Jelszó:People can posess hope, because our eyes are unable to see death
Név: Kaguyama Gaara
Kaszt: Shinigami
Rang:7.osztag
Nem: Férfi
Kor: 40 de 20-nak néz ki
Születési dátum: 09.01.
Kinézet: kb. 187cm magas, zöld szemébe lógó barna hajjal megáldott, jóképű fiatalember
viszonylag erős testalkatú, shinigami egyenruhát hordja.
Jellem:kedves, vicces, szeret új barátokat szerezni és a barátaiért mindent képes megtenni.
Nagyon bátor és vakmerő, hamar felkapja a vizet, ha idegesítik.
Zanpaktu neve: Hi Hebi (tűzkígyó)
Zanpaktu fajtája: tűz
Zanpaktu kinézete: Olyan, mint egy átlagos katana csak a markolatán egy kígyó van
Zanpaktu shikai: a katana átváltozik, és olyan lesz, mint egy kígyó nyelve és vörösen izzik majd a kard pengéje
Zanpaktu előhívása: Tezuru, Hi Hebi (gyulladj meg tűzkígyó)
Zanpaktu támadásai: 1. Atakku, Hi Hebi (nyúlj ki tűzkígyó) ilyenkor, a kard ki nyúlik egyenesen az ellenfél felé és eközben ostorként is használni tudom, és egy bizonyos távolsákig akármekorára megtudom növelni.
2. Nozoku shi-rudo, Hi Hebi (Emelj védőburkot tűzkígyó) ilyenkor, leszúrom a földbe a zanpaktut, és 2m sugarú körben kígyók jönnek ki a földből és védőburkot alkotnak körülöttem.
Előtörténet:Kedves szerető családban nőttem fel. Egész életemben jó tanuló voltam és mikor befejeztem a középiskolát apám cégénél kezdtem dolgozni, majd kaptam tőle egy saját lakást 19 éves koromban Karakura külvárosában. Ott éltem egyedül. Na jó nem egyedül, az én kis kedvencemmel Zerutikaruval, 2 méteres pitonnal. Egyik este áthívott anyám vacsorára, gondoltam jó vendég lévén viszek egy bort, így beugrottam a sarki boltba. Már fizettem és mentem volna, mikor két sí maszkos férfi lépett be fegyverrel a kezükben a boltba. Követelték a pénzemet és a bolt pénzét. Aztán én, mint nagy bátor harcos nekik ugrottam, de az egyik férfi reagált és lelőtt. Mikor felkeltem a két férfi akkorra már elszaladtak, így én is felkeltem, kimentem az ajtón jobban mondva, átmentem az ajtón. Ekkor végig néztem magamon, hogy, hogy csináltam ezt, és ekkor feltűnt egy lánc, ami a mellkasomból lógott ki. Próbáltam leszedni, de nem sikerült, majd hirtelen valami zajt hallottam a másik utcából. Oda siettem, és amit láttam az teljesen ledöbbentett. Egy csont maszkos szörny lenyelt egy fiatal lányt. Na, ekkor inamba szállt a bátorságom és futni kezdtem, de akkor már késő volt, a szörny észrevett és jött utánam. Hátranéztem és ekkor a szörny valamiért megállt, én neki mentem valaminek. Hátraestem a gömbölyebbik felemre. Felnéztem, hogy minek mehettem neki. Két fekete ruhás figura állt előttem. Az egyik odaguggolt elém megfogta a vállam, és azt mondta, hogy nyugodjak meg, ezt majd ők elintézik. Biccentett egyet a fejével és a másik figura előhúzta a kardját és neki ugrott a szörnynek, közben, aki mellettem volt ő is előhúzta a kardját, megfordította és a markolata végét a fejemhez nyomta. Melegség öntötte el a testem és átengedtem magam az érzésnek.
A lelkek városában:Mikor felébredtem egy öreghölgyet láttam, aki ép teát készített. Felültem mire az öreghölgy odanyújtott nekem egy csészeforró teát. Inni kezdtem közben magyarázott, hogy mi történt velem, és hogy, hol vagyok, mit csinálhatok itt, de nem nagyon figyeltem rá, mert egy dologra koncentráltam, hogy kik lehetek azok a fekete ruhás emberek.
- Mi zavar drágám?- kérdezte az öreghölgy.
- Elnézést, de mielőtt idekerültem láttam két feketeruhás embert karddal, tetszik tudni kik ők? Megpróbáltam udvarias lenni, hogy ne legyen semmi baj.
- ÓÓÓ, hát ők a shinigamik, ők…..
- Én is lehetek olyan?- vágtam a szavába.
- Hát persze kicsikém bennt a Tiszta Lelkek városában jelentkezhetsz az akadémiára.
- Akkor köszönöm a teát, én akkor mentem is.
- Várj drágám, maradj még itt vacsorára és holnap reggel indulj el.
~ Már kezd az idegeimre menni ezzel a drágám meg kicsikémmel~ gondoltam magamban.
- Köszönöm szépen- jeleztem elégedettségem~ Most, hogy mondja éhes lettem, és egy kis pihenés se árt meg~
Másnap reggel korán indultam az akadémiára, hogy beiratkozzak. Valahogy azonnal felvételt nyertem, biztos nyerő kinézetem, és mosolyom segített. Így oda jártam 5 kerek évig. Anyám most örülne, mindig azt akarta, hogy egyetemre menjek, hát ez majdnem ugyan az. A hosszú évek alatt megmutatkozott, milyene jól mennek a kidou-k és még kardforgatásnál sem vagyok ügyetlen. Majd a 4. évben végre megismertem a zanpaktoum alakját. Egy meditáció közben hallottam a hangját. Hamar barátok lettünk, mivel nagyon hasonlított az én régi kedves barátomra Zeritakura. Elmesélte, hogy ki ő, mire képes és én minden egyes szavát ittam, majd rólam kérdezett, meséltem neki a családomról a kis pitonomról és hogy, hogyan haltam meg. Nagyon bedühödött mikor meghallotta, milyen halálom volt. Majd végre elkövetkezett a várva várt pillanatom, vége lett az akadémiának. Bár a vizsga egy kissé nehéz volt, valahogy sikerült teljesítenem. Majd jelentkeztem a 7. osztaghoz! Rögtön belépésem után mehettem küldetésre az emberek világába, én és három másik újonc barátom. Küldetésünk megölni pár hollowt és segíteni az ott állomásozó shinigamiknak, így elindultunk négyen az emberek világába. Mikor odaértünk borzalmasan nagy káosz volt. Egy elhagyatott raktárterepen voltunk, és szinte már minden a földdel volt egyenlő. De nem volt időnk bámészkodni, rögtön nekünk ugrott két hollow, ketté oszlódtunk, így két emberre egy hollow jut.
~Csak el tudunk bánni velük~gondoltam nagyhiszeműen. Persze én támadtam először megelőzve a társamat, nagyot suhintottam a kardommal, és sikeresen levágtam a hollow egyik karját, de a másikkal egy jókorát behúzott nekem, és repültem pár métert. A társam azonnal ott volt mellettem hogy segítsen, de mondtam neki hogy
- Intézd a hollowt én, egy perc múlva ott is vagyok, hogy segítsek- mondtam hardarva szinte. Nagy nehezen összeszedtem magam és mentem segíteni Torunak. De mire odaértem Toru ott feküdt a földön és a hollow nagyokat sóhajtot a sebektől. Nagyon mérges voltam magamra, hogy ilyen gyenge voltam, és azonnal neki ugrottam a hollownak. Úgy szeltem ketté, mint kés a vajat, majd azonnal odamentem Toruhoz, de már elkéstem. Elment. Hallotam hogy társaim még küzdenek a másikkal, szóval egyelőre ott hagytam Torut a földön, hogy segítsek nekik, nehogy ők is meghaljanak. Már nagyon elfáradtak, de hárman végül sikerült megölnünk azt a hollowt. Azonnal visszamentem Toruhoz, de eltűnt nem tudom hogyan, de nem találtam sehol, ekkor még rosszabbul éreztem magam. Miután visszamentünk egy két napig ki se mozdultam a szobámból, nagyon fájt, hogy Toru eltűnt. Szerencsére itt volt nekem Hi Hebi, akivel meditáció közben tudtam beszélni. Nélküle sokkal több ideig lettem volna depresszióban, és vele rájöttem, hogy erősebbnek kell lennem hogy megvédjem a barátaimat.
