Nishimura Ichirou
Shinigami
 
Hozzászólások száma : 69
Age : 53
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2010. Nov. 02.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ex-Kapitány
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
    (17500/30000)
 |  Tárgy: Namikaze Ayame Kedd Nov. 02, 2010 3:36 am | |
| Jelszó: [Eltávolítva - Kuchiki Byakuya]
~ Adatlap
Név: Namikaze Ayame
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1668. január 2.
Kor: 342
- Emberként: 0
- Lélekként: 342
~ Előtörténet
Életem nem mondható túlságosan kalandosnak vagy izgalmasnak. Legalábbis születésem után néhány évvel pont ezt gondoltam. A Seireiteiben születtem, jómódú, de a nemesi címet már elvesztett családban. Apám beleszeretett anyámba, aki szobalányként dolgozott, ezért is tagadták ki a famíliából. Ezt követően Rukongai egyik körzetébe költözünk, ahol az életszínvonal ugyan nem volt olyan magas, mint a Tiszta Lelkek Városában, de szerencsére Mi egy jobb környékre kerültünk, így nem volt okunk félni a fosztogatóktól. Lassan cseperedtem, talán már száz év is elmúlt, amikor minden a feje tetejére állt. Egy este gondtalanul tartottam hazafelé a kivilágítatlan utcán, s be kell valljam, kicsit féltem is egyedül. Aggodalmam nem volt alaptalan, hisz’ hamarosan két megtermett férfi lépet elő az egyik közeli sikátorból, azután berángattak magukkal. Ellenkeznem értelmetlen volt, Én mégis megpróbálkoztam Vele. Egyik támadómnak sikerült kivájnom a szemét hosszú körmeimmel, azonban társától egy olyan pofont kaptam cserébe, amitől rögtön elveszítettem az eszméletem. A sötétség jótékony hatásának köszönhetően azt gondoltam, ez csak egy rossz álom lehet, s hamarosan otthon ébredek fel. Nos, ha ebben bíztam, akkor súlyosan csalódnom kellett. Fogalmam sincs, mennyi ideig voltam eszméletlen, csupán arra emlékszem, hogy istentelenül fájt a fejem. Egy koszos cellában tértem magamhoz, ahol különböző korú lányokkal együtt tartottak fogságban. Némi kérdezősködés után arra is rájöttem, milyen céllal hoztak ide. Ugyan senki sem beszélt róla, azonban a nemesek kedvelt szórakozása volt szeretőt tartani, s ezért nem voltak restek akár egy nagyobb összeget is kicsengetni. Nem kellett hozzá sok idő és máris pőrén álltam egy pódium tetején, miközben úgy mustráltak, mint egy megvételre váró állatot. Igazából sokkal rosszabb sors várt Rám, csak akkor ezt még nem tudhattam.
Habár már évek óta tengettem napjaimat a világon, testem mégis csak most kezdett fejlődésbe, szinte még gyermeki kinézettel rendelkeztem akkoriban. Ez természetesen nem tartotta vissza a perverz vásárlókat, ha lehet, még inkább feltornázta azt az összeget, amit az egyik elhízott, izzadós férfi kifizetett Értem. Megaláztatásokkal és verésekkel terhes évek következtek, uram minden parancsát teljesítenem kellett bármik is voltak azok. Néha félájultan, s összeverve eljátszottam a gondolattal, miszerint érdemes lenne véget vetnem az életemnek, azonban túl gyáva voltam hozzá, hogy megtegyem. Ellenben lelkemben izzott a harag és a bosszúvágy, amely olyan erőt adott, ami segített túlélni a borzalmakat. Bal karomon ott díszelgett már évek óta a pecsét, amit megvételem alkalmából tetováltatott az a beteg állat a karomba, ekképp fejezve ki tulajdonjogát. Szerencsémre aberrációja miatt volt lehetőségem végezni azzal a féreggel, mielőtt még Ő tette volna meg ugyanezt Velem. Megbánás nélkül, hidegvérrel csavartam a nyaka köré a láncot, s addig szorítottam, amíg a rángatózáson kívül már nem volt képes más megmozdulásra. Gyorsan kiszabadítottam magam, azután annyi pénzt markoltam fel, amennyit csak elbírtam a két kezemben. Tudtam, múltam örökké kísérteni fog, ezért meg akartam szabadulni mindentől, ami erre emlékeztetett. Leghatásosabb megoldásnak a ház felgyújtását tartottam, s ekképp is cselekedtem. Vastag, sötét köpenyembe burkolózva néztem végig, ahogy porig ég börtönöm, benne ez összes cseléddel és családtaggal, akik egyetlen ujjukat sem mozdították értem. Most megkapták, ami járt.
A rabolt szajrét hamar feléltem, igazából nem is várhattam mást, amikor az egészet italra és különböző tudatmódosító szerekre költöttem. Csupán így bírtam elviselni a mindennapokat, a kábulat ködös mámorában. Hamarosan már alig láttam az éhségtől, holott ez eddig sosem fordult még elő Velem. Kábán vánszorogtam az egyik poros utcában, amikor lábaim feladták a szolgálatot és tompa puffanás kíséretében elterültem a földön. Ennyi megpróbáltatást követően nem pont épp így képzeltem el a halálom, mondjuk már nem is volt miért tovább élnem. Elrablásom után nem sokkal egy nagyobb csapat lidérc tört be a városba, nem messze a házunktól. Természetesen egész családom áldozatul esett a kialakult csetepaténak, egykori otthonomból semmi sem maradt. megváltásnak éreztem volna az elmúlást, azonban a dolgok ismét nem úgy alakultak, ahogy azt elterveztem. Egy kedves öregasszony talált Rám, aki befogadott. Etetett, ruházott, mindent megadott, amire csak szükségem lehetett. Vérszerinti anyámra már nem igazán emlékeztem, ráadásul Misaka is Velem egyidőben veszített el mindent, szóval kölcsönösen támaszt nyújtottunk egymásnak. Meséltem Neki éhségemről, Ő pedig megemlítette a Lélektovábbképző Akadémiát. Ebben láttam az új lehetőséget, hogy újrakezdhessem életem, tiszta lappal. Nem gondolkodtam sokat, másnap már jelentkeztem is az oktatásra. Sajnálatos módon tehetségem nem mutatkozott meg igazán, semmiből sem voltam kiemelkedő, épphogy csak megütöttem az elvárt szintet. Ettől függetlenül keményen gyakoroltam, hogy egy napon belőlem is halálisten legyen.
Öt évig koptattam az iskola padját és már egész szép eredményeket értem el, azonban még hátravolt a legnagyobb megmérettetés a vizsga előtt. A Shikai elérése lebegett mindig is a szemem előtt, ezért edzettem mindig szinte a végsőkig, ezért tudtam mozdulatlanul meditálni az Akadémia parkjában, akár órákig. A feladat könnyebbnek bizonyult, mint ahogy az először gondoltam, lélekölőm készségesen osztotta meg Velem nevét. Úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli mi lesz Velünk, játéknak fogta fel az egészet. Tekintetében mégis volt valami, amitől a hideg is kirázott. Olyan sötétek voltak íriszei, mint a legmélyebb kutak, egyszerűen egy szemernyi élet sem tükröződött bennük. Egy megtört lélek szemei tekintettek Rám vissza a fiatal arcból. A történtek után jó ideig nem kerestem fel lelki világom, valahogy nem voltam képes Hiyuri közelében lenni. Biztosan érezte kételyeimet, azonban egyetlen jel sem utalt arra, hogy különösebben foglalkoztatta volna Őt a dolog. Végre valahára elérkezett a vizsga napja is, reméltem gond nélkül fogom venni az akadályt. Az elméleti vizsgán gond nélkül teljesítettem, sokkal jobb voltam a magolós tantárgyakból, semmint a gyakorlatból. Öt fős csoportokba osztottak minket, ilyen módon vezényeltek ki az Emberek Világába, ahol ellenőrzött körülmények között, egy elkerített erdős részen kerítettek sort az utolsó megpróbáltatásra. Nem aggódtam túlságosan, hiszen vigyáztak Ránk, ha bármi rosszra fordult volna, akkor a képzett tisztek rögtön akcióba lépnek, s megmentik a bőrünket.
Nos, ismét csalódnom kellett, amikor egy hatalmas Gillian áttörte a felhúzott védőfalakat és becsörtetett a küzdőtérré avanzsált területre. Újoncok voltunk, esélyünk sem volt az óriással szemben. Nem tellett bele sok időbe, hogy osztályom sérülten vagy holtan feküdjön a porban. Aktivált Zanpakutouval várakoztam Én is a soromra, egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Gyengécske támadásom úgy pattant le a hollow kemény hierrojáról, mint a gumilabda a betonfalról. Felkészültem a halálra, azonban amikor másodpercek múltán sem érkezett meg a kegyelemdöfés, reménykedve nyitottam ki korábban összeszorított szemeimet. Rögtön elfogott a megkönnyebbülés érzése, amint egy fehér haorit láttam lobogni az enyhe május végi szellőben. Hátán a 8. osztag jelképe díszelgett, s egy kézzel tartotta a Menos Grande gigászi, csizmába bújtatott lábát. Oly' könnyedén végzett Vele, mintha csak egy mezei gyakorlóbábu lett volna. Meg akartam köszönni segítségét, ám a helyszínre özönlő 4. osztagosok nem engedtek felkelni. A későbbiekben az Ő divíziójába akartam kerülni, de csalódottan kellett tapasztalnom, miszerint elhagyta a Seireitei-t. Így nem maradt más választásom, mint a többi osztag között válogatni. Több, mint két évig szolgáltam a 9. osztagban, leginkább a nyomdában segédkeztem. Ekkor tűnt fel mindenkinek jó érzékem a mechanikus szerkezetekhez, valamint ugyanekkor alakult ki kényszerbetegségem, ami mögött biztosan Hiyuri állt. Legalábbis, mintha hallani véltem volna zengő kacagását, amikor az éjszaka közepén tizedjére is szét-, majd összeszereltem a vekkert. Jelenleg áthelyezésemet kérvényeztem egy olyan osztagba, ahol jobban tudnám kamatoztatni tudásom.
~ Kinézet
173 centiméteres magasságához 59 kilogrammos testsúly párosul, ami ideálisnak mondható. Gyors anyagcseréjének, valamint a napi edzéseknek hála remek formában van, egyetlen deka felesleg sem található Rajta. Különösebben nem foglalkozik a külsejével, például sosem sminkeli magát, viszont személyes higiéniájára fokozottan ügyel, egyszerűen nem tudja elviselni, ha koszosnak érzi magát. Telt idomokkal lett megáldva, bár nem emelkedik ki túlságosan az átlagból. Nem a szokásos shinigami egyenruhát hordja, hanem egy általa készített, világoskék selyemből varrtat. Bal felkarján egy tetoválás foglal helyett, melynek története évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. Érthetetlen okokból, jobb karja hajlatában apró, piros pöttyök figyelhetőek meg. Zanpakutouját rendszerint az oldalára kötve hordja.
~ Jellem
Ayame nem épp a normális értelemben vett halálisten, aki mindennél előbbre tartja a Seireiteit. A többséggel ellentétben Neki eszében sincs meghalnia néhány ostoba fajankóért, sokkal többre tartja a tudományt és eme terület vívmányait. Kényszerbeteg, ami abban nyilvánul meg, hogy mindent szétszed és összerak, akár százszor egymás után. Nem veti meg az italt, ám a társaságot egyáltalán nem kedveli, igen antiszociális alkatnak mondható. Különféle tudatmódosító szereket is fogyaszt, de ezt titkolja a külvilág elől, hisz' drogfüggőként nem szolgálhatna a Gotei 13-ban. Az életében történt tragédiák sorozata miatt nem bízik a férfiakban, jobban érzi magát, ha Vele egyneműekkel mulathatja az időt, bármit is jelentsen ez. Szeret olvasni, valamint szívesen hallgat klasszikus zenét. Tud shamisenen játszani, szobájában fel is lelhető egy, azonban inkább csak önmaga szórakoztatására használja, kevesen tudnak e hobbijáról.
~ Zanpakuto
- Spoiler:
Neve: Hiyuri (火百合, Tűzliliom)
Fajtája: tűz
Lelke:- Spoiler:
[justify]Egy tizenévesnek látszó, nyúlánk, vékony fiú, aki egy különleges maszkot visel a fején. Leginkább komolytalannak és nemtörődömnek tűnik, azonban ez csak a látszat. Hiyuri képviseli Ayame lelkének azt a részét, amely gondolkodás nélkül végez bárkivel, ha úgy hozza a sors. Sokkal fiatalabb, mint gazdája, akkor született, amikor a nő végzett egykori fogvatartójával.
Belső világa: - Spoiler:
Egy végtelenül hosszú móló, aminek nem látni a végét. Az ezt övező vízen visszatükröződnek a felkelő Nap sugarai, ekképp vonva narancsszín derengésbe az egész helyet.
Shikai parancsa: Moero jimen, Hiyuri! (燃える 地面, 火百合!; Égesd fel a földet, Tűzliliom!)Shikai kinézete: A parancsszavak elhangzásával egyidejűleg összeérinti a katana alját a saya szájával, ezáltal biztosítva az átalakulás sikerességét. Ezt követően lélekölője egy díszes dárdává változik, melynek mindkét oldalán spirálisan tekeredő pengék találhatóak. A bot körülbelül 180 cm hosszú, nem sokkal nagyobb, mint használója. A középen található henger-alakú díszítés nem csak a kinézet miatt kapott helyet a fegyveren, ezen a helyen ketté lehet választani Hiyurit, ezáltal kapva egy-egy buzogányszerű ölőalkalmatosságot, aminek használatához kevesebb odafigyelésre és tudásra van szükség, mint az egész lándzsa forgatásához. Ayame ellenben csak legvégső esetben hajlandó alkalmazni ezt a formát, mivel nem szereti túlságosan a közelharcot. Támadások: - Taiyouharetsu (Napkitörés) - Két méretes, aranyszín izzó lövedék materializálódik a dárda két végén, s miután fegyverét megpörgeti feje fölött, ezek leválnak róla és brutális sebességgel száguldanak az ellenfél irányába, ahol becsapódva hatalmas robbanás kíséretében válnak semmisé, remélhetőleg a célponttal együtt.
- Koui no Taiyoumegami (A Napistennő kegye) - Erős fényjelenség közepette három apró lényt képes teremteni, melyek teste az előbbi támadáshoz hasonlatos gömbökből állnak össze. Eme kis teremtmények önállóan gondolkodnak és feladatok elterelni az ellenfél figyelmét. Bármilyen fizikai sérülés következtében elpusztulnak, egy erőteljesebb detonáció kíséretében. Kamikazeként is funkcionálnak, hiszen ha sikeresen rácsimpaszkodnak szerencsétlen áldozatukra, akkor egyfajta önmegsemmisítés indul be Náluk, így saját életük árán iktatják ki a kellemetlenkedő alakot.
~ Szeret-nem szeretSzereti...▲ a kábítószereket és az alkoholt. ▲ ha egyenrangúként kezelik. Nem szereti... ▼ a felesleges vérontást. ▼ az értelmetlen parancsokat. ▼ ha valamelyik kísérlete épp felrobban a közelében. |
|
