Adán Scytacierto pályázatai

Tárgy: Adán Scytacierto pályázatai Vas. Ápr. 18, 2010 12:40 pm

Lépjünk fel a ranglétrán, avagy miből lesz a Primera?

Pályázat tartalma: Az 1. Espada helyének elfoglalása
Engedély: Mindenre megkapva Yorutól ^^

Éjfél körül járhatott az idő. Éppen aludtam, s egy békés álom közepén jártam, legalábbis annak indult. Hirtelen a tengerparti jelenet megváltozott a tudatalattimban, majd a távolból hatalmas sötétséget láttam. Hiába próbáltam volna akármerre is menni, nem sikerült mozdítani a végtagjaimat. Azután ellepett a teljes feketeség. Szúró fájdalmat éreztem a gyomromban, majd pár másodperc múlva térdre rogytam. A számból vér kezdett csurogni, miközben nagyra nyílt szemekkel figyeltem magam elé.
~ Mi folyik itt?~ kérdeztem magamtól. Hiába sejtettem, hogy csak az álomvilágomban történik mindez, annyira valóságosnak tűnt. Hirtelen egy fénylő szempárt pillantottam meg, azután egy mondat távozott az irányából:
- Adán Scytacierto! Hamarosan meg fogsz halni…
Beszélni szerettem volna, de a szám nem nyílt szóra. Ekkor elkezdtem hamuvá válni, mint minden más hollow alapú élőlény, amikor meghal. Először a végtagjaim, végül teljesen a fejemig jutott az eltűnés, azután végleg a semmivé lettem.
- Áááá!- ordítottam, mialatt riadtan ültem fel az ágyamból. Teljesen le voltam izzadva, a kezeim remegtek. Sűrű lihegéseket követően kifújtam magamat. Behunyt szemekkel dőltem ismét hátra a fekvőhelyemre, s kezeimmel a fejemet fogtam.
- Csak egy álom.- állapítottam meg, azután éreztem, nem fogok tudni már visszaaludni, ezért felálltam. Mikor lépni akartam volna, éreztem ugyan annak a fájdalomnak a részét, amiben részem volt az alvásom alatt is. Kissé megrogyva kaptam oda a testemhez, nem sokkal később pedig a kezemre pillantottam, ami véres volt. Gyorsan a fürdőszobába rohantam, elkezdtem lemosni a tenyeremről a vörös folyadékot. Ekkor megláttam, jobb kezemre egy tetoválás volt ráégetve, ami így nézett ki:

Jelentése annyi volt: halál. Semmit nem értettem az egész ügyből, már azt sem tudtam, valóban eszemnél voltam-e, avagy sem. Minden esetre felöltöztem, azután az órához ballagtam.
- Hajnali két óra. Hát persze, hiszen még kint is sötét van annak ellenére, hogy Las Noches ezen részén van napsütés.- mondtam. Valamiért úgy gondoltam, nem lesz szabad megmutatnom a kezemen lévő írásjelet senkinek, ezért egy kesztyűt húztam rá. Alig telt el egy pillanat, kopogást hallottam az ajtómon. A szokásosnál gyorsabban mentem oda, és azon nyomban ki is nyitottam az ajtót, mire Gin ökle koppant egyet a homlokom közepén.
~ Ezt biztosan direkt csinálta…~ merengtem el, miközben egyik szemöldökömet feljebb helyezve a másiknál néztem a rókaképű fickóra.
- Áhh, Adán. Elnézést, csak nem láttam, hogy már ki is nyitottad az ajtót.- jelentette ki.
- Hagyjuk… Mi a helyzet?- érdeklődtem, hiszen akár fent voltam már, akár nem, általában nem történt még olyan, hogy valaki éjfél után pár órával zaklatott volna. Felmerült bennem a kérdés, miként ébresztett volna Gin, ha nem nyitok neki ajtót? Bár, ezt inkább el is vetettem, mielőtt még újabb rémálom tört volna rám éberségem alatt. E szónak megemlítésére elbambultam, tanácstalan képpel az arcomon bámultam a fehér falakat, miközben semmit nem fogtam fel abból, amit a 3. Osztag, ex-kapitánya akart megosztani velem.
- Hé, minden rendben? Olyan zaklatottnak látszol. Talán történt valami? Nekem nyugodtan elmondhatod, amúgy sem beszélgettem már régen egy jót!- lelkesedett fel a shinigami, mire elnevettem magam, ez alatt pedig megvakartam a tarkóm.
- Öh, nem, nincs semmi gond. Csak kissé még fáradt vagyok, mert ilyenkor általában nagyban húzom a lóbőrt. Szóval, elmondanád még egyszer az előzőt. Kérlek!- bólintottam egyet a fickóra, mire az ismételten lökni kezdte a sódert:
- Hogyneeee!!! Na, arról van szó, hogy Aizen-sama hívat téged, magunk közt szólva, szerintem tervez valamit, amiben te is szerepet kapsz majd, de ez még a jövő zenéje. Egyenlőre csak egy küldetést szeretne rád bízni.
- Értem. Hát, akkor indulás.- mondtam határozottan, miközben besurrantam a Zanpakutomért, azután már sétáltam is az ezüstös hajú alak mögött a magányos folyosókon. Nem is sejtettem, milyen trükkje volt Ginnek arra, miszerint állandóan vigyorogni tudjon. Talán már annyira természetessé vált neki, hogy ez az arcának az alap beállása lett. Kellemetlen. Perceken belül elértük a vezetőnk termét. Belépve, odaballagtam hozzá, majd térdre ereszkedtem.
- Üdvözletem! Mi a parancsod, Aizen-sama?- kérdeztem, miközben lesütve tartottam a fejemet.
- Adán. Örülök eljövetelednek. Kérlek, bocsáss meg eme kései zavarásért, de a dolog, amit rád bízok, nem tűr halasztást. Furcsa jelenséget tapasztaltunk az emberek világában, de a felderítőink, akiket kiküldtünk nyom nélkül eltűntek. Rád bízom a megtalálásukat, és az ügy kiderítésért. Ha visszatérsz, jutalomban részesülsz.- közölte velem Hueco Mundo ura, mire felálltam, ezt követően kijelentettem, hogy elvállalom a missziót.

Nem sokkal később átléptem egy gargantát, majd a Himaláján találtam magam, annak is a kínai részén. Eléggé hideg idő volt a hófúvások és a magasság miatt, de ezzel túlságosan nem törődtem, elvégre ez nem akadályozhatott a misszióm elvégzésében. Egy helyben álltam zsebre tett kézzel, mialatt némán fürkésztem a terepet. Alig láttam valamit, aztán hihetetlen gyorsasággal elállt a vihar, nem sokkal később pedig már a felhők is tovaszálltak.
~ Így már mindjárt más.~ töprengtem, ezt követően egy nagyobb templomot véltem felfedezni a távolban.

Úgy véltem benézek oda, ezért a saját nyugodt tempómban kezdtem nyomulni a titokzatos építmény irányába. Amint odaértem behatoltam, de senki nem volt az egész létesítményben. Mármint olyan, aki életben volt. Szerzetesek kiszáradt hullái hevertek szerteszét. Odamentem az egyik hullához, de a testén, vagyis ami megmaradt belőle, semmiféle fizikai sérülést nem lehetett tapasztalni. Mintha kiszívták volna belőlük a lelket. Nekem ez nagyon nem tetszett, bár amikor jobban belegondoltam, eszembe jutott, talán azaz arrancar csoport végzett velük, akit felderítés céljából küldtek erre a helyre. Ám ekkor megint felmerült egy kérdés. Hová tűntek ők? Könnyebb lett volna a feladat végrehajtása, amennyiben a fracciónjaimat is magammal vihettem volna, vagy legalább egy Espada társamat, csakhogy erre nem volt lehetőség. Akármerre mentem, mindenhol ugyanaz a látvány fogadott. Végül egy ajtóhoz értem, amely fekete volt, s érdekes jelek hevertek rajta. Kinyitottam, majd egy alagút fogadott, mely lefelé vezetett. Elindultam rajta, közben fáklyák égtek, amik a lépcsőfokok megvilágítását szolgálták. Amikor a végére értem a helynek, sötétség fogadott. Nem afféle átlagos sötétség, úgy éreztem, valahol már találkoztam ezzel. Az álmomban, ami még Las Noches falai között kísértett engem. Hirtelen hatalmas fájdalom tört rám, a kezemen lévő jel, égetően viselkedett.
- Ááá!! Mi a fene ez?- kérdeztem, mialatt lerántottam a kezemről a kesztyűt. A jel erősen, szinte már elvakítóan fénylett. Ekkor hangos kacagásra lettem figyelmes. Újabb fáklyák villantak fel, s megláttam a helyet, ahol voltam. Egy nagy földalatti terem, a végében egy oltárral. Egy férfi állt mellette, akinek a szemeit azonnal felismertem.
- Te!- szóltam rá, miközben a csuklómat szorítottam.
- Szóval felismertél? Figyelemre méltó. Enomoto Iesada vagyok, és örvendek a szerencsének Adán Scytacierto.- mutatkozott be.
- Bár én is ezt mondhatnám. Tudod, nem szép dolog fölkelteni az alvó embert. Balszerencsét hoz.- jelentettem ki, aztán egy sonidoval előtte tűntem fel. Meg akartam ütni, de egy laza mozdulattal az arcomhoz érintette a kezét, amitől a falnak repültem. Szinte fel sem tudtam fogni.
~ Ki a franc ez az alak? Egyetlen karlendítéssel elintézte a támadásomat. De a reiatsuja. Lehetetlen... Kizárt dolog, hogy egy emberrel legyen dolgom.~ gondoltam magamban, miközben tátott szájjal figyeltem az illetőt. Kimásztam az üregből, amit a csapás erősségétől hoztam létre a kövek között. Előrántottam a katanámat, utána annak segítségével rontottam rá, viszont a következő pillanatban már mögöttem volt. Hátulról a nyakamat kezdte szorítani, ám olyan erővel, aminek hatására kiesett kezemből a fegyverem.
- Mi ez a nagy tüzesség barátom?- kérdezte egy halvány mosollyal a száján. A jobb lábammal a térdére rúgtam, amitől elengedett. Villám gyorsan megfordultam, majd egy bal egyenest indítottam a feje felé, viszont úgy kerülte ki, mintha legalább lassított felvételben próbáltam volna eltalálni. Eztán egy fordulatból akartam volna megrúgni, de a kezével elkapta a lábamat.
- Kevés…- suttogta, azután erősen rászorított a lábszáramra, amitől ismételten egy kiáltásban törtem ki. Ekkor meglendítette azt, majd a levegőbe hajított. A plafonba csapódtam, utána erőtlenül zuhantam a talajra. A tenyeremben lévő jel folyamatosan égető fájdalmat biztosított számomra. A kardomért kúsztam, majd annak segítségével felálltam. Az oltáron egy urna helyezkedett el, a közepén ugyan azon halál felirattal, mellyel engem is megpecsételtek.
- Magyarázd már el mi, folyik itt!- emeltem meg a hangomat, erre a férfi egy újabb kacagásban nyilvánult meg.
- Hát rendben. Valamikor, még az ősi időkben egy japán származású család nagy tiszteletnek örvendett. A császár kegyeltjei voltak, s hatalmas ajándékot akartak neki adni. Ők voltak Enomoto família. Feltaláltak egy urnát, amibe képesek voltak belezárni a lelkeket. Nem csak az emberekét, de a minden más teremtményét, sőt még a halottakét is. Feláldoztak hát rengeteg embert, akiknek a szellemeit bebörtönözték. A főpap egy mágiát eszelt ki, amellyel a sok lelket egy emberi testbe lehet juttatni, ezáltal annak elképzelhetetlen erőt biztosítani. De még mielőtt befejeződött volna a ceremónia, a császár leállította a tevékenységeket, a családot pedig száműzte Kína földjére, s nevüket még a történelemből is kitöröltette. Generációkra visszamenőleg eme helyen éltek az őseim, s vártak az alkalomra, amikor majd az egyik leszármazott elég erős lesz, hogy magába zárja az urna tartalmát, és bosszút álljon az emberiségen, amely elárulta őt. Rám hárult a megtiszteltetés… Az erő, amit nemrég tanúsítottam azért van, mert a családom férfi tagjainak hatlmát születésem napján nekem adományozták. De ez még mindig semmi! Tudod, mennyi lélek van már elzárva abban az urnában?... Több száz. Nem csak embereké, de shinigamiké, quincyké, bountoké, s köszönhetően a múltkori drága barátaidnak már arrancaroké is. Persze nagy részüket az emberi származékok töltik ki, de akkor is!- mondta a fickó, erre én megráztam a fejemet.
- Teljesen őrült vagy.- jelentettem ki.
- Várj még! Ne szakíts félbe, most jön a legjobb rész. Már csak egyetlen személy hiányzik, akivel bezárul a sor. A legenda így szól: „ S végül kéretik majd egy lélek, ki a zsarnok uralma alatt hűségesen szolgál, s véres kezével társainak sorsát védelmezi.” Érted már, ugye? Te vagy a kulcs, Adán Scytacierto. Ha a szellemed az urnába kerül, megkezdődhet a varázslat, amivel az élők közül a legerősebbé fogok válni. Az álmodba való behatolás is egy mágia volt, még csak meg sem erőltettem magamat. Bár kellett hozzá a véred, de azt megtaláltam egy kastélyban, amit fracciónjaiddal zúztatok szét.- fejezte be végül a mondanivalóját a férfi. Éreztem, itt már nem babra megy a játék. Semmiképpen nem engedhettem, hogy megvalósítsa a tervét.
- Franc! Muerda su…- mondtam volna ki a parancsszómat, ám ő előttem termett, majd egy reiatsuból létrehozott dárdával a hasamba döfött. Annál fogva a levegőbe emelt. Ekkor a dárda átalakult két darab tonfává, majd ezekkel kezdte verni a testemet. Végül egészen az urnáig ütött, aztán a kezemet megszorította, s ahhoz a jelhez akarta nyomni, mely azon is elhelyezkedett.
- Soha nem lesz a tied ekkora hatalom!- ordítottam, ezt követően a kardommal a lelkeket fogva tartó eszközre sújtottam.
- Ostoba barom! Így mindketten meghalunk! Kiszabadítottad a szellemeket!- kiáltotta kétségbeesetten Iesada. A terem megtelt száguldozó lelkekkel, amik egy idő után felém kezdtek repülni. Alig tudtam mozdulni, már minden irányból a testembe kezdtek ágyazódni, némelyik a számon hatolt be, mások csak szimplán belém olvadtak. Széttárt karokkal eltorzult hangon ordítottam, mialatt fénylő szemekkel az ég felé emeltem fejemet. Felemelkedtem a levegőbe, azt gondoltam az energia szét fogja robbantani a testemet. Nem így történt. Mire minden szellem elfogyott a kőre zuhantam, majd térdre estem. Eszméletemet vesztve dőltem ki, mint egy zsák.
- Hülye... Úgy tűnik ezt nem bírtad ki. Jobb lesz, ha mihamarabb elpusztítalak.- állapította meg az ellenfelem, mialatt egy óriási buzogányt formált a reiatsujából, mellyel lesújtott. Egy óriási porfelhő kavarodott fel, ám mire elszállt, csak a fegyvere volt beleágyazódva a padlóba. A háta mögül megkopogtattam a vállát, s teljesen ledermedt arccal fordult felém, de ekkor már jobb kezem két ujját a szeme elé helyeztem. Azoknak végén egy kis kék gömb töltődött, ez volt a cero első jele.
- Tévedsz…- közöltem vele egyszerűen, majd elengedtem a sugarat, amely óriási volt, s a fickóval együtt átszakította a földalatti létesítményt. A szabadba repült ellenfelem, s égési sérüléseivel a hóban fetrengett. Kezeimre tekintettem, ám már nyoma sem volt a jelnek. Soha nem éreztem még ekkora felgyülemlő energiát, viszont ez most mind belőlem áramlott. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy valaha is ekkora erővel fogok rendelkezni. De nem bíztam el magamat, és próbáltam visszatartani az őrült nevetésemet, viszont arcomon egy eléggé gonosz mosoly jelent meg. Egy pillanat múlva már a férfi fölött álltam a levegőben. A szellő megfújta a hajamat, s a ruhámat. Zsebre tettem kezeimet, tekintetemből ridegség áramlott. Összeráncoltam a szemöldökeimet. Iesada fölállt, mialatt sérült karját szorongatta. Már látszott rajta, csupán néhány lépés választotta el a harcképtelenné válástól.
- Köszönöm.- vigyorodtam el, utána az ember előtt jelentem meg. Laza mozdulatokkal kezdtem rugdosni a fejét, majd a jobb karomat kihúztam a zsebemből. Bal lábammal a gyomrába léptem, s rámarkoltam az alkarjára. Egy határozott mozdulattal szakítottam ki tőből a bal karját, mire visítani kezdett a fájdalomtól. A kitépett végtagot a hóba hajítottam, ami vörös árnyalatot kapott a vértől.
- Te rohadék… Ezért megfizetsz.- közölte, ezt követően egy nagyobb adag reiatsut szabadított fel. Ezen én is meglepődtem. Az imént arra gondoltam, már nem fogja tudni használni közelharci képességeit, ám úgy tűnt tévedtem. Még épp kezébe egy katanát képezett, mellyel nekem rontott. Az egyik vágása egy sebet ejtett az arcomon, a másik pedig a karomon.
- Ügyes.- jelentettem ki, ám a következő csapására egy sonidoval feleltem. Előhúztam Zanpakutomat, majd a pengéjére illesztettem a tenyeremet.
- Muerda su Garganta, Lobo Azul!- a parancsszó kimondásával egyetemben végigsimítottam az éles acélt. Hirtelen kék színű lélekenergia szabadult fel, a levegő izzani kezdett körülöttem. Elmondhatatlanul élveztem a hatalom ízét. Ám ekkor nem vettem észre akkora változást, mint ami végbe szokott menni eredeti formám felvételekor. Maszkom megváltozott, s csak az orromig húzódott le. Kezeimen csontkesztyűk képződtek, valamint a lábaimon lábszárvédők , melyek a térdemig húzódtak fel. Ruhám megváltozott, felsőmön két bundacsík húzódott végig, ezek a tarkómnál egyesültek, valamint egy fehér köpeny volt a hátamon. Szemfogaim hegyesebbek lettek, szemeim kéken fénylettek. Új alakom sokkal inkább hasonlított egy Vasto Lorde ressurectionjára, semhogy egy Adjuchaséra.
- Érdekes.- szólaltam meg, nem sokkal később pedig egy laza mozdulattal a két kesztyűmből előteremtettem ugyanennyi 60cm- es pengét. Ezeken megjelentek a kék lángok is, amik teljesen befedték az egyenes szúró eszközöket. Újra ellenfelemnek rohantam, eztán harcolni kezdtünk. Nehezen, de hárította főképp szúrásra összpontosult támadásaimat.
- Garra de Fuego!- kiáltottam, aztán kilövelltem rá egy tűzkarmot. Eme cselekvésemet többször is megismételtem. Kezeimmel hadonászva indítottam megannyit belőlük.
~ Megszűnt a limit.~ gondoltam magamban, elvégre ez idáig csak korlátozva tudtam alkalmazni a képességet, most pedig még a nevét sem kellett kiejtenem, hogy megindítsak egyet. A sorozatom végére már csak egy füstölgő hulla fetrengett előttem. Megszüntettem a ressurectiont, és a férfi teteme mellé ballagtam.
- Még bemelegítésnek sem voltál jó…- szólaltam meg, eztán egy garganta nyílt a templom fölött. Tousen Kaname állt előtte. Sonidoval mellé érkeztem meg, mimikáján egy kis meglepődést véltem felfedezni.
- Adán! Mi történt?- érdeklődött, mire szemeim sarkából rápillantottam.
- Semmi különös. A felderítőcsoport halott, a gyilkosukat likvidáltam. Küldetés sikeresen teljesítve.- állapítottam meg.
- Valahogy, olyan másnak tűnsz.- vágta a képembe a vak shinigami.
- Valóban? Talán, mert azzá is váltam.- feleltem neki egyszerűen.

Visszatérve Las Nochesbe jelentést tettem Aizen-samának.
- Nagyszerű, Adán! Jól teljesítettél. Mivel már sok küldetésben sikerrel jártál, nagy jutalmam van számodra. Felajánlom neked az 1. Espada címét.- mosolyodott el Hueco Mundo ura, mire nagyra nyíltak a szemeim.
- Aizen-sama, én…
- Ne mondj semmit! Kiérdemelted. Most pedig távozz!- intett egyet a kezével, mire meghajoltam, s kimentem a teremből. Nem sokkal később a mellkasom közepén lévő tetoválás egyesre változott. Egy hatalmas lépéssel előrekerültem célom elérése érdekében.
- Hamarosan, minden változni fog…- suttogtam a folyosón sétálva, mialatt ördögi kacagásban törtem ki.

Tárgy: Re: Adán Scytacierto pályázatai Hétf. Május 10, 2010 9:50 pm

Szia Adán! *.*

Na tehát végre sikerült odáig eljutnom, hogy ellenőrizzem a pályázatod. Köszönd a gépemnek, hogy ennyi ideig kellett várnod. xD

A pályázatoddal semmi gond, sőt! Szerintem nagyon jól sikerült, és azt hiszem, hogy mást nem is mondhatok, mint hogy elfogadom.

Gratulálok, ezentúl te vagy az 1. Espada. ^^

Tárgy: Re: Adán Scytacierto pályázatai Szer. Szept. 01, 2010 6:17 am

A csúcson kell abbahagyni

Adán meglép Las Nochesből

Pályázat tartalma: Privaron Espadává válás
Engedély: Megkaptam Yorutól *.*

Az örök sötétségben sokaknak felelt meg teljesen az élet. Néhányan próbáltak csupán alkalmazkodni, másokban már amúgy is a gonoszság magja csírázott, a hollowwá, sőt arrancarrá válás csak még jobban rátett erre egy lapáttal. Talán én lettem selejtes az óriási lidérc hadseregben, viszont egy korrupt közösségben nem tudtam többé megmaradni. A tudat, hogy egyszer az én életemet is eldobják, szinte fojtogatott. Sierashi Yuusukével való találkozásom rengeteg dologban megváltoztatott, néhány összefüggésre sikerült magamtól rájönnöm, olykor meg az ő szavai vezettek az útra. Az útra, amin akkor is éppen jártam, ámbátor még egyetlen személy sem tudott róla, aki a fehér palotában élte le mindennapjait. Nem is igazán kívántam dicsfény, és díszes kíséretek között távozni, mellesleg szintén nem tartottak soha valami nagy számnak. Én nem tartoztam a világ legerősebb személyei közé, viszont abban bíztam, logikai képességeim és fizikai létem sem fogja majd hátráltatni azt a pár embert, akiknek felnyílt a szemük, s megpróbálnak majd véget vetni az örökös káosznak, amely körül ölelte az összes dimenziót. Az évezredes háborúskodásnak, melyben annyian elhullottak már, talán a többségük értelmetlenül. Az a két nap, mely az új életem, és szerény személyem közé állt, hosszúnak és fáradalmakkal telinek tűnt, noha nem igazán csináltam fontos dolgokat. Még egyszer végigolvastam befejezetlen könyveimet, amiknek valamilyen úton-módon folyton félbe kellett szakadniuk. Az egész annyira ironikus volt, bár jó magam állandóan az összefüggések jelei után kutattam. Vajon ez is egy jel volt? Az irományok nem íródtak tovább, mint ahogyan eddigi pályafutásom Hueco Mundoban is egy nagy rakás semmivé fog foszlani, amennyiben eltávozom az arrancarok köreiből. Eme jövőbeli cselekedetem pedig már csakis az idő kérdése volt. Nem kívántam társalogni senkivel, tudtam, attól jobban fájna szívem az utolsó órában. Lehet, lesznek, kik meg fognak őrizni emlékeikben, vagy esetleg, a homok lassú pergésével egyetem, a puszta létezésem is lassan kiürül elméjükből, nem jelentek majd mást, csupán egy semmit mondó nevet? Rejtély... Ezen fölösleges is lett volna tovább agyalnom, később választ fogok kapni rengeteg kérdésemre. Némán ültem ágyamon, miközben egyik kezemmel támasztottam fejemet. Szememet körülvevő maszkom olyan volt, akár egy pecsét, mely nem engedte elfelejtenem, hogy hová is tartoztam valójában.
~ Nem... Én képtelen vagyok tovább itt élni. Ki fogok törni a bilincsből, és megmutatom a helyes utat minden egyes hollownak. Ha pedig ez az életembe is kerül, akkor is boldogan felvállalom. Inkább, mintsem egy zsarnok gyilkos utasításai által pusztuljak el.~ gondoltam magamban, ezt követően felálltam, az ablakhoz sétáltam. Nem volt már sok hátra. Pontosnak kellett lennem, ígéretet tettem. Viszont, még egy valamit meg akartam tenni, ami létfontosságú volt. Villám gyorsan átöltöztem LNIS viseletembe, a kalapot mélyen a fejembe húztam, még csak a szemeimet sem lehetett látni. Szótlanul, sietős léptekkel ballagtam végig Aizen Sousuke kastélyán, azután elértem azt az épületet, melynek vezető székében eddig én foglaltam helyet. Arcomat az ég felé fordítottam, fejemről lefújta egy szellő azt a kalapot, mellyel idáig a kilétemet fedtem. Miután az azonosítás megtörtént, behatoltam az objektumba, eztán a saját számítógépemhez rohantam. Gyorsan aktiváltam, még a villanyokat sem kapcsoltam fel, csakis a monitor fénye vetült rá a billentyűzetre. Senki nem volt már elérhető a bandából, normális esetben szintúgy én virrasztottam még ott a hajnali órákban is. Fiókomat kihúzva, turkálni kezdtem az ott lévő tárgyak között, amíg egy tokot ki nem halásztam, majd a benne lévő blu-ray lemezt a meghajtóba helyeztem.
- Sajnálom srácok...- suttogtam, miközben elkezdtem bepötyögni mindent a PC-be. Az összes adatot, amit addig a percig eltárolt a masina rámásoltam arra a hatalmas tárral rendelkező lapocskára. Törölni nem kívántam semmit, elég volt, miszerint mindenről készítettem egy hamisítványt. A küldetések jelentéseiről, az nyilvántartott arrancarokról, a biztonsági felvételekről. Amint végeztem, elővettem az egykori elszívatlan szivart, amit oly rég óta tartogattam. Miután sikerült meggyújtanom, a székemben hátradőlve beleszívtam. Minden adat átmásolódott. Kihúztam a computerből a lemezt, nem sokkal később meg zsebre vágtam. Nyugodt léptekkel haladtam kifelé, majd a bejárati küszöbnél megtorpantam.
- Aizen Sousuke! Árulásra, árulással fogok felelni.- mormogtam, azután elhajítottam a már nagyon kicsiny méretű szivarmaradványt a homokba, és véglegesen elhagytam a Las Noches Investigative Service területét. Ismét a lakosztályomba mentem, összeszedtem a dolgaimat, a könyveimet, mindent, melyre még szükségem lehetett, azután belepakoltam őket egy barna színű hátitáskába. A vállamra dobtam a tatyót, kiléptem az ajtón, elindultam a homályos folyosón, ahol már senki nem közlekedett. Egyszer csak lépteket hallottam, hirtelen megálltam, de nem láttam senkit. Tovább haladtam, perceken belül pedig már ismét a homokdűnék között baktattam. Nem tudtam miért mentem, szerettem sétálni a semmibe.
~ Itt az idő...~ merengtem, ezt követően nyitottam egy átjárót. Még egy utolsó könnycsepp hullott le az arcomról, mielőtt elnyelt volna sötét garganta. A túloldalon találtam magamat, Karakura békés volt, kihalt. A Hold már ott is a fellegekben járt, ám az nem a megszokott volt. A parkban értem földet, egy szökőkút kristályos vizében gyönyörködtem valameddig, majd leültem az egyik padra, táskámat magam mellé helyeztem, majd átkaroltam.
~ Már csak neki kell ideérnie.~ állapítottam meg eszmefuttatásom alatt, miközben szemeim a csillagokat fürkészték.

// Amennyiben az LNIS-es rész szúrja valakinek a szemét, nyugodt szívvel távolítom el a pályázatomból. Rolling Eyes

//

Tárgy: Re: Adán Scytacierto pályázatai Szer. Szept. 01, 2010 6:39 am

Mah nem szeretek szomrú történeteket olvasni T_T de ha a Primeránk így döntött, nem tartóztatom fel az új céljai megvalósításában ^^
Mivel az engedélyed is megvan, és nem találtam kivetnivalót a történetben, ezért ELFOGADOM a lemondásod ^^
Yoruichi majd nemsokára átsorol a Priaronokhoz