Szép idő volt odakint. Talán pont ez az oka annak, hogy rávettem magamat egy rövidke sétára, amiből már lassan két órás séta sikeredett. Már indultam volna haza mikor rájöttem, hogy eltévedtem. Ez nagyon jó volt ugyanis egyetlen élő személyt se láttam a közelben csak egy nagy Várat, ami egy kicsit fura volt. Nem tudom, hogy miért nagyon kíváncsi lettem rá, hogy mi is lehet odabent. Ez a baj velem. Túl kíváncsi vagyok. Nem tehetek róla anyai ágon örököltem és semmit se tudok tenni ellene. Ezért utáltam én az anyámat, mert tőle örököltem az összes hülyeségemet. Megmondom őszintén sokkal jobban örültem volna annak, hogy ha apámtól örököltem volna a jó harci tudományát, de sajnos nem… Nem tudok harcolni vagyis, tudok, de nem vagyok a harcok mestere. Ez biztosan azért van, mert soha sem gondolkozom harc közben. Ez pedig azért lehet, mert még csak tizenkilenc éves voltam. Aztán meg ki tudja… sokkal jobban szeretek zenélni, mint harcolni. Általában eljárok karaokézni és nincs is olyan rossz hangom, mint az átlagnak. Sőt az is lehet, hogy én eredetileg nem is harcosnak készültem, hanem zenésznek, de útközben megváltoztam és így lettem egy olyan harcosa, aki nem szeret és nem is tud harcolni. Istenem, hogy mennyit tudok a kínjaimról pofázni… Ezt is biztosan az anyámtól örököltem, mert neki sírt állandóan a szája minden kis problémája miatt. Ráadásul ő volt felháborodva mikor apával rászóltunk, hogy jó lenne, ha befejezni az önsajnálatot erre tessék, most én csinálom azt, amit anyánál is iszonyatosan utáltam. Na, most már tényleg elég az önsajnálatból. Itt az ideje visszatérni a kastélyhoz, ami nagyon tetszett és tényleg felfedezném. Szépen, lassan odasétáltam a kapuhoz és elkezdtem szemügyre venni. A kapun egy feliratra leltem, ami el akart rettenteni. Egy kisebb mosolyjelent meg az arcomon, mert ha valahonnan el akarna ijeszteni, akkor ott jó dolog lehet és nekem ott a helyem. Elkezdtem keresgélni a kapucsengőt, de nem találtam csak egy harangot. Mivel semmit sem találtam, amivel csöngetni tudnék fogtam és megkongattam a harangot. Olyan hangosan szólt, hogy muszáj volt befognom a fülemet. Miután elhallgatott meglepett, hogy senki se jött elő. De ha senki sem jön, elő akkor mi a fasznak van kint az elijesztő szöveg?! Ez egy kicsit felidegesített, hiszen ha nincs itt senki, akkor minek van ott az a nyamvadt szöveg? Na, mindegy inkább elkezdtem nyugtatni magam, mert ha nem nyugtatnám le magam, akkor biztos az lenne a vége, hogy valamilyen módon berobbantanám a kaput és csak besétálnák úgy mintha semmi sem történt volna. De az is lehet, hogy van bent valaki csak süket és ezért nem hallotta a csengőt, és ha berobbantanám, a kaput biztosan agybajt kapna, és ki akarna nyírni. Erről az jut eszembe mikor megtudtam, hogy Quincy vagyok. Nem tudom, hogy miért pont ez ugrott be, de azért jó visszaemlékezni arra a napra. Mondjuk az is igaz, hogy már nem teljesen emlékszem és ez nagy baj, hiszen egy ilyen emléket meg kell őrizni életünk végéig, de nekem valahogy nem sikerül fejben tartani a legfontosabb emlékeimet sem. Miután befejeztem az emlékezést körbenéztem, de még mindig egyedül voltam. Ez nem tetszett ezért elkezdtem kiabálni.
-Hahóóó…. Van itt valaki?!

//remélem nem baj, hogy beraktam a postot ^^"//

Az kapuban ácsorogtam és ordibáltam, mint valami flúgos. Észre se vettem, hogy egy szép kis Audi van mögöttem. Csak akkor tűnt fel mikor elkezdett dudálni. Most komolyan, hogy lehetek ennyire vakegér? Nem vettem észre egy kocsit és ebben a legdurvább, hogy ezek szerint az előbb mikor a kapuhoz mentem elsétáltam mellette. Ez már nagyon súlyos lehet. El kéne mennem orvoshoz, hogy megvizsgálják, mert az is lehet, hogy apám részleges vakságát is örököltem. Tökéletes -.- Minden hülyeséget örököltem az ősöktől. egyetlen egy értelmes dolgot sem örököltem azoktól a nyomorút ősöktől, hogy kapnák be az a sok nyavalyát. Ezért utáltam meg a szüleimet ráadásul mindentől óvtak. Egyedül sehova se tudtam menni. Mindig jött velem vagy egy haver vagy egy rokon vagy egy ismerős. Ez annyira idegesített, hogy egyszer elszöktem otthonról csak az volt a baj, hogy a szomszéd látta az egész akciót és értesítette a szüleimet, akik egyből utánam indultak. Nem tartott sokáig, míg megtaláltak ugyani azzal a kibaszott kocsival jöttek utánam. ó istenem a kocsiról jut eszembe, hogy ismét eltereltem a szót a valódi dolgokról. Hol is tartottam? Ja, igen. Ott tartottam, hogy dudált majd lehúzta a kocsiablakot és kihajolt.
- A birtok zárva van, hacsak nem vagy shinigami, Raion tag, vagy quincy.- Mondta kicsit lenéző hangnemben, ami nem nagyon tetszett. Szép lassan és „nyugodtan” odasétáltam a kocsihoz és megszólaltam.
- Üdv. A nevem Arikirinkato Rinkachiku és Quincy vagyok. -Mondtam mezei egyszerűséggel majd vártam választ.

♥ Fedezzük fel a Szellemkastélyocskát *.* ♥