Hokorashii Hito & Sierashi Yuusuke - a földalatti terem edzés

A Vaizardok búvóhelye/ Földalatti terem a helyszín.

Nem örültem annak, hogy az Amerikai Foci Vaizard módra, azaz az AFV csődbe ment, pedig voltak érdeklődők. Kardomat a földe böktem török ülésbe ültem. Nagyon elvoltam keseredve, dehát ez van. Fogtam a megerősített malacbőr labdát és hátam mögé hajítottam. Ekkor valaki elkapta, de nem nagyon érdekelt. Kicsit fáradtnak éreztem magam, ezért mentem volna átöltözni.

Már második hete punnyadtam a Vaizardok búvóhelyén. Igazából semmit nem csináltam, csak Tv-ztem, meg egyfolytában tömtem a burám. Nem mondom, hogy elvesztettem volna a kondíciómat, de azért rám fért volna egy kis mozgás.
A mai nap is ugyan úgy indul, mint a többi. Lezuhanyzom gyorsan és máris a kanapéra vettem magam. Ekkor Hiyori néz be a szobába, és amikor meglátja, hogy mit csinálok épp felmegy az agyában a pumpa.
- Mi van, te faszkalap? - ordít rám, miközben máris jön egy repülőrúgás. Ami természetesen szépen arcon kap, s a szoba másik feléig repülök. - Takarodjál lefele edzeni! A végén te is olyan puhány leszel, mint Shinji...
Ami persze nem igaz, de Hiyori mindig is Hirakot szívatta a legjobban. Nagy nehezen összeszedem magam, majd felkapok egy hosszú ujjú fekete felsőt és egy farmert. Azután Dotonryuut a vállamnak támasztva a földalatti helyiség felé veszem az irányt. Útközben megállok a konyhában és megiszom valaki frissen főtt kávéját. Úgyis csinál magának másikat, ha annyira kell neki...
Belépve a helyiségbe megpillantom Hitot, aki épp elhajít egy focilabdát. Szinte egész életemet Amerikában töltöttem, így volt egy kis tapasztalatom a játékkal kapcsolatban.
- Szevasz, Hito! - köszönök oda, miközben visszadobom a srácnak a labdát. - A szőke fruska leküldött edzeni...Lenne kedved hozzá?
Teszem fel a kérdést, mert nem sok kedvem van magamban hadonászni, mint valami fogyatékos.

- Szevasz, Hito! – Hátra néztem és egy kézzel épphogy el tudtam kapni a magas labdát. Szinte zuhanó repülésben landolt felém. - A szőke fruska leküldött edzeni... Lenne kedved hozzá?
- Persze… - leraktam a labdát mellém. Gyorsan felpattantam, majd kardomat kihúztam a földből s megtöröltem. – Milyen harcot szeretnél? Legyen valami megkötés?Szépen felé közeledtem.
- Más nem jön? Vagy így kettesben megmozgatjuk az izmokat? – mosolyodtam el, s snupoztam arrébb magam.

- Persze… - szól, miközben a labdát maga mellé teszi és kirántja az eddig a földben pihenő kardját. – Milyen harcot szeretnél? Legyen valami megkötés?
Kérdezi, s egyre közeledik felém. Csak unottan megrázom a fejem válaszul. Nincs szükségem kikötésekre. A harc az legyen harc! Ha már az a bolond leküldött...
- Más nem jön? Vagy így kettesben megmozgatjuk az izmokat? – mosolyodik el, s egy villámtánccal máris arrébb került.
- Valószínűleg, igen. - szólok, majd lassan előhúzom a hátamon lévő tartóból Zanpakutuomat. - Hiyorinak csak engem sikerült elkapnia... Legalábbis eddig úgy tűnik.
Katanám hegyét végig futtatom a talajon, azután megforgatom a kezemben. Fejemet jobbra, majd balra döntöm ezzel kiroppantva elgémberedett nyaki ízületeimet.
- Kezdhetjük? - kérdezem, s választ sem várva egy shunpoval előtte jelenek meg, hogy egy függőleges csapással próbáljam megsebezni. Utána újra alkalmazom a villámtáncot, de ezúttal mögötte jelenek meg, és ütést próbálok mérni a tarkójára. Reményeim szerint képes lesz hárítani mindkét támadást, s ha ez így lesz, akkor méterekkel arrébb ugrok, és rágyújtok egy cigarettára.
~Ez érdekes lesz...~ - gondolom, miközben beleszívok a bagóba. ~Hito egy egyik olyan Vaizard, akivel még nem harcoltam. Nem ismerem a technikáját, ezért vigyáznom kell.~
Amint befejeztem az eszmefuttatást, Dotonryuu kissé ferdén magam előtt tartva várom, hogy mit lép ellenfelem.

Valószínűleg, igen. – szólt vissza, majd lassan előhúzta a hátán lévő tartóból Zanpakutuoját. - Hiyorinak csak engem sikerült elkapnia... Legalábbis eddig úgy tűnik.
Elkezdtem gimnasztikázni, lazító és bemelegítő technikákat végezni. A pulóverem cipzárját lehúztam teljesen és harci pózba álltam. Vártam a kezdés szavát.
- Kezdhetjük?
Ennyi bőven elég volt nekem, de viszont neki is. Elém snupozott A felső támadását ki tudtam védeni, de a következő pillanatban észrevettem, hogy a lélekenergiája mögém helyezkedik, ezért előre hajoltam, majd kezemet leraktam a földre és rúgásokat kezdtem végre hajtani. Egy majdnem sikerült gyomron találnia, de inkább hátrált és rágyújtott egy cigire.
- Mi van, cigi szünet?
Csóválni kezdtem a fejemet jobbra, balra. lábamat fontos helyekre helyeztem el. lélekenergia észlelésemet csökkentettem, majd snupoval mellé kerültem. Levágtam a szigi egy darabját és egy következő támadást indítottam volna.
- Ha már harc…. akkor legyen harc. Egy szálat a küzdelem után is szívhatsz. - mosolyogtam rá, majd láb munkát hajtottam volna végre.

- Mi van, cigi szünet? - kérdezi, miközben lazítani kezdi izmait.
- Nem, csak a tüdőm már nem bírja a sok ugrálást. - szólok nevetve, azután hirtelen mellettem jelenik meg, és levágja az égő részt a cigimről.
- Ha már harc…. akkor legyen harc. Egy szálat a küzdelem után is szívhatsz. - mondja, majd megpróbálja kirúgni alólam a lábaimat. Azonban nem tud meglepni, így egy hátra szaltóval hiúsítom meg próbálkozását. Zsebre vágom a beoltott cigit, s összeráncolt szemöldökkel meredek a szemben álló Vaizardra.
- Ez hiba volt... - szólok, közben megszorítom kardom markolatát. - Sose szedd el előlem a nikotin forrásomat.
Hirtelen eltűnök, majd felette jelenek meg újra. Bal tenyerembe lélekenergiát koncentrálok és elkiáltom magam.
- Hadou 04: Byakuray! - amint a fehér villám elhagyja a kezem, újra alkalmazom a shunpot és megint szemből támadom. Katanámmal megpróbálom a vállától a csípőjéig tartó vágást ejteni rajta. Ekkor hirtelen fájdalom hasít a mellkasomba. Mivel Seiretei egyik kapitánya vagyok, ezért az erőm nagy részét lekorlátozták. Ez addig marad érvényben, amíg az emberek világában vagyok, vagy amíg fel nem oldják. Felszisszenve érzékelem a fájdalmat és egy pillanatra kiessek a ritmusból. Vesztek a sebességemből és nagy homokfelhőt kavarva csapódok be a terem padlózatába. Rögtön felpattanok, s megpróbálom a javamra fordítani a helyzetet. A por miatt valószínűleg korlátozódott a látása. Itt az esély rá, hogy megsebezzem. Félkézzel egy szúrást indítok a hasa felé, remélve, hogy sikerrel járok és átszabom a flancos pulóverét, amiért elbaszta a cigimet. >.<

Láttam, ahogyan Yuu a földbe zuhant, gondoltam lemegyek megnézni mi történt vele. Nem kivégezni, hanem edzeni akarok vele. ~ Ha valami komoly baja esett akkor… ha miattam azt nem bocsátom meg magamnak.~ lesnupoztam a sűrű porfelhőbe. Látni nem nagyon láttam, de érzékelni tudtam Yuu jelenlétét. Amikor ár szinte közvetlen közelbn voltam szólni akartam, hogy minden rendben van-e, de valami furcsa lendületi energiát láttam a poron keresztül. Elkezdtem oldalazni, de túl késő volt. Oldalamat erősen megsebezte, ráadásul a negyed pulóverem lifegett rajtam. Kisnupoztam a felhőből és akkor vettem észre csak igazán.
- Ó istenem, a ’urva élet…
Hiába káromkodtam az tény, de a héten már a 6. ruhám megy tönkre. A vérzés hamar elállt, azért nem vertem ki a hisztit, nem szokásom. Kardomat megemelem és egyet suhintottam. Mivel Haku szél típusú, ezért könnyedén elfújattam a porfelhőt, hogy tisztán lássam Yuut.
- Minden rendben Yuu? Mi volt ez az előző zuhanás?
A kérdés után egyből védekeznem kellett. A Kardok sercegése betöltötte az egész termet.

Elégedetten nyugtázom magamban, hogy támadásom célba ért. Legalábbis a hangokból erre következtetek. Ekkor Hito kardjának egy suhintásával elfújja a por nagy részét.
- Minden rendben Yuu? Mi volt ez az előző zuhanás? - kérdezi, de máris védekeznie kell a jobbról érkező csapásom ellen. Pár méterrel arrébb shunpozok, s közben szidom annak a nevét, aki kitalálta ezt a szart.
- Persze, ne félts engem. - mondom, miközben miközben a mellkasomon lévő pecsétet dörzsölgetem. - Nem tudom emlékszel e még rá... Seiretei minden kapitány és hadnagy erejének egy részét elzárják, s csak így lehet az emberek világában tartózkodni. Veled és a többiekkel ellentétben, én még mindig Soul Societyben lopom a napot.
Válaszolok neki elgondolkodva. Valóban szerencsésnek mondhatom magam, hiszen még nem leplezték le „másságomat". Azonban csak idő kérdése az egész. Ki tudja, hogy mikor kerülök olyan helyzetbe, hogy elő kell hívjam a maszkot. S akkor ágyő kapitányi rang. Nah, kissé elkalandoztam. Összpontosítanom kell, remélhetőleg a Shikait még engedi a pecsét.
- Nincs szükség rá, hogy finomkodj. - szólok vigyorogva. - Keményebb fából faragtak, ahhoz, hogy egy ilyen kis eséstől megsérüljek...
Eközben Dotonryuuval felé és a megtépázott pulcsijára mutatok. Fejemet kissé oldalra döntöm és úgy folytatom:
- Neked viszont vigyázni kéne magadra! - kiáltom, s egy shunpot követően szemből támadom ismét, de azúttal egy alulról felfelé tartó vágással.

- Neked viszont vigyázni kéne magadra!
Gyorsan kellett reagálnom, hogy támadását kivédjem, de inkább felhasználtam az erejét. Kardomat lefele helyeztem el vízszintesen, valamint kezdtem előre rugaszkodni annyi erővel, hogy mögé szaltózzak.
- Ugyan én már megszoktam a fájdalmakat, velem ilyesmiben ne nagyon törődj, de nem érdemes lebecsülni. SHIKAI HAKURYUUJIN!
Kardom erősen világítani kezdett, majd teljesen fehérré vált, és hosszabb lett a pengéje. Elkezdtem Yuu felé futni. Két szélsuhintással kicsit feszéjeztem Yuut és próbáltam feltartani vele, majd elrugaszkodtam és próbáltam lenyomni a földre, ami nem nagyon sikerült. Dicséretes, hogy képes még a kényszeres pecsétje miatt is bármit megtenni. Ekkkor egyet rúgtam felé, de az nem sikerült, megfogta a lábam, de a másik lábammal arcon rúgtam és mindketten borultunk egy nagyot. Kicsivel arrébb snupoztam és újra Yuu felé futottam, pengém súrolta a földet és alig vártam, hogy Yuu támadjon. Arcomon hatalmas mosoly volt, mintha megőrültem volna. Olyasmi volt, mintha a hollowom ki akar törni, mert igaz, hogy rég engedtem ki a játszótérre a hollowom erejét.

Sikeresen elkerüli a támadásomat, amikor a már általam is használt szaltóhoz folyamodik. Gyorsan megfordultam, és még hallottam, hogy elkiáltja magát:
- Ugyan én már megszoktam a fájdalmakat, velem ilyesmiben ne nagyon törődj, de nem érdemes lebecsülni. SHIKAI HAKURYUUJIN! - hívja elő kardja shikai formáját. A fegyver ragyogni kezd, majd teljesen fehér lesz, s megnyúlik. Azután közeledni kezd, közben két széllöketet indít útjára, amiket egy-egy csapással eltérítek. Ekkor előttem jelenik meg, s megpróbál lenyomni. Nem sok sikerrel. Azután egy rúgással próbálkozik, amit először sikeresen hárítok, viszont a második lábára már nem marad kezem. Ennek köszönhetően egy másodpercre földre kerültem, de rögtön felpattanok és még látom, ahogy rohanva közelít felém. Nem sokat gondolkodok, hisz' ha már ő előhívta a kardját, akkor úgy illik, hogy én is kövessem a példáját.
- Me ga sameru, Dotonryuu! - mondom el a hívó szavakat. A körülöttem lévő homok felkavarodik, s pár pillanatra eltakar ellenfelem elől. Eközben katanám megvastagodik és a keresztvason megjelenik a sárkány feje. Az egész fegyver kinézete azt sugározza, hogy mintha egy kőtömbből volna kifaragva. Nehéznek látszik, azonban pehelykönnyű. Erre szükség is van, hisz' Zanpakutuom egyik tulajdonsága, hogy sebességem a kétszeresére növekszik, s a plusz súly csak lassítana. Miközben ő, arcán üdvözült mosollyal közeledik, én a shunpot alkalmazva szinte kirobbanok a porfelhőből. Cikkcakkban közeledek felé ezzel is megakadályozva, hogy eltaláljon. Hirtelen azonban megtorpanok és a levegőbe vágok kardommal. Ezzel olyan erejű löketet indítok el, ami feltépi a talajt. Nem külön támadás, csupán egy reiatsuval teli szélroham. Azonban, ha nem tudja hárítani komoly sérüléseket okozhat.

- Me ga sameru, Dotonryuu!
Ellenfelem körül sűrű porfelhő kavarodott fel. Mégha nem is láttam Yuu-t, ez kedvem nem szedtem meg. Kicsit elkezdtem forogni, legalábbis annak kezdeményezését kezdtem el. Zuhanás közben éreztem, hogy Yuu elsuhant mellettem. Ahogyan földet értem egy C alakot suhintottam a kardommal, miközben guggoltam. Haku erejével a porfelhőt eloszlattam és mikor felnéztem, Yuu sietett is hozzám állandóan snupozva. Gondoltam, hogy ha ennyire cikázik, talán belefut az egyik támadásomba, igaz eddig nem tűnt annyira meggondolatlannak. Hirtelen megállt a levegőben és egy erős reitsuval teli csapást küldött felém. A föld előttem fel is hasadt, így rákényszerültem, hogy ki is védjem azt. Túl kevés idő maradt arra, hogy ugyan olyan csapást küldjek ellentámadásként. Valamennyire lelassította, de annyira sokat semmiképp se. Kardom magam elé tartottam és nagy sebességgel tolt az erő. Már lassan kezdtem feladni, amikor egy hatalmas sziklatömb felé közeledtem. Próbáltam kivonni magamat a támadás alól. Kardommal próbálgattam mozgatni magamat, hogy más irányba száguldozzak. Valamennyit segítettem magamnak Haku szélmanipuláló erejével és más irányba haladtam. Pár méterre múlt azon, hogy a szikla szélének nekicsapódjak. Kardomat a földbe döftem, hogy lelassítsam magamat. Tudtam, hogy Yuu a közelben leseget, és egy támadás túl nyilvánvaló volt, valamint 100 %, hogy kivédi a támadásom, ha szemből támadok.
- Bakudou 26: Kyakko! – gyorsan elrejtettem magam és próbáltam elrejteni még a reitsumat is. Tudtam, hogy nem elég az, hiszen ha a közelébe érek, akkor érzékelni fogja a visszafojtott energiámat. - Hadou 31: Shakkahou! – Üvöltöttem el magam, de a Kidou figyelem elterelésként használtam.
Mivel nem tudta pontosan honnan is jött a támadás, ezért eléggé meglepődhetett. Direkt nem is őt céloztam. Háta mögé snupoztam eléggé sokat, de szerencsémre nem nagyon vett észre. Egy rúgással a földbe vertem és siettem lefele Yuuhoz.

Ahogy számítottam is rá, nem tudja megállítani az energiahullámot. A támadás maga előtt tolja, és csak a vakszerencsének köszönheti, hogy nem csapódik az egyik sziklának. Azután kardját a földbe vágva, óriási porfelhőt kavarva, sikeresen megáll.
- Bakudou 26: Kyakko! – alkalmazza a Kidout, azonban elkövet egy hibát. Mivel hangosan mondta ki a szavakat, így következtethetek rá, hogy most már teljesen láthatatlan. Ezért érzékeimet kiélesítve próbálom mégis elcsípni. Ekkor újabb kiáltást hallok. - Hadou 31: Shakkahou!
A felém suhanó robbanáshullámot Dotonryuu egy csapásával eltérítem. A füst viszont korlátozza a látásomat. Hirtelen koncentrált reiatsut érzékelek a hátam mögül. Nem démonmágia az biztos. Ez Hito lesz! Viszont már nincs elég időm arra, hogy védekezzek. Rövid úton a földön kötök ki, azonban egy hátra bukfenccel kitérek a csapása elől, és lélekenergiát koncentrálok a tenyerembe:
- Hadou 33: Soukatsui! - szólok, miközben a kék energiagömb iszonyatos sebességgel elhagyja a kezem, s ellenfelemet veszi célba. Utána újra alkalmazom a villámtáncot és mögött jelenek meg, hogy egy újabb szúrással próbáljam megsebesíteni. Ezt követően egy méretes ugrással egy közelebbi sziklán kötök ki. Előveszem a megcsonkított cigimet és a számba lököm. Egy kattanás jelzi, hogy meg is gyújtom azt.
~Nehogy már pazaroljunk!~ - gondolom, miközben beleszívok a bagóba, de nem veszem le a szemem ellenfelemről. ~A mai gazdasági válságban kész vagyon egy doboz cigaretta. Rablás, én mondom!~
Nem sokáig tart az energiarudacska, mivel Hito jó 3-4 slukkot eltávolított belőle. Morcosan dobom el a csikket, közben kardomat hegyével a föld felé fordítom.
- Sabaku no Arashi! - kiáltom, s fegyverem porrá robban. Vagyis pár cm-eres kőpengéké válik, amelyek nagy tömegben súlyos sérüléseket is okozhatnak. Ezután Dotonryuu homokfelhőként lebeg körülöttem.

Épp Yuu feje fölött zuhantam lefelé, hogy egy csapást mérjek a fiúra, de egy bukfenc és snupo után egy sziklán láttam.
- Hadou 33: Soukatsui! – egy kék gömb jelent meg a kezében. Már készültem snupozni, de a robbanás olyan volt, hogy az elején a lendületből kaptam.
Snupo után borultam kicsit, de abból előnyt merítve felálltam, és láttam, ahogyan rágyújtott megint. Azt hittem elküldöm a fenébe. ~ Ez már MEGINT rágyújtott, a cigi nem esne jól a nagy megmozgatás után? Pár haverom mindig mondja nekem a saját cigis tapasztalataikat… ~ Kardomat a földbe szúrtam és leültem. Nem is kellett sokat várnom, gyorsan végzett a fiú.
- Sabaku no Arashi!
- Kezdhetünk szadulni… - mondtam magamnak halkan és újra előtört belőlem az ördögi vigyor. – Hakuryuujin, Fusshou!
Érezni lehetett, hogy tombolt a levegő – a szél feltámadt – és a kardom üvöltését fizikálisan is hallottam. Próbáltam megzavarni a koncentrálásban Yuut, hogy Dotonryuu halálos porszemcsés támadása ne érjen el engem. Ahogyan mozgattam a kardomat, Yuunak egy hatalmas, fájdalmas löketet adok Yuu közelében levő levegővel. – Ezt mondhatjuk egyfajta fájdalmas mozgatás ez. – Ahogyan közeledtem, Dtonryuu egyre inkább sebezni próbált snupoznom kellett, és egypárszor erősen meg is sebződtem. Az állandó snupozás mellett igaz kevesebb lett a löketek száma, de elegendő, hogy egy nagyobb cselt vessek be. Ki tudja, talán a maszkot is felvesszük, majd meglátjuk.

– Hakuryuujin, Fusshou! - szól Hito, miközben orkánerejű szélvihar képződik körülötte. Mivel olyan okos vagyok, rögtön levonom a következtetést, miszerint a Zanpakutuo a szelet uralja! Erős széllökésekkel támad, amelyek felszakítják a felsőmet és nem túl mélyen a bőrömbe vágnak. Azonban nem hagyom magam. Egy csettintéssel jelzem Dotonryuunak, hogy támadhat. A kőpengék egyszerű mozdulnak a Vaizard felé, de ő shunpokkal kikerüli azokat. Egy utolsó nagy széllöket ellen, Dotonryuu egy fallá áll össze előttem, így védve ki a támadást. Egy ugrással eltávolodok ellenfelemtől, s lihegve szólalok meg újra:
- Megleptél Hito! Gratulálok! - mondom, miközben egy vigyor jelenik meg az arcomon. - Azonban ne hidd, hogy ennyi volt! Van még pár trükköm.
Ujjaimat behajlítva a homlokomhoz emelem, majd szellemi-részecskéket kezdek koncentrálni bele. Azután egy rántás, és máris arcomon pompázik a fekete csíkokkal díszített hollow-maszk. Reiatsum ugrásszerűen megnövekedik, de nem annyira, mint amennyire szokott.
~Átkozott pecsét!~ - gondolom mérgesen, s immáron sárga szemeimet Hitora emelem. ~Szerencsére a lidércerővel nem tud mit csinálni. Legalábbis remélem.
Eddig se elhanyagolható gyorsaságom a többszörösére nő, s kisebb porfelhőt kavarva eltűnök a helyemről. Néhány századmásodperc múlva fölötte jelenek meg, és jobbomban újra materializálódik Dotonryuu. A keresztvas előtt egy Barát kezdek koncentrálni, majd elemi erővel lövöm el ellenfelem felé. Ha sikerülne kivédenie a lövedéket, akkor egy újabb villámtánc után mellette termek, s egy vízszintes csapással próbálom kettémetszeni. Ha viszont ez irányú próbálkozásom kudarcba fulladnának, újra hátra ugrok. Ezután védelmi állást veszek fel, s pár méterrel arrébb várom, hogy mit lép Hito.

Amikor épp a maszkját húzta fel magára elgondolkoztam. ~ Bammeg, ez fájni fog… - ekkor vettem észre, hogy felettem épp egy Barát tölt s felém lövi. El akartam snupozni, de késő volt. A vállamat el is találta. Úgy éreztem majd leszakad. Földön hevertem és a felső ruházatom hiányzott. A vállamon hatalmas fekete foltot találtam. Nagy nehezen feltápászkodtam és egyet sóhajtottam. Sóhajtásom közben mellém sonidozott Yuu és egy oldalvágást intézett felém. Ekkor csak összeestem, mint a gumiember. Elértem a kezemmel még a talpamat is, majd hátra bukfenc közepedtén kinyomtam magam. A következendő rúgásomnál Yuu arrébb sonidozott és védekező állást vett fel. Indulataim egyre erősebbek lettek, Dühömet aljas vicsorgásba szorítottam. Szemeim sárgává váltak és a szemem fehér részét feketeség borította el. Arcomat megfogtam és szinte karmoló mozdulatokat tettem – habár arcomon nem látszott meg a nyoma csupán – a Hollow maszkom formálódott meg az arcomon, amit az aláírásomon is láthattok. ~ Ideje a rombolásnak, no kímélés öccse. ~ Szólalt meg a bennem tomboló hollow.
Hakut a tokjába raktam és sonidozni kezdtem Yuuhoz. Először eléje, hogy támadjon, majd háta mögé teremtem és a nyakánál fogva előre rántottam, ezután egyet szánkóztam rajta. A lábát a nyakam körül éreztem. Volt olyan sejtésem, hogy most ő akar felül lenni, és én alul. Ekkor megragadtam a csípőjénél és a földbe döftem. Csak a csípőjétől lefele volt kint a földből. Már el akart fogni a röhögő görcs, de hirtetelen a földbe mélyedtem.
- BAKKER! Dotonryuu volt lefogadom!
Ellenfelem előbújt a lyukából és támadni akart. Szemei bajjóslatú törekvést sejtetett. Szerencsére a kezeim még kint voltak a földből és némi erőfeszítéssel kibújtam én is a földből. Ugyanazzal a lendülettel egy kis lábmunkát rendeztem neki, ami hasonlított a breakban a helikopterre. A heliből guggoló helyzetbe zsugorodtam és felugrottam. Amikor azt éreztem, hogy fejjel lefele érkezek, az addigi töltött Barát szabadjára engedtem. Sonidoval párméterrel arébb helyeztem el magam szinte gugoló állásban, az egyik lábam guggoló állásban volt, a másik teljesen egyenes. Kardomat előrántottam és egyből támadtam. Holt pontra jutottunk. A kardok sercegtek, de még hallani is lehetett, mintha egymással harcolnának kardjaink, mintah egymásnak üvöltenének. Yuusuke és az én erőm a környezetünket szinte felperzselte. Körülöttünk egy kráter szerű képződmény alakult, alattunk egy emelkedővel. Érdekes volt a helyzet.

~Vissza kellene fognom magam...~- fogalmazódik meg bennem a gondolat, amikor immár sokadjára sikerül megsebeznem ellenfelem. Azonban ez irányú gondolataimat gyorsan rövidre zárja Hito és a hirtelen megjelent maszkja. Ugyan erőm még így is az övé felett van, de érzékelem a nyomást, ami a reiatsu felszabadítással jár. Úgy látszik elbíztam magam, mert hirtelen eltűnik eddigi helyéről, majd egy pankrátorokat megszégyenítő technikával a földbe ágyaz. Van egy olyan érzésem, hogy annak idején birkózó volt a fiú vagy nem tudom, de ez rohadtul fáj. Szinte csípőig a terem talajába fúródok. Szar érzés, mert sötét van, a kibaszott homok az orromba, a szemembe, valamint a fülembe megy. Az sem elhanyagolható, hogy lassan kezd elfogyni az oxigén. Azonban nem esem pánikba. Hála az égnek, Dotonryuu is a kezemben volt, amikor elásott. Van egy olyan érzésem, hogy gyökérnek tart és ezért. No sebaj, ha szép facsemete lesz belőlem, majd megköszönöm neki. Egy gondolattal kis pengékké változtatom a Zanpakutuomat, így a föld alól próbálom megtámadni.
- BAKKER! Dotonryuu volt lefogadom! - a kiáltást hallva nyugtázom, hogy támadásom célba talált. Úgy döntök itt az ideje, hogy kimásszak a lyukamból. //XD// Egy erőteljes lökés kíséretében, szinte kirobbanok eddigi helyemről. A levegőben lebegve kirázom a hajamból a port és megpróbálom, úgy ahogy leporolni magam. Jobb kezemet előre szegezem és hirtelen megszűnik a Hitot földhöz szegező erő. Eközben egy nagy porfelhő emelkedik fel, s felém veszi az irányt. Amikor elért jobb kezemben materializálódni kezd Zanpakutuom. Szememben ördögi fény gyullad, s míg ő kimászik, én leereszkedem a talajra. Azután gyorsaságomat kihasználva támadásba lendülnék, de ő valami break figurával megállásra késztet. Egy szaltóval átugrom, majd a háta mögé érkezem. Úgy tűnik, hogy nem csak pankrátor volt anno, de táncos is. Mit ne mondjak, sokszínű a csávó.
A felém repülő Barát már nem veszem észre. Az energialabda a vállamba csapódik, s egy nagyobb darabot eltűntet a felsőmből. Alig tudok megfordulni, hogy kivédjem kardja csapását. A felszabaduló lélekenergia robbanásszerűen veti szét a talajt körülöttünk, csupán egy kis dobogót hagyva, amelyen ketten állunk. Szinte látom, ahogy az ezüstös kékben játszó reiatsum összeütközik az övével, s próbálja legyűrni azt. Percek telnek el, amíg egymással hadakozunk, de végül sikerül egy kevés előnyre szert tennem. Kardomat végigcsúsztatom a pengéjén és egy lökéssel eltávolodok tőle. Lihegve érek földet pár méterrel arrébb. A vállamba nyilalló fájdalommal mit sem törődök, hanem még nagyobb sebességre kapcsolok. Ezúttal követhetetlen sebességgel tűnök el, majd kb. egy méterrel előtte megtorpanok és a levegőbe szökkenek. Vízszintesen pörögni kezdek, közben kardommal egymás után több csapást mérek a védekező Hitora. Kiváncsian várom, hogy mit fog válaszolni ezen lépésemre.

Eléggé elfáradtam a harc során, de ez nem jelent semmit. Eddig szerzett sebeim felnyíltak és vérezni kezdtek. Furcsálltam is O.o . Hirtelen azt láttam, hogy egy felső forgó csapással közelít felém Yuu, ezért Hierromra koncentráltam és a karddal való védekezésemre. Amikor kitapasztaltam, átvizsgáltam a támadást észrevettem, hogy az időközök, a támadások között eltelt időközök elegendőek, hogy kibabráljak Yuu-kunnal. Egy előre szaltó során hasba rúgtam ellenfelem, de viszont a farkcsontom és a hátam bánta a kitérésemet. gyorsan felpattantam és reakció idő nélkül maradva egy öklös kettétörte a maszkomat és repültem néhány métert. Épp feltápászkodtam, amikor egy rúgást éreztem a hasamon, a miatt még egy sziklába is belecsapódtam. Az elkövetkezendő fél órában a védekezésre raktam a hangsúlyt.
…
Lassan tényleg megelégeltem Dotonryuut és Yuut, de ideje visszavágnom.
- Haku! Dakata! – elüvöltöttem magamat és egy szélörvény jelent meg a kardomból sárkány fejjel a végén.
Szájával megfogta Yuu-t és el kezdtem csapkodni. Ahogyan mozgattam a kardom, úgy hadonászott a Vaizarddal Haku. Volt, hogy szikla tömegekbe, vagy a földbe csapódott be srégen, vagy pont merőlegesen Yuu. Azért próbálkozott Yuu kiszabadulni, volt mikor értelmetlenül Haku szélformáját lőtte Baraval, de engemet is próbált eltalálni sikertelenül. Hakut magam felé húztam és már repült is felém Yuu. A Vaizardba térdeltem eléggé nagyot, de cserébe még egy Barat kaptam a másik vállamba. – Mire nem jó a Hierro… – gondoltam magamban. Amikor a földön feküdt egy látszólagos végső csapást akartam leadni. Yuu egy kézzel próbált védekezni, amit furcsálltam. Az ütés erejét lecsökkentettem, szinte kopogtattam a kardját. Nagyban mosolyogtam.
- Mennyen mé… - hirtelen észrevettem, hogy a bal karjával egy kész Barat tartott a jobb kezével Yuu a tökömet becélozva. – Akkor döntetlen… nem akarom, hogy nyoma maradjon a Baradnak.
A kardomat visszacsúsztattam a tokjába és felsegítettem Yuu-t, majd maszkomat eltűntettem magamról.
- Meg volt a bemelegítésed, remélem Hiori nem akad ki újra. Heh.

Sikerül kivédenie a pörgő-forgó támadásomat, de látom, hogy sebei felszakadtak. Egy rohadt előre szaltóval sikeresen gyomron rúg. Az igazat megvallva elég buta dolog volt tőlem, hogy beleszaladtam ebbe a támadásba. A hirtelen ütéstől vért köhögök fel. A fájdalomtól elhomályosult látással veszem észre, hogy ő is a földre kerül. Nem adok időt neki, hogy felálljon, hanem lélekenergiát koncentrálok az öklöm köré, majd ahogy mostani erőmből telik, szépen képen vágom vele. Hallom, hogy törik a maszkja, s Hito egy szép ívet leírva repül a levegőben. Nem várom meg, míg földet ér, hanem használom a shunpot és mellette jelenek meg. Térdemmel egy rúgást szúrok a bordái közé, aminek következtében egy nagyobb sziklának csapódik. Az elkövetkezendő fél órában, szinte egyfolytában támadok. Azonban kissé vissza kell vennem a tempóból, nehogy a végén teljesen kifáradjak. Észreveszem, hogy ő inkább a védekezésre fordítja a hangsúlyt.

Kissé már fáradtan, több karcolásból vérezve állok. Maszkom a jobb szememnél már megrepedt, nem sok hiányzik, hogy végleg széttörjön. Ekkor veszem észre, hogy Hito megelégelte a dolgokat.
- Haku! Dakata! - kiáltja el magát, aminek hatására hatalmas légörvény keletkezik. Alakja leginkább egy sárkányéra hasonlít. A támadás telibe talál, s a lény a szájába zár. Ha teljes erőmet használhatnám, valószínűleg rég kiszabadultam volna. Viszont fáradtan, s lekorlátozva nem olyan egyszerű. Vergődve próbálok kitörni, miközben ellenfelem össze-vissza rángatja kardját. Ez még nem is lenne baj, ha a szélszörny nem utánozná a kard mozgását. Egyik szikláról a másikra csapódok, azután a Vaizard maga felé rántja Zanpakutuoját,a minek következtében én is a mozdulattal megegyező irányba repülök. Nem tudok kitérni, így pár másodperc múlva érzem is, hogy ezúttal az ő térde mélyed az én gyomromba. Eközben én feltöltött Barámat lövöm el az irányába, ami most a másik vállába mar. Egy nagy adag vért köpök a padlóra, majd elterülök.
- A fenébe... - motyogom magamnak, miközben az arcomhoz nyúlok. Maszkom majdnem teljesen megsemmisült, csupán egy kis szeletje maradt meg a jobb szememnél. Éreztem, hogy újra mozdul, így jobb kezemben tartott kardomat keresztbe fordítom, hogy így védekezzek. Azonban hirtelen lelassítja pengéjét, ami szinte csak suhintásnyi erővel csapódik Zanpakutuomnak. Felkészül egy újabb csapásra, de addigra már egy Bara virít a kezemben. A cél pedig Hito koronaékszerei, s van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon örülne egy robbanásnak azon a tájékon. Ahogy ezt végiggondolom, ő is hangot add ezen észrevételeinek. Kardját visszacsúsztatja annak tokjába, majd felsegít. Egy apró szisszenéssel tűröm a segítséget, miközben eltűnik mindkettőnk arcáról a hollow-maszk. Valószínűleg eltört egy-két bordám.
- Meg volt a bemelegítésed, remélem Hiyori nem akad ki újra. Heh. - szól, amire én csak egy mordulással reagálok.
- Ha nem lenne elég, akkor is leszarom. - válaszolok neki, közben kardomra támaszkodva próbálok felmászni a lépcsőn. - A következő alkalommal, biztos valami darálóba fog behajítani...

Mindketten kaptok 1000 ryout! ^^