Éppen a szokásos délutáni szunyókálásom közepén tartottam, amikor egy pokollepke közeledésére lettem figyelmes. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és egy ásítás kíséretében a lepke felé nyúltam, hogy rá tudjon szállni. Még félálomban végighallgattam Vera Kapitány üzenetét, hogy az irodájában felejtett néhány fontos iratot, ami sürgősen kell neki a Kapitányi Gyűlésre és ezt tőlem várja el. Mivel most tökéletes idő volt a lazításhoz és pont jött egy hideg szellő is még maradtam néhány percig, hogy kiélvezzem.
- Nem kéne már menned? – kérdezte a zanpakutoum.
- De, mindjárt megyek. – válaszoltam csukott szemekkel.
- És velem is kéne valamit csinálnod, mert berozsdásodom.
- Te most harcolni akarsz? Ez furcsa tőled hallani. – nyitottam ki szememet és felültem.
- Nem erről van szó, csak nem akarok berozsdásodni, ennyi.
A társalgás után feltápászkodtam és a hadnagyi iroda felé vettem utamat. A folyosók kihaltak és csöndesek voltak, egy shinigami sem járt erre, mikor odaértem a hadnagyi irodához. Előkotrom az ottmaradt papírhalom legaljáról a Verának kellő iratokat és az 1. osztag irányába indultam. Azért, hogy ne várassam meg Verát ezért shunpo-ra kapcsoltam és sec perc alatt odaértem és átnyújtottam a papírokat neki. Megköszönte és visszaindultam immáron sétálva. Éppen, amikor az 1. osztag kertjén vágtam át, amikor újra megszólalt a kardom.
- Mikor harcolsz már? – kért számon a zanpakutoum.
- Ne siettess már! Te se szereted, ha sietetnek, nem? – förmedtem rá a kardomra.
- Jól van, bocsi. De vigyázz!
- Mire vigyázzak, hogy berozsdásodsz? – mondtam, amikor nekimentem valaminek a lábammal és átestem rajta. – Nekem is pont most kell elbotlanom egy fában. – mondtam magamban, amikor észrevettem, hogy nem is egy fa volt az, hanem egy shinigami. – Jaj, bocsánat! Azt hittem egy fában estem el.

Ááá igen megint az a lágy szellő. A tücskök ciripelése hiányzott csak. Este mikor már egy lelek, sem járkál. A pipámból lassan kezdett teljesen elszenesedni a dohány. A kényelem és nap lassan kezdte meghozni hatását. Szemhéjam nehéz kőnek kezdtem érezni. Ásítottam egyet, majd körülnéztem a biztonság kedvéért. Nyomát se láttam senkinek, mindenki a gyűléssel volt elfoglalva. Kapva az alkalmon hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a hirtelen jött álmosság. Pont akkor csapott meg megint egy lágy szellő és zendített rá énekére a fán egy madár is.
~ Sírni tudnék, olyan boldog vagyok. - Gondoltam magamban.
~ Ezekért a pillanatokért szeretek élni. Más iszik, vagy halomra öldösi a hollowokat.- Kezdtem újra a szokásos megvitatni valómat
~ Az a sok újonc, aki nem is gondol másra. Főleg a nőkről nem is beszélve. Úgy szaladgálnak utánuk, mint valami kutyák a gazdijuk után! Persze ott van még a forrófejűségük is. Bezzeg én mindig higgadtan ítélem meg a helyzetet és sose vagyok tiszteletlen a másikkal.
Ebben a pillanatban győzött felettem a fáradtság.
Szinte el se szunnyadtam, amikor valami erősen nekicsapódott a lábamnak. Hirtelen fölriadtam és csak annyit érzékeltem fél kábultan még az álmosságtól, hogy a becsapódástól hasra fordultam.
- Mi a szentséges atya...
Kezdtem meg a szitkozódást. Enyhén szólva fölment bennem a pumpa. Egy hang ütötte meg ekkor a fülem, miközben minden lehetséges szitkozódást felsoroltam és feltápászkodtam.
– Jaj, bocsánat! Azt hittem egy fában estem el.
A hang fele fordulva egy magas, barna hajú, kék szemű shinigami szólalt meg. Már az idegeket is lehetett látni a halántékomon, amikor a FA szót meg halottam. Azonnal rávágtam gondolkodás nélkül.
- Még hogy fában? Shinigami létedre nem tudsz megkülönböztetni egy fától egy shinigamit? Ilyet még nem pipáltam! Taknyos létedre sokkal ügyesebb is lehetné l.- fröcsögtem

A shinigami kolléga nem vette olyan könnyedén a dolgot, mint én; pedig nem is ő esett el. Habár ő is fordult egyet, de az semmi volt szerintem az én esésemhez képest és még ő förmed rám. Bár én sem kedvelem, ha felébresztenek, de az neki nem számít, hogy én bocsánatot kértem. Ezek szerint nem nagyon és még taknyosnak is szólított!
- Taknyos? Én? Te, ne papolj nekem, most kértem bocsánatot. – förmedtem vissza rá.
Ekkor eszembe jutott, hogy talán ő harcolna velem és akkor nem nyaggatna tovább a kardom. Most úgy is elég pipa rám, biztos bele fog menni.
- A kardod járjon inkább, ne a szád. Ha annyira mérges vagy rám, akkor rendezzük le egy harccal. – nyögtem ki egy diplomatikus választ. – Ha neked is megfelel, akkor felőlem használhatjuk az 1. osztag edzőtermét. – mondtam majd megindultam.
Bár elindultam, de fogalmam nem volt, hogy hol van az edzőterem. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy jól láttam idefele jövet elmentem mellette. De az pont a másik irányba volt, ezért megálltam és visszafordultam, mintha mi sem történt volna. Nem is néztem, hogy a méregzsák követ-e engem csak mentem. Mikor odaértem, szétnéztem, milyen is ez az edzőterem és észrevettem, hogy nem sokban különbözik a 10. osztagétól, de persze az azért mégis jobb, mint ez, de ez is megteszi. Még a harc előtt gyorsan váltottam egy-két szót zanpakutoummal, elfordulva ellenfelemtől.
- Most már nem fogsz berozsdásodni és ezzel együtt nem lesz semmi a tollaiddal.
- Mi? Te gondolatolvasó vagy? Vagy honnan veszed ezeket?
- Már ismerlek, mint a tenyerem. Tudom, hogy mennyire hiú vagy, mint Ayasegawa-dono zanpakutouja.
- Ruri’iro Kujaku-sempai-ra gondolsz. Ez hízelgő, de most már menj, ne várasd meg az ellenfelünket.
Ezután visszafordultam küzdőfelemhez, majd végigmértem és odamentem hozzá bemutatkozni és kezet fogni, még a harc előtt.
- Még nem is mutatkoztam be. Én a 10. osztag 6. tisztje vagyok, Nara Shiratori. És te? – mutatkoztam be, majd a kezemet nyújtottam felé.
Miután meg volt az ismerkedés visszaálltam az előbbi helyemre, előhúztam a kardomat tokjából és átadtam neki a kezdés jogát.
- Átengedem neked a kezdést, ha megfelel.

Nem is emlékszek milyen rég voltam már így felhúzva. Gyönyörű szakállamon csüngtek a fűszálak és tiszta poros volt az arcom. A kellemes napsütés átcsapott égetővé. Szemem perzselően figyelte az előtte álló shinigamit. Érkezett is a válasz
- A kardod járjon inkább, ne a szád. Ha annyira mérges vagy rám, akkor rendezzük le egy harccal. Ha neked is megfelel, akkor felőlem használhatjuk az 1. osztag edzőtermét.
~ Mi a szösz? Már harcolni akar? - Lepődtem meg.
~ Megmondtam előre. A mai fiatalság nem bír egyszerűen magával! Megzavarja egy idősebb ember nyugalmát és tessék! Nem neki áll feljebb? Kezdenek elkanászodni az már biztos! Az csak rátesz pár lapáttal, hogy még ő hív ki a saját edzőtermünkben. Na, ez már kicsapta a biztosítékot.
Ekkor egy ásítás zavarta meg a gondolat menetemet.
~ Na, mi az? - Kérdezte a jól ismert mély hang.
~ Mit panaszkodsz magadban? Nem hagyod a jó öreg cimborát aludni, mi? Milyen szemtelenség a másikat zavarni szunyókálás közben!
~ Látom te is felébredtél Kanazuchi. - feleltem ingerülten.
~ Hehehe! Látom jól fölment a cukrod. - röhögött ki.
~ Még a pipát is elhagytad!
Tényleg a pipa! Szerencsére nem volt messze tőlem így gyorsan felkaptam. Néhány karcolást kivéve semmi baja nem volt.
~ Ezt meg kell bosszulnunk! - Kezdtem.
~ Persze, persze, ha a pipádról van szó, akkor megemeled a segged, de ha a világról, akkor már kit érdekel ügye? - Gúnyolódott a belső hang.
A kölyök ekkor elindult. Nem tudni merre, de az biztos nem az edző terem felé. Gyorsan megállt és a helyes irányt vette fel.
~ Ez most szórakozik velem! - Kezdem egyre idegesebb lenni. Már az állkapcsom is feszült.
~ Komolyan mondom sose gúnyoltak ki még ennyire.
De azért követtem.
~ Jut is eszembe! Ekkora tahót nem is láttam még! Nem csak belém jött és még neki állt feljebb, még a köszönés is luxus. Az eszem megáll!
~ Hát, ahogy most kinézel, én se köszönnék. - cukkolt tovább a Zanpakutuo.
~ Főleg, hogy a szendvics szétkenődött.
Most vettem csak észre. A tartalék kaja is tönkre ment, amit a szundítás után terveztem befalni.
~ Na, jó ez volt az utolsó csepp..
~ Csak érjünk oda.
Amikor megérkeztünk eszébe jutottak az illemszabályok a shinigaminak.
- Még nem is mutatkoztam be. Én a 10. osztag 6. tisztje vagyok, Nara Shiratori. És te?
Óóóó micsoda unikumnak számít ez manapság! Köszönt... Csodák csodája.
- A nevem Hamaro Shintaro és a 1. osztag 13. tisztje vagyok. Majd jó erősen megszorítottam a kezét
- Örvendek! - Vágtam erőltetett mosolyt.
A találkozás után nem sokat teketóriázott. Elfoglalta egyből a helyét.
- Átengedem neked a kezdést, ha megfelel.
~ Az arcátlan! Szóval csak úgy "átengeded" mi?
Egy gyors shunpo alkalmazása után vágtam gyomorszájon a meglepetés kedvéért.

Úgy tűnik harcostársam, Hamaro-san, még mindig nagyon pipa rám, amit az előbbi kézfogásból tudtam meg, mivel úgy megszorította, hogy majdnem ott maradtam. A közben vágott erőltetett mosolyból is ezt vettem le és még ráadásul a kedves gesztusomra, hogy ő kezdhet egy hasba ütést kaptam. Ezután bevetettem színészi képességeimet és eljátszottam, hogy annyira megütött, hogy majdnem elájultam, azt mondjuk, nem mondom, hogy nem fájt, mert elég erős ütés volt, de nem fogok belehalni. De nem azt csináltam, hogy összeesek, hanem csak egy kicsit megrogytam és lehajtottam a fejem, amikor pedig elaltattam a gyanúját és el akarta venni a kezét a hasamtól, megragadtam mindkét kezemmel. A kölcsön kenyér visszajár elve alapján pedig megadtam neki, ami neki jár, vagyis hasba rúgtam és ezzel együtt egy kicsit arrébb repítettem, de előtte persze elengedtem a kezét, mert akkor nem tudott volna elrepülni. Amikor pedig észbe kapott, már folytattam is egy kidou-val.
- Hadou 33, Soukatsui! – küldtem felé a kék lánglövedéket.
De még ezzel sem fejeztem be, mert már szaladtam is ellenfelem felé, aki még a füstben volt, viszont nem szemből szándékoztam támadni, hanem felülről, ahonnan remélhetőleg nem számít rá. A vállán próbáltam meg egy vágást ejteni, ha persze megtalálom, mert én sem láttam ebben a füstben, de emlékeztem, hogy hol volt és remélem ennyi elég lesz. Gondolom, azért ki tudja védeni, mert nem tűnik olyan gyengének, ha pedig nincs a füstben, akkor megvárom, míg eloszlik és próbálom kivédeni ellenfelem támadását.

~ Jó egy picit aljas volt az előző támadásom. - ismertem be miközben elpárolgott a mérgem.
Ellenfelem egy picit megrogyott az ütéstől és egyéb színészi dolgokat vetett be. Miért gondoltam így? Nem vittem bele túl sok erőt, mert nem is akartam túl erősen ütni és tettem amúgy is gusztustalannak véltem. Mentségemre legyen, hogy éppen eluralkodott rajtam a méreg, de nem fogom hagyni.
~ Héj ez azért sok volt nem? - szidott le a mély hang.
~ Megértem és tudom felkavart a dolog, hogy nem tudsz most egy huzamra tíz órát aludni, de ne rajta vezesd le!
Ezekre a szavakra visszatért nyugodtságom. Így is éreztem a lelkiismeretem figyelmeztető kongatását tettemre.
~ Elnézést egy pici... - Kezdtem a bocsánatkérést, de egy láb hatolt bele a hasamba. Ne mondjam egyáltalán nem számítottam rá. Pár méter arrébb repültem, de sikerült lábra érkeznem, ugyanis a rúgástól pördültem egyet.
~ A kis szemét. - Szisszentem magamban. Nem volt időm a gondolkodásra.
- Hadou 33, Soukatsui!
Mivel már a pörgésem pillanatában használta a kidou-ját csak félre ugrani volt időm, de a detonáció ereje így is elkapott és arrébb röppentett.
~ Pedig még én becsültem alá!
~ Rendben van, akkor játszunk!
Közben észre se vettem, hogy megperzselte néhol a támadás a ruhámat.
- Hadou 33: Soukatsui!
Lőttem előbbi tartózkodási helyem felé, ugyanis ellenfelem eltűnt. Vakon belelőttem a füstbe, ahol kb állhattam. Olyan gyors nem lehet, hogy azonnal a hátam mögé kerüljön szóval ez volt a legjobb megoldásom.
- Bakudou 39: Enkosen!
Azonnal a védekezést állítottam fel és most már a Zanpakutuo-t is kihúztam a tokjából.

Úgy tűnik kimenekült a füstből, mert nem volt az előbbi helyén. Amikor pedig elkezdtem gondolkozni, hogy vajon melyik oldalt van, hirtelen egy Soukatsui száguldott felém, amit egy kis sérüléssel a vállamon, de elkerültem. Ellenfelem bizonyára arra vár, hogy kimenjek a füstből és megtámadjon vagy valami ilyesmire, már nincs is sok időm gondolkozni, mert nem sokára feloszlik a füst, de ekkor eszembe jutott egy ötlet, hogy elbújok shinigami társam elől.
- Bakudou 70, Meimei Kamen! – mondtam halkan, hogy ne hallja meg senki csak én, majd láthatatlan lettem.
Mikor elült a füst, megpillantottam ellenfelem, aki épp az Enkosen-t alkalmazta, hogy kiült a döbbenet az arcára. Azt is észrevettem, hogy ő sem úszta meg egy karcolás nélkül a Soukatsui-mmal való találkozását, mivel néhol meg van perzselve a ruhája és alatta egy-két kisebb égési sérülést is felfedeztem. Elindultam felé, közben pedig fokuszáltam a lélekenergiámat egy kombinált kidou-hoz, amit nem fog tudni kivédeni a védőpajzsával, mert hátulról fog érkezni. Amit odaértem a háta mögé elsütöttem a kidou-t.
- Bakudou 4, Hainawa! Hadou 54, Haien! – egyesítettem a két kidou-t egy karmazsin vörös kötéllé, ami hogyha hozzád ér megperzsel és egyben foglyul is ejt.
Ez a kombináció elég megtetszett, máskor is fogom alkalmazni, mert elég pusztító, hogy hatásos legyen. De miközben ezen gondolkoztam nem hagyott alá a figyelmem, mert bármi megtörténhet, ezért csak figyeltem mi történik ellenfelemmel.

~ Ez most mire volt jó?? - kérdezte a Zanpakutuo-m.
~ Csak úgy vakon belelőttél a füstbe! Micsoda pazarlás.
~ Ebben igazad van, viszont azt elfelejtetted, csak az időt húzom vele.
Meglepett volna, ha komolyabb sérülést is okoztam volna az előző támadásommal. A füst kezdett szétoszlani, de meglepetésemre ellenfelemet nem láttam sehol.
~ Mi a ... Nem tűnhetett el a semmiben. - értetlenkedtem.
A szobában kezdett forróbb lenni a hangulat. Egyikünk se vette észre, mennyire "kíméljük" az egész küzdőteret. A két soukatsui rendesen betett, mert össze-vissza röppentek a berendezések. Sok közülük tönkre is ment tejesen, de a javításra szorulók száma se elenyésző. Az egyetlen hely, ahol le lehetett ülni teljesen megsemmisült. A padló elég kemény anyagból volt ugyan elkészítve, de így is megpörkölődött számos helyen. Csoda, hogy nem robbant szét darabokra
~ Te szerencsétlen! Ne maradj egyhelyben! Tűnj onnan így is sokat vártál! - kezdte a kioktatást.
Nem válaszoltam így is tudtam mit kell tenni. Általában mondjuk, mindig ezt csináljuk. Én cselekszek, ő hangosan adja az instrukciót, amit már előtte rég elvégeztem. A shunpo-t kellett alkalmaznom, de nem jutottam messzire. Éreztem a szorító érzést magamon, de mellé párosult egy égető érzés is. Elkapott hátulról egy jól irányzott és összetett kidou.
- Hanki! - mormogtam magamban.
Bár éreztem, elmúlik a szorító érzés, ugyanakkor azt is, hogy megint megpörkölődtem számos helyen, hiába alkalmaztam gyorsan a technikát. Megint nem úsztam meg sérülés nélkül.
~ Szóval itt van ő, csak láthatatlan, Vagy ez a shikai-ja, vagy az a rohadt kidou. - kezdtem el gondolkodni
Nem telt el sok idő a technikája legyűrése után ezért azonnal használtam a Hadou 32: Oukasen-t és oda lőttem, ahonnan érkezett a támadás.
~ Ha jól sejtem. - vetettem be a jelenlét érzékelést. Óóó igen. Jó helyre küldtem, de ezzel nincs vége még.
Egy kis shumpo, egy kis Hadou 04: Byakurai, egy csipet újabb shumpo és egy kellemes vágás a katanámmal, ahol a lélekenergiát éreztem. Oukasen-el együtt másodpercek alatt hajtottam végre a technikákat.
- Szerintem ennyi elég lesz a kidou használatból. - vettem elő diplomáciámat.
- Látom, jól tudod őket alkalmaz. Most a kardod használatára is kíváncsi vagyok.

A kombinált kidou támadásom hatásosnak bizonyult, bár kiszabadult belőle ellenfelem, de így is szerzett elég égési sérülést. Mivel már látta, hogy honnan jött a támadás, ezért tudta a helyzetemet is, így már felesleges volt szóval újra láthatóvá váltam. Amint feloldottam a kidou-t ellenfelem támadása már közeledett is hozzám, amit egy bakudou-val védtem ki.
- Bakudou 39, Enkosen! – idéztem meg a körpajzsot magam elé, ami fel is fogta a hadou-t.
Mikor még alig védtem ki az előző támadást, már érkezett is egy Byakurai egy másik irányból. Ezt a támadást már nem tudná kivédeni a védőpajzsom, mert ez csak egyszeri használatra van, de mivel a Byakurai kis sugarú támadás így csak arrébb kell mennem egy kicsit és hagyni hagy törjön szét a pajzsom. Nem volt arra sem időm, hogy szusszanjak egyet, már jött is a kardjával, amit hárítottam a sajátommal. Ezek után a diplomáciai képességeivel rá akart venni, hogy inkább kardozzunk, mint kidou-t használjunk.
- Ezt nem te fogod eldönteni, hogy én mikor használok kidou-t. De legyen, ahogy akarod, egy ideig használom kardforgató képességeim. – mondtam beleegyezően.
Arrébb löktem a kardommal az övét, majd egy erős csapást mértem a zanpakutoujára, hogy lássa komolyan veszem ezt a harcot. Mivel az előbb ő küldött rám gyorsan egymás után kidou-kat, most én következek. Sorozatban suhintottam a kardom egyszer jobbról, egyszer balról, majd középről, de ezzel nem fejeztem be, mert fölé shunpoztam és egy lefelé irányuló vágással közeledtem gyorsan a háta felé. Azt már nem láttam, hogy sikerült-e, mert túl gyorsan történt, én meg éppen földet értem; hogy megtudjam felnéztem ellenfelemre.

~ Ügyes! - jegyeztem meg. Roppant ügyes. Nem gondoltam volna, hogy ennyire bírni fogja. Az Oukasen-t is szépen védte ki és a Byakurai elől is szépen tért ki. A Byakurai feleslegesnek számított ebből a távolságból, de arra számítottam, hogy egy kicsit is sikerül elterelni a figyelmét.
~ Szép volt! - jött a katanám újabb szekálásával. Egyéb ilyen jó ötlet? Ennyi erővel harminc méterről is lőhetnéd Vizi pisztollyal.
~ Oké, tudom te jobban odacsaptál volna a mankóddal, ügye?
~ Milyen pimaszság ez kölyök? Azt gondolod, a semmiért papolok neked, vagy mi? A te korodban minden jó tanács szükséges egy öregúrtól.
~ Minden jó tanács jól jön, csupán annyi gondom lenne, hogy nem tanáccsal látsz el, hanem haszontalan információval! Olyat mondj, amit én is tudok, és ne merj kölyöknek nevezni! Magam is koros ember vagyok.
Az ellenfelem ekkor válaszolt előző ajánlatomra:
- Ezt nem te fogod eldönteni, hogy én mikor használok kidou-t. De legyen, ahogy akarod, egy ideig használom kardforgató képességeim.
~ Micsoda meglepetés! Ha én döntenék, akkor már rég nem harcolnék. - mosolyogtam.
Valószínűnek tartottam hamarosan, úgy is tovább fogjuk használni a kidou-kat. Szóval ez a kis megállapodás átmeneti állapot egy kis szusszanásra. közben a terem még rosszabb állapotba került. Az Oukasen ereje (a megmaradt ablakok) kitörtek és az eltévesztett Byakurai átvitte a falat is. Egy közeli fában állapodott meg.
A shinigami kijelentése szerinte cselekedett. Gyors kardcsapásokkal ugrott nekem. Shunpo közreműködésével került mögém, amit sikeresen hárítottam. Mivel a levegőből érkezett a támadás egy picit hátrébb kellett ugranom, így nem bírtam gyors ellentámadást intézni.
~ Sose voltam a kidou-k kivédésének mestere. Viszont ebben már otthon vagyok! - húzódott egyre nagyobbra mosolyom.
Válaszként én is elkezdtem forgatni pengémet. Jobbról, majd balról vágtam, jobb lábra tartó csapás, aztán baloldalról a fejet céloztam. Megpördültem és jobbról a törzsére fájt pengém foga. Mivel most kicsit közelebb kerültem hozzá gyorsan a bal lábammal arrébb tessékelem, így az egyensúlyából kiesve a shunpoval mögé kerülve jön a váll felé tartó ajándék.

Ellenfelemnek sikerült sikeresen blokkolnia minden támadásomat, még az utolsót is, amit nem gondoltam, hogy sikeres lesz, csak ki akartam próbálni. Ezután ő támadott, én meg védekezte és vártam a megfelelő pillanatra, hogy használjam a következő támadásom. Nem is kellett sokat várnom, mert már érkezett is balról a fejemre irányuló csapás. Pont ez kellet nekem, hirtelen megfordultam és leguggoltam, majd a földre raktam mindkét kezem és kilöktem magam, ezzel most minkét lábammal rúgtam el ellenfelem. De őt keményebb fából faragták és amint földet ért, pörgött egyet és már támadott is vissza. A támadást hárítottam, de ez csak elterelés volt, mert közben a lábával kiejtett az egyensúlyomból és a hátam mögé shunpozott és onnan akart támadni. Nem tudtam máshogy kivédeni, csak egy shupoval, én is mögé kerültem és próbáltam egyet vágni, de sikeresen hárította. A kardforgatásban úgy tűnik, egy szintem vagyunk, ezért hát most mással támadtam. Még mindig összeértek kardjaink és próbáltuk a másikat arrébb lökni, ekkor elengedtem a bal kezemmel a zanpakutou-mat és ellenfelem válla felé mutattam vele.
- Byakurai! – lőttem a fehér villámot ellenfelem vállára, majd hátra shunpoztam.
A jobb oldalamra vettem a zanpakutou-mat, erősen fogtam mindkét kezemmel és szaladtam küzdőpartnerem felé. Most egy kísérleti módszert akartam kipróbálni, amiben fontos szerepet játszik ellenfelem megtévesztése is. Először a jobb kezemmel elengedtem a kardot és a ballal meg úgy tettem mintha vágni akartam volna, de a levegőben elengedtem a zanpakutoum, a jobbal elkaptam és azzal vágtam. Ez elég gyorsan játszódott le, hogy ellenfelem megzavarjam a koncentrálásban és ezzel lankadjon a figyelme. Remélem ez egy olyan technika lesz, amit nehéz lesz kivédeni, mert aki még nem látta egyszer sem, annak ez egy egészen megtévesztő támadás.

Keményen csépeltük egymást az már biztos. A két lustaság rendesen megmozgatja magát ebben a kis harcban. Magam se gondoltam volna, hogy ennyire komolyan fogom venni a harcot. A kölyök, támadásom közben meglepetésemre meglepően fürgének bizonyult. Már előzőleg is a levegőben ugrándozott és most is onnan támadt. A két lábával rúgott arrébb.
~ Hah! - reagáltam. Egyre jobban zavar a pattogása. Nem lesz ez így jó, ha pattog, megugrál.
~ Akkor figyelj oda jobban. Koncentrálj! Berozsdásodtál a sok ücsörgésben. Látod megmondtam neked, hogy minden nap kell mozogni egy kicsit és nem egészséges, ha csak zabálsz.
Nem ellenkeztem, mert tudtam, mindenben igazat mond. Sose zavartattam magam az ilyen dolgokban. Ügye megemlítettem már, hogy mindig így csináljuk? Ő kommentál, amit én már rég tudok. Feleslegesen jár a szája. Szerintem igen, már mondtam. No, vissza a harctérre. Elkardozgattunk egy darabig. Félig sikerült a tervem, ugyanis elrúgtam, majd shunpoval támadtam, csak kivédte. Más bibi nem történt hirtelen akciómba. Shunpoval kivitelezte védekezését és csapott ellentámadásba. Szerencsére figyeltem, ezért nem okozott gondot a hárítás.
~ Elvagyunk, elvagyunk.
Kardjaink egymásnak feszültek. Mindketten próbáltuk a másikat legyűrni. Kedves harctársam vetette be a következő cselét:
- Byakurai!
Még mázli, hogy felismertem a mozdulatát. A tapasztalat megtette a magáét. Valószínűnek tartottam, hogy nem málnaszörpöt akar kilőni az ujjából. Mivel a fejemre lőtt gyorsan elrántottam azt és örülhettem, hogy nem sebesített meg a támadás. Pedig elég közel volt. A terep ezzel a mozdulattal egészült ki még egy lyukkal a falon. A támadás ezzel nem ért véget. Még trükközni is elkezdett. Először szépen megiramodott felém, aztán jött a katanájával trükk mozdulatai.
~ Biztos mást is be akar vetni. - elmélkedtem. Mégis csak egy csatákat megjárt emberről van szó. – gondoltam magamra
~ Ugyan már puskákat használtál. - emlékeztetett a zanpakutou-m.
~ Jó legyen úgy, de ott is használtam néha a kardom.
Fegyelmezetten, védekezve álltam ki a csapást.
- Csak megjegyezném neked kölyök nem először látok már ilyen trükköket. Megjártam pár csatát és vívtam harcot. Viszont nem volt rossz próbálkozás. - húzódott szolid mosoly az arcomra.
A fiú fele szaladva kezdtem meg rohamom. Gyors csapásokkal próbáltam lazítani, bontani figyelmét, majd erősebben odasózva hátrébb sodródó shinigami lábát támadva, amit ő sikeresen védett is. De a feje védtelen maradt a könyökömmel szemben. Azonnal reagáltam és használtam az Oukasen-t. Remélhetőleg a könyököm megszédítette és szép találatot vittem be neki a kidou-mal. Sajnos nem számoltam....

Minden támadásomat egytől-egyig sikerült kivédenie, utána meg belekezdett az öregek szokásos dumájába, hogy bezzeg az ő idejében már ezt meg ezt megjárta. Persze majd el is hiszem, biztos csak szerencséje volt. Ezek után már nem sok kedvem volt vele játszadozni, így arra jutottam, hogy amikor végzett a támadásával aktiválni fogom a shikai-om. Ellenfelem először gyors csapásokkal próbálkozott, majd egy erősebbel a lábamra, de nem sikerült neki egyik se, amikor hirtelen könyökkel orrba vágott. Odakaptam a kezemmel, mert nem volt egy kellemes érzés, majd láttam, hogy egy kidou-t készül ellőni, nem volt más választásom, mert csak egy kezem volt szabad, mint hogy bevessem azt a bakudou-t.
- Danku! – idéztem meg magam elé az átlátszó védőfalat.
Miután sikeresen kivédtem a kidou-t, hátrébb ugrottam és készültem aktiválni a zanpakutou-m shikai alakját.
- Hiyase, Shinten’ou! – a levegő elkezdett lehűlni és a kardom hófehérré változott és beépült a pengéjébe egy körpenge. – Remélem, szereted a hideget, mert ez fagyos lesz!
Mielőtt még alkalmaztam volna az egyik shikai technikámat, gondolkoztam egy kicsit a stratégiámon. Először alkalmazom a Yuki dageki-t, majd ha elpróbál menekülni a támadás sugarából, elkezdem követni a technikával és addig használom, míg le nem lassul tőle, majd rásegítek egy kicsit a Tenran-nal.
– Yuki dageki! – álltam be a szokásos pózomba, bal kezemmel oldalra fordítom a kardom, a jobbat pedig a körpengéhez raktam és elkezdett belőle jönni a havas szél ellenfelemre.
Amikor már egy ideje menekülni próbált előlem az ellenfelem, így éreztem, hogy itt az ideje az erősítésnek.
- Hadou 58, Tenran! – a havas szelet átváltoztattam egy forgó széllé, ami shinigami társam felé tartott.

~ Na, pedig már azt hittem jobban meg tudom szorongatni. - vakartam a fejem, miközben beszámoltam saját magamnak. Szépen nyomta el a támadásom. Legközelebb keményebben és intenzívebben kell támadnom.
Hirtelen a lélekenergiája elkezdett megugrani.
- Hiyase, Shinten’ou! – a levegő elkezdett lehűlni és a kardja hófehérré változott és beépült a pengéjébe egy körpenge. – Remélem, szereted a hideget, mert ez fagyos lesz!
~ Látom megunta a játszadozást. - jelentettem ki, miközben figyeltem ellenfelem shikai-át. Ezek szerint jég elemmel lesz dolgom. Illik a nyugodtságához.
~ Utálom a jeget! - Sajnáltatta magát a katanám. Tudod te is, hogy a meleget szeretem. A telet is utálom ez miatt. Az a sok jég, meg a hó, vén csontjaimnak nem való.
~ De a melegben meg izzadsz, mint egy ló. – incselkedtem, folytatva rímelését. Ha meleg van az nem jó, ha hideg van ez nem jó. Szerintem neked mind1 milyen évszak. Az ősz komor neked és esős, a tavasz meg túlságosan boldog a fiatalok számára.
A kölyök láthatóan a stratégiáját fontolgatta. Körpengéje fenyegetően villogott felém.
~ Vigyáznunk kell a pengével az már biztos.
– Yuki dageki!- hangzott el a parancsa.
A havas szél felém tartott. Mivel jég típus, ezért sejtettem nem nagyon kellene hozzáérnem. Shunpo-val próbáltam elkerülni havas áldását.
~ Most csak menekülsz? Ugyan már! Ne szórakozz velem! Mutass valamit neki, mert a sok futásból csak rosszul járhatunk. - szidott le a zanpakutou-m
Váratlanul jött a kombinált akció. A kidou-ját vegyítette a shikai-val, így eresztette rám erős csapását.
~ Akkor nem maradt más.
- Yure kanazuchi!
A katanám azonnal átalakult egy kalapáccsá. Képességét bevetve, felszedte a padlót. Nagy kődarabok szálltak fel a levegőbe és zárt gyorsan körbe. Ezzel sikerült hatástalanítani rohamát. Körülöttem egy méter mély szakadék keletkezett, shikai-nak köszönhetően. Még egy kicsi talaj gyűjtése után kezdtem ellentámadásba. Védelmem meglazítása után kezdtem hozzá vágni négy- öt nagyobb darabot gyűjteményemből.

A technikám próbálta kikerülni több-kevesebb sikerrel, de amikor felerősítettem a Tenran-nal, már aktiválta is a shikai-át. A kardja úgy nézett ki, mint egy nagyobb méretű kalapács és a képességéből ítélve föld típusú lehet. Ellenfelem felszedte a padlót maga körül és az alatta lévő köveket, majd ezeket maga köré gyűjtötte és védte ki a támadásomat. Bár hárította a támadásomat, de körülötte a harctér tiszta hó volt, mintha most havazott volna, ráadásul a levegő is lehűlt annyira, hogy már láttam a leheletemet is. Miután abba hagytam a támadásomat, ő kezdett neki, 4-5 nagyobb földdarab felém küldésével. Azt hiszi, hogy ezzel tud nekem ártani, akkor nagyon téved.
- Nobore, Shinten’ou! – választottam le a körpengét, amivel átvágtam a földdarabokat.
Közben elkezdtem idézést mormolni, majd amikor majdnem kész voltam vele elkezdtem szaladni ellenfelem felé.
- Hadou, 54, Haien! – sorozatban lőttem a kidou-t egy pontba, majd amikor úgy tűnt megvékonyodott váltottam egy másikra. – Hadou 4, Byakurai! – lőttem az ujjamból a villámot a megvékonyodott föld rétegbe.

~ Miért nem használtál kidou-t? - vont felelősségre a kardom. Sokkal jobban meg tudtad volna szorongatni vele. De te tudod, én nem szólok bele, hogy mit csinálsz. Úgy se figyelsz egy tapasztalt veteránra.
~ Jó, jó nem kell emlékeztetni, milyen dicsőséges vagy. - vágtam vissza. Csak gondolj bele. Minek használjak kidou-t? Annyi alapanyagom van, hogy akár 100 másiknak is elegendő lenne.
Túlzásba vittem nem vitás a dolgot. Meglehet volt miből rendelkeznem, de azért korlátolt a mennyisége. A lélekenergiámtól függött, hogy mennyi dolgot használok fel környezetemtől. A kölyök meglepetésemre a körpengéjével sikeresen aprítottam szeretetcsomagjaimat.
~ Máskor, majd nagyobb darabokat küldök. - morogtam. Megnézem egy kétszer akkora földdarabot hogyan fog darabolni.
~ Látod? Jobban meg kellett volna fontolnod a támadásod. Te jártál háborúban, mégse tudsz logikusan dönteni. - mondta, félig röhögve.
Én csak elengedtem a fülem mellett a megjegyzését.
~ Most figyelj, mert megindult!
Láttam már a koncentrációt az arcán. Megiramodva felém lőtte ki a kidou-ját. Nem fecséreltem az időt, már előtte is a közelemben tartottam a földdarabokat, így könnyedén zártam őket össze, mielőtt elérhetett volna támadása. Éreztem minden lövésével gyengül a védelmem.
~ Sejted ügye, hogy mit akar?
~ Nyugi. Tudom, mit szeretne.
Mikor már elég vékonynak bizonyult a réteg, villám cikázott át a darabokon. A Hanki-t bevetve tettem ártalmatlanná a támadást.
~ Most, hogy nem lát rendesen előnyben vagyunk. - lett izgatott a katanám. Alkalmazd a másik képességem.
Eleget téve kardomnak engedtem el őt, mivel csak így aktiválódik második képessége is. Ellenfelem látja a körvonalaimat, ezért gyanút fogna, ha leguggolnék, hogy megérintsem a talajt. Így viszont már csapdába fog esni a futóhomok miatt ( második képessége). Miután ez megtörténik nem fog már úgy ficánkolni.
Ezután követni fogja a Hadou 33: Soukatsui pár nagyobb földdarab kíséretével, majd pótlom őket védelmemhez.

A kidou-m eddig sikeresnek bizonyult, mert szépen vékonyítottam ellenfelem védelmét, annak ellenére, hogy ő próbálta pótolni a földet, de én túl gyors voltam neki és elég vékony lett a fal, hogy áttörjön rajta egy Byakurai. A hadou át is tört, de a füsttől nem sokat láttam, azt viszont észrevettem, hogy ellenfelem még mindig mozog, tehát valahogy hárította a támadásom. Ekkor hirtelen süllyedni kezdtem és észrevettem, hogy futóhomok van alattam; gondolom ez az egyik technikája a kardjának. Nem volt időm meglepődni, mert már küldte is a többi támadást, egy Soukatsui-t és néhány földdarabot. Gyorsan kellett cselekednem, mivel a Soukatsui volt a leggyorsabb, ezért azzal kellett foglalkoznom. A körpengémet oda irányítottam, ahonnan a Soukatsui-t és a futóhomokot is meg tudom fagyasztani.
- Yuki dageki! – oltottam el a Soukatsui-t és fagyasztottam meg körülöttem a futóhomokot.
Így már nem fogok tovább süllyedni, de még nem volt itt az ideje a kiszabadulásnak, mert még előtte foglalkoznom kellett a földdarabokkal.
- Bakudou 37, Tsuriboshi! – idéztem meg a biztonsági hálót, hogy a földdarabok pont belemenjenek, ez nem fogja sokáig kibírni, de lelassítja azokat, amíg kiszabadulok.
Úgy szabadítottam ki a lábam a fagyott homokból, hogy egy kisebb Shakkahou-val kiolvasztottam körülötte a futóhomokot, így már könnyen ki tudtam lépni, csak tiszta sár lett a lábam. Gyorsan neki kezdtem egy dupla idézésnek, közben megkerestem a megfelelő helyet a kombinált kidou elsütéséhez, hogy ne csak a földdarabok a Tsuriboshi-ban, hanem ellenfelemnek is odapörköljek.
- Hadou 58, Tenran! Hadou 54, Haien! – indítottam útjára a nagy tűzerővel rendelkező lángoló forgószelet, ami nem csak a Tsuriboshi-t és a benne lévő földdarabokat, de shinigami társam föld védelmét is elkezdte égetni.
Ezt addig szándékoztam folytatni, amíg ellenfelem, nem menekül ki földburkából a forróság elől, az is biztos, hogy ha eddig fázott, akkor most melege lesz.

Türelmesen vártam végeredményét az előző akciómnak. Szépen tűntette el minden nyomát próbálkozásomnak. Kardja képességével semmisítette meg a Soukatsui-t és fagyasztotta meg a futóhomokot, így nem süllyedt tovább.
~ A fenébe. - morogtam. Legalább sikerült lelassítani vele. A jeges kardját látom, jól tudja használni , nehezebb helyzetekben is.
~ Ne feledd még nincs vége.
Igaza volt, ugyanis a darabok még mindig ellenfelem felé szálltak, bár tudtam nem sok sikerrel fognak járni. A futóhomok nem húzta tovább lefele, de akkor is még be volt szorítva a lába, így nem bírt félre ugrani offenzívám elől. Egy újabb kidou-t használt a probléma megoldására.
~ Ez a fiú több kidou-t tud, mint én. - jegyeztem meg, amit már eddig is észrevettem. Ezt például nem is ismertem.
~ Nyugi én is, és te is tudjuk, hogy nem erősséged ez a terület. Használni tudod, de a kivédésével, köhöm, néha akadnak elég súlyos gondok. - élcelődött kanazuchi.
Ez után végig moziztam, miként szabadítja ki magát a futóhomokom rabságából. Egy kisebb Shakkahou-val kiolvasztotta körülötte a futóhomokot, így már könnyen ki tudott lépni. Lába csupa sár lett, ami kisebb örömöt nyújtott nekem. Tudtam most ő következik. Látszott rajta keresett valamilyen támadási módot, amivel áttörheti védelmem és közben elzárt köveimet is megsemmisítheti. Úgy nézett ki sikerült is kieszelnie valamit, mert felnézett, mintha végzett volna egy újabb kidou idézésével.
~ Hurrá! Jön a kedvenced. – örvendezett a kardom
Bejött a tippem, viszont megint kombinálta a kidou-ját. Plusz öröm, nehogy megunjam őt. A forgószél és tüzes tartalma egyre jobban szedte szét bástyámat.
~ A végén szívrohamot kapok. - viccelődtem. A hirtelen hideg, most meg ez a meleg.
~ Viccelődünk, viccelődünk? Ilyen luxusban élsz? Az ellen támad, te meg csak röhögsz? Komolyan mondom szerintem megártott neked a harc.
~ Ha úgy lenne, akkor nem így reagálnék a dolgokra.
- Bakudou 39: Enkosen!
A földdarabok és ez a kis technika elég erősnek bizonyul, hogy ellenálljon. Éreztem egyre jobban gyengül a támadása, mikor már elég gyönge lett a Hadou 32: Oukasen-t használva oszlattam el ostromlását. Tovább haladva a módszerem nem pont a shinigami fele tartott. A legközelebbi falat szaggatta szét.
~ Rendben. - rugaszkodtam neki a következő rohamomnak. Akkor most ....
~ Egy pillanat. - avatkozott közbe katanám meghökkent hangon. Nézz körül! Jobban járunk, ha elhagyjuk a környéket is. Teljesen sikerült lepusztítanotok. Tudod mit kapunk, ha rajta kapnak minket.
Mondókájára azonnal megálltam és megtekintettem a remekművünket. A padló (ami már nem nagyon létezett), csak darabokban volt meg. Ahol nem volt, ott egy méteres kráterek tátongott. Egy ablak se maradt épen a falakon kisebb lukak maradtak a Byakurai-ok miatt. Az előbbi Oukasen mondjuk egy fél falszakaszt semmisített meg. A berendezés tropa. Vagy a forgószél tördelte szét, vagy a Soukatsui égette szénné. Egyszerűbben mondva az egész úgy nézett ki, mintha éppen egy bombázáson lenne túl.
~ Ajjaj. Tűnjünk el innen.
Gyorsan visszafogtam a lélekenergiám, ezzel együtt a shikai formát is megszűntettem. Meghajoltam küzdő partnerem előtt.
- Sajnos sietnem kell, de köszönöm a harcot.
~ Csak ne bukjak le. - aggódtam búcsúzásom közben.
- Jól harcoltál, de azért még fejlődnöd kell. - egyenesedtem ki. Pár csata után már képzett leszel, mint én. Tudod amikor... - kezdtem el a mesémet.
~ Nyugodtam folytasd, ha le akarsz bukni. - emlékeztetet a Zanpakutuo-m.
- Köhöm. Nem fontos. Egyszer majd elmesélem. Viszlát. - köszöntem el.
Megfordulva és a kardom hüvelyébe helyezését követően shumpoztam el. Megkeresve nyugalmas helyemet éreztem még mindig a nap melegét és a szellőt is. Letelepedve a fa alá kényelmesedtem el megint.
~ Hol is hagytam abba? Ááá igen...

Mikor áttörtem ellenfelem földburkát egy Enkosen-nel próbálta kivédeni a lángörvényemet, majd amikor rájött, hogy ez nem fog sokáig kitartani, egy Oukasen-nel próbált megzavarni. Sajnos sikerült is neki így abbahagytam a technikát. Ezután küzdőpartnerem lebontotta a mellette lévő falat, hogy a törmelékkel támadjon meg, de félúton megtorpant és szétnézett, hogy milyen roncshalmaz lett ez az edzőterem a harcunk alatt. Miután végzett a nézelődéssel, hirtelen meghajolt és elrakta a kardját, mert neki el kell mennie. Én csak bámultam, mint aki nem tudja, hogy most mi van, mert ez tényleg váratlanul ért. Majd ellenfelem elkezdte, hogy jól harcoltam, de még nem vagyok olyan jó, mint ő, na persze, ezért álltam én nyerésre és ő futamodott meg nem én. És megint majdnem elkezdett mesél, hogy bezzeg az ő idejében ez meg ez volt, de szerencsére félbehagyta és elshunpozott.
Én is kiballagtam a teremből szép lassan; amint kiértem megpillantottam Vera kapitányt, aki éppen felém közeledett, ezért gyorsan becsuktam a mögöttem lévő ajtót, ne hogy meglássa mit műveltünk a teremmel.
- Te még itt vagy? – ért oda hozzám Vera.
- Őőő… még volt egy kis… dolgom. – válaszoltam neki egy kicsit pánikolva.
- Értem. És mért sáros a lábat, ha szabad kérdeznem? – pillantotta meg a lábam.
- Ez egy hosszú történet, de most nincs időm elmondani, már mennem kéne. – gyorsan hagytam el a helyszínt.
Amint elhagytam az 1. osztag területét, fellélegezhettem, hogy nem tudják a nyakamba sózni, ezt a rombolást. Ezek után nyugodtan térhettem vissza a békés 10. osztag épületébe.