Feladat és néhány információ:

Érdekes hírek lengedeznek a vezetőség felé mostanában... Karakurában a járókelők már ki sem mernek lépni az utcára, mert érthetetlen okból leszakadnak róluk a ruhák, levágják róluk a táskákat, vagy éppen az elektromos berendezéseik vacakolnak. Érdekes módon még a lélekenergiával rendelkezők sem értik, hogy mi történik... De Seiretei nem adja fel, és arra a három kapitányra bízza a feladat megoldását, akik a papírmunka elől menekülve bármit hajlandóak elvégezni! Így a mézesheteikről nemrégiben hazatért Watanabe Yuusuke és Ninomiya Mitsuko, valamit Chizuki Maya kapják meg azon nemes feladatot, miszerint vessenek véget a Karakurában élők terrorizálásának.

Mesélés:

Mindannyian értetlenül járultok be a rögtönzött kis gyűlésre, ahová még hadnagyaitokat sem vihettétek magatokkal. Értetlenül álltok a felvázolt események előtt, de önként jelentkeztek, amikor eszetekbe jut az irodátokban tornyosuló papírhalom. talán még örültök is neki, hogy pont ebben a csoportosulásban vágtok neki a kalandnak, azután ki lelkesen, ki kevésbé lelkesen, de elindultok a Senkai kapu felé, amit egy tiszt már meg is nyitott nektek. Megérkezésetek után Uraharához folyamodtok póttestért, és úgy döntetek, beültök valahová békésen megreggelizni, plusz beszélgetni egy keveset. Időtök úgyis van, és a város a hírek ellenére felettébb békésnek tűnik számotokra. Éppen hogy sikerülne felfokozni a jó kedvet, velőtrázó sikolyt hallotok meg, mai az utcáról árad. Hollownak nyomát sem érzitek, de még arrancar sincs a közelben. A nyomasztó érzés mégsem hagy benneteket békén- úgy döntötök, hogy megnézitek, mi történik. Az utcára kilépve már látjátok, hogy mekkora a helyzet súlyossága... az emberek rémült arccal pislognak egymásra, ruháik megtépázva, autóik tönkretéve- valószínűleg egymásnak ütköztek. Mivel semmiféle gyanús lélekenergiát nem érzékeltek, kénytelenek vagytok a járókelőkhöz fordulni- megpróbáljátok őket kifaggatni, nem sok sikerrel.

Nagy nap ez a mai! Végre rászántam magam, hogy kicsit törődjek a papírmunkával, mert már zavart, hogy ahányszor belépek az irodámba, az asztalom mögötti szekrény ajtajainak kis résein alá nem írt jelentések lógtak ki, meg alig lehetett becsukni már azt a szekrényt amúgy is. Vera ezt nem tudja, de azokat a papírokat, amikre nincs időm -ergó nincs kedvem megcsinálni- mind-mind belezsúfolom a szekrényembe, éghozzá jó mélyre, hogy még csak ne is lássam. Ennek most vége, mivel már nincs hely a bútor belsejében, szóval muszáj leszek valamit kezdeni a felhalmozódott papírokkal. Felmerült bennem az is, hogy esetleg elajándékozhatnám az összeset egy papírgyűjtés alkalmával, de minden bizonnyal feltűnő lenne ha aláírás nélküli jelentésekkel mászkálna a fél Seireitei. Szóval épp nekiállnék egy szál cigi kíséretében a legelső papírnak, mikor jön egy pokollepke, hogy kapitányi megbeszélés lesz. Érdekesen hangzik, nem mostanában volt ilyen, általában a hadnagyok is részt vehettek a tárgyalásokon, de most minden bizonnyal valami nagy van készülőben, ha ők sem lehetnek itt. Minő fájdalom! Itt kell hagynom a papírmunkát. Úgy látszik a sors is úgy akarja, hogy ne készítsem el a dolgot, és bízzam csak Verára, mert Ő mesterien ért hozzá. Ebben a szellemben gyorsan ki is viharzok a helyiségből, hogy még csak véletlenül se kelljen ránéznem a sok papírra, és mikor már tisztes távolságban tudom az irodát, lelassítok és rágyújtok egy cigire, hogy az út további részét füstölögve töltsem el. Mostanában csak ennyire futja, ugyanis Mitsu nem szereti a füstöt és mellette nem lehet. >.> xD
A tanácsterembe belépve szinte mindenkit ott találok, mivel utolsóként érkeztem. Be is mérem gyorsan Mitsut és bekempelek mellé, hogy onnan hallgassam a tanácskozást, plusz egy cuppanós puszival köszöntöm. Úgy tűnik, mégsem utoljára érkeztem, mivel Maya nem sokkal utánam esik be. Csontropogtató öleléssel köszöntöm, majd gyorsan odébb vonulok kicsit, mikor elkezdenek pletyózni. Semmi különös nem történt a nászúton, csak ami ilyenkor szokott, az ágyról meg nem tehetek, gyengék voltak a lábai, plusz nyilván öreg is volt az anyag, azért roskadt össze. :/ Leszokhatnának a nőstények a pletykázásról, én se pletykálok Yuu-channal, csak megbeszéljük a dolgainkat, ami nem ugyan az! Meg sem lepődök, mikor a két lusta nőszemély egyből jelentkezik a küldetésre. Be kell valljam, hogy én sem csak azért jelentkezem, mert Maya és Mitsu is megy, hanem azért, mert mintha csak nekem találták volna ki ezt a dolgot! Végre van valami új dolog, már ideje volt. Egy idő után a shinigami megunja, hogy folyton csak hollowokat meg arrancarokat kell likvidálnia, végre itt egy új dolog, amiben valószínűleg nem ők dolgoznak közre. Így hát jókedvűen kapom hátamra Húgom, és cipelem a senkai kapu fele, szabad kezemmel meg Kedvesem karolom át, mert nekem ez is megy, mivel . Persze az élet nem fenékig tejfel, így hát le is pakolom szépen a kapu másik oldalán Húgom, hogy most Feleségem vegyem kezelésbe azzal, hogy átölelhetem. Sosem voltam még Mitsuval egy küldetésen, szóval ez több szempontból is különleges nap! Az eddig is nyilvánvaló volt előttem, hogy Maya kreatív, most viszont már tutira biztos vagyok benne, mivel nagyon ügyesen csórt el három hotdogot az egyik árustól, aki még csak észre sem vette. Persze ezt úgy tette, hogy közben láthatatlan volt, mivel a gigai kapszuláinkat Uraharánál kell beszereznünk, de szerintem ha látható lett volna Maya, akkor is megoldotta volna a problémát. Elég egy combvillantás és minden hím megfeledkezik épp aktuális munkájától. Ez tény, bizonyíthatom, saját tapasztalat.
Urahara, mint mindig, most is azzal a mosolyával köszönt, amit legszívesebben lerúgnék az arcáról. Amúgy magát az ipsét bírom, meg jófej, meg minden, de azt a vigyort ki nem állhatom. Viszont mint mindig, most is nagyon jól értesült, hisz gratulált nekünk a friss házasságunkhoz. Ezen nem kéne csodálkozom, mert gyakorlatilag a fél Seireitei ott volt a lagzin, szóval Urahara csak akkor nem tudta volna meg a dolgot, ha süket. Mintha Mitsunak se tetszene a pasas annyira, emrt jobban bújik a szokásosnál, de ez persze engem nem zavar, az viszont annál inkább, mikor hanyatt vágódik és leseggeli a padlót. Természetesen egyből utána vetem magam és saját kezűleg győződöm meg arról, hogy nem szenvedett "seggcsonttörést". Teszek rá, ha az utcán sikoltoznak, közben meg a Párom életveszélyben van! Úgy néz ki, csak én gondolkodom így, mivel mire észbe kapok, már Maya mellett lobogok valahol Mitsu mögött, aki húz kifele az utcára megnézni, hogy mi történt. Mintha valami tornádó ment volna végig a városezen szakaszán, úgy nézett ki minden. Persze okom nincs panaszra, hisz jópár nő álldogál erősen megtépázott ruhában, amiből itt-ott kilóg velemijük. Ejj, mondtam, hogy ezt a küldi nekem lett kitalálva! Míg Mitsuék próbálnak valamit kiszedni az egyik járókelőből, én megszemlélem az egyik közeli gépjárművet, ami felborult valamitől. Egy biztos, nem egy tornádó volt, sem hollow, sem pedig arrancar, mert azt éreztem volna.
- Sikerült valamit kideríteni? - kérdem a csajoktól, miután végzek az autó vizsgálásával. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lehetett ez, de az biztos, hogy ki fogjuk deríteni!

Mesélés:

Nem lepődtök meg annyira, hogy az emberek nem szolgálhatnak semmiféle használható információval, hiszen ha Seiretei nem tud szinte semmit sem, akkor honnan tudnának az emberek? Körülöttetek a hol alsóneműs, hol szétvagdalt ruhájú emberek mászkálnak, arcukon tökéletes ledöbbenéssel. Néhányan elkezdenek egymással beszélgetni - ekkor egyfajta lilás köd kezd el terjedni az utcán, és az emberek arcukon különös kifejezéssel indulnak el. Úgy, mintha beprogramozott gépek lennének - miután pedig abszurd módon nem vettek tudomást arról, ahogyan kinéznek, és még az összecsúszott kocsikból is kikászálódtak az embere, és szemükben nincs semmi értelemre utaló jel. Ezután a köd szinte azonnal elkezd felszívódni, ekkor azonban különös reiatsut éreztek meg egy irányból, amit azonban nem tudtok beazonosítani, hiszen egyik általatok ismert fajéhoz sem hasonlít. Mindenesetre elindultok felé- lesz, ami lesz alapon. Utatok egy eldugott kis sikátorhoz vezet, melynek egyetlen ékessége egy apróbb bolt.
Odabentről bár egyre gyengébben, de még érezhető a furcsa lélekenergia, és a bolt felé lépő Suke rálép valamire, ami hangos reccsenéssel eltörik. Ami azonban még meglepőbb, hogy a kis tárgy éles sipítással, zokogáshoz hasonló hangot hallat, majd elnémul. Közelebbről megnézve döbbenten nyugtázzátok, hogy a bábu még így, láb és kar nélkül is megpróbál kiszabadulni fogva tartója kezéből - a hátára csatolt kis kardot pedig beleszúrja elrablója kezébe, majd porrá omlik. A bolt tetején egy pillanatra mintha egy sötét köpenybe burkolózó alakot látnátok, de mire jobban odanéztek, már nincs ott- csupán a belőle előtörő gúnyos horkantás visszhangzik még mindig a fületekben. Végül úgy döntetek, hogy beléptek a boltba, hiszen valószínűleg köze van az előbb felbukkant lila ködhöz. belépve a szemetek elé tárul a bolt belseje: semmiben sem különbözik egy átlagos kis shoptól. A két eladó sajátos külseje is elég okot ad a gyanúra, hát még a belőlük áradó közömbösség! míg a fonott szakállú alak egy zsákba pakolja a bolt hátsó részében található játékokat, addig a szőke alak nyájasan fordul felétek:
- Üdvözlöm önöket a Xio Shopban! Segíthetek valamiben? Mit szeretnének venni? - megtévesztő nyájasságal vezet benneteket a bolton át, polcot polcról mutatva be, míg Mitsu végül is elhatározza, hogy megpróbál belőle információt kiszedni. Eközben Suke a másik alakot tartja figyelemmel- valamiért nem tetszik neki a játékfigurák összepakolása, kiváltképp azért, mert a bolt előtti kis akciót nem felejtette el- mivel a keze még vérezgetett. Eközben Maya a bolt raktára felé veszi az útját, és megpróbál észrevétlenül besurranni: sejtése szerint ugyanis valamit lelkesen dugdosnak ott. Szándékát jelzi is két társának, azonban a raktár felé lopakodása nem marad mindkét alkalmazott számára titok: bár a szőke hajút- akinek, mint kiderült, Hei a neve- eléggé lefoglalja a Mitsuval való beszélgetés, bajszos társát nem köti le a Sukéval való beszélgetés, így elnézést kérve ősz hajú vendégétől, a lány után indul- lerí róla, milyen céllal: előbb hal meg, semmint hogy hagyja, hogy a lány bejusson a raktárba. Maya ebből azonban semmit sem vesz észre, elszántan lopakodik tovább a szobában levő ajtó felé, így Sukéra hárul a döntés súlya: leszereli-e a lányt fenyegető alakot, akinek kezében máris ott csillog a furcsán fénylő fegyver?

Teljesen reménytelen volt a helyzet, a járókelők semmit sem fognak mondani. z a tény pedig olyan biztos, mint ahogyan én itt, egy kuka mellett ülök kedvenc ásványvizes üvegemet szorongatva. Végül tanácstalanul felálltam, és elpakoltam innivalómat. belekaroltam Mitsuba, hogy legalább csináljak valamit- nem tudom, mennyire bizonyult volna jó ötletnek a járókelők sápítozásának a hallgatása. Sápítoztam én eddigi életem során eleget eddig is, nem kellett több a hallószervemnek. Jobbra meg balra sodródtam Mitsunak hála, aki nekem nagyon is furcsának tűnt. Nagyon magába volt fordulva, legalábbis nekem úgy tűnt. annyira, hogy nem tudtam, tud-e magáról. Vajon észrevenné-e, ha egy madár lekakálná a fejét?
Ilyenféle költői kérdéseken agyalva vettem észre, hogy köd mászik a lábamnál, méghozzá lilás köd! ledöbbenve, tátott szájjal figyeltem az akciót, és alig bírtam megmozdulni. Furcsa hatással volt az emberekre a köd, fel sem tűnt nekik, hogy majdnem pucéran róják Karakura utcáit. engem nem zavart annyira a dolog, ha már a naturalizmus kezd elterjedni, hát terjedjen... Mégis ki vagyok én ahhoz, hogy az útjába álljak?! vállat vonva zártam le a dolgot magamban, de a lila ködöt nem hagyhattam figyelmen kívül. Ugyanis elkezdett felszívódni, méghozzá nagyon is gyorsan! Sejtettem, hogy nem csak én éreztem meg a reiatsut, ami gyenge volt ugyan, de attól még nagyon is követhető! Így hát együttes erővel elindultunk utána, és hamarosan elhagyatott területhez értünk- csak egy bolt volt előttünk. nem nézett ki titkos atombomba gyárnak,de sosem lehet tudni, szóval... fokozott óvatossággal kell megközelíteni a helyet. Ám erről azonnal lemondtam, amikor imádott bátyám rálépett valamire... ami mozgott és visított!
- Taposd ki a belét, azaz! Ne sajnáld, zúzzad porrá, te vadállat! - mondtam visszafojtott nevetéssel a hangomban. Jó, tudom, nem volt vicces, de hát... hány babríbaba kezd el az életéért visongani? Ha ez még nem lenne elég, meg is szúrta Nabe-kun kezét. Mitsu elintézte a dolgot egy ragtapasszal, amire én csak rápislogtam. ez is az a fajta cucc volt, amivel ki lehet engem kergetni a világból. Nem szeretem az ilyesmit, meg a rózsaszínt és az egyéb lányos dolgokat sem. Bár az utóbbi időben néha előtört belőlem a palotapincsi üzemmód, dolgoztam az ügyön- nem fogok én egy lélekkapszulás Matsumotová fajulni!
- Okés, bátyó, hiró vagy! - veregettem meg a vállát, és lódultam meg a bolt felé. Odabent kapásból a cukros és édességes részleg keltette fel a figyelmemet.... Mennyország *.*
A szőke pasi meg a szakállas muksó a pultnál már más tészta volt, mindkettőnek olyan Yuci féle maffiafeje volt. Nem voltak szimpatikusak...
Nabe-kun és Mitsu úgyis jól lefoglalták őket, úgyhogy én kerestem magamnak egy szép kis életcélt... és találtam is! A raktár ajtaja hívogatóan tárult elém, s szinte mágnesként vonzott maga felé. Nem is csodálom hát, hogy elindultam... ><
Persze számítottam rá, hogy majd be kell vetődnöm valahová, hiszen idegeneknek oda tilos belépni. De ki tudja? Lehet, hogy odabent rejtezik a muksó, aki a ház tetején ácsorgott nemrég, és kéjelegve nézi Rubint Réka tornáját. Soha nem lehet tudni, hogy manapság mire gerjednek… Agyamban mindenféle idióta ötlettel kezdtem el közelebb mászni a bejárathoz, és nem vettem észre, ahogyan ez valakinek nem tetszik. Mitsu tökéletese lefoglalta a szőke srácot- már biztos fűzi szegény lány fejét egy randi vagy raktári szex reményében. Bár valószínűtlen, hogy ezt megélné a srác, mivel nemcsak Nabe-kun nyírná ki rögtön, hanem én is. Menjen csak a pornómagazinokhoz, ne a bátyám feleségét akarja…

Nem úgy tűnik, hogy az utcán lézengő emberek felfogták volna, hogy mi történt velük. Illetve felfogták, csak azt nem tudják, hogy hogyan történt, és mi ezt szeretnénk kideríteni. Sajnos Mitsu próbálkozásai is hiábavalóak voltak, mivel nem tudott semmi használható információt kiszedni egyik járókelőből sem. Én is tanácstalanul állok a dolog előtt, még sosem tapasztaltam ilyesmit. Általában hollowokkal, vagy néha napján arrancarokkal szokott dolgom lenni, de itt szó sincs erről. Nem éreztem az előbb sem, és most sem hollow energiát, mást pedig nem tudok elképzelni, ami ilyen méretű pusztítást tudna csinálni. Különös ez az egész, legjobb lenne, ha mielőbb a végére járnánk. A baj csak az, hogy semmi nyom nincs, amin elindulhatnánk. Magamban elmormolok egy kósza szitokszót, majd körbejárok a területen még egyszer, hátha találok valamit, amin el lehet indulni, de semmi. Ekkor azonban egyfajta köd jelenik meg hirtelen az utcákon. Legalábbis ködre hasonlít a legjobban, eltekintve attól, hogy lilás színe van, és hatására az utcán eddig értetlenül pislogó emberek átváltanak hirtelen egyfajta zombi módba és üres tekintettel indulnak el a köd után. Ekkor felfedezni vélek egy teljesen ismeretlen lélekenergiát, amit nem tudok semmihez sem hasonlítani. A hollowoknak, és az arrancaroknak sincs ilyenfajta energiájuk, és még az espadáknak sincs, szóval itt valami másról lehet szó. De hogy miről, arról fogalmam sincs. Talán egy démon? Vagy egy lélek? Látom Mayáékon, hogy Ők is észrevették a különös energiahullámokat, szóval nem kell szólnom róla. Legjobb lesz minél előbb elindulni, és követni a ködöt, de mire megosztanám gondolataimat a többiekkel, a köd már fel is szívódott. Remek, végre feltűnt valami nyom, amit követhetnénk, erre egyből semmivé is válik. Nagyban megkönnyíttette volna dolgunkat, na de az élet nem fenékig tejfel. Jobb híján a lélekeneriga irányába kéne elindulnunk, azonban az is már csak halványan érezhető, de még kivehető az iránya. Fejemmel az energia irányába bökök a csajoknak, majd megvárom Mitsut, hogy csatlakozzon hozzám. Ez tovább tartott, mit gondoltam volna, ugyanis az én pici feleségem úgy járkál, mintha be lenne kicsit rúgva. Ez nem megszokott tőle, így arcomra aggódó kifejezés ül ki, és kinyújtom kezem, hogy belekapaszkodhasson Mitsu.
- Mi a baj? Elrontottad a gyomrod? Túl sok édességet eszel, kicsit visszább vehetnél a dologból! - dorgálom meg vigyorogva, hisz nem ez lenne az első eset, hogy tele zabálná magát mindenféle édességgel. Néha nem tudja, hol vannak a határok. Bár gyanítom, hogy Mitsu gyomra nem ismer határokat, és bármekkora mennyiségű édességet képet magába fogadni. Végül sikerül megindulni úgy-ahogy a titokzatos energia irányába. Útközben jobbára mindenki csendben van. Mitsu is mintha valamerre máshol járna, és Hugin is látszik, hogy járatja az agyát. Kezd kissé idegesítővé válni ez a rejtély, és kezdek egyre nagyobb késztetést érezni arra, hogy elővegyek egy szál cigit, de türtőztetem magam, elvégre nem nagyon szeretik a jelenlévő nőstények, ha a közelükben füstölög valaki. Garantáltan megkapnám a magamét, ha megpróbálnék rágyújtani. :/ A nyomok egy sikátorban eldugott kis bolthoz vezet, ami így kívülről nem tűnik túl veszélyesnek, de sosem lehet tudni. Miért nem lehet egyszer egy szivárványos mező közepén valami nyomra találni? Mindig ezek a lehangoló eldugott kis helyek tele mindenféle perverz alakkal. >.> xD Ráadásul most a szívem Szottyai is itt vannak, és értük is felelőséggel tartozom, bár tudom, hogy meg tudják magukat védeni, ha arról van szó, és nálam jóval vérszomjasabbak is tudnak lenni, ha kihozzák Őket a sodrukból, mégis úgy érzem, hogy kötelességem mindkettőjüket megvédeni. >.< Ennek megfelelően én fogok először belépni a kereskedésbe, szóval előre lépek és elindulok a bejárat felé, azonban mikor rálépek a küszön előtt fekvő lábtörlőre, fájdalmas visongás üt fel a fejét. Fogalmam sincs, mióta tudnak visítani a lábtörlők...lehet, hogy ez valami új találmány, és a bolt tulajdonosai nyilván viccesnek találják, hogy a rongydarab elkezd sivítani, mikor valaki rálép. Lenézek, hogy megszemléljem, a törlő melyik részéről jön a hang, és mikor meglátom, hogy egy ninja bábú üvöltözik kettétörve a lábam alatt, szemöldökön eltűnik hajam alatt a meglepetéstől. Kézbe veszem az apró bábut, hogy jobban szemügyre vegyem, erre ez a kis bestia nem bele szúrja a minikardját a kezembe? Férfias kiáltással vágnám földhöz ezt az ördögfattyat, de mire a hajítás folyamatához érnék, porrá válik, mintha nem is létezett volna. Nem mintha nagyon halálos seb lenne, de felkészületlenül ért, és fáj is, meg vérzik! O.o Káromkodok egy isteneset, majd engedem Kedvesemnek, hogy elvégezze az elsősegély nyújtást.
- Kíváncsi lennék, Te mit szólnál, ha beléd szúrta volna azt az izét! Lehet, hogy mérgezett! >.> - dohogok Mayának, majd az első adandaó alkalommal, hogy Mitsu nem figyel, leszedem magamról a Chappy nyuszis ragtapaszt, mert nehogymár! xD
Miután úgy-ahogy kimorgom magam, elsőként nyitok be a boltba, ahol két igencsak furcsa eladó vár minket. Mondtam én, hogy mindenféle perverz alakok ólálkodnak az ilyen eldugott helyeken. Csak próbáljanak meg valami tisztességtelen dologhoz folyamodni, gondoskodok róla, hogy ne lehessenek apák többé. Míg én és Mitsu a két eladónál puhatolózunk esetleges nyomok után, Maya eltűnik valamerre. Nyilván nem az édességeket támadja be, hanem észrevett valamit. Csakhogy az eladó, aki velem beszél közben, észreveszi a dolgot, és miután elnézést kér, elindul Húgom fele. Félúton megjelenik kezében egy penge, vagy legalábbis annak látszik. Egyből realizálódik bennem, hogy itt vére megy a dolog, és olyasmit rejtegetnek itt, amit mindenáron meg akarnak és meg is fognak védeni. Mitsu talán észre sem veszi a dolgot, viszont én egyből cselekszem, és egy ugrással ott termek a férfi mögött. Megfogom a kezét, kicsavarom belőle a fegyvert, majd másik kezemmel a nyakát fogom meg és hozzádöntöm egyik közeli polchoz, melyről ennek hatására néhány áru le is hullik.
- Nem valók efféle játékszerek a kezedbe. Még a végén megvágod magad! - suttogom az alaknak és egyelőre nem engedem el, hátha még valami ocsmány dolog jár a fejében. - Jól vagy, Maya? - kérdem Húgomtól, aki nyilván jól van, mivel nem ért el hozzá a férfi, de azért megszokásból megkérdem. Így legalább már nyitva az út a raktár fele, hacsak a másik eladó közbe nem lép valamilyen módon, aki még Mitsuval társalog.

Minden úgy zajlik, ahogy egy hétköznapi kis boltban zajlania kell. A vásárlók bevásárolnak, fizetnek a kedves és mosolygós alkalmazottaknak, majd távoznak. Nálunk is majdnem ugyan ez a helyzet, mégis kicsit azért akad benne némi kivetnivaló. Maya kommandózik, én felraktam a falra az egyik sunyit, Mitsu meg társalogni próbál több-kevesebb sikerrel. Ez a mi módszerünk. Minek válasszuk az átlagos módot, ha lehet máshogy is? Legalább előbb kiszedjük belőlük, amit szeretnénk és utána mindenki mehet szépen a dolgára. Oldalra nézve látom, hogy Mitsu épp tapogatja a másik alakot, és agyamban egyből megüti a kis csengőt az a bizonyos pumpa. Mi az hogy másokat fogdos?! Nemrég házasodtunk össze, és már most..?! Az a nyomorult meg nem is ellenkezik. Na várjatok csak, erre még visszatérünk majd, ha ennek a dolognak vége. Szerencséje hogy épp mással vagyok elfoglalva, különben rövidtávon felkoncolva végezné a pali. A másik, akit épp a falnak nyomva tartok, nyilván észrevette, hogy nem rá figyeltem pár pillanat erejéig, mert elkezd mocorogni, amit azzal jutalmazok hogy még erősebben nyomom neki a nyakát a falnak. Épp megkérdezném, hogy mi ez az egész, mit rejtegetnek és miért nem akarták, hogy Maya bejusson a raktárba, mikor meghallom Mitsu kérdését. Pár pillanatot rászánok, hogy én is ellenőrizzem az alak pulzusát, de kénytelen vagyok csalódni, mivel nem érzek semmit, pedig elég erősen tartom a nyakát, mégsem érzem a szíve verését. Szemöldököm felvonva nézek a csávó arcára, és szembe találom magam ET-vel, legalábbis gyanúsan hasonlít rá, mert olyan randa. Nem tudom hova tűnhetett az alak arca, meg a többi része, mindenesetre most elmenne egy óriási zselének. Utálom a zselét, ki nem állhatom, ezért gyorsan el is engedem a tagot, még mielőtt hozzámérne, és elkezdene élve megemészteni, vagy valami. Nem vagyok gyáva, de az ilyen cuccok már nekem is a "hardcore" kategóriába mennek. Közben Mitsuka gyomra is úgy döntött, hogy jobb kínt, mint bent. Nem is csodálom, amúgy is elég ramaty állapotban van, ez még rá tett egy lapáttal. Mondtam én, hogy túl sok édességes töm magába mostanában...
- Azthiszem édességkorlátozás lesz otthon... - mondom el az ítéletemet Kedvesem felett, míg várom, hogy összeszedje magát kicsit. Időközben felpillantok a két alak felé, hogy mi a helyzet, még mindig transformers-t játszanak e, de szemöldököm a hajam vonala alatt való eltűnésével jelzem, hogy itt valami rohadtul nincs rendben. A boltnak nyom,a veszett, a két masszának szintúgy, csak egy kihalt sikátor közepén ácsorgunk, néhány doboz, és törött alkoholos üveg társaságában. Kezd derengeni ,hogy itt tulajdonképpen átbaszták a rendszert, és szívatás volt az egész, csak egy illúzió. Azokat márpedig rühellem, és ha megtalálom, aki a bolondját járatta velem, garantálom, hogy néhány végtaggal kevesebbel megy ma haza. Azonabn nem ez a legfőbb gond, hanem az, hogy Maya időközben eltűnt a bolttal együtt.
- Nem tudom ,az előbb még itt volt! - válaszolok Mitsunak gondterhelten, majd átkutatom a közvetlen környezetet, hátha ott lapul valamelyik doboz alatt ájultan Maya, de nem, nyoma veszett. Ez bizony gondot jelent. Meg tudja magát védeni, nem arról van szó, de akkor is, féltem, hogy valami baja esik esetleg. Az a jellegzetes lélekenergia is eltűnt, nyoma veszett, így megint ott vagyunk, mint néhány perccel ezelőtt, vagyis semmi nyom nincs megint, amit követhetnénk, és ez nagyon bosszantó. Idegesen bele is rúgok az egyik közeli, földön heverő üvegbe, ami száz-meg száz apró szilánkra omlik szét. Idegesen a hajamba túrok, tanácstalanságomban nem tudom, hogy mihez kezdjek. Jobb ötletem nem révén, előhúzok egy kis fiolát a zsebemből, majd az egyik masszához lépek, és veszek belőle egy kis mintát, majd egy pokollepkével elküldöm a Seireiteinek elemzésre. Ezután ismét megpróbálom áttekinteni a helyzetünket, és meghozom a döntésemet. Jelenleg a városlakókért nem tehetünk semmit. Mayát az rabolta el nagy valószínűséggel, ami ezt csinálja velük, ezért ha Hugit megtaláljuk, meg lesz a probléma forrása is, amit ezután tudunk majd orvosolni, legalábbis megpróbáljuk, és a városban talán újra vissza fog térni az élet a normális kerékvágásba.
- Igen, megyünk megkeressük Mayát. A városlakókért nem tehetünk most semmit sem. - bólintok Mitsunak, majd felsegítem a földről, és leporolom itt-ott-amott. Természetesen nagy hangsúlyt fektetek a hátsó felének leporolásának, mert ne már, hogy koszos fenékkel mászkáljon a városban! Azt a különös lélekenergiát még érezni nagyon halványan, ha nagyon rákoncentrálunk, így talán még van esély arra, hogy Mayára is ráakadjunk, addig viszont nincs más választásunk, mint követni a jelet.

Nem kell sokat tanakodnunk azon, hogy ki a fontosabb, és mihez fogunk kezdeni. Egyértelmű, hogy Maya után megyünk, hisz a városlakókért jelen helyzetben nem tehetünk semmit. Maximum annyit, hogy összeszedjük a ruhadarabokat a földről és visszaadjuk a tulajdonosának, de valljuk be, ez vajmi keveset ér, sőt semmit. Jönni fog megint az a különös lila köd, és megint mindenki ugyan úgy szét lesz csúszva, mint ezelőtt, szóval a városlakók most egy kicsit sztornózva lesznek, és Mayamentő akcióba lép át a küldetés. Ő mindig is prioritást élvezett, ha efféle dolgokba keveredtünk bele, szóval előbb Hugi, utána jöhet a többi civil. Amilyen betegek néhányan, tuti, hogy élvezik azt, hogy félmeztelen emberek mászkálnak az utcákon. Talán ha nem lennék házas, még én is szemrevételeznék pár fiatal és dekoratív hölgyet, ám az én fejem már be van kötve, szóval az ilyen gondolatok messziről elkerülik a fejemet. Nekem itt van a Feleségem, akit imádok. Ha már feleség...furcsán viselkedik Mitsu. Azt hiszem elhurcolom majd a 4. osztaghoz kivizsgálásra, ha hazaértünk. Túl sok édességet eszik, nem ismeri a mércét ezen a téren. Kézbe kell vennem a dolgokat...>.<
Na de, jobban tesszük, ha igyekezünk, ugyanis a Maya lélekenergiája folyamatosan gyengül. Lehet azért, mert épp harcol valakivel, vagy valamivel, és ez fogyasztja a reiatsuját, de az is lehetséges, hogy elfogták, és kínozzák, vagy valamilyen technikával folyamatosan szívják el az erejét. Erre rossz még csak gondolni is, így reménykedem benne, hogy az első opció van érvényben, és épp harcol valahol, valakivel. Legjobb lesz, ha azonnal indulunk, így kézen fogva Mitsut elkezdek shunpozni abba az irányba, ahonnan halványan bár, de érezni Maya lélekenergiáját. Közben ez a rohadt köd is megjelenik újra, szóval jobbnak látom a háztetőkön folytatni utunkat. Nem vagyok gyáva, de nem tudom, hogy milyen képessége van ennek a füstnek, és nem akarok a feleségemmel pucéran mászkálni, vagy úgy általában pucéran mutatkozni...egyelőre. Egyre kétségbeesettebben próbálom növelni a tempót, ám van egy határ, amit én sem tudok átlépni, így nem tudunk olyan gyorsan haladni, amilyen gyorsan szeretnék. Pedig kéne, ugyanis Hugi reiatsuja már majdnem teljesen eltűnt, és ha ez megtörténik, nagyon megfogja nehezíteni a dolgunkat abban, hogy megtaláljuk. A másik opcióra még csak nem is gondolok, ugyanis az nem létezik, hogy Maya esetleg meghal...Ő nem tud meghalni, kivágja magát a legszorultabb helyzetekből is, szóval biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baja. Az utolsó pillanatban sikerül odébb vetődnöm, mikor hirtelen a semmiből valami akármiféle izé kerül elő, és próbálja utunkat állni. Abszolút nincs most időm játszani, így egyből kardot rántok, és végigmérem ellenfelünket. Kétségtelen, hogy az egyik közeli hentesboltból szökött meg, vagy valami hasonló. De egy mozgó húsboltnak előbb elmenne, minthogy én ellenfélként tekintsek rá. Sajnos nem kellett volna lebecsültöm a hústornyot, mivel az egyből támadást indít ellenünk. Arcomon az a tipikus "Nem ár, megint?" arckifejezés uralkodik el, mikor meglátom, hogy barbi babák sokasága válik ki testéből és indít halálos csapást ellenünk. Ez már több a soknál, így azonnal cselekszem. Mivel hülyeség lenne karddal nekirontani a több tucatnyi játékszernek, kidouval próbálkozom, és nagy beleéléssel szórom a támadó apró játékokra a Soukatsuit, vagy a Haient, épp ami eszembe jut. Azonban érvényesülni látszik a sok lúd disznót győz elv, vagyis rövid időn belül kezdenek felém kerekedni az ádáz kis bestiák. Épp káromkodva állítok egyet föld körüli pályára egy kezdőrúgással mert beleszúrta tűhegyes kis kardját a lábujjamba, mikor Mitsu kétségbeesett hangját hallom.
- Máris, Szívem! - kiáltok oda és próbálom lerázni magamról az apró bestiákat. Ez nekem olyan, mint másnak a "reggeli!", vagy "kész az ebéd!" felszólítás. Mennem kell, mivel Mitsunak szüksége van rám! Ha most valaki nézné az esetet, nagyjából azt látná, mint a régi amerikai focis filmekben. Azaz lélekszakadva futok a kapu, jelen esetben a Feleségem felé, minden utamba kerülő ellenfelet elsodorva, lassított felvételben. Sajnos a touchdownnak is sikerül összejönnie, mivel egy méterrel Mitsu előtt sikerül rálépnem az egyik bábura, amitől elvesztem az egyensúlyom, és egyenesen rádőlök Feleségemre, ledöntve Őt a lábáról és mindketten a földön kötünk ki.
- Hoppá, bocsi... - mondom vigyorogva. Ő alul, én felül. Normális esetben még romantikus is lenne, ám nem most. Ettől függetlenül szemem majdhogynem úgy csillog, mint Edward arca a napfényben, és rettentő büszke vagyok magamra, hogy sikerült megmentenem Szerelmem. Már csak a csók hiányozna, ám az várat magára, mivel az első báburohamot követi a második, szóval nagy nehezen feltápászkodok és felsegítem Mitsut is a földről. Ideje lenne valami stratégiát kidolgozni, ám egyelőre semmi ötletem sincs, hacsak..
- Próbálhatnánk valami kidouval esetleg...mondjuk küldjünk rá valamit egyszerre! - adom elő tervemet Kedvesemnek, majd agyamban kutatni kezdek egy olyan kidou után, ami elég erős ahhoz, hogy ledöntse a lábáról ezt a förtelmet. Arcomon gúnyos mosoly jelenik meg, mikor megtalálom az alkalmas kidout. Nagy mennyiségű lélekenergiát halmozok fel magamban, majd gondolataimban megjelennek a "Hadou 89: Itami no kenshi" parancsszavak. Ezek elhangzása után a lény köré masszív lélekenergia fonál tekeredik, ami, ha elég erős, akkor talán képes elpusztítani, persze ha Mitsu is hozzárak valamit a dologhoz. Az erővel nincs probléma, ugyanis elég sok reiatsut küldtem bele, kérdés, hogy használni fog e.

Reménykedve várom, hogy a szörnyre küldött kidouk valamiféle kárt okozzanak benne, vagy elpusztítsák azt, azonban a várt hatás elmarad. Ugyan annyit elértünk, hogy a babákból álló förtelem megolvadt, de ez is körülbelül annyi kárt tett benne, mint egy bennem tenne egy palota pincsi. Ez felveti a gond kérdését, ugyanis mihamarabb le kéne számolni ezzel a valamivel, és Maya után eredni. Szinte alig érzem már a lélekenergiáját, ez pedig semmi jót nem jelenthet. Persze az is lehet, hogy elrejtette üldözője elől, hogy az ne találhasson rá, de lehet, hogy ne merről van szó. Magamban azért fohászkodok, hogy az első opció legyen érvényben. A legtöbb szörny, hollow, arrancar ellen általában hatásosak szoktak lenni a tűz kidouk, és a tűz alapú támadások, ezt azonban nem nagyon hatotta meg, hogy szénné akartuk égetni, meg összeroppantani. Ekkor felsejlik bennem egy gondolat, hogy ha a tűz nem használ neki, miért ne használhatna a jég. Amúgy is ennek kellett volna az első ötletemnek lennie, csak ha egy mód van rá, mindig elkerülöm, hogy használjam a shikaimat, mert minek. Ha az ellenfél elintézhető kidouval, minek pazaroljam a shikaiomra az energiám? Be kell látnom, hogy itt a kidouk már nem segítenek, szóval marad a másik verzió. Vetem egy gyors oldalpillantást Mitsura, aki ugyancsak tanácstalanul áll az óriásbaba előtt, majd egy halk sóhaj után elhatározom magam, és a szokásos módon aktiválom Aoki shikaiát. Magam sem tudom, miért vártam ennyit, bár ugyan mindig megpróbálom elkerülni a shikait, én magam nagyon szeretem. Csak sajnos nem mindenki díjazza, ha hirtelen lehűl a levegő a környezetében úgy 10-15 fokkal. Néhány másodperc múlva már a Jégcsapkardommal állok a mutáns előtt, és próbálom eldönteni, hogy melyik oldalról támadjam. A terv ugyanaz, vagyis megfagyasztani, amitől remélhetőleg le fognak hűlni a kedélyek kicsit. Végül döntök, és egy shunpoval jobbról támadom meg a szörnyet. Egy gyors vágással az oldalán elterelem a figyelmét, majd mikor nem figyel rám, még egy shunpot bevetve átkerülök a bal oldalára. Jobb kezemben lévő Zanpakutommal suhintok egyet a levegőben, minek hatására egy méretes fagyhullám indul meg a cél felé. A támadás ugyan nem gyors, de mivel a szörny mással van elfoglalva, és amúgy sincs nagy távolság köztünk, esélye sincs kivédeni. Még egy utolsó csapást megpróbál ellenem indítani, ám már késő, mert a támadásom eléri, aminek hatására egy szép nagy jégtömbbé alakul át. Hajam meg-meglobog a kis szellőben, ami talán a támadásomtól keletkezett, talán az időjárás ilyen, de mindegy is. Jobb vagyok, mint shota, ez nem vitás. A nyomomba se érhet az az olcsó utánzat. Én vagyok ez eredeti, a megmásíthatatlan, fehér hajú, felnőtt kapitány. Nem érhet a nyomomba egy kis takonypóc! Lassan odalépek a jégtömb mellé, majd egy függőleges vágással kettémetszem azt. A földre már ezernyi apró kis jégszilánk érkezik, majd olvad szét pár pillanat alatt. Ennyit erről...néha már magam is meglepődöm azon, hogy mekkora jó vagyok! xD
Ezt megerősítendő Mitsu felé fordulok, aki látszólag nem vesz tudomást a kúlságomról e pillanatban, de mindegy is, most más dolgunk van. Először is ki kell fújnunk magunkat kicsit, aztán folytatnunk kell Maya keresését. Hümmögve reagálom le, amit mond, nem igen tudom mire válni ezt a mondatot, hisz nem várunk senkit sem a közeljövőben vendégnek. Hacsak nem Mayát, de Ő meg akármikor jöhet hozzánk, amikor csak akar, Ő már nem számít vendéknek.
- Meghívtad a szüleidet vendégségbe, vagy mi? O.o - kérdezek vissza, ám mielőtt folytathatnánk a témát, Maya tűnik fel a semmiből, erősen rezignált állapotban. Mindegy, erre a témára még visszatérünk, nehogy már a tudtom nélkül feltűnjenek egyszer csak a Ninomiya szülők. Kellemetlen meglepetés lenne. Ha nem ismerném a Húgom, biztos lennék benne, hogy ilyen ruhában csakis egy night clubból szökhetett el, de ugyebár Mayánál ilyenről szó sem lehet...reméljük. Lényegtelen, nem maradhat ebben a cuccban, szóval Mitsu el is indul neki valami göncért, én meg eddig az ölembe veszem Mayát és leülök vele a tető egyik szegélyére. Jobb is, hogy Mitsu ment ruháért, mert nem biztos hogy díjaznák ha az én ízlésemnek megfelelő ruhadarabokkal térnék vissza a boltból. Míg Feleségem távol van, addig alkalmam van végiggondolni azt az előbbi kijelentést, de biztos nem arról van szó, hogy gyermekünk lesz, mert nem lehet arról szó...O.o Hamarosan visszatér Mitsu, szóval nem gondolkozhatok ezen a dolgon többet. Hátat fordítva megvárom, míg felöltözteti Mayát, aztán mikor kész a procedúra, ismét feléjük fordulok. Először csontropogtató üdvözlésben részesítem Húgom, majd Kedvesem is előveszem újra.
- Szóval, miért leszünk többen? - kérdezem meg, mivel nem bírom ki. Feltétlenül tudnom kell, ha a közeljövőben valaki jön vendégségbe vagy valami. Az nem lehet, hogy a ház ura ne tudjon az ilyen dolgokról!

Miután eszembe jutottak elmúlt óráim, gyorsan el is pötyögtem kedvenc bátyámnak és arájának, hogy végülis mi történt velem… csöppnyi megrökönyödéssel nyugtázták a dolgot, de hát na… tudom én hogy béna vagyok. Mindenesetre sikerült úgy felmérgelnem magamat a kis botlásomon, hogy arrébb mászva lerogytam megint. De nem is jutott túl sok időm arra, hogy punnyadjak, mert valami kezdett szemet szúrni. Valamiért az én kedveseim elég idegesnek tűntek… gondolom, mint mindig, sikerült most is a lehető legrosszabbkor megérkeznem, és alaposan beletapicskoltam egy helyzetbe? Az a sok róka biztos nem nyaralni jött, és ha az ember nem reggelizik, nem is nagyon tud mit hányni, szerintem. Mindenesetre lehet jobb lett volna, ha később jövök vissza, vagy egyáltalán nem… vagy most kellene eltűnni észrevétlen, hogy meg tudják beszélni a dolgaikat. Így gyorsan fölállva igyekeztem arrébb, miközben suta pillantásokat vetettem Nabe-kunra és Élete Párjára. Aztán meghallottam, hogy visítva, de nagynéni leszek… szívesen elsüllyedtem volna a föld alá jelen pillanatban, mert hát egy ilyen dolgot csak nem egy fölösleges, harmadik személy előtt osztana meg az ember szívszerelmével. Mondjuk én meg sem osztottam a kis ideámat egykori, mára már alaposan megutált „párommal”. Gyorsan kinéztem magamnak egy lyukat két épület között, és oda somfordáltam be, hogy magukra hagyjam őket.
Kicsi kis nézelődés és tépelődés után azonban a csuklyás köcsög megint felbukkant, és azért még szép, hogy kárörvendő mosollyal pislogtam rá! Anyukáját rabolja el meg akarja kinyírni…
- Na, hát akkor… nem kaptál eleget még? Minek kellett utánam jönni? - léptem előrébb, hogy jobban meg tudjam nézni a vele érkezett két darab, ízig-vérig műanyag luvnyát. Nem voltak azok a csodaszép nők, főképp, hogy valami nyüzsgő vacak alkotta a bőrét. Apróbb lépésekkel léptem sógornőm mellé, és pillantottam rá. Tényleg nem akartam most őket megzavarni, meg hát… biztos lőttek a kis tervemnek, hogy miután vége a kalandnak, meghívjam őket magamhoz vacsorázni.
– Gratulálok! Biztosan gyönyörű gyerek lesz. - mosolyogtam rá egyet, aztán úgy láttam, egész jól sikerült a rondán nézés a lila alakra, akit kedves bátyám már be is támadt. Így aztán Mitsura meg rám maradt a két nőcije, akiket úgy tűnik, hogy el kell intézni. Na, milyen meglepő, hogy el kell intézni őket, végülis ez egy küldetés..
Miközben zanpakutuom után nyúltam, és kelletlenül előhúztam, meg kellett állapítanom, hogy azért kezdek nagyon irigy lenni. Nem igaz már, hogy olyan nyomi vagyok, hogy senkit se találok! Jól van, Lexi valaki, de hát… nem hiszem, hogy túlzottan örülne neki, ha megint látna, miután kikötöztem, levetkeztettem, felhúztam, és otthagytam… Meg hát arra se vagyok túlzottan büszke (hát dehogynem! xD ), hogy amit ott perverzkedtem… De legalább tudom, hogy nem lesz unalmas a nemi életem, már ha lesz… :/
- Hadou 04: Byakurai! - motyogtam, és ezzel együtt igyekeztem levágni a karját. Már ha marad belőle, mert rendes esetben por vagy szemcse vagy homok, vagy valami másnak kellene helyette lennie… zsenialitásom lassan már az eget veri, komolyan! de visszatérve előbbi problémámra, majd meg kell próbálni behálózni valakit… biztos nem nehéz, legfeljebb lehetetlen…. És akkor nekem is lesz porontyom! Mármint, nem akkor… csak majd akkor, ha levadászom róla a gumit, amikor… legózunk...