*Természetesen már megint őt küldték el Uraharához valami gyanús eredetű csomagért... Ott pedig a várakozásoknak megfelelően Jinta baseballütője "köszöntötte", aminek köszönhetően kisebb verekedéssé fajult ismét látogatása. Csak tudná, hogy mit élveznek ebben társai. Vagyis tudja - azt, hogy nem ők a céltáblák éppen...
Leplezetlenül morogva sorolja el a listát, amivel küldték, és amelyre természetesen több karton cigaretta is fel van írva számára, majd kivételesen szó nélkül várja meg, amíg összekészítik neki a pakkot.*
- Na ne...
*Nyekken fel a nagy mennyiségű áru láttán, amit neki kell a raktárba cígölnie, végül összeszedi magát - ezt egy újabb szál cigire való rágyújtással éri el -, és felveszi a szatyrokat, majd indul is hazafelé. Előbb azonban még megbeszéli Uraharával gyorsan, hogy melyik cucc kinek kell, és mit kér értük a zöld kalapos.
Az utcára lépve meglepetten konstatálja, hogy már besötétedett. Fenébe, hogy mindig ennyi ideig eltart a beszerzés... Bár jobb szereti, ha már kevesebben vannak a városban, és nem látják annyian. Külseje miatt egyébként is megbámulják általában, no és persze oldalán függő katanája sem lehet az emberek számára megszokott látvány...
Aztán hirtelen megtorpan. Mintha ugyanis valamiféle különös lélekenergiát érezne - talán egy erősebb arrancarét... Így hát figyelmesen néz körül, a reiatsu tulajdonosa után kutatva.*

Miután sikeresen felkeltem Azura-chan segítségével, Aizen-sama tróntermébe baktattam. Megállva a hatalmas kapu előtt próbáltam ismét szabályossá tenni légzésemet, miközben átgondoltam miért is vagyok itt. Egyszerű kérés, még is kínos.
~ Elég viccesen hangzik, hogy a Segunda Espada az állatkertbe szeretné vinni a fracciónját, de mit tehetnék? Kár volt megvenni neki azt a fekete felmosórongyot… - csóváltam meg a fejemet még utoljára, majd erőt véve magamon benyitottam.
- Elnézést a zavarásért Aizen-sama… - szavaimat egy mély meghajlás követte, majd így folytattam. - … de szeretnék kérni valamit öntől! – ekkor intett Las Noches ura, hogy felegyenesedhetek.
- Mi lenne az? – meglehetősen szűkszavú volt az ex-kapitány, de hangja most is nyugodtságot és hidegséget mutatott.
- Engedélyt szeretnék kérni a Karakura városba való átmenetre. Sajnos Azura-chan már napok óta nyaggat azzal, hogy elvigyem őt az állatkertbe és mivel ma nem osztott rám küldetést, úgy gondoltam jobb letudni. – a férfi rezzenéstelen arccal hallgatta mondandómat, néhol bólintott egyet.
- Legyen. De cserébe szeretném, ha egy kicsit nyomoznál. Azt a hírt kaptam, hogy mostanában bővült a vaizardok száma, szeretném, ha kiderítenéd, hogy hány új shinigami rendelkezik hollow erővel… - látszólag egyáltalán nem lepte meg a kérésem, sőt! Úgy látszott számított rá és ezért nem küldött még egy arrancart se a feladat teljesítésére.
- Értettem. – hajoltam meg ismét, majd miután intett, felegyenesedtem és elindultam Azura-chanért. Miután átléptünk Karakurába, azonnal az állatkert felé vettük az irányt. Pár óra vita után, aminek tárgya az volt, hogy Azura-chan kiskorú-e vagy nem, végre sikerült beverekednünk magunkat az állatkertbe.
- Kellett nekünk Gigai-t szereznünk. – morogtam, de az arrancar mintha meg se hallotta volna a kezemnél fogva elkezdett rángatni az egyik ketrectől a másikhoz. 4 óra szenvedés után mindent megnéztünk és mehettünk haza, ám még volt egy feladatom.
- Te menj haza, nekem még van egy kis dolgom. – mondtam. Meglepődve láttam, hogy a lány most olyan volt, mint egy kis angyal. Végre tudtam, hogy le lehet kenyerezni… Miután eltűnt a fekete átjáróban, én a legnagyobb mennyiségű vaizard lélekenergia forrása felé indultam. Sonidoval haladtam egy darabig, ám ekkor egy újabb vaizard Reiatsuját éreztem meg. Az energia tulajdonosa villámgyorsan közeledett felém.
~ Hmm… Úgy tűnik ezt a küldetést sem fogom megúszni harc nélkül. – feküdtem le az épület tetőére, amin éppen álltam. Rövid időn belül megérkezett a vaizard.
- Jó estét! – álltam fel egy hatalmas nyújtózkodás kíséretében. – Mi járatban itt?

~ Szóval arrafelé lesz. ~
*Fordul az érzékelt lélekenergia irányába és a kezeit lefoglaló csomagokkal együtt el is indul az épület teteje felé. Biztos az a jelenlegi őrhelye Aizen kutyájának... A fene se gondolta volna, hogy már az arrancaroknak is vannak ilyen kihelyezett karakurai felügyelőik, de nem valami meglepő, ahogy jobban belegondol. Biztos Aizen is szemmel tartja az itteni eseményeket...
A tető másik végébe érkezik, mint ahova az ismeretlen ellenfelet betájolta. Aztán megtorpan - kis híján orra is bukik a nagy lendülettől -, és leplezetlenül kiül arcára a meglepettség, amikor észreveszi a mozdulatlanul fekvő arrancart... Az kizárt, hogy már nem él, hiszen akkor nem kellene éreznie a reiatsuját...
Ekkor fordul meg először fejében a gondolat, mely szerint most még épp vissza tudna fordulni, és ha történne valami esetleg, könnyedén le tudná tagadni, hogy találkozott volna valakivel...
Nincs túl sok kedve harcba bonyolódni már, bár ez a fetrengő alak elég könnyű célpontnak tűnik. Viszont azt sajnos valószínűbbnek tartja, hogy az arrancar csak arra vár, hogy Shun közelebb merészkedjen hozzá, hogy aztán orvul rátámadhasson... Emiatt egyelőre csak távolabbról figyeli az ismeretlent, aki - mintha csak olvasna a fejében, és bizonygatni akarná, hogy helytelen a vizard gondolatmenete - pár másodperc múlva feltápászkodik, majd nagy nyújtózás keretében köszönti.*
~ Ez... aludt?! ~
*Kerekedik el szeme a jelenet láttán, és ez a reakció elég észrevehetően ki is telepszik arcára.*
- Akkor lett volna jó, ha nem találkozunk... Kotródj innen addig, amíg sérülés nélkül megúszhatod!
*Kiált vissza rövid idő múlva, miután sikerült összekaparnia maradék méltóságát és lélekjelenlétét. Ezalatt óvatosan leteszi a szatyrokat maga mellé a földre, kezét pedig zanpakutója közelébe csúsztatja. Nem szándékozik harcolni egyelőre, azonban, ha bármi baja esik a csomagoknak, különösen a legfrissebb nikotinadagjának, nem fog jótállni magáért...*

Jót mosolyogtam a nő arckifejezésén, a fene se gondolta volna, hogy egy alvó arrancar ilyen nagy megdöbbenést kelt egy vaizardban.
- Akkor lett volna jó, ha nem találkozunk... Kotródj innen addig, amíg sérülés nélkül megúszhatod! - kiált vissza egy rövid totojázás után. Szatyrait óvatosan leteszi maga mellé a földre, miközben kezét pedig zanpakutója közelébe csúsztatja.
- Jajj, úgy tűnik valaki bal lábbal kelt fel… – vigyorodtam el, miközben Bendito Diablo-t visszakötöttem a derekamra. Egy darabig farkas szemet néztünk, míg nem meguntam a helyzetet és ledobva magam a földre akár egy gyerek, egy üveg sake-t vettem elő.
- Akkor nincs választásom… - ekkor elkezdtem matatni, majd diadalittasan előrántottam egy üveget. - Sake-t? – pillantottam rá a nőre, miközben kiöntöttem magamnak egy adagot. Valójában sohasem bírtam az alkoholt, de mivel egyáltalán nem szándékoztam harcba bocsátkozni úgy gondoltam, hogy jobb ital közben beszélgetni…
- Lenne pár kérdésem, és ha azokat megválaszolod, akkor békében távozhatsz… akár csak én. – kortyoltam bele az italomba, majd meg se várva a vaizard válaszát folytattam a szent beszédet. – Szeretném megtudni, hogy összesen hány vaizard van… és hány új halálistenről tudsz, aki ebben a hónapban jutott hollow erőhöz? – hadartam el gyorsan, arra gondolva, hogy milyen jól is járok, ha nem kell mélyebbre ásnom magam és harc nélkül meg tudhatom az Aizen-samanak fontos információkra a választ. Várva a vaizard-ra kitöltöttem neki is a Sake-t és felé nyújtottam reménykedve, hogy elfogadja.

- Cöh...
*Csak dühös ciccegésre futja egyelőre Shuntól, amikor hallja az arrancar újabb megjegyzését, miközben egy pillanatra sem veszi le tekintetét a másikról. Hogy aztán a következő pillanatban mogorva tekintetét ismét felváltsa a megrökönyödés... A férfi ugyanis egyáltalán nem zavartatva magát, lehuppan a földre, majd kotorászni kezd ruhájában. Vajon mi a fenét akar előszedni?*
- Szaké?!
*Nyekken fel a kelleténél hangosabban az előkerülő üveg láttán - eddig még nem igazán találkozott olyannal, aki egy potenciális ellenséggel találkozva nekiállt volna békésen iszogatni és pihengetni... Ezzel együtt azonban egyre gyanúsabb a másik. Biztosan csak azt akarja elérni, hogy lankadjon Shun figyelme, és akkor lecsaphasson... De azt az örömet nem fogja megadni neki!*
- Szerinted hagyni fogom, hogy leitass?!
*Morogja a kérdés hallatán, és folytatná is felhorkanását - például valami olyasmivel, hogy az arrancar nincs abban a helyzetben, hogy ajánlatokat tegyen és egyebek -, ha nem folytatná az idegen szinte azonnal a monológot... Csak felháborodottá váló arckifejezése árulkodik véleményéről. Méghogy válaszoljon ezekre a kérdésekre! Majd pont Aizen szolgáinak fogja részletezni a raktár összes lakójának magánéletét...*
- Mit képzelsz... Nem tartozom jelentéssel nektek!
*Sziszegi dühösen, és egy mozdulattal előrántja zanpakutóját, majd támadóan maga elé szegezi a fegyvert. Szabad kezét egy pillanatra szintén maga tartja, jól látszik, hogy kidou-t akar használni - aztán mégis visszaereszti. Egyelőre inkább megpróbálja visszafogni magát...*

Csöndben hallgatom végig a vaizard nyavalygását, néha egy-egy fejcsóválással fűszerezve.
- Szerinted hagyni fogom, hogy leitass?! Mit képzelsz... Nem tartozom jelentéssel nektek! – a nő előrántotta a kardját, ám ezzel mit sem törődve szúrósan pillantottam ellenfelemre, majd csekély Reiatsut gyűjtve a sonido-val és mellette jelentem meg miközben a kezébe nyomtam a szakés csészét, majd egy újabb sonidoval eredeti tartózkodási helyemen jelentem meg.
- Yare-Yare, vaizard-chan! - vigyorodtam el remélve, hogy az ilyen megszólításokat az ellenfelem nem tűri. - Nem illik az ilyen ajánlatokat elutasítani, vagy… ha egy kis alma lével kínálnálak, elfogadnád? – dörzsöltem meg a szememet továbbra is egy gúnyos vigyor kíséretében.
- Most pedig térjünk a tárgyra! – mint ha meg sem hallottam volna az előbbi elutasítást, folytattam. – Hány vaizard él a raktárban és hányról tudsz Soul Socety-ben? – ismételtem meg a kérdésemet reménykedve, hogy ezúttal megosztja velem azokat az információkat, amiket tudni szeretnék.
~ Ha ismét megtagadja a segítséget, akkor kénytelen vagyok erőszakhoz folyamodni… Mily’ szégyenletes dolog! Egy férfi, nőre támad… - sajnos már sokszor volt arra példa, hogy egy nővel kellett harcolnom, még sem tudtam megbarátkozni a dologgal. Vannak olyanok a gyengébbik nemből, akik legyőztek, ezért már tudom, hogy sohasem szabad lebecsülni valakit a hovatartozásáról.

*Bele se gondol, mi lehet róla a másik véleménye. Bár már rég túllépett azon, hogy érdekelje ez a téma... Ugyanolyan hevesen és rendületlenül tartja maga előtt zanpakutóját, és meg sem fordul fejében, hogy tényleg nem akar harcolni vele az arrancar.
Aztán csak annyit érez hirtelen, hogy valami pohárfélét szorongat szabad kezében - ennek következtében az eddigieknél is értetlenebbül néz maga elé, majd a kezébe nyomott szakéscsészét veszi szemügyre. Nem foglalkozik azonban sokat a porcelánnal, ugyanis ekkor valami újabb súlyos sértés jut el tudatáig. Még hogy ilyen mézesmázosan szóljon valaki hozzá, ráadásul még channak is titulálja! Az meg csak rátesz egy lapáttal, hogy utána kioktatják az illemről... Elég volt ezt gyerekkorában végigszenvednie, nem szándékozik feleleveníteni ismereteit újra a viselkedéskultúra témakörében...*
- Ugyan már! Nem vagyunk barátok, akár meg is mérgezhetnél valamivel...
*Folytatja tovább az ellenkezést, morcos arcot vágva és még mindig teljesen elvörösödve az előző megszólítások miatt. Ha nem szorongatná zanpakutóját maga előtt továbbra is, még talán karjait is keresztbe fonná nyomatékosításként... Hát igen, Shun ilyenkor leginkább egy durcás kislányra hasonlít...*
- Nem tudom... Az esetek többségében egy egész hadseregnyinek tűnnek...
*Vigyorodik el gúnyosan az újabb kérdés hallatán, kicsit erősebben szorítva a markolatot, majd hozzáfűzi:*
- Nem vagyok kiképezve statisztikai adatok gyűjtésére...
*Fejezi be a mondatot, majd a csészét nemes egyszerűséggel messzebbre hajítja, hogy másik kezével a kard hüvelyét foghassa meg - mintha érezné, hogy az arrancar türelme fogytán van, és már nem tudja sokáig elhúzni a harc kezdetét...*

A vaizard várkozáson felülmúlt! Alakítása talán még Aizen-sama színész készségein is túltesz, ami eléggé megdöbbentett. Hogy valaki ilyen hirtelen váltson a 11. osztagot megszégyenítő harcmániából ártatlan kislánnyá…
- Ugyan már! Nem vagyunk barátok, akár meg is mérgezhetnél valamivel… - váltott ismét kegyetlen hangnemre, ami így hirtelen kissé megrémített, de arckifejezését látva rögtön ismét visszatért életvidámságom.
- Áhh… Most lebuktam! – vakartam meg kínosan mosolyogva a tarkómat, majd folytattam. – Az előtt, hogy válaszolnál a kérdésemre, szerinted megmérgeznélek? – pillantottam rá, de ő még válaszra sem méltatott, inkább más vizekre úszott.
- Nem tudom... Az esetek többségében egy egész hadseregnyinek tűnnek… - vigyorodott el, aminek láttán földre szegezett tekintettel kínosan elmosolyodtam.
- Ez esetben sajnos ritkítanom kell rajtatok, hogy a hadsereg, csupán egy foghíjas társaság legyen, ami Aizen kísérleteit és Soul Socety egyik törvényének megsértését szimbolizálja. – tekintetem megváltozott. Az eddigi kedves, jámbor lélek elé egy harciasabb került.
- Nem vagyok kiképezve statisztikai adatok gyűjtésére… - válaszolt a kérdésemre, majd elhajította a csészét.
~ Tudja, hogy milyen drága az ilyen porcelán? Ezért perelni fogok! – vigyorodtam el ismét tudva, hogy Aizen-sama kedvenc csészéi is ilyesmik, ezért majd lopatok egyet magamnak Azura-channal.
- Nos, úgy tűnik, hogy a harcot sehogy sem kerülhetem el. Milyen szomorú… - emeltem fel a bal kezemet, majd a már ott lévő energiát nemesi egyszerűséggel egy cero-vá sűrűsítettem és ellőttem, reménykedve, hogy a vaizardot meg fogom tudni lepni, mivel a legtöbb arrancar plusz lélekenergiát szokott gyűjteni, ellenben velem.

*Mi tagadás, az meg se fordult a fejében, hogy felesleges lenne mérget tenni a szakéba, ha egyszer konkrét adatokra kíváncsi a másik. És hát egy halott alanyból egyértelműen "kissé" nehéz lenne kiszedni a válaszokat...*
- Megmérgezel, és utána megzsarolsz, hogy csak akkor adod ide az ellenszert, ha elmondom, amit tudni akarsz... Mint valami krimiben...
*Vág vissza rövid gondolkodás után, hogy bebizonyítsa, neki van igaza - pillanatnyi zavaráról az árulkodik, hogy a földet pásztázza tekintetével, nem pedig az arrancarra néz. Ami persze nem túl jó húzás ilyenkor, hiszen bármikor rátámadhatna a másik...*
- Ó, van már foghíjas a repkedő papucsoknak köszönhetően...
*Néz mélyen a másik szemébe a következő pillanatban először gúnyos vigyorral, a mondat befejezését hallva azonban egyre inkább elkomolyodik arca. Az sem kerüli el figyelmét, hogy az arrancar tekintetében sem a kedvesség és a jóindulat ül már - és nem is kecsegtet sok jóval...*
- Aizen sértette meg a törvényeket, nem pedig mi! Ő csinált belőlünk ilyen "korcsokat"!
*Fakad ki dühösen néhány másodpercnyi farkasszemnézés után. Az idegen pontosan eltalálta, mivel tudja leggyorsabban felhúzni Shunt... Megint azok a vegyes érzések kerítik hatalmába, amik ilyenkor mindig: egyszerre utál ilyen kirekesztett lenni, ugyanakkor kissé különlegesnek érzi magát, és örül, hogy végül is rájött, mennyire visszás helyen élt száz évvel ezelőttig...
Ezzel a tépelődéssel aztán "sikeresen" lefoglalja magát, olyannyira, hogy hirtelen észre sem veszi a másik gyanús mozdulatait. Már csak akkor kap észbe, amikor egyenesen felé tart a cero...*
- Bakudou 39: Enkosen!
*Kapja fel maga elé karjait és idézi meg a védőpajzsot. A lökettől aztán hátrébb csúszik pár métert, közben pedig néhány apróbb sebet is beszerez...*
~ Fenébe... ~
*Szitkozódik magában, ahogy gyorsan szemrevételezi az égéseket. Ellenfele erős, nagyon erős... Talán egy espada lenne? Mindenesetre az előbbi akciója bebizonyította, hogy nem veheti félvállról a másikat, hacsak tényleg nem akar ő lenni az, akivel elsőként rövidítik meg a vizardok csoportját...*
- Hadou 4: Byakurai!
*Mutat végül ellenfele irányába, és lő rá egy fehér villámot amolyan további erőfelmérésként.*

Rezzenéstelen arccal mérem végig ellenfelemet a cero-m hatása után. A nő pár égési sérüléssel megúszta, majd lélekenergiát gyűjtve a Hierromba, pár apró sérüléssel átvészelem a kidou-t.
- Azért vannak előnyei ennek a félig hollow létnek. A lidércek sokkal hatásosabbak harcban és sokkal nagyobb a tűrőképességük… Apropó! Ha 50%-ban shinigamik, 50%-ban hollowok vagytok, az azt jelenti, hogy… - ekkor egy rövid hatásszünetet tartottam, ami során a Sonidval mögötte jelentem meg.
- Emberi énetek talán teljesen eltűnt... Ezért megkockáztatom, hogy nem vagytok jobbak azoknál a vad lidérceknél, akik az ösztönüktől vezérelve lelkeket fogyasztanak! – súgtam a fülébe. Minden egyes szavammal talán nagyobb fájdalmat okozok ellenfelemnek, mint amilyen a legerősebb fizikai sérülés lehet, de tudom, vannak olyanok, akiket ez egyáltalán nem érint meg. Az ilyen lények azok, akikre már nem lehet azt mondani, hogy „ember”. Miután végeztem a szív sebeinek felszakítással, alig hallható léptekkel felveszem a tisztes távolságot, mit sem törődve az esetleges támadással, gondolva, hogy még egy félig Hollow sem vetemedne ilyen aljas támadásra.
- Nos, bemutatkoznék! A nevem Retsu Aigoro… - ismét rövid szünetet tartok, hogy elérjem a kívánt drámai hatást. - … a Segunda Espada. – ismét cero-hoz emeltem, ám ezúttal nem lőttem el a Reiatsu sugarat, hanem egy Sondival mellette jelentem meg és felé rúgtam.

*Alaposan végigméri a kidou "becsapódásának" helyét, és nem lepődik meg túlságosan a látványtól. Jól gondolta tehát: nem közönséges arrancarral találkozott... Ha jól sejti, espada-szintű is lehet ellenfele, legalábbis az apróbb sérülések erről árulkodnak...
Feszülten hallgatja az arrancar monológját. A férfi nagy erejét bizonyítja az is, hogy ilyen könnyedén átlátott rajta... Szavai alapján úgy tűnik, azonnal észrevette a vizard megtorpanását. Aztán váratlanul eltűnik az arrancar, és közvetlenül mögötte jelenik meg...
Erre ismét nem számított. Gondolatban saját figyelmetlenségét átkozva fordítja fejét kissé oldalra, hogy szeme sarkából láthassa ellenfelét. Inkább nem mozdul egyelőre többet - ki tudja, mit reagálna a másik egy hirtelen megfordulásra... Bár az eddigiek alapján nem nézné ki belőle, hogy a legkisebb gyanús lépésre támad, ráadásul még ki akarja szedni Shunból a válaszokat. Úgy gondolja, addig valószínűleg nem fogja jobban megsebezni, amíg meg nem szerzi az őket érdeklő információkat. Az már más kérdés, hogy mi lesz akkor, ha véglegesen elveszti türelmét ellenfele vagy véletlenül kicsúsznak száján a válaszok...
Aztán a beszédre koncentrál. A férfi minden egyes szava mintha egy-egy újabb tűt szúrna belé... Alig láthatóan remegni kezd keze az indulattól, és pupillái is összeszűkülnek a monológ hallatán.*
- Emberi én? Sosem voltam halandó ember...
*Préseli ki a szavakat halkan, miután összeszedte magát. Azt azonban már nem tudja eldönteni, hogy ezt saját megnyugtatására mondta, vagy pedig az arrancar elrettentésére... Soul Societyben született, és minden általa ismert rokona shinigamiként szolgált - így hát ő maga sem ember... És igen: majdnem olyan közönséges hollow lett anno, mint amilyeneket megemlít a másik...
Szemeit lehunyja, és mélyet sóhajt. Nem tesz semmit még ekkor sem. Pedig nem szokták érdekelni olyan apróságok, hogy egy csel vagy támadás mennyire etikus. Ugyanúgy használja az aljas húzásokat is, ha éppen arról van szó: harcban számára az a fontos, hogy felülkerekedjen ellenfelén - bármilyen eszközzel... Ezúttal azonban csak egyszerűen leblokkolt, lehet, hogy ebben az arrancar nagy reiatsutömege is közrejátszott.*
- Nem szokásom minden jöttmentnek bemutatkozni.
*Emeli tekintetét ellenfelére rövid idő múlva, miután megtudta a másik nevét és rangját, majd igyekszik összeszedni a lehető legjobban összpontosítani a harcra.*
- De legalább kiderül, mennyire vagy méltó a rangodra...
*Válaszol hűvösen Retsunak, ahogy gyorsan shunpózgatva megpróbálja tartani tőle a tisztes távolságot, és egy újabb Byakurai-t indít felé, ezúttal már pontosabban célozva...*

„Az előbbi teljesítményem az agyturkászokat is megszégyenítené” tudatosult bennem látva ellenfelem reakcióját. Ellenfelem lélektelen bábukhoz hasonlóan reagált az előbb elhangzott monológomra. Általában nem folyamodom ilyen aljas húzásokra, de mivel nem sebesíthettem meg komolyan a vaizardot, a szükséges információk miatt, reménykedtem, hogy elfogja árulni az adatokat, ezzel megszüntetve a további pszichológiai hadviseléseimet.
- Emberi én? Sosem voltam halandó ember… - préselte ki végül magából ezt a nehezen hihető választ, ami nekem további támadásokra adott lehetőséget.
- De legalább kiderül, mennyire vagy méltó a rangodra… - folytatta, majd a Villám Tánccal elkezdett körözgetni. Mily’ szomorú, hogy az én legnagyobb erőm a sebességből fakad. Ellenfelem mikor már úgy vélte, hogy sikeresen összezavart, egy fehér villámot lőtt felém, de a lézerszerű kidou útjából egyszerűen elléptem ezzel kivédve a támadást.
- Egyébként nagyon sajnálom, hogy te is bevallod emberi mivoltod nem létezését… Hisz’ ha nem vagy ember, akkor az emberi érzelmek is messze állnak tőled. Mi vagy te, materialista? Olyan valaki, aki csak a kézzel fogható dolgokban hisz? Úgy érzem távol állnak az emberi érzelmek… nem tudsz együtt érezni, sőt! Még szeretni se tudsz, maximum csak megjátszani magad azokkal szemben, akik nem tudják milyen is vagy… - pillantottam rá a monológom befejezésekor, majd mindkét kezem felé emeltem és egy bénító mágiára készültem.
- Claro de Luna. – a parancsra két aranyszínű félhold alakú „lövedék indult” el a nő felé, amiket még ha ki is véd az elmémmel könnyen ráirányíthatom.

*Úgy tűnik, ez inkább lélektani csata lesz, mintsem fizikai harc... Tehát jól sejti: a másik számára fontos az, hogy egyelőre életben maradjon, hiszen legfeljebb így tudja kiszedni belőle azt, ami érdekli. De azt még egy darabig lesheti, hogy Shun elmondja ezeket az információkat - ugyanis saját felfogása szerint ezzel elárulná társait...*
~ Meglepően gyors... ~
*Húzza el kissé száját, ahogy figyeli, milyen elegánsan kerüli ki Byakurai-át az espada. Mondjuk azt gondolta, hogy nem lesz könnyű dolga ellenfelével, mégis rossz érzés szembesülni saját gyengeségeivel...*
- Félreérted... Nem voltam közönséges ember sosem... Seireitei-ben születtem...
*Egy helyben ácsorogva hallgatja végig az újabb monológot, miközben összes porcikájával azon van, hogy ellent mondjon az újabb kimondott szavaknak.*
- Materialista? Szerinted lehet bárki materialista, aki látja a hollow-kat, shinigamikat és szellemeket?
*Teszi fel fürkésző tekintettel, arcán pedig erőltetett vigyorral az elgondolkodtatónak szánt kérdést. De nem igazán bízik abban, hogy ezzel túl sok sikert érne el az espada ellen...
Aztán a következő néhány szó elevenbe vág. Képtelen az emberi érzelmekre, együttérzésre? Hát a szeretetre? És, ami a legrosszabb, így hirtelen igazat is ad Retsu elemzésének. Hiszen, ha jobban belegondol, egyikőjüket sem ismeri annyira - legalábbis szerinte... Még Renét sem, úgy érzi most, hogy szinte semmit sem tud róla...
Lába földbe gyökerezik, ahogy ezeket a "tényeket" végigpörgeti gondolatban. Nem is figyel kis ideig ellenfelére, ezzel ismét elárulva magát... Emiatt pedig nem veszi észre a felé tartó lélekenergia-sarlókat sem, csak az utolsó pillanatban. Először sikerül is elshunpóznia előlük, de arra nem számít, hogy Retsu képes irányítani a támadást még ezután is... Így aztán következő alkalommal már el is találja a bénítás, ami miatt zsák krumpliként zuhan a földre, Herufuaiát kiejtve kezéből...*
- És most mit akarsz csinálni?
*Emeli szemeit az espadára beletörődően, ugyanakkor tekintete mélyén valahol ott bujkál a dac is... Eközben pedig a sarlók tűrőképességét igyekszik kitapasztalni minél gyorsabban.*

Ismét megtaláltam a vaizard gyengepontját, s bár próbált győzködni, hogy nincs igazam, úgy éreztem inkább magába próbál bátorságot önteni, mint sem nekem ellent mondani. Végül úgy elbambult, hogy a Reiatsu sarlók második támadása sikeresen megbénította. Az egyik a lábait, a másik a kezeit béklyózta meg. Egy elégedett vigyorral mértem fel támadásom sikerét, majd a vaizard kardját, amit az előbbi esés során elejtett felvettem és végig mértem.
- És most mit akarsz csinálni? – pillantott rám a nő. Arca arról árulkodott, hogy feladta a harcot, de én ezt nem tudtam elhinni, hisz’ a vaizardok nem ilyen harmat gyengék. Vajon csak játszik velem?
- Szép ez a katana, igazi mestermű. Még is a lelke, biztosra veszem, hogy nem boldog. Csak egy tárgyként tekintenek a shinigamik a fegyverükre. Egy átlagos katanaként. Pedig ebben a fegyverben van a legjobb barátjuk, aki mindig mellettük van és segít, ha baj van. De ezt az arrogáns shinigamik nem veszik észre… Úgy érzem sírnak a kardok. – fejeztem meg ezúttal teljesen értelmetlen monológomat várva, hogy ellenfelem kiszabaduljon a Hollow technika fogságából.
- Na, most már válaszolsz a kérdéseimre, vagy még folytatni akarod, majd a harcot? – huppantam le mellé a földre, miközben kardjának tokjával gyengén megkopogtattam a fejét, ezzel is csak a szabadulását gyorsítva, hisz’ az eddigi ellenfeleim mindig erőre kaptak a dühtől vezérelve.

- Tedd le azonnal!!
*Kiált dühösen Retsu felé, amikor a férfi felemeli Herufuaiát, és megpróbál legalább felülni, ami azonban az indulat miatt inkább csak heves vergődéssé válik. Eddig senkinek sem hagyta, hogy csak úgy tapogassák a katanáját, pláne arrancaroknak nem... Most azonban mégis egy espada kezében van a fegyver, mialatt ő egyelőre egy aljas hollowtechnikától próbál megszabadulni minél gyorsabban. Nem tartaná túl szép halálnak, ha például a saját zanpakutójával szúrnák le... Bár az eddigi percek alapján nem tűnik ilyen aljas ellenfélnek az espada, különösen azok után, hogy jó néhányszor nyújtott az utóbbi időben könnyű célpontot Shun felindultságában, amire finoman szólva sem büszke...*
- Nem tartom magam már shinigaminak!
*Villan tekintete a legújabb monológot hallgatva. Az egyik legnagyobb sértésnek tartja már, ha halálistennek titulálják... Már szerencsére nem tagja annak az undorító rendszernek, ahol képesek lettek volna a tisztek felét kiirtani, amiért plusz erőre tettek szert - igaz, nem önszántukból... Felfogása is rengeteget változott ezzel kapcsolatban száz év alatt. Abban azonban egyetért Retsuval, hogy mennyire arrogánsan bánik a shinigamik többsége kardjával, igaz, Shun eddig is igyekezett viszonylag normális viszonyt fenntartani a cerberussal - bár ez nem mindig sikerült.*
- A ti kardjaitoknak viszont egyáltalán nincs lelkük...
*Válaszol lehiggadva - ami gyanúsnak is tűnhet, ugyanis az eddigi mocorgást is abbahagyja, mivel úgy érzi, végre kezd engedni a végtagjait fogva tartó sarló... Már csak megfelelő alkalom kell, amikor is remélhetőleg a meglepetés erejével fedi fel ezt az apróságot az espada előtt és tör ki a béklyóból. Ekkor azonban halkan koppan fején valami. Bosszúsan próbál a támadás iránya felé nézni, amikor is észreveszi, hogy a saját fegyverének tokjával csaptak fejére. Ezt a pofátlanságot!*
- Még egyszer elmondom... Tedd le most azonnal a kardomat!
*Tekintete szinte villámokat lövell a dühtől, úgy tépi fel az arany sarlókat. Azt persze nem tudja, hogy valami ilyesmire számíthatott ellenfele...
Hirtelen egy kidou-t is küldene a másik felé, azonban keserűen rá kell jönnie, hogy túl közel vannak egymáshoz, ráadásul nem szeretné veszélyeztetni saját fegyverét sem, így hát csak gyorsan felpattan a fekvésből, feszülten figyelve Retsu reakcióját.*

Tervem bevált, s ellenfelem elkezdett ficánkolni. Pont, ahogy terveztem. Ha így folytatom, leszek oly’ szerencsés és szemtanúja leszek a kardja Shikai szintjének. Tovább megyek. Lehet egy Bankai-t is látni fogok.
- A ti kardjaitoknak viszont egyáltalán nincs lelkük… - vágott vissza ellenfelem, miután sikerült lehiggadnia. Én ezt hallva elmosolyodtam, majd a földre pillantva megcsóváltam a fejemet.
- Az lehet, hogy nincs olyan lelke a kardomnak, aki válaszolna a kérdéseimre, de attól még ő a legjobb barátom. És meglásd, hamarosan eljön az a nap, mikor a ti fegyvereitek lelke is inkább lenne a mi társunk, mint a ti szolgátok! Talán… A mai nap lesz ez a nevezetes nap! És talán pont a te kardod lelke lesz az, akinek felnyílik a szeme és rájön, hogy érdemesebb a mi oldalunkon egyenrangú félként harcolni, mint sem segíteni neked. És a legszörnyűbb, hogy még egy „köszönöm”-öt sem mondasz a segítségéért. – pillantottam rá ellenfelemre, ám tekintetem ezúttal csupán szánalmat fejezett ki, mérhetetlen sajnálatot. Végül sikerült kiszabadulnia a béklyó szorításából, majd villámgyorsan felpattanva nem tudta mihez kezdjen, hisz’ még mindig nálam volt a kardja.
- Van kedved fogócskázni? – vigyorodtam el, s a válaszát meg sem várva egy Sonido-val a szemközti házon jelentem meg és így tovább. Egy darabig így haladtam, de egyszer csak megálltam, majd a nyomomban haladó nő felé fordultam.
- Itt az ideje más fajta játékot játszani… – vigyorodtam el, miközben odadobtam a zanpakutoját. - ... de előtte szeretném megtudni a nevedet. Amikor kioktattalak az illemről felháborodtál! Ám most ismét meg kéne tennem… Úgy érzem, bár erőd meghaladja a shinigamikét, viselkedésed még mindig olyan. – kezdtem el ismét az idegeit tesztelni. A vaizard látszólag habozott, ezért felé emeltem a kezemet, majd ismételten egy Cero-t lőttem el.
~ Lassan ideje lenni aktiválnia a Shikai-t… Vagy ilyen biztos lenne a dolgában? Tipikus shinigami! – sóhajtottam, miközben vártam az ellenfelem rakciójára.

~ Csak ne csináljon vele semmit... ~
*Néz hol zanpakutójára, hol a kardot tartó Retsura, szemében leplezetlen aggódással. Sajnos nem veszi észre, hogy tulajdonképpen rendszeresen azt teszi, amire ellenfele számít és amit előre eltervezett... Túlságosan elvakították az espada fájdalmat okozó szavai.*
- Honnan veszed ezt?
*Kérdez vissza a legújabb színpadias mondanivalót végighallgatva - ha nem lenne még mindig ennyire zaklatott legbelül, minden bizonnyal meg is jegyezné ezt az észrevételt. Le nem veszi ezalatt tekintetét a másikról, várva annak bármilyen lépését.
Amikor egy újabb kérdést intéz felé Retsu. Fogócskázni hívja... Tényleg ennyire szórakozott lenne ellenfele? Ugyanakkor az eddigiek alapján egyre biztosabb abban, hogy tényleg rászolgált rangjára a másik, és megteheti, hogy így viselkedjen. Bár ezt semmi pénzért sem vallaná be az espadának, így csak szó nélkül shunpóra váltva követi ellenfelét, nem törődve a tetőn heverő szatyraival. Nagyjából egy-két épületnyi hátrányban van, ahogy tetőről tetőre ugrálnak, de még így is alig tud lefékezni, amikor Retsu egyszercsak megáll egy másik háztetőn. Beletelik kis időbe, amíg visszaszerzi egyensúlyát, pláne úgy, hogy közben még visszadobott zanpakutóját is el kell kapnia.*
- Wakahisa Shun.
*Kiáltja oda nevét Retsunak kelletlenül, miután sikeresen elugrik a cero útjából, majd előrántja zanpakutóját.*
- Koge...
*Kezdené előhívni shikai-át, azonban...*
~ Hm, szerintem igaza van az espadának... Csak kihasználnak minket... ~
~ Nem hiszem el, hogy minden hülyeséget beveszel... Shun sosem volt ilyen! ~
~ Csak te vagy ennyire elvakult... Igazán rájöhetnél már, hogy úgy kezelnek minket, mint egy kutyát. ~
~ De hiszen mi kutyák vagyunk! ~
~ Akkor ez állatkínzásnak minősül már... ~
*Csendül fel fejében zanpakutójának három jól ismert hangja, Shun pedig úgy érzi, mintha elszállna belőle az ereje... Arcán verejtékcsepp fut végig és térde alig láthatóan remegni kezd a szavak hallatán - pedig ő mindig igyekezett jóban lenni Herufuaiával, most mégsem akar engedelmeskedni neki... Igaz, hogy gyakran ő is csatlakozott vitáikba, de eddig sosem ellenkeztek vele, ha szüksége volt rájuk...*
- Hát elárultok és elhiszitek, amit mond?
*Suttogja megsemmisülten, leengedve a katanát. Bár a cerberus egyik feje még mindig segíteni akar neki, nagyon úgy tűnik, hogy egymaga kevésnek bizonyul a másik két fej ellen...*

Végre megtudtam ellenfelem nevét! Akaratlanul is, de elmosolyodtam azon, hogy az előbb ellenkezett a neve elárulása terén, most pedig csak kérnem kellett és elmondta. Ceromat könnyű szerrel elkerülte, majd aktiválni próbálta a kardja Shikai formáját, ám mintha a kardja lelke nem engedte volna… Nem történt semmi és Shun mintha elkalandozott volna.
- Tornado. – fújtam felé egy a hollow technikát, de ezzel inkább vissza akartam zökkenteni a valóságba, mint sem sérülést okozni neki. – Nem szeretem, ha így semmibe vesznek! – mondom, miközben egy Cero-hoz emelem a bal karomat, ám ezt most nem egyből előttem, hanem energiát gyűjtöttem hozzá, ezzel erősebbé téve az energiasugarat.
- Hát elárultok és elhiszitek, amit mond? – ezt hallva nem lövöm el a sugarat, mivel úgy döntöttem, hogy ezt a mondatot ismét lelki kínzáshoz fogom felhasználni. Úgy tűnik ez nem olyan harc lesz, mint amit általában folytatni szoktam ellenfeleimmel…
- Ők nem árultak el téged! Te árultad el őket! Pontosabban ti! Vagy talán azt hitted a kardjaitok lelkei futószalagon készült másolatok? Nekik is meg van a saját világuk, de amikor szükségetek volt rájuk, inkább elhagyták azt a helyet, hogy segíthessenek! Ti, shinigamik és vaizardok pedig kihasználtátok ezt és örökké való szolgaságba kényszerítettétek a legjobb barátaitokat! Bárcsak az én kardomnak is lenne egy ilyen lelke, akivel mindent megbeszélhetnék… Gyűlölöm a magányt, de az még is szeret engem… Gondolom neked ez a mondat semmit sem jelent, hisz’ mindig volt melletted valaki! - vetettem véget az újabb pszichológiai hadviselésemnek, majd felé emeltem kezemet és egy Cero-t kezdtem el tölteni, jelezve ezzel, hogy meguntam a szópárbajt, mivel nagyon egyhangú volt…

*Csalódottságában néhány pillanatra teljesen elfeledkezik ellenfeléről, csak az arcának ütköző újabb hollowtechnika érzete - mely ezúttal egy tornádóféle - juttatja ismét eszébe, hol is van. Ekkor látja, hogy Retsu időközben már egy újabb cerót készített elő tenyerében, amit valószínűleg nem lenne képes kivédeni, ha el is lőné az espada... Szerencséjére(?) azonban ez nem következik be - viszont újfent végighallgathat tőle egy adag agymosást. Amire sajnos jelen pillanatban vevő is, és képes elhinni minden szavát...
Shun maga is rendkívül önteltnek tartja a shinigamikat - ezzel együtt pedig ezúttal keserűen rádöbben, hogy akármennyire is tiltakozik ellene, mégiscsak az ő is... Ezen pedig nem változtat az, hogy képes cerót használni és hollowmaszkja van: úgy tűnik, a gondolkodásmódja örökké változatlan marad végsősorban...
Opálos tekintettel mered ellenfelére, és látszik, ahogy zanpakutót tartó bal keze enyhén remeg a zavartságtól. Sosem érezte még ennyire egyedül magát... Mintha egy jeges, elképesztően mély szakadékba hullott volna, és onnan próbálna meg kijutni bármiféle segítség nélkül, teljesen önerőből. Tudat alatt kezdi feladni a küzdelmet... Úgy érzi, felesleges bármiért is tovább harcolnia - úgysem éri meg. Még zanpakutója is elpártolt mellőle, akiben legjobban bízott oly sok éven keresztül...
Térdre rogyik önkéntelenül is a nehéz döntést mérlegelve, jelezvén, hogy nem sokáig tart még ellenállása. Hiszen, ha akkor elárulja azokat az információkat Retsunak, ami iránt annyira érdeklődött, Herufuaia talán még mindig az ő oldalán állna... Igen, minden bizonnyal saját makacssága okozta vesztét! Így hát éppen szóra nyitná száját, hogy mindent elmondjon neki, amit csak tud - akkor remélhetőleg megszabadul ettől a lelki hadviseléstől végre, amelyet saját hülyeségével kiprovokált nem is olyan rég.
Ám ekkor sorra felvillannak elméjében társainak arcai. De ha ezt megtenné, ő válna árulóvá! És nem szeretné, ha azt a néhány embert is elvesztené, akik még eltűrik. Hiszen - bár az esetek többségében ez nem látszik - még Masakit is kedveli a maga módján...
Ez erőt ad neki. Mindenre elszántan néz hát a másikra, majd óvatosan maga mellé teszi a földre katanáját, és messzebb löki, hogy kikerüljön a harctér közepéről.*
~ Ne haragudjatok... ~
*Pillant futva a zanpakutóra megenyhült tekintettel, majd ismét Retsura tekint komoly arccal. Kezét arcához emeli, és a következő pillanatban a tenyere körül kavargó lélekenergiából megidézi maszkját, végül pedig ő maga is egy ceróhoz megfelelő mennyiségű reiatsut kezd el összegyűjteni, hamarosan pedig egyenesen az espada felé lövi az energiagömböt, miközben feláll és arrébb ugrik, hogy ne legyen baja fegyverének...*

Félelem, reménytelenség. Már csak ennyit lehetett leolvasni ellenfelem arcáról. Bár, hogy is nézzük, ez az agytúrkász szerep, amennyire nem áll jól nekem, annyira hasznos. Most már könnyű lenne végezni vele, de nem ezért jöttem ide. Nem. Csupán információkra van szükségem.
~ Vajon örülne Aizen, ha beállítanék egy Vaizarddal? Egye inkább kezd érdekelni a múltja, hisz’ ha az előbbiek ennyire mélyen érintették, akkor biztos nem lehetett valami fényes élete… - gondolkoztam el, de ekkor Shun térdre rogyott. Nézni is rossz volt. Sohasem gondoltam, hogy a puszta szavaimmal ilyen mély sebeket tudok okozni valakinek… Én nem ezt akartam. Már éppen indulni akartam vissza Las Noches-be, mikor ellenfelem lélekenergiája újra kiegyensúlyozottá vált, ezért érdeklődve fordultam vissza. A vaizard arca elé emelte a kezét, ahová Reiatsu kezdett el áramolni. Pár pillanattal később egy maszk fedte el Shun arcát.
~ Hmm… Szóval ez lenne a Vaizardok híres maszkja. – vettem alaposabban szemügyre a fehér maszkot. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem az éppen előkészített Cero-t. Már csak azt láttam, amint felém száguldott a vörös energiasugár, ezért már csak annyit tehettem, hogy a bal kezemet magam elé téve próbáljam meg hárítani a Cero nagy részét. Elképzelésem nagyjából bevált, mivel leginkább csak a védekezésre használt kezem sérült meg. A többi égési sérülés már elvethető volt.
- Ez meglepett Shun… Nem hittem volna, hogy még van erőd harcolni, ám a Zanpakutou-d nélkül semmire se fogsz menni ellenem. – mosolyodtam el, miközben egy Sonido-val mögötte jelentem meg és a karomban felgyülemlett lélekenergiát egy Cero formájában felé lőttem...

*Még térdelés közben ránéz a másikra, és le nem veszi tekintetét róla egy ideig. Megpróbálja állni Retsu tekintetét, de úgy tűnik, már képtelen hosszú perceken keresztül az ilyesmire - ahhoz túlságosan megviselték ellenfelének szavai. Aztán elcsodálkozik azon, amit lát. Mintha sajnálat tükröződne az espada szemeiben... Ezt nem várta volna attól, akit tulajdonképpen azért küldtek ide, hogy bármi áron szerezze meg a szükséges információkat. Ehhez képest pedig most úgy fordít neki hátat, mintha nem is látták volna egymást sosem...*
- Most meg mit csinálsz?!
*Préseli ki magából a szavakat, ahogy figyeli Retsu mozdulatát. Hangjában egyszerre érződik a félelem és a reménytelenség, ugyanakkor a düh és a makacsság is... Újra kezd felülkerekedni lelkében a küzdeni akarás. Már nem hajlandó beletörődni az igazságba - legalábbis ő azt hiszi, az espada eddigi szavaival pontosan rátapintott a lényegre -; mindenáron tenni akar ellene. Bebizonyítani, hogy igenis képes szeretni másokat, és nem használja ki zanpakutóját! Erre pedig azt gondolja legjobb példának, ha most egyáltalán nem kéri Herufuaia segítségét - hiszen nem is tudná a fegyver pillanatnyi sztrájkja miatt -, hanem önerőből győzi le ezt az agyturkászt.*
~ Úgyis mindig kidou-ból voltam jobb... ~
*Bizonygatja magában, ahogy előhívja maszkját és egyenesen ellenfele felé lövi a cerót. Legalább célozni még képes nagyjából... És el is találja Retsut - azzal már nem foglalkozik, hogy csak elég kicsi sérüléseket szerzett a másik.*
- Majd meglátjuk...
*Jelenti ki egyre lángolóbb és élettel telibb tekintettel, ami éles ellentétben áll eddigi üres, üveges szemeivel. Azonban újfent hibát követ el: ezúttal is érzelmei szűkítik látókörét, ami miatt Retsu könnyedén elsonidózik előle és a következő pillanatban már háta mögött jelenik meg, ceróhoz készülve...*
- Bakudou 39: Enkosen!
*Tartja maga elé kezeit, a körpajzsot megidézve. De természetesen ez sem elég ahhoz, hogy ilyen távolságról megállítsa a lövedéket, így nagy robbanás kíséretében jó néhány métert csúszik és bukfencezik hátrafelé, egészen az épület széléig. Hangos köhögés és zihálás közepette tűnik fel ismét a porfelhőben. Ruháját rendesen megtépázta az előbbi támadás, és kisebb-nagyobb égési sebek is láthatóak testén, maszkjából pedig letört néhány darabka...*
- Minek akarja tudni ezeket Aizen?!
*Kiált az espada felé időhúzásként a korlátnak dőlve, hátha kap egy kis időt a válasz alatt, hogy ismét összeszedje magát.*

Ellenfelemnek már nincs ideje arra, hogy elkerülje a cero-t, ezért ismét egy Kidou-t használ, amivel az energiasugár okozta sérülések nagy részét kiküszöbölte. A két energia találkozását követő robbanás miatt hátrébb szökkentem és felmértem az előbbi hollow technika okozta károkat. Elenyésző. Ez igen kevés egy vaizard semlegesítésére.
- Minek akarja tudni ezeket Aizen?! – kiáltja felém, miközben a korlátnak dőlve próbálja kipihenni az előző támadásomat.
- Hmm… Én magam sem tudom, de… - ekkor a „Centella”-t használva egy villanás kíséretében eltűntem, majd mögötte jelentem meg. – ... addig nem izgat, míg azt csinálhatom, amit akarok. – most jött volna azt, hogy beavatom őt a szokásaimba, de jobbnak láttam nem megosztani vele a kulisszatitkait Las Noches lakóinak. Inkább zsebre dugott kézzel elbattyogtam tőle pár méterre, hogy folytathassuk a küzdelmünket. Talán túlságosan is magabiztosnak tűnhetek, hisz’ még azt is megengedem neki, hogy két támadás után kipihenje magát, de igaz, ami igaz. A kardja és főként Zanpakutou-ja lelkének segítsége nélkül nincs esélye ellenem. Milyen ironikus. Lelke legerősebb darabja vonta meg tőle a segítséget. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy kardjának lelke győzi le őt, s én csak egy külső szemlélő vagyok. Ez már azóta nem a mi harcunk, mióta megfogadta, hogy nem használja a kardját ellenem.
- Nos, készen állsz folytatni a harcunkat? – kérdeztem, miközben előhúztam a zsebemből a kezemet, s egy cero-t kezdtem el tölteni, amit el is lövök, ha megkapom az „engedélyt”.

*Két fújtatás közben futva végigméri a cero miatti sebeket. Nem tűnnek annyira súlyosnak, csak kis égések és horzsolások... No és persze a kisebb-nagyobb szakadások felsőjén és farmerén. Azonban jól tudja, hogy nem árt, ha óvatosabban mozog majd ezután, hiszen a második legerősebb espadától kapott telibe egy energiasugarat, ami akkor is szép pusztításokat végezhet, ha még gyenge ellenfél találja el vele... Talán belső sérülései is lettek - nem érdemes kockáztatni, különösen így, hogy nem használhatja zanpakutóját.*
~ Mi a...? ~
*Lepődik meg a váratlan villanáskor és ekkor tudatosul benne igazán, milyen hülyeségre vállalkozott. Fene se tudja, miféle képességei vannak ennek az arrancarnak még, ő meg leállt vele harcolni Herufuaia nélkül... Riadtan pillant háta mögé - csak fejét mozdítja, testének többi részét egyáltalán nem -, amikor ott jelenik meg Retsu a következő pillanatban. A válasz maga először el sem jutnak tudatáig, végül azonban annál makacsabban vág vissza a szavak hallatán.*
- Inkább bele sem gondolok, mit akarhatsz csinálni...
*Veti oda keserűen, miközben kezeit önkéntelenül is derekához csúsztatja, ahol normális esetben katanáját szokta tartani. Most azonban csak a fegyver hűlt helye van ott, amit már szinte teljesen beletörődve vesz tudomásul. A mozdulat elég feltűnő ahhoz valószínűleg, hogy ellenfele is észrevegye...*
- Készen...
*Préseli ki kelletlenül a választ fogai közül. Lassanként kezd tudatosulni benne, hogy Retsu csak játszadozik vele. Elvégre az eddigiek alapján jóval erősebb nála, ennek ellenére pedig még mindig viszonylag épségben van...*
- Bakudou 37: Tsuriboshi!
*Fordul meg hirtelen, és már száguld is ellenfele irányába a három fénysugár. Az ismét kilőtt cero viszont ezúttal is eltalálja, és már kidou-val sem képes csökkenteni az erejét... Bár még gyorsan saját maga is előhívott egy kisebb energiasugarat, hogy tompítsa az erejét, azonban a közeli robbanás a földre taszítja...*

A kényszerpihenő után végül ő is összeszedte magát és folytathattuk a harcunkat. Kissé letörten ugyan, de folytattuk, hisz’ ha a shinigamik igazi ereje a Zanpakutou-ból származik, akkor ez a harc már akkor véget ért, amikor megvált lélekölőkardjától. Kellemetlen.
- Készen… - préselte ki végül ezt a rövid választ magából. Úgy látszik, végre tudatosult benne, hogy mi is játszódik itt le. Ha már most alig bírja tartani a lépést, akkor mi lenne, ha felvenném az igazi alakomat és a Szent Démonnal sújtanék le? Végül még is gyűjtött annyi erőt, hogy egy Kidou-t lőjjön felém.
- Bakudou 37: Tsuriboshi! – mondta ki a Démon Mágia nevét, miközben megfordult és három fénysugarat lőtt felém. A cero, amit eddig töltöttem pont ekkor indult útjára, s mivel éppen a Kidou megidézésével volt elfoglalva, már nem tudta hárítani. A fénysugarak eltaláltak, kettő a két kezembe fúródott, s oda szegeztek egy épülethez, míg a harmadik a szegycsontomnál elhelyezkedő hollow lyukam mellé szúródott.
~ Éppen csak nem talált el... Lássuk mit is csinál, ha ilyen kiszolgáltatott helyzetben vagyok? Ám, hogy ne legyen ilyen könnyű dolga! – ekkor egy apró aranyszínű energiagömb jelent meg a szám előtt.
~ Cero… - mondtam ki gondolatban a technika nevét, mire egy aranyszínű lélekenergia sugár indult el a Vaizard felé. Ezt a legtöbb Arrancar elfelejtette. Talán a legkedvezőbb dolog a Hollow technikák az, hogy tetszőleges helyről ereszthetjük útjára a pusztító támadásokat, vagy a béklyózó technikákat. Ezáltal még ily’ kiszolgáltatott helyzetből is támadni tudunk, bár ez kevésbé elegáns módszer…

*Hangos köhögés jelzi Shun tartózkodási helyét a porfelhő mélyén. Hát igen, nem számolt azzal, hogy a két cero találkozásakor keletkező robbanás még nagyobb károkat okozhat, mint Retsu egyszerű támadása... Így azonban pont az orra előtt csapódott egymásba a két energialövedék, Shunt úgy taszítva a földre és néhány métert sodródva, ahogy az a nagykönyvben meg van írva - ezzel pedig újabb zúzódásokat gyűjt be.
Mikor végre ismét talpra áll és krahácsolva kitámolyog a felcsapott porból, meglepetten konstatálja előző kidou-jának sikerességét. Ráérősen lépked ellenfeléhez közel, hogy egy újabb támadással megsebezhesse az espadát - elvégre most kell kihasználni az alkalmat, amíg még viszonylag tehetetlen a másik -, és emiatt hirtelen észre sem veszi az előkészített cerót.*
- A fenébe...!
*Nyekken fel az energiasugarat látva, és rögtön oldalra veti magát a támadás elől, fejét két karja alá rejtve amolyan védekezésként. Rövid ideig ebben a pózban marad, majd, miután úgy gondolja, elmúlt a közvetlen ceroveszély, körülnézés után újra feltápászkodik.*
- Gondolhattam volna, hogy bármi kitelik tőled... Egyikőtök sem különb, mindannyian egyforma aljasok vagytok...
*Jegyzi meg, közelebb sétálva Retsuhoz - úgy gondolja, minél közelebb van ellenfeléhez, annál kisebb az esélye annak, hogy még egy cerót kilőne a másik, hiszen akkor ő maga is megsérülhetne... Csak remélni meri, hogy az espada jobban félti a saját bőrét, mintsem egy ilyen, számára is veszélyes támadásba belemenne...
Azzal pedig nem foglalkozik, hogy előbbi szavai alapján Shun maga is ugyanolyan "aljas", hiszen harc közben a legnagyobb lelki nyugalommal használ ő is ilyesmi trükköket. Egyetlen célja van mindezzel: az időhúzás...
Közvetlenül Retsu mellé érve éppen ellenfele felé nyújtja karját, hogy újabb kidou-t használjon ellene, azonban hirtelen megtántorodik és muszáj nekitámaszkodnia a falnak... Ezalatt pedig nem tud annyira koncentrálni a Tsuriboshira sem, ami emiatt szép lassan gyengülni kezd.*
~ Fenébe... ~
*Húzza el száját keserűen, és elgyengülve a földre csúszik. Most kezd igazán megmutatkozni fáradtsága, plusz az előző cerók és más támadások hatása...*