Jelszó: [törölve - Szayel Aporro Granz]
Név: Dirk Weissberg
Kaszt: Arrancar
Rang: 27. arrancar
Nem: Férfi
Kor: 25 évesnek látszik, de valójában 92
Születési dátum: XI. 30
Felszerelések: Zanpakuto, arrancar egyenruha
Külső: 184 cm magas, ezüstszürke hajú, kék szemű férfi. Kidolgozott izomzatú, bal vállán nonfiguratív tetoválás látható. A hollow lyuk közvetlenül a mellkasa alatt található. Maszkjának maradványa a nyakától az orráig terjed, amit fekete szövetmaszkkal takar. Általában hagyományos arrancar egyenruhát visel.
Jelleme: Általában nyugodt, ám nem lehetetlen kihozni a sodrából. A harc mindig izgalomba hozza, és közben mindig beszél. Ellenségei szerint azért, hogy félelmét palástolja, de ez nem igaz, egyszerűen csak élvezi, ha becsmérli az ellenfeleit. Engesztelhetetlenül gyűlöli a Shinigamikat, a velük való harc a hobbija, mindig keresi is a konfrontációt velük.

Zanpakuto:
Hívószava : Estoquear , Asesino- Szúrd le, Orgyilkos
Előhívása után Dirk szemfehérje fekete lesz, a szembogara pedig sárgára változik. Az egész testét a feje kivételével testhezálló, csontszerű anyagból álló fekete páncél borítja be. Alkarja meghosszabbításaként mindkét csuklójából, felülről egy egyenes, alkarjából pedig három kifelé álló, hajlított penge nő ki.
Képességei:
Alas de la Muerte- A Halál Szárnyai: Az alkarpengék kb fél méteresre nőnek, amitől úgy tűnik, mintha szárnyai nőttek volna. Ezekkel egy-egy hatalmas erejű vágásra képe, majd visszaállnak eredeti méretükre
Toque Asesino- Gyilkos Érintés: Teste bármely páncéllal borított pontjából képes egyszerre egy, a páncél anyagából álló, kb 10 cm hosszú pengét kinöveszteni, amin idegméreg van, ami a megszúrt testrészt 10 percre lebénítja. Ahogy Dirk reiatsuja nő, úgy lesz a penge hosszabb, és tart tovább a hatás.

Előtörténet:
Németországban, Dortmund városában születtem. Már gyerekkoromban sem volt nyugodt, átlagos életem, mivel szüleim és idősebb testvéreim is ugyan azt a hivatást űzték: bérgyilkosok voltak. Így hát már 5 éves koromban megkezdődött a kiképzésem, hogy folytathassam a „családi hagyományt”. Jó tanítványnak bizonyultam, így már 12 évesen túl voltam első feladatomon.
16 éves koromban, egy küldetés során elvesztettem az apámat. Még nem voltam 20 éves, amikor Adolf Hitler átvette a hatalmat az országban. Innentől kezdve a pénzen kívül más okunk is volt a gyilkolásra: nácikat öltünk.
Hamarosan kitört a háború, és egy bombázás során anyám és a nővérem is meghalt. Innentől kezdve ketten voltunk: a nálam tíz évvel idősebb bátyám, Friedrich, és én. Ám valódi történetem csak négy évvel később kezdődött el:
Bátyámmal éppen küldetésen voltunk, egy magas rangú tisztet kellett eltennünk láb alól. Már végeztünk, és éppen távoztunk volna az ablakon keresztül, amikor az MP- 44-es géppuskák túlságosan is jól ismert hangját hallottam meg, égető fájdalom hasított a testembe, majd elsötétült előttem a világ.

Amikor magamhoz tértem, megdöbbenve láttam, hogy a saját szitává lőtt testem mellett heverek, és mellkasomból egy lánc lóg ki. Friedrich is ugyanilyen állapotban volt. Ekkor egy fekete köpenyes alak bukkant fel a semmiből, és megszólalt:
-Üdv, uraim! Én egy Shinigami vagyok, és az a feladatom, hogy átküldjem önöket Soul Society-be. Látom a lélekláncuk már elég rövid, a hollow-k már biztos a nyomukban vannak!
Ezer kérdés kavargott a fejemben. Shinigami… Soul Society… léleklánc… Hollow…? Semmit sem értettem. Ám mielőtt megszólalhattam volna, a magát Shinigami-nak nevező fickó előrántott egy kardot, és a markolatát Friedrich homlokához illesztette, mire ő egy apró, kék energiagömbbé változott, és elindult az ég felé. Hozzám fordult, ám akkor egy csipogó hang hallatszott. A Shinigami elővett egy apró tárgyat, majd megszólalt:
- Most el kell mennem, de rögtön visszajövök, öt perc az egész. Addig várjon itt!
Megfordult, és eltűnt a levegőben. Így hát vártam. Eltelt tíz perc, fél óra, de csak nem tért vissza. Láttam, hogy lánc egyre rövidül. Arra már rájöttem, hogyha elfogy, valami nagyon rossz dolog fog történni. És ekkor azt is megtudtam, mi az a hollow… Egy hatalmas, zöld szörnyeteg állt előttem. Rámüvöltött, és felém indult. Nem tehettem mást, futottam.
- Shinigami! Hol vagy, Shinigami!- kiabáltam, de semmi válasz nem jött. A hollow már rám vetette volna magát, amikor az utolsó láncszem is leesett.

Úgy éreztem, mintha a testem szétszakadna, de aztán rájöttem, hogy csak hihetetlenül gyorsan növök. A testalkatom is megváltozott, arcomon pedig csontkemény maszk alakult ki. Magamra néztem, és láttam, hogy egy, a támadómhoz hasonló lénnyé, hollow-vá váltam. Csak egy érzés maradt meg bennem, a gyűlölet. Gyűlölet minden Shinigami iránt, akik elvették tőlem a túlvilágot! A másik hollow egy gyenge kis senki volt, egy pillanat alatt végeztem vele, majd elindultam megkeresni azt, aki tönkretett. Most már éreztem a lelkek erejét, így könnyen megtaláltam. Gondolkodás nélkül rátámadtam, de majdnem odavesztem. Csak ellenfelem meglepettségének volt köszönhető, hogy nem tudott az első vágásra megölni. Két csapás, és egy félig levágott kar után rájöttem, hogy nincs esélyem. Csak gyerekkorom óta fejlesztett rejtőzködési képességeimnek volt köszönhető, hogy a lélekenergiámat követve sem talált meg, amíg végül kiértem a városból.
Onnantól kezdve lelkeken éltem, ám éhségem csillapíthatatlan volt. Amikor már napok óta egyetlen egy Plus-t sem találtam, rájöttem, hogy lakhatnék mégis jól…
A hollow néhány perc küzdelem után kimúlt, én pedig felfaltam. Innentől kezdve viszont nem tudtam leállni, egyre-másra faltam fel a társaimat. Végül találtam egy átjárót Hueco Mundoba, ahol már annyit ehettem, amennyi jólesett, és minden elfogyasztott hollow után egyre erősebb lettem.

Néhány évvel később, amikor éppen az aznapi ötödik áldozatomat fogyasztottam, hirtelen azt éreztem, amit átváltozásomkor. Új alakot vettem fel, innentől kezdve Gillianként éltem. Hamarosan megtapasztaltam azt is, hogy a többi hozzám hasonló sokkal ostobább nálam, és amíg én egyedi külsővel rendelkeztem, ők ugyan olyanok voltak. Rájöttem, hogy valami különleges erő van bennem, ami miatt megmaradt az egyéniségem. Ez a gyűlöletem.
Sok ezer Gillian-t és sima Hollow-t fogyasztottam el, amíg végül átléptem a következő szintre: Adjuchas-sá váltam.

Hosszú évekig bolyongtam még Hueco Mundoban, amíg végül megkaptam az erőt bosszúm beteljesítéséhez. A homokdűnéken egy fehér ruhás férfi közelített felém, és így szólt:
- Üdvözöllek, Dirk Weissberg!
- Ki vagy? Honnan tudod a nevem?- kérdeztem döbbenten.
- Sokat hallani rólad Hueco Mundoban. Erős vagy, és megvan benned a gyűlölet ellenségeim iránt. Csatlakozz hozzám, és megadom a hatalmat, amire szükséged van!
Nem kérdeztem semmit, elfogadtam az ajánlatát. Ő egy apró, gömb alakú tárgyat vett elő a zsebéből, és az arcomhoz érintette. Ebben a pillanatban a maszkom egészen az orromig szilánkokra tört, és én éreztem, hogy visszanyerem emberi alakomat. Mellettem egy kard feküdt. Tudtam a nevét, és bár idegen szó volt, a jelentését is ismertem. A maszkom maradványa alatt elmosolyodtam.
- Csatlakozom hozzád, de még van egy kis elintéznivalóm. – mondtam, majd megnyitottam egy Garagantát.
- Legalább a nevedet mond meg, hogy tudjam, kinek legyek hálás!- fordultam vissza
- Aizen Sosuke vagyok!- mondta
- Köszönöm, Aizen-sama!

A kapu egyenesen Dortmundba vezetett. A Shinigamit hamar megtaláltam.
- Emlékszel még rám, Shinigami? Hát persze hogy nem! Hadd segítsek, én vagyok az, akit otthagytál hollow-vá válni 70 évvel ezelőtt! De légy hálás! Neked mutatom meg először az új erő, amit Aizen Sosuke-sama-tól kaptam!
- Aizen… kapitány?- Kérdezte döbbenten, de másra már nem jutott ideje.
- Szúrd le, Asesino! Alas de la Muerte!- kiáltottam, és pár másodperc múlva ellenfelem holtan hullott a földre. Ám ez még csak a kezdet volt…