A Sárkánycsászár sírja

Tárgy: A Sárkánycsászár sírja Szomb. Júl. 31, 2010 2:04 am

Résztvevők, és írási sorrend - ha valakinek nem jó, szóljon és átpakolom^^:

Clarie Toshihiko
Ueshima Kohaku
Sukkecu Eiji
Akiyama Akane
Kawashima Hiroki
Chizuki Maya
Yasuji Chiyoko

Évezredekkel ezelőtt, az ősi Kínában elindult a hatalmi harc a királyok között. Egyikük elhatározta, hogy kard által szerzi meg a császári címet. Varázspapjai megtanították uralni az öt elemet: a tüzet, a vizet, a fát, a fémet, és a szelet.

Megállíthatatlannak hitték, és valóban az is volt. Megszerezte a császári címet, és vasfegyelemmel irányította az országot. Egyetlen dolgot azonban ő sem győzhetett le: a halált. Megszállottan kutatta az örök életet... Híre kelt, hogy egy boszorkány ismeri a titkot, s ezért a császár elküldte leghűségesebb szolgáját, s egyben tábornokát a boszorkányért. A tábornok el is hozta, s közben tiltott szerelem szövődött kettejük között- hiszen a császár magának akarta az asszonyt. Miután a nő megtalálta az ősi csontokat- melyek nemcsak a keresett igét, hanem még ezer másik elfeledett varázslatot is tartalmaztak, a császár jutalmat ígért neki. A boszorkány azt kérte, hogy életét Mina tábornokkal élhesse le, s ebbe a császár bele is egyezett. Miután a nő ráolvasta az igét ősi, szanszkrit nyelven, melyet nem értett, érezte az ige hatását, s önelégülten mutatta meg az asszonynak szerelme széttépett holttestét, majd leszúrta a nőt, aki az ősi csontokat megszerezve elmenekült. De ekkor a császáron is szemmel látható változások történtek: szeméből és füléből sűrű anyag tört elő, mely beborítva testét megszilárdult- s ugyanez történt minden egyes katonájával is- agyagkatonává váltak, megkövültek. A boszorkány hazudott: elátkozta a több ezer fős sereget és urát, hogy ne tudják igába hajtani a világot... Az életben maradt szolgák hatalmas sírt emeltek, s benne helyezték öröknek hitt nyugalomra a császárt és seregét, akik azóta évezredes álmukat alusszák.

Az örök élet titka nemcsak a császárt foglalkoztatta. A 12. osztag mindig is megszállottan kutatott érte, s most tudomást szereztek Shangri’La szeméről, mely a legenda szerint megmutatja az utat az örök élet kútjához. A szemben víz is lapul a kútból, de az ékszert csak egy tiszta szívű ember nyithatja fel, kinek vére szükséges ehhez. Az osztag tudomására jutott az is, hogy ismeretlen alakok megszerezték a szemet, s útban vannak a császár sírja felé, hogy életre keltsék, s segítségével uralmuk alá hajtsák a világot. Mindezt egy pár fős gyűlésen tárja elétek a főkapitány, s megkér benneteket, hogy akadályozzátok meg a császár életre keltését-, vagy ha ez kudarcot vall, akkor akár az életetek árán is álljátok útját annak, hogy megtalálja Shangri’La-t, megfürödjön a kútban, s ezáltal örök életre tegyen szert. Ezenfelül el kell pusztítanotok a helyet, hogy soha, senki ne juthasson hozzá a vízhez- hiszen ha az rossz kezekbe kerül, beláthatatlan következményekkel jár.
Mivel egyikőtök sem lép vissza a küldetéstől, a főkapitány elárulja a kiindulási helyet, és az időpontot. Meglepetésetekre nem azonnal indultok- kaptok némi időt élelem és innivaló csomagolására, hiszen nem tudhatjátok, meddig tart a küldetés. Ezután összegyűltök, s mivel nem azonnal indultok, alkalmatok nyílik egy kis beszélgetésre, esetleges ismerkedésre. Hamarosan befut még pár fő, akiket a kapitány rendelt ki mellétel a nagyobb siker reményében… A Senkai kaput egyenesen a sírhoz nyitják meg nektek, hiszen meg kell előznötök az ellenséget. Rövid időn belül ott találjátok magatokat Kínában, s néhány méterre tőletek ott a sír.

Mivel sehol sem látjátok az ellenséget, csak egy feltételezés maradt, ami helytállt: nyilván ők hamarabb értek ide. Sietős, ám óvatos léptekkel indultok meg a bejárat felé, hiszen nem tudhatjátok, hol, milyen veszély leselkedik rátok…

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Szer. Aug. 04, 2010 7:53 am

Ahogy belépett a szobájába úgy döntött elhúzza a függönyt, s kinyitva az ablakokat egy kis friss levegőt enged be a helyiségbe. Viszont a nagy fény hatására a sötét bútorokon meglátszódott a hártyavékony porréteg, amitől még a hátán is felállt a szőr. Fintorogva iparkodott ki a konyhába, hogy a szekrényben előkotorja a portalanító csodaszereket, meg egy pár gumikesztyűt. Visszarobogva a szobába neki is látott a fejvesztett takarításba. Nagyokat sóhajtozva egyenesedett ki munkáját befejezve. Dolgát végezve huppant le a kanapéra, s rágyújtott. Kissé unottan kezdte el keresgélni kezével a párna mögé csúszott könyvet, melyet már vagy egy hete el akart kezdeni olvasni. Fejét vakargatva, egyik kezében a könyvvel látott neki a sorok bújásának. Hogy kényelmesebb legyen neki, egyik lábát felpolcolta a karfára. Sziesztára előkészített pillanatában röppent be a pokollepke, érdekesen hangzó üzenetet suttogva a lánynak. Sóhajtva csukta be hirtelen a könyvet, majd szájába kapta a cigaretta szálat, s máris készült öltözködni. Magára öltve az egyenruhát, rögvest az első osztag felé vette az irányt.
Igazán kíváncsivá tette a váratlan pokollepke üzenete, így nem akart túl sokat vesződni az öltözködéssel sem. Csak gyorsan magára húzta, obi-jára kötötte a katana-ját, s perceken belül már az osztagát el is hagyta. Sietve ért el az első osztaghoz. A nagykapu előtt eloltotta a csikket, s elhajította, teljesen összekörnyezetszennyezve a kőlapokat. A nagyterembe elsőként lépett be. A kapitányon kívül csak néhány tanácsos ücsörgött. Illedelmesen meghajolt, s előrébb lépett. Hamarosan a terem meggyűlt shinigamikkal. Szép, sorjában szállingózva léptek mellé. Szinte mindegyiküket ismerte látásból. Viszont a második érkezőn különösen megakadt a szeme. Kissé ki is akart ugrani szíve a helyéről, mikor Eiji nem is olyan messze állt meg tőle. Voltaképp nem tudta, miként viselkedjen mások előtt vele. Így ezért csak távolságtartóan –mint a többiekkel is- meghajolt előtte tisztelettudóan, majd visszafordult a Tanács felé. Még sosem volt arról szó, mi lesz kettejükkel a nyilvánosság előtt, így ezen gondolatok cikáztak elméjében, mikor hatalmas csatakiáltás rázta meg az épületet. Szinte majdnem felszántotta fogaival a padlót, úgy megrémült. Abban a pillanatban ijedten, és a levegőt kapkodva, felkapta fejét, s már csak annyit láthatott, valaki teljes erőbedobással felé tart! Másodpercek töredéke alatt ért közel hozzá az alak, s teljes extázisban felkapta a lányt, s jól megpörgette egy-két gügyögés közepette. Sokkot kapva igyekezett fókuszálni a szembetűnő kék hajzuhatagra, mikor leesett neki, Eiji szorongatja különösképp túláradó szeretettel. Megmukkanni igazándiból nem tudott, így csak hagyta magát, hadd ráncigálják, mint egy rongybabát. Miután végül földközelbe értek talpai, igyekezett életet verni magába, s rákvörös arccal kezdte el bökdösni Eiji mellkasát, folyamatos tátogással fűszerezve. Ám hang nem jött ki ajkai közül, s a sok furcsálló tekintet miatt meg még inkább zavarba jött, ezért kínos nevetgélés közepette megpróbálta maga mellé ráncigálni a sorba az értetlenkedő fiút.
Hamarosan végre mindenki megérkezett, így a Tanács belefoghatott a küldetés ismertetésébe. Clarie szinte az egészet nyitott szájjal figyelte. Annyira lenyűgözte a legenda, s az ehhez kapcsolódó küldetés lehetősége, hogy legszívesebben máris, azonnal indult volna! Viszont a kapitány úgy határozott, indulás előtt még kapnak egy kis időt a felkészülésre. Ezért egy pillanatot sem akart elvesztegetni a lány, s máris Eiji után vetődött. Miután megkocogtatta a vállát, bele is kezdett a mondandójába.
- Megértem, hogy örülsz, de kérlek, ne keltsünk túl nagy feltűnést. Még csak az hiányozna, ha kipenderítenének minket...
Súgta oda neki, teljesen titokzatosan. Csak reménykedni tudott, Eiji igenis felfogta, mit mondott, bár az esetek 99%-ában, sosem úgy sül el a dolog, mint azt Clarie tervezné. Összecsapva kezét, mosolyogva tudta le dolgát, aztán a körülötte lébecoló shinigamikhoz fordult.
- Akit még nem ismernék, s ugyan ez visszafelé, a nevem Clarie Toshihiko. A 3. osztagban szolgálok. Örülök, hogy megismerhetlek benneteket!
Hajolt meg vidáman. Ugyan azt kissé sajnálta, hogy Hana nem tart velük, de bízott abban boldogulni fog a hadnagy nélkül is. Miután lerendezték a bemutatkozós témát, az elkövetkezendő időt hol Eiji közelében, hol pedig kint töltötte. Néha muszáj volt kimennie, hogy cigizhessen. Azt pedig nem akarta, hogy mindenki őt utálja, amiért bent bagózik. Épp a csikket nyomta el, mikor Maya-chan kiszólt neki, hogy indulásra készen állnak. Gyors léptekkel indult meg, majd aztán a megnyitott átjárón belépett.

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Vas. Aug. 08, 2010 11:27 am

*Soul Society tele van rohadékokkal. Nem, a tanács nem szokott tiszta is egyszerű lenni, ahogy igazság helyett is csak a jogot szolgálják. Meglepő azonban az a nyíltság, amivel a mostani helyzetet vázolják. Ezek a sunyi képű dögök eddig mindent képesek voltak titkolni előlünk, még ha közvetlenül veszélyeztette is az életünk. Bezzeg most ellátnak minket infóval… Valaki biztos igazságmondó formulát öntött a reggeli kávéjukba, bár már épp itt volt az ideje.*
- Szép neved van, Clarie. Örülök, hogy megismerhetlek. Ueshima Kohaku vagyok, 5. osztag, 5. tiszt. És neveld meg ezt a túlméretezett csecsemőt. - *mutatkozok be Eiji asszonykájának. Mondjuk tényleg egymáshoz illenek, látszik, hogy odavannak egymásért. Szép dolog is fiatalnak lenni, bár én az ő korában már a fiamat neveltem, hisz azért más idők voltak azok. Ami egyben azt is jelenti, hogy merészelj öregnek nevezni és lenyeletek veled egy chilis paprikát egészben.
Még az a flegma, szőke suhanc sem retten vissza a küldetésről. Lehet, hogy tényleg jó gyerek és nem kéne elsőre ítélnem, de ha egyszerűen pimasz, akkor pimasz. Ideje lenne felfognia, hogy ő nem az atyaúristen, ehh… A nevelést pedig sosem lehet elég későn elkezdeni, szóval még örülhet, hogy úgymond a szárnyaim alá vettem és nem hajtottam ki a grabancánál fogva Akane jányom irodájából, amikor meghallottam, miféle neveken hívatja magát. El fog zülleni a végén, az pedig különben is rossz fényt vetne az osztagunkra, muszáj megakadályoznom, hogy elkanászodjon, még előtte áll a jövő. Csak ezt a kurvára nem hozzá illő flegmaságot kéne kinevelni belőle. Sajnos az esetében a sorkatonaság sem segít, hiszen voltaképpen már hadseregben van, de lehet, egyszer meg kéne látogatnom a mostani Kenpachit magammal cipelve a kölyköt. Úgy hallom, éppen babát várnak a párjával, így a nevelési célzatú edzésért cserébe megajándékozhatnám őket valami finomsággal. Biztosan értékelnék, ha már Hiroki-kun nem teszi meg.*
- Nocsak, Chiyoko kapitány! Gratulálok a kinevezésedhez, sajnálom, hogy már nem szolgálok az osztagodban. A gyerekek hogy vannak? - *indítok egy barátinak szánt beszélgetést a 4. osztag viszonylag frissen kinevezett kapitányával, bár igazából már az előzőt sem ismertem, mert még jóval előtte hagytam ott az osztagot. Nem volt nekem való a betegápolás, és tökéletesen jól érzem magam Akane és Mitsuko felett anyáskodva.
A már előre kikészített, laktató, ám könnyen szállítható étket kicsi dobozokban szállítom, s indulás előtt rangra és fajra való tekintet nélkül mindenki megkapja a maga jussát. Nekem aztán ne panaszkodjanak arról, hogy éhesek, mert az nem fordulhat elő, különben is, nyavalyogjon, akinek három anyja van, küldetésre megyünk, nem vissza a bölcsibe. Végül pedig a kisebb tömeg sodrásában csak elkeveredünk valahova ehhez a sírhoz, azonban megmondom őszintén, nem erre számítottam. Egyértelmű jelek, miszerint valaki már járt itt, éééés igen, most jön az a rész, amikor valaki úgyis benyögi a tök egyértelmű tényt ezzel bizonyítva hatalmas IQ szintjét. Ami engem illet, inkább befejezem a trécselést és komoly fejet vágva indulok meg a bejárat felé. Nem hinném, hogy most azonnal tartanunk kéne valami támadástól, mert akik itt jártak, már tuti előttünk bementek, és sehol sem érzékelek idegen lélekenergiát a környéken, ami arra utalna, hogy azért hátrahagytak egy-két tagot az esetleges veszélyforrások elhárítására, de lehet, csak én vagyok túl képzetlen. Bár 700 év felett azért csak nem áll fent ez a lehetőség.*

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Kedd Aug. 10, 2010 11:38 pm

Bájos bálványozással hajítván hátra élelmező életadó italát, hisz hivatalosan magasztos mágnása színe elé szólította elkanászosodott szervezetét. Eme felemelkedő hírtől sietve, rohanva, szaladva, futva, kapkodva, eszét vesztve loholt imádott illetékese oktondi oktalansággal oltárnak nevezett, de nem kinevezett küszöbéhez, melyet visszautasított szerető vetélkedésével kapart színtisztára. Tehetetlen tehetsége elutasította elutasítás elutasítását! Bálványozott bíborfolyójának bugyogó bugyra bensőséges balesetet borított beteges bájaira. Gyűlölte, megvetette, lenézte, átvágta, széttépte, kiakasztotta, felkoncolta, keresztülszúrta! Szóra érdemtelen mily szeretetet égre mázolva szadista szavai szánalmával. Így, fenségesen feltörő irgalmát, imádattal fogadta fohászkodó idegrendszere. Alattomos ajkaira akaratos mosoly mászott és belépve veszett vércse rejtekébe, látták el látogatói teendők rengetegével. Lelke sajgott lényegtelen sorozatok tárától, elvégre piros elegyek páratlan széruma fittyet hányt szerelmetes fáradalmára. Keserű kegyetlenség tiszta tárgyilagossággal távol tartani kedves kellemetlenségét. Minő gyötrő méreg! Pezsgő pázsitja véráztatta verandája átnéz áradozó beszéde bizalmán.
Drámain összeesvén drágasága önzetlenségének dárdáján, újabb haszontalan, lényegtelen, mellékes, semmiség, nem fontos, nem érdekes, nem gazdaságos, nem dicsőítő, nem hibátlan faképnél hagyással végződött. Még mesteri partra keveredett hal pánikját is kizárták! S, ha lenne fejben hordható, sérülékeny ám, de emberi lényeket belülről mozgató ráncos, lyukacsos, nyálkában tocsogó, véres, formátlan agytekervénye felhagyna elérhetetlen ábrándja elkeseredett üldöztével. Ám, őt szilárd szándék vezérli! Eltökéltségének a semmin kívül, csak a semmi szabhat gátat!
~ Oh, te álnok bestia! Nem menekülhetsz örökké lángoló vágyaim mezejéről! Még éltedben enyém lesz ereid gyöngyöző terménye! Múló kínnal veszem át éveid terhét és szenvedem el bűneid, hogy feloldozást nyerhess az ördögi játszmák alól! ~
Vállakon végtelen vándorló ujjai ujjongó örömben örvendtek, ám látomást látván megjelent mennyei múzsája, feledtetvén tervei foszlányát. Boldog szökkenéssel keresztül szelve távolságot, messzeséget, utat, ösvényt, autópályát, hidat, felül-, és aluljárót termett szívet dobbantó szerelme karjaiban. Heves hiányérzetét hessegetve indított hadjáratot istennő helyessége ellen, ki némaságot kapva nézett képébe. Cselekedete csettintésre csapott át incselkedő utánzásba, hátha ingerrel utálat csalható napfényre. Ám, derengő drótfonata lármás hahotával lódította sorba hátra hagyva lelkes válaszok hadát. Meglepedetlen megtelepedetlen meglepetés tán, arcára kiült a kétkedés? Kívánatlanul üldözendő jelenléte, mert kelletlen üdvözléssel járt el? Érthetetlen, felfoghatatlan, képtelenség, elképzelhetetlen, félreérthetetlen, kizárt elzavarnák! Vagy, oly óceánhoz hajózott, mely oktondi óvatossággal hajtja messzire?! Lehet, talán, megeshet!
Az eset mindenesetre erélyes megoldásért esdekel! Kénytelen kelletlen feledésbe fordítani jövetele jövőjét és létező leleményét bevetve bizonyítani a gondot gondoskodása idézte ide! Vagyis, veszélyes vércseként tekintett termőmagos tepertőjére a létező legtöbb látószögért lelkesedve. Révész Klérész azonban untató ismertetésre akasztotta figyelmét, úgyhogy sértetten fordult inas lábak takarásába. Bántott bujdoklással rántotta le reménytelen nyálasságot, igényt tartva állóhelyére. Kedélyjavító kapitánya közelsége kellett zuhanó zendülésének, melyet merénylete sikertelen volta sem szüneteltethetett! Földről pattanva fúrt piszkavassal helyet, hátha arrébb húz a köpcös! Terve teljes tökéletességben terebélyesedett, testének teret tárazva töltött turulmadárkájánál. Igyekezve intézett intést, amiért alvégről pofon hömpölygött arcának árnyékot adva. Dédelgető dajka robbant rá reménytelen derekára, s lám rögvest kimérve bosszúját borult lármásan dunnába. Néhány, pár, kevés, kicsi, apró, elenyésző, röpke szünet reppente és szeppenten roskadozott sorban. Mi tagadás, merénylőnek tökéletes a mesés tízórai munkás!
Figyelve fejetlen fegyelmére hallgatott haszontalan hajladozásai elterelő eseménytelensége okán. Vezetőségi magyarázatok pattogtak másokra. Nem értette mi dolga, teendője, feladata, munkája, cselekedete lesz magasban dolgozó tisztek erdejében. Bár indulásra buzgó izgágasággal ballagott! Végre vége végtelen veszteglésének! Semmittevéstől sajgott teste és figyelmetlenségtől fájt feje ragadozó réteken rohangászott. Kicsiny kínzás kedvezne kedélyállapotának! Elszánt eszmecseréje érdekében eszményi érhálózatára is érdektelen energiával eszmélt. Hatalmába kerítette a hihetetlen kísértés! Vágyott a vér szagára!
-Ki-fel-le-be-alá-fölé penderíteni?-
Tett teljes fordulatot, kanyart, kört, hogy tekintete találkozhasson fejébe fejszét állító árulóval. Mondatra hivatottan hátrált átjáróba, majd hitvány komolyságát hajítva mászott homokvárat munkálni, elhagyatott kőrengeteg halmaihoz.

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Csüt. Jan. 13, 2011 11:06 pm

A Sárkánycsászár sírja

A kinevezésem óta pár nap telt el, de már is az irathalmok tengere alatt, a nemrég kilakoltatott póktömegek mementójával agyamban, egy igen vészjósló jelentés került a kezembe. A szigorúan titkosak közül. Egész eddig csöndben pihent és senki sem foglalkozott vele. Most hogy kezembe akadt a lélegzetem is elállt, s az első utam a főkapitányhoz vezetett vele. Lehet hogy megtaláltuk az örök élet kútját. Ez baj, nagyon nagyon nagy baj. Sürgős lett volna. Ki tudja még mennyi ilyen jeleneté lapul a polcokon. Még jó hogy korán nekiálltam átnyálazni. Ha felkeltik a sárkány császárt és a halhatatlan szeregét, az nagyon csúnya lesz. Remélem még nem késő. Elmondtam mindent a főkapitánynak és ő nem is habozott összehívta a gyűlést. Kissé meglepett, hogy nem azonnal indulunk. A legtöbb kapitánnyal most találkozok így elsőre szemtől szemben. Rám nem jellemző komor sötétség uralkodott arcomon. Bár az eperlekvár színű össze-vissza meredező séróm miatt nem lehetett engem ilyenkor sem igazán komolyan venni. Hiába a haori, az új rang, én nem változtam meg gyökeresen. Maradtam az a kissé szétszórt bohókás hülye gyerek, aki eddig is voltam. Karba font kézzel hallgattam végig az utasítást, majd mikor vége lett a gyűlésnek, én nem késlekedtem. Összepakoltam minden szükségesnek gondoltat az útra. Drága hadnagyomnak meghagytam, hogy vigyázzon az emberekre, s mire visszaérek nagyobb kupit már ne csináljanak annál, mint ami amúgy is van. Kicsit fáj a szívem, hogy már is itt kell hagynom őket. Szerettem volna kicsit tovább köztük maradni, figyelni, gondolni rájuk. Még annyi mindent meg kell tenni, nem igazán tetszett, hogy most megint egyedül Seiun vállára hagyom az őrültek házát. De ez valóban fontos...a legenda halhatatlanságról szólt. Nem tudom hogy ez a halhatatlanság egyben elpusztíthatatlanságot is jelent e. Bár kizárt, hogy nem lehet valamit elpusztítani, mindennek meg van a gyenge pontja. Ha a varázslat olyan erős is... találunk kell valami ellenszert erre. Bár nagyon remélem, hogy még nem éledt fel az uralkodó és a serege. Az azt jelentené, jó ideig nem térhetek vissza. Zsörtölődtem magamban mikor vállamra vettem a táskát. Az előre megírt programot még átadtam Seiun-nak egy bocsánatkérő tekintet kísértében. Nagyon röstellem, hogy ebben a kritikus pontban kell itt hagynom őt a káosz kellős közepén. De ő erős lány, bízom a képességeiben, eddig is elboldogult, ezután is menni fog neki ^^. Nagyon örülök hogy ilyen remek hadnagyot kaptam magam mellé. Egy sóhajtással azonban kivonultam az osztag területéről és a találkozási helyre shunpo-ztam. Kezembe a félig holografikus adattároló chak-listáját nézegettem, ha otthon hagytam valamit, akkor még most visszamehetek ért. Én vagyok az első.
- Kaja, megvan. Térkép, letöltve. Póttest, megvan bár úgy sem fog kelleni, a fogkefém, megvan ^^. Makase, nálam. Elsősegély csomag, megvan. A többi...mind megvan. Aztaa... O.o semmit sem hagytam otthon. Csoda.- mormogtam az orrom alatt. Eztán hamarosan be is futottak a többiek. Köszönök nekik, ahogy elteszem az adattárolót a zsebembe.
- Üdv ^^- néztem fel a szöszmtölésből és megmakacsolom magam. Gyorsan el kell ezt intézni, hogy hamar visszajöhessek az enyéimhez ^^. A senkai kapu kinyílik, s én gondolkozás nélkül átlépek rajt. Szívesen beszélgetnék, de a többieket nem igazán ismerem még, s nem vagyok tolakodó jellem. A barátságos mosolyom pedig most elég fakó, hozzám képest. De nem akarom rájuk vetíteni a gondokat, sőt most én képviselem az egész osztagot szóval példát kell mutatnom. Nem fogom egykönnyen megszokni ezt a kapitányság dolgot, de azért nagyon igyekszem megfelelni. Tőlem azért senki ne várjon spártai szigort, vagy bármi effélét. Ha már retorzióra kerül a sor, ott már részben én is hibás vagyok, mert nem vettem észre időben. Shangri’La hatalmas építmény szemem elé tárul, még nagyobb is annál mint ami a jelentésben állt. Senki sehol, megelőztek minket. Valószínű túl sokáig késlekedtünk, csak remélni tudom, hogy még visszafordíthatjuk a dolgot. Ideje közelebbről is megnézni.

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Szer. Feb. 09, 2011 9:04 am

*Figyelmesen hallgatja végig a szokatlanul hosszúra nyúlt magyarázatot az ősi Kínáról, a Shangri'Láról, a sárkánycsászárról, az örök életről, boszorkányokról és szerelmi botrányokról - vagyis jelen küldetésük előzményeiről. Máskor bezzeg egy-két szóval elintézik az egész feladatot, most meg még szabadidőt is kapnak! No nem mintha Akanénak túlzottan kedvére lenne a hiányos tájékoztatásból adódó puzzle-darabkákat folyton magának összerakni, amikor éppen szembesül az újabb akadályról... Vagy néha egy másik szempontról, ami teljesen más megvilágításba helyezheti az adott ügyet, esetenként még Seireitei egyik legrettegettebb kapitányát is megingatva addigi véleményében. De hát a parancs az parancs, és mint olyan, nem megengedhető, hogy áthágja azt, különösen egy teljes osztag felelős vezetőjeként. Bár, elég, ha a közvetlen felettesei hiszik azt róla, hogy minden küldetést a legprecízebben teljesít... Mondani se kell, volt már alkalom (különösen akkor, amikor még csak egyszerű tisztként szolgált), mikor "véletlenül" hagyta megszökni a célszemélyt a körülmények pontosabb megismerése után - persze akkor még nem kapott fajsúlyosabb ügyeket, tehát annyira nem foglalkoztak vele felettesei, hogy biztosan igazat állít-e.
Meglepő módon ezúttal nem Akane érkezik utolsónak, sőt, az elsők közt van... Na persze nem mintha ellent tudna állni Kohaku-san bájának, amint kedvesen épp rábeszéli a pontosságra, illetőleg fellebbenti a nem túl sokat takaró fátylat arról az apró tényről, miszerint aki egy ezredmásodpercet is késni merne az eligazításról, rövid úton kettétört derékkal örök időkre az ötödik osztag konyhájának legmélyebb bugyraiba kerülne, hátralévő néhányszáz-ezer életévében megállás nélküli hagymapucolásra, mosogatásra és tyúkkopasztásra kárhoztatva... Szerencsére Akane még nem tapasztalta meg az osztag kedvenc szakácsának legújabb, főzőhelyiség~~nek álcázott kínzókamráját~~ét, de anno részese volt már ilyen jellegű fegyelmezésnek, szóval jobbnak látja nem ellenszegülni az udvarias kérésnek. Ennek folyományaként aztán az ötödik osztagból az összes résztvevő tiszt egy nagy csapatban, a lelkes Kohaku-san által vezetve érkezett meg a gyűlésterembe, mint egy csapat kisiskolás, akiket lehető legkisebb kedvük ellenére elrángatott a hegyekbe túrázni túlságosan motivált tanító nénijük. Sőt, még az osztagot időközben elhagyó, kapitánnyá kinevezett Hiroki is jelen van, bizonyítván azt, hogy Kohaku-san keze milyen messzire elér...
Így került tehát ilyen korán ide, ezért még volt ideje a már jelenlévőket és az utánuk érkezőket is szemügyre venni alaposan. Az étel miatt egyáltalán nem aggódik - fentebb nevezett beosztottja főzési szokásait figyelembe véve minden bizonnyal inkább az lesz probléma, hogy nem tudnak majd mit kezdeni a rengeteg elemózsiával... Elmélete hamarosan be is bizonyosodik, amikor megkapja saját dobozkáját, amit aztán gyorsan el is rejt haorijának mélyében - a fából készült bentós edényt ugyanis rózsaszín sakuraszirmocskákkal játszó kiscicák díszítik... Mondani se kell, nem ő választotta magának a doboz (akkor egy elegáns fekete-arany színű, egyszerű darabról lenne szó), de hát ki ne hallgatna Kohaku-san javaslataira? Így tehát maradt a már részletezett tartó, mivelhogy "olyan komoran öltözködsz, Akane lyányom, kell egy kis vidámság mindenkinek!" - természetesen, amennyiben arról van szó, hogy mások röhögőgörcsben törnek ki, mihelyst meglátják a kapitányt és a rózsaszín übercukiságot. Vagyis általában csak törnének, ha Akane gyilkos pillantása nem fojtaná beléjük a túláradó jókedvet...*
- Akiyama Akane, az ötödik osztag kapitánya, ha valaki esetleg nem ismerne...
*Mutatkozik be szokásos hangnemében, miután remélhetőleg szemtanúk nélkül sikerült biztonságba helyeznie saját ételdobozát. Olyan márpedig nincs, hogy valaki legalább névről ne ismerje Akanét! Vagyis inkább rémhírekből, amik aztán általában igaznak is bizonyulnak. Persze embereket-shinigamikat nem eszik (egyelőre?), de egész megjelenése tekintélyt parancsoló, és hát... valószínűleg nem túl megnyerő.
Hamarosan a senkai kaput is megnyitják, ráadásul - hihetetlen! - pontosan az eligazításban emlegetett sírhoz érkeznek. Miért nem tudják más küldetésen is ezt a (minden bizonnyal igencsak ördöngős) mutatványt véghezvinni, hogy ne kelljen folyton egy fél várost bejárni, mire megtalálják az adott küldetés tényleges helyszínét? Az viszont, hogy ilyen nagy a csend, eléggé gyanús. A túl sok késlekedés miatt valószínűleg megelőzték őket...*
- Vajon azért volt az időhúzás, hogy biztosan elkéssünk...?
*Morogja orra alatt halkan, bár aki közvetlen mellette van, valószínűleg meghallja Akane szavait. Ez az egész túlságosan bűzlik, elvégre minek kellett ennyire megvárakoztatni a csapatot, amikor minden perc számít? A kapitányról pedig egyértelműen lerí, hogy nem tetszik neki a helyzet. Jobban kell vigyáznia a szokásosnál, és bár még nem szándékozik előhívni zanpakutójának shikai-alakját - "szerencséjére" mióta elvesztette fél szemét, egyébként is kiéleződött kissé többi érzékszerve, a teljesértékű látást pótlandó -, van egy olyan érzése, hogy nemsokára úgyis szüksége lesz rá... Addig meg szeretné még talonban tartani.*

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Pént. Feb. 11, 2011 10:05 am

Már-már azt hittem, hogy végre lesz egy nyugodt napom, amikor semmilyen badarság miatt nem kell aggódnom. A papírmunkát zéróra redukáltam, nem kell az osztagban új tagot fogadnom, senki nem jelezte, hogy gondja-baja lenne, szóval minden készen állt ahhoz, hogy végiglustálkodhassam a nappalt és egy kellemes ivászattal fűszerezzem meg az estét. De nem, hiú reményeket tápláltam. Nagyszabású küldetéshez tartanak igényt a jelenlétemre pont ma, pont most. Csodálatos, repesek az örömtől Neutral

Számos kapitány és egyéb tiszt gyűlt össze, különösen az 5. osztag képviseltette magát vastagon, ami felemás érzéseket váltott ki belőlem. Sosem bántam meg az ottani szolgálatomat, hiszen semmi okom nem volt rá, és legalább megismerhettem néhány kifejezetten ijesztő alakot, mint például Akane-chan és Kohaku goshujin-sama, hiszen minden vágyam ez volt. Mindkét nevezett rémalak tiszteletét tette a jelen helyzetben, amitől kicsiny szívem persze majd kiugrott örömében a helyéről Neutral

Remélem bárhová is megyünk, ott nem lesz konyha, mert akkor küldetés helyett egész nap főzőcskézni fogunk a szakácsnők gyöngye jóvoltából.
Valóságos kiselőadást kaptunk a főkapitánytól a feladatról, rengeteg megjegyezhetetlen és igazából lényegtelen háttérinformációval, tényleg már csak egy kivetítő és a hozzátartozó power-point prezentáció hiányzott az egészhez. Mondanom sem kell, hogy végiguntam rajta a fejem és többször kis híján bealudtam. Elég lett volna annyit mondania, hogy meg kell akadályoznunk egy megkövült férfiú újraéledését és el kell pusztítanunk egy kutat, oszt' jó napot, menjetek Isten hírével. De nem, végig kellet hallgatnunk az egészet. Ebben egészen biztosan a 12. osztag keze van, ők szeretnek felvágni a nagy tudásukkal. Ráadásul még felkészülési időt is kaptunk, ami körülbelül annyiból állt, hogy mindenki kapott Ueshima-santól egy csomag elemózsiát. Nem tudom ki az a hülye, aki nem menetkészen jön egy misszió tájékoztatójára. Mindenesetre Akane-chan uzsonnás dobozának láttán még a lélegzetem is elakadt, de szerencsére minden egyéb külső jelét meg tudtam akadályozni annak, hogy vidámságomat kimutassam, noha más talán a földön fetrengett volna a röhögéstől. Én azonban nem ilyen vagyok, és az sem foglalkoztatott különösebben, hogy az én dobozomat is minden bizonnyal egy ötéves kisgyerek díszíthette fel, vagy a házsártos öregasszony lánya. Némi fejvakarás és egy vállvonás kíséretében került a haorim alá az edény.
- Azt hiszem mindenkit ismerek, ha valaki mégsem tudja ki volnék, az kérdezze meg a mellette állót Neutral

Szólaltam meg komótosan amikor a bemutatkozás köreit róttuk. Tudom, ennyi erővel akár el is mondhattam volna a nevem, de akkor nem lennék különc és meghazudtolnám önmagam. Hiába nem szeretek kitűnni a tömegből, ezzel a külsővel óhatatlanul is világítok, akkor meg már nem mindegy? Kollégáimat a senkaimonnál egy lusta intéssel üdvözöltem, inkább meg sem próbáltam kitalálni, hogy kiket rejt a csuklya. Felesleges erőpazarlás lenne az egész ismerve ezt a hacukát, úgyis eltéveszteném. A túloldalra érve azonban úgy tűnt, elkéstünk, és Akane-chan elégedetlen morgását hallva valószínűleg nem én voltam egyedül ezzel a véleménnyel.
- Mindenki stop, ne rohanjunk bele a vakvilágba, ha tudunk fényt is csiholni.
Figyelmeztettem a sírhely impozáns látványt nyújtó bejárata felé rohanókat, majd leguggoltam, és elővettem az általam rajzdobozkának hívott, fekete port tartalmazó edényem. Legalábbis elsőre azt hittem, hogy azt veszem elő, de véletlenül az ebédem akadt a kezembe. Egy apró köhintés kíséretében korrigáltam a malőrt, majd tőlem szokatlanul gyors mozdulatokkal firkálni kezdtem a földre: egy négy részre osztott kör és benne négy szimbólum. Sietségem oka az volt, hogy még legyen időm rágyújtani egy szál cigarettára, mielőtt hozzáfognék a varázsolgatáshoz, de amint ezzel is megvoltam és persze jó alaposan megvárattam mindenkit körülbelül egyperces műveletemmel, hozzáfogtam az idézéshez.
- Minami no shinzou, kita no hitomi, nishi no yubisaki, higashi no kibisu, kaze mochite tsudoi ame haraite chire. Bakudou no gojuuhachi, Kakushitsuijaku.
Tettem a kezeimet a kör fölé, mely kékesen ragyogva felizzott, én pedig türelmesen vártam, hogy lesz-e kapás és megmutatja-e hol vannak a közelben ellenséges erők. Már ha vannak.

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Pént. Feb. 11, 2011 10:52 pm

Valójában mindig is szerettem a történelmet és a legendákat, nem volt véletlen, hogy annak idején tanulás nélkül is kitűnő voltam belőlük... így azt hiszem nem okozok meglepetést azzal, hogy némán, figyelmesen hallgattam végig a főkapitány mondanivalóját a küldetésről, mert mint kiderült, ez bizony az. Mégis, közben akaratlanul elkalandozik a figyelmem, és lelki szemeim előtt fel-fellibben egy-egy jelenet, ami mind más filmből való volt. Ellepett az olyan egyiptomi hangulat, ami mindig megszállt, mikor ilyenre hajazó filmet néztem, és legszívesebben már indultam is volna most azonnal, hogy személyesen is megélhessek egy ilyen kalandot. De előtte még természetesen Rei-chant is el kell látnom! Ebédet készíteni neki, meg tízórait, és néhány fánkot is elé rakni, persze miután rendesen reggelizett, hiszen ha csak úgy otthagynám, akkor képes lenne a lakásban fellelhető összes édességet egyszerre megenni, és tojna a normális, főtt ételre... az pedig csak tovább ront a helyzeten, hogy teljességgel meg tudom érteni életem értelmét, ugyanis én is pontosan ilyen voltam kicsinek. *.*
Néha körbenézve állapítottam meg, hogy az idős nőt még soha életemben nem láttam Seireteiben... Pláne, hogy Seireteiben nem nagyon vannak ilyen idős nők... o.O A tőle kapott csomag fölött egyszerűen nem tudtam rendre térni, és feltámadt bennem a gyanú, hogy befogta Rei-chant munkára, ugyanis ő szokott hasonló kreálmányokkal meglepni engem... Persze széles mosollyal köszöntem meg az ajándékot, és rejtettem el a haori belsejébe azzal a gondolattal együtt, hogy majd ha senki sem figyel, közelebbről is szemrevételezem a díszes dobozka tartalmát. Aztán körbenézve állapítottam meg, hogy lényegben nincs itt egyetlen ismerősöm sem, hacsak Clairet be nem sorolom közéjük, hiszen az én osztagomban szolgál ő is. No de hozzá csak nem csapódhatok oda, ha már annyira el van azzal a számomra ismeretlen alakkal... így kiszúrtam a 'tömegben' a számomra legismeretlenebb alakot, és mellélépve szépen bemutatkoztam neki- nem mintha nem tudná hogy ki vagyok, és én ne tudnám, hogy ő ki, hiszen láttam már a kapitányi gyűléseken...
- Szervusz, Raiden.. Gratulálok a kinevezésedhez. Ha még nem tudnád, Chizuki Maya vagyok, a 3. osztag kapitánya. - igazán nagy felfedezés ez, hiszen véletlenül sem virít ott a hátamon az osztagom száma a haorin, de sebaj. Nagyot nyújtózva keltettem egy kis életet magamba, és mély sóhajjal vetettem bele magamat a megnyitott kapuba. Szerencsére Rei-chan érett annyira, hogy megértse, miért nem szoktunk mi ketten kapukat nyitni Seireteiben... nem venném a szívemre, ha kiderülne, hogy Gargantát nyitott, mer akkor megpróbálnák tőlem elvenni. Viszont azt meg nem hagynám... szépen levágnám mindenki kezét, aki csak megpróbálna egyáltalán bántó szándékkal hozzáérni a lányomhoz, legyen az bárki.^^
Hirtelenjében újra megörültem a hierromnak, hiszen vaizard lévén rendelkezem ezzel is, szóval a bőröm nekem jobban ellenállt a ránk váró hőséggel szemben, mint a többieké, akiket egy kicsit sajnáltam azért. sajnálatom azonban semmivé foszlott, amikor rájöttem, hogy a fent emlegetett ellenségnek nyoma sincs... tehát csak Odabent lehetnek! Ám a behaladást valamennyire megnehezítette, hogy valami rejtélyes okból mindenféleképpen fényt akartak csiholni a bent uralkodó éjszakába. Mondjuk én odabent elintéztem volna azzal, hogy majd meggyújtok egy fáklyát, de ők tudják... így szépen türelmesen, kardra tett kézzel vártam, hogy végre mindannyian elinduljunk befelé a sírba, ahol minden bizonnyal valami hasonszőrű koporsóban lapuló alakot fogunk majd találni, mint aki húsz méteres magasságban díszeleg a sír tetején, díszként.

Tárgy: Re: A Sárkánycsászár sírja Szomb. Júl. 02, 2011 3:33 am

A küldetést érdektelenség és inaktívság miatt LEZÁROM. Mivel egy teljes kör sem ment le, ezért jutalmat nem tudok rá osztani.