Jelszó: auh Tr

~ Adatlap

Név: Tabuchi Tara (タぶち タら)
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1964. januára (Azóta már január 7.-én tartja, akkor halt meg.)
Kor: 47

• Emberként: 16
  
• Lélekként: 31

~ Előtörténet

Nem emlékszem pontosan, hogy hol születtem, vagy, hogy mikor. Csak megsaccolni tudom az évszámot, és tippelni a hónapot, de a napok már teljesen kiestek. A szülővárosomra se emlékszek, csak arra, hogy ez a hely Japánban volt. A többi már teljesen homályos.
Nagy családban éltem, 5 testvérem volt, 11 unokatestvérem, 2 nagybátyám és 2 nagynéném. Egy gigantikus házban éltünk együtt, így, huszonhárman. A nagyszülőkről mi, gyerekek nem tudtunk semmit, csak anyáék találkozgattak velük hétvégén, de lehet, hogy Ők is már rég halottak voltak, és a sírjukat látogatták.
A családi hátterünk jó volt. Viszonylag gazdagnak mondhattuk magunkat, de én sose voltam túlságosan nagyravágyó. Egyszerű ruhákban jártam, míg a családomból mindenki más a legújabb cuccokat hordta, a legmenőbb elektronikákat használták.
A suliban mindenkinek tetszett, hogy a hozzájuk hasonló életet választottam, és így tetszettem meg sok srácnak is, szép, szelíd arcom is segített ebben. Habár eddig a nagy mellű csajokra buktam, én, a deszkalapos hódítottam akkoriban egyszerre a legtöbbet, de csak egyet választottam, 12 éves koromban.
A jegyeim nem voltak a legjobbak, viszont a srác kitűnő volt, így korrepetálni kezdett. Ez csak javított a kapcsolatunkon, na meg a jegyeimen is, és 14 éves korunkban elcsattant az első szerelmes csók.
Sajnos nem sokra rá, mikor 15 éves lettem, ki kellett utaznom. Hogy másik országba, vagy csak a szomszéd faluba? Nem rémlik, de azt tudom, hogy hideg volt, és magasan. Egy hegy lehetett, melyet egész évben hó fedett, és úgy fújt a szél, hogy az aljáról szinte repített a tetejéig.
Az utazás jól ment, ha jól emlékszem, megfigyelni mentem ki oda az egyik unokatesómmal, ez is egy iskolás projekt volt. Az állatok viselkedését, táplálkozását figyeltük meg, néha pedig még a fenyőkről is csináltunk kutatásokat.
Emlékszem, hogy a halálom napja környékén volt a szülinapom. Akkor éppen még mindig az ünnep lázában égtünk, és kimentünk tanulmányozni a farkasokat. Addig jól is ment minden, amíg nem vettek észre, és csöndben falatoztak. Ám egyszer csak elfogyott a kaja, és én megbotlottam a hóban...
A halálom viszonylag gyors lefolyású volt. Az egyik farkas ütőéren harapott a kezemen, a másik a lábamat szaggatta szét, majd egy vadászpuska lövésére szerteoszlottak, és ott hagytak az unokatesómmal, Ő megúszta egy harapással. Sírva borult felém, én pedig mosolyogtam, és kértem, hogy helyettem is mondja meg a szerelmemnek, milyen fontos volt nekem. Aztán egy szempillantás alatt elvéreztem.

A testem mellett ébredtem fel. Rossz volt ránézni a fehér, élettelen tetemre, ami körül az egykor fehér hó mára már vörös lett. Vérvörös, a szó szoros értelmében. Az unokatestvérem a testem mellett zokogott, én meg vele zokogtam. De a testem nem sírt, csak én... a lélek.
Nem telt sok időbe, és újra megjelentek a farkasok. Őrült morgásba kezdtek, ahogy megérezték a halál, a friss vér, és a "préda" szagát. Szép lassan, falkában elkezdtek közeledni, mire az unokatestvérem összerezzent. Felálltam, és védelmezően elé, és a testem elé léptem. Ahogy közeledtem a farkasokhoz, Ők távolodtak, majd mikor ordítva feléjük futottam, nyüszítve megfordultak, és elrohantak. Az unokatestvérem először csak értetlenül nézett, majd aztán a testemet a vállára rakva felvitt a hegy tetejére. Láttam lentről,ahogy eltemet, és hóbol egy farkast formáz felé, amit aztán a kezével lassan kettévág, és újabb zokogásba kezd.
Én egy fa tövébe ültem le.
~ Mihez kezdjek most? Mit tegyek? Tengődjek, élettelen? Hasztalan... ~
Inkább elfordítottam a fejem, azt hittem, a hó és a szél miatt könnyezik, ám nem. Hiányzott a testem. A meleg érzés... az, hogy szeretnek engem. Most pedig összetörtem mások szívét a halálommal.. milyen önző vagyok! Milyen szánalmas!
Ahogy felnéztem, egy fekete kimonós férfi állt felettem mosolyogva. Először megrettentem, és hátrébb húzódtam, de aztán megnyugodtam.
- Szia, a nevem JouMae.
- Én.. én Tabuchi Tara lennék.
- Nos.. - vakarta meg a fejét. - Először is megkérnélek, hogy ne nézz bolondnak, se engem, se magamat, de..
- Miért néznélek? Meghaltam. És te itt vagy. És beszélsz hozzám.. - kicsit meglepődött a válaszomon, erre lehet, hogy nem számított.
- Szóval, Én Érted jöttem. Te itt csak egy tengődő lélek lennél, akit egy idő után megtalálnának, és felfalnának a hollow-ok.. - ekkor értetlen szemekkel néztem rá. - Még nem kell értened. Én viszont egy Shinigami vagyok, ha úgy szimpatikusabb, akkor Halálisten.
- Eddig megy. Nem kell a lassú rizsa, én könnyen képes vagyok befogadni az ilyen dolgokat.. - morogtam, miközben magam elé húztam a térdeimet, és átkaroltam azokat. Semmitmindó tekintettel néztem hol rá, hol a nagy semmibe. Ez a válasz is meglepte.
- Én eltudlak küldeni egy olyan helyre, ahol sok más, hozzád hasonló lélek van. Ott biztonságban leszel, társaságban, és biztos lesz egy "család" aki befogad. Ha beleegyezel, sec-perc alatt ott lehetünk. - mosolygott rám azzal a hülye vigyorával.
- Hát, mit veszíthetek? Egyszer mér meghaltam. - próbáltam visszamosolyogni, de csak egy grimasz lett belőle, amin Ő jót nevetett, majd a homlokomhoz érintette a kardja markolatát, és én elvesztettem az eszméletemet.

Az eszméletvesztés nem tartott olyan sokáig, mint hittem volna. A Shinigami.. jobban mondva JouMae ott maradt mellettem, és megvárta, míg felébredek. Mire ébren voltam, teljesen más ruha volt rajtam.
- JouMae... én.. farkaséhes vagyok... - nyöszörögtem neki, az irónia minden jele nélkül. Csak később fogtam fel, hogy farkas, és éhes.. Óóó...
Persze Jou meghívott ebédelni egy "Teli Lélek" nevű kis étterembe, és ott kezdtünk el beszélgetni. Elmagyarázta, hogy csak a különleges lelkek éreznek éhséget, azok, akikből Shinigami válhat.
- De itt mindenki eszik.. Itt netán mindenki különleges, vagy már Shinigami?
- Tényleg van itt néhány Shinigami, de nem, nem mindenki az. A "közönséges" lelkek csak ösztönből esznek, nem éreznek éhséget.
- Már értem...
- Tara, ha lenne kedved, esetleg segíthetek neked beiratkozni a Lélekképző Akadémiára. Ott Shinigami-t faraghatnak belőled, és még sokkal többet is találkozhatnák.. - kacsintott mosolyogva.
Éreztem, hogy egy kicsit már rámenős, de persze beleegyeztem. Szoros volt, hogy felvesznek-e, de végül sikerült felvételt nyernem az Akadémiára.
Több dolgot is tanítottak, többek között néhány kidou használatát, és a katana tökéletes, hiba nélküli forgatását. JouMae közölte velem, amikor találkoztunk, hogy egy idő után szólni fog hozzám, hisz a lelkem egy darabja van benne. Van benne valami, így gondoltam, és hittem neki természetesen. Mivel Ő mentett meg, és Ő adott nekem jobb életet, nem volt olyan, amit ne hittem volna el neki.
Aztán sok idő után újra elmentem a "Teli Lélek"-be, ámbár egyedül. Miközben ettem, furcsa hangokat hallottam. A fejemben.
- Tara... Tara... - szólt hozzám rekedtes hangon.
- I..igen? Ki vagy? - kérdeztem vissza, gondolatban. Megőrültem volna?
- Oozora.. Oozora... - a rekedtes, félelmetes hang, ami már-már hasonlított egy szelleméhez, továbbra is beszélt hozzám.
- Mi van?! Menny? Mi van a mennyben? (Oozora=Menny)
- Oozora Okami.. így hívj, ha baj van, Tara... - ahogy befejezte, a hangja elhalványult, majd eltűnt.
Azóta mindig, amikor bementem az étterembe, farkas vonyítást hallottam a fejemben. Egyre hangosabban, egyre gyakrabban, mindaddig, amíg el nem jött az első éles bevetésem ideje, ami, mint később kiderült, egy vizsga volt.
A lényeg az volt, hogy lelkeket kellett megvédenünk gyengébb lidércektől. Minden vizsgázó el volt kerítve, mindenki kapott két lelket, és egy lidércet, akivel küzdenie kellett.
A lidérc rögtön felém vetette magát, először nem törődve a lelkekkel. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem, fogalmam se volt, mihez kezdjek.
- Oozora Okami! Hainin Shiro, Ba-suto Shiro! - ordítottam ösztönből, mire a katanám hirtelen élesebb lett, hosszabb, és a markolata is megváltozott.
~ Mondd azt: Shuppon! ~
- Shuppon! - sziszegtem, mire hirtelen a kardom szárnyakat öltött, és felrepített az égbe. A lidérc először meglepődött, de aztán velem mit sem törődve indult meg a két lélek felé, akik azt se tudták, hol vannak.
~ Mondd azt: Hidama! ~
- Hidama! - ordítottam, mire a kard hihetetlen sebességgel lefelé húzott, és egyenesen a lidérc hátába szúródott, aki egy nyekkenéssel jelezte, hogy vége van a harcnak.
A vizsga maradék része már inkább elmélet volt, meg még néhány állóképesség próba, hát, az elméletet kivéve egész jól ment.
Hazaérve másnap JouMae egy levéllel ébresztett, melyben az állt, hogy 6. osztagba rendelnek, Yurenai Mistique kapitány irányítása alá. Boldogan öleltem át JouMae-t.


~ Kinézet

• Bőr, súly, kinézet: Átmenet az átlagos és a sápadt bőrszín között, viszonylag könnyű, 56 kilós, és hozzá 176 centi magas.
  
• Haj, szem: Igazán hosszú, copfba fogott koromfekete haj, mely még összefogva is derékig ér. Sötétkék, merészséget és bátorságot tükröző szem. (Különlegesség: Bal szemét kék, tűz-szerű aura veszi körül! Jelentősége [még?] nincs.)
  
• Ruházat: Kezdjük legalul. Legalsó rétegként egy bikinifölsőt illetve egy forrónadrágot visel, hosszú, térdig érő fekete csizmával. Felette bokáig érő, kapucnis, fekete színű köpenyt visel, mely nyaktól derékig cipzározható, onnan lefelé már nyitott.
  A fekete köpeny hátulján, középen egy fehér csillag található, illetve ugyanez a szimbólum található a ball melle fölött is.

~ Jellem

Miután rádöbbent, hogy meghalt, azután már senki se látta mosolyogni, mivel hatalmas sokk érte akkoriban. Eleve igen érzékeny lélekkel rendelkezik, ezért Ő minden érzelmet többszöröseként érez, és ez nagyon sokszor negatív.
Ha valaki képes megmosolyogtatni [hisz benne, hogy lesz ilyen] akkor viszont egy életvidám, és amíg nem emlékeztetik negatív érzelemre, folyamatosan mosolyog, nevet, és vicceket, történeteket mesél.
Amúgy nagyon hirtelen haragú, háborús alkat, és jó fizikuma miatt gyakran ver szét dolgokat, használja fel a képességeihez. Sokan titulálják félelmetesnek.


~ Zanpakuto/képesség

Neve: Oozora Ookami (オおぞら オおかみ) // Magyar: Mennyfarkas
Fajtája: Szél (Villám?)
Lelke:

Spoiler:

Shikai parancsa: Hainin Shiro, Ba-suto Shiro! // Magyar: Szaggass, Robbants!
Shikai kinézete:

Spoiler:

Támadások:

• Shuppon(Repülés): A Zanpakuto-ból a két oldalán egy-egy szárny nő ki, melyek segítségével a Shinigami repülésre képes. Kézben tartva inkább gyors és kétségbeesett menekülésre használható, viszont ha hátra van rögzítve, akkor egészen magasra lehet vele szállni, és könnyebb irányítani is.
  
• Hidama(Meteor): A használó maga mögött összesűrűsíti a részecskéket, majd kilövi magát, ezzel biztosítva a gyors, és gyilkos mozgást. A használó akár képes 120 km/h-nál is gyorsabban száguldani, majd azzal az erővel becsapódni (bár ez igen veszélyes). Shuppon-nal kombinálva (a használó felrepül, majd a kard végénél sűríti össze a részecskéket) szinte biztos a halál.

~ Szeret-nem szeret

Szeret:

• Csokimázos, vanílliával töltött "zizivel" leszórt fánk;
  
• Minden, ami kék, vagy fekete;
  
• Farkasok;
  
• Harcban elverni másokat, de akár még veszíthet is, csak harcoljon;
  
• Az új dolgokat.

Nem szeret:

• Hazugokat, csalókat;
  
• Elkésni valahonnan;
  
• Értelmetlenül harcolni;
  
• Lassúságot;
  
• Poros, nagyon régi dolgokat.

~ Felszerelés(ek)

Öt-öt méter lánc felcsatolva a nadrágjának két oldalára, jobb és bal oldalra. A támadásaihoz szokta használni. Ezen kívül van nála általában egy csomag pótruha, és egy fotó az emberi testéről.