Engedély megadva....de minek xD

Bajnokok versenye! Nevezz be te is! Óriási főnyeremény üti a markod! Aizen-sama teljesíti egy kívánságod! – állt a plakáton, ami mellett elhaladtam reggel a közértbe menet, hogy vegyek egy kis tejet. Mert hát ugye szép nagy és színes betűkkel volt rá írva az információ, és mint ilyen, nem mehettem el mellette anélkül, hogy ne vetnék rá egy pillantást. Aztán az egyből lett kettő, meg több, és egy így szépen hatványozódott a végtelenbe, értitek, szóval úgy jó fél órán át álldogáltam még a plakát előtt. Félreértés ne essék, nem a „bajnokok versenye!” szövegen akadt meg a szemem, mert ugye ott gondokba ütközünk. A bajnokoknak erősnek kell lenni, meg fürgének, és valljuk be, ettől elég messze állok, bár aztán ki tudja, lehet, hogy előző életemben valami nagy hős voltam ám, meg most is az vagyok, csak mélyen rejtőzik bennem…naaagyon naaaaaagyon mélyen. Elvesztettem a fonalat…*meg user is xD*
Szóval igen. Álldogáltam a plakát előtt, és igen, megakadt a szemem, a „teljesíti a kívánságod” részen. Ez nagyon jó dolog, mégpedig miért? Mert minden arrancar álma, hogy teljesítsék egy kívánságát, ami minden arrancarnál ugyanaz… egy zsáknyi kiváló minőségű lazac! *>* De jó is lenne! Egyből el kezdtem ábrándozni, hogy a nagy verseny végén ott állok a győztesnek járó kupával, meg az ötven kilós vászonzsákkal, amiből ínycsiklandozó döglött halszag áramlik. Plusz még mellékesen ott áll mellettem Aizen a maga zsíros hajú valójában, és ajnároz, hogy mekkora ügyes is ez a Rajúl gyerek! Nincs is ennél jobb! Kell! Azonnal!
Tuti Slarin is örülne a dolognak, hisz mindig látom rajta, hogy nehezen viseli, mikor egyszer-egyszer néhanapján szökő évente nagyon ritkán kínos helyzetbe hozom. Pedig én nem szoktam úgy viselkedni. O.o Ha esetleg nyernék, senki sem merné megkérdőjelezni a hatalmam, és végre én lennék minden lazac korlátlan ura Las Nochesben, és én rendelkeznék mindennemű halról az országban, és én lennék a halkereskedelem Capo da Capo-ja. *>*
- Egyből fel is tüzelt a dolog, mert miért ne? Meg is feledkeztem a fél liter tejemről, úgy futottam vissza a szobába, hogy felkészüljek a másnapi viadalra. Mert hát ugye rendesen ki kell magunkat aludnunk magunkat, és mivel kora délután találtam rá a plakátra, másnap reggelig ki kell aludnom magam rendesen. Nagy hévvel be is sprinteltem az ágyba, hogy néhány perc múlva már az igazak álmát aludjam, amiben különböző módokban megálmodtam, hogy hogyan is fogom átvenni a díjat. „Köszönöm anyukámnak…ja ő már nem él…szóval Slarinnak, Ranil-channak, a tejes bácsinak, meg a független halkereskedelmi társaságnak, akik segítettek és egyengették utamat ez idáig…és a ráma margarinnak” blabla. Kell egy jó díjátvevő szöveg, mert kell, és kész! Ezzel a kis álomképpel el is vagyok reggelig, mikor is – ezt jól nézze meg Slarin- reggel hatkor (omfg roftlol) felkelek, bár kissé nehézkesen, de csak sikerült a végén. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fél óráig bömbölt a kis vekkerem, amit Ranil-chantól kaptam, és nem lehetett nem megadni magadat egy idő után a „Kelj már fel, bazdmeg!” dallamos, ritmikus, tíz másodpercenkénti felüvöltésének.) A fél órával későbbi kelés miatt majdnem le is késtem a nagy megmérettetést, de csak majdnem! Bár tökmindegy lett volna, hisz elég, ha csak ránéztek Raúlra...éppen ezért is az esélytelenek legnagyobb nyugalmával indultam neki. Volt is miért félni, minden volt ott, mint a búcsúban. Espadák, nem espadák, arrancarok, nem arrancarok, még valami fura bevándorló is volt, Jacko fedőnéven…szellemes, tetszett a pasas. Azért beálltam a sorba, ahol Gintonic (Gin) mindenkinek osztott egy szép rajtszámot. Én a négyest kaptam, és nagyon örültem neki… hogy miért, azt nem tudom, valószínűleg a korai kelés és a versenydrukk okozta azt a folytonos vigyort, ami az arcomon terült szét. Szép kis tömeg verődött össze, nézők meg még többen. A hangulat a tetőfokára rúgott, főleg akkor, mikor ismertették a feladatokat. Lövészet, sprint, és úszás. Első kettővel még nem lett volna probléma, de az utolsó… na mindegy, megoldjuk, elvégre For the Lazac van!
Jött a lövészet. Naiv fejemmel vártam, hogy mikor adják a kezembe a légpuskát, vagy a shotgunt, hogy agyaggalambot lőhessek, vagy csak simán amit érek, de nem, a szervezőknek bonyolítani kell a helyzetet, és saját kezűleg, barákkal kell lövöldözni. Gond egy szál se! Nyelvemet kinyújtva koncentráltam, hogy eltaláljam a kísértetiesen verébre hasonlító hollowot (ami „csak” annyiban különbözött egy tényleges verébtől, hogy tíz centis karmai voltak, meg halálfej szerű maszkja, ettől eltekintve pont egy verébhez hasonlított), amit fellőttek az égre, de abban a pillanatban, hogy célnak eresztettem volna a lövedéket, valaki nekem jött hátulról, aminek az lett a vége, hogy egyenest a többi versenyző közé eresztettem a barát. Volt is sápítozás, meg minden izé, de szerencsére nem zártak ki a versenyből. Sőt! Ennek ellenére maximális pontszámot kaptam, amit azzal magyarázott a zsűri (Wonderweis…xD) hogy le akartam tesztelni a többiek reflexeit, plusz azzal, hogy nyilvánvalóan észrevehettem, hogy áruló van a versenyzők közt, és őt akartam lekapcsolni. Természetesen csak bólogattam nagy egyetértéssel, hogy így volt, és meg sem fordult az az eset, hogy a saját bénaságom miatt lőttem el úgy a barát, ahogy.
Következett a sprint. Itt gyakorlatilag nyertesként indultam, hiszen senki más nem tud úgy menek…futni, mint én! Szóval el sem kellett volna indítani a versenyszámot, hanem egyből megadni nekem a max pontot, de nem, a zsűri ragaszkodott a versenyhez, mondván, hogy mutassam meg, mennyire tudok futni. Mondtam, hogy okés, úgyis kell már egy kis mozgás.
Ennek rendje és módja szerint át is változtam a ressurecciónomba, csak hogy kicsit villoghassak a szépen ápolt bundámmal, és felkészültem a versenyre.
Ugrásra készen várta mindenki a sípszót, majd miután eldördült a sípszónak megfelelő cero, neki is futamodtunk. Ez még nem is lett volna nagy szám, csak a kedves és nagyérdemű zsűri elfelejtette megemlíteni, hogy lesz némi „ösztönzés” is a futáshoz, mégpedig néhány különösen éhes hollow dobermann személyében… így még nem futottam az életemért, mint akkor...Ennek ellenére megint kijárt a max pont azzal magyarázva, hogy kiválóan tudom a sebességemet a megtévesztésre fordítani. (A mélyen tisztelt zsűri azon az állásponton volt, hogy a atom sprinttel amit lenyomtam, kelepcébe csalom az ellenséget, majd megsemmisítem.) Mondanom sem kell, hogy erről szó sem volt… Meg kell említenem, hogy Jacko, akit az elején említettem szintén max ponttal zárta a versenyt, mert futás közben leesett az orra, amiben megbotlott az egyik hollowkutya.
A harmadik, és egyben utolsó próbatétel következett, az úszás. Ezt némi ellenszenvvel fogadtam, de erőt merítettem a dobogó első helyén terpeszkedő csillogó zsákról, amiből lazacok lógnak ki, és ez minden további kételyemet elfeledtette velem. Erre a számra már csak ketten maradtunk Jackoval, mert a többiek vagy az örök vadászmezőkre távoztak, vagy sürgősen el kellett utazniuk a sivatag más pontjaira, hogy megkeressék hiányzó testrészeiket, amiket a kutyák széthordtak.
Nagyon nem akaródzott beugrani a vízbe, de miután elhallatszott a kezdő cero, és miután megláttam egy különösen szaftos lazacot (mi mást xD) a mesterséges folyóban felfele úszni, - amit Aizen csinált oda a verseny alkalmára- egyből beindult a biturbó befecskendezés, és úgy lőttem ki a rajttól, mint valami nem is tudom mi! Már csak az a kérdés, hogy hogyan is kerül egy lazac egy mesterségesen csinált folyóba, de mindegy is… Aizen is hibázhat, nem? Persze nem nagyon érdekelt a verseny, mert egyből megfeledkeztem róla, mihelyst megláttam a halat. Mégis rekordidő alatt sikerült elkapnom, hogy aztán diadalittas „MEGVAN!!!44!4!!!44gyöktizenhatkettőanégyzeten!!4!” felkiáltással kiemelkedjek az amúgy kb egy méter mély vízből. Természetesen, míg én a lazaccal voltam elfoglalva, Jacko megnyerte az úszást, amiből egyenesen következett volna, hogy Ő lett a bajnok, de mégsem! Ugyanis mélyen tisztelt nagyérdemű harmadszorra írom le és már a tököm ki van vele zsűri elmondta, hogy a hal volt a megtévesztés, vagyis azt kellett volna kifogni, és nem az nyert, aki a leggyorsabban leúszta a távot, hanem aki elkapja a halat, ezzel is szimulálva, hogy egy küldetés még egy titkos küldetést is tartalmazhat magában, amire az egyénnek magának kell rájönnie. Nem sokat fogtam fel a dologból, csak annyit, hogy megvan a lazacom, plusz kívánhatok magamnak valamit! Sprinteltem is fel a porondra, ahol már Aizen várt, azzal a bájvigyorral az arcán, amit nagyon sokan letörölnének róla egy 47es acélbetétes bakanccsal, és átnyújtotta az oklevelet, amin az állt, hogy „Raúl Suspicaz de Afuera, 1. espada”. Ez mind szép és jó, de hiányzik valami! Néztem is nagy szemekkel hőn áhított vezérünkre, és feltettem neki a legkézenfekvőbb kérdést, amit ilyenkor lehet: