~Kapitányi pályázat~

Az 1. osztagot egyszer nagy támadás érte. Ismeretlen Harcosok, akik valószínűleg shinigamik voltak. Gyorsan riadót fújtak, és minden tiszt beállt a helyére. Ken amint tudott, felkelt, és leghamarabb ő foglalta el a helyét. Először nem támadtak kapásból vissza, megnézték, hogy mire képes az ellenfél. Nem voltak túl erősek, csupán egy ember pusztított nagyon, aki a megölt katonákat saját oldalára fordította. A kapitány csupán a legerősebb embereit hívta magához, a többieket elküldte. Ken nem bírt tovább habozni, rávetette magát az idegen buldózerre, elkiáltotta magát.
-TŰZPENGEEE!-azzal kardja begyulladt, majd így csapott az idegennek, akinek a kardja ég elemű volt. Minden shinigami megállt, és megegyeztek, hogy a győztes csoport marad a helyén, a vesztes vagy kivonul, vagy lemészároltatik. Hamarosan körbeálltak, csupán Ken, és a csuklyás alak maradtak a körben. Ken nekirontott az idegennek, és heves kardharcba keveredtek. Az idegen belevágott Ken arcába, majd a jobb kezébe, és végül a mellkhasába. Ken ettől térdre esett, kardját a földbe szúrva, rátámaszkodott, és egy varászszót mondott el, majd utána elkiáltotta magát.
-SHAAKOROKAAAAA!!-azzal a kardra tüzes aurá szállt a földből, utána átszállt Kenre, aki sokkal erősebb lett, mint volt. Az idegen nem tudott lépést tartani vele, mert hol jobbról, hol balról vágta meg. Az idegen térdre esett, ránézett a kapitányra, majd nekirontott, hogy megölje. Ken ezt észrevette, ellökte kapitányát, és a kard útjátba állt, ami tövig átszúrta. Ken dermedt arccal nézett fel, és lerántotta az illetőről a csuklyát. Joa volt a bizonyos harcos, Ken csupán ezért nem adta fel. Kihúzta magából a kardot, és olyan erővel csapkodott a sajátjával, hogy Joa kardja kettétört, utána nem kegyelmezett, az Aikyou-val örökre eltüntette a fiút. Felemelte a medált, és visszaadta a halott lekeknek az életet, ezután magát is meggyógyította. Ünnepelt a sereg, és maga a kapitány mondott le címéről, és átadta a fiúnak, ezekkel a szavakkal:
-Fiam, megérdemled a címet, viseld egészséggel, és dönts bölcsen.-Ken felemelte a kardját, és ő is ünnepelt, és most olyan dicsőségteljesség volt benne, mint eddig soha. Mostmár nyugodtan élheti életét, bosszúját beteljesítette. Átvette a címet, és az ünneplés után kint maradt a szabad ég alatt figyelni a csillagokat.

ELFOGADOM

Lélekenergiád: 10,000
Szint: 2

~Kapitányból Ex-shinigami~


Tény hogy egyszer minden álom véget ér. Minden uralkodó, hadvezért és kapitány elveszti egyszer az uralmát, vagy találnak mást, aki alkalmasabb erre a posztra. Tudtam, hogy előbb-utóbb velem is be fog következni ugyanez. A 46-ok Tanácsa úgy döntött, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy az 1. osztag kapitánya legyek. Elfogadtam a döntést, nem is tehettem mást. Visszamentem az osztagba, és elvettem az irodából a cuccaimat. A tollakat, amiken az én nevem van, a firkálmányokat, amiket munka közben csináltam... Elképzeltem egy fickót, aki a székemben -pontosabban a volt székemben- ül, és végzi a papírmunkát. Elképzeltem magam, amint egy sima tiszti ruhában feszítek.
~Nem...én ezt nem fogom bírni végignézni.~ Erre jutottam legvégül. Kerestem egy nagyobb tatyót, abba belehajigáltam a fontosabb cuccaim. Felvettem a hosszú, fekete dzsekim, a táskám pedig áthajítottam a vállamon, és indultam a vakvilágba. Pontosabban indultam volna, de valami megállított. Nem mehetek el úgy, hogy nme szólok Genninek. Ekkor fájdalmat nem okozok neki. Már biztosan hallotta a hírt, hogy leváltanak, de nem hiszem, hogy számít arra, hogy meglépek. Hallkan belopóztam a szobájába, és egy cetlit tettem az asztalra. a Levél tartalma:
Kedves Genni!
Mint tudod, én már nem vagyok kapitány. Szerettem, mikor tiszteletteljesen szóltak hozzám, vagy mikor egy újonc nagy galibát csinált, és velem kellett szembenéznie, akkor imádtam a rettegést a szemében. Örültem, mikor csináltál valami hülyeséget, ami miatt rád tudtam sózni a munkám egy részét, vagy az egészet. Azonban ha csak egy sima tiszt leszek, ezeknek a dolgoknak búcsút mondhatok. Ha már más ura nem lehetek, legalább a magamé had legyek. Ha keresel, Karakura városban találsz. Amint elolvastad a Levelet, égesd el, hogy ne maradjon nyoma, nem akarom, hogy utánam jöjjenek. Minden jót, drága hadnagyom!

Aláírás: Ken Aruya, a volt főkapitány . Nem tudtam, milyen hatással lesz rá, de abban biztos voltam, hogy nem fog örülni neki. Ryu nagyon nem örült a dolognak, azonban én meg pont leszartam, hogy mit nyavajog. Máskor nem csináltam ilyet, de most nem érdekelt. Mire képesek még az elvileg normális emberek is... Nagyon szeretek itt élni, ezért inkább mielőtt elmentem, körbenéztem.
~Irány az emberek világa!~ Nyitottam egy Senkai kaput, és át akartam lépni, de egy hang a hátam mögül megállított.
-Hova készül, kapitány úr?-kérdezte leplezetlen gúnnyal a hangjában. Már csak ez hiányzott. Nem tudtam ki ez, de nem is akartam vele sokat foglalkozni.
-Megyek nyaralni. Viszont látásra!-mondtam, és biccentettem, persze neki nem volt elég.
-Álljon meg! Már nem járkálhat kedve szerint Karakurába, főleg addig nem, ameddig nem dől el a további sorsa! Lehet hogy hadnagyként fog tovább tevékenykedni, de kötelessége a 46-ok Tanácsának végleges döntését megvárni magával kapcsolatban!-tudtam, hogy már nem hallgat rám. De engem már nem érdekel.
-Figyelj, nem akarok balhét. Csak hagyj elmennem, és ne kényszeríts ostobaságra.-mondtam neki, és reméltem, hogy hallgat is rám.
-Akkor sajnos nem engedhetem át, szólok a többieknek!-meg is tehette volna, azonban mielőtt egy hangot ki tudott volna adni magából, már vágtam is rajta egy embereset. A dühöm egy részét erre a szerencsétlenre zúdítottam. Nos, azonban, hogy ne hagyjam, rúgtam bele egy embereset, amitől hátrébb repült. Nem akartam megölni, de hogyha nem találnak rá időben, akkor ott döglik meg szegény. Átléptem a Senkai kapun. Mikor az emberek világába értem, először is Uraharát kerestem fel, ugyanis a póttestem jelenleg ott tartózkodik. Hajnali 2-kor kopogtam be, ennek ellenére ő még fent volt.
-Ááá, főkapitány Úr, mi szél hozta?-volt egy olyan sejtésem, hogy tud mindenről, mondjuk a nagy táska a vállamon elég árulkodó, hogy keresek egy helyet, ahol aludhatok. De én nem nála kerestem
-A testemért jöttem, és nem is zavarnék tovább.-mondtam egykedvűen.
-Ó, értem, nos jöjjön!-behívott, odavezetett a testemhez, én pedig habozás nélkül beleléptem. Kicsit szokatlan volt, elég régen bújtam ebbe a testbe.
-Köszönöm...-mondtam, és felálltam. Nyílvánvalóan rájött valamire.
-Nem bírta ki, hogy más fogja betölteni a helyét.-nem hangzott kérdésnek.
-Egyszer minden vezető elbukik.-eközben már mentem kifelé a cuccommal együtt.
-Ha akarja, adok szállást pár éjszakára!-kiáltott utánam, azonban én csak intettem, anélkül, hogy megfordultam volna. Elindultam a város közepe felé. Hátha találok egy kiadó lakást magamnak. Biztos fognak neki örülni, hogy ilyenkor zaklatom őket. Baszott nehéz volt, 2 órán keresztül kerestem, míg találtam egyet. Huh, na végre. Hajnali 4 van. Bekopogtam. Kurvára tetszett a fickónak, hogy egy magas fickó, fekete ruhában mogorván bekopog egy nagy tatyóval, nade ez van.
-Maga ki a fene?-kérdezte, miközben a szemét dörzsölte.
-Engem a lakás érdekel. Csak adja ide a kulcsait és itt sem vagyok, ha kell, akkor fizetni is tudok itt helyben.
-Mondja a nevét, felírom, valamint a havi bér felét, hogy megbizonyosodjak arról, nem akar kirabolni-azzal elővett egy papírt. Lediktáltam az adataimat, és fizettem. Álmosan elrakta a papírt, majd idelökte a kulcsot. A dobás neve: Legfelső emelet, 9-es ajtó. Legalábbis ezt mondta, mielőtt eldobta. Felvonszoltam magam, köbö úgy, mint egy másnapos. Kinyitottam az ajtót a kulccsal, és beléptem. 2 darab szoba van, plussz a wc és a fürdő (sajnos) egyben, valamint egy konyha, amiben van egy max 3 személyes asztal. Gyönyörű, mondhatom. Belöktem a táskám, hamar bebasztam magam az ágyba, és próbáltam aludni. Sokáig forgolódtam az ágyban, de alvást nem tudtam magamra erőltetni. Azonban támadt egy ötletem. Odamentem az egyik szobában levő íróasztalhoz, elővettem egy nagy köteg írólapot, és elkezdtem irogatni minden féle hülyeséget az egyik Ken Aruyás tollal, persze mindet aláírtam. A felénél se jártam, amikor ráájultam a nagy kötegre, pont úgy, ahogy minden este az irodában.