Egyik nap délután, mikor az irodámban ücsörögtem és végeztem az aznapi jelentések megírásával kicsit hátradőltem székemben és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha körülnéznék a városban. Nehéz volt beleszokni az új környezetbe és az új beosztásomba. Így belegondolva minden tiszteletem a többi kapitányé, hogy bírják a melót. Ezen kívül nem csak új rangba kellett beleszokni, hanem az új környezetbe. Pár napja vagyok itt, de a délelőttök nagy részét kiteszi az, hogy eltaláljak a 10. osztag egyik pontjából a másikba. Furán éreztem magam így haoriban, mert általában Hanae-taichon szoktam látni, nem magamon. Ezt sem könnyű megszokni. Mikor reggel elindultam az irodába, félúton vissza kellett fordulnom, mert ott felejtettem a haorimat a szobában. Utána még kétszer sikerült eltévednem az osztag területén, miután megtaláltam az irodámat. Az osztag tiszjeinek a hozzáállása is furcsa volt. Megszoktam, hogy mindenkinek, aki magasabb rangú nálam illedelmesen kell köszönni, erre fel most nekem köszönget mindenki és feltűnően udvariasak velem. Ez az egész dolog mind új számomra még, de remélem, hogy mihamarabb beleszokom. Nagyot sóhajtva hátradőltem a székemben, majd rágyújtottam egy cigire gyorsan. Mostanában többet füstölgök a kelleténél, jobb lesz, ha visszafogom magam kicsit. Különben sem szokás az irodában dohányozni. Fejemben újra meg újra felötlött a gondolat, hogy de jó lenne kinézni a városba egyet, és végül rá is szántam magam a cselekvésre.
- Mégis hová mész? Itt hagyod az irodádat ilyenkor, a délután közepén? És ha valaki keresne? Kicsit több felelősséget kéne mutatnod a munkád iránt! -kérdezte csípősen Aoki.
- Csak kinézek a városba fél órára, hogy kiszellőztessem a fejem. Olyan nagy baj?!-kérdeztem vissza kissé ingerülten és "csakazértis" arcot vágva felkaptam lélekölő kardom és kiléptem az irodából. Mióta kineveztek, megnőtt az egy napra jutó dorgálások száma Aokitól, kezdett az agyamra menni, de sok mindent nem tudtam vele kezdeni. Az iroda ajtaja előtt megálltam gondolkozni. Sok ötletem nem volt, hogy mit csinálhatnék, aztán hirtelen beugrott az isteni szikra.
- Miért is ne? -kérdeztem magamtól, majd elindultam szobám felé, hogy magamhoz vegyek egy-két üveg sakét. Nem szándékoztam lerészegedni, de ennyi kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat nemde? Jókedvűen elindultam szobám felé, de néhány perc alatt el is ment a kedvem, mert szokás szerint sikerült eltévednem. Végül is vért izzadva sikerült eljutnom célomig, és magamhoz vettem 2 üveg sakét és egy doboz cigarettát a márkásabb fajtából.
~ Ettől csak nem fogunk fejreállni...-gondoltam magamban, mert nem csak magamnak szántam. Eldöntöttem, hogy meglátogatom barátom (és mentorom xD) Yuu-chant a 8. osztag kapitányát. Úgyis rég találkoztunk, felvidítom kicsit, és talán még némi tapasztalatot is szerezhetek tőle, vagy egy-két ötletet. Felpakolva a rakományt elszántan elindultam a 8. osztag területe felé. Rekord idő alatt értem oda, nagyjából fél óra alatt letudtam a hatalmas távolságot. Az, hogy ideértem a 8. osztag területére, felvet egy további kérdést. Hol találom Yuu-t? Az irodájában kéne először megnéznem, elvégre keptön, hol találnám meg, ha nem ott? (mondjuk az ivóban...^^)
Odaértem nagy nehezen az irodája elé, bekopogtam, majd beléptem. Senki sem volt ott, mily meglepő. Tovább indultam a folyosón és találkoztam egy tiszttel. Rákérdeztem, hogy mégis merre találom Sierashi-taichot. Nagy dadogások közepette sikerült kinyögnie, hogy a Kapitány éppen edzést tart az osztagban. Megköszöntem a segítséget és elindultam, hogy megleljem Yuu-chant. Nagy nehezen rátaláltam az edzőteremre, majd benyitottam. Jelen voltak vagy 10-en a teremben Yuu-n kívül. Szép sorban egymás mellett ültek a földön és áhitattal hallgatták, ahogy a mester terjesztette az igét és magyarázott. Csendesen belopóztam a terembe, hogy félbe ne szakítsam a monológot és vigyorogva néztem az eseményt. Hát igen, nem rég még én is a kapitány előtt ülő shinigamik közé tartoztam. Emlékszem, mikor első nap idegesen kopogtattam a 13. osztag kapitányi irodájának ajtaján, majd még idegesebben bemutatkoztam Hanae-taichonak. Hiába, a tisztelet meg marad felé akkor is, ha már én is kapitány vagyok. Révedezésemből felocsúdva hallgatom tovább Yuu-chan bemutatóját, majd egy különösen uncsi résznél jókedvűen odaszóltam a csapatnak.
- Látom megy az észosztás Yuusuke-tájcsó! Rég láttuk egymást, gondoltam megnézem, hogy bírod a strapát! - kiáltottam jókedvűen oda nekik, közben meglengettem a sakés üveget a kezemben Yuu felé és elindultam felé. Mikor kezet ráztunk gyorsan a tenyeremből az övébe csúsztattam az egyik doboz cigit, amivel tartoztam. Igazából nem egy egész dobozzal lógtam neki, de most nem fogok osztogatni.
- Ezzel még tartoztam... - mondtam kicsit halkabban aztán szembe fordultam a tömeggel, azok meg lestek, mint a moziban, hogy most mi lesz.

Ez a nap is pont úgy indul, mint a többi. Legalábbis a felkelés a szokásos tempóban megy. Félkomásan kibotorkálok az ágyból, s a fürdőszoba felé veszem az irányt. A körülöttem terjengő cefreszagból arra következtetek, hogy ismét egy unalmas estét töltöttem az irodában. Jaham, ahogy azt Móricka elképzeli. Természetesen ismét italozni voltam, hisz' mindig tudok okot találni az ünneplésre. Most például az volt az ok, hogy 149 évesen még mindig nem kopaszodok. Ez olyan szintű elégedettséggel töltött el, amihez foghatót még nem éreztem pályafutásom során. Ennek örömére természetesen rengeteg sakét fogyasztottam, de ez maradjon csak az én titkom. A zuhanyban egy felismerhetetlen nótát dúdolgatok, miközben úgy rázom magam, mint ahogy Brítni Szpírsz valamelyik elcseszett számára. Miután végzem a szükséges higiéniai procedúrával, nekilátok felöltözni. Drága Chiyo-chanomnak hála Haorim patyolat fehér, egyetlen folt sincs rajta. Örülök neki, hogy ilyen házias. Vigyorogva kapkodom magamra a göncöket, azután leállok reggelizni. A szokásos jelentéseket olvasgatom, közben lassan elfogyasztom a rizsből, pirítósból és zöld teából álló menüt. Szegényes kaja, viszont az én főzőtudományomat ismerve ez is fenséges lakoma. Legalább annak örülhetek, hogy nem gyújtottam fel az épületet. Újult erővel és fütyörészve indulok utamra. A folyosókon szambázva mindenkit vidáman köszöntök, érzem egy ez jó nap lesz. Még a hadnagyom morgása se tud lelombozni. Arcomon 100wattos mosollyal zuhanok bele a forgószékembe, azután jól megpörgetem magam. Rögtön rájövök, hogy ez szar ötlet volt, hisz' a másnapos gyomornak ez nem igazán tesz jót. Kissé émelyegve állok meg, s fejemet az asztallapon pihentetem.
~ Szerintem elfelejtettél valamit, Yuusuke... ~ - hallatszik Dotonryuu hangja a fejemben. Kérdőn nézek magam elé, míg Katai arcán gonosz vigyor suhan át. Ő tudja azt, amit én nem tudok. Szóval én tudom, hogy tudja azt, amit én most nem tudok! Áhh, csak összezavarom magam! Az agyamban lévő fogaskerekek lassan mozgásba lendülnek, bár a rajtuk pihenő rozsda nem igazán segíti ezt az akciót. Valamiért fontos a mai nap, ám az istenért se tudnék rájönni az okra. Zanpakutuom biztos emlékszik rá, de csak azért sem fogja elmondani nekem. Valami hülye nevelési probálkozása lesz ez megint, aminek célja a feledékenységem eltörlése. Ez már alapból elvetélt ötlet, hisz' a bevitt sake mennyiség fordítottan arányos az emlékezőkészséggel. Lövésem sincs, hogy honnan jött az előbbi gondolatmenet, de elég tudományosnak hangzik, szal' biztos így van.
~Az osztaghoz van valami köze...~ - teszem fel magamban az ötletet, majd hirtelen villanykörte gyúl a fejem fölött. - ~Hát persze! Ma van az osztag közös edzése, amit kivételesen én vezetek! Tudtam ám, hogy nem hagysz cserben agyam. Ó-ó, neee...!~
Az utolsó gondolat után máris pánikérzet alakul ki bennem. Eszeveszetten rohanok ki az irodából, ám hamarosan visszatérek, hiszen kardomat itt hagytam. Shunpora kapcsolva loholok végig az osztag területén, azonban még így is késésben vagyok. Igazán vehetnék magamnak egy noteszt, vagy valami határidőnaplót. Szépen felírogatnám a dolgaimat, s akkor nem felejtenék el semmit. Elmosódott árnyként száguldok és hamarosan lefékezek az edzőkomplexumunk előtt. Gyorsan lerugdosom a szandálomat, majd méltóságosnak szánt arckifejezéssel belépek a helyiségbe.
- Jó napot, Kapitány! - zengik kórusban az edzésre érkezett tisztek. Egy mosollyal és egy intéssel viszonozom a köszöntést, majd a mára szóló gyakorlatokról tartok kiselőadást. Természetesen mindannyian ismerhetik már ezeket, de azért én elmondom. Sikerül annyira belelovalnom magam, hogy még az ajtó nyílását sem hallom. Épp a szükséges koncentráció meglétéről pofázok, amikor valaki beleugat a monológomba. Értetlenül tekintek körbe, s már épp levágnám az illetőt, amikor felismerem benne Suket. a kezében lévő sakes üvegeket látva rögtön felderül a képem, majd ezt követően gyorsan kezet rázunk. Örömöm csak fokozódik, amint egy fulldoboz cigivel is gazdagodom. Egy biccentéssel elteszem, azután egy őrült ötlet fogalmazódik meg bennem.
- Emberek, bemutatom maguknak Watanabe Yuusuke Taichuo-t! - szólalok meg mélyen zengő hangon, miközben a férfi felé intek kezemmel. - Azért jött ő most közénk, hogy jól leitasson, de ezzel még várnia kell. Ehelyett egy rögtönzött bemutatót fogunk tartani a kapitányi erőszintekről. Igazán tanulságos lesz, szóval ajánlom az odafigyelést. Máskülönben wctakarítás lesz egy hétig, srácok...
Méltatlankodó morgás a válasz, de senkinek nincs ellenére, hogy nézőközönségként funkcionáljon. Mivel tisztában vagyok az erőmmel, így a kinti, fedetlen gyakorlótér felé vesszük az irányt. Lassan mindenki kisorjázik a dojoból, s én egy gyors Shunpoval máris a küzdőtér közepén termek. Felveszem szokásos kezdőállásomat, majd jobb kezemet előretartva intek Sukenak, hogy támadhat. A Mátrix című filmből lestem el ezt a mozdulatot és mindig is ki akartam próbálni. Ezen összecsapásnak köszönhetően, az életemben elvégzendő dolgok listája máris eggyel rövidebb lett. Rögtön kiterjesztem érzékeimet, aminek hatására ezüstkék aura izzik fel körülöttem egy pillanatra. A fény kihuny, de szemeiben még mindig tükröződik a tomboló lélekenergia. Shokoval való küzdelmem után már tudom, hogy ez sem lesz piskóta. Harcoltam már erősebb bountokkal vagy hollowokkal, ám küzdőstílusok sokban különbözik a miénktől, ezért izgalmas lesz összemérni tudásom egy hasonló képességű Shinigamival. Habár az utóbbi időkben érzem reiatsum növekedését, ám még nem tudtam élesben kipróbálni. Ez a kis gyakorlás erre is jó lesz.

Miután sikeresen félbeszakítottam Yuu mondókáját és elindultam, hogy túl essünk a kötelező formaságokon (kézfogás meg ilyenek), a nyolcadik osztag keptöne a hallgatóság felé fordult és bemutatott jelen levő tiszteknek.
- Emberek, bemutatom maguknak Watanabe Yuusuke Taichuo-t!
- Azért jött ő most közénk, hogy jól leitasson, de ezzel még várnia kell. Ehelyett egy rögtönzött bemutatót fogunk tartani a kapitányi erőszintekről. Igazán tanulságos lesz, szóval ajánlom az odafigyelést. Máskülönben wctakarítás lesz egy hétig, srácok...
Igazából csak a fele volt igaz ennek. Valóban inni és beszélgetni jöttem, de nem hinném, hogy én kellek ahhoz, hogy Yuu lerészegedjen, szóval nem kell itatnom ahhoz, hogy összejöjjön neki a dolog. Ahogy néztem a fejét a múlt éjjel össze is jött neki. A bemutatóhoz nem fűztem hozzá semmit sem, csak rábólintottam, úgysem árt a gyakorlás. Elindult szépen mindenki kifelé a teremből, Yuu-chan már az elején eltűnt egy shunpoval, nyilván villogni akart az osztaga előtt, én meg ráhagytam. Frissen kinevezett kapitányként nem akartam villogni, meg amúgy sem volt az én szakterületem az. Dehát Yuu-chan egy Hiróó, neki szabad, sőt kötelező. Utolsóként ráérősen kislattyogtam a többiek után kezemben a két üveg sakéval. Az ajtóban egy pillanatra megálltam, majd gyorsan körülnéztem, hogy senki sem lát e, aztán gyorsan húztam egy nagyot a sakéből, mert ki tudja mikor lesz rá újra lehetőségem, kiszáradni meg nem akarok! A zugivás után gyorsan visszaraktam a kupakot a helyére és folytattam ráérős lépteimet a küzdőtérre.
Yuu már a küzdőtér közepén állt és rám várt, közben integetett, mint valami rossz mátrixos figura, épp csak a napszemüveg hiányzott róla. Megint csak nem főztem hozzá kommentárt a dologhoz. Gyorsan odamentem a nézőközönség egyik tagjához és megkértem, hogy vigyázzon már a cigimre meg a sakékra, de hozzátettem, hogy pontosan tudom mennyi saké van az üvegben, meg mennyi cigi a dobozban. Egy frászt! Fogalmam sem volt, de talán annyit jelent már a kapitányi rang, hogy komolyan vegyék amit mondtam, még ha tök hülyeség is volt. Ennek örömére a tiszt úgy megrémült, hogy ugyan átvette a cuccokat, de rájuk sem mert nézni, meg a közelben ülők sem. Hitetlenkedve néztem rájuk, aztán úgy döntöttem, hogy nem kommentálom a dolgot. Nem hinném, hogy úgy nézek ki, mint valami sorozatgyilkos. Még egy utolsó pillantást vetettem a sakésüvegek felé, aztán fájdalmas búcsú közepette odashunpoztam Yuu-hoz a tér közepére. Kicsit úgy éreztem magam, mint abban a bizonyos számban...mi is volt a címe? "Kör közepén állok..." csak épp egy rakás tiszt vesz körül és nem jó barátok, na mindegy. Mintha Yuu egy kicsit unta volna magát.
- Heh, bocsi, de a saké meg a cigi mindenek felett, na jó, talán a nők felett nem, de hisz neked kéne a legjobban tudni. -jegyeztem meg vigyorogva. Aztán kicsit komolyabb módra váltottam magam, hisz mégiscsak egy kis harc elé nézünk éppen.
Ránéztem Yuu-ra, majd gyorsan végiggondoltam a helyzetet. Az nem volt kérdés, hogy az előttem álló keptön erősebb mint én, de ez nem jelentette azt, hogy nem tudnék alá fűteni. Gondoltam, ha már nézőközönség is van, akkor kezdjük néhány ütés-váltással.
Egy shunpoval megindultam Yuu felé és elkezdtem csapkodni szemből. Egyelőre mást nem akartam csinálni, a shunpozgatás közbeni ütés-váltás megfelel bemelegítésnek. Szemből, jobbról,balról, hátulról, megint szemből és így ment egy darabig. Yuu persze mindet kivédte, mert miért ne védte volna...
Kezdtem ráunni a dologra meg ahogy néztem Yuu-chan is, ezért az egyik szemből végrehajtott támadás után hirtelen hátra shunpoztam, majd kis lélekenergiát gyűjtöttem össze és Yuu-ra mutatva elmormoltam a parancsszót:
-Hadou 04: Byakuray! - nem volt valami veszélyes, de ahhoz épp elég, hogy Yuut elugrásra kényszerítse. Az akció után a nézőközönség felől nagy "úúúúúú" meg "ááááá"-zásokat lehetett hallani. Kicsit megálltam, hogy rendeződjenek soraink Yuuval, meg azért is, hogy ideje lenne már, ha ő is ténykedne valamit. Ne csak én támadjam folyton-folyvást.
Várakozva néztem Yuu-ra, hátha elindul végre felém.

Suke végtelenül lassan tolta ki a seggét a helyiségből, s a karom már kezd zsibbadni a Neo-s mozdulatsortól. Természetesen a cigi és a pia biztonságba helyezése az első, ez nem is kétséges. Eközben sikeresen befosatja a tisztemet, akinek a cuccait adja át. Gúnyosan mosolyogva csóválom a fejem, míg ő végre abbahagyja a készülődést.
- Heh, bocsi, de a saké meg a cigi mindenek felett, na jó, talán a nők felett nem, de hisz neked kéne a legjobban tudni. - szavait egy biccentéssel helyeslem, de nem pazarolom az időt felesleges fecsegéssel. Hirtelen Shunpora kapcsol és rögtön előttem terem. Nem épp a legokosabb taktika, de ő tudja. Ütéseit sorra védem ki, mindet messze eltolva magamtól. Nem sokra ment velük, habár izmaim kellőképpen bemelegedtek. Lehetséges, hogy alapból ez volt acélja és eddig csak szórakozott velem. Villanásokkal ugrándozik körülöttem, s majd minden oldalról egy ütést vagy rúgást indít felém. Alkarral vagy sípcsonttal hárítom az összeset, hisz' támadásai még túlságosan átláthatóak. Valószínűleg a szokásos shinigami norma szerint verekszik, amivel nem sokra megy egy olyan ellenféllel szemben, aki tökéletesen ismeri ezt. Nevetve táncolok el öklei elől, amikor egy utolsó próbálkozás után távolabb jelenik meg és a sűrűsödő lélekenergia jelzi, hogy Kiduot fog alkalmazni. A Byakuray vakító fénye felvillan egy pillanatra, ám egy apró szökkenéssel sikerül elkerülnöm. A mögöttem lévő falba kormos foltot égett, azonban a nézőközönségnek nagyon tetszik a lézershow. Rövid szünet áll be a küzdelemben, így ezt barátságos csevejre áldozom fel.
- Ejnye, Suke... - szólalok meg, de hangomban nevetés bujkál. - A villámlásoddal majdnem kilyukasztottad a haorimat. Most már te is tudod, hogy milyen drága dolog egy ilyen cucc.
Arcomon magabiztos mosoly tükröződik, majd hirtelen eltűnök a szemek elől. Magasabb sebességre kapcsolok, s druszám mellett jelenek meg újra. Meglepődni sincs ideje, amikor megérintem a vállát. A kettőnk között lévő erőkülönbség már most megmutatkozik, de jó lesz egy kis edzésnek. Legalább lerázom a rozsdát Dotonryuuról. A fehér kapitányi köpeny ismét fellibben, amint támadásba lendülök. Precíz ütésekkel próbálom rábírni a hátrálásra, több-kevesebb sikerrel. a Vaizardokkal való edzések során sok mocskos trükköt ellestem, így érheti még meglepetés a fiút. Persze nem Hiyoritól tanultam, hiszen abban az esetben most le kellene vennem a szandált és jól pofán vágni vele a 10. osztag kapitányát. Mivel én más harcstílust képviselek, ez az attrakció sajnos elmarad. Gyorsan leguggolok, azután megpróbálom kirúgni alóla a lábát. Szép kis zakózás lenne ebből, így jobban jár ha kitalál valamit ellene. Ismét használom a villámtáncot és több méterrel távolabb jelenek meg. Úgy illik, hogy démonmágiára démonmágiával válaszoljak. Mutató- és középső ujjamon azúr fény villan, amint elegendő reiatsut koncentráltam beléjük. Azonnal becélzom ellenfelemet, majd elharsogom a technika nevét. Csupán tájékoztatásképp, nem azért mert szükségem is lenne rá.
- Hadou 33: Soukatsui! - a lövedék iszonyú gyorsasággal hagyja el a kezem és indul romboló útjára. Felkavarja a port, ahogy elszáguld a talaj felett, s fáradhatatlanul tart Suke felé. Karjaimat összefonom mellkasom előtt, ebben a testhelyzetben várom, hogy mit lép a srác. Elég sok lélekenergiát koncentráltam az energiagömbbe, így ha minden igaz nagyot fog szólni. Lassan sétálok támadásom után, nekem nincs okom félni a robbanástól. Saját erőm biztosan elegendő lenne a megölésemhez, ám nem sok esélyt látok arra, hogy bekerüljek a nagy BUMM belsejébe. Így kissé unatkozó arckifejezést vágva szobrozok egy helyben. Yuusuke arcán mintha rémületet látnék, azonban nincs mitől tartania. Természetesen még utol tudnám érni a Soukatsui-t, ha valami rosszul sülne el. Habár jobban örülnék annak, ha saját erejéből tudná kivágni magát ebből a helyzetből. Biztos nem csak a két szép szeméért csinált belőle Hanae kapitányt, ezért elvárom, hogy bizonyítson. Nem csak erővel lehet legyőzni valakit, ezt én tudom a legjobban. Ha sikerül kitalálnia valami okosat, akkor még meg is lephet. Viszont én se most jöttem le a falvédőről, szal' az ötletének tényleg egyedinek kell lennie.

Miután ellőttem a kidout elég nagy távolság keletezett köztünk ahhoz, hogy megejtsünk néhány szót. Nem rajongtam túlzottan az ötletért, hogy egy fél osztag előtt kapjak ki Yuu-chantól, de már nem volt visszaút, így megpróbálom a helyzetből kihozni a legjobbat. Hogy aztán ez sikerül e, vagy nem, az majd kiderül.
- Ejnye, Suke... - A villámlásoddal majdnem kilyukasztottad a haorimat. Most már te is tudod, hogy milyen drága dolog egy ilyen cucc. - felelte Yuu közben arcán mosoly suhan át.
- Hát igen..-vigyorogtam én is. - Majd az edzés után iszunk a haorid tiszteletére, meg máséra is egyet..vagy kettőt. -vigyorogtam.
Pár pillanatig még egymást nézzük, aztán beindult a gépezet megint. Ezúttal Yuu támadott. Illetve arra tudtam csak gondolni, hogy ő támad, mert eltűnt a szemem elől. Hirtelen mellettem jelent meg és megérintette a vállam. Első reagálásként pislogtam egyet, aztán megfogalmazódott bennem az a megállapítás, hogy gyors. Egyből támadásba is lendül precíz ütéseket mér rám, nyilván azért, hogy hátráljak előle. Látványosabb volt, mint amit az előbb én csináltam, de azt csak bemelegítésnek szántam, nehogy elgémberedjenek az izmaink, meg ilyesmi. Látszott a mozgásán, hogy van benne bőven tapasztalat, nem mint nálam. Azért én sem voltam béna, csak híján voltam még tapasztalatnak. Egy ütés váltás után Yuu hirtelen leguggolt és megpróbálta kirúgni a lábamat. Időben reagáltam még és hátrébb ugrottam kicsit. Szép esés lett volna, ha megkapom ezt a támadást. Nem csak én ugrottam hátra, ő is hátrébb shunpozott. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy vissza akarja adni az előbbi kidout. Gondolatom be is igazolódott, éreztem, hogy energiát gyűjt össze, méghozzá nem is keveset.
~ Ejjha, nagy durranás van készülőben...-gondoltam.
Yuu ujjain kék fény kezdett megjelenni, majd becélzott engem és kieresztette a kidout.
- Hadou 33: Soukatsui! - ja hogy ezt akarja. Én itt kis mezei kidoukkal próbálom felvidítani, ő meg atombombát küld rám, gondoltam. Csodás. Nem is láttam mást, csak hogy egy nagy kék tűzgolyó repül felém, méghozzá gyorsan. Meg is lepődtem rendesen, azonban cselekednem kellett, méghozzá gyorsan, ha nem akarok rostonsült lenni. Lélekenergiát gyűjtöttem össze majd gyorsan és legfőképp halkan elmormoltam a kidou parancsát:
- Hadou 50: Rei no kuron! - klónom megjelent mellettem. Semmi más dolgom nem volt vele, csak ott hagyni a helyemen, és ő kapja be a támadást helyettem. Ha szerencsém van, sikerül átverni Yuu-chant és megtudom lepni hátulról, vagyis felülről. Ha nem, akkor így jártam. Egy próbát azért megért. Kicsivel több energiát összpontosítottam a lábaim alá, majd néhány másodperccel azelőtt, hogy a tűzgolyó elért volna, kilőttem a levegőbe egy shunpoval. Elég gyorsra sikeredett, alig bírtam lefékezni a levegőben. Csak remélni tudtam, hogy Yuu nem vesz észre ebből semmit. A következő pillanatban hatalmas robbanás jelezte azt, hogy a lövedék elérte klónomat. Megvártam, míg a füst nagyjából eloszlik, és hadd higgyék azt, hogy ott fekszek a földön megpörkölődve. Valójában én felülről szemléltem a helyzetet és aki a földön feküdt összeégve, az a klónom volt. Kezdtem lélekenergiát gyűjteni a kezembe. Ha már ő is akkor én is alapon. Megindultam a levegőben Yuu-chan felé és elkiáltottam magam a levegőben.
- Hadou 54: Haien! - mivel ebbe kicsivel több energiát engedtem, a láng is jóval nagyobb volt, mint alap esetben. Kiáltásomra Yuu-chan is felfigyelt gondolom. Azt nem tudtam, hogy képben van-e az dolgokat illetően, de jobban teszi, ha inkább a kidouval foglalkozik most. Miután elengedtem felé a lángot, földet értem nem messze klónom mellett, ami arra már eltűnt és vártam Yuu reakcióját. Figyelmem nem lankadt, bármikor feltűnhet előttem, vagy mellettem a 8. osztag kapitánya amilyen gyors. Arra már rájöttem, hogy a sebességre gyúrt rá nagyon, míg én inkább a precíz támadásokra alapoztam, és a gondosan kitervelt hadműveletekre. Majd meglátjuk, hogy a ködben hogy fog . Gyorsan körbenéztem a terepen, itt-ott robbanásnyomok, égésfoltok emlékeztettek arra, hogy ott történt valami. Lesz mit takarítani a közönségnek, ha ezt befejeztük, gondoltam vigyorogva.

Kiduom megállíthatatlanul száguld felé, ideje lenne cselekednie. Hirtelen mintha csökkenne a lélekenergiája, amit nem tudok mire vélni. A lövedék célba ér, s látom ahogy Suke teste összecsuklik, majd egy hangos pukkanással semmivé lesz. Gondolkodó arckifejezéssel pillantok az ég felé, ahol meg is találom kapitánytársamat. Nincs rajta sérülést, amit örömmel konstalálok. Újra lélekenergiát gyújt, s ismét egy támadó Kiduot készül használni. Több reiatsut áramoltat bele, szal' ez ütni fog, akármi is legyen. Kinyújtja jobbját és rám mutat, miközben elkiáltja magát.
- Hadou 54: Haien! - a lánggömb kitartóan közeledik felém. Ez bizony rendesen megpörkölné a bundámat, ezért inkább kivédem mielőtt meggrillezne. A narancsszínű lángok egyre közelebb jönnek, s már a támadás forróságát is érzem az arcomon. Egy pillanatra elmosolyodom, azután egy apró kört írok le a csuklómmal, miközben emelt hangon megszólalok.
- Bakudou 39: Enkosen! - kéken izzó erőtér vesz körbe azonnal, amelynek felületén eloszlanak a lángok. Habár alacsonyabb rangú technika, mint a Haien, mégis sikeresen ellenállt az eltörlő lángoknak. Ez talán azzal magyarázható, hogy a pajzsba vitt lélekenergia mennyisége pont megegyezett a Hadouéval, ezért kioltották egymást. A pajzs hamarosan darabokra törik, s én nyugodtan sétálok közelebb ellenfelemhez. A küzdőtéren még mindig ég itt-ott egy kis tűz. Az egyik figyelmetlen tisztnek még az egyenruhája is lángra kapott és most furcsa indiántáncot lejtve próbálja eloltani magát. Megcsóválom a fejem, majd gonoszan elmosolyodom. Nem kellene így derülnöm az embereim szerencsétlenkedésén, de ha egyszer olyan viccesek...! Kimért léptekkel megyek egyre közelebb Sukéhoz, eközben egy laza mozdulattal előrántom katanámat. Reiatsum elszabadul egy pillanatra, mázsás súlyként nehezedve a jelenlévőkre. Gyorsan visszafogom magam, hisz' nem akarom kiütni a közönségünket. Elérkezettnek látom az időt, hogy ne csak szavakkal, hanem acéllal is megmutassuk tudásunkat. Dotonryuu pengéje hidegen megcsillan a délután napfényben, amint fegyveremmel barátom felé mutatok. Hiába viccelődtem a rozsdával, a kard tökéletes állapotban van. Egy pillanatra a benne pulzáló erőre koncentrálok, majd szemeim ismét Yuusukéra fókuszálnak.
- Látom már, párviadalunkat nem az fogja eldönteni, mennyire értünk a démonmágiához... - szólalok meg elgondolkodva. - Hanem, hogy milyen szinten bánnunk a Zanpakutouval!
Katanámat függőlegesen magam elé emelem, ekképp tisztelgek ellenfelem előtt. Megpörgetem magam mellett, azután egy laza kezdőpozíciót veszek fel. Izmaim megfeszülnek, s elernyednek egy pillanatra. Minden porcikám kívánja már a harcot, hisz' a sok aktatologatás nem épp edzés a magamfajtának. Türelmesen várom, míg Ő is előveszi a kardját, csak utána látok neki a támadásnak. Nyitásként rögtön két Byakuray száguld felé, ám ezek csak az elterelést szolgálják. Kisebb robbanások közepette csapódnak be előtte néhány méterre, azonban a felrepülő homok és por rontja a látási viszonyokat. Fehér sólyomként töröm át a koszfelhőt, s lecsapni készülök. Dotonryuut a bal fülem magasságába emelem, hogy minél nagyobb lendülettel tudjuk odasózni egyet. Mikor már kellő távolságban vagyok, meglendítem a pengét és megpróbálom egy a válltól a csípőig tartó vágással megsebezni. Egy szaltóval térek ki előle, ha sikerül kivédenie támadásomat. Egy villámtánccal mögötte termek, de ezúttal egy hátrafelé tartó döféssel próbálkozok. Miután elvégeztem az előbbi kis kombinált támadást, fogom magam és távolabb shunpozok. Kíváncsian fürkészem Sukét, várva milyen hatással van rá az előbbi akcióm. Ha védte őket, akkor vidáman vigyorgok felé, ha meg nem akkor elgondolkodva mérem fel esetleges sérüléseit.
- A kard-kard elleni harc valahogy jobban bejön nekem. Te nem így vagy ezzel? - szegezem neki a kérdést, miközben még pihenhetünk is egy kicsit. - Távolból lövöldözni olyan snassz szerintem. Jah, és előző kijelentésedre visszatérve... Természetesen inni fogunk erre az összecsapásra! Nehogy már kárba vesszen az a drága rizspálinka.
Habár felelőtlennek tűnik a harc közbeni csevegés, én már megszoktam az effajta harcmodort. Érzékeim minden apró változásra odafigyelnek, szinte érzem a körülöttem fodrozódó lélekenergiát. „Tanítványom" felől is hasonló rezdüléseket érzek, ám az övé gyengébb és ismeretlen hideg árad belőle. Ez kissé gondolkodóba ejt, s már alig várom, hogy végre Shikait használjunk. Kíváncsi lennék milyen képességgel rendelkezik a Zanpakutouja.

Elindítottam Yuu felé a lángtengert és vártam, hogy történjen valami, vagy csináljon valamit. A lángoktól nem sokat látok, de biztos voltam abban, hogy ki fogja védeni a támadást valahogyan, vagy elugrik előle, vagy ilyesmi. Aztán megláttam a lángokon át halványan, ahogy mosolyog és apró kört ír le a kezével. Már tudtam, hogy mit fog használni, hisz én is használtam már jó párszor ezt a kidout.
- Bakudou 39: Enkosen!- szólalt meg és egyből aktiválódott a kidou.
Mikor találkozott a támadó és a védő démonmágia egymással hirtelen fénylett egy nagyot a pajzs, és úgy tűnt, hogy kioltják egymást. Gondolhattam volna, hogy kb annyi lélekenergiát ereszt bele a pajzsba Yuu-chan, mint amennyit én eresztettem a lángokba. Miután úgy ahogy kihunyt a tűz és a pajzs is eloszlott Yuu közelebb lépkedett hozzám. Közben a "nézőtéren" kisebb intermezzo ment végbe, néhány tisztek kigyulladt a ruhája. Ez van, gondoltam, miért nem vigyáznak jobban oda. Most nem fogok odamenni és sorban bocsánatot kérni tőlük, ezzel jár, ha két kapitány összeméri tudását. Yuu-chan még mindig közeledett felém és hirtelen előrántotta katanáját.
Éreztem, hogy a kolléga energiája egy pár másodpercre elszabadult kicsit, ezt a jelenlévő tisztek is megérezhették, mert rémült arccal néztek ide-oda. Hogy mit kerestek, azt nem tudom.
- Látom már, párviadalunkat nem az fogja eldönteni, mennyire értünk a démonmágiához... -szólalt meg töprengve. - Hanem, hogy milyen szinten bánnunk a Zanpakutouval!
- Ebben igazad van, a kidou csak kiegészíti a harcunkat, nem azzal dől el, bár volt már rá jó néhány példa. -adtam igazat Yuu-channak és kezdtem felkészülni a karddal vívandó közelharcra. Nemsokkal előttem megállt és arra várt, hogy előrántsam én is katanámat. Nem akartam neki csalódást okozni, így kihúzva a tokjából a kardom előbb Yuu felé emeltem, aztán felvettem az alapállásom és vártam, hogy mi fog történni. Aztán elkezdődött. Két Byakurayt küldött felém Yuu. nem rám célzott velük, inkább elém, nyilván elterelésnek szánta, vagy hogy a füsttől ne lássam, hogy honnan készül támadni. Védekezően magam elé emeltem a kardom és feszültem figyeltem, hogy honnan fog előbukkanni. Hirtelen előbukkant a füstből és felém tartott. Katanáját jó magasra emelte, hogy kellő lendülettel csaphasson le rám. Sikerült hárítanom a támadást, bár éreztem, hogy jócskán volt benne erő, kicsit csúsztam is hátra. Yuu egyből hátra is ugrott, nehogy vissza tudjak támadni. Mielőtt ellentámadást indíthattam volna, mögöttem termett egy shunpoval és hátulról próbált becserkészni. Épp időben fordultam hátra és tudtam hárítani a csapást. Ez már tényleg nem sokon múlott.
- A kard-kard elleni harc valahogy jobban bejön nekem. Te nem így vagy ezzel? -kérdezte Yuu a kis pihenő alatt. - Távolból lövöldözni olyan snassz szerintem. Jah, és előző kijelentésedre visszatérve... Természetesen inni fogunk erre az összecsapásra! Nehogy már kárba vesszen az a drága rizspálinka.
- Nekem is jobban fekszik az. Sosem voltam annyira jó kidouban, mint mondjuk kardforgatásban. -válaszoltam mosolyogva barátom felé.- És a sakét meg azért hoztam, hogy elfoggyon, szóval egy csepp sem maradhat belőle! Mellesleg jó lesz fertőtleníteni ideiglenesen a sebeket is, ha lesznek. -jegyeztem meg jókedvűen. Nem féltem YUu-chantól, de tisztában voltam vele, hogy erősebb nálam így bármi megtörténhet.
Lassan nekem is kéne csinálnom valamit, nehogy lankadjon a védelme. Ennyivel nem úszod meg, gondoltam. Kicsit gyorsabb tempóra gyorsítok én is és egy villámtánccal előtte termek. Katanámmal jól láthatóan a jobb oldala felé támadok, de ezt csak elterelésnek szántam. Bal kezembe lélkekenergiát gyájtöttem, majd a karddal való támadással egy időben hirtelen Yuu mellkasára mutatok és elmondom a parancsszót.
-Hadou 01: Shou! - nem volt valami hű de halálos támadás, mivel alig adtam hozzá energiát, meg amúgysem volt valami nagy durranás kidou, de azért ha sikerül, Yuu-chan repül hátra pár métert. Az előző támadásából tanulva én sem vártam meg a reagálást, goyrsan hátrébb shunpoztam és vártam.
Míg vártunk a kis pihenő alatt arra gondoltam, hogy esetleg átkéne lépni shikaiba, ezzel is emelve a színvonalat. Habár a barátom volt Yuu, mégsem ismertem még a shikai alakját, és ez egy kitűnő alkalomnak tűnt, hogy megismerjem. Úgy döntöttem, hogy lehívom katanám shikai alakját, és szerintem Yuunak sem lesz más választása. Ezt a gondolatom Yuu-channal is megosztottam.
- Mond csak Yuu, mit szólnál, ha magasabb szintre emelnénk a harcot? -kérdeztem vigyorogva. Barátom felé mutattam kardommal, majd kimondtam a parancsszót.
- Hyouketsu! Aoki! -szétáradt bennem a már jól ismert és annyira szeretett hideg levegő, amitől valamivel gyorsabb is lettem, bár még így is jóval lassabb voltam, mint a passzív képességem alatt. Kezemben is éreztem a hideg tapintást, amit jégcsapkardom nyújtott, és egyből magabiztosabb is lettem. Már csak Yuu-ra vártam, hogy ő is előhívja shikaiát és elkezdődhessen egy minőségibb csata.

Csodálkozva tapasztalom, hogy támadásaim fabatkát se értek. Vidáman megtapsolom barátom teljesítményét. Kimért, lassú léptekkel kezdek körözni körülötte, miközben szememet egy pillanatra sem veszem le a férfiról. Valószínű, hogy valós gyorsaságából még semmit sem láttam. Az igazat megvallva, még az erőm felét sem mutattam meg neki. Egész lényemből magabiztosság sugárzik, nincs okom félni Sukétól. Természetesen Vaizard képességeimet nem fogom használni, de így is hajtania kell, ha meg szeretne izzasztani. Katanám pengéje a földet éri, s lassan egy kör kezd kirajzolódni a küzdőtér laza homokjában.
- Nekem is jobban fekszik az. Sosem voltam annyira jó kidouban, mint mondjuk kardforgatásban. - hallatszik ismét kapitánytársam hangja. - És a sakét meg azért hoztam, hogy elfoggyon, szóval egy csepp sem maradhat belőle! Mellesleg jó lesz fertőtleníteni ideiglenesen a sebeket is, ha lesznek.
Épp válaszra nyitnám a pofám, amikor támadásba lendül. Shunpoval rögtön előttem terem, majd jobbról egy vágást próbál bevinni. Azonban a körülötte fodrozódó reiatsu vad táncba kezd, ami csak azt jelentheti, hogy Kidout készül használni. Egyetlen hátra szaltóval kitérek a démonmágia elől, azután egy szemvillanásnyi időre bemutatok egy tökéletes félkézenállás az alattam elsuhanó pengén. Gyorsan csavarral kijövök a fordulatból, s simán landolok a puha földön. Most pont háttal állok ellenfelemnek, ám biztos vagyok benne, hogy nem fog megtámadni. Lazán átpillantok a vállam fölött, míg Yuusuke ismét beszélni kezd.
- Mond csak Yuu, mit szólnál, ha magasabb szintre emelnénk a harcot? - teszi fel a kérdést, miközben arcán széles vigyor terül el. - Hyouketsu! Aoki!
- Azt mondanám, hogy vágjunk bele! - kiáltok vissza hasonló hangnemben, míg megérzem a hirtelen lélekenergia-növekedést. A környezet hőmérséklete mintha csökkent volna, így következtetéseim szerint jég típusú a Zanpakutuoja. Hamarosan én is cselekvésre szánom el magam, hisz' azonnal szólítom kardom Shikai alakját. - Me ga sameru, Dotonryuu!!
Elengedem a katana markolatát, ami azonban lebegve megáll előttem. Spirálisan homoszemcsék kezdenek körözni rajta, majd egy vakító villanás után immáron egy új fegyver tündököl a délutáni napfényben. A keresztvason egy sárkányfejt formázó faragvány jelenik meg, amelynek kitátott pofájából egy széles kőpenge bújik elő. Habár nehéznek tűnik, valójában pehelysúlyú. Eddig sem elhanyagolható gyorsaságom a duplájára nő, így még egy kapitánynak is nehezére eshet követni a mozgásom. Gyors mozdulattal megragadom a kard markolatát, s máris támadásba lendülök. Rakétakánt startolok eddigi helyemről, hatalmas porfelhőt kavarva magam mögött. Ellenfelem előtt csúszva fékezek le, ám eközben rögtön egy keresztvágást indítok felé. Fogást váltok a fegyveren és az éles pengét az alkaromhoz forgatom. A mozdulat közben megcsúszom, ezért egy elég esetlen döféssel próbálom átszabni kapitányi haorijának hátrészét. Nem sok hiányzik, hogy padlót fogjak, azonban még sikerül megőriznem egyensúlyom. Ismételten egy mátrixos mozdulattal suhanok el mellette, majd néhány métere tőle kifújom magam. Kissé remegő kézzel egy cigarettát veszek elő, s rágyújtok. A füst lomhán kacskaringózik az ég felé, míg a szervezetem örömtáncot jár. Hiányzott már a nikotin. Pár pillanatig élvezem az égett dohány füstjének markáns illatát, majd szemeimet Sukére emelem.
- Nem szeretném a drága rizspálinkát sebkezelésre használni, ezért lehetőleg ne sérülj meg. - utalok vissza kijelentésére, gúnyos mosollyal. - Ne félj, elpusztítjuk az utolsó cseppig!
Tekintetemben a határozottság csillog, hisz' ezen célt bármi áron el fogom érni. Úgy látszik átmentünk egy adok-kapokba. Mindig tartunk egy kis szünetet, így hagyva időt egy-egy újabb stratégia kidolgozására. A harctéren erre nem nagyon van idő, viszont ez csak egy baráti összecsapás. Figyelmesen várom, vajon mire lehet képes Suke Zanpakutuoja. Remélem a jégkockagyártáson kívül másra is lehet használni, habár ebben a nagy melegben talán jobban örülnék a kockáknak. Szám szélén ismét mosoly bujkál, miközben leengedett karddal várom mit lép ellenfelem. Bízok Dotonryuu képességeiben, ám egy tűzalapú fegyverrel kétségtelen előnnyel indulnék. Azonban van pár trükk a jó öreg sárkány tarsolyában, amivel még meglephetjük az újonc keptönt.

Miután lehívtam shikaiom arra vártam ,hogy Yuu-chan is hasonlóképp tegyen. Amúgy sem szerettem annyira a sima kanatás harcot, nem vonzott annyira, nem volt annyi lehetőség benne, mint shikaiban. Bár shikai nélkül is lehet alkotni, aláírom, de nekem az jobban tetszik, és szerintem Yuu is így van ezzel.
- Azt mondanám, hogy vágjunk bele! - szólt Yuu is jókedvvel és ő is lehívta a shikaiát.
- Me ga sameru, Dotonryuu!! -kiáltotta. Szinte azonnal éreztem, hogy lélekenergiája megugrik, nem csodálkoztam ezen, shikairól van szó, ráadásul egy kapitányéról. érdeklődve néztem, hogy mi fog kisülni a dologból, hisz nem tudtam, hogy milyen alapú Zanpakutoja van Yuu-channak. Kapitánytársam elengedte a kardját a levegőben, mire az elkezdett lebegni. Ezután mintha homokszemcsék kezdtek volna körözni a kard körül, ebből arra következtettem, hogy föld, vagy homok alapú a zankaputoja. Egy villanás után már az újonnan formát öltött fegyver volt előttünk. Keresztvasán egy sárkányfej díszelgett a pengéje pedig mintha kőből lett volna. Első pillanatban azt gondoltam, hogy elég nehéz lehet a pengéje miatt, aztán miután Yuu-chan megfogta a kard markolatát és támadásba lendült, fény derült rá, hogy igazából nagyon könnyű.
Yuu-chan egyből támadást indít ellenem. Olyan gyorsan shunpozott elém, hogy szinte alig láttam, és az utolsó pillanatban tudtam csak reagálni. Ebből megint csak arra következtettem ,hogy a gyorsaságra alapozik a shikai állapotban, illetve arra is. Bár az én sebességem is megnőtt egy kicsit shikaiban, ez semmi ahhoz képest, amikor aktiválom a passzív képességét. De arra még ráérünk, gondoltam. Yuu-chan előttem fékezett le és egy keresztvágással próbált ártalmatlanítani. Hárítottam támadását, ám hirtelen fogást váltott kardján és hátulról támadott újra. Nem sokon múlott, az utolsó pillanatban fordítottam meg kardom és hárítottam támadását, bár így is felszakította a haorimat egy kicsit. Észrevettem, hogy a támadás alatt mintha kissé elvesztette volna az egyensúlyát, visszatámadni nem tudtam azonban, mert egyből hátra ugrott egy újabb pihenőt elindítva ezzel. Nem voltak ellenemre az efféle szünetek, mert kifújhattuk magunkat, válthattunk néhány szót, és a következő támadást gondolhattuk ki, illetve készíthettük elő.
Gyorsan leellenőriztem haorim épségét, és fanyar mosollyal díjaztam, hogy sikerült kiszakítania. Az edzés után mehetek újat venni, örülni fognak nekem, hogy máris sikerült elszakítom. Yuu-chan közben rágyújtott egy cigire. Biztos hiánya volt már, látszott rajta. Én még indulás előtt rágyújtottam egyre, de azt is stikiben, mert mióta találkozgatunk Mitsukoval, nem igazán szoktam cigizni a jelenlétében, meg máshol sem. Bár eléggé nehezemre esett nem a cigire gondolni néha.
- Nem szeretném a drága rizspálinkát sebkezelésre használni, ezért lehetőleg ne sérülj meg. - hozta fel az előző témát a kis pihenőnk alatt. - Ne félj, elpusztítjuk az utolsó cseppig! -vigyorgott.
- Abban biztos vagyok! -feleltem én is vigyorogva és vetettem egy oldalpillantást a sakékra meg a cigimre, ami ott pihen a nézőtéren egy tiszt mellett. Első ránézésre sértetlen volt mind a cigi mind a sake is és ez így is van rendjén.
- Mellesleg...nézz már rá a haorimra..-zsörtölődtem kicsit. - Most vehetek egy újat .. ezt visszakapod! - nevettem el magam. Különösebben nem izgatott a haorim sorsa, de jó volt viccelődni vele. Lassan ideje lesz befejezni ezt a kis pihenőt, gondoltam. Hirtelen egy shunpoval kilőttem Yuu-chan felé. Félúton meglendítettem Aokit Yuu felé és útnak indítottam egy fagyhullámot. Sajnos a passzív képesség nélkül elég lomha, és az irányát sem tudom változtatni, de a ködömet még nem hívom le. Viszonylag közepes sebességgel haladt a hullám előttem Yuu-chan felé. Egy shunpoval kitérek oldalra és megtámadom Yuu-chant. Erősen nyomom hátrafelé, hogy ne tudjon olyan egyszerűen elugrani, mert pont a hullám vonalában helyezkedik el. Most én tesztelem kicsit, hogy mire képes. Folyamatosan nyomom hátrafelé, miközben a fagyhullám közelít kapitánytársam felé hátulról. Az utolsó pillanatban elugrok, hogy engem ne találjon el a saját támadásom, viszont Yuu-t kicsit meglököm, hogy elveszítse az egyensúlyát. Hátra shunpoztam, majd kíváncsian vártam, hogy hogyan vágja ki magát ebből a helyzetből. Arról nem volt kétségem, hogy megoldja valahogy, ám én egyelőre csak a kivitelezésre voltam kíváncsi.

A beállt rövid szünetet mindketten viccelődésre fecséreljük el, ám közben mindketten kissé kipihenjük magunkat. Megjegyzésére jóízűen felnevetek, majd egy hanyag vállrántással elintézem a dolgot. A kapitányi fizetésből akár hármat is tudnék neki venni, bár kétségtelen, hogy csak viccelt. Azonban következő megmozdulása már korán sem tartozik a humor kategóriájába. Hirtelen shunpora kapcsol, viszont a köztünk lévő erőkülönbségnek hála még úgy-ahogy látom Suket. Meglendíti Zanpakutuoját, s egy ezüstösen fénylő fagyhullámot indít el felém. Gúnyosan elmosolyodom, hisz' Ő sem gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen lomha támadás meg tud sebezni Engem. Már épp kitérnék egy lassú villámtánccal, amikor egy szemvillanásnyi idő alatt mellettem jelenik meg. Kardomat hihetetlen fürgeséggel kapom magam elé, így társam pengéje szikrát vetve csúszik el az sajátomon, ily' módon a testemet elkerüli a támadást. Apró vágásokkal operál, de túl közel van, hogy érdemileg védekezhessek ellene. Néhány másodpercnyi adok-kapok után erőteljesen megtaszít, aminek köszönhetően elvesztem az egyensúlyom.
Szinte lassított felvételként érzékelem, ahogy dőlni kezdek, míg szemem sarkából megpillantom a felém közeledő jégtechnikát. Elfecséreltem az időt a felesleges hátrálással, ezért már shunpoval se tudnék elég sebesen kitérni. Fogaimat csikorgatva gondolkodok valami elegáns megoldáson, amikor felvillan a villanykörte a fejem fölött. Fegyveremet egy határozott mozdulattal a földbe döföm, majd az esés lendületét kihasználva félkézenállásba tornázom magam. Rögtön a levegőbe lököm magam, azután orsóként pörögve repülök el a támadás fölött. Természetesen csak félsikert érek el, hisz' Dotonryuun, valamint haorim alján vastag jégpáncél növekedik egy pillanat alatt. A nézőközönség üdvrivalgással fogadja a kis akciómat, miközben halk puffanással földet érek a gyakorlótér laza homokjában. Vidáman kacsintok egyet Suke felé, s fennhangon elkiáltom magam.
- Sabaku no Arashi! - Zanpakutuom rögtön apró darabjaira robban, így könnyedén letörik róla a fagyos víz. Egyenruhám alját egy határozott ütéssel leválasztom, új divatot teremtve ezzel a haori-viselés terén. No igen, még a divatra is van időm odafigyelni! - Ezzel sikerült egy pillanatra megizzasztanod...
Vettem oda félvállról, eközben apró kőpengék százai kezdenek lassan körözni a testem körül. Shikaiom támadó technikáját alkalmaztam, viszont ellenfelem még nem látta ezen technikának a valódi erejét. Szinte észrevehetetlenül mozdítom meg a csuklóm, aminek hatására a földsárkány „pikkelyei" iszonytató sebességgel kezdik meg útjukat Watanabe Taichou irányába. Azonban nem érem be ennyivel. Tudom, ereje nagyobb, mint az átlagnak, ezért meg van rá az esélye, hogy megállítsa a lövedékeket. Ám gyors mérlegelés után egy újabb csapdát gondolok ki neki. A kőszilánkok lassan körbeveszik, ennek köszönhetően csökken a látómezője. Egy gyors villámtánccal fölé szökkenek, s lélekenergiát koncentrálok tenyereimbe, majd ismét elkiáltom magam.
- Bakudou 62: Hyapporankan! - fénylő kidoucső jelenik meg a kezemben, amelyet rögtön Suke irányéba hajítok. A démonmágia útközben még legalább féltucat ugyanilyen „csövet" hoz létre és suhannak megállíthatatlanul célpontjuk felé. Eközben karjaimat kitárom, ennek hatására a pengefelhő eloszlik, így újdonsült barátom szembe találhatja magát a 62. Ártalmatlanító módszerrel. Lazán, unatkozó arcot vágva várom reakcióját, amíg Dotonryuu ismét karddá áll össze a kezemben. Véleményem szerint ideje lenni ismét szintet ugrani, de inkább hagyom, hadd szólítsa előbb ő a Bankait, ha úgy gondolja. Még nem volt lehetőségem kipróbálni ellene magam, viszont úgy hallottam igazán impozáns sárkánya van. Nos, én (még) nem vagyok képes ilyen hókuszpókuszra, ezért kíváncsian várom, hogy mire is mennék ellene. Kétségtelenül sikerülne legyűrnöm, a kérdés csupán a sérülések száma és nagysága lenne.

Yuu-chantól kissé eltávolodva, hátrébb vártam és figyeltem, hogy hogyan vágja ki magát a szorult helyzetéből. A fagyhullám vészesen közel volt már, Ő pedig még nem csinált semmit sem. Lassan ideje lenne valamivel előrukkolnia, ha nem akarja egy jégkockaként leélni az életét bár feltudnám olvasztani, ne marról van szó, de akkor is, egy kapitány az egy kapitány, ki kell hoznia magát ebből a szorult helyzetből. Shunpozni már nem tud, egyrészt elvesztette az egyensúlyát, másrészt már alig pár méter van közte és a fagyhullám között, szóval igencsak kíváncsi voltam a kivitelezéshez. Aztán végre csinált is valamit Yuu-chan. Katanáját a földbe döfte, majd felemelkedett, és egyfajta balerina mutatványt bemutatva a lebegőbe tornássza magát, ezzel kikerülve a fagyhullámomat, ami így is eltalálta és megfagyasztotta a haorija alját, és a lélekölő kardját. Ezután földet érve vidáman kacsint felém, és a nézőközönség üdvrivalgásban tört ki. Hát igen, ez nem is harc, ez inkább mutatvány a tiszteknek, hogy mit is tud két kapitány. Persze éles helyzetekben komolyan vesszük a dolgokat, de hát ez csak egy baráti összecsapás, ezen nincs mit komolyan venni. Vigyorogva biccentek Yuu-chan felé, ezzel értékelve az előbbi mutatványát. Zanpakutoját darabokra robbantja, ezzel kiszabadítva a fagybörtönből, haorijának az alját pedig nemes egyszerűséggel leválasztja.
- Ezzel sikerült egy pillanatra megizzasztanod...- mondta, miközben katanájának a "maradványai" teste körül keringtek.
- Ezt elismerésnek veszem. - mondtam vigyorogva. - Legalább visszakaptad a haroimat ért károkat. - kacsintottam jókedvűen kapitánytársamra. Közben Yuu-chan figyeltem, mert jól tudtam, hogy most az Ő köre következik, tehát valami érdekes dolgot fog csinálni, viszonzásként az előbbi támadásomért.
El is kezdődött az következő kör, Yuu-chan alig észrevehetően megmozdította csuklóját, és ennek hatására a körülötte keringő darabok villámgyorsan elindultak felém. Aokit gyorsan magam elé kapva gondolkozni kezdtem, hogy hogyan kéne kivédeni ezt a támadást. Sok ötletem nem volt hirtelen, max egy fagyhullámmal, de szerintem azt simán kikerülnék. Még mielőtt valamit is csinálhatnék, elérnek a szilánkok hozzám, és én védekezően magam elé húztam Aokit, és vártam a becsapódást, ám nem történt semmi ilyesmi. Kinyitottam a szemem, és csodálkozva konstatáltam, hogy a katanája darabjai most engem vesznek körül, csakhogy valószínűleg nem engem védenek, hanem előlem takarják el a kint játszódó eseményeket, mert alig láttam ki a sok kis darab közül. Gyorsan kiterjesztem lélekenergia érzékelésemet, hogy legalább azt tudjam, hogy Yuu-chan mikor mozog, vagy ilyesmi. A körülöttem forgó szilánkok között épp elkapom egy pillanatra, hogy Yuu felugrik fölém a levegőbe.
~ Mire készül? - kérdeztem magamtól.
Biztos voltam benne, hogy támadni fog, mégpedig valami kidouval, vagy hasonlóval, de hogy mivel, arról gőzöm sem volt, mert szinte semmit sem láttam az engem körbefogó szilánkoktól. Aztán meghallottam azt a bizonyos parancsot fölöttem,
- Bakudou 62: Hyapporankan!
hirtelen eltűntek az eddig fogságban tartó szilánkok, és én megláttam, hogy éppen tucatnyi lélekenergiából álló fénycső száguld felém.
- Ebből baj lesz,ha nem találok ki valamit... - mondtam gondterhelten. Esélyem nem volt arra, hogy ezt időben kikerüljem. Vagy kitalálok valamit, vagy vége az összecsapásnak és én mozdulatlanul fogom végezni a küzdőtér közepén, hogy aztán a sok nézelődő röhögjön rajtam, hogy mekkora béna a 10. osztag kapitánya.
~ Nincs más választásom... - döntöttem el gyorsan, hogy mihez is fogok kezdeni. Behunytam a szemem és koncentrálni kezdtem. Gondolatban hívogattam Aokit, hogy jó lenne, ha végre jönne, mert bajban vagyok. Halványkék aura kezdett körvonalazódni testem körül, én pedig csendesen kimondtam a parancsszót.
- Ban-kai. - a következő pillanatban közvetlen 2-3 méteres körzetben átláthatatlan ködfelhő jelent meg, ezzel eltakarva, hogy éppen mi is játszódik le a közelemben. A felhőből hirtelen egy hatalmas fej, amihez egy hossz nyak, szárnyak, kezek bújtak elő. Néhány másodperc múlva a köd elillant, és előttem helyezkedett el Aoki, a maga 10-15 méter magas valójával. Kezemben pedig ott tündöklött a kardom új formája, a keresztvasnál egy sárkányfej, minek a szemei kéken világítottak, és a szájából jött ki a kard pengéje, ami körül halványkék jéghideg levegő fodrozódott, egyfajta auraként. A levegő is eléggé lehűlt a környéken, mivelhogy a sárkány tekintélyes hegyi levegőt hozott magával onnan, ahonnan jött. Mondanom sem kellett, és egyik szárnyát védekezően fölénk emelte, ezzel védve minket a kidoutól. Halk puffanások jelezték ,hogy a fénycsövek neki ütköztek a sárkány szárnyának, majd ott semmivé lettek. Hát igen, a sárkányok immunisak a gyengébb kidoukra, az erősebbeket viszont azért megérzik ők is. Körülvett a kellemesen hideg fagy aurám, amitől sebességem ötszörösére nőtt.
- Muszáj volt magasabb szintre emelnem a harcot YUu-chan, különben már vége lett volna...- magyaráztam vigyorogva.
- Souryuujin Aoki - mutattam be bankaiom, és sárkányom nevét és vártam, hogy Yuu-chan valamit csináljon. Nyilván nem maradhatott shikai formában, az ehhez már kicsit gyenge lett volna, még ha Yuu-chanról is van szó. Próbaként gondolatban utasítottam Aokit, hogy támadja meg kapitány társamat. Tett egy dübörgő lépést előre, majd a farkát meglendítve Yuu-chan felé csapott egyet. Ha nem kerüli ki, akkor rövidtávon a 4. osztaghoz kerül borda és egyéb csonttörésekkel.

Ajánlott zene: >>KATT!<<

Remek, remek. Minden úgy megy, ahogy azt elterveztem. Dotonryuu pengéi tökéletesen körbeveszik Suket, így alig lát valamit. Kidoum megállíthatatlanul száguld felé, de már félúton érzem, hogy nem fog célba találni. Rögtön megérzem, amint a töménytelen mennyiségű reiatsu kavarogni kezd ellenfelem körül, s immár a Bankai kiáltás is teljesen felesleges, hisz' tudom mi következik. Robbanásszerűen köd önti el a gyakorlóteret, miközben én még mindig a levegőben szobrozok. Talán ideje volna megmozdulni vagy csinálni valamit, de jelenleg sajnos túlságosan is lefoglal a látvány. Gigantikus lábak, majd szárnyak és végül egy egész sárkány materializálódik előttem, mintha csak most lépett volna ki valamelyik mesekönyv oldaláról. Valószínűleg egy normális ember most már fejvesztve menekülne, de lássuk be, nem vagyok normális. Arcomon ragadozószerű vigyor terül el, amint a lény felveszi teljes nagyságát. Az átható fagyos köd a csontomig hatol, azonban nem foglalkozok vele. Néhány másodpercig még bambulok egy csöppet, hisz' én is megengedhetek egy kis gondolkodási szünetet néha-néha. Ennek köszönhetően a felém lóduló farkat már csak későn veszem észre, így a kitérés lehetetlen. Legalábbis a mostani sebességemmel.
~A fene vinné el...!~ - kapok hirtelen észbe, miközben villámtáncok tömkelegével próbálok visszavonulni. Azonban a testrész túl vastag, ezért nem tudok kellő helyet biztosítani magamnak. Halkan elkáromkodom magam, miközben Zanpakutoum darabkái lassan visszatérnek hozzám, s ismét egy kardot alkotnak a kezemben. Ingerülten kezdek reiatsut gyűjteni, majd elkiáltom magam.
- BAN-KAI! - fényes energiarobbanás tölti be az eget, melynek középpontjában én vagyok. Fegyverem teljesen átalakul és egy ezüstszínű, könnyű vívókard alakját veszi fel. Egyetlen suhintással eltüntetem a füst- és fényfelhőt, azután fegyverem magam elé kapom, így fékezve meg a farok további útját. Elég hosszan sodródok a levegőben, de végül sikerül megállítanom. Kissé zihálva lököm félre az életemre törő képződményt, ezen idő alatt Suke szavai is eljutnak hozzám.
- Muszáj volt magasabb szintre emelnem a harcot Yuu-chan, különben már vége lett volna... - szól vigyorogva, azután bemutatja Zanpakutoujának második szintjét - Souryuujin Aoki.
- Jól döntöttél és ennek köszönhetően engem is válaszlépésre kényszerítettél... - zendül hangom, melyben nevetés bujkál. Magam elé emelem kardomat, majd én is bemutatom, ahogy az előbb ő tette. - Naiyajin Dotonryuu. Nem sokan láthatták eddig teljes formájában, s maradtak utána kellő ideig életben, hogy mesélhessenek róla. Viszont ne aggódj, te még fogsz tudni mesélni... Mondjuk egy nagy csésze sake mellett!
Amint szavaim elhalnak, vágyakozva tekintek az üvegek felé. Most viszont van még egy kis dolgunk, szal' kényszerítem magam a koncentrációra. Van egy olyan érzésem, hogy ha egy az előbbihez hasonló ütés eltalál, akkor az nem lesz valami kellemes. Mikor légzésem a szokásos ütemre lassul vissza, viszont-támadásra szánom el magam. Felemelem fegyverem, majd balommal megragadom az alkaromat. Lassan egy félkört rajzolok magam előtt, aminek hatására sorban gyémántlövedékek kezdenek materializálódni körülöttem. Újabb suhintás után már egy ezüstfényő energiapallos öleli körbe a karókat, s suhan az azúrsárkény felé.
- Naiya Saberu! - kiáltom el végül a támadás nevét, mintegy tájékoztatásként. Ám ennyivel nem érem be, hisz' így csak a nagy dög kap a jóból. Immár kétszer olyan gyors vagyok, mint Shikaiban, így nem jelent problémát egy szempillantás alatt kapitánytársam előtt teremni. Döfések és vágások kombinációjának tömegét indítom felé, azonban ezek csak elterelik a figyelmét. Ha végre kiesik a ritmusból, akkor egy a kard markolatára célzó szúrással megpróbálom lefegyverezni. Ezt még nem próbáltam, épp az imént fogalmazódott meg zseniális elmémben. Remélem bejön, s nem végzem Aoki egyik mancsa alatt. Minél inkább ki akarom zökkenteni, hogy hibázzon.
- Gyerünk-gyerünk-gyerünk! - ordítom újra és újra ás újra, minden szavamnak egy-egy erőteljes csapással adva komolyságot. Talán értelmetlennek tűnik, de remélem a kiabálás zavarja a koncentráló-képességét. A hideg acél villámgyors táncot lejt a testem körül, ami gyilkos körben ölel körül.

Yuu-chan igencsak furfangos módon csinálta az ellentámadást. A zanpakutojának a szilánkjaival körbevett, hogy ne lássak ki, és egy lekötő kidout használva próbált mozdulatlanná tenni. Természetesen, ha bekaptam volna a kidout, azzal véget ért volna a harc, ám ehhez még nem volt kedvem egyelőre, még tovább is lehetett volna húzni ezt a szép harcot. Ezt nem hagyhattam most, így előhívtam zanpakutom Bankai-át, ezzel is magasabb szintre emelve a harcot, na meg persze, hogy el tudjam kerülni a fényrudakat, amik felém száguldottak megállíthatatlanul. Néhány másodperc múlva materializálódott a sárkányom, és a fényrudak amúgy is kicsi útja véget ért azzal, hogy szétporladtak, Aoki szárnyán, mert ugyebár a sárkányok immunisak a legtöbb kidou ellen. Yuu-chanra néztem, aki csak vigyorgott. Hát igen, kevés ember lenne, aki ne futna ettől a jelenség elől, de persze Ő nem olyan, hisz jóval erősebb nálam ,így nem hinném, hogy lenne mitől félnie, bár ha nem vigyáz, kaphat 1-2 pofont Aokitól. Azzal, hogy előhívtam sárkányom, elég hideg levegő úszott be a küzdőtérre, ezzel az én sebességemet is növelve. Yuu-chan még mindig csak ott állt, és mivel amúgy is én következtem, Aoki meglendítette a farkát felé, hogy csináljon is valamit. Különös, mert nem én parancsoltam neki, mintha megérezte volna, hogy mit akarok. Úgy tűnik, hogy egyre jobban össze szokunk, és egyre jobban azonosulunk a harcban, ez pedig elengedhetetlen volt ahhoz, hogy sikerrel járjunk egy harcban, ha együtt harcolunk. Valamin igen gondolkodhatott Yuu-chan, mert kicsit későn vette észre a felé irányuló támadást. Valamit csinálnia kellett volna, ha nem akarta palacsintaként leélni hátralevő életét. Gyors shunpok sorozatával próbált kikerülni a támadás elől, vagy legalább menekülni előle, hogy el ne érje a súlyos tüskés farok, de ez nem volt elég. Hirtelen elkiáltotta azt a parancsot, amit én is az imént használtam, vagyis Bankaiolt. Feszültem figyeltem, hogy mi lesz az eredmény, hiszen még nem láttam Yuu-chan bankaiát, szóval most itt volt az alkalom, hogy megismerhessem. Lélekenergiája hirtelen megugrott, és kezében ott virított katanájának bankai alakja, ami egy vivókardhoz hasonlított leginkább. Mivel shikai formában inkább a sebességre épített, arra gondoltam, hogy valószínűleg bankaiban is arra fog, bár ez egyeltalán nem volt biztos, mert az hogy shikaiban meg bankiban milyen a kard típusa, nem függött össze.
Odaszóltam Yuu-channak, hogy kénytelen voltam bankaira kapcsolni, hogy színvonalasabb legyen a harcunk, na meg hogy ne kapjak ki, erre ő is viccesen reagált.
- Jól döntöttél és ennek köszönhetően engem is válaszlépésre kényszerítettél...- szólt viccelődve.
- Naiyajin Dotonryuu. Nem sokan láthatták eddig teljes formájában, s maradtak utána kellő ideig életben, hogy mesélhessenek róla. Viszont ne aggódj, te még fogsz tudni mesélni... Mondjuk egy nagy csésze sake mellett! - mondta vigyorogva.
- Ejjha, akkor most meg vagyok ezzel tisztelve! - válaszoltam. - Tényleg! Meg van még a saké?! - kérdeztem hirtelen, és reméltem, hogy nem itták meg, vagy nem törték össze az üvegét. Odanéztem a nézőtérre, ahol szerencsére még ott volt mindenki, és éppen tátott szájjal kapkodta a tekintetét hol rám, hogy Yuu-chanra. Elégedetten nyugtáztam, hogy tetszett a közönségnek az eddigi "munkánk", szóval gond nem volt egy szál sem, bár azt még nem tudták, hogy ők fogják eltakarítani a romokat, de ezt ráértek megtudni a harc után is. Visszanéztem Yuu-chanra, és meglepve vettem észre, hogy ő már támadásba lendült, vagy legalábbis valami olyasmit csinált. Karjával egy félkört rajzolt a levegőbe, és ennek hatására, valamiféle lövedékek jelentek meg a levegőben. Talán gyémánt lehetett, mivel erre utalt a neve is. Elkiáltja a parancsszavát, majd a lövedékek megindultak, de nem felém, hanem Aoki felé. Gondolnom sem kellett rá, a sárkány nyomtam egy hatalmas ugrással elrugaszkodott a földről, és a levegőbe emelkedett, hogy kikerülje a támadást. Kidouk ellen többnyire védett volt, ám a zanpakutok támadása ellne koránt sem, szóval nem kellett volna megsérülnie. Ettől kicsit megnyugodtam, mert hiába oktatott ki mindig is Aoki, azért aggódtam érte, ha harcról volt szó, bár arról vitatkozhatnánk, hogy ki bírt ki többet egy harc alatt, én, vagy ő. Fellélegezni azonban nem tudtam, mert Yuu-chan addigra eltűnt, és egy szempillantás múlva előttem jelent meg. Hihetetlen sebességgel rendelkezett, jóval gyorsabb volt mint én, bár az én sebességem is megnőtt a bankai miatt, de még így sem voltam gyorsabb nála. Éppen sikerült magam elé kapnom kardom, és hárítottam az ütéseket, amiket Yuu-chan mért rám. Yuu-chan közben ordibált az ütéseknél, hogy miért, azt nem tudom, de ha valami célja volt ezzel azt elérte, mert az egyik ütésnél megcsúszott a kezemben a kard, és még mielőtt Aoki odaérhetett volna, hogy "odébb tessékelje" Yuu-chant, kiesett a kard a kezemből, ezzel pedig le lettem fegyverezve, ami azt jelentette, hogy kikaptam.
- Te nyertél..- mondtam kapitánytársamnak vigyorogva. - Csak engedtem magam, nehogy beégj a tisztjeid előtt. - nevettem el magam, majd katanámat visszaállítottam az alap állapotába, és megvártam, míg Yuu-chan is hasonlóképp tesz. Ezek után odamentünk a közönséghez, akik közben tapssal és fütyülésekkel díjazták akciónkat, és visszaszereztem a cigimet, és az isteni sakét. Mielőtt elindultunk Yuu-chan kiosztotta a tiszteket, hogy menjenek és szépen takarítsák fel a romokat, akiknek ez persze nem tetszett, de végül is megcsinálták, mert nem akarták a kapitányukat magukra haragítani. Ezután kezet ráztunk, és elindultunk, hogy elfogyasszuk a sakét...az aznap estére már nem emlékeztem egyé okok miatt. (xD).



//Köszi a játékot! //