Jelszó: "Kurosaki-kun, Kurosaki-kun... NE HALJ MEEEEG!"
Név: Kazuma Raya
Kaszt: Shinigami, 11. osztag
Rang: 11. tiszt
Nem: Férfi
Kor: 160 év
Felszerelések: Zanpakutoján kívül egy könyvet hord magánál melynek címe: Vadásznak vadásza. Egy napszemüveg féleség van a ruhájára akasztva.
Születési dátum: Szeptember 21.

Kasztokra vonatkozó:
Shinigami: Kazuma Raya
Zanpakuto neve: Gin Ryu (Ezüst sárkány)
Zanpakuto fajtája: tűz alapú
Zanpakuto parancsszava:"Utsu Gin Ryu" (támadj ezüst sárkány)
Zanpakuto shikaia: A Zanpakuto elkezd égni és egy szárny féle kard lesz belőle.
Zanpakuto támadása: „Naru Gin Ryu" (üvölts ezüst sárkány) A szavak hatására egy tűz örvény kezd el közeledni irtó gyorsan az áldozat felé.


Kinézet: Magas sportos testalkatú férfi. Zöldeskék szem, Férfias arc, szőke haja mely közép hosszú. Általában fekete shinigami egyenruhát visel, gyakran látni kezében a könyvét melyet mindig magával visz és olvas.
Jellem: Barátságos, de egyben visszahúzódó. Bármit véghezviszi, amit a fejébe vesz, de a barátai és bajban lévő embereken mindig segít, hiperaktív, sosem fogy ki a lendületből. Kicsit makacs, ha harcban van, Felettesei parancsát követi igaz kicsit nagy unszolva, de megteszi, amit kérnek.
Ha harcra vagy munkára kerül a sor, akkor ő ott van az elsők között. Családja csak 2 emberből állt, akik nem voltak nemesek, sem szegények egyszóval a középosztály volt.

Előtörténet:
A nevem Kazuma Raya. Egy kis kórházban láttam meg a napvilágot. Édesanyám és édesapám boldogok voltak, hogy fiuk lett. Kiskoromban mindent megkaptam, amitől kicsikét önelégült és lusta lettem. Már Óvodában is én voltam az a gyerek, aki irányított. Igaz ez nem tartott, sokáig mert édesanyám megbetegedett ezért sok pénzt költöttünk gyógyszerre. Akkoriban nem tudtam miért kell gyógyszer ezért nyafogtam mikor nem kaptam, meg amit akartam. Ahogy telt múlt az idő édesanyám állapota nem nagyon javult, de én már 12 éves fejjel, amiben tudtam segítetem apámnak.
- Kazuma ha gondolod, menjél nyugodtan játszani.
- Nem apám én segítek.
- Köszönöm fiam.
Ahogy bementem a levessel édesanyámhoz láttam, hogy köhög. Rögtön rohantam és észrevettem, hogy vér jön fel, ahogy köhög. Szóltam is azon nyomban apámnak, aki hívta a mentőket. A mentő hamar megérkezett, de nem tudtak rajta már segíteni. Tudtam ekkor már, hogy édesanyám meghalt. Nem érdekelt mit mondott anno apám és elkezdtem sírni kint. Az egyik mentős észrevette ezt.
- Fiam nem szégyen sírni, ha egy szeretetedet veszted el. Nyugodtan sírj, és ezzel erősíted meg a lelked és adod tudtára a mindenhatónak, hogy hova kerüljön.
- Köszönöm, de most egyedül maradnék.
* Ekkor elkezdtem rohanni a parkba.* Ott 3 lány osztálytársa volt. ~Csak nehogy ide jöjjenek.~ Gyors megtöröltem a szemem és néztem magam elé.
- Szia Kazuma.
- Sziasztok.
- Felétek ment a mentő?
- Igen anyukám halt meg.
- Sajnáljuk.
Ekkor elkezdtem rohanni, újra mert megint édesanyám jutott eszembe. Kis híján egy autónak mentem neki. Az autós csak bámult mikor elrohantam előle. Mikor haza értem láttam apámat hogy anyám székében sír. Inkább felmentem a szobámba és megpróbáltam elaludni. 3 órába tellett, hogy elaludjak, de akkor is édesanyámat hiányoltam. Reggel felöltöztem és egy fekete szalagot kötöttem a karomra. Ahogy bementem a suliba mindenki súgdalózni kezdett, hogy mi van velem. Ahogy végeztünk én szó nélkül mentem haza. Minden nap így telt egészen 20 éves koromig. Amikor a munkahelyemen a főnök azzal állt elő, hogy családlátogatást akar tartani.
- De Ren-sama.
- Kazuma maradjon most csendben, mert magához is elmegyek.
Tudtam hogyha Ren-sama megtudja, hogy édesapám beteg akkor elküld a munkahelyről. Eljött a nem várva várt nap mikor a főnök úr beállított. 15 percet volt, csak és ahogy ment ki hozzám fordult.
- Kazuma holnap magasabb állást foglal el.
Majd én másnapra mindent összekészítetem. Este fura érzésem volt. Mintha valaki figyelne, az ágyamról mikor dolgozok. Megfordultam és észrevettem, hogy édesanyám szelleme van ott.
- Kazuma fiam. Vigyáz apádra, amíg itt vagy mellette.
- Miért anyám?
Ekkor már nem láttam.. Azt hittem káprázik a szemem. Majd 3 nap múlva egy rabló jött be a munkahelyemre.
- Ide a pénzt vagy meghalsz!
Én nem adtam neki oda és mellkasba lőtt. Az utolsó, amit láttam az volt, hogy a rabló kirohant az épületből. Egy perc sem telt el és láttam a testemet, de nem tudom hogyan. Úgy gondoltam rohanok a gyilkos után. Mikor a falhoz értem csak átsuhantam a falon és mentem tovább. A saroknál egy fura ruhás férfi várt rám. Egy kardot vett elő, amivel a homlokom megérintette. Elsötétült minden előttem majd egy fura helyen ébredtem fel.

Lélekként:

Kis idő után magamhoz tértem az ámulatból és észrevettem, hogy olyan ez a hely, mint a régi Japán. Majd egy kis gyerekre lettem figyelmes. Ahogy megindultam felé ő elrohant. Gondolkodtam, hogy követem, de inkább nem követem, hogy megrémüljön jobban. Hírtelen egy férfi lépet elém és így véletlen fellöktem.
- Bocsásson meg.
- Nem én kérek elnézést
Majd felfigyeltem, hogy a ruhám nem a régi. Miközben nagy bambán magamat bámultam a férfi hozzám fordult.
- Most kerültél ide?
- Igen ebben a szent 3 percben.
- Gyere velem.
Nem kérdeztem hova megyünk vagy miért csak követtem az emberkét. Majd egy házikóhoz értünk az erdő mellet. A férfi csak intet, hogy menjek be. Nekem sem kellet több egyből követtem. Bent megláttam, hogy van egy fia és egy felesége.
-A nevem Takamury ő a feleségem Nerna és ő a fiunk Hanaku.
- Üdv én Kazuma vagyok.
- Kazuma hogy itt élj, ahhoz dolgoznod kell. Tudsz fát vágni?
- Megoldom.
Mikor kimentem megláttam a farakást és az jutott eszembe, hogy menekülni nem késő még. Majd a lelki ismeretem megszólalt, hogy ne hagyjam magukra a családot. Így levettem a felsőm és neki álltam a fát vágni. Ahogy beállt az este kiszóltak nekem hogy menjek vacsorázni és aludni. Mindjárt megmordult a hasam és rohantam be. Pedig azt hittem a halál után soha nem lehetek éhes. Ahogy megvacsoráztunk megköszöntem az ételt és lefeküdtem aludni. Másnap korán keltem és neki álltam megint fát vágni. Ahogy belejöttem tehettem le a baltát, mert el kellett mennem Nernával bevásárolni. Mindent sikerült megvenni és jöttünk vissza fele belénk kötött 2 ember. Nernát akarták megütni, de én nem hagytam. Rögtön ugrottam az ütés elé, ami engem talált el. Ahogy eltalált én már ütöttem vissza, amitől meglepődött és a másik lendült támadásba. Mikor a támadó rohant felém kihasználtam a lendületét és a földhöz vágtam. Ahogy felkeltek már rohantak el onnan. Én felvettem a holmikat és folytattam az utat csöndben. Nerna meg csak úgy nézet rám mintha valamiféle hős szelleme lennék. Ahogy haza értünk én neki álltam újra vágni a fát miközben bent Nerna mesélte a történetet. Nem érdekelt engem akkor semmi sem miközben vágtam a fát. Nerna nagyon szimpatikus volt a számomra. Olyan volt, mint az egyik barátom még az életemben. Szőke haja volt és tengerkék szeme. Mindig velem akart csak bevásárolni, menni. Imádtam a társaságát, mert már barátok voltunk nem csak lakótársak. Amikor csak tehettük együtt beszélgettünk. Lehet, hogy az utóbbi időben többet éreztem iránta, de neki volt férje. Mindennap én vágtam a fát, amitől erősödtem elég szépen. Majd egy nap mikor mentünk bevásárolni egy könyvet vettem észre, aminek ez volt a címe „Vadásznak vadásza”. Gondolkodtam, rajta hogy biztos jó kis könyv lehet és nagy gondolkodásomba nem néztem, hogy merre megyek. Majd egy olyan ruhájú emberbe botoltam, mint aki egy kard markolatának a végével homlokon érintett. Most még jobban éhes lettem, mint szoktam. Fura érzésem volt és megint megszólalt a hasam.
- Oh, elnézést uram nem néztem előre.
- Semmi gond barátom.
Majd a férfi arcát fürkésztem, mert furán bámult rám.
- Valami baj van uram?
- Semmi csak meglepődtem, hogy megkondult a hasad. Sokat szoktál éhes lenni?
- Eléggé.
- Akkor jól éreztem a lélek energia szinted.
Ahogy ezt kimondta nem tudtam semmit sem tenni. ~Biztos valami szóvicc. Inkább röhögök rajta.~
- HAHAHAHA.
- Mi olyan nevetséges?
- Amit mondott.
Majd néztem és láttam, hogy Nerna integet.
- Bocsásson, meg nekem mennem kell. Viszlát.
Majd elkezdtem futni Nernához. Nem tudtam miről beszélt a férfi, de nem is akartam megkérdezni, hogy miről beszélhetett. Eljött megint az este, mint annyi éven keresztül. Vacsoránál Takamury megjegyezte, hogy kéne pár új Shinigami.
- Micsoda ez a Shinigami.
- Halál Isten.
- Hogy néznek ki?
Takamury elmesélte, hogy miként néznek ki ezek a Shinigamik. Eszembe jutott a férfi délelőttről.
- Ma találkoztam egyel és valami energiáról beszélt nekem.
- Akkor jól érezzük.
- Mit?
- Hogy te is közéjük tartozhatsz.
Másnap reggel rögtön mentem a shinigami képző akadémiához ahol nem mondták nekem azt, hogy maradjak csak kívül. Ekkor elmosolyodtam és rohantam vissza Takamuryékhoz összeszedni a holmimat. Örültek és nem is hogy elmegyek, mert már megszerettek, mint családtagot. Nerna egy csomagot adott nekem.
- Csak akkor bontsd, ki ha már a szobádban vagy.
- Rendben és köszönök mindent.
- Mi is köszönjük neked, amit segítettél.
- Sziasztok.
- Szia Kazuma.
Majd a kis holmiijaimmal elindultam az akadémiára.

Shinigamiként.

Ahogy beléptem már mutatták is meg a szobámat. Egy másik sráccal osztottam meg a szobát, aki kicsit fura volt. Mindig valami fura dologról beszélt és egy labdaszerű holmija volt. A srácot Kyennek hívták. Nem sokat beszélgetett velem ezért is tanultam és edzettem. A közelharc órákat szerettem legjobban, de a kidoukat nem nagyon tudtam használni. Mindig mikor céltáblára lőttünk mellé ment az enyém. Majd szépen lassan rájöttem a technikájára. Elérkezett a sokászos Hollow vadászat, amit már vártam. ~T i menjetek csak így én megyek külön.~ Majd ahogy rohantam észrevettem, hogy 2 emberke követ. Megálltam és feléjük fordultam. 2 lány volt az osztályból.
- Mit kerestek itt?
- Jöttünk utánad.
- MIÉ…
Ekkor egy robajt hallottam magunk mögül és 2 hollow jelent meg. Rögtön előkaptam a Zanpakutomat és a lányok is követték a példám. A kardomat előre tartva rohantam a hollow felé. Tudtam, hogy egy az enyém és a nagyobbat választottam. Tudtam a lányok jó harcosok csak nekem kell megmutatni milyen, vagyok. Az első támadásommal csak megsebesítetem, de a következő támadásom befulladt a kezdeténél. A hollow ellökött és már támadt volna, ha a lányok nem állítják meg. Láttam rajtuk, hogy alig tudják vissza tartani őket. Egy hang hatolt a fejembe és egy nevet súgott nekem.
- GinRyu!!!
A kardom elkezdett égni és egy szárny formája lett. Majd rohantam a hollownak, aki már nem tudott mit tenni ellenem. Majd a másikat is kivégeztem. Éppen ekkor értek oda a felügyelők. Gondoltam, hogy baj lesz, de azért jó volt. A lányokat és engem behívtak az irodára. Ott derült ki, hogy a 6. osztagba kerültünk. Mind a hárman örültünk ennek, mert már akkor ez azt jelenti, hogy shinigamik vagyunk. Nem kaptunk feladatokat nagyon. Egyszer viszont mikor a földet ellepték a Hollowok akkor a 11. osztaggal mentünk megfékezni. Nem érdekelt engem hogy Mern-t és Yuen-t hova küldik én mentem velük. Majd egy Hollowot láttam meg. Rögtön oda ugrottam és kettévágtam. Majd jött a többi nem tudtam mi van itt, de örültem neki. Majd a harc hevében egyre jobban vagdaltam a hollowokat mikor Mern megfogta a vállam. Hátra fordultam és megláttam mögötte egy hollowot. Kis idő múlva mindenki a kapuhoz visszatért és 3 arrancar jelent meg. Mindenki hátrálni kezdet és a legjobb harcosok mind ráugrottak az arrancarokra. Egy darab még jött felénk.
- Majd én megpróbálom feltartóztatni ti, menjetek.
Majd elővettem a zanpakutomat. Tudtam, hogy nem nyerhetek, de időt, azt igen. Ezzel már neki is rontottam az ellenfelemnek, aki csak kikerülte a támadásaimat. Nem hátráltam csak támadtam. Ahogy próbálkoztam 2 ember jelent meg. Az 1. osztag kapitánya és hadnagya jelent meg.
- Hagyjad, fiú majd mi elintézzük.
- Nem megmutatom, hogy bennem is van erő.
Ahogy ezt kimondtam a hadnagy már gyomron vágott. Az ütéstől összegörnyedtem és a hadnagyra néztem.
- Mondtuk, hogy ne csináld ezt.
Ahogy elment a hadnagy felálltam erőt vettem magamon és nekimentem az arrancarnak újra. Most már hárman támadtuk az ellenfelünket. A kapitány és a hadnagy most nem szólt rám ezért arra gondoltam, hogy beletörődtek. Kis idő múlva sikerült az arrancarokkal végezni. Mindenki visszajött a kapuhoz és készen álltak a visszatérésre. Amikor léptem volna előre az első osztag kapitánya felpofozott. Meglepődtem majd az arcomhoz kaptam, ami azt is jelenthette, hogy gyenge vagyok, de most nem azt jelentette.
- Ugye mondtuk neked?
- Igen, de…
- Majd beszélek a kapitányoddal.
Nem tudtam, hogy miről van most szó. Ahogy átléptem a lelkek világába a hálókörletembe mentem és szedtem össze a holmim. Már majdnem mindent összeszedtem mikor egy pokol lepkét kaptam. Az állt az üzenetben hogy menjek a kapitányi irodára. Az iroda előtt a 6. osztag és az 1. osztag hadnagyai álltak. Az 1. osztag hadnagya mosolygott rám. Majd a hadnagyom a vállamra rakta a kezét.
- Örülök, hogy az osztagban voltál.
~Akkor ennyi volt már nem vagyok shinigami.
Amikor bekopogtam akkor már nyílt is az ajtó.
- Jó napot.
- Jó napot Kazuma.
Hangzott a két kapitánytól a felelet. Majd eléjük mentem és megálltam az asztal előtt 1 méterrel.
- Azért hívtam be, mert a kapitány úr át szeretné venni az osztagába.
- Rendben megyek is már összeszedtem a holmimat és hagyom el a…
- Micsoda Kazuma?
- Akkor csak más osztagba helyeznek?
- Igen méghozzá az 1. osztagba.
- Üdvözlöm az osztagomba Kazuma.
- Örülök, hogy az osztagában lehetek.
- Most menjen és a hadnagyom majd megmutatja a szállását.
Ahogy kiléptem a 6. osztag hadnagya kezet nyújtott nekem.
- Gratulálok barátom.
- Köszönöm.
- Jöjjön Kazuma.
- Megyek, már megyek.
Ahogy felvettem a holmimat a vállamra követtem a hadnagyot az első osztaghoz. Mikor oda értem egy szobát kaptam ahol egy fura kinézetű srác volt.
- Üdv én Ka…
- És kit érdekel ki vagy?
- Matatsu most fejezze be ezt a viselkedést.
- Rendben.
Amikor kiment a hadnagy én már csomagoltam is ki és leheveredtem az ágyon.
~ Az első osztagban vagyok éljen. Csak sajnos a lányok nincsenek velem. Na, majd holnap meglátogatom őket.

VÉGE!!

Ha nem baj szombaton vagy vasárnap lenne kész és lehet hogy teljesen megváltoztatom a törit. Pénteken meg nem leszek mert Pestre megyek fel pár haverral anime találkozóra kis csapattal.

Kijavítottam a törimet.