Jelszó: I am merely practicing/saying goodbye to you.

NÉV: Sierashi Masaru
NEM: férfi
KOR: 15-nek tűnik (születésnapja: augusztus 12.)
KASZT: shinigami (híróivadék)
RANG: 10. osztag, testvérével együtt nulladik tisztnek emlegetik

CSALÁD:
szülők: Yasuji Chiyoko, Sierashi Yuusuke
ikertestvére (bár valószínűleg letagadnák egymást szívesen, ugyanakkor szinte elválaszthatatlanok): Sierashi Katsuo
keresztszülők: Watanabe Yuusuke, Chizuki Maya (Kawazoe Hanae, Ulquiorra)

FELSZERELÉS: zanpakuto

KINÉZET, JELLEM:
Átlagos magasságú (175 cm) és testalkatú (nagyjából 60 kg) fiú. Kócos fekete haja majdhogynem a szemébe lóg, szemei világosbarnák. Hűvös eleganciát sugárzó, lenéző tekintetével azonnal tetőtől talpig végigmér mindenkit, akivel összehozza a sors. Ezen nélkülözhetetlen mozdulatát elnézve kétsége sem támad az embernek afelől, hogy Masaru milyen távolságtartó is valójában. Ruházata a szokásos shinigami-egyenruhától csak színben tér el: ruházatának felső része fehér, míg hakamája tengerkék, vállán átvetve pedig vörös szalag látható – de hogy minek, azt talán ő maga sem tudná megmondani. Mindenesetre harcban néha hasznát tudná venni, ha nem keresné reménytelenül a leglogikusabb és –egyszerűbb megoldásokat a győzelemre.


ZANPAKUTO NEVE: 傾城 Keisei („Szirén”)
PARANCSSZAVA: 唄う Utau! („Dalolj!”)
TÍPUSA: víz

KINÉZETE:
http://www.ryansword.com/index.php?main_page=product_info&cPath=1_2&products_id=120
Egyszerű katana kék markolattal és hüvellyel, keresztvasán szitakötővéset látható. Pengéje valamivel hosszabb az átlagosnál.

LELKE:
https://2img.net/r/ihimizer/img686/8601/siren.jpg
Fiatal, elegáns nő, kinek arcát díszes karneváli maszk takarja el félig. Látszólag mintha csak pára takarná el ruha gyanánt törékeny testét, azonban alaposabban megfigyelve észre lehet venni egy vékony kelméből készült leplet.

SHIKAI:
Külsőre nem látható különösebb változás, egyedül a penge közvetlen közelét borítja be kevés pára és harmatcsepp, ami már ekkor utalhat képességére: mégpedig arra, hogy a fegyver által megérintett/megvágott dologban található vizet vonja ki ellenfeléből, és ez kering a fém körül. A későbbiekben ezt a folyadékot át is tudja alakítani, például hegyes tüskékké, melyeket kardsuhintással tud irányítani. Ennek neve 傾城の呪縛 „Keisei no Jubaku” („A szirén bűbája”)


ELŐTÖRTÉNET:

- Milyen előnytelen kép…
*Bandzsít a falon figyelő két körözési plakátra elmélyülten, mutatóujját állára helyezve. Ráadásul ugyanazt a fotót biggyesztették rá mindkét ívre… Mit képzelnek ezek magukról ott fent? Hiszen még a szemük színe sem egyezik és a vagy két hajszáluk is máshogy áll! Cöh, méghogy ikrek – hiszen a fenti bizonyítékok máris arról árulkodnak, hogy teljesen különbözőek külsőre is… És ha ez nem lenne elég, még el is csúszott a plakát.*
- Vajon melyik ízlésficamos ragasztotta ilyen ferdén?
*Morogja újfent, és nem bírja megállni, hogy meg ne igazítsa a lapot. Ekkor tűnik fel számára az újabb furcsaság: mégpedig az, hogy a saját neve alatti összegről mindegyik nulla ki van húzva egy, már eléggé kifogyófélben lévő tollal, mint később, a szemrevételezés után megállapítja.*
- Katsuoooo, gyere már ide!
- Igen?
- Megtudhatnám, miért preparáltad ki a plakátomon az összeget néhány nulla megsemmisítésével, jómagamat pedig egy grátisz filcbajusszal?
*Fejti ki kérdését némi figyelemfelhívó torokköszörülést követően, alkalmazva azt a hangnemet, amely jelzi elfojtott indulatát. A szokottnál emelkedettebb hangnem és pátosz, ezúttal „dögölj meg” hangsúllyal és pillantással kísérve… Így kívánja kifejezni testvérével szembeni – szerinte – feljebbvalóságát. Elvégre biztosan ő az idősebbik, hiszen mennyivel komolyabb és érettebb! (Az ezúttal mellékes, hogy „felnőttsége” ellenére a igencsak szereti a plüssfigurákat.) Hajh, miért is nem figyelte édesanyjuk, hogy melyikük jött hamarabb világra?
Ekkor méltóságteljesen végigfuttatja tekintetét rokonán. Ugyanaz a kócos fekete haj, arcszerkezet, testalkat… Annyi különbséggel persze, hogy Masaru sokkal különbnek tartja magát. Pedig talán testvére sem lenne olyan reménytelen, ha ezt a forrófejű habitusát képes lenne legyőzni… No, majd dolgozik az ügyön, akkor is, ha Katsuónak nem fűlik hozzá foga!*
- Ne is válaszolj inkább… Csak hirtelen felindulásból biztosan úgy gondoltad, lelkivilágodnak – mely minden bizonnyal féltékeny tökéletes bátyádra, - jót fog tenni az, ha leredukálsz egy olcsó rajzeszközzel holmi pitiáner tolvaj szintjére…
*Söpri hátra haját, ami ugyan elég távol áll ahhoz, hogy szemébe lógjon, a mozdulatot azonban már rendkívül tekintélyt parancsolóra sikerült fejlesztenie ahhoz, hogy akár egy szó nélkül megnyerhessen vele bármilyen vitát. A hajigazítás befejezésekor aztán elegánsan lehuppan a közeli íróasztal mögötti fekete bőrfotelbe, és kényelmesen elhelyezkedik.*
- Gondolkodtam…
*Itt szúrós pillantást vet hangos kacagásban kitörni készülő beszélgetőtársára, majd folytatja.*
- …és teljes mértékben igazat adok neked abban, hogy ideje lenne már komolyabb feladatokat kapnunk végre. Hiszen mégiscsak két év alatt végeztük el az Akadémiát, pedig hivatalosan még nem is lennénk annyi idősek! Ráadásul ilyen önbizalomromboló jelzővel illetnek minket, hogy nulladik tiszt… Legalább már arra utalnának, hogy mi vagyunk a titkos fegyverek – bár ezt sajnos kétlem…
*Fél szemmel rezzenéstelenül figyeli Katsuót, akit eddig még nem igazán hagyott szóhoz jutni (de hát nem is igazán szokása ez), majd merengve bámul maga elé. Magában pedig gyorsan ismét lejátszódnak azok a sokszor újra átgondolt események, melyeknek eredményeként 15 éves testeket „kaptak”… Brr, milyen hideg volt az az asztal, ahol először teljes mértékben rádöbbent erősségeire. És az a pofon sem volt kellemes, amellyel szeretetteljesen üdvözölték egymást akkor… Egyetlen dolog azonban minden kellemetlenséget elfeledtetett vele – mégpedig édesanyjának, Yasuji Chiyokónak boldogságtól ragyogó tekintete és mosolya, amely még a legnagyobb jéghegyeket is felolvasztaná… Így persze Masaru gyakran előtérbe kerülő hűvös énjét is.
Nagy bambulásá…, vagyis pontosabban szólva nosztalgiázásában hirtelen azt is elfelejti, hol van jelenleg, és hogy éppen valami reakcióra várt. Csak arra tér magához, hogy időnként elsötétül, majd kivilágosodik látótere – mint később kiderül, egy orra előtt integető tenyérnek köszönhetően.*
- Hol is tartottam? Ó, igen! Szóval nem ártana végre kerítenünk magunknak egy igazi küldetést… A legjobb feladatokat mindig elhappolják előlünk, mígnem már csak ilyenek maradnak, minthogy a nemesi klánok matriarcháinak kedvenc macskáit leszedjük a fákról… Mindenesetre úgy érzem, hamarosan eljön a mi időnk, és már nem kell sokat várnunk! A közelben van és most érkezik a hír egy komoly, személyre szabott munka!
*Dől hátra a fotelben, majd a váratlanul kicsapódó ajtótól megriadva nemes egyszerűséggel hanyatt vágódik a fotellel – de még ezt is elegánsan teszi! -, az asztalon felgyülemlett mindenféle papírokat repülővé alakítva a nagy lendülettől, ahogy eltűnik a bútor mögött.*
- Áh, üdvözlöm, kapitány!
*Hallja „fedezékéből” a hangos, keresztapjuk felé irányuló köszöntést, és feltápászkodás helyett inkább az első kezébe kerülő jegyzetet veszi magához – ami történetesen saját magáról egy bűnügyi adatlap -, majd gyorsan olvasni kezdi, gondolatban zsörtölődve, hogyan is képesek ilyen valótlanságokat állítani róla…*