Menetrend szerinti bénázásom minden nap reggel csúcsosodik ki, legfőképp az ébredés és a kávém elfogyasztása közti időszakban. Ilyenkor megszokott látvány tőlem a csetlés-botlás, vagy éppen minden kiesik a kezemből, attól függ, éppen mit csinálok. Ez az állapot csak akkor szűnik meg, ha sikerül hozzájutnom a kávéadagomhoz, addig viszont két lábon járó katasztrófa vagyok. Ma azonban ez nem történhetett meg, lévén az életadó nedű forrását rejtő doboz, nos, a földön hevert, és ami még rosszabb, hogy a tartalma is konyhám padlóját díszítette. Megsemmisülten bambultam a barna színezetet kapott talajra, lelki szemeim elé pedig egy kövér, szemtelen, de azért cuki cica képe kúszott be. Nem tudom, talán azt hihette, hogy édességet rejtegetek ott, vagy összekeverte a kakaóporral, de egy biztos volt: Vayu-chan tönkretette a napomat.
A Raion kastélya felé menet, ami inkább egy kétballábas zombi haladására hasonlított, próbáltam meg kárpótolni a szervezetemet az őt ért sokkért, ám miután a kávézóban az első adag kávémat a pincérlányra öntöttem, inkább az egyik útszéli automata szolgálatait vettem igénybe a további kockázatok és anyagi károk elkerülése érdekében. A diadal azonban hiábavaló volt, hiszen össze sem lehetett hasonlítani a valódit az automatás itallal, így a hatása is csak töredéke volt a kívántnak. Legalább annyit sikerült elérnem, hogy nem botlottam meg minden járdaszegélyben, de így is sokkal több időbe telt elvergődni úti célomhoz, mint az optimális lenne. Kómásan estem be az épületbe, ahol már nagyban folytak az előkészületek. A tagok félévente esedékes szintfelmérésénél kellett segédkeznem, melynek az első részéhez az előcsarnok szolgált hellyel, tágas méreteinek köszönhetően. A frissiben felállított, válaszfallal elválasztott asztalok között navigálva valahogy eljutottam addig, hogy szolgálatra jelentkezzek, mire kaptam is egy nagy stóc papírt a kezembe. Az iratok nagyjából öt másodpercig maradtak ott, aztán a földön kötöttek ki teljesen szétszóródva, de bénaságomat korrigálva kábé tíz perc múlva már a saját asztalomnál ülhettem, immár egy picit lelkesebben. Fárasztó napnak néztem elébe, de szerettem ezt csinálni. Gyorsan átfutottam, megvan-e minden felszerelésem, valamint a papírokat is átpörgettem és sorba rendeztem, így már tudtam, ma kikre számíthatok és lassan összeállt a fejemben egy menetrend is.
- Ohayou, Shouko-chan! - köszöntöttem az időközben befutó első "vizsgázómat" mosolyogva, bár aztán gyorsan el kellett nyomnom egy ásítást. Hiába, nem voltam teljesen friss Egy lila hajú tizenéves lányka állt előttem, így ránézésre magasabb volt nálam. Soha nem láttam még, amit a papírjai is alátámasztottak. Gondolom meglepődött rajta, hogy egyből a nevén szólítottam, és ehhez a papíromra, az adatlapjára sem kellett ránéznem.
- Sakai Hitomi vagyok, én foglak végigkísérni a procedúra első részén - álltam fel és hajoltam meg, majd visszaültem, és rögtön le is vertem az asztal szélén lévő tollamat ^^" Legalább nem vertem be a fejemet, miközben felvettem, arra odafigyeltem.
- Úgy látom először vagy itt, de aggodalomra, idegeskedésre semmi okod. Néhány teszt vár rád a képességeddel kapcsolatban, aztán egy egészségi állapotfelmérésen kellene majd részt venned. Először is töltsd ki ezt aaa... papírt - nyújtottam át neki némi keresgélés után egy lapot - Személyes adatokra és hozzájárulásokra volna szükségünk. Ha végeztél, akkor örülnék neki, ha bemutatnád a képességedet a saját szavaiddal ^^ - tettem hozzá, aztán vettem egy mély levegőt és hátradőltem. Sokszor el fogom mondani még ma ezt a szöveget azt hiszem ._. Picit értetlenül néztem, mire várhat a fiatal hölgy, de aztán ráeszméltem, hogy miért habozik ^^"
- Hopp, ne haragudj, tessék, egy toll ^^ - nyújtottam át neki egyet a készletből. Csak egy sima műanyag bigyó, viszont legalább rajta volt a Raion logója. Elég sokat szoktak véletlenül elfelejteni visszaadni, igazából már gondoltam rá, hogy ajándékként kezelem, bár nem tudom ahhoz mit szólnának odafent

Ásítozások közben keltem ki az ágyamból, majd első mozdulatommal arrébb löktem néhány chipses zacskót, ami éppen az ágyam közelében hevert. Ebből tudtam is, hogy majd valamikor a közeljövőben el kéne a szobámnak egy nagytakarítás. Vagy csak elég lenne, ha levinném a szemetet, de az olyan megterhelő lenne. Hát igen, nem vagyok valami rendszerető, de azért én is észreveszem, ha tennem kéne valamit, még ha egy ideig nem is fogom megtenni.
A koránkeléssel annyira nincs bajom, hiszen van egy jó oldala is. Korábban reggelizhetek. A reggeli rutinom után útnak is indultam, hogy beszerezzem a mai reggelimet és még egyéb mást is a kombiniból. Miután megvoltam a beszerző körutammal az iskola helyett a Raion kastélya felé vettem az irányt. Ennek pedig az volt az oka, hogy részt vegyek a félévenkénti szintfelmérésen. Igazából semmi kedvem most ilyenekhez, de ha már csatlakoztam, akkor megnézem milyen is ez. Lehet, hogy kellemesen fogok csalódni.
Mivel a kitűzött időig még volt hátra valamennyi, ahogy terveztem, így még kényelmesen megehettem a kastély előtti egyik padon a bentomat. Mire végeztem vele már éreztem, hogy egyre hidegebb van idekint, így útnak indultam és a desszertet útközben fogyasztottam el, ami ezúttal egy doboz pocky volt. A kezem tele volt még más harapnivalóval is és még elő akartam kotorni egy papírt, amire fel volt írva pontosan hova is kell mennem.
Miután felfrissítettem a memóriámat a kellő információval és nem ejtettem el semmit a kezemből, már meg is találtam a számomra kihelyezett személyt az előcsarnokban, ahol már kezdtek gyűlni az emberek. Egy kicsit meglepett, amikor a nekem kirendelt helyen ülő lány a nevemen szólított. Ha ismernénk egymást, akkor emlékeznék rá, tehát nem erről van szó. Az is eszembe jutott, hogy hozzám hasonlóan ő is tud mások fejében olvasni, amit még nem vetettem el, de megmaradtam annál a feltevésemnél, hogy korábban megnézte valamelyik előtte lévő lapon, ki is fog hozzá jönni.
- Ohayou! - köszöntem vissza apróbb mosolyt öltve magamra, majd leültem a kirakott székre és visszafogtam magam, hogy ne olvassak bele a fejébe, mert ha neki is hasonló erői vannak, mint nekem, akkor észrevenné, ha a fejében kutakodok, és azt nem szereti senki.
- Első részén? Ez több részből áll Sacchin? - ámuldoztam egy kicsit, hogy nem csak egy részből áll ez a felmérés. Közben pedig meg is kapta a becenevét legújabb ismerősöm rekordidő alatt. Reménykedtem benne, hogy attól még, hogy több részből áll nem fog olyan sokáig tartani ez az egész, nem mintha nem érnék rá.
Később megtudtam, hogy ez a több rész csak az egészségügyi valamit foglalja magába a mostani teszten kívül. Vagyis én így vettem ki Sacchin szavaiból, de az is lehet, hogy a többit később fogja mondani. Amikor megemlítette Sacchin, hogy biztos izgulok, teljes nyugalommal majszolgattam az időközben kibontott umaiboumat. Ezután kaptam egy papírt, aminek kitöltéséhez le kellett tennem a rágcsálnivalóimat a kezemből, de amikor nekikezdenék, észreveszem, hogy nincsen toll a kezemben.
Kérdőn néztem Sacchinra, mire ő rájön, hogy nem adott nekem tollat. Amint megkaptam az íróeszközt hozzá is láttam a papír kitöltéséhez, hogy minél előbb túl legyek rajta. Ahogy végeztem vele Sacchin kérésére meg akartam mutatni neki a képességeimet és egyben el is magyarázni. Ezt pedig úgy érhettem el, hogy közvetlen a fejébe mondom az egészet. Azonban nem minden úgy ment, ahogy akartam, valamiért nem tudtam megtenni, amit akartam.
- Add a kezed Sacchin! - egy kis sürgetés kihallatszott a hangomból, ami ellentétes volt az eddigi nyugodt viselkedésemmel. Kinyújtottam mindkét kezem, hogy Sacchin rátehesse az övéit. Ha a szemben ülő lány úgy tett, ahogy kértem, a kezeim indigó színben kezdtek el világítani, ahogy Psychometer képességeimmel olvastam egy kicsit Sacchinban.
- Elektromágneses erőtér? - tettem fel inkább magamnak az amúgy értelmetlen kérdést, hogy csak én értsem, mit akarok. A kérdésem hátterében pedig az állt, hogy talán ez-e az oka annak, hogy nem tudtam közvetlenül Sacchin fejébe beszélni. Értetlenkedésemből remélem Sacchin kizökkent, hiszen valamit ő is összerakhat az általa látottakból.

Nyugodtan tűnt a lány, ami azt illeti, ez kicsit meg is lepett. Egyedül az érdeklődése volt számomra természetesnek ható reakció, de akkor ezek szerint már tapasztalt képességhasználó lehet. Emlékszem, amikor én vettem részt először ilyesmin, akkor fogalmam se volt, hogy mit várnak el tőlem és mi fog történni. Ideges voltam, de ugyanakkor vártam is az eredményeket, hiszen akkoriban fedeztem fel, hogy a képességemet nem csak arra tudom használni, hogy mozgassam a lábaimat, de akár árthatok is vele. Más világ volt még akkoriban a fejemben, a rossz és gonosz shinigamikról szóló tévképzetem pedig tovatűnt. Voltaképpen ma sem szeretem őket, inkább semleges vagyok feléjük, de azt elismerem, hogy amit tesznek, az a mi javunkat szolgálja. Más kérdés, hogy én legszívesebben írmagját sem hagynám meg a lidérceknek, sajnos a 12. osztagnak köszönhetően azonban én reiatsum is olyan hatással van már rájuk, mint egy zanpakutoué.
Kénytelen voltam elnyomni egy újabb ásítást, bágyadt pillantásom pedig Shouko-chan édességére terelődött, szinte vonzotta a tekintetemet. Naná, a nasi az egyetlen mágnes amire nem én hatok, hanem az hat rám Umaibou... olcsó, de finom, és amíg a papírokat töltögette tesztalanyom, nem is restelltem szemezni a csemegével. Egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy mintha nekem is lenne, feltéve ha Vayu-chan nem nyúlta le azt, amit a táskámban hordtam magammal ._. Türelmetlenül álltam neki kutakodni, de szerencsém volt, találtam pockyt **.** Boldog mosollyal bontottam meg a dobozt, vagyis próbáltam, de ezen a napon még ez is nehézségbe ütközött, és szinte sírva fakadtam, mikor pár szál a földre hullott kétbalkezességem okán T_T Sietve szedtem fel őket, valahogy nem érdekelt, hogy milyen koszos lehet a padló, ha pockyról volt szó Visszapakolásztam őket a csomagolásba, aztán boldogan hümmögve kaptam be egyet az epres ropiból és a mennyei érzéstől egyből kisimultak a ráncaim *.*
A lány közben befejezte a töltögetést, szóval elvettem tőle a papírt én, a csodabogár vizsgáztatója, akiről biztos máris az a véleménye, hogy egy félnótás, dilis csajszi. Felsóhajtottam és miután a helyére tettem a lapot, visszafordítottam a tekintetem, hogy jelezzem, figyelek rá, ám a várt felelet nem érkezett meg. Ellenben elkapott egy nagyon heves fejfájás, aminek hangot is adtam egy jajdulás kíséretében. Nem tartott sokáig, de összegörnyedésem jelezte, hogy nem volt kellemes érzés. Kicsit kábának is éreztem magam, így gondolkodás nélkül odaadtam neki a kezem, és úgy is rántottam volna el a lilás izzást látva, ha hirtelen nem esett volna le, hol is vagyok. Szabad kezemmel megdörzsöltem a homlokomat és kissé megráztam a fejemet. Költői kérdéséből kezdtem kapizsgálni, mi volt ez.
- Mondd, hogy nem telepata vagy - tettem fel a kérdésem, melyre a választ már sejtettem is. Az engem körülvevő aura kizárta az agyhullámokat, melyek az ilyen jellegű képességeket kísérték, és pont valami ilyesmi fejfájást okoztak, bár ennyire intenzív érzés még sosem járt át. Gondterhelten ráncoltam a homlokomat, én ugyanis nem tudtam mentális képességeket tesztelni az elektromágneses aurám miatt. Segítségre volt szükségem máris, mattaku ^^"
- Nem fogsz tudni behatolni az elmémbe. Mindjárt hozok valakit, aki segít a képességvizsgálatban ^^ Egy pillanat! - emeltem fel a mutatóujjam, és már pattantam is fel, hogy a székembe beleakadjon a lábam és felborítsam azt, miközben megteszem az első lépést Kínos nevetgélés kíséretében siettem el, és talán két perc múlva tértem vissza egy tapasztaltabb kollégával, aki hozta magával a szükséges felszerelést is. Amíg a teszt zajlott, addig én picit odébb állva, karba tett kezekkel figyeltem, ahogy a férfi nézegeti az egyszerű rajzokat ábrázoló (háromszög, hullám, stb) kártyákat, Shouko-chan feladata pedig az volt, hogy a segítségem elméjéből kiolvassa, mik vannak a képeken. A 100%-os teljesítmény igazán figyelemre méltó volt, ahogy a többi vizsgálaton is remek eredményeket ért el a lány. Nem csak egyszerű telepata volt, kezdetleges elmemanipulációval is rendelkezett. A végén megkaptam az eredményeket én is, és komoly arccal fürkésztem őket, miközben visszaültem a helyemre, és megköszöntem a segítséget.
- Meg kell valljam, lenyűgöztél! Mikor ébredt fel benned a képességed? - érdeklődtem szélesen mosolyogva, felkeltette a kíváncsiságomat. A számok alapján B... nem is, megvan az A-rank is, ami ilyen fiatalon egészen bámulatos. Nagyon meglepő, hogy nem szerepelt semmilyen nyilvántartásban, legalábbis én nem emlékszem rá, pedig elég sok efféle anyagot láttam. Egy ilyen szintű espernek kellett volna, hogy legyen nyoma, hacsak nem került még kapcsolatba úgy egyáltalán semmilyen különleges képességeket kutató csoporttal.
- Csak a saját szórakoztatásodra használtad, fejlesztetted a telepátiád, vagy esetleg érdekel, hogyan segíthetnél vele másokon? Vannak álmaid, terveid ezzel kapcsolatban? - tettem fel az újabb kérdésem, izgatottságom lerítt rólam. Úgy éreztem, muszáj felkarolnom ezt a lányt, nehogy belesodródjon valami kormányprogramba, ahol a képességét valamiféle alantas cél érdekében használnák fel.

Utálom ezeket a felesleges, utálatos papírokat. Csak az időmet pazarolom vele, hogy kitöltöm, de mivel jó kislány vagyok, ezért ezt nem hangoztatom hangosan. Nem tudom, hogy Sacchin, mit gondol erről az egészről, de neki se lehet, annyira érdekes mindenkivel kitöltetni ezeket a papírokat. Ezek a féléves tesztek arra lennének jók, hogy megnézzék minden rendben van-e a képességeinkkel és rendesen fejlődünk-e nem? Akkor nem sok értelmét látom ennek az egésznek, azon kívül, hogy megtudja mindenki, hogy mennyire erősek a képességeik, amit szerintem magunk is észreveszünk rajta, ha használjuk.
Ha meg valami problémánk lenne, akkor biztosan segítséget kérnénk úgyis valakitől, mert akár baj is lehet belőle. Én csak tudom, hiszen velem már történt is és az nem jó érzés, ha elveszted a képességed felett az irányítást. A Raion csak azt akarja tudni, hogy mekkora erő van a markában, ennyi az egész. Nem mondom, hogy már nem akarok itt maradni, mert biztos sok érdekes emberrel fogok találkozni, akikről sok mindent megtudhatok, de egy kicsit megváltozott a véleményem.
Ezért sem zavart különösen, hogy a csemegén morzsái, amit írás közben ettem, a papírra estek. Inkább még jobban rámorzsáztam a papírra, ami maradhatott volna fa is, ha nem vágják ki és nem csinálnak belőle papírt, hogy aztán feleslegesen elhasználják. Nem mintha nagyon ártana neki, de azért jól esett egy kicsit összepiszkolni. Mielőtt azonban odaadtam volna Sacchinnak, lesöpörtem a papírról az összest, nehogy Sacchin magára szórja, mert ő nem tehet semmiről.
Ezután következett a képesség bemutató, amit könnyen és gyorsan akartam, de nem sikerült. Akárhogy próbáltam Sacchinhoz szólni gondolati úton, nem sikerült. Láttam, hogy Sacchin arcára kiülnek az érzelmei, amik akár azt is mutathatták volna, hogy erősen próbálkozik, hogy kizárjon a fejéből, de nem ez volt a helyzet. Erről meg is bizonyosodtam, amikor elkértem a kezét és megnéztem, milyen képessége van. Elektromágneses erőtereket tud létrehozni. Ez lehet az, ami meggátol benne, hogy használjam a Telepátiámat? Csak egy kicsit néztem bele Sacchinba, nem akartam többet, majd elmondja ő, ha akarja.
Kérdésére, hogy telepata vagyok-e, csak bólintottam, hogy eltalálta, mert egy kicsit meg voltam szeppenve, ahogy láttam, hogy Sacchinnak fájdalmai vannak. És ha minden igaz, akkor miattam. Akartam egy-két dolgot mondani Sacchinnak, de jelen helyzetben nem jött ki hang a számon.
- Daijoubunanodayo, Sacchin? - végre megszólaltam, amikor Sacchin elindult, hogy hozzon valaki, aki segít a képesség tesztelésben, de fellökte a széket. Én pedig féltem, hogy a lábára esett, ezért is kérdeztem meg, hogy jól van-e. Biztos nem esett volna jól neki, ha az eddigi fájdalmaihoz még hozzájön egy lábfájás is.
Sacchin visszaérkezésekor egy férfi volt a társaságában, aki elmagyarázta, mi is lesz a feladatom. Nagyon egyszerű volt a feladatom, csak ki kellett olvasni Sacchin segédjének a fejéből, mi van az ábrán, amit néz. Amilyen egyszerű volt, annyira unalmas is, hiszen könnyedén ment az egész, már-már rutinosan. Egymás után mondtam ki hangosan, amit kiolvastam a férfi fejéből. Ezután még más hasonlóan könnyű teszt következett, ezeket az akadályokat is könnyedén vettem és végül vége is lett a tesztelgetésnek.
- Már kiskoromtól kezdve meg van. Amúgy nem csak egyszerű telepata vagyok, hanem pszichométer (Psychometer) is. Az a képességem viszont később ébredt fel egy-két évvel. A pszichometriámat is le kell tesztelni? - örültem neki, hogy Sacchin nem haragszik rám a korábbi fájdalmaiért, így bártan beszéltem hozzá és válaszoltam meg a kérdéseit. A pszichometria teszt, azért is érdekelt, mert én is szívesen megnézném, mondjuk, hogy milyen vastag közegen tudok áthatolni a képességemmel, hogy megszerezhessem a túloldalon lévő információt. Pontosabban mondva arra gondoltam, hogy Sacchin felírna valamit egy papírra és arra a papírra ráraknánk egyéb papírokat vagy könyveket, vagy valamit, és át tudnék-e rajtuk jutni a legalsó papírig.
- Segíteni másokon? Ezen még nem gondolkodtam. Hogy tudnék segíteni másokon? - felmerültek kérdések bennem, amikor Sacchin kérdezett tőlem, és ahogy mondta eddig tényleg csak a saját szórakozásomra használtam a képességeimet. Most hirtelen eszembe jutott néhány ötlet, hogy segíthetnék másoknak, de kíváncsian váram, vajon Sacchin, mit fog mondani.

Csodálkozásom letörölhetetlen volt az arcomról, igaz lehet csak azért maradt rajta, mert nem voltam teljesen magamnál Azt hiszem ennek tudható be, hogy nagy lelkesedésemben benéztem a besorolását is, B-ranknál nem lehetett magasabb semmiképpen. Nem mintha ez változtatna bármit is, magas szintű mentális képességhasználó volt, és úgy nagyjából a semmiből tűnt fel fejlett képességekkel. Bár a feladatai egyszerűek és talán unalmasak is voltak, a gyorsaságából és a kissé komplikáltabb képek pontos leírásából könnyen lehetett következtetni a szintjére. Képzetlen használóknak akár percekig is feszülten kell koncentrálniuk, ő viszont a kisujjából rázta ki az egészet, pillanatok alatt. Gyakorlott volt, kétségtelenül. Az, hogy az én elmémbe nem tudott betörni, az viszont nem meglepetés, az engem körülvevő természetes elektromágneses mező a legtöbb rövidfrekvenciás hullámhosszot, így az agyhullámokat is kizárja, ezek a mentális képességek pedig azokat használják fel. Évekkel ezelőtt még hasznomra is vált egyszer egy elmemanipulátor ellen, semlegesítettem a képességét a megfelelő hullámhosszra ráállva. Nosztalgikus belegondolni, hogy akkoriban ismertem meg Yuu-chant...
- Pszichometriára gondolsz, ugye? Mindenképp le fogjuk tesztelni azt is, viszont nem itt. Kérlek, kövess, szeretnélek a hivatalos procedúráktól függetlenül is beszélni veled, Shouko-chan ^^ - álltam fel ismételten, és különösen ügyelve arra, hogy ne borogassak fel semmit, és ne is hasaljak el a szembekerülő tereptárgyakban, kievickéltem a fülke mögül. Sikeres küldetést hajtottam végre, csak a saját lábamban sikerült kis híján orra buknom, miután megnyugodtam Botlásom közjátéka után intettem a lánynak, hogy jöjjön velem, és elindultam fel, az emeletre, hogy majd ott vadászok magunknak egy üres szobát. A nyüzsgésben nehéz volt haladni, főleg kótyagos fejjel, de megúsztam mindössze két darab bocsánatkéréssel és egy újabb botlással, ami immár a lépcsőn történt
- A mentális képességeknek sok felhasználási területük van. Alkalmaznak telepatákat a harctéren, vagy a rendőrségnél is, de ismerek olyat, aki magánnyomozóként próbál megélni a képességéből, vagy a sportban segíti magát a jobb eredményekhez. Amit én szeretnék javasolni, az viszont egy picit más - magyaráztam válaszomban a lánynak, egy-egy pillanatra felé fordulva, de inkább arra koncentráltam, hogy ne hasaljak el a lépcsőn. Lehet, kéne valahol eszközölnöm magamnak egy adag kávét, mert ez így nem lesz jó. Legalább az édesség éberen tartott valamelyest. Miután felértünk, ismét Shoukohoz fordultam a lépcsősor tetején.
- Megtennéd, hogy keresel a képességeddel egy üres szobát az emeleten? Válaszd ki a legtávolabbikat, oda megyünk - kértem meg az egyik folyosó felé intve a kezemmel. Kíváncsi voltam, mennyire messzire érzékel és mennyi ember gondolatait hallja. Mondjuk nem sok szobában laktak, amennyire én tudom, de akadt, akit el kellett szállásolnia a szervezetnek. Egyszer én is erre a sorsra jutottam... Na jó, de miért jutnak folyton eszembe régi emlékek? :/ Most örülök, hogy nem lát bele a fejembe... Megvakartam a homlokomat, aztán amint kiválasztotta a szobát, arrafelé orientálódtam a fiatal mentalistával, és miután beléptünk az ajtón, és azt becsuktam magam mögött, nekidőltem a falnak és felsóhajtottam. Őrültségre készültem, de hasznos lett volna a Daitenshinek egy ilyen magas szintű telepata esper, a pszichometriája pedig... nos, az meg még inkább. Csakhogy ő is gyerek volt, még gyerekebb, mint Asuka-chan.
- Mondd csak... szeretnél tenni az emberekért? Megvédeni őket a rájuk leselkedő veszélyektől? Küzdeni az igazságért? Tudom, hatalmas maszlagnak hangzik, de ahogy a filmekben, itt sem egy hivatalos szervről van szó és nem is hétköznapi fenyegetésekről - kacsintottam rá kedvesen. Ha szerencsém van, érdekli az efféle hősösdi, ami azt illeti, Aoi-chant könnyedén be tudnám vonzani egy ilyen szöveggel. Viszont abban, amit mondtam, volt igazság is, hiszen megmentettük már egyszer-kétszer a világot... vagy legalábbis egy részét. Közben nekifogtam annak is, amiért mindenképp négyszemköztire akartam fogni a beszélgetés folytatását. Fejemről levettem a homlokomat eltakaró kendőt, és felfedtem azt a fekete ékkövet, ami a homlokom közepét "díszítette." Ha beavatom a Daitenshibe, mindenképp meg fogom vele nézetni a hajdani medálomat.

Utálom azt a szót, hogy végzet. Gondolni sem akarok arra, hogy valaki már születésünk előtt eldönti, milyen is lesz az életünk. Azért sem szeretem, ha mások elvárják, hogy úgy tegyek, ahogy ők akarják. Magam akarom megalkotni a jövőmet, a saját utamat akarom járni. Valószínű, hogy ezért is rendelkezek különleges képességekkel, hogy könnyebb dolgom legyen megváltoztatni a végzetemet. Bár ezek a gondolatok a külvilág felé ismeretlenek, mivel másnak nem kell tudnia terveimről.
Egy kicsit kíváncsi voltam, hogy mit is akarhat tőlem Sacchin, ami nem tartozik bele a hivatalos procedúrába. Most elkezdhetnék gondolkozni, találgatni, hogy mi is lehet az, de még csak most találkoztam először Sacchinnal és nem tudok róla semmit, így nem lenne sok értelme. Nem tehettem mást, mint követtem felfelé a lépcsőn.
Sétálás közben nagyon érdekeset mondott Sacchin, amivel felkeltette az érdeklődésemet. Eddig csak egyszerűbb dolgokra használtam a képességeimet, de Sacchin teljesen más felhasználási módokat sorolt fel. Ki akarom próbálni mindet! Tökéletesen akarom használni a képességeimet és ehhez minden szituációhoz meg kell találnom a legmegfelelőbb használati módot.
Kíváncsiságom miatt nem tudtam megállni, hogy amikor Sacchin éppen megbotlott, ne ragadjam meg a kezét és egy kicsit belépillantsak. Sajnos csak egy apró gondolat foszlányt sikerült kiolvasnom és az sem azzal kapcsolatos, amit tudni szerettem volna. Ez a gondolat csak annyi volt, hogy kávét szeretne inni, amivel én nem tudtam, mit kezdeni, vagy mégis?
- Sacchin, kéred? - nyújtottam feléje egy kis üveg jegeskávét, amit a cuccomból kotortam elő. Ma reggeli bénázásom eredménye volt, mert figyelmetlenül ezt vettem csokis tej helyett, hiszen olyan hasonlóak voltak. Amúgy sem innám meg, mivel nem szeretem, így meg legalább olyan issza meg, aki szereti, már ha elfogadja.
Sacchin kérésére, hogy keressek egy üres szobát, csak bólintottam és becsukva a szememet már hozzá is kezdtem. Szerencsére a korábbi tesztelés után nem kapcsoltam vissza a fülbevalómat, így most nem kell azzal egy kis időt sem pocsékolnom. Lelki szemeim előtt meg is jelentek a folyosón lévő szobákban lévők helyzete és szerencsémre nem kellett sokat keresgélnem.
- Csak a második szobában és az ötödikben van valaki a többiben nincs senki, így az utolsóban sem ezen a folyosón. - adok jelentést Sacchinnak a fejleményekről, majd mentünk is a legutolsó szobába. Amint bementünk Sacchin becsukta az ajtót és a falnak dőlt. Láttam rajta, hogy valami komoly dolgot akar elmondani, ezért különösen figyeltem.
- Az emberek segítése nem nagyon érdekel~nanodayo... - kezdtem bele a mondatomba. - ...de ha közben használhatom a képességeimet és új dolgokat megtudhatok róla, akkor benne vagyok. És milyen szervezetről van szó? Olyan tagokból áll, mint mi, különleges képességű emberekből? - a negatívam kezdődő mondatomat természetesen pozitívan fejeztem be, mert egy ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza. Nem mindennap kap az ember egy ilyen ajánlatott és talán más helyzetben nem is lenne esélyem a képességemet teljesen kihasználni.
- Kore wa... nani? - ámultan tettem fel kérdésemet Sacchinnak, miután levette a kendőjét a homlokáról és megláttam a fejébe ágyazódott fekete fénylő követ. Ilyet még egyszer sem láttam, így nagyon érdekelt, hogy mi lesz Sacchin válasza a kérdésemre.