Jelszó: Doesn't matter who it is, I'll fuckin' break 'em.
Név: Nakite Kensei
Kaszt: Shinigami
Rang: Ex-Shinigami, 2. osztag 3. tisztje volt
Nem: Férfi
Kor: 400 év
Felszerelések: Zanpakuto, valamint egy iPod, amit az emberek világában vett, és szinte 0-24-ben hallgatja
Születési dátum: VI. 13.
Kinézet: Egy fehér trikót rajta egy fekete bőrdzsekit hord; a nadrágja egy fekete farmer, barna bőr övvel, valamint egy hozzá passzoló csizmával, a haja barna színű, és a nyakáig ér, teste kidolgozott, de nem egy izomagy.
Jellem: A harcokat túlságosan komolyan veszi. Zene őrült. Még harc közben is be van dugva a füle. Akárhol van, a zene mindig szól nála. Akkor érzi magát furcsán, ha nem szól semmi.

Zanpakuto neve: Seishuku (Csend)
Zanpakuto fajtája: Hang/Vibráció
Zanpakuto shikaia: A penge megvastagszik és egy lyuk keletkezik rajta.
Zanpkauto támadása: A Zanpakuto a Kanakirigoe (Sikolts) parancsszóval aktiválható. Shikaiban megjelenik a lyuk a megvastagodott penge közepén. Két képessége, van amik a Shikai feloldása után folyamatosan aktívak. A Zanpakuto képes elkülöníteni a védekezést és a támadást. Ennek a két képességnél van jelentősége. Amikor a Zanpakutoval védekeznek, amint a két kard összeér, a pengén lévő lyuk felerősíti a rezgést, majd visszavezeti azt a támadóba, ezzel éreztetve a csapás erejét, valamint fájdalmat okozva neki. A másik képesség, amikor a Zanpakutoval támadnak. Amint a penge az ellenfél testét, vagy az ellenfél védekező pengéjét éri, lelassítja az ellenfelet, szintén a kard pengéjének rezgésével.

Előtörténet:

Emberként:

1608-ban született az akkori Karakurában. Apja kereskedő volt, anyja háztartásbéli. A gyerekkorára nem lehetett panasz. Testvére nem volt, de nem is bánta. Szerette a szüleit. Az utcájuk végén, mindig volt egy zenész csapat. Mondva csinált utcai zenészek voltak, de remekül játszottak a hangszereiken. Kensei nagyon szerette őket hallgatni és naphosszat állt és nézte, ahogy játszanak. Egyik nap haza felé tartva nem találta ott a zenészeket. Ettől elromlott a kedve, de majd legközelebb biztos eljönnek, gondolta magában. Ám nem maradt sok ideje. Csontrákot kapott, ami lassan és kínkeservesen végzett vele. 20 éves volt, mikor meghalt.

Lélekként:

Amint meghalt, ott állt a halálos ágya mellett egy, a mellkasából kilógó lánccal. Nézte, amint a szülei ott térdelnek és zokognak a teste mellett. Kensei könnyei is elindultak, és a szüleivel együtt sírt. Sajnálta a szüleit. Az egyetlen gyerekük halt meg épp. És azt sem tudta, hogy ő mihez fog kezdeni. Pár napig csak bolyongott a városban, amikor fura hangra figyelt fel. Vesztenivalója nem igen volt. Az egyik utcasarkon fordult épp be, amikor egy lény ugrott elé. Valami madárra emlékeztette, de nem tudta pontosan, hogy mi az. A lény a csőrével támadt rá, de Kensei még időben el tudott ugrani előle. Nem tétovázott sokat, futásnak eredt. Nem is számolta, hány háztömböt futottak végig, amikor megjelent egy alak. Fekete kimono volt rajta és egy kardot tartott a kezében. Élet halál harcba kezdett a különös lénnyel. Az alak állta a sarat. Mintha erre lenne kiképezve. Végül ketté vágta a lény fehér fejét, ami ennek hatására szétmállott. Miután végzett, a kardját elrakta és Kensei felé fordult.
-Helló. Kunai Raiken vagyok, Shinigami. - mondta.
-Helló, én Nakite Kensei vagyok. Mi volt az az...izé az előbb? - kérdezte.
-Sétáljunk. - majd Raiken elindult, Kensei pedig követte. Egy darabig némán sétáltak.
-Nos, mi volt az az izé? - kérdezte Kensei. A Shinigami várt egy kicsit, majd egy nagy sóhajt követően válaszolt.
-Egy Hollow volt. Téged akart elfogyasztani ebédre. Szerencséd, hogy erre jártam. - Kensei szeme elkerekedett a hír hallatán.
-Shinigami vagyok, a lelkek védelmezője. És az a feladatom, hogy a lelkeket biztonságban átjuttassam Soul Society-be, a Lelkek Világába. Ott jobb lesz neked, nem fognak zaklatni a Hollowok. - folytatta Raiken, majd megvárta, míg Kensei feldolgozza mind ezt.
-Mi az a Hollow? És mit akart? - kérdezte.
-A Hollow is hasonló képpen indul, mint te. Egy ember meghal, Plus lesz belőle, azaz lélek, amilyen most te is vagy. Fel akart falni. Ha sikerül neki te is Hollow-vá válsz. - Kensei türelmesen végig hallgatta a Shinigami mondandóját.
-És hogyan juthatok át a Lelkek világába? - kérdezte.
-El kell végeznem a lélektemetést, a kardom markolatát hozzá érintem a homlokodhoz. Ígérem semmit nem fogsz érezni. - Kensei bólintott. A Shinigami elővette a kardját, és ahogy mondta, úgy Kensei homlokához érintette a markolat végét. Egy jel jelent meg rajta, majd felizzott, és Kensei után csak egy pokollepke maradt.
Mikor megint magához tért és körül nézett, teljesen más volt a táj. Egy fehér kimonos férfit pillantott meg. Odament hozzá és megkérdezte.
-Bocsi, had kérdezzem meg, ez a Lelkek Világa? - kérdezte. A férfi felé fordult.
-Persze, hogy az. - válaszolt, majd bocsánatot kért és elsietett. Befogadták az egyik házhoz, ahol már volt másik két, az ő korosztályába tartozó gyerek. A család mindent elmesélt neki, hogy miként mennek itt a dolgok. Kensei éhsége felülmúlta a család minden eddigi elképzelését. Még soha nem láttak ilyet és az egyik szomszédjuktól kérdezték meg, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Elmondták Kenseinek, hogy akik éhséget éreznek, azoknak a megszokottnál nagyobb a lélekenergiájuk és közülük kerülnek ki a Shinigamik. A fiú ennek megörült, hisz mióta Kunai megmentette rettentően tisztelte a Shinigamikat és arról álmodott, hogy majd egyszer ő is az lesz. Összepakolt, elköszönt a családtól és elindult a Lélektovábbképző akadémiára. Még mindig szerette a zenét, de nem nagyon talált itt semmit ahol hallgathatta volna. Az Akadémiára felvették és megkezdhette tanulmányait.

Akadémiai évek:

Kenseinek nem volt panasza, az ideje most tulajdonképpen végtelen, és a lustaságát is maga mögött hagyta. Gyorsan tanult és egész hamar sajátította el a Kidou használatát és a vívást is szépen kitanulta. Az osztályában nem volt a legjobb, de nem ő volt a sereghajtó. A vizsgákra rendesen és szorgalmasan készült, emellett persze benne volt minden baráti összeröffenésben. A Zanpakutoik már megvoltak, de a nevüket még nem igazán hallotta senki.
A vizsgák ideje is elérkezett. Az egyik oktatóval kimentek a szabadba a cseresznyefák alá, épp virágzáskor. A feladatuk az volt, hogy ismerjék meg a Zanpakutojukat. Kensei az egyik fa árnyékában talált helyet magának két barátjával. Összenéztek, majd koncentrálni kezdtek. Végül mindenki elmerült a saját belső világába. Kensei-é egy lagúna volt. Párszor körbenézett, felmérte a terepet és kíváncsi volt miért pont ilyen a belső világa. Nem sokkal később egy csodálatos hangot hallott a víz felől. Odafordult és várta, hogy mi ez. Nem kellett sokáig várnia. A vízből egy szirén alakja bukkant ki. A teste pikkelyes, a fülei hegyesek és a lábai helyén egy farok úszó nőtt.
-Már vártalak Kensei. – mondta a nő. Kensei csak mosolygott. Nem gondolta volna, hogy pont egy nő a Zanpakutoja lelke, de egyáltalán nem zavarta. Sőt, pont ezért imádta a kardját.
-Meg kell tudnom a neved. – tért rá a lényegre a fiú. A szirén csak bólintott, majd énekelni kezdett, de Kensei nagyon messziről hallotta. alig értette a szövegét, de sejtette, hogy a nevét énekli, és ezt ismételgeti. Egyre jobban koncentrált, végül már kissé erőlködött, majd meghallotta és a Zanpakutojával egyszerre mondta ki a nevét.
-Seishuku. – a szirén csak elismerően bólintott, majd hozzá tette.
-Most már egy magasabb szintre emelted a kapcsolatunkat. – Kensei visszatért a valóságba és a kardja pengéjét végig simította, majd eltette.
A vizsga utolsó része, hogy az osztályt felügyelet mellett az emberek világába viszik és egy Hollow-val kell megküzdeniük. Megnyitották a Senkai kaput és az osztály elindult. Ennek az osztálynak egy nagyobbacska Hollowot választottak ki. A lény olyan volt, mint egy túlméretezett mamut. Két hatalmas agyara és óriási ormánya volt, amit ostorként használt. A teste színtiszta hierro, ami a lábán valamivel vastagabb volt.
-Gyerünk tanoncok intézzétek el! – indította őket útjára az egyik felügyelő Shinigami. Kensei nem tétovázott.
-Sikolts, Seishuku! – a Zanpakutoja pengéjén egy luk kezdett keletkezni. Kensei figyelme visszatért a Hollowra épp időben, mert a mamut őt pécézte ki magának és az ormányával már csapott is. Kensei védekezésre emelte a Zanpakutoját és kivédte az állat támadását, de alig érzett valamit. Ezzel ellentétben a Hollow felordított fájdalmában. Kensei a kardjára pillantott és elmosolyodott. Megsuhintotta párszor, mire a pengén lévő lyukból hangokat lehetett hallani. Felugrott és lecsapott az elefánt egyik agyarára. Visszatért a társaihoz, akik szintén Shikaiban támadták a Hollowot a legkülönfélébb technikákkal. Egy rövid pihenő után ismét támadásba lendült. Néhány csapást mért a mamutra, majd azt vette észre, hogy lassul. Nem tudta minek be tudni, de mintha lassított felvételt nézett volna. Majd az egyik felügyelő átvágta a Hollow maszkját és a vizsga véget ért. Elismerően nézett Kenseire és a Zanpakutojára. Bólintott és megnyitotta a Senkai kaput vissza Seireitei-be. Az egész osztály átment a vizsgákon és mindenki külön elismerést kapott. Kensei boldog volt, hogy Shinigami lett belőle.

Shinigamiként:

Egy szemlén a második osztagba választották be, és hasznát vették a Zanpakutoja képességeinek. Sokáig végezte a legkülönfélébb feladatokat. Kaptak egy küldetést, két barátjával. Egy Arrancarral kellett végezniük. A Senkai kapun átjutottak az emberek világába, majd rögtön neki kezdtek az Arrancar nyomozásnak. A város egy elhagyatott gyártelepén megtalálták, és épp egy lelket falt volna fel, amikor közbe lépett a három Shinigami. Roiken, Kensei egyik társa rögtön aktiválta a Shikait és neki rontott az Arrancarnak.
-Roiken, neeee! – kiáltott utána, de már késő volt. Az Arrancar sokkal erősebbnek bizonyult, mint azt jelentették, és egy suhintással lecsapta Rokien fejét. Kensei-t elöntötte a düh, hisz ő rá bízták a társait, igazából ő lett a trió vezetője. Kyunra, a másik Shinigamira nézett.
-Csak óvatosan, sokkal erősebb. – Kyun csak bólintott, majd mind a ketten aktiválták a Shikait. Kensei a földhöz ütötte a kardját, amiből egy hang hallatszott, de most erősebben. Az Arrancar láthatólag nem bírta a hangot. Ártalmatlan volt ugyan, de kellemetlenül hatott. Kensei támadt először, de az Arrancar blokkolt. Kensei már érezte, hogy lassult. Még két csapás után, már szemmel látható volt. Most már Kyun is bátrabban támadta az Arrancart. Kensei most védekezésbe ment át, hogy éreztesse az Arrancarral az erejét. Ez sikerült is. Végül ő is megunta és feloldotta a Zanpakutoját, ezzel új erőre kapva. Az alakja egy skorpióra hasonlított.
-Vigyázz a farkával, biztos, hogy tartalmaz valamilyen mérget. – Kyun bólintott, majd ketten egyszerre lendültek támadásba. Az Arrancar az ollójával hárított és próbálta a farkát valamelyik Shinigamiba mélyeszteni. Ami késik, nem múlik. Kyun kivédte az Arrancar egyik támadását, de így nyitott lett a védelme, amit az ellenfél ki is használt. Egy jól irányzott és gyors döféssel Kyun mellkasába mélyesztette a fullánkját.
-Kyun! – Kenseit végleg elöntötte a düh, és egy csapással lenyeste az Arrancar fullánkját, amire az felordított. Megütötte párszor, hogy teljesen lelassuljon, majd egy laza mozdulattal átdöfte az Arrancar szívét Keikokuval. Amint kihúzta az Arrancar összeesett és felbomlottak a lélekszemcséi.

Önkéntes száműzetés:

Két társa halála után Kensei visszatért Seireitei-be, és megtette a jelentését. Beszámolt minden egyes részletről, az Arrancarral vívott csata után, de rettentő bűntudat mardosta belülről. Két rábízott ember halt meg. Ezt a terhet nem bírta elviselni. Felkereste a Főkapitányt és neki is beszámolt mindenről, ami az emberek világában történt.
-Önkéntesen száműzném magam Seireiteiből a történtek miatt. Kell egy kis magány, hogy feldolgozzam ezt a tragédiát. – Kensei csak ennyit fűzött hozzá. A Főkapitány természetesen megpróbálta meggyőzni, hogy alakulhatott volna sokkal rosszabbul is a helyzet. Kensei-t nem érdekelték az érvek. Ezt elhatározta magában és innen nem akar visszafordulni. Egyszer majd visszatér Seireiteibe, de nem most és nem egy hét múlva. Időre van szüksége, maga mögött akarja hagyni egy kicsit a múltat. A Főkapitány, látva, hogy nem tudja meggyőzni az ifjút, beleegyezett.
-Rendben van Kensei, de az átjárásod engedélyezve van, akkor jössz vissza, amikor szeretnél. Egy feltételem azonban van. El fogunk látni küldetésekkel. – mondta a Főkapitány ellenvetést nem tűrő hangon, majd Kensei kezébe adott egy mobilnak látszó tárgyat. Kensei fájó szívvel távozott Seireiteiből , de tudta, hogy ez így lesz a legjobb. Majd egyszer visszatér ide. Idővel.
Karakurában, azon az elhagyott gyártelepen talált menedéket, ahol az Arrancarral harcoltak. Maga mögött akarta hagyni a múltját, ezért nem értette, hogy miért pont ezt választotta menedékül. De nem is érdekelte. Berendezkedett és gyakorolt, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő. Edzette az erejét, gyorsaságát, kidoukat gyakorolt. Mind a mai napig gyakorol és fenn tartja a város békéjét, ha azt egy Hollow megzavarja.