Ragyogó napsütés. A jó időt hirdeti. Karakura lakosai inkább hűsölnek, mint, hogy a napon legyenek. Egy alak tűnik fel az emberek közt. Jól látható, hogy az embereknek fel se tűnik, hiszen hozzájuk ér, de azt hiszik, hogy más lökte meg őket. Ez az ifjú személy voltam én még akkor nem hadnagyi posztban. Akkor még csak a 10 osztag tudatlan kis tisztje voltam, aki úgy ugrott, ahogy neki parancsoltak. Küldetésről mente küldetésre és a magánéletemmel nem is foglalkoztam. Ha vissza értem Soul Societbe ismét mehettem el. De hát nem ezt akartam? Pont ezért hagytam ott a 8. osztagot és Mitsuko Taichout. Csakis ezért, hogy legyen valami mozgás, de ahogy itt állok és küldetésről megyek küldetésre rájöttem, hogy tulajdonképpen ez nem nekem való. Nagyon meglepő, de tényleg. Azt hiszem benőtt a fejem lágya vagy nem is tudom, hogy mi van velem. Mindent komolyabban veszek, és jobban átgondolom a dolgokat. Egy nap mikor hulla fáradtan értem haza úgy döntöttem, hogy itt van, vége feladom. Az volt az elhatározásom, hogy ismét osztagot váltok de, most nem azért mert unatkozom, hanem azért mert túl sok dolgot csináltam. Ismét napok, hetek, hónapok teltek el mire megtaláltam azt az osztagot, amiről álmodoztam. Soha sem gondoltam volna, hogy abba az osztagba megyek át, amelyet még régebben Vera mondott nekem. Igen ez volt a 11. osztag melynek kapitánya Matetsaku Kai volt. Mivel Vera nagyon dicsérte, vagyis nem tudom, hogy azok dicsérő szavak voltak úgy döntöttem, hogy bepróbálkozom nála. Beadtam a jelentkezésemet. Három nap után megkaptam az örömhírt, hogy felvettek. Összeszedtem a cuccaimat é elköszöntem Verától. Tudtam, hogy nem fog örülni neki, hogy elmegyek, de hát istenem. Miután elvezettek a szobámhoz lepakoltam és elmentem a kapitányhoz bemutatkozni. Nem ment, úgy ahogy a 8. osztagban vagy a 10. osztagban ugyanis most a 11. osztag kapitány előtt álltam, akinek teljesen más jelleme és szokásai vannak. A bemutatkozás 5 percbe tellett majd a kapitány megszólalt, hogy lenne egy küldetése számomra, amiben megnézné, hogy milyenek a képességeim. Rukongai egyik eldugott szögletét támadta meg egy csapat hollow és egy arrancar. Látszólag jól szórakoztak, de amikor megjelentek még boldogabbak lettek. Először a hollowk támadtak rám, amiket persze egy-egy suhintással kivégeztem. Miután minden hollow elpusztult csak én maradtam és az arrancar. Lehetett látni szegény ellenfelemen, hogy ideges és azt is láttam rajta, hogy fél. Mindent elárult a tekintete.
- Most meglakolsz, azért mert elpusztítottad a testvéreim! - Ordította majd előhúzta a zanpaktouját és egy sonidoval elindult felém. Tudtam, hogy ebben a helyzetben nem sokat tudok csinálni maximum védekezni ezért én is előhúztam a fegyverem és felvettem egy védekező pozíciót. Az arrancar gondolkozás nélkül támadott rám. Semmi logika nem volt. Ha odafigyelt volna egy kicsit biztos legyőzött volna. Az utolsó csapása elől kitértem egy shunpoval és aktiváltam a shikaiom.
- Sangai Mamono Kosaku - Mondtam szép nyugodtan és vártam, hogy a kardom felvegye a shikai alakot. Miután felvettem sokkal egyszerűbben sebeztem meg ellenfelem. A bal kezét levágtam és megvágtam a jobb lábán lévő Akhilleusz int is, ami következtében nem tudott lábra állni. Ezzel csak egy baj volt. Én is rakatnyi sérülést összeszedtem. Mind két vállamat megvágta és ennek köszönhetően nem nagyon tudtam mozgatni a kezeimet. Az egyik térdemet kis híján eltörte így az is fáj és így csak sántikálni tudtam. Az arrancar a földön fetrengett mikor oda mentem hozzá.
- Azt hittem, hogy ennél többre vagy képes. Legalább ennél súlyosabb sérüléseket okoztál volna…. na, mindegy. Nem vesztegetem, az időmet ugyanis mennem kell vissza az osztagomba. - Mondtam majd alkalmaztam a Shikaiom második képességét, azaz a lángtengert. Az arrancar ordítva égett szét. Miután sikeresen véghezvittem a küldetést nagy nehezen körülbelül három órába telt. Mikor megérkeztem az osztagomba elájultam a sok sérülés miatt. Mikor magamhoz tértem egy ágyban feküdtem és be voltam kötözve. Csak részletekre emlékeztem, hogy miért is vagyok bekötözve. Eleinte azt hittem, hogy senki sincs bent a szobában, de tévedtem. Egy tiszt volt bent. Ráadásul egy olyan tiszt, akit utáltam és ő is utált engem. Nem nagyon értettem, hogy mit keres abban a szobában ahol és gyógyulgatok. Amikor észrevette, hogy magamhoz tértem felállt és odajött elém, hogy lássa a szemem.
- Nocsak… magadhoz tértél zöldfülű?- Kérdezte kicsit szemtelen hangnemben. Tudtam, hogy provokálni akar éppen ezért csak bólintottam neki. Eleinte nem akartam hozzászólni ugyanis tudtam, hogy ha valami olyat mondok biztosan bunyó lesz. Ezzel a tervel az volt a baj, hogy így is idegesítettem szegénykét ezért úgy döntöttem, hogy megkérdezem látogatásának okát.
- Igen magamhoz tértem. Azt szeretném kérdezni, hogy mi okból vagy itt? – Kérdeztem majd eleresztettem egy félénk mosolyt. Az arc izmai összerándultak majd megszólalt.
- A kapitány küldött. Arra kért, hogy ezt adjam át neked. - Mondta majd előhúzott egy borítékot, amin ez állt: Hitoshi Retasu Részére. Ilyet akkor láttam utoljára mikor megkaptam a jelentkezésemre a válaszomat. Kitéptem a látogatóm kezéből és feltéptem. Kihúztam belőle a lapot és elkezdtem hangosan olvasni.

Kedves Hitoshi Retasu!
Tisztelettel kérném fel arra önt, betöltse a 11. Osztag nemrégiben megüresedett hadnagyi posztját. Amint elfogadja, kérem, jelentkezzen nálam és miután megbeszéltük a részleteket egy megbeszélt időpontban le kell tenni az esküt a Gotei 13-ban szolgáló összes kapitány és hadnagy előtt.

Matetsaku Kai a 11. Osztag kapitánya

A látogatómnak leesett az álla pont úgy, mint nekem. Soha sem hittem volna, hogy ilyen magas rangot fogok betölteni. Nem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki ezt az előkelő rangot. Ötször is átolvastam a levelet majd írtam egy válaszlevelet ugyanis személyesen még nem igazán tudtam volna megjelenni Kai Taichou irodájában. A válaszlevelet odaadtam a tisztnek aki kicsit idegesen, de megtette azt amire kértem. Ezek után még egy hétig maradtam betegágyban. Sokan azt mondták, hogy nem fogok felgyógyulni a sérüléseimből, de ezeknek elmondtam, hogy biztosan egészséges leszek és ez be is igazolódott. Miután már a saját lábamon tudtam közlekedni elmentem Kai Taichouhoz megbeszélni a részleteket és megbeszélni az eskületétel időpontját. Ez a megbeszélés se volt hosszabb a bemutatkozásunknál. Tudtam, hogy így még több meló vár rám, de abban is biztos voltam, hogy még közelebb kerültem a célomhoz. Miután távoztam Kai Taichou irodájából úgy döntöttem, hogy sétálok egy nagyot. Legalább végig tudtam gondolni azokat a dolgokat, amiket a betegágyban nem tudtam. Először is nem értettem, hogy miért pont engem választott ki hadnagynak, hiszen nálam sokkal erősebbek is vannak az osztagban. . Ezen nagyon sokáig gondolkoztam, de nem jutottam a végére. Miután éjfélt ütött az óra úgy döntöttem, hogy itt az ideje nyugovóra térnem. Elmentem a szobámba és ledőltem aludni. Másnap reggel 8.30-kor az egyik tiszt ébresztgetett, hogy el fogok késni az eskütételről. Ahogy meghallottam kiugrottam az ágyból felkaptam a shinigami egyenruhámat és siettem is az eskütétel helyére. Nem tudom milyen gyorsan érkeztem meg, hiszen ahogy csak tudtam futottam és shunpoztam. Mikor benyitottam láttam, hogy az összes Kapitány és Hadnagy jelen volt. Elkezdtem izgulni. Beálltam mindenki elé és megesküdtem arra, hogy bármikor, bármilyen helyzetben hű maradok Soul Societyhez.