Jelszó: People can possess hope, because our eyes are unable to see death.

Név: Fujiwara Ritsu

Kaszt: shinigami

Rang: 8. osztag 10. tisztje

Nem: férfi

Kor: 26

Felszerelés: shinigami öltözéken kívül egy hosszú, vörös sál

Születési nap: 09.28.

Jellemzés: nyugodt, udvarias, múltba révedő alak, aki nem dolgozta még fel lelkének sérüléseit. Hosszú, fekete haj, plusz egy vörös tincs, megfontolt, vékony ábrázat, magas , szálkás termet.

Zampakuto neve: Danshaku Fujin (Bárónő)

Zampatuko fajtája: vér alapú (ld. lejjebb)

Zampatuko shikaia: mérete fél méterrel megnő, pengéjén könnycsepp alakú vésetek alakulnak végig, melyek folyamatosan kisebbednek, tompábbik élén a keresztvastól kb. húsz, apró félkör alakú bevágás lesz
Zampatuko támadása: Előhívás: „Nakimasu, Danshaku Fujin!”(Sírj, Bárónő) Ekkor a könnycsepp alakú vésetekből véres könnyek kezdenek „könnyezni”, a könny pedig összegyűlik a pengén. Amikor a pengét megsuhintom, a könny a fizika törvényének engedelmeskedve leröpül a pengéről, egyenesen az ellenfélnek.
Ha eltalálja, a „Semeku”(kínozz) paranccsal indul be a shikai. Az ellenfél hatalmas fájdalmat érez, mint „lelkileg”, mint „testileg”. Egészen addig, amíg én akarom, de max. 10-15 másodpercig. Ekkor szellemi erőm megerősödik, mintha egy hegyet vettek volna le a vállamról. A „könnyfelszárítás” erősen függ az akkori szellemi energiámtól. Ezek után legyengülök, mint a vaizardok, hollow-forma után, és csak sokára tudok ilyen támadást indítani ismét.
A „Fusegu!”(védelmezz) paranccsal a vérből pajzs képződik, mely a gyengébb cero-ig képes visszaverni a támadásokat, de ez függ szintén az energiámtól. Támadás után ezt kb. csak tíz perc elteltével vagyok képes pajzsot alkotni.
A vért az akaratommal is tudom mozgatni, pl. ha teljesen fennakad egy pajzson vagy egy bábun.




Előtörténet

Egy gazdag, előkelő családba születtem. Anyám, isten nyugosztalja, születésem közben, véres könnyeket ejtve halt meg (apám folyton ezt emlegette). Ezek után valóságos átoknak tartott, s fiatalon elküldött egy bentlakásos iskolába. Vegyesen voltunk, lányok és fiúk, bár külön hálókörletekben. Itt ismerkedtem meg Mary-vel. Mary meglátta a kis, elhagyatott, sápadt arcú kisfiúban azt, amiért a többiek elkerülték. Ő tanított meg élvezni az életet, megvigasztaltuk egymást, ha a másikat valami bántotta, együtt voltunk céltáblája a többi gyerek csúfolásának. Persze mindenki azzal ugratott, hogy: „nézd Ritsu-t, hogy elvan a kis barátnőjével!”. Engem ez viszont ez nem tudott érdekelni. Mary volt a legjobb barátom. A tanulással igazából nem volt sok bajom, a tanárokkal csak akkor volt gond, amikor Mary-vel kiszöktünk éjszaka és elkaptak.
A Mary-vel eltöltött évek voltak életem addigi legszebb évei. És ahogy az lenni szokott, a barátság szerelemmé érlelődött, úgy hetedik osztály környékén. Életem legszebb csókja volt…
De semmi sem tart örökké. Mikor Mary nemesi szülei ezt megtudták, kivették lányukat az iskolából. Mikor utoljára láttam, egy véres könnyet ejtett, majd elfutott. Ekkor szakadt meg először a szívem.
Az iskolát befejeztem épségben, kitűnő diplomával. Az ünnepség végén egy ügyvéd várt: apám meghalt. Valamiért nem tudtam szomorkodni…
Viszont hatalmas vagyont örököltem, így nem voltak anyagi gondjaim. De én csak egyvalamire tudtam gondolni: hogy Mary-t megtaláljam.
Ám a segítség onnan érkezett ahonnan a legkevésbé vártam: apám lévén. Ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápolt úri családokkal, ezért sok bálra meghívták, így, címét megörökölve, engem is. S pont Mary szülei voltak azok, akik a meghívót címezték.
Apámtól míves vonásokat örököltem arcomra, így megjelenésemre nem lehetett a bálon panasz. Sokan megszólítottak, de igazából én csak egy arcot kerestem. S akkor megláttam őt: mint egy gyönyörű bárónő, úgy siklott le a lépcsőn. Egy piperkőc társaságában. Mint megtudtam, a vőlegénye. Ekkor tört össze másodszor a szívem.
Ám ekkor szörnyű dolog történt. Egyszer csak egy sikolyt hallottam. Majd még egyet. Majd még egyet. A teremben egy láthatatlan valami kezdte el gyilkolni az ünneplőket. Közben valamitől a függönyök lángra is kaptak, úgyhogy teljes volt a káosz. Nekem csak Mary volt a fontos, ő érte futottam. Ott feküdt a vőlegénye mellett, akit agyonnyomott egy gerenda. Nem volt eszméleténél, de éreztem, hogy még él. De mire kimenekítettem, már alig volt benne élet. Mikor kiértem vele, csak rám nézett, egy halk „Ritsu” esett ki a száján, egy véres könnyet ejtett, majd meghalt. Ekkor szakadt meg harmadszor a szívem.
Nem akartam tovább élni. Meg akartam halni. Felvettem a földről egy nagyobb cserépdarabot, majd nemes egyszerűséggel szíven szúrtam magam.
Ám nem egészen az történt, amit vártam. A megváltó megsemmisülés elkerült. Szellem voltam. Majd egyszer csak egy feketeruhás kardos fickó állt mellettem. Az árnyéka maga volt a rémület. Elmondta, hogy a támadó, egy hollow volt, aki az ünneplők lelkére szomjazott, s én voltam az egyetlen „túlélő”.
Ezután felpörögtek körülöttem az események: mikor Yomochin Atsuya, megmentő halálistenem, elvitt a lelkek közösségébe, egy ideig figyelt engem, segített, ha kellett. Ám valami furcsát láttam a szemében, mikor valami ételt kértem tőle. Azt mondta, ez különlegességemet jelzi, hogy bennem is megvan az erő, hogy halálisten lehessek. Beíratott az akadémiára, ahol mindenből kitűnően tanultam. Eközben ritkán találkoztam barátommal. Mikor manifesztálódott a kardom, már tudtam a célomat. A kard fog segíteni abban, hogy legyőzzem azokat, akik másoknak fájdalmat okozok. Az akadémián barátkoztam, s jókat mulattam, de igazából sosem lettem ugyan olyan boldog, mint azelőtt Mary-vel. De azért megpróbáltam túljutni a holtponton. Itt kaptam egy új esélyt. Igenis jól akartam érezni magam. Rájöttem, hogy Mary nem akarna egy örökkévalóságon át szomorúnak látni. Ez a gondolat vezérelt a következő években.
Telt, múlt az idő, de a kardom valamiért nem akarta megmutatni igazi erejét, a próba pedig közeledett. De mit volt mit tenni, nekilendültem az emberi világnak öt társammal. Nem kellett sokat keresnünk, rövid időn belül találtunk pár hollow-ot. Amíg velük harcoltunk, hirtelen megjelent egy hatalmas hollow. Félresöpörte az összes többit, és ránk támadt. Úgy hullottunk, mint a legyek. A többiek kidou-kal, és kardjaik erejével próbálták legyőzni. Én az előbbivel próbálkoztam, de nem sikerült átütnöm a lény bőrét. Egyszerűen semmi nem használt. Aztán hirtelen megtörtént a baj: egy barátomat, Kaname-t a szörny elkapta. A szája felé emelte, aztán…
Meg hallottuk a halálsikolyát.
Ekkor bennem valami elszakadt. Valami megmozdult. Egy pillanatra ott voltam abban a bálteremben, ahol utoljára láttam Mary-t. Egy gyönyörű nő állt előttem, egy vörös könnymintás, báli álarcban, mégis egy százéves vénasszony hangján szólított meg:
- Nnna, csak hogy. Már kezdtem aggódni miattunk!
- Kicsoda maga?
- Pont te nem ismersz fel? Egy úriembertől ez sértés!
- Csak nem…
- Mondd ki a nevem, bolond!
- Danshaku Fujin (bárónő)!- ordítottam, ismét magamhoz térve. Hatalmas energiát éreztem felszabadulni magamból, miközben kardom is megváltozott. Úgy egy fél méterrel lett nagyobb, pengéjén könnycsepp alakú vésetek jelentek meg. Már tudtam mit kell tennem, noha ezt csak az ösztönöm igazolta.
A hollow meglepődött és egyenesen nekem támadt. De eléggé messze volt ahhoz, hogy megszólalhassak:- Nakimasu, Danshaku Fujin!
A könnycsepp alakú vésetekből valami vérszerű anyag kezdett el szivárogni. Végigszaladt a pengén, az egészet beterítve, majd komótosan csöpögött kardom hegyéről.
Ám valami nyomasztó volt ebben a véres könnyben. Valami azt súgta, suhintsak a szörny felé. Bár az egész csak pár másodperc volt, nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor megsuhintottam a kardomat, a véres könny szimplán felkenődött a hollow testére. Mindketten valami nagyobb, látványosabb dologra számítottunk, de a hollow csak röhögött rajtam. Én azonban valamitől mégis tudtam, hogy ez jó, ennek így kellett történnie. Hírtelen, csak egy pillanatra is, megjelent előttem a gyönyörű vénasszony. Valami azonban megváltozott rajta. Maszkjáról eltűntek a könnycseppek. Közben az agyamban suttogott, s elmondta, mi fog történni.
Mikor újra csak a szörnyet láttam magam előtt, elmosolyodtam. Majd nemes egyszerűséggel csak annyit mondtam, félhangosan:- Semeku!
Ekkor leírhatatlan volt. Mindkét részről. Én mintha csőlátást kaptam volna, a vállamról meg egy hegyet vettek volna le. Sokkal erősebnek éreztem magam, mint valaha.
A szörny pedig fetrengett, de most már nem a nevetéstől. Hatalmas kínokat élhetett át, minden szinten.
Nekem csak ez kellett. Míg ő szenvedett, én egy pillanattal később ott teremtem, és kardom teljes élét átnyomtam a szemén, majd hosszában kivágtam a fejét.
Ám a várt ünneplés elmaradt társaim részéről. Kiket eddig a barátaimnak hittem, elszörnyedve bámultak rám és kardomra.
Innentől a hangulatom visszafejlődött a régi szintjére. Miután híre ment kardom erejének, még többen elfordultak tőlem.
De a vizsgám sikerült. Jelentkeztem a 8. osztagba, ahova fel is vettek. Jelenleg 10. tisztként szolgálok.
Ám még sok minden vár rám, s tudom, gyűlölt kardom mindig segíteni fog, bármily szörnyen is teszi azt.

A hibákért elnézést kérek, főleg a kardnál éltem kicsit túl bele magam. A kérdésem, csak annyi volna, hogy hol hagytam ki betűket? Csak azért, mert az egészet word-ben csináltam, és onnan másoltam át. Egyébként egyetértek, a molotov-koktélért is bocs. A javítás a lehető leghamarabb el fog készülni.

U.i.: A szívenszútós részt is vegyem ki belőle?

Közben megtaláltam a hibákat. (Te jézus, vérciki, amit a kardnál írtam)
Szóval minden hiba javítás alatt van! :lol!:

Kérdés: a shinigamivá válás próbáján is megtudhatom a kardom nevét, vagy azt előtte kéne? (csak azért, mert sztoriban kíválóan kijönne)

ok, részemről késznek érzem. Ha van benne még hiba (kicsit kibővölt az előtöri), kérlek, szólj!
Türelmesen( ) várom a választ

Kezdem a végéről: Ha pl meggondolom magam, vagy előbb végzek, akkor én "addig akarom"
A kardom neve nem fonetikus, így dobta ki a fordító (ha esetleg tudsz jobbat, azt megköszönném) ezzel párhuzamosan tudom csak leírni a támadások japán nevét.
De köszönöm a kijavítást, az utóbbit nem vettem észre.

Kész az újabb javítás.
Végül találtam olyan fordítót amelyik betűkkel, és nem japán írással dobta ki a fordítást!!!!!!!!!! :lol!: