aMaYa ChAn KiCsInY zUgA

Tárgy: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Vas. Május 15, 2011 10:40 pm

톡톡 ~ tok tok

Óriási tatarozások után végre megszületett a tökéletes szoba! Nem valami nagy, tekintve Amaya folyton szanaszét hagyja manga-it, számítógépes játékait, zenei cd-it, vagy telefirkált lapjait, de egy tini lánynak tökéletesen megfelel!
A képen nem szerepel hatalmas íróasztala, ahol ideje nagy részét tölti. Általában valamilyen tipikus lányos játékkal szöszöl laptop-ján. Ha mégse, akkor szorgalmasan rajzol. Mivel manga függő, maga is belevágott a szakmába! Munkáit nem adja ki és említést sem tesz róluk. Főként önmaga szórakoztatására csinálja őket.
Osztaga legnagyobb bánatára, folyton tudni lehet, mikor tartózkodik otthon. Rossz szokása hangosan bömböltetni kedvenc K-pop számait. Az elviselhetetlen zenebonát, pedig gyakran megkoronázza karaoke műsorokkal. Ha valaki ezen pillanataiban bukkanna rá, csak egy székén forgó, ágyon ugráló óvodást találna, aki teli torokból ordít dél-koreai dalszövegeket.

Azért pííísz end láv!

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Vas. Május 22, 2011 4:44 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Normális, szokásos napnak indult minden. Telefonomon ébresztőként beállított kedves dal ébresztett, ami mint legtöbbször hagytam, hogy egy darabig szóljon. Tényleg nagyon imádtam ezt a számot, emlékszem, mikor először hallottam Karakura Townban egy CD boltban. Abban a pillanatban tudtam melyik CD-re költöm pénzem egy részét. Sajnálom, de meghalok az ilyen aranyos csajokért~ ♥! Mivel igen fullasztó, nyárias időre ébredtem, nem kell taglalnom, hogy minden egyes porcikám úszott a verejtékben. Bolond szokásaim közé tartozik, hogy éjjelente minden vackot magamra rángatok, legyen az pléd, pokróc, takaró, holott magamon csak egy alsónadrágot hagyok. Viszont arra magam sem számíthattam, hogy ilyen időjárás csap majd pofán kora reggel, 7:30-kor. Hiába a késői lefekvés, valahogy nem bírtam délig aludni, mint azt velem egykorú ismerőseimtől szoktam hallgatni. Egyszerűen képtelen voltam rá. Egyszer aztán végül sikerült 10 óráig aludnom, de mindenféle nyavalya megtalált; kedve a szanaszét nyomorgatott derekammal, vagy a sajgó fejemmel. A délutáni alvásról szót sem ejtve! Kinőttem már abból a kórból, ráadásul ha még sikerülne is elaludnom, szörnyű hányingerrel kelnék... igen, tapasztalat. Na mert ugye csak így tud megbizonyosodni az ember mindenről.
Vízben tocsogva imádkoztam le magamról a négy réteg takarót, mely olyan hatást keltett bennem, mintha a Napon akarnám felnyitni szkafanderemet. Már csak az a furcsa sűrített levegővel kevert sziszegő hang hiányzott az egész procedúrából. Kellemetlen érzésekkel telt lelkemnek nem is kellett már több, hogy elkocogjon a mosdókig. Naná, hogy közös tusoló rész van az osztagban... ezzel nem is lenne para, ha az ember nem lenne 20 éves, hanem megmaradt volna 7-8 évesként. Ám még mielőtt mindennek nekifognék, beletúrva amúgy is képzelem mennyire kócos sérómba léptem gépem elé, hogy azt bekapcsolhassam. A kód beírása után a nyugtázó hang énekelni kezdett nekem, aztán elhúztam a függönyöket. Nem tudtam eldönteni, most tényleg ennyire világos van, vagy a Nap déli szögben süt már? Az pedig lehetetlen, hacsak az éjszaka folyamán valamilyen mágneses behatás folyamán el nem térítették rendes forgási pályájáról. Mivel nem üzemeltem, mint égkukkeroló, ezért betudtam annak az egészet, hogy gyorsabban picsán vágták a nyarat, mint azt elgondoltam volna.
Ezen megoldott eltervezések után végre nekivághattam magamat a fürdés hosszas rituáléjának. Melyben már azon probléma lappangott, mikor érdemes kitolni orrom hegyét a folyosóra. Ugyanis a tisztek sosem szerették, ha egy szál törülközőben mászkálok fel-alá az osztagban. De kit érdekel rajtuk kívül? Inkább örülnének annak, hogy ilyen fess fiatalember trappol végig hawaii mintás tangapapucsban a megöregedett, nyikorgó parkettán! Így tehát most sem zavartatom magamat túlzottan, levergődöm Csőrikés alsógatyómat, amit felvált kedvenc kék törülközőm, és irány-horány a tusolóba! Azért a biztonság kedvéért magam mögött bezárom az ajtómat, hiszen több érték van a szobámban, mint az egész osztagban szétszórva! Az kéne még hogy a 250 000 yenes gépemet elkössék! Vagy mondjuk a telefonomat, esetleg az mp3 lejátszómat. Jó, mondjuk a rágóm nem lenne gáz, de különben is! Ne vigyenek el semmit, aztán kész! Arra meg csak nem vetemednek, hogy felmásszanak a harmadikra. Hiszen az ablakomat tárva-nyitva hagytam. Mindegy ezen nem is agyalok tovább, csak elslattyogok egyenest a fürdőig.
Ilyen korán csak az idősebb tisztek szoktak mosdani, úgyhogy ennek hála csak dagadhat a májam, hogy én még milyen fiatal vagyok, és erős. Na meg persze hallgathatom, ahogyan elkezdenek azon morfondírozni, hogy ennyi éves korukban mit csináltak, hogy néztek ki, és hogyan fogtak maguknak nőt. Oké, oké, maradjunk annyiban, hogy undorodom a mostani japán korombeli lányoktól. Semmi másról sem tudnak nyökörögni, csak arról, hány kiló festéket kenjenek a fejükre vakolat gyanánt. Aztán majd egy húsz év múlva majd ott fognak sírni anyuci szoknyájába kapaszkodva, hogy rájuk sem mernek nézni a pasik, mert a hányás kerülgeti őket. Ha már választanom kéne, akkor olyan lányt kérnék, akinek nem csak a sminkeken járjon az esze. Vagy ha már annyira kenni akarja magát, csak szolidan, könyörgöm, az ég szerelmére! Ezen gondolatok közepette sóhajtottam, kilátástalan helyzetem révén, aztán beálltam az egyik szabad zuhanyrózsa alá. Egy jó darabig csak hagytam, hagy csorogjon rajtam a kellemesen langyos víz. Visszatérve előbbi rémképeim elleni csatározásokhoz még sosem gondolkodtam el valójában, milyen lányt is szeretnék magam mellé. Mondjuk biztos jobban kijönnék egy vagányabb csajjal, mint egy igazi plázacicával. Persze, öltözzön divatosan, de akkor inkább répagatyát és sportcipőt húzzon a lábára, mint magassarkút miniszoknyával. Oké, azért én is férfiból vagyok, megbámulom kellőképp a meztelen, kecses lábakat, de az én barátnőm ne öltözzön luvnyának! Az már hót ziher, hogy rendbe tartanám a kiscsajt! Na meg szeresse a sportokat, de legfőképp a mangákat és animéket! És zenei stílusát tekintve is legyen rokonszellemű, mint én. Ja, ilyesmi lenne az ideális barátnő...~
Nem is fecséreltem a gondolatnak több szürkeállományt szétporlasztani, aztán a zuhanyzást is végére fogtam. Megtörölve vizes hajamat tekertem ismét csípőm köré a törülközőt illedelmesen nagyot köszöntem idősebb munkatársaim felé, aztán ott hagytam csapot-papot. Visszatérve szobámba épphogy betettem lábamat hirtelen kopogásra lettem figyelmes, melyre egyből hátrasandítottam, aztán semmi reakciót nem várva belépett egy nem osztagbéli shinigami. Mivel nem igen mutatkozott rajtam több ruha, mint egy Ádámkosztüm, ezért hirtelenjében mind a ketten jól megilletődtünk. Nem is tudtam, hogy most hívjak orvosokat, vagy elég lesz annyi, ha hirtelen magam elé tartom a nedves törülközőt? Végtére is a hölgy hibája, hogy nem várja meg a választ! Így tehát a kellő mennyiségű sokkhatás után kiderült, hogy a 13. osztagból kerestek, miszerint a központi áramellátás elromlott a másodikon lévő folyosón. Milyen csodás... nem mintha utálnék buherálni, de nem halnának bele, ha egy szakértőt is alkalmaznának már Seireiteiben. Mivel tudtam, hogy nincs még egy hülye, aki ezt elvállalná, így legyintettem, hogy elvállalom a melót, csak előtte hagyjanak felöltözni. A kipirult shinigaminak sem volt ellenére a feltevés, ezért lelépve magamra hagyott... végre. Tovább csóválva fejemet léptem szekrényem elé, hogy magara rángathassak valami olyan szerelést, amiben nem akarok teljesen elhalálozni ebben a dög melegben. Igen legszívesebben nudizni volt kedvem, de most az hogy nézne ki? Azért annyira mutogatni sem szeretem magamat, pedig az a 6 kocka néha olyan késztetést érez az iránt ott a hasamon, de... maradjunk a régi erkölcsi normáknál. A választás meg is esett egy egyszerűbb összeállításra. Majd aztán össze szedtem egy hátizsákba minden olyat, amire szükségem lehet a szerelésbe. Végezetül annyi mindent össze sikerült válogatnom, hogy zaciba is vihettem volna az egészet. Nem baj, legalább izmosodom... gondoltam magamban ezt az elején, csak nem számítottam arra, hogy a 13. osztag nem egy köpésre van. Még ha shunpoval rövidítem meg az időt, akkor is kellőképp el fogok fáradni.
És így is lett, na mit mondtam? Nagyokat lihegve értem az ajtókhoz, aztán belépve azon megkerestem az előző hölgyet. Naná, hogy felismert, többet is látott belem, mint kellett volna! Felvezetett a felső szintre aztán megmutatta a meghibásodott ketyerét. Oké, nem villanyszerelő lett a mesterségem, de első pillantásra is levettem, hogy egy vezetékben tört meg a rézhuzal. Ilyennel mér nem először találkoztam. Jobban megvizsgálva megnyugtattam a hölgyet, nincs olyan nagy baj. Már csak az a kérdés, hogy szét tudom-e szedni ezt az ősrégi vackot. Mondjuk előtte azért kipucolhatták volna, hogy rendesen hozzá tudjak férni... na de ilyet luxus kérni. Egy bő fél órás szenvedés után végül sikerült a csavarhúzóval felfeszíteni a biztonsági fedelet. Odaférve a vezetékekhez lekapcsoltam a főkapcsolót, meg ne vágjon az áram, ahogy ott nyúlkálok. Lassacskán sikerült is helyrerakom az egészet, amit jobban nem akarok részletezni, hiszen úgysem sokan értenék... Munkám végeztével visszakapcsolgattam mindent, s mivel tökéletesen működött, összecsapkodva tenyereimet megjelent orrom alatt egy fülig érő vigyor. Igen, büszke voltam magamra! Nem is értem, hogy lehetek akkora zseni?
Már épp összeszedegetni kezdtem a holmimat, mikor egy kissé szúrós fájdalmat éreztem a tarkóm közelében. Egyből felé nyúltam, első gondolatom egy kiéheztetett szúnyog galád támadására esett, viszont ahogy megfordultam semmi mást nem találtam, csak egy szívecskés, pink színű papírrepülőt. Nem kissé lepődtem meg, hisz ahogy körbenéztem, senkit sem láttam a közelemben. Így jobban szemügyre akartam venni a gyilkos szándékú harci gépet. Kezeimbe véve megpillantottam egy szöveget: „Látlak, te hülye...!” - csak néztem nagyokat, hogy vajon ki címezhette nekem eme kedves szavakat. Gondolataim halmazában csak egyre tudtam ezt a tipikus viselkedést rányomni, de lehetetlenségnek tartottam, hogy vele hozna össze a sors. Hiszen több mint 10 éve semmit sem hallottam róla...

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Vas. Május 22, 2011 11:12 pm

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Amaya chan reggeli rituálé: Hifi/ telefonod ébresztésére ess ki az ágyból! Ne merészeld elhúzni a függönyt! Nyomd be a laptop power gombját! Szedd ki csipáid és nyújtózz egyet! Kapcsold fel az olvasó lámpát (kevésbé gyilkos, mint a napfény)! Tegyél be kedvedre való zenét! Lapozz át néhány frissen megjelent manga-t! Csapd fel a netet, hátha akad zenei újdonság! Lassan nem ártana a reggeli (ebéd) gondolatával kacérkodnod! Döntsd el, mész dolgozni, vagy rajzolsz!

Lelkem mélyén táplált szép remények szerint, ez a nap se különbözött volna a többitől. Na, de ott van az a "csak" szó! Nem elég, hajnalok hajnalán arra kelek komplett diszkó villogás uralkodik el a szobában, még ki is verik szememből azt a kilenc órás pihenést, amit átlagban igényel szervezetem! És miért? Mert, haldoklik az áramellátás! Normál esetben nem kéne zavarnia, de én onnan lopom az energiát! Tehát, azzal a piciny problémával, ingadozott az emeleti folyosó világítása az én szobámban is őrült gyorsasággal kapcsolódtak ki-be, be-ki, össze-vissza a technikai berendezések. A folyamatot kísérő pittyegés és készenléti terminátor szemek ezreinek felvillanása, pedig hamar rávett könnyed mozdulattal tépjek ki minden létező vezetéket! Persze méregtől elvakult, kómás fejjel rá se döbbentem miféle következményekkel jár mindez, míg le nem huppantam asztalkámhoz. Tekintve hajnali nyolc volt és visszaaludni esélytelen, úgy gondoltam elütöm a délelőttöt egy kis rajzolással. Szép terv, ha működött volna a lámpám. Áram nélkül nehezen világított volna...
Tartva büszkeségem, nem estem kétségbe és nyomkodni kezdtem a lap top-ot. Ha nincs fény, olvasok alapon. Na, de az se működött! Jól van! Továbbra se estünk kétségbe - túl látványosan -. Pár maroknyi hajtól szabadultan és hangszálakat bemelegítő ordítástól, máris üdébb hangulatban túrtam fel a szobám legeldugottabb sarkait. Nincs fény, se áram, akkor kerítek gyertyákat! Napfény még mindig nem jöhetett szóba! Őrült nem vagyok, hogy károsítsam szemem világát az UV sugárzással! Inkább a romantikus félhomály és bődületes felismerés, mennyi régi holmit őrzök a tudtom nélkül. A szekrények java színültig volt tömve gyerekkori kifestőkkel, zsírkrétával, vízfestékkel, temperával, gyurmával, színes lapokkal, világító öntapadós csillagokkal és még megannyi ördögi szerkezet! Nem hazudok, ha azt állítom jelentős hányadukat beazonosítani se tudtam. Viszont nem nyomhattam őket vissza! Vagyis, úgy helyesebb, győzködtem magam nem tehetem. Nem volt rájuk szükségem. A kényszerű áramszünet pedig tökéletes alkalmat biztosított a kínok kínjának, hogy rendet rakjak. Már, csak hozzá kellett kezdeni.
Fél órás ágyon zajló hiszti fetrengés után, végre csokorba gyűjtöttem azt a kevés lelkesedést, amire futotta és elkezdtem hegyvonulatot építeni. Egész csinos tájképet fényképeztem le a kacatokból! Tiszta művészi lett! Ha netán visszatér az áram - Gotei13 békessége érdekében melegen ajánlom -, felteszem a nem írom le nevű közösségi oldalra! Addig meg kerítek dobozokat és megpróbálom kicipelni ezeket a tonnás játékokat. Illetve felvillant a találékonyság villanykörtéje, hogy mihez kezdjek ennyi gyerek holmival. Pár kartonnal meglephettem a hadnagyot és a többit átvihettem valamelyik árvaháznak, vagy klinikának. Elvégre adakozni jó! Ehhez, viszont legalább plusz négy karra lett volna szükségem. Mire egyedül átvonszolnék ennyi pakkot háromszor felkelne a nap. Tehát, fogtam a macimat és pizsiben kivágódtam a folyosóra. Úgy gondoltam végigkopogom az összes lakost, kerítek néhány önkéntest, hajítok egy szerelmes üzenetet taichou-nak, aztán könnyedén megszabadulok a kacatoktól. Szépségesen megindultam, ahogy kell - lendületesen -, amikor szemeim elé tárult a szerelő idegen. Hát, nem tudtam csendesen figyeljem, sikítva megköszönjem a munkáját, vagy egyszerűen rúgjam ki alóla a létrát, mert későn érkezett, de amint fordulni készült elkapott a frász! Oltári sprinttel belapultam a lépcsőfordulóhoz. Biztonságos fedezékből kukkoltam, miközben szidtam a fejem, hogy képes vagyok berezelni egy munkáját végző emberkétől. A riadalmon túl, pedig garantáltan kicsesztem magammal. Befoglalta a haladási irányom és a szobához vezető útra is ráláthatott. Ennél cikibb nem lehetett volna! Lett, mert kivárva a megfelelő pillanatra négykézláb átkúsztam szobácskámhoz, ahol elegánsan átestem néhány játékon.
Sokkosan rángva kikukucskáltam a szerelő észrevett e bármit is. Úgy tűnt se hall, se lát, szóval pííísz! Viszont, én észre vettem valami furcsát. Sejtelmesen hasonlított valakire. Kissé megnőtt - minden tekintetben -, de egy-két vonásban kísértetiesen egyezett régi-régi ismerősömmel. Erre rátett egy lapáttal, amit Chiyo chan mesélt. Nála szolgált és ritka nagy kocka hírében állt. Mindenki őt zaklatta, ha high-tech ketyere meghibásodás történt. Oké, ez szimpla vezeték rángatás volt, de a shinigami-k állandóan a legegyszerűbb megoldást választják. Gyakran egyre megy nekik a fazék kikalapálása egy proci cserével. Vagyis, igazam lehetett! Na, de akkora legény nem vagyok odaállítsak és rákérdezzek: "Héj, te Maki chan vagy?" Nem ő, szépségesen beégnék. Más megoldás kellett, amire hamarosan rájöttem. Kiskorunkban gyakran hajigáltam papír repülőkkel. Mindig írtam rá üzeneteket, aztán órákon keresztül dobálóztunk, míg meg nem untuk. Ha tényleg ő az, akkor válaszolni fog. Vagy, valami hasonlót fog csinálni.
Nem jött be! Semmit se tett, csak értetlen fejjel nézte a hülye papírt. Bocsánat, hogy jobb szövegre nem futotta, meg kevésbé giccses lapra. Sötét volt! Hát, erről ennyit! A felsülés meg volt, szóval veszteni való híján somfordálni kezdtem a repülőt bújó hát mögé. Amikor kellő közelségbe kerültem éterbe eresztettem némi horror hangsúllyal kísért köszöntést. Más nem, majd kimagyarázom szerencsétlen ürgének, hogy összetévesztettem valakivel és nem azért játszom szellemesdit pizsamában, mert agyamra ment az áramszünet. Már, ha szóhoz bírok jutni. Valahogy idegenekkel nem ment a kommunikáció. Üsse kavics! Elfutok vörös fejjel! Kicsi az esélye, hogy még összefutunk ebben az osztag dzsungelben.
-Mahak~i cha~n! Ehe~l jött~em érte~d! Buhuhuuuu!-
Hatásos felvezetést kínos légkörrel fűszerezett fordulás követett. Köpni nyelni nem tudtam a sokktól. Egyrészt atombrutálisan zavarba jöttem, másrészt próbáltam nézni, meg nem is, hogy tévedtem e vagy se. Végül annyira futotta egy hello kézmozdulattal elbújtam a macim mögé. Igen, azt is hoztam magammal. Nem hiszem el, hogy ennyire idióta vagyok! Miközben haldokoltam saját lúzer faktoromtól, szép lassan - helyettem is - összerakták ki kicsoda és mit keres itt. Úgyhogy, nem maradt más dolgom, mint vörös fejjel bólogatni az észrevételekre. Aztán percek teltével, csillapodni látszott a lányos zavarom és némileg összekanalazva stílusomat merészkedtem elő a búvóhelyemről. Barátságos hátba veregetések között méregettem karommal mekkora égimeszelő kocka lett. Plusz megkínáltam némi kedveskedő - kötekedő - megjegyzéssel.
-El se hiszem...hogy földönfutó villanyszerelő lettél, te gyökér! Na, meg ekkora létra! Adhattál volna néhány centit.-

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Vas. Május 29, 2011 2:44 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

A papírrepülős eset után mozgásnak semmi előjelét nem véltem felfedezni. Tudom, megeshet, hogy szokásom értelmes fejjel előre meredni. Hála az éjszakákon átnyúló WoW partiknak (kuss, nem én akartam! Egy karakurai haver rimánkodott, hogy regisztráljak aztán... ott ragadtam!), itt is megmutatkozott káros hatása: a bambulás, és puszta vegetáció. De most mégis mit kellett volna tennem? Körbe-körbe rohangálva üvöltsek torkom szakadtából, hátha előbújik a merénylő? Inkább megrémisztettem volna, mintsem felfedje előttem magát... Úgyhogy jobban tettem, hogy csak csöndben fókuszáltam a sarokban lekonyuló pókhálóra... ez talán annyira nem is volt cinkes, mint az előbbi csatakiáltással megfűszerezett, ominózus jelenetsor.
Fittyet hányva a repülő gazdájának kilétére, megvontam vállamat, aztán ismét a föld felé meredtem, ahol félig összepakolt táskám pihent. Az összecuccolás közben viszont elég kellemetlenül éreztem magamat. Olyan volt... olyan volt, mintha figyeltek volna. Nem tudom meghatározni hogy honnan, hányan, és miért, de szinte fájt, ahogy a szempárok élesen a hátamon versenyautóznak. Aztán... valami jéghideg szellő futott végig gerincemen, és valami ördögi hang suttogott. Ennek hatására csak lassan hátrafelé sandítottam, majd egész törzsemmel is fordultam. A látvány, mely elém tárult... hát, nem tudnám szavakba önteni! Egy lila szörnyeteg, rémisztően izzó vörös szemekkel, olyan hanggal társulva, amivel még jómagam sem ijesztgetnék idős embereket, mert tartanék attól, hogy megáll a szívük! Nem sok kellett ahhoz, hogy fel ne sikítsak, úgy mint ahogy a nők szoktak. Még szerencse, hogy azért adok magamra, és csak gondolati síkon ordítottam akkorát, hogy saját dobhártyám szakadt ki a helyéről. A következő reakció szimpla pofán verés lett volna, ám megrökönyödve a látványtól, csak nagyokat tudtam nyelni, kezemet még ökölbe sem tudtam szorítani. Csak később esett le, hogy akivel magamat szembe találtam az Amaya... na várjunk csak... AMAYA?! Az meg hogy a búbánatba lehet?! Azt hittem áthelyezték Karakurába, vagy a fene sem tudja, most pedig kiderül, hogy a 13. osztagban szolgál?! Ez kész röhej! Vagyis pontosabban fogalmazva nem az a vicc, hogy az osztagnál van, hanem hogy SS-ben van! Ki a franc gondolta volna... Szóval csak pillanatokig meregettem szemeimet, és kellőképp elvörösödtem, pedig abszolút nem szokásom. Igen, igen, zavarban voltam, és akkor mi van?! Hiszen kismillió éve nem láttam Amaya-chan buta fejét. Bár lehet ennek inkább örülnöm kellett volna, mivel most sem úgy viselkedett, mint azt a kora elvárta volna... Lassan tápászkodtam fel, és már mondta is a magáét.
-Gyökér?! Mondja ezt nekem egy lila boszorkány, aki plüssökkel, pizsamában randalírozva ijesztgeti az embereket...

Forgattam meg szemeimet, majd kissé hátráltam, még mielőtt orron vág a méricskélős kezével. Azért végtére is csak dagadhatott a májam azért, mert ilyen magasra nőttem. Belegondolni is rettenet, hogy Amaya-chan még nálam is magasabb volt! Pedig én voltam az idősebb... egyszerűen kiakasztó. Legalább már ezen nem kellett tovább bosszankodnom, elég voltak gúnyos, szemét megjegyzései. Úgy tűnik nem változott az évek során. A kellő sokk után aztán kiderült az is, miként került át a 13. osztagba. Bár az össze-vissza magyarázásából alig értettem meg valamit, miért is nem találkoztunk kb. 10 évig egymással... na mindegy, talán később ismét rákérdezek, ha csillapodtak a kedélyek.
-Nem lépünk valamerre? Gondolom sokra vitted itt az osztagban, szívesen meghallgatnám a történetét...

Vigyorogtam, miközben szembe álltam vele, és összekócoltam a haját. Amúgy sem volt túl összeszedett, hát ugyan mit is számíthatott neki. Na meg aztán ha akarná sem tudná az enyémet összekócolni, mivel olyan törpe. De azért arra futotta neki, hogy jól bokán rúgjon, valami elfuserált képpel. Ezen csak ismét jóízűen hahotázni tudtam.
-Okéé~... megvárom, míg magadra húzol valami nyomdafestéket tűrő öltözéket...
Legyintettem, és ismét furcsa grimasz jelent meg arcomon, ahogy végignéztem Amaya-chan pizsamáját... úgy tűnik fájdalmasabb esettel állok szemben, mint gyerekkoromban... miért van olyan érzésem, hogy ideje lesz ismét formába hoznom magamat?

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Kedd Május 31, 2011 11:03 pm

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Hazudnék, ha nem jegyezném meg ötven tonnányi kínos port tartalmazó zsák szakadt le rólam. Több, mint égés lett volna, ha hajnalok hajnalán - majd tíz óra - vadidegen munkás shinigami-kat kergetek szívelégtelenségbe, mert sátán üldözési lázat kaptam. Mondjuk, hálásak lehetnének. Vettem volna a fáradtságot, hogy kérés nélkül megszabadítsam őket az ördög csúnya és valószínűleg ápolatlan karmaitól! Na, ez most elég betegesen hangzott. Az kéne még szabadidőmben boszorkányként seprűre pattanjak és körbe átkozzak néhány útszéli lúzert. Inkább meghagyom a mókát hivatalos őrülteknek. Különben se illene a stílusomhoz, kivéve, ha kóros zene imádatot nem terjeszthetnék! Az azért már tetszene! Micsoda hepaj lenne itt, gyerekek! Még ezt a méregtől pukkadozó nyurga Bélát is bevenném a buliba. Lássa, csak nagylelkűségem! Boszorkánynak merészel hívni, ami fel és még feljebb háborító, de én példát mutatva elhívnám a privát bulimba - hogy jól seggbe rúghassam -! Azért az egész hihetetlen mesteri fokon turkál a gondolataim között. Pontosan előtte képzelegtem repülő seprűkről. Lehet, van ebben az azonos hullámokban valami. Maki chan ráállt a frekvenciámra! Az arcátlan suhanca! Na megállj csak Mr. Hightechnicolor! Olyan átkot szórok a fejedre, megkeserülöd! Így haladok, tényleg beállhatok boszinak! Nem, meg még ezerszer nem! Ronda vasorr és bibircsók, fúj!
-TUSKÓ! Mágikus macim erejével ezennel megátkozlak! Vesszen el az űrből szabadult számítógéped kincstári értékű alkatrésze, amit hirtelen felindulásból nem tudok megnevezni! HÁ-HÁ!
Maradjunk annyiban a sátáni kacajjal fűszerezett démoni előadásom rajtam kívül senkit se hatott meg. Kissé lelombozó eredmény. Nem probléma! Égtünk egy csodálatosat, mellékesen tíz év után öt percen belül másodjára. Mi ez, ha nem egy csodálatos - ön - grillparti kezdete?! Előre félek mi lesz a későbbiekben. Letelepszünk a folyosó közepére, hogy játszhassunk a sok gyerek játékkal? Nem, mintha nem röhögném telibe Maki chan-t, ha kifestővel nyomulna. Viszont az már nem tetszik én is beszálljak a mókába. Jaj, tényleg! Nekem mára munkám van! Köszönhetően annak későn jött szerelni cipelhetek egész nap dobozokat. Most megcsapkodnám valami nehéz tárggyal! Oda az egész napos henyélésem! Apropó, munka és lazítás, lazítás és Maki chan, Maki chan és munka! Hát, persze! Ideje volt hasznot húznom a nagyra nőtt fejéből! Micsoda géniusz veszett el bennem - nagyon mélyen -! Befogom cipekedni! Hamarabb végezünk, hamarabb végzünk és hamarabb végzünk. Na jó, meg lesz időnk beszélgetni és ellógni a munka elől.
-O~hooo! Lenne számodra némi megbízatásom, kacagó torony!-
Battyogtam elégedett vigyorral szobám irányába, szinte naprendszerként sugározva a - valamiben sántikálást jelző - sunnyogást. Persze témára térés előtt gyorsan felvázoltam előbb átvedlek, bár nem tudtam kötekedés királyának mi problémája akadt a pizsamámmal. Húzzon a fejére csipkés kombinét és sétáljon cérna tangában! Most úgy felmerült bennem a kíváncsiság, meddig bírna egy madzag terrort. Nem adnék neki két percet se. Férfiak! Szörnyűek tudnak lenni. De, most öltözés! Ideje volt felkészülni a nagy pakolásra! Elegánsan Maki chan orrára csaptam ajtócskámat, nehogy meglássa a határozott mozdulatokkal beljebb rugdosott doboz halmokat és neki ugrottam szekrénykémnek. Miközben eszeveszetten válogattam kihasználtam az alkalmat, végre volt áram! Kicsi Amaya, pedig ilyenkor egyetlen dolgot tesz: zenét hallgat! Tehát, ráfeküdtem a play gombra, had kapjon el a supa energia.
Amaya chan előadása: szekrény előtt ugrálás; ruhák ritmusra dobálása; dalszöveg üvöltése; tükör és ágy között fel-alá táncolás; végszó előtt kicsike pattogás az ágy tetején
Ruházkodási rituálétól cseppet kidöglöttem, mint általában. Folyton sikerült túlzásba esnem. Egy szám után kapásból úgy végzem, aki maratont futott. Gőzmozdonyként szuszogok és percekig legyezem a főttre párolódott agyamat. Ez van! Túlságosan szeretem a k-pop-ot. Bár az még sosem fordult meg a fejemben, mit gondolhatnak a fültanuk. Biztos érdekes dolgokat, de Maki chan-tól úgyis megtudom. Hacsak el nem menekült! Akkor aztán less ne mulass! Utána megyek és fülénél fogva rángatom vissza a két méteres ábrázatát! Eldöntöttem, hogy segíteni fog! Ezek után ne hagyjon már magamra. Tehát, akkora lendülettel vágtam ki az ajtót, pár pillanatra beijedtem elsodor a menetszél. Cseppet rémisztő volt! Igaz a nagy mennyiségű fuvallat lehűtötte a hőmérsékletem, de kicsikét szívinfarktust kaptam vehetek új ajtót, netán kilincset, mert merő véletlenségből kezemben marad.
-Huh, hát ez hoppá! Kissé sztáros kilépőre sikeredett! Na, de Maki chan! Készen állsz a nagy küldetésre? Ha igen, markolj fel pár dobozt! Lomtalanítok! Azt a metropolist szeretném átköltöztetni Karakura-ba és szükségem lenne két köhöm...erős...férfi karra! A megtisztelő feladat, pedig rád hárulna! Na, ess neki, izompacsirta!-
Toltam befelé a dobozokhoz, mielőtt meg találna szökni. Mellékesen erről ne álmodozzon. Sorsa megpecsételődött, amikor boszorkánynak merészelt hívni. Az meg, csak lenyugtatta tépázott tinilány lelkemet, háta takarásából nem látszódott durván belevörösödtem saját kijelentésembe. Nem szoktam, csak úgy pasikat tologatni, meg tizenéves suhancok izomfelépítését emlegetni. A szobámba se nagyon szoktam élőlényeket engedni. Ha így nézem, roppant kivételes helyzetben érezhette magát. Ő erről nem tudott, szerencsére! Van egy olyan sejtésem életem végéig cikizne, micsoda antiszoc nőszemély lettem. Mondjuk, elektró kockától nem hangzana valami hitelesen. Lappang bennem némi sejtelem, csak akkor van lelkek között, ha technikát kell buherálni. Kár, hogy ez nem ment az eszére. Alig pateroltam át a küszöbön már betámadott hány kilométerre akarom őket vinni és mi van bennük. Eszem elhajítom! Akár a kíváncsi vén asszonyok. Karácsonyra kap egy lócát a negyedik osztag, hogy oda kiülve pletykálkodhasson nagymami.
-Látom nagyon érdekel. Ha szeretnéd, nagyvonalúan adok egy készlet zsírkrétát. Nem is! Azt ott! Kiköpött Maki chan az a maki majom plüss! Amúgy, játékokat passzolok le. Műholdas térképen láttam van egy árvaház, viszonylag közel a centrumhoz. Oda kéne eljutni! Van a telódban GPS? Eh, ne is válaszolj!-
Gördült le némi cinkes izzadtság csepp homlokomon. Pont jó embertől kérdeztem. Valószínűleg űrállomást lehallgató poloska is lapul a mobiljában, nem, hogy putris útvonal tervező. Se gáz! Gyorsan fogtam magam és elkezdtem beragasztani a dobozokat. Akadt belőlük néhány. Szóval, hiányos számítási készségeimmel secpec rájöttem, egyetlen körrel nem ússzuk meg. Azért, biztos, ami biztos megkérdeztem logisztikai szakértőmet. Elvégre, ha értett a számítógépekhez pengének kellett lennie a szorzás, osztás meg hatvanféle művelet elvégzésében.
-Matekzseni! Hány forduló lesz ezeket áthordani? Ha nem élném túl, hozol shake-t a síromhoz? TÉNYLEG! Végeztünk, meghívlak ebédelni, vagyis uzsonnázni, vagy amire szeretnéd. Neked nincs elintézni valód odaát? Belecsempészhetjük a programba!-
Mondhatom remekül megterveztem az egész napot anélkül megkérdeztem volna égimeszelőt, egyáltalán ráér e. Nem tiltakozott! Esélyt se adtam rá, de akkor se kapálózott, ezért meg azért nem lenne jó. Majd visít, ha baja van. Nem nagyon fog érdekelni, attól még próbálkozhat. MUHAHA!

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Szomb. Jún. 11, 2011 4:02 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Szorgalmas tenyérpiszkálásom közepette csak azon kaptam magamat, hogy pár centiméterrel orrom előtt bevágódott egy ajtó. A hirtelen hátraugrás után csak meredtem magam elé, majd aztán lényegében a következtetés is szabad lábakat gyártott, s leesett, megérkeztem Amaya-chan szobájához. Azért valljuk be, sajnáltam, hogy csak úgy rám csapta az ajtót. Hiszen melyik korombeli fiút ne érdekelné egy meztelen nő látványa? Ugyanis eltekintve Amaya-chan kopott padlizsán fejétől, meg kell hagyni, az évek folyamán szépen kikupálódott. Talán ez is közrejátszott az előbbi elpirulásomnál is? Fogalmam sincs, de nem vagyok vak, realista vagyok! Ebben a percekben tehát úgy határoztam szorgalmasan támasztom a falat nagy, izmos hátammal, hogy még véletlenül se dőljön le. Aztán pedig rendesen elgondolkodtam egyes dolgokról. Például arról, milyen bénán hangzik egy férfi szájából az „elpirultam” szó... „elpirultam”... olyan, mintha hirtelen nemet akarnék váltani, vagy esetleg magam sem vagyok arról meggyőződve, melyik nemet részesítsem nagyobb előnyben, ami elég gáz egy dolog. Majd aztán azzal nyugtattam magamat, hogy ismét sikerült valami oltári baromságon koptatni az agyamat, és komoly érvekkel támasztottam alá azon tényt, miszerint a nőkhöz vonzódom. A legjobb példa erre, hogy az előbb fantáziáltam Amaya-chanról. Nos, ugye ebbe pedig nem megyek bele jobban, hisz mindenki törődjön a saját kínjával, és problémájával... ezen információk kiadása a részemről pedig hatalmas betűkkel felvésett tabu.
Nem sokkal később hirtelen hatalmas zenebona támadt, amelynek lökéshullámai Amaya-chan szobájából indultak. A mély basszus úgy verte a hátamat a falon keresztül, hogy befizettem volna, komolyabb munkát végez, mint egy masszőr egész életében. Hirtelen, hogyan is fogalmazhatnám meg szebben, minthogy a salakanyag is belém fagyott abban a pillanatban, mikor felordított az erősítőkből a zene, de lehet lassan hozzá kéne szoknom a kis boszi mellett... nem lényeges, majd fizet nekem egy kört a rehabon. Viszont igazán foglalkoztatott, vajon milyen elcseszett zenét hallgathat, de hirtelen, ahogy jobban fülelni kezdtem, azt sem tudtam, hogy berontsak és vele együtt bulizzak, vagy maradjak higgadt és ne cselekedjek ilyet. Végül a másodikra jutott a választás, melyet spéci fülig érő vigyorgással ékesítettem. Azért megvolt a feeling-je ennek az egésznek. Hiszen ez a szám elég nagy kedvencem, úgyhogy Amaya-channak ismét beírhattam egy plusz pontot. Ám a haja még mindig zavart... jó, nem vagyok hozzászokva, hogy lányok színes hajakkal mászkáljanak. Én biztos vagyok benne Harajuku utcáin sírva vágnék keresztül, érthető okok miatt. Bár megeshet, hogy egy idő után megszoknám, majd fel sem tűnne. Lehet ez így lesz kis boszi esetében is. De egyelőre zavar, no meg azért azt sem mondanám ki, hogy egy bizonyos időintervallum letelte után kijelenthetném, hogy pont ezt az extrém színt hiányolnám. Nos, de Amaya-chan világ életétől kezdődően furcsa hajszínű volt. Bár már alig emlékszem gyermekkorunk közös perceire, csak szilánkok maradtak meg, de ez a szín csak nem párologhat el úgy az elmémből.
Lábammal az ütemet dobogva robbant ki az ajtó mögül az emlegetett személy, ugye meg sem kell már említenem, hogy az életemet ismét rövidebbre húzta...
-Hm, úgy látom te tényleg nem viccelsz, úgyhogy jobbnak látom, ha már most nekilátunk a pakolásnak...
Emeltem fel karjaimat megadóan, ámbár csodáltam, milyen erővel rendelkezik Amaya-chan, hogy csak úgy pikkpakk beterelt a szobájába. A kis vadóc... na de mielőtt még ismét más tengerekre eveznék, az a lelombozó látvány fogadott, melyből nem volt szabadulásom, csak nehéz munkák árán. Viszont azért mégsem várhatom el, hogy egy nő, vagyis egy nőnemre hajazó kis lányka cipekedjen ilyen hatalmas kartondobozokat, tehát izmos két kezemet kell használom a feladat végrehajtásához. Jólvan, megeshet kissé túlbonyolítom a dolgokat, de mertem azt állítani ez azért elég para feladat. Karakurába átszállítgatni a motyókat, nos, húzós egy menet lesz. Azért minden eshetőséget számba kell foglalni, ha nem akarunk fölöslegesen lábakat reszelni... mit is várhattam volna viszont Amaya-chantól, mint egy plüssmajommal hoz egy szintre.
-Nos, mielőtt még téveszmékben ringatnád magadat, elárulom neked, az ott nem viszi át a vackaidat Karakurába...
Kacsintottam felé, abban a reményben veszi a célzást, miszerint tovább sérteget, garantálom, tényleg rá és a majmára hagyom a feladatot, aztán oldja meg, ahogy szeretné. Az pedig még nagyobb sértésnek vettem, hogy annyira maradinak titulált, hogy nem rendelkezem GPS-sel... GPS... helló, kislány, ez már az androidos, operációs rendszerekkel megspékelt mobiltelefonok napjai! Még hogy GPS-es telefon...
-Akkor egy perc, és máris felütöm a böngészőt...
Kezdtem el nyúlkálni farmerem zsebében, majd a legmélyebb bugyorban beleakadtam drága kis piros Samsung telefonomra, aztán már mehetett az a mandula... vagy indulhatott? Pár gombnyomás után, és néhány pötyögés befejeztével kiszámoltam minden fontosabb adatot.
-Szóval... ha azt vesszük, hogy mi ketten vagyunk, te lány, én pedig fiú... kartondobozból van egy... kettő... há... öt-hat darab, gondolom nem egyforma súllyal, legkedvezőbb esetben egyszerre ketten elbírunk hármat... én kettőt, neked elég egyet is. Tehát két fordulást számoljunk, akkor az annyi, mint... hogy két óra alatt talán megvagyunk. Legközelebbi átjáró... és az árvaház közti út... oda-vissza 2-2 kilométer... ha sokszor megállunk, hogy pihenjünk, akkor két és fél óra max. egyéb kérdés?
Igazgattam meg végül hajamat, majd gondolati síkon megveregettem saját vállamat, egy „túl jó vagy” mondattal karöltve. Hát, nos, aki tud az ugyebár tud. Rolling Eyes

-Apropó nem gondolod, hogy a világ legnagyobb szégyene lenne számomra, ha te hívnál el ebédelni? Komolyan mondom, hogy töksötétben megszerelek egy motort, de a legragyogóbb napfényben sem fogom soha megérteni a nőket... Egyébként most épp nem jut eszembe semmi, ami ne várhatna a cipekedés után. A második fordulót majd úgy tervezem, elszaladok az osztagomba, aztán hozok elperkálni valót, hogy tudjunk kicsit dőzsölni. Hiszen a nagy meló után ennyit megengedhetünk magunknak!
Vigyorogtam felé, aztán mintha mi sem történt volna, hirtelen az első két kartondoboz elé léptem, és kezeimbe kaptam. Böktem előre, aztán vártam, hogy végre Amaya-chan is cselekedjen valamit, mert ezzel a tempóval nemhogy sosem végzünk, de még a karjaim is leszakadnak a helyükről.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Szer. Jún. 15, 2011 2:16 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Amíg matek zseni felvette a technikai kocka kesztyűt és operációs rendszer görgető, foszforeszkáló, pvc kesztyűt, én fogtam csinos virgácsaim, hogy rávágódhassak a székemre. Kicsikét nem ártott lehalkítanom a zenét. Ha már így belemélyedt ne kelljen szegény hangszálait túlerőltetni. Pont elég volt, szinte ellepte a szobát mindenféle számtani elmélet és egyenlet. Szinte kézzel foghatóan közre fogott a matek légkör. Nem érdekelt volna Maki chan hihetetlen precíz fejtegetése - ami szörnyűségesen röhejesen hangzott tőle -, akkor eszet vesztve ragadok parfist és ütlegelem ki privát zónámból. Teljesen összezavarja számolásból elégtelen gondolataim, ezzel a komoly fejtegetéssel. Plusz, maki majom, mint felelősségteljes matematikus? Még ötletnek is rossz! Csak rá kell nézni! Nincs szemüvege, se ronda, pattanásos, szeplős arca, vagy ápolatlan haja. Túl helyes köpenyes szám búvárnak! A magasságával inkább mehetne modellnek Calvin Klein-ékhez! Biztos óriási sikere lenne. Elnézve fél méter távlatából, könnyedén levenné a hölgyeket lábáról. Helyes, fiatal, kellően izmos. Szerencsére távol áll a nyálas Twilight gyémánt ragyogástól. Pont jó! Ilyen adottságokat, miért nem használ ki? Érdekes! Mondjuk nem fogom megkérdezni. Nem tartozik rám! Plusz, attól vörösödve dörzsölöm a homlokom, amiért sunyi állásból stírölöm és leendő boxer plakátján gondolkodom?! Tutira megártott az áramszünet. Végén még felforr a processzorrom! Átkozott tinédzser kor! Kihozza belőlem a legrosszabbat!
-Mih? Oh-ja-hogy-nincs!-
Valahogy, így! Ennél nagyobb égés nem létezik. Nem elég saját magam hozom kínos helyzetbe fantáziálással, még értetlenkedni kezdek! KÍNOS! Őrülten forró piskóta diskurzus! Meglepő hatalmasat csaptam homlokomra, mert ekkora szerencsétlen vagyok? Nem túlzottan! Csak ezzel tetőpontra fokoztam a kívülállóként elmebajnak nevezhető látképet. Felesleges a diploma. Én is komplett idiótának hívnám azt, aki cseresznye képpel, orra előtt csalapálva mentegetőzik, majd lazán fejbe vágja magát. Ilyenkor, pedig mit tehet a felsült rákocska? Villámgyorsan témát próbál váltani! Hiszen sértegettek! Még, hogy EGY dobozt?! Minek néz?! Lehet, alacsony vagyok, de már nem gyerek! Férfiak!
-Ne kommentáld a balesetem!...Két dobozt is elbírok! Ne nézz ennyire puhánynak!-
Pattantam fel székecskémről durcás ábrázattal villámokat szórva. Majd én megmutatom kit becsüljön le a kockás lapon lezavart számításaival! Tudom mit bírok el! Néhány játékkal megpakolt doboz nem fog ki rajtam - vagy mégis?-! Felveszem a súlyemelő pózt, aztán uccu neki! Felemelek két dobozt, mint a sicc! Szép gondolat volt! Igazi, díjnyertes ötlet, ami kezdeti stádiumban elvérzett. Odáig precízen gördült a szekér, befeszítek, lehajolok, dobozok alá nyúlok, de az emeléssel már kevésbé boldogultam. A lendület valamerre elszállt, én meg borultam hátra a cuccokkal. Címeres ökörként ráhuppantam hátsómra és magamra zúdítottam óvi csoportnak elegendő lomot. Komolyan nem tudom mi fájt jobban. Nem gyengét koppantak a műanyag vackok és kicsinyke büszkeségem, valahol ripityára törve reppent szét az éterben. Ez az égés sokkal súlyosabb volt, mint az előző. Tudnám, mivel érdemeltem ki. Átlagnál is többet balfékoskodom, mintha Maki chan kipöckölné! Ha szeretném az összeesküvés elméleteket, akkor gyártanék egyet. Viszont én egyszerű vagyok! Az egész az ő hibája! Olyanokat mond és tesz, amitől lúzernek tűnök! Ettől még nem adom fel! Azt mondtam dupla dobozt viszek, akkor dupla mennyiséget fogok cipelni! Nem állíthatnak meg! Sérvet kapok is, megcsinálom!
-Nem akarom hallani! Ne is szólj bele, kockaböki! Elbírom, csak jobban fel kell készülnöm! Menni fog!-
Azt se tudom ezt magamnak mondtam, vagy Maki chan-nak, de roppant biztosan állítottam. Olyan hitelesen győzködtem a titkos valakit, komolyan elhittem megbirkózom a feladattal. Jött a doboz vs Amaya chan round 2! Láss csodát, nem az én k.o-mal zárult? Bizony ám! Megcsináltam! Majd bepisiltem az erőlködéstől, de tartottam a terheket! Volt némi probléma a navigációval és tempóval, de mi az nekem?! Gyakorlatilag jobbra-balra, össze-vissza kóvályogtam a folyosón. A sebesség, pedig beállt állandóra. Lassítok, vagy gyorsítok, heti manga pénzem teszem rá eltaknyálok! Nem túl biztató, de kerüljük meg a kerítést. Szemléljük onnan. Ekkora tornádóként süvítek, nem lesz pihenő, vagy felesleges időhúzás. Sokkal hamarabb végzünk! Azt meg nem hinném nyakiglábnak hatalmas kihívás lenne utolérni. Lángelmés terv, amíg fel nem villant a vészjelzés. Valakinek átjárót kéne nyitnia. Optimista hozzáállással is kénytelen leszek megállni, ami egyenes következménye lesz tervem bukásának. Még mit nem! Utolsó leheletig küzdök! Már készen volt a mentőövem! Helyben futva sipítozom, míg felhőkarcoló utat nem varázsol.
-Nyiss-nyiss-nyiss! Gyorsan nyisd meg a Senkai kaput! Siess-siess-siess! A kajáról meg többiről beszélünk később! Gyerünk már!-

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Hétf. Júl. 04, 2011 3:28 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Megrémített. Igen, megrémített Amaya-chan reakciója. Ezért még karjaimat mellkasomra szorítottam védekező állásban egy pillanatra. Végén még fejbe talál verni az egyik méretes dobozzal. Egy púp az okos kobakomra pedig abszolút nem hiányzik! Az is lehet agykárosodást szenvedek, akkor pedig mit fogok érni? Semmit! Úgy, úgy egy nagy darab nullát. Ezt pedig nagyon nem akarom, távol álljon tőlem még a gondolat is! Aztán miután bekeményített a lila boszi hátat fordított. Szinte éreztem zsigereimben itt hatalmas produkció van készülőben, ezért ölbe tett kezekkel vágtam magamat kényelmesebb pozícióba. Az ajtófélfának támasztva vállamat kereszteztem lábaimat és vissza-visszafojtott kuncogásokat hallattam. Nagyon reméltem nem fogja meghallani boszi sem, mert a végén tényleg meg kell írnom a végrendeletemet. A hatalmas szenvedése közepette meg nyílt alkalmam arról hogy hátulsó feléről is kimerítő leírásokat tudjak írni, novellákat megszégyenítő méretekkel bíró esszéként. Szinte feneke minden egyes pontját meg tudtam tüzetesen vizslatni, aztán már csak úgy szárnyalhattak a perverz gondolatok. Azt hiszem ideje lesz előszedni a mélyen dugdosott ecchi, és yuri mangáimat. Nem tehetek róla, nem illene szökdécselésem közepette Amaya-chan fenekére csapni egy jó csattanósat. Az nem az én formám, bármennyire is szeretném. Na meg aztán beborulna ijedtében a dobozok közé, utána csak nekem kéne összekaparni. Cinkes lenne!
Tovább nézve a produkciót vártam, vajon mikor adja föl, és kéri segítségemet. De úgy tűnt gőgje sokkal nagyobb annál, hogy egy erős férfi kezet hívjon segítségül. Bár kissé kezdtem aggódni, nehogy tényleg meghúzza magát. Mondjuk ez ismét csak nekem kedvezne. Masszírozhatnám a derekát mentolos kenőccsel. Hm, milyen szép is lenne... Viszont a folytonos ordibálása inkább most olyanokra késztetett, mint például a hangos röhögés, vagy a fapofával való magyarázás. Ez a kettő elég nagy paradoxont hordozott magában, na de kit érdekel? Vicces volt a helyzet, egyszerűen nem bírtam megállni nyerítés nélkül. Legyintettem egyet felé, hogy teljes mértékben megbízom tökéletességében, és abban, hogy nemcsak kettő, de még három, vagy nyolc dobozt is képes hóna alá kapni! Sőt, ha még überelni is akarná az egészet egy ujjára tenné. Aztán pedig mehetne fel a youtube-ra, mint “a női Erő Benő”! Sokan megnéznék a videóját, ebben szinte száz százalékig biztos vagyok! Ilyen agyament terveket szövögetve gondolataim szövevényes hálói között jutottunk el odáig, végre kezei közé kerüljenek a dobozok. Elégedett mosolyt öltve képemre slattyogtam mellé. Ügyes kutyusként kapott három simizést buksijára, majd a maradék három dobozt felkaptam. Oké, nem kaptam fel, hanem lassan vettem fel, mert nem akartam, hogy becsípődjön a derekam. Ha egy izom pedig egyszer a gerinccsigolyák közé préselődik, az szinte biztos, hogy máskor is becsípődhet. A laza izomrostok pedig nagyon nem jó dolgok. És még beszaratósan is fájnak!
Elől masírozva léptünk ki a folyosóra, ahol mellettem kavirnyált Amaya-chan is, akinek arcáról lerítt majd megszakad. Csak burkoltan mertem rákérdezni, valóban jól van-e, mire elég kimerítő választ nyújtott a hangos fújtatása. Aztán egyre gyorsabb tempóra váltottunk, amit eléggé furcsálltam. Biztosan alig bírja már cipelni a dobozokat. Majd aztán ismét ordibálás lett a vége, ezért igyekeznem kellett az átjáró megnyitásával. Minden idióta humbukot mellőzve suhintottam egyet-kettőt, aztán már a köztes világban találhattuk magunkat. Ha jól számoltam, akkor az intézménytől nem messze fog minket lerakni... Egy kis idő eltelte után, végül egy járdán kötöttünk ki, ahol gyorsan lerakhattuk egy kis szusszanásnyi időre a csomagokat. Nagy lihegések közepette pillantottam Amaya-chanra:
-Ejha, nem vagy semmi! Ezért megérdemelsz egy nagy lavór epershaket!

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Csüt. Júl. 07, 2011 1:10 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Hihetetlen meggyőző lehettem. Tuti dráma queen veszett el bennem, nagyon, de nagyon mélyen! Mondjuk, adott a fene illedelmes köszöntő ölelésekre! Épp beosztottam az erőmet, ne rogyjak össze. Abban nincs se megállás, se szünet, se levegővétel! Precízen kivitelezett tank robogás! Ég irgalmazzon annak a muslicának, aki utamba keveredik! Nem hiába nyílt ketté minden élőlény sor, ahogy felbukkantam. Profizmus! Kérem szépen ez színtiszta profizmus! Ahogy az sem lehetett véletlen a szarógalamb totyorgásommal, olyan szintű frászba kergettem Maki chan-t, triplára gyorsított legyezéssel küldött meg az áhított alagúttal. Én meg hülye lettem volna felesleges köröket futni ki menjen előre, vagy mit csináljunk! Fényt látva berobogtam és annak rendje-módja szerint keresztül szaggattam az átjárón. Napfényt észlelve, meg széles mosoly kúszott az arcomra. Na, ki a király? Alap, hogy én! Virágot, bonbon-t, elismerést az öltözőbe kéretném! Autogram osztásra és fényképre a titkáromnál lehet időpontot kérni! Addig meg hozd a limuzint papi, mert sztár született! Karakura forgatagában állt a fekete ruhás egylet legújabb kacat emelő bajnoka! Egyszerűen fantasztikus vagyok! Azért, lássák mekkora nagylelkű vagyok, nem ugrottam világrekordnak. Azonnal betonhoz csaptam a dobozokat. Arrébb állni? Félre eső helyre menni? Ne vicceljünk már! Épp élők világát értem, abban a szent pillanatban tüzes vasként hajítottam el a csomagokat. Ennyi bőven sok volt belőlük! Hátam közepére kívántam az egészet. Komolyan szemeztem a szemközti kukás konténerrel! Nem kellett volna mást tennem, csak jól megküldeni lábbal, aztán sikerben fürdő hahotával figyelni miként tűnnek el ezek az átkozott dobozok.
-Háh, tudom én! Túl jó vagyok! Megmondtam menni fog! Izmok ezek nem disznólábak! A shake-embe meg kéretik csavaros szívószál!-
Így bizony! Tökéletesen elégedett voltam a teljesítményemmel. Úsztam az önbizalom tengerében. Merje bárki állítani nem jogosan! Két férfi munkáját tudtam le, kevesebb, mint tizenöt perc alatt! Csak, ne kéne folytatni! Hideglelést kaptam, amikor tudatosult bennem: épületig még el kell érni! Remek, remek! Nagyszerű halál lesz! Szinte láttam az újságok szalagcímét! Játékokkal megpakolt dobozoktól szétpukkant egy fiatal lány! Szó, mi szó elérném a hírnevet, de á-áá! Elutasítom a lehetőséget megint nyugovóra helyezzenek. Helyette szuperszónikus cselhez folyamodom, mert megérdemlem. Jaj, és szép is vagyok! Az okosról már nem beszélve!
-Nézd már! Az ott egy Elvis hasonmás?-
Bökök végtelen távlatokba, had bogarásszon a horizonton Maki chan. Tessék, csak tessék! Keresse a trapéz gatyás ipsét. Addig én valóra váltom ördögi tervem. Teljesen átlagos jelenségként fütyörészek. Ott se vagyok! Nem csinálok semmit! Ártatlanul unatkozom és ahhoz sincs kicsike közöm, önálló életre kel a lábam és hanyag mozdulattal majom Miki térfelére csúsztatom legnehezebb dobozom. Az is véletlen műve a legkönnyebbnek tűnő csomagot lassan, fájdalmasan lassan utaztatni kezdem irányomba. Sőt, ahhoz se elakad félúton és egyre hevesebb mozdulatokkal kotorászom. Azt viszont már nem ment kimagyarázni harci morgással vetődtem rá. Felbosszantott! Mi az, hogy elrontja tökéletesen észrevétlen tervemet? Árulás! Pedig, olyan ügyes voltam! Néhány centi, aztán finító! Erre most kitalálhatok valamit, miért matatok. Nem, mintha ne lett volna tervem! Természetesen volt! Kapásból igazítani kezdtem rajta a ragasztót. Egy húzás itt, egy húzás ott. Kicsike nyálazás. Zárásnak agresszív lapogatás. Gyors javítási munkálat! Minden egyéb, csak a képzelet szüleménye! Azért igyekeztem továbbállást szorgalmazni. Kaptam sugalmazást, hogy tervben van valamilyen lehúzó kommentár...
-Így ni! Tartani fog! Mehetünk! Az utolsó tejbepapi!-
Vészt szimatoló szenzoraim felturbóztak szteroidokkal, mert én is meglepődtem, milyen sebességgel álltam rajtra készen. A haladási aszfalt döngölésem, pedig egyenesen kiakasztó volt! Nem szolgáltak volna a dobozok leszorító erővel, tuti elszállok. Hát, de már na! Lepipáltam akármelyik forma 1-es kocsit! Olyan befutó voltam, valaki rám tesz a lovin, tuti nagyot kaszál! Ebben az állapotban, határ csakis a csillagos ég lehetett. Be se lassítottam az épület ajtajáig. Igen, arra nem futotta bejussak. Fránya kilincs túljárt az eszemen. Kezek nélkül nem volt mivel lenyomni. Kénytelen kelletlen akrobatikázásra szorultam. Térddel pöcköltem, pöcköltem, rúgtam, ütöttem, míg magától ki nem nyílt. Hoppácska! Ennyire nem vagyok jó! Nem is! Sajnos! Rövidesen kiderült a portás tépázta becsületem. Kijött a nagy hangzavarra, de én honnan tudhattam volna? Nem szólt! Magát hibáztassa, mert megrúgtam. Jó, nem vagyok szívtelen. Nyomokban együttérzést tartalmazok. Ezért langalétrára dobva minden terhem, siettem segítségére. Bocsánatot kértem, leültettem, adtam vizet, meg mi egyéb! Csináltam, ami az eszembe jutott. Jaj, és zavartam technika zsenit papírokat intézni. Dobozostól? Jam! Vigye csak! Nekem dolgom volt az idős bácsival. Azt a kevéske iratot egyedül is ki tudta tölteni. Amúgy se hajtott buzgóság. Nem volt kedvem papírokkal vacakolni. Illetve, feldolgoztam mit tettem! Lecsücsültem és meditáltam. Visszanyertem lelki békességem, míg előkeveredett felhőkarcoló.
-Na, siker? Végeztünk? SZUPER!-
Küldtem meg hüvelykujj villantással, csak, hogy érezze dicséretem súlyát. Segédkezésért cserébe frissítésről sem felejtkeztem el gondoskodni. Én odafigyelek a részletekre! Jár, ami jár! Jelenleg egy nagy vízsugár az arcba! Bizony, bizony! Műtárgy értékű vízipisztolyt tartottam kezemben. Direkt neki, direkt ma és direkt most! Pihenés alatt feltöltöttem, csak úgy a hecc kedvéért. Miket beszélek! Szó sincs kötekedésről! Kemény munka után, kötelező fürdeni!
-Büdös voltál! Azért kaptad, hogy mentsem az emberiséget világot romba döntő szagodtól! Iiiijáá~h! Futás az életemért!-
Igen, így jár, aki okoskodik. Menthettem az irhámat, mert a picike klórtól elgurult Maki chan nyugtatója. Meglódult felém és naná, nem azért, megsimogassa a fejem. Ez jobban hasonlított felbőszített bika futtatásra. Én voltam a vörös pléd, ő meg követett. Tuti szívni fogok! Kellett nekem, ekkora baromságot kitalálni!

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Hétf. Aug. 01, 2011 6:50 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Meg sem akartam hallani, ahogy Amaya-chan szerencsétlenül próbálja magát fényezni. Rám az ilyen dolgok abszolút nem szoktak hatni. Ahogy fújtatok egyet, hagy mondja a magáét, hirtelen az ég felé mutat valamit hadoválva. Én barom meg egyből arrafelé kezdtem el nézelődni. Hiába koslattam az égboltot, egy jó darabig nem esett le, talán csak szívattak. Ezért megannyi cikázó kérdőjellel fejem fölött fordultam vissza Amaya irányába, aki túl gyanúsan pakolászgatott ide-oda. Szemöldökömet összeráncolva filóztam, vajon miben mesterkedhet, mire válasza abban rejlett, csak meglazult az egyik ragasztószalag. Fejemet csóválva néztem utána, aztán lehajoltam a maradék szütyőért, amelyek hirtelen jóval nehezebbekké váltak, mint eddig. Vajon ennyire lefáradhattam? Biztos voltam benne, ebben az egészben tövig benne van Amaya-chan keze is! Azt hiszi nem látok át a piszkos húzásain. Egyszerűen csak el akarta tusolni, hogy képtelen megbirkózni a feladattal. Ezért kisebb kárörömet éreztem magamban, ami látható is volt, hiszen széles mosoly szökött fel arcomon, egyenest a fülemig.
Nem zavartatva magamat erőltettem meg magamat, hogy egy nagy levegővel Amaya után eredjek. Ha ennyire tudja, merre van az a szeretetotthon, vagy mi a fene, akkor nekem mindegy. Csak tudnám, minek kellett ennyit vesződnöm akkor a GPS-el. Utam során legalább nem mondhattam, hogy unatkoztam, hiszen Amaya-chan szebbik -hátsó- felét pásztázhattam tüzetesebben, pont úgy, ahogy az meg van írva a Nagykönyvben. Komolyan mondom, amióta ismét a közelemben vagyok, neveletlenebbnek érzem lelkemet, mint eddig. Mondjuk azt sem mondhatom, hogy lett volna valaki az osztagomban, aki képes lett volna megrontani, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak annyira bele voltam fásulva a tanulásba, hogy még a mangák hasábjain megbújó, combvillantós lányok sem kötötték le figyelmemet. Vajon melyik a betegesebb, ha évekig roskadok a könyvek felett, vagy az, hogy egy nap alatt vagy huszadszorra koslatok végig egyetlen egy lányt? A kérdésre nem tudtam volna megfelelő választ adni, de időm sem maradt, hogy tovább filozofálgassak a férfi lét fogós kérdésein.
Amaya újonnan szabadul erővel kezdte el rángatni az előtte elterülő ajtót, majd egy szép szaftosat bele is rúgott, pont akkor, mikor a morgolódó bácsi ajtót nyitott. Hirtelen arcom elé csaptam tenyereimet, hiszen teljes mértékben átéreztem a papesz fájdalmait. Milyen kegyetlen ez az Amaya-chan... bezzeg ilyenkor nagyon tud mentegetőzni. Ismét csak a fejemet tudtam rázni botrányos akciója után, aztán már csak azon kaptam magam, hogy átpasszolták nekem a piszkos melót. Valahogy kezd az az érzésem támadni, túl nagy lesz a kis boszi számlája. Mindegy, végül is nem a világ vége, ha alá kell írnom egy pár papírt. Viszont azt a pár papírt én olyan 3-4 lapnyira saccoltam. De a francnak saccolgatok úgy a semmibe... hiszen, ahogy a recepcióra értem, az írasztal mögött sündörgő asszonyságra rá is zúdítottam kérdéseimet, mire egy halom nyomtatványt vágott le elém. Kikerekedett szemekkel ugráltam át a sorokon, mire odaértem, hogy firkantsam alá a nevem, már szinte csak csápoló hangyákat láttam magam előtt. Amikor megírtam végre az összes rubrikát szépen felsóhajtottam, és reménykedtem abban, hogy már csak a felém érkező fiatalembernek kell átadnom a csomagokat. Azért jó érzéssel töltött el a dolog, hogy ajándékozhattunk olyan kisgyerekeknek, akiknek nincsenek szülei, akiktől megkaphatnák a szeretetet és a játékokat. Még ha nem is volt túl sok közöm az egészhez, csak segíthettem ebben a nemes feladatban. Ezért ismét beírhatok egy plusz pontot Amaya-chan ellenőrzőjébe.
Ahogy visszasétáltam a folyosóra, ahol még mindig ápolgatta a bácsit, már épp valami extra kedveset akartam neki mondani, és még az is megfordult a fejemben, hogy én is köszönetet mondok az árvák nevében, akiket elhalmozott szebbnél szebb játékokkal, kifestőkkel. Viszont ahogy megálltam előtte hirtelen a képembe kaptam egy szép adat vizet, amit nem tudtam mire vélni. Éppen ezért tátogásban törtem ki, egyelőre hangom sem volt. Csak lestem meredten felé, hogy mégis mi a fenét művelt. Az már csak tetőzte egyre szörnyűbbre forduló hangulatomat, hogy büdösnek titulált. Itt már nem volt min szépíteni, ráadásul futásnak is eredt. Legalább én ismerem az illemet, és mielőtt én is megiramodtam volna, meghajoltam a bácsika előtt, majd szélsebesen kivágódtam az ajtón. Képzelhetem, mik meg nem fordultak szerencsétlen hadirokkant úrban, de ebben az esetben nagyon nem érdekelt. Jobban foglalkoztatott a tény, hogy Amaya-n minél előbb revánsot vegyek. A park nem leledzett túl messze az otthontól, naná hogy arra eredt meg, mint bokorból kiugrasztott nyuszika. Csak azzal nem számolt, hogyha utolérem azt is megbánja, hogy egyáltalán azt kigondolta megviccel!
Már kezdtem eléggé lihegni, mikor nem messze tőlünk elhaladtunk egy igen szép szökőkút mellett, s ahogy rápillantottam hirtelen eszembe jutott valami sokkal ördögibb poén, ami megfelelő lesz a számára. Ezért nitrót engedve a magasba turbóztam be, s olyan sprintet nyomtam a füvön, amit még élő ember nem láthatott tőlem. Mikor elég közel voltam hozzá, egy csodás vetődést hajtottam végre, és gyorsan megragadtam kezeimmel Amaya-chan bokáit, amitől hirtelen a földön puffant. Kissé megzakkanhatott az elmém, vagy nem tudom, mikor a földön landoltam vele együtt, de megrázva fejemet minél előbb fel akartam pattanni. Démoni vigyor ült ki arcomra, aztán egy jól irányzott mozdulattal, megfogtam a derekánál fogva, aztán hónom alá csaptam. Most aztán rúgkapálhat, szerencsére nem vagyok se csikis, és elég kemény vagyok ahhoz, hogy egy gyengécske kislány ütéseit kibírjam. Ugyan visonghat, addig meg sem állok, míg el nem érek a szökőkútig.
A győzelem édes mámorában megfürdetve fáradozó lelkemet értem a hűvös vízhez, majd jó magasra emeltem áldozatomat:
- Boszorkány! Máglyára vele!
Ordítottam el magamat, aztán meglódítottam karomat, hogy egyenest a vízbe ejthessem. Azzal az egy aprócska dologgal nem számoltam, hogy Amaya-chan esze ágában sem volt az, hogy elengedjen. Így esett, hogy bebucskáztam vele együtt a vízbe, amiben azt hittem hogy jéggé fagyok. Hatalmasat loccsanva párosunk mártózott bele a lábáztatóba, majd én minél előbb levegőhöz akartam jutni. Még a sapkám is lerepült a fejemről, egy pillanatig azt sem tudtam hol vagyok. Szememet megdörzsöltem, majd mindeközben a rusnyán krákogó áldozatom felé néztem, dühösen:
- Te idióta, ez is miattad van!
Morogtam rá, ahogy kezemmel még egy adag vizet locsoltam képébe. Pár pillanat múlva pedig ismét msá felé kalandoztam szememmel, és lejjebb elég érdekes látvány tárult elém. Éppen ezért gyorsan elvörösödő fejjel mutattam irányába, majd csatakiáltottam:
- Háá... VIZESPÓLÓ!! *q*

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Vas. Aug. 14, 2011 5:00 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Gyermeteg szórakozásomat, hogy lehet ennyire komolyan venni? Ártatlan csínytevés volt! Nem kéne ekkora feneket keríteni neki! Micsoda, halál már ez! Beakasztotta a láthatatlan húskampót, vagy inkább pittyegő helyzetjelzőt és most sarkamban lohol Láncfűrészes gyilkosként! Ez hihetetlen ijesztő! Naná, adtam az érzetnek! Színésznői babérokra törve visongtam, vagy épp jajveszékeltem a tömegnek, mert oszolniuk kellett volna. Ebben a helyzetben nem ismertem a fék, vagy irányváltás bűvös technikáját. Igen, szépen döngettem végig, mint azok az elszánt fejű chibi tankok! Még a port is felkavartam mögöttem, hátha befullad Maki, vérszomjas chan. Nem nagyon jött be! Ahogy az se használt, pörgések, forgások, szaltók, cigánykerekek között soroztam egyetlen fegyveremmel, vízi pisztollyal. Maradjunk annyiban nem lehűtötte, hanem túlhevítette a kocka fejét! Kapna már rövidzárlatot! Nem valami sármos ezzel a kitágult orrlyukas bika témával. Durvábban eltorzultak vonásai, mint azoknak a ronda ráncos kutyáknak, miután megrázod a fejét. Lehet volt valami, ebben a vízben! Másra nem bírok gondolni. Mi másért veszne meg? Valami menő baktérium, vagy vírus, vagy tényleg kisütötte az áramköreit és úgy jött ki, totál átment védtelen lányokat megkergető, bosszúálló gyilkosba! Bármelyik legyen, csak rosszul jöhettem ki a szituációból. Elsőre, megint bevetni akartam az elmés "ott a legújabb sony fejlesztésű helikopter navigációs rendszer", vagy hasonló baromságot, ha már Elvis-t megkajálta, de volt egy halovány sejtésem, most nem akarna másfelé nézni. Túl szép vagyok! Egyszerűen tapad rám! Bár ne tenné! Vagy, legalább fáradna el...
Nem tette meg ezt a kicsinyke szívességet, pedig jobb lett volna, annál, hogy földre teperve etesse meg velem a gyepet. Nem tudom mikor váltottuk amerikai focira, de galambokat fellibbentő touch down-t mutatott be rajtam. Alap, nem hagytam szégyenben a hazát és ezerrel védekezve csapkodtam, ütöttem, rúgtam, aztán hón alá kerültem. Itt, támadt némi problémám. Én erősen azt hittem ki leszek véreztetve, erre krumplis zsákként cipeltek. Az értetlenségtől gigantikus kérdőjel rajzolódott ki fejem felett és érdeklődve kukucskáltam mindenfelé, mégis mit akarhat tőlem. Sötétbe boruló fejemből, csak egy szerelmi fészekként szolgáló motel kulcsa, meg egy perverz mosolyú coloska rajzolódott ki. Meglátszik túl sokat olvastam manga-kat és az agyamra ment, mert akkora sokkot kapva tátottam el számat, egész hadiflotta befért volna rajta. Valami ördögi megszállástól vezérelten szentül hittem végem lesz. Maki chan becipel egy szobába és...Na, még mit nem! Az én ártatlanságomból nem eszik! Begyújtottam a rakétákat, mert szabadulnom kellett, ha törik, ha szakad.
-Tete...TEGYÉL LE! Nem kívánok részt venni a mocskos játékaidban...eleve nem előjátéknak szántam a...jáááj! Nem akarom!-
Vörösödött paradicsom mintázatra pofim, miközben képek ezrei szálltak meg a lányrablás következményeiről. Miért nem lehet kérni? Egyértelmű nemet mondanék, de lehet elgondolkoznék az ajánlatom. Hiszen nyakigláb egész szemre való, bennem meg dolgoznak a hormonok, de így! Kategorikusan elzárkózom a lehetőségtől. Ennek pedig kapásból hangot adtam. Agresszív kismacskaként felcsillantottam szemfogaimat és karjába mélyesztettem. Mit ne mondjak, igazán izmos emelőszerkezete lehetett. Meg se kottyant neki a szuperszónikus harapásom. Bezzeg nekem sajgott az egész fogsorom. Azt hittem kérhetek időpontot protkóért, mert ép rágókám se marad. Na, de míg én a doki számán gondolkoztam Maki chan befékezett a szökőkút előtt. Erre varrjak gombot! Eskü nem értettem mit keresünk itt, amikor idióta nevű motel tábláját kéne, hogy lássam. Valahogy nem stimmelt a dolog. Ettől meg, igazán építő jellegű kommentár távozott számon.
-HEM?!-
Igen, ennyire telt. Sem többre sem kevesebbre nem futotta tőlem, miközben jégtáncos pár csinos tagjaként lendítettek levegőbe. Ezzel ripityára törték képzelgéseimet, hála a jó égnek. Legalább egyel kevesebb dolog miatt kellett aggódnom. Az erőszak kérdésköre helyett, viszont jöhetett a következő probléma kör, csúfosan meg akartak fürdetni. Azt soha! Szívemet lelkemet kalimpálásba adva tiltakoztam, na meg kapaszkodtam piócaként létrába. Engem aztán, be nem hajít! Ha mégis megkísérelné, jön velem! Nincs az a pénz eleresszem! S, lám csodálatos tervem siker koronázta. Fejem tetejéig eláztam, de profin magammal rántottam technikai zsenit is. Háháhá! Szinte tenyeremben éreztem a siker ízét, mialatt vizi szörnyként bugyogva fortyogtam a szökőkútban, hogy sztáros amazonként emelkedhessek ki belőle. Ezt, csak szerette volna, mert féltávon úgy szájon locsoltak, hörögve fulladozhattam. Ágyő szépséges vízből kiemelkedés, és viszlát egészség! Ennyi cigányútra szökött piszkos víztől tuti beteg leszek. Kész gyilkossági kísérlet! És, ezek után, még van képe rám fogni! Azt hittem menten felrobbanok a hamis vádaktól. Akkorát csaptam a vízbe, kész kráter keletkezett alattam.
-Tévedés! EZ!... ITT...A....TE...HIBÁD!-
Számat tátva háborogtam aranyhalként. Viszont az Amaya halacska egyetlen kívánságot se teljesíti, főként nyurga Béla megjegyzése után. Micsoda perverz! Ebben a pillanatban is, csak a szexen járt az esze. Bele bírtam volna fojtani a medencébe. Esküszöm megteszem, ha nem uralkodik el rajtam a visszavágási kényszer. Tini vagyok, mit várnak tőlem! Cukkolnak, alap, hasonlóan alattomos megjegyzéssel vágok vissza. Az ihlet, pedig nem váratott magára! Lassanként letévedt a tekintetem férfiak büszkeségére, ami annyira láthatatlan mozdulat volt, akár nyíllal is jelezhették volna. Nem vagyok profi a stírölésben! Ez van! Idővel, biztos belejövök. Addig meg gyakorolok és látványosan égek. Szóval, lenti kukkantásom lángvörös fejjel kísértem, miközben nagyot nyelve koncentráltam a feladatomra. Így is beletelt néhány fájdalmasan hosszú másodpercbe, mire kilibbent minden centi és egyéb foszlány agyamból és ujjaimmal igen kicsinyke méretet felvillantva, húzhattam ki magam.
-"Ennyire" hideg vízben, Mini egér!-
Lubickolva elsöprő sikeremben, micsoda kommentárral aláztam be Maki chan férfiasságát másztam ki a medencéből. Fő a biztonság, mielőtt elkapná újfent valamilyen vadember kor és tényleg máglyára kívánna hajítani. Jól jött volna egy melegedő, de nem sütés árán. Hideg kiráz a lehetőségtől is. Inkább kerítsünk valami lepedőt, törölközőt, felesleges anyagot, mert nem akarom a melleimet mutogatni. Elég gáz, hogy csurom vizes vagyok. Na, meg kicsiny vérsáv szökött ki az orromból. Idegen terepre tévedtem és kicsinykét megviselte fantáziámat. Szóval, néhány méterrel odébb sétálva, kénytelen voltam oszlopnak támaszkodva bereteszelni orromat. Nehogy meglássák, mennyire puhány vagyok! Inkább a halál, mint Maki chan gúnyos kacagása! Gyorsan elláttam magam, szigorúan háttal és úgy morgolódtam, mintha a történteken puffognék. Igazi, díjesőt érdemlő alakítás lehetett! Nem értem, miért nem fedeztek még fel. Talán, csak a hátam látták?! Mindegy! Ráakadtam a bokorra repült baseball sapkára, amit elmélyülten porolva fürkésztem terepet, mihez kezdjünk. Ázva-fázva nem sok lehetőségünk volt. Vagy benyomulunk melegedni, vagy hőt tartó anyagot lopunk. Mit ad isten, nem abban a pillanatban láttam meg egy piknikező párost. Épp egymással voltak elfoglalva. Meghitten tollasoztak, árván hagyva a nagy és hívogató vörös plédet. Több se kellett! Tudtam mi a teendőm!
-MEGVAN!- Vágtam bele tenyerembe felismerés jellegűen. Sziporkázó elmém igazán tündökölt, amitől hihetetlen elszántság kerített hatalmába. A mellettem szobrozó égimeszelőhöz, szinte hanyag mozdulattal vágtam a sapkát, hogy megkezdhessem plédfoglaló hadműveletem. - Fogd, nem is olyan nagy legény!-
Telitalálat! Nem bírtam türtőztetni magam és kuncogva kommentárkodtam. Egyszerűen ordított a helyzet beszólásért! Főleg, ha a nőnél volt az ész, miként mentse ki a fagyhalálból. Teljesen egyértelmű nálam minden pont, amit rögtön be is kívántam bizonyítani. Hevesen elmutogattam Maki chan-nak várjon meg, majd lapos kúszással, bokorról bokorra megközelítettem gyanútlan áldozataim. Eredeti terv szerint, csak négykézláb oda settenkedtem volna, aztán győzelmet sikítva elfutok, de addig másztam, míg a gerlepár visszafeküdt a plédre, ezzel megsemmisítve szép tervemet. Szerencsétlen fejem, meg ott maradt tanácstalanul lapítva a bokorban. Ebben a felsült percben reménytelin pillantottam hátra Maki chan-ra, aki mit ne mondjak, remekül mulatott a befuccsolt tervemen. Az árulásától elöntött a hajszínemnek megfeleltethető köd, amitől még elszántabb lelkesedés kerített hatalmába. Innentől fogva, ha törik, ha szakad, elszedem azt a pokrócot! Már tudtam is hogyan! Volt bőven gally, ág, falevél, amit magamra aggathattam. Kicsikét összeborzoltam hajamat, bepiszkoltam ruhámat és rögtön kész volt a mocsári szellem lány! Némi halálhörgéssel kimásztam a bokorból, amolyan körös fokozatban, aztán össze-vissza tekeregve csámpáztam szerelmeskedő párhoz, hogy rájuk csepegtetve némi szökőkút vizet kergessem őket sikító és menekülő frászba. Bingó! Elsöprő sikert arattam! Hőscincér páros sápadtan egymásba kapaszkodva oldott kereket.
-Tádá~! Nem fagyunk meg! Fantasztikus vagyok, ugye..ugye...ugye-ugye?-
Lengettem széles vigyorral hátra hagyott pokrócunkat. Valahogy jelezni kellett tiszta a terep, meg jöjjön oda. Legalábbis én kapásból körbe kanyarítottam az anyagot. Ha melegedni kíván fáradjon közelembe. Közelembe, ami azt jelenti egy légtérbe zárva. Na, ettől ne terüljek ki orrvérezve! Már éreztem fejbe szökött minden vérem és csak arra vár kitörhessen. Persze, nem engedtem utat a menekülésnek. Szegény Maki chan, ne fázzon meg, mert lecsaptak rám a képzelgések. Vettem egy nagy levegőt és széttárva karomat villogtattam jelzést, hogy oda befurakodhat. Nem ragaszkodtam hozzá! Félre értések ne essenek! Részemről visszautasíthatta az ajánlatot. Lehet, jobban járnék vele. Amilyen perverz...
-Nesze! DE! Nincs tapizás, meg ilyen perverz sunnyogás!-
Bűvöltem erősen a földet. Be se lepődnék, ha erre valami kedves csipkelődéssel válaszolna. Tipikusan Maki chan-os lenne. Pedig, most tényleg jó fej próbálok lenni.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Szer. Nov. 30, 2011 4:07 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Nem kellett sok ahhoz, hogy atombomba robbanjon elmémben. Jókedvem olyan hirtelen fagyott képemre, ahogy azt ábrázolni szokták a mangák hasábjain. Alig bírtam magamban tartani azt az elsöprő erőt, melyet már komoly műszaki berendezésekkel sem tudtak volna megmérni a tudósok. Aláztam Einstein minden elméletét, és be is inthettem Edison-nak, amiért gondolati síkon nagyobbat alkottam, mint valaha. Romba döntve minden agytröszt eddigi sikereit váltott képem rákvörösre, ahogy egyre jobban felgyülemlett lufiként hatalmasodó arcberendezésemben a vérözön. Mintha egy hörcsög tömte volna két pofára, színültig céklával a képét, összeszorított szájjal motyogtam valami érthetetlent, és megfontolatlant, amit még jómagam sem tudtam volna elemezni. Csak annyi volt a biztos, hogy ezért még bűnkeservesen meg fog lakolni ez a lila boszorkány. Gondolom érezte vesztét, ezért mászott ki olyan lendülettel a kútból, hogy kettőt sem tudtam közben pislogni. Viszont dühöm egyre csillapodott, ahogy erőt vettem magamon, és én is utána indultam. Valami eszméletlen módon igyekeztem feltűnés nélkül köddé válni a környékről, közben pedig szorgalmasan csavargattam pólómból és nadrágomból a víztömeget. Egy őrült pillanatban úgy döntöttem, hogy leveszem felsőmet és úgy győzöm meg a vízcseppek hadát, locsolják meg a száradó füvet alattam. Ahogy el voltam foglalva saját problémáimmal, hirtelen újra hallottam Amaya dünnyögését, aztán a képembe kaptam fullcap-emet, amitől rendesen meglepődtem. Jó, nem számítottam rá, na... Ámbár úgy tűnt, túl sok adósság gyűlik ki a szörnyeteg nő számlájára, amit már nem tudok hova felvésni. Nem tudtam, merre lohol, csak ráhagytam az egészet.
Most fontosabb volt az, hogy az egyik bokor mögött rejtőzködve nagyjából kicsavargassam a ruháimból a maradék vizet. Nem zavartatva magamat lassan körbenéztem, s mivel a közelemben csak egy idős nagymamát láttam a padon ücsörögve, ezért vállat rántva kigomboltam a nadrágomat is. Feszítve egy szál bokszerban mondtam el egy imát a Napnak, csak süssön továbbra is ilyen fényesen, hiszen minél előbb meg akarok száradni. Ahogy nyugodtan átváltottam centrifuga módba, hirtelen nevetgélő lánykák hangját hallottam, amit nem tudtam hova tenni. Érdeklődő tekintettel konstatáltam a föld környékén, aztán óvatos mozdulattal elfordítottam magam mögé pillantásomat. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy iskolai egyenruhába bújtatott, kaján vigyorú kislányok mutogatnak felém, és jókat nevetnek, amitől hirtelen zavarba jöttem. Olyan gepárd sebességgel vágtam előre fejemet, és tipródtam azon, miként nyelne el a föld, hogy majdnem elbuktam az előttem szanaszét elhányt cipőimben. Totális megsemmisülésem jeleként pedig katonákat megszégyenítő mutatványra kényszerültem; hasast ugrottam a legközelebbi bokorba. Nagyobb gyökeret már úgysem tudtam volna gyártani magamból, már csak egy-két faággal kéne a levegőben csapkodnom, és a bolhapiacon simán eladható lennék ruszki vérsólyomnak. Elmémben eközben pedig csak két szó pörgött olyan erővel, mint a mosógép dobtárcsája, az pedig nem volt más, mint a nemes egyszerű „bassza meg”. Kellemetlen helyzetbe hozásból kitűnő osztályzatokat vágnának be az ellenőrzőmbe, az tény, ám amit mindeközben Amaya művelt überelhetetlen volt...
Megbújva a sövényes alatt néztem végig az egész jelenetét, amitől olyan hatású sokkot kaptam, hogy már az sem érdekelt volna, ha egy mókus lopja el Adidas felsőmet. Csak lestem ki a fejemből, és már azt is megbántam, hogy egyáltalán szóba álltam ezzel az idióta nőszeméllyel. Teljesen kiakadva másztam ki a zöldségből, amikor már úgy véltem a lányok is feladták nagy terveiket, és odébb topogtak. Hajamat fogva dünnyögtem hadarva mondandómat, és nem győztem a fejemet rázni. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy boszorkány királynő is köreimbe csapódjon, aki olyan büszkeséggel lengette maga körül a pokrócot, hogy legszívesebben fejbe nyomtam volna.
- Most komolyan elvárod tőlem, hogy megdicsérjelek, amiért elloptad mások tulajdonát?! Akkora gyökér vagy!
Rángatózott szemem intenzíven, és kimerülhetetlen erővel jártattam mindkét kezemet magam előtt. Nem akartam kiselőadást tartani arról, mi is valójában az elfogadott erkölcsi norma, hiszen akinek eddig nem sikerült az agyába beleverni, annak ezek után sem fog menni. De azért eléggé lesújtóan érintett Amaya viselkedése. Nem épp egy tizenévesre valló mozzanat volt. Mindegy, inkább meg sem szólalok.
- Hagyjuk a fenébe, én nem leszek a bűntársad...
Morogtam magam előtt és felkaptam a cuccaimat a földről. Vizes zoknimat és pólómat a hátamra csaptam, majd gyors mozdulattal belebújtam a cipőmbe, és elindultam... valamerre. Egyelőre nem tudtam hova is megyünk pontosan, csak az volt a biztos rá se akarok nézni erre a bűnözőre. Pláne haragudhattam rá azért is, amiért a méreteimmel cikizett. Olyan szívesen benyögtem volna neki, hogy akkor mondjon véleményt, ha látott is valamit... de ennél sokkal többre tartom magam. Rossz fényt vetne rám, ha ilyen degenerált beszólásokkal menőznék, csak mert én legyek a valaki. Amúgy sem értem, miért akadt ki azon, hogy megemlítettem vizes a pólója... hát tényleg az volt! És igen, átlátszott... most akkor nekem is vissza kellett volna vágni, hogy neki meg aztán főleg nem kéne a méretekkel cukkolnia...
Kisvártatva olyan vihar támadt, hogy azt éreztem a salakanyagom is belém fagy, de tűrnöm kellett. Ám látványosan vacogtam, hiába sóhajtoztam nagyokat, hogy tereljem a gyanút. Hiába öltöztem volna fel, a ruha a vállamon már jégkockára fagyott, így cselekednem kellett. Azért nem kéne valami ágybadöntő betegséget bekapnom. Hirtelen megálltam, és megfordultam. Mogorva tekintettel megnéztem Amaya-t aztán határozott mozdulattal mellette teremtem és akár akarta, akár nem, de bekucorodtam mellé a pokróc alá. Gőgösen indultam meg aztán, mereven előre szegezett fejjel.
- Akkor is huligán vagy.
Jegyeztem meg magamnak az orrom alatt, és még közelebb léptem hozzá. Már már egymáshoz ért karom Amaya vállával. Nem is gondoltam volna, hogy egy lánynak ilyen puha bőre van. Elég érdekes...

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Hétf. Dec. 19, 2011 6:35 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Be nem bírtam azonosítani, mi lelte Maki „verhetetlen igazságüldöző” chan-t. Ez egy pokróc! Érted? Egyszerű, hétköznapi, aprópénzért vásárolható anyag! Istennek se értettem mit kell fennakadni ennyire a témán, el merészeltem venni. Annak a párnak semmi szüksége nem volt rá. Máshol is kényelmesen tudnak egymásba gabalyodni. Ha még bankot rabolok megértem mire fel hisztizik ekkora látványossággal, mert akkor én hisztiztem volna neki, hisztizzen nekem mit merészeltem végre hajtani, de könyörgöm ez még mindig CSAK egy POKRÓC! Hihetetlen, legyökerez, emiatt! Tudja mit! Tegye! Nem érdekel! Kap egy fordulj fel grimaszolást, nyelvnyújtást, szemhéj húzgálást és beintést, aztán fagyjon meg! Sose hittem volna ekkora unalmas kocka fog belőle válni, aki még egy POKRÓC elvételt is, hóhér általi halállal büntetne. Adjon fel a zsaruknak! Mit érdekel engem. Legalább én nem fogok megfagyni, vele ellentétben. Fini melegbe vagyok burkolózva. Nem süvít be a szél. Nem lesznek jégcsapok a formás hátsómon, amit még mindig simán el tudnék képzelni egy Axe, Old spice reklámban. Na ácsi! Nem is magamnál tartok! Fene essen belé, hogy ennyire jól néz ki! Hátulról! Kizárólag hátulról imponáló. A feje belezavar az összhatásba, sőt teljesen szétbarmolja. Ugyan ki akarna egy nyávogó kockával összeszűrni a levet. Aki nem ismeri, biztosan elvégre jó a kasznija.
-ÁH! Már megint mire gondolok?!-
Visítottam fel hangosabban, mint hittem és nyilvánvalóbban, mint terveztem. Az én gondolataim között csak a néma őrület szerepelt. Vagyis, csak fejben üvölteném le saját magamat, miközben kezemmel hajamat tépve bosszankodnék, mennyire logikátlan így vélekem Maki „tökéletesen töketlen” chan-ról. Ellent mond az összes érvemnek ne, hangsúlyozom NE pozitív irányban kezdjem dícsérgetni. Ugyan mi plusz jel van rajta a pimasz mosolyán, vidáman csillogó szemén, kellően kidolgozott testén, modell magasságán, lenyűgöző intelligenciáján kívül? Az, hogy idegesítő, beképzelt, számítógép alkatrész megszállott és a google-t fogja feleségül venni wikipedia atya segédletével! Hagyjuk már lógva! Nem igaz már vele foglaltoskodom!
-Ne nézzé, tévézzé!-
Fejeztem be újabb rohammal séróm borzolását, miután érdekesen sandítottak hátra, mégis miféle veszettség talált rám. Igen, feltűnően csináltam, és? Nem kell vele foglalkozni. Eddig remekül űzte a kizárást. Azt se értem minek megyek utána. Mondhatom csodálatos látvány lehet, ahogy egy pokróc sétál a viharos, dermesztő szélben flangáló pasas után. Most, komolyan annyira faszagyerek nem jegesedik frigóvá ebben az időben? Nem normális. Esküszöm nincs ki mind a négy kereke, ha egyáltalán volt neki egyetlen egy is. Nem az én bajom. Én hoztam pokrócot! Ő nem élt a lehetőséggel. Vagy, elhamarkodtam ezt a kijelentést? Határozottan megálltak, bámulnak és kezdek kicsikét beijedni, most mégis mi van. Büdös lennék? Elfelejtette hova megy? Meglátott egy Panasonic hirdetést? Egyik se! Teljes biztossággal állíthatom engem látott meg. Igen, rám bambult, de nem ám, Amaya-t a kedves lányt figyelte, aki hozott neki plédet. Ő Amaya-t látta az ingyen fűtőtestet! Hogy most mennyire utálom, mert akartom ellenére befurakodott az előmelegített zugomba. Így már könnyű! Ráadásul úgy sugározta a mínusz fokokat, hiába nem ért hozzám, hideg rázott a zaklatástól. Ettől, még tagadhatatlan elégedett voltam. Lám, tessék! A nő mindig győzedelmeskedék.
-Á-ááááá! Életmentő huligán! És egyszerű köszönöm is megtette volna…-
Na, most ki a gyökér, tüdőGyuszi? Vigyorogtam elégedetten néhány másodpercig, mert utána leesett mennyire közel van hozzám és ez cikibb, mint hittem. Már nem, csak azt képzelhetik a kislány fut a fiú után, jaj, de szánalom! Azt hallani se akarom, milyen cuki gyerek szerelmi jelenet! Hanem maradjunk a két elfajzott perverz tini sonkás szendvicsként barangol egymás mellett, mert eltévedtek a love hotelekhez vezető úton. Ezt az égést! Amúgy ez a hotel ötlet nem is rossz. Okés, kicsit félre érthetően hangzik és pont kockabökivel, de ott van radiátor, ingyen fürdő, frotír törölköző és pamut köntös. Vonzó ajánlat! Nagyon vonzó ajánlat és azt senkinek se kell tudnia, nem azért leszünk szobában, amiért a legtöbben szobára mennek, csak száradni akarunk, aztán olyan gyorsan tününk el, ahogy az nagykönyvekben meg van írva és soha, de soha nem beszélünk róla, merre jártunk, mit nem csináltunk! Most rengeteget gondolkozok ezen, végletekig bonyolítva a helyzetet, ami még meg se született. Előbb kéne a technikai zseni véleménye…
-Javaslat!- Tartottam fel a kezemet jelentkezést szimulálva. Érzékeltem vörösödik a képem. Még se kávéra akartam hívni, nem, mintha bárhová akartam volna, de kezdtem megfagyni és így nem maradhattunk. Az a sok csili-vili szerelmi hotel, meg pont az orrunk előtt volt. Ezt a mázlista pechet.
–Menjünk be egybe! Ketten, csak összedobjuk a szoba árát. Eszedbe se jusson félre értelmezni, de idekint még egy méter és kékre változik a hajam is. Fedett helyen lennénk, amíg megszáradunk, aztán csendesen haza mehetünk…-
Motyogtam nagyon kitartóan a kristályosra jegesedett nózim alatt. Oda nem néztem volna, erre mit reagál. Mondjuk, mit lehetne? Én valószínűleg elkerekedett „menj a pokolba, te állat” fejjel próbálkoznék menekülni, miután észhez térnék a szöveg okozta sokkból. Esetleg egyszerűen képen röhögném. Na, remélem ezt nem fogja tenni. Okés, hogy cinkes szitu és váratlan ajánlat, amit senki se venne komolyan, de határozottan nem érezném jobban, ha még nevetgélne is. Akkor aztán kipenderítem a pokrócból és mehet szobára, akivel akar! Addig meg reagálhatna valamit. Kezd ez a hallgatás kikészíteni.
-Szóval? Mi a nagy véleményed? És melyiket válasszuk? Értenék is hozzá…-
Bámészkodásban kitartó voltam, hát még fázásban! Válaszolt, amit válaszolt, én eddig húztam! Átfagytam és meleget akartam! Fogtam magam és befordultam az első hotelba. Aminek sírköves kapuját, majd nem hasra nyalva tettem meg. Elfelejtkeztem gyakorlatilag össze vagyok kötve colostokkal. Fantasztikusan rántottam szerény személyiségem utánam és a lendülettel együtt, majd nem üveglapra zuttyantam. Szerencsére időben nyitottam ki, hogy két sor bukdácsolás után arrébb tuszkolhassam a rám tapadó Maki chan-t. Fránya összezártság! Mondjuk, így legalább elhitték tényleg közünk van egymáshoz. Remek! Igazán remek. Már, csak a lámpalázamtól kéne eredményesen szabadulni. Idegenek előtt, hihetetlen szégyenlős kislányként bírtam viselkedni. Ez a helyzet mi másban különbözött volna? Semmiben. Még a pulthoz se értünk, éreztem urrá lesz rajtam ez a kor. Szinte bemásztam szájber gyerek háta mögé és onnan kukucskáltam ijedt szemekkel.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Csüt. Dec. 22, 2011 3:52 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Nem volt kellemetlen Amaya-chan mellé húzódni. A menetelés közben pedig egyre több apró dolgot megfigyelhettem, teljesen véletlenül. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen finom illata van, nem tudtam ugyan mitől, de igazán kellemes volt. Lehet valami parfüm is besegített, hogy édeskés, virágillatú legyen, de nem is számított nagyon. Az volt a lényeg, hogy tetszett. Meg aztán ahogy néha-néha rásandítottam az is feltűnt, hogy iszonyú sötét szempillái vannak, ami csak úgy suhogtak végig szemein, mikor pislogott. Aztán lehet, mert fürdött egyet, de kellőképp ki volt pirulva, és a lilás haja alatt megbújva tényleg olyan volt, akár egy porcelánbaba. Ekkor világosítottam föl magamat arról a tényről, mutassa is bármennyire keménynek magát, alapjáraton egy tök cuki csaj. Lehet nagyon nem kéne ennyit hallgatnom, mert ilyen hülyeségeken kattog csak az agyam, de a tény az tény, én meg eddig sem titkoltam nagyon, hogy ne tetszene nekem Amaya, csak egyszerűen nem úgy alakult még a beszélgetés. Mondjuk az sem biztos, hogy egyértelműen ki is jelenteném neki. Az flörtölgetésem pedig eddig süket fülekre talált, vagy puszta bunkóságnak hitte, ezért egy ideig jegelem is a témát.
Apropó jegelés. Valami ehhez kapcsolódó témát feszegetett. Azaz jéggé fagyott, minek után rákérdezett arra, mit szólnék, ha az előttünk villogó Love Hotel-ban szállnánk meg legalább addig, míg csontszárazra meg nem száradunk. Bírom, mikor ennyire meg akarja magyarázni a dolgokat. Természetes, ha ezek után rosszra gondolok, de nem akartam nagy dobra verni, maximum csak később cukkolni vele. De ennyi szabadkozás után, pláne csak vigyorogni tudok szemöldök vonogatva. Bár abban is biztos voltam, hogyha még valami be is nyögnék neki, tuti oldalba könyökölne, az pedig fáj, így nincs kedvem átélni. Úgyhogy ügyes, okos nagyfiúként csak próbáltam magamba fojtani jókedvemet és felpillantottam az épületekre. Igazából egyből rábólintottam volna, de gondoltam ne legyek ennyire átlátszó. Átéreztem Amaya-chan nyomorát, mert én is istentelenül fáztam, éppen ezért nem is akartam sokat játszani a vacillálást.
Sokat járt Love Hotel-ben személyem meg hogy a frászba ne tudná, melyiket válassza. Ugyan, nekem ilyenre sosem volt szükségem, és ezt nem azért mondom, mert meg vagyok már rontva, vagy sem. Csak egyszerűen nem volt ingerem arra, hogy egy körhintán, vagy esetleg kikötözve romantikázzak partneremmel. Na meg aztán nagy csajozós híremben állok amúgy is, pont ilyenekre költeném a pénzemet. Igen, nagyon ironikus vagyok magammal szemben, de hát ez van, Sprite. És ha már itt tartok, jól is esne egy finom üdítő, mert kezd kiszáradni a torkom. A franc essen bele, hogy az bezzeg szárad. A vállamra terített póló meg felvéve a testem formáját a hátamra fagyott. Kell ennél szebb is, mint ázott kutyaként baktatva egy szerelmi fészek felé? Úgy tűnik a mi duónk már csak ilyen defektes... Mindenesetre hamarosan döntésre jutottam, hogy bele megyek az egyességbe. Így tehát bólintottam egy jó nagyot és random ráböktem a legközelebbi rózsaszínre vakolt csodára.
Katonás menetelésünk közepette, meg majdnem terültem egyet a földön, Amayának hála, aki nem tudom milyen göcstörtbe lépett bele, de a meglepetés erejével alig tudtam megtartani az egyensúlyomat. Ráadásul ellökött magától, még megragadni sem tudtam volna a karját, ha esetleg arra kerülne sor, esetleg közelebbi ismeretségbe akar kerülni a kőpadlóval. Kívülállóként pedig biztos jókat szórakoztak rólunk, ugyanis a recepciónál ücsörgő ázsiai Barbie kikerekedett szemekkel nézett rajtunk végig. Ha nem lenne gázabb a helyzetem, Amaya még játszotta a kislányos zavarát, és hátam mögé bújva böködött, hogy én intézzem el a bejelentkezést. Már megint én. Az árvaházban is engem lökdösött oda, aztán meg kegyetlenül lelocsolt. Vajon most mit fog dicséretként tenni? Esetleg leszúr a közeli rózsabokorral, vagy mi a frászkarika? De mindegy, majd én is tőrt rántok, aztán lesz majd kard ki kard! Mondjuk ennél gázabbak már úgysem lehetnénk.
- Igen, akkor egy napra szeretnék kivenni szobát... Hogy érti azt, hogy milyen jellegűt? A lehető legegyszerűbbet, ha lehet! Nem, nem kell se pezsgő, se semmi... k-kérem értse már meg, hogy ilyenre nincsen pénzem. Áh, na köszönöm!
Fogtam a fejemet. Lassan már én is belepirultam, milyen lehetőségekkel szolgál egy ilyen „intézmény”. Olyan dolgokat sorolt fel, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Meg tudnám mi a francnak akart beszervezni egy harmadik személyt. Oké, nem hibáztatom, ez a szerencsétlen nő tényleg azt hiszi, hogy szexelni jöttünk ide. Pedig nagyon nem! De ha meg benyögtem volna neki, hogy áh bocsesz csajszi, de csak arra kell a kibaszott szoba, hogy melegedjünk, akkor meg úgy kivágtak volna, mint azt a bizonyos macskát szarni. Az meg nagyon nem lenne okés dolog. Plusz kezdett sötétedni is, a fenének sem lenne kedve kint mászkálni egy szál semmiben. Nem mellesleg azt sem akartam, hogy Amaya tényleg megfázzon. Igen, mert nem vagyok annyira öntelt, hogy mindig csak magamra gondoljak, vágod?
Miután megkaptam a kellő okítást, és útbaigazítást, böktem egyet a lift irányába és belöködtem óvatosan Amayát is. Olyan volt az egész szitu, mint valami rossz vígjáték. Lágy zene szólt a liftben, ami ki volt rakva tükrökkel, így egyre letargikus érzésem volt.
- Úristen de gázul nézek ki... egész végig ilyen ábrázattal képes voltam kint mászkálni?!
Fordultak ikszbe szemeim, és a lehető leggyorsabb sebességgel léptem közelebb a tükrökhöz, és próbáltam csutakos, gusztustalanra göndörödött, félszáraz hajamat legalább oldalra fésülni ujjaim segítségével. Az eredmény egyre pocsékabb lett, így csak lemondó sóhajokkal vállat vontam, és kiegyenesedve léptünk ki a liftből. A kulcson fityegő számot meg előkotortam és miután kiszúrtam a szobaszámot előre engedtem a kis hölgyeményt.
Villanykapcsolás után pedig majdnem kiugrottak a szemeim, olyan gusztusosan egyszerű volt a szoba. Nem is értem az embereket, minek igénylik, ha középkori kínzóeszközökön akarnak dolgokat csinálni. Vagyis lehet én vagyok elfogult, de például egy ilyen kellemes szobában jobban hangulatba tudnék jönni, mint egy vágódeszkán kifeszítve. Jó, ez csak az én véleményem, a többiek, meg lehet máshogy látják. Mindenesetre pozitívan csalódtam, hiszen nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kaliberű szobát kapunk a maradék pénzünkön. Hirtelen eszembe is jutott, mi van hogyha sandít valami a dologban? De az ajtóra függesztett prospektusban is csak annyi állt, hogy a jakuzziért és a tévézésért kell külön pénzt fizetni. Azért sajnálom, hogy legalább egy zenecsatornát nem bőgethettem volna a háttérben. Mindegy, igazából legalább tudok nyugisan dumálgatni ezzel a szeleburdi lánnyal.
Nem zavartatva magamat első utam a mosdó irányába vezetett, ami annyiból állt, hogy egy elhúzható, hozzáteszem átlátszó(!) üveges ajtó választotta el a szobától. Így azért kicsit cinkes lesz, ha ott lesz dolgunk, de mindegy... majd másfelé nézelődünk, vagy nem tudom. Ahogy kiteregettem a cuccomat, nem zavartatva magamat a magamon hagyott maradék nadrágot és alsót is ledobtam. Kissé tanácstalan voltam, mert először nem láttam merre van a zuhanyzóköpeny, amit magamra tudnék húzni. Így tehát fordultam párat, és illegettem magamat, mire felviduló arccal megtaláltam azt. Hirtelen pedig Amaya irányába néztem, miközben megkötöttem derekamon az övet. Kissé modortalan voltam, de ami történt megtörtént. Csak nem esik össze mert látott meztelenül. Ha pedig igen, tuti van a közelben szárazon maradt telefon. Azért a kellemetlen, kínos csendet elhessegetve kiléptem a mosdóból és lehuppantam az ágy melletti kis kanapéra.
- Neked hogy tetszik? Ha engem kérdezel, szerintem tök király!
Néztem végig a szobán fülig érő vigyorral.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Kedd Jan. 10, 2012 7:53 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Elsüllyedtem volna szégyenemben, hogy lehetek képes az egészet netkukacra hagyni. Komolyan úgy lapítottam, mint aki főben járó bűnt követ el és hagyja az egész balhét szerencsétlen másik fél vigye el. Most szépen bokán rúgnám magam! Igen is illett volna normálisan viselkedjek, legalább egy kicsikét, de egyszerűen beszippantott a lámpaláz és totálisan leblokkoltam. Álltam, akár az elrontott faszent. Az egész helyzet, pedig csak romlott a lifttel. Komolyan sírhatnékot kaptam ettől a zenétől, meg a látványtól mindenhol ott vagyok. Nem kapnak sikítófrászt az ide tévedők? Mármint, értitek! Bejössz egy eldugott hotelba, hogy kiéld bizonyos szükségleteid, ami alapból kicsit gázos, erre még mindenhol tükörben látod magad. Mi ez? Valami bűntudat növelő cucc? Nálam működne. Már most sikítós zavarban kalapál a szívem, pedig beszámíthatóságom minden szikrájával állíthatom, kizárólag melegedni támadunk be egy szobát és semmi más nem jutott eszembe, eddig a pillanatig.
-Ne nyafogj már. Nem ismer senki. Különben sem olyan vészes. Göndör bárány haj se áll rosszul.-
Dünnyögtem hihetetlen lelkesedéssel, micsoda pánikot zavar le, mert elázott a csodálatosan férfias hajkoronája. Néha, tényleg rosszabbak tudnak lenni egy nőnél. Én konkrétan bele se néztem a tükörbe. Lehet, igénytelenség vagy micsoda, de jobb a lelki békesség. Még a végén sikítva törném be az összeset Lady Gaga-t üvöltve. Nem, köszi! Ma ezt a részét kihagynám. Majd kezdek valamit a fantörpikus kinézetemmel a szobában, ha már érezni fogom a lábujjaimat. Előbb melegedjek fel, aztán ráérek sokkot kapni, milyen borzalmasan festek. Apropó frászkarika begyűjtés! Hamar elkönyvelhettem egyet, mert döbbentesen szép szobát kaptunk. Minden tiszta modern, elegáns volt és semmi hányinger keltő giccs, vagy romantikus bizgentyűk tömkelege. Nem gyengén jól festett. Úgy tátottam a szám, azt hittem leér a recepcióig. Ez igen! Kénytelen voltam grimasszal is mutatni, micsoda kellemes meglepetésként ért a berendezés. Egész elvarázsolt kastélyban kezdtem érezni magam. Az előbb még jéggé fagytam a szürke utcán, szenesre égtem a feltápolt szájú csini hölgyikés recepción, aztán lelkiismeret furdalásom lett a liftben és most ez az egyszerű, de nagyszerű szoba. Meg tudnám szokni ezt a környezetet. Kicsit bökdösi a szemem ez a szerelmi tűzvörös kiegészítő, de azt leszámítva nagyon otthonos. Cseppet se generálta robbanásig a kínos zavarodottságom. Inkább arra ösztönzött felszabadultan pattanva egyet támadjam be az ágyat és, mint valami pisis hülye gyerek terüljek ki rajta. Ott rugóztam széles mosollyal. Komolyan úgy festettem, akár a hugyos kölyök, aki élvezi szülei ágyán pattogva tesztelheti a matrac tűrő képességét.
Kit érdekel! Jól esett! Hálozatguru úgy is félre vonult a fürdőszobába, amire nem mellékesen teljes belátás nyílt. Azért kicsike perverzitás szorult tervezőbrigád kobakjába, hogy átlátszó üveges ajtó választotta el az egész fürdőt. Most nem azért, de kicsit kukkolónak érzem magam, itt fetrengek egy bazi nagy ágyon, miközben telibe kapom azt a látképet, pucér hátsós colostok forgolódik előttem. Nyugalom, nem lesznek rémálmaim! Cseppet se volt rossz a látvány. Sőt, ha nem lennék beszari, tuti szemrebbenés nélkül végignézem a műsort. Viszont nem vagyok, ilyen bátor leskelődő, amint leesett teljes lelki nyugalomban bámulom az ingyen vetkőző csatornát, máris torok köszörülve vetődtem át az ágy másik oldalára, meg köbö le is róla. Kissé elfelejtettem, ne vergődjek, szóval annak rendje és módja szerint pattantam földre. Győzelmi zászlóként kiterülve a parkettán nyöszörögtem, mert hékás, nem kellemes pofával kemény felületre vágódni.
-Nagyon formás…mármint tiszta hangulatos. Kellemesen csalódtam. Bevallom valami habos-babos piros ámokfutásra számítottam, amitől egymást letaposva futunk budira…-
Kászálódtam fel, mert kezdett kissé érdekes látvány lenni, földön, na meg pokrócon fetrengek. Azért a hajléktalanságnak is van határa. Tényleg, ápolatlanság! Nem ártana, ha lassan, de biztosan én is kezeskednék a kinézetemről. Legalább kicsikét emberire szabhattam volna a külsőmet. Biztos akad némi kencefice a fürdőben, amit elhasználhatok. Legalábbis gondolom.
-Na, most rajtam a sor. Felfedezem a fürdőt. Meg kéne szabadulnom az iszapszörny külsőmtől…Vannak bent használható dolgok? Tusfürdő vagy valami? -
Fordultam hátra gugli barátomhoz, hátha szolgáltat némi közönség segítséggel, mire számítsak nagyjából. Oké, nem várom el teljesen felszerelt a rendszer, vagy elektróda kívülről vágja mi található benne, csak na. Akkor eleve úgy állok a dolgokhoz, nem rendezek aromaterápiás fürdőzést, bár benyitva egy-két szekrénybe nem álltam messze ettől az igazságtól. Gyertyától kezdve mindenféle habfürdőig meg életemben nem láttam cuccig volt ott minden kutyafüle.
-Te nem akarsz fürdeni? Van egy halom cucc hozzá!- Paff, valahogy így csapott fejbe, incipincit félreérthető volt az invitálás. Ijedtemben még valami gyöngyös cuccot le is ejtettem a csempére, amit asszem órák hosszáig szedegethetek összefelé. –Mármint utánam…persze…hogy máshogy gondoltam volna.-
Magyaráztam lelkesedésem tetőfokán, ahogy szedegettem azokat az átkozott vackokat. Ha így haladtam nem, hogy víz közelébe nem jutok, de még a fürdőt se hagyom el élve. Vigye el a franc! Mérgemben hagytam az egészet megpusztulni a földön. Összekapargatom őket később. Most, csak ki akartam terülni abban a hatalmas kádban és leáztatni magamról fél park növényzetét. Arra a pár percre, csak feltalálja magát szájber gyerek. Jaj, igen! Valahogy kezdett idegeimre menni, bőszen hallgatunk, megint.
-Maki chan! Veled mi van mostanában? Hogy kerültél a negyedik osztaghoz? Hány éve is, hogy nem beszéltünk?-
Nagyon szépre szabott kezdeményezés egy beszélgetésre, de héjkás, tényleg jó ideje nem álltunk szóba egymással. Fogalmam sincs mi történt vele, amióta törpeségből felcseperedtünk. Kezdett érdekelni miféle sárkányszabadítós meséken ment keresztül. Addig telt az idő. Jobban megismertem és nem azon járattam az agyam egy átkozott üvegfal mögött dekkol, miközben kádban áztatom a virgácsaimat.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Pént. Jan. 20, 2012 8:15 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Bőszen törölgettem hajamat, és egy jól irányzott fejmozdítással adtam -remélem- tudtára Amaya-channak, biztosan talál magának való fürdővackot. Nem volt semmi kedvem ahhoz, hogy teljesen a feje tetejére állítsam a szekrény tartalmát, csak szimplán beleszagoltam az első kezembe kerülő tusfürdős palackba. Megnyugvásomat aztán igazoltam egy széles mosollyal, aztán jött, aminek jönnie kellett, azaz a testem bebugyolálgatása. A többit pedig mindenki tudhatja. Most pedig visszatértem a jelen helyzetembe, miszerint próbálkoztam a száradás ominózus műveletsorával. Beleszenvedve magamat az ágy mellett heverő díványszerűségbe helyezkedtem kényelmesen, aztán kínomban a fejemre húztam a köntös kapucniját. Kissé úgy éreztem magam, mint valami híres bokszoló, főleg mikor előrehajoltam, és kezeimet a lábaimra támasztottam. Mint aki épp arra készül, hogy élete legfontosabb meccsén kiüsse az ellenfelét. Vicces szitu, de eléggé unatkoztam. A szobát körbelestem, a tévét nem kapcsolhattuk be, mert ugyan kinek van kedve a fölösleges fizetéshez? Így tehát egy darabig szemeztem meztelen lábfejeimmel, meg dobogtam valami ütemet velük, mikor hirtelen felkaptam fejemet lila boszi furcsára sikeredett kérdésére. Mint valami ürge, úgy kukkantottam ki a csuklyám alól. Nem volt róla fogalmam vajon miért jöttek zavarba, vagy látták kaján vigyoromat, ami hozzáteszem, nem mellékesen teljesen tudatomon kívül jelent meg arcomon, vagy pedig csak szimplán túlreagálják az előbb elhangzottakat. Hát persze, hogy nem fordulna meg egy egészséges, fiatal férfi fejében az, hogy a számára igen szemrevaló hölgybarátjával fürdőzzön egy helyiségben, egy kádban ücsörögve. Ugyan, ez teljesen szürreális. Maga az evolúció, és az emberi lét teljes kiforgatása! Sejtésem sincs arról, ki lehet olyan mocsadék, gerinctelen perverz állat, aki ilyenekről fantáziálgasson. Mert én, hogy nem, az is fix! Na persze...
De mivel láttam Vattaboglya arcán, hogy pirul, mint a serpenyőben hagyott marhahús, így nem foglalkoztam azzal, megint belekössek, csak szimplán hagytam, hogy lenyugodjon, na meg én is üzemképesre vágjam magamat:
- Majd utána, ja... Bár én csak egy gyors zuhanyt teszek.
Jól nézne ki, elkezdenék lubickolni a habok között. Egy az, hogy gáz, ha egy pacák több ideig áztatja a valagát, mint egy nő, meg különben is! Majd azt az időt pont a hónaljam fényesre súrolásával akarom eltölteni, minthogy Amaya társaságát élvezhessem. Ezen gondolatszál tovább fonogatása közben jutottam el odáig gondolati síkon, hogy fogalmam sem volt arról, mennyi az idő, meddig leszünk így „összezárva”, és meddig bírom ki, hogy ne nézzek el a teljesen átlátszó választófal irányába, mely mögött a tökéletes testű hölgyemény tisztálkodott. Mint már mondottam, nem vagyok perverz, ezért nem juthattak eszembe olyan ideálok, mint például sellőként kiemelkedő, pucér női idomok, vagy ilyesmi. Tehát még mielőtt megverne a sors, és elkezdene patakokban folyni orromból a vér, ismét eltemetem tekintetemet a kapucnim alatt. Sajnálom, amiért nem gondolkodtam előre. Ha lett volna annyi eszem, elhozom magammal a GameBoy-omat! Még a telefonommal sem tudtam szenvedni, mert csutkára elázott. Mekkora pech! Gondolom egy vagyon lesz a javítása. Ettől az elképzeléstől meg csak sóhajtozni tudtam.
Mindenesetre ismét leszállt kettőnk közé a brutális csönd, amit sajnos még jómagam sem tudtam hogyan megtörni. Éljen, Maki-chan ismét beveti magát a hódítás terén! Bár kit akarok becsapni, ebben sosem voltam a legkirályabb. Egy kezemen is megtudnám számolni hány lánynak udvaroltam az elmúlt években, szégyen vagy sem, de ez van. Ellene nem tudtam tenni. Habár~... Itt volt rá a kínálkozó alkalom, csak rohadtul nem tudtam elképzelni, hogyan tegyem. Valahogy nem tudtam napirendre térni, mit tudnék kezdeni Amaya-channal. Mert lány, ez köztudott, de mint barátnő... hiszen apró borsó korunktól ismerjük egymást. Ugyan mi ez már?! Szóval volt időm arra, hogy kattogjak a dolgokon, amikor újból hallhattam visszhangzó hangját a fürdőből.
- Oda helyeztek, és ott is maradtam. Az akkori kapitány megszerettette velem azt a helyet. Ahogy meg szépen cseperedtem, mélyebben beleástam magamat a gyógyításba meg a gyógynövények világába, és ez lettem. És hallod... remek kérdés, fogalmam sincs. Az biztos, hogy iszonyat rég! Tök szarul esett, hogy egyik napról a másikra leléptél, és híredet sem hallottam...
Sóhajtottam, majd ismét a kapucnimat kezdtem el csesztetni. Nem tudok fogalmazni, pedig eszes gyereknek tartom magamat. Erre meg megint vétek egy olyan hibát, ami nem túl eredményre vezető, ha mondjuk egy olyannal társalogsz, akit X ideje nem láttál, és a legjobb barátodnak tekintetted. Be is igazolta az ismét nagy csönd feltámadása.
- Nem úgy értettem, bocs... hiányoztál, az a lényeg...
Szabadkoztam. Valójában tényleg így volt, csak ezt így kimondani... olyan... fura. Főleg ezekben a percekben, mikor annyira fel vagyok kavarva érzelmileg, hogy a fejemet sem tudom merre, hogyan, miért mozdítsam. Ha perverz lennék, szerintem már könnyűszerrel csobbantam volna Amaya mellé, hátam mögött hagyva minden cókmókomat.
- Miért tűntél el? Volt valami jelentősebb oka is, vagy csak... így hozta a sors?

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Szomb. Feb. 04, 2012 10:06 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Nem hazudok, úgy bámultam a plafonra, attól tartanék rám akar szakadni. Fenéket! Nagy hülyeség lenne ezt állítani. Nem ez volt a problémám. Konkrétan máshová nem mertem nézni. Valahogy elég abszurd látkép lenne, ha magamat kezdeném vizslatni, vagy előkapnám a lila venus borotvát valamelyik farzsebemből. Igazán szexi jelenet lenne, miközben felnőttes beszélgetést folytatunk, otthonosan lekapom a lábszőröm. Nagyon romantikus és idilli! Kár, hogy nem amerikai szerelmi vígjátékban vagyunk, ahol a csaj mindig habok között úszkálva cseveg álmai férfijával telefonon, vagy a fél lakáson keresztül üvöltözve. Közöttünk nem állt fent ennek a veszélye. Gondolom. Nem mindig tudok kiigazodni a helyzeten, hova pakolásszam Maki chan-t. Elvégre ő a kis gyerekkori bajkeverő társam! Másrészt, meg egy vadidegen. Nehéz feldolgozni ezt a kettősséget, de durván megváltoztunk. Néha úgy érzem előlről kezdünk mindent. Kézfogás, bemutatkozás, meg hasonló sületlenséget. Máskor, meg tök olyan, mint régen. Óriási kavar ez az egész. Nem tudom, minek örülnék jobban. Ha a kicsi Maki-t látnám benne, vagy a kockabökit. Az egyiket elvileg ismerem. Hupsz, ismertem. Gyakorlatilag az a srác már nem létezik. Ökörség lenne, így kezelnem szerencsétlent. Felnőtt az ég szerelmére! Nem tehetek úgy, semmi se történt. Pont ez az! Túl sok minden csörgedezett le az utolsó talink óta. Az a hatalmas űr meg ott tátog előttem. Összezavar, és képtelen vagyok dönteni. Átmásszak, vagy se? Ha megteszem, milyen úton közeledjek. Bízzam a véletlenre? Egyáltalán nyakigláb mit gondol? Nem lenne jó pofára esni. Pontosítok! Cseppet se lenne az ínyemre, ha a baklövésem miatt még ez a fura, de valamilyen kapcsolati társalgás is megszűnne közöttük. Most, hogy találkoztunk, nem szeretném, ugyanaz történjen. Nem szeretném elveszteni.
-Ezek szerint törzsi mágus lettél? Te is szoktál csörgőt rázva, tűz körül táncolni, rontás megvonást mormolni és mindenféle főzetet készíteni?-
Hát, bocsi, de most durván elképzeltem az egészet. Fűszoknyában, parázson, agresszíven hablatyoló Maki chan. Cseppet röhejes! Akartam volna se tudom behúzni a kéziféket, ne röhögjek fel vizet csapkodva. Ennyi szórakozás kijárt, mielőtt rám zúdították fekete leves barátomat. Jam, kellemetlen téma. Kapásból lefagyott rólam az öröm minden szikrája. Nekem se volt álmain ne továbbja az az időszak. Irtózatosan kicsi voltam. Buta, szeleburdi, rossz kölyök, aki semmit se fogott fel a világ bajaiból. Az okos felnőttek, meg csak fogtak és elvittek. Becsaptak! Beadtak nekem egy gyereknek totál hihető és kedveskedő történetet. Én meg szőröstől-bőröstől megkajáltam. Komolyan boldog voltam, micsoda kitüntetésben részesítenek. Elmehetek játszani az emberek világába. Játszani…persze! Annyira remek móka volt minden perce, legszívesebben sírva fakadnék.
-Ne haragudj, Maki chan! Nem akartam szó nélkül menni. Nem engedték, elköszönjek. Azt mondták, „sietnünk kell, majd köszönsz a barátodnak, ha visszajöttünk!”. Hittem nekik. Teljesen bevettem hamarosan visszajövök és mindent elmesélhetek neked.-
Elég naiv felfogás, tudom. Abban bíztam néhány napig leszek távol. Remek kiránduláson rosszalkodhatok, aztán visszajöhetek az osztagomhoz. Mekkorát tévedtem! Gyakorlatilag lepasszoltak. Mai napig nem értem, mi volt a felhajtás fő oka. Nem voltam jó gyereknek? Minek kellett siettetni az öregedésem? Nem mindegy, hogy néztem ki? Sose magyarázta el nekem senki, miért volt fontos beindítsák a korbeli változásom. Értem, hogy káros lehetett volna annál is hosszabb távon. Tudni akarták, miért nem történik a szervezetemben fejlődés. Ki akarták deríteni, miért nem vagyok hajlandó, annyi idős testébe kerülni, amennyinek kéne lennem. Ettől még megköszöntem volna, ha valaki felteszi azt a kicsike kérdést, fel akarok e nőni. Nem az zavar bepöccintették a dolgokat. Hálás vagyok, foglalkoztatta őket a sorsom. Az bánt, senkit se érdekelt a véleményem. Helyettem döntöttek el mindent. Ráadásul elszakítottak mindentől, amit ismertem.
-Negyediknél kell rólam feljegyzésnek lennie. Híres vagyok ám! Lesd meg nyugodtan. Én nem hiszem érthetően el bírnám magyarázni milyen difi volt velem.-
Most komolyan! Felét se értem az orvosi nyelvezetnek. Szót megjegyezni nem bírom, nem, hogy értsem, mit akarna jelenteni. Különben se törték agyon magukat tisztában legyek a részletekkel. Hagytam csinálják, amit akarnak és ennyivel le voltam rendezve. Most próbálkoznának be, sztetoszkópjukat dugnám fel hátsójukba! Elgem van belőlük! Köbö az összes kísérletező halálistennel tele van a hócipőm. Imát rebegtem, miután közölték leváltottak a hadnagyságról. Legalább nem kellett visszamennem a laborokba. Ott dobtam volna talpam égnek. Ha már égbekiáltásról van szó. Ideje kiaraszolnom. Még pár perc és összeaszalódom. Nem lenne valami szép látvány, ha ráncos anyókává változnék. Főleg, mert nem látom az idióta köntösöket. Már pedig nekem most eszméletlen sietős. Valamiért nagyon turbózok, hogy kimászhassak szájbergyerek színe elé. Szemtől szembe szeretném látni. Dúsztom sincs, minek, csak megyek az orrom után. Beletekerem magam az első babakék törölközőbe és azzal az idegesítő lányos zavarral a képemmel odabandukolok az ajtóhoz. Istenem, minek csinálom! Tényleg nem vagyok normális. Befusztrálom netgurut a loncsos bozontos, kivert kutya ábrázatommal.
-Vissza se kellett volna jönnöm. Nem tudom…az járt a fejemben hova máshová mehetnék? Aztán eszembe jutott, megígértem magamnak elmesélek neked mindent. Részben ezért mentem vissza Seiretei-be. –
Nem tudom miért, de ki kellett mondanom. Biztos könnyebbíteni akartam a lelkemen, vagy úgy gondoltam remek mentséget találtam. Passzolok. Abban voltam biztos szeretném, ha hallaná Maki chan. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! Nem sunnyoghattam el. Véletlennek hála találkoztunk. Az a minimum megpróbálom elmagyarázni, miért voltam olyan kedves és hagytam egyedül a legjobbnak tartott barátomat. Tényleg az volt! Komolyan ezt gondoltam róla. Másért nem, emiatt tartoztam azzal, szépségesen kiteregetem a szennyest. Nem vártam vigyorodjon el és mondja nincs semmi baj. Az kéne még! Meg merészeli tenni komolyan fejbe verném az éjjeli lámpával…
– Miután beosztottak a tizenharmadik osztagba békésen összecsináltam magam. Leesett hány év telt el. Berezeltem. Nem tudtam, milyen lettél és szóba állnál velem, ha váratlanul odaállítok eléd. Néha megpróbáltalak megkeresni. Bevallom, elég gyér próbálkozások voltak, inkább feladtam őket. Féltem, ha találkozunk, kénytelen leszek beismerni, már nem vagyunk barátok. A parám miatt jobbnak láttam megmaradni abban a kis álomban, nekem továbbra is van egy barátom, Maki chan.-
Lassan lyukat ütöttem a csempébe. Nagyon izgalmas látni való volt. Fehér volt, tele kékes pacákkal. Álmaim fürdőjének kelléke lesz! Most, bocsánat, de brutálisan zavarban lubickoltam. Bebújtam volna a függöny mögé, vagy az ágy alá. Nem volt erősségem a nagy lelkifröccs adagolás. Hát, még a felismerés! Lassan, de biztosan sikerült kiderítem azt az apró tényt egy szál törölközőben sokkolom szerencsétlen hálózat szörfözőt. Kerek perec megmondom. Halk „bassza meg!” fogalmazódott meg fejemben. Persze, kívűlről csak annyi látszódott paradicsom vörös fejjel takarom el magam kezeimmel. Baromi nagy segítség! Csillagos ötös megoldás! Hatalmas piros pont az ellenőrzőmbe!
-Öhm…Maki chan! Ho-hol vannak a köntösök?-
Makogtam ám, de rendesen. Beakadt a lemezkém és úgy elvesztem a nagy büdös beszélgetésben, mint a huzat! Próbáltam ajtófélfa fedezékébe araszolva összekaparni az agyam ép szeleteit. Persze, tök sikertelenül. Álltam, mint faszent a bazársoron! Ezt az égést! Erre is csak én lehetek képes.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Vas. Feb. 05, 2012 6:12 am

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Ettől a fajta megítéléstől kissé összekuszálódtak fejemben a gondolatok. Nem, a negyedik osztag nem arról volt híres, hogy varázslókként minden hókusz-pókuszt kiabálva a semmibe találomra gyógyítsanak, bár lehet a kívülállóknak így tűnhetett. Lehet nekem is ilyen véleményem lenne róluk, ha nem ismerném őket. Viszont mivel én ebben nevelkedtem, tudtam jól az igazi valóját. Rengeteget kell tanulnunk ahhoz, hogy bátran gyógyíthassunk. Pont úgy, mint az emberek világában, ez is egy elengedhetetlen hivatás. Hiszen, ha mi nem lennénk, ugyan mi lenne a csatákban megsebesült bajtársainkkal? Éppen ezért tartottam különlegesnek a negyedik osztagot. Nem bántam meg, hogy ide kerültem. Sőt. Itt mindig lehet újdonságokat tanulni. Mivel pedig ilyen érdeklődő típussá váltam, így szinte minden napom különlegesen telik. Igaz, sokszor olyan, mintha rabságban tartanának a könyvek, szakirodalmak tornyokba tömörülő csapdája, de ha szemfüles az ember, ennek is megtalálhatja a maga csodáját.
Nem reagáltam az elhangzottakra, csak csöndesen figyeltem előre, és koncentráltam Amaya-chan minden egyes szavára. Abszolút nem hibáztattam. Tudtam, hogy nem hazudna nekem, hiszen voltunk annyira jó barátok a múltban, hogy nem csapna be. De mélyen azért mégis fájt ez az egész. Ebben azonban nem őt hibáztatom, hanem azokat, akik olyan kegyetlenséggel elvették tőlem. Képzelem, milyen megpróbáltatásokon kellett átmennie. Új környezet, teljesen más szokások, és emberek. Egy apró gyermek eszével az ilyet nehezen lehet elviselni, vagy épp elfogadni. Nem is tudom, én hogyan éltem volna meg az ő helyzetét. Lehet teljesen más emberré váltam volna, lehet vissza sem akartam volna jönni Seireiteibe. Mi lett volna akkor, ha valami szörnnyé válok? Nem is akarok jobban belegubancolódni ebbe a témába. Mint egy rémálom...
- Lehet vannak rólad bejegyzések, de azok hidegen hagynak... engem az érdekel, amit Te mondasz.
Nagy ívben letojtam, miket firkáltak le róla. A legtöbb bejegyzés teljesen alaptalanul íródott. Akár meg is hamisíthatták az igazságot. Ki tudja, mit ró fel pár tiszt? Az őszinte gondolat Amaya-chan beszédében volt. Nekem pedig nem kellett több, hogy tudjam min ment keresztül. Bár sokan azt vallják a múlt történéseit nem kell kivesézni, de van sejtésem arról, mennyire magányos lehetett. Éppen ezért döntöttem el, hogy mindent tudni akarok. Hátha sikerül teljesen kitölteni azt az űrt, ami biztosan ott lappangott kicsiny szívében. Kinézné vajon belőlem, hogy ilyen is tudok lenni? Kötve hiszem, de szeretném a tudtára adni.
- Nem haragszom rád, mert ebben nem Te voltál a hibás... bár biztos lett volna jobb opciója is ennek az egésznek. A lényeg az, hogy nagyon örülök neki, hogy úgy hozta utam, beléd botlottam.
Nézelődtem az előttem elterülő szoba képén. Nagyon úgy tűnt hajam is megszáradt, így lehúztam fejemről a köntösöm kapucniját. Abban a percben lépett ki Amaya-chan a fürdőszobából. Öntudatomon kívül hegyeződött ki figyelmem irányába. Alaposan szemügyre tudtam venni. Sejtettem, hogy gyönyörű lány, de ez a látkép most teljesen letaglózott. Nem sűrűn adódott, hogy ilyen tálalásban konstatálhassak lányokat, így kétség kívül különlegesnek számító alkalom volt. Gondolati síkon jót mosolyogtam rajta, de semmiképp sem bántásból. Pusztán tudtam, hogy teljesen zavarban van. Ez pedig nagyon aranyos dolog a lányoknál. Igazából teljesen lázba hozott ez az egész, és nem is tudtam pontosan mit tehetnék. Az érzelmeim irányítottak, és arra késztettek, hogy felálljak eddigi ülőhelyemről, és teljes komolysággal a lány irányába sétáljak. Miután pedig odaértem hozzá, se szó, se beszéd magamhoz öleltem. Nem érdekelt, mit kérdezett, nem is hallottam pontosan, csak abban voltam biztos, hogy egy ideig nem hagyom, hogy elmenjen tőlem.
- Egyszer már elvettek tőlem... soha többet nem fogom ezt hagyni senkinek.
Hajtottam fejemet még nedves vállára, és teljesen körbefontam karjaimmal. A hideg futkosott végig hátamon, mikor megbizonyosodtam róla, milyen kis törékeny. Olyan, akár egy baba; vigyázni kell rá, különben összetörhet. Sóhajt hallattam, mert nem bírtam az érzelmeimmel. Talán ezt olyasminek lehetett betudni, mint egy köszönet. Köszönetet mondtam a sorsnak, hogy visszakaptam.
- Mondd, Amaya... most is barátod vagyok? Több sosem lehetek?
Suttogom fülébe lassan. Kérdésem után pedig a fáradságok ellen küzdelmemnek véget vetek, és hagyom, hogy az érzelmek teljesen leterítsenek. Gyengéd csókot lehelek a lány vállára, míg jobb kezemmel végigsimítok apró, vékony nyakán. Bármelyik pillanatban befejezhetem, mert nem akarom semmire sem rákényszeríteni. Nyugodt vagyok, és óvatos. Másik, szabad kezemmel pedig derekát karolom át, majd lassan felemelem fejemet, és kinyitom szemeimet. Végignézek Amaya vörösen izzó arcán, aztán visszatér tekintetem szempárjaihoz. Türelemmel várom válaszát, amit talán nem fog sohasem az orromra kötni. Ha esetleg nem kapok választ, csak ismét magamhoz ölelem, és addig tartom karjaim között, míg azt nem mondja, hagyjam békén.
- Bánod, hogy összefutottál velem, mi? Csak mondd meg, ha nem így tervezted. Igazából én sem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle... lehet ez hiányzott eddig az életemből... Te, Amaya.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Szomb. Feb. 18, 2012 6:53 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ＿|￣|○

Csinos lila fejemet vertem volna falba, hátha szükség lesz másik kijáratra. Össze-vissza beszéltem, kész sztriptízt rendeztem és jobban belegondolva már totál lehúzták nálam a redőnyt, mit akarok ezzel a nagy felvezetéssel. Alap, ideje volt mesélnem gugli pacsizónak, de lehet nem épp fürdés után csurom vizesen, meg egy szál törölközőben kéne lecsapnom az asztalra életem fekete dossziéját. Komolyan, csak az jutott eszembe, ahogy a nagy regényekben számító nőci bájos idomai kivillantásával veszi rá álmai lovagját elnézze neki minden hibáját. Esküszöm, lepillantottam nem e pakoltam ki kéjesen lábaimat. Sose lehet tudni! Teljesen beparáztam furábban viselkedem, mint Kiwi taichou mentás csokijától! Abban tutira van valami rám káros cucc. Búgócsigaként pörgök tőle körbe-körbe. Ijesztő az a valami! Ennél a szitunál nem gázabb, mert rendben a hormonok és általános érdeklődési kör, de vegyünk már vissza a tempómból! Végre emberi nyelven beszélgetünk. Nem kéne nőcis praktikákkal fojtsam bele hálózatfüggőbe a nem létező érdeklődését. Arra se vennék kaparós sorsjegyet bejövök neki. Nem azért, most csajos hisztériázásba kezdjek, de nem vagyok kebelbarátosan Pamela Anderson, vagy szilikon csücsöri szájú Angelina Jolie. Hogy mondják? Elől deszka, hátul léc? Valami olyasmi, csak az én faburkolatomon van némi pukli. Azért alább nem adom! Muszáj tornázni az önbecsülésem! Kikötnék valami kézi melós szakkörben, ahol magamnak kötnék sálat születésnapomra.
Szóval, érthető a parám, ami annyira nem eget rengető sikító frász, mert eddig nem gondoltam rá közöttünk bármi lehetne. Békésen elszörföztem a lehetőség mellett. Pontosan eddig a pillanatig! Langalétra úgy lerohamozta privát váracskámat pislantani is elfelejtettem. Kimerevített képként szobroztam, hogy „hoppá, megtalálta a bárszekrény kulcsát”. Nem tagadom, vérem hópehely formációra fagyott, mekkorát csavarodott körülöttünk a történet. Okés, tudok úszni, de azért, ha váratlanul belelöknek a mély vízbe néhány másodpercre reményvesztett ebihalként kapálózom. Szép elegánsan lökni kellett egy reset-et, mire úgy, ahogy összekaparásztam az alkatrészeim és felfogtam, tényleg be lettem ölelve és Kockaböki tényleg szerelmes Shakespeare-ré változott. Egész pofásan állt neki. Mondjuk, abban a pillanatban, olyan szinten nem tudtam hova legyek, még azt se tudtam tökéletesen teljesíteni levegőt ne felejtsek el venni. Meglepődtem, basszuskulcs! Életben nem vártam volna, lazán elém álljon, ilyen édes dolgokat mondjon és elérje felforrjak hőgutában. Nagyon készen voltam! Égett a fejem, mint a budifeje. Nem szoktak körbe udvarolni, de annyira jól esett, amit mondott. Komolyan rábukkantam az alfa hullámaira. Ez az apróság hiányzott. Valakihez kötődni. Eddig úgy éreztem lógok a levegőben. Csapódtam jobbra-balra. Mindig mentem mások után, de az nem volt az igazi. Annak a haveri tengés lengésnek láttam. Ott voltam, meg nem is. Őszintén szólva, többször volt az a benyomásom útban vagyok, csak jópofizásból nem mondják, legyek már szíves elkotródni.
Kipattanok a bőrömből örömömben, hogy végre találtam valakit. Igazából már régen begyűjtöttem, csak ez a kihagyásos izé. Folytatásos regény ez a sztori, csak volt benne kicsike szakadás. Lényegében nem érdekel! Egyedül az számít, eszméletlen boldoggá tett, amit hallok és tapasztalok. Teljesen szétcsapott fejben és szív tájékon. Tropára ment az amúgy is elcseszett fogalmazási képességem, miközben úgy zakatolt a mellkasom, komolyan azt hittem rikácsolhatok mentőért, mert itt fogom égnek hajítani talpaimat. Néma funkcióban hebegtem habogtam és akkora vágóhídi malacka szemeket meresztettem wifi huszárra, csoda nem üvöltött vadázs szezont.
-Ma-me…me-ma! Fenébe már! – Nem lehet igaz! Erre a gyönyörű vallomásra se tudok méltó módon reagálni, csak dadogni meg lepillantani a lábujjaimra. Kizárt, létezik nálam nagyobb marha. – Nem úgy! Én…ez…nekem nem megy!-
Miként barmolnád szét teljesen a pillanatot, amikor nem az a célod! Hibátlanul bemutatva! Végy egy flúgos lila banyát, aki begazol, ha beszélni kell az érzéseiről, fűszerezd meg túlzott menekülési hajlammal és döntő másodpercben, menekülj! Egyszerűen kiakasztó mennyire meghal a kommunikációs képességem, ha valami fontosról van szó. Ezt az egészet nem így gondoltam. Rohadtul nem ezt akartam! Örültem neki és nem akartam ellökni Maki chan-t. Most tutira félre értette, vagy egyszerűen azt hiszi elmentek nálam otthonról. Ki tudja! Semmin se lepődnék meg! Ezt, viszont nem hagyhattam ennyiben. Magyarázkodni akartam. Illetve, emberi nyelven szerettem volna közölni, nem az van, aminek látszik és nem azért toporgok fel-alá pánikba esve, mert Kockabökit perverz zaklatónak nézném. Megoldáson gondolkozom. Lehetőségen, mivel húzzam ki magam. Villámgyorsan ki kellett sütnöm valamit ebből az üres fejemből. A hülyegyerek meg, persze bevált recepthez nyúl, ha vészt érez. Azonnal vetődtem papírt és tollat keresni. Mi az nekem még mindig törölközőben rohangászom, hajlongok, meg balettozom?! Ugyan, Amaya! Ennél nagyobbat nem koppanhatsz. Lényeg, találj egy átkozott íróeszközt és firkáld le, amire gondolsz! Az már valóban orbitális felsülés lenne, ha elfelejtenéd, mit szeretnél ekkora erőkkel papírra vetni. Gyorsan gurulj ennek a kérdésnek a végére!
Hál égnek, nem szúrt ki velem sors fintora. Viszonylag hamar találtam szívecskés jegyzetpapírt meg hozzá passzoló tollat, amivel serényen estem neki a soroknak. Lehető leggyorsabb hurrikánként felhőkarcoló orra alá akartam nyomni válasz üzenetem. Igenis szerettem volna, ha tudja, mit gondolok igazából. Attól megmukkanni nem ment és zakkant fruskaként viselkedtem, még tisztáznom kellett a helyzetet. Az a nagy büdös helyzet, én se akartam elengedni szájbergyereket! Épp a dolog tálalásával bukfenceztem árokba. Cseppet délutáni kölyök klubos megoldáshoz nyúltam, de próbálkoztam! Végeredmény meg vagy kiakasztja, vagy kiakasztja.
„IDIÓTA! SÜLTBOLONDSÁGOKAT BESZÉLSZ! Nem bánom, hogy találkoztunk, sőt! Örülök, csak eszméletlen zavarban vagyok…>///<” Agyleállást kaptam tőled! >.>” Szívesen lennék veled… akár úgy is! Azt hiszem, tetszel! Ne röhögj! Tudom, gyér szerelmi vallomás! Jobbra nem futotta! T~T”
Toltam az orra alá fülig vörösödött arccal, hihetetlen ovis macskakaparással összetákolt levélkémet. Akadhatott benne némi elírás, lehúzás, meg mindenféle hiba. Remegett a kezem és nem vagyok jó kínos helyzetekben. Ez tényleg gáz! Nem elég némafilmes művész lettem, még fogalmazni se ment ebben az oltári fontos percben. Azt hiszem agyi szinten valóban nem hagytam még el a kiscsoportot. Már, eskü annyi hiányzott nyelvet nyújtsak, bokán rúgjam függvény táblázatot és messzire fussak kislányos zavarban. A poén, hogy hívogató volt az ajánlat. Tőlem, mindössze pár lépésre feküdt a pokróc. Egyszerűen be kellett volna alá kommandóznom, aztán kivárni, míg elül a vihar. Persze! Álmodik a nyomor! Most már itt maradok! Hősiesen vállalom a sorsom, ami nem tudom mi lesz. Egy gagyi levélre, mit lehet reagálni?

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Csüt. Márc. 01, 2012 11:21 pm

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Hirtelen azt sem tudtam pontosan mit is érezzek. Határozott akartam lenni, de valami miatt alig bírtam megállni két lábamon. Úgy éreztem, ha nem ülök le, majd a gravitáció segít abban, hogy közelebbi ismeretségre lépjek a padlóval. Mindazonáltal mégis volt valami... valami, talán egy furcsa erő, nem tudom pontosan mi, ami nem hagyta, hogy megmoccanjak. Ez volt Amaya-chan léte. Egy kis csajszi, aki olyan hatást gyakorolt rám, amit még nem volt szerencsém érezni. Nem tudnám pontosan leírni, csak testi tüneteket produkáltam; gombóc keletkezett a torkomban, a homlokomat elárasztotta a verejték, majd aztán egész testemről úgy éreztem szakad a víz. Kiszáradt a szám, abban a percben pedig szívesen befejeltem volna a fürdőkád habos tartalmát, mivel pár másodpercig intenzíven szemeztem. Csak dermedten álltam, és öleltem magamhoz Amaya-chant, olyan földöntúli hangulattal, ami egész elmémet elárasztotta. Idővel aztán rájöttem, túl sokat hablatyoltam. Túl sok, túl korai, túl... érthetetlen. Biztosan full idiótának nézett a lány, hiszen mukkanni sem tudott. Naná, hogy nem tudott, az ő helyében ki tudna értelmes reakciót kinyögni? Csak én lehettem akkora gyökér, hogy egyből megrohamozom a hülye feltételezéseimmel, meg kérdéseimmel.
Az érzelmek tomboltak bennem, amikkel nem tudtam dűlőre jutni. Olyan volt, mintha macska-egér játékot űznének a hangulatok. Egyik pillanatban a fellegekben járok, a másikban pedig egy palacsintasütővel törölném képen magamat azért, amit megtettem. Igazából nem is nagyon érdekelt, hogy mindezek után mit fog válaszolni Amaya. Én csak azt akartam, hogy tudja, én mit érzek. Valójában persze, hogyne érdekelt volna mi a véleménye erről az egészről, de attól is boldogabb voltam, hogy elmondhattam neki, mit is gondolok kettőnk viszonyáról. Nem akartam, hogy egyből a nyakamba vesse magát, mert én sem úgy terveztem, hogy két perc múlva járunk. Azt akartam, hogy megismerhessük egymást. Ismét, újból! Hiszen azóta mennyi év eltelt? Amaya érett nővé vált, én pedig férfi lettem. Teljesen megváltoztunk; a szokásaink, az életszemléletünk, hobbink, minden de minden átalakult. Nem mellékesen valljuk be, a dackorszakunkat éljük, ahhoz pedig nem fér kétség, hogy egyik pillanatban ezt valljuk jónak, a másikban pedig teljesen mást. Úgyhogy nem csodálkozom, hogy én magam is össze vagyok zavarodva! Nem találtam a jó szavakat, az ide illő mozdulatokat, azt sem tudtam pontosan ezek után hogyan nézzek Amaya-chan szemeibe. Hiába, az ösztönök nem mindent súgnak a fülembe, néha nem ártana azt az agyontanult fejemet is használni. Csak olyan kurva nehéz!
Már hozzá se kell tennem, hogy lila boszi válasznak nevezhető nyöszörgése csak még nagyobb kétségbe ejtett, főleg mert nem tudtam pontosan most rohanjak az ajtó irányába, vagy elég kinyitnom az ablakot. A szeleburdi lány hirtelen jött zsongása pedig annyira lesokkolt, hogy azt jobban elhittem volna, ha egy kecske játszik nagybőgőn egy bál estjén, én pedig azt premier plánban koslatom. Csak idők múlva jutott el agyamig, hogy rózsaszín cetlit nyomnak orrom alá, amin lányos írások díszelegtek. Ezek a fránya hosszú idegpályák megkeserítik az életemet. Ahogy elkezdtem olvasni a szöveget, a mondat végére tudatosult bennem, hogy nincs okom a pánikra. Hirtelen olyan extra király kedvem lett, hogy örömömben képes lettem volna felkapni Amaya-t és megpörgetni szélsebesen. Csak az ilyen gondolatok milyen cinkek már? Vagyis ezek után tényleg jobban oda kéne figyelnem arra, mit csinálok. Még a végén tényleg a frászt hozom szegény lányra és a mentő fogja elvinni. Pedig semmi rossz szándék nincsen bennem és mégis kicsinálom, azért az úgy menő. Egy jó darabig csak a cetli fölött ácsorogtam, aztán a harmadszori olvasásra apró vigyor kúszott ábrázatomra, mit szerettem volna nem feltűnően gyakorolni. Még a végén azt hiszi Amaya, hogy bunkózásból röhögök a levelén, pedig nem! Mindezek után pedig arra lettem figyelmes, hogy szép lassan az ágy felé araszolnak, majd az arra leterített pokrócban kössenek ki. Kínos helyzetből nem volt hiány, ezért jött volna jól egy terelés, vagy oldódás, csak a bibi az volt, hogy nem tudtam hogyan kéne tovább lépni. Azért az úgy nem állapot, hogy mind a ketten mélyeket hallgatunk és jóformán beszélni is elfelejtünk. Talán ezért léptem az éjjeli szekrényhez, és tettem le a papírlapot, majd hirtelen jött ötlettől vezérelve rásegítettem Amaya kínlódásában.
- Ajh, te~!
Vigyorodtam el, és jól irányzott mozdulattal, oldalam segítségével belelöktem az ágyba. Így már nem kell azért aggódnia, hogy nagyot néznék azért, amiért el akar bújni. Tökéletesen tudtam, hogy tiszta parában érzi magát, tehát nem zavart, ha most 'egyedüllétre' volt szüksége. Magánakciómat követően aztán nevetve pattogtam arrébb, és huppantam bele eddigi ülőhelyembe, azaz az ágy melletti kanapéba. Kicsit magamra igazítva a köntöst terültem ki rajta, és nyakam alá tettem kezeimet, hogy kényelmesen elfészkelődjek fejemmel a kanapé karfáján. Eközben pedig szorgalmasan nézegettem a felettem elterülő mennyezetet. Mondanom sem kell, hogy a vigyor úgy tűnt hibajelzést kapott, mert még mindig ott ült arcomon. Már csak az kéne, hogy egyik izmom begörcsöljön. Annál rosszabb nincs is, mikor a sok nevetéstől megfájdul a fejed! Közben pedig hallgathattam Amaya-chan elégedetlenkedéseit, de fittyet hánytam a dologra. Már így is kitettem magamért, hisz nem asztalom a túlzott romantika. Tessék ezt szépen beosztani, ugyanis egy jó darabig biztosan nem teszek ilyen jellegű kijelentéseket. A témát pedig félretéve röhögtem azokon a dolgokon, amiket éppen boszi a fejemhez vágott. Már csak azt kellett kitalálni, mit csináljunk.
A telefonom propán volt, külön nem akartam fizetni a tévéért, sem a rádióért. Ezért muszáj volt valamit kiagyalni, ha nem akarunk meghalni az unalomtól. Ekkor jött az ötletem, hogy rajzolni akarok. A rózsaszín levelezőlap meg a szekrényen hagyott toll teljesen megfelel arra, hogy ötletemet megörökítsem. Gyorsan fel is ültem, majd nekirugaszkodtam, és egy pár pillanat múlva ismét helyemen kötöttem ki, immáron kezeimben a tollal és papírral.
- Most pedig szépen lerajzoljuk, hogy milyen hülye fejeket vág Amaya-chan, ha mérges...
Dörmögtem félhangosan, és neki is láttam a munkálatokhoz. Nem mondanám, hogy ügyes rajzos lennék, de figurákat, chibiket imádok rajzolni. Tehát el is volt döntve, milyen elnagyzolt formákban fogok firkálgatni. Miközben pedig alkottam a kíváncsi szemeknek nem hagytam, hogy meglássák 'remekművemet'. Az alkotásom végén aztán kértem egy kis dobpergést és hirtelen a lány felé mutattam a rajzot, mire természetes reakcióját meg is kaptam. Teljes kiborulása közben pedig csak sírva röhögtem, és mutogattam, hogy tényleg olyan a feje akár a rajzomon. Nem tetszését a képembe döngölve pedig tipikusan amayás megoldás lenne, ha a mellette lévő párnát a fejemnek küldené. Csak arra nincs teljesen felkészülve, ha harcolni akar, rossz emberrel kezdett ki.
- Jól gondold meg mit csinálsz, párnacsatában verhetetlen vagyok!
Húztam félre mosolyomat, ahogy óvatos mozdulattal magam mellé tettem a rajzfelszerelésemet. Szabaddá vált kezemmel lassan elnyúltam a hónom alá gyürkészett párnáig, hogy felkészüljek az esetleges támadásra.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Kedd Ápr. 03, 2012 3:40 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ☆ ＿|￣|○

Belesüllyedtem volna az iszapos mocsárba. Ez a feszült várakoztatás nem nekem való. Jöhetett volna, némi hint, mi kattog wikipédia frissítő csavaros eszében. Mondjuk egy hologramos ábra! Nagyon menő lenne, ahogy chibi makákó óceánt izzadva szenveleg, hogyan kaparja le. Esetleg az a változat, amikor gőzölgő fejjel elfüstöl, vagy rakétaként köröz a szobában. Tudom is én! Valami ütős mozi, ráharaphassak a fonalra. Nem kedvelem, ha nem vagyok képben. Sok elméletet gyártok, meg még több baromságon forgok, végére meg ott kötök ki elfeledkezve az egész drámáról feszülök neki manga történetet írni. Igen, átkozott múzsa! Folyton becsicsergett a látómezőmbe. Hihetetlen érzékkel rángatta a hajam. Épp ott álltam valami fontos kapujában, erre elcibált körmölni. Nem tagadom. Ebben a pillanatban is viszkető görcsöt kapva gyürkésztem azt a rikító színű papírlapot. Rám bukkant ihlet királylány és eszeveszetten ütötte a harci kolompokat örökítsem meg ezt az alkalmat egy nyálverős drámától csöpögős shojo-ban. Okés, hely adta magát. Melyik idióta olvasónak ne csillana fel a szeme, „itt valami történni fog!”. Valami, hatványozottan zajlott. Kínos égés! Az dögivel érkezett. Meg szerelmet vallottam. Te jó ég! Komolyan megtettem. Hol a lovagiasság? Mondjuk, tetraéder kezdeményezett…
Mélyen szántó sivatag elmélkedésbe csusszanva, rögtön nem volt olyan kínos a helyzet. Frászt! Állólámpával ütöttem volna fejbe, hálózat búvárt! Azt hiszi nem láttam azt az elégedetten rejtegetett mosolyát?! Az én boszi szemeimen nem lehet kifogni, kisapám! Dagadt ér haverom rendesen és alig várta ököl pajtival, bemoshasson neked! Az lényegtelen, ezzel addig totojáztam, míg egymás terelgetésébe nem kezdtünk. Ciki vagy se, észre se vettem. Engedelmes birkaként tolattam az ágynak. Bedögölhetett a tolató radarom! Hát, még a veszély jelzőm! Kapásból lement agyam dadogó hídba. MOST MI LESZ?! Nagyjából eddig jutva kapaszkodtam sanyarú jövőtől rettegő és fejben eszelős libaként sikító énembe. Betojtam! Azt se tudtam mi lesz, csak berosált robotként nyekeregve vertem cölöpöt az ágy ötödik lábaként. Onnan, nem tovább! Még nem vagyok készen! Megrontásra alkalmatlan vagyok! Egyáltalán, nem is volt napi rendbe tervezve! Egy szó, mint ezer! Négy méteres medence szörnyet halt sellőjeként bugyogtam parában.
-HÉÉÉÉH! Ez nem volt vicces!-
Tényleg nem! Mi az, hogy csak bepöccint az ágyra! Semmi pezsgő, udvarias körök, csak nesze neked?! Nincs az arcomra írva, mindjárt hisztérikus sírásban török ki. Fenéket! Amaya, szedd össze magad! Nem vagy elveszett mimóza! Meg tudod csinálni! Majd jól tökön rúgom, ha közelebb merészkedik! Ez az! Meg van a terv! Készültem rá ezerrel! Fűtöttem a kályhát rendesen. Lobogott a harcos amazon lángja. Éreztem még egy lépés és nagyon, de nagyon keresztapát csinálok belőle! Aztán…aztán nem lett semmi! Totál feleslegesen turbóztam. Bekattant kocka Jónás, fogta a virgácsait és tova szökkent. Na, erre mondom, hogy „heh?”! Szépen meresztettem az értelemtől fosztott szemeimet, mi lelte. Hófehéren derengő fagyott csókaként lengedeztem északi szélben. Feliratozzák se értem, mi folyik itt. Valahogy nem vágtam, milyen kort terjesztettem el, úgyhogy tanácstalan sértődöttséggel hördülve vettem fel az Amaya a rettegett sarokban gubbasztó gnóm formációt. Térdeimet felhúzva támasztottam államat, túlvilági dühöt sértettségbe kényszerítő fancsalisággal.
-Ennek elmentek otthonról…-
Küldtem meg gyerekes grimaszokkal! Ezeket rajzolja le! Szemét, net kókler! Mi az, hogy elkezd firkálni?! Kétségbe vagyok esve. Most vallottam szerelmet és annyit se mondott, margaréta! Ez nem volt fair! Érett az a diótörés! Jöjjön, csak közelebb! Ebben a méreg fortyogásban, remekül telik az idő, de ne higgye lankad a késztetésem. Nem fog! Nem hagyom és nem is hagytam. Amint, felém bökte a kis pálcika emberét, azonnal vulkánként tört ki belőlem a feszültség. Sakálként üvöltve vágtam hozzá az összes ágyon és két méteres körzetében lévő tárgyat. Miután, kiürültem a munícióból hisztisen felpattanva böktem felé a kezemmel. Ideje volt elszámolnunk! Szétfeszített a feszkó és nőből vagyok! Nekem is szabad bőgni! Ráadásul tini vagyok. Még rosszabbul kezelem az érzelmi kitöréseket.
-Szívtelen dög! Hülyéskedés helyett legalább mondanál valamit!-
Vágtattam be dühös tankarankaként a fürdőbe. Sok ész! Üvegajtón nagyon bonyolult átlátni. Nem érdekel! Betelt a poharam! Ott meg van tükör és víz rendbe szedjem magam. Szépen zúdítottam is arcomra jeges hevest. Jól jött a hatása. Rögtön garázsba parkoltatta a világvége hangulatom. Meg, ha már ott voltam hasznossá tettem a hátsóm és átvedlettem. Remélem annak a perverz net gurunak nem most támad kedve berontani utánam. Kukkolhat a falon keresztül! Nem, mintha tudnám hol van. Annyira elkapott a vész, nem figyeltem mit mond, vagy csinál. Figyelmesség! Abból aztán van még hova fejlődnöm. Mindegy! Bűnbánó szipogással gyorsan kidugtam a fejem és közhírré tétettem az egyetlen kívánságom.
-Menjünk haza. Elegem van ebből a helyből.-
Tényleg nem vágytam másra. Ennyi újdonság, megpróbáltatás, szórakozás és isten tudja még micsoda elég volt a mai napra. Ez a szoba, úgy is gonosz manóként piszkálta az írói vénám. Jobb lett volna, minél előbb szabadulnom, vagy megszállott őrültként esek neki, leendő Oscar- díjat besöprő alkotásom felvázolásának.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Szer. Ápr. 04, 2012 11:08 pm

Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? - Talán egy rég nem látott jó barát?

Mindenre számítottam, kivéve arra, hogy ilyen rohamot váltok ki Amaya-chanból. Az egészet úgy néztem végig, mint amikor bekuporodom a forgószékembe, és elindítom a gépemen a filmet. Mintha nem is velem történne, hanem mint külső szemlélő kísérném figyelemmel az eseményeket. Csak tágra nyitott szemekkel fagyott képemre mosolyom, és egyben hangulatom. Nem tudnám pontosan definiálni, hogy mi történhetett körülöttem. Abban az egyben voltam biztos, hogy elcsesztem az egészet. Nem olyan reakciót vártam tőle, így a továbbiakban totális lúzerként ücsörögtem a kanapén, és bámultam magam elé. Abban bíztam, hogy majd lazán kezeli a helyzetet, nem pedig hisztériás kislányként megsértődik, amiért véletlenül merészkedtem oldani a hangulaton. Meglátszott teljesítményemen, nem volt túl sok közöm eddig a női nemhez. Úgy gondoltam, azzal az értelmes fejemmel, hogy hülyéskedéssel egyszerűbb lesz. De vajon miért nem megy? Akkor hogyan kéne? És mégis mit mondhatnék? Visszhangzottak fejemben Amaya szavai, de csak nem jutottam egyről a kettőre. Ordítás, könnybe lábadt szemek, majd hirtelen becsapódó ajtó zaja. Ezek a képek, és hangok vésték bele magukat mélyen agyamba, melyektől nem tudtam szabadulni.
Ilyen tempót diktálva még az érzéseimmel sem tudtam egyeztetni. Az biztos volt, hogy többet éreztem a lány iránt, mint puszta barátság, de már nem voltam olyan határozott, mint eddig. Megtanulhatnám már, hogy hinni a templom kövein térdelve kellene, de mégis azt éreztem, nekem az kötelességem, hogy színt valljak neki. Ezek után pedig Ő kéri számon rajtam, hogy mondjak valamit? Nagyon elbeszélhettem a feje fölött, ha nem esett le neki, mit is akarok. Akartam, hogy ülepedjen benne a dolog, eméssze meg, majd aztán felfrissült erővel újból rátértünk volna.
Ahogy az üres szobát lestem, alig pislogtam. Minden előbbi mozzanat úgy hasított bele szívembe, akár egy éles penge. A kezeim remegtek, nem tudtam felugrani a helyemről, hogy Amaya után eredjek. A testemet kellemetlen, éles hideg rázta, homlokomon nehéz verejtékcseppek gyűltek. Régen nem éreztem ilyen félelmet. Igen, féltem. Féltem attól, hogy a bénázásom miatt elveszítem a lányt. Újra. Kaptam egy esélyt arra, hogy bepótoljuk a lopott időt, erre meg az én szerencsétlenkedésem miatt mindent veszélybe sodortam.
Lassan vettem a levegőt, majd annál is óvatosabban álltam fel eddigi helyemről. Odalopóztam a mosdóhoz, hogy kirángassam onnan Amaya-chant, de ledermedtem. Sírt, ráadásul nem is túl halkan. Pontosabban hüppögött. Vagy felváltva a kettőt? Magam sem tudtam eldönteni, de hirtelen azt sem tudtam mi tévő legyek. Csak néztem, ahogy mindennek hátat fordítva a könnyeit törülgeti. Én pedig éreztem, hogy egyre gyengébbek lábaim, majd végigcsúszva az üvegfal előtt leültem a padlóra. A fejemet vakargattam, hogy mi lenne a helyes megoldás. Annyira kiszámíthatatlan volt a számomra a lány viselkedése, hogy nem tudtam mivel kavarok nagyobb port; ha most kiráncigálom onnan, vagy ha nem teszek semmit. Ennyire töketlenül még sosem éreztem magamat. Ahogy pedig magam elé meregettem szemeimet, hirtelen kibukott a feje az ajtó mögül, és valamit morgott. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy most lelépjünk. Különben is a szoba az éjszakára már ki volt fizetve. Nem értem miért nem tudjuk megtűrni egymást legalább egy éjszakára. Semmi rosszat nem tettem lényegében, ez pedig bosszantott. Mégsem akartam Amaya-ra zúdítani minden bosszúságomat, így is teljesen össze volt zavarodva. Ami pedig az én hibám volt. Szóval mindenképp ki kellett találnom valamit, hogy helyrehozzam, de legalább korrigáljak az egész problémán.
- Figyu... - kísánkodtam fel magamat, és Amaya elé léptem -... ne haragudj, nem akartalak megbántani. Tudom, kár a gőzért, de azt hittem, ha poénosra veszem a figurát, akkor neked is könnyebb lesz. Hülye voltam, ugye? De tényleg nem akarok veled összeveszni, bocs.
Ragadtam meg óvatosan a vállát, mert hát ugyan mi mást is tehettem volna? Biztosan megint megöleltem volna, de én már ezek után semmiben sem voltam biztos. Bénáztam össze-vissza, ez meg rohadtul felkavart. Majd pont az hiányzik nekem, hogy Amaya-val vesszek össze. Ezt nem engedhetem meg egyikőnknek sem. Egy ilyen szép, és remekre szabott bemutatkozás után pedig ideje volt 180°-os fordulatot venni, és kikötni egy olyan dolognál, ami a kompromisszumokra épül.
- Vevő vagyok arra, hogy megdumáljuk a problémákat, csak lúzer módon fejezem ki magamat. Mondd, mi érdekel? Mit mondjak? Mondjam azt, hogy rohadtul fájna, ha úgy összeugranánk, hogy soha többé nem beszélnénk? Vagy mondjam talán azt, hogy a jelenlétedben semmiben sem vagyok biztos, mert olyan erőt gyakorolsz rám, ami totál elvarázsol? Mégis mit mondjak? Vezess rá a válaszra, mert egymagamtól nem vagyok rá képes! Gyerünk, mégis mire vagy kíváncsi? Azt hittem egyértelmű, hogy bennem milyen érzelmek tombolnak.
Hirtelen annyira megáradt a nyelvem, hogy magam sem tudnám pontosan visszaidézni miket hordtam neki össze. Nem tehetek róla, hogy képtelen vagyok egy bizonyos pont után kordában tartani az indulataimat. Csak annyi számított, hogy végre megértsük egymást. De már azt sem bántam volna, ha nem kapok rá választ. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni az eseményeket, mert biztos hülye vagyok, és kész.
- Tudod mit, ha meg le akarsz innen lépni, hát nem akadályozlak benne. Én kifizettem a szállást, és én itt is maradok...
Morogtam, és kimondtam, amit gondoltam. Lehet béna húzás volt, de konkrétan felhúzott a hisztijével. S még mielőtt még mást is hozzávágtam volna, hátat fordítottam neki, és visszamásztam a kanapéra, és lefeküdtem. A fene üsse meg, hogy nem tudok belelátni a gondolataiba. Most azt akarta, hogy ideges legyek, vagy csak szimplán jó szórakozás, ha kínlódom? Nem tudtam, nagyjából nem is érdekelt, csak az volt biztos, hogyha most lelép, akkor fixre a tudtomra adja, hogy hagyjam őt békén. Úgy tűnt akaratomon kívül is próba alá vetettem, de nem érdekelt. Inkább most derüljünk ki minden, mint folyton ezen emésszem magamat. Ha pedig csak szimplán azt kívánta, hogy szókimondó, belevaló pacákot kapjon maga mellé, akkor meg pláne megkapta, amire vágyott. Tessék szépen kalapot emelni, vagy legalább valami reakciót adni.

Tárgy: Re: aMaYa ChAn KiCsInY zUgA Hétf. Júl. 09, 2012 3:23 am

☆ Egy végtelen szakaszos tizedes törtnél lehet rosszabb? ☆ Én is örülök neked, Maki chan! ☆ ＿|￣|○

Egymás összezavarásában vérprofik vagyunk. Egyetlen kukkot se értettem a bináris nyelvezetből, csak Mátrixosan szólva sok egymás alatt futkorászó zöld jelecske kúszott a monitoromon, miközben Neo félvállról megjegyezte hiba van a rendszerben. Nem mondja?! Erre magamtól is rájöttem. Oltári bajok vannak. Teljesen eltrécselünk egymás mellett. Két külön világban rostokolunk. Egy helyen ácsorgunk, de én a Mátrix szolgáltatta kényelemes szobában álldogálok egy sarkban lihegő Smith ügynökkel megspékelve, míg Kockaböki egy lerobbant csatorna hálózatban komiszkodva hablatyol, mialatt őrszemekkel folytat ádáz harcot. Mindketten mondjuk a magunkét, csak eszméletlen nincs összhangban. Tisztára olyan ez az egész, mint a pocsék szappanoperákban. Közel álltam hozzá befogjam a száját, mert pont azom nyűglődtem a szánalmas vallomásom óta, mennyire nem értem mit szeretne, vagyis ki ne azt akarná hallani, „oh, én is édesem!” , aztán jön a happy end, meg a három évvel később boldogan éltek egy kertes házban, körülöttük meg idilli öröm faktorban rohangásztak közös gyermekeik. Csodálatos lenne! Hát, persze! Ha minden ennyire könnyen működne. Mi, viszont nem, már miért lennénk egyszerű esetek és erősítenénk meg a hollywood-i álom modellt. Ugyan kérem! Nekünk disznóként kell szenvedni, hogy minél hitelesebb legyen a melodráma. Édes egy istenem, már csak az hiányzik musical kerekedjen belőle és dalra fakadjunk…
Erre a remek okfejtésre lelkesen kiosztottam magamnak egy képzeletbeli taslit. Nem épp ez volt a legalkalmasabb pillanat mindeféle tévképzettől túlfűtve tévelyedjek el, amikor ki kéne nyitnom azt a lepcses bécsi kaput megszégyenítő számat. A probléma nem is ezzel a mondandóval támadt. Életben nem voltam szerelmes. Idióta könyvekből és jézusom, de gáz, shoujo manga-ás húza-vonákból ismerem csak! Sose estem bele másba. Eddig azt se tudtam Konzol szekercét szeretve szeretem, ebből a női-férfi kapcsolatból. Értitek ti! Nem fogok róla ódákat zengeni! Teljes katasztrófa az eddig produkált viselkedésem, még csak az hiányzik elbábozzam a naiv hercegnő és Casanova történetét.
-Nem vagy hülye. Nem tudom kezelni a helyzetet. Lehet felnőttnek látszódom, de agyi szinten még nem jutottam előrébb.-
Morogtam orram alatt az eléképesztően égő, mégis utolsó szóig igaz mesémet. Kissé méretesebb és valamivel tinibb deszka lettem, eddig tiszta! Viszont fejben nem büszkélkedhettem ekkora változásokkal. Ez az egész tök új nekem. Óvodában nem virágot kaptam srácoktól, hanem bosszúszomjas sárbombát. Cseppet se voltam szent, az tagadhatatlan. A sok rosszalkodás pedig bőségesen kifejtette jótékony hatását. Szociális csődtömeg lettem. Nem tudom az emberek baráti közeledését kezelni, mert nekem ahhoz nem volt szerencsém. Barátaim se voltak, legalább azt megtanuljam, hogyan kell kifejezni az érzéseimet. Egyetlen dolog ment kiválóan, ütögetés és becenevek kitalálása. Valahogy ezen a ponton sose jutottam túl. Manapság Kiwi chan végtelen türelme, megértése, rétestésztaként elnyúló hisztijeim hallgatósága és kedves tanácsait némileg javítottak a helyzeten, de koránt se büszkélkednék vele empatikus élőlénnyé fejlődtem volna. Szálanként tépkedtem volna ki hajamat nem tuszkolok ki magamból egyetlen szót sem. Bosszantott! Rettentően haragudtam magamra és Kockaböki újabb szóáradata se rángatott ki a Niagara-ként elmosott gátszakadásból. Teljes zárlat! Utolsó wc pucoló agysejtemig ledermedtem, most mit kéne makognom erre a szavaló versenyre.
-Honnan kéne tudnom? Emberszabású majmokkal se találkoztam évekig! Vagy várj! Már tudom! Szándékosan játszom a dámát, mert élvezem, ha másokat kínozhatok. Beteges pszichopata vagyok, aki kpop zenét hallgatva terrorizálja fiatal srácok ártatlan lelkét, hogy az emo-sá változott tetemüket hátra hagyva kacaghasson pöttyös mamuszban!–
Bukott ki belőlem a nagyon értelmes kontrázás. Sajnos tényleg nem tudtam mi van velem. Lehet, emiatt pillantottam rá segélykérően, szigorúan azután lezavartam mélyen szántó-vető fejtegetésemet. Izgatottan vártam minden felvetést. Nálam kiürült az iq tank. Egyszerűen képtelen voltam összekanalazni mit akarok tálalni, hogy akarom felrakni az étkészletet, milyen színt válasszak, kell e több féle pohár és hány villát vegyek elő, vagy csak evőpálcát biggyesszek a tányérok mellé. Oltári megsemmisülés! Lebőgés, pontosabban felhördülés! A következő foghegyről odalökött szavaktól, komolyan elment az összes felderítő kedvem. Dühös lettem. Bántott, ekkora bunkó, ennyire értetlen liba vagyok és az nem értjük meg egymást, csak köpködjük a füstjeleket.
-JÓH!-Csuktam be teljesen eltátott számat. Paff! Ezzel a hangulat fordulattal már nem bírtam mit kezdeni. Az én kifejezési eszköztáram, pedig mindig ellentmond azzal, amit tényleg szeretnék. Gondolod nem akartam volna helyre hozni? Dehogynem! Annak örültem volna a leginkább túllépünk ezen a sértődött idegszál reszelésen. Csakhogy, nekem mindig könnyebb kapukat döngetve kell lépnem. Annak rendje és módja szerint felkaptam a cuccaimat és odarobogtam az ajtóhoz. Majd szétrobbanva kivágtattam a folyosóra. A kellő drámai hatásvadászat kedvéért, pedig a becsapás megelőzően kedvesen elköszöntem.
–Élvezd a szoba előnyeit, te skót kocka!-
Trappoltam végig a folyosón felbőszült bikaként. Valaki ad egy rongyot, esküszöm széttéptem volna foggal. Spontán robbanást bemutatva készültem jobb létre szenderülni. Elképesztő módon haragudtam magam, Kockára az egész világra, de ennél is jobban kerülgetett a bőghetnék. Nem igaz már! Közelről se fogok még női problémáktól szenvedni.

Köszi a játékot:3: