Ebéd az újonccal, avagy vörös démon az osztagnál *>*

Kétségtelenül meglehetősen szokatlan formáját választottam a Kidoushuu legújabb tagjának megismerésére. A sztenderd "protokoll" avagy más néven a tradíciók azt diktálják, hogy a friss tiszt a kapitányi irodában mutatkozzon be, ám elveimnek köszönhetően ez jelenleg nem lehetséges. Amit ma megtehetsz, az később is ráér, szoktam volt mondogatni, de eljön az a pont, amikor már nem lehet tovább halogatni a teendőket, pláne ha egy olyan létfontosságú osztagról van szó, mint a Kidou Alakulat. Így történt, hogy ezekben a napokban muszáj a feladataim ellátására koncentrálnom a nap 16 órájában (a maradék nyolcat használom alvásra), szóval nem engedhetem meg magamnak, hogy értékes időmből fél órákat elvegyenek, amikor szorít minden határidő. Viszont az újoncot mégis csak illő fogadni, ezért nem maradt más választásom, be kellett valahova suvasztanom szegény lányt, és a legjobb ötletnek a feladat ebédemmel való összekötése tűnt. Azt hiszem üzenetem megírásakor a nagy sietség miatt elmulasztottam normálisan aláírni, de azért reméltem, hogy a kapitánya nevét azért felismeri és nem valami szerelmes levélnek, esetleg valami zaklató üzenetének fogja hinni írásomat. Oichi Reika. Adatlapja itt figyelt mellettem, miközben levesemet fogyasztottam, igaz a száraz tények sosem foglalkoztattak igazán, engem inkább maga az ember érdekelt, a viselkedése, a kisugárzása és az elhivatottsága. Sok kidou-zseni csupán ugródeszkaként használja ezt az osztagot, a legtöbben beképzeltek és arrogánsak lesznek attól, hogy a zankensoki leglátványosabb ágában kiemelkedőt tudnak nyújtani társaikhoz képest, és nem fűlik a foguk ahhoz, hogy a háttérben rejtőzködve asszisztáljanak a Gotei 13 munkájához. Rivaldafényre vágynak, adrenalinnal teli küldetésekre és fel akarnak vágni azzal a tudásukkal, hogy képesek kombinálni egy-két kidout. Reméltem, hogy Reika nem ilyen, nem akartam egy ilyen csinos lányban csalódni. A végzősök utolsó kidou-vizsgáján figyeltem fel rá és a tehetségére, bár a diákok nem tudták hogy én is ott voltam, eszem ágában sem volt olyan feltűnést kelteni, mint más látogatást elkövető kapitányok. Terveim szerint minden szemeszterben kétszer meg szeretném látogatni az akadémiát, ez volt az első alkalom, és rögtön belebotlottam egy gyöngyszembe. Hát nem csodás?
- Nem harapok, gyere be nyugodtan.
Szólaltam meg rezignáltan, fogyatkozó levesembe temetve arcomat, csupán szemem sarkából figyelve a vörösbe burkolt fejet, mely bekandikált az ajtón. Félénkségéből ítélve biztos nem az a típus, aki tudásával szeret villogni, ettől persze még lehet nagyravágyó.
- Ha az ajtóban akarsz enni, az megoldható, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem szeretnél az egész kantin füle hallatára beszélgetni velem. Ezen túl az sem elhanyagolható szempont, hogy szeretnék a bájos pofikádon kívül mást is látni belőled.
Sóhajtottam fel, próbálva beljebb csalogatni Reikát, aki láthatóan még mindig habozott. Megijedt volna tőlem, mert kapitány vagyok? Sose gondoltam volna, hogy valaki számára félelmetes látvány lehetek, pedig igyekszek mindig jámbor képet vágni. Nem mintha tudnék másmilyet, az agyam valahogy természetellenesnek veszi az összes mimikával kapcsolatos mozgást és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza arcizmaim működését

Ebédeljünk együtt a tájcsóval, vajon ki van a fehér hacuka alatt?

Az étkező eléggé tágas volt. Szó mi szó tágasabb, mint gondoltam, de ennyi kijár a mi osztagunknak nem? Hisz igaz, hogy mi nem az élvonalban harcolunk, de a mi segítségünk is sokban számít egy csetepatéban. Mondjuk az is igaz, hogy én nem épp közelharcra vagyok specializálódva, a shikaiom is ezt igazolja. Egy varázsbottal nem lehet embert ölni... Az invitálásra beléptem, de mivel ez a bizonyos egy lépés nem aktivált semmiféle csapdát ezért, kissé megnyugodtam, hogy ha kell akkor csakis maximum egy embert kell lerázzak.
- Mármint mire gondol a "máson" alatt? Amúgy a nevem Oichi Reika, nagyon örvendek.
Lépdeltem közelebb, bár az utolsó mondat ismét felkeltette bennem az üldözési mániát, hisz ki tudja mire észül, sajnos nem tudok mások gondolataiban olvasni, pedig most nagyon jó lenne. A bemutatkozást azután mellékelem, hogy megláttam a híres fehér haorit, aminek hatására most a feszengés vette át a helyét a fejemben. Nem tudtam elképzelni, hogy mit akarat tőlem a taichou... és miért küld ilyen leveleket... Vagy az is lehet, hogy mindvégig Hebinek volt igaza és félreértelmeztem a levelet. Az bizony egy elég érdekes félreértés akkor. Még szerencse, hogy nem törtem be az ajtót és kezdtem el azzal fenyegetőzni, hogy ha nem ha békén akkor lerobbantom a fejét. Az bizonyára nem lett volna épp egy jó pont a kapitánynál.
- Megkaptam a levelét és ahogy tudtam jöttem, taichou-san. Gondolom ez lesz a nem túl formális találkozásom önnel. Eléggé.... meglepett a levele.
Mondtam gyorsan az előbbi mondataim után, hogy hátha elfelejti az első mondatomat, bár ezt nem igazán hinném. Biztos, hogy nem olyan rövid a memóriája, hiszen kapitány és mint az osztag legjobbika még azt a sok kidout és az azokhoz tartozó idézést is a fejében kell, hogy tartsa. Az azért mégsem egy kis teljesítmény. Az biztos, hogy nekem még sokat kell fejlődnöm, hogy egyáltalán az árnyékába léphessek. De küzdeni fogok. Mióta megismertem Hebit és az ő segítségével és tanácsaival fejlődök azóta szeretnék odáig fejlődni, hogy megfelelő segítséget nyújthassak a bajtársaimnak a harcokban vagy akár az edzéseken.
- Ha nem haragszik meg...
Álltam fel a helyemről, majd kicsit odébb sétálva válogatni kezdtem a feltálalt ételkülönlegességekből. Nem mondom, itt aztán rengeteg étel volt. Igaz ez nem is csoda, hisz a kidou elég sok lélekenergia használatába kerül, legalábbis többe, mint hogy egy ellenfelet vagdossunk vagy valami, így nélkülözhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű és tápértékű ennivaló legyen. Miután sikeresen kiválasztottam egy levest, egy ínycsiklandozónak tűnő második fogást, valamint egy méretesebb pudingot, máris jobb kedvel ültem le a kapitányommal szemben.
- Gondolom nem egyszerű egy kapitány élete. Ráadásul még azt a sok újoncot, mint például én is, meg kell hallgatnia. Biztos szoros lehet a munkabeosztása. És ezért is történt úgy, hogy a két legyet egy csapásra módszert használta és egy ebéd keretén belül szeretne meghallgatni engem.
Most már, hála a finom ebédnek, amit közben fogyasztgattam, sokkal lazábban kezeltem a találkozást. Most már nem az járt a fejemben, hogy ez a férfi esetleg az első adandó helyzetnél képes lenne leteperni, bár akkor biztos, hogy lerobbantanám a fejt. De így, hogy ez a nyugodtság elfogott vettem a bátorságot, hogy megnézzem a szemben ülőt. Az biztos, hogy a szőke haja elég jellegzetessé teszi. Az arcából, mintha hiányoztak volna, vagy kiszedték volna az arcizmokat. Olyan fapofával nézett, hogy akár szeget lehetett volna ütni belé, vagy eladni, hogy minőségi bútort csináljanak belőle. Az biztos, hogy nem szokványos ember...

Ebéd az újonccal, avagy vörös démon az osztagnál *>*

Örömmel vettem tudomásul, hogy az első, nem túl nehéz kommunikációs akadályt sikerült leküzdenünk azzal, hogy Reika végre beljebb lépett, és hajlandóságot mutatott arra, hogy társalgásba keveredjen velem. Ezen felbuzdulva már levesemből is felnéztem, hiszen a szemem sarkából figyelve elég nehéz lett volna rendesen megnézni a lányt, főleg mivel volt is mit látni rajta. Az előbb csupán halvány emlékeim és a fénykép alapján tituláltam arcát bájosnak, de így, szemtől-szemben közelről rájöttem, hogy a fotók még mindig hihetetlenül előnytelenek tudnak lenni néha-néha. Ugyanis meg sem közelítette a képen látható arc a viselője valódi szépségét. Azt hiszem legalább 3. tisztet sikerült remekül választani, ha már a hadnagyom csupán egy rakás szerencsétlenség, akire még a legegyszerűbb feladatokat is csak félve bízom rá. Viszont egy ilyen dekoratív hölgyeményhez azt hiszem nagyon szívesen fogok fordulni, bármiféle segítségre is van szükségem munkám elvégzésében.
- Helytálló kérdést tett fel, kisasszony, vajon mire is gondolhat egy férfi "más" alatt, amikor egy hölggyel kapcsolatban kér ilyesmit? Kawashima Mitsuya Hiroki kapitány vagyok, részemről a szerencse.
Álltam fel az asztaltól, hogy kezet csókolhassak Reikának. Remélem nem fogja zokon venni, hogy a hagyományos meghajlás helyett egy nyugatias szokással fogadom, de úgy vettem észre hogy a hölgyek szeretik az ilyesmit. Az biztos hogy úgy 30-40 évvel ezelőtt még eszembe se jutott volna, hogy valamit átvegyek a mocskos nyugatiaktól, de haladni kell a korral és azért utálatom is valamelyest enyhült már régi háborús ellenségeim iránt az idő előrehaladtának köszönhetően. Azért persze ott még nem tartunk, hogy mondjuk hajlandó legyek angolul tanulni, de ki tudja, egyszer talán az az idő is eljön, amennyi ilyen kriksz-krakszot látni lehet mostanában az Emberi Világban.
- A hakama tisztességes összehajtogatását gyakorolja még.
Jegyeztem meg, miközben visszaültem a székre, rámutatva arra hogy mi is értettem például "más" alatt még azon kívül, ami egy magamfajta egyedülálló pasinak eszébe juthat egy csinos lánnyal kapcsolatban. A kissé gyűrött nadrág megemlítése talán szőrszálhasogatásnak is tűnhet, de anno ha a kiképző tiszt számára nem volt elég fényes a cipőm, akkor öt perc múlva már térdig gázoltam a sárban, hogy utána a nyelvemmel tisztogassam meg a koszos bakancsot, és ez még egy enyhe büntetés volt a légierőnél. Örülhetnek a tisztjeim, hogy csupán szóbeli feddést kapnak tőlem tekintve azt, hogy milyen körülmények között nevelkedtem és éltem még emberként, büntetést pedig csak a második-harmadik hasonló jellegű szabályszegés után adok. Bár valószínűleg harsányan kiröhögnének a kiképzőim, ha látnák, hogy milyen jószívű vagyok még akkor is, ha büntetek.
- Ez kérem szépen a teljesen formális találkozásom lesz önnel, elnézést a kicsit rendhagyó körülményekért. Ahogy a kisasszony is rámutatott, valóban krónikus időhiány miatt választottam az ebédlőt első megbeszélésünk helyszínéül.
Támasztottam alá Reika gyanúját szavaimmal. Nem csak csinos, hanem éles az esze is, legalábbis a rendelkezésére álló információkból le tudja vonni a helyes következtetést. Harc közben jó, ha ez a képessége megvan az embernek, segít a lehetséges válaszutak közül kiválasztani a legmegfelelőbbet. Ha a hakamától eltekintünk, az első benyomásom a lányról mindenképpen határozottan pozitív, különösen a semmirekellő hadnagyomhoz képest, aki már a küszöbben is megbotlott, hogy a további remekléseiről ne is beszéljünk, amiket a bemutatkozása során elkövetett.
- Impozáns eredményei voltak az akadémián, ami a kidou használatát illeti, úgy gondolom szép jövő előtt áll, amennyiben komolyan veszi az edzéseket és a tanulást. Éppen ezért is szeretném megtudni, hogy miképpen látja magát mondjuk úgy... húsz év múlva? Vannak-e tervei a jövőre vonatkozóan, vannak-e céljai?
Tettem fel az első kérdésem miután lenyeltem egy falatot lassacskán fogyatkozó levesemből. Reikával ellentétben én nem egyszerre cipeltem ide minden fogást, mivel kihűlne az étel, mire a végére érek, és abban ugyebár semmi jó nincs, ha hideg az ebédem. Bizonyára a kis hölgy gyorsabban eszik mint én, lehet a fél fogás előny nem is lesz elég. Nem mintha versenyezni szeretnék, ilyen apró-cseprő dolgok nem alkalmasak arra, hogy az adrenalin-szintemet megemeljék. Mindent a magam saját, kényelmes tempójában szeretek elvégezni, és ezek közé tartozik az evés is.

Ebéd az újonccal, avagy vörös démon az osztagnál *>*

Azt hiszem nagyszerűen kivágtam magam a ruhatörténettel, bár a továbbra is érzékeltem némi félénkséget és távolságtartást a lány részéről szándékosan félreérthető félmondataimnak köszönhetően. Kétségtelen, hogy kissé furának tűnhetek ebből a szempontból, de ez is a képzés része, nem örülnék neki, ha egy-egy megjegyzés miatt veszítenék el az amazonjaim a koncentrációjukat harc közben Bár nem mondhatni hogy ebben az osztagban sokan keverednének csatákba, háttérmunkásként nehéz is lenne a frontvonalba kerülni, de jobb félni mint megijedni, vagy mi. Tulajdonképpen nem is igazán érdekelt a ruhaügy, szóval mondhatni tényleg csak kifogás volt, amivel elterelhettem a figyelmét a zagyvaságaimról, de legalább a jelleméről teljesebb képet kapok, hiszen látszott Reikán az elvárások iránti megfelelési vágy és a buzgóság, ami újoncként szériafelszerelése kell hogy legyen egy jó katonának. Segít megszokni a hibátlanságra törekvést és észrevétlenül emeli a tisztek saját maguk által támasztott elvárásait is.
- Tudja, Oichi-san, vannak olyan időszakok amikor minden olyan teendő az ember nyakába szakad, amit csak ő tud elvégezni és nem bízhatja másokra. Azért köszönöm, hogy aggódik értem, ezt a néhány napot kibírom.
Feleltem fapofával egy zavart köhintés után. Nem, nem hagytam mindent az utolsó pillanatra, és nem, nincs semmi bajom a hadnagy képességeivel sem, legalábbis a többi tisztnek ezekről a dolgokról nem kell tudnia Hadd jöjjenek rá maguktól az efféle turpisságokra, legalábbis ami Haruyát illeti mivel én azért vigyázok arra, hogy ne legyen feltűnő amit csinálok Már csak az hiányzik, hogy átvegyék a mentalitásomat mások is, mondván hogy én vagyok a példaképük Sokan összekevernék ezt a fajta hozzáállást a lustasággal és a végeredmény káosz, meg sok-sok befejezetlen feladat lenne, ami az osztag összeomlásához vezetne. Én tökéletesen uralmam alatt tartom a kezem alá kerülő munkát, és mindent elvégzek időben, csak éppen az utolsó percben és nem korábban. Ehhez pedig tudni kell a teljesítőképességed határait, és azt nem egyszerű meghatározni.
Reika céljait hallgatva figyelmes bólogatásba kezdtem, ezzel a hozzáállással roppantul hasznos tagja lehet a Kidoushuunak, és talán attól sem kell tartanom, hogy néhány év után elhagyja az osztagot, hiszen itt másból sem fog állni az élete mint abból, hogy másokat támogat és segít képességei felhasználásával.
- Nemes célok, Oichi kisasszony és azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy tökéletesen választott, amikor úgy döntött hogy ehhez az osztaghoz csatlakozik. Ami engem illet, nos, az sose volt köztük hogy kapitány legyek, csupán így alakult.
Mondtam, majd mély töprengésbe kezdtem, mivel úgy igazán még sosem gondolkodtam el azon, hogy valójában engem mi motivál. Inkább csak sodródok az árral, aztán ahogy esik úgy puffan. Nagyon ritkán veszem át az irányítást, ahhoz nagyon nyomós ok kell, de például ennek köszönhetem azt is hogy most haoriban feszítek, jelentsen ez jót vagy rosszat az én szempontomból.
- Hm... azt hiszem az én célom csupán annyi, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben. Illetve így nyolcvanegynéhány évesen már a családalapításon is elgondolkoztam, ami azt illeti. A koromhoz képest jól nézek ki, nem igaz?
Viccelődtem, bár nem tudom hogy a lány hol született, mert ha itt, Soul Societyben, akkor valószínűleg nem érti, mire is gondolhattam. Mindenesetre talán sikerült megfogalmaznom, hogy mi mozgat engem. Nem nagy célok, de azért remélem nem csalódott bennem Reika-chan, amiért nem hős-típus vagyok, amiért nem olyasvalakiként létezem, akire fel lehet nézni és példaképként lehet rá tekinteni. Bár éppenséggel még élénken él az emlékezetemben azzal az arrancarral való találkozás, akit "megmentettem" mire ő úgy nézett rám, mintha a becenevem igazából a társadalmi rangomat is jelentené.
- Ha fel kellene sorolnia három jó és három rossz tulajdonságát, mik lennének azok?
Kérdeztem, hogy továbblendítsem a beszélgetést. Az önismeret fontos, de ha megint visszakérdez, akkor azt hiszem megástam a saját síromat. De végül is nem nagy ár azért cserében, hogy jobban megismerem a hölgyeményt. Ha a mondandójától eltekintünk, eddig azt már le tudtam szűrni, hogy félénk, és hogy kifejezetten jó az étvágya, ám a teljes összképhez minden apró részletre és szóra oda kell figyelnem. És amit eddig láttam-hallottam, az alapján határozottan szimpatikus benyomást keltett bennem a lány.

Ebéd az újonccal, avagy vörös démon az osztagnál *>*

Hűha, valamit mondhattam, mert a hölgyemény viselkedésében jól látható változás állt be. Hogy a csillogó szem és a tátott száj most jót jelent vagy rosszat, azt inkább nem próbálnám meg kitalálni, mert nem akarok rossz, netalántán végzetes következtetéseket levonni, se félreérteni semmit. Nekem elég annyi, hogy a félénk, óvatos énje talán kezd el-eltünedezni, remélhetőleg látja hogy nincs mitől tartania, én nem a Farkas vagyok, aki a nagymamát már megette és most Piroskára fáj a foga
- Hosszú történet, dióhéjban arról van szó, hogy volt egy kis nézeteltérésem az előző kapitánnyal, akiről a párbajunk alatt kiderült, hogy áruló. Kitalálták, hogy én vegyem át a helyét, én meg voltam olyan agyament, hogy elfogadjam a felkérést. Máig nem tudom eldönteni, hogy kellett-e ez nekem :/
Sóhajtottam fel, hátradőlve a székemen. Eldobtam a kényelmes, nyugodt életemet ami megadatott nekem az 5. osztagban, pedig én aztán tényleg nem vágytam semmiféle rivaldafényre, csupán azt tettem, amit helyesnek éreztem. Aztán ez lett belőle, most egy rakás emberért felelek és az én döntéseimen múlik egy csomó háttérfolyamat a Gotei 13 működésében. Nyakamba szakadt a felelősség egyik pillanatról a másikra, de tudtam mit vállalok, szóval nincs jogom panaszkodni. Különben is, beletörődtem már abba, hogy több dolgom van és azt hiszem egészen ügyesen alkalmazkodtam, sokkal jobban össze tudom állítani az időbeosztásom, mint a kezdetek kezdetén, amikor még csak ismerkedtem a konkrét feladatokkal. Már előtte is volt egy elég jó elképzelésem a Kidoushuu parancsnokának munkájáról, hiszen évtizedekig szolgáltam az osztagban, de azért farkasszemet nézni a feladatokkal mégis furcsa élmény volt.
- Nos, ha tényleg kettőnk között marad, akkor elárulom, hogy lángoló vörös haja van, gyönyörű lila szemei, kedves arca, és éppen itt tartózkodik az étkezőben.
Válaszoltam a lánynak mélyen a szemébe nézve, és bár én csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy nincs jelöltem, biztos nem lát bele a fejembe és azt fogja hinni hogy... És ami azt illeti, mivel a potenciális jelöltekbe ő is beletartozik, lévén immár nőnemű ismerőseim között tudhatom, csinosnak találom és jó benyomást tett rám az eddigiek alapján, tőlem akár még hiheti is egészen nyugodtan azt, hogy... A véleményéhez joga van, így abba nem is kötök bele, én úgy érzem hogy számomra eljött az idő, amikor ezen kell gondolkodjak. Reika jóval fiatalabb mint én, még ha ez a külsőnkön nem is látszik, de talán ha ő is ennyi idős lesz, akkor neki is eszébe fog majd jutni ugyanaz, ami nekem is. Az ember társas lény, az én mindennapjaimból pedig már csak a társ hiányzik, én pedig nekifogtam a keresésnek, hiszen végtére is sosem lehet elég korán elkezdeni az ilyesmit
- Szabad, kérdezni mindig szabad, csak választ nem biztos hogy kapni fog. De ez nem azok közé a kérdések közé tartozik, amire nem válaszolhatok. Ha nem bánja, én a rosszal kezdeném: furcsának tartják a humorom, sokszor túl kényelmes vagyok és nem szeretem kimutatni az érzelmeimet. Ami a jó pontokat illeti, türelmes vagyok, őszinte és megbízható.
Éreztem, hogy visszakapom a kérdést, de nem volt rá okom, hogy ne válaszoljak, igaz igyekeztem finoman fogalmazni. Remélem a jó pontok ellensúlyozzák Reika szemében a rosszakat, mert nem szeretném, ha ellenérzéseket keltenék abban a tisztemben, akitől valószínűleg a legproduktívabb munkát várhatom a jövőben. Utálni semmiképp sem utálom magam, elfogadtam hogy ilyen vagyok, és nem fogom bebeszélni magamnak, hogy mondjuk szorgalmas vagyok, amikor tudom, hogy nem vagyok az. Igaz lusta sem. Csak kényelmes ><
- Hm... nem igazán. Ha elértem az előbb említett célomat, onnantól már csak boldog szeretnék lenni és hasznosan szolgálni a Gotei 13-at. Nem rázna meg, ha mondjuk száz év múlva is ezt a képet mutatnám magamról a világ felé.
Feleltem az újabb kérdésre. Továbbra is csak sodródni szeretnék az árral, és csak akkor beavatkozni, ha valami olyan igazságtalanságot látok, ami mellett nem mehetek el szó nélkül még én sem. Aztán hogy legközelebb milyen következménye lesz a nagy fellobbanásnak, azt meg se merem jósolni, ha az első alkalom után rögtön keptön lettem o.O
- Miért érdekli ennyire a mágia világa, Oichi-san? Valamilyen személyes tapasztalat az oka esetleg?
Érdeklődtem, kapcsolódva az előző válaszához, melyből számomra kiderült, hogy odavan a varázslatokért is, és nem csak a cuki dolgokért, bár utóbbi nem tudom hogy miért rossz tulajdonság, hacsak nem azt jelenti ez az apró utalás, hogy teljesen elveszti az eszét, ha valami aranyosat lát. De ezt a reakciót akár ki is lehetne csalni belőle, akár már most is, ha sikerülne feltalálnom magam. Talán a konyhások tudnának segíteni

Ebéd az újonccal, avagy vörös démon az osztagnál *>*

Igen, nos lehet így is interpretálni azt amit tettem, noha nekem fogalmam sem volt róla, hogy az az idióta Aizen csatlósa, nekem csupán magának az embernek az elvei és tettei nem tetszettek. Lehet éppen azért, mert a cselekedeteit egy áruló irányította a háttérből, bár kötünk inkább személyiségi ellentétek feszültek valószínűleg, de azok olyan súlyosak voltak, hogy még engem is képes volt cselekvésre ösztönözni végtelen türelmem ellenére. Egyesek szemében így hát hős vagyok, bérmennyire is nem vágyom rá, hogy így nevezzenek, ahogy anno a becenevemmel kapcsolatban is voltak ellenérzéseim, de idővel megszoktam, sőt, gyenge poénjaim egyikévé vált "istenként" bemutatkozni. Reika lelkendezését egy szimpla vállrándítással reagáltam le végül, ideje volt témát váltani mert lassan feszélyezni kezdett a lány pillantása. Nem tudom mi az oka, hogy egy magamfajta unalmas fickó bejön a csajoknak, de Eli-chan is hasonlóan nézett rám anno, arról a boszorkány Nozomiról nem is beszélve, bár utóbbi már több, mint 50 éve volt és az a liba nem volt normális Azért kíváncsi lennék hogy mi lett vele, valószínűleg most mást terrorizál, nem hiszem hogy nehezére esett neki találni egy balekot azzal a külsővel, sőt, talán létezik olyan beteg ember is, aki képes szeretni azt az erőszakos, szadista... khm, na jó, hagyjuk a jelzőket, nem szeretek a háta mögött kibeszélni senkit.
- Oichi-san, mi férfiak rendszerint a vizuális látvány alapján mutatunk érdeklődést az ellenkező nem iránt a kezdetekben, aztán a személyiség alapján dől el, hogy meddig jut a kapcsolat. Éppen ezért nincs olyan, hogy túl korai szándékfelfedés és mivel magácskának nincs is miért panaszkodnia a külseje miatt, ezért arra gondoltam hogy szívesen megtudnék magáról többet is egy kevésbé formális találkozás formájában. Szereti-e a filmeket?
Tetszett, hogy Reika-chan továbbvitte a poénomat, végre valaki nem érti félre őket, sőt még reagál is rájuk hasonló szellemben. Mondjuk randival viccelődni talán már egy kicsit túlzás, mert ha valamelyikünk komolyan veszi, a másik meg nem, akkor azzal komoly csalódást okozhatunk a másiknak. Talán bocsánatot kéne kérnem? Lehet. De csak akkor, ha tényleg elfajul a helyzet, amire viszont nem láttam esélyt annak tükrében, hogy épp az előbb jelentette ki, ő nem foglalkozik még ilyen komoly dolgokkal.
- Egyszerűen nem vagyok benne jó, talán a neveltetésem miatt. Katonacsaládban nőttem fel, apám pedig nagyon szigorú volt velem. Azt hiszem megölne ha tudná, hogy most milyen életet élek. De ne aggódjon, ez nem jelenti azt, hogy nem tudom érzékeltetni, ha valaki elismerést érdemel, vagy hogy nem tudom kimutatni a szeretetem azok iránt, akiknek ez fontos.
Közöltem némileg elgondolkodva, majd elnézést kértem és felálltam az asztaltól, hogy idehozzam a desszertem és egyben megbeszéljek valamit a konyhás nénivel. Igazából csak a mimikával vannak gondjaim azt hiszem, szavakkal és gesztusokkal pedig tudom ennek a hiányát pótolni, nem félek attól, hogy ne tudnám a tudtára adni a világnak, amit éppen gondolok. És így legalább jobban el tudom rejteni, ha valakit hülyének nézek, vagy mérges vagyok rá, vagy ilyesmi, és nem akarom vele közölni. Szerintem praktikus tulajdonság és lám, még senkivel sem vesztem össze azért, mert nem nevettem a viccén
- Öhm... erről nincs szó, rosszul fogalmaztam. A helyes szófűzés a boldog szeretnék maradni lenne. Mindenem megvan, amire szükségem van a családon kívül, nincs semmi okom a panaszra.
Nyugtattam meg Reikát visszatérésemet követően, akit láthatóan felzaklatott a boldogtalanságom gondolata, kíváncsi volnék hogy miért törődik velem ennyire. Lehet hogy ilyen személyiség, lehet hogy csak azért mert én vagyok a kapitánya, és lehet hogy azért, mert szimpatikus vagyok neki, ezt nem tudom, és nem is fogok rákérdezni. Majd kiderül alkalomadtán. Vagy nem.
- Oh, szóval jó kapcsolatban van a zanpakutoujával, ez jó dolog. Bár én is elmondhatnám ezt az enyémről, igaz nagyrészt neki köszönhetem azt, hogy most ezen a szintén áll a tudásom.
Szólaltam meg a tarkómat vakargatva. Tény, hogy nem igazán kedvelem Rensei módszereit, ő meg engem nem kedvel mondván lusta vagyok, de azért valahol nagyon mélyen tiszteljük egymást valószínűleg, különben nem osztotta volna meg velem a teljes erejét, ha azt gondolta volna, hogy nem vagyok rá méltó, vagy azt hogy nem tudom elsajátítani a használatát. Bár a bankaiom még sokat kivesz belőlem és nincs felette tökéletes irányításom, de amíg ilyen gyilkos edzéseket tart nekem a lélekölőm, addig nyugodt lehetek afelől, hogy gyorsan - értsd: néhány év alatt - kiküszöbölöm ezeket a problémákat. Lévén a konyhás néni hangja engem szólított, így ismét a lány türelmét kértem, amíg elbattyogtam a a pulthoz.
- Egy kis ajándék az osztaghoz való csatlakozása alkalmából.
Tettem le Reika elé az onigirivel teli tányért kommentem kíséretében. Remélem ez beleesik az aranyos, cuki dolgok kategóriájába a szemében, mert ha nem akkor most alaposan felsültem

Ebédeljünk együtt a tájcsóval, vajon ki van a fehér hacuka alatt?

Örültem, hogy valóban csak játéknak gondolta a kis szóváltást és, hogy az én replikámat sem értette félre. Válasza pedig már áttért arra a férfi kategóriába. Engem ugyan nem zavar, ha ez a kis játék egy kis nemek közti párbajba csap át, csak ne legyen baj belőle. És a bajt nem úgy értem, hogy esetleg leromboljuk fél Seireteit vagy valami, sokkal inkább valami perszonális dologra gondolok. >.<
- Köszönöm szépen a bókot, de ha így fojtatja még belepirulok. Filmeket? Mármint azt amit az emberek szoktak nézni azokban a nagy épületekben? Azt hiszem, nincs ellenvetésem velük kapcsolatban. Amúgy a személyiség általi eldőlést, úgy érti, hogy ha az ellenkező fél ne pofozza le a fejét a helyéről akkor az máris jó jel?
Erre az utolsó kérdésre játékon kívül is érdekelt a válasz, hisz amint észrevettem ő is rajtam tartotta a szemét, na nem mintha én nem bámultam volna meg párszor, de nem úgy, hogy a testi adottságai érdekeltek.
Az érzelemkimutatásaival kapcsolatban örültem, hogy csak neveltetés és nem valami súlyosabb dolog, bár ez is eléggé súlyos. Attól, hogy katonacsaládban nőtt fel még nem kell így nevelni. A nagyapám engem is elég katonásan nevelt, de azért úgy látszik ő nem volt annyira fanatikus, hál'istennek. Azért abban reménykedem, hogy majd láthatom egyszer mosolyogni a kapitányt.
Kicsit furcsálltam, hogy vajon mit diskurálhat Kami-kun a konyhás nénivel. Bár most jut eszembe, hogy ezek szerint nem csak én vagyok az egyetlen nő nemű lélek az étkezőben, ami azt jelenti hogy... Te jó ég, mikre gondolok! Még, hogy a Taichou-san és a konyhás néni, micsoda hülyeség. De miért is törődök én ilyesmivel, hisz az a személyes dolguk, hogy mi van közöttük és mi nincs. Miközben a taichou a második kis kiruccanását tartja a szakácsnál, addig én nyugodtan visszahelyezem a kardomat az őt megillető helyre. Ugyanakkor valami furcsa oknál kifolyólag egy mély sóhaj szakad fel a tüdőmből, majd az elhangzása után gyorsan a szám elé kapom a kezem és reménykedem abban, hogy senki nem hallotta meg. Végül a férfi ismét visszatért az asztalhoz és egy tál onigirit tett le elém. Egy megnyugtató érzés fogott el azért, mert csak ennyit akart tőle a konyhás nő, de már megint ilyesmivel törődöm. ><
Ránézve az előttem pihenő táplálékra elakadt a szavam. Meg akartam köszönni, de hirtelen uralma alá vont az az erő, ami olyankor szokott elragadni, mikor valami aranyos vagy édi dolog kerül a látótávolságba és ezek az édes kis arcok igenis azok voltak. Legelőször arra gondoltam, hogy ennek az érzésnek hatására egyből nekiállok megenni az ételt, vagy valami, de helyette valami egész más reakciót produkáltam...
- Köszönöm, Kami-ku~n! *.*
Semmivel sem törődve vetettem a nyakába magam és csak akkor vettem észre, hogy tulajdonképpen mit is csinálok mikor már kezdtem fojtogatni szegényt.
- G-Gomen nasai, Kami-kun...
Vált arcom a paradicsomhoz hasonló árnyalatú vörösbe, amjd elengedve a férfit visszaültem a helyemre és lehajtott fejjel kezdtem magamba tömni az eleséget. Nem is tudom, hogy mi váltotta ki belőlem épp ezt a reakciót, de biztos ami biztos el kell terelnem a témát.
- Én elég jó kapcsolatot tartok fenn a zanpakutoum szellemével, bár az első találkozásunkkor eléggé ijesztő volt. Mostanra már megszoktam és sok mindent tanít nekem. Letűnt civilizációkról, mágiáról és minden másról. Kérve se kívánhatnék jobb társat nála magamnak...
Nagyon reménykedtem, hogy sikerül elterelni a figyelmét az előbb történtekről és elég jól jött, hogy hosszú a hajam és, hogy van mivel tömjem a fejem. igaz, hogy még így is félszáraz torokkal ecseteltem a köztem és Hebi között lévő kapcsolatot, de legalább el tudtam mondani. ><

Ebéd az újonccal, avagy vörös démon az osztagnál *>*

Hopp, no igen, nem mindenki jár olyan gyakran az Emberi Világba, mint jómagam, ezt nem is vettem számításba, amikor megemlítettem a mozit egyfajta "randi"lehetőségként. Ami azt illeti, én is inkább csak a trendekkel vagyok tisztában, bár előfordult az elmúlt néhány évben, hogy betévedtem egy-egy filmre. Különösen jót mulattam például a Sutaauoozu című alkotáson, mivel ott olyasmi fegyverekkel harcoltak, mint amilyen az én zanpakutoum Reikával viszont nyilván nem valami sci-fit néznék meg, hanem mondjuk egy romantikus filmet vagy egy horrort, nyilvánvaló okokból Mindenesetre kíváncsi volnék egy elpiruló Reikára, a vörös arc biztos jól megy a vörös hajhoz, meg növelné a... izé... a moefaktort. Azt hiszem így hívják azt manapság, ha egy lány megnyerő külsejéről és viselkedéséről kell beszélni.
- Példának okáért. De ha valaki úgy udvarol, hogy fennáll a pofozás veszélye, az már régen rossz. Viszont amire én igazából gondoltam, az mindenkinél más, mindenkinek más az ízlése. Én például nem szeretem azokat a lányokat, akik rabszolgaként tekintenek a barátjukra, másnak viszont lehet hogy pont ez jön be.
Magyaráztam igazából teljesen feleslegesen, miközben Nozomi jutott az eszembe, noha sose mondanám azt, hogy mi egy pár voltunk régen, isten ments o.O Bár ő valahol ekképpen tekintett arra, hogy egy fedél alatt éltünk, ez kétségtelen. Én meg jó birkaként rálegyintettem, hadd legyen neki igaza. Valószínűleg ma is megtenném, elvégre károm nem származott belőle.
Ami a kis magánakciómat illeti - mely mit tagadjam, tényleg csak Reikának szólt, mert mást még nem ajándékoztam meg - nos az egy érdekes fordulatot vett, hogy finoman fogalmazzak. A félénk, ám játékos lányból egy csapásra valami félelmetes démon lett, mely meggyőződésem szerint ki szerette volna fojtani belőlem a szuszt is o.O Nem gondoltam volna, hogy az "édes, aranyos dolgok" efféle szeretetrohamot váltanak ki belőle, bár ha visszagondolok, valóban a rossz tulajdonságai közé tette, és úgy fogalmazott, hogy megőrül értük. Azt hiszem, most már értem, hogyan is gondolta ezt újdonsült 3. tisztem. Más választásom nem lévén türelmesen fulladoztam, amíg el nem engedett és próbáltam a jó oldalát nézni a dolgoknak, hiszen éppen egy csinos hölgy szívét nyertem el (bizonyos értelemben) és most ennek gyümölcseként... khm... élvezhettem... ölelését.
- Nincs miért, természetes reakció Örülök, hogy eltaláltam az ízlését. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy finom.
Feleltem kissé halvány, rekedtes hangon egy-két köhintés kíséretében, és közben megbizonyosodhattam róla, hogy a rákvörös Reika-chan valóban elbűvölő látvány, arca egészen elveszett a hajzuhataga mögött. Csak egy kis idő után vettem észre, hogy szó szerint a haja mögé próbálta rejteni zavarát. Pedig igazán nem volt miért, nincs abban semmi ha kifejezi az örömét.
- Be kell valljam, én már nem emlékszem mit éreztem akkor, amikor először összetalálkoztam Rensei-jel. Nem hiszem, hogy megijedtem, a két fejétől eltekintve nem különösebben ijesztő látvány. Elvégre láttam pár gyomorfogató dolgot életem során.
Osztottam meg a lánnyal hasonló irányú tapasztalatomat, legalábbis annak hiányát. Utóbbi félmondatomnál persze mi másra is gondolhattam volna, mint a háború borzalmaira, melyet nem kívánok senkinek. Bár a Gotei 13 is egyfajta katonaság, mi itt a Kidoushuuban amúgy sem a frontvonalban harcolunk, az a 11. osztag dolga. Szóval ebben az alakulatban éppen el lehet kerülni azt, hogy eleső bajtársakat lásson valaki nap, mint nap, ha éppenséggel valaki gyámoltalanabb lélekkel állna shinigaminak. Viszont úgy éreztem, hogy elég a fecsegésből, és ideje a tárgyra térni, hiszen csak annyi időt szántam Reikára (legalábbis ma), ameddig az ebédem tart.
- Ha nem bánja, Oichi-san, akkor ismertetném a feladatét, mivel részben azért van itt. 3. tisztként a maga dolga lesz a senkai kapuk felügyelete, maga lesz az, aki a különböző osztagok áthaladási kérvényeit kezeli és ha nem legalább hadnagytól jött a kérelem, akkor önnek kell leellenőriznie, hogy van-e az illetőnek engedélye a senkaimon használatára. Nem nehéz feladat, bár igényel némi önállóságot, de ha valami gond adódik, ne habozzon értesíteni. Van valami kérdése esetleg?
Mondtam el a legfontosabb tudnivalókat, bár valamit garantáltan kihagytam, éppen ezért volt nálam egy részletes kézikönyv az idevágó szabályokkal, igaz nem olyan hosszú, még 100 oldal sincs. Majd ezt is odaadom Reikának búcsúzóul, ha elérkezik az idő, márpedig minden egyes pillanattal közelebb kerültünk hozzá. Igaz ez azóta így van, hogy a lány belépett az ebédlőbe

Ebédeljünk együtt a tájcsóval, vajon ki van a fehér hacuka alatt?

Habár nagyon örültem, hogy Kami-kun nem haragudott meg az előbbi akciómra, mégis továbbra is vörös arccal pusztítottam el az utolsó. Igaz sajnáltam megenni őket, hisz olyan aranyosak voltak, de finomak is! Talán épp ezért fogyott el olyan hamar.
- Értem. Legalább most már tudom, hogy ön nagyon bátor. Ez egy igazán szép erény. - ecseteltem félhangosan. igazából csak úgy magam elé akartam mondani, de gondolom véletlenül sikerült kellően hangosan mondanom ahhoz, hogy ő is meghallja. Azután elterelte a témát teljesen, hisz áttért a hivatalos dologra, mégpedig arra, hogy mit is fog kelleni csinálnom mint 3. tiszt.
- Értem, majd igyekszem mindent elkövetni, hogy ne okozzak csalódást. Akkor én megyek is. További szép napot. - válaszoltam kissé rossz szájízzel, hisz még ú~gy maradtam volna beszélgetni meg minden, de sajnos a kötelesség mind a kettőnket hív a kötelesség. Pláne őt.
- Nagyon szépen köszönöm az ajándékot és remélem még lesz alkalmunk beszélgetni valamikor. - mondtam ismét elpirulva még mielőtt kiléptem volna az étkező ajtaján.
Odakinn a délutáni nap meleg sugarai fogadtak. Most már azt is tudtam, hogy mit is kell tennem, mint harmadik tiszt. Ez valamivel megkönnyítette azt, hogy kitaláljam mivel foglaljam le magam.
- Ugye-hogy nem volt olyan szörnyű. Ráadásul ha nem tévedek elég nagy benyomást tett rád a kapitány. - jelent meg a zanpakutoum szelleme, majd a szövegét nyomatékosítva az arcomra mutatott. Én egy gyors "Kuss,"-al elintéztem a vitát és faképnél hagyva Hebit indultam el a taichoutól kapott könyvet bújva. Természetesen semmit sem fogtam fel az abban leírtakból, mert a gondolataim valahol egészen más helyen jártak.
Hamarosan elértem a kis helyiséget ahol nekem kellett "dolgozni" ez persze abból állt, hogy egy asztal mögött ültem és papírokat nézegettem, hogy ki miért és mikor akarja használni a senkai kapukat. Ráadásul olyan beleéléssel csináltam mindezt, hogy aki kívülről nézte az biztosan arra gondolt, hogy élvezem az ilyesmit. Pedig nem, csak tudtam, hogy ha ügyesen dolgozom akkor biztos megdicsér majd a taichou. *.*