Téma, avagy cél: Ranil fraccionjává válás
Anyám. Kitanítottál arra, ami számomra a legfontosabb, s bár nem vagyok hálás, mégis tiszteletemet úgy jelezhetem a legjobban, ha új reformokat hozok be a te szabályaid közé, s egy olyan Káoszt hozok létre, mely a nevünkből fakadó gonoszsághoz méltó. Egy világ melyben az élet múló porszemének fogalma, már csak egy szóbeszéd, hogy egyáltalán létezett, s az egyedüli mozgalom mely megmaradhat a világban csupán azok, kiknek vére a Nihiliumhoz kötött. Ám egy nap majd eljön az ő idejük is. Teljes megtisztulásról szóltak a régi idők meséi, most azonban olyan akarat törne felszínre, mely csak a tisztákat hagyná meg, míg végül ők maguk is a Homályba vesznek, s beteljesül a tökéletes Káosz. Vér, tűz, háború, gyűlölet, a négy okozója lesz majd ennek a nevetséges könyvnek, melyet az emberek szerint egy istenség ír, ám ha létezik egy Isten, ki mindenek felett áll, akkor kell léteznie egynek is, ki a pusztulást hozza, s egyszer mindennek eljön a maga ideje. Nihil!
Szentélyemből kilépve egyik, a fehér palotában őrjáratozó pókom visszatért, hogy friss híreket nyújtson számomra. Köpenyem alá bemászott, majd ismét visszaforrasztottam testembe, hogy lássam azt, amit ő látott. Sok időt töltöttem vermem sötét falai közt, mivel szükségem volt még a pihenésre, ám most, hogy végre felébredtem hibernálódásomból, végre elkezdhetem járni az ösvényt mely majd elvezet a végső Káoszig. Elmém előtt kivetültek pókom által észlelt dolgok Las Noches területén. Megtudtam, hogy az Espada egy tagja magasabb pozícióba került, mely felkeltette érdeklődésemet, hogy azt mondjam.
-Ranil... - suttogják el a démoni ajkak, majd kinyitottam topáz szemeimet, s rögvest útnak indultam, hogy felkeressem a célszemély lányt. Sötét aura szállta meg a környéket, s pókjaimat is szétterjesztettem, hogy széjjel pásztázzák a területet számomra. Jól tudtam, hogy a lány közelébe férkőzéséhez először Aizent, a Lidércek mostani királyát kellett felkutatnom, s nem is telt bele sok idő, míg egyik pókom felvázolta előttem az utat trónterme mélyére. Feltehetőleg már tudott létezésemről, hisz nem feltételeztem, hogy egy hasonló életforma, még ha elenyészőbb és értéktelenebb is, mint magam a végtelen tudás tárházával, s ráadásul az ő kivételes erejével, ne észlelte volna jelenlétemet. Nem is óhajtottam leplezni semmit belőle, mivel semmi értelmét nem láttam az esztelen bújócskának egy olyan ember elől, akinek mindenhol van szeme. Reiatsumat szándékosan terjesztettem ki az ízléstelen fehér falak közt, s a sötét aura zafír árnyalatokban kebelezte fel a vakító világost. Végül az ajtóhoz értem. Botommal egyszer a földre kopogtam, majd az ajtó kitárult előttem, s végre szemtől-szembe állhattam azzal, ki a szálakat mozgatta a világban.
-Aizen nagyúr. - léptem a trónterem közepére, hogy jobban szemügyre vehessem a férfi teljes egészét, ám már jóval előbb is szemet vethettem rá. Pókjaim minden résből előjöttek, s ezrével szabadultak be a tarantulák hadai, melyek végül ismét visszatértek gazdájukhoz.
-Kilétem bizonyára nem ismeretlen előtted, hisz már az aurából is rájöhettél, hogy eredetem a Vanthoréhoz köthető. Nevem egésze Faynt Vanthor. - hajlongás nélküli bemutatkozást intéztem a Hollow nagyúrnak, aki még csak nem is sorolható a fajhoz, melyből származom. Biz hallottam hírét ennek is, miszerint egy árlóból lett Shinigami az, ki irányítja a hadat, de valami nem volt ebben egészen tiszta számomra. Befejezetlen kirakós volt így ez a tény, mivel ha valaki árulásra készül jóllehet gyakran fordul ellenségeihez, de ez a valaki sokkalta inkább azt sugallta számomra, hogy a közelünkbe akart jutni. Minél többet tudunk az ellenségről, s minél többet akarunk tudni, annál jobban fogunk arra hasonlítani. A férfi egyenlőre nm szólalt fel, ám tudtam, hogy csak akkor fogja szóra nyitni száját, ha a lényegre térek, s hallgatásával jelezte azt is nekem, hogy tudja, hogy mondandóm van, mivel gesztusaim, s egyben beszédem sem azt tükrözi vissza, hogy hódoló alattvaló lennék, sokkal inkább azt, hogy kizárólag akkor törődök valamivel, ha látok rá okot, s realitást.
-Az ok, mellyel magához akarok fordulni, hogy a tízek, azaz az Espada közelébe férkőzhessek. Ezt azért kérelmezem, hogy egy olyan erő mellett állhassak, melytől tanulhatok. Erre pedig a legideálisabb partnert Ranil Carrolobacco személyében látom, mivel az én feladatom az új erők kitapasztalása is különböző tereken, s minél frissebb az alanyom annál több információt szívhatok magamba. Egyszóval a Harmadik Espada, Ranil Carrolobacco fracciónja óhajtok lenni. - fejeztem be mondandómat, majd láttam, hogy az előbb ismertetett lány éppen mögöttem lép be az ajtón. Egy pillanatra érdekes arckifejezéssel figyelt fel személyemre, bizonyára jelentősen feltűnő kinézetem miatt, de azért is mivel ez volt számára az első alkalom, hogy köreiben láthat. Egy határozott sonidoval a nő elé, majd hogy egy minimális tiszteletet megadjak, s ne keltsem az általános illetlenség jeleit jövendőbeli feljebbvalómmal, féltérdre emelkedtem, bár bizonyára intelligensebb személyek felfoghatták a mozdulat lekövetéséből, hogy tisztelet semmilyen szándékkal nem volt benne.
-Üdvözletem Harmadik Espada, Ranil Carrolobacco. - a következő pillanatban felegyenesedtem, mert sejthető volt, hogy ebben a pillanatban fogja méltóztatni beközölni döntését Aizen.
-Legyen hát. Ranil, ő itt az újdonsült fracciónod. Faynt Vanthor. - s ezzel megkezdődött az új erők kitanulmányozása. Minél több időt töltök el azok közelében, kik a legerősebbek annál többet tudhatok meg róluk, s egyszer elérkezik mindennek a maga ideje, de addig még Ranilt kell követnem, hogy elegendő tapasztalatra tegyek szert, s még így is részben megkezdhetem a világ megtisztítását. Nihil!
