Kellet ez nekem? Nem hiszem, gondoltam mivel ma szabadnap vagy valami olyasmim volt ezért inni mentem. Lehet nem kellet volna, régóta most fordult elő hogy elvesztetem a kontrolt. Egyik pohár ment le a másik után. Aminek következtében sikerül elég jól berúgnom. Nem zavarok én sok vizet részegen se, de lehet nem kellet volna lehánynom a pultost. De ha egyszer olyan sok feje volt és összevissza pörgött. Felfordult a gyomrom tőle és kiadtam, ami a gyomromat nyomta, két állat nevét is kimondtam. A Boa, és a Róka. Nem csoda hogy kidobtak, és nem is vagyok eszméletemnél. Francba már megint egy álom. Egy régi csatatéren vagyok, míg emberként. A régi egyenruhám van rajtam, körülöttem csak holttestek. A hátamon valakit viszek. Beszélek is neki.
~ Tarts ki! Nem hagyom, hogy meghalj. Megmentelek, majd meglátod. –biztatom a férfit. Majd mozgolódás hangját hallom, és egy mély férfihangot.
~ Csak dobd el szépen azt a vackot. Úgysem élné túl. Benned nincs meg az erő, ami megmenthetne bárkit is. Előfordult már egyáltalán egyszer is, hogy képes voltál megmenteni valakit, aki fontos volt a számodra? Csak mész előre és bármilyen ellenség ellen kiállsz, ami előtted van. És mi marad utánad? Csupán hullahegyek. Csak mész előre és bármilyen ellenség ellen kiállsz, ami előtted van. És mi marad utánad? Csupán hullahegyek. Gyenge vagy. Csak dobd el. Válaszd a könnyű utat. Dobd el ahogyan eldobtad Őket is, hagytad meghalni a családodat. S nem mentél utánuk, gyáván életben maradtál.
Majd a hátamon lévő férfi is megmozdul. Ránézek, és két üres szempár mered rám, gúnyos nevetés hagyja el az ajkát és Ő is megszólal.
~ Nincs semmi, amit meg tudsz védeni!
Rendben, ha ere emlékezni fogok, akkor egy biztos, hanyagolni fogom a lerészegedést. Tehetetlen a testem, érezem hogy valaki felnyalábol, de tenni nem tudok ellene. Csak annyit teszek hogy menést imitálva könnyítem a dolgát, és próbálok nem teljes súlyommal ránehezedni. Valahova megérkezünk, és érzem a kemény talajt, de csak ennyi. Vár rám még egy kis pihenés. Az nem tűnik fel hogy lassan párnahegy van rajtam. De ideje kelni, halkan nyöszörgök, és próbálom kinyitni a szememet, eh, ez nem jó. De legalább sötét van, egy darabig, mert hirtelen a sötétséget felváltja a fény. Eh, ez kellemetlen, a fejem is fáj, alig láttok, és valaki ül rajtam, és még pofozgat is. Hol vagyok, akkor minek ülnek rajtam? Tudtommal csak egy macskám van, semmi más. Tisztul a látásom, jé, ez az én kimonom, mi? Ennyi idő eltelt volna és lett egy feleségem? Nem az nem lehet, ennyi ideig nem lehettem eszméletlen. Jah, ez csak Tara. A lány a tenger partról. Nem jó hogy a gyomromon van. A szám elé kapom a kezemet, és sajnos lekellet tessékelnem magamról a hölgyet.
- Merre van a WC? – ha megkaptam a választ, akkor berontok, és kiadom magamból, ami bennmaradt eddig. Finoman mondva, elhányom magamat, bele a WC-be. Lehúzom utána, hogy eltűnjön minden, a csaphoz megyek, kimosom a számat, és hideg vízzel megmosom az arcomat. Ideje kimenni, innen. Kint gondolom Tarát találom megint.
- Kösz… köszönöm hogy elhoztál. De hova, és minek a párna? - de piszkosul fáj a fejem, és kóválygok is, szerintem nem vagyok teljesen józan.

Hú, mi a fenét adtak nekem inni? Nem lehet olyan durva az a szaké, vagy lehet nem is szaké volt? Valami kevert vackot adhattak nekem, de ez mindegy is. Valahova kerültem de ez nem az én lakásom, tehát valahova máshova kerültem. Tara volt a gyomromon, egész kellemes meleg a teste, de mikre nem gondolok? Mindegy, most a WC-kell nekem, hogy kiadjam azt, ami benne van, nagyon kellemetlen érzés. Bár annyira közel se kellemetlen, mint vizet hányni. Annál rosszabb nincs, bár van, ha összeszorított fogakkal hánysz, az nagyon rossz, a sűrűje megmarad. Tara kedvesen mutatta az utat, elrendeztem a dolgot bent, az arcomat is megmostam. Most pedig megyek kifelé, amikor kilépek egy érdekes látvány tárul a szemem elé, miért akarja Tara a padlót felbontani? Azért megkérdezem hol vagyok, és minek a sok párna? Nem pont arra kapok választ. Most minek kellet volna látszani annak, amit csinált? Csak egy kis lakberendezés és semmi más.
- Értem. – felelem igencsak szűkszavúan. – Nincs semmi baj. – az nem zavart hogy a hasamra ült.
Elindulnék de az egyensúlyom nem éppen a legjobb, ezért szépen dőlök előre, mint egy babzsák. Nem lesz kellemes, de így kicsit részegen annyira nem is érdekel az esés. Láttok valamit felém száguldani, az pedig Tara. Eh, remélem azért nem fogom agyonnyomni. Hamar alámér a shinigami hölgy. Én pedig valahogy úgy esek hogy a fejem nyakam, és egy kevés is a hátát kapja. Hm, de jó puhára érkeztem, Tara is jelzi egy hangos nyögéssel.
- Igen, megvagyok. És te? – kérdezem majd legörgök róla, pontosabban a lefelé kezdek gurulni le a gerincén, végig a fenekén XD a lábán végül kinyomom magamat.
Ez nem volt olyan jó dolog. Bár nem is volt rossz így leszállni, de szerintem józanul nem csináltam volna meg. Tara valahova kimegy, én pedig nagy nehezen felállok, vissza is ér, jé ez az én kimonom és egy kicsit ki is van oldódva. Nem is rossz a látvány annyira. Fenéket mikre nem gondolok? A kezembe nyom egy pohár vizet, ezzel mit csináljak? Ja hogy igyam meg? Oké. Ki is tessékel és elég erőszakosan le is nyom, ejnye de vad, a végén azt hiszem ki is akar kezdeni velem. Lassan kortyolom a vizet, és felnézek az égre.
- Igen csak szépek, csak kár hogy nem esik. – iszom a vizet, és veszem a levegőt, nem ez az első ilyen eset hogy részeg voltam, van gyakorlatom azért. Egy kis vizet simán visszaköpök a pohárba. Párnacsata, és a házába?- Értem. - lerakom a poharat majd bemegyek a házba, az ajtó persze nyitva marad, veszek egy mély levegőt, felveszek egy párnát, és egyenesen Tara-chan fejét dobom meg.
- Akkor gyere és legyen harc. – fenébe, tényleg nem fogok többet inni.

Nocsak, szereti az esőt? Nem gondoltam volna róla, inkább olyannak néztem, aki a napfényt részesíti előnyben. Velük sincs semmi baj, csak azokkal, akik végtelenül optimisták és járva a világba okádják a napfényt. Ők azok, akik nagyon idegesítőek tudnak lenni. Nézem a csillagos eget, ezért se veszem észre hogy Tara elpirult. Le vagyok foglalva azzal, hogy iszok, és szerencsére vizet nem szakét. Ha az állaga olyan is. Szerencsére az íze és a hatása teljesen más. Úgy döntök, részben a bennem lévő alkohol miatt, hogy játszok vele. Ezért is raktam le az immár majdnem üres poharat és mentem be, ahol felvettem egy párnát, és vártam, hogy Tara is elinduljon befelé. Csukva van a szeme, de én szólok azért neki, így a tisztességes. Majd repül a párna, egyenesen Tara arcába. Durva, de el is vigyorodok a találat miatt és a hatása is jó. Szépen fenékre csücsent, de a mosolya sokat sejtet. Hm, itt tényleg párna háború lesz majd, de ha harc legyen harc. Már táraz is befelé, a kisebb párnahegyhez megy, hm, miért simogatja, miért babusgatja? Á, ez csak megjátszás volt, elterelte a figyelmemet a valódi céljáról. Ez nem ér, ilyen gyorsan dobálni, alig tudok kitérni előlük, egy csomó el is talált. Nem ér, egy szemem van, és így hátrányban vagyok. De elfogyott a párnája, most már én jövök, az arcomon egy elég gonoszmosoly jelen meg. Neki már nincs párnája, nekem meg van egy csomó, most pedig megkapja ami jár neki. Csontighatolószuperpárnabombák. S kezdem is dobálni egymásután a párnákat Tarára, hiába menekül, hiába gyors, célzok elé akkor. A félszemű sárkány is tud harapni ha kell. Valószínűleg van ami eltalálja, de van olyan is amit kikerült. Egy párnát hagytam meg, közelharcra kell nekem majd. Milyen jól tetem hogy meghagytam. Pajzsként maga előtt tartva egy nagypárnát közeledik felém majd elrugaszkodik a talajtól és rám akar ugrani. Erre számítottam félrelépek, aminek következtében Tara szépen a padlón köt ki. Ördögi vigyorba kúszik az ajkam.
- BANKAI!! Makura/verőpárna/– jöhet a meglepődés, mert nekem nincs bankaiom, csak az alkohol mondatta velem. De ha már használtam akkor a földön fekvő Tarát kezdem el ütni a párnával. Persze azért nem vagyok egy vadállat, nem úgy verem, hogy fájjon is neki, hiszen ez csak játék semmi más. Ezért csak kisebbeket ütők, és azok is inkább a hátát érik.

Persze hogy nem hagyom magamat, nem halálos harc, de azért harc. Bár egy párna is lehet halálos, egy gombja leszakadhat, felém repülhet és én lenyelhetem, aminek köszönhetően meg is fulladhattok a végén. Tehát tényleg meglehet halni a párnától, és nem csak a fojtásos módszer miatt. De nálam az előny, pontosabban az őszes párna nálam van. Amit nem is vagyok rest visszadobni neki, bár így neki lesz a végén több párnája, és én fogom megjárni. Sajnos a háború áldozatokkal jár. Egy jó dobás és Tara ismét esik, így kell ezt. Egy szemem van, de tudok dobni, bár inkább ez szerencse volt. De az alkohol miatt növekvő egóm nem engedi ezt beismerni. Igenis úgy akartam dobni és kész. Tara kamikáze akciót akarhat végrehajtani. Legalábbis gondolom, mert rámakart ugrani, csak én kitértem az útjából, ami miatt Ő szépen elterült a padlón. Kihasználva az alkalmat használom a „bankaiomat” és elkezdem „püfölni” a hölgyet. Erősnek nem erős ütések, ebben a helyzetben férfi ilyet nem tesz, ez csak játék ezért apróság az egész. Nem tudom milyen pontját találtam el, de hogy vihogni kezd az biztos. Hm, mazoista lenne? De hiszen nem is fájhat neki, tehát nem értem. Lehet csiklandós? Szerintem az, mert, ahogy a hasára fordul még inkább „furábban” kezd viselkedni. Én se „ütöm” már, inkább csak „izgatom”(ezek a kifejezések). Végül csak kitör belőle a nevetés, tényleg csiklandós pontját találtam meg. Nem kegyelmezek, és csak folytatom tovább az egészet. Könnyezni kezd, ezt már én se bírom ki. Van az úgy néha, ha valaki nagyon nevet a közeledben akaratlanul te is nevetni kezdesz. Igaz én csak kuncogok most, de ez is elég. Megáll a levegőben a kezem, és a párna is. Mit mondott? Én férfiállat? Na, annak se neveztek eddig soha. Akkor ezt is megértem, valaki így nevezet. Írhatom fel egy képzeletbeli listára, amin azok a dolgok szerepelnek, aminek eddig nem hívtak. Fenébe elbambultam, ezt kihasználva, mint valami henger gurul felém Tara, neki a lábamnak, én pedig szépen előre dőltem. A párnám is kieset a kezemből, azt hiszem, most Én jövök, akit verni fognak az Én leszek. Nehogy, de igen, démonmágiát használ. Ez meglepetés volt a javából. A kezeimet most nem tudom használni, és elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, ez pech. Ki is használja, és Ő kezd engem „verni”, mint akinek fáj egy megjátszott „jajt” is kinyögök.
- Fordult bizony. – de nem hagyom magamat. A kezeimet nem tudom használni, és nem a lábamat. Oldalra gurulok el Tarától, hogy a hátamon feküdjek, majd lendületet véve a lábaimmal felpattanok és a szoba abba a felébe szaladok, ahol a párnák vannak, pontosabban ahova dobáltam azokat. Kéz nélkül használjuk a lábunkat, bedugom a párna alá, „felrúgom” a levegőbe, és a megkötözött kezemmel Tara felé ütöm. Addig csinálom ez míg csak tudom, ha jönne felém akkor futás előle, legalábbis addig míg a kezeim megvannak kötve. Utána már? Ha végre szabadok a karjaim, akkor felkapok két párnát, és mintha nunchaku lenne pörgetni kezdem magam előtt és indulok Tara felé.
De ha a kezem a hátam mögött lenne összekötve, akkor csak annyiban módosult az egész, hogy nem a kezemmel ütöm a párnát, hanem rúgom Tara felé.

Kicsit perverz most ez a helyzet, szerencsére Tarán nem valami fekete latex ruha van, és nem egy ostorral ver el. Igen fájdalmas lenne és egy darabig szerintem ülni se tudnék. A „jaj” kiáltásaim után egyre kevesebb „ütés” ér. Rendes ez a Tara, hiába hallatszódik, hogy csak színlelem azért aggód értem. Beismerem, hogy most én vagyok kiszolgáltatott helyzetben, ami annyira nem is rossz. Így kicsit részegen élvezem is azt, hogy „vernek”, kicsit perverz kicsit beteges, de tökéletes. Csak hogy ideje annak, hogy most én adjam meg neki ami „jár”. Oldalra gurulok az ütése elől, megmaradok a hátamon és felugrok. Bár lehet, nem kellet volna ennyire hirtelennek lennem, mert majdnem visszaköszönt a maradék alkohol. Nem nézet volna ki valami szépen, ha ide hánynék és az ebédre elfogyasztott tojás maradéka megjelent volna. Piszok büdös lenne az már biztos. De most irány a párnákhoz, mivel kifogytam a munícióból és kell az utánpótlás. Odaérve a lábammal segítek magamnak, pontosabban azzal dobom a levegőbe a párnákat és a kezemmel ütőm Tara felé. Naná hogy kitért előle, nem is gondoltam máshogyan, így nem egyszerű célozni, és nem feltétlen a fél szemem miatt. Inkább hogy ittas is vagyok, és nehezen megy, de kezdek lassan belejönni a dologba, már nem mind megy mellé. Gyáá, megint mágia, és hárítja a támadásaimat, az első néhány darab elől nem tudtam kitérni. De egyre jobban sikerül megy. Ismét rajtam a támadás sora. Vigyorogva „nyúlnék” a következő párnáért, de már nincs miért. Lenézek a padlóra, és egy „O-O” elhangzása után veszem észre, hogy mint elég szép távolságban van egymástól. Nincs mese, Tara felém fut, én meg előle. Igazi fogócska kezdődött a szobában. Francba a kezem is „foglalt” még mindig, valamit kéne már csinálni. De nem én csinálom, hanem szerintem Tara, mindegy is, szabad a kezem végre. Megtorpanok és felkapok, két párnát szembefordulok, a hölggyel akinél vendégeskedek. Magam ellőt pörgetve őket indulok meg Tara felé. Nálam az előny és a párna, hajár akkor adjunk pár kis ütést. Vagyis akartam csak adni neki, de inkább egy kicsit érdekes módját választotta annak, hogy leterítsen, nagy terpesze és csak remélni tudom, hogy van rajta fehérnemű. A döbbenet miatt letudott teríteni, már csak arra eszmélek, hogy az arca az enyémhez van közel. Nyele egy nagyot és a pír is kiül az arcomra. Elhajol az arcomtól, ez jó dolog, az meg hogy csíkolni akar mindegy, mert nem vagyok az. Nem kellet volna ennyit inni. Gyengéden megfogom a karjait, felülök és bammm, megcsókolom. Remélem, nem fogok semmire se emlékezni holnap és Ő se, bár ahhoz le kell majd itatnom.

A kis heves, hamar inni akar, de ez így nem lesz jó. Ha túl hamar és sokat fog akkor részeg lesz. Ha nem bírja akkor rókázás lesz a vége. Az pedig nem szép látvány ha egy hölgy elhányja magát. Bár van torka az már biztos, nyeli folyamatosan és nem is veszi el az ajkától. Csak akkor amikor egy keveset a zanpaktoujára csepegtet. Tényleg gyorsan megártott neki az alkohol, a hangján rendesen hallatszik. De reméltem azért egy keveset nekem is fog azért hagyni. Bár neki szerintem jobban kelhetet, mint nekem. Gondolok itt a sírásra amit most se értek. Ilyen rosszul tényleg nem csókolhatok legalábbis szerintem. Elmosolyodok amikor megpróbál felállni de hamar leseggel.
- Mondani akartam, hogy ne egyszerre az egészet.
De már késő, remélem az üvegemnek nem lesz majd baja, mert azt még akkor vettem amikor a 8. osztag tagja lettem, és az nem mostanában volt. A testemmel segítek neki felállni, amikor úgy látom végre valahogyan stabilan áll akkor én is hasonlóan cselekszek. Lassan húzom ki Denryuut a tokjából, aki elégedetten morog. Rég volt már használva, néha panaszkodott hogy megeszi a rozsda. Persze ha ez lehetséges lenne. A bal kezemben fogom a kardomat a hegye a padló felé néz, ideje nekem is használni a shikai parancsot.
- Donare, Denryuu /Kiálts, Villámsárkány/ - nálam nem jár ilyen dolgokkal ha aktiválom a kardomat. Egyszerűen csak a markolat változik meg egy sárkány minta jelen meg rajta a végén pedig a sárkány feje, a keresztvasa pedig egy aranyszínű körré alakul, a pengén pedig két villám minta jelen meg. Kész vagyok én is és Tara is. Aki már cselekszik is, kilőtt felém, és elég gyorsan. Le is tarolt rendesen, mondhatni érdekes pózban. A feje, khm majdnem elég lent van, olyan félúton a gyomrom és „a” közt. Most kell cselekednem. Megfogom a fejét és felemelem majd kimászok alóla. Óvatosan teszem le a fejét a földre, és inkább hagyom ezt a harcot. Részeg így nem jó.
- Gratulálok Tara-chan, nyertél. – mondom neki mosolyogva, elrakom a kardomat és Tarát az ölembe veszem és az ágyához viszem, lefektetem(de nem úgy ). Egy pillanatra elgondolkozok, majd beszélni kezdek. Részeg tehát nem hiszem hogy emlékezni fog valamire is.
- A szememet én vágtam ki saját magamnak. A shinigami vizsgán történt, az évfolyamtársaimmal pár gyenge lidércre kellet vadásznunk. Több csoportra oszoltunk, én azzal a nővel voltam akit régen szerettem. Csak közbejött valami, a többiekkel elvesztettük a kapcsolatot a többiekkel, majd leütöttek. Utána amikor magamhoz tértem, amit láttam az a társaim véres teste és Matsu ahogy hollowok fogják közre. A vezérük azt mondta ha kivágom a szememet életben marad, megtettem de nem kegyelmeztek neki. A többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem. Ez nagyjából olyan 400 éve történt. De most ideje mennem. Köszönöm hogy elhoztál, és most pihenj.
Adok egy búcsú puszit a homlokára majd otthagyom, szerintem már a történetem elején elaludt. S csak remélem hogy nem fog emlékezni rá.


/Köszi, jó volt /