A napi jelentésírás befejeztével, a napi beérkező leveleket kezdtem átolvasni, amikor egy személyes kérés akadt a kezembe. A feladó Bayushi Sodzsu a 2. osztag egyik tisztje. Érdeklődve bontottam ki a levelet, amiben egy edzőtermen kívüli edzésre kértek fel.
Mivel szokatlan volt számomra, hogy egy másik osztag tisztje keressen meg ilyen szándékával így beszéltem az osztagbéli feljebbvalójával, aki engedélyezte a gyakorlatozást.

Másnap hivatalos ügyek elintézése után vártam Sodzsu-t az irodámban, mert oda beszéltük meg találkozót. A tiszt percre pontosan érkezett. Magamhoz vettem a zanpakuto-mat és indultunk is az egyik sekkai kapuhoz, amit már a Kidoushuu előkészített számunkra.
Karakura város északi szélén, a folyó parton kötöttünk ki, miután áthaladtunk a sekkai kapun.
-Javaslom menjünk valami elhagyatottabb erdős részre. Így nem veszélyeztetjük az embereket sem. Ön is kihasználhatja a fák adta lehetőségeket és előnyöket, valamint nagyobb teret kapunk a gyakorláshoz is. - ajánlottam Sodzsu-nak.

- Itt egy lista azokról a harcosokról a tiszta lelkek városában, akiknek nem vagyunk teljesen tisztába képességeivel. Ezért az a feladatod, hogy barátságos edzés keretén belül kiismerd azok képességeit, szakértelmét és korlátait, majd ezeket jelentsd nekem.
-Hai sensei! - hajtott fejet felettese szavaira, majd mivel a kihallgatás véget ért két lábra állt az eddigi fél térdelő helyzetéből és hajtott derékkal kihátrált a fogadóteremből.
Mikor visszatért a szobájába kinyitotta a tekercset és a végigolvasta a neveket. Az első, egy bizonyos Katai Siraseru volt a nyolcadik osztagból. Ezért fogott egy üres papirost, és írt egy kérvényt, melyben a másikat egy barátságos edzésre invitálta. Majd hívatta az egyik szolgát, és meghagyta neki, hogy mihamarabb kézbesítse. Ezután jött csak a neheze.
Minden egyes fegyverét, a surikenektől kezdve, a dobó és sima törökön át előszedett és egyesével megtisztogatta azokat eredetileg ráhelyezet erősebb mérgektől és helyettük egyszerű lassító illetve kábítókat rakott rá. A munka nagyon monoton volt, de meg kellet tennie, hisz elég kellemetlen lett volna, ha egy barátságos edzés keretében halálra mérgezi shinigami társát. Ezen munkája közben megérkezett a válaszlevél, melyben a küldetés szempontjából a lehető legjobb választ kapta. Ezért még aznap elment az adattárba, és a meglévő kevés információt kielemezte a célszemélyről.
Másnap délelőttöt formagyakorlatokkal és meditálással töltötte, hogy a lehető legjobban fölkészüljön az összecsapásra, majd amikor elérkezett az idő elindult a megbeszélt helyre. A szolgálati maszkját némi latolgatás után a szobájában hagyta.
Amikor megérkezett a másik irodájába és bebocsátást nyert mély meghajlással köszöntötte leendő ellenfelét.
- Üdvözöllek Siraseru-sama. Örömmel tölti el szívemet és mélyen megtisztelsz vele, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kérlek, fogadd el ezt a csekélységet hálám jeléül. – nyújt át egy pergamentett melyre a kalligráfiában használt tisztelet jelét festették föl hozzáértő kezek.
Majd a tiszteletadás végeztével barátságos mosolyt varázsol az arcára és hang nélkül követi partnerét egészen az élők világáig.
- Csak fejet hajtani tudok az ön bölcs meglátásai előtt Siraseru-sama. Tökéletesen megfelel nekem az Ön terepválasztása – mondja némi fejhajtás kíséretében, majd követi a másikat arra bizonyos elhagyatottabb erdős részre.

-Csak fejet hajtani tudok az Ön bölcs meglátásai előtt Siraseru-sama. Tökéletesen megfelel nekem az Ön terepválasztása. - a tiszt katonás fegyelemmel követ a helyszínre.
-Beszéltem a kapitányával a kérvényezés után Magáról. Rendkívül elégedettek a munkájával a 2. osztagnál. És figyelmezettek, hogy cseppet se vegyem könnyelműen, mert kiváló árnyék harcos. -meséltem a Róla hallottakat a tisztnek.
-Itt is volnánk. Egy pillanat, csak térfagyasztást kérek magunk köré. - szóltam a tisztnek, majd a headsetemhez nyúltam.
-Parancsára, Katai Siraseru-sama! - jelentkezett be a Hírközlési Fejlesztő Szakasz diszpécsere.
-Szeretnék egy 500 egység sugarú térfagyasztást kérni Bayushi Sodzsu és a jómagam köré. Valamint kérem figyelmeztessenek időben, ha valamilyen gond akadna az élők világában. Előre is köszönöm.
-Intézkedem! - azzal zsebre vágtam a kommunikátort.
-Akkor már csak a harc feltételeiben kell megállapodnunk és kezdhetjük is az edzést. Mivel ezt Ön kérelmezte, így hallgatom a kéréseit. - fordultam a várakozó shinigami felé.

- Ó, hát ez igazán kedves a kapitányomtól, hogy így figyelemmel kíséri a munkámat és még van ideje erről információt megosztania másokkal – hangzik a megszokott félmosoly mögül a kétértelmű válasz. Amíg a másik elintézi körülöttük a körülményeket Sodzsu elgondolkodik. ~vajon miért kellet nekik az élők világába jönniük egy egyszerű küzdelem miatt, hisz ő csak annyit kért, hogy ne egy dojoban a szokásos megkötések mellet küzdjenek? Egy kissé átrendezett aréna, vagy a tiszta lelkek városa körüli erdő is megtette volna ugyanennyire és ott ráadásul nem kéne ezt a korlátozó pecsétet viselnie, melyet minden shinigami köteles aktiválni mikor átlép ide. No de mindegy, a hely és a körülmények úgyse számítanak, csak a küldetés sikeressége.~gondolatmenetéből a másik szavai zökkentik ki, melyre némi tűnődés után válaszol is.
- Szerény véleményem szerint tiszteljük meg egymást azzal, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, de mindezek közben ügyeljünk arra, hogy ne okozzunk súlyos vagy maradandó sérüléseket egy bajtársnak. A harc addig tart, míg valaki nem tudja folytatni vagy feladja a küzdelmet. –mondja, miközben szép lassan eltávolodik Siraseru mellől. Majd egy ötven lépés távolságban még utoljára meghajol küzdőpartnere felé az illemnek megfelelően, majd egy féloldalas rogyasztott tartást vesz föl és kérdően a másikra néz.
- kezdhetjük?

Sodzsu az általa szükségesnek tartott küzdőtávolság felvétele után még egyszer meghajolt, majd felvette a küzdő állását.
-Kezdhetjük? - néz rám kérdően.
-Mivel mindent megbeszéltünk, így természetesen csapjunk bele.
Magam elé vettem a zanpakutomat és elkezdtem fokozatosan gyűjteni a reiatsumat. Az utóbbi időben már pontosan tudtam, hogy a nyakláncom elnyelési képességének mi a határa. Így kidou használata nélkül is el tudtam rejteni a növekedő szellemi energiámat. A dologban a legjobb, hogy míg az ehhez hasonló kidou technika hagy nyomot, addig ez egy közönséges nyakláncnak látszik.
Koncentrációm közben igyekeztem kielemezni az ellenfelem minden mozdulatát. Igyekeztem elérni a Tsuki no kokoro (holdfény szerű tudat) tudati szintet. A tudat az ellenfél minden mozdulatára terjedjen ki, mint ahogy a holdfény is egyenletesen ragyog be mindent. Ebben az esetben tudatunk észleli az ellenfél testének minden rezdülését, észreveszi a réseket a védekezésben, amelyet azonnal ki lehet használni.
De Sodzsu nem mozdult, amiben semmi meglepő nem volt, mivel ez a természetes, ha ismeretlen képességű ellenféllel állunk szemben.
~Mozgásra kell kényszerítenem. - gondoltam magamban.
A shinigami felé mutattam az ujjammal miközben egy Byakuray-t kezdtem megformálni.
~Így nem marad más lehetősége, mint kitérni.
-Nem Önnek kellene először támadnia? - teszem fel a kérdést, hogy "magyarázatot" adjak a felé mutogatásnak.
Ha támad, az jó, ha válaszolni fog akkor megkapja a byakurayt, így mindenképpen mozgásra kényszerítem.

- Nem látom okát miért nekem kéne megtenni az első lépést, hisz Sinszej szavai azt tanítják… – kezdene Sodzsu egy újabb eszmefuttatásba, de ezt most kénytelen félbeszakítani a felé száguldó energianyaláb miatt. Persze a köztük lévő nagy távolság és testi adottságai miatt nem okoz nagy gondot arrébb lépni mielőtt a kidou elérné, de a célzást megérti. Szép lassan elkezd körözni Siraseru körül egyre jobban csökkentve a köztük lévő távolságot, miközben békés nyugalommal előhúzza tokjukból a két kardját. Ekkor a tudatában felmordul a sárkány hangja, jelezvén, hogy ő bizony már kész a küzdelemre.
~Ha már mindenki ilyen türelmetlen, akkor kezdjük a dolgot – enged meg magnak egy félmosolyt, bár egy kicsit csalódott, hogy a másiknak nem volt kedve egy kis türelemjátékhoz. Hogy gondolatainak igazat adjon egy szökkenéssel a másik közelébe terem és megnyitja a közös táncukat a tizenötödik számú formagyakorlatukkal, mely egy vágássorozatból áll nyakra, karra, derékra és ágyékra.

-Nem látom okát miért nekem kéne megtenni az első lépést, hisz Sinszej szavai azt tanítják…
~Válaszolt... Hadou no. 4, Byakuray. - csak magamban koncentrálva, mivel nem célom a sérülés okoása, csak a tettekre kényszerítés.
A shinigami könnyedén kerüli el a támadást és lassan, de biztosan elkezd közelíteni felém.
~Mit tervezel Sodzsu? - gondolkodom magamban, miközben egy percre nem vesztem szem elől a férfit.
A közeledő támadó meglepő nyugalommal veszi elő kardjait. Igen, végre egy kétkardos ellenfél, fordul meg a gondolat fejemben, de közben meg sem mozdultam, csak a kezemet engedtem le, ami körül némi pára keletkezi a hideg idő és a byakuray hatására.
Ekkor Sodzsu hirtelen előttem termett és egy suburi katával kezdte meg a harcot.
~Hm, milyen gyorsak vagyunk, de azért katával támadni. Kérlek?!
Miután felismerem a technikát könnyedén hárítom a csapásokat. Némelyik elől csak elhajoltam, a veszélyesebbeket félreütöttem. Az utolsó befejező vágást egy megelőző támadással hiúsítottam meg, - ami jobban meglepte Sodzsut, mint az, hogy a formagyakorlatra ilyen könnyedén reagáltam - de a felé közeledő bot elől könnyedén szökkent el.
-Aki irányítja a küzdelmet, annál van a lépéselőny. - adom a magyarázatot a shinigami érdeklődő arckifejezésére.

A szép védekezés és visszatámadás után Sodzsu még egyszer megpróbálkozik egy sima támadássorozattal, de azok is tökéletes blokkolásba ütköznek, vagy kitér előlük ellenfele.
- Elismerésem, igazán figyelemreméltó a mozgásod és a fegyvered is remekül forgatod. – ereszt meg egy bókot ellenfele felé, tényleges elismeréssel az arcán.
~Akkor úgy érzem, itt az ideje egy kis harcnem váltásra ~ suhan végig az agyán. Ezért alapállást vált, a súlypontját sokkal mélyebbre helyezi és így készül a támadásra. Mint a második osztagra oly jellemző, ő sem erejével érvényesül egy harcban, hanem gyorsaságával és ügyességével. Így indítja újabb támadását.
A másik felé kezd futni, és a jól begyakorolt testcselek alkalmazásával. Egy jobbra mozdulás után balról támad. Aztán mélyen kilép jobbra és alulról vág. Egy pördüléssel csap sorozatban hármat, majd egy stabil kitámasztás után egy szaltóval átugorja a másokat közben vágásokat mér annak testére.

Sodzsu láthatóan stílust váltott és így próbál a közelembe férkőzni. A sebessége nem olyan szörnyen gyors, de ezek a megtévesztő mozdulatok igazán hatékonnyá teszik a támadásait. Igyekszem kivárni azt a pillanatot, amikor már biztosan vágni fog.
~Jobb... bal... megint jobb... most jön. - kísérem figyelemmel az ellenfelem mozgását, amikor érkezik az első vágás.
A botom végével kissé megvezetem a felém irányuló kardot így az elkerül, de Sodzsu megelőz mielőtt én támadhatnék és újabban pörgő mozdulatokkal csap felém. Az első igazán közel volt, de a többit már csak elhajlással kerülöm ki. A shinigami éppen elég közel kerül hozzám, hogy bottal gyomorszájon vágjam, de egy szaltóval ugrik el és a levegőben újabb vágás sorozatot kezdeményez. A ruhámon már érzem a pengéjét, amikor kifordulok és elütöm a kardját majd hátrébb ugrok.
~Csak az övé lett az első sikeres vágás. - jegyem meg miközben a megvágott ruhámra pillantok.
-Még jó, hogy átöltöztem az edésünk előtt és nem a hétköznapi hadnagyi ruhámat hoztam magammal, hanem a régebbi tiszti öltözékemet.
-Tessék? - értetlenkedik Sodzsu.
-Gondolom megérted, hogy nem a mindennapos öltözékemet nem szeretném összekaszaboltatni. Na folytassuk...
~Vajon Sodzsu mennyire fogja ettől elbízni magát? - töprengek és várom az újabb akciót.
Megindulok felé, mert láthatóan erre vár. Amikor ő is támadni kezd, hátrálni kezdek. Ez némi értetlenséget varázsol az arcára, de tovább követ. Hirtelen irányt váltva egy shunpoval kerülök mögé - így használva ki a kettőn sebességének összeadódását - , Sora inazumával a térd hajlatát támadom és a gi-jét hátulról megfogva rántom a földre.

Sodzsu meglepődve a másik gyorsaságán egy pillanatra kiesik a ritmusból, és ez pont elég ahhoz, hogy hibát kövessen el. Erős ütést érez a térdhajlatában, aminek hatására lába megadja magát teste alatt, és elkezd összecsuklani. Orra is esne, ha Siraseru nem húzná őt hátra. Ahogy vezetik le földre egy csapást mér a másik felé, aki emiatt kénytelen elengedni őt, hacsak nem akar ezután egy kézzel élni. Így a fordulat lendületét kihasználva tompit bal karjával, majd az erőket levezetve kigurul az esésből és talpra áll. Pár másodpercig teszteli sérült lábát, de szerencsére semmilyen komolyabb kár nem keletkezett benne. Kellemetlen lenne, ha már most fel kéne függeszteniük emiatt az edzést.
- Hamár itt vagyunk, egy ilyen szép erdő mellet, illendő lenne őt is megtisztelni mint harci helyszínt – húzza arcát szokásos félmosoly állapotba a megjegyzése után. Majd az erdőbe veti magát, hogy a neki sokkal testhezállóbb terepen folytathassák a harcot.

Meglehetősen jó dinamikával kezelte a váratlan helyzetet a ninja és ennek nem örültem annyira. Bíztam benne, hogy néhány észhez térítő csapás után túl leszünk ezen a párviadalon és foglalkozhatunk egyéb dolgokkal is.
~Na nem baj. Úgysem melegedtem még be eléggé és ha ilyen gyorsan vége lenne, akkor hol maradna az izgalom. Még mindig remeg a lábam, ha a Renjivel tartott közös edzésünkre gondolok. - mélázgattam magamban kicsit meg is feledkezve a harcról. Bár Sodzsu is magával volt elfoglalva.
A bambulásomból az edzőtársam szavai zökkentettek ki.
-Ha már itt vagyunk, egy ilyen szép erdő mellet, illendő lenne őt is megtisztelni mint harci helyszínt. - közölte egy machót megszégyenítő félmosollyal, miközben eltűnt az erdő sűrűjében.
~Remek. - gondoltam magamban.
~Akkor bújócskázzunk! - mérgelődtem, mert a szemtől-szembe harcot mindig is jobban kedveltem a hátulról-mellbe stratégiától.
Beérve az erdőbe rá kellett jönnöm, hogy a szandálom nem a legmegfelelőbb szerelés erre a terepre, mivel az avarban zörgök és elárulom a pozíciómat, a fák ágain meg nem biztosít stabil állást. De mégis inkább ez utóbbit választottam.
Miközben egyik ágról a másikra szökkentem, próbáltam felfedezni Sodzsu-t, sikertelenül. A ruházata és a kiképzése tökéletes rejtőzködést biztosít a számára. Így egy kicsit tágasabb helyen ugrottam az avarba, hogy ha én nem találom meg, akkor találjon rám ő. A néhány kidőlt fa miatt a Hold sugarai meg tudták világítani a helyet, ahol álltam, de ez még jócskán kevés volt, hogy mindent szemmel tudjak tartani.
~Gyere csak, gyere. Én várok rád. - mondogattam magamban, miközben védekező állást vettem fel...