Aaliyah pályázata

Tárgy: Aaliyah pályázata Vas. Okt. 31, 2010 2:31 am

Engedély: van

Egy kimeritő nap eseményei

Természetesen örömmel töltött el a tudat, hogy hosszú idő óta van mellettem valaki, csupán aggassztott, hogy hogyan tartjuk majd a "kapcsoaltot", amennyiben ő éjt nappallá téve fog dolgozni Seireteiben, míg én itt élek a barlangomban... ami természetesen csodálatos, és minden igényemet kielégíti. Lehetséges, hogy egy egyszerű halandó számára ez maga lenne a földi pokol, hiszen míg én gyékényen alszom, addig ő puha ágyban, és míg én nyers gombát és gyümölcsöket eszek, addig ő húst és főtt, fűszeres ételeket. Emellett tvm sincs, bár az a hordozható dvd lejátszó, amit Keisuke adott, néha leköti a figyelmem. Főként akkor, ha valami filmet sikerül beleraknom úgy, hogy "be is vegye". Nem volt a barátom a technológia, szívem szerint maradtam volna továbbra is az erdő mélyén, egy barlangban. Viszont akkor nélkülöznöm kellett volna Keisukét, és nem süppedtem volna vissza abba a tétlen magányba, amiben eddig voltam. Nem tudtam, mennyire lesz jó döntés követni őt Seireteibe, ezáltal visszavonhatatlanul belekerülni abba a háborúba, amiből szerettem volna kimaradni, de a döntés tényleg egyértelmű volt, már akkor tudtam rá a választ, mielőtt egyáltalán elgondolkoztam volna rajta. Csupán az volt már a kérdéses, hogy mikor induljak el, és hogy mit fognak hozzám szólni... Mit fognak velem tenni? Hiszen Keisukét pont azért küldték, hogy engem elvigyen hozzájuk, a kezükre adva, s az, hogy ebből végül egészen más lett, valahogy nem bántam. Ugyanakkor ott motoszkált bennem a gondolat, hogy mi van akkor, ha minden, ami kialakult köztünk, csak egy olcsó színjáték része, melynek számára semmi jelentősége? Egyszerű lesz a kezükre adnia, vakon követem az átjárón át a kezét szorongatva, s még ha őt magát le is tudnám győzni, a többi shinigami ellen esélyem sincs... nem kívántam fénytől elzárva leélni hátralevő életem napjait, s azokat azzal tarkítani, hogy tűrjem a kínzásukat, kísérleteiket, mert más választásom nincs. Meg tudnék szökni, el tudnék menekülni, de hogyan nyitnék átjárót? Nem tudom, képes lennék-e a teleportommal kikerülni innen sértetlenül... Míg a talánokkal kínoztam magam, Keisuke kezemnél fogva már be is vezetett egy terembe, ahol aztán ezer kérdést szegeztek nekem... Megint éreztem a bennem motoszkáló, régen eltemetett arroganciát, ami fel akart támadni- ezek csak egyszerű halandók, az én életem apró töredékét érik csak meg, többségüknél erősebb is vagyok... mégis nekem kell alázatosan fejet hajtani az eszméik előtt? Nevezhetném a helyzetet bosszantónak is, nem voltam hozzászokva, hogy parancsoljanak nekem, és ahhoz sem, hogy azt teljesítenem kelljen. Mindenesetre visszaút nem volt, és nem akartam kikötni a 12. osztag egyik laborjában, így készségesen feleltem a kérdésekre, s nem tudott nem megjelenni arcomon a gúnyos mosoly, amikor kikerekedett szemekkel bámultak rám. Sejthető... hogy nem hisznek a mesékben, a mitikus lényekben. Nem, már nem élünk külön városokban, birodalmakban, nem vagyunk több ezren, az az idő már elmúlt. Ugyanakkor mulattató, ahogyan harmadjára is visszakérdeznek, hogy: "Tényleg tündér? Léteznek ilyenek?" S az is értetődő, hogy azt mondom, én vagyok a fajom utolsó tagja. Ami igaz is, hiszen hány félvér rohangál még rajtam kívül a világban? Ha mégis élnek még kelpiek, browniek, elfek, tündék, merrowok, meg akarom őket védeni. Miért kellene őket is belerángatni ebbe? Arról nem is szólva, hogy többségük ellen teljesen esélytelen a sok istenített kard, amivel itt rohangálnak az emberek körül. A mágia az a kézzel megfoghatatlan dolog, aminek vannak sokkal, sokkal mélyebb változatai is, mint amit ők használnak. Mégsem akarom őket felébreszteni gyermeteg álmukból- hiába van bennük annyi arrogancia, ami még nekem is szemet szúr, nem állhat olyan jól a szénájuk, ha a végén még ők ajánlják fel nekem, hogy csatlakozzak hozzájuk- s bár a hangnemből kiszűrődik, hogy ez valójában "parancs", akkor is csak egy egyszerű, kétségbeesett kérés. Hiába vagyok félvér, többre tartom magam náluk... porrá omlott szememben rendszerük tekintélye, miután "kifaggattak". Csupán két pozitívumot tapasztaltam idetévedésem óta: a természetet nem gyilkolták még le annyira, mint az emberek, és azt, hogy végülis abba az osztagba kerülhettem, ahová akartam. Bármelyikben megálltam volna a helyemet, azért mégis a 4. osztagot választottam, amivel talán sikerült valamennyire megnyugtatnom Keisukét. A vele töltött idő alatt sikerült rájönnöm, miért nem tudtam neki ellenállni, mi vonzott benne annyira: Tuanh kisugárzása is pontosan olyan volt, mint az övé. Bár még mindig nem tudtam róla szinte semmit sem, úgy véltem, lesz elég időnk megismerni a másikat, megtudni róla mindent... amit el tud vagy akar mondani. Már csupán annyi van hátra, hogy a kapitányomnak is bemutatkozzam, mint új 6. tisztje... azt hallottam róla, hogy jó ember. Reméltem is, mert csak olyantól fogok elfogadni parancsot, akiben nem lapul mocskos, romlott lélek, ami aljas céloktól vezérelt... túl sok ilyen lélekkel találkoztam már az elmúlt évezredek alatt. Talán még mesélek is neki, ha érdekli a történetem...

font^^

Tárgy: Re: Aaliyah pályázata Kedd Nov. 09, 2010 7:21 pm

Üdvözlet!

Mivel az engedélyed is megvan rá és tartalmilag sem találtam hibát, a pályázatodat ELFOGADOM. Gratulálok a Seireiteibe való csatlakozásodhoz!