Jelszó: eo eoio
~ AdatlapNév: Leon Escorpion
Nem: férfi
Kaszt: Hollow
Szül. ideje: 1994-09-22
Kor: 18
- Emberként: 16
- Lélekként: 2
~ Előtörténet Yakushima szigetén láttam meg a napvilágot, egy spanyol ajkú bevándorló család harmadik gyermekeként. A nevesincs falucska, amelyben nevelkedtem, nem igazán bővelkedett anyagi javakban, de azért valahogy megéltünk. Apám, jól megtermett ember lévén, földművesként dolgozott azon a kis földdarabon, amit a magunkénak mondhattunk. Persze időnként nekem és a bátyáimnak is be kellett segítenünk. Balszerencsémre anyám vézna alkatát örököltem, de ami hiányzott a fizikumomból, azt pótoltam elszántságban a földeken végzett munka során. Persze így sem úszhattam meg idősebb, és robosztusabb testvéreim folytonos ugratásait. Mindent összevetve, a gyermekkorom igazán idillien telt. A kevéske pénzünkből még a közeli kisváros iskolájára is tellett. Sosem izzadtam meg igazán az iskolapadban, szerencsémre mindig megéltem abból, amit órán tanítottak, a szabadidőm pedig megmaradt arra, hogy a szelet kergessem a végtelen mezőkön.
Persze semmi sem tarthat örökké. Tizenhat lehettem, mikor a vihar első fellegei gyülekezni kezdtek a fejem felett. Mivel eléggé a periférián éltünk, nem volt a legjobb a közbiztonság. Ráadásképp az állam üzemeltetett egy büntető telepet is, néhány kilométerre a falutól. Ez ugyan megélhetést biztosított sok helyinek, de ennek köszönhetően a falu elsődleges célpontja volt a szökött fegyenceknek. Egyik reggel, mikor apámmal indultunk ki a rizsföldekre, a szomszédunk, aki fegyőrként szolgált a telepen, tépett egyenruhában tántorgott felénk az úton. Homlokából apró patakban csörgedezett a vér, és a felsőtestét is több seb tarkította. A szerszámokat elejtve rohantunk oda, hogy megtámogassuk az ájuló félben lévő férfit. Némi szaké rásegítéssel, sikerült elrebegnie mi történt vele. Ami azt illeti, rájönni sem lett volna nehéz, hogy fegyenclázadás tört ki. Az igazi rémület csak akkor vett rajtunk erőt, mikor kiderült, a felbőszült csürhe egy része kitört és a mi földünk felé tartanak. Én nekiálltam hazatámogatni a férfit, apám pedig lélekszakadva rohant haza figyelmeztetni az otthoniakat. Persze, amint tehettem én is utánamentem. Jeges kéz markolt a gyomromba, amikor észrevettem a fekete füstkígyót, ami a házunk irányából szállt fel. Úgy rohantam, ahogy még sohasem azelőtt, de már nem tehettem semmit. Néhány méterre a házunktól dorbézoló férfiak hangja, és anyám sikolya ütötték meg a fülemet. A kétségbeesett sikolyok kis híján elnyomta a tűz ropogását. Ez már túl sok volt az akkori tizenhat éves elmémnek. Összeroppantam, és térdre hullva kezdtek patakzani a könnyek a szememből. A lábaim egyszerűen nem engedelmeskedtek, nem tudtam, nem akartam látni mi folyhat a házunk lángoló romjai közt. Nem sokáig lehettem észrevétlen, ilyen közel a házhoz, néhány szívdobbanás után már fölém tornyosult az egyik szörnyeteg, aki összetörte az életem. Szakadt narancssárga ruhában, kezében apám szakés kulacsával. Bűzlött az alkoholtól, és mosdatlan is volt, de valószínűbb, hogy a rettegés miatt hánytam el magam. Cserébe úgy a bordáim közé rúgott, hogy kettő is eltört. Zihálva szedtem a levegőt, és kúszni is alig bírtam.
-Na mi van, kis patkány, nincs itt apuci, hogy segítsen? - közben vigyorogva taposott a fájó oldalamba. Azt hittem, ott halok szörnyet, de a fájdalom kitisztította a fejemet. Lassan visszatért belém az életösztön, és lábszáron haraptam a férfit, ezzel pont csak annyi időt nyerve, hogy arrébb hemperedhessek. Kezemet a törött bordáimra szorítva, futni próbáltam, persze hasztalanul. Támadóm talán élvezte nézni a szenvedésem, és ezért hagyta had kússzak az erdő felé. Kálváriámhoz hamarosan több bandita is csatlakozott. Fogadásokat kötöttek, hogy vajon meddig jutok el, s közben néha kövekkel próbáltak dobálni, kisebb nagyobb sikerrel. Az elmém ekkor már egyre ködösebb volt, így magam sem tudom, hogyan jutottam el egy rég elhagyott szentélyig. Valahogy felküzdöttem magam az első pár lépcsőn, és imádkozni kezdtem. Ekkor már alig voltam magamnál, s egy tompa puffanás után magához ölelt a sötétség.
Mikor magamhoz tértem, egyedül voltam a romos épületben. Először csak összekuporodtam és sírtam. Talán pár órát tölthettem magzatpózban, mire összeszedtem magam. Lassan emeltem fel a fejem, hogy körülnézhessek kicsit. Már régóta hallottam valami nyikorgást, így először azt szerettem volna szemügyre venni. Elég volt balra fordítsam a fejem, hogy meglássam a forrását. A saját testem volt felakasztva az egyik keresztgerendára. Az ajkaim megremegtek, s a lábaim szinte maguktól kezdtek el rohanni. Teljes sebességgel szaladtam a kijárat felé, mikor hirtelen valami visszarántott. Kapálózni kezdtem, mert először azt hittem, egy bandita lehet az megint. A fémes csendülés azonban másra engedett következtetni. Ahogy elmúlt a pánikroham észrevettem, hogy egy lánc áll ki a mellkasomból, és egyenesen a terem közepéhez van kötve.
Sokáig téptem szaggattam éteri láncomat, amíg rájöttem, hogy így képtelen leszek megszabadulni. Materialista nevelést kaptam, így nem igazán tudtam mihez kezdeni a dologgal. Eleinte azt hittem csak álmodom, és mindent megtettem az ébredésem érdekében. A legkülönbözőbb módokon próbáltam fájdalmat okozni magamnak, és még a tetőről is leugrottam, de semmi. Nem tudtam elfogadni új létemet, de a kitörési kísérleteim rendre meghiúsultak. Lassan kezdtem beletörődni a sorsomba. Hónapok teltek el úgy, hogy csak a rothadó testemet figyeltem, és egy sarokban üldögéltem. Senki sem járt arra, így legfeljebb egy-egy madár zavarta meg, síron túli nyugalmamat. Mindeközben, egyre nőtt bennem a harag és a tehetetlenség érzet. Haragot éreztem az egész világ iránt, amiért hagyták ezt az egészet megtörténni. Minden egyes embert a pokolba kívántam, már ha ezek után létezik olyasmi.
Talán egy év is eltelhetett, ahogy így magamban fortyogtam, mikor végre feltűnt egy ember. Fekete papi csuhát viselt, és kerek lencsés szemüveget. A hóna alatt pedig egy bibliát szorongatott. Lélekként meg tettem mindent, hogy elkergessem. A leszakadt zsalukat zörgettem, megpróbáltam kisebb fadarabokkal megdobálni, ijesztő hangokat kiadni. Ha tehettem volna, kivégzem, de csak korlátozottan tudtam hatni a környezetemre. Nem kellett tíz perc és távozott. Büszkén figyeltem a tornácról, ahogy elsétál, -lám rettegnek tőlem az emberek.
Másnap azonban újra megjelent. Bejött és minden repkedő darabka ellenére, kivitte a szabadba a testem. Nem hittem a szememnek, amikor elkezdte elhantolni, és még egy imát is mondott értem. Nem igazán értettem mit akarhat, de ekkorra már annyira gyűlöltem minden élőt, hogy nem is érdekelt. A fickó azonban harmadnap is visszatért. Leült az épület elé, minden zaklatásom ellenére, és elkezdett a bibliából olvasni. Meglepő módon, ez nagyon is nyugtatólag hatott rám. Egy héten át ugyan így eljött, és mindig folytatta a felolvasást. Egy idő után szinte vártam, hogy megjelenjen. Egy hét után, már be is jött az épületbe és úgy mesélt. Egyik nap nem bírtam megállni és megszólítottam. Legnagyobb meglepetésemre válaszolt, pedig eddig úgy tűnt nem hall és nem lát. Másnap már beszélgettünk és elmesélte, hogy ő egy vándor lelkész, akit épp Japánba vetett a sors. Állítása szerint, már nem teljes jogú tagja az egyháznak, mivel a hozzám hasonló szellemekkel beszélget, de szerinte azért kapta ezt a képességet, hogy megnyugtasson minket. A helyzetet tekintve, hinnem kellett neki. Közös erővel rendbe hoztuk a szentélyt, és lassan elkezdték újra látogatni, de akárhányan is jöttek, csak a pap látott és hallott engem. Némi lelki nyugalomra leltem, ha lehet ilyet mondani, még egy saját szobrot is kaptam az istenségek között. Egyetlen problémát, már csak a szakadozni látszó láncom jelentett. Ahol hozzám csatlakozott, egy kör alakú darabka kezdett kiszakadni a mellkasomból. Eleinte épp csak látszódott, de a folyamat mintha gyorsulni kezdett volna. A kín pedig rohamok formájában tört rám, és egyre elviselhetetlenebb volt.
Egyik nap, mikor már csak én és a lelkipásztor voltunk a templomban, túlvilági üvöltés visszhangzott végig az erdőn. Ő rögtön felkapta a fejét, és imába fogott, én kíváncsian tekintettem ki az ablakok egyikén. Mivel halott voltam, exponenciálisan megnőtt a bátorságom. Bár fájdalmat biztosan éreztem, ártani nem hittem, hogy bármi árthat nekem. Ami azonban ezután történt, még holtként is meglepett. Egy hatalmas majomszerű szörnyeteg jelent meg, szinte a semmiből, az ablak előtt. Furcsa fehér maszkot viselt, és éhesen csillogó szemekkel meredt az épületre. Egy velőtrázó üvöltés keretében, egyetlen csapással letépte a tetőt, az épületről. Reflexből védtem a fejem, a lehulló épületdarabok elől. Mire felocsúdtam, a lelkész, már a karmai között volt. Szerencsétlen csak kapálódzott az óriási lény karmai közt. Alig kapott levegőt a vasmarok szorításában. Kétségbeesetten üvöltöztem a szörnyeteggel, hogy azonnal tegye le, vagy kitépem a szívét, habár ez elég fals ígéret lenne, hisz egy hatalmas fekete lyuk tátongott a ott, ahol a szívének kellett volna lennie. A szemem láttára kezdte halálra kínozni szerencsétlent, pont úgy, ahogy a banditák egykor engem. Gyötrődő üvöltései, újraélesztették bennem a régi haragot. Szinte láttam magam előtt, ahogy azon az egy évvel ezelőtti napon, ott térdelek tehetetlenül és gyáván a lángoló házunk előtt. Nem bírtam tovább tehetetlenül nézni a szenvedését, és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, belemarkoltam a mellkasomban kialakulni látszó lyukba. Embertelen kín rántotta ekkor görcsbe a testem, de nem érdekelt. Csak a forrongó gyűlöletre tudtam gondolni. Mindenáron oda akartam jutni, és elpusztítani azt a dögöt. Végül sikerült kitépnem a láncot, s az igazi kín csak ekkor kezdődött. Kínomban jobban üvöltöttem, mint valaha, de ebben az üvöltésben, már nem volt semmi emberi. Ugyanolyan velőtrázó üvöltés volt, mint a maszkos bestiáé. A gyűlölet azonban, cseppet sem csillapodott, sőt erős elhatározássá érett, ahogy elgyötört testem lassan elkezdett átalakulni. Arcom minden pórusából, egyfajta fehér anyag csordogált elő, ami teljesen átformálta azt, s már egy oroszlán agyarai martak, a majomszerű bestia húsába. Ekkorra teljesen elveszettem a kontrollt magam felett, csak élveztem a számat megtöltő vér ízét. Semmihez sem hasonlítható elégedettséggel töltött el, a meglepett szörny apró cafatokra hasítása és felfalása. Már a pap sem érdekelt, aki bár túlélte, a rettegéstől elkerekedett szemekkel nézte ámokfutásomat, a zsigerek között. Illetve, a számára érthetetlen módon feltűnt, fehér maszkos oroszlánét, aki oly élvezettel fürdik meg a másik démon vérében.
Csak miután végeztem a lakmározással, tudatosul bennem némileg, hogy mi lett belőlem, de újdonsült állatias ösztöneim, nem engedtek ezen aggódni. Íncsiklandozó falatok illatát hozta a város felől a szél, azokkal kellett törődnöm...
~ Kinézet Nappal: Egy kisebb, hím oroszlán alakját vette fel, mikor elvesztette a lelkét. Maszkja, a sörénye felé hegyesedő tüskékben végződik. Pupillái, a nagymacskákra nem jellemző módon, hasítottak. Bundája szürke színű, míg a sörénye, és a maszkja hófehér. Mellső, és hátsó végtagjának könyökízületénél, kisebb csontkinövések ékítik.
Éjszaka: Ha lemegy a nap, az emberek világában, vagy Huecho Mundoban tartózkodik, a gerince és a bordái mentén fehér, kitinkinövés alakul ki, ami a farkát is beborítja, melynek vége egy skorpió fullánkkal egészül ki.
~ Jellem A Holow-vá válása, erősen elállatiasított a jellemét, így a mindennapjai nagy részét vadászattal, és a szükséges mennyiségű (napi 20 óra legalább) alvással tölti. Emberi énje, csak haloványan pislákolva csempész némi értelmet a lény tettibe. Ha teheti, nem támad emberekre, mi több különleges képességének köszönhetően, a közelükben rejtőzik el, és várja, hogy felbukkanjon egy éhes hollow, akit majd felfalhat. Persze idővel megértette, hogy ő is valami hasonlóvá változott, de gyűlölete egy cseppet sem csillapodott irányukban. Egyébiránt, rettentően makacs és önfejű, de mivel magányos típus, így rendszerint csak saját magát sodorja veszélybe.
~ Képesség(ek)Neve: Enderezamiento (kontroll)
Leírása: Az oroszlánsörényen/bundán átáramoltatva a lélekrészecskéket, megváltoztathatnám azok bizonyos tulajdonságait. Primitívebb formájában, egyszerűen besűríti a részecskéket, így ha minden jól megy akár azt is elhitethetem, hogy jóval nagyobb a reiatsum mint amilyen a valóságban. Ezzel elriaszthatom a túl nagy falatnak ígérkező prédát, vagy legalább egy kis döbbenetet válthatok ki a velem szemben álló ellenfélből, ami sosem jön rosszul egy közelharcban. (Ezt csak teljes értékű oroszlánként használhatnám, mert félig skorpió alakban, csökken a sörényem mérete.) Vagy a bundámon való átvezetéssel, leutánozhatom majdnem tökéletesen egy ember (és egyelőre csak azt) lélekenergiáját, ami nem jön rosszul, lévén az emberi világban kóborlok. Persze az alakom változatlan, így aki meglát abban, nem sok kétség támadhat a kilétemet illetően. (Ez mindkét alakban működőképes, lévén a teljes bundát használja fókusznak.) Ebből következőleg, az enyémnél magasabb reiatsuval rendelkezők, már érzékelhetik, hogy valami nem stimmel a közelben. Valamint, akinek az érzékelésre használt képessége három ponttal meghaladja, a különleges képességem szintjét, az átlát az álcámon.
Neve: Disensión (széthúzás)
Leírása: Éjszakai alakomban, a fullánkom, egyfajta lélekrészecskék közti kötést bontó anyagot termelne. Ez egy lélekrészecskékből álló tárgyra, kvázi savként hatna, valódiakra hatástalan. A lelkekkel szemben, viszont "csak" bénító hatású lenne. Azt a testrészt bénítaná amit sikerült eltaláljak a fullánkommal, és annál erősebb lenne a hatás, minél többször sikerül megszúrnom ugyanott. A "különleges képesség" képzettségemmel növekedne a mérgem adagja egészen tíz pontig, onnantól két pontonként kapnék egyet.
Saját testtel rendelkező ellenfelekre (ember, quincy, stb...) hatástalan a technika, kizárólag a pót, vagy épp lélektestben leledző szerencsétleneket veszi célba. Lélekölő kardokra, bábokra, szintén hatástalan a szintemen, egyéb lélekrészecskékből álló fegyverekre az első aspektusa érvényes. (Nyilván a fenntartásához szükséges képzettség pontértéke, áll szemben a különleges képességem szintjével, ha sikeresen eltalálom.)
~ Szeret-nem szeretSzeret:
-nyers hús
-alvás
-erőszak
-uralkodás
-lázadás
Nem szeret:
-más hollowok
-ha a gyengébbeket piszkálják
-ha nincs igazam
-a logikátlanságot
-az arroganciát
