Dédalo de la muerte - A halál útvesztője

Az ostoba marha, vajon hány apától van ennyi esze? Ha látom azt, hogy belerohanok a végzetembe, akkor talán megállok, és elkerülöm, esetleg viszonzok a támadást. Ám Gigante nem volt észlény, beleszaladt a ceroba, és ennyi is volt. Kéjes mosollyal az ajkamon néztem, ahogy szenved, a maradékot, ami az arcából maradt. Elégedett voltam, életben maradtam, és azzal is végeztem, aki az arcomnak ártott. Igen, valamennyire hiú voltam, mert tudatában voltam annak, hogy nem rendelkezek ocsmány arccal, ellenkezőleg. Albínó létem ellenére, jól néztem ki. Csak szerencsétlenül közelítettem a nők felé, így történhettek meg azon szerencsétlen események, amit mások randevúnak neveznek. Soroljam fel mind, vagy csak elég egy-két alkalom? Legyen csak kevés: Egyszer a randi végén a lány a számba hányt, így nem lett szerelem belőle, legalábbis részemről nem, de szerintem neki se tetszett, hogy viszonoztam ezt a gesztust. Másodjára szerencsétlen nő, valamiért a lábujjamat akarta szopni, hagytam neki, bár ne hagytam volna. Rossz helyen csinálta, megrándult a lábam, kirúgtam egy fogát, Ő pedig leharapta a lábujjamat. Viszont eltértem a tárgytól, pontosabban attól, ami Gigante barátommal történik. Már-már komikus az a hang, amin felsikít. A vígjátékokban tapasztaltam csak ilyet. Ám Gigante tényleg ezt a hangot adta ki, és végül darabokra esik. Hat darab lidércre. Nem láttam még ezeket a srácokat, de ahogy elnézem, félnek, és menekülőre fogták a dolgot. Legyen szerencsés napjuk, mert nem sok kedvem van utánuk menni, és megölni mindet. Inkább csak figyelem az utat, amerre menekülnek, mert remélhetőleg arra lesz az is, aki ezt a dögöt létrehozta. Na, meg kell egy kis pihenés, ez a cero, és az elszenvedett találatok miatt, össze kéne szednem magamat. Levegőt már kapok, de az arcomon lévő sérülés nem túlságosan szimpatikus nekem. Szerintem el kéne látnom, vagy legalábbis letörölnöm… Fasza, megint a ruhám fogja bánni, akkor, szakíts, ha bírsz!
A falnak támasztom Orgot, és a kabátom bal ujjának az aljából tépek valamennyit, és az immár, a ronggyá átlépet anyaggal törölni, kezdem az arcomat. Főleg a seb környékét, remélem nem fog megmaradni. Amikor pedig úgy érzem, hogy már tiszta vagyok, és nem csak elmaszatoltam a vért, (mert köpködtem a ruhadarabot) akkor ideje indulni. Ismét kézbe veszem Orgot, és a helyére rakom, ami a hátamon van, külön a kabáton van kialakítva a tartója. Na, de akkor irány arra, amerre ezek a kis lidérckék menekültek.
Nem tudom, hogy mennyi ideje megyek, de már megint nincs más, csak ez a csend. Ez a baljóslatú csend, ami nem sok jót ígér. Ha lenne eszem, már rég leléptem volna innen. Tényleg, mi a fenéért nem tettem ezt meg? Oké, a fal bezárult, így visszafelé nem mehettem, de mi lenne, ha csinálnék magamnak utat? Mi lenne? Amilyen szerencsém van, rám omlana az egész, esetleg kiderülne, hogy visszapattan a falról a támadásom, így csak megszopnám, az lenne. A legjobb esélyem akkor van, ha elérek ennek a szarnak a végére, és kimegyek a végén, majd itt hagyom a francba, és elmondom a főnőknek, hogy dugja fel magának, az ilyen munkákat. Mindegy, lehet nem is, fogom túlélni, akkor meg nem fontos, hogy miket fogalmazok meg abban a hülye fejemben. Hülye… miért nevezem magamat hülyének? Gyakran ócsárolom az elmebeli képességeimet, pedig nem is vagyok annyira ostoba. Sőt, véleményem szerint, az intelligenciám igen csak kimagasló, csak éppen játszom a bolondot. Már majdnem elfelejtettem, hogy miért is kezdtem el, és annyiszor hívtam magamat így, hogy kezdtem elhinni az egészet. Pedig azért fogtam bele ebbe, hogy így verjek át mindenkit. Oh, még hogy hűség? Persze, hűséges vagyok magamhoz, és az otthonomhoz. Ennyi az egész, de Rinyapina, és Fred… meg fogják tudni mind. Viszont még hasznom van belőlük, addig nem lépek fel ellenük. Ám eljön a napja, amikor ostoba kis törekvéseik nem fogják az én céljaimat szolgálni, és akkor… és akkor gondom lesz arra, hogy bevégezzék a pályafutásukat. Nem most még, még szükségem van rájuk, rajtuk keresztül szerzek elég erőt, és ha meglesz az erőm. Meg fogják tapasztalni azt, milyen érzés, ha valaki szorongatja a torkukat, amikor az utolsó korty levegő is elhagyja a tüdejüket, és az utolsó, akit látni fognak, az Karasu Vex lesz, és az én büdös leheletemet fogják érezni. Mert biztos, hogy fokhagymát fogok enni előtte, csak azért is, hogy ezzel is kínozzam kettejüket. Alig várom, de addig sok, nagyon sok időnek el kell telnie. Talán addigra már nem fogok élni, talán megváltozik a véleményem, sőt, lehet megjavulok, bár nem gondolok ennek nagy esélyt.
Egész kellemesen eltelik az idő, ha ilyen gondolatok fogalmazódnak meg az arrancar fejében. Már majdnem elszalasztottam észrevenni, hogy végre nincs meg a köd, sőt, látom a talajt is… Elég béna egy munka volt, akárki is rakta le. Bár egész jó a festése, kár, hogy az ilyen anyaghoz ölni kell, és remélem, az én vérem nem kerül oda, hogy egy másik arrancar is ezt gondolja majd, ha betéved ide. Ámbár, szerintem jó lesz vigyázni… na ja, mert eddig aztán felelőtlen voltam, igaz? Nem is foglalkozok ezzel tovább, inkább szaporázom a lépteimet, mert már ott a fény az alagút végén, és remélem nem találkozok majd a nagyival, mert akkor az van, hogy meghaltam… megint. Nem, ez nem az, ez csak egy kis díszvilágítás. Kedvesek, de miért van egy olyan érzésem, hogy nem sok jót jelent? Bár legalább láthatom azt, hogy ki, vagy mi fog megtámadni. Ezért is kell lassabban tovább haladni… jé, de jó nagy az árnyékom. Mi lenne, ha kiraknám a farkam? Az is nyúlna ekkorát? Kapnám, a sok elismerő fütyülést. Mi az, hogy kapnám, már kapom is. Hé, de nincs is itt senki, akkor ki fütyörészik, és miért van olyan hangja, mintha egy penge lenne? Ajaj, aszem ez nem egy dicsőítő fütty, hanem rosszabb. Ez az a fajta, amikor vagy ugrasz, vagy dőlsz, kétfelé dőlsz. Mivel még élni akarok, én ezért arra szavazok, hogy előrevetetem magamat, elkerülve a csapást.
Nem sokat maradok a földön, felpattanok, és a támadó szemeibe nézek. Vagyis oda, ahol a szemeinek kéne lennie. Mert jelenleg ott nincs más, csak két vörös pont.
- Hehe, szép a szemed.- esélyt nem akartam hagyni neki, így ellentámadásba kezdtem. Nem is volt valami nehéz, nem reagált valami jól, egy vágás, és már vége is volt. Erről ennyit… faszom, ez meg mi? Elkerekedett szemekkel, és tátott szájal néztem, ahogy ez a sötét fazon újra megelevenedik, és támad… Héj, neki is van egy Orgoja, a rohadt tol és vajkereskedő. Támad, én védekezek, ismét levágom, de megint felkelt. Nem lesz ez így jó. Derékból akarom kettévágni, de a saját Orgoját használva hárít, majd megragadja a felsőmet, és maga felé ránt, a fejét meg előre lendíti. Már előre sejtem, hogy ez fájni fog, ezért is hunytam le a szemem. Egy csattanás, majd még egy, és elenged. Az orromat fogva tántorgok hátrafelé, és érzem, ahogy folyik belőle a meleg vér. Remek, szerintem az arcom, egy alapos rendrakásra fog kényszerülni. Sőt, ahogy kinyitom a szememet, néhány idegesítő madárka is repked körülöttem. Ej már, hiába hessegetem őket, csak nem hagynak békén, és ezt használja ki, gonosz árnyék másom. Egy íves vágással akar pontot tenni az ügyünk végére, sikerülne is neki, ha nem lett volna annyi szerencsém, hogy felemeljem Orgot. Így csak annyi történt, hogy a másik Orgojának a legfelső pengéjének a hegye a vállamba állt. Nem jó érzés, de legalább már tudom, mit is éreznek azok, akiket én vágtam meg. A szabad karommal markolom meg az ál Orgot, és rántom ki magamból. Ez így nem lesz jó, nagyon nem. Hiába darabolom, mindig feléled az árnyékom… Árnyék… ha nincs árnyék, akkor nincs az ellenfelem se. Tehát az árnyékot kell elzavarni, és mitől van árnyék? A fénytől, tehát a fényt kell megszüntetnem. Amiből pedig, ha jól számolom, hat-hat van, mindkét oldalt. Akkor hajrá.
Egy barát lövök a másikra, és még azzal van elfoglalva, sonidozva kezdem leszedegetni a fáklyákat. Ahogy egy megvan, már dobom is el. Mindet egy helyre akarom juttatni. A harmadiknál pedig, már a nyomomban van a másolat, remek, jó kis fogócska. Legalább már a fele megvan, és azokat szépen egy kupacba dobtam, következik a másik fele. Viszont a kergetőzés miatt nincs időm, ezért hirtelen megtorpanok, szembefordulok az árnnyal, és ismét kettévágom derekből. Így már van időm. Lekapkodom a maradékokat, és dobom a többihez. Lehet kicsit nagy a rakás, de erre jó a kabátom. Bár fáj a szívem, de rádobom a fáklyákra, és taposni kezdem, így volt tűz, nincs fény. Már csak én vagyok, remélhetőleg. Ám biztos, ami biztos alapon körbenézek… francokat már, ott van még mindig. Hogy rohadna meg, akkor verjük egymást darabokra. Hagyom, hogy rám támadjon, legalábbis felém rohanjon, én is így teszek, csakhogy én becsúszok, amikor úgy ítélem meg, hogy elég közel értem hozzá. Ő felrepül, én pedig Orgoval csaptam, amikor a feje elég közel ért. Így a levegőben sikerült függőlegesen ketté vágnom. Nincs idő lazsálni, talpra ugrok, és várom a feltámadást… de az most elmaradt. Sikerült volna? Tényleg az árnyék volt a ludas? Ha az, akkor tényleg nem vagyok olyan hülye, de ha nem… hát nem várom meg, inkább gyorsan tovább megyek, persze az éget kabátomat visszaveszem, lyukas, de az enyém…

A trónus karfája ezernyi szilánkra robban szét, ahogy az indulatoktól túlfűtött ökölnek képtelen megálljt parancsolni. Az uralkodó igazán bosszantónak találja a tényt, mely szerint legkedvesebb játékszerét ily’ módon megszégyenítették, holott milyen könnyedén elbánt az önelégült Privaronnal és annak segítőjével, aki vélhetőleg még mindig a járatok összevisszaságában bolyong. Báhh, úgy kell Neki, remélhetőleg örökre elveszett az útvesztő sötétjében. Ezüstszín csillogó szeme körül gondterhelt ráncok jelennek meg, mialatt az előtte lebegő kivetítőn figyelemmel kíséri utad. Remélte, hogy Aizen bukása után az arrancar csürhe végre meghúzza magát és nem merészeli továbbra is zargatni Őt nyugalmában, ám szakadatlan előrenyomulásodat látván ezen vágya feltehetőleg örökre álom marad. Gondterhelten fonja össze mellkasa előtt karjait, igencsak bosszantja személyed közeledte, hiszen a trónterembe csak előzőleges bebocsátás után lehet belépni, ezt a korábban bepofátlankodó shinigami korcsok sem tartották szem előtt, amikor I. Luisenbarn királyt manipulálván rátették kezüket Las Noches fehér tornyaira. A törvényes vezér palotájának teteje nem más, mint Hueco Mundo örökké sötét ege és ennek legszebb dísze a Hold, mely sosem nyugszik le a homokbuckák tengerében. Szerencsére van még néhány trükk a tarsolyában vész esetére, így lenyugtatva magát dől hátra trónszékében. Ha más nem, majd Imagen végez a kellemetlenkedő alakkal, eddig egyetlen áldozata sem tudott elmenekülni különleges képessége elől. Egyfajta hobbi számára, hogy nem mindennapi hollowokkal tölti fel udvarát, melyek igazából nem képviselnek elrettentő erőt, ennek ellenére mégis halálosak. Tenyerével megérinti a képet, minek hatására enyhe remegés fut végig azon.

- Fuss, csak fuss… - suttogja maga elé rezignáltan, miközben állát baljára támasztja. – Lehetsz akármilyen szerencsés a végzet mindenképp utolér, előle menekülni lehetetlen. Érezd a kétségbeesést, mi megtölti tudatod!

Miután sikeresen megfejtetted ellenfeled gyengepontját, immáron semmi akadálya nem volt annak, hogy végezhess vele. Amennyiben úgy tartja kedved, felfalhatod, ami megmaradt belőle, ezzel is növelve saját erődet, máskülönben rövidesen ezernyi lélekszemcsére bomlik szét és tűnik el végleg. Elégedett lehetsz magaddal, eddig minden akadályt sikerrel vettél, talán Seth dicséretét is ki fogod vívni, ha egészben hazatérsz és beszámolsz kalandjaidról. Addig is némileg nyugodtabban folytathatod menetelésed, lévén egyetlen zavaró ellenfél sem tűnik fel. Már-már furcsának találhatod ezt a kihaltságot, amikor váratlanul éles fájdalom hasít koponyád hátsó részébe. Olyan érzésed támad, mintha ezernyi forró, csorba tőrt forgatnának fejedben, a kín olyannyira elviselhetetlen, legszívesebben lekaparnád a korábban emlegetett jó képedről a bőrt. Szinte levegőt venni is fáj, a körmök letépése ehhez képest finom cirógatásnak tűnhet. Egyetlen lépésre vagy az önkívületi állapottól, amikor hirtelen az egésznek vége szakad, Te pedig lihegve a földön találod magad, habár egyáltalán nem emlékszel, hogy mikor is estél el pontosan. A korábban is hallott nevetés most sokkalta erőteljesebben csendül, rövidesen azonban rá kell eszmélned, hogy valóban hallod a hangot. Felállni nem egyszerű feladat, térdeid minduntalan megbicsaklanak, ám végül valamilyen módon sikerül álló helyzetbe tornáznod magad. A hang forrása minden bizonnyal az ok, amiért mindezeken a szörnyűségeken végig kellett menned. Éledező haragod talán segíteni fog, hogy megbirkózhass a Rád váró lidércnyomással. A vaksötétben botorkálva hamarosan fényt látsz az alagút végén, melyet ezúttal nem fáklyák szolgáltatnak. Szaporán dobogó szívvel érsz el a labirintus központjába!

Spoiler:

Némileg kimerülten, véres arccal, vérző orral, és közönyösen nézi, ahogy az árnymása élettelenül elterült a földön. Megérdemelte a sorsát ez a dög, nem csak lemásolta Vexet, de a jelek szerint az orrát is eltörte, sőt, még Orgot is lemásolta, ez már nagyon túl ment azon a határon, amit még elviselhetőnek tartott a 87-es arrancar. Nem érez bűntudatot attól, amit megtenni készül. Habár mióta arrancar lett, nem fogyasztott el egyetlenegy hollowot, de most kivételt fog tenni.
Orgot a falnak támasztotta, majd lehajolt és megragadta az élettelen test karját, majd egy rántással kitépte a helyéről. Legyőzve az undort, a hányingert, amiért kannibalizmushoz kénytelen folyamodni, neki kezd az evésnek. Egyik végtag a másik után, bár derék alatt nem fogyaszt el mindent, sőt, nem is kíváncsi arra, hogy nő, vagy férfi volt az ellenfele. Habár mivel lemásolta Vexet, így jelenleg férfi lett, akkor főleg nem fogja ott piszkálni. Nem szopja le saját magát. S amikor úgy érzi, hogy végre visszanyerte az erejét, akkor békén hagyja a maradékot, ami hamar szétbomlik, és lélekszemcsékként elszáll valamerre.
- Egy jó kaja, már csak cigi kéne. Talán hoztam magammal…- kutatni kezd a zsebeiben, a gyújtót, azt megtalálta, már csak a koporsószegek kellenek. Kis kutakodás, és a megégett kabátja belső zsebében rá is lelt a kívánt kis rudakra. Hátal, nekidől a falnak, ajkai közé tesz egy szál cigit, és a gyújtót használva, rágyújt. Elégedettség árad széjjel a teste minden porcikáján, lehunyja a szemeit, csak hogy tökéletesen kiélvezhesse a cigi, nyújtotta örömöket.
- Faszom, elismerem, az emberek tudnak jó cuccokat gyártani. Cigi, TV, PS3, sör, pornó. Tényleg, kérhettem volna Fredtől valami szexszel kapcsolatost is, de legalábbis azt, hogy minden hónapban megkapjam az aktuális pornó magazinokat. Francba, tuti, hogy már nem fogad el új kéréseket. Jól kitalálta az öreg, sajnos nem marad más választásom, csajt kell fognom magamnak.- addig-meddig beszélt, hogy már a fele elfüstölt a ciginek, pótolnia kell a lemaradását. Gyorsan és nagy slukkokat szív, némileg kicsit meg is szédült, de ez még elviselhető. A csikket eldobja, és érte megy Orgoért, jöhet a tovább menetel.
Egész kellemesnek találja az egészet, nincs váratlan támadás, szemét trükköket használó hollowok, se a sarkon Erasok, akik bejelentik, hogy terhesek, és az apa Vex. Valójában… ez talán még félelmetesebb élmény lenne számára, mint a Teletabikból előmászó Eras. Sőt, ez még… nem, ennél már rosszabb nem lehet. Ám ahhoz, hogy ez megtörténjen, igazán tetemes mennyiségű alkoholt kellene elfogyasztani, nagyjából annyit, amitől egy lovas ezred is berúgna, sőt, még a lovak is a földön feküdnének hulla részegen. Azt pedig nem kihagyni, hogy egy raklapnyi viagra, egy péniszpumpa, és esetleg egyenesen az agyba küldött pornóra lenne szüksége a merevedéshez. Így lehetséges, hogy megtörténne az aktus.
Már elég rendesen kibetegeskedte magát ezekkel a gondolatokkal. Mivel jelenleg más nem is volt a társasága, így erre volt rákényszerülve. Ám, hamar kapott egy új társaságot, egy olyan fejfájás formájában, mintha kis majom pankráció lenne a fejében, sőt, címmérkőzés van, ahol a tömeg elégedetlen, tűzet, gyújtanak, utána pedig minden tompa szarral kezdik el egymást verni… és Vex feje a stadion, ami ennek az egésznek otthont ad.
A falnak támaszkodik a karjaival, az erek a halántékán kidagadtak, térdei remegnek, szemei kiguvadva, szájából nyál csorog. Végül a lábai feladják az egészet, elterül a talajon, és tovább agonizál, vergődik a fájdalomtól. S ahogy jött az egész, úgy múlt el. Eltűnt a kín, és a szenvedés, és az ismerős nevetés is. Ami talán csak a képzelet szüleménye, vagy ahhoz tartozik, aki sorozatosan megkeseríti Vex életét. Ha megtalálja, akkor valószínűleg lesz hozzá néhány keresetlen szava, esetleg még Orgot is a fejébe fogja állítani, de talán ennyire nem fog eldurvulni a helyzet. Persze ehhez az kell majd, hogy a rossz házigazda bocsánatot kérjen, majd odahozza Vex papucsát, egy korsó, hideg sört, és egy kis sült krumplit, ja, és szívja ki az osztrigát valaki orrából. Elég rendesen fel lett paprikázva ez az arrancar, nem nagyon tervezi azt, hogy bárkit életben fog majd hagyni, akinek köze van ahhoz a szeméthez, aki szívatja.
A felállás igazán nehezére megy Vexnek, próbálkozik vele, de a következménye az, hogy vissza tannyál, és ismét beveri a szaglószervét. Úgy dönt, hogy egy kicsit pihenteti a dolgot, és a nagy izgalomra ismét rágyújt, csak ezúttal átfordul a hátára, és így gyújt rá. Bár a kezei még mindig remegnek, így nem a legegyszerűbb feladat, de mivel ennyire fontos, ezért nem adhatja fel. Szüksége van arra a cigire, és végre sikerült, sőt, még magát se gyújtotta fel.
- Bassza meg, kell ez nekem? Jó az, ha ennyit szopok? Hjaj, hát persze hogy kell, jó dolog a cigi, igaz, fogat mosni kell, mert szar lenne úgy élni évszázadokig, hogy sárga a fogam.- komoly elmélkedés, közben persze szívta az említett sárgítót, és amikor elszívta, akkor ismét megpróbál felállni… valahogy végre sikerült, így már mehet tovább.
A falat tapogatva halad tovább, és végre ismét fényforrást kezd látni. Lehet egy újabb geci ellenfél, vagy egy Nudibár, a másodiknak jobban örülne. Ám nem, sajnos nem az. Egy kör alakú terembe érkezett meg. A mennyezetről régi, rozsdás csillárok lógnak, megtöltve fénnyel a termet, a groteszk, apró kis szörnyeket ábrázoló szobrokat, amik leginkább a Szörnyecskékre hasonlítanak, némi hollow beütéssel. S kört alkotva óvják a falat. A falat, ami egy hatalmas freskóval van díszítve. Egy kis ideig eltart, mire felfogja Vex, hogy mit is ábrázol. Az egész ad egy nagy képet, hollowok egész serege, és... talán Vasto Lordek harcolnak a shinigamikkal, szerencsére a feketeruhások állnak vesztésre. Talán egy régi csata képe lehet, vagy csak egy álmodozó fantáziája az egész? Mindegy is, nem foglalkozik tovább ezzel Vex, inkább a bejárattal szemben lévő trónra figyel, és az azon ülő alakra. Talán végre megtalálta a főgecit? Azt a szaralakot, aki miatt már megint vége a ruhájának, aki arra kényszeríttette, hogy a saját nyálában fetrengjen, és ha nem fájt volna annyira, akkor még az arcát is lenyúzta volna. Felvette a sorozatgyilkos fejet, Orgora erősen rámarkolt, és határozott lépéssekkel indult meg új ellenfele felé. Habár… valami ott motoszkál a fejében. A küldetés lényege, hogy szerezzen már néhány erős arrancart, vagy vastokat? Már nem nagyon tudja, de inkább megáll, kifújja a levegőt, és kérdez.
- Khm, ha nem nagy kérés, elmondanád, hogy ki a kurva anyám vagy Te, és miért szopatsz?

A kérdés megfogalmazásának módja máris heveny undort csal az uralkodó arcára. Ezért aztán tényleg megérte behódolni azoknak az alsóbbrendű shinigamiknak, hogy minden jómodor kivesszen belőlük. A felfuvalkodott arrancar népség csupán eledelnek tekinti azon hollowokat, akik nem szabadultak meg maszkjuktól, holott eme fejlődés teljesen természetellenes és elítélendő. A király leplezetlen ellenszenvvel méreget Téged, miközben kimért mozdulatokkal emelkedik fel trónjáról. Fejed felett összekoccannak a rozsdás csillárok, pedig a helyiségben semmilyen légmozgás nem következhetett be, lévén minden oldalról zárt csarnokról van szó. Köpenye lassan fodrozódik alakja körül, a lábán lévő elöregedett vasbilincsek minden egyes lépésnél öblös hangon csilingelnek fel. Egyelőre nem ad választ, inkább tekintetét a falon lévő körképre emeli, s láthatóan figyelembe se véve lényedet kezd halk hümmögésbe. A látszattól függetlenül mindvégig szemmel tart, könnyedén táncol el esetleges támadásod elől, amennyiben úgy döntesz, megelégelted a szótlanságot. Be kell vallja önmagának, kicsit meglepi jelenléted a centrumban, hiszen eddig még egyetlen idegen sem jutott el, mind-mind meghaltak valamelyik teremtménye vagy különleges képessége által. A festett csata végkimenetele egyértelműnek látszik, a halálistenek totális veresége el lett rendelve, ez ellen nincs mit tenni. Ellenben a sereg egyedül tiszta lidércekből áll, nem pedig egy öntelt alak kísérletezgetéseinek eredményeiből. Ő előre látta, kétsége sem volt afelől, miszerint a renegát kapitány vezetése alatt Las Noches népe elpuhul és alkalmatlanná válik bármilyen harc megnyerésére. Meg kell tisztítania végre Hueco Mundot, ez létezésének oka! Kezdetnek megteszi ez az arcátlan pondró is.

- Ne szólíts meg addig, amíg nem kaptál rá engedélyt, féreg. – hangja megvetően csendül, szinte köpi a szavakat Feléd. Aranyszínű íriszeiben gyilkos fény csillan, amikor Rád pillant – Csupán azt akartam adni számodra, amit megérdemelsz, mindegyik fajtársaddal együtt… Lassú és kíméletlen halált. Tudatlan vagy, de nem is vártam többet a Fehér Palota söpredékétől… Tudd meg, Degollador Luisenbarn vagyok, Rey del Hueco Mundo*, a törvényes parancsolód! Térdre!

Miután parancsolgatásával nem éri el a kívánt hatást, arcának azon részén, melyet a maszk láttatni enged, természetfeletti harag kezd alakot ölteni. Kaszája a semmiből materializálódik jobbjában, azonban eszében sincs személyesen támadást indítania ellened. Fegyverét egy forgatást követően a lépcső kövezetébe vágja, ezután vakító lélekenergia tör ki testéből, melynek a gyenge tetőszerkezet nem képes megálljt parancsolni, ebből adódóan nem egy veszélyes nagyságú darab potyog a fejedre. A fényjelenség rövidesen alább hagy, első ránézésre nem szolgált többet erőfitogtatásnál, ám korai még elbíznod magad. Váratlan hirtelenséggel töri át egy aszott kéz a terem közepének gránitszürke padlózatát, amihez egyre-másra csatlakoznak további végtagok. A jelenség végeztével öt hullaszerű alak ténfereg előtted, egyáltalán nem látszanak veszélyesnek. Luisenbarn karjait ezután az ég felé tárja, béklyói aranyszín felizzanak, aminek hála egy-egy koronaszerű energiakör materializálódik a megidézettek fején. A reakció, amit ez kivált a holttestekből, azonnali. Hús és bőr terem a semmiből, az üreges szemgödrök megtelnek, a kihullott haj visszanő. A korona azonban nem tűnik el, véresen mélyed az áldozatokba, majdhogynem csontig hatolva. Fájdalmas ordítások zengik be a környéket, ám egy idő után mind elcsendesednek, borotvaéles kardjaikat maguk mellett tartva várják irányítójuk parancsát. Degollador kissé megviselnek látszik attrakciója után, viszont kétségtelenül elégedett lehet.

- Legión de Héroes*! – nyögi elhaló hangon technikájának megnevezését. – Hálás lehetsz, kivégzésedre összegyűjtöttem a legjelentősebb harcosokat a történelemből! Héraklész, Akhilleusz, Leónidasz, Spartacus és Nagy Sándor! S mind a véredre szomjaznak...

Nevetése hátborzongató háttérzenét szolgáltat alattvalói számára ahhoz, hogy lassacskán körbevegyenek. A túlerő minden kétséget kizáróan az Ő malmukra hajtja a vizet, de szerencsédre egyszerre csak egyikőjük támad, hisz’ mindannyian maguknak akarják fejedet trófeaként. Vajon rendelkezel elegendő képzettséggel a valaha élt legerősebb hősök legyőzéséhez?

*Hueco Mundo királya
*Hősök légiója

Spoiler:

Felnéz a plafonra, az összekoccanó csillárokra, hallgatja a rozsdás bilincsek hangját. Kezdi sejteni, hogy talán nem volt a lehető legjobb ötlet beszólni ennek a hollownak. Mangákból már megtanulta azt, hogy ha valaki mozdulatára a levegő is szórakozik, akkor az olyan tagok már elég bikák. Ám már késő visszavonni a szavakat, inkább annyiban hagyja, és tekintetével követi a labirintus feltételezett vezérét. Támadást feleslegesnek gondolja, akkor oda lenne az izgalom, meg hát mindig a gonosz teszi meg az első lépést, és az olyan hősök, mint Karasu csak kivár. Viszont harc nem indul, helyette a szavak mezejére léptek újra. Sértésre csak hanyagul megvonja a vállát, és elegánsan beint a nagyúrnak.
- Khm… a férget kicsit erősnek tartom, talán nyomorult, vagy szerencsétlen, de féreg, az kicsit erős volt. Féreg volt az a nagydarab marha, akit elsőnek rám küldtél. – nem volt harag, vagy éppen indulat Karasu hangjában, inkább a jókedv, szeret szócsatázni, még ha nem is olyan éles a nyelve, mint a kaszája. – Ericmár, még hogy lassú meg kíméletlen halált. Öregem, a 007-es filmekben kreatívabb dumákat mondanak a főgenyák. Pedig azok se egy Nobelesek. Te pedig tud meg, Karasu Vex vagyok, a Hörcsögök lovagja, és a Mókusok bárója, na ehhez mit szólsz? Ja, és nem térdelek, koszos lesz a gatyám.
Provokálóan mondta végig kis monológját, és öntelt vigyor kúszott az ajkára. Ám ez hamar el is szállt, inkább érdeklődve figyelte Degollador kaszáját, tetszetős darab, majd ha vége lesz az egésznek, akkor hazaviszi magával, trófeának tökéletes. Bár a fényjáték már nincs a kedvére, napszemüveg se ártott volna, így csak annyit tehet, hogy eltakarja a karjával a szemeit, és kivár, hogy vége legyen. Kár volt várnia, mert mire feleszmél, fejbe találja egy kődarab. Fájdalmas grimaszba torzul az arca, és dörzsölgeti a helyet, ahol találat érte, hogy elkerülje a további fájdalmas találkozást a tetőszerkezettel, és azt, hogy púpos legyen a kobakja, inkább hátrálásba kezd. Ám ez nem volt elég, ismét trükközik Luis, újabb fényjáték, majd kezdődik a Resident Evil. Kezdetben csak csontok, majd koronát kapnak, és megjelent a többi kellék is. Inak, hús, és bőr, szőrzet, és még penge is. De legalább a hadvezér is kimerült.
Hátranyúl Orgoért, és amint megérinti a markolatát, egy gyors mozdulattal előrántja. Kezdődhet a harc.
Arra számított, hogy egyszerre fog mindegyik rárontani, de szerencsére nem így történt. Az első, aki a pallosát markolva közelit felé, Ő lehetett Leónidasz. Hamar le akarja tudni az egészet. S erre tökéletes lesz a csillár, ami alatt elhalad az első ellenfele. Karasu a balját ökölbe szorítja, majd egy barával megküldi a plafont. A rozsdás szerkezet alázuhan, és halálra zúzta a hőst. Erről ennyit, és mielőtt jöhet a következő, Karasu inkább magához vette az elhullt férfi szablyáját.
Így már az esélyek még kényelmesebbek, egynek vége, maradt négy, és amilyen ostobák, újra csak egy jött. Gondolkozott egy kicsit, hogy ki is lehetett ez a hős, de a töri könyvekben szereplő leírások miatt leginkább Nagy Sándorra tippel. Aki nem is teketóriázik valami sokat. Futva közelíti meg Karasut, majd elrugaszkodik a talajtól, és ordítva emeli magasba a pengéjét, majd lesújt vele. Karasu Orgoval hárított, majd az új pengéjével derékból akarta kettészelni a férfit, aki oldalra kipördült a vágás elől, és lendületből viszonozta a kedves gesztust, csak éppen nyakazni akarta az arrancart, aki éppen csak le tudott hajolni a vágás elől, de ez elég volt ahhoz, hogy az ellenfele kihasználja az alkalmat, és arcba rúgja a görnyedt Karasut. A találat ereje miatt hátratántorodott, és az orrából ismételten előbukkant a vér. Ám nem maradt ideje gondolkodni, folytatnia kellett a védekezést, kérlelhetetlenül ostromolta tovább a hős, és kellemetlenül vette tudomásul, hogy ezek a pengék képesek megvágni… bár a rúgásból már gondolhatta, hogy meg tudják sebezni. Ám valamiben jobb volt, mint az ellenfele, és az a gyorsasága volt. A makedón uralkodó mögé sonidozott, és pengéjével a mellkasa felé döfött, amit a hős félrecsapott a saját pallosával, de így nyitva hagyta a támadásra alkalmas pontokat. Így legalább annyira képes volt Karasu, hogy Orgoval végével mellkason üsse a férfit, aki az ütés erejétől hátratántorodott, átadva a kezdeményezés lehetőségét az arrancarnak, aki élt ezzel a lehetőséggel. Orgot jobbra kitartotta, a pengét pedig balra, így kezdet el futni a férfi felé. Orgoval lentről indított, ágyéknál akart felfelé vágni, ezt egy lefelé szúrással ugyan hárította az ellenfele, ám a szúrást már nem. Egyenesen a hasfalába, át a bőrön, húson, szöveteken, és a penge keresztül szaladt rajta. Diadalittas vigyor jelent meg Karasu ajkán, ami hamar az arcára fagyott, amikor megérezte, hogy a hős megragadta a karját, és egy fentről indított íves vágással viszonozta ezt a nemes gesztust. Egy válltól az oldalbordákig érő vágással. Fájdalmasan nyögött Karasu, ám itt volt még mindig a lehetőség. Erősen markolta a penge markolatát, majd oldalra rántotta, kitépve egy szép darabot a hősből. Láthatólag nem nyerte el a tetszését, mert azonnal gyengült a szorítása, így ismét mindkét karja szabad volt Karasunak. Ismételten élt a lehetőséggel. A szablyát fejlevágásra lendítette, úgy, ahogyan Orgot is. Próbált védekezni az ellenfele, de már késő volt. Igaz, a pengéjét kicsapta oldalra Karasu pallosát, és lendületből akarta Orgot is, csak éppen volt egy kis eltérés a két fegyver közt, nevezetes az, hogy Orgo pengéi hosszabbak, így a legfelső egyenesen a férfi agyába szúródott. Ez is holtan esett össze.
Vigyorogva fordult a többiek felé, nem foglalkozva a sérülésével, várta az újabb harcot, és nem is váratták meg. Ám legalább ez nem akrobatikázott, ez csak Spartacus volt. Lassan lépkedett, és amekkora arca volt, még a kardjával is lassú nyolcasokat írt le a levegőbe. Legalább volt ideje felkészülni Karasunak.
A bal tenyeréből előbukkanó láncát szorosan a penge markolata, és keresztvasa köré tekerte. Kis távolsági harc, szerinte ez még nem csalás. Orgot a mellkasa előtt, vízszintesen tartotta, míg az új fegyverét, a láncos szablyát maga mellett pörgette, és kicsapott Spartacus felé, aki a szablyájával hárította, de így csak azt érte el, hogy rácsavarodott a pengéjére, fogva tartva azt. Rögtönzőt kötélhúzás alakult ki, az erek lassan láthatóak lettek mindkettejük halántékán, egyikőjük se engedett a huszonegyből. Végül Spartacus döntött okosan. Elengedte a kardot, ami így hamar Karasu felé kezdett száguldani. A meglepett arrancarnak nem sok ideje maradt reagálni, mert Spartacus is megindult. Kihasználva a meglepetés erejét, megérkezett Karasu gyomrába, átkarolta a derekát, majd hátradobta az arrancart, aki nem valami sokat repült, de az érkezés annál kellemetlenebb volt. A szája megtelt vérrel, és mire észbe kapott, a gladiátor vezér már ott térdelt a mellkasán, és ütni kezdte az arcát. Fájdalmas, és erős öklözés következet, ahol sajnálatosan Karasu volt a bokszzsák. Csak úgy volt képes véget vetni ennek a kellemetlen szituációnak, hogy a pallosának a gombjával halántékon vágta a történelem egyik darabját, így lett elég ideje arra, hogy lelökje magáról a férfit. Enyhén véres arccal, és tántorogva állt lábra. Nem volt ideje lazításra, egy alapos fejrázás, a lánc eltüntetése, és rohamra indulás. Ennyi idő elég volt Spartacusnak, hogy ismételten kardot ragadjon, és felkészüljön a támadásra. Karasu amikor vágás távolságba ért, akkor megtorpant, nagy lendülettel kilépett oldalra, Orgot kitartotta, remélte hogy ismét hamar sikerélménye lesz… tévednie kellett. Ez a hős már jobban figyelt, hátrább lépet, és a pengéjének a lapjával ütötte meg Orgo legfelső pengéjének a szélét, így nem sikerült az, ami Nagy Sándornál. Helyette majdnem levágta Karasu karját, akinek éppen csak sikerült elkerülnie a csapást. Nem lustálkodott Karasu, újfent támadni kezdet. Egy csapás jobbról, egy balról, sajnos mind hárítva lett, ez igaz. Ám nem is a sérülésokozás volt a cél, hanem a földön heverő kardhoz terelje Spartacus. Így sikerült meglepni a vezért, aki rálépve a kardra egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Ez a kis figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy Karasunak legyen elég ideje arra, hogy betaláljon Orgo tompábbik részével, egyenesen az ágyékba, és ha ez nem lett volna elég, ahogy előregörnyedt Spartacus, találkozott Karasu térdével. Nem engedte az arrancar, hogy hátradőljön a hős. Megragadta a tarkóját, és újra rárántotta a térdére, és ismét, és ismét, még végül nem maradt más az arcából, mint egy pépes, véres massza. S egy dolgot megfogadott Karasu, ha ennek vége lesz, jegelni fogja a térdét.
- Három kész, maradt kettő. – némileg elmebeteg vigyorral, és tiszta véres arccal fordult a társaság felé.
Most nem várt arra, hogy megtámadják, felkapta az egyik gazdátlan szablyát, majd sonidoval Akhilleuszra rontott. Egymás után záporoztak a csapások a félistenre, aki ahogy tudta állta a sarat, egyre távolodtak az utolsótól Héraklésztól. Szinte lélegezni se hagyta a sarkos srácot. Egy vágás Orgoval, mellkas magasságban, és hogy rohadna meg, ez is a már Spartacustól látott mozdulattal hárította, és hogy fokozza ezt, elkerülte azt a vágást is, amivel Karasu a kardjával akarta levágni ennek a kis Brad Pintyinek a karját, sőt, még ez a kis mocsok fokozta is. Karasu térdhajlatába rúgott, és a megrogyott arrancart majdnem lefejezte. Annyit tudott tenni Karasu, hogy Akhilleusz felé lökte magát, így ledöntve a férfit a lábairól, de egy mélyebb vágást így is szerzett a lapockájára. Ám nem ért rá ezzel törődni, nem állt meg a gurulásban. Végiggurult a hősön, és úgy, ahogy megérkezett, a hátán fekve oldalra csapott, levágva az ellenfele karját. Így már Karasunak van jó esélye a győzelemre. Fájdalmas üvöltés töltötte meg a csarnokot. Karasu hamar talpra ált, és becsületére legyen mondva, Akhi is. Vérben forgó szemekkel indult egy végső, elkeseredett támadásra. Gyors egymásutánban érkeztek a vágások, de ezeket már könnyedén kivédte Karasu. Egy ilyennél Orgoval kiütötte a hős kezéből a pallosát, eszmélni se hagyott időt, mögé sonidozot, a kardjának a hegyét a férfi sarkába döfte, Orgoval pedig levágta a fejét.
Kezdet már kimerülni Karasu, de még hátra van egy, olyan, akiről egy egész hosszú sorozat is készült. Vele már nem akart szórakozni, de az nagyon is akart. Önbizalomról árulkodó vigyor azon az ocsmány arcán, Karasu pedig csak fájdalmasan sóhajtott egyet. A teste kezdte a tudomására hozni, hogy mennyire is szenved.
Karasu a tenyeréből kilőtte a láncot Héraklész felé, aki nevetve ütötte oldalra a láncot, ez volt a hiba, mert amit utána láthatott, az Orgo volt, ahogy egyenesen felé repült, és megállt a homlokában.
Lassú léptekkel indult meg Orgoért, és halk, fájdalmas nevetést hallatott.
- A hőseidnek annyi, most kit rántasz ki? Talán Godzillát? – provokálta Luit, miközben kirántotta Orgot, az egykoron szebbnapokat is megélt férfi fejéből.

S ím így buknak el a hősök, hisz’ sorsuk ugyanúgy elkerülhetetlen, mint a gonosz pusztulása, amiért mindannyian harcolnak. Olyan korba születtünk, ahol nincs szükség megmentőkre, kiket egyszer kiemel magából a társadalom és csodálata tárgyává teszi, azt hamarosan irigyelni, ebből adódóan pedig gyűlölni fogják. Ennek megfelelően Karasu Vex, a hörcsögök lovagja és a mókusok bárója csupán azt tette, amit megkövetelt a világ szabályszerűsége, amit egyesek talán Sorsként aposztrofálnának. Az uralkodó némileg megremeg, látván legyőzhetetlennek vélt harcosainak bukását, aranyszín tekintete idegesen ugrál a szemében alsóbbrendűnek számító arrancar, illetve az egyetlen kijárat között. Pontosabban a tetőszerkezeten kialakított lyukon keresztül is képes lenne eliszkolni, ám az odáig vezető úton legalább féltucatnyi alkalommal biztosítana remek támadható felületet. Ugyan szája nem látszik maszkja miatt, azonban fogai megállás nélkül őrlik egymást, habár a világ minden kincséért sem árulná el milyen gondolatok cikáznak éppen a fejében. Halántékán kövér izzadtságcsepp gördül le, mely jelenléte szinte jobban feldühíti Luisenbarnt, mint eddig bármi. Hueco Mundo királyának nem száll inába a bátorsága, nem remeg meg, mikor a halállal kell farkasszemet néznie, lévén Ő az egyetlen, ki istenként dönthet, élet vagy halál legyen eme árnyékvilág lakóinak jussa. Az őrület semmi mással össze nem keverhető lángjai lobbannak fel a hollow szemében, pillantása azt az eszelőst idézi, aki régen volt, mielőtt elragadták volna a lidércek az Emberek Világából. Kétségtelen, ha egy shinigami talál rá, akkor nem a végtelen sivatag dűnéi között tér magához, hanem a Pokol valamelyik fortyogó bugyrában, ahová igazából való volt.

- Fogalmam sincs milyen mozilláról hadoválsz, félkegyelmű… - nyalja meg beszéd közben kicserepesedett alsó ajkát, miközben saját tébolyával viaskodva egyre erősebben markolja kaszáját. – Szenvedni… Szenvedni fogsz, úgy ám! Azt fogod kívánni, bárcsak a körmeidet tépkedném le egyenként! Megdöglesz… megdöglesz… MEGDÖGLESZ!

Szemgolyói kis híján kiesnek üregükből, szinte látni véled a vöröslő hajszálereket, amik behálózzák látószervének fehér részét. Légzése egyre szaporábbá válik, inkább lehetne zihálásnak nevezni már, azonban nem ez az, ami igazán meglepő. Teste körül a levegő hullámozni látszik, a szúrós szagból ítélve pedig valami égni kezdett, önkénytelenül is orrod elé kell kapnod a kezed, a dögletes bűz majdhogynem elviselhetetlen mértéket ölt. Ellenfeled lép egyet előre, füstszerű köpenye pedig úgy csöpög le testéről, akár a kátrány. Ám ahogy eme matéria földet ér, hangos sercegésbe kezd, mély barázdát marva a kövezetbe. A pofáját fedő csontozat megreped, széttörvén bestiális agyarak mintázatát ölti magára, s ahogy fejét a soha le nem nyugvó Hold felé fordítja, torkából elkínzott sivítás tör elő, ezzel egyidejűleg a lélekenergia nyomása megduplázódik a teremben, lélegzetet venni is kihívás. Váratlanul kapja fel bal kezét, aminek végén máris aranyló gömb formálódik, csakhogy másodpercek leforgása alatt méretes cerot indíthasson útjára, ezzel akarván pontot tenni az amúgy is túl sokáig elhúzódó kellemetlenség végére. A halálsugár ellenben valószínűtlenül lomhának tűnik, talán sonido nélkül is képes lennél kitérni előle, ettől függetlenül nem lenne tanácsos kóstolót kérni belőle, főleg az előző bemutató tudatában. Viszont ahogy ez megtörténik, Degollador valószínűtlen gyorsaságról tesz tanúbizonyságot, ahogy megjelenik fölötted, fegyverét annak láncos végénél fogva pörgetve feje felett. Amennyiben úgy véled, a lehető legjobb megoldás ilyen esetben a védekezés, akkor váratlan esemény árnyékolja be terveidet. Ruházatának egyik lecsöppenő darabja az alkarodat találja meg, ezáltal elviselhetetlen fájdalmat okozva az említett testrészben. Odapillantva felfedezheted, miszerint egy kisebb foltban bőröd, húsod, véred szinte teljesen elpárolgott, csupán a csont az, mi visszataszítóan kiviláglik.

A bal szemét lecsukta, lassan veszi a levegőt, már-már inkább lihegés az egész. Fehér hajából pár kosza tincs a szemei előtt találtak maguknak új helyet. Ajka gúnyos vigyorra húzódott. Nem gondolta volna, hogy ezek a hősök ennyire le fogják majd fárasztani. Ám mégse kellene ezen meglepődnie, nem akárkik voltak. A történelem egyik legnagyobb harcosai, még büszke is lehet magára, sőt, az is. Egymaga végzett velük, és nem is sokat használta a hollow képességeit. Lehetett volna már gladiátor is, persze csak akkor, ha abban az időkben élt volna, mint a harcosok. De így be kell érnie az utólagos dicsőséggel, még ha valójában túl sok esélyük nem is lehetett. Letűnt korok harcosainak nem sok keresni valója volt már itt. Vissza kell süllyedniük a múlt homályába, hogy csak a könyvek lapjain találkozhassanak újra. Ám Karasu emlékezni fog rájuk, nem, mint legyőzött ellenségek. Hanem a legmegtisztelőbb ellenfelekre, akikhez eddigi harcai során szerencséje volt. Pedig már volt egy párhoz köze. Egy shinigami aki inkább a karjait használta a harcokra. Vele döntetlent játszott, de az odáig vezető út is izgalmas volt. Vagy a legelsőre, Anaora. A szeleburdi kislány, aki mély nyomot hagyott Karasuban, és nem csak sebek formájában. Megérintette a lány, akkor gondolkozott el azon, hogy talán nem minden shinigami lehet ellenfél. Látta a lány bankaiját is, fájdalmas élmény volt, ám mégse halt bele, nem ölte meg Anao. Megkímélte az életét, ám minden rosszra fordult, végül Karasu számára az egyik legutáltabb lény lett. S utána következett egy másik nő, aki Anao ellentéte lehetett. Arrogáns, beképzelt nő, ki felsőbbrendűnek hitte magát, hiába vesztett, amikor ismét találkoztak a mérleg nyelve egyensúlyba jött. De helyet foglalt azon a rövid listán, akin azok szerepelnek, akiket Vex megvet. Belegondolva… nagyjából csak nők voltak az ellenfelei. Piknikelt is az egyikkel, és az is barátságos harc lett… egy ideig, végül azt Karasu tette tönkre. Engedett az igazi hollow énjének… sajnálatosan. Bár néha hasznos, ha csak az állatias ösztön marad meg. S volt több Espada is, Slarin Eli, a kis Vörös, mondhatni vesztesen került ki azokból is, bár legalább pár dolgot megtanult. Majd egy újabb ostoba kis shinigami, aki terhes volt, mikor Karasuval harcolt. Ostobaság volt a részéről, ám Vex reméli, a gyerek jól van, és az anya is. S’ a sok harc után elért ide. Egy hollowhoz, az ereje felér sok arrancar erejével, de elutasítva a fejlődést, inkább itt maradt, és gyűlölködik. Meg a jelek szerint éppen készül idegbajt kapni, ez már nagyon nem jó… számára, Karasu igen is jól szórakozik. Sőt, hangosan nevetni kezd.
- Hát a Firefoxról. Te marha, de ha Explorert használsz… hát, ahhoz nem tudom mit hozzáfűzni, csaj még inkább megérdemled a halált.- miért ne ingerelné tovább? Élvezetes, plusz hibához vezethet az idegesség, amit természetesen ki kell használni. Itt nem lenne olyan szerencséje, hogy életben hagynák. Elég kegyetlen halálra számíthatna, ám csak legyint a fenyegetőzésre.- Bocsi, már voltam házas, a szenvedésről lekéstél, ami meg a kívánságomat illeti… hát már azokat is letépték. Találj ki valami mást .Te, Bond szökevény.- talán mégse kellett volna piszkálni, úgy látszik, akad még benne szufla, és kezdi is a fitogtatást. Már csak abban reménykedhet Karasu, hogy nem a 300 spártait akarja előhívni, mert akkor nagy gondban lesz. Nem áll rendelkezésére a Perzsa sereg. Ám mégse az lesz, helyette egy bűztámadást intézett Karasu orra ellen. Nem, volt mit tenni, alkarjával takarta el, és hunyorítva nézte Luit, akinek most volt kedve pucérkodni, és ami elég érdekes ebben az egészben. Hogy a ruhája lefolyt róla, sőt, mintha valami sav lenne, belekap a talajba, és ott marogat. Sőt, már agyarakat is mutogat. A jelek szerint rendesen kiborult a király. Talán most következik a neheze? Nem volt elég a hősbanda, jön a generálisuk. Na, meg még kutyába is átment, és ugatja a Holdat, vagy vonyítja, tökre mindegy. Ami lényeges, hogy olyan ereje van, amitől a légzés még inkább nehezére esik Karasunak. Alig vette észre azt is, hogy egy cerot készített, sőt, már el is lőtte. Még majdnem pont eltudott sonidozni, pedig akart egy kis vagánykodást, hogy enyhén oldalra dől, és a cero csak éppen elmegy mellette. De helyette bénáznia kellett egy sort. Ám következett az igazi meglepetés, a ceroval ellentétben Lui elég gyors volt. Jobb lesz védekezni, vagy valami. Emelte is volna Orgot, csak éppen kibaszotnagyonkurvára fájdalmas élményben van része. Nem foglalkozva Luival, a karjára tekint. S már nem csak érzi a fájdalmat, de látja azt a kiváltó okot is. Ha így megy tovább, még át is fog tudni látni rajta. Elsőnek fájdalmas grimaszba torzul az arca, majd kínjában felüvölt.
- WAAAAAAAAH!!!!! Hogy baszna teherbe egy taliga aprómajom!!!- kikelt magából, ez már kezd túlságosan is túlmenni a tűrőképességén. Egész életében egyszer bántak el így a karjával, bár akkor csak egy széndarab maradt belőle, de ez a fájdalom még azt is felülmúlta. Nincs mit tenni, ideje Karasunak is nagyobb fokozatba kapcsolnia.
Összeszorítja a fogait, szinte már ropogni kezdenek, ahogy egymáshoz préselődnek. Karasu pedig távolabb sonidozik. A fájdalommal dacolva emelte a sérült karját, majd Orgo legfelső pengéjén végighúzza a tenyerét.
- Digiéralo, Orgo!!!- üvölti a parancsot, és a reiatsuja emelkedni kezd, a levegő vibrálásba fog, majd pedig fekete por jelent meg Karasu teste körül, és forogni kezd körülötte. Egyre több, és több, majd fokozatosan ellepi a testét, a maszkja darabjai is elkezdenek újraszületni, és jelenleg az arcán mutatkozik ez meg a legjobban. Végül befejeződik, ami sérülést szerzet, az remélhetőleg eltűnt, és teljes erejének a birtokában van, amit nem is röstell kifejteni.
- Ez az én teljes erőm. Te fasz…- a hangja telivolt haraggal, izzó haraggal, forrt benne a méreg. Túlságosan sokat szopott, mióta itt van, ideje törleszteni is. S az előny Karasunál van. Luival ellentétben, felfrissült, és ezt be is mutatja.
- Lluvia.- a sok kis baraféleség kitört a testéből, és várták az utasítást, amit meg is kaptak. Öt sorba rendezte mindent, sorok közt nagyjából negyven centi hely volt, a gömbök közti távolság pedig öt centi volt, és az összesét Lui jelenlegi tartózkodási helye felé küldte. A hely külseje már rég nem érdekelte, csak holtan akarta látni azt a szemetet, aki az óriást küldte rá, meg a sötétebb, vagy éppen világosabb énjét. Ezt mások inkább meg tudják mondani. Ám nem fejezi be, ha talált az remek, ha nem, akkor is ott a lehetőség egy másik támadásra. A végeredmény annyiból lényegtelen, hogy amint újra megpillantja Luit, a baljából rálövi a láncát, hogy átszúrja a testét, vagy legalábbis rátekeredjen, és magához tudja rántani, ahol már rá vár Orgo új alakja, és annak pengéje, hogy legalább egy karral, vagy fejjel rövidebbre vágja.

Resurecciónodnak köszönhetően kapott sebeid szinte azonnal begyógyulnak, az újjászületés valóban megfelel annak, amire a nevéből következtetni lehet. További ingerlésed ezentúl süket fülekre talál, Luisenbarn lassacskán visszasüllyed abba az állapotba, melytők Ti, arrancarok, annyira tartotok. A szavak itt már értelmüket vesztik, nem maradt más az éhségen és a megállíthatatlan gyilkolási vágyon kívül. Támadásodat egészen egyszerűen kaszájának pörgetésével fogja fel, meglepő módon egyetlen lövedék sem robban, mintha megállt volna körülöttük az idő. Haragos suhintással küldi vissza az összest Feléd, amik ezúttal ténylegesen betöltik rendeltetésüket, azonban saját technikád csak nem fog megsebezni, igaz-e? Nos, csak részben, mivel nemigen tudsz elugrani mind elől, egy-kettő kitérésed ellenére is betalál. A felemelkedő füstfelhőn keresztül lövöd el a láncot, ami nemes egyszerűséggel szúrja át ellenfeled testét, elképzelésednek megfelelően rántod közelebb, ám amikor megkísérelnéd levágni karját vagy jobb esetben a fejét, fegyvered éle szinte azonnal elpárolog, mint ahogy korábban azt húsod is tette. A dühtől szinte megvakulva húzz csontujjaival mély barázdákat arcodra, úgy látszik ez nem egészen a Te napod! Lassacskán a láncszemek is megadják magukat, kiszabadulva méretes ugrással igyekszik eltávolodni Tőled, undorító módon nyúlva saját gyomrába veszi ki a füstölgő fémdarabot, melyet könnyedén szétmorzsol ujjai között. Látszólag minden próbálkozásod hasztalannak tűnik, mégis eredményesnek könyvelheted el a történteket. Vajon miért nem védte puszta kézzel a Lluviát, ha minden elszublimál a savtól, ami hozzáér? Ahogyan az lenni szokott, senki sem sebezhetetlen, mindennek és mindenkinek megvan a gyenge pontja, csupán rá kell jönni!

Töprengésre ellenben nem biztosít kellő időmennyiséget. Újabb Cerot készít elő, ám ennek célja kivételesen nem elpusztításod, hanem hogy teljeséggel letarolja egykori palotájának falait, így hamarosan Hueco Mundo hatalmas Holdja szórja rátok ezüstös sugarait, minden egyéb fény eltűnni látszik. A Menosok erdejéből elnyújtott ordítás száll, amennyiben szentelsz némi figyelmet a környezetednek, észreveheted, miszerint a labirintus falai lassacskán semmisé lesznek, gyorsított felvételen láthatod, hogyan porlad el a kő az évezredek során. Rövidesen nem marad más, kizárólag finom por, ami beleolvad Hueco Mundo talajába. A király nem érzi szükségét továbbra is fenntartani a birodalmát összefogó erőteret, minden gondolata egyedül a megsemmisítésed körül forog. Sötét köpenye további cseppekben hullik alá, szájából pedig dögletes gáz tör elő, nem kell zseninek lenni a következtetés levonásához, miszerint amennyiben belélegzed, szétmarja a nyálkahártyádat. Nincs több vita, fenyegetőzés és szócséplés, egyetlen csapás fogja eldönteni, ki marad a végén állva. Sötét árnyak vetülnek a csatatérre, a feltörő reiatsu néhány gilliant is a közelbe vonzott, akik most ostobán bólogatva igyekszenek távolságot tartani, vélhetőleg a vesztes elfogyasztásának terve fogalmazódott meg borsónyi agyukban. Az uralkodó az, aki először mozdul, habár kinézetéből eltűnt minden fenséges. Egyetlen lehetőséged van, ha sikerül kartávolságnyira csökkentenie a kettőtök között lévő távolságot, elvesztél, minden törekvésed az enyészeté lesz, személyed pedig a lidércek világának farkastörvényeit betartva eltűnik, hogy az erősebb létforma részét képezze. Természetesen van egy másik lehetőség is, mely szerint magad vagy a felsőbbrendű entitás!

Az igaz, hogy rögtönzött terv volt, de még majdnem működőképes is volt. De csak majdnem, sajnos a visszájára sült el az egész. Luinak lehet ez egy képessége, miszerint a hollow technikákat képes irányítani, az útvonalukat legalábbis biztos. Pite legyen Karasu, és adják oda Jason Biggsnek, ha ezzel nem fogja megszívni. Már pedig de, megszívja. Minden kis bara megfordult, és egyenesen célba vette a feladót. Kerülgette a kis nyomoronc gömböket, amik már korántsem voltak olyan kis viccesek. De akad így is pár, ami eltalálta. Annyi a szerencséje, hogy ezek csak akkor jók, ha sok talál belőle, ha csak egy-két darab, akkor az nem vészes. S’ következett a láncos manőver. Legalább ez sikeres volt, és a rántás se volt nehéz, ellenben, ami utána következett. A drága Orgo, a csodás Orgo, amivel megannyi TV képernyőt bezúzott már, vagy éppen húst szeletelt, sőt, néha ez shinigami, vagy arrancar hús volt. Nem pedig fogyasztásra alkalmas. Most pedig… úgy párolgott el a pengéje, mintha csak valami nyál lenne a forró sütőlapon. Ez már mindennek a teteje, Orgo sérülése felett érzet düh nem csökkent, csak fokozódott, amikor azokat az ocsmány ujjakat megérezte a bőrén, majd a húsában, és már megint az arcán. Tényleg lemondhat arról az ábrándokról, hogy arcmodell legyen, maximum az előtte képeken. De csak fokozza még ez a rohadék, elugrál, mint valami rossz bolha. Lesz itt még verés, de még mennyire lesz. A lánc meg a többi része, nem is idegesíti Karasut. Bármikor megszüntetheti, ha akarja, bár már erre nincsen gondja.
- Lui, már hivatalos. A KURVA ANYÁD!!!- ez valami isteni érzés volt. Tudja, hogy ezzel nem ér el semmit, sőt, felesleges szópocsékolás volt. Mondhatni sok volt a betű. Mindegy már, mert ismét várhat egy cerora, ráér ezen gondolkozni, meg Orgon keseregni. Majd kitalál rá valami megoldást, lehet csak egy feltámados off kell és kész. Ha on-ban lesz, ismét rendben lesz. Vagy nem…
Kerülgeti a törmelékeket, és amikor némi tiszta légtért lát, inkább úgy határozik, ott lesz a legjobb. Meg legalább nem kell attól tartania, hogy valami a fejére esik, és legalább rontani se fog a feje állapotán.
~ Érdekes, szarakodik azzal, hogy ezt a szar labirintust fenntartsa, most meg leomlasztja. Lui, ej Lui, igazán szánalmas vagy, nagyon szánalmas. Vagánykodtál itt, és ez lett a vége. Meg ahogy látom, a fogmosás se az egyik erényed. Ahogy még valami nem… nem véletlen, hogy a Lluviat nem engedted közelebb magadhoz. Szart se érsz a hollow technikák ellen. Ciki.- nem volt túl nehéz kitalálni, csak némi ész kell hozzá, az meg, hogy Karasu jól játssza a hülyét, sőt, néha túl jól is, nem jelenti azt, hogy az is. Csak ha már akad egy okoska, minek egy másik?
A feszültség már szinte harapható, csak az kell, hogy egy toronyóra elüsse a delet. A párbaj elkezdődött. Lui nem tököl, meg is indult…
- Éxtasis.- minden változik, így most ez az egész helyzet is. Köszönhetően az Éxtasisnak, Karasu érzékei sokkalta kifinomultabbak lettek. S’ ennek köszönhetően, olyan, mintha minden lassabb is lenne. Ám még tudja tovább fokozni ezt az egészet. - Otokifuku.- egyenesen Luira lőtte, vagy kikerüli, vagy eltalálja, lényegében mindegy. Köszönhetően az érzékelési előnyének, és annak, hogy megvan az esze, és nem csak a táplálkozási vágy hajtja, sok előnyre tett most szert. Amit ki is használ. Ahogy elhagyta az Otokifuku Karasut, akkor Lui mögé sonidozik, a lehető leggyorsabban. Bár azért nem túl közel, némi távolság szükséges. S’ egy újabb Otokifuku használ, majd ismét tovább sonidozik, a lehető legtöbb irányból Otokifukuzik. Arra hajtva, hogy lehetőleg egy eltalálja, és ha ez sikerül, ki is használja. Következik az utolsó előtti lépés.
- Tsuru Hankei!- ha az Otokifukuzik talált, akkor annyi időre megbénult, hogy a Hankei is eltalálja, akkor lesz egy perce, az pont elég. Mivel igaz, hogy Orgo pengéje szarrá ment, de a koponya az nem. Így most két ceroval kell szembe néznie, amikbe Karasu elég sok erőt belead. De azért hagyva annyit, hogy nyugiban visszaérjen LN-be. Ahol majd jól beolvas Sethnek, egy névtelen levél formájában, kicsit kiszínezve az egészet, hogy ne találja ki, hogy Karasu volt az, aki a levelet küldte.
Két kézre fogta Orgo maradékát, a koponyával egyenesen Luira célzott, és elkezdte létrehozni a cerot, természetesen a sajátját is, amit a szeméből lő. Nem akar kifutni az időből, ezért amikor nagyjából csak tíz másodperc maradt a bénulásból, akkor Luira lőtte a koponyában képzett cerot, a remélhető becsapódás után néhány másodperccel küldte utána a másodikat.
- Remélem ez már elég lesz. Te, telibepakoltzsiráfgeci.- némi nyálat azért Lui után köpött, és azért azt megvárja, hogy a felgyülemlett por elüljön, s ha az a rohadék megdöglött, és a kaszája még ott van, akkor azt magához veszi, és... és felzabálja Lui maradékát. Ha már ennyire engedett a hollow ösztönének, akkor legyen Ő az, akit befalnak, talán még valami jótékony hatása is lesz. Kár, hogy a kaszát nem tudja elvinni. Mutatós kis darab, pont jó lenne Fred maszkja mellé, meg a korsóhoz is. Utána pedig lelép erről a helyről. Elkönyvelve, hogy a labirintusokban nincs semmi élvezetes, nem csoda, hogy Herki is utálta. Már csak azt kell kitalálni, kinek mit mondjon.
~ Hm, lehet erről a kis esetről nem lenne rossz beszámolni Frednek. Bár, elég esélyes, hogy az a maszkos majom magasról fog szarni az egészre. Megmarad a saját kis terveinél, meg ki tudja mit csinál még. Bár lehet valami pattanás elleni krémet akar feltalálni, sőt, ez magyarázat arra is, minek visel maszkot. Ott van még Rinya is, bár nem sokkal jobb mint Fred, sőt, kb semmivel. Itt vagyunk elméletileg ilyen csicskások, de még nem csináltunk semmit. Sőt, hiába kis beképzelt, és nem ismeri be, hogy Frednek dolgozik, akkor is csak egy csicska maradt. Én legalább elismerem, még ha nem is tetszik ez az egész, de van annyi türelmem, hogy kivárjam a jó alkalmat, és majd akkor… akkor levágom mindent. Már ha nem teszi meg más. Akkor tényleg csak Seth marad, eh, akkor a leveles megoldás elvetve, és majd szépen jelentést teszek erről az egészről. Hogy volt egy elmebajos hollow, aki királynak képzelte magát, de le lett rendezve. És nagyjából ennyi az egész. Ha meg a részletek érdeklik… máskor küldjön valakit, aki felveszi ezt, és nézze vissza. Ne baszlasson ilyenekkel, örülök, hogy élek, már megint kell egy kis pihenés, sőt, elég sok is. Eh… és cigim sincs, szar itt élni…- morog, az igaz, de nincs mit tenni, a munka az munka, és ha a parancsot baszogatja, szaporodik.

A küldetést LEZÁROM! Írtál hosszú és kevésbé hosszú postokat is, azonban a lényeg, hogy észrevehetően fejlődtél eközben! Ezért jutalmad 1800 LP és 2500 ryou! További jó játékot!