Név: Katsuya Youko

Nem: nő

Kor: 719 { 20-nak látszik }

Kaszt: Bounto

Születésnap: december 17.

Kinézet, jellem: 174 cm magas, vékony, hosszú vörös hajjal rendelkező, vöröses - lilás szemű lány vagyok. Kicsit idegbeteg is vagyok, feszültségem a körülöttem levőkön vagy a bábomon töltöm le, amit néha Deze nem igazán tűr, és visszapofázik. ( olyankor jön a simogatás, amit utál ) Szeretek olvasni, szeretem az intelligens "embereket" ( inkább bounto legyen... XD ). Bár nem látszik, könnyen meg lehet bántani, és sérülékeny vagyok. Ha valakit megszeretek, bármit megteszek érte. Mellesleg szeretek visszapofázni, és dühöngeni...

Báb neve: Sakrisch Wolf { veszett farkas }, becenevén Deze

Báb formája: Egy aranyos, ennivaló kis farkaskölyök, akinek nagy pofája van. Ha valamit el akar érni, hízeleg, aminek általában bedőlök. { A fényes kivételből kevés van... } Mellesleg óriási egója van. Deze

Báb előhívása: Ziege dich, Sakrisch Wolf! { Mutasd magad, Veszett Farkas! } Sakrisch Wolf
Egy három méter magas, két méter húsz centi hosszú farkas, amelynek lehelete megfagyasztja az "embert", hátán, a szőrszálai közül képes jégtüskét kilőni. A bőre emellett elég kemény, nehéz megsebezni, és rendkívül gyors is.

Báb fajtája: Jég



Előtörténet:


719 évvel ezelőtt születtem, egy téli, viharos éjjelen. A családom gazdag volt, egy régi nemesi család utolsó élő leszármazottai voltunk. Egyedüli gyermek voltam, a szüleim az üresfejű, gondolkodni képtelen nemesi kisasszonyok életét szánták nekem. Már csecsemőkoromban eljegyeztek egy nagyúr idősebb fiával, akit egy betegség elvitt. Nem is ismertem meg, így nem bánkódtam azon, hogy a jegyesem meghalt. Hamarosan új kérőm akadt - ezúttal a fiú apja. Apámék örömmel egyeztek bele - csinos kis összeg ütötte volna a markukat. Én utáltam ezt az életet- titokban tanultam, és mire 17. születésnapom betöltöttem, a kor szemével nézve művelt voltam. A házasságom napja egyre közeledett- én pedig egyre őrültebb voltam. Nem akartam magam ketrecbe zárni, egy ősöreg ember kutyája lenni - minden bizonnyal az lettem volna. Másban is biztos voltam még: abban, hogy az öreg nem tudja, mi vagyok. Bounto. A szüleim már tudták rég, hogy más vagyok, de szerencsére ez a mi kis családi titkunk maradt. Nem voltam elégedett így sem: nem csak a házasságot illetően... Erősebb akartam lenni. Az esküvőm napja ki volt tűzve, én pedig gyűlöltem az egészet, ami rám várt. Egyik éjjel némi élelmet és pénzt pakoltam egy apróbb táskába, és megszöktem. Az utam egy másik város felé vettem, ahol az a hír járta, hogy egy másik Bounto él. Ő talán tud nekem abban segíteni, hogy erősebb legyek...
Három napon és éjen át gyalogoltam, és valami csoda folytán elkerültem a rablókat. Azonban mire a város határába értem, teljesen legyengültem, és a kimerültségtől összeestem. Nem volt erőm felállni. Mielőtt elájultam volna, pillantásom egy magas, hosszú, fekete hajú férfira esett. Lehajolt fölém, én pedig lecsuktam a szemem...
Egy kunyhóban tértem magamhoz, az erdőben. Miután felültem az ágyban, pillantásom a férfira esett. Mosolyogva rakta elém az ételt és a meleg teát, én pedig mohón ettem. Miután végeztem vele, felnéztem rá:
- Köszönöm. Nagyon kegyes volt velem, uram.
- Nem tesz semmit. Te vagy az eltűnt Katsuya lány, ugye?- jóságos, középkorú ember volt.
- Igen. Az öltözékem elég feltűnő... Napközben igyekeztem elrejtőzni, ha valaki közeledett felém az úton. Gyorsan terjednek a hírek... Én egy Bountot keresek, aki itt él. Szeretném a segítségét kérni...
- Én vagyok az. Mivel szolgálhatok neked?
Meghökkenve néztem őt, amint leült velem szemben.
- Én is bounto vagyok, Képezzen ki, kérem. Erősebbé akarok válni.
- Segítek neked. De cserébe kérek valamit.
Aggódni kezdtem. Valyon mi lesz az ára az erőnek?
- Azt akarom, hogy menj majd vissza a szüleidhez, és nyugtasd meg őket. Szeretnek téged mindannak ellenére, amit gondolsz.
- Ígérem...
Az elkövetkező hét hétben tanultam és keményen edzettem - nemcsak a lelkem, a testem is. Mesterem pontosan elmondta, hogy mit kell tennem- ha rontok, meghalhatok. Amikor először sikerült megidéznem a bábom, meglepődtem. A füstből egy édes farkaskölyök bukkant elő, akit azonnal felvettem.
- De csodásan nézel ki... - mosolyogtam.
- Ejjh! Tudom anélkül is, hogy mondod, te tehén!
- Tehén a te jó édes nénikéd. Nem kapsz kaját, te kis mocsok! Pofa súlyba!- gurultam be. Mesterem meglepve pislogott: nem igazán illik az ilyen beszéd egy nemesi származású kisasszonyhoz. De senki sem mondta, hogy úgy is vislekdem, mint holmi illemkönyv élőben...
Megtanultam harcolni is a bábommal, akit Deze-nek becéztem. Néhány hónap tanulás és edzés után hazafelé indultam, már új emberként. Erős, határozott személyiség lettem. A kastélyunk előtt megdöbbenve álltam meg. Anyám és apám levágott feje volt a kapura kitűzve. Odabentről a néma csend áradt kifelé, én pedig égtelen dühhel rohantam a falunkba. Egy paraszt suttogva elmesélte, mi történt: az én "jegyesem" bosszúból meggyilkolta a szüleim, az egész cselédséggel együtt. Fel nem bírtam fogni ekkora gerinctelenséget, gyűlölettől remegve vettem utam az idősödő szemét kastélya felé. Nyomomban Deze loholt, és mikor kirúgtam a nevében nemesre az ajtót, vicsorogva rontott neki. Én pedig elkiáltottam magam:
- Ziege dich, Sakrisch Wolf!- a hatalmas farkas lehelete megfagyasztotta a rohadékot, én pedig egy elegáns rúgással kilőttem az ablakon: a mélybe zuhant, s darabokra tört.
Bosszúm beteljesítettem, és elrejtőztem az emberek elől: nem tudták, mi vagyok. Változtattam az élőhelyem, hogy ne jöjjenek rá: nem öregszem. A Mesterem soha többé nem láttam, pedig kerestem, hohy hálám kifejezzem. Jelenleg Karakurában élek, és Deze állandóan velem van. Csak azért, mert iyekszem kerülni a bajt, még megtalál... nagyon is gyakran.