Jelszó: „I am merely parcticing/saying goodbye to you”
A karakter a Warcraft Az Ősök Háborúja c. trilógiából van átalakítva.

Valódi név: Korialstrasz

Álnév: Krasus (Továbbiakban Krázus)

Kaszt: Különleges Karakter: (Sárkány), Emberként egy tűzmágus az Euthanatos rendből. // A 9. osztag rang nélküli tisztje

Felszerelések:Egy nyaklánc, ami egy sárkány pikkelyéből készült évezredekkel ezelőtt. Továbbá emberi alakjában egy mágusbot, ami egy ősrégi fa kérgéből készült, ezáltal keményebb, mint a gyémánt. Közelharcokban hárításra tökéletesen megfelel.

Nem: Férfi

Kor: Ismeretlen (több ezer éves)

Születési dátum: Január 1.

Kinézet:
Emberként:
2 méter magas, ezzel szemben elég sovány teste van. Tűzpiros, vállig érő haja elüt a normál emberekétől csakúgy, mint a testfelépítése. Világoskék szemei vannak, amiből mintha valami misztikus bölcsesség sugározna mindig.

Sárkányként:
https://2img.net/h/oi34.tinypic.com/8wm4jk.jpg
https://2img.net/h/oi38.tinypic.com/24dpngn.jpg
Egy 10-15 méter magas vörös sárkány, fején tűhegyes tüskékkel, amik végigfutnak egész hátán, a farka végéig. Egész testét vörös pikkelyek fedik, amik megóvják a varázslatoktól ebben a formájában, valamint elég kemények is, tehát a fizikai támadásoknak is ellenállnak egy bizonyos fokig.

Jellem:
Feltűnően nyugodt természete van, nem lehet kihozni a sodrából. Mindig megfontolt, bölcs, hiszen hosszú élete során rendkívüli tudásra tett szert. Természetében van egy kis nagyképűség, felsőbbrendűség érzés, fajtájából adódóan, és ezt nem halasztja el tudatni másokkal, ha úgy hozza a helyzet.

Képességei:
Általában az emberi alakjában mutatkozik, mivel elvileg nem szabadna neki felfedni az igazi kilétét, ezért azt szinte soha sem használja, csak ha elkerülhetetlen, és életveszélyben van. Emberként egy tűzmágust testesít meg, ilyenkor tűzvarázslatokat tud használni, ám a passzív praktikákban is jártas. Pl: Nem kell neki póttest, hisz egy varázslattal helyettesíteni tudja azt.
Ilyenek pl:
Tűzlabda (Egy 2-3 méter átmérőjű tűzből álló gömböt lő az ellenfélre.)
Tűzfal (Egy kb. 4-5 méter hosszú, 2-3 méter magas falat idéz meg maga elé, ami porrá éget mindent, ami beleütközik. Védekezésre használja Krázus)
Elementál idézés: (Megidéz egy elemi tűzből álló elementált, ami követi minden parancsát)
Teleportáció:(Olyan, mint a shinigamik shunpoja, vagy mint az arrancarok sonidoja. Nagy távolságokat is képes vele megtenni.)

Sárkányként nincs különleges képessége, „csak” szabadjára engedi hatalmas erejét, ami magában hordoz mindent, amit egy 10-15 méter magas vörös sárkány magában tud. (iszonyatos erő, tűzköpés, gyorsaság)

Prológus:

A sárkányok hatalmas, repülő hüllőszerű lények. A legtöbb sárkánynak van valamiféle varázsereje, és felettébb magas intelligenciával rendelkeznek. Ők voltak az egyik első intelligens élőlények, akik a világon éltek, élnek. Születésüket homály fedi, nem tudni, hogy a titánok teremtették-e őket, vagy valami más okok miatt fejlődtek így ki. A régi múltban megszámlálhatatlan mennyiségben voltak a világban, de mára annyira megcsappant a létszámuk, hogy már csak itt-ott látni egyet-kettőt. Nagyon sok sárkányfajt tartanak fent, de a legdominánsabbak és a legelterjedtebbek a Vörös, Zöld, Fekete, Bronz és a Kék sárkányok voltak. A titánok minden fajnak uralmat engedélyeztek valami felett. A Vörösek voltak az élet és halál ismerői. Szerettek minden élőt, de ha nagyon nagy szükségük volt rá, halottakat is fel tudtak támasztani. A Zöldek az álomvilág uralkodói voltak, nem jelentett nekik gondot elmerülni a Smaragd Álomban (árnyvilág, szellem/lélekvilág), ahova csak nagyon keveseknek adatott meg bejutni. A Kékekből van a legkevesebb, ők az arkán varázslásban ismerték és érezték otthon magukat. Legtöbbször jeges, hideg területeken lehet megtalálni barlangjaikat. A Bronz sárkányok az időt tudták uralni. Szemük sokszor drágakőre emlékezteti az egyszerű halandókat. A Feketék talán a legelzárkózottabb, legagresszívabb faj, ők a Föld, és minden földben található dolog őrzői. Minden sárkányfajnak megvoltak a maga megtestesülései.
A leghatalmasabbak:
Alexstrasza: Az élet úrnője, a vörös sárkányok vezetője, és képviselője.
Malygos: A mágia ura, a kék sárkányok vezetője.
Nozdormu: Az idő fejedelme, a Bronz sárkányok ura.
Ysera: Az álmok hercegnője, a Zöld sárkányok királynője.
Neltharion: A Föld őrzője, a fekete sárkányok képviselője, és vezetője.

A sárkányok megígérték a Titánoknak, hogy rendre és békére fognak törekedni a világban. A természet védelmezői, és állandó egyensúlyra törekednek a mágiában és a világ dolgaiban. Teljes nagyságukat csak száz év után érik el. Hatalmas termetüket és erejüket különböző varázslatokkal egészítik ki, így félelmetes ellenségek tudnak lenni mindenki számára.
Az öt nagy megtestesülés klánjába tartozó sárkányok figyelik most a világ dolgait. Nem szólnak vele semmibe sem, ami nem igényel sürgős beavatkozást, így tudtak megmaradni az idők során teljes árnyékban, így senki sem tud létezésükről.

Előtörténet:

Gondolataimba merülve haladtam Karakura Town utcáin az embereket kerülgetve. Vajon tényleg muszáj ezt megtennem? Tényleg szükség van rá? Valóban bele kell avatkoznunk évezredek után az eseményekbe, hogy azok jó irányba haladhassanak tovább? Az emberek megbámultak, mikor elhaladtak mellettem. Nem csodálkoztam ezen, hisz eléggé elütöttem a „normális” kinézet kategóriától. Kevés olyan dolog volt a világon, amin el tudtam volna csodálkozni, koromat tekintve. Utáltam ezt a testet. Olyan érzés volt ebben a formában lennem, mintha be lennék börtönözve, rab lennék a saját testemben, ám szükségszerű volt ez, mint ahogy más is, amit az évezredek során beleszóltunk a világ sorsába. Most viszont kisebb gondom is volt, mint hogy az emberi testem miatt zsörtölődjek, fontos feladatot bíztak rám. Fontos, ám nem biztos, hogy szükségszerű feladatot. Évezredek óta figyeltük az emberiséget, őriztük biztonságukat, figyeltük fejlődésüket. Évezredek alatt egyszer sem kellett olyan szinten beavatkozni a dolgok folyamatába, mint most. Egyelőre nem volt más feladatom, minthogy megfigyelni az eseményeket. Kilétemről, mint eddig sem, úgy most sem tudhatott senki, épp ezért rendkívül óvatosnak kell majd lennem. Ha kitudódik az igazság, azonnal megfelelő intézkedéseket kell majd tennem, hogy az illető elfelejtse valódi alakom. Gondolataim még most is az egy órával ezelőtti beszélgetésen jártak.
- Korialstrasz! Jól tudod, hogy évezredek során mindig vigyáztuk az emberiséget, őrködtünk felettük. Megóvtuk őket minden bajtól. Azt is tudod, hogy nem szoktunk beavatkozni a dolgokba, most viszont megváltozott a helyzet. El kell menned a lelkek világába, Soul Societybe és fel kell ajánlanod a segítségedet a halálistenek számára, és csatlakoznod kell valamelyik osztagba a 13 közül. – rendelkezett Alexstrasza , az élet úrnője.
Figyelmesen végighallgattam a küldetés mibenlétét, ám ez nem jelentette azt, hogy tetszett a dolog. Ami azt illeti, egyel talán nem tetszett az ötlet, hogy emberi alakba bújva itt kell hagynom fajtám otthonát, és kényszer száműzetésben élni egy ideig a halálisteneknél. Ám itt az én akaratom semmit sem számított. Itt felsőbb hatalmakról volt szó, nekem pedig engedelmeskednem kellett, bármiről is volt szó.
- Ne feledd a szabályokat! Senki sem tudhatja meg, hogy ki vagy valójában! Nem szabad kiderülnie, hogy ki az igazi éned! Húzd meg magad csendben, és várj. Figyelj, és őrködj Soul Societyben. Tudod, hogy ki próbál káoszt hozni az emberi világra. Meg kell akadályoznunk!
Ezekkel a parancsokkal indultam útnak, cseppet sem boldogan. Ez volt a kötelességem, védeni az emberiséget, uralkodni az élet és halál felett. Nem tudtam, hogy meddig kell ott maradnom, ahova tartottam. Ha elvégeztem feladatom, értesíteni fognak, és akkor visszatérhetek fajtámhoz, addig viszont, el kell viselnem a jelenlegi helyzetet. Visszakanalaztam gondolataimat a jelenbe, ahol éppen Karakura városának egyik zsúfolt utcáján haladtam. Ahány ember haladt el mellettem, annyian fordultak hátra, és elképedve néztek utánam. Nyilván nem volt mindennapi látvány, hogy egy 2 méter magas vörös hajú férfi egy bottal mászkál a város közepén. Egy csendes kis mellékutcát kerestem, ahol elvégezhetem a varázslatomat. Amerre csak néztem, mindenfelé emberek járkáltak, intézték napi ügyes-bajos dolgaikat. Már az nehéz feladatnak bizonyult, hogy egy csendesebb helyet találjak magamnak, ám végül sikerült, és egy elhagyatott gyárépületre találtam a város széle felé. Évek óta itt állhatott üresen, mert semmi nem volt benne. Kitört ablakok, üres kartondobozok feküdtek itt-ott a poros padlón. Beléptem egy terembe, ami elég tágasnak bizonyult ahhoz, hogy a varázslatot véghezvihessem. Középre sétáltam, majd kezeimmel egy nagy ívet leírva végrehajtottam a varázslatot. Néhány másodperc múlva megnyílt egy kapu előttem. Egy alagúthoz hasonlított, de a végét nem lehetett látni. Egy lepke szállt ki belőle, és várta, hogy belépjek az átjáróba. Tudatommal gyorsan körbepásztáztam a gyár területét, hogy biztos nincs e valaki a közelben. Csak én voltam a gyárban, senki más, így nyugodtan léphettem be az átjáróba, ami nyomban be is zárult mögöttem.
Néhány percnyi séta után kiléptem az átjáróból, és nyomban két őrrel találtam szembe magam, akik gyanakvó arccal méregettek.
- Ki maga, és mit akar itt?
- Nyugalom. Békés szándékkal jöttem, és a főkapitány már vár rám. – mondtam, teljesen nyugodt hangon. Az őrök tovább engedtek, de gyanakodva méregettek, míg el nem tűntem a szemük elől. Feladatom szerint először a főkapitányt kellett meglátogatnom, és átadnom neki egy borítékot, ami gondosan le volt pecsételve a kíváncsi szemek elől, és csak én tudtam, hogy mi állt benne. Sikerült eltalálnom a főkapitány irodájába, ahova be is engedtek. Nyugodt arccal és megfontolva, lassú léptekkel haladtam a kapitány asztala felé.
- Jó napot! Bizonyára tudja, hogy miért vagyok itt. –köszöntöttem, és átnyújtottam neki a borítékot. A főkapitány elvette, felbontotta, és olvasni kezdte. Egy-két résznél elég érdekes arcot vágott, ám én továbbra is nyugodt arccal néztem őt, és vártam, hogy reagáljon. A főkapitány elolvasta a levelet még kétszer, és némi gondolkodás után szólalt csak meg.
- Szóval, maga egy mágus?
- Igen. – jött a rövid válasz.
- És mi oka van egy mágusnak arra, hogy segítsen nekünk?
- Meg van a jó okom rá, mint ahogy maguknak is. Azért jöttem, hogy segítsek a Seireiteinek harcolni Aizen ellen. Nem csak a maguk érdeke, hogy megnyerjék ezt a harcot, ugyan úgy a mienk is. – mondtam. Persze nem ez volt az igazság, de valamit ki kellett találnom, hogy ésszerű legyen ez a látogatás, hisz senki sem tudhatta, hogy mi vagyok, és mi a célom.
- Ezúton is szeretném felajánlani segítségem a Seireitei számára. Rendelkezzen velem. – mondtam, majd enyhén meghajoltam. Büszkeségem megkövetelte tőlem, hogy ne hajlongjak „ilyenek” előtt, de most ezeket az érzéseket is el kellett tennem, legalább egy kis ideig. A shinigamiknak pedig jobb volt, ha csak annyit tudtak, amennyit feltétlen tudniuk kellett, így egyik felet sem fogják kellemetlen dolgok érni.
- Bár furcsa ez az egész, úgy gondolom, nem Aizen egyik kéme, így nem látom akadályát annak, hogy csatlakozzon a Seireiteihez, és segítsen nekünk. Melyik osztagba szeretne tartozni? –kérdezte a kapitány.
- A kilencedik azt hiszem, megfelel. – mondtam. Lényegtelen volt, hogy melyik osztaghoz sorolnak majd. A célom már elértem, és bekerültem a Soul Societybe. Mégis választani kellett, és így az kilencedik osztagot választottam, mivel a 9 az én fajtámnál egy különleges szám.
Ezután beszéltünk még néhány dologról a Seireiteit illetően, majd megköszöntem a kapitánynak fáradozását, és elindultam a kilencedik osztag területe felé.