Jelszó:Süss fel nap, fényes nap... ♪♫♪
Név: Waishi Raizu
Kaszt: Shinigami
Rang: 2.osztag tisztje
Nem: Férfi
Kor: 19 éves
Születési dátum: 09.01.
Kinézet: Szőke haj, barátságos arc, sportos alak. Többnyire a zöld edzőruháját viseli, de küldetésekre felveszi a shinigami ruháját.
Felszerelés:zanpaktu
Jellem: Kedves, energikus, barátságos, de igen csendes. Egyetlen hibája, hogy őszintén meg mondja, mit gondol valakiről vagy valamiről, ami sokszor keveri bajba.

Zanpaktu neve: Rakurai Ookami (villámfarkas)
Zanpaktu fajtája: villám
Zanpaktu kinézete: egy átlagos katana, sárga markolattal
Zanpaktu shikai: nem változik sokat, csak a pengét elektromosság járja át
Zanpaktu előhívás: Unari, Rakurai Ookami

Zanpaktu támadásai:

1.Hayai, Rakurai Ookami(gyorsabban villámfarkas)ilyenkor a zanpaktuból kis elektromosságot vezetek át a testemben és a sebességem megkétszereződik, de maximum 5 percig tudom tartani a reitsum miatt. Később ez, majd nőni fog ez az időkorlát a lélekenergiám növekedésével.

2.Hoero, Rakurai Ookami(üvölts villámfarkas)Ennél a támadásnál elektromosságot gyűjtők a kardomba, majd kilövöm azt egy elektromos nyaláb képében. Kb. 9 másodperc után tudom lőni a következőt.

Előtörténet:

-És a 100m síkfutás első helyezette, Waishi Raizu.- mondta valaki a hangosbemondóban a nevemet. Lassan, nyugodtan léptem fel a dobogóra. Arcomon egy halvány mosoly az emberek felé, majd keresni kezdtem egy férfit a tömegben, a bátyámat. Mikor megtaláltam, büszkén nézett rám. Egyedül ezért futok, hogy lássam mosolyogni, mert szüleink halála óta, ritkán láttam nevetni, szinte sosem. Megkaptam a virágot és a pezsgőt, majd leléptem a dobogóról.
~Ezután irány az országos, bár nincs túl nagy kedvem hozzá, de ha már én lettem a győztes, akkor megtisztelem a városomat, hogy megnyerem az országost is.~gondolkoztam magamban.
- Ez az én kisöcsém!- ordibálta át a tömegen, miközben próbált felém jutni. – Ezt megünnepeljük, elmegyünk valahova vacsorázni- mondta, mikor már ott volt mellettem.
- Nem lehetne inkább otthon enni?- kérdeztem fáradt hangon.
Ahogy akarod, akkor, majd rendelünk valamit- egyezett bele. –Na menjünk!- mondta és a kocsi felé vettük az irányt.
Benn a kocsiban halkan szólt a zene, alig hallottam, de ez nem volt akkora baj, mivel, majd szétrobban a fejem. Fejemet az ablakhoz nyomtam, hogy úgy hűtse és közben néztem a házakat.
- Valami baj van?- kérdezte aggódva a bátyám.
Nem, nincs, csak egy kicsit fáj a fejem. Lehet, hogy csak egy kis napszúrás- válaszoltam.
- Mi a fene?- kiáltott fel a bátyám, aki nagyot rántott a kormányon, amitől neki mentünk egy háznak. Mikor kinyítottam a szemem, már kint voltam a kocsiból. Az autó lángolt és én mindig benne ültem a bátyámmal. Nem nagyon értettem.
- Rai- hallottam Shiro hangját magam mögött. Hátrafordultam és egy lánc lógott ki a mellkasából.
-Shiro, egy lánc csüng ki a mellkasadból! -
- Ja, tudom, már észrevettem, de amúgy neked is! Aztán most mi meghaltunk?-
Lenéztem és igaza volt, nekem is ott lógott. Próbáltam leszedni, de nem sikerült.
- Nyugi, már én is próbáltam, nem jön le- bökte felém. Egy furcsa zajt halottunk a hátunk mögül, amire mindketten hátra fordultunk és, amit láttunk az lesokkolt minket. Egy szörny lépett elő a semmiből, hat lábbal, és egy furcsa fehér maszkkal, ami csak úgy világított az éjszakában. Folyamatosan csak üvöltött, de egyszer csak megindult Shiro felé. Sajnos esélye nem volt futni, olyan gyors volt a lény. Köpni-nyelni nem bírtam, de a túlélő ösztön hajtott és futásnak eredtem. Gondolom, miután a szörny megette a testvéremet utánam eredt. Hirtelen egy fickót tekintettem meg magam előtt.
- Fuss az életedért- kiáltottam rá, de mintha meg se halotta volna. – Fuss- üvöltöttem rá újra, erre előhúzta kardját.
~Ez az már ketten is ki akarnak nyírni, csak tudnám mit tettem, hogy ennyire meg akarnak ölni~ tűnődtem magamban futás közben. Mikor már csak 1-2 méter választott el a szörny szájától és a szamurájtól, hatalmas ötletem támadt. Megálltam szembe fordultam a lénnyel és nekifutottam, majd átcsúsztam a lábai közt.
~Öljék meg egymást, ne engem, már a bátyámat így is elvesztettem.~ Miután átjutottam, azonnal felpattantam és rohantam tovább. Egy nagy vágást halottam magam mögött és sajnos nem bírtam megállni, hogy ne nézzek hátra. Így, mikor hátranéztem, már csak a fickó állt ott, de aztán ő is eltűnt…
- Ne fuss, nem akarlak bántani- mondta valaki mellettem, majd hatalmasat estem az ijedtségtől. Kinyitottam a szemem és egy barátságos mosoly volt, amit először megláttam és mellé egy kezet, gondolom, azért, hogy felsegítsen a földről. De inkább úgy döntöttem, hogy nem fogadom el, biztos, ami biztos, hátha még meg akar ölni.
- Ki vagy te?- kérdeztem.
- Halálisten- válaszolta.
~Mintha már halottam volna róluk~tűnődtem magamban.
- Miért akartál megölni?-
- Nem akartalak megölni, megmenteni akartalak és, ahogy látod, sikerült- válaszolta kedvesen. Csöngésre lettem figyelmes, ami a halálisten kezéből jött. Egy telefont tartott a kezében és azon jelzett valamit. – Mennem kell, de addig is átküldelek egy jobb helyre!- mondta, majd felemelte a kardját és annak markolta végét a fejemhez nyomta. Furcsa melegséget és boldogságot éreztem a testemben, majd lehunytam a szemem és átadtam magam az érzésnek.

Lelkek városában:

Mikor kinyitottam a szemem egy családi házban voltam, aminek a stílusa a középkor lehetett. Gyerekek futkostak körülöttem. Egy nő jött oda mellém és elmondott mindent, hogy hol vagyok, mi történt velem, kik azok a halálistenek, vagy a hollowk és, hogy mi történt a bátyámmal, amit sajnos sejtettem. Majd megreggeliztetett. Miután megettem elmentem sétálni, hogy kiszelőztessem a fejem, meg hogy felmérjem a terepet. Miközben sétáltam arra lettem figyelmes, hogy éhezek pedig kb. tíz perce ettem. Még sétáltam vagy 5 percet, de aztán már nem bírtam tovább és visszamentem, hogy kérjek még egy kis kaját. Elég furcsán nézett rám, de végül is adott nekem és ez a lényeg. Evés közben többet mesélt a shinigamikról és az Akadémiáról és azt javasolta, hogy jelentkezek oda. Ezen egész este gondolkodtam, míg el nem aludtam. Másnap úgy döntöttem, hogy jelentkezek, mert rájöttem, hogy nagyon tetszet ez a dolog, amikről a nő mesélt, meg aztán megakarok ölni minél több hollowt, hogy mások ne éljék át ugyanazt, amit én a bátyám elvesztésével.
Sikeresen felvettek az Akadémiára, ahol magtanultam kidoukat használni, különösen jól ment a Byakurai. Kardforgatásnál is ügyesnek bizonyultam. Mikor a shunput vettük, nagyban leelőztem társaimat, amit a futó hátteremnek bizonyítottam be. A gyorsaságom miatt azt javasolták, hogy vegyek fel egy lábszárvédőt, ami csökkenti a sebességem.
A 3.évben megismertem a zanpaktum, azaz téged. A kertben meditáltam, amikor halottam, hogy valaki hívott, de nem tudtam, hogy ki az. Majd valahogy, nem is tudom hogyan, kimondtam a neved. Egy furcsa világba kerültem, ahol a felhőkön jártam és ott álltál teljes pompádban, egy hatalmas hófehér farkas, majd játszani hívtál. Egy elég ósdi játékra, a fogócskára. Azt mondtad, ha elkaplak, akkor kapok tőled valamilyen ajándékot. Azt gondoltam könnyű lesz, mivel az osztályomban én vagyok a leggyorsabb, főleg, hogy most leveszem a lábszárvédőt, amitől majd még gyorsabb leszek.
- Kezdhetjük? – kérdezted.
- Persze - válaszoltam, majd megindultál. Elég gyors voltál, de nem elég gyors hozzám képest. Mikor már csak 1 méter választott el, hogy elkapjlak, ekkor hátrafordultál, rám vigyorgottál, majd eltűntél a szemem elől, csak egy villanást láttam utánad, mintha egy villámot láttam volna. Hirtelen valaki kigáncsolt hátulról. Te voltál az. Továbbra is mosolyogtál rám és aztán te is odafeküdtél mellém és hosszú órákon át beszélgettünk mindenről.
A záróvizsgám elég jól sikerült, szinte kitűnő lett, majd jelentkeztem a 2.osztagba, ahova felvételt nyertem.
Hát így váltam shinigamivá, Rakurai Ookami!