Karakura Teaház

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Jan. 12, 2011 1:23 am

~ Reménytelen ismerkedési kísérlet Fészpalm

Vagy mégsem? Surprised

~

Legszívesebben talán megdörzsölném a szemeimet, hogy tényleg jól látok-e, de... biztos hogy ez a fiú Zed? Nem, nem arról van szó, hogy máshogy néz ki, mert most is ugyanolyan jóképű... vagyis izé... na jó, azért talán nem kéne zavarba jönnöm, mert tetszik nekem egy srác, bármennyire is furcsa ezt bevallanom magamnak >< De ez még nem jelenti azt, hogy bele is estem, ugyebár, vagy igen? o.O Nem, az kizárt dolog! Surprised

Mindegy, szóval ami miatt hitetlenkedem az a felém villantott megnyerő mosoly, meg az udvariasság, meg a bók... mi a fene történt ezzel az emberrel amíg nem láttuk egymást? Surprised

Nem mondom, sokkal szimpatikusabb a fiú ezen oldala, mint a korábban mutatott taplósága, éppen ezért kételkedem benne, hogy ez tényleg Zed, és nem az eltitkolt ikertestvére aki beugrott a helyére, csak hogy meghódítson a számára Surprised

Az már más kérdés, hogy kis híján felment bennem a pumpa megint, amikor meghallottam milyen szöveggel köszönt, szörnyen bamba képet vághattam, amíg el nem jutott addig a pontig hogy "felismert" Embarassed

Igen, szórakozzál velem, légy szíves, másra se vágyom amikor amúgy is feszült vagyok >.>
- Kö-Köszönöm... De ezzel nem azt akarod mondani, hogy a kastélyban csúnya voltam, ugye??
Motyogtam, hogy aztán rögtön rá is förmedjek, de persze az is lehet, hogy csak félreértettem a mondanivalóját, sőt biztosan nem akart semmi bántó megjegyzést tenni, hiszen miért is tette volna, amikor nem az a célja? Móóó, miért feltételezem én rögtön a rosszat, miért hiszem azt hogy meg akar sérteni? T_T Szedd már össze magad, Hitomi, az Isten szerelmére, na! Félre kell söpörnöm minden előítéletemet, de nagyon sürgősen, mert nem lesz jó vége, ha így folytatom. Különben is, mióta vagyok én ilyen ellenséges egy emberrel szemben? Rolling Eyes

- Nem láttalak, bizo... tessék? o.O
Vágnék bele Zed szavába, de a végén mégis én vagyok az, akibe beléfojtják a szót. Virág... virágot kapok? o.O Ráadásul vörös rózsát? o.O Elképedve veszem el a felém nyújtott szálat, zavaromban valószínűleg azt sem tudnám megmondani, hogy fiú vagyok-e vagy lány, nem hogy megszólalni. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi kéne tennem ebben a helyzetben, de ha tudnám, akkor sem lennék képes valószínűleg megtenni a... sokktól. Igen, ez a jó kifejezés arra, amit most érzek. Szép lehetek rákvörösen, miközben szóhoz sem jutok a döbbenettől, kétségtelenül a legbájosabb oldalamat mutatom :/ Kábulatomból a pincér érkezése ránt ki, remek időzítéssel jött meg, hogy átnyújtsa az étlapokat, bár az, hogy simán kiesett a kezemből a díszes "füzetecske" azt mutatja, hogy még mindig az előbbi történés hatása alatt vagyok T_T Sűrű bocsánatkérés közben veszem fel a földről, hogy aztán kinyissam... fejjel lefelé Fészpalm

Khm... A székbe süllyedve fordítom meg az étlapot, noha fejjel lefelé is el tudnám olvasni gond nélkül, de tartok tőle hogy csak még nagyobb hülyét csinálnék magamból ha így állnék neki rendelni Embarassed

- Té-Tényleg?
Lestem ki csillogó szemekkel a biztonságos fedezéket nyújtó menü mögül, és hirtelen fellelkesedésemben felsoroltam legalább a sütemények... felét az étlapról, mire feleszméltem, hogy hopp, ez talán már sok lesz Surprised

De én igazán nem tehetek róla, hogy imádok mindenféle édességet, nem hagyhatok ki ennyi finomságot ><;;;;;;; Sütinek mindig van hely a gyomromban, nem tudok nekik ellenállni *.* Ártatlanul, bűntudat nélkül pislogtam fel Zedre, miközben azon kezdtem el járatni az agyamat, hogy valamit mondanom kéne, de ahogy az előbb se tudtam reagálni a virágra, most sem tudtam hogy hogyan is kezdjek hozzá. Elvégre nekem ez az első első randim és... és... valaki segítsen T_T

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Feb. 03, 2011 11:49 am

Találkozás egy shini… micsodával?! O.O

Ma is persze úgy kezdődik a napom, mint mindig… vergődök, próbálok felkelni, aztán persze nem sikerül és Micinek kell kizavarnia az ágyból, nehogy elkéssek a suliból. De a ami nap más… nem lehet felkelteni. Nyűgösen nézek ki a takaróm alól, miközben majd’ leragadnak a szemeim. Mókusom aggódva tekint rám vissza és fejvesztve vinnyogni kezd. Nagy nehezen sikerül elhallgattatnom, de addigra anyuék berontanak az ajtón és aggóda kérdezgetik, hogy mi történt, és hogy jól vagyok-e, de amint meglátják bágyadt arckifejezésemet, azonnal rájönnek, hogy bizony semmi sincs rendben, hiszen beteg vagyok. Ráz a hideg, meg minden bajom van, biztos, hogy ma nem fogok tudni kikelni az ágyból, no meg valószínűleg meg sem fogják engedni. Úgyhogy csak felhúzom az oromig a takarót és visszaalszom. Mikor újra felébredek, már javában délfelé jár az idő. Kicsi jobban érzem magam, azt hiszem, már nem vagyok lázas. Ilyen gyors gyógyulásom se volt még o.O Mikor próbálok felkelni, azért tisztázódik bennem, hogy mégsem vagyok túl jó állapotban, hasogat a fejem és hirtelen rám jön egy erős köhögő roham is. Csak tudnám, mitől, vagy inkább kitől kaphattam el… Úgy terveztem, hogy ma eseménydús napom lesz, erre tessék, itt ülök az ágyamban délután, amikor normális esetben tanulnom kéne, a hátam ki van támasztva egy csomó párnával és magamban szitkozódom, hogy miért pont a mai napon kellett így kiütköznie rajtam gyengélkedésemnek. Előkotrom a párnám alól a mappámat, melyben a tájképeim találhatók és furcsa módon a hajamba akadva találok egy ceruzát is. Micsoda titkos rejtekhelyet…
~ Szerintem, ha kitakarítanék, még 2. világháborús halott katonát is találnék valahol. ~ gondolom és próbálok vicces lenni, de nem nagyon jó a lelki állapotom, úgyhogy nem szívesen nevetnék most.
Remegő kézzel kezdem el rajzolni az álmomban látott gyönyörű helyet, melyet Paradicsomnak is lehetne nevezni. A gond csak az, hogy alig tudok koncentrálni, mert szét akar robbanni a fejem és állandóan köhögök. Micsoda nap -.- De azért ki kéne mozdulnom… Így aztán félreteszem életem egyik legborzalmasabb rajzát és nehézkesen kikelek az ágyamból. Elmegyek fürödni, majd mikor ezzel végzek, felküzdök magamra egy csomó réteg ruhát, hogy ne rosszabbodjon az állapotom. Nem akarom, hogy a Teaházban érjen a vég, dühös is lennék magamra. Merthogy oda tartok.
- Gyere Mici, menjünk. – mondom, majd a táskámba belerámolva az összes mappámat és a rajzeszközeimet is, nagy nehezen elindulok.
Anyuék először vissza akarnak tartani, de megmondom nekik, hogy semmi bajom, vagyis van, de kell a friss levegő, úgyhogy elmegyek. Nagy nehezen, de égül elengednek, én pedig a magammal hozott térképet követve haladok a remélhetőleg nekem kellő irányba. Egy jó fél óra gyaloglás után végre belépek a kellemesen meleg helyre. Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, majd letelepszem az egyik sarokba, ahol nincs senki és rendelek egy jó meleg kamilla-teát és mellé valamilyen süteményt… nem, legyen csak háztartási keksz, nem jó a gyomromnak a sok édesség. Míg várok a rendelésemre, előveszem a lapjaimat és megpróbálkozom újra azzal a képpel, amit korábban elrontottam, mivel remegett a kezem. Igaz, most is reszketek kissé, de már tudom kontrollálni, remélem nem lesz annyira rossz, mint ahogy gondolom, de hát amilyen pesszimista vagyok, olyat direkt sem tudnék csinálni. Mikor befejezem és megszemlélem, sikerül megállapítanom, hogy egészen jó lett. Nem olyan, mint mikor egészséges vagyok, de azért egészen szép. Összeszedegetem a lapokat és már raknám bele a tartójába őket, mikor hirtelen erős köhögő roham tör rám, és ahogy a szám elé emelem a kezem, elejtem a rajzaimat. Le kell ülnöm, olyan erősen rázza a testem a tüdőmből felszakadó levegő. Mikor vége a kellemetlen élménynek, látom, hogy az összes alkotásom szétszóródott a padlón.
- A fenébe… - mondom, majd lehajolok, hogy felszedjem őket.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Feb. 03, 2011 9:14 pm

~~Találkozás egy shini… micsodával?! O.O~~

Hát ezt nem hiszem el már megint nyűgösen keltem, ez Nagano Nobu taichou hibája! Miért küldött le az emberek világába "nyaralni" már kora reggel, én simán elletem volna S.S.-ben is vagy akár Rukongaiban. Sosem fogom megérteni a kapitányom, pedig igazából semmi kedvem nincs itt szöszmötölni. Inkább kaptam volna valami Hollow ölős feladatot vagy inkább gyakoroltam volna a Shikai-m fent tartását. Ráadásba hónapok óta fejlesztek egy új képességet és erre nesze... Most így már biztos nem tok gyakorolni, mert ha neki állnék akkor minden hollow ide jönne. ~Várjunk az jó ötlet, á mégsem fejemet venné a Taichou. Sad

~ Mondjuk, ha kimegyek a városból talán van esélyem a gyakorlásra, viszont, ha ott bukkannak fel a Hollowok az senkit sem zavar.
Miközben kifelé tartottam a városból megláttam egy kis kajáldát. ~tényleg itt mindig is finom volt a kaja~ majd elmosolyodtam és bementem. Jó kis makarónit és kólát vettem egy fél óra alatt be is nyomtam, majd meglátók egy szép lányt, nem sokkal messzebb az asztalomtól. Rákacsintok és ide hívom.
- Hello! Szeretnél velem enni? - Kérdeztem teljes udvariasságommal.
- Szijó, mért is ne? Most úgy is szabad vagyok - válaszolta a lány
- Akkor nyugodtan kérhetsz bármit én fizetek.
*Hát egy kicsit elpirultam.*
- Köszönöm, nagyon kedves vagy, amúgy mi a neved?
- Én, Takayuki vagyok, megtudhatóm a te neved?
- Elizabeth.
*Egy félóra után benyomtuk a kaját majd hívtam a pincért, hogy fizessek. Adtam neki 50 Ryuo-t aki félre lökte a kezemet*
- Fiú Ne szórakozz velem!!!!!! - ordította nekem
*épp emeltem volna fel a kezemet, hogy megpofozzam, amikor Elizabeth megszólalt.*
- Hagyja csak, az én vendégem
- Igen is asszonyom - Pincér
- Tied az étterem? Sajnálom ami történt ilyen még nem fordult elő velem confused

*Mondta teljes szomorú arc kifejezéssel.*
- Semmi gond, menj még mielőtt meggondolom magam *Majd nevetni kezdet Elizabeth. Majd kiléptem az étteremből és folytattam az utam kifelé.*
*Miközben kifelé tartottam a városból megláttam egy büfés kocsit bent egy lány ült, ha jól láttam kekszet és valami Tea-t ihatót. Valami nagyon rosszul nézett ki, gondoltam beteg lehet, de akkor miért engedték el otthonról, Majd hirtelen köhögés tört rá, oda siettem, hogy segítsek rajta amikor láttam, hogy hirtelen jobban lett. ~Biztos a Tea amit kortyolgatót.~ Majd hirtelen leesnek a rajzai. Egy jó párat látók belőlük, egy 20másodpercig meg se tudtam mozdulni annyira elakadt a lélegzettem a rajzokon, de mikor túl jutottam az ámuláson segítettem felszedni eme "képeket"*
- Szia! Látom rosszul vagy, ne segítsek még valamiben.
*Habár láttam, hogy így nem biztos, hogy haza tud menni, most inkább hanyagoltam az edzést és inkább neki akartam segíteni.*
- Amúgy mi a becses neved szép lány? Mehetünk...
*Közben felkaptam a Tea-t és a maradék kekszet.*

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Feb. 04, 2011 2:03 am

Találkozás egy shini… micsodával?! O.O

Épp mikor lehajolok, hogy felszedjem a rajzaimat, megjelenik mellettem egy vörös hajú fiú és felajánlja a segítségét. Elfogadom, így elég gyorsan sikerül összeszedni őket és visszatennem a táskámba. Kedvesen megkérdezi, nem segíthetne-e valamiben. Azt is mondja, látszik rajtam, hogy rosszul érzem magam, ami végül is, igaz is. Gyengén bólintok egyet és visszahanyatlok a székbe, melyen eddig ültem. Nem szabadott volna kimozdulnom otthonról, rosszabbul vagyok…
- Köszönöm, kedves idegen. Valóban betegeskedem kicsit, nem tudtam, hogy ennyire látszik… - mondom kicsit elpirulva, bár ez a lázam miatt is lehet.
Látom rajta, hogy legszívesebben cipelne hazáig, legalábbis ezt olvasom ki a tekintetéből, de nekem semmi kedvem még visszamenni unalmas otthonomba, hogy orvost hívjanak, és ki se kelhessek többet, mert egész nap unatkoznék. Úgyhogy csak megrázom a fejem, azzal a céllal, hogy én aztán nem kelek fel innen. Főleg, mert megint rám tört a rosszullét :/ Köhögni kezdek, majd egy olyan jó öt perc után, mikor meg tudok szólalni, halványan rámosolygok a fiúra.
- Bocsáss meg, remélem nem ijesztettelek meg nagyon a hirtelen rohamaimmal. Lehet, hogy nem kellett volna eljönnöm otthonról, de nagyon unatkoztam, mellesleg kell a friss levegő az embernek, különben nem gyógyul meg. A nevem pedig Tsukatani Midori, nagyon örvendek. Téged hogy hívnak? – hű, nem hittem volna, hogy egy ilyen monológot el tudok mondani.
Amilyen állapotban most vagyok, azt ellentétesnek nevezném. Járkálnék, beszélnék, csak nem vagyok rá képes >< Őszintén mondom, ezt még az ellenségeimnek sem kívánom. Nem épp kellemes érzés, mikor az ember nem tudja megcsinálni, amit akar. Nehezen visszarángatom magam a jelenbe, hiszen van itt valaki, akivel illene foglalkoznom, ha már segített nekem.
- Foglalj helyet nyugodtan, ha szeretnél, innen egy ideig ugyanis én nem fogok elmenni. Tudod, hazáig valószínűleg nem jutnék el, no meg máshová sem, úgyhogy megpróbálom itt összegyűjteni a maradék erőmet. – szólalok meg, majd hiányérzetem támad.
Mintha nem lenne itt valami, aminek márpedig kéne. Pár percnyi néma forgolódás után megtalálom, vagyis pontosabban nem találom meg, furcsa érzésem okát. Mici eltűnt T-T Még annyi erőm sincs, hogy fenntartsak egy mókust, hát ez fantasztikus -.-
- Amúgy te is ide jársz középiskolába, ugye? Vagy új vagy, még? Csak azért kérdezem, mert nemrég költöztünk Karakurába Tokioból, de téged még nem láttalak a suliban. – próbálok valami értelmes beszélgetést beindítani, én nem érem be annyival, hogy csak segít és eltűnik.
Szeretném megismerni, egész kedves fiúnak látszik. Egyszer majd biztosan lerajzolom, nagyon jó képalany válna belőle. Rossz szokásomhoz híven, szemérmetlenül ráfüggesztem a tekintetem és próbálom az eszembe vésni minden apró kis porcikáját. Hiszen valószínűleg emlékezetből kell majd megcsinálnom, hiszen csak nem kérhetem, hogy álljon modellt nekem >< Csak aztán nehogy kiugorjon egyszer a képből, és mint önállósodott klón új életet kezdjen… Mondjuk vissza tudom hívni magamhoz az alkotásaimat, de nem szeretném, ha baj lenne belőle. Nem akarom, hogy a fiú megismerje képességem, mert korai barátságunk hamar szétszakadna és ő is szörnyetegnek hívjon, mint oly sokan. Kivéve, ha ő is különleges, mint én. Akkor már három olyan barátom lenne *.* Mert ugye ott van Asu-chan, Kanade-chan és még ez a srác is. Igen, kifejezetten örülnék, ha így lenne.
- Mellesleg láttam, hogy mielőtt visszaadtad volna a rajzaimat, megnézted őket… már nem mintha baj lenne, félre ne érts, szeretem, ha csodálják a képeimet, csak mint minden másban, ilyen téren is pesszimista vagyok, nulla önbizalommal, amihez hozzájön a szégyenlősség, szóval… csak azt akarom kérdezni, hogy-hogy tetszettek? Mert tudod, mindenkinek kikérem a véleményét, aki csak meglátja őket, mert… - szövegelek idegesen.
Fogalmam sincs, miért beszélek egyfolytában, valószínűleg azért, mert most számomra nagyon fontos területre tévedtünk és izgatott vagyok, vajon mit fog mondani.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Feb. 04, 2011 10:10 am

~~Találkozás egy shini… micsodával?! O.O~~

Már vártam, hogy megköszönje a lány a segítségem, de ahogy ő mondta az maga a mámor, így betegen hihetetlenül aranyosnak tűnt, de kitudja lehet, hogy ha nem beteg akkor is ilyen. Hirtelen már nem zavart, hogy a 7. osztag kapitánya elküldött ide inkább már az volt a bajom, hogy nem kaptam túl sok időt. ~Mennyi is volt? Azt a, elfelejtettem meddig kaptam kimenőt vagy nem kérdeztem? Hú már teljesen elfelejtetem, már csak a lányra tudok gondolni, viszont egyszerre sajnálatot és örömöt érzek.~ Szegény lány nagyon betegnek tűnik, de ha nem lett volna ma beteg lehet, hogy nem is találkoztam volna vele. Ezek után ő maga is bevallotta, hogy beteg, de mondjuk ezt a vak is láthatja. Mikor ezt a mondatát elejti enyhe mosoly tör az arcomra. Hihetetlen nem bírom ki mosolygás nélkül, eszméletlen ez a lány. Ekkor hirtelen köhögési roham jött a lányra, hirtelen egy kicsit én is pánikholtam. Majd mögé sétálok, hogy egy kicsit hátba veregetem hátha jobban lesz, de mire észbe kaptam és oda értem abba maradta köhögése.
- Teljesen egyetértek veled, én is ezt tettem volna a helyedben. Én sem bírok egy helyben maradni, nem mintha stresszes lennék vagy ilyesmi csak utálom az unalmat. Ilyenkor általában inkább zenét szoktam hallgatni és fekszem az ágyban. Meg a jó öreg friss levegő , amúgy engem Higoshi Takayukinak hívnak, de csak hívj Takayukinak.
Gondoltam ezzel a bátorítással, hátha jobban áll a dolgokhoz, de ettől függetlenül én is, úgy cselekedtem volna, mint a lány. Eközben mintha némi maradást próbálna rám erőszakolni, viszont ez engem nem zavar. Örülök ,hogy egy ilyen szép lánnyal töltöm a napom. Ekkor egy felajánlást kapta tőle, amit örömmel vettem és leültem mellé. Persze, ha nagyon haza akarna menni én elkísérném, talán még messzebbre is.
- Ha szeretnéd, akkor hazaviszlek sőt még a kezemben is elvihetlek.
Mosolygott ismét a lányra. Ezek után már kaptam a következő kérdést.pedig még szinte nem is válaszoltam az előzőre, de figyelemmel hallgatóm végig a mondandóját. Hát itt nem tudtam hirtelen mit mondani egy kicsit törtem a fejem, de nem sokáig, hogy ne legyen feltűnő.
- Csak a papám él itt, most jöttem meglátogatni csak közben megláttalak és...
Inkább nem fejeztem be a mondatot, jobbnak láttam ezt üresen hagyni nem akarok többet hazudni neki. Mondjuk, ha rá kérdezz ki a papám egyszerűen "Keisuke"-t mondok és mivel ember ez úgysem jelent neki semmit sőt akár még a címét is megtudnám adni. Mondjuk ennyivel már tartózik nekem, már sok mindent megtettem neki ingyen. Ezek után, kerülni akartam a komolyabb párbeszédet és témákat, de egyszerűen nem tudtam neki nem válaszolni.
- Hát irtózatosan jók. Nekem nagyon tetszenek, sőt inkább úgy mondanám, hogy rajongód lettem. A rajzoddal együtt rabul ejtettél-
Hát igen ezt nem kellett volna mondanom, hát elégé elpirultam, de végül is kimondtam egy részét. De először foglalkozunk az egészségével. Ide fele mintha lett volna egy patika.
- Mindjárt jövök egy 5p és itt leszek ne haragudj, de kérlek várj meg.
Gyorsban elszaladtam a patikába, ahol vettem köhögésre gyógyszert valami köptetőnek hívták, már az itteni pénzel fizettem szerencsére útközben találtam némi pénzt egy bőrtáskában. Sőt ebből a pénzből még vissza is kaptam. ~elég furák ezek az emberek.~ Majd vissza rohantam Midori-chanhoz, és oda nyújtottam neki a köptetőt.
- Kérlek ezt vedd be, hamarabb meggyógyulsz, ha akarod akkor innen hazaviszlek.
Elmosolyodtam, majd a szemébe néztem. Tudtam ,hogy nem fogom kibírni, de aki nem mer az nem nyerhet.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Hétf. Feb. 14, 2011 1:48 am

Találkozás egy shini… micsodával?! O.O

Szerencsémre nem zavarja, hogy nem köszöntem meg neki a segítséget, pedig igazán illene. De mindegy, úgysincs most túl sok dologra energiám, inkább meg sem szólalok, csak nézem a fiút és hallgatom, ahogy kérdéseimre válaszol. Mikor bemutatkozik, halványan elmosolyodom. Legalább már tudom megsegítőm nevét és bár ez nem sok, azért örömmel tölt el. Abban is egyet ért velem, hogy jó a friss levegő, több közös van bennünk, mint gondoltam ^^ Kérésemre helyet is foglal a mellettem lévő széken, majd megszólal. Áh, jól sejtettem, tényleg akár kézben is hazavinne. Erre a mondatára kicsit elpirulok, sokszor udvaroltak már nekem, de… nem nagyon bírom az ilyesmit. Az én amúgy is gyengécske idegállapotommal, amin ront a betegségem, még nehezebb jól viselnem. Már nem úgy, hogy bármelyik pillanatban kiborulhatok és egy tomboló őrültté válhatok, hanem azok kívül, hogy minden pillanatban el vagyok pirulva, nem tudok szólni egy értelmes szót, akár egyszerűen el is ájulhatok, bár ez nincs a terveim között, de sajnos bejöhet, nem én határozom meg. Következő kérdésemre félbehagyott mondattal válaszol, amit nem igen tudok mire vélni. Igazán elmondhatná, miért is jött ide hozzám, azon kívül, hogy segíteni akart. Talán kicsit paranoiás vagyok, de lehet, hogy akar tőlem valamit? Nem, biztosan nem, olyan kedves. De talán… ki tudja, talán ismerem a szüleit. Bár nem sokakkal kerültem eddig beszélő viszonyba Karakurában, de most kivételesen optimista leszek.
- És… ki ő? Mármint ha nem sértelek meg, mert nem szeretnék tolakodni, vagy ilyesmi, de… - oké, jobb lesz most befejezni a szövegelést, mielőtt még túl sok értelmetlenséget beszélnék.
Zavartan bámulok a saját kezeimre, melyek az asztal lapján pihennek. Elveszek egy kekszet és eszegetni kezdem, csak hogy csináljak valamit. Nem szeretem a tétlenséget. Nagy rágcsálásomat kérdésem feltevésének idejére abbahagyom, amire hamar választ is kapok. Mikor meghallom véleményét, köhögni kezdek egy félrenyelt édességdarabkától. Mikor már nem fulladozom, pirulva nézek a fiúra, majd akadozva megszólalok.
- Té… tényleg? Tudod nekem még senki nem mondott ilyen őszintén és… kedvesen semmit. – mondom még mindig vörösen, újfent kezeimet szuggerálva a fiú helyett.
Ekkor ő sietősen távozik, én pedig csak döbbenten figyelem hűlt helyét. Micsoda egy furcsa fiú. Van benne valami… titokzatos. Mintha nem akarna nekem elárulni valami fontos dolgot magáról, amiért végül is nem hibáztatom, hiszen nem vagyunk még olyan bizalmas kapcsolatban, hogy fontosabb dolgokat közöljön velem az életéről. Az egyetlen gond, hogy én túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy kivárjam, de megkérdezni sincs bátorságom >< Ellentétes személyiség vagyok, azt hiszem rám ez a szó illik a legjobban. Ami azt illeti, pont azért szeretném egyszer lerajzolni Takayuki-kunt, mert van benne valami rejtélyes, ami megfogott. Nem tudom megmondani mi az, de ha lesz elég önbizalmam és nem leszek túl gyáva, majd megkérdezem tőle. Végül egy vállrándítással térek napirendre hirtelen eltűnése felett és kortyolgatni kezdem a teámat. Mah, elfogyott T-T Nos, akkor kénytelen vagyok rendelni egy újabb adagot. Ám mielőtt egy szót is szólhatnék, barátom visszajön és átnyújt nekem valami gyógyszert. Fuj >.> De nem szeretném megbántani azzal, hogy nem veszem be, úgyhogy nagy nehezen kiügyeskedem belőle egy pár szemet, mikor szembe jut, hogy nincs mivel leöblíteni.
- Nagyon köszönöm, Takayuki-kun ^^ Rendelek egy újabb adag teát, mondd te nem kérsz valamit? Ha már voltál ilyen kedves és hoztál nekem gyógyszert, szeretném meghálálni. Kérj, amit csak szeretnél, van elég pénzem. – mosolygok rá a fiúra.
Remélem, nem utasítja el a felajánlásomat, mert akkor rosszul érezném magam, a lelkiismeretem sajnos ilyen esetekben túlságosan erős… Ha pedig tényleg nem teszi, akkor rendelek magamnak egy citromos teát, nekik pedig azt, amit kér.
- Amúgy meddig szándékozol még Karakurában maradni? Csak azért kérdezem, mert akkor még máskor is összefuthatnánk. – szólalok meg, miközben várjuk a rendelést.
Hamarosan viszont haza kéne mennem, de a gond, hogy semmi kedvem hozzá. Talán megkérhetem barátomat, hogy kísérjen haza, aztán maradjon ott velem, hogy ne unatkozzak annyira. Bár elég nagy kérés, de majd főzök neki teát, meg készítek szendvicset is, persze ha egyáltalán képes leszek rá, ilyen állapotban…

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Feb. 17, 2011 8:06 am

Találkozás egy shini… micsodával?! O.O

Amikor elmondtam neki, hogy kézben hazavinném elpirult. Annyira cuki volt, hogy már én is belepirultam abba, hogy ő belepirult az öleléses sztorimba. Habár ez csak párpercig tartót , mivel már válaszolt is a félbe hagyott előző válaszomra. Igazából tényleg nem akartam belevonni senkit ebbe az ügybe, de nem volt más választásom. Hiába gondolkodtam nem jutott eszembe semmi név Urahara-n kívül, így hát nincs más választásom.
- Hát őőő, azt hiszem Uraharanak hívják, igazából nagyon, de nagyon rég találkoztam vele és folyamatosan nevet vált. Ezt mondhatjuk neki egy hobbinak is, mivel már tényleg annyi nevet használt, mint égen a csillag. Szóval most 100%-sra nem vagyok benne biztos, de ha szeretnél eljöhetsz velem, habár nem tudom, hogy ez most annyira jó ötlet lenne-e.
Hát igen, ha eljönne velem akkor kénytelen lennék Urahara felé menni, habár lehet, hogy előtte beszélnem kellene vele, hogy le ne bukjak, de nem tudom, hogy képes vagyok-e tovább hazudni eme lánynak. Végül is, úgy sem hinné el, ha azt mondanám, hogy Shinigami vagyok. Sőt azt sem tudhatja mi az a "shinigami", ha megemlítem teljesen örültnek nézne. Még, hogy van egy kardom mellyel "Hollowokra" vadászom. Még én se hinném, el ha csak úgy szembejönne velem valaki és ezt állítaná. Viszont tényleg hihetetlenül rossz érzés hazudni egy lánynak főleg akibe belezúgtál első látásra.
Ezek után a lány a rajzos válaszomra ismét elpirult, hát tök jó mindketten. mint a kisgyerekek vigyorgunk egymásra, mintha cukrot kapnánk vagy arra várnánk.
- Hát figyelj, nagyon szépek a rajzók, ráadásba nem neked, hanem nekem kellene megköszöni, hogy eme remekműveket láthattam. Tényleg nagyon jó érzés, sőt mintha felfrissültem volna a képek láttán. Szóval egyben köszönöm és nagyon szívesen ez a legkevesebb. Elfogadja Takayuki a meghívást, ha a lány nem enged, hogy ő fizesse mindkettejük részét, habár nem tetszene neki ez a felállás. Egyébként nagyon szívesen és mindent bevenni! Szeretnélek még meggyógyultan is látni.
Hát igen a zöld tea a kedvencem, ahogy az ízek összefutnak a japánteában az valami isteni. Nem véletlen szeretek inni, ha feljövök.
~ Ez mi lehet valójában? Valami chips fél-e vagy mi ez a keksz? Ez valami nagyon brutális.
Hát én még ilyen borzalmas kekszet még nem ettem, hát ha a kekszet ellehet rontani ők elrontották. Habár Midori-channak ízlik, de kitudja lehet, hogy ő nem is ezt a fajta kekszet eszi amit én. Inkább megkérdezem, ne hogy butánnak nézzen ^^.
- Te milyen kekszet eszel? Amit én kértem, hát őőő hogy is fogalmazzak nem a legjobb ^^ Legalább is nem látom a finom részét. Amúgy még nem tudom meddig maradok, de azt tudom, hogy nem örökre és nem is hónapokra. Sajnos nagyon sok a dolgom és csak látogatóba jöttem a bácsikámhoz. Amúgy, nincs kedved menni valahová? Ha nem érzed magad jól akkor vihetlek is a hátamon az nem annyira ciki neked ^^. Igaz nem vagyok valami nagy nő csábász, de fogalmazhatnék, úgy is hogy megkedveltelek és ha nem gond neked akkor töltenék veled még egy kis időt.
Majd teljes mosollyal a lány felé fordultam és csak mosolyogtam és mosolyogtam... Hát hová is vihetném? ÁÁÁ, ha minden igaz nem messze innen van egy part szerűség és most mintha elállt volna a szél. A nap is elégé süt szóval nem lehet gond a parttal. Belenyúlok a zsebembe, majd ránézek a térképre. Igen, jl emlékeztem innen nem messze van egy tengerpart és elég szép hely is, ha nem is fürdünk a kilátásáért megéri. Mivel most úgy is beteg Midori, így csak a kilátás maradt.
- Ááá igen eszembe jutott egy jó hely, gyere velem és bízz bennem, ha a lány elfogadja akkor leguggol, hogy a hátára tudjon feküdni a lány és elinduljanak a cél felé.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Márc. 05, 2011 5:29 am

Találkozás egy shini… micsodával?! O.O

Válaszára kicsit értetlenül oldalra döntöttem a fejem. Ezek szerint Urahara-san a nagybátyja? Mindegy, hiszen én sem tudhatok mindenről, mit is képzeltem, így belekotnyeleskedni mások életébe nagyon nem szép dolog. Sokszor jártam már a boltjában, nagyon kedves ember, bár kissé bohókás, de én ezt szeretem benne a legjobban. Sosem érdeklődtem még a családja felől, hiszen azért annyira jóban nem vagyunk, de nagyon szeretek vele beszélgetni, olykor ^^ Ha nem lennék még mindig ilyen gyenge, legszívesebben Takayuki-kun nyakába vetném magam, hiszen neki köszönhetően sokkal jobb a kedvem, mint mikor elindultam otthonról. Egyet értek vele, tényleg nem lenne túl jó elmenni hozzá, hideg is van, meg beteg is vagyok, nem épp a legmegfelelőbb alkalom, meg amúgy is, ha ő azt mondja, hogy a bácsikája, akkor én hiszek neki. Úgy sem szeretnék még jobban beleavatkozni a családi életébe, vissza is fogom a kíváncsiságom, nem szeretném, ha az én ostoba kérdéseim miatt szakadna szét eme csodálatos barátság, mely köztünk kialakulni látszik. Kissé elbambulok, csak iszogatom a teámat, majd eszembe jut, hogy megnézte a rajzaimat és ezt szóvá is teszem neki. Kíváncsi vagyok, mit szól hozzájuk, egyszerűen nem bírom, ha valaki megnézi és nem mondja el róla a véleményét. Ilyenkor mindig az idegösszeroppanás szélén állok, olyan izgatott vagyok, de hát nem tehetek róla, az én természetem már csak ilyen gyenge idegzetű, sajnos. Az idegeim ugyanolyanok, mit az immunrendszerem… egy szóval nagyjából nincsenek :/ Azonban mikor válaszol, a meglepettségtől félrenyelem az imént kortyolt teát és köhögni kezdek. Mikor elmúlik a fulladásrohamom, elpirulva rendelek neki is, hogy eltereljük a témát. Amint megérkezik a teám, gyorsan be is veszek egy pár olyan valamit, amit a fiú hozott nekem, hogy addig se kelljen megszólalnom. Egy ideig csak ülünk, csendesen, egyikünk sem szól semmit. Én nem igazán tudom, mit mondhatnék, egyelőre még barátom szavait próbálom megemészteni. Elbűvöltem… én… rajzok… látni akar… nagyjából ezek jutnak el értelmesen az elmémig, de mégis sokkolóan hatnak rám. Már nem mintha nem örülnék, vagy ilyesmi, nagyon is boldog vagyok, csak olyan furcsa érzés, hogy én beteg vagyok és úgy terveztem, járok egyet, erre megismerkedem egy fiúval, aki szinte minden szempontból tökéletes, ráadásul udvarol is nekem >< Egy pillanatra felötlik bennem a gondolat, hogy jobb lenne már hazamennem, biztosan anyuék már aggódnak miattam, de még semmi kedvem visszatérni unalmas otthonomba. Hiszen mit csinálnék egyedül, a nagy és üres házban? Anyuék úgysem foglalkoznának velem, mindig azt mondják, majd elleszek, aztán elmennek dolgozni, mint mindig :/ És most komolyan beteg vagyok, mert rajzolni sincs kedvem o.O Azonban otthoni terveimből Takayuki hangja szakít ki. Hogy…? Ja, hogy a sütim! Szerintem nagyon finom *.*
- Én háztartási kekszet eszem, más nem tenne jót a gyomromnak. Tessék, kóstold meg, szerintem nagyon finom. Legalábbis én szeretem. Elmenni? Talán hazamennék, de nem szívesen lennék egyedül abban a hatalmas házban. Tudod a szüleim nagyon sokat dolgoznak, nekem meg azon kívül, hogy rajzolgatok, nincs nagyon mit csinálnom. Talán gyakorolhatnám a hegedülést, de eh… nem vagyok még olyan jó, hogy tudjak is rajta játszani :/ - negatívkodom egy sort a fiúnak, lévén igazából tényleg nincs jobb dolgom.
Ilyen állapotban csoda lenne, ha eljutnék a zeneszobáig, nemhogy még bármin is gyakoroljak. Elképesztő, hogy voltam olyan naiv és nagyra vágó, hogy meg akarjak tanulni hegedűn, zongorán, meg gitáron játszani. Elámulok magamon és azon az igen képtelen ötleten, hogy így töltsem ki a szabad időmet. No meg persze sikerült olyan tanárokat kifognom, akik elvárják, hogy éjjel-nappal gyakoroljak és annyi házi feladattal halmoznak el, hogy azt képtelenség megcsinálni. Végül azonban a fiú mozgolódása magára vonja a figyelmem és érdeklődve nézem, mit is csinál. Minta keresne valamit a térképen… nekem is kell még néha használnom, de szerencsére kezdem megszokni, mi-hol van. Néha még összetévesztek egy-két utcát a Tokiói otthonommal, de hamar sikerül rájönnöm, hogy hol is vagyok. Gondolataimnak végül barátom hangja vet véget. Úgy látszik, nagyon mehetnékje van ^^ Hát jó, beleegyezem, aztán lesz, ami lesz.
- Hát… rendben, de inkább vigyél haza, ha lehet, mert tudod, nem szívesen mennék ilyen időben máshová. És ha nem túl nagy kérés, otthon maradhatnál velem, hiszen csak unatkoznék egyedül. Már nem azért, tudom, mondtad, hogy sok dolgod van, nem muszáj velem jönnöd, csak felvetettem az ötletet… - szövegelek idegesen.
Nem is tudom, miért beszélek én annyit. Nem szokásom, hogy sokat árulok el magamról, inkább hallgatag természet vagyok. Sokkal jobban szeretek a rajzaimon keresztül kommunikálni, azokban kifejezni magam. Vannak olyan sötét, kaotikus festményeim is, amikre ha valaki ránéz, azonnal felfogja, valami nincs rendben velem. Az érdekessége az egésznek, hogy nem is kell túl profinak lenni a kép tanulmányozásában, hogy erre rájöjjön az ember >< Végül azonban legyőzve kétségeimet felkelek ültemből és a fiú kezét megragadva indulok el hazafelé, nagyrészt rá támaszkodva. Teljesen olyan érzésem van, mintha bármelyik pillanatban összeeshetnék és talán nem is kelnék fel többet. Kellett nekem kikelni az ágyból ma reggel :/ De legalább nem kell egyedül hazavánszorognom, hiszen Takayuki-kun segít nekem.
- Mellesleg miket szoktál csinálni a szabadidődben? Úgy értem vannak valamilyen hobbijaid? Már a nem túl személyes kérdés >< - kezdek el azonnal visszakozni, amint kicsúszik a számon eme érdeklődő kérdés.
Persze, igen, kotnyeles vagyok és mindenbe beleütöm az orrom, meg kíváncsi is vagyok, de már dolgozom rajta, hogy ezt sikerüljön visszafognom és ne bombázzak mindenkit állandóan olyan kérdésekkel, amelyek nem biztos, hogy rám tartoznak. Elég kellemetlen, ha valakit olyan kényes témáról kérdeznek, ami számára nagyon fontos és nem szívesen beszélne róla. Mondjuk egy szomorú emlék, vagy ilyesmi.

// Folytatás itt //

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Ápr. 06, 2011 7:09 am

Őrjárat - Miért van ekkora szerencsém? -.-

Szerencsétlen nap. Tudtam, hogy ma nem kéne felkelnem… vagy két napja, hogy Kuroda leitatott >.> mert, akkor sem én vagyok a hibás, hogy hazavittem. Én csak jót akartam! De persze, mikor másnap JouMae a barátnőjét átkarolva lépett be az összemocskolt, gány, romos házba, hát nem tudom, hogy a barátnője dobta-e, de nem volt valami jó hangulatban a takarítás szentje. Szépen leordított, és fene az orrába, kiszagolta, hogy rajta kívül más kan is belépett a lakásba -.-’ Néha olyan, mint egy rossz apa.
Ettől függetlenül hála istennek eltekintett mindentől, mikor látta, milyen fene másnapos vagyok. Gyógyszer, lefektet vissza az ágyba, szigorú vénből hirtelen egy törődő kezes bárány lett…
Csak az a baj, hogy nem úsztam meg büntetés nélkül. Neki azt szabták ki feladatnak, hogy járőrözzön Karakurában – és mivel most a lakásvezetés, rendrakás, és barátnő lerendezése miatt nem ér rá, az lett a bünti, hogy vegyem át tőle ezt a feladatot.
Ez pedig már az, mikor Karakura utcáin sétálok. Játszótéren, átnézve. Csupa idegesítő, hiperaktív kölyök, ami még idegesítőbb, hogy néhány észre is vett. Mi?! Itt azért akadnak magas lélekenergiájú gyerekek, szép számmal. El is kellett menekülni…
Karaoke bár, pláza, franc tudja még mi minden. Nagyon megváltozott ez a kinti világ. Talán, ha gyakrabban járnék ide…
- Mit nem néztem még át, ’Okami? – vágom le a nevének elejét, én se veszem szívesen, ha a teljes nevemen szólítanak egyfolytában. A baj az, hogy a zanpakutom viszont ezt egyféle tiszteletnek nézi, még akkor is, ha életveszélyben vagyok, mondjam ki az egész nevét… Fárasztó.
- Teaház, okostojás? Ott sokan vannak, biztos akad egy-két hollow, lélek, akármi!
- Jó ötlet. – reagálom le gyorsan, majd elkezdek futni, és magam mellett hallom a szél süvítését. Mivel volt olyan kedves ’Okami, hogy szélként alakot vett fel mellettem, nehogy már tudjam használni a fegyverem.
Betérve a teázóba először semmi furcsát nem tapasztalok. Tipikus emberi energia mindenütt, és már épp mennék ki, mikor rossz érzésem támad. Egy hollow-éhoz hasonló lélekenergiaforrást érzek a közelben. A teaházban…
Gyanús tekintettel nézek körbe, mikor meglátok egy fehér, lenyalt hajú férfit, embertársaitól szokatlan ruhában, sőt, az emberek tudomást se vesznek róla. ~ Ez nekem furcsa… ~ Tűnődök, majd el is indulok felé.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Ápr. 06, 2011 7:43 am

Kávé lessen és találkozás egy shinigamival

Ismét egy újabb nap, kíváncsi vagyok mit is tartogat számomra. De egy dolog biztos nem megyek az Aquaparkba, ott általában mindig valaki olyannal találkozok, aki meggyepál, és ami a legrosszabb általában nők azok. Egy ideig bírom én is a dolgot, csak hát van egy olyan dolog hogy férfibüszkeség. Mint például az, hogy nem engedem meg egy randin, hogy a partnere fizessen, vagy ha beszólnak a partneremnek vagy barátaimnak, és az utolsó hogy egy idő után elegem van a folyamatos verésekből. Igaz van abban valami jó, ha egy nő megver, talán vissza lehet vezetni ahhoz a dologhoz, hogy a férfiak, igénylik a női dominanciát, de ami túlzás az már túlzás. De ideje felkelni és főzni egy kávét, jó lesz a fejfájásomra. Kimászok, az ágyamból egy szál vörös bokszerben megvakarom, amit meg kell vakarni, rágyújtok egy cigire és szívok egyet az orromon. Irány a konyha, kissé komás a fejem, talán azért mert tegnap sikerült rendesen berúgni. Legalábbis az apró nyomokból erre következtetek, mint például az eldobált sörös dobozok meg pár üres whiskysüveg elgórva. Jól sikerült igen, határozottan jól, de ideje a lényegre térni, valami kávét akarok. Kinyitom a szekrényt és rémült arccal veszem tudomásul hogy üres, nincs kávé. Ez már a világvége első jele, nézzük meg a fiókban. A rohadt életbe, ott sincs, komolyan kezdek megijedni. Rendben meg van a mai feladat, szerezni egy keveset az ébrenlétet okozó sötét nedűből. Pontosabban elsőnek valami normális kinézetett varázsolok magamra. Mert ez a kócos haj, és vörös szemek, na meg a szagom, nem valami jó. Állítom annyira részeg voltam, hogy a mozgásom nem volt más, csak a csuklások által keltet rezgések kiváltotta apró helyváltoztatás. Az illatom meg, eh, elég annyit mondani, hogy Csontos se jön ugrálni és verekedni. Bár ennek örülök is egy kicsit, na de irány a zuhany. Legalább egy félórát töltök azzal, hogy a víz lemossa rólam az alkoholt, utána pedig fogat mosok és egy kis szemcsepp se árt meg most. Végül a törölközés és ideje a hajamat is belőni. Amint ezekkel megvagyok, valami ruhát is felveszek, persze hogy a szokásos arrancar uniformis. Már csak Orgo kell, de merre van? Keresni kezdem mindenfelé, de nem találom. Megállok a nappali közepén és vakarni kezdem a tarkómat. Valami a vállamra esik, odanézek és látom, hogy ez bizony vakolat. Felnézek a plafonra, na, igen ideje meglepődni. Hogy a fenébe sikerült nekem beleállítani? Mindegy, ugrálni kezdek és a harmadik ugrásnál elkapom a markolatát és kirántom a plafonból. Bár csak örülhetnék ennek, mert az érkezés után érzem, hogy nem lesz ez így jó, rohanok a WC-be és kiadom a rókát. Remek, megint moshatok fogat. Amint ezzel is végeztem, már tényleg indulok, át Karakurába, csak van ott egy jó kávézó. Orgot felkapom és nyitok egy gargantát és el is indulok. Félúton jut eszembe, hogy póttest az viszont nincs is nálam. Mindegy ez már így marad, majd lopok egyet vagy valami, megoldom. Megérkezve azonnal a szemem elé kapok a kezeimet. De kurva erősen tűz a nap, ez nem jó, nem tesz jót a fejfájásomnak. Ezek a hangok se, a nevetgélő gyerekek, a vonyító kutyák, de közéjük dobnék egy barát, akkor lenne miért hangoskodni. De nem, ma jó kisfiú leszek. Hunyorogva nézegetek körbe, és végre találok egy teázott, remélem van bent kávé, kinyitom az ajtót és bemegyek. De jó hogy nem látnak, a pulthoz megyek és nézegetni kezdem a kínálatot. Valamit érzek, de ez lehet csak a másnapóság miatt van. Nem lenne jó teli hányni a pultot. Nem ez valami más, hátranézek, és naná hogy pechem van.
- A picsába már, egy kávét se lehet úgy szerezni, hogy ne találkozzak egy shinigamival?
Kérdezem csak úgy, igencsak nyomot arckifejezéssel.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 07, 2011 8:31 am

Őrjárat - Miért van ekkora szerencsém? -.-

Ahogy közeledem, az övemről lassan lecsatolom a kardomat. Mondtam már, hogy semmi kedvem harcolni? Szétvágni egy teázót? Majd megkérem, hogy jöjjön ki, és játsszuk le az utcán, a játszótér mellett. A magas lélekenergiájú kölykök el lennének, az biztos. Talán majd elereszthetnénk „véletlen” egy-két támadást, hogy csendben maradjanak. Igen, így lenne a legjobb…
Így hát sóhajtok egyet, és kedvtelenül felé szegezem a kardom. Kinyitom a számat, és ásítok egyet, mire Ő természetesen hátrafordul. Ne már, így nem tudok valami menő belépőt végrehajtani. Rögtönözzünk… Őőő. Basszus…
- A picsába már, egy kávét se lehet úgy szerezni, hogy ne találkozzak egy shinigamival? – hát igen, erről lekéstem, már nem lesz hatásos belépőm.
- Véged, arrancar! – az „r” betűt elég hosszan elnyújtom, és közben még a fejem is forgatom, mikor felé szúrok. Háhá, találat, milyen könnyen átvitte a penge! Aztán elkezdem benne mozgatni, és a tekintetemet lassan az ellenfelem fejére irányítom. Meg se kottyan neki, csak értetlenül pislog, mikor sikerül felfognom, hogy mit csináltam.
Ez egy lyuk… a testén. Elbasztam. Kihúzom a kardom, és félig nyitott szájjal, óvatos tekintettel figyelem, hogy mit reagál rá. Nem úgy néz ki, mint aki támad. Vagy csak meg akar téveszteni? Hogy amikor nem figyelek, lecsaphasson? Mert akkor elszúrta, rájöttem a taktikájára!
Na jó, hiába hitegetem magam. Sóhajtok egyet, majd az övemre csatolom a kardomat, és leülök a mellette lévő székre.
- Két eperteát kérnénk… - hangsúlyozom ki a tea szót, miközben ránézek. Aztán hirtelen, mintha sírni kezdenék, olyan hangot adok ki, és az arcomat a kezeimbe temetem. – Miért nincs itt valami kiszolgáló, aki lát minket?! – kérdezem szenvedő hangon, majd elveszem a kezeimet, és az arcomat hirtelen a mellettem ülő férfi felé fordulok. - Ez a te hibád. – közlöm vele rideg, démoni hangon, ellenmondást nem tűrően.
Azért, még, mintha lenne valami remény, hogy megkapjuk az italunkat, kitámasztom a fejemet, és unott fejjel nézek előre, az ital kínálatot vizslatva. Nem mondom, hogy kicsi, de mégis, lehetne nagyobb. Shiratori-san biztos sírva fakadna, ha ezt látná. Meg a kiszolgálást. Legközelebb hozok póttestet, vagy valamit, az biztos. Így, mondhatni láthatatlanul eléggé unalmas az élet.
- Amúgy, ha már férfi vagy, és szorult beléd valami jó modor, bemutatkozhatnál. – motyogom, megtörve a csöndet, ám még mindig ugyanolyan közömbös arccal előre bámulva.
Legalább annyival okosabb leszek, hogy tudom a nevét. Aztán, ha én méltónak érzem, akkor elárulom a saját nevemet is. Meg talán majd Oozora Okami is ad egy „puszit” az arcára. Na jó, az még neki is sok lenne, pedig nem egy fiús jellem.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 07, 2011 9:59 am

Kávé lessen és találkozás egy shinigamival

Hunyorogni kezdek, muszáj ennyire kiabálnia és azzal a fogpiszkálóval hadonásznia? Egy valakinek kiszúrja a szemét, kettő rohadt másnapos vagyok, és nem igazán élvezem ha ilyenkor a közelemben kiabál valaki. Az már nagyon nem is tűnik fel hogy bizony engem akar leszúrni. Mindegy, csinálja legalább a fejem nem fog utána fájni. Hallom a ruha szakadását de nem érzem a fájdalmat, most mi van? Lenézek, és csak bambán pislogok, hát ez meg hova szúrt? Bal oldalt, a szív környékére, eh, mást nem csinált csak a ruhámat lyukasztotta ki. A RUHÁMAT??!! Már megint, ááá már megint, mi a fene van a világgal? Valami gonosz erő munkálkodik benne, hogy mindig sikerül tönkretenni a viseletemet? Számoljunk, Anao, egy ruha mínusz, Shizuka, egy ruha mínusz, akárhogyan is töröm a fejemet, ha ez a fehér gönc van rajtam akkor mindig tönkrevágják, inkább néznének orvosnak amiért ilyet viselek, csak ne kéne újat szereznem mindig. Már körberöhögnek ha meglátnak amikor megyek a ruháért. Már külön polc van számomra, és a pletykák szerint strigulázzák is azt, hogy mennyiszer mentem újért. Kiszedi belőlem a kardját, én pedig félrehúzom a ruhámat és benézek, hogy minden rendben van ott bent? Igen, nem sérültem meg, hasznos hogy itt van a lyuk, néha akartak már szíven szúrni, és meglepődtek amikor nem sikerült. Nem fogok én most támadni, fáj a fejem, kávét akarok, nyűgös vagyok, és éhes is. Segítsenek a kicsi Vexnek. Most meg mit csinál? Csak így leül mellém? Azok után hogy szétcseszte a ruhámat? Eh, mindegy, leülök én is, kell egy kis pihenés a fejnek. A karjaim közzé fogom és lassan veszem a levegőt. Rendes azért, rendelni akar teát, de nekem a test benzinje kell, a kávé.
- Nem látnak, nem fognak kiszolgálni. – mondom elgyötört hangon. Remek, lehet egy bolondot sikerült ma találnom? Legalábbis arra tudok gondolni, mert itt bőg vagy nem tudom mit is csinál. – Ha látna is nem hiszem hogy kiszolgálna. Egy olyan valakit aki orvosnak tűnik, és egy temetkezési vállalkozott se. Oké az én hibám, persze hogy az enyém, csak nem lehetne halkabban? – kérdezem félig nyögve, én itt haldoklok Ő meg csak „kiabál” velem. De végre csend, nem nyaggat, köszönöm neked, talán nem is létező felsőbb hatalom. Egy „hm” után nézek rá, hogy mit is akar? A nevemet? Nekem okés, úgy is ráakartam gyújtani. Elveszem a kezeimet a fejemről és a nadrágom zsebébe nyúlok ahonnan kiveszem a cigit és miközben rágyújtok, bemutatkozok.
- Karasu Vex, 87. arrancar és mocskos másnapos, tehát ha lehetne akkor ne kiabálj. És te ki vagy, meg mi érdekest csinálsz itt? Persze azt leszámítva, hogy sikeresen szétvágtad a ruhámat.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Ápr. 19, 2011 5:50 am

- Nem látnak, nem fognak kiszolgálni. – közli velem halk, meggyötört hangon, mint akit kínoznak, de már beletörődött.
- Csak nem én is erre céloztam az előbb? – húzom el a számat, majd kezdek morogni, a szemeimet is összehúzom. Grr, eléggé kellemetlen ez a beszélgetés… Nem baj, nem baj, kell az új ismeretség, vagy valami olyasmi. Nem élhetek remeteként, gondolom. Pedig ketten JouMae-val valamivel barátibb volt. Nem voltak pasik, akik leitatnak, és akkor nem találkozom egy arrancar izével sem, aki láthatólag elég morcos, és nem kéne piszkálni.
– Ha látna is nem hiszem, hogy kiszolgálna. Egy olyan valakit aki orvosnak tűnik, és egy temetkezési vállalkozott se. Oké az én hibám, persze hogy az enyém, csak nem lehetne halkabban?
- Mire véljem azt, hogy temetkezési vállalkozó?! – csapok az asztalra. – Mert az ok, hogy te vagy a doki. Ilyen ruhával… - kezdek el kuncogni, majd folytatom. – De azért nem kéne rögtön le „temetkezési vállalkozó”-ni a legelső szembejövő lelket. Amúgy meg, beszélhetünk halkabban is. Bár, megint nem az én hibám, hogy seggrészegre ittad magad, és most fáj a fejed miatta. – vonok vállat ártatlan tekintettel, halvány mosollyal. – Meg ne kérdezd, honnan tudom, mert láttam már másnapos embert. – teszem karba a kezemet.
Miután kidumáltam magam, kifújom a felesleges levegőt. Hú, ez hosszú volt. Látom, ahogy kutat a zsebében – már megint mi után? Csak nem valami orvos-arrancar szerűség, és minden zsebében fájdalomcsillapítót tart? Nem lepődnék meg, sőt, szerintem Ő is nagyon örülne, ha így lenne. De nem…
Látom, hogy egy cigit húz elő, majd öngyújtót. Ez hülye, vagy mi? Tetézni akarja a fejfájást? Nem úgy tudtam, hogy a cigizés megoldás lenne.
- Karasu Vex, 87. arrancar és mocskos másnapos, tehát ha lehetne, akkor ne kiabálj. És te ki vagy, meg mi érdekest csinálsz itt? Persze azt leszámítva, hogy sikeresen szétvágtad a ruhámat.
Miközben bemutatkozik, szememet enyhén rángatva nézem a cigarettacsikket. Jelen pillanatban fel sem fogom, hogy Ő bemutatkozott, vagy ilyesmi, sőt, hogy nekem is be kéne mutatkozni. Köhintek egyet, majd mintha véletlen lenne, kiütöm a kezéből a csikket, és amikor földet ér, rá is taposok.
- Végre, tökéletes körülményeket teremtettem ahhoz, hogy bemutatkozzak. – vigyorodom el. – Szóval, a nevem Tabuchi Tara, gondolom, tudod, hogy shinigami, a többi Téged már ne érdekeljen. – köhintek még egyet. – Hogy mit keresek itt? Olyasfélék után járőrözök, mint Te. Csak roppant unalmas, roppantul nem akarok harcolni, meg ilyesmi. Nem akarsz véletlen csak úgy meghalni? Vagy ott az a kaszaizé, beleállíthatnád magadba. Megkönnyítenéd a dolgom, és mindenki boldog lenne. Téged leszámítva, de az már nem lenne érdekes… - teszem hozzá halkan az utolsó mondatot.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Ápr. 21, 2011 8:14 am

Kávé lessen és találkozás egy shinigamival

- Lehet arra, mikor volt már az? – eltelt már azóta legalább vagy tíz perc is. Hogyan várhatja el bárki is hogy brutál másnaposan emlékezek ilyen rég történt dolgokra? Ha legalább olyan egy perce történt volna akkor már is más lenne minden, de így. Hiszen mindenki tudja, a múlt emlék, a jövő titok, a jelen pedig ajándék. Az én emlékem pedig már régi, nagyon régi. Eh, magyarázhatom is el, hogy mire értetem? Nézzen végig magán és majd ráfog jönni. Á erre kevés az esély, most mufurc vagyok, és tudom, hogy shinigami ergo sok esze nem lehet neki. Plusz az asztalra is rácsap, ez pedig nem jó. Megfogom a fejemet és lehunyom a bal szememet.
- Mire, mire? Véljed arra hogy feketében vagy, egy fehér ruhás személlyel beszélsz. Ergo ha én orvos vagyok akkor neked kell lenni a temetkezési vállalkozónak. És kerüld azt is, hogy hirtelen közelebbi kapcsolatba kerül a kezed az asztallal. Nem a te hibád, de a fejfájásomat csak te fokozd.
Kérdezi a fene honnan tudja milyen az ha valaki másnapos. Biztos volt már Ő is az, meg miért érdekelne. Én csak egy nagy kád vizet akarok, amibe beledugom a fejemet és pihenek egyet. Kizárva a világ zaját és minden mást. De most csak bekell érnem egy cigivel és a bemutatkozásommal. Rá is gyújtok, de egy köhintés, majd kiütik a cigit a kezemből. Amilyen hangulatban vagyok most, szerencséje hogy ne csaptam le visszakézből. Eh, a lábára is rá kéne lépnem amiért eltaposta a cigimet. Na majd legközelebb. Tényleg csak ezért? De most komolyan? Csak a bemutatkozás miatt taposta el a cigimet? Valami baj biztos van a fejében, bár majdnem minden nő fejében van valami baj. Egyik se nagyon szereti ha cigiznek a pasik. De mi a fene okuk van erre? Nem rajtuk oltom el, akkor meg? Mivaaaan, most mit magyaráz? Faszom, miért kívánja mindig, mindenki a halálomat? Ez már komolyan felháborító dolog.
- Szevasz Tara. És nem igazán tervezem hogy csak úgy hopp, és befejezem a pályafutásomat. Ha nem fájna a fejem annyira, akkor egyszerűen beledöngölnélek a talajba. De kihagyom inkább.
Hogy nyomatékot adjak a szavaimnak kiakarom fejteni a lélekerőmet. De hamar meggondolom magamat, ha így folytatom simán elrókázom magamat.
- Mondok jobbat, békén hagysz, elmész a fenébe, onnan írsz egy levelet, és ha nem válaszolok ne keres. Oké?

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Május 19, 2011 7:14 am

¤Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?¤

Reggel első dolgom volt megjelenni a kapitányi irodában, hisz Maya taichou fontos feladattal bízott meg. Begyűjtő körútra kellett, hogy menjek, hisz elfogyott a mentatea. Egyáltalán nem értem, hogy Seireteiben miért nem tartanak mentateát, vagy bármilyet, de legalább lesz egy jó indok arra, hogy újra meglátogassam az emberek világát. Egy shinigami nem ruccanhat ki csak úgy és amikor akar az emberek világába, ahhoz kicsit nagyobb rang szükségeltetik, mondjuk hadnagyi vagy kapitányi.
Feladatom elfogadása után, kalapomat emelve léptem ki a kapitány irodájából, majd egy sóhajtást és fejrázást követően elindultam a legközelebbi senkai kapu felé. Az átkelés zökkenőmentes volt, sőt sokkal komplikáltabbra számítottam, igaz, hogy legelső látogatásom során sem volt valami nagy szám az egész.
Átérve rögvest belebújtam a póttestembe és igyekeztem valamiféleképp visszafogni a lélekenergiámat, hisz most nem volt kedvem összeveszni egy degenerálttal (hollow). Az előkészületeket befejezve vettem a nyakam köré a világot és elindultam nézelődni. Tulajdonképp egy olyan helyet kerestem ahol jó mentateát lehet kapni, mert hát a lelkemre kötötték, hogy a lehető legjobbat szerezzem be. Azt is megmondhatták volna, hogy mégis honnan kéne nekem beszereznem azt a "lehető legjobbat", de így legalább van esélyem nézelődni kicsit és felfedezni, hogy mi minden változott azóta, hogy meghaltam és, hogy utoljára itt jártam.
Legtöbbet talán az elektronikai cikkeket forgalmazó boltok kirakatánál álltam meg. Érdekes volt a sok villogó meg mit tudom én, hogy milyen kütyü. Természetesen videokölcsönző is felhívta magára a figyelmemet, akárcsak a kismillió másik aminek a kirakatában számomra új dolgok voltak.
A figyelmemet az emberek sem hagyták el. Furcsa mód nagyon sokat változott a világ, bár ez hol furcsa, hogyha azt vesszük figyelembe, hogy több mint 500 éves vagyok. Leginkább az öltözködésben változott sokat, hisz legutóbb, még eléggé visszafogottan öltöztek, míg most? Ha nem ügyelek akkor feltehetőleg többet látok, mint amennyit szeretnék, vagy mint amire számítok.
Végül sikeresen elkeveredtem a "Teaház" nevű létesítményig. Ha így tudom akkor biztos, hogy ide jöttem volna legelőször, majd azután nyugodtan nézelődtem volna mindenfelé. Szerencsére itt sikerült mentateát vennem, remélem, hogy meg is fog felelni a kapitánynak. A csomagot ügyesen besüllyesztem a zsebembe, majd mind aki jól végezte a dolgát nekidőltem az építmény falának, majd zsebemből előhúzva egy szál dohányrudat meggyújtottam és nagyokat szívtam belőle.
~ Unalmas ez az egész. Semmi izgalom, mindenki a jó nyugodt békét élvezi. Igazán elkelne ide egy-két katasztrófa. - gondolom magamban, miközben elkezdek az öngyújtóval játszani. nyugodt perceim nem épp valami sokáig tartanak, hisz látótávolságon belülre kerül egy férfi. Furcsa kisugárzása van az biztos, szinte önkénytelenül is összehúznám magam, de szerencsére megtanultam felülkerekedni az ilyen érzések felett, így nem teszek mást, mint amint a közelembe ér egyet kattintok az öngyújtón, hogy a kicsiny kis láng megjelenjen és felé nyújtom. gondolom nem hiába lóg ki a szájából a meg nem gyújtott cigaretta.
- Tüzet?

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Május 21, 2011 2:18 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Zavaró fények kavalkádja süt az arcomba, holott legjobb tudomásom szerint a szobámban egyáltalán nincs is ablak. Acélkék íriszeimet kinyitva egy eddig ismeretlen hely tárul a szemem elé, ahol feltehetőleg soha nem jártam. Gigászi, mesterien megmunkált oszlopok alkotnak egy kört, amelynek közepén vérvörös márványból készült oltár terpeszkedik. Akárhogy is próbálok közelebb érni a jelenséghez, egyszerűen eltávolodik Tőlem, míg jómagam zuhanni kezdek. Hangos csattanás kíséretében vágódom le az ágyamról, azáltal kitörve a zavaró álom bűvköréből. Elhaló kiáltással konstatálom, miszerint homlokom találkozott a parkettával és mondanom sem kell, nem a fejem szenvedte a nagyobb károsodást. Ködös tekintettel szemlélem a padlózaton ütött lyukat, amely kétségtelenül homlokom lenyomatát tárolja. Mióta véglegesen elpusztítottam a Sors Dárdáját, minden megváltozott. A világ ismételten biztonságban van, legalábbis még egy minimális ideig. Ettől függetlenül a legnagyobb sikerélménynek az emlékeim visszaszerzését tartom, aminek köszönhetően gondolataim szinte a nap huszonnégy órájában Nyuszka körül forognak. A múltkori találkozásunk nem teljesen úgy alakult, ahogy arra számítottam volna, lévén amnéziámnak köszönhetően csak egyszerű munkatársként emlékeztem rá, nem volt se több, se kevesebb. Az akkori találkozás mégis termékeny volt, immáron Chiyo-chan is viseli a Daitenshi-medált, aminek hála bárhol és bármikor a segítségére tudok sietni, ha úgy hozná a véletlen. Már nem kell sokat várnia, s ismét teljes lehet a családunk. Egyre közelebbinek érzem a pillanatot, amikor végre visszatérhetek a Seireiteibe és tisztára moshatom a nevem. Természetesen nem akarom büntetés nélkül megúszni a dolgokat, ám lássuk be, sokkal többet tettem eddig az Emberek Világáért és Soul Societyért, mint eddig bárki.
Az már más kérdés, hogy ezt ki mennyire fogja értékelni, azonban Nekem remélni kell a legjobbakat, különben máris elvesztem. Ezen gondolatmeneten hümmögve tápászkodok fel fekvő helyzetemből, mivel a szálkás lyuk igencsak kezdett irritálni. Első utam, mint minden reggel, most is a fürdőszobába vezet, ahol gyors felfrissülést követően egy szál cigarettát lökök a számba, majd sűrű füstöt eregetve indulok el a konyha irányába, azzal a céllal, hogy reggeli teaadagomat magamhoz veszem. A fentebb is említett helyiség közelében már kellemes, gyümölcsös illat üti meg az orromat, ami egyáltalán nem illik bele a megszokott képbe. Homlokomat ráncolva lököm be az ajtót, valahonnan ismerős ez az aroma. Már előre félve a látványtól tekintek körbe, s legnagyobb félelmem látszik bebizonyosodni. Ezek az ingyenélő szerencsétlenek beszlopálták az összes import teámat, mintha valami filteres szemét lett volna, mint amilyet mindig inni szoktak! Mérgelődve borongatom ki mindegyikük poharát, aztán a megtorlástól tartva szépen ki is slisszolok a szobából, nehogy meglincseljenek, amiért a szemet szemért, fogat fogért elvet használtam fel Velük szemben. Igazából semmi dolgot nem terveztem a mai napra, de kedves lakótársaim mindig intéznek Nekem valami programot, ne legyen olyan unalmas és sivár az életem. Neutral

Továbbra is felfokozott idegállapotban csörtetek vissza kuckómba, ahol gyorsan magamra rángatok néhány elegáns ruhadarabot, s eme kompozíciót lélekölőmmel is megspékelem. Szinte már reflexszerűen teszem láthatatlanná a fegyvert, kidou-képzettségemet nézve ilyesmi nem jelenthet kihívást számomra. Höhö, pedig még Kidoushuu tiszt se voltam.
Szerencsére nem is olyan messze a raktártól található egy teaház, ahol minden olyasmi megtalálható, amire egy italkedvelőnek szüksége lehet. Talán két városrészen kell átvágnom és már ott is vagyok. Útitervem egy bólintással nyugtázom, azután shunpómat használva indulok meg célom felé. Általam igencsak kedvelt helyről beszélünk, kellemes hangulatú, diszkrét, illetve remek lehetőséget nyújt bizalmas beszélgetések lefolytatására is. Többek között itt szerveztem be Yukezot a Daitenshibe, valamint Suke is itt adta át Neki a medált. Nem is járnak ezen a környéken rosszarcú egyének, jó kis üzletet csinált a tulajdonos az épület megvételével. Percek kérdése csupán, hogy az emlegetett épület melletti sikátorban landoljak, ajkaim közé pedig egy éjfekete szálat csúsztatok. Mióta eltörtem Kenshin öngyújtóját, azóta minden esetben démonmágiát alkalmazok a gyújtás kivitelezésére, viszont most túl sok ember van a környéken, egyértelműen lebuknék, hisz’ bűvész nem sok van a városban, ráadásul Én nem is úgy nézek ki, mint egy előadó. Mielőtt még teljesen letargiába zuhanhatnék, egy ismerős ismeretlen lélekenergiát érzékelek a közelből. Ismerős, mert shinigamitól származik, ám mégis ismeretlen, mivel gazdáját nem tudom beazonosítani. Hm, kellemetlen fordulat, nincs kedvem egy összecsapáshoz… Fejemet lehajtva próbálok elslisszolni a kalapos alak mellett, ám legnagyobb meglepetésemre Felém lendíti karját. Különösebb megrökönyödés nélkül veszem tudomásul a helyzetet, államon megfeszülnek az izmok. Ezek rövidesen el is ernyednek, mivel túlreagált a veszélynek kikiáltott mozdulatot.
- Kösz… halálisten… - szólalok meg színtelen hangon, az utolsó szót némileg halkabban ejtve ki, mialatt előrehajolok és megpirosítom a dohányrúd végét. Kíváncsi lennék, hogy mi járatban van, illetve az okra is, aminek értelmében az összes általam látogatott helyen a fajtájába kell belefutnom.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Május 21, 2011 7:08 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Meglepődtem, hogy milyen nyugodtsággal fogadta el az idegen a tüzet részemről, hisz számára én is idegen volnék. Különösebb ellenszenvet én sem tápláltam iránta, viszont a köszönetnyilvánításában volt egy dolog ami meglepett és gyanúra adott okot. A szemeim lassan kinyíltak megmutatva a szemhéjaim mögött pihenő sárga kígyószempárt, az izmaim is megfeszültek egy pillanatra. Mikor észrevettem ezen reakciómat hamar úrrá lettem rajta és minden olyan volt, mintha mi sem történt volna.
- Ha szabad érdeklődnöm, honnan tud a fajtársaimról? - igyekszem legyőzni a hangomban lévő sziszegést és egy barátságosabb hangnemet felvenni. Hallottam már arról, hogy vannak emberek akik nagyobb lélekenergiával rendelkeznek, mint a többiek, ráadásul még a quincyk is ebbe a kategóriába tartoznak. Nem igazán hiszem, hogy kedvemet lelném most holmi emberekkel való harcban. Túl gyengék, ráadásul értéktelenek.
- Ha megengedi bemutatkoznék. A nevem Takeuchi Ryounosuke. - nyújtom felé jobbomat. Valamiért mégis nehezemre esik ezzel a férfival az értelmes kapcsolatteremtés. Valahol, legbelül két opció akar mindenképp a felszínre keveredni. A támadás és a menekülés. Sajnos a balsejtelmem azt súgja, hogy egyik sem lenne jó megoldás, hisz lehet, hogy mindkettő a vesztemet okozza, hogyha a férfi erősebb és jobbak a képességei az enyémeknél. Viszont az éremnek a másik fele is megvan, így az is lehet, hogy gyengébb. Azt viszont kétlem, hogy ez a jó időpont a harcra, meg különben is, mi okom lenne feleslegesen kioltani mások életét. Majd ha meglesz hozzá minden szükséges feltétel akkor majd pusztítok. Most egyelőre úgyis csupán a jótét lelket kell játszanom, semmi többet.
- Amúgy ha nem haragszik szerintem a beszélgetésünket benn kéne folytatnunk, hisz idekinn túl sok a kockázati tényező. - intettem fejemmel a járókelők felé, majd a kalapomat a szemembe húzva indultam el az épületbe. Szerencsére benn kevesen voltak, talán épp most volt a holtpont, amikor mindenkinek jobb dolga van. Megkeresve a legtávolabbi üres ülőhelyet foglaltam helyet ott, majd jeleztem az újdonsült beszélgetőpartneremnek, hogy foglaljon helyet. Még csak most vettem észre, hogy a dohányrúd még mindig a számban van, így egyszerűen elnyomtam, majd a csikket a zsebembe tettem. Mégsem mutathatom azt, hogy milyen egy trehány személy vagyok, pláne nem ilyen formális öltözetben.
- Esetleg azt megtudhatom, hogy milyen okból képes beazonosítani, feltételezem a lélekenergiából, hogy tulajdonképp én mi is vagyok? Természetesen azt tudom, hogy ennek az a feltétele, hogy valakinek magasabb legyen a lélekenergiája, mint egy átlagos emberé. Vagy esetleg ön is ember, csupán nagyobb lélekenergiával, vagy talán valami egészen más? - kezdek bele az érdeklődésbe úgy, mintha legalább ezer éve ismerném a velem szemben feltételezhetően most már ülő személyt. Bár nem hiszem, hogy ismerném valahonnan ezt a fekete hajú egyént, hisz mégis csak emlékeznék olyan személyre, aki a korábbihoz hasonló érzést váltotta ki belőlem. Idebenn valahogy nyugodtabbnak érzem magam, talán a körülmények vagy a légkör miatt, esetleg azért, mert taktikailag itt védettebb a beszélgetés. Na tessék, már megint a megszokás hatalma. Surprised

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szomb. Május 21, 2011 10:07 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Sokakhoz hasonlóan Ő sem ismer fel, ettől függetlenül sárgásan villanó tekintetében fel vélem fedezni a feszültség fényét. Ilyen szempárral sem sűrűn találkoztam még életem során, leginkább ahhoz a színhez tudnám hasonlítani, melyet saját íriszeim öltenek, ha lidérci erőimet használom. Gyorsan megpróbálja elfedni önkéntelen összerándulását, hisz’ bizonyosan a kardja után akart nyúlni, ám félúton meggondolhatta magát. Ajkaimon gúnyos mosoly villan át, igencsak jó döntést hozott azzal kapcsolatban, miszerint nem kezdeményez összecsapást a nyílt utcán. Érzékeim kiterjesztésével próbálom felmérni beszélgetőpartnerem lehetséges képességeit, ámbátor pecsétet is használhat, amely lekorlátozza Őt. Eme felvetést ellenben gyorsan elvetem, semmiféle megkülönböztető jelzést nem vélek Rajta felfedezni, holott kapitányi haori és hadnagyi karszalag nélkül senki sem rohangálhat Karakurában. Ezek szerint nem hivatalos küldetésben jár el vagy valamiféle beépülés a feladata, ezért is járkál gigaiban a lélekteste helyett. Elmémben csak úgy cikáznak ide-oda a gondolatok, másodpercek leforgása alatt tucatnyi lehetséges forgatókönyv született meg fejemben. Egy vállrándítás kíséretében térek napirendre a dolog fölött, lévén semmi közöm nincs hozzá, s ez így van rendjén. Kérdése csak tovább erősíti első benyomásomat, mely szerint személyemről semmit nem tud. Kissé fásult sóhajjal veszem tudomásul a tényt, tökéletesen ki lettem satírozva a Gotei 13 történelméből. Európai stílusú köszöntése hatására csak felhúzom jobb szemöldököm, nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ilyesmit megengedhessen magának. Részemről egy biccentéssel viszonzom a köszöntést, majd válaszadás előtt még kettőt-hármat szippantok az égő cigarettából és a felfelé reppenő körök alatt szólalok meg ismét.
- Sok mindent tudok a magafajtáról, egykor jómagam is a kötelékben szolgáltam. – jegyzem meg nemtörődöm módon, külső hallgató számára akár a rendőri hivatás is beugorhat a szavak hallatán. – Örvendek Takeuchi-kun, szólítson Yuusukenak vagy ahogy jól esik. Látom, nem próbál kislisszolni a helyzetből, ez becsülendő viselkedés, de vajon célravezető is? Részemről nincs semmi, amit ne akarnék megosztani a lézengő polgárokkal, ám gondolom Ön szeretné megtartani az inkognitóját. Nos, legyen ahogy akarja, folytassuk ezt a megkezdett csevejt odabent.
Lövésem sincs, hogy milyen kockázati tényezőkről szövegel éppen, egy zárt térben sokkalta kisebb biztonságban lesz, mivel minimálisra csökken a menekülési útvonalak száma. Se kedvem, sem erőm nincs jelenleg ellenkezni a kalapos fószerrel, amíg be nem vittem a reggeli koffeinmennyiséget tea formájában. Be kell látnom, kettőnk közül érthetetlen okból kifolyólag nem Én vagyok a paranoiásabb, ami üdítő újdonságként hat az elmúlt év eseményeinek fényében. Eddig sem volt mitől tartanom, ám ez az érzés a Pokol megjárása óta a többszörösére növekedett. Különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül ülnék le a kirakatüveg mögé, nézném a járókelőket, csodálnám a rikítóan kék eget. Azonban ezzel szöges ellentétben áll az a sötét kis sarok, melyben kettősünk foglal helyet. Alig egy esztendeje ugyanebben az üzletben üldögéltem, akkoriban a hasonló boxokat kedveltem Én is. Most viszont csak zavaró aggodalmaskodásnak tűnik, egyáltalán nincs ínyemre a dolog. Mivel idelent nem párnák, hanem székek vannak, kénytelen-keletlen meg kell szabadulnom lélekölőmtől, mert különben képtelen lennék hátradőlni. E kellemetlenséget igazán elhanyagolhatná az ülőalkalmatosság, ám azzal nem koronázná meg teljesen a napom amúgy is pocsék kezdetét. Magamban morgolódva akasztom le hátamról immáron már megjelenő katanámat, amit lazán az asztal szélének támasztok, a saya végét pedig a szék aljához ékelem. Ennek köszönhetően kényelmesen elterpeszkedek, lábamat keresztbetéve, felső térdemen nyugtatva füstölő tenyerem nézek az újdonsült ismerősre. Kétlem, miszerint valaha is találkoztam volna Vele, ámbátor jómagam sem ismerhetek mindenkit, százhuszonegynehány esztendőnyi szolgálattal igencsak fiatalnak vagyok mondható a Soul Societyben élő véncsontokhoz képest.
- Az újra feltett kérdésre már egyszer megadtam a választ, nem ismétlem magam. – zendül hangom vontatott tónusban, mialatt a közeli hamusban beoltom a koporsószeget. – Ettől eltekintve nem vagyok se ember, se shinigami, de még quincy se. Igen, a legmegfelelőbb szó lényemet illetően az egészen eltérő a megszokottól. Nem untatnám a részletekkel, legyen elég annyi, hogy egy szempillantás alatt el tudnám tüntetni ezt a városrészt.
Okom persze nem lenne rá, s felesleges energiapocséklás is lenne, de mindenesetre el tudnám intézni. Míg gondolkodik az esetleges újabb kérdésein, addig lustán felemelem jobbom, s intek a pincérnőnek, hogy jöhet felvenni a rendeléseket. Részemről igencsak hosszú listát sorolok fel, mivel az összes teafüvemet elhasználták azok a barbárok, valamint a mostani alkalomra egy egyszerű fekete teát kérek, hisz’ a drágább alapanyagból készült nedűket jobban szeretem saját kezűleg elkészíteni, lévén abban nem lehet hiba. A mai napig mély nyomot hagyott bennem a sértés, mely alapján csersavasnak lett ítélve az általam megalkotott ital. Természetesen visszaemlékezve bizonyosan az irigység szólt egykori hadnagyomból, amit nem is csodálok. Feltehetőleg még mindig az aktái között porosodik, míg Én sosem látott magasságokba emelkedtem. Erkölcsileg… Nos, az egy másik történet.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Május 25, 2011 6:17 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Kissé még mindig zavart a férfi kisugárzása. Hasonlítani nem tudom az érzést semmihez, talán valami olyasmihez, mint mikor egy törpe találkozik egy óriással. Lehet, hogy ennyivel erősebb nálam, bár valahonnan dereng, mintha láttam volna. Sajnos az idő vasfoga az emlékeket is megeszi, így lehet, hogy ebben van a hiba.
- Szóval több ön, mint mi shinigamik? - húzódik az arcomra széles vigyor, miközben egy szempillantás alatt zárom ki a nyomasztó érzést a fejemből, és helyette ez az egy dolog visszhangzik a kobakomban. "Több, mint a shinigamik." De hogyha valóban több, mint a shinigamik akkor ennek valami nyoma is kell legyen. Egy pillanatnyi koncentrációt követve máris felmértem a lélekenergiát amit kibocsájtott. nagyrészt shinigamikéhoz hasonlított, bár volt valami ami mégis bezavart ebbe, csak sajnos semmiképp sem tudtam rájönni, hogy mi az. Ebből is látszik, hogy mennyivel erősebb nálam tulajdonképp.
Most már viszont teljesen biztos vagyok abban, hogy valahogy utána kell néznem a dolgoknak és megtudni mindent róla. Valahol biztos létezik egy irat vagy valami ezzel kapcsolatban.
- Elnézést, hogy így iderángattam a sarokba Sierashi-san. - kértem bocsánatot, miután eszembe jutott, hogy honnan is ismerem a férfit. Pár éve az egész első osztagban az ő neve zengett. Én csupán annyit tudok, hogy elég nagy felfordulást okozott és sok tisztet megölt. - És elnézést azért is, hogy csak ilyen sokadjára jutott eszembe, hogy kicsoda is maga. És megelőzve a kérdést, hogy honnan is tudok önről,gondolom kielégítő válasznak fogja találni, hogy már több száz éve szolgálok a Gotei 13 keretén belül.
Eléggé meglepett, hogy egy ilyen személlyel hozott össze a sors, bár nem tudom, hogy mennyire is bízhatok benne tulajdonképp. Nem attól félek, hogy gonosz, hanem esetleg az ellentététől. Túl sok a korrupció Seireteien belül, így nem lehet tudni, hogy ki az ellenség valóban és ki az akit jobb lett volna megtartani. Persze ez engem cseppet sem izgat, hisz minél nagyobb a korrupció, annál könnyebb zavart kelteni. Persze, még nincs tervbe véve, hogy komolyabb lépést fogok tenni, egyelőre valami egyszerűbbel fogom kezdeni, hisz megfelelő háttér nélkül elég hamar megütném a bokám.
- Nem tudok sokat arról ami akkor történt, mikor elhagyta a Gotei 13 kötelékét. Abban biztos vagyok viszont, hogy elég nagy felfordulást hagyott maga után. Az első osztagban mindenképp, a többi osztagról nem sokat tudok, hogy hogy viselte. - közöltem az úriemberrel, miután belekortyoltam aközben kihozott teába. Nem kellett csalódnom, hisz valóban jó erős lett ez a tea.
- Ha jól tudom ön anno kapitány volt. Esetleg megkérdezhetem, hogy milyen oknál kifolyólag hagyott ott egy ilyen komoly pozíciót? Esetleg megunta a sok papírmunkát? - érdeklődtem valamint egyúttal próbáltam oldani is a hangulatot. bennem már sem félsz, sem semmi nem volt, csupán egyfajta nyugodt boldogság, hisz feltehetőleg valami olyanról szereztem információt a korábbi kérdésemmel, hogy az messze túlhaladta az elvártakat. Ráadásul ez a személy ezek szerint kapitányi szintű, vagy esetleg még azt is meghaladó erővel rendelkezik, így menekülni semmiként sem tudnék és a harc is eredménytelen lenne.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Szer. Május 25, 2011 9:08 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Feltett kérdésére unott grimasz kíséretében bólintok, kezdek kételkedni benne, miszerint szellemi képességei megfelelnek-e egy beszélgetés lebonyolításához. Emlékeim szerint egy pár perce igencsak pontosan kifejeztem, hogy nem tartozom a fajtájához, ennek ellenére csak visszakérdez. Nos, mivel beszélni nem sok kedvem van ezen a korai órán, inkább hallgatok és teámat óvatosan szürcsölgetve méregetem a Velem szemben ülő férfit. Valamilyen szempontból szimpatikusnak találom, másrészről viszont érzékeim azt súgják, vigyáznom kell a sunyi ábrázatával. Leginkább Ichimaru Gint, a 3. osztag áruló kapitányát juttatja eszembe, habár Neki hófehér haja volt, nem pedig ilyen különös zöld. Kétségtelenül nem mindennapi hajszín ez, ellenben az esőerdőben biztosan gond nélkül képes lenne elrejtőzni, azonban Karakura nem a trópusokon fekszik, ami igencsak kár így, a tél közeledtével. Vigyorát nem tudom mire vélni, azonban pillantásából, valamint lélekenergiájának minimális felzavartságából arra az esetre tudok következtetni, mely szerint érzékeit kiterjesztve próbál meg többet megtudni Rólam, mint ahogy azt találkozásunk első pillanatában Én már megtettem. A megvilágosodástól, illetve saját zsenialitásom hatalmasságától megszédülve fogom még jobban vissza kisugárzásomat, eszemben sincs megkönnyíteni a dolgát, hisz’ mégis csak most látom először, bízni pedig akkor sem bíznék benne, ha világi cimborák lennénk. Csupán acélkék íriszeim elégedett villanásából lehet arra következtetni, hogy kissé meglepett a megszólítása, mivel már megszoktam az elmúlt időszakban a shinigamik tudatlanságát. Egy kevéske emléktörlést is el tudnék képzelni a 46-ok Tanácsától, némi memóriamódosítás már se ide-se oda, főleg ha mindezt a béke címszó alatt viszik véghez.
- Nocsak… - adok végül hangot gondolataimnak, miközben italomat visszahelyezem az asztalra. – Igazán üdítő végre egy olyan halálistennel találkozni, akinek nem kell elmesélnem életem történetét, mielőtt még Rám vetné magát, vérben forgó szemekkel. Egyáltalán nem lep meg, miszerint nem tud semmit az Elmúlás hegyén történtekről, ezzel csak megerősítette azon következtetésemet, mely szerint se kapitányi, sem pedig hadnagyi rangot nem birtokol. Természetesen egy haorival vagy egy karszalaggal nem lehet mindent kifejezni, láthatja, magam sem bírtam túlzottan hosszú ideig viselni azt.
Jó, ez talán kicsit túlzás, lévén imádtam kapitány lenni, azonban lássuk be, nem szerény személyem világa az. Néha még a saját testi épségemre sem tudok teljes biztonsággal figyelni, ezáltal nem egy fájdalmas pillanatot szerezve magamnak. Egyébként rövid ideig tartó vezetőségem csak egy ugródeszka volt a következő, sokkal meghatározóbb feladatomhoz. Létrehozni egy szervezetet, majd felvirágoztatni azt egyáltalán nem könnyű, rengeteg munka és áldozat szükségeltetik hozzá. Persze minket összetart a Daitenshiben a közös cél, amely nem más, mint a világ védelmezése. A Dárda pusztulásának hála immáron az össze figyelmünket Aizen ellen fordíthatjuk, hiszen már küszöbön áll a háború. Az előjelek igazán mutatják magukat, az elmúlt időszakban például egyetlen lidérctámadás sem történt a közelben, mindenki szervezkedik. Leginkább a vihar előtti csend jelzővel tudnám illetni a kialakult szituációt. Újabb kérdését már annyian feltették, viszont most már nincs okom titkolózni a dolgot illetően, mert felhasználni már úgysem lesznek képesek, ezernyi lélekrészecskét semmilyen pillanatragasztó nem foltoz össze. Teafüvet tartalmazó zacskóimból alacsony kis falat építek magam előtt fél kézzel, azután bársonyzakóm belső zsebéből előhalászom hollófekete cigarettásdobozom. Az elején virító ördögöcske nem sok jóra enged következtetni, hát még ha a képhez nem is olyan régen történt eseményeket csatolok. Még most is kiráz a hideg, hogyha arra a halott némberre gondolok, aki még a túlvilágról is visszatért kísérteni. Ámbátor most már teljes bizonyossággal állíthatom – hála emlékeim visszatértének -, hogy egyetlen nővel sem végeztem, kivéve azt a bountot még a feledés hajnalán. Kicsit megrázó módon már az is vagy másfél éve történt. Repül az idő.
- Fogalmazzunk úgy, hogy a Sors más utat jelölt ki számomra, s ellenkezni értelmetlen lett volna. – első gondolatommal ellentétben mégis kitérő választ adok, a régi paranoia még mindig bennem van. – A papírmunkát mindig is a hadnagyom végezte, az aktatologatást rábíztam azokra, akik nem tudták normálisan forgatni a katanát. Gondolom Ön se különb a többitől, feltehetőleg legnagyobb álma egy napon fehér köpenyben flangálni végig a Seireitei utcáin. Tudom mekkora szó ez, ám ne higgye, hogy egy leányálom. Láttam a rendszer romlottságát és megundorodtam tőle, azonban valahogy mégis meg akarom másítani. Kivágni a fekélyt, ha úgy tetszik. Ámbátor jelenlegi helyzetemben ez kissé komplikált, de nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember, ahogy mondani szokás.
Valójában nem is volt olyan rossz ötlet ebbe a sarokba ülni, legalább bűvész trükkjeimet kisebb feltűnés mellett vagyok képes alkalmazni. Egy dohányrudat ismét a számba illesztem, jobbom mutatóujja pedig váratlan hirtelenséggel lángol fel a Haien hadou hatására. Szinte az egész épületet porig lehetne égetni egy ilyennel, Én mégis nemtörődöm mozdulatokkal pirosítom be az energiacella végét, majd ezt követően eltűntetem a pislákoló lángnyelvet. Sokkal jobb, mint a zippó, még csak újratölteni se kell soha!

Tárgy: Re: Karakura Teaház Vas. Május 29, 2011 7:54 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Azt, hogy a kérdésemre nem kaptam választ különösebb arcmimika változással nem jeleztem. Mindössze valahol a lelkemben volt egy kis ellenszenv, hisz még annyi is jó lett volna ha egy semmitmondó választ kapok egy "aham" vagy egy "igen" képében. De ha azt vesszük figyelembe, hogy a hallgatás beleegyezés, akkor ez igenis azt jelenti, hogy jó úton járok. Viszont az ezzel kapcsolatban lévő kérdéseimet, majd utólag felteszem neki.
- Igaza van, valóban nem vagyok valami magas rangú tiszt. Sőt itt létem oka is pont ez, hisz a kapitány megbízásából vagyok itt bizonyos dolgok beszerzésére. - igazoltam a férfi állítását, valamint itt létem okát is felfedtem. Persze ki gondolná, hogy egy magam fajta shinigami épp egy ilyen fontos küldetésen van az Emberek Világában, hogy pár tasaknyi teafüvet szerezzen be. Ez roppant ritka a mi körünkben ezért is van ekkora priorítása az ügynek. Sajnos ez így ebben a kontextusban nem igaz, de milyen szép is lenne, hogyha így lenne.
- Talán meglepő lesz a válaszom, talán nem, de nincs szándékomba rátenni a kezem a fehér köpenyre. Erősödni viszont szeretnék, hisz erős test és erős lélek együtt adja a tökéletes harmóniát, nem igaz? Épp ezért is érdeklődtem az előbb arról, hogy mit is jelent az pontosan, hogy több mint mi shinigamik. Kétlem azt, hogy esetleg nem shinigami lenne, vagy hogy kapitánysága alatt ne az lett volna, hisz nincs tudomásom arról, hogy shinigamikon kívül bárki ilyen magas rangot érhetne el. - regéltem el egy hosszabb mondókát, ami után a teám nagyrészét elfogyasztottam. Viszont a kíváncsiság továbbra is fúrta az oldalam, hisz meg akartam tudni, hogy mitől és mivel erősebb egy shinigaminál. Gondolom nem különböző eszközök segítségével, hisz akkor azt már mi is felfedeztük volna, vagyis nem mi, hanem a 12. osztag kutatói,
- Elnézést, hogy megint rákérdek és hogy ilyen nyiltan, de pontosan mit is értett az alatt, hogy több nálunk? Esetleg valami erőteljes mágia, vagy esetleg egy olyan találmány, amit a 12. osztagosok fejében esetleg még meg sem fordult, de az önében igen? - kezdtem bele végül a faggatásban. Most már egész biztos az is, hogy mindenképp rá kell tennem a kezem egy ilyesfajta erőnövelő technikára vagy eszközre. Az cseppet sem érdekel, hogy mennyire nehéz, vagy mennyire veszélyes, csupán a végeredmény a lényeg, hisz ha a vége jó akkor minden jó. Habár az is igaz, hogy bizonyára nehezen fogok tudni hozzájutni bármilyen információhoz a férfi részéről, hisz szinte sugárzik róla az, hogy nagyon erős jellemmel és önkontrollal rendelkezik. Azt visznt nem hinném, hogy ez az önkontroll végtelen és hibátlan lenne, valahogy vagy valamivel biztosan meg lehetne törni. Nekem pedig most igazán van türelmem megvárni és megtalálni azt a pillanatot, amikor ezt sikerül megtennem. A többi pedig rajta múlik majd, hogy ügyesen eldalolja nekem azt ami engem érdekel.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Kedd Május 31, 2011 6:20 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Egyáltalán nem tetszik a tekintet, amellyel méreget. Olyan, mintha egy megtermett, zöld boával ülnék szemben, aki csak arra vár, hogy mikor csaphat le és tűntethet el végtelen gyomrának járataiban. Az abszurd gondolat hatására sikerül belemosolyognom poharamba, egyszerűen abszurdnak tűnik a feltételezés, ami szerint létezik még olyan lény ezen a világon, mely az előbb említett dologra képes lenne. Tisztában voltam feltételezésem helyességével, mivel igencsak figyelemmel követem a Seireiteiben történő változásokat, bár igaz ami igaz, a hadnagyokkal nem foglalkozom különösebben, talán csak Hanát ismerem futólag a régiek közül, valamint Namie fukutaichout, aki már akkor is a 13. osztagban szolgált, amikor odakerültem. Nem mondhatnám, miszerint túlságosan belsőséges viszonyt alakítottam volna ki a feletteseimmel, figyelmemet a divízió egyetlen tagjára korlátoztam, ez pedig nem volt más, mint a nem is olyan régen feleségül vett szerelmem. Hálát adok akkori elvarázsoltságomért, máskülönben sosem ütköztünk volna egymásnak, s nem alakulnak ki a ma már életfeltételnek számító dolgok. Természetesen, ha valakinek olyan veszélyes munkája van, mint Nekem, azért megpróbál méretesebb távolságot kialakítani a szeretteivel, részemről inkább kevesebb, semmint több sikerrel. Nem olyan egyszerű lemondani az emberi érzésekről, birtokoljon az ember bármekkora hatalmat is. Egy régi emlék képe bontakozik ki elfakuló tekintetem mögött, azon bizonyos nap emléke, amikor képessé váltam a Senbankai alkalmazására. Dotonryuuval vitatkoztam Japán egyik tengerpartján, nem is olyan messze a helytől, ahol alig százötven éve az életemet veszítettem. Bizonyosan a Sors iróniája, hogy ez az esemény kétszer is megismétlődött ugyanott.
- Célja csak annyiban tér el az önjelölt kapitányokétól, hogy nem akar felelősséget vállalni fontos döntések miatt. – teszem közzé meglátásom, miután figyelmem ismét a beszélgetés irányába terelődik. – Ugyan, Takeuchi-kun, nem gondolhatja komolyan a felvetést, mely szerint nem lettem volna képes megtéveszteni mindenkit a környezetemben. Olyan szinten vagyok képes kezelni a lélekenergiámat, amiről mások még csak álmodni sem mernek! Shinigami vagyok, meg nem is. Tudok kidoukat használni, van lélekölőm, mégis van a tarsolyomban egy olyan valami, amivel szinte bárkit meg tudok lepni. Ezért ez maradjon is az Én titkom.
Nem kerüli el figyelmemet íriszeinek vöröses villanása, miközben a nagyobb hatalom megszerzéséről érdeklődött. Pontosan ez a kifejezés ült ki Suke arcára is, amikor a Dárda felhasználása került szóba. Jobban járok, ha óvatosan viszonyulok ehhez a férfihoz, valamiért rossz érzés fog el, amint ránézek. Talán még megmaradt paranoiám mondatja ezt Velem, vagy túlságosan is hasonlít a Sátáni Hármas rókaképű tagjára. Akár sértésnek is vehetném találgatását, mivel nem feltételezi az önkezűséget esetemben, de hát végülis igaza van, hiszen kéretlenül kaptam azt, ami most már a mindennapi életem része. Eléggé rátapintott a lényegre, lévén többek között a 12. osztag is nagy szerepet játszott képességeim kiterjesztésében. Pontosítva egyetlen személynek köszönhetünk mindent, ez pedig Urahara Kisuke, aki feltalálta a Hógolyót. Ám mint a legtöbben, Ő is tévedhetett. Ennek köszönhetően nem volt képes teljesen feltérképezni az általa alkotott nagyerejű tárgy képességeit, amire azonban Aizen képes volt. Persze emberáldozatokat követelt a dolog, viszont az etikai kérdésekkel az 5. osztag volt kapitánya feltehetőleg egyáltalán nem foglalkozott. Nincs is ezen mit csodálni, sok kapitány és hadnagyot megsebesített szökése közben. Ámbátor belegondolva ebben a témában Én viszem a prímet, nem hallottam még olyan esetről, amikor valaki öt vezető szintű halálistennel összecsapott, s végül nem lélekrészecskék képében tengette tovább az életét. Ezen gondolatmenet követése szerint igencsak jó eséllyel indulok a zselékirály ellen, viszont annak tudásáról csak sejtéseink lehetnek. Túl sok a talány körülötte, ez pedig kétségtelenül Neki kedvez. Megfáradt sóhajtás közepette fogyasztom el teám utolsó kortyát, azután rendelek is egy újabb adagot. Cigarettáról cigarettára gyújtva elégítem ki nikotinfüggőségem, láncdohányosságom valahogy mindig felszínre tör, ha éppen zárt térben kell tartózkodni.
- Nem sok közöm volt a történések alakulásához, mint szenvedő fél vettem részt a kísérletben. – adom meg a választ végül, sűrű füstcsíkot eregetve. – Arra próbáltak rájönni, hogy lehetséges-e eltörölni a határokat a hollowok és a shinigamik között. Mondanom sem kell, minimális azon életformák száma, amelyek képesek lennének túlélni egy ilyen átalakulást… Nos, elég ennyi mára az ósdi történetek felelevenítéséről! Ki is a kapitányod?
Gyors a témaváltást, így is többet mondtam el, mint amennyit először akartam. Sokadjára kell már megrónom saját magam a szófosásom miatt, amiben persze zanpakutuom szelleme is készséggel részt vesz, mert miért is ne? Belegondolva igencsak régen beszélgettem már el úgy igazán az Öregfiúval, inkább tárgyként, semmint társként kezelem. Jó lenne felírni valahová, hogy az erő, amit birtoklok a kettőnké és nagyobb részét még így is Ő szolgáltatja számomra. Ennyi év közös küzdelem után a legkevesebb, ha egyenlő félként emlegetem.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Csüt. Jún. 23, 2011 4:15 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Egyre inkább fokozódó figyelemmel hallgatom az egykori kapitány szavait. Közben pedig énem racionális oldalával igyekszem minél hamarabb és minél simábban lenyugtatni magamat, hogy esetleg ne tűnjek úgy, mint aki hasznot akar húzni mindebből. Nem mintha nem tudnék vagy valami, csupán jobb ha a titkaim a titkaim maradnak és nem lesznek olyanok mint a népdalok, hogy szájról szájra terjednek.
- Igen, talán valahol ez is bennem van, de nem igazán szeretném azt, hogy most mindenki fejet hajtson előttem és úgy nézzen rám, mintha egy több ezer éves kegytárgy lennék. Egy egyszerű kis shinigami vagyok/leszek és semmi több. Gondolom megérti az álláspontomat.- válaszolom most már teljes lelki nyugalommal és a hangom is ezt tükrözi. Lassan egy újabb nikotinrudat halászok elő az egyik zsebemből, majd miután rágyújtottam és az első szívást is véghezvittem, lazán kifújom a füstöt és a szemeimet is kinyitom újra.
Van valami figyelemre méltó ebben az alakban ami felhívta magára a figyelmem és ez nem az ereje vagy a megjelenése. Ez a valami ennél sokkal bonyolultabb. Lelki szemeim előtt szinte egy sakktábla jelenik meg. A fehér bábuk az ő szolgálatában, míg a feketék az enyémben vannak. A játszma még nagyon a kezdetén van. És ha a reményeim valóban beteljesülnek akkor még el fog húzódni ez a bizonyos party egészen addig, amíg helyénvalónak nem érzem azt, hogy kénytelen legyek felfedni a céljaimat és szándékaimat.
- Eltörölni a határt a shinigamik és a hollowok között? - ismételtem meg a szavait, majd kénytelen-kelletlen hangosan felnevettem. Rég hallottam bármi ehhez fogható dolgot. Számomra ez nagyon is lehetetlennek tűnik. Nincs az a technika vagy az a gépezet ami akár egy ezredévben egyszer is képes lenne erre.
- Már elnézést, de ennek az igazság alapját eléggé kétlem. Ha megengedi akkor szívesen el is magyaráznám, hogy miért vélekedem így. Az ok pedig roppant egyszerű. A shinigami létet vegyük egyszerűen az A pontnak, míg a hollow létet a B-nek. Ezen két pont között csupán az élők állnak. Vagyis hogyha ezt a bizonyos határt akarnánk elérni, akkor feltehetőleg újra élők kéne legyünk. Kiskapukat nem igen látok, már csak a két entitás viselkedését, képességeit és lélekenergiáját tekintve is. - magyaráztam, amihez a tea mellé adott cukrokat valamint tejet tároló eszközt is felhasználtam. Úgy tűnik, hogy valóban sok hatással volt rám az első osztagbeli élet, hisz már én is minden kacattal magyarázkodom.
- Kérdésére válaszolva pedig Maya-chan a jelenlegi taichoum. - felelek kérdésére, természetesen úgy, hogy azért az biztos legyen, hogy aki nem ismeri őt, az ne is tudja ki az. Igaz nem értem, hogy mikor ivódott a személyiségembe ez a nagy elővigyázatosság és titoktartás, de azt hiszem, hogy nem is olyan rossz... esetenként. Na jó, talán ezen esetek száma eléggé ritka...

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Jún. 24, 2011 6:42 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Nos, kijelentésére egy bólintással válaszolok, holott egyáltalán nem tudom átérezni helyzetét. Egyszerű kis shinigaminak lenni feltehetőleg kielégíti az igényeit, azonban szerény személyem mindig is többre vágyott, hatalomra, erőre, befolyásra. Kapitányként mindezek adottak voltak, ám a Sors természetesen közbeszólt, s elintézte, hogy utam rögösebb legyen az elképzelt idillikus életnél. Egyes emberek vezetőnek születnek, míg mások húzzák az igát egész létezésük során, de ezzel is teljesnek érzik magukat. Bennem mindig is mocorgott valami, amely mindig egyre nagyobb és nagyobb magasságokba hajszolt, sosem voltam megelégedve az adott helyzettel. Elérhetetlennek tűnő célok üldözése, a világ megmentése, mind-mind olyan dolgok, melyek meghaladnák egy egyszerű halandó, viszont még halálisten erejét is. Ryounosuke nem hisz a mesémnek, legalábbis nevetéséből erre tudok következtetni. Nem is csodálom, mivel az eljárás, amit említettem, szigorúan titkos és igazából a 46-ok Tanácsa sem tud szinte semmit róla. Fejtegetésében van logika, normál körülmények között tényleg nem alakulnának ki a vaizardokhoz hasonló lények, mivel az erejüket adó két entitás szöges ellentétben áll egymással, ezért is váltak már az idők kezdetén halálos ellenségekké. A lidércek elkorcsosodtak az évek alatt, legtöbbjük csak agyatlan szörnyeteg, minimális a felsőbbrendűek száma köreikben. Persze Aizen megérkezésével ez a helyzet rögtön száznyolcvan fokos fordulatot vett, segítségével olyan erőre tudtak a hollowok szert tenni, ami már a kapitányokkal vagy hadnagyokkal is egyenlő ellenfélé tette őket. A fajtám csak egy véletlen baleset folyamán alakult ki, feltehetőleg csak egy elő-kísérlet voltunk az arrancar-készítéshez. Zselés hajú barátunk azonban ezzel nagy hibát követett el.
- Túlságosan korlátolt a látóköröd, Takeuchi-san. – szólalok meg elnéző mosoly kíséretében, aztán ültemben előrébb hajolok, hogy magam is elérjem a tejet és a cukrot. Nem gondoltam volna, miszerint valaki angolosan szereti a teát fogyasztani, de hát ez az Ő dolga. – Való igaz, normál körülmények között a „cukor” és a „tej” sosem keverednének össze, mivel van egy körforgás, ami a dimenziók közötti egyensúlyt hivatott fenntartani. Ellenben amiről Én beszélek, az felrúg minden szabályt, amit ismerni vagy tudni véltünk. Képzelj el egy szerkezetet, izzó energiából vagy erőteljes akaratból. Nincs olyan, amit ezen tárgy képtelen lenne megtenni, vagyis ilyesmit hallottam róla. Természetesen még sosem volt a kezemben, félek, átlendítene a ló másik oldalára.
Magyarázatom közepette a két ízesítőt összeöntöm, majd egy műanyag lapocskával megkeverve homogénné teszem az amúgy zavaros matériát. Semmiféle kétségem nincs azon feltételezéssel kapcsolatban, mely szerint a Hōgyokuval a tulajdonomban elképzelhetetlen képességekre tennék szert, ám ennek meglenne az ára. Bármennyire is szeretne valaki a jó úton maradni, a határok nélküli hatalom megfertőzi a lelkét és ezen kiváltság elvesztésétől kezd félni a legjobban. Az ilyesfajta megpróbáltatások mutatják meg milyen is valójában egy személy, ámbátor belegondolva számomra nem lenne túlzottan nagy kihívás lemondani a lélekbontóról. A Sors Dárdáját is gondolkodás nélkül pusztítottam el, holott azzal is olyan eseményeket tudtam volna előidézni, amik hamar pontot tehettek volna az egész háborús ügy végére. Bizonyosan rengeteg életet kíméltem volna meg egy erőteljes megelőző csapással, ám túlságosan féltettem ahhoz saját magam, illetve társaimat, hogy próbára tegyem elhivatottságunkat. Ebből kiindulva nem tehetek mást, mint megpróbálom majd a csatában a lehető legnagyobb számú szövetségest megvédeni, ha egy mód van rá. Fogalmam sincs, mikor ivódott Belém ez a megmentési kényszer, ellenben nem egyszer ez sodort a bajba. Valószínűleg Kenshin eltűnésekor fogalmazódott meg bennem a gondolat, miszerint nem fogom hagyni, hogy a közelemben bárkinek is baja essen. Ez először csak barátokra és közeli ismerősökre volt igaz, ám Hachibantai taichōként minimum kétszáz főre kellett ügyelnem. Mondanom sem kell, elbuktam eme küldetés abban a pillanatban, amint fegyvert emeltem a társaimra. Haláluk igencsak sajnálatos, azonban racionálisan nézve igencsak szükséges volt. Néha elgondolkodom hideg szavaim jelentésén, de mára már képtelen vagyok szomorúságot érezni az általam kivégzett tisztekkel kapcsolatban. Sajnálom, ami történt, azonban az élet megy tovább. Bűneimmel pedig majd elszámoltatnak halálom pillanatában.
- Áhh… Maya… Akkor a 3. osztagban szolgálsz, igaz-e? – teszem fel a kérdést, miközben kortyolok egyet a második rendelésemből. – Emlékszem, egyszerű tisztecske volt, amikor először találkoztam Vele egy nagyon jó kapitánytársam beosztottjaként, aki nem olyan rég életét vesztette egy küldetés során… No, de félre a borús gondolatokkal, elég ha az idő ilyen ramaty, ne legyen a kedvünk is az! Mióta vagy tagja a Gotei 13-nak? Röstellem, de még soha sem hallottam a neved ezelőtt.
Ismeretségi köröm szinte csak a magasabb beosztású személyekre korlátozódik, ámbátor egy-két tiszt nevét azért megjegyeztem, bár csak homályosan tudnám felidézni a hozzájuk tartozó arcokat. Példának okáért a múltkori taknyos nevére sem emlékszem, azonban elég neveletlen egy firma volt, talán be se mutatkozott és ez lehet az oka.

Tárgy: Re: Karakura Teaház Pént. Jún. 24, 2011 8:45 am

[Beszerzőkörúti kirándulás. Tüzet?]

Valahogy nem lepett meg, hogy nem válaszolt a szándékommal kapcsolatbani említésre, hisz bizonyára ő nem egy osztályba sorolandó velem, hisz van akit a vére arra utasít, hogy feljebb és feljebb törjön. Én megvagyok a magam szintjével, hogyha engedik, hogy nyugodtan irányítsak a háttérbe. Ebben szerencsére van gyakorlatom, bár nem is tudom, hogy mikor kezdtem el gyakorolni ezt és, hogy miért.
Kissé meglepődve, de gyermeteg kíváncsisággal figyelem partnerem magyarázatát a témával kapcsolatban. Felkelti a figyelmemet az a tény, hogy esetleg összevonni a két fajt valami nagy erejű tárgy segítségével, viszont ezt továbbra is abszurdnak tartom.
- Való igaz, hogy esetleg, mondom, esetleg megoldható lenne ilyen szemszögből a két faj keresztezése, viszont még így is túl nagy a hibalehetőség, körülbelül biztos, hogy több mint száz az egyhez. Arról nem is beszélve, hogy milyen elváltozást okozna ez mindkét lény valójában. Vegyük például a shinigamikat. Mi vagyunk a "tej" vagyis az az identitás, ami a halott lélek egyfajta finomított formája a megnövekedett lélekenergiának köszönhetően. Ha pediglen a mi lényünkbe belekerül egy hollow, vagyis ahogy mutatta a tejbe a cukor, akkor rögvest elkezdődne a belső harc, hogy kié legyen az irányítás. És teszem föl, hogyha a shinigami győz, akkor a hollownak el kell tűnnie, hisz nem lappanghat csak úgy valakiben, míg ha a másik oldal győz, akkor egy az egyben egy hollownál lyukadunk ki. És vice versa. Ahhoz, hogy ez ne mehessen végbe, vagy valami elképesztően erős mágia kell, ami valahogy csapatmunkára ösztönzi a két lényt, vagy éppenséggel az egyik tudatát teljesen eltörli és hatalmat ad a másik félnek, hogy az előbbi teljes erejét használhassa, vagy pedig egy olyan tárgy kell ami ehhez hasonló képességekkel rendelkezik. Itt jegyezném meg, hogy nagyon is kétlem, hogy bármelyik faj rendelkezne ezzel a mágiával, vagy eszközzel, mert akkor az felülkerekedne a másikon és megbomlana a törékeny egyensúly. - éltem bele magam a magyarázatba és a nagyobb levegővételeknél, még a férfi arcára is sandítottam, hogy lássam miféle reakciókat vált ki belőle a magyarázatom. Szócséplésem befejeztével hátradőlök a székben és nagyokat szívok a korábban meggyújtott tüdőgyilkoló szerből. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy találkozom valakivel, akivel egy ilyen abszurd dolgon vitázom majd, mint a két ellentétes faj közötti határ átlépése. Tulajdonképpen igaz is, hogy az a kiskapu ami a hollowokat és minket shinigamikat elválaszt létezik, hisz ha háromszögbe tennénk az emberekkel együtt a három fajt akkor feltehetőleg keletkezne egy átjáró, viszont azt kétlem, hogy létezik olyan dolog amivel ez megnyitható lenne. De hiszen ezt már elmagyaráztam. Igaz, hogy a külsőségekre nem tértem ki, hisz a hollowá válás bizonyára valamiféle külső elváltozással is járna, hisz nem hiába van a maszk a hollowokon, gondolom az shinigamival való kereszteződésük után is megmaradna, mint jellegzetesség.
- Igaz is, inkább felejtsük el. - válaszolom én is kihúzva magam és egy könnyed kis mosolyt varázsolva az arcomra. Valamiért ez a mostani helyzetben nehezen ment, hisz ha nem ügyeltem volna egy széles vigyorba nyúlt volna át. Ritka alkalom, hogy valami ilyen könnyedén kihúzza belőlem az ördögöt. - Nocsak, ennyire régen volt, hogy ön megszökött a köreinkből? - tetettem a meglepődöttet. Valamiért jelen helyzetben nagyon rá kellett dolgozzak az érzelmeim kimutatására, mert egyfajta ösztönös védekezésként az arcizmaim nem igazán akartak engedelmeskedni nekem. Talán mert egyfajta potenciális és természetes rivalizációt érzek ezzel az úriemberrel kapcsolatosan? Lehet, hogy elmém fantomképét a gyakorlatba kéne ültetni és kihíni a férfit egy sakkpartira. Lehetséges, hogy belemenne, de valamiért úgy érzem, hogy ez még túl korai lenne és bizonyára el is húzódna órákra, talán ha szerencsém van akkor napokra is. De ez még csak a jövő zenéje.
- Hogy mióta szolgálok a Gotei 13-ban? Azt kell mondanom barátom, hogy már magam is halványan emlékszem. Abban viszont biztos vagyok, hogy már több száz éve. És igen valóban a 3. osztag tisztje vagyok, viszont ennek nincs olyan nagy régisége. Az első osztagban szolgáltam le az évszázadaim nagy részét, így megannyi kapitánnyal találkoztam már. Ugyanakkor önnel személyesen még soha, talán egyszer-kétszer láthattam futólag mikor az osztagunknál járt, de máskor igazán kétlem. Sajnálatos módon az első osztag tagjaira hárul az aktakukackodás és az adminisztráció, de ezt gondolom ön is tudja. Tulajdonképp onnan ismertem fel önt most, hogy valamikor ha jól emlékszem bepillantást nyertem az aktájába, vagy ami biztos, hogy önnel kapcsolatos dokumentum volt. - válaszoltam a kérdésére a lehető legnyugodtabb hangnemben. Közben pedig emlékeimbe mélyedtem hogy hátha megmaradt egy olyan pillanat amikor láttam az exkapitányt, és a dokumentum nevén is morfondíroztam, hogy pontos információkat tudjak adni neki. Végül semmire sem jutottam, hisz úgy tűnik, hogy az évszázadok sokat töröltek az amúgy sem túl rózsás memóriámból.
- Elnézést, hogy most teszem fel a kérdést, de megengedi, hogy esetleg tegezzem, hisz amint észrevettem ön is átváltott a hivatalosabb hangnemből, így engedelmével én is megtenném ugyanezt. - szólaltam meg végül és adtam elő a kérésemet. Remélem nem fogja elutasítani, bár se így sem úgy nem könnyebb nekem, hisz az ilyen apróságok cseppet sem hátráltatnak, viszont valamiért, most mégis adnék az ilyen külsőségekre. Talán mert akkor nem érezném magam ennyire feszélyezetten. Ki tudja.