-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Miyake Diran 2.0 - javított kiadás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Miyake Diran
Ember
Ember
Miyake Diran

Aries Dog
Hozzászólások száma : 36
Age : 42
Registration date : 2010. Jul. 19.
Hírnév : 4

Karakterinformáció
Rang: Ügyeletes vérnyom-elrendeződés elemző, sorozatgyilkos szépfiú
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
Miyake Diran 2.0 - javított kiadás Cl0te7000/12000Miyake Diran 2.0 - javított kiadás 29y5sib  (7000/12000)

Miyake Diran 2.0 - javított kiadás _
TémanyitásTárgy: Miyake Diran 2.0 - javított kiadás   Miyake Diran 2.0 - javított kiadás EmptyCsüt. Aug. 05, 2010 4:54 am

Jelszó: törölve - Ootoribashi Roujuurou
Név: Miyake Diran
Kaszt: Ember
Foglalkozás: Törvényszéki szakértő/Sorozatgyilkos
Nem: Férfi
Kor: 28
Felszerelések: helyszínelemző felszerelés
Család: Cedric Yoshigana unokatestvére
Születési dátum: Április 12.



Kinézet: Körülbelül 175 centi méter magas, vagyis nem éppen kosárlabdázó alkat. Súlya ~75 kg. Haja rövid, vöröses-barna, szeme kékes-zöldes árnyalatú.
Jellem: Kedves, barátkozó ember, akit jó humorral áldottak meg, emellett még igen udvarias, és türelmes is. Vagyis inkább próbálja ezt mutatja a külvilág felé több, kevesebb sikerrel. Valójában azonban zárkózott, nehezen enged közel másokat magához, de szeretné mindenkinél fenntartani azt a látszatot, hogy könnyen barátkozik. Életét leginkább gondolataiban éli meg, hiszen csak és kizárólag magához tud őszinte lenni, csak magában tud megbízni. Notórius hazudozó, mesterien tud másokkal elhitetni dolgokat, valamint sokat titkolózik. Nem rendelkezik bűntudattal, így könnyedén végezheti „másodállását”. Nem szereti, ha irányítják, viszont ha úgy érzi fontosnak, szívesen manipulál bárkit. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy ő szeretné, pánikba esik, esetleg dührohama lesz, amit próbál mindaddig visszafojtani, amíg egyedül nem lesz. Nem szereti másoknak kimutatni az effajta érzéseit. Igazi valóját csak a szellemek és áldozatai ismerhetik meg.
Létezik egy úgymond sötét énje, aki bizonytalan időközönként kényszeríti arra, hogy öljön. Egy hang, mely különböző dolgokat suttog Dirannak. (Ne gondoljatok rosszra, kedves perverzek… >.>) Igazából mondhatjuk egy másik személyiségnek, mely sosem veszi át az uralmat, csupán a hátsó ülésről figyeli az eseményeket, és onnan osztogatja a parancsait.
Képesség: Gondolatolvasó. Néhány méteren belül, bárkinek képes letapogatni az agyát, azonban olykor elég nehéz különválasztani az emberek gondolatait, vagy épp kikapcsolni a képességét, hiszen az erősebb gondolatok akkor is megtalálják, ha épp nem akarja.



~ Előtörténet ~
Sosem szerettem az érzelmeimről, és az életemről beszélni, azonban most mégis megteszem. Beszélek, mert úgy érzem ettől majd minden egyszerűbb lesz. Majd megnyugszom, és végre jól érzem magam. Tényleg remélem, hogy így is fog történni, s végre kibeszélhetem magamból mindazt, ami felgyülemlett bennem apám halála óta. Minden apróbb sérelem valami nagynak, valami egészen másnak a részévé vált. Valami olyannak, melyet már nem tudtam egymagam irányítani, s melyhez már kénytelen voltam segítséget kérni. Pontosabban nem is igazán kértem: magától jött.
Apa halála után minden megváltozott. Habár nem sokra emlékszem, de még így is rossz érzés fog el, ha visszagondolok arra az időszakra. Egyrészt dühös voltam amiért magamra hagyott, másrészt boldog voltam, hogy végre egy jobb helyre került. Egy ennél sokkal jobb helyre távol attól, aki árthatna neki. Attól, aki lényegében segített életem tönkretételében, s akinek köszönhető, hogy azzá váltam, amivé. Igazából valamilyen szinten hálás vagyok az anyámnak és a mostohaapámnak, hiszen sikerült elérnie, hogy teljesen másként gondoljak a világra. Akármerre néztem, mosolygós, vagy épp szomorkodó embereket láttam, azonban egyszerűen képtelen voltam velük érezni. Üresnek éreztem magam, s már kezdtem azt érezni, hogy ki halt bennem valami, amikor megjelent Ő. Igaz, még a mai napig se vagyok vele igazán tisztában, hogy ki is ez az „Ő” pontosan. Ettől függetlenül azonban még most is hallom, ahogy néhanapján szörnyű dolgokat sustorog. Azon a napon is sustorgott, amikor majdnem megtettem… amikor majdnem megöltem azt, aki tönkre tette az egész életem, aki kiölte belőlem az összes érzelmet, értelmes gondolatot. Csupán 15 éves voltam ekkor.
Nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni, hiszen épp egy elég csúnya veszekedésen voltunk túl. Nem tudtam egész éjszaka aludni, s mikor már nem tudtam megálljt parancsolni a hang folytonos susogásának, elindultam a konyhába, és magamhoz vettem a fiókból az egyik konyhakést. „Szüleim” szobája felé haladva azon gondolkodtam, hogy vajon mi fog történni velem, ha megteszem. El is hessegettem az ezekkel kapcsolatos gondolataimat, mondván megérdemli, s ha megteszem, nyugodtabb életem lehet. Mostohaapámat nem állt szándékomban bántani, hiszen ő lényegében semmit se tett ellenem. Egyik kezemben a kilincset, másikban a fagyosan csillogó kést szorongattam. Egy pillanatig haboztam, majd lenyomtam a kilincset, s az ajtó kinyílt. Mindketten aludtak. Úgy aludtak akár a tej. Haragom szinte azonnal megkétszereződött. Láttam, ahogy anyám melle le-fel mozog a takaró alatt, akárcsak a mostohaapámé. Láttam, milyen békésen alszanak. Úgy, mintha semmi se történt volna. Úgy, mintha nem veszekedtünk volna néhány órája…
Mikor átléptem a küszöböt, valaki megfogta a csuklóm, s kirántott a szobából. A mostohabátyám volt az. Az egyetlen ember, aki mellettem állt, s mikor tudott, kiállt értem. Igazából sose értettem, hogy miért, de hálás voltam érte. Mereven figyeltem az arcát, miközben ő próbálta kitalálni, mint is akartam tenni. Nem lehetett nagy rejtély kezemben a késsel, hiszen azonnal érte nyúlt. Azonnal átadtam neki, fejemet lehorgasztottam és vártam, hogy leszidjon, de semmi… Csuklómat fogva kivitt az udvarra. Amint kiléptünk az ajtón, máris faggatózásba kezdett.
- Meg mondanád, hogy mégis mi a fenét akartál azzal a késsel apáék szobájában? – kérdezte idegesen. Valahogy egy szót se voltam képes kibökni, nem jöttek a szavak. A szemébe nézve láttam a kétségbeesettséget, valószínűleg ő se gondolta volna, hogy idáig fajulnak a dolgok.
- Én csak… úgy éreztem, hogy muszáj megtennem… - mondtam magam elé meredve. Még csak lelkiismeret furdalást sem éreztem azzal kapcsolatban, amit tenni akartam. Miért is éreztem volna, hiszen tudtam, hogy megérdemelte volna… Mégis milyen szülő kezeli úgy a saját gyerekét mint egy senkiházi rabszolgát? Már az is csoda volt, hogy nem a kutyaólban kellett aludnom.
Kazunak mindent elmondtam, amit fontosnak véltem, s amit úgy gondoltam, hogy megoszthatok vele. Beszéltem Róla, és arról, hogy mikre „kényszerít”. Nem volt más, akiben megbízhatnék. Nagy nehezen sikerült lebeszélnie tervemről, így anyám tovább keseríthette az életemet, azonban megbeszéltük, hogy muszáj meg tanulnom irányítani azt a valamit, ami bennem van, s ami arra kényszerített, hogy megöljem tulajdon anyámat. Elhatároztuk, hogy szabályokat alkotunk, melyek elengedhetetlenek lesznek majd a későbbiek során ahhoz, hogy ne bukjak le az esetleges, és minden bizonnyal bekövetkező gyilkosságok után. Már számtalanszor mentették meg az életemet ezek a szabályok. Hálás vagyok érte Kazunak, hogy segített, támogatott.

~ ° ~
Az évek során egyre több furcsaság történt velem. Olyat kezdtem látni, amit mások nem. Átlátszó embereket, akik délibábként tűnnek fel, majd el. Eleinte féltem tőlük, a későbbiekben azonban már akár órákat is el tudtam tölteni velük. Beszélgettünk, játszottunk, vagy épp arról meséltek hogyan haltak meg, s váltak szellemmé. Ekkor határoztam el, hogy miféle séma szerint fogom elkövetni a gyilkosságokat, mellyel kielégíthetem Őt. Néhány szellem segítségével azt is kiagyaltam, hogy miként „rejtsem el” a hullákat. Vicces, hogy épp ők segítenek az efféle munkában…
Így kezdődött hát a másodállásom, mely immáron féltve őrzött titkommá vált. A segítőkész lelkek segítségével elintézem azokat, akik valamiféle halálos bűnt követtek el. Nem tartom magam Istennek, hogy mások élete felett ítélkezzek, csupán úgy gondolom, hogy ideje valakinek eltakarítani az emberiség mocskát. Ideje végre elsöpörni a föld színéről néhány olyan alakot, aki megérdemli, hogy úgy végezze, ahogyan az áldozatai.
Egyik nap, amikor felébredtem rájöttem, hogy hallom mások gondolatait. Természetesen mindez nem egyik percről a másikra történt, hiszen az lehetetlen lenne. Eleinte csak eredetileg el nem hangzott kérdésekre, megjegyzésekre válaszoltam, majd feltűnt, hogy valami nem stimmel. Furcsán néztek rám családom tagjai, s én nem is értettem, hogy mire fel, majd lassacskán rájöttem: hallom, s olykor látom is mások gondolatait. Először utáltam ezt a képességet, de természetesen csak az után, hogy elkezdtem utálni. Egyszerűen idegesített a gondolat, hogy már nem csak nyíltan, de gondolatban is tudom, hogy mennyire utál a tulajdon anyám.
Ahogyan teltek a hónapok, egyre jobban összebarátkoztam képességemmel, s szinte már teljesen tudtam uralni, így bármikor, bárki gondolatait képes voltam kiolvasni. Persze azért mindig akadt ezzel kapcsolatban problémám…
Lassacskán kijártam az egyetemet. Idő közben rájöttem, hogy ha nem úgy viselkedek, mint bárki más, akkor könnyen kiközösíthetnek, s így akár gyanúsabbá is válhatok, így szokásommá vált, hogy minden apró kis érzelmet megjátszok. Elvégre ki ne nézne csúnya szemmel egy olyan személyre, aki teljesen érzelem mentesen hajt végre mindent?
A Karakurai Rendőrségen kaptam állást, mint törvényszéki szakértő, így hozzáfértem minden aktához, ami a gyilkosságiaknál volt. Ez jól is jött, hiszen fontos, hogy meggyőződjem az alanyok valódi bűnösségéről. Nem hagyatkozhatok csupán a szellemek értesüléseire, bosszúvágyára. Ha így tennék, már rég a fejetetejére borult volna az egész rendszer, mely szerint élek. Ha pedig így történt volna, már rég a halálos injekciómra várnék. Hát… nem lenne kellemes, annyi biztos, de legalább az emberiség egy szörnnyel kevesebbel számolhat, ha elkapnának. Az, hogy elkapjanak természetesen lehetetlen, hiszen minden eszközt megragadok, hogy ez ne történjen meg. Habár majdnem minden alkalommal elküldök egy darabkát az aktuális játszópartneremből, eddig még nem sikerült elkapniuk. Volt, hogy egy csinos kis lábat, esetleg egy kezet küldtem nekik, csak hogy kicsit feltüzeljem őket, de mindannyiszor lezárták a nyomozást arra hivatkozva, hogy semmilyen nyomot nem találtak. Szánalmas, nemde? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan is lehetnek ennyire bamba borjúk a zsaruk, hogy még azt se veszik észre, hogy a szemük előtt vagyok. Nem hiába lehetséges, hogy nem gyanakodnak rám, hiszen úgy viselkedem, mint bárki más. Ugyan úgy, ahogy bármelyik munkatársam az épületben.

~ ° ~
Valódi énemről igazából áldozataim tudnának mesélni, azonban ők már csak puszta emlékek egy két üveglap között. Rég el vannak temetve valahol az erdő, esetleg a temetők mélyén. Ahhoz képest, hogy megszokásaim rabja vagyok, elég sűrűn váltogatom játszópajtásaim lakhelyeit. Így legalább nem találják meg az összes darabját a kirakósnak, s így még játszani is tudok, kiélvezni annak örömét.
Eszközeim, és a kis viskót az erdő szélén ugyan olyan tisztán tartom, mint kis lakásomat. Egyszerűen nem tehetek róla, hiszen már annyira belém ivódott, hogy nem tudnék más életet élni. Igazság szerint nem is igazán akarok. Jó ez így nekem… Súlyos, és nehéz titkokkal a vállamon, melyek akár a halálomat is okozhatnák. Hatalmas kockázatot vállalok ezzel az életmóddal, de számomra ez a tökéletes, habár néha, ha alkalmam nyílna rá, szívesen megváltoztatnám, azonban nem lehet… Ő nem engedné, hogy nyugodt, békés életet éljek. Ő mindig ott lesz, hogy szörnyű, gonosz dolgokat suttogjon, s rákényszerítsen olyan dolgokra, melyekért nagy árat is fizethetnék.

~ ° ~
Alig öt éve azonban az az ember is elhagyott, akiben bíztam. Kazut egy autó gázolta halálra, miközben átsétált az úton. Rettentően összetörtem, s teljesen kizökkentem mindenből, amiből csak lehetséges. Mindent összekevertem, és ha még lehet ennél is rosszabb, még ez egyik alanyom is elszökött, miközben az eszközeim között keresgéltem. Hetekig kutattam, mire végre megtaláltam, s elintéztem. Onnantól fogva ismét visszakerült minden a helyére, és ugyan úgy éltem az életem, ahogy előtte. Csupán egyvalaki hiányzott: a mostohabátyám, Kazu.


Mindenkinek vannak sötét titkai a mai világban. Titkai, melyeket nem oszthat meg mással s melyekre ha fény derülne mindent megváltoztathatnának. Titkai, melyeket akár a saját, s mások élete árán is megvédene. Nos, nekem is van egy ilyen titkom. S hogy mi lenne az? Nem az vagyok, akinek képzelsz…
Vissza az elejére Go down
Ootoribashi Roujuurou
Admin
Admin
Ootoribashi Roujuurou

Férfi
Hozzászólások száma : 277
Registration date : 2008. Sep. 06.
Hírnév : 20

Miyake Diran 2.0 - javított kiadás _
TémanyitásTárgy: Re: Miyake Diran 2.0 - javított kiadás   Miyake Diran 2.0 - javított kiadás EmptySzer. Aug. 11, 2010 12:55 am

Alaposan kidolgozott előtörténet, ELFOGADOM.

Lélekenergiád 3000, kezdőtőkéd 4000 ryou, és első szintű vagy. Ennek megfelelően készítsd el az adatlapodat is.

Üdv az oldalon, jó játékot!
Vissza az elejére Go down
 

Miyake Diran 2.0 - javított kiadás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Nyilvántartás :: Előtörténetek ::   :: Ember-