Név: Kikan Ronin
Becenév: Ruu / Yümi

Nem: Nő

Kaszt: Lélek

Foglalkozás: Testőr a Kasumioji családban

Kor: 32

Kinézet:
- 170 cm,
- átlagos testalkatú,
- vállig érő fekete haja,
- kék szeme van.
- kék kimonot
- piros, gallérnál – fehér - szőrös kabátot hord
Jellem: kicsit magának való, de legjobb barátnője társaságában rá sem ismersz. Kenyere a becsületesség és a tisztesség. Kitartása mellett a türelme a legnagyobb erélye.

Felszerelés:
- Egy Zanpakutoszerű báb - vagy bábszerű Zanpakoutou? hát... -: Kohei
- Egy kovácsolt lélekölő kard

Speciális fegyverről:
Piros-fekete páncélos szemgolyó, melynek „homlokán” egy penge áll ki.
„Shikai”: Tenzuru Kohei
Kohei átalakul egy fekete karddá, normál méretű katanává, de a páncél rész megnyúlik és elborítja az egész jobb kart. Egy szemgolyó látszik a kézfejen. Olykor mozog és beszél Ruu-chanhoz, ha olyan kedve van.
(Bankaion egyelőre még nem gondolkodom, végül is nem shinigami vagyok.)

A kovácsolt lélekölő kard:


Előtörténet:
Balszerencse

Ez a történt egy utcalányról szól, aki sok mindenen keresztülmenve a Kasumioji család egyik testőre lett…
Seireiteien kívül sok lélek alapít családot, kiknek nyomorúságban kell élniük. Egy ugyanilyen családban született ikerként Kikan Yümi. Testvére Kikan Li, akivel mindig játszott vagy civakodott. Anyjuk Naiya mindig is beteg volt, ahogy Soul Societybe került, valami mutált lélek influenzája volt. – Aki H1N1-re gondolt az agyon csapom. - Az apa, Kitai szerencsejátékon próbál több pénzt szerezni, hogy orvosságot találjon felesége bajára, de ahelyett, hogy nyert volna vesztett, s ez akkora adósságot halmozott fel, hogy egy nap az uzsorások betörtek a Kikan családhoz és mindent szétvertek. A negyedik alkalommal a nagyon vékony Kitai-t úgy helyben hagyták, hogy szinte a halálán volt. Li a húgával kifutott és elrejtőztek a házzal szembeni romos bódéba, de amikor Li kukucskált a bódé deszka résén észrevette, hogy a kis viskót felgyújtják és a szülők bent égnek szörnyű fájdalmaikba belehalva. Yümi a hangokat hallotta csak és nagy sírásba kezdett. Li átölelte és ő is zokogni kezdett. Közben haragra gyulladt és kimondta azt, ami a szívén volt. Nem kellett volna, mert az a néhány, mínusz IQ-jú uzsorás visszament a káromkodás miatt, és kikapták onnan Lit, Yümivel nem is foglalkoztak. A lányka a testvére után kiáltozott, de 8 évesen mit tehetett volna 4 benga szadista ellen? Miután nehézkes mozgással kimászott az utca közepére nézte az égő házat és a családjáért kiáltozott.
- Kouchiiiii!... Komochi!... Tsuin! – üvöltötte hajnalig és zokogott, amíg el nem ájult.
Délután ébredt fel a kislány, s elsírta magát, majd felszárította könnyeit és útnak indult, igaz még ő sem tudta merre. Egyszer csak elérkezett egy vízárushoz, aki pár kölyköt el akart zavarni, de a gyerekek ravaszul ki fogják játszani. Hirtelen Yümi esését lehetett hallani a közelben. Mindenki a csattanásra figyelt, de a gyerekek voltak csak azok, akik emberségüket megmutatták. Amikor Yümi felébredt egy vörös hajú fiút és egy fekete hajú lányt látott meg. Megijedt és kiszaladt a helységből, egy kunyhóból, ahol egy csomó gyerekek nyomorgott. Kikannak olyan idegen volt az egész, csak a félelem hajtotta. Később találkozott az öreg vízárussal, s kedvesen ráköszönt. Az agg nem volt ilyen kedves.
- Szóval te is azok a csirkefogók közé tartozol, gyere csak ide!
Már emelte a botját a morcos vénember. A lány nem ijedt meg túlzottan, sőt az izgalom fogta el, a harci vágy. Gyomorba vágta az öregfiút, majd annak szakállát megragadva kiterítette a földre. Ezután elszedte az öreg botját és menekülni akart, de túl sokat időzített. Az aggastyán felpattant, majd megragadt egy vízzel teli korsót és fejbe dobta őt. Egy pillanat múlva viszont az öreg fejét találta el egy nagy, törött deszka, amit Rukia dobott rá. Mire odaért volna Rukia, Yümi már elmenekült nyomtalanul.


Egy álom válik valóra

A menekülés után a kimerültség miatt egy birtok ajtaja előtt, egy fa tövében húzta meg magát. A sötétségben nem látta még a fa ajtót sem, pedig az elég látványos és nagy volt. A fejéből csepegett a vér, de nem izgatta és csoda módon megjött az étvágya is. Az álom hamar elnyomta, és olyan törtét vele, amelyet még álmodni sem mert. Egy fekete köpenyes idegen felkarolta, majd bevitte a birtokra. Ott szépen ellátta a fekete hajú Kikant, majd a vendégszállóban egy ágyba fektették. A reggel nagy meglepetés érte a kékszemű lánykát. Egy olyan helyre kerülhetett, amit csak a legszebb álmába képzelt. A földön egy gyönyörű kimonó volt szépen kiterítve. A falon sok virágokról készült festmény lógott a falról. A szobában hercegnőnek érezte magát, majd ahogy emlékezni akart sokkot kapott és sírt, mert nem emlékezett semmire. Amnéziás lett szegény az agg vízárustól. Valamelyest ugyan derengett valami, de „nem volt valami jelentősek”. Ezután kimászott az ágyból és felvette a ruhát. lődörögve kiment a folyosóra, és találkozott a megmentőjével: Kasumioji úrral. Ő nagyon jól értett a vendégeléshez és bemutatta a házát. Minden olyan jó és szép volt, amíg Kumoi úr meg nem jelent. Úgy sértegette Kikánt, mint annak a rendje a nemesi illemmel persze.
- Hát te ki vagy kicsi lány?
- Nem tudom még én se. – majd mutogatni kezdett a fejére – Van egy jó nagy búbom, legalábbis ezt mondta Kasumioji-sama. Szinte hasogat a fejem.
- Szegénykém a birtok előtt feküdt, és megsajnálta a főorvos.
- Uram, miért engedélyezte? Minden szegényt nem tudunk befogadni. A végén idejön étel-italért hozván az ismerőseit és egyre többet fog kérni, mint a mohó kis… hörcsögök.
- Kumoi, elég legyen… Mi a teljes neved kislány?
- Én… én… neem tudom, azt tudom, hogy Kikan, de ez csak a családi nevem azt hiszem.
- Kasumioji-sama! Kasumioji-sama! – tűnt fel egy őr – Megjöttek a vevők, és a konzulátusok. Jöjjön, kérem!
- Rendben! Kumoi, Kikan mától itt fog dolgozni, ha itt akar élni és jelentést kérek róla hetente.
- Értettem urasága! – meghajolt a vén szivar, majd a kislányra nézve komoly, utálatos arckifejezést vett fel.
- Viszlát! – a ház ura a kislányra nézett ezután – Szia!
- Viszlát Kasumioji-sama! – hatalmas mosollyal búcsúzott a férfitől.
Kumoi úr felvette az új lányt takarítónak, mert a személyzetről gyakran hallani, hogy kevesen vannak. Az első pár hétben remekül ment a szobák kitakarítása, mert akkora volt a palota, hogy azzal 1 ember 2 hónap alatt sem végezne 8 órában. A hátulütője a dolognak, mégis Kumoi-san volt, mert elnevezte őt Besshi-nek - azaz megvetést, vagy kigúnyolást jelent – s ez később egyre zavaróbb volt. Egy kívülállót sosem tudott rendesen befogadni senki, de valahogy a Kasumioji család olyan megértő, jóságos, főleg mikor játszanak a lányukkal. Öröm volt nézni őket. De erre nem vágyhatott a takarító lány. Az egyik nap a teraszt kellett rendbe szednie kora reggel. A felmosót úgy kezelte akár egy lándzsát, és beugrott részletekben az égő otthon, és a síró bátyja, s egyre vadabbul harcolt a levegő ellen. Az emlékek kezdtek visszatérni, de nem volt összetett, hogy rájöjjön mi is történt. A mozdulatokat látta egy egykorú lány is, nem, nem Luri-chan, - Luri-chan még nem is élt -, hanem egy testőr lánya, ki maga is testőrnek készül. Ő maga javasolta Yüminek a kard útját. Ugyan a Kasumioji klán fegyverkovácsoló klán, de biztosan voltak feljegyzések a fegyverek művészetéről és oktatták is saját őreiknek. Kikan nem tudta, mint mondjon, viszont barátságot kötött egy leendő őrrel, Hinával. Amint elváltak a kicsi Hina elmesélte az apjának, amit látott, majd az a klán vezető úrnőjének. Attól a naptól kezdve az utcai lány nem takarítóként, hanem testőrként állt elő az életben és új ismerősre talált. Az amnéziás reménykedőnek Hina Suketével együtt egy próba alá kellett vetnie magát, ami felmérte az erősségeiket, gyengeségeiket. Mindketten átmentek a vizsgán, ez szinte nyilván való volt Hinanak ahogy végeztek.

Az évek során sokan nem örültek Kikan tanulmányainak és egyre többen szajkózták a Besshi nevet, s legjobb barátnőjévé vált Hina, mintha mindig is ismerték egymást. Együtt nevettek edzettek, harcoltak. Hetente éjjelenként a könyvtár egy régi lezárt részében olvasott és tanult, mert többre vágyott, mint a többiek. A hetek néhány délutánjain megtanulta a kohászatot. S az egyik este egy régi tekercsben különös dologra talált. Az nap éjjel elvitte azt az egy tekercset. A shinigami erőről szólt, annak kitépéséről. Yümi már unta az egyszerű lélekölő kardokat, mostanában sokat hallott a halálistenekről és képességeikről, a Shikaiokról és a Bankaiokról. Úgy gondolta, hogy ő is simán lehetne Shinigami, de akkor el kell hagynia a barátjait, és mindent itt kéne hagynia. Erről nem szeretett volna lemondani, így a tekercs tartalmában hitt, úgy érezte hinnie kell. Más jó hír is történt Lassacskán új nevet érdemelt ki a nővé cseperedett Kikan, a Ronin nevet kapta és aznaptól kezdve a neve Kikan Ronin. Hina mindig csak Ruu-nak becézte, annyira tetszett Yüminek az új neve. Viszont az emlékekkel még mindig hadilábon állt.
Mielőtt megbízták volna Hinát és Ronin-t az első küldetéssel Megszületett a család lánya, ki örökölheti a trónt. Luri-chan nagyon édes, akaratos, vezető egyéniségű lány, akire Kenryuu én Enryuu vigyázott. A két testőrről még sosem hallott Hina még egyszer se, tiszta kitűnőkkel sosem foglalkozott.

Az első küldetésen vigyázni kellett az istállóra és az állatokra, ez elég kínos volt rájuk nézve, legalább is ezt gondolta Ruu. Hina el volt a szénakazalban, nem zavartatta magát. Azt gondolták, hogy nem lesz semmi baj, de egy ismeretlen orvgyilkossal kerültünk szembe, egy kékhajú mindenre elszánt őrülttel. Hina még a harcra sem ébredt fel, a szénakazalban annyira elnyomta az álom. Az orvgyilkos Villámtánccal el is tűnt, és a lélekenergiáját elrejtette. A furcsa esetet később jelentette Ruu igaz módosítva Hina részét, legjobb barátját mégse rúgják ki vagy valami.

Az évek teltével Luri-chan szülei meghaltak és Kumoi arra parancsolta a két lányt, hogy álljanak mellé, de mindkettőjük a családhoz volt hű, de tudták semmiképp nem lehetnek biztonságba, sőt Ruu-chan úgy érezte, hogy el kellett tűnnie Seireitei kívüli nyomornegyedekbe. Egy botnak kinéző kardot vett el aznap és remete ruhába bújt s elmenekült.

A kísértő múlt

Szegényes, rongyos öltözete mellett a bekoszított bőr is hitelesebbé tette a szegény remetét. A botnak tűnő kardot, pedig sétapálcának használta. Szemét ugyan nyitva hagyta, de úgy tett mintha nem látna. Ahogy mendegélt egy romos faházat pillantott meg, ami ismerős volt számára, ide vitték Renjiék ápolni, de a ház elhagyatott volt. Minden olyan poros volt és rideg. Később levándorolt a híd felé és megállt egy bódénál, mert fájni kezdett a feje. Az öreg vízárus helye volt itt. Kezdett visszaállni az emlékezete, de a reményt felváltotta a félelem és a fájdalom. Kikan már a földön ült, fogta a fejét, de mindenki csak elment mellette, mintha mi sem történt volna. Ruu próbálta tolerálni magát kisebb-nagyobb sikerrel, majd felállt és ment tovább. Végig haladva a romos épületsorok között gyalogolt, s majd megállt egy kis kocsma ajtaja előtt. Bekopogott, és egy cingár, egy-két maroknyi megmaradt hajú férfi nyitott ajtót. A tulaj már el akarta zavarni, de meglátván, hogy „vak” szegényke hát beengedte. Egy kis vízzel kínálgatta a lányt és egy üveg bor árát kérte érte.
- Át akarsz ejteni?
- Ugyan, ez finom sake, és miből gondolod, hogy víz lenne?
- Más a lőre és a víz hangja, és mond, mi értelme vizet palackozni?
- A hangja mi? Semmi különbség nincs.
- Ohh, te csak azt hiszed, viszont a holt részegeknek adhatsz belőle, mert azoknak mindegy mit isznak, csak igyanak. – mosolyodott el a hölgy.
- Okos nő vagy, és még mihez értesz?
- Hát értek a borhoz, a pénzhez és a szerencsejátékhoz.
- Mond, akarsz játszani?
- Persze, miért ne?
- Rendben, gyere velem, itt van hátul.
Ruu hagyta, hogy a kocsmáros odavezesse. Az a középkorú férfi lehet, hogy csaló, de a szíve nagy, még le is ültette a kockavetősök asztalához, szembe a kockakezelővel. Kikan elkezdett fülelni, megfigyelte a játékot. A mellette levő állandóan veszítet.
- Beszállsz a játékba vagy csak melegedni vagy itt te vak! – megszólalt a kockavetős férfi.
- Hát legyen.
Kikan-chan elővett pár rézpénzt mindenki csak kinevette, de a hölgyemény rá sem hederített. A két kockát felmutatta a bunkó módon viselkedő férfi.
- Megfelel? – mutatta körbe a kockákat. – Jó!
A vak elkezdett hallgatózni, szemét lecsukta és a füleire koncentrált. A játék elindult. A kockákat már a pohárban rázták és gyorsan az asztalra csapták.
- Páros vagy páratlan? – feltették a kérdést.
Mindenki próbált a helyesre voksolni, de ez szerencsejáték, ki tudja?
- Páros! – szólalt meg a sétabotos lány 5.-nek.
- Négy meg kettő az hat, páros! – jelentette a szembeülő férfi miután felemelte a poharat.
- Újabb kör! Megfelel?...
És kezdődött újra az egész. Ruu mindig nyert, már kivizsgálta a hangok alapján mikor páros, vagy páratlan. Sokan kérdezgették, hogy mi ez a nyerő széria, de csak az igazat mondta, majd mikor megunta a játékot elindult a pénze húsz szorosával. Ahogyan gyalogolt az utcán egy megégett romos házzal találkozott. Emlékei felszabadult, de csak nagy része. Testvére kiáltását is hallotta, de azt már nem tudta ki volt az. A látvány annyira felzaklatta az emlék, hogy el kezdett kutakodni a romon belül. Már csak pár fekete csontvázmaradványt és hamut talált. Ott könnyeit engedte el és gyászolta a szüleit. Ezután is tetette a vakot, de ezúttal még egy céllal bővült az élete. A sírásra a szomszéd kinézett, szegény asszony bolond volt. Megszólította a fekete hajút annak anyja nevén.
- Naiya drágám gyere be, aludj itt nálam. Ugye nem a hamuban fogsz fetrengeni és aludni.
- Köszönöm a meghívását…
- Ugyan, ugyan szívesen teszem.
Ki ment az öreg hölgy és maga kísérte be a kis fakuckóba.
- Igaz nekem csak egy korsó vizem én egy egész száraz kenyerem van és két gyékény ágyam…
- Néni ne szégyellje, még ebben az életben is nagy csoda ez.
- Nagyon kedves vagy drágaságom, de ahogyan látom felszedtél pár kilót az utóbbi találkozásunk óta, mond csak, hogy van a férjed, Kitai? Még mindig szerencsejátékozik?
- Sajnos igen.
- Már túl nagy az adóssága, neveld meg szegényt. Yümi és Li még mindig kint játszanak?
- …
- Yümi a kislányod, és Li a fiad. Kettőjük iker, nagyon helyesek.
- Igen, sosem tudják megunni a játékot. – Ekkor Ruu hátra tolta a haját a füle mögé és egy kis neszt hallott meg, amit biztosan egy macskánál nagyobb élőlény okozott. ~ Tetetnem kell a vakot ~ gondolta magában.
- És veled mi újság, édesem?
- A betegségem új formát öltött, megvakultam.
- Uram atyám, részvétem édesem! Inkább nem kérdezősködöm, és végül is elég későn van. Aludj itt!
- Köszönöm szépen, de…
- Ne butáskodj drágaságom, nyugodtan itt alhatsz.
- Arigato! – ráfeküdt a szokatlanul kényelmetlen gyékény ágyra és merengett.
- Jó éjt!
- Szép álmokat anyó!
Ezzel le is feküdtek aludni. Az anyó mélyen szendergett és horkolt, de Ruu csak félálomban volt. Bármikor bármilyen neszre felébredt volna, de szerencsére nem történt semmi, még.
Másnap korán kelt Ruu-chan, az öregasszonytól egy köszönő puszival leköszönt. Az első dolga az volt, hogy újra játszhasson a szerencsejáték barlangban. Az eset megismételte a tegnapi napot, de a vége máshogy alakult. Az utolsó körben a sorskocka vető férfi cinkelt kockát vetett be. El is üvöltötte magát a vak asszony.
- Cinkelt kockás amatőr!
- Te kis ribanc, hogy mered!
Az indulatos játékvezető felállt és kész volt megütni a „vak lányt”, de az ellenfele megelőzte és „bottal” gyomorszájon ütötte, majd őt a nyaknál fogva elborította a játékosok közé. A helység tulaja előállt és kezdett érdeklődni az új tag iránt.
- Mi ez a nagy zsivaj?
- Főnök, ez a huligán erőszakos, ki kell dobni. – jelentette a férfi a kövér főnökének.
- Én nem így láttam Kozumo!
- Kopaddo-sama!
- Elég!... És te ki a pokol vagy te vak koldus? A harci mozgásod túl tiszta, hogy letagadd, hogy tanultad.
- Magamtól.
- Baromság, de mindegy. A lényeg, hogy a hasznodat venném, úgy is új harcosokat toborzunk. – Ekkor körülvették a lányt egy csomó fegyveres. – Csatlakozz hozzám Yümi, nincs esélyed!
Yüminek kitágultak a pupillái, kiderült az igazság. A nesz nem más, mint Kopaddo szolgája lehetett és kihallgatta a beszélgetést. Hirtelen egy kis fém tárgy esik a földre, az egyik szolgának a lélekenergiája nagymennyiségben megnőtt.
- Bakudou 63: Sajou Sabaku
Lélek szalagok tekeredtek a katona társaira, majd villámtánccal a lány mellett termett. A bandavezér csak értetlenkedett és fel is tette az első kérdését.
- Itt semmisem az, aminek látszik? Ki a franc vagy te is?
- Porrá égetett szülők gyermeke, és ennek a lánynak testvére.
- Li? – lepődött meg Ruu.
- A 12. osztag tagja vagyok, Kikan Li!
- A Shinigamikat mióta érdeklik a nyomorultak?
- A halálisteneket nem érdeklik, csak engem.
Egy villámtánccal eltűnt és már vágásra készülően a testes, fél kopasz előtt termett, de a vágást kivédte egy ismerőse. Ruu-chan shunpozott oda és a kardját kivonta.
- Ez nem megoldás Nii-san! Te is csak gyilkossá válsz!
- Bolond, megölte a szüleinket, te meg itt papolsz nekem? Állj férle ostoba!
- Azt hiszed csak nekünk ártott? Más megannyi embernek is ártott!
- Akkor ideje, hogy elpatkoljon!
- Azzal csak egy nyaralást intézel neki. Úgy hallottam, hogy az egyik nemesi család szívesen börtönözné jó hosszú időre. Had szenvedjen ott.
- És ha megszökik? Akkor bosszút fog állni és újra kezdi! Nem hagyhatjuk!
- Az lehet, de akkor minek esküdtél Halál istennek? Szerinted a fő kapitány fülébe nem fog eljutni ez? Elítélhetnek szándékos emberölésért.
- Igazad van, de akkor is… de.. de.. Rendben, jobban senyvedne börtönben. Az való neki. Bakudou 01: Sai! No, ne menekülj Kopaddo-san, veled nem végeztünk. Bánkódhatsz a hűvösig gyalogolva.
A testvér elmosolyodott, majd az egyik nemesi ház birtokára vezették a rabot, ahol szívesen átvették őt. Az ikrek a nagy akció után elbeszélgettek és kiderült Yümi teljes élete, és már a Kasumioji klán ügyét beszélték meg.


A sors pofonja

Ahogyan zajlott a beszélgetés Li arra kérte a testvérét, hogy ne avatkozzon bele a klán ügyeibe. A túlélő Luri-chan visszatért, ez a pletyka járta. Ruu persze ellenkezett, de nem tehetett semmi mást, különben a Shinigamik fogják el és csukatják le. Nem számíthatott testvérére, ezért elvándorolt. Li állandóan a 46-ok tanácsára hivatkozott, s lám el is tűnt Yümi, pedig szívesen vendégelte volna a testvérét, de hiába, ezt is elutasította Ronin. A lányt régi nevén szólítgatta, de már hiába, a tesója már máshol járt villámtánc segítségével elrejtőzve az egyik negyedben. Abba a faházba, ahol ápolni akarta Rukia és Renji. Ott aludta át az egész délutánt s éjjel úja erőre kapott. A hideg folyóban megfürdött, majd a házban átvette a kék kimonóját, ami egy kicsit kicsi volt rá, de még hordhatta. Oldalára kötötte a kardját és útnak indult.
Kumoi-sama már készülődött, a Shinigami kémjük elárulta Ronin eljövetelét. Ez hatalmas előny volt a fegyvermester Yümi ellen.
Ruu-chan belopakodott a birtokra és a sötétben megbújva kinyomozta hol van a célpont. Kumoi-t meg is találta, de nem sejtette, hogy egy csapdával készült azaz alattomos kígyó. Feltűnően nagy volt a félig sötét szobában a szellemi részecske. A terem közepére egy furcsa ábrázolást festettek, mintha rituálé színhelye lenne. Amit Ruu-chan a közepére merészkedett, ott lemerevedett, mozogni sem bírt.
- Besshikém, te rühes kis eb, azt hited olyan könnyű lesz? Élned kellett volna az ajánlatommal, hogy hűséget fogadj nekem és beállsz az osztagomhoz, a Kasumioji család merénylőihez. De nem, te ostoba módon ellenálltál és megszöktél. Viszont tettél valami jót is, Kopaddo-t elfogtad. Várhattunk volna rád egy ideig, ha nem áruljuk el annak az ostobának, hogy ki vagy. Igen, mindvégig tudtam, hogy hol vagy, mit csinálsz, még azt is mikor pisiltél.
- Akkor miért nem öltél meg?
- Kellett egy alany egy régi kardkészítéshez, ami talán a Bakkoutouknál is erősebb lehet.
- Bakkoutou?
- Ha túléled, majd rájössz. – az arcán az idegesség és az izgalom jelent meg egyszerre. – Nincs időnk, minél előbb el kell kezdeni. Ja és…
Roninhoz sétált és a Kimonóból egy pergament szedett elő. Nagy elégült mosollyal kigyalogolt az ábrázolásból.
- Köszönöm a hiányzó láncszemet. Kegyetlen halált kívánok! Viszlát, kicsi Besshi!
A tekercset kigörgette, majd néhány cetlit fogott. Elkezdett valamit kántálni, kétség sem fért, hogy mágiára készült. Az ábra fényleni kezdett, majd Kumoi bedobta a cetliket. Azok lélekenergia szemcsékre bomlottak és Yümi körül egyre több és több lélek energia gyűlt. A jelenség egyszer csak felkapta az alanyt és annak testnyílásain bezúdult az energia. A lány mellkasánál egy kis fekete örvény nyílt. Azon egy kis hal, egy Koi úszott ki a szabadba, aminek egy szalagszerű vörös csík futott végig kacifántosan a testén. Yümi a földre zuhant, hangot se bírt kiadni, már a halálán volt. Beletörődött, hogy legyőzte Kumoi és lecsukta a szemét.
- Gyere kicsi Koi, ide-ide a kardba, ne aggódj!
Hívogatta az álnok, örömében már majdnem üvöltött, de egyre mérgesebb lett, ahogyan a hal totojázott. A Koi lejjebb ereszkedett egészen Yümihez. Úgy csinált mintha szaglászott volna, mintha megérezte volna az eredetét. Ezután gazdája homlokát megfogta a bajszával. Ronin teste fehéren világított, Koi átadta az életenergiáját, majd az utolsó cselekvésekor beköltözött a lány botszerű kardjába. Ruu-chan lélegzethez kapott és egyre jobban érezte magát, persze fájdalmai egyhamar nem szűntek meg. Felkeledezett szépen lassan, és csak elnevette magát ahogyan Kumoi arcára nézett. Az aggastyánnak leesett az álla, majd még nagyobbat nézett, ahogy ellensége kardja átalakult. A kard vörösen kezdett foszforeszkálni. A kard teljesen eltűnt a fényben. Az gömböt formált magából, ami feketévé vált, majd vörös páncél jelent meg a testén. Egy kard pengéje kimagaslott belőle. A fény megszűnésével a páncélozatlan résznél egy mega nagy, vörös szem tekintett Yümire.
- Helló gazda! – köszönt a szemgolyó.
- Ssszia! – folytatta az illő gesztust a kékszemű lány.
- A nevem Kohei, téged hogy hívnak?
- Ronin vagyok…
- Ez csodálatos… - vágott közbe Kumoi.
- Kár volt viszlátot mondanod! – mondta a sokkból kibúvó ex testőr.
A haragos Ronin nagy léptekkel elérte Kumoi-t és egy nagyot be akart húzni, de egy merénylő megállította. A mérges tekintetet felváltotta az értetlenség. Az a kard, ami a nyakára szegeződött, tulajdonosa Ronin régi jó barátja, Hina volt. A kard viszont nem egy átlagos lélekölő kard volt, hanem egy Bakkoutou.
- Szia Ruu, alig vártam, hogy idejöjj! – Hina gúnyos megjegyzése irritálta Kikant.
- Te is hiányoztál.
Ruu-chan végig nézett Kumoi hívén. A fekete-vörös szerkó csak még jobban élet hűbbé tette a gonosz szerepét, a kard szó szerint rámászott Hina kezére, s annak szeme és szája sárgán világított. Az arckifejezése leginkább egy magabiztos őrültre hasonlított, mint pl. Ikkakku harcközben. Az elemezgetés közben a magas rangú öregember likvidálásra adott parancsot, majd eltűnt a Bakkoutou-kért, amit még menteni tudott.
- Akkor intézzük, leváglak, mint egy tyúkot.
- Ahhoz nekem is lenne szavam… ~ ha lenne kardom…~
Hina nagy mosollyal az arcán le akart súlytani, de ekkor valami váratlan történt. A kis szemgolyó nekirepült a merénylőnek.
- Ruu, használj, máskülönben nincs esélyed!
- De hogy?
- Mond ki! Tenzuru Kohei!
- Tenzutu… Kohohohei! – kicsit még sokkolta az újdonság Yümit.
- Érzéssel és koncentrálj!
- Rendben! Tenzuru KOHEI!
A bábszerű kicsike vörösen izzott, ráolvadt gazdája jobb kezére, mintha valami erős, páncélozott kesztyű, mint Chadnál, Ichigo társánál. Kohei szeme megjelent a kézfejen, és beszélni is tudott Yümihez.
- Érzésre a pengét is előránthatod Yümi! Szorítsd ökölbe a kezed, VIGYÁZZ! – figyelmeztette Kohei a közeledő veszélyre. Hina próbált meglepetésszerűen megölni volt barátnőjét. – szorítsd ökölbe a kezed és, mintha valamit ki szeretnél lőni a kezedből, lökd ki a pengét.
- Hai!
Először egy kis tőrnek megfelelő kis penge bújt elő. Yümi már kezdte szidni a bábját, de a további káromkodásokat félbeszakítva Kohei üvöltötte, hogy erősebben tolja ki azt a szerencsétlen fekete kardot, mert Hina idegesen már közelített. Ronin védekezésbe állt, miközben lehunyta a szemét már rákészült a támadásra. Ennek a hatása más is volt, a kard teljesen kijött és Yümi készen állt, viszont az elméje nem így látta. Azon tűnődött, hogy miért fordult ellent a legjobb barátnője, majd egy szó hagyta el az ajkát, mikor a másik kard eltolásával foglalkozott.
- Miért?
- Hogy miért? Ennyire elment az eszed? – kérdezte dühödten Hina. – Te egy kívülálló vagy, te nem tudod mi az a barátság, a kitartás az után, amit velem tettél!
- Mit tettem?
- Hogy mit?! Itt hagytál, a sorsomra, majd később visszatértél, hogy megöld apám, hisz ő semmit sem ártott neked! Gyűlöllek!
- Apád? Lehetetlen, én a nyomornegyedekben tengődtem, hogy elrejtőzzek. A birtokhoz nem volt közöm már fél éve.
- Hazudsz! Miután elmentél harmadnap lejöttél és megölted az apám!
- Mi értelme lenne?
- Én is ezt kérdezgettem magamtól, amikor apám legjobb barátja elmesélte, hogy látott téged ahogy…
- Nem öltem meg! Kumoi műve lehet!
- NEM! Most pedig Saiga kitapossa belőled a szuflát!
A mondani való után egyet vágott vízszintesen, de ezt Ronin kikerülte egy Shunpoval, majd kiugrott az ablakon keresztül a szabadba, a holdfényes éjszakába. Némi habozással utána ment az ellenfele, de ő már lesben állt.
- Hina! Figyelj, biztos, hogy Kumoi műve az egész. Nem akarta, hogy bármilyen tényező, főleg nem én zavarjak bele a terveibe, így ellenem fordított téged.
- Azért annyira fontosnak ne érezd magad! Kumoi mutatott nekem utat, miért is nem hallgattam rá.
A sötétből kibújt a kontyba kötött Saiga tulajdonos, kardjával suhintott párat, de a kardtechnikát mindkettőjük elég jól ismerik, ezért visszabújt az árnyékok közé a feldúlt lány, de előtte használta Saiga erejét. A holdfénnyel elvakította Ruu-chant és kivárja az óvatlan pillanatot.
- Nem érted? Elég, ha egy kis bizonyítékot szereztem volna a házból és bemutathattam volna az első osztagnak, a 46-ok tanácsának és vége lett volna a Bakkoutou-knak, Kumoi kutatásának egyszer és mindenkor. Most meg azzal siet és hordja az irháját. Nem neked akart jót, hanem csak magával törődött!
- Fogd be! Kumoi-sama mindenkit meg akart védeni tőled, a te fajtádtól már a legelső napon, el se tudod képzelni, mi dolga lehet egy nemesnek! Undorító kis patkány vagy, aki berágta magát az életünkbe!
Hina rárontott ellenfelére és annak vállába jó mélyen belevágott. A kard okozta seb csupán Kikan arcmimikáján jelent meg, majd mikor befejeződött, akkor a karcsú, meggyötört Ruu-chan a fejét ismerőse vállára rakta, majd balkarjával átölelte.
- Tényleg így gondolod? – mind a ketten el kezdtek sírni.
- Nem teszel bolonddá, megöllek! – és jobban rázendített a sírásra Hina.
- Csak Saiga beszél belőled.
- Ááááhh! – elüvöltötte magát Hina, amikor Saiga jobban belemeresztette csápjait Sukete-be.
A lány csupán egy megoldást tudott a problémájára. Nem, nem ölte meg Ronint. A szörny Zanpakoutouról letépte a szemet és jó messze elhajította. Barátnője segítségével kitépkedte a csápokat, majd átölelték egymást mihelyst Hina elhajította a kardot. Kohei visszaalakult, és egyre csak azt hajtogatta magában, hogy „nem értem az embereket”.Mindkettőjük sérült volt és Kohei előre ment, hogy felderítse a terepet. Valami orvosit kerestek, de az udvar kapujánál Shinigamik vették körbe őket, s a kimerüléstől össze is estek. Kohei egyedül átalakulás nélkül nem sokat ért volna, de nem adta volna fel magát, ha Meg nem jelet volna Li, Yümi tesója. A 12. osztag néhány tagjával elvitte őket a 4. osztaghoz, ahol szépen ellátták őket. A hírekből értesítve sikerült Kumoi-t legyőzni és Lurichiyo is épségben uralkodhat Shu oldalán. Yümi barátnőjét visszakapta, Testvérére rátalált és a múltjával is lerendezte a dolgot. Amikor a kipihent Ruu-chan felébredt, az ágya melletti székben horkoló testvérét pillantotta meg. Oly viccesen és kényelmetlenül aludt Li, hogy a szalmakalapja nem volt hajlandó leesni a fejéről, pedig jóformán úgy aludt, mint Seed a Jégkorszakból. Következőleg a legjobb barátnőjét látta meg, ahogyan szépen szundít, édes álmokat alszik. A harmadik vendég egy nagyon izgatott, jószívű személyiség volt, ki egyből le is támadta Yümi-sant.
- Lurichiyo-sama? – nagy szemekkel meredt a lányra és ki akart ugrani az ágyból, hogy a földig hajoljon, de az állapota még nem engedte meg ezt.
- Köszönjük a hűséged, és segítségedet Ronin-chan.
- Elnézést, de a megmentésére nem maradt időm, nem tettem semmit sem önért.
- Viszont kitartottál, visszaszerezted a barátnőd, és mindent beleadtál, és nem csak erőben, hanem észben, bátyádat észhez térítetted és a halál helyett a bezárást választottad. Ilyen emberre van szükségem a testőrök közül, kik helyesen próbálnak dönteni. Ezért hadnagyi szintre szeretnék emelni téged. Nibanku leszel, azaz fel a fehér, kék kockás köpenyt, de Kenryuu és Enryuunak nem parancsolhatsz. Ők az én privát testőrségem, és barátaim. Majd találkozunk a palotában! Most elköszönünk, még sok dolgunk van. Viszlát!
- Viszont látásra Lurichiyo-sama! ~ Mintha a szüleit látnám benne. – miután elment az úrnő egy ismerős hang szólalt meg.
- Hallottam ám Ruu-chan! Ezt a mázlit! gratulálok!
- *röffenés* Mehe, meh, meh? – felkelt Li-san. – Hát felébredtél húgi? Végre láthatom, hogy jól vagy.
- Kedves mindkettőtöktől. És nem vagyok a húgod, egy idősek vagyunk.
- Tudom, de azért van mit tőlem tanulnod.
- Mint kiskorunkban? Mindig te maradtál alul. Heheh!
- Azóta megváltozott a helyzet.
- De te nem sokat.
- Ajándékot hoztam Yümi, tessék. – a fiú odaadott egy világoszöld, masnis meglepetést.
Nagy kedvvel kinyitotta a boldog Ruu-sanka. a csomagolást széttépve kinyitotta a fehér karton dobozt és egy piros pulóvert talált benne.
- Ez az emberek világából van, ilyet Soul Societyben sehol nem találsz.
Ekkor szállt be egy pokol lepke, azzal az üzenettel, hogy „Li, hova a francba tűntél el te szerencsétlen, azonnal gyere ide az eligazításra, vagy kitépem a beled!”
- Jelenésem van, majd találkozunk. Viszlát Yümi!
- Szia, testvér.
Hirtelen előpattan Kohei és jó álmot kívánt Yümi-samanak, majd Hina is ezt tette volna, ha nem aludt volna el pár másodperccel ezelőtt. Megköszönte Koheinek és egy erőtlen mosollyal visszasüppedt a takaró alá és aludt tovább. Kohei a földre szállt és ő is ezt tette.