*Egy csepp, egy lépés. Oly' csönd támadt itt, oly üresség volt a kietlennek tűnő, mégis talpakkal teli terepen. Mi ez a csend? Mi ez a kézzel fogható érzés, amely a "fészket" uralja? Ez itt a félelem szülte rettegés, a magány valós megtestesítése. Mert aki a féregbolyba kerül, az többé nem látja a napvilágot. Az többé nem érezheti a napfény áldásos melegét, vagy a szél üdítő intését. A féregboly gyermekei egy elkorcsult, mentálisan megtört alakokból épül fel. S minél lejjebb mész, minél beljebb merészkedsz a féreg fészkébe, annál nagyobb lesz a pokol, ami téged fogad. Az őrök itt- ott sorakoznak, ám az én jelenlétem jelenleg fedetlennek tűnik. A sötétség árnyékából mindössze egyetlen egy cigaretta fehérsége bukik ki, valamint némi füst, amely ajkaimból távozik. Vad szemeimmel kémlelem a jelenlegi rendbontókat, akik az alám tartozó szakaszt igyekszenek megtörni. Nem látnak, ettől pedig felbátorodott mind és mind. Úgy tűnik, ekkora félelemmel szolgálna jelenlétem egy ilyen építményben? De csak itt, sehol máshol. Mert titkomról nem tud senki, csupán az onmitsukidou egy bizonyos része. Ez a történet, melyet az Ujimushi no Su leír nap, mint nap..arról talán csak a feletteseimnek lehet elképzelése. Hihetetlenül szikla ideg kell annak, aki itt szeretne szolgálni. Éppen ezért meglehetősen kevés vala az újonc ezen a szakaszon. Hangtalanul shunpozok le a rejtekhelyemről, s néhány random ütéssel teszem eszméletlenné a háborodottakat. Sokan hátrálni kezdenek, de én éppen olyan természetesen megmaradok, mint mindenki mással.*
- Üdvözletem uraim és hölgyeim! Tudják, mi nem kedveljük a rendbontást. Miért nem próbálják meg magukat lekötni valamivel inkább. Esetleg egy vetélkedővel? Olyan régen nem rendeztünk már vetélkedőt. Nos, a cél az lenne, hogy aki minél több rabot kényszerít nem súlyos, de éppen elegendő sérülésre, az lesz a bajnok. A bajnoknak pedig derék ajándékban lesz része. Ki tudja.. *Hihető színészkedésbe kezdek.* - Az is lehet, hogy szabadon engedem. *Tapsolok kettőt, majd vissza shunpózom a helyemre. Ezután pillantva az eseményeket pedig az vár, aminek jönnie kell. Mindenki teszi a dolgát, én pedig aljasul elmosolyodom. Az itt lévőknek könnyű elhinteni egy morzsát, s csak még jobban betörni őket. Hazugság minden cseppje annak, amit elmondtam. Természetesen nem áll módomban szabadjára engedni őket, mert bűnhődniük kell. Csak újabb kínszenvedésen fognak keresztül menni, egészen addig, míg a legalsó szinteken nem lesznek elpecsételve. Ha belegondolok, hogy odalent "nyugszik" Aizen Sousuke is..kicsit jobb kedvre derülök. Néhány pillanattal később egy ismerős lélekenergia tűnik fel a Féregboly bejáratánál. nyomban ott is termek, s leintem a tiszteket.*

- Adjátok vissza a kapitánynak a felszerelését. Kint beszélhetünk, csak egy pillanat! *Titkos kézjelekkel utasítom az egységem valamely tagját, hogy vegye át a helyettesítésemet, ameddig nem térek vissza. Addig is összeszedem a holmijaimat, de az átöltözésre már nem igazán jut időm. Ugyanis, amint kilépek a barlangerődítményből, máris tájékoztat a felettesem egy felmerülő problémáról. Egy magas szintű küldetésről lenne szó, ahová a Goteinek szüksége van az onmitsukidou képzettségére. Elviekben kapitányt nem küldenek, sem hadnagyot. Valamint ha úgy nézzük az onmitsukidouban Verán kívül talán én vagyok az, aki a legtöbb egységet megjárta az osztagon belül. Nem hahotázok sokat a dolgon, de még egy cigit elszívok, mielőtt útra kelnék. Tökéletesen meg fog felelni az onmitsukidou öltözetem erre a küldetésre. S mielőtt meg is indulnék, kapok egy pokollepkét magával az üzenettel. Na igen, az onmitsukidou mindig mindent hamarabb tud. Tehát valójában ezért is hivatott fel a kapitányom, mert igazából oda lentre nem is fog közlekedni ez a kommunikációs eszköz. Megindulok a senkaimon irányába.
Már megérkezésemkor sem kell latolgatnom a küldetés fontosságát. Számomra nem jelent gondot felmérni a helyzetek súlyosságát. A Gotei sosem indít nagyobb kaliberű küldetést az Ichibantai területéről, hacsak nem az utasítás egyenesen a Soutaichou-donotól nem érkezik vagy a 46-ok tanácsától. Nos, mindkét eshetőségnél megkérdőjelezendő a számomra, hogy miért nincs magasabb rangú halálisten a környezetemben. Kapitány, de még hadnagy jelenlétét sem észlelem. Eme megmozdulásra némelyest megszorulnak szemeim. Ez vagy balgaságra vall, vagy maga a Gotei ismét tanúsítja hiúságát egy-egy helyzettel szemben. Mindenesetre ettől még bízok benne, hogy sok kicsi sokra fog menni egy megfelelő irányító alatt. Amit rögvest kiveszek a küldetés ismertetése alatt, hogy két célpontról beszélnek, valamint áttört burokról. Tehát ezt az esetet nem maga az arrancar okozta, s mivel espada szintet mondtak; így feltehetőleg Las Nochesnek is érdeke ez a helyzet. Itt pedig felmerül a valódi probléma, hogyha az espada nem ütközött a shinigamikkal, valamint elrejtőzött, akkor ki is a valódi ellenség? Ez csak puszta feltételezés, de könnyen lehet, hogy mind a Goteinek mind Las Nochesnek ezúttal közös a célpontja. Mindenképpen előbb kell megtalálnunk, vagy kiderítenünk a valódi esetet, ami jelenleg nincsen a szemeink előtt. Sóhajtok egyet mikor megtudom, hogy mit várnak el tőlem ezúttal. Rémes, hogy az imént jó vezetőről papoltam a gondolataim alatt, most meg engem bíznak meg a parancsnoksággal. Kissé ironikus helyzet, de ettől még viselnem kell.
Jó magam nem habozok átkelni a senkai kapun azért, hogy végre szembesüljek a borzadalmakkal. Már jó ideje hozzá vagyok szokva sok mocsokhoz. S mi több, érdekes szarkazmussal vélekedek a jelenleg kialakult helyzetről. Előttem teljes mértékben a Gotei tanainak fertőzése áll, ahogyan a hazug tanaival pásztázza végig a shinigamivá válásra akarókat. Csupa hazugsággal és gazsággal van tele Soul Society is, csak éppen ezt nem hangoztatják. Precízen nézek körbe, hogy lássam miképpen áll a jelenlegi helyzetünk. Nagyjából félszáz közkatonám van egy városra. Jobban átlátva a helyzetet ez tűnhet kevésnek, de éppen elegendőnek is. Egy tömegben semmiképpen sem maradhatunk, de nagyon szétválasztani őket sem érdemes. Hamar megszületik bennem egy taktika, amit még régen a történelemben használtak. Mire éppen mondhatnám, addigra megszólal az a bizonyos általam utált kommunikációs eszköz. Felveszem, de nem igazán szólalok bele, csak éppen annyit, amellyel el tudom mondani a felelős tisztnek, hogy rendben van.* ~ A kutató csoport két tagjával nem is nehéz végezni, ha nem elég képzettek. ~ *Vonom le a konklúziót a telefon alatt. Már értem akkor, hogy egyelőre miért nem vontak még be magasabb szintű shinigamit. A telefon után pedig egy fontos információt is megtudok a továbbiakról.*
- Nagyjából húsz shinigami térjen a burkot javító shinigamik oldalára és védjék azt! További húsz shinigami menjen a csatatérre és tartóztassa fel azokat az entitásokat a következőképpen: Nem haraphatják meg önöket, valamint bármilyen ütést mérhetnek a tarkó és az agytörzs közé. E ütés pontosan az éberségért szolgáló agyközpontot támadja meg, megfelelő erővel kóma okozható nekik. Ha ez nem használ, kötözéseket alkalmazzanak. Azonban megerősítem, hogy nem ölhetik meg a zombikat. Ismétlem, nem ölhetik meg a zombikat! ~ Elvégre fertőzött emberek, s nem esne jól, ha haláluk okán Rukongaiban kéne ezreket kivégezni az egyensúly végett. ~ - A maradék pedig, téged belevéve velem jön; bárki, aki szokatlant érzékel az jelezzen nekem. *A sok "Hai" kifejezés után a lány felé fordulok, aki vélhetően eléggé ismeri ezt a várost. Ez igen jó hír, hiszen így nagyobb az esélye annak, hogy pontosan jó helyszínre fogunk megérkezni, amint elindulunk a célhoz.*
- Mi pedig, akik itt maradtunk elindulunk a célpont megtalálására, akkor most megosztom önökkel az elméletem: A telefonban, de már a jelentés alatt is leszűrődött nekem, hogy a burkot nem a shinigamik miatt támadta meg az Espada szintű arrancar. Vélhetőleg ebben az esetben Las Nochesnek is van érdeke. Így hát könnyen feltételezhetővé válik, hogy maga az arrancar is a valódi célpontot keresheti. Azonban mivel elrejtette a maga lélekenergiáját, így a megkeresése nehézkessé válna, ha nem lenne egy élő térképünk ugyebár. *Mutatok a lányra, aki vezetni szerette volna a csoportot. Természetesen ennek eleget is fogok tenni, amint elmondtam, amit szeretnék.* - Akik velem maradtak, azokat számoltam fel a jelenlévők közül a legképzettebbeknek. A ti feladatotok lesz a felderítés és azonnali jelentés. Én magam el fogok rejtőzni és magán úton haladok azért, hogy a legjobb parancsokat tudjam kiadni. Elegendő távolságban leszek viszont ahhoz, hogy gond esetén ott teremjek, ahol önök lesznek. Legyenek résen, és ne az idegent, hanem az Espadat keressék! *Amint mindenki megértette én elindulok egy bizonyos irányba, ahol igazából nem is vagyok észrevehető. Tehát elrejtem a lélekenergiámat, - amennyire csak lehet - , hogy remek megfigyelővé lehessek. Sosem szerettem igazi frontvonalban lenni, nekem jobban megy a rajtaütés. Az egyik sikátorba térek be, mi szinte teljesen kihalt. Ha nem, akkor teszek róla pusztakézzel, hogy az legyen. Csak ezután indulok meg alkalmazott shunpoval sikátorokon át, hogy valahol felettem legyen a felderítő csoport, míg én a lenti világot is megfigyelhetem.*

*Lehetetlennek tűnik az egész kialakult helyzet. Ám ennek ellenére is tudom, hogy olyan nincs, hogy nincs mit tenni. Hiszen a kamasz korom óta a Nibantai kötelékébe tartozom. Mondhatni én igazán megjártam a poklok poklát. Főleg, mert pontosan azokban az időkben voltam a Kanritai fennhatóságában, amikor dúltak a háborúk. Fegyencek, áldozatok, bűnösök sorait zárták a Féregbolyba. Hihetetlen mód képes lehetek ezáltal átlátni világunk borzadalmait. A félig mindenhatónak számító shinigamik mocskai, arrancarok és emberek egyaránt...nincs jó. De nem létezhet sem rossz, csupán a szokás a probléma. Eme szokásokat pedig a törvény az, amely szabályozza. Ezúttal viszont ebben a káoszban, miféle protokolt érdemes követni? Talán semmilyet.Tapasztalt shinigami lévén pedig csak is úgy cselekedhetek, amit az ösztöneim diktálnak. Habár ezzel a legnagyobb bajba is sodorhatom magam, vagy társaimat; muszáj voltam leválni. Valahogy éreztem, ha velük maradok, képtelen leszek megőrizni sziklaszilárd józanságomat. Ők nem az onmitsukidou „szülöttei“. Egyszerű shinigamik, akik nem fognak fel olyan jeleket, amiket mi igen. Többet lelkiznek az egész helyzeten, mintha egyszerűen csak végrehajtanák. Nem akartam, hogy szembesüljenek kegyetlenségemmel, amihez én már igazán hozzá vagyok szokva.
A sikátorokat használni szinte jobb ötletnek bizonyul végül, mintha a levegőt ostorolnám egy kis reishivel. Túl nagy a tömeg oda fentről nézve ahhoz, hogy lényeges dolgokat megláthassunk. Sokkal nagyobb a káosz, mintha pusztán az alig mérgezett sikátorokat használnám felderítésre. Noha néhány ellenállásba így is ütközhetek; de shunpo által kitérve egy- egy hatékony ütéssel bevégezhetik végleg a zombik. Természetesen nem a menthetetlenségre hajazok; tudom mekkora a felelősségem ezúttal. S mikor megérzem, hogy a fent tanyázó tisztek a holtak közé mennek lelkeket menteni, mert azért néhány tisztet meg is látok ebben a műveletben, akkor elkap némi düh. A balgaság legjava ezen cselekedet. Hiszen ezek a hajdani emberek még menthetők! Nincs olyan probléma, amit a Yonbantai vagy Juunibantai meg nem oldana. Bizonyára értékes szerekkel elérhetnék, hogy emberek, emberek maradjanak. Így aztán valamennyi, a környezetemtől nem olyan távol levő shinigamikat felszólítom.*
- Itt Fon parancsnok, azonnal felszólítom önöket a megtagadásra. Bárkitől is származzék a lelkek átküldésének parancsa, ezzel súlyos bűnt követnek el a Gotei Juusantai irányába. A megváltozott entitásokról egyáltalán nincs olyan információnk, hogy a lelkük nem változott át. Valamint, hogy nem e menthető állapotban vannak. Ezt a kockázatot megtiltom mindenkinek, hogy felvállalja! Ismétlem, a lélektemetés ilyen esetekben tiltott, csak legfelsőbb parancsra végrehajtható. A lelkek átküldését azonnal hagyják abba! *Arra már nem pillanthatok fel, hogy miként cselekedhetnek, hiszen megérzek valamit a levegőben, ami miatt csakugyan nyugtalan lehetek. Az espada szintű rrancar lélekenergiája szinte villanásként kezd el lebegni szemeim előtt. Noha nem vagyok olyan jó a démon mágiákban, de ez puszta vakszerencsén múllott, aminek végre el kellett jönnie. Azonnal meg is indulok a lélekenergia irányába, ám ekkor egy bejövő hívást kaphatok. Ebben a vészterhes pillanatokban veszem csak észre a házak számbeli haladását, és környezeti változásait. Ez színtiszta logika.* - Ismételje meg a helyzetét! Ismételje meg a helyzetét! *Ekkor összeszorulnak a pupilláim. Természetesen gondolhatnék arra, hogy esetlegesen nem is az arrancarra célzott az illető, viszont éreztem a lélekenergiát. Aztán pedig ahogy feltűnnek a számok, már arra is rájövök, hogy öt háznyira, pont ott... nagyot sóhajtok.
Elindulok akkor a tizenharmadik ház sarkához, vagyis lehát egyre jobban befele az abc mezejébe. Igen ám, de közben a zombikra is figyelnem kell, ha az utcákon akarok haladni. A következő hívást hallva pedig el jön azaz idő, amikor muszáj társat fogadnom magamhoz azért, hogy kiélezettebb érzékekre tegyek szert. Vagy legalább is egymást némiképpen támogatni tudjuk a megtalálásban.*
- Itt Fon, Urufu-san. Pontosan arra felé haladok. Maradjon ott, és ha lát, csatlakozzon mögém. *Adom ki utasításom a tisztnek. Helyén valónak érzem a jelenlétét, ám muszáj megelőznöm őt abban, hogy oda érjen. Sokkal közelebb vagyok az objektumhoz, ezért reishit gyűjtva a talpam alá, csak annyira emelkedem fel, hogy a zombi had el ne érjen; mivel most muszáj a főutcára kimennem a sereg fölé. Talán csak a shunpomnak köszönhető, hogy végül felfigyelhetek a gyanús alakra. A lélekenergiájából talán csak elvétve érezhetem, hogy hollow eredetű; de amaszkja igen csak megerősíti ezt.
Ekkor érzem meg Urufu csatlakozását, s immáron ketten léphetünk az arrancar elé, aki az egyik sikátorból került elő.*
- Talán megzavartunk valamit, espada-san? *Sötéten pillantok rá, két méterre tőle, két méterrel a föld felett. Keresztbefonva karjaimat szinte jelzem neki, hogy egy hamar innen nem fog elmenni, csak ha éppen erőszakot nem alkalmaz.*
- Elsősorban nem harcolni jöttünk. Feltételezésem szerint egy célpontot keresünk mindannyian. Mit szólna, ha az ellenségeskedést utána intéznénk? *Való igaz, hiszen minket a város megmentésére küldtek ki, nem pedig egy espada legyőzésére. Ergo a szabályokat tiszteletben tartjuk, mégha némiképp feketén is. S melyik szerv nem ismerné jobban a feketeséget, mint az onmitsukidou? Ezúttal hajlandó lennék szövetkezni ideiglenesen egy espadaval, a hatékonyságért. Bár az is érdekelne, hogy mi célja lenne a mi ellenségünk megtalálásával?*

*Túl sok mindenre kellene egyszerre figyelnem; szerencsére nem vagyok már tapasztalatlan parancsnok. A kanritai irányítása sem éppen kedvező feladat, de azt hiszem az évtizedes tapasztalataim árán megbirkózom ezzel a feladattal is. Mindenesetre fokozott figyelmet igényel ez a rám bízott feladat, amire nem egészen számítottam. Vajon mi járhatott a vezetőség fejében, amikor egy ilyen szintű feladatra küldtek ki? Ez legalább egy kapitányszintű küldetés, ahol nem volna helye egy sansekinek a parancsnokságon; akkor mégis miért? Jelen pillanatban eléggé őrültnek találom a Gotei Juusantait, mégsem kívánok elbukni ebben. Elkövetek mindent a küldetés sikerességéért. Ha már a shinigamik hetven százalékát élve viszem haza, már elérek egy remek szintet. Ennél többre aligha számítok, mert többen fiatalok még és képzetlenek. Noha nem képzettségre értem ezt, hanem pszichikailag. Figyelmetlenek, összeszedetlenek. Ugyanakkor teljes mértékben nem ismerhetem őket a vegyesség okán. Sok titkot tudhatok meg a Féregbolyból az oda kerülő tisztektől, de így sem mondhatom el magam mindent tudónak. Meglátszik, hiszen egy tiszt máris felülírta a parancsaimat, ami egy ilyen helyzetben végleges is lehet.
Én nem az önön személyiségemből fakadó büszkeségem nyomán hozom meg a döntéseket, hanem a küldetéséért. Nem tehetem azt meg, hogy veszélybe sodrom őket feleslegesen, de azt sem tehetem meg, hogy nem lépek a számított veszélyeken kívül. Áldozatot kellett hoznom. Könnyebbnek látszott az, hogy külön úton haladva irányítom őket. A legveszélyesebb ügyekbe meg csak egy- kettő illetőt vonok be. Lassan talán mégis megértem, hogy miért is engem bíztak meg a feladat koordinálásával. Végtére is nekem van az egyik legnagyobb rálátásom a shinigami osztagokra és a negatív rendszerfelépítésére. Tisztában kell lennem az eshetőségekre, s képzettségem árán biztosítani az optimális teendőket. Nehéz, és kényes ügy; de nem veszett. Remélhetőleg számításaim helyesek, mely szerint az espada egyenesen a kívánt személy felé halad; mert ebben látom az egyik lehetőséget. Magasabb lélekenergiája révén talán többet lát, mint mi. Ilyen eszközökkel a kezünkben pedig többre mehetünk.
Ám abban sem tévedhetek, hogy az espada nem látja át a valós helyzetet. Én megtehetem, hogy nyílt utat biztosítok neki shinigami csapdák nélkül; de akár ennek ellenkezőjét is, hogy azok által találjam meg a célt. Akárhogy nézzük, még így is kevesebb lenne a Gotei kára, mintha egy egész várost majd országot veszít el a fennhatása alól és az egyensúly kibillen. Sehogysem leszek hibáztatva, de jobban örülnék egy humánusabb megoldásnak; még ha ezért szövetkezni is kellene. Viszont a válasza kimerül egy általam még nem ismert ceroban. Túlságosan együgyű lehet, ha nem fogja fel, hogy nagyon nincs választása. Így vagy úgy, akadály leszünk a számára. S míg társam kitér a technika elől, addig én nem mozdulok el a cero célja elől. Miért is tenném? A Kanritai parancsnokaként igazi hakuda specialista vagyok, amit napról- napra fejlesztek a tréningek alatt. Nem ijedhetek csak úgy meg egy espada ceroja elől.*
- Hadou 44: Kokutan Kou! *Felébresztve azúrkék reiatsum, a kezembe egy fekete lángot összpontosítok, ami majd megemeli a hakuda alkalmasságom; ezzel elérve, hogy a cero ne süsse majd meg a kezem. Kivárva a pillanatot, készenlétbe helyezem magam; majd felülről lefelé egy hatalmasat ütök bele a technikába, hogy az a várható távozási szándék felé haladjon. Bár füstön, és poron kívül nem marad sok minden; a csatornarendszer egy szakasza mégis beomlik a technikára. De nem csupán ez lesz a sikerélmény, hanem az a rengés is, amit a beomlás hullámszerűen további pontok felé közvetít majd. A járás nehézkesebb lesz. Egy pillanatra Urufura pillantok.*
- Rád bízom, hogy lent vagy fent. *Nem is kell elmagyaráznom neki, hogy ezzel pontosan mire is céloztam; hiszen ő is láthatja a további döntésemet. Bevetem magam a csatornába, és lopakodva, de mégis célra törve követem az espadat. A legnagyobb hibája az arrancarnak, hogy hullákat hagy maga után; ezért mindig könnyű lesz megtalálnom, sohasem lesz szükségem tájékozódásra.
Időközben eljutnak hozzám a hírek, hogy mindenki a parancsomra vár. Így, amikor már közelebb érezhetem magam az espadahoz, hátul kell maradnom, hogy leadjak pár dolgot anélkül, hogy meghallhassa. Habár az egyik zombival valamit nagyon csinálhat, talán nem fogja csak úgy meghallani.* - A kidoushuuból megmaradt fél szakasz, továbbra is a kupola fenntartásáért felelős. A további félszakasz azonnal törekedjen a megtalálásomra. Az ott maradt kidoushuusok vegyék fel a kapcsolatot a Yonbantai, valamint a Juunibantai tagjaival és azonnali intézkedéseket kérjenek. A harci alakulat fele csatlakozzon az engem kereső csapathoz, az ott maradtak tartóztassák fel a zombikat a leadott módon. Esetleg segítsenek a túlélőkön, de saját testi épséget ne kockáztassanak. A kidoushuu osztag jelenlévő legmagasabb tisztjét megbízom ama feladattal, hogy a Nibantai kapitányát tájékoztassa a kérelmemről. *Ezután ama tiszt egyenesen hozzám jelentkezik be egy titkos vonalon, amit csak ketten hallhatunk.* - Az onmitsukidouból lenne szükségem tisztekre, akár az én vagy feletteseim csapatából. Ha a csapat megérkezik, adja le nekik a tartózkodási helyem. *Mind e közben pedig várom a további haladási irányt, amit rögvest meg is tudhatok. Nyilván való, hogy követni fogom az espadat.*

*Eme zűrzavarban láthatom leginkább az emberi faj lehetetlenségét. Annyian vannak, mégis nem képesek magukat megvédeni egy ilyen katasztrófában? Néhányszor, a Mukenben töltött perceimben elgondolkodtam azon, hogy vajon mi okozhatta ama eltérést, miből mi halálistenek megszülettünk. Nap, mint nap a halált gátoljuk, s védünk különböző dolgokat. Mégis ki mondja meg nekünk, hogy mi miatt lehettünk halálistenek? Talán létezik valamiféle mechanizmus erre, amelyen minden lélek keresztül megy? Pontosabban megfogalmazva a kérdést; mi okozza az éhséget? S eme kilátástalannak tűnő helyzetben az emberi szervezet korcsulásával...maguk is éheznek. Mégsem tűnhetnek akkor olyannyira távolinak, mint azt hinnénk. Talán az emberek mégis túlélőbbek nálunk, hiszen mi már csak felmorzsolódni tudunk. Az emberi lélekből pedig a kereszteződés által többféle lehet. Náluk valóban igaz a mondás: "A halál csupán a kezdet".
Kicsit sikerül elmerengnem ezeken a dolgokon, míg a tőlem telhető legnagyobb tudással követem az előttem levő espadat. Már az elején sikerült rá jönnöm, hogy magát a valós ellenfélt valóban csak ő általa lelhetjük meg. Képzettségünk ugyan nem megfelelő jellegű egy ekkora szintű arrancarhoz, de a létszám fölényt még kihasználhatjuk. Így hát mikor lehetőségem nyílt az elit csapat meghívásához ebben a játszmában, meg is hívtam őket. Mindenféle kertelés nélkül számítok az onmitsukidou jelenlétére, hiszen pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ez kimondottan az ő szakterületük. A legkevesebb elfogultságomból is tudom, hogy a Gotei Juusantai valódi kivégző alakulata a Nibantai. Így egy ekkora káoszban, ahol az ellenséget alehető leghamarabb hatástalanítani kell, ott bizony vagy magas szintű shinigamira, vagy az onmitsukidou besegítésére van szükség. Haladásunk szerencsére nem hagy hibát maga után, az arrancar mégha el is hagyja a csatornát, akkor sem tud nagyon messzire kerülni ahhoz, hogy elhagyjuk a nyomát. Én a magam részéről kitérek a csatornából, s meglepve ér a kidoushuu alakulat pontossága. Alig, hogy kitérek a csatornából az espada után, az onmitsukidou tíz fője, valamint a 12. és 4. osztag valamennyi tisztje fogad. Intek Urufunak, hogy menjen előre, majd az ő nyomát fogjuk követni.*
- A yonbantai bizonyára azt teszi, amihez ért. Kérlek titeket stabilizáljátok a sérült társainkat, hogy átszállíthatóak legyenek Soul Societybe. A 12. osztag tagjai a kidoushuu alakulattal karöltve próbáljon meg megoldást találni az átjárók gátolására. Nem venné ki jól magát, ha ez az espada még hollowokat is hívna. *A további utasításomat pedig a megmaradó köztisztekre irányítom a kommunikációs fülön keresztül. (Természetesen nem az onmitsukidousokra értve.)* - Ideje használnotok az emléktörlést, amennyiben nem akarjuk, hogy ebből a városból egy romhalmaz legyen az emberek miatt! *Veszek egy nagyobb levegőt mire leadom az utasításokat. Ekkor egy ismerős kéz landol a vállamon Nadeshiko által. Hihetetlen, hogy ez nő képes meglátni rajtam a gondterheltséget. Tekintetére kifújom magam, aztán az előttem álló tíz tagra pillantok, akik mind a saját szakaszomból jött el erősítésnek.*
- Ismerjük már egymást. Azt is tudjátok, hogy ok nélkül sosem kérem a beavatkozásotokat egy ilyen ügybe. Ezúttal viszont kénytelen vagyok igénybe venni a képességeiteket a Mukenen kívül. Mivel egyespadaval van dolgunk, és egy ki tudja kivel..így nem lesz más dolgotok, mint teljesíteni az onmitsukidou egy alapelvét. Ha a parancsnok kiadja a titkos jelet, ti a rejteketekből előtörve kihasználjátok a létszámbeli fölényt. Az espada pontos célját nem tudjuk, egyelőre. Utánam, lopakodva! *A sok hai- hallva eszembe jut, amikor a keigunban szolgáltam Yoruichi alatt. Eléggé kemény parancsnoka volt annak a szakasznak, s voltak is hiányosságaim, ami miatt lefokoztak. Azonban azóta megtanultam, hogy miért volt ez lehetséges. Rá kellett jönnöm, hogy a Shihouinnak igaza volt. Bár a képzettségem megvolt, az elszántságom hiányzott. Nem voltam képes fejetlenül ölni egy felsőbb utasításra. Lehetséges, hogy ezért vagyok ma a Féregboly parancsnoka? A rendszert olyannyira elítélem, hogy már az jelent számomra szórakozást, ha dacolhatok vele? Hiszen én vagyok a Féregboly parancsnoka..senki nem fogja kétségbe vonni döntésemet, vagy éppen ellenőrizni. Hiszen maga a 2. osztag is retteg...retteg tőlem. Senki nem akar rabbá válni, senki nem akarja megízlelni azt, amit azon személyeknek alkotott a Gotei, akiktől fél. Fél az, akit elfognak, és fél az elfogó is. Akkor ki is vagyok én itt valójában? Csak egy személy, akit kiszámíthatatlanná tesz a rendszer bűze, ami iránt oly' magas áhítatot érez. A Féregboly megszállottja és egyben rabja lettem; csak én láthatom át a börtön szépségét.*

*Egy pillanatra megdörzsölöm homlokomat mutatóujjammal. Kissé sutyorgónak tűnik nekem ez a küldetés. Össze-vissza rohangálunk, de érdemi dologgal még mindig nem élhetünk. Nem is értem, hogy mit is akarok már ettől a küldetéstől? Valójában kicsit bosszant a tény, hogy az egyik tiszt fatálisan megtagadta a parancsot. Az egyik legnagyobb segéd lenne ebben a küldetésben; erre szabályszegő viselkedést folytat. Ha mindennek vége, kénytelen leszek szóbeli figyelmeztetőre félre hívni a 6. osztag tisztjét. Komoly bajban is lehetne, amennyiben veszélyeztetné társait. Erről talán itt nincs is szó, hiszen itt vagyok én, és Urufu-san. Habár nem túl beszédes alak, még mindig kellőképpen helytáll ezen a küldetésen; így talán eltekinthetek attól, hogy nem valami tanácsadó típus. Már pedig még nekem is szükségem van tanácsokra az ilyen volumenű küldetések alatt is. Éppen ezért, amikor már Nadeshikot érezhetem magam mellett, jobbá lesz a kedvem. Az ismerős arcok nosztalgikus lázzal öntenek el. Mintha csak egy onmitsukidou küldetésen érezhetem magam, hirtelen minden szörnyen veszélyessé válik. Haladási ütemen gyorsítok valamelyest, aztán a megnövekedett sebesség hatására "új", becsatlakozó személyeknek a lélekenergiáját sikerül kiszűrnöm. Egyelőre nem törődöm azzal, hogy segítségüket adják; de miután lélekenergia komplexumokat lehet érzékelni, onmitsukidoujelekkel az egyik tisztemnek kiadom az utasítást, hogy azonnal aktiválja a "Mennyek hálóját" (Bakudou 77.)*
- Gotei Juusantai, Nibantai sanseki, Fon Seiran vagyok. Minden shinigami figyeljen rám egy pillanatra. A városban levő espada szintű arrancar számításaink szerint elérte ugyanazt a komplexumot, amit mi is keresünk. Maguk is érzékelhetik, hogy a hatalmas lélekenergia kicsapódása mellett, továbbiakat lehet érzékelni. Minden mozgósítható shinigami, akik nem a védőpajzs fenntartásáért felelős, csapatokban induljon el kiiktatni a potenciális lényeket. Szükség esetén minden erőt bevethetnek, induljanak! *Miután a mennyek hálója megszolgálta célját, ismét a feltörekvő, előttünk nem sokra levő két, hatalmas lélekenergia forrás irányába pillantok. Lenyúlok lábamhoz, majd megszorítom ott is, és a karomat védő ginjoutan szalagokat is. Felhúzom az fekete maszkomat, majd a többiekre pillantok.* - A tanult módon. Bekerítjük őket, és élünk a meglepetés támadás, valamint a létszámfölénnyel. Sok sikert! *Ím eldöntetett, hiszen talán mindenképpen lesz olyan, aki életét veszti majd ebben az ütközetben. Ám maguk is tudják, hogy ez a feladatunk, az emberek védelme. Valamint azt is tudják, hogy a megfelelő pillanat mindent megelőz majd. Így az egyik ház sarkában az egész húsz fős társaságot megállítom azzal a szándékkal, hogy várnunk kell. Ha egyből beleszaladnánk, nem érnénk semmit. Viszont, ha megvárjuk, míg a két ellenfél kifárasztja egymást, akkor már kicsit jobban megnőnek az esélyeink. Addig is a részemről inkább arra vagyok kíváncsi, hogy vajon pontosan mire pályázik az arrancar. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, mert lehetnek még módosító tényezők itt. Így aztán fokozott koncentrálásom alatt egészen véletlen elkövetek egy vakmerő dolgot.*
- Itt várjatok, ha kiadom a jelet..bekeríteni! *Szinte a semmiből shunpozok az arrancar mellé a kettős küzdelem alatt. Végül is miért is ne? Később tényleg ráérünk ezekre, addig pedig jobban tisztában lehetek a dolgoknak. Habár a saját testi épségemet kockáztatom, de még így is kellő bátorság van bennem ahhoz, hogy az élmezőnybe hajtsam magam. A fekete láng hadou technikát használom ahhoz, hogy a kezem körül megjelenjen a hakudát erősítő kidou. Ezt követően shunpo mozdulattal kombinálna egy tornádó rúgást indítok a zombi városért felelős alakra. Sikert nem számítva számtalan ütéssel célzom meg testének olyan idegpontjait, amiről az onmitsukidouban töltött évtizedes tapasztalataimból tudom, hogy az izomrendszer bénulását idézi elő. Ugyanis szaggató, bénító hatású ütések sorozata az egész. Talán élesben évek óta az első eset, hogy akár tiszteim is láthatnak harcolni. Specialitásomat meg nem hazudtolva támadom az ellenfelet; de mivel a helyzetem veszélyesnek tűnik, hátrább shunpozok.*
- Hát, lehet, hogy rosszkor érkeztem? Viszont megmondtam neked arrancar, nem? *Forgatom meg szemeim, majd csak egy helyben állok. Még véletlenül sem akarnám, hogy a várakozó csapat most egy csapásra kivonuljon, mert annak katasztrófa lesz a vége. Én még úgy ahogy el tudok kerülni dolgokat; de bennük nem bízok annyira. Nem mindenkinek vagyok tisztában a képességével, s ezen a szinten nagyobb sérülések is érhetik a rajta ütő csapatot. Magam mögött viszont két ujjal jeleket adok át az onmitsukidousoknak. Nadeshiko szinte egyből megérti, hogy mit akarok elérni. Ezért mindenkit ezen a terepen átküld más házak sarkához, a lényeg, hogy észrevétlenek legyen. Urufu-sant pedig megkéri, hogy szükség esetén mellém csatlakozzon majd be.
Globális, talán vissza nem köszönő csatában van jelenleg részünk. Testünknek, lelkünknek talán egy égvételnyi ideje van hátra; ahol a társak jelentik a megoldást. Társaim által élhetem csak túl. Hiszen rabként a föld alatt, a beszéd tartalma lesz fény a sötétben. Életet, harcot, kedvet, örömöt elmesélni jó..barátot elveszteni kevésbé. A dolgom, hogy e nyomorultakat megmentsem az esőtől; mert az eső maga jelenti a halált. Kard általi halála a kardnak; vajon a bástya mikor hullik le? Figyelnem kell...a szemeket.*

*Mi mondja meg, hogy egy szellő csap át kietlen tájakon? Mi mondja meg, hogy virág nyílik a bizonytalanon? S mi teszi az embert gyilkossá, jóvá, rosszá avagy kiszámíthatatlanná? A sors. Kiszámíthatatlan energiahuzal, amely az idő folyamát szakadatlanul szövi. Dimenziókon, fajokon, lényeken át szövődik szépen lassan. Egészen addig, míg mi magunk le nem szakítva tesszük a sorsot önmagunk halálává.
Így állok ki én is ellenségeinkkel szemben. Véremet, érzéseimet sutba küldve küzdök tiszta győzelmünkért, amelynek gyümölcse majdan felakasztódik a fonálra. Támadásaim alatt a cseppnyi gondolatom mindössze a csendes üresség. Számolom a másodperceket, amikor felszabadultan küzdhetek ellenfelemmel. Látom mozdulataiból a felszínesség jeleit. Bár elsőnek tűnhet kissé finomkodónak, csak elshunpozásom után láthatom, hogy a gyilkos szándék mindvégig benne volt a tervében. Ezért bármennyire is provokatív jelleggel szól be, akkor sem adom ki a jelet a támadásra. Jelenleg nagyon is úgy tűnik, hogy meggyűlik a baja három ellenféllel is. Mikor pedig látom, hogy Urufu-san bajba kerül, magam shunpozok elé, hogy fizikai ráhatással védjem ki a szörny támadását. Nos, alig lesz erre szükség, hiszen az arrancar mindent megoldott. Habár nem értek egyet a helyzettel etikailag, mégis ekképpen könnyebb megoldani az elsődleges problémát. Muszáj legyőzni az ellenfelet azért, hogy később magát az espadat is lefogjuk.
S történtek viszonlag hamar lezajlanak, hiszen kezdetben a vesztésünkben lehet bízni, aztán hirtelen mintha az egész alak semmivé foszlana. A siető arrancarra pillantok, míg végül megadom a jelet az onmitsukidounak a körbevételre. Bármi is legyen az abot, ami odébb esett; a felszíni karcolásokkal hamarabb érek oda, mint az espada..ezért pedig viharos csapásommal nem kímélve a föld törmelékeivel teszem eggyé. Szembe állok az arrancarral, aki talán most nem fog olyan meggondolatlan mozdulatokat tenned.*
- Mi a számod? *Térek a tárgyra, hiszen jól tudom, hogy ők mind szám szerint vannak besorolva. Legalábbis Aizen Sousuke idején így volt, mostanra talán változhattak Hueco Mundoban is a helyzet. De válaszra nem igazán méltatnak, ami viszont feltűnik nekem, hogy a bot, amit el akartam pusztítani, annak mintha semmi baja sem esett volna. Minda ketten rá nézünk, ám mire reagálnék egy katonám lép elém, s testével véd meg az arrancar kardja elől.* -Mindenki, utána! *Mondanám, de már Urufu- san jelentéséből is kiderül, hogy az espada meglépett a bottal. Puszta tekintetemből is kivehető a mérhetetlen düh, amikor felkelek s vérző társam holttestét pillanthatom meg. Az viszont, hogy elérzékenyüljek, szinte lehetetlennek tűnik, bármennyire is érzékelem Nadeshiko felől, hogy várja mit fogok tenni. Leveszem a ruhám felső részét, majd a férfi testére terítem. Pedig én nem akartam ezt. E társamnak most születik az első gyermeke, erre az én életemet menti meg? Csendben fordulok ki a tömegből, s megindulok a kidoushuu alakulat felé, hogy leadjam jelentéseimet az esetről.*
Kemény esetről számolnak be a 46- ok tanácsának, ahol az osztagok nagyobb tisztjei sorsfordító erőlködéssel akadályozták meg a kialakuló élőholt birodalmat. Mindazonáltal Yoriko-taichou a helyszínre érkezve megtalálja a bot egy elrepült darabkáját, amitől biztosan hasztalan bot lesz az, melyet az espada Sethnek adományoz. Mindenki jól teljesített, leszámítva azt a néhány halottat, amire maga a küldetésparancsnok sem számított. E hosszadalmas eset után Seiran mégsem a pihenőt választja, mivel van még két órája a szolgálatból. Oda lent pedig vár rá valami, amit előre senki sem láthatott.

Izgalmas kalandot sikerült összehoznotok, külön gratulálok Diegonak a részletekig nyúló szervezésért. De munkátok nem veszik kárba, íme a jutalmatok:

Diego, Urufu, Seiran: 3000 LP és 3000 ryou, szép volt srácok =)
Raimaru: Miután felkelsz majd a betegszobán, személyesen Fon parancsnok fog téged fogadni, ahol külön figyelmeztetésben részesít a parancsmegtagadásodért. Külön felhívja figyelmed, hogy nagy bajba fogsz kerülni, ha nem hagysz fel gyerekes viselkedéseddel, mert ez egy katonai szervezet. Ezenfelül nem egy panasz érkezett a küldetésbeli teljesítményedre, de szerencsére a végére valamennyit sikerült javítani a színvonaladon; így a jutalmad 2000 LP és 2500 ryou lesz.