*Igaza van a férfinak, hogy nincs is semmi oka arra, hogy eláruljon. Ettől függetlenül még zavarodott vagyok, hogy éppen vele kellene megosztanom az érzelmeim. Nem is értem annak okát, hogy hirtelen milyen nyitott lettem. Ha jobban belegondolok, ily’ nyílt még volt férjemmel sem voltam. Pedig évtizedeken keresztül jó volt hozzám. Sokat tett értem, és én ezért tiszteltem őt. Tiszteltem, megajándékoztam egy gyermekkel..de az érzelmek fagyosak voltak. Nem voltam szerelmes, inkább csak szerettem őt. Sokat tett a Miyazaki- házért. Sosem fogom eléggé megköszönni neki. Bánom, hogy halála előtt nem tudtam még beszélni vele, s vele lenni. Kötelességből ott lett volna a helyem, helyette lányom kezelte. Minő irónia, hogy a lány kezeli, aki igazából gyűlölhetné. Hiszen miatta hagytam Rukongaiban, Ai mégis másképpen tett. Hatalmas bátorsága, és szeretete a shinigamik irányába megkérdőjelezhetetlen. Különleges viselkedését gyakorta félre értelmezik, de aki szeretné őt ismerni..az rájön az igazságra. Az otthoni pletykákból ítélve ilyen az én nagyobbik lányom, akire csak büszke lehetek. Bárcsak kifejezhetném ezt irányába, de nem tehetem.*
- Félek elmondani Kamioka- dono. Rossz véleménnyel lenne irányomban, nem szeretném lejáratni a Kagami- házat. *E pillanatban pedig olyan gyenge vagyok, hogy mikor minden illemet átlépve magához ölel; arcomat mellkasába fúrom. A gesztus pedig természetes zavartsággal lát el; ami viszont nyugtató jellegű. Mintha évtizedek óta nem ölelt volna senki így. Hiába tart gyengéden, olyan óvónak tűnik, hogy a sírásom sem lesz olyan keserves, mint eddig. Fogalmam sincs, hogy ezek után miképpen fogok viselkedni irányába, vagy ő az enyémbe. De, mindenesetre jelenlegi kedvessége magával ragad. Jól eső a számomra, ami meg is látszik abból, hogy nem húzódom el tőle.*
- Ön ezt nem értheti. Nem csupán egy rossz döntésről van szó, ennél sokkal többről van szó. Cserben hagytam mindenkit, pedig voltam olyan személy, aki képes lett volna kezelni ezt a helyzetet. Menekültem a múltam elől, sokat ártottam másoknak. *Gátlástalanul járatom le saját magamat, minek árán el is húzódom a férfitól, hogy kezeimbe temessem arcom. Mégis hogyan másképp lehetne vélekedni arról, mint amit tettem? Nem érdemlem meg, hogy a Kagami nevet viseljem. Ryuuji meghalt, az életem pedig romba dőlt. Nem tudom, hogy mihez kezdhetnék ezek után. A saját lányom lemagáz engem, amikor olyan közel álltunk egymáshoz. A mindenem volt, de mégis olyan távol állunk egymástól. Eléggé keserves, hogy egy idegen férfival kell megosztanom bánatom, mikor van egy családom. Őszintén meglep, amikor odalép hozzám, és lefesti kezeimet. Érintésébe beleborzongok, akárcsak abba a mosolyba, mit megenged magának. Egyre jobban kerekedő, könnyes szemekkel nézek fel rá. Mégis mi történik? Nem ezt nem szabad. De akkor meg miért hagyom Kamioka- dononak? Nem ez nem helyes, de annyira kedves. Szavaira meghátrálok, s elhúzom kezeimet. Lehunyom szemeimet, majd kiszabadulok a köpeny igazításából is.*
- Özvegy vagyok, Kamioka- dono. Két gyermekes anya, nem engedhetek meg magamnak ilyesmit. Kötelességem szerint a Kagami- ház tagja vagyok. *Bizonyára megérti, hogy ez alatt mire is céloztam. Ő és én egy ügy alatt, rossz hírrel lenne. Nem követhetem el mégegyszer azt a hibát, amit Fon Ebisoval elkövettem réges- rég. De miért is gondolok én arra, hogy a férfi és én köztem kialakulhatna bármi is? Egy kicsit talán elragadtattam magam.*
- Gomen..félreértettem. Nos, ha valóban hajlandó meghallgatni és titokban tartani. *Zavart leszek a férfi szavától. Megint leöntöttek, ráadásul a Holdról egy gyönyörű metaforával illet. Zavartságommal együtt fordulok el tőle, s az égre nézek fel. A fent fénylő Hold most nem igazán teljes, de nem is ez a lényeg.* - Nem tudom megérteni még mindig, hogy ön miért olyan magányos. Eddigi tapasztalataimból ítélve magának már saját családja lehetne. Ha nem vagyok túlságosan tolakodó, elmondaná, hogy mi tartotta vissza a családalapításból? *Ha már mesélni fogok kicsit neki, akkor úgy illendő, ha én magam is érdeklődöm. Ez csak egy szimpla, bizalmas beszélgetés; amelyben nem lehet megbántani a másikat bizonyára.*

*Megnyugszik lelkem némelyest, amikor bizonyosságot szerzek affelől, hogy bízhatok az úrban. Habár a titok, amit elárulhatok neki rontaná az előtte kialakult megítélését irányomban; valahogyan még is szükségét érzem annak, hogy beszéljek fájdalmaimról neki. De ezt még az előtt kellene, még mielőtt visszatérnénk. Ámbár tudom, hogy most türelmesnek kell lennem. Először hagyom, hogy szavai meghallgatásra találjanak, hisz a kölcsönös bizalom csak is így alakulhat ki. Talán nem igen helyes, hogy őt zargatom ilyesmikkel, de ő legalább meghallgatja kételyeim. Sok minden nyomja a lelkem, köztük mindazon hibák, melyeket elkövettem.*
- Tudja az öröklés ide vagy oda, a gyermekáldás óriási boldogsággal és felelősséggel jár. A lányom, Ritsu a családunk büszkesége. Fiatal kora ellenére sok mindent elért, és egy boldog jövő áll előtte. Nem hinném, hogy az öröklés a legfontosabb én most már látom. *Komoran tekintek magam elé, mi alatt lassan elindulhatunk visszafelé. Érdekes találkozás ez, de ettől függetlenül szeretném, ha probléma mentesen végződne. Így aztán sokáig csendesen haladok mellette a befejezetlen mondandóm ellenére, hogy már csak akkor beszéljek hozzá, amikor ketten maradunk az irodájában. A sorra következő ruhám egy világoskék, sárkány mintázattal ellátott kimono. Bár a ruházattal most már nem igen tudok törődni az eddig történtek miatt, ennek ellenére jobb érzés most már kicsit nyugodtabb környezetben ülni vele szemben. Sokáig feszülten fürkészem tekintetét, majd ha az őrök is magunkra hagynak, folytatom beszélgetésünk.*
- Kagami Ai lányom voltaképpen egy törvényen kívüli gyermekem. *Megremegő hanggal beszélek a férfi felé.* - Senki sem tudja a nemességben, mindössze én és a Fon-ház két- három tagja. Ai, Fon Ebiso és az én gyermekem. Hajdanán, még mielőtt Kagami Ryuujihoz mentem volna feleségül, beleszerettem egy férfiba, akivel Rukongaiban találkoztam. Sok mindent nem tudtam akkoriban Ebisoról. Fogalmam sem volt arról, hogy egy szökött shinigami, aki ráadásul a Fon-ház tagja volt. A szerelmünknek áldása lett, így szüleimhez fordultam segítségül. A szüleim kapcsolatainak segítségével a 46-ok tanácsa hosszú küldetésre küldött Rukongaiba. A gyermek születéséig Ebisoval voltam, majd Ai megszületésekor pánikba estem. Én..én ott hagytam őt.. *Lehunyom szemeimet, s egy könnycsepp indul meg arcomon. Muszáj összeszednem magam.* - A Kagamik soha nem jöttek volna rá, ha Ai nem jön rá nemesi mivoltára. Természetesen Ő mai napig nem ismeri a valódi származását, hogy Soifon, Fon Seiran és Fon Kaito a féltestvérei..Ő csak Ritsuról szerzett tudomást. De ez éppen elég volt.. Ai gondozta Ryuujit haláláig, míg Kagami-dono végül elárulta, hogy tudott erről és a Kagami-ház teljes jogú tagjává tette végrendeletében. Tudja Kamioka-dono én szenvedek ettől. Hosszú küldrtésen voltam az emberek világában is, és nem voltam ott nagyon sok dolognál. S annyira bánt, hogy mindkét lányomnak ennyire szenvednie kell vagy kellett. Ainak rengeteget kellett küzdenie az én hibámból, hogy elfogadják létezését. Ritsu pedig ily' fiatalon a ház vezetésére kényszerül. Ha van valami, amit ajánlhatok önnek..az egyetlen dolog. Soha ne vegyen el senkit, akivel kölcsönösen nem szeretik egymást. S soha ne kényszerítse gyermekét majd olyan dolgokra, amit nem akar. *Letörlöm végül könnyeimet, s felpillantok a férfi szemeibe. Elég nehezen teszem, hiszen most biztosan megvet majd.* - Csak sajnálni tudom, hogy ilyen későn jöttem rá minderre. Ha nem féltem volna, talán Ryuuji megbocsájt és elfogadja Ait gyermekeként, mintha csak tőle lett volna. Annyi minden másképpen alakult volna; én pedig hálából szerettem volna élete végéig. *Némileg megkönnyebbülten sóhajtok, de nem annyira megkönnyebbülten azért.* - Nézze, gondoljon amit csak akar..szavaimat visszavonni már nem tudom. Lehet, hogy most rossz szemmel fog rám nézni, de én akkor is őszinte volna. A nemesek világa annyi szomorúsággal jár. Sok nő és férfi álma a nemesség, de én tudom, hogy rengeteg nehézséggel jár. Minden apróbb döntésnek is hatalmas ára lehet. Az intrika világa sajnos nem kegyelmez senkinek, még önnek sem. *Tekintek ablaka irányába.*

Kicsit furcsállta a mellette haladó fiatal nő feszültségét, hiszen ő csak egy egyszerű kérdést kezdett el feltenni. A mondat befejezését követő megkönnyebbült sóhajnál komolyan kezdte elveszteni a fonalat, amiről azt hitte, végre megtalálta. Hiába, elszokott az emberekkel való kommunikációtól… pontosabbal a kommunikációtól, hacsak nem számítjuk azokat a szerencsétlenül járt osztagtársakat, akiket időnként kitüntetett ezzel a „figyelmességgel”. Hát igen, elég nehéz lett volna bárkit szerencsésnek nevezni, akivel ő szóba elegyedett, bár a könyvtár látogatóinak nem volt rá panasza, ami azt jelentette, hogy azért a dolgát érti és jól végzi, csak másról nem nagyon kellett beszélgetni vele, mert akkor bizony fel kellett készülni az ilyesmikre. Vagyis arra, hogy nem fog tudni összerakni egy többé-kevésbé értelmes témát magától. A nő válaszát hallva kicsit megdörzsölte a tarkóját. Neki az egyik mondat is elég lett volna, hiszen tulajdonképpen inkább az foglalkoztatta, Rosa jól érezte-e magát azért, de végülis mondhatjuk, hogy többet kapott, mint amennyit a kérdése egyébként ért.
– Akkor jó… – válaszolt zseniálisan. Nem igazán tudott erre mit mondani. Örült, hogy a nőnek azért főként pozitív élményei maradtak arról a bizonyos táncos edzésről. Ami, lássuk be, nem nagy eredmény, a hangulatról javarészt a szervező gondoskodott, neki csak annyi dolga volt, hogy ne rontsa el. Ehhez tényleg nem kellett hű de nagy társaságnak lenni. Szerencséjére. Azért ennyire tán még ő is képes volt. Amúgy az sem zavarta, hogy csendben halad a nő mellett a Kamioka birtok felé. Ez azért is számított jó programnak, mert tulajdonképpen az est elején nem számított arra, hogy társasága akad. Már olyan, mint ez a nő. Inkább egy bizonyos szőke ciklonra számított volna, de hát az most nem jött össze, úgyhogy majd legközelebb. Talán… Abban az egyben biztos volt, hogy az a találkozás sem lesz egyszerű eset, de majd megbirkózik vele. Remélhetőleg. ._.
A nő kérdésére kapta fel a fejét. Csak remélte, hogy a kis elkalandozás közben nem maradt le komolyabb monológokról, bár tekintve, mire is várt a nő választ, úgy gondolta, ezúttal megúszta azt a kellemetlen lehetőséget.
– Igen. Azt hiszem, nagyszerű társaságot kaptam – engedett meg magának egy kisebb mosolyt, már csak udvariasságból is. Arra azért még emlékezett, hogy a nők szeretik a figyelmességet, vagy mi a szösz. Legalábbis ez régebben működött, amikor még gyakrabban érintkezett a többiekkel ideát. Ezt követően döbbenten nézett a mellette haladó ifjú nemesre, de egy percig sem állította volna, hogy nem volt kellemes ez így. Csak valamiért kicsit váratlannak, talán gyorsnak érezte, még ha jól is esett neki. Ettől függetlenül nem akarta elvenni a nőtől a szórakozás lehetőségét. Úgy látta, élvezi ezt a helyzetet, így nem volt miért elleneznie. Meg hát, kinek nem esett volna jól, ha egy csinos hölgyemény magához öleli a karját? - Ugyan, Rosa-san, jobban mással sem tudtam volna megoldani – próbálta megnyugtatni a nőt, hogy nem volt rossz partnere. És tényleg így gondolta, neki speciel mással sem ment volna jobban, tehát a Kamioka hölgy tökéletes partner volt. Neki legalábbis. Azt nem tudta, hogy Rosának ment volna-e jobban valaki más mellett, de mivel ez már múlt idő volt, fölöslegesnek is találta, hogy ezen rágják magukat.
– Itt merre? – tette fel a kérdést, megtorpanva egy útelágazásnál. Ha jól sejtette, már elég közel jártak a Kamioka-birtokhoz, csak ugyebár ő nem ismerte az utat. Amint megkapta a választ folytatta is útját a nő társaságában. Azt mondjuk nem tudta, véget ér-e az éjszakája annyival, hogy edzéspartnerét hazakíséri. Hiszen még mindig ott tornyosult pár papírmunka az íróasztalán, amit előbb-utóbb azért el kellett végeznie, ha nem akarta magára vonni Kawashima-taichou haragját. -_-” Kellemetlen lett volna, annyival kevesebbet böngészhette volna a tekercseket. Ugye, hogy borzalmas jövőkép?
– Mondja csak, a családja nem hiányolta az este? Biztosan rengeteg feladatot kell megoldania nemesi körökben is – jutott eszébe a következő kérdés, ha már neki is megfordult a fejében a munka. Kellemetlen, de más nem nagyon jutott eszébe. Talán az osztagtársainak volt igaza, és tényleg többet kellett volna kimozdulnia a könyvtárból. Így belegondolva, valószínűleg tényleg nekik volt igazuk. Csak nehéz volt megvalósítani a sok remek olvasmány között. Most sem lenne egyszerűbb, de azért már sikerült nála haladást elérni: kimászott az osztag területéről. Az is valami. Legalábbis nála már komoly haladásnak minősült.