Főkapitány létemre én vezettem a Hueco Mundo-ban levő Shinigami csapatot. Kevesen voltunk. Egyedül én voltam képes komolyabb ellenfelek ellen harcolni, ugyanis elég alacsony rangú tisztekkel érkeztem. Csupán információt akartunk gyűjteni a környékről. Elrejtettem a lélekenergiámat, hogy olyan könnyen ne szúrjanak ki minket, azonban egyszer arra lettem figyelmes, hogy valami leszedi az embereket. Ki is engedtem a lélekenergiámat, hogy jelezzem a támadónak: Nem jó emberrel kezdett ki. Mindenki a földre zuhant sérülten, kettőről kapásból megállapítottam, hogy halottak...
-Te meg mégis ki vagy? Eddig hol rejtőztél mond csak? Csak nem te voltál a vezetője ennek a szánalmas ki csapatnak kapitány uram? Koránt se hidd, hogy megijedtem, vagy félek tőled. Én egy Arrancar vagyok, és ha kell, akkor veled is végzek.-felvette a támadó állását, én pedig lehajítottam magamról a kapitányi göncöt. Túl nagy, nem lehet benne harcolni, és az sem lenne túl jó, ha megsérülne. Ezért hordok alatta normális ruhát, amit Karakurában hordanak mostanság.
-A nevem nem kapitány uram, hanem Ken Aruya, a 13 őrosztag főkapitánya.- előhúztam a kardom a hüvelyéből - Tisztelj meg azzal, hogy elmondod a neved...Nem szeretek névtelen lényeket a pokolra küldeni. -általában nem mondanék ilyet harc közben, de 5 rám bízott Shinigami az életével fizetett, és őket én fogom megbosszulni!

Lehajította magáról a kapitányi köpenyt. Akkor kerekedett el a szemem. A köpeny hátulján az egyes szám díszelgett.
~ Mi? Ő lenne a főkapitány? Ki nem nézné belőle az ember ilyesmit.
Emberi világban hasonlatos ruha volt a köpeny alatt. Gondolom nem akarta, hogy a híres köpeny megsérüljön a harc hevében. Ismételten ránéztem, és végig mértem. Egyértelmű célja, hogy a társaiért bosszút álljon.
- A nevem nem kapitány uram, hanem Ken Aruya, a 13 őrosztag főkapitánya.- előhúzta a kardját - Tisztelj meg azzal, hogy elmondod a neved...Nem szeretek névtelen lényeket a pokolra küldeni.
- Szóval te vagy a Főkapotány. Örvendek, és nekem a megtiszteltetés, hogy én győzhetlek le – nagyzolósan mondtam – Az én nevem Eliana …. Eliana del Barros 24-es számú Arrancar. … De biztos, hogy itt akarsz harcolni? – mutattam rá a kardra, és néztem a lábamnál fekvő félholt shinigami-ra – De felőlem csak nyugodtan. Úgy se akartam életben hagyni őket.
Mélyen barna szemébe néztem. Nem tudom, lehet kerestem valamit. Gyengepontot? A mozgásképtelenektől Sonido-val közelebb ugrottam a kapitányhoz. Gyorsaságom egy pillanatra meglephette, mert keze nem mozdult. Mintha érezte volna, hogy ezzel nem a támadás a célom.
- Akkor gyere utánam. – néhány méterrel arrébb mentünk – Azt hiszem itt nem fog megzavarni senki semmiben, hisz ha nem figyelsz, akkor az az életedbe kerülhet. – fagyos lélekenergiám járta át a területet néhány percre.
Igen elég messze vagyunk bármihez is. Itt nem jöhet utánam senki. Magam vagyok. Mégis készen állok a küzdelemre. A lélek energia szint különbség tapintható, de nem hagyom, hogy a pokolba küldjön. Még lehet, hogy akár győzhetek is.
- Akkor kezdhetjük is? Ken Aruya?
Rontottam neki a kardommal. Sonido segítségével növelem az eleve gyors sebességemet. Kardok ütköznek. Szúr a kardjával, de sajátommal jobb irányba hárítom, és megpróbálom egy rúgással eltalálni az arcát. Viszont kezével hárítja a rúgásomat, viszont karddal akarok elégtételt venni, viszont ez elől elugrik, majd hihetetlen sebességgel támad, és vágást ejt a combomon.
~ Csak nem ennyiből rájött? – kerekedett el a szemem – Nem az nem lehet, hogy ennyiből rájött volna, hogy a rúgásaimtól kell igazán félnie.
Nincs sok lehetőségem muszáj valahogy elégtételt vennem. De nem szabad elvesztenem a fejemet, különben a következő már az életembe kerülhet.
Ismét a karddal támadtam. Egy fentről érkező csapását hárítva magam mellet elvezettem a csapást, majd egy forgással a kezemből a szemébe fújtam a hókristályokat.
~ Most van esélyem. Tudom, hogy elég aljasak a támadásaim, de ha beválnak?
Csak néhány percre, vagy másodpercre lehet így elvakítani az ellenfelet. Ezt most ki is használtam, és kardom egyenesen a válla felé száguldott. Még ha csak a karját sikerül megvágni, az is már fél siker. De ennek muszáj bejönnie.

-Szóval te vagy a Főkapotány. Örvendek, és nekem a megtiszteltetés, hogy én győzhetlek le. Az én nevem Eliana …. Eliana del Barros 24-es számú Arrancar. … De biztos, hogy itt akarsz harcolni? De felőlem csak nyugodtan. Úgy se akartam életben hagyni őket.-mutatott a még életben levő tisztekre.
~Tartsatok ki, hamarosan visszajövök~Majd elindultunk egy másik helyre, és mikor megérkeztünk, nekem rontott. Egész gyors. Kivédtem az első támadását, majd gyorsan visszatámadtam. Megpróbált megrúgni, de a karom idejében a fejem mellé emeltem, és ezt is hárítottam, a következő támadása ismét a karddal történik, de egy ugrás után a kardom legszemetebb képessége nélkül megvágom a combját, és ekkor átkoztam a fejem, ugyanis akkor már olyan sebet ejthettem volna rá, hogy a harcnak vége lenne.
~Gyors...És szerintem nem véletlenül használta a lábát. Nem tudom, hogy mennyire improvizál, de muszáj rendszert keresnem a mozdulataiban.~ Megpróbáltam felülről támadni, de elvezette maga mellett a támadást, majd hóvirágokat fújt a szemembe. Egy ideig nagyon ideges voltam, aztán, mikor rájöttem, hogy mi van, megpróbáltam megnyugodni. Hallottam, hogy közel van, és hogy támad. Késő!! Megpróbáltam elugrani, azonban így is belevágott a karomba. Emiatt felbuzdulva mégegyszer támadott, de mostmár hallottam, nem volt ideje óvatoskodni, ezért ezt a jobb kezemben levő karddal feltartottam, közben bal kezemmel kitisztítottam a szemem. Megpróbálta visszanyomni a kardomat.
-Látom, muszáj leszek máris megtenni az első veszélyes lépést...-azzal a kardom hirtelen belángolt, de amilyen hamar meggyulladt, ugyan olyan hamar el is aludt. Látszólag semmi nem változott. A másik kezemmel is megfogtam Ryut, és löktem egy jót rajta. Gyors támadást indítottam, most azonbal félrevezetően a karjára, csak aztán próbáltam meg a combját célozni. Tudtam, hogyha egy elég mély sebet ejtek, akkor a fél lábát leégethetem vele.
~Ken, miért nem használod a shikai-t? Nem jellemző, hogy alapformámban használod ezt a képességed, így nem olyan hatékony...Ne légy arrogáns, biztosan tud valamit, még nem hívta elő a kardját!~ Gondolatban bólintottam egyet. Elvégre igaza van, valamint a harcot is gyorsan be kell fejeznem, ha az életben maradt Shinigamikat meg akarom menteni.

Sikerült. Bár nem teljesen úgy ahogy akartam. Csak ép hogy sikerült megvágnom a karját. Ez koránt sem elegendő. Ha nem ötlök ki semmit, az az életembe is kerülhet. Egy újabb csapásomat hárította, és közben visszanyerte a tisztán látását. Megpróbáltam lenyomni a hosszú, de annál inkább törékenynek látszó kardot.
- Látom, muszáj leszek máris megtenni az első veszélyes lépést...- azzal a karja hirtelen belángolt, de amilyen hamar meggyulladt, ugyan olyan hamar el is aludt. Látszólag semmi nem változott. De mégis úgy éreztem, hogy ezt a mozzanatot koránt sem szabad félvállról vennem. Megfogta mindkét karjával a kardját, és erősen lökött rajtam egyet. Ezután indult egy támadással. Látszólag a karomat célozta, mégis gondoltam, ha rájött arra, hogy a rúgásaim sokkal erősebbek, mint az ütéseim, akkor sejthető, hogy a combomat fogja támadni. Be is jött centik hiányoztak, hogy ismételten vágást ejtsen a lábamon.
~ Muszáj lesz? Ez meg milyen szöveg már? El kell ismernem, hogy ebben az állapotban centikkel kerülöm el a támadásait. Viszont ha használom a Resurrection-omat, akkor bőven meghaladom a sebességét. De neki még ott lesz meglepetésnek a Shikai és a Bankai, melyek a főkapitányhoz méltóan valami félelmetesre kell számítanom. Viszont ha így megy tovább, akkor nagyon hamar kifáradok. Egyértelműen gyorsan akar végezni velem, hisz nem vagyok olyan erős, mint ő, viszont az életben maradt társai meg segítségre szorulnak. Most akkor mihez kezdjek.
- Szabad megkérdeznem, hogy mi volt ez a spontán lángra gyulladás? A kardod tűz típusú lenne? – kérdeztem, miután távolabb ugrottam tőle – Ha veszélyes lépés alatt azt értetted, hogy súlyos sebet ejtesz a lábamon, akkor ez nem vált be. Viszont nem rossz elgondolás.
Sonido segítségével oda ugrottam. Először egy fentről jövő támadásomat védte, majd ahogy sejtettem az ő csapása lentre a lábaimra irányult. Jobbra kitértem, majd ő amilyen gyorsan az előbb támadt, ugyan olyan gyorsasággal szúrt ismét az irányomba, de ekkor Sonido segítségével elő, de guggolva érkeztem. Kezeimet letettem, és egy felfelé irányuló rúgással próbáltam az állát eltalálni.
A következő támadásom kardal történt, de ezt hárította szépen, majd egy fordulattal próbáltam a szabad kezemmel megütni őt. De a karomat megfogta, és erősen megszorította, majd ő kardjával támadott, mely a másik karomat találta el. Szerencsémre annyira eltudtam lépni, hogy ép hogy csak súrolta. Nem ugrottam el messzire, így azonnal karddal támadtam ismét, de most a célom ismét az elvakítás volt, viszont erre számított, és mielőtt használhattam volna az arcomtól pár centire elsuhanó vágással jelezte, hogy meg ne forduljon a fejembe még egyszer. Sajnos nincs sok lehetőségem muszáj megpróbálnom.
- Claro de luna – kiáltottam, és sikerült a két kezét, és második indításra a lábait néhány másodpercre megkötnöm a világosszürke színű hold alakú technikával, melyet a karkötőmből indítottam. - Ardiente Garra – Fehér színű karom energia már száguldott is felé. Még ha sikerült is kiszabadulni a kötésből, akkor is remélem, hogy a támadásom célt talált. Ha nem, akkor tényleg kénytelen leszek használni a kardom kiengedett formáját.

-Szabad megkérdeznem, hogy mi volt ez a spontán lángra gyulladás? A kardod tűz típusú lenne? Ha veszélyes lépés alatt azt értetted, hogy súlyos sebet ejtesz a lábamon, akkor ez nem vált be. Viszont nem rossz elgondolás. -kérdezte. Heh
-Igen, Ryu tűz típusú. Veszélyes lépés...ezt majd érezni fogod!-mosolyodtam el gonoszan, sé tovább támadott. Egyszer sikerült állba rúgnia, amitől elvesztettem az egyensúlyom egy időre, de mégis sikerült rendbe jönnöm, és védeni a támadást. Aztán megjött az, amire vártam. Sikerült megvágnom!
- Claro de luna-mondta, azzal mintha lekötötte volna a kezeimet és a lábaimat, nem tudtam megmozdulni.
-Ardiente Garra-láttam egy furcsa támadást, azonban elhamarkodottan cselekedett. Mielőtt elküldte volna, odakapott a karjához, és látta, hogy a bőr egy kis 3 cm-es körben leégett róla, Így a támadása sem lett olyan erős. Kiszabadultam a lekötéséből, és elugrottam volna, de a támadása elérte a bal karom egy kis részét.
-Nyomorult!-suttogtam vicsorítva, majd normális hangnemre váltottam- Egész erős vagy, Eliana. Azonban...látod, mi lett a karoddal...Ez egy eléggé kis vágás volt, valamint a kardom alapformájában. Tanácsolom, hogy menekülj, mielőtt még ki kellene engednem a kardomat!-mondtam eléggé fenyegetően, odanyúltam a sérült vállamhoz. Hál' Istennek nem lett túl komoly sérülés, és amúgy is jobb kezes vagyok, de ha nincs ekkora szerencsém, akkor lehet, hogy most a földön feküdnék.

-Igen, Ryu tűz típusú. Veszélyes lépés...ezt majd érezni fogod!
Nem teljesen értettem, hogy mire céloz ezzel, de az ördögi mosoly arra engedett következtetni, hogy nem érdemes egy percre is kihagynom. Claro de luna támadásom sikeresen megfogta, de a Ardiente Garra támadáskor a karom, ahol megvágott égő fájdalom kezdett gyötörni. A támadás nem sikerült olyan jóra, mint reméltem, de ez is több a semminél. Viszont ami a karommal történt az aggasztóbb volt. Egy viszonylag nem nagy, de nem is olyan kicsi területen megégett a karom. Egyáltalán nem kellemes dolog.
~ Valószínűleg ez lehet a képessége, bár furcsállom, hogy Shikai előtt képes volt ilyenre. Mi lesz, ha tényleg kiengedi a kardját? Arról nem is beszélve, hogy még ott a második színt.
- Egész erős vagy, Eliana. Azonban...látod, mi lett a karoddal...Ez egy eléggé kis vágás volt, valamint a kardom alapformájában. Tanácsolom, hogy menekülj, mielőtt még ki kellene engednem a kardomat!
~ Tényleg el kéne menekülnöm? Nem ilyesmi meg sem fordulhat a fejemben. Ha nem tudom legyőzni, akkor mit akarok majd ellene - mély emlékek - Nem nem szabad feladnom. Ha kell kikényszerítem belőle a Shikai-t, és megpróbálok a második szinten is helyt állni.
- Nem ... Nem fogok elszaladni ... Nem fogom feladni, és egy ilyen kis valami sem fog megállítani. Mert ugyan is te sem láttál mindent. MEGMUTATOM, HOGY ENGEM NEM SZABAD ALÁBECSÜLNI! ... Köszönöm a dicséretet, de ha azt hiszed, hogy megfutamodok, akkor tévedsz. ....... - lehunytam a szemem
~ Nincs más lehetőségem. Most be kell vetnem. Majd meglátjuk, hogy a láng megfagy, vagy a jég olvad el.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale
Suttogtam bele az örök éjszakába. A szél feltámadt előttem, és a hideg és dermesztő hó és jéghideg szél kavargott, és az ég sejtelmesen elborult. Miután teljesen lehűlt minden, akkor mutatkozott meg az igazi alakom.
- Remélem felkészültél ... Mert most lehet, hogy a lángok örökre megfagynak.
~ Nincs sok esélyem, de ha sikerül megtévesztenem, az most az én javamra hajthatja a vizet.
Iszonyatosan fáj a karom, még ha most az arcom nem is mutatja vissza mindezt. A kaszámat megpörgetem, és összegyűjtöm a szelet, majd mint egy csapás a havat, és a jeges süvítő szelet egyenesen ellenfelem felé küldöm. Mint oly sokan előtte a reflex most is működik, és eme szélvihartól óvva az arcát kezét maga elé teszi. De ekkor már késő. Ott termek bal oldala mellet, ahonnan eleve nehezebb egy jobbkezesnek támadást kivédenie, és a fülébe súgom:
- Halott vagy! - mint egy végszóval a kasza hihetetlen sebességgel száguldott a mellkasa felé.
Könyörtelen egy támadás, de ebben a formámban tényleg nem a könyörületességemről vagyok híres. Vagy sikerül elkerülni, vagy nagyobb sérülést szerez, vagy itt vége is lehetne a harcnak.

Nem ... Nem fogok elszaladni ... Nem fogom feladni, és egy ilyen kis valami sem fog megállítani. Mert ugyan is te sem láttál mindent. MEGMUTATOM, HOGY ENGEM NEM SZABAD ALÁBECSÜLNI! ... Köszönöm a dicséretet, de ha azt hiszed, hogy megfutamodok, akkor tévedsz. .......-őszinte részvétem...
-Congelar en mi corazón Nieve Cristale -erre néztem egyet, bár volt egy sejtésem, hogy mit akar. A levegő mintha lehűlt volna. Eliana megmutatta az igazi alakját.
-Remélem felkészültél ... Mert most lehet, hogy a lángok örökre megfagynak.-megszorítottam a kardom markolatát.
~Támadás közben fogom használni...Biztos siker!~Már jött is a támadás, ráadásul tökéletes. Jeges szelet fújt a képembe. Bár automatikusan a szemem elé tartottam a kezem, már a kardom nevét kimondtam, és éreztem, hogy a hőmérséklet nő a közelemben. Így ismét rejtve maradt Ryu átalakulása. Azonban a következő csapás gyorsan, oldalról jött a kaszával. Fenébe! Így fel kell fednem a kispengék erejét. A pallos ott virított a kezemben, éléből pedig minipengék álltak ki. Két ilyen penge, mint a kígyó hajolt elém, hogy megvédjenek a támadástól. Rengetegszer mentenek meg, mert kiválóan hajlanak, azonban egy kicsit oldalra kell fordítani a fegyvert, hogy rendesen tudjon menni. Bár feltartottam a támadást, elég, hogyha egy fél másodperccel később kezdem el előhívni a kardomat, és...
-Mit is mondtál az előbb?-azzal visszahúztam a két kispengét, és egy hatalmas erejű vágással támadtam. Kivédte, de hátraugrott...
-Óh, nyugi, Ryu baszott könnyű!-azzal engedtem, hogy nekicsapódjon a földnek, aminek következtében egy hatalmas puffanás hallatszott, és a port is felkavarta-Legalábbis, az én kezemben az. Most azonban pontot teszek a harcunk végére!-azzal használtam a Shunpo-t,és gyorsan elé kerültem, majd onnan indítottam jó pár támadást. MIndet kivédte, és ismét hátraugrott. Mikor földet ért, hátulról rátettem a kezem a vállára, aminek semmilyen szerepe nem volt, csupán egy figyelmeztetés.
-Viszlát!-és megpróbáltam átszúrni. Reméltem, hogy ez a harc utolsó része, a pont, amely lezárja, és ami két halott Shinigami bosszúja.

//Bocsi a késői reagért^^''//

Mikor támadtam, akkor valami furcsa penge alakú valami állította meg a támadást. Nem egy, hanem több apróbb, melyek kezdőpontja egy hatalmas pallos volt.
~ Eddig a kardja nem ilyen volt? – képedtem el – Ez lenne a Shikai-ja? Bár éreztem, hogy a hőmérséklet emelkedett a közelében. De nem hittem volna, hogy így engedi ki a Shikai-ját.
- Mit is mondtál az előbb? - azzal visszahúzta a két kispengét, és egy hatalmas erejű vágással támadt.
Kivédtem, de hátraugrottam. Egyáltalán nem viccel. A támadás olyan erős volt, hogy féltem is, hogy képtelen vagyok védeni, vagy ha a kaszámmal védem is, akkor is az eltörik tőle. Pedig az én fegyveremre tényleg nem az jellemző, hogy könnyen eltörik.
~ Az a pallos… Tényleg elég nagy. Az én kaszám teljesen eltörpülhet mellette, vagy legalábbis most így érzem.
-Óh, nyugi, Ryu baszott könnyű! - azzal engedte, hogy nekicsapódjon a földnek, aminek következtében egy hatalmas puffanás hallatszott, és a port is felkavarta - Legalábbis, az én kezemben az. Most azonban pontot teszek a harcunk végére! - azzal használta a Shunpo-t, és gyorsan elém került, majd onnan indított jó pár támadást. Mindet hajszál híján kivédtem, és ismét hátraugrottam.
- Gondoltam… Nem kellet volna ezt elmagyaráznod.
Arcom még mindig nyugodt volt, egyedül a szemem árulhatott volna el. Belül viszont mintha kétségbe estem volna. Elég gyors, és figyelnem kell, hogy nehogy megvágjon, mert annak súlyos következményei vannak. De mintha lelassultam volna…
~ Tényleg ilyen erős lenne a 13 őrosztag kapitánya? Kételyek gyötörnek. Képes leszek egyáltalán megsebezni? Támadásaim nagy részét egyszerűen kivédi. Muszáj leszek valami jó kombinációt használni, különben tényleg itt hagyom a fogamat.
Mikor földet értem, hátulról rátette a kezét a vállamra, amitől én nagyon meglepődtem, és ez az arcomra is kiült. Elkerekedett a szemem, és szám is apró résnyire kinyitódott, majd hátra néztem, és a penge már száguldott is felém. Néhány másodperc alatt zajlott le az egész.
Hátra ugrottam, és fél térdre érkezve pihegtem egy kicsit, majd a karomhoz kaptam, melyen egy elég nagy vágás ékeskedett. Nem is váratott magára az után hatás. Elkezdett égtelenül égni a seb, melytől szívem szerint felkiáltottam volna, de ehelyett összeszorítottam a fogamat, és kezemben fegyveremmel felálltam.
~ Egy hajszálon múlt az életem. Szerencsémre viszonylag gyors vagyok, még ha úgy is érzem, hogy hozzá képest ez semmi. Mert ha tényleg elég gyors lettem volna, akkor megúsztam volna sérülés nélkül. Úgy érzem túl nagy falat nekem. De nem fogok meghátrálni. Itt nem fogom feladni. Megmutatom, hogy én is tudok vágást okozni neki, mely számára is meglepetés lesz.
- Nem rossz…. Akkor… Most én jövök. – arcomra visszatért a nyugodtság, bár lelkem még mindig civódott.
Felé szaladtam, és Sonido segítségével mögé ugrottam, mely re számított, viszont ő csapásra márt, viszont Claro de luna-val a lábát kötöztem meg, majd elé ugrottam, de gyorsan hátrálnom kellet, majd a karjára is próbáltam a lekötözés, és végezetül, hogy remélhetőleg sokat nem tud mozogni, pár vágást ejteni a karján.
~ Ha csak öt sikeres volt, akkor azzal már sikeresen megfagyaszthatom az egész karját. Ha csak kettő, azzal sokat nem érek el vele, hisz nem hiszem, hogy sikerült elég mély, és nagy vágásokat ejtenem rajta.
Majd jól hátra ugrottam, és ismételten megpróbáltam.
- Ardiente Garra!
Most sokkal nagyobb erőt adtam bele, és gyorsabban is száguldott ellenfelem felé, viszont miután ellőttem ismételten a karomhoz kaptam. Iszonyatosan fájt a mély seb, mely mintha nem is a bőrömet, hanem a lelkemet belülről égetné. Hatalmas pór van. Ha leül, akkor megláthatom, hogy milyen sikeres volt a támadásom.

A támadásommal sikerült egy jó mély sebet ejteni a karján. Nem volt szándékom elégetni a karját, ezért legyengítettem a technika erejét, azonban így még fájdalmasabb. Ha leég, hamarabb megszabadul tőle, így azonban ott égeti a karját jó darabig.
~Mindjárt megszabadítalak a fájdalomtól...Na aggódj~ Kitartó, szívós, és ahogy elnézem, elég büszke. Akárcsak...Hagyjuk. Felesleges most ezen gondolkozni. Nem kiáltott fel fájdalmában, de valahogy éreztem, hogy legszívesebben ezt tenné.
-Nem rossz…. Akkor… Most én jövök.-Volt egy olyan érzésem, hogy hiába szemből támad, mégis mögém kerül. Sejtettem. Azt hittem, támadni fog, azonban lekötözte a lábaimat. Ekkor már tudtam, hogy mi a terve. Gyorsan hátraugrott. A karomat is megpróbálta lekötözni. Sikerült neki, és pár gyors vágást intézett a karjaimra. Valahogy sikerült elrángatnom a csapások elől, azonban mind a két karomba belevágott egyszer. Elmosolyodtam. Mint az apa, aki írni tanítja a fiát, és az sikeresen leír egy mondatot. Nem voltak mélyek a sebek. Tudtam, hogy mi jön ezután.
-Ardiente Garra!-kiszabadítottam a kezem a kötésből, és megpróbáltam kettévágni a technikát. Éreztem még a hideg vágást a karomon. Teljesen ellentéte az enyémnek. Megpróbáltam megállítani az Ardiente Garra-t. Mikor odacsaptam, sokkal gyengébbnek gondoltam. Ugyebár...az önbizalom nem jó dolog. Annyira visszanyomta a kardomat, hogy néhány kispenge majdem belémszúrt, azonban sikerül elgörbítenem őket idejében, de a támadásnak akkora volt a lendülete, hogy ilyen kezdéssel nem tudtam volna visszanyomni, ezért oldalra fordítottam, és a kispengékkel körbeöleltettem magam, így gyakorlatilag egy védőburkot csináltam magam köré. Jól felkavarta a port körülöttem. Mikor tudtam, hogy vége van, lehúztam magamról a "pajzsot".
-Eliana del Barros! Ezennel búcsúzom tőled. Sikerült többször megsebezned, a kitartásod, szívósságod tiszteletre méltó. Azonban jobb kiengedni az érzéseid. Minél jobban elfojtod őket, annál inkább ki akarnak törni...-mondtam, és közben tartottam egy rövid szünetet, majd lassú léptekkel elindultam felé. - Azonban a szíved...olyan gonosz, melyet még a purgatórium tüze sem tudna megtisztítani! 2 Shinigami halt meg miattad, másik 3 pedig súlyosan megsérült, sőt, lehet, hogy mire visszaérek, már ők sem lesznek életben. Ezért most súlyosan megfizetsz, vége a játéknak!-szinte a végét már kiabáltam, majd felemeltem a kardom, ami körül tüzes aura jelent meg. Nekirontottam Elianának, de ebbe a támadásba jóval több erőt adtam bele, és reméltem, hogy ezzel végleg a pokolra küldhetem az ellenfelem.

Egyszerűen megtorpantam. Ardiente Garra támadásommal nem értem el semmit, hisz a pengék ismételten közbeszóltak.
~ Gondolhattam volna, hogy ezzel fog védekezni. Az a baj, hogy nem sok támadható lehetőséget látok. Hátulról már számít rám. Elölről meg ott a pengék. De mindezek tetejébe még ott a tudat, hogy nem vághat meg, mert azzal tényleg végem. … Összesen két vágást tudtam ejteni, mely szerencsétlenségemre nem is egy végtagon helyezkedik el. Ráadásul nem is olyan nagyok. Így nem tudom megbénítani vele. Muszáj lesz valamit kitalálni. De mégis mit?
-Eliana del Barros! Ezennel búcsúzom tőled. Sikerült többször megsebezned, a kitartásod, szívósságod tiszteletre méltó. Azonban jobb kiengedni az érzéseid. Minél jobban elfojtod őket, annál inkább ki akarnak törni...
~ Mintha tanácsot akarna adni, hogy ne tartsam magamba az érzéseimet. De egyben egyfajta kérés is volt, mert gondolom, elégedettséggel tölti el, ha valaki könyörtelenül felkiált az égető fájdalomtól, melyet ő okozott.
Egyik kezemben a fegyverem másikat a sebhez raktam, de teljesen értelmetlen, mert az égető fájdalmat semmi sem csillapítja. Lassú léptekkel elindult felém Ken. A lábam mintha a földbe gyökerezett volna. A torkomból egy hang nem jött ki, és nem is mozdultam. A tüzes aura teljesen megbénít. Mintha a lelkem egyúttal segítségért kiáltana.
- Azonban a szíved...olyan gonosz, melyet még a purgatórium tüze sem tudna megtisztítani! 2 Shinigami halt meg miattad, másik 3 pedig súlyosan megsérült, sőt, lehet, hogy mire visszaérek, már ők sem lesznek életben. Ezért most súlyosan megfizetsz, vége a játéknak! - a végét már kiabálta, majd felemeltem a fegyverét, ami körül tüzes aura jelent meg.
Nem tudtam megmozdulni, nem hogy elugrani a támadás elől. Olyan erővel csapott felém, mellyel eddig még soha. Ezzel a csapással tényleg el akarja dönteni a harcot, vagy inkább engem akar lesöpörni a föld színéről.
~ Mit csináljak? Túl erős……
A csapástól hatalmas lángörvény volt, mely körülöttünk hatalmas port kavart. A por szép lassan elkezdett leülni. Ken Aruya hatalmas fegyvere olyan volt, mintha teljesen a földbe csapódott volna. Mikor a füst teljesen leült akkor derült ki, hogy mi is történt. A hatalmas pallos ütközött a jégkaszával, melyet a gazdája két kezével szorított, és ő maga a támadás hatására térdre rogyott. A teste, és ruhája teljesen koszos volt, és arcával lefelé nézett. A pallos azon része, mely a kaszához ért, megfagyott, és onnan apróbb kis hókristályok szállingóztak, és táncoltak az apró kis szélben.
- Az én lelkem gonosz? .... Tényleg érdekel, hogy mi van a társaiddal ….. Volt egyáltalán közöttük … olyan, aki … több egy átlagos, …. feláldozható gyalognál? – sakk hasonlat – Van valaki, közülük, …. akinek a sorsa tényleg izgat? ... Lehet, hogy az én lelkem gonosz, de a tiéd álszent, ha azt mondod, hogy számít azoknak az élete, akikét elvettem…. Csak beosztottak… Most kettővel több vagy …. kevesebb…. Nálatok is így mennek …. Te miért különböznél?.....
Mintha néhány időre elfelejtettem volna, hogy mennyire fáj a karom. A fegyverem is megrepedt a hatalmas csapásba, mely koránt sem az ereje teteje. Kezem remegett a hatalmas súly alatt, és a levegőt se tudtam olyan nyugodtan venni.
- Köszi….. a bókot, de a kitartásom ennyiben nem fullad ki. ….. NEM FOGOM FELADNI!
Mondtam majd erőt vettem magamon, és egy hangyányit ellöktem a részben megfagyott fegyvert, majd a lába felé suhintottam. Majd messzebb ugrottam tőle. Felegyenesedtem, de csak úgy kapkodtam a levegő után, majd kezeimmel szorosan megfogtam a fegyverem.
Nagyon erősen koncentráltam, és a vágások környéke szépen elkezdett megfagyni. Viszont ennyi koránt sem elég ahhoz, hogy elbizonytalanítsa, vagy megbénítsa. Illetve nagy valószínűleg az első adandó pillanatban fel fogja olvasztani.
~ Valamit sürgősen ki kell találnom, különben a következő csapásba tényleg belehalhatok. De a támadásaim teljesen hasztalannak bizonyulnak. Kitalálok valamit, és megmutatom. … A célja az, hogy végezzen velem. De én olyan könnyedén meg nem fogom feladni.
Mikor abbahagytam a levegőkapkodást, akkor izzadtság cseppekkel az arcomon felnéztem ellenfelemre, és arcomra kiült a megszállott vigyor. Mintha teljesen elvakítana, ami persze nem igaz….
- Kifejezetten elismerést érdemelsz. De nem gondoltam, hogy az erőnk ennyire hasonló. Ez csak pár vágás melyet kaptál. De most teszek róla, hogy a karod, vagy a lábad, teljesen megfagyjon!
Majd mint egy végső rohamként elkezdtem felé futni. …
~ Nem…nem őrültem meg. Elmondjam neki, hogy mi lesz a célpontom? A megszállottság egyfajta álarc most a számomra, mely a megtévesztés erejével hat. Most úgy teszek, mintha a lábát, vagy a karját akarnám eltalálni, és megpróbálok nem vágást, vagy nem túl nagy vágást szerezni magamnak. A célom a feje, illetve a torkára irányul. Ezek vágása, és megfagyasztása ellenfél számára végzetes lehet, de kellemetlen. Talán erre kevésbé figyel, és lehet esélyem.

Meglepődtem, ugyanis nem sikerült végeznem vele, pedig elég erőset csaptam. Hátraugrottam kicsit. Arra számítottam, hogy egy elkeseredett rohammal fog próbálkozni.
Az én lelkem gonosz? .... Tényleg érdekel, hogy mi van a társaiddal ….. Volt egyáltalán közöttük … olyan, aki … több egy átlagos, …. feláldozható gyalognál? Van valaki, közülük, …. akinek a sorsa tényleg izgat? ... Lehet, hogy az én lelkem gonosz, de a tiéd álszent, ha azt mondod, hogy számít azoknak az élete, akikét elvettem…. Csak beosztottak… Most kettővel több vagy …. kevesebb…. Nálatok is így mennek …. Te miért különböznél?.....-Nem tudtam eldönteni, hogy most csak provokál, vagy komolyan gondolja-e...Elegem volt a játszadozásból. Fejezzük be! Megpróbálta megvágni a lábamat, de felugrottam. Egy kicsit megvágta, de ez nem kortlátozza a mozgásomat, ezután ismét hátrébb ment.
~Gondolkozz...Már elfogyott az ereje. Miért csapna a karomra vagy a lábamra? A sima csapásait a kispengék úgyis kivédik, az Ardiente Garra pedig mind a kétszer hatástalan volt. Hm...~
-Kifejezetten elismerést érdemelsz. De nem gondoltam, hogy az erőnk ennyire hasonló. Ez csak pár vágás melyet kaptál. De most teszek róla, hogy a karod, vagy a lábad, teljesen megfagyjon!-ideje komolyan venni. Ahogy gondoltam, kétségbeesett roham. Nem tudtam, hogy ismét a lábamat fogja-e célozni, mert lehet, hogy csak meg akar téveszteni. Úgy néz ki, mint egy megszállott. Nem fogom megvárni, hogy egyáltalán csapni tudjon. Még mielőtt a kaszájával elért volna, Shunpo-t használva a háta mögé kerültem.
-A Pokol már együtt ÉG VELED!-a kardom belángolt, és amilyen erősen és gyorsan csak tudtam, szúrtam egyet Eliana háta felé.
~Viszlát, Eliana. Talán nem kellett volna ilyen ádáz harcnak lennie közöttünk. Talán mindketten nyugodtan lehetnénk, és talán nem kellett volna elszenvedned ezeket a sérüléseket. Akármit is gondolsz, én sajnálom, ami itt történt. Egyszer még találkozunk!~ Gondolatban ezekkel a mondatokkal búcsúztam el tőle, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy sikeres a támadásom.

~ Az utolsó roham? …
Talán legbelül én sem hiszem, hogy tényleg lenne esélyem komoly sebet ejtenem rajta. De ez nem riaszt vissza. Nem fogom feladni. Amíg bírom, addig igen is harcolok. Még képes vagyok mozogni, addig küzdeni fogok. Nem győzhet le. Hiába ő az első osztag kapitánya, akkor is győznöm kell. Legalábbis így érzem, és ez hajt előre. De mintha legbelül már feladtam volna. Hisz még nem is használta a Bankai-ját, mely a végső fegyvere.
Mielőtt a kaszám egyáltalán elérhette volna, ellenfelem eltűnt a szemem elől, egyenesen a hátam mögé.
~ Ez nem rá vall. Hátulról támad? Rájött volna, hogy nem a végtagjai a célpontom?
- A Pokol már együtt ÉG VELED!
A szavai mintha beleégtek volna a fülembe. Nem tudtam teljesen ennek mi értelme. Hátra nézek ball vállam felett. A fegyvere csak úgy ég a lángoktól, mely az erejét szimbolizálja. Szám résnyire volt nyitva a meglepetéstől, és szemem is elég tág volt, viszont a rohamkor elkapott megszállottság teljesen eltűnt belőle. Mintha csak a tekintetem jég tiszta lenne.
~ Ez lenne a vég? Tényleg meg fog ölni? Tényleg így fogok másodjára meghalni? Úgy érzem megdermedtem. Képtelen vagyok előle eltérni. Úgy érzem magam, mint egy apró kis hópehely, mely mindjárt elolvad a pokoli hőségben, az égető lángok között. … Semmi esélye, és most fogok eltűnni… Tényleg ez lenne az életem vége? ... Nem tudom véghezvinni a célomat. Mintha nem lenne értelme annak, hogy úgymond kaptam egy esélyt, hogy tovább éljek, még ha szörnyetegként is…. hogy erősebb lettem, hogy célt tűztem ki magam elé. Mert most mind eltörlődik, és eltűnök.
A lángoktól égő fegyver száguldott felém. Csak a fejemmel fordultam felé. Az egész néhány másodperc alatt zajlott le. … Nincs több idő. Lelkem segítségért kiált. De most is, mint legutóbb nincs esély, hogy bárki megmentse az életemet. Mintha behunytam volna a szemem. Minden elsötétült. Éreztem, ahogy a penge a testembe hatol. A penge fájdalma, és az őt követő pokolszerű égető fájdalom. Borzalmasan fáj. A testem összerogy tőle. Sokkal borzalmasabb és fájdalmasabb volt, mint mikor az a golyó belém hatolt.
Mintha visszatérne mégis a fény… Hátulról egy elég nagy sebet ejtett a jobb oldalamba. A kezemmel próbálom összehúzni, a végzetesen nagy sebet. De nincs értelme. Először térdre rogytam, majd teljesen a földre estem. A levegőért csak kapkodok. Borzalmasan nehéz. Fegyverem magam mellet a földön, kezemet a földön fekve, fejem fölé teszem, és így próbálom meg a fejem felemelésének kísérletével. A homokba markolok, mintha arra haragudnék. Felemelem fejemet. Még mindig zihálok, és olyan mintha a szememből megszűnt volna a fény. Úgy érzem, halálomon vagyok. Mintha lelkem legmélyén azt kívántam volna, ha már ilyen súlyos sebet ejtett rajtam, akkor miért nem csapta le a fejem? Miért nem éget fel teljesen? Kegyelmez, vagy azt akarja, hogy kínok között haljak meg? Szenvedjek halálomig a fájdalomtól. Hogy találjak reményt a túlélésre, és az utolsó pillanatban az is elszálljon? ... Talán ez lenne a sorsom, hogy ismét kínok között, fájdalommal karöltve magányosan haljak meg? Szűnjek meg most már tényleg létezni?
Homályosan látok. Jobban mondva inkább csak foltokat. Látom ellenfelemet. Áll, és nem mozdul… Szívem szerint oda kiáltottam volna neki… Viszont mintha a torkomat is égette volna a láng. Képtelen voltam megszólalni is. De nem tudom, hogy mit, de még életben vagyok… Nem tudom meddig… Részben visszatér a tiszta látásom, de a fájdalom még borzalmasabb. Szívem szerint ordítanék, de egy hang nem jön ki belőlem. Szemébe nézek ellenfelemnek. Mintha a tekintetemmel vonnám kérdőre, hogy nem öl meg? De nem akartam meghalni…. De ez nem az én döntésem. Ott fekszem, mintha minden erőm elszállt volna. A vérem vérvörösre festi a homok sötétben szikrázó szürke színét. A levegővétel borzalmasan fáj… Ha akarnék, sem tudnék megmozdulni. Végezni akart velem. Nem hiszem, hogy hirtelen megváltozott volna a véleménye. Dühös voltam magamra. Tehetetlen voltam. Életem felől Ken Aruya dönthetett. De végül is mindegy volt. Beviheti a kegyelemdöfést, vagy elmegy, és hagy, had vérezzem el a sivatag magányába. Úgy sincs más, és soha sem volt más, aki megmenthetné az életemet.
Tekintetemből ismét eltűnt a fény, és a dühös összehúzott szemöldök is kisimult. Behunytam a szemem, mintha elfogadnám, hogy itt és most vége az életemnek.
Bevillannak a képek. Arról a lányról… Lett volna ereje, hogy megmentsen… Segített, de mégis arra tettem fel az életemet, hogy megfizessek neki, amiért képességei ellenére hagyott meghalni…
~ Hagyott azon a téli estén meghalni….!! Lett volna ereje, hogy megmentsen, még se tette…. !!! De miért ő? …. Ki ő? ….. Talán tőle várom a menedéket? ….. Miért most? … Talán arra várok, hogy megmentsen? … Miért nem mást hívok? Miért nem Adán vagy Léón? …. Miért őt látom, mikor elsötétült már minden? …. Talán azt hiszem, hogy legutóbb nem tudott megmenteni, de most előtűnik a semmiből, és megmenti az életemet?.... Vagy magamnak szánalmas reménysugarakat generálok?..... Nincs értelme….. Itt a vég? …. Miért ragaszkodom ehhez az életemhez?
- Meg fogsz ölni? Ken Aruya….? – mondtam magamba a végtelen sötétbe – Ha meg akarsz ölni, akkor tedd meg……. Ha tényleg olyan mocskos a lelkem….. Akkor tedd meg….. Végezz velem, és nem tudok ragaszkodni többé szörnyű életemhez……. Soha nem voltam angyal……. Ha most meghalok… akkor sem leszek……..
Valószínűleg elájultam. Nem éreztem semmit… Minden elsötétült körülöttem.
Vajon…Vajon….. Meghaltam?...

A támadásom elég szépen elkapta az ellenfelem. Összerogyott a támadás következtében. Ryu kispengéi is járnak egy kis plussz fájdalommal. Hirtelen hideg szél fújt az arcomba.Mintha...Egy láthatatlan lélek pofot adott volna. Most ébredtem fel igazából. Egy arrancar a halálán van, csak az én bosszúm miatt. Tudtam, hogy már nincs mit tenni, Ryu lángjai nemsokára eltűntetik a testét. Láttam hogy szenved, engem pedig mart a bűntudat. Még ha 2 tisztet meg is ölt, akkor is...Miért hagyom szenvedni? Miért állok, és nézem tétlenül, miért nem fejezem le rögtön, és nem érezne fájdalmat? Végezni akartam vele, és meg is tettem. Azonban nem érzem magam jobban. A Shinigamik lelkét sem érzem nyugodtabbnak. Rájöttem, hogy nincs mit tenni. Még a szemembe nézett egyszer. Ez a tekintet azonban már nem azé ez Eliana del Barrosé, akivel nemrég harcoltam. Nem tudtam, hogy mire gondol. Vére vörösre festette körülötte a sivatag homályát. Bűntudatom volt, de nem tudtam pontosan, hogy minek. Bosszút álltam...Megtettem, amit akartam.
- Meg fogsz ölni? Ken Aruya….? Ha meg akarsz ölni, akkor tedd meg……. Ha tényleg olyan mocskos a lelkem….. Akkor tedd meg….. Végezz velem, és nem tudok ragaszkodni többé szörnyű életemhez……. Soha nem voltam angyal……. Ha most meghalok… akkor sem leszek……..-a szeme összeszűkült, de nem csukta be teljesen. A jeges csillogás végleg eltűnt a szeméből...Nem tudom, hogy miért, de beszéltem hozzá, valószínűleg abban reménykedtem, hogy még hallja amit mondok.
-Tudom...te nem leszel angyal ezután sem...Sajnálom, Eliana. Ég veled!-a vágás egyre nagyobbra nőtt. Eliana folyamatosan perzselődött, majd eltűnt a fegyverével együtt.
-Nem hiszem, hogy találkozunk. Sok sikert a túlvilágon.-A kardommal suhintottam egyet, és az visszaváltozott alapformájába. Elraktam a hüvelyébe. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszasiettem a többi halálistenhez. Az életben maradtak a ruháikkal kötözték be a vágást, amit kaptak. A másik kettő ott feküdt, arcukon semmi érzelem nem volt.
-A halottakkal mi legyen, Kapitány?-kérdezte az egyik.
-Hazavisszük őket. Nem hagyhatjuk ezen a földön a testüket.-azzal elindultunk vissza a Lelkek Városába...


//Elnézést a nagyzoló hozzászólásokért és lehetetlennek tűnő dolgok megvalósításáért^^'''. Nagyon köszönöm a játékot>.

- Tudom...te nem leszel angyal ezután sem...Sajnálom, Eliana. Ég veled! – hallottam még a mérhetetlen sötétben.
Nem éreztem fájdalmat…. Semmit nem éreztem. Mintha a mérhetetlen sötétség teljesen elnyelt volna. Csak sodródtam az árral. Akkor most meghaltam?...
Megpróbáltam kinyitni a szememet. Minden teljesen homályos volt, majd szép lassan tisztulni kezdett. Szemem elé Mueco Mundo csillagmentes ege tárult. Háton feküdtem a homokban. Kicsit balra fordítottam a fejem. Las Noches-től pár kiló méterre feküdhettem. Egyszer csak, mint akibe a villám belecsap, hirtelen felülök. Kezem egyből a sebhez kap, hogy hirtelen mozdulatomtól tett fájdalmat kicsit csökkentsem. Viszont nem éreztem fájdalmat. Értetlenül veszem el onnan a kezemet, és nézek mélyen a tenyerembe. Nem volt véres. Semmi nem volt rajta. Ekkor nézek a tátongó seb helyére. Megdöbbenve tapasztalom, hogy a sebnek se híre se hamva.
~ Mi történt velem? Mi ez? Meghaltam. Ebben biztos vagyok…..és mégis…..?
Karnyújtásnyira volt tőlem a kardom. Kardom pengéje és markolata csak úgy szikrázott az örök sötétségbe burkolózott végtelen sivatagban. Megfogtam, és a hópehelyre bámultam.
~ Biztos vagyok, hogy meghaltam….. Akkor mégis…?
Ismerős érzés kapott el. Ismételten képek formájában visszaemlékeztem arra a lányra. Igen mikor a sötétben voltam ismét hallottam azokat a szavakat, melyeket ő annak idején mondott. „Ne add fel! Tarts ki! Ne add fel!”…… „Még nem halhatsz meg”. Igen ugyan az érzem, mikor akkor éreztem, és mellette voltam, míg ő próbált megnyugvást találni a lelkemnek.
~ Ő tette? Ő mentette meg az életemet?.... Nem tudom milyen erővel rendelkezik, de ez az érzés az egész testemet körbejárja, és az összes sérülésem megszűnt. Külső sérülésem nincsenek, de belül igen is vannak. Csak ő lehetett…. Bárki, akit ismerek nem rendelkezik ilyen erővel. Nem létezik, hogy ilyen gyorsan meggyógyultam…. Meg ha így lenne, akkor Las Nonches-ben a szobámban ébredtem volna, tele kötözéssel…
Ken Aruya már eltűnt, ahogyan a többi Shinigami is. De ha ott lettek volna, akkor sem biztos, hogy éreztem volna, hisz nagyon messze vagyok már attól a helyszíntől. Felálltam, megfogtam a kardomat, és némán elindultam haza. Las Noches össze ajtaját szívem szerint becsaptam volna, viszont csak az utamba kerülteket rúgtam ki és csaptam be. Dühös, mérges voltam. Ha valaki szólt is volna hozzám, biztos leüvöltöttem volna a fejét. De elkerültek. Egy oszlopnál megálltam, és a mentén összerogytam. Szemembe könnyek gyűltek, de nem annyi, hogy az végig csorogjon az arcomon.
- Megölöm. Megölöm mindkettőt. Erősebb leszek, és az égető lángok megfagynak, és összetörnek Nieve Cristale súlya alatt.
Megtörölgettem a szemem, és most már nem dúlva-fúlva haladtam végig a folyosón. Lelkemben még mindig ott volt az égető fájdalom. Bedőltem az ágyamba, és amilyen gyorsan csak tudtam elaludtam.
Talán tényleg az a sorsom, hogy kínok között reménytelenül haljak meg, és ő ott legyen, és kapjak egy esélyt a folytatásra? Borzalmas volt ismét átélni a halálomat. De sokkal erősebb leszek, és legközelebb én fogok győzni. Jobb leszek tőle. Várom azt a napot, mikor újra találkozunk és akkor megmutatom, hogy képes vagyok győzedelmeskedni a pokol tüzével szemben.

~ Vége ~