Sakata Yaken
8. Osztag
 
Hozzászólások száma : 77
Age : 30
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7
Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
    (6500/15000)
 |  Tárgy: Sakata Yaken pályázatai Szer. Jún. 16, 2010 5:20 am | |
| 8. osztag, hadnagyi pályázat
Kelet Rukongai, 65-ös körzet, kedd, hajnali 2 óra. Mindenki halott. Körülöttem élettelen shinigami testek terültek el, vérbe fagyva, riadt arccal. Na, de ne rohanjunk ennyire előre az időben. Pontosan hétfő reggel, 8 órakor kapta meg a harmadik osztag a riasztást a Seireiteien kívülre eső zavargásokról, amelyeket sürgősen orvosolni kellett. Miután összehívott húsz embert, Chizuki Maya kapitány engem bízott meg a feladat felkutatásával. Egyelőre semmilyen használható információkkal nem rendelkeztünk, de minden bizonnyal hollow támadás történt. Az elsődleges cél egyszerű volt: felkutatni és megsemmisíteni a behatolókat. Nem kellett eltelnie másfél órának, de a kis különítmény már útnak is indult a misszió végrehajtására. Nem féltem, még csak nem is izgultam, egyedül arra tudtam gondolni, hogy az eljárás során minden egyes beosztottamat a neki megfelelő posztba helyezzem el, így elérve a minimális veszteségek lehetőségét. Hajnalra odaérve, egy kisebb városrész tárult elénk, ahol az összes létesítmény kihalt volt.
- Rendben van. Mindenki nagyon figyeljen rám! Itt ötfős csapatokra oszlunk. Ha ellenállásba ütköznének, azonnal értesítsék a többieket! Én az 1. különítménnyel fogok tartani. Ne feledjék, kutassanak túlélők után is, ne csak a szörnyeket pusztítsák!- adtam ki a parancsokat, azután úgy osztódott szét a kis csapat, ahogyan az a nagy könyvben meg volt írva. Felemeltem jobb karomat, pár másodperc múlva pedig függőlegesen suhintottam vele egyet.
- Oszolj!- eme egyszerű, de mindent kifejező mondatomra a szélrózsa négy irányába indultak meg a halálistenek. Én északra tartottam, a mögöttem lévőkkel. Nem is kellett sok idő, mikor egy összedőlt épület alól kiáltásokat hallottunk.
- Sakata-san, itt még van valaki életben.- állapította meg az egyik shinigami, miközben odébb döntött egy ledőlt gerendát.
- Rendben, próbáljuk meg kiszabadítani!- tanácsoltam a társaimnak, viszont nem sokkal később robbanás hangja rázta meg a hallójárataimat. Ezen zajok távolabbról érkeztek, a déli irányból, amerre a 3. különítmény vette útját.
- Villám gyorsan vegyék fel velük a kapcsolatot, és derítsék ki mi történt ott!- kiáltottam rá a rádiósunkra, mialatt leguggolva dobáltam odébb a ház maradványait. Egy szimpla kidou-val sima ügy lett volna elintézni a takarítást, csakhogy akkor minden bizonnyal a civil is meghalt volna, azt pedig végképp nem akartam. Gyermeki hangok hallatszottak, egy kisfiú sírása.
- Tarts ki fiam! Néhány perc, azután szabad leszel.- bíztattam a kölyköt. Hirtelen az elakadás felől egy nagyobb reiatsu tömeg érkezett, amitől még nekem is megborzongott a hátam.
- Mi a fene folyik ott?!- ordítottam ingerülten, hiszen semmi jóra nem tudtam következtetni a jelekből.
- Uram, a 3. különítmény nem válaszol.- szólalt meg a rádiós, miközben kétségbeesetten pillantott rám. Fogalmam sem volt arról, hogy mivel álltunk szemben, de gyorsan kellett elhatározásra jutnom. Rossz döntést hoztam…
- Minden egység siessen a harctérre! Én kiszabadítom a fiút, azután rohanok önökhöz.- mondtam, mialatt a legnagyobb erőbevetéssel próbálkoztam megmozdítani a romokat.
- Igenis!- felelték egyszerre a beosztottjaim, ezt követően rohanni kezdtek. Pár perc múlva az épület maradványai egy robbanásban törtek ki, amitől a levegőbe repültem, majd az egyik fának vágódtam. Fiatalos kacagás hallatszott, noha igen gonosznak tűnt. A füst elmúlásával észrevettem a fehér ruhás ifjút, aki jobban megnézve egy arrancar volt.
Itt döbbentem rá, az egész egy csapda volt, amibe szépen belesétáltunk. A kölyök bizonyára visszatartotta a lélekenergiáját, ezért nem észlelte egyikünk sem. Nagyra nyílt szemekkel bámultam, kezeim ökölbe szorultak. Rémülten fordítottam a fejemet délnek.
- Túl nagy a csend…- suttogtam, mire az arrancar ifjonc ismét kinevetett.
- Már hogyne lenne az… Mindegyiküknek annyi, az összes társad megdöglött. Te is az ő sorsukra fogsz jutni!- kiáltotta. Lehajtottam a fejemet, nem sokkal később előhúztam a katanámat a tokjából, majd pengéjének hegyével megérintettem a talajt.
- Nekem egy ilyen fattyú nem fog dirigálni.- jelentettem ki kegyetlen hangvételben.
- Naishoubanashi Ikko no Hayai, Assei Kazoku!- hívtam elő Zanpakutom shikai formáját. A félkör rajzolását követően előtűnt a kék színű aura a fegyver körül, majd egy nagy adag reiatsu tört ki a testemből. Villám gyorsan tűntem fel az ellenfelem előtt, megpróbáltam egy átlagos, átlós vágást leadni a mellkasára, de a saját kardjának előhúzásával kivédte azt. Ekkor már éreztem, a kölyök nem olyan erős, mintha a Hougyoku segítségével teremtették volna meg. Amíg az egyik kezemmel a Zanpakutomat tartottam, addig a másikat a kölyök fejéhez helyeztem.
- Hadou 04: Byakurai!- idéztem meg a mágiát, egy pillanat múlva pedig a srác, füstölgő fejjel zuhant a talajra. Rideg tekintettel pillantottam utána, szinte még csak arra sem lett volna méltó, hogy használjam miatta a shikait. Persze lehet, nehezebben birkóztam volna meg vele, ha adtam volna időt az igazi alakjának megmutatására. De erre nem került sor. Még mindig semmilyen nesz nem érkezett a többiek felől, ezért shunpot használva siettem a helyszínre. Amint odaértem, a levegőben egy másik arrancar állt, alatta pedig hullák terültek el, ráadásul azoknak a halálisteneknek a hullái, akiket én küldtem ide.
- Te rohadt szemét! Mit tettél velük?- kiáltottam rá, miközben rászegeztem a katanámat.
- Háháháhá! Szóval van itt még valaki. Hát, Aizen-samának igaza volt, ti tényleg szánalmasak vagytok. A nevem Eugenio Bayoneta.- mutatkozott be, mire úgy éreztem, nekem is el kellett árulnom kilétemet:
- A 3. osztag 5. tisztje, Sakata Yaken.
- Csak ötödik? Milyen kár… Azt hittem valami erősebbet fogok kapni. A kisugárzásodból arra tudtam következtetni, hogy különb vagy ezeknél a söpredékeknél, de már látom mekkorát tévedtem. Engedelmeddel kijavítanám eme tévedésemet az által, miszerint lassan és fájdalmasan foglak elpusztítani téged.- fenyegetőzött a fickó, ám az én reakcióm erre egy elvetemült vigyor volt.
- Köszönöm, hogy alábecsülsz! Tudod, számomra nem lesz nagyobb öröm, mint amikor a kétségbeesett arcodat láthatom a halálod előtt. Ne hidd, hogy könyörülni fogok rajtad. Az nem az én szokásom.- közöltem az arrancarral, majd egy bólintás kíséretében jeleztem, indíthatja a támadást, felkészültem a küzdelemre.
- ¡Puñalada! Avispa cruel! (Döfd agyon! Gyilkos Darázs!)- hallatszott a férfi hangja, eztán megmutatta nekem az eredeti formáját. Kezein szuronyok jöttek létre, amik csontból álltak, hátán egy potrohszerű burok, amiből szárnyak nőttek ki.
Azon nyomban támadást indított, sebessége iszonyatosan megnőtt. Köszönhetően a Rajin Loraineval való találkozásomnak, már tapasztaltabb voltam kettős fegyver elleni ütközetben, így eléggé ügyesen hárítottam a csapásait. Majdhogynem fél órán keresztül hadakoztunk. Már egy csöppet kimerült voltam, megálltam az egyik faviskó tetején.
- Nem mondom, ennél rosszabbra számítottam.- közölte velem Eugenio.
- Te sem vagy semmi. Hachihenkei Sasshi!- emeltem magam fölé a kardomat, majd elbocsátottam Assei Kazokuból az elsődleges támadást, aminek következtében lábaim előtt újra kirajzolódott a félkör, melynek a jobb szélén már rajta pihent a teljes karika. A sugár nem talált célba, csupán a szárnyai végét tudta megsebezni a lidércnek. Ő sem tétlenkedett, kinyújtotta felém a bal karját.
- Pellizco! (Csípés!)
Eme pillanatban égető fájdalmat tapasztaltam a jobb vállamban, amit egy méregzöld színű, vékony energianyaláb döfött át. Fájdalomtól ordítva léptem hátrébb, s még a tetőről is legurultam. Nem is sejtettem, hogy ekkora hatással lesz rám a technikája, alig tudtam megtartani a Zanpakutomat. Nehézkesen álltam föl, amikor észrevettem, mire készült Eugenio.
- Cero!- ordította, mialatt előrehajolt, és potrohából kiszáguldott a zöld lövedék. Szinte időm sem volt lépni, az egyik magas szintű kidouhoz kellett segítségül fordulnom.
- Bakudou 81: Danku!- mondtam, és a fal megjelent előttem, amely sikerrel visszataszította az arrancar erős támadását.
~ Ilyen erőnléten, idézés nélkül kellett használnom egy 80-as szintű mágiát. Francba! Már nem bírom tovább.~ gondoltam magamban, miközben térdre estem. A cerotól a gyenge házak mögöttem porrá égtek, már csak egy romhalmaz volt az egész.
- Ég veled, Sakata Yaken!- búcsúzott el Eugenio, s a következő lövésre készült. Éreztem, biztosan meg fogok halni. A zöld reiatsulövedék láttára már lehunytam szemeimet is. Hirtelen egy kellemesen csengő hang hozott vissza a valóságba:
- Nagareru, Kikai no Tendou!
Felnyitottam a szememet, azután egy vörös hajú, a 8. osztag szimbólumával ellátott, fehér köpenyes nő állt előttem.
- Ninomiya… Taichou!- hebegtem, hiszen alig akartam hinni annak, amit láttam. Egy kis időre az is felmerült bennem, csak a Pellizco mérge miatt hallucináltam, viszont a kapitány hátrafordította a fejét, ezt követően feltett egy kérdést:
- Mi a neved?
- Sakata Yaken.- közöltem vele halkan.
- Ne aggódj Yaken! Most már minden rendben lesz.- jelentette ki, én pedig elmosolyodtam.
- Köszönöm…- hagyta el az utolsó szó a számat, mielőtt a földre zuhantam. Pislákolásaim közben észleltem, ahogyan a gyönyörű tollak, apró darabokra vágták szét múltkori ellenfelemet.
~ Hát, azt hiszem, mázlis fickó vagyok...~ gondoltam magamban, eztán elvesztettem az eszméletemet.
Órákkal később egy ágyban ébredtem fel, a 4. osztag területén. Egy ismerős arc bontakozott ki a félhomályból, a fekvőhelyemnek széléhez meg egy gitár volt döntve.
- Sesshou-san!- vidultam fel meglátva a 3. tiszt rangjában álló barátomat.
- Szervusz Sakata! Jó látni, hogy éledezel.- közölte a férfi, én pedig elvigyorodtam.
- Köszönöm. Igen, úgy vélem kezdek helyre jönni. De gondolom, egy ideig még ide leszek láncolva.- sóhajtottam, mire látogatómnak egy magabiztos bólintás volt a válasza.
- Miért hoztad el ezt?- kérdeztem tőle, a gitárra célozva.
- Valamiért úgy éreztem, jó hatással lesz rád. Érdekes, nem tudtam, hogy idő közben zenei pályára tévedtél.- szólalt fel újból Heikichi, ám én megráztam a fejemet.
- Nem is. Egy általam megbecsült férfi bízta rám. Afféle zálog egy eskühöz, amit sosem felejthetek el.- vázoltam fel a tényeket. Loraine jutott az eszembe, a harc, amit azon az esős napon vívtunk, a perc, amikor rájöttem, nem minden történetnek rossz a vége az elejétől függetlenül. Bizony, meg kellett tartanom a szavamat, a Rukongaiban történtek után meg még mindig úgy éreztem, nem voltam teljesen felkészülve a nagy összecsapásra. Már, ha egyszer el fog jönni a napja. Odáig még sok minden fog bekövetkezni, talán nem is leszek olyan hosszú életű, vagy Loraineval történik majd valami. Bár, erre inkább nem is gondoltam, neki a halál nem egy olyan akadály volt, mely miatt szava szegővé lett volna. Az ebédet hozó hölgy egy levéllel is érkezett. Villám gyorsan kaptam magam elé a kaját, s habzsolni kezdtem.
- Hm… Nem kellene előtte inkább az iratot elolvasnod?- érdeklődött a 7. osztag beosztottja, de szerény személyem egy intéssel vetette el az ötletet.
- Ugya’ má’. Mi lehe’ fontosa…- egy nagy nyelés.- Az ennivalónál?
Sesshou-san jobban szemügyre vette a fehér dokumentumot. Töprengő arckifejezése kezdte bennem is felkelteni az érdeklősét.
- Hát nem tudom. Nagyon bizalmasnak tűnik.
- Na jó, megnézem.
Elvéve a férfitól a papírost, kibontottam a levelet, amiben ez állt:
Kedves Sakata Yaken, a 3. osztag 5. tisztje!
Tisztelettel felkérem, hogy töltse be a 8. osztag, nem régiben megüresedett, hadnagyi posztját! Amennyiben elfogadja a javaslatot, kérem jelenjen meg az irodámban, azután egy megbeszélt időpontban tegye le az esküt a Gotei 13 összes kapitányának és hadnagyának a társaságában.
Ninomiya Mitsuko, a 8. osztag kapitánya
- Mi áll benne?- kérdezte Heikichi, ám én nem tudtam válaszolni, némán néztem magam elé, mintha nem is ebben a világban jártam volna. Való igaz volt, nagyon meglepett az üzenet, rengeteg gondolat és kérdés futott végig az agyamon. Egy remegő kezes mozdulattal nyújtottam át a levelet a barátomnak, szótlanul.
- Hűha! Ez aztán az érdekes egybeesés. Pont te, aki nem akart magasabb célokra törni, kap egy ilyen üzenetet.- mondta felvillanyozva a 3. tiszt.
- Mit tegyek?- kérdeztem tanácstalanul.
- Neked kell döntened. Ha elfogadod, akkor a fizetésed jóval nagyobb lesz, de nincs több lazsálás meg titkos sziesztázás.
Jobban elmerengve ráébredtem, ezzel nagyobb esélyt kaptam a változásra, amiben eme kinevezésem óriási segítséget tudna majd nyújtani a jövőben. Lassan kezdtem bólogatni, ezt követően szóra nyílt a szám:
- Igen. Elfogadom. Bocsáss meg Sesshou-san, de még meg kell tennem valamit. Köszönök mindent!
Ekkor felpattantam, felakasztottam a hátamra a Razan nevezetű gitárt, s kiugrottam az ablakon.
- Hé, Sakata! Áh, mindegy. Úgysem lenne kedvem utána rohanni.- ült vissza a megilletődött 7. osztagos, miután eltűntem a horizontról.
Pár perc múlva már nyugodtan ballagtam az utcákon, s úti célom nem más volt, mint a Kagami birtok megtalálása. Jobb karom még a vállamig be volt kötve, emiatt nem nagyon tudtam kivitelezni, amit meg szerettem volna tenni távozásom előtt, tehát Ritsut akartam megkérni a segítségre. Meg is találtam az óriási palotát, majd az őrök között átosonva felkerestem a lányt.
- Ritsu! Én vagyok az Yaken.- szólaltam meg az egyik ablak párkányán állva.
- Yakkun! Mit keresel te itt? A frászt hoztad rám!- rémüldözött a hölgyemény, mire megvakartam a halántékomat.
- Sajnálom. Tudod, volna egy kérésem hozzád.- mosolyodtam el halványan.
- Mi lenne az?- kérdezett vissza.
- Hát… Öhm… Tortát szeretnék sütni, de a jobb kezem nem szuperál.- jelentettem ki. Kissé kínos volt ez nekem, elvégre melyik férfi shinigami akarna tortát sütni lesérülve? Hát, nem valószínű, hogy sok vállalkozót lehetett volna találni. Minden esetre megmagyaráztam a lánynak, mik voltak az új fejlemények, amiket egy csöppet szomorúan fogadott. A döntésemen már nem állt szándékomban változtatni.
- Persze, ezután is találkozhatunk majd. A barátaimat nem kívánom elhanyagolni, egy ilyen dolog miatt. Sőt, még a rangomat is átvehetnéd! Szerintem te lennél rá a legmegfelelőbb személy.- közöltem Ritsuval, mire ő a nyakamba ugrott. Nem sokkal később nekiláttunk a munkálatoknak. Egy picit nehézkesen ment, viszont lassan, de biztosan elkészült minden, más néven az epertorta. Ideje volt távoznom a birtokról, valószínűleg nem nézték volna jó szemmel a nemesek, amennyiben észrevettek volna.
- Hálás vagyok mindenért.- hajoltam meg a hölgy előtt, amit ő is viszonzott.
- Ugyan, szóra sem érdemes. Örülök, hogy segíthettem. Hihihihi!- felelte a nemes shinigami lány, majd a búcsú után elhagytam a helyszín.
Következő utam a 3. osztaghoz vezetett, ahol beszélni kívántam Maya taichouval.
- Szép jó napot kapitány!- üdvözöltem az osztag vezetőjét, miközben mélyen megdőltem.
- Szervusz Yaken! Mi járatban vagy? Nem a gyengélkedőn kellene még lenned?- kérdezte kissé meglepetten a nőszemély.
- De igen. Csak egy fontos hírt szerettem volna közölni önnel. Elhagyom az osztagot. Felkérést kaptam a 8. osztag hadnagyi posztjára, és elfogadtam.- jelentettem ki. Volt bennem némi bűntudat, sőt fájdalom is, amiért meg kellett válnom azoktól, akiket itt ismertem meg.
- Értem. Ne legyél letörve, ez nagyszerű! Boldog vagyok, amiért efféle sikereket értél el.- mosolyodott el a kapitány.
- Igazából, hoztam valamit búcsúajándékként.- mondtam, azután előhúztam hátam mögül a tortát, s odahelyeztem a taichou asztalára.
- Ez egy…?
- Epertorta. Én is ezt kaptam öntől az első napon, amikor itt jártam. Szerettem volna egy kis aprósággal viszonozni azt a rengeteg mindent, amit az osztagtól tanultam.- közöltem szándékomat. A kapitány belekóstolt a süteménybe, s eleinte eléggé érdekes mimikával reagált. Nagyon reméltem, nem bénáztam el semmit a készítés alatt.
- Ez finoooom!
- Nos, köszönöm! Volt egy kis segítségem. Most, ha megbocsát, utamra is erednék. Viszont látásra, taichou!- mondtam, ezek után kiléptem az irodából. A következő napon letettem az esküt a Gotei 13 nagyobb rangú személyei előtt, azután szolgálatba álltam Ninomiya Mitsuko oldalán a 8. osztagnál. |
|
