Megesik néha, hogy anyu nem ér rá vigyázni rám. Ahogyan Miyo-chan mamija és Nao-chan mamija, sőt, még Aiko-chan mamija és Miyako-chan mamija sem ér rá. Anyu meg azt mondta, hogy nem akarja, hogy kérdezzék, de nem tudom, miért, mert én szeretek beszélgetni, csak Miyoko szerint gyakran butaságokat mondok. Igaz, sokszor ő kérdez én pedig válaszolok. Aztán pedig én is kérdezek, ő pedig megpróbál nagyon okosnak tűnni. Pedig nem is okos. Különben is, sokkal magasabb vagyok nála. Meg a fejem is nagyobb, ami azt is jelenti, hogy okosabb is vagyok, bár erre inkább nem akarok gondolni, mivel tegnap Miyoko-chan folyton azzal szekált, hogy nagy fejem van.
A katicás hátizsákomban jól belegyömöszöltem mindent, amire szükségem lehet, mint például a fogkefe, Sakutaro, a kedvenc plüssállatom, egy egész zacskónyi cicamin, meg persze a zsírkrétáim és az állatos magazin, amit nem tudok még elolvasni, de szépek benne a képek a zsiráfokról meg a csíkos kacsákról. Minden, amire szükségem lehet, hogy majd Rincsi néninek a lehető legkevesebb gondja legyen velem, vagyis ne kelljen folyton elmennie a boltba, így pedig több ideje marad játszani velem! *.*
Biztosan nagyon örült nekem, amikor a semmiből ráugrottam és elújságoltam neki a hírt, hogy ma bizony egész nap játszhat velem. Ennek mindenki örülne, hiszen cuki vagyok, pont, mint a mami, ennek nem lehet nem örülni!
Rincsi néni biztosan kicsattant az örömtől, csak annyira meg volt lepődve, hogy nem tudta kimutatni. Mert hát mi más oka lett volna annak, ahogyan percekig lefagyva állt a szobájában, míg végre sikerült meggyőznöm arról, hogy neki most csinálnia kell nekem egy nagy bögre, forró kakaót, és hogy aztán a bújócskánk után pedig köteles lesz raaaajzolni nekem egy szépet!
A kakaót szépen meg is ittam, ugyanis hosszú volt az út, igaz, nem emlékszem arra, anyu hogyan hozott ide. Biztosan repülővel, mivel most valahol a Szahiban vagyunk, vagy hol. A mami azt mondta, hogy nagyon messze vagyunk otthonról, de nekem tetszik itt, bár ilyen fura izé van a levegőben, amit ismerek már valahonnan, de nem tudom, mi az. A kakaó meg aztán elfogyott, nekem pedig nagy játékigényem van, ráadásul nem vagyok még nagy, bújócskában pedig nagyon jó vagyok. Jó, tudom, hogy megígértem a maminak, hogy nem kószálok el messzire, de nem mentem el olyan messzire, miközben Rincsi néni számolt – amit majd nekem is meg kell tanítania, mert Miyoko mindig kigúnyol, amiért nem értem.
Szóval így mentem lépcsőről lépcsőre, folyosóról folyosóra. A kedvenc pilótasisakom és plüssállatom társaságában legyőzhetetlen vagyok, úgy el fogok bújni, hogy sose fog megtalálni, és akkor én nyerek, és akkor kénytelen lesz elvinni engem fagyizni, ahogyan megígérte. ***3***
Jó búvóhelyet kerestem, de nem tévedtem el, ugyanis figyeltem, csak éppen nem tudom, hogyan kell visszamenni. Tanácstalanul tekintek rá plüssoroszlánomra, tőle várva a megoldást. Ehelyett csak az történik, hogy valami lelök a földre, és ráesek a kedvenc plüssömre, azonban az esés az esés, a bibi pedig bibi, ráadásul még ha nem is fáj piszkosul, azért iszonyatosan kellemetlen tud lenni. Ugyan néhány másodpercig csak bambán nézek kifelé, teljesen és tökéletesen üres tekintettel a nagyvilágba, szám végül mégis lefelé görbül, vörös szemeim pedig megtelnek könnyekkel, előkészítve őket a gigászi hisztériára, amit bizony én itt csapni fogok!
- ÉN NEM SSINÁLTAM SEMMIIIIIIIT! TT_TT – kezdek bele a bömbölésbe, hisz milyen dolog az, hogy valaki felborít engem, aki nem is csinált semmit sem ellene? Az biztos, hogy nem fogom neki megbocsájtani, hogy ilyen gonosz volt velem és bántott. Ez csak egy csúnya néni, Rincsike pedig biztosan ellátja a baját, ha megtudja, mit csinált velem!

Otthon bezzeg soha senki sem lök fel! Persze Miyo-chan néha elgáncsol, hogy megmutassa, hogy akkor is ő a jobb, de nem szokott érdekelni, mert engem nem érdekel, hogy ki a jobb. Jó, lehet, hogy tényleg Miyoko a jobb, de akkor sem kéne mindig kigáncsolnia. TT.TT
Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem csináltam semmi rosszat, amiért ezt érdemlem, bár sírás közben sikerül azt is elfelejtenem, egyáltalán miért kezdtem el bömbölni. Biztos megvolt rá a jó indokom, hiszen nekem mindig jó okom van a hisztizésre, meg mert miért ne, és különben is, akkor hisztizek, amikor csak én akarok! Különben meg nem is szoktam hisztizni, mert hisztizni csak a rossz gyerekek szoktak, de én nem csináltam semmit, vagyis jó gyerek vagyok, vagyis nem is hisztizek. Annyit.
A néni szerencsére tudja jól, hogy én jó gyerek vagyok, a simogatás pedig egy kicsit megnyugtat, úgyhogy minden erőmet és lélekjelenlétemet összeszedve igyekszem elfojtani a sírásomat, keserű hüppögésbe fullasztva azt. Megpróbálok a kérdésére válaszolni, de aztán hamar rájövök, hogy még nem fog menni, hiszen ahogyan kinyitom a számat, csak dadogni kezdek. Nem tudom irányítani a mondókámat, és ez olyan rossz, meg mindig ez történik, ha elkezdek sírni, hogy utána nem tudok beszélni. Miyoko meg mindig kicikiz miatta, és ez nem ér! Persze, mert ő olyan nagy és erős, hogy sosem sír, még akkor is, ha sooookkal magasabb vagyok nála. Viszont még így is Miyoko a legkedvesebb és a legeslegjobb, sőt, még annál is a legjobb barátnőm, akinek mindig igaza van, vagyis nem tudok haragudni rá, meg én amúgy sem szoktam mindig haragudni, kivéve, ha valaki nem vesz nekem fánkot, vagy nem akar elvinni a szivárványhoz, vagy azt mondja, hogy még kicsi vagyok valamihez, ami nem igaz, mert én már nagylány vagyok, ráadásul annyira, hogy eeekkora magasra nőttem!
- Bú… bú… búhújósskázztam. T.T – préselem ki magamból fél perc intenzív (hogy jutott az eszembe ilyen szó? o.O) erőlködés után. Ez már biztosan mindent megmagyaráz. Azt persze továbbra sem engedhetem, hogy Rini néni megtaláljon, mert akkor oda a játék is, és akkor nagyon rossz napom lenne ám, hogy még el is esek, meg a játékban is vesztettem, pedig én úgy, de úúúgy el akarok bújni, hogy Rini néni sosem talál meg. Bújócskában amúgy is mindig jó voltam, kérdezzétek csak meg a shini…micsoda kalózizéjét, amiben tag vagyok meg minden. Aztán a néni a zsebébe nyúl, és odanyújt nekem néhány nagyon-nagyon csudajó kis csokit! Sokkal szebbek, mint Chikoya néni cicaminja, pedig én a cicamint is nagyon szeretem, főleg készíteni, mert lehet velük pacsmagolni a konyhában, és mert ragad a tészta, és az tök vicces. Mondjuk a mami nem szokott neki örülni, mert mindig tiszta kosz lesz tőle a ruhám. Ezért is mondom mindig a maminak, hogy nekem nem is kell a ruha, hiába szép, mert úgyis mindig összekoszolom, mert hát az a nap nem nap, amikor nem mászhatok fára és ugorhatok bele a pocsolyába.
- De séééépek! *.* Kösönöm sépen, néni! *.* Én Shizuki Rei vagyok, Rei-shannak hívnak, és téged hogy hívnak? Mi a neved? *.* Biztosan nagyon sép neved van, a sép néniknek és a kedves néniknek mindig nagyon sép nevük van! *.* – lelkesülök fel és veszek az édességből, pár másodpercig csak gyönyörködve a sünikben meg a dominókban. Eszembe jut, hogy a dominósokkal akár játszani is lehet, sőt, még a sünikkel is, például építhetünk nekik csalagutat, és a sünik lakhatnak bennük. Meg kell hozzá dobókocka is, és akkor annyit lehet velük lépni, amennyit dobunk. Csak persze majd kell a néni segítsége, mert még csak kevésig tudok számolni. Azt már tudom, hogy tizenegy, meg tizenkettő, meg tizenhárom, de a tizentíznél mindig elveszek.
A kitalált csudijó játék ellenére bűntudat nélkül falom be az egyik kicsi sünikét, majd vigyorgok rá a nénire jól összecsokizott számmal. Olyan jót fogunk játszani, hogy csak na!
- Segíss nekem elbújni, néni! Serébe megengedem neked, hooooogy… – gondolkozok el pár másodpercre, hogy mit is tudnék megengedni neki, mert biztosan tud egy csomó dolgot.
- Hogy rajzolj nekem, ééés… Sherébe én is rajzolok neked! *.* Van sírkrétád? Ugye van? Neked biztosan van! Az enyém Rini néninél maradt. Meg adj nekem egy dobókoskát, és akkor majd építünk a dominókból váraskát, meg a tiéd lehet az egyik süni, az enyém a másik, és akkor majd versenyezünk! Neked mi a kedvens állatod? Az enyém a delfin! Sokkal okosabb, mint Miyoko kedvense, a delfin a legokosabb állat, tudtad? Én tudtam, a mami mesélte nekem egy könyvből. Én még nem tudok olvasni, de már értek néhány bogarat, csak nehéz. Te biztos tudsh olvasni is, ugye tudsh? – törlöm meg ruhám ujjával a felszáradni látszó könnyeimet, úgyhogy már csak egy zsepi kell, mert a mami megmondta, hogy ne a ruhámba fújjam a nózimat.

Ezek a világ legszebb csokoládéi! Mert bizony sok szép csoki van, némelyik annyira szép, hogy először nem is merem megenni őket, de aztán végül sosem bírom ki, főleg a marcipánostosat, mert az a kedvencem, csak azokat nem szeretem, amikben olyan nagyon nagy gyümölcsök vannak, meg azt, amiben picik a mogyik, mert azok néha beleragadnak a fogaim közé és fájni kezdenek. Pedig én nem akarok fogorvoshoz menni, és nekem nem kell pénz a fogtündértől sem! Judit bássi azt mondta, hogy ha megint fájni fog a fogam, majd ő kihúzza nekem egy cérnával, ezt pedig még mindig nem igazán értem, de addig sem kell elmenni a csúnya orvosokhoz, akik majd biztos telenyomkodnak szurikkal, meg beletúrkálnak olyan vasakkal a számba és az nagyon ijesztő meg fájni is fog! T^T Éppen ezért csak olyan csokit eszek, amiben nincsenek olyan iciri-piciri mogyik, kivéve akkor, amikor nincs más, csak mogyorómorzsás, mert olyankor azt is megeszem, hogy ne menjen kárba. De ezektől nem kell tartanom, ugye?
Megtörlöm a nózimat a zsebkendőben, és kitrombitálom belőle a piszkot pont úgy, ahogyan azt már megtanították nekem, igaz, nem mindig sikerül egyedül, meg néha olyan buborékos lesz tőle a fülem és olyan marad, mintha beleült volna egy gonosz tücsö, mert a tücsök gonoszak, tehát beleül és elkezd bele sípolni olyan vékonyan, meg alig hallhatóan, de épp elég hallhatóan ahhoz, hogy utána ne halljak meg semmi mást, mert folyton a ciriplős fütyülést hallom a fülemben. Most is megfogom egy kicsit az egyik fülem és takarom el szabad tenyeremmel, hátha akkor nem mászik bele a tücsö, de kicsit mégis elkezd benne énekelni a gonosz furulyájával.
- Rini nénivel, Sefi néni. – teszem zsebre, vagyis túrom bele a zsebkendőt, a másik kezemmel pedig még mindig a fülem ülének kagylóját fogom le, hátha akkor elmúlik a fütyülés. Azonban gyorsan be is tiplizek a szobába, mielőtt megtalálnak, mert nekem aztán nyernem kell az elbújásban, nem lenne vicces, ha nem így lenne, nem igaz?
- Festék! °-° – ugrok egyet és engedem el a fülem, mert a festék az egyik kedvencem, mert azzal szebben lehet meg többet maszatolni és pamacsolni. Éppen ezért nem mindig lehet nekem festenem, mert csupa kosz lesz minden, még én is meg a ruhám is, pedig engem nem érdekel, hogy milyen festékes lesz a ruhám! Ezt valamiért senki sem érti meg. T.T
- Miért nem sereted a sisákat? Akkor a sisamint sem sereted? Pedig a sisamin finom, majdnem olyan finom, mint a soki. A soki azért még mindig jobb. Sefi néni, hol találok vizet? Kell még egy kispohár is, és akkor rajzolok neked valamit, megtarthatod emlékbe. – ácsorgok és várom, hogy legyen vizem is, amibe majd belemárthatom az ecseteket, mert száraz ecsettel nem tudok pamacsolni. Miután minden készen áll, leülök a földre, és egy ecsetet fogok a kezembe, hogy elkezdhessem a rajzolást. Már tudom is, hogy mit fogok rajzolni, így fel is festek rá egy karikát a fejnek, meg szép, hosszú hajat és koronát, és készítem el a csirkelábú királylányt. Azért van csirke lába, mert én csak ilyen lábat tudok rajzolni.
- Hát, ismerem azokat a katanákat, amiket megmutattak, de nem szeretem őket, nehezek. Jobban szeretek visseseket rajzolni. Sefi néni, te rajzolj egy békust, belőle les majd a sőkeherseg. – pamacsolok szép ruhát meg koronát meg nagy mosolyt a királylánynak. Amikor azonban a szempilláit festem, összefolyik a fekete festék a fehérrel, és tiszta maszat lesz tőle az arca, pedig én nem így akartam. A kezemmel bele is nyúlok, hogy leszedjem róla a festéket gyorsan, és hamarosan el is maszatolom az egészet emiatt. Csúnya, szürke folt megy végig a festésen, én ezt nem így akartam!
- Óóó… T^T – szomorodok el és búslakodok, majd dörzsölöm meg az arcom a festékes kezemmel, mert a tücsö miatt már viszket is az orrom. De legalább a ciripciripet abbahagyta és kimászott a fülemből végre.