2. osztag

Furcsa módon egész jól emlékszem még azokra az időkre, amikor újonc 2. osztagosként ismerkedtem a lélekölőmmel. Mayoi Neko az első pillanattól fogva ellenszenves volt számomra, tulajdonképpen pontosan azokat a jellemvonásokat képviseli, amiket én ki nem állhatok másokban. Önzősége nem ismer határokat, lustább, mint egy lajhár, nemtörődömsége és hanyagsága miatt is eleget szenvedtem már, és nem utolsó sorban egy neveletlen bunkó tuskó. Az érzés persze kölcsönös, ő sem kedvel engem. Gondolom pont azért, mert én igyekszem önzetlen lenni, mindenkivel kedves és közvetlen vagyok, aki megérdemli, illetve mert szorgalmas és felelősségteljes vagyok. Nem vagyunk egymással kompatibilisek, na :/ Azt viszont el kell ismernem, hogy egy valamihez nagyon is ért, és az a fejlődésem támogatása. Neki is érdeke, hogy ne hagyjam ott a fogam, ugyanakkor kínosan figyel arra is, hogy ne adjon egyszerre túl sok erőt a kezembe. A zanpakutoum egyszerű karmokként materializálódott eleinte mindenféle spéci képesség nélkül, aztán ahogy kidolgoztam az egyéni vívóstílusom, úgy adott nekem egy hozzá passzoló képességet, és végül amint elég stabilan kezeltem a lélekenergiám, megismertetett a valós erejével is. Olyan képességeket adott nekem, amik remekül illettek a harcstílusomhoz, és így utólag visszagondolva, ha túl korán kapom kézhez a teljes Nekót, akkor valószínűleg egyszer elvesztettem volna felette az irányítást, és az az életembe kerülhetett volna. Mostanra azonban shikaiomat képes lettem tökéletesen uralni, és ereje minden cseppjét a magam javára tudom fordítani. Ami azt illeti épp ideje volt már, bár kétségtelen, hogy nem csak a személyisége nehezen kezelhető lélekölőmnek, hanem maga a kard is.
Mikor a shikaiom tökéletesítésének közelébe jutottam, azzal együtt járt az is, hogy egy bizonyos meditációs technikával a belső világomból képessé váltam kirántani a zanpakutoum lelkét. Mayoi Neko cseppet sem volt boldog, hogy a békés szundikálását ilyen "hülyeségekkel" zavartam meg, no meg persze ki is volt akadva azon, hogy én ilyesmire képes vagyok, és hogy nem átalkodom meg is tenni vele ezt a galádságot. Ez a pillanat jelezte azonban azt, hogy elkezdődhet a bankai-tréningem, bár akkor még ezzel nem voltam tisztában, csak miután a lány felvilágosított arról a maga modortalan módján, hogy mit is tettem valójában. Ez úgy nagyjából másfél éve lehetett, és én azóta küzdöttem lélekölőm teljes erejéért, természetesen teljes titokban.
Ami azt illeti, Neko nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy fegyver nélküli harcban elérjem azt a szintet, amit most képviselek. Mondhatni robbanásszerű fejlődést produkáltam az ő irányítása alatt, ugyanis azt a kitételt adta nekem a bankaiom megismeréséhez, hogy puszta kézzel kell legyőznöm őt. Mikor elkezdtük az edzést, ő még sokkal erősebb és képzettebb volt nálam, és annak ellenére, hogy már akkor is a Gotei 13 egyik legjobb hakudásának számítottam, gyakorlatilag megalázott minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltam megütni vagy megrúgni. A mozdulatai, trükkjei ellesése nagyon sokat dobott a harcstílusomon, rengeteg újat tudott mutatni. Tulajdonképpen megtanított egy komplett harcművészetre, legalábbis olyan érzésem volt, ahogyan hiányosságaimat kiegészítette az ismereteivel. A köztünk lévő különbség hónapról-hónapra, hétről-hétre csökkent és idővel már képes voltam felvenni vele a versenyt.
Igen ám, de a feketeleves ekkor következett. Ugyanis le is kellett őt győznöm, ami nem volt lehetséges azonos tudásszinten, és csak hogy még jobban megnehezítse a dolgomat, elkezdte használni a széllel kapcsolatos shikai-technikáimat ellenem úgy, hogy nekem továbbra is csak a puszta kezem állt rendelkezésemre. Mondanom sem kell, a köztünk lévő különbség szinte a kiindulópontra került vissza, viszont innentől nem kaptam segítséget a fejlődéshez, hiszen nem volt már mit tanítania nekem. Ő persze mindezt nagyon élvezte, megannyiszor a képembe röhögött, miután hozzácsapott egy-egy fához, vagy beépített a talajba. Nem egyszer húztam fel magam a viselkedésén, és ez drasztikusan lelassította a folyamatot is. Azonban úgy gondoltam, hogy a differencia ellenére nem reménytelen a helyzetem, hiszen ő ekkorra már a teljes erejét használta ellenem, míg én korántsem voltam még a potenciálom tetőfokán. Nem tellett sok időbe kitalálnom, hogy az általa használt technikák legyűréséhez elsősorban az állóképességemet és a szívósságomat kellett növelnem, azt a szintet kellett elérnem, amikor a széllabdái már meg se kottyannak nekem, és a levegőből képzett védőfalát is át tudom ütni. Segítségként intenzív karate tréningeket kezdtem, mivel úgy gondoltam, ennek a harcművészetnek az edzésmódszerei biztosítják számomra a kívánt irányt. Újabb hosszú hónapok kemény munkája következett, hiszen a célom ezúttal nem szimpla mozdulatok elsajátítása volt, és ez nem ment egyik pillanatról a másikra még nekem sem. De a fejlődés tisztán érzékelhető volt ha összehasonlítottam a teljesítményem két-három hetes intervallumokban. Jó ötlet volt feljegyzéseket készíteni róluk, hiszen így kézzelfoghatóvá váltak az eredmények. Azt hiszem néhány tesztet majd az osztag tagjaival is el fogok végeztetni a jövőben, hogy láthassam, ki hogy fejlődik

Az élet azonban nem akarta, hogy befejezzem a bankai-tréningem, pontosabban nem várt akadályokat görgetett elém. Az életem szinte néhány hét leforgása alatt állt a feje tetejére, és a boldog, kiegyensúlyozott lelkiállapotom egy csapásra a múlté lett. Mikor szakítottunk Naracchival, elkezdtem kételkedni magamban, azonban ahelyett, hogy szembenéztem volna az aggodalmaimmal, minden hülyeséget bemagyaráztam magamnak. Hazugságokkal tömtem tele a fejemet, elhitettem magammal, hogy minden rendben van, és idővel ki tudom javítani a hibáimat. Azonban csak menekültem a keserű igazság elől: magányos voltam. Hiába éreztem úgy, nem tudtam túllépni a szakításon, még mindig szerettem, és talán még ma is szeretem Naracchit mindannak ellenére, hogy eldobott magától. Ha igazán viszontszeretett volna, megbocsátja a félrelépésem, de kénytelen voltam levonni a tanulságot: nem önmagamért volt velem, hanem csak birtokolni akart.
A magány elől kapcsolatba menekültem, de talán életem legrosszabb választása volt Lulu. Annyira vágytam arra, hogy szeressenek, hogy nem vettem észre, pont egy ugyanolyan pasiba futottam bele, mint Naracchi. Azt hiszem talán bizonyítani akartam magamnak, és ezért dobtam félre az elveimet. Becsaptam magamat minden lehetséges módon, elhitettem magammal, hogy ez a fiú is jó lesz nekem, hiába nem láttam benne semmit, amit eddig kerestem egy tartós kapcsolatban - se megbízható nem volt, se felelősségteljes és teljesen alkalmatlan arra, hogy családot alapíthassak vele. Ezt tudat alatt én is tudtam, csak nem mertem magamnak bevallani, talán azért is, mert irigy voltam Keisukére és Ai-chinre amiért így egymásra találtak. De akár Kai és Vera kapcsolatát is említhetném ezen a lapon, én is boldog akartam lenni, mint ők. Végül emiatt a bizonytalanság miatt futottam bele olyan kalandokba, amiket a mai napig bánok. Ha Keo-kunnal például nem koktélozással kezdek, akkor talán... alakulhatott volna másképp is, és nem csak barátokká válunk. Így azonban elvágtam magam egy olyan férfitől, aki a maga bolondériája ellenére rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amiket keresek bennük.
A legnagyobb akadály viszont mégis csak az volt, hogy nem voltam hajlandó másokat leterhelni a problémáimmal, és továbbra is tettettem a külvilág felé, hogy minden rendben van. Mayoi Neko emiatt döntött úgy önhatalmúlag, hogy megszakítja a felkészítésemet, és ami azt illeti teljesen igaza volt. Még a shikaiomat sem bíztam volna magamra ebben a lelkiállapotban, és ami azt illető ő sem, de minderre nekem kellett rájönnöm, mivel a macska nem magyarázta meg, miért vált engedetlenné és kezelhetetlenné. Igazából hozzászoktam már, hogy időnként rájött az ötperc, és alighogy megidéztem azonnal eltűnt valahová órákra, vagy éppen nem volt hajlandó megszakítani a békés délutáni szundikálását miattam. Azonban ez most más volt, hiszen egyáltalán nem akart tréningezni, minden elképzelhető módon szabotált. Végül Veracchihoz fordultam segítségért, és nem tudtam elkerülni azt, hogy ne említsem meg, mi nyomja a lelkemet, makacsságom ide vagy oda. Elvégre kinek másnak, ha neki nem? Talán ő az egyetlen olyan barátom, akiben teljesen megbízhatok, és ez elég szomorú, ami azt illeti. Hová süllyedtem, hogy csak egyetlen emberben merek feltétel nélkül megbízni? ^^” Akárhogy is, mint kiderült, Neko pontosan a makacsságomat akarta megtörni, azt akarta, hogy végre ne tartogassam magamban a gondjaimat-bajaimat, hanem osszam meg valakivel. Nos, sikerült neki, bár ez még nem jelenti azt, hogy ezentúl mindent ki fogok fecsegni fűnek-fának. De talán... talán meg fogok osztani bizonyos dolgokat a hozzám legközelebb álló személyekkel, hogy ne egyedül viseljem a terheket, és ne mindent én egyedül próbáljak megoldani.

Neko tehát hajlandó lett volna folytatni az edzéseket, de a sors megint beleköpött a levesembe Sierashi Yuusuke visszatérésével és az ezt követő újabb szökésével. Nem csak kudarcot vallottam és szégyent hoztam az osztagra azzal, hogy nem sikerült megakadályoznom, de még azzal is szembesülnöm kellett, hogy a tulajdon húgom Soul Society ellensége lett és az élete forog veszélyben amiatt, mert minden bizonnyal belezúgott egy bűnözőbe, aki csak kihasználja őt és a naivitását. Ez a csapás már végképp betette a kaput, teljesen összezuhantam. Lehullott az álarcom, a külvilág is láthatta, hogy súlyos lelki válságba kerültem, és hirtelen olyanok is a segítségemre akartak sietni, akiket még csak nem is ismertem. Szégyelltem magamat, amiért ennyi embert aggasztottam, noha nem egy olyan „jótét lélek” is volt köztük, aki tudomisén milyen hasznot akart húzni az állapotomból, vagy éppen azért akarta helyrebillenteni azt, hogy ki tudjon használni később. Ez volt az a pont, amikor fel kellett tennem a kérdést magamnak: ki vagyok, honnan jöttem és merre tartok? Mit értem el eddig és milyen célok lebegnek a szemem előtt? A végeredmény lesújtó volt, hiszen a céljaim megvalósításától egyre messzebb és messzebb kerültem, miközben azon túl, hogy van egy szép ívű karrierem, semmit sem értem el. És még ez az eredmény is olyasmi volt, ami számomra valójában értéktelen. Az igaz barátaim száma minimális, jóformán senki sem tisztel, senki sem néz fel rám, és egy csomó ember csak kihasználja az önzetlenségemet és/vagy azt, hogy nő vagyok. Mi az istent csinálok, a fenébe is? ’ttaku... Elhatároztam, hogy meg akarok változni és végre tenni akartam azért, hogy ne a sütijeim vagy a nagy melleim miatt szeressenek, illetve azért is, hogy elérjem a céljaimat, legalább azokat, amihez nem kell két ember.

Bár azt túlzás lett volna állítani, hogy pusztán ez az elhatározás helyrerázott, de legalább képessé váltam arra, hogy ne csak begubózva sajnáljam magam a szobámban naphosszat. Először is le akartam zárni végre a bankai-sagát, hogy aztán felkutathassam és visszarángathassam Naraku taichout, így miután felkerestem a szokásos, edzésre használt tisztást, megidéztem a zanpakutoum lelkét. Tízből nyolcszor aludt éppen, így persze most is, és miután korántsem barátságosan oldalba rúgtam, álmosan pillogott fel rám.
- Ma pontot teszünk az edzés végére. Le foglak győzni, Neko! - néztem rá eltökélten, míg ő kómásan vakarászta a hátsóját és lustán felemelte a fejét.
- Franc essen beléd, a legszebb álmomat teszed tönkre -.- Látom kicsit összekaptad magad, de ennyi nem lesz elég. Hetek óta nem edzettünk, eltunyultál, kicsirigó - hangzott az unott felelet, de aztán ha nehezen is, talpra állt és nyalogatni kezdte a kézfejét. Csakhogy az edzéseimmel nem maradtam le annyira, hogy kiessek a formámból, így a szavai egyáltalán nem ijesztettek meg.
- Jól van, ismered a szabályokat. Le kell győznöd mindenféle fegyver használata nélkül. Kidout csak akkor használhatsz, ha azzal engem nem akadályozol és nem okozol nekem sérülést sem. Ennyi. Sok szerencsét, bár rajtad már az sem segít. Nyaa~ szomjas vagyok, nem hoztál egy kis tejecskét véletlenül? :/ - panaszkodott kényeskedve, de teste körül közben már fehéres színű reiatsu jelent meg. Egyik kezét a háta mögé rejtette, a másikat pedig maga előtt kinyújtotta. Készen állt.
- Sajnálom, de nem azért vagyok itt, hogy elkényeztesselek. A megjegyzéseidtől pedig kímélj meg, eddig se voltam kíváncsi rájuk :/ - válaszoltam morcosan, de aztán vettem egy mély levegőt, és egy adrenalin növelő kiáltás kíséretében szemből megtámadtam. Lábam egy pörgő rúgás következményeképp, máris a feje felé tartott, de ő egy egyszerű oldalra lépéssel kitámasztott, és hanyagul megállította a kezével. Nekón megtámaszkodva löktem el magam tőle, de mire földet értem, máris hárítanom kellett az ütését. A mancsát az alkarommal félrelökve nyitottam rést a védelmén, de a gyors, mellkasa felé tartó mozdulatom közben megragadta a csuklómat, és megkísérelt a lendületemet kihasználva tovább rántani, és felborítani az egyensúlyomat. A gáncsát azonban átugrottam, visszafogtam a csuklóját, és az így keletkezett tengely körül megpördülve bevittem egy rúgást a lány oldalába. Csúszott néhány métert a füves talajon, de a kezét letéve lelassította magát, és aztán felegyenesedve megropogtatta a nyakát.
- Nem rossz, nem rossz, de nem nagy eredmény így, hogy még nem is ébredtem fel. Sőt, szerintem te is tudsz ennél jobbat is. - élcelődött Neko gúnyosan, de én úgy döntöttem, hogy nem válaszolok a piszkálódásaira. A beszédre fordított energiának máshol is van helye, legalábbis nálam biztosan. Annyiban azonban igaza volt, hogy még csak bemelegítettem, és a következő támadáskombinációm is csak arra szolgált, hogy újra megszokjam a mozdulatait. Combjára mért gyors rúgásaimat többnyire hagyta találni, csak az ütéseimet blokkolta, illetve akkor lépett odébb, ha valamivel komolyabb erővel próbáltam őt eltalálni, mint azt ő szerette volna. Viszont arra talán nem számított, hogy a rúgásaim inkább alattomosan fogják őt fárasztani, de sajnos hamar rájött a turpisságra és a levegőbe felpattanva egy erőteljes kickkel távolított el maga mellől. A tempóváltása miatt képtelen voltam időben reagálni, az arcomat találó láb felszakította a számat, és néhány pillanaton belül megéreztem a vér ízét is a számban.
- Máris itt az ideje komolyan venni a tréninget, huh? - töprengtem hangosan a számat törölgetve, és hogy nyomatékot adjak annak, hogy innentől kezdve én sem fogok viccelni, elővettem az izomnövelő karláncomat. Innentől kezdve szükségem lesz minden csepp erőre, és ennek a kis eszköznek a használata nem volt tiltva.
- Nyahajj, köszönd ezt annak, hogy máris érzem a lábamat >.> Pedig de jó lett volna még egy kicsit lustálkodni :/ - nyavalygott a macska az alsó végtagjait rázogatva és aprókat szökkenve. Na ja, ez számára még egyenlő volt az alvással, 'ttaku A következő pillanatban azonban már mögöttem termett, és aljas vigyorral a száján emelte fel a kezét a fejem magasságába, pisztolyt formázva vele. Mire lebuktam, a fejem felett máris elsüvített egy szélgolyóbis, ő azonban ezt kihasználta arra, hogy teljes erőből állon térdeljen. Talpam elszakadt a talajtól, a térdével való fájdalmas találkozás pedig kicsalt belőlem egy meglepett kiáltást. Mire a méteres repülésemből földet érhettem volna, máris újra mellettem termet, de ezúttal nem hagytam magam. Kezemet letéve a földre megpörgettem magam és egy Panchira Tornadóval ajándékoztam meg, majd lendültem máris tovább, hogy kábé másfél méter magasból, térdelőmozdulatból indítsam meg a feje felé a lábamat ostorszerűen. De ez csak az etetés volt, a blokkra számítva visszahúztam a lábamat, és a másik irányba fordulva kínáltam meg a másikkal. A rúgást két kezével kellett védenie, talán először a másfél év alatt, de jó szokásához híven már rá is markolt a lábszáramra, és elhajított. A levegőben átfordulva kerültem el, hogy a fejem találkozzon először az útba kerülő fával, és a törzsön megtámaszkodva vettem lendületet ahhoz, hogy úgy pattanjak ki onnan feléje, mint egy rugó. A sebességet felhasználva a könyökömmel szándékoztam eltalálni, de a tervemen villámgyorsan változtatnom kellett, ahogy megláttam, hogy lassan forogni kezd.
- Hadou no gojuu, Rei no Kuron! - mondtam ki, mire kivált belőlem a klónom, én pedig rajta megtámaszkodva rúgtam ki magam oldalra. Így ő csapódott be a Neko körül keletkező forgószélbe, és amíg ő a sérülés miatt szertefoszlott, addig én egy pillanatig sem habozva máris támadtam arra a pillanatra időzítve, amikor a lelket védő fal megszűnik. 360 fokos tornádó rúgásomra azonban kiváló reflexekkel reagált, és elgurult a lábam elől. Mindketten lihegve álltunk talpra egymással szemben, arcunk pedig ugyanazt az elismerő ábrázatot mutatta egy pillanatig, mielőtt ő méltatlankodva elfordította a fejét.
- Nehogy azt hidd, hogy ennyi elég lesz a győzelemhez, te idióta! Tény, hogy sokat fejlődtél, mióta elkezdtük az edzéseket, de még mindig mérföldekre vagy a nagyságomtól! - szólalt meg gőgösen, de mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Zavart tekintetén látszott, hogy észrevette, valami nem stimmel. Túl gyorsan reagáltam a mozdulataira, szinte végre sem hajtotta, mikor én már kikerültem őket.
- Látom felfigyeltél rá: olyan vagy számomra már, mint egy nyitott könyv, olvasom a mozdulataidat. Minden izomfeszülésedből meg tudom állapítani mire készülsz éppen. Ez a hátránya, ha valakit túl sokat látok harcolni, beleég az elmémbe az összes fogása és technikai jellemzője. Kiszámítható lettél. Ne aggódj, nem a te hibád. Másnak sokkal több idő lenne, amíg ennyire kiismeri más tudását, és mire megtehetné, addigra annyit változik valakinek a stílusa, hogy újra kell tanulnia az egészet. Azonban az én megfigyelőképességeimnek nem tart ilyen sokáig leolvasni a másikat. - magyaráztam meg, hogy miért is tapasztalja azt, amit. Kicsit fura érzés volt a zanpakutoum lelkét kioktatni, de azért még ő sem tudhat mindent, elvégre csak a gondolataimba lát bele, az érzékeim működési mechanizmusába nem. A macskán elsötétülő tekintetén látszott, mennyire felbosszantotta a dolog, így egy ideges vigyor került az arcomra. Ez nem lesz könnyű menet...
Még egy nagy fújás és a légzésem ismét egyenletessé vált, szemeimben pedig a lány elbizonytalanodását és dühét látva rég nem látott tűz jelent meg. Meg tudom nyerni ezt a küzdelmet! Egyre gyorsuló lépésekkel indultam meg feléje ismét, mire ő megelőző csapásként gyomron akart talpalni, de éppen időben reagálva megragadtam a bokáját, és villámgyorsan megpördülve egy lórúgással sarkaltam a gyomrába maximális erővel. Neko megtántorodva ugrott hátra, és a lába elé egy széllabdát formált. Anélkül is kitaláltam mi következik, hogy beleolvastam volna a mozdulataiba, ahogy azt is tudtam, ez elől az ő szintjén nem lehet kitérni. A szélgömbre rálépve ágyúgolyóként robbant felém, és azzal a könyöklő mozdulattal "lepett meg", amit tőle tanultam el. Ám az egyéni tréningem pontosan arra koncentrált, hogy ezeket a kivédhetetlen támadásait kibírjam, így hiába csapódott a szegycsontomba a könyöke, és hiába kaptam eztán egy pokoli erős rúgást a jobb oldalamra, kibírtam. Mert ki kellett bírnom, hiába fájt. Felkiáltva megragadtam, és átdobtam egy-két fán, majd azonnal utána ugorva ütések sorozatával leptem meg. Ő is hamar feleszmélt, és visszakínált, de a rám záporozó csapásokkal vajmi keveset törődtem, csak azokat blokkoltam, amelyek idegpontot találtak volna, azokat viszont mind egy szálig. Szinte megőrülve vetettem rá magam, és csak akkor álltam le, amikor egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, és ijedtséget véltem felfedezni a lélektükreiben. Az adrenalin elvette az eszem, és a bekapott rengeteg, kétségbeesett ütéstől azonnal megrogytak a lábaim, meg kellett támaszkodnom, és erősen ziháltam. Szemembe vér szivárgott, ahogy az orrom is csúnyán megsérült, karomat és felsőtestemet pedig zúzódások borították. Ám Neko sem járt jobban, ő is elég ramatyul nézett ki. Ütéseim a legérzékenyebb és leglágyabb pontjait érték a testének, látszott rajta, hogy szédeleg, és a kezdődő köhögő rohama rövidesen hányásba ment át. Térdre esett, és úgy nézett fel rám, mint aki beismeri a vereségét. De ezt addig a pillanatig nem hittem el, amíg ki nem mondta.
- Gratulálok... - nyelt egyet fájdalmasan. - Rendelkezel a kellő erővel... technikai... felkészültséggel, és úgy látom, hogy helyrebillentél... mentálisan is valamelyest. Még soha nem... láttalak ilyen határozottnak... tüzesnek. Vedd a kezedbe a sorsod, ha ilyen... határozott maradsz, helyre fogsz rázódni. Ne kételkedj magadban. Ja és... még mielőtt elfelejteném... a kurva anyád, te ribanc - vigyorgott rám, de a sértését most valahogy nem tudtam komolyan venni. Alakja elmosódott, hangját pedig immár a fejemben hallottam meg újra. A kezemben megjelenő kardot ívesen elhúztam a fejem felett, és az kilenc pengévé klónozta magát, lélekenergiám pedig felszabadult. Diadalittasan kiáltottam el magam:
- Ban-kai! Kyuushou Suteneko!

Bankai

Név: Kyuushou Suteneko [Kilencéletű Kóbor Macska]

Külső: Bankai öltözete kevésben tér el kifejezetten sokat mutató shinigami uniformisától. Egyedi kialakítású Éjféli Bőrruhája könnyű, fekete páncélzattal egészül ki, mely alkarját és lábszárát védi. A gumiszerű anyag erősebb, mint a shikaiban alkarját befedő fémkesztyű, rugalmas és ellenálló, hatékony védelmet nyújt akár egy katana pengéje vagy gyengébb kidouk, shikai- és resu-támadások ellen is, így anélkül bocsátkozhat pusztakezes harcba, hogy végtagjai sérülése miatt kelljen aggódnia. Mindemellett haja ugyanezzel a típusú páncéllal lófarokba van fogva, így tarkója és gerincének felső része is többnyire védve van legalább egy kevéssé. Végül csuklóit fémkarmok helyett ezen a szinten már egy-egy 60 cm hosszúságú karpenge ékesíti, melyek az alkarját védő páncélzatba vannak beépítve, és akárcsak a karmok, visszahúzhatóak.

Képességek: A testén található páncélzat nem csupán védelemként szolgál. Mind a végtagjait védő, mind a haját összefogó vértben pengék vannak elbújva, összesen kilenc darab. Ezek egészen addig rejtve maradnak, amíg Kotomi közelharcba nem keveredik, ekkor azonban bizonyos rúgások, ütések, térdelő vagy könyöklő mozdulatok hatására, ha a lány úgy akarja, a pengék előcsúszhatnak a páncél vékony rései közül, további károkat okozva az ellenfélben a már egyébként is igen fájdalmas hakudás találatok mellé. Egyedül két fémdarab, a karpengeként funkcionáló pár ereszthető ki vagy húzható vissza mindenféle rásegítő mozdulat nélkül, a többihez muszáj a mozgásból származó extra lendület, másképp nem törhető át a réseket fedő levegődugasz. Külön kategóriát képvisel a hajában lévő penge, melynek használata különösen nehéz, ám talán ez okozhatja a legnagyobb meglepetést az áldozat számára.
Ahogy shikaiban, ezeket a pengéket is láthatatlan szélburok veszi körül, mely meghosszabbítja őket további 10-15 centivel. A különbség annyi, hogy a levegő még jobban össze van sűrítve, így a penge éle és a széltoldalék is jóval élesebb, mint a lélekölő első számú feloldásakor. A differencia oly jelentős, hogy bankai-alakban Suteneko már garantáltan károkat, töréseket, repedéseket okoz a nála gyengébb zanpakutoukban, ha azok nincsenek szintén legalább bankai-szinten.
Kotomi a bankait annyi percig képes fenntartani, ahány pontja a zanpakutou képzettségén van.

Támadások:
1. Zaiten Oikaze [Mennyei Hátszél] - Ezen képessége az offenzív shikai-technikáinak a továbbfejlesztett változata. Bankaiban azonban ahelyett, hogy gömbbé formázná a pengéi körül keringő légburkot, az összesűrített levegőt közvetlenül a fegyverről tudja kilőni, és ehhez csupán ütnie vagy rúgnia kell egyet. Mindamellett, hogy így a támadás sokkal gyorsabban végrehajtható, és akár sorozatban megismételhető, Kotomi hakuda-képzettsége biztosítja számára, hogy a penge-alakú lövedékek kellően gyorsak és erősek legyenek. A technikát a kilenc penge bármelyikéről végre lehet hajtani, akár egyszerre többről is. Hatásuk olyan, mint egy valódi pengéé, és a sűrű levegő nyomásának köszönhetően komoly károkat tud okozni a célpontban, a vékony szélkés akár át is hatolhat az emberi testen, akár egy igazi kard.

2. Yorikou [Szelek Királynője] - Pengéi körül a levegőt olyannyira összesűrítheti és felgyorsíthatja, hogy az izzó, fényes plazmává alakul. Hasonlóan Zaiten Oikazéhez, ezt a lövedéket is rúgással vagy ütéssel lehet útjára indítani, gyorsasága is hasonló. A felhalmozódott energia felszabadulása becsapódáskor bankaihoz méltó, hatalmas pusztítást okoz. A technika előkészítése a másik technikával offenzív jellegű ellentétben jelentékeny időt vesz igénybe, de a destruktív, széles hatótávolságú robbanás kárpótol ezért. A plazma instabilitása miatt [zanpakutou pontjainak száma] méternél több utat nem tud megtenni a lövedék.
A képesség alkalmazása jelentős mennyiségű reiatsut emészt el, csak minden hatodik zanpakutoura tett pont után használható egyszer, de legfeljebb háromszor alkalmazható és minden használat között el kell telnie legalább öt percnek.

3. Tsujikaze Ni [Forgószél II] - Kotomi a saját tengelye körül megpördülve szélpajzsot hoz létre maga körül, mely aprócska szélpengékből áll, így hozzáérve megsebesíti az ellenfelet. Defenzív technikája nem sokat változik a shikaihoz képest, csupán a levegő forgásának a megnövekedett sebessége teszi lehetővé, hogy erősebb támadásokat is eltérítsen, illetve nagyobb erővel dobja vissza a rátámadó ellenfele(ke)t. Minden olyan támadást képes visszaverni, amely kisebb, mint a zanpakutoura tett pontjainak száma, de legfeljebb 16 pontig, afelett már csak gyengít.