre meggátolva a mozgását, a második támadásnál minimum két szalag átüt az ellenfél testén megcélozva egy belső- vagy érzék-szervet, a harmadik lépés a megcélzott érzékszerv összeroncsolása vagy kitépése. Ám az ellenfél erejétől függ, hogy mennyi szalag kell a megbénításához és ahhoz hogy egyáltalán át lehessen ütni a testét. (még nagyon sok gyakorlás mire ezt lehet használni egy a használónál erősebb ellenfelen, általában ez a támadás nem szokott sikerülni)
~Sutorippu no Tate: -Szalagpajzs- Csak akkor aktiválható ez a képesség, ha a használó kezében minimum négy szalag van. A használója nagyon gyorsan kezd egyhelyben forogni a szalagokat a feje fölé emelve –minél több szalag annál erősebb a pajzs- a szalagok pedig körbe- körbe forognak pajzsot alkotva. Az ovális bármekkorára meg lehet csinálni a szalagok hosszabbításával –ehhez gyorsabb pörgés is szükséges és tökéletes egyensúly-. Ám ennek egy hatalmas hátulütője van. Minél nagyobb a szalagok által alkotott kör annál sérülékenyebb a pajzs. Bizonyos távolság után pedig magától elkezd szétbomlani. –a távolság fejleszthető-. Ebből következik hogy akkor a leghatásosabb ha csak a használója köré kell pajzs. -Ha a pajzsot nagyobb helyre terjeszti ki és ellenség is van a pajzson belül azt is megvédi a pajzson kívüli támadásoktól. -Én csak öttel tudom ezt megcsinálni de már dolgozok a haton-
Kis egyéb_Ezen kívül képes vagyok a hosszúságát -Ez sem végtelen. Egy bizonyos hosszúság után, a szalag erőtlenné válik és foszlani kezd (jelenleg olyan 50-60 méter)- és a tömörségét változtatni -egy acél vagy más fém szilárdságát nem tudom vele elérni. Esetleg megközelíteni-, a szalagok más tárggyá alakítása nem lehetséges. (egyenlőre biztos nem) Ezt nem mondanám külön képességnek. ez a kard átlagos tulajdonsága.
~ Szeret-nem szeretSzeret:~szeretek lustálkodni, a napon feküdni és süttetni a hasam
~szeretek dudorászni –énekelni csakis fürdés közben egyedül-
~szeretem az állatokat, leginkább a macskákat
~szeretek ajándékot kapni és adni
~szeretek nevetni és szórakozni
Nem szeret:~nem szeretek korán kelni
~nem szerettem az akadémiára járni
~nem szeretem a hazug és képmutató embereket
~nem szeretem ha valaki kidobja az ételt
~nem szeretem ha valaki beképzelt
~nem szeretem az alkoholt
Imádok:
~enni
~főzni
~aludni
~álmodni
~ Felszerelés(ek) Zanpakutomon kívül nem sok felszelésem van, hiszen egy Zanpakuto mellett eltörpül a többi fegyver. Persze ha a shinigaminál épp nincs ott a Zanpakutoja az már más kérdés. Erre az esetre hordok magamnál négy egyszerűen elrejthető tőrt. Valamint felszerelésemhez tartozik egy könyv, nem is inkább notesz ahová felírom a kidou képességeim -,mert a memóriám.. hogy is mondjam…. Kissé nehezen jegyzem meg a dolgokat, és annál könnyebben felejtek-. És persze a medálom melyről már beszéltem fentebb.
(~ Egyéb)Ha nem túl nagy kérés akkor szeretnék a tizedik osztagba kerülni, mert a barátnőm is ott játszik (Shiroichi Anao)
