Lángoló nyilak

Tárgy: Lángoló nyilak Csüt. Jan. 03, 2013 2:48 am

„Gyere
közel, közelebb,
még közelebb, kérlek, még, még,
egészen közel, tapadóan - egészen!
- Én akarlak eltaszítani.”

Vakítóan sütő napfényre ébrednek hőseink, de nem pihe-puha ágyukban. Körbehordozva tekintetüket először is egymás körvonalát sikerül kivenniük, ahogy libasorban feküdnek egymás mellett egy rét közepén, alattuk zöldellő fű, és néhány szál mezei virág. Ahogy tudatuk tisztul, és látásuk is kiélesedik, látják maguk körül a hatalmas fákat, amik sűrű erdőként magasodnak a csöppnyi tisztás körül, az ágak közül madárcsicsergés szökik ki.
Ahogy végignéznek magukon, láthatóan utcai viselet van rajtuk, és a keresztjük is a megszokott helyen fityeg, de ezenkívül semmi nincs náluk. Lassan kelnek fel, még kicsit szédülnek, akár a fejük is fájhat, mint egy átbulizott éjjel utáni ébredéskor. Ezután előkerülhetnek a legkézenfekvőbb kérdések, hol vannak, kik az ismeretlenek, ki felelős ezért az egészért, és mért hozhatta őket ide? Persze a választ egyikük sem tudhatja, de sejtése bárkinek lehet. Barát, vagy ellenség? Sosem tudhatják, hogy egymás segítői, vagy inkább ellenfelei. Aztán a beszélgetés közepén elzúg fejük mellet egy nyílvessző, egy papírt a legközelebbi fának tűzve. Remegésének hangja visszhangzik a hirtelen beállt csendben, de ha arra próbálnak haladni, ahonnan érkezett, csalódniuk kell, mert nem látnak senkit, még csak a nyomát sem, hogy ott járt volna bárki is. Ellenben a levél több mint elég támpontot adhat ahhoz, hogy mit is várnak el tőlük.

„Legyetek üdvözölve kiválasztottak!

Nagy nap ez a számotokra, hiszen megkezdődik immáron a huszonnyolcadik Torna, melynek quincy csapatát ti alkotjátok. Gratulálok! Ez nagy megtiszteltetés, nem lehet mindenkinek része benne, viselkedjetek hát ehhez méltóan.
A játékszabályok igen egyszerűek:
Maradj életben.
Szerezd meg, amit kell.
Minden feladatot időben kézhez kaptok, és a többi csapat előtt kell teljesítenetek őket, de vigyázzatok, egyik sem fog örülni, ha megelőzitek őket. Nem kötelező együtt maradnotok, akár egyedül is megpróbálhatjátok teljesíteni a küldetéseket, de a többieknek így nagyobb esélyük van levadászni titeket. Az győz, aki a legtöbb pontot összegyűjti, és végül életben marad. Ne akarjátok tudni, hogy a vesztesekkel mi történik…
A pályát elhagyni szigorúan tilos, aki a játék vége előtt megpróbál megszökni, azt egy az erre kijelölt külön csapat azonnal diszkvalifikálja, sejthetitek miképpen. ^.^
Kellemes játékot, pontos nyilakat!”

Sejtik, hogy a levél nem vicc, és nincs értelme megpróbálni kijátszani a szabályokat. Ha megfordítják a levelet, akkor meg is lelhetik ugyanolyan kacifántos betűkkel, mint a levél íródott, az első feladatot.

„Keress kavicsot, hogy csiholhass tüzet, végtelen zsákod ott leled. Kívánj tőle, s nyomban megkapod, de csak egyet, a többit megtudod…”

A feladat adott, csupán csak az irányra kell rájönniük, de miután ezt is megbeszélik, és elindulnak az erdő mélyére, egyre sűrűbbek lesznek a lombok, egyre sötétebb minden. Végülis egy kis szerencsével találnak egy nagyobb kőrakást, és ha óvatosan odébb pakolnak néhányat, akkor a zsákra is rálelnek, ami üresnek tűnik. Egyszerű bőr anyag, kifordíthatják, de nem esik ki belőle semmi. Viszont, ha egy tárgyra koncentrálva nyúlnak bele, azt képesek megfogni, és kiemelni. De vigyázat, mindenki csupán egyet kívánhat! Jól fontolja hát meg mindenki, mi is lesz az…

Spoiler:

Határidő: Január 20.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Pént. Jan. 04, 2013 6:01 am

Rin fantasztikus álom képeit láthatja maga előtt: sikeresen lediplomázik, minek köszönhetően szülei jóvoltából a Karib-tengereken üdülhet egy egész hétig, s nem egy teknőst örökbe fogadva tér haza! A vidám álom hatására teste akaratán kívül lép működésbe, kezével kedvenc, majdnem ember nagyságú párnának is alkalmazható teknős plüssét akarta átölelni, de helyette csak unokahúgát szorongatta meg szívből jövő szeretetével és erős karjaival. Kisvártatva azonban feleszmélt arra, hogy ez nem kedvenc plüsse, akit szorongat. Álmosan néz fel és értetlenül vizslatja unokahúgocskája arcát, hogy mégis mit kereshet itt, mikor tisztán emlékszik: saját szobájában tért nyugovóra. Lehet a nyakán lévő vizsgák miatt stresszelve öntudatlanul már alva jár?! O.O

- Jajj, Mekocchan ne haragudj, máris csinálom a reggelit! =o= – víziló módjára ásít, miközben nyújtózkodva felül, s mikor éppen le szándékozna lépni az ágyról, akkor fedezi csak fel, hogy nem éppen otthon vannak. Csodálkozva dörzsöli meg szemeit, hátha csak képzelődik a sok kialvatlanságtól, de az füves rét látképe csak nem akaródzik eltűnni szeme elől.
- WÁÁÁ!!! Mekkoochaaaaan~! Ki ez, mi ez, hol vagyunk? Valamit megint elfelejtettem?! T3T Nem! Kitalálom, Shuichi, Shuichi az oka, mindennek ő az okozója és az okozata! – kétségbeesve sikít fel, majd ad hangot döbbenetének. Unokahúgát védelmezően magához öleli, ki tudja, milyen veszedelmes alakokkal vannak éppen körbevéve. Mi van, ha elrabolták őket és csak váltságdíj fejében hajlandóak visszaszolgáltatni őket szüleiknek? Aljas húzás, bárki is tervelte ki! Na, majd megmutatja ő unokahúgával milyen fából is faragták az Ichinosekat! ˇ-ˇ Ha el is rabolták őket, nem fog kétségbeesni, sőt! Bátran szembenéz az emberrablókkal, őt csak ne tartsa senki sem egy nyámnyila hercegnőnek. ˇ_ˇ
- Meko-chaaan~, kérlek, csípj meg, lehet, hogy csak álmodunk! – nyújtotta karját, lehunyt szemmel, s amint kérése teljesült csak akkor nézett fel, de senki és semmi sem tűnt el. Az álmok nem szoktak ilyen makacsak lenni az ő esetében, így valóban létező helyen kell, hogy legyenek. Ez igazán nagy gond, mert ha Rin nem jut a reggeli koffein adagjához kevesebb, mint tíz percen belül, akkor annak nagyon csúnya vége lesz. Ugynais, ha nem láttak még őrjöngő sárkányt… nos, akkor fognak, arra mérget vehetnek. Neutral

- Nem tudom, kinek a nagyszerűtlen ötlete volt piknikezni, de előre is szólok, nos: ez nekem sok! Majd szétrobban a fejem, a kávémat akarom, a kedvenc bögrémben, most rögtön, de lehet azonnal is! Nem nagy kérés, ugye? Utána persze tárgyalhatunk a feltételekről. Meg, hogy mi pontosan ez az egész, tudják… váltságdíj összege, etc., etc. … – gesztikulál kezével, majd körbetekint az erdős ligeten. Meg tudná szokni, szívesen menekülne ide a vizsgaidőszakkor, hogy ne kelljen átvészelnie azokat a szörnyű kialvatlan napokat, mikor depresszióval küzd a jövője megalkotásával kapcsán. Rin egy szempillantás alatt meggyőződésre jutott, hogy itt tökéletesen ki tudná pihenni magát, s még az idegeinek is jót tenne a friss levegő!
Rin éppen ruháját porolta le, miután felemelkedett a földről, amikor rendesen végigpillantott magán. Nem elég, hogy a fűben való fetrengéstől haja rosszabbul néz ki, mikor sebtében kell beérnie az egyetemre, de ez a ruha! Mi ez az ízléstelen öltözék, ami rajta van?! Biztos nem ő választotta, ennél ezerszer jobb ízlése van, s ez a gönc cseppet sem nevezhető divatosnak!
- ÁÁÁ! Meko-chaaan! TwT Nézd, nézd mi ez! Hogy lehet kék nadrághoz, barna cipőt húzni? Atyaég, de ízléstelen! És zöld, zöld garbó! Nem, nem, nem, nem, nem lehet! Követelem a rózsaszínt! Ha lediplomázom, kampányt indítok a nem rózsaszín és annak árnyalatai közé tartozó színek eltörlésével kapcsolatban! Ez tarthatatlan! – egy szusszal panaszolta el bánatát, s emelt hangon szögezte le jövőbéli tervét az üggyel kapcsolatban. Felsóhajtott, majd kisöpörte arcában éktelenkedő hajtincseit, közben próbált lenyugodni. Tisztában van vele, senki sem érti meg bánatát, unokahúga sem fogja addig rendesen látni ezt az ügyet, míg ezt az iskolai egyenruhás hacukát kell hordania. Ez is szürke, bezzeg Rinnek rózsaszín, feketekockás szoknyája volt mikor középiskolába járt, de ő aszerint is választott iskolát, hogy milyen egyenruházatot adnak a lány diákoknak. Neutral

- Rendben, rendben. Szusszá. Tudni akarom, mi folyik itt pontosan, azon kívül, hogy minderről Shuichi tehet! Hé, maga, ön, igen ön, mondja, tudja, hol vagyunk? – bök rá az egyik agglegényre, ki a színes társaságukat bővíti. Rin ránézésre úgy ítélte, hogy ő biztos tud válaszolni a kérdésére, majd rendesen szemügyre vette a többieket is. Elszörnyed azon, hogy fiatal még iskoláskorúak is vannak itt. Nem tudja, ki űzi velük ezt a szörnyű játékot, de ez cseppet sem tetszik neki!
Rémületének hangot adva, kétségbeesve néz a fatörzsre, ahova beleállt egy nyílvessző, rajta egy üzenettel. Szívéhez kapva, megszeppenve áll és nézi a régimódi üzenetközvetítés nyomát. Remegő lábakkal állva ama szent helyen, ahol eddig is. Látva, hogy unokahúga ijedelem egyetlen apró nyoma nélkül fölállt, hogy szemügyre vehesse a papírost, az ötletet merőben ellenezte, hiszen több mint három, minden bizonyára nemes lelkű férfiúk vették körbe őket, vagyis Rin megállapítása szerint, semmi szükségük nincs veszélyes akcióba belekezdeniük egy olyan helyen, ahol lesben állnak az íjászok.
- Állj, állj meg Meko-chan! Ez biztos veszélyes, hagyd Akashi (Aoishi) – kunra ezt a bátor feladatot inkább, nem kell neked elolvasnod. – Rin szíve szerint körmét rágná már eme helyzetben, ha baja esik unokahúgának, hogy magyarázná meg azt keresztanyjának? Nem azért vállalt felelősséget, hogy egy ilyen helyen, egy nyílvessző által veszítse el szeretett unokahúgocskáját. Rin továbbra is feszélyezetten áll, fölbegyökerezett lábbakkal és némán hallgat minden egyes szót, oda se mer nézni, hogy ki állta a bátorságtesztet, hogy most mindenki megtudhassa mi is áll a levélben.
- El is felejtettem, hogy televíziós vetélkedőbe kaptunk meghívást! Surprised

– csodálkozva szólal fel, majd sétál unokahúga mellé. Nincs mitől tartania, hiszen ez csak egy vetélkedő show, végre hajtják, amit a vezetőség kér, reklámokkor szünetelnek, a közönség jól érzi magát, majd a végén hazamennek. Nem igaz? Aztán pedig győzhet megint fent maradni egész éjszaka, hogy a holnaputáni vizsgájára tanuljon. Mert ugye jól emlékszik, holnapután van és nem ma? O_o”
- Zsák? Hol van itt zsák? Mi ez a rébusz? Matekban sem szerettem a fejtegetős feladatokat. :/ Különben is, milyen követ akarnak, van itt kicsi, nagy közepes biztosan, csak körül kell nézni. És még, hogy lovagi torna, mint egy elcsépelt Robin Hood, már rég kiment a divatból. – sasként szemez a talajjal, hátha talál kavicsot, olyat, ami illik az üzenetben mondottakhoz. Bár inkább tűnt úgy, mint aki egy zsákot próbál meglelni a nagy fűben. Nem vitás, Rint tényleg érdekelte a kívánságteljesítő zsák.
- Meko-chaaan~ szerinted, ha zsák lennék, hova bújnék? :3 – karolja át az említett karját, s kérdezi tőle. Mégis a túlélésükről van szó a játék szerint, akkor pedig egyértelműen ketten fognak kitölteni egy személyt, ha tetszik a többieknek, ha nem.
- Pici lány, gyere csak ide bátran, mi rózsaszínek fogjunk össze. Cool

– dob egyet hosszú hajzuhatagán, s int a kis fiatal hölgyeménynek, mikor már nemegyszer megakadt elegáns öltözéke és unokahúgához meg övéhez hasonlatos haján. Olyan, mintha egy eddig nem is ismert másod unokatestvére lenne. Mindenesetre ő tűnt a legfiatalabbnak a jelenlévők közül, ezért Rin jobbnak látta, ha nem hagyja egyedül császkálni az ismeretlenben.
- Ő az unokahúgom: Himeji Himeko, én Ichinose Sakurako Rin vagyok, de csak szólíts Rinnek. :3 Mond, téged, hogy hívnak? ^-^ – mutatkozik be, amennyiben az ifjú hölgy élt az ajánlatával, s melléjük szegődött. Nem tudta, hogy a férfiak, kik szintén ama helyzetben voltak, amikben ők, miképpen kezelnének egy ilyen ifjú leányt soraikban.
- Rendben, merre keressük azt a csúnya zsákot? Régen jó hunyó voltam, de félek, nagyszerű képességem az idő során elkopott. – jegyzi meg, hiszen még kávét sem ivott, hogy koncentrálhatna egy zsák keresésére? Egyre inkább a reggeli kávéján járt az esze, a rózsaszín, teknősmintás bögréjében.
Mikor meglelték az erdő sűrűjében a zsákot, elsőként csapott le rá, kellett neki a kávé! Az üzenetben az volt írva, hogy valahogy kívánni kell tőle, s az nyomban teljesül. Hát tessék zsák: az ő kívánsága nagyon is egyszerű, teljesíthető, nem nagy dolog!
- A reggeli kávémat kérem a kedvenc bögrémben. – lehunyt szemmel ismételgeti a mondatát, közben az otthoni kávésbögréjére koncentrál az éltető itallal. Bár Rin fejében megfordult már, hogy túlságosan hihetetlen számára mindez, hogy valóban igaz legyen. Persze, egy zsák, ami teljesíti a kívánságukat, logikus. Nem is érti, miért vetett bele reményeket. De egy próbát mindenképpen megér Rin számára, nem mulaszthat el semmit. De jobban örülne, ha biztosan tudná a végeredményt, mert lehet, jobb lenne akkor Touma Vance McCay legújabb divatkollekcióját kérnie vagy egy Kabriót igazán helyes sofőrrel. Rolling Eyes

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Szomb. Jan. 05, 2013 7:42 am

Igazán kellemes, mély álom világa ringatta a lelkét, mely meglehetősen hasonlított a valóságra, mégis érezte, ez nem az. Elvégre miért akarná a mokkás jégkrém megfojtani őt? Az teljesen lehetetlen, ráadásul tényleg nem létezik. Nemde? Halkan nyöszörögve nyitogatja szemeit, hogy megfejtse ezt a rendkívüli talányt, hiszen mindennek kell lennie egy megoldásának, csak meg kell azt találni. Nem olyan bonyolult, ha az ember lánya ismeri a módját. S lám, amint kezd magához térni, már ismerősnek is tűnik az ölelés, noha semmit nem lát, csak elmosódó, színes foltokat. Megszokta már, reggel mindig így ébred. De megnyugtató, hogy a rózsaszínes foltban, és annak hangjában unokanővérére ismer, és így már minden sokkal naposabbnak tűnik. Ezen a ponton jut csak el tudatáig a döbbenetes felfedezés: nem is az ágyában van! Olyan hamar ül fel korábbi helyzetéből, hogy egy pillanatra meg is szédül, és teljesen elsötétedik előtte a világ. De mindez persze nem lényeges, ha amúgy sem lát sokat.
– Nem vagyok éhes, Rin-chan, de nem láttad a szemüvegem? – kapaszkodik meg azonnal kétségbeesve unokatestvére karjában. Ő egyetlen további mozdulatot sem fog megtenni a szemüvege nélkül. Még akkor is leesik az otthoni lépcsőn, ha történetesen normálisan lát a szemüvege miatt, akkor mégis mit fog kezdeni most, hogy még a szeme világától is megfosztatott?! O.O

Kész, neki hivatalosan is vége, nem lesz képes ellátni a feladatait és még a nővérét is hátráltatja majd, pedig kettejük közül mindig ő a pozitív. T^T Olyannyira leköti ez a dilemma, hogy hirtelen nem is érti, miről beszél az egyetlen biztos pont. Nem tudja, nem érdekli, ő csak a szemüvegét akarja. T^T Ahogy unokanővérkéjébe csimpaszkodik, feltűnik neki a felsőjébe tűzött kis súly, és odanyúlva megtalálja az áhított tárgyat, melyet azonnal fel is helyez, és ettől nyomban meg is érti kedvenc lakótársa kiakadását.
– Jaj, Rin-chan, halvány sejtelmem sincs, de nem hiszem, hogy elfelejtettél volna bármit is… Igen, biztosan Shuichi tehet róla. =.= – támogatja azonnal unokanővérkéje elképzelését. Megszokta már, hogy mindig minden rossznak Rin-chan mostohaikertestvére az oka, olyannyira, hogy már ő maga is kezd hisz a létezésében, és tökéletesen egyet is ért mindenben kedvenc lakótársával. - Heh? – pislog döbbenten unokanővére hirtelen érzelemkitörésére, hisz csak az imént eresztette ki őt a karjai közül, és most ismét az ölelésében találja magát. De legalább most már sikerül körülnéznie, és nem érzi magát olyan elveszettnek, mint a szemüvege nélkül. Bele is pusztult volna, ha végig Rin-chanra kell csimpaszkodnia, és még egy lépést sem tud egyedül megtenni. Huh, szerencsére ezt a szituációt sikerült megúsznia. Ráadásul kedves lakótársa legújabb ötletei is… furi. O.O

– Nem értem, Rin-chan, miért álmodnánk ugyanazt? – azért engedelmeskedik, és belecsíp unokanővérkéje karjába, bár nem szívesen teszi. Nem tehet róla, utál fájdalmat okozni, akkor is, ha direkt kérik. T.T Nem akarja ő bántani a testvérkéjét. Különösen nem így, mindenki előtt, főleg, hogy házon kívül is vannak és ráadásul minden felszerelés nélkül. Nincs neki semmi baja a kempingezéssel, de azért ahhoz nem ártana egy-két apróság, például sátor, hálózsák, esetleg a beleegyezésük, mert a meglepetés bulik rosszul is elsülhetnek…
– Milyen váltságdíj, Rin-chan? Tényleg nem tudod te sem, hol vagyunk? Pedig a piknik olyan helyesen hangzott… T.T – motyog halkan maga elé, hogy csak unokanővérkéje hallja, majd fejét kicsit megrázva kezd el kedves, angyali türelemmel magyarázni neki. - Ugyan, ugyan, Rin-chan, inkább élvezzük ki a helyzetet. Gondolj bele, pihenhetünk, és sétálhatunk, nincs itt semmi gond Surprised

– ezúttal ő az, aki megölelgeti kicsit unokatestvérét, és még meg is simogatja a buksiját, hogy megnyugodjon. Bár annak a kávénak ő is örülne, de ő nem függő, kizárólag azért issza időnként, mert szereti, és most úgy megkívánta… meg a mokkás fagyiját is, ami otthon pihen a mélyhűtőben, évszaktól függetlenül. T.T
Ettől függetlenül követi nővérkéje példáját és ő maga is feltápászkodik, bár nem egészen érti, hogyan került rá fehér szoknya és babarózsaszín felső, amikor biztosan nem ezekben tért korábban nyugovóra, ráadásul a málnaszínű hajával most pontosan olyan, mint egy cukorka, de legalább nem kell kimagyaráznia unokanővérénél a kombinációt, mivel ő jelenleg a saját viseletével van elfoglalva.
– Szerintem túlzásba viszed, Rin-chan. Gondolj azokra is, akiknek nem áll jól a rózsaszín, mert nem olyan az alkatuk, a hajszínük vagy valami… nem kell azonnal drasztikus megoldásokhoz folyamodni, mi lenne akkor a szivárvánnyal? T.T – próbálja nyugtatgatni idősebb rokonát, miközben kezeit védekezően maga elé emeli, elvégre sosem lehet tudni.
Némiképp megnyugodva sóhajt fel, mikor unokanővére végül az egyik fiút vonja kérdőre hollétükkel kapcsolatban. Csak most tudatosul benne, hogy ismerős arc is van a társaságban, de ez a helyzet már annyira érthetetlen, hogy a csodálkozó pislogást is teljesen elfelejti. Egészen addig, ameddig hozzájuk egészen közel el nem zúg egy nyílvessző, beleállva az egyik fa törzsébe. Halkan hümmögve indul el azonnal a nyilacska felé, mert látott a hegyénél valami fehéret, és meg akar győződni róla, valóban van-e ott valami, vagy már képzelődik is ezen az idegen helyen. @.@
– Hm? Miféle Akashi-kunról beszélsz, Rin-chan? Surprised

– fordul testvéréhez, miután már odaért a fatörzshöz, és a kezébe vette a papirost. Szemüvegét homlokára tolva mered az üzenetre, hogy hangosan felolvashassa a többieknek. Nem azért jött ide, hogy csak magának derítse ki, mit is kaptak az ismeretlen íjásztól… aki minden bizonnyal ügyes, és tehetséges, és igazi íjjal is tud lőni, amire ő sajnos fizikai gyengesége miatt nem képes, bár unokanővérkéje már felajánlotta párszor, hogy segít neki javítani az ügyön.
– Nem írta sehol, hogy televíziós vetélkedő… és mellesleg milyen meghívás? O.o Megint elfelejtettél szólni nekem egy levélről, Rin-chan? Pedig tudod, hogy idén minden levél számít és szuperfontos! T^T – fordul kétségbeesetten kedves-kedvenc lakótársa felé, szemüvegével ismét az orrán. Nem akarja elhinni, hogy kedvenc rokona megint elfelejtett említést tenni neki valamiről, bár a bácsikájából kiindulva nem kellene meglepődnie, na meg a reggeli kapkodások után, de… de… ilyen súlyos eset még nem volt. T.T – Álljon meg a menet! Akkor itt mindenki quincy? O.o De jó! Biztosan remek móka lesz, bármi is ez az izé! *.* – arca sugárzik a megállapítástól. Ő tényleg biztos benne, jól fogják érezni magukat, és az ijesztő részletek a levélben nem mások, mint metaforák egy kalandtúrához, csak rá kell jönniük, mifélék, és akkor teljes lesz a játék. Csak nem keverné őket komoly veszélybe senki, nem igaz? O.o Az igen-igen gonosz lenne, ráadásul nem is illene egy játék szellemiségéhez. És különben is, fő az optimizmus! ^^
Kicsit elcsodálkozik, mikor hallja, hogy valaki a papír hátulján is talált feliratot, és az is felolvasásra kerül. Cseppet mintha elvesztette volna itt a fonalat, de biztosan valami nagyon egyszerű megoldása van. Unokatestvére reakcióját látva zavart mosollyal az arcán adja át valamelyik fiúnak a papirost, és megy is nővérkéje után, hogy segítségére legyen. Pontosabban menne, mert mindjárt a második lépésnél elbotlik, és elhasal a zöld fűben. Hamar talpra pattan és nevetgél magán egy keveset. Már várható volt, ha eddig még nem sikerült elesnie. Gyorsan leporolja magát és felzárkózik kedvenc lakótársához.
– Nem tudom, te hová bújnál, Rin-chan, de én biztosan egy szúrós bokor alá, hogy ne nyúlkáljanak be értem Surprised

- adja elő saját elméletét a belé karoló lánynak, és kicsit megigazítja a korábbi esésben félrecsúszott szemüvegét. Mikor nővérkéje a harmadik leányzót szólítja meg, felkapja a fejét és kedves vidámsággal mosolyog rá, ha odajön hozzájuk. - Szia! Szólíts csak Himekonak, vagy hívhatsz Mekonak is, mint Rin-chan. ^^
Kedvenc unokatestvére zsákkal kapcsolatos kérdésére sajnos kénytelen vállat vonni. Sejtelme sincs, merre kereshetnék azt a bizonyos zsákocskát. Egy térképnek is tudna örülni ehhez a helyszínhez, meg esetleg valami innivalónak, mert lassan kezd megszomjazni. És még mindig kívánja azt a bizonyos kávét és a mokkás fagyiját. T.T De persze nem lett volna igazi Ichinose, ha ennyi miatt feladja, így persze akad ötlete körülnézésre… De végül valaki más javaslatára indulnak el az erdő felé. Nem érti, miért bujdokolna ott a zsákocska, ha egyszer ők a mezőn voltak, de ettől még nem elrontója ő semmi jónak, meg különben is elég nyitott ahhoz, hogy minden helyet végignézzen, ami a többiek fejében felmerül. Na persze nem egyedül, hanem velük, mert ő egyedül nem megy sehova. >.<
Mikor sikerül ráakadni a kőrakás kavicsai között a zsákra, kissé előre hajolva nézegeti. Nehezére esik elhinni, hogy tényleg bűvös tárgyról lenne szó, bár amennyi különös dolog történik odahaza, azon sem kellene csodálkoznia, ha tényleg az lenne. De ő akkor sem érti, hogyan is működik ez a dolog.
– Rin-chan, csak óvatosan >.< – szól még rá kísérletező kedvű rokonára, és nem mulasztja el közben folyamatosan figyelni az eredményt. Előbb-utóbb persze ő is tesz egy próbát, és ennek során inkább lemond mind kávéról, mind fagyiról. Inkább egy palack ásványvízre gondol, két literesre, lehetőleg szén-dioxiddal dúsítottra, mert az nem teljesen olyan, mint a csapvíz, és amúgy is jobban szereti, mint a simát. Nagyon-nagyon koncentrál rá, miközben a zsákba nyúl, és közben reménykedik benne, meg is kapja, mert ő nem akar egész nap szomjasan túrázni. ><

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Vas. Jan. 06, 2013 4:54 am

- Lu-chan, reviens s'il te plaît - Ezek a fojtott szavak hagyták el ajkaimat követlenül azelőtt, hogy felriadtam rossz álmomból. Szinte azonnal elkapott a fejfájás, és ahogy lassan kinyitottam a szemem, a napfény is vakítóan élesen világított a szemembe, mint valami túlméretezett zseblámpa. Az első gondolatom az volt, hogy elaludtam, és Kaa-chan félrehúzta a függönyt, hogy felébresszen, de még ha kinyitotta volna az ablakot is, akkor sem kellett volna ilyen közelről és ilyen hangosan hallgatnom néhány lány kétségbeesett és fülsértő sipítozását.
- Ja-ja, natürlich. Én vagyok az oka, de minek is? És különben is, Shuuji vagyok és nem Shuuichi Neutral

- tápászkodtam fel enyhén méltatlankodva, kómásan vakargatva a tarkómat. Reflexszerű reakciómat követően koppant, hogy uno, mit keres egy idegen a szobámban; due, az egyik lány hangja felettébb ismerős; tre, mit keres Hi-chan a szobámban?! o.O és quattro, nem is a szobámban vagyok! A felfedezés hatására szemem felpattant, érzékeim kiélesedtek, fejem pedig csak azért nem fordult körbe 360 fokban, mert fizikailag lehetetlen. Pedig megtehette volna, úgy megszédültem hirtelen Lángoló nyilak 4079864673

Inkább visszabehunytam a szemem, vettem néhány mély levegőt és csak aztán nyitottam ki újra, hogy zsongó fejem megnyugodott. Végre körülnézhettem úgy is, hogy fel is fogom, mit látok, bár nem vagyok hozzászokva, hogy egy erdő kellős közepén ébredek fel, és mivel inni nem ittam tegnap este, meg egyébként sem szokásom, nehezen állt össze a kép, hogy mit is keresek én itt öt másik ember társaságában. Nézelődésem során a pörgettyű-páros mellett egy kislányt fedeztem fel, valamint két ismerős fiút. Az egyikük, ha nem tévedek nagyot, a suliújság fotósa volt, és egyben az évfolyamtársam, Hi-kun, de a másikat is láttam már valahol. Ezt a sörényt és a sok piercinget nehéz elfelejteni. Talán egy senpai lenne?
- Igen, valakinek valami ötlete arról, hol vagyunk és mit keresünk itt? - szólaltam meg fennhangon, miközben talpra álltam és kinyújtóztam. Néhány nyakkörzés és derékhajlítás után egy hangyányival jobban éreztem magam, a mozgás segített kirángatni a tompaságból, amit a különös ébredés okozott. Nem volt könnyű a csivitelő lányokat megkerülni a beszéddel, lévén be nem állt a szájuk, de valahogy sikerült ezt a kihívást kipipálni és közölni a kérdésemet, noha nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy választ is kapok. A remélt felelet ettől függetlenül megérkezett, csak nem szavak, hanem egy nyílvessző formájában, noha ebből csak a suhanást és a hanghatást érzékeltem, amit a lövedék kiadott, miközben belecsapódott a közeli fák egyikébe. El is indultam feléje, de tekintetemet rajta felejtettem Hi-chanon, és mire észbe kaptam, hogy ő is ugyanoda tart, ahová én, ő már ott volt, én meg nem. Hiába az utolsó pillanatban elkövetett sietős, kapkodó mozdulatok, a lány megelőzött Sad

- Er... Ez nem volt verseny kettőnk között, capisce? - nyilvánítottam ki, nehogy még véletlenül azt gondolja, hogy legyőzött ismét, ráadásul most nem is egy vizsgán, hanem valami mással. Mondjuk úgy, hogy ezúttal hagytam nyerni Arrogáns

- Nem piros, kék! Aoishi Wink

Szólíts nyugodtan Shuunak... Ri-chan, ugye? - fordultam Hi-chan ismerőse felé kedves, megnyerő mosollyal. Mint később megtudtam, rokonok, és le sem tagadhatnák a dolgot. Gondolom a nevemet meg - igaz rosszul, de az mindegy - Hercegnőtől tudja. Csakhogy osztálytársammal és fő riválisommal ellentétben Ri-chan kicsit hisztisnek tűnt, ami nem jött be annyira, de hát üsse kavics. Inkább figyeltem a felolvasásra, mivel volt mire. Jobb is, hogy ő kaparintotta a kezébe, seitokaichouhoz méltóan tisztán és érthetően olvasott, látszik hogy hozzászokott. Daga... shikashi! Adrenalin szintem az égbe szökött, meghallva, hogy valamiféle torna miatt kerültünk ide mindannyian! Egy csapásra feldobódtam, szinte remegtem az izgalomtól és csupa fül módban hallgattam a levél tartalmát.
- Awesome, csapatverseny! *.* - lelkendeztem alsó ajkamat izgatottan beharapva, kezem pedig ökölbe szorult a várakozástól egészen addig a pillanatig, amíg Hi-chan fel nem hívta a figyelmem az egyetlen részletre, amit elmulasztottam megjegyezni: hogy mind quincyk vagyunk. Kezem nyomban megtalálta a nyakamban függő keresztet, tekintetemmel viszont elhűlve pillantottam Himekora, aztán Hirora is.
- Waaaait a minute! Komolyan quincy vagy te is, Hi-chan? O.O

- mutattam a lányra döbbent arccal, de hamarosan hihetetlen öröm fogott el és elfogott a nevetés. Majd kiugrottam a bőrömből! Nem csak Nee-channal rivalizálhatok így, hanem Hercegnővel is! Mamma mia, ki gondolta volna, hogy kitűnő jegyeink mellett más közös is van bennünk? Ez a tény egészen új dimenzióját nyithatja meg kapcsolatunknak *.* Nagy örömködésem közepette kis híján lemaradtam arról, hogy a papír hátulján is volt valami, de a "rejtvényt" hallva rögtön visszazökkentem.
- Easy, tűzlerakó helyet kell keresnünk, Ri-chan Wink

- feleltem a lánynak egy biztató kacsintás kíséretében, miután elvettem a papírt Hi-chantól és én is átfutottam a tartalmát. Csak a puffanásra kaptam fel a fejem, a nyekkenésre pedig megrezzentem, ahogy mindig, ha osztálytársam megbotlott a lábában. Mindig megvolt bennem a reflex, hogy felsegítem, de már megtanultam, hogy nincs rá szüksége. Azért így is fájdalmas látni ^^"
- Yosshi, maradjunk együtt, csapatban könnyebben boldogulunk. Először is kelleni fog egy határozott vezető, akire mindenki hallgat, hogy ne legyen később széthúzás, ha esetleg válaszút elé kerülünk! Vállalkozik rá valaki? - tettem fel a legégetőbb kérdést, miközben elindultunk. Jelöltek vannak, hiszen van egy szervezőkészségéről híres seitokaichou a köreinkben, van egy felnőtt, akinek több tapasztalata van, mint nekünk, és akár én is vállalhatnám, csapatkapitányként hozzá vagyok szokva az ilyesmihez. A kislányról és a másik két fiúról annyit nem tudtam, hogy nyilatkozzak róluk, de ki tudja?
- Oh, egyébként Shuuji vagyok, üdv mindenkinek, akit nem ismerek Wink

- köszöntem elsősorban a kicsinek és a piercinges srácnak, a többiek azért innen-onnan tudják-tudhatták ki vagyok. Menet közben máris rápörgött az agyam arra, hogy mit kéne csinálnunk. Ha ez egy quincy csapat, akkor könnyen lehet, hogy a többi csapat sem vegyes, hanem például lidércekből vagy halálistenekből állnak. Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy zászlókért versengünk a többi teammel, ebben kell valamiféle előnyhöz jutnunk, amivel döntő fölénybe kerülünk. Vannak fegyvereink és távolsági harcosok vagyunk. Trés bien. Twisted Evil

Közben ráakadtunk egy tűzrakó helyre is, és a fiúk segítségével a köveket félrepakolva hamar meglett a zsák is, amiről a rébusz szólt.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha gerillataktikát folytatnánk. Hagyjuk a másik csapatnak, hogy a feladatokat teljesítsék, aktiválják a csapdákat, fejtsék meg a feladványokat helyettünk, ha vannak ilyenek, mi pedig lesből lecsapunk rájuk utána. Ehhez kell egy radarszerű eszköz, amivel be tudjuk mérni a céltárgyakat és az ellenfelek helyzetét, illetve valami, ami elrejti a jelenlétünket. Mit szóltok? - vázoltam az ötletemet, és mikor a lányok után sorra kerültem, én az imént kitalált radarra gondoltam, mint tárgyra, amit meg szerettem volna kaparintani. Mondjuk az innivaló se volt egy hülye ötlet, csak Ri-chan és Hi-chan elfelejtettek csapatban gondolkodni. Kicsit bosszús voltam emiatt, de nem hibáztattam őket, különösen Hercegnőt nem. Őróla már egy jó ideje nem tudok rosszat gondolni, elmúltak azok az idők, amikor gyűlöltem, mint riválisomat. Hogy lehetne egy ilyen ártatlan teremtésről rosszat gondolni? :3

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Vas. Jan. 06, 2013 9:58 am

A reggeli a nap legfontosabb-legédesebb étkezése. Reggel van tea, amibe büntetlenül-észrevétlenül tehetsz annyi cukrot, hogy összeragadjon a szád és boldog legyél egész napra, pörögj-forogj-pattogj, hipp-hopp, mert cukor van a véredben, kakaóbajusz a szád körül és angyali pír önt el, mert boldog vagy. És ha én boldog vagyok, általában más is az, mert mi lenne lehangolóbb, mint egy szomorú cukrász?
Szóval kipattan a szemem és az első dolog, ami eszembe jut, a reggeli. A cukor teával, talán valmi mázas sütivel, amilyen maradékot találok a polcon. A második dolog, ami úgy hasít belém, mint egy undok nyílvessző, konyhakés, hentesbárd, hóhérpallos, az az erdő és az a nap, amikor Belial-sam megtalált. Egyszerre volt kellemes, melengető érzés, hiszen Belial-sama gondolata mindig az, és jéghideg, ijesztő, sokkoló: akkor sem emlékeztem, hogy hogy kerültem az erdőbe és most sincs emlékem arról, hogy idejöttem volna. De még arról sem, hogy mit sütöttem ezelőtt utoljára.
Két rózsaszín hajú lányt látok, talpon vannak és beszélgetnek, meg ölelkeznek és imádják egymást. Még kicsi vagyok egyéb gondolatokhoz, úgyhogy rögtön arra tippelek, hogy testvérek. Hangosak és a fény is bánt most, hogy nem érzek cukrot az ereimben, ezért azonnal végigtapogatom a ruhám szoknyarészét, majd a mellkasom is, hátha találok bármiféle zsebet, ahova cukrot rejthettem, de semmi. Kétségbe esve pattanok fel és anélkül, hogy illedelmesen jó reggelt kívánnék a lányoknak vagy a szőke fiúnak, aki hozzám hasonlóan ébredezik, felemelem a szoknyám, megpördülök, tapogatózom, hátha lelek valami rejtett belső zsebet. Megkönnyebbülök, mikor lábamon végigsimítva tudatosul bennem, hogy harisnya van rajtam, ugyanakkor kedvem lenne földhöz vágni a keresztemet, mikor csak azt találom belecsúsztatva. Éreztem, hogy elkezd csípni az orrom, hogy csak másodpercek kérdése, hogy elbőgjem magam, hogy lekuporodjak ahhoz a fekvő figurához, vagy mellé, a sziklához, vagy annak a szimpatikus fának a tövébe, kisírjam magam, aztán Belial-sama után kiáltsak, mint egy gyerek, aki elvesztette a szüleit. Tulajdonképpen ez történt. Nincs zseb, nincs cukorka. („Nincs kéz, nincs csoki.”)
Az első könnyem már lecsöppent, én egy gyors szipogás kíséretében letörlöm a kézfejemmel és szemügyre veszem a kínálatot, az erdőt és az ismeretleneket, ha már itt vagyok. Nem szabad pánikolnom, mindig azt mondák, hogy nem szabad. Ügyes lány vagyok, megoldom. És azt szeretném, hogy ha innen hazakerülök, Belial-sama is büszke lehessen rám, ezért leporolom a szoknyámat, meg is igazítom, ha már az imént olyan diszkréten előadtam magam és…
Megpillantom a kigyúrt, füstszagú, idétlen hajú, telepiercingezett angyalt, a magmentőt, a legeslegjobbat, az istent, a királyt, Belial után a másodikat, Naraku-samát. Gondolkodás nélkül mellé pattanok, azonnal átölelem, az sem érdekel, ha ezzel felébresztem: erősen szorítom, nehogy meglepetésében el találjon dobni, rúgni, szúrni vagy kiabálni és szépen, csendben… dehogy csendben, olyan sipákoló, idegesítő hangon, mint még soha, a nevét kántálom.
- NarakuNarakuNarakuNarakuNarakuuuu, ennyire még sohasem örültem neked, te vagy a megmentőm, úgy örülök, hogy itt vagy, Naraku, de komolyan, már majdnem sírtam is, jaj, képzeld, nincs nálam cukorka, biztos elvetted vagy megetted az összeset, vagy mindkettő, csak a sorrend nem mindegy, de az is lehet, hogy kiestek a zsebemből, de most jut eszembe, hogy nincs is zsebem, de ha lenne ki is eshettek volna de mindegy is, mert megtaláltalak és most már hazamehetünk, ígérem, úgy fogok edzeni, mint a kisangyal, csak menjünk innen, amilyen gyorsan csak lehet! – visítottam, majd örömmámorom közepette mégis csak azt vettem észre, hogy könnyezem, hogy félek az erdőtől, minden zsigerem utálja, hogy kiráz a hideg, ha a nedves földre nézek. Úgyhogy nem vettem le Narakuról a szemem, csendben ültem, könyörgőn néztem rá, mint egy igazi kisangyal és amíg így kémleltem arra gondoltam, talán másnapos. Talán ilyen a másnap, amiről már annyit beszélt: hasogat a fejem, idegesít a hang meg a fény, úgy érzed, hogy le tudnál ütni bárkit, aki hozzád szól és nem utolsó sorban semmire sem emlékszel az elmúlt éjszakából. Na de az nem lehet!
- Naraku… ugye nem vittél tegnap kocsmába, vagy ilyesmi? – Egy korábbi tanítására visszaemlékezve azonnal beleszagoltm a ruhámba: tiszta, nem füstszagú, sört sem érzek rajta. Nem, nem vitt kocsmába.
Az egyik lány int nekem, maga felé hív. Azt mondja, fogjunk össze. Persze, mert nekem is rózsaszín a hajam, mint nekik. Csak az enyémben… nincs masni. Nem találom a fejemen a masnimat. Sem kicsit, sem nagyot, sem rózsaszínt, sem kéket. Mielőtt lejátszanám újra a pánikolós procedúrát, nyelek egy nagyot és eleget teszek a kérésének, angyali mosolyt magamra erőltetve – ami ezúttal tényleg nehéz. („Nehéz dolog a halálmegvető bátorság, ha az ember egy egészen kicsike állat.”)
- Sakaichi Kirie vagyok, tizenhárom éves, cukrászsegéd. – mutatkozom be utánuk, ahogy csak az illem megköveteli, és mielőtt bemutathatnám Naraku-samát, a szőke fiú is bemutatkozik. A neve mindegynek tűnik, amint meglátom a szemeit: hátrahőkölök, még sosem láttam ilyesmit. A tükrön kívül.
- Nahát! Olyan a szemed, mint az enyém! Felemás, nézd! – mutatok egymás után a jobb és bal szememre. Sajnos tükör pillanatnyilag nincs nálam, hogy a saját kinézetéről is meggyőzhessem, de háthamagától is a birtokában van már az információ.
És elsuhaná vala a nyílvessző.
És megijedék és megint kedvem támadá átölelni Narakut és hazamenni a búsba, de pillanatokon belül világossá válik, hogy egy ideig erre még nem lesz lehetőség. Aztán megtudva, hogy mindenki quincy, megnyugodám és elgondolkodám: a quincy kaszt képviselőjének választottak, engem, meg a mesterem, és valakit, akinek olyan a szeme, mint az enyém, és ahány lány csak itt van, mindenki rózsaszín hajú, ez egészen biztosan egy jel arra, hogy mi vagyunk a legeslegjobbak! Azt az aprócska pesszimista gondolatot, hogy szinte még semmilyen képzettségem nincs, és mégiscsak egy fenyegető felhívás volt, amit a lány felolvasott, ezúttal nem engedem be a fejembe. Ahogy azt a kérdést sem, hogy ha én vagyok a legjobb, milyen lehet a többi quincy. Most nem számít. Biztos velem van az öt legjobb, bár Naraku-san nikotinéhes szemeiből nem igazán a túlcsorduló királyság sugárzik…
Készségesen követem a többieket és jobb ötletem nem lévén én is belenyúlok a zsákba. Nem igazán érzem a kívánság súlyát, még ha Aoishi ennyire taktikusan próbál is játszani.
- Mit kellene kívánnom? – Örömöt, békességet, az ágyamat és egy hatalmas tepsi süteményt, jut először az eszembe, aztán belátom, hogy egy ágy nem férhetne bele ebbe a zsákba. Talán egy kispárna, de azzal sem mennék túl sokra pillanatnyilag. Narakutól kérhetnék tanácsot, de ő biztosan azt mondaná, hogy egy karton cigit, hogy neki több legyen, és ha neki több cigije van, ő boldog, és ha ő boldog, én is az vagyok, azt pedig már kifejtettem, hogy ha a cukrász boldog, mindenki más is az. De sütemény nélkül hogy lehetne a cukrász boldog? Vettem egy nagy levegőt és belenyúltam a zsákba. Egy hatalmas konyhakésre gondoltam, amit ha kell, csak előkapok a fiókból és a legtökéletesebb süteményszeleteket vágom vele, ami csak létezik. És ha muszáj, márpedig az a levél engem nagyon megijesztett, beleszúrhatom másokba is, mert úgysincs nálam más fegyver.
- Nem igazán értek az ilyesmihez, de az az üzenet elég komolynak tűnt, és ha valaki nekem azt mondja, hogy igyekezzek, akkor tényleg igyekszem, mármint akkor nem várom meg, hogy más süsse meg helyettem a tortát. – mondom bátortalanul Aoishinek, gyönyörködöm a furcsa szemeiben és el is pirulok, azt hiszem.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Hétf. Jan. 07, 2013 5:40 am

Egy biztos, ez nem az ágyam, sőt, nagyon biztos, hogy nem az ágyam. Tehát nem otthon vagyok, nem gond, aludtam már máskor is az utcán, bár ahhoz képest… nem sok zaj van, sőt, még majdnem csend is. Akkor lehet, hogy mégse az utcán vagyok? De levegő van, szél, sőt, már valami csaj is elkezd valami Mekocot emlegetni. Azt hiszem, hogy ez nem sok jót jelent. Főleg, mert egy másik csaj válaszol is. Akkor már hárman vagyunk… majdnem, négyen, mert valami Shuichit is hibáztatnak, aki javítja, hogy Shuuji. Fasza, egyre jobb, és jobb kezd lenni a napom. Nem tudom, hogy mi a rosszabb, az, hogy fáj a fejem, bár elég gyakran másnapos vagyok. Vagy az a rossz, hogy sikerült pár vernyákoló picsát kifogni. Egy legalábbis az, folyatja a nyálát, hogy nem akart piknikezni. Van egy jó hírem cica, szerintem egyikünk se akart piknikezni. Én legalábbis tuti nem terveztem, hogy velük töltöm a napomat. Követelőzés, rinyálás, hülye elmélet, hogy ez elrablás. Akkor tuti, nem lennénk szabadon, oké, lehet nem vagyunk, de hogy a szabadban, és kötelek nélkül vagyunk, az már jelent valamit. Talán azt, hogy ez valami hülye játék lesz, vagy vicc. Erre a másik kontrázik, szerinte jó lenne a piknik. Anyám borogass, mi lesz még ebből? De abban igaza van, hogy ki kéne élvezni a helyzetet, pihenni, ami jó is lenne, ha befognák a szájukat, és hagynának tovább fetrengeni. Mert ha véletlen Én vagyok az, akitől a csaj a válaszokat várja, akkor nagyon rossz helyen kopogtat. Én csak csendesen aludni akarok tovább, vagy elszívni egy cigit. Tapogatni is kezdem a zsebeimet, de semmi cigi, nincs CIGI!!! Ezt hogy fogom kibírni? Ajaj, ez tényleg nem egy vicc, nagyon komoly bajban vagyunk!! Na mindegy, akkor átalszom magam addig a részig, amikor megmentenek.
~ Ez gyors volt.- valaki már ölelt is, bár elég gyenge egy ölelés volt… sőt, a hang is ismerős, ami a nevemet hadarja a fülembe. Asszem ez már tényleg nem vicc. Miért érzem azt, hogy ideje lesz felébrednem?
- Kirie, tessék elengedni. Fel szeretnék ülni.- morogtam, és ha el is enged, vagy éppen nem, nos, akkor is felültem, és álmosan tekintettem körbe az itt egybegyűlteken. Igen, ahogy gondoltam, egyiket se ismerem, remek napnak nézek elébe. Már az is elég durva, hogy megmentőnek gondolnak. Voltam már minden, alkesz, balfasz, köcsög, szemét, kedves, jó pasi, de megmentő, na az még nem.
- Na, Kirie. Nem sírunk, nincs rá okod. Képzeld, nálam cigi nincs, az tuti, hogy nem szívtad el, ahogy Én se vettem el a cukorkádat, tehát mindketten megszívtuk, valami nagy gebasz van itt, és ja, jó lenne hazamenni, de van egy sanda gyanúm, hogy az nem lesz valami egyszerű menet. S’ ne csak akkor akarjál edzeni, annyira, mint a kisangyal, amikor hazamentünk, hanem amúgy is. Ne hogy már elhanyagold. A kereszted még megvan?- oké, igen, aggodalom is volt a hangomban. Ha nincs meg a keresztje, és valami bizbaszok támadnának, akkor gondban leszünk, nem lesz valami egyszerű megvédenie magát, és ha figyelnem kell majd Kiriere is, akkor nagyobb az esélye a sérülésnek.
Persze ilyenkor kell valami nyílnak a fába állnia, és ketten is indulnak, hogy meg nézzék mit írnak. Lehet nem ártana majd nekem se elolvasni, bár valami lényeget már meg is tudtam. Mind egy kasztba tartozunk, ez aránylag egy jó hír, annak ellenére is, hogy nem rajongok a csapatjátékért. Lehet ez rosszabb? Már az se jó, hogy könnyezik. Hajaj, lesz még itt gond. Főleg, hogy már azzal vádolt meg, hogy kocsmába vittem. Ennyit a megmentő szerepről.
- Dehogy vittelek! Egyszerűen élem az életem, de azért oda nem viszlek. Há még mit nem, kicsi vagy még oda.- nem lecseszős a hangom, inkább csak meglepett. Ilyet feltételezni, oké, nem nézek ki egy bölcsésznek. Inkább vagyok olyan, akik a metrókban szokták lopni a napot, meg mások tárcáit, de azért ez mégis túlzás egy kicsit.
Na, de legalább most kicsit lefoglalják Kiriet, addig elolvashatom azt a levelet. El is indulok, hogy elkérjem/vegyem attól, akinél van, vagy ha nincs senkinél, akkor csak felveszem, és elolvasom, mit is írnak. Olvasás közben pedig egyre komorabb lesz az arcom.
- Hogy szakadna le a fasza annak, aki ilyet talál ki.- remek, egy hülye verseny, utálom a versenyeket, de legalább nem shinigamikkal vagyok egy helyen. Akkor most ideje lesz csatlakozni a társalgáshoz, legalábbis részben. Bár már az elején annyi, vezért választani? Nem ismerek itt csak egy valakit, na Kiri pedig pont nem lenne alkalmas vezérnek. Még kicsi, és ahogy elnézem… ja, tényleg nem jó annak. Én meg nem jelentkezem, elég nekem az a felelősség, amit Kiri miatt kaptam, meg a munka, és a suli is… Várjunk csak, suli, ha jól számolom a napokat, akkor ma doga lenne. EZAZ, nem kell megírnom, csak valami igazolást kell kérnem. Nem pedig táborhelyet keresni, meg esetleg kamerákat, mint ahogy az a rózsaszín bögyös gondolja. Hm, lehet erre nem a szőkék a hülyébbek? Nem csoda, ha a sok marhaság miatt, már a fejemet fogtam, és ráztam is a fejemet. Tényleg jó lenne egy cigi… de ha az igaz, hogy a zsáktól kapunk valamit, lehet nem kéne elherdálni cigire, inkább két cigire.
- Bocsi, de nem vagyok csapatjátékos. Ha meglesz az a zsák, utána le is léptem tőletek.- itt még a csapatvezér dologra gondoltam, a gerillataktika már nem érdekel, tudom, mit akarok kérni, az bőven elég lesz, hogy megússzam élve. Már csak Kiri hisztijére kell felkészülni, amit tuti le fog vágni azért, mert le akarok lépni a bandából. Majd meg lesz az is oldva, most inkább követem a társaságot, be az erdőbe, ahol kis keresés után meg lett a kavicsrakás, meg a zsák is.
- Valami hasznosat kérj Kiri. Aminek egy ilyen helyen a hasznát tudod venni. Ne pedig olyat, ami a kényelmedet segíti elő.- lecke feladva, kérjen valami hasznosat, én is csak magamnak tudtam kitalálni valamit. S’ mikor következek, már kérem is. Egy vadászkést, aminek a markolatának a gombján egy iránytű van, van ilyen rendszeresítve a seregben is, ezzel megleszek magamnak.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Vas. Jan. 13, 2013 4:44 am

A reggeli napsugár durván igyekszik bejutni szemhéjaim alá, aminek őszintén szólva nem örülök túlságosan. Úgy emlékszem leengedtem a sötétítőt az este, most mégis a képembe világít az a beste fénykorong! Morgolódva fordulnék oldalamra, s húznám párnámat fejemre, amennyiben az említett ágynemű nem kóricált volna el… Annyit forgolódtam, hogy leesett? Nem lepődnék meg rajta, sosem tartottam igazán jó alvónak magam, előfordulhat ilyesmi. Mindazonáltal a betörő fény igencsak zavar, talán egy elvetemült haramia nem csak elvitte minden ingóságomat, de emellett kicseszésből még a redőnyt is felhúzta?! Elég ostoba feltételezésnek tűnik ez Nekem, gondterhelten ráncolom össze homlokomat. Igazából, az ágyamból is ellophatták a matracot, hiszen sosem volt ennyire göröngyös, mint most… vagy talán elraboltak? Ingerülten dörgölöm meg az orromat, olyan szag van, akárcsak egy réten, ahol a kedves nyári szellő meglengeti az érett búzakalászt. Várjunk csak, akkor egy búzatábla közepén vagyok? Ideje lenne kinyitnom a szemem, mert ez a barkóbázás sosem tartozott az erősségeim közé. Hunyorogva próbálom tehát kinyílásra bírni pislogóimat, s némileg kábán tolom fel magam ülő testhelyzetbe. Jobban belegondolva ez nem nevezhető túlzottan jó ötletnek, hiszen rögtön tompa fejfájás vesz erőt rajtam, mintha végigdorbézoltam volna a tegnap éjszakát, holott pontosan meg tudom mondani, hol és mikor voltam! Miután Kouhei komámat elláttam fontos tanácsokkal a csajozás témakörét illetően, bementem a közértbe és vettem egy narancslevet, valamint két uborkás szendvicset. Ezek képezték a vacsorámat, amit a matekkönyvem fölé görnyedve költöttem el. Félreértés ne essék, nem tanultam, csupán hirtelenjében sehol sem találtam tiszta tányért, ezért improvizálnom kellett!
Hasogató migrénemmel küszködve körbepillantok és valóban egy tisztáson találom szerénységem, tehát nem álmodtam az elmúlt perceket! A biztonság kedvéért azért belecsípek a karomba, ám miután káromkodva kezdem korholni személyemet balgaságom végett, már teljesen biztos vagyok a szituáció valóságosságában. Másnaposságom akár még elviselhető is lenne, amennyiben egyedül lennék, azonban a fehérnépek sipákolása, illetve a szőke kosárguru pattogása kidomborítja halántékomból az úgynevezett düh-ért. Már-már éppen jól nevelt módon leordítanám a hajukat egy kis csendért cserébe, amikor hirtelen a távolból egy nyílvesszőt lőnek Felénk, ami valami üzenetet szegez az egyik közeli fára. Azt a rohadt, hát ez kurvára veszélyes! Elkerekedett szemekkel tapogatom végig habtestem, de szerencsére egyetlen sérülést se találok, ezek szerint megúsztam a dolgot, milyen megkönnyebbülés! Az egyik pinkhajú csaj kezdi felolvasni a levelet, melynek tanulsága szerint valamilyen versenyen kell részt vennünk, ami kitudja már hány generáció óta szokás a quincyk körében. Nem kell kiemelkedően okosnak lennem a következtetés levonásához: a jelenlévők közül mindenki egy rasszba tartozik. Természetesen tudatában voltam a ténynek, mely szerint nem az egyedüli túlélő vagyok fajtámon belül, ettől függetlenül valamilyen szinten mégis meglep az információ. Egészen idáig csak Nakanóról tudtam eme kis titkot – valamint azt, hogy belém van zúgva, de ez egy másik történet -, ettől függetlenül a suli úgy látszik tartogat még meglepetéseket számomra, vélhetőleg többet kellene bejárni, akkor feltűnnének az ilyen furcsaságok. Mindazonáltal a punk-gyerekkel kell egyetértenem, egyáltalán nem fekszik ez a csapatosdi, ráadásul sosem bírtam a főnökösködő embereket, aminek hála az engedelmesség szintén gyengéim közé sorolandó. Rossz érzés fog el, habár a baj nem itt van, nem most… egy messzi-messzi galaxisban!
- Yo, Kazuki vagyok! – szállok végül be Én is a dzsemboriba, hadd tudják csak a lányok ki után kell epedezni majd. Wink

– Érdekes-érdekes, kizárólag Engem zavar ez az egész felhajtás? Valaki észrevétlenül kilopott minket a pihe-puha ágyikónkból, ránk lőttek, ráadásul valami ostoba rejtvényt is meg kell oldanunk! Feltételezem ez nem egyszerű játék, szóval ne éljétek bele magatokat, a csapatkapitány választása is tökéletesen felesleges… Egyszerű a feladat, éljétek túl és lehetőleg ne álljatok az utamba, nem vállalok felelősséget senki testi épségéért! Egyedül vadászom…
Ügyes, remélhetőleg kis monológomnak köszönhetően semmilyen feladatot nem mernek majd Rám bízni az egyszerű ácsorgáson kívül. *>* A zsák megtalálása nem jelentett igazán kihívást, eléggé észrevehető kőrakás elé rejtették el, valószínűleg vakon is belebotlottunk volna. Kezeimet zsebeimbe téve rugdosok le egy-két kisebb kavicsot a rakás tetejéről, hagyom inkább a két sportolóalkatú srácot dolgozni, úgyis edzésben vannak! Szerencsére csuklómon ott fityeg keresztem, ennek tudatában magabiztosságom a megszokott magasságokban szárnyal, kizártnak tartom a bukás lehetőségét. Nem létező szakállamat simogatva gondolkodom el mit is kellene kérném, fél füllel hallgatva a többieket pofátlan módon felprüszkölök a nevetéstől. Zakkantak! Hamarosan sorra kerülök, így hát legalább vállig belenyúlok a bőrzsákba, s szemeimet lehunyva koncentrálok a kiválasztott tárgyra, talán még motyogok is az orrom alatt. Amennyiben minden elképzeléseimnek megfelelően történik, egy baseball-sapkát fogok kapni, aminek az elejére kis ventilátor van szerelve, ami hűsít majd a nagy rohanásban, valamint véd a káros ultraibolya-sugarak ellenében is! Mindig is vágytam egy ilyenre, ezért két legyet ütök egy csapásra, keverem az élvezetet a haszonnal, mekkora királyság! Hogy fognak irigykedni, amikor mind leégnek! szarkasztikus

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Pént. Márc. 01, 2013 3:27 pm

Lassan mindannyian kívánnak a zsáktól, és akár meglepődnek, akár nem, azokat a tárgyakat húzzák elő, amit elképzeltek. Ezenkívül Hiro, aki utoljára nyúlt a zsákba, a sapkával együtt egy újabb üzenetet halászik ki, ami a földre esik a lendülettől, remélhetőleg valaki észreveszi, vagy csak meghallja a zajt, ahogy csörög a papír. Újabb rövid üzenet olvasható rajta, ahogy valaki felnyitja.

„Gratulálok!

Vadul zubogó vizemen kelj át hosszában, el ne merülj a hűs habok alatt, ha tovább mész sűrűsödő erdőn is keresztülhaladsz. Ne tétovázz, csak menj tovább egyenest, hogy barlangig érj, ott gyújts tüzet, keress jelet és megfejtést remélj."

Ezután akár együtt, akár szétválva ismét útra kelnek, elvégre ahhoz, hogy minél előbb haza jussanak, el kell végezniük a kiszabott feladatokat. Ahogy egyre beljebb haladnak, úgy változik a táj, a sűrű lombok között alig tűz át a fény, ha óvatlanok talpuk alatt elszáradt gallyak reccsenek meg, felzavarva rikoltozó madarakat. A jobb érzékkel megáldottak felfedezhetik, hogy a közelben rajtuk kívül shinigami és hollow lélekenergia van, valószínűleg ugyan arra tartanak, mint ahová ő maguk. Hogy elkerüljék a melegebb, életveszélyes helyzeteket, megpróbálhatnak együtt maradni, elrejtőzni és meglepni az ellenfeleket, vagy akár a gyorsaságra is építhetnek, és sebesen elérhetik a folyót, majd átúszva rajta a célt. Bármelyiket is választják, a többiek is elég gyorsan közelednek, így ideje lesz belehúzniuk a dolgokba.
A folyót elérve, a szembeni oldalon egy fenyőerdő húzódik, maga a víz pedig sebesen zubog. Amint valaki bele lép, érezheti, hogy szinte alig képes megállni benne, egyedül képtelenség keresztülhaladni, egy kisebb személyt akár el is sodorhat a víz, azonban ha segítitek egymást, képesek keresztüljutni rajta. Átérve sincs idejük pihenni, mert felerősödnek a reiatsuk és immár ki tudják venni, hogy elég erős személyekkel van dolguk, talán esély sincs egy szemtől szembeni küzdelemben. A futás is hasznos lehet, hiszen csak előre kell haladniuk, néhány perc alatt képesek is lesznek elérni a helyet, ami nem is tűnik először barlangnak. Az előző kőkupachoz hasonló az egész, azonban van rajta egy szűkebb vájat, amin egyesével képesek lehatolni a korom sötét helyre. Minél előbb keríteni kell valamit, amivel képesek lesznek fény csiholni, hiszen anélkül nem fogják látni a megfejtésre váró jeleket. Tapogatva haladnak a járatban előre, és úgy tűnik, egyelőre semmi különös nem történik, csak a fényforrás elkészítésével kell dolgozni. A vájat körül vannak gallyak, ágak, nem csak fenyők, valamint néhány nagyobb kő is található körülötte.
Az idő csak sürget, a többiek is közelednek, vajon az egyre növekvő nyomás megteszi a hatását, vagy a kis csapat végleg összeomlik?

Határidő: Március 25.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Kedd Márc. 26, 2013 5:03 am

Hazudnék, ha azt mondanám: nem lepődtem meg. Helyesen szólva nem volt időm megdöbbenni. Itt volt, a két kis kezemben tartottam a kedvenc rózsaszín, két lábon járó teknős mintájú, hihetetlenül aranyos bögrécskémet, s mindemellett ott gőzölgött benne a forró, ébresztő nedű. Tradicionális teaszertartásokon is alkalmazott ülésmódot vettem fel, magam alá képzelve egy kényelmes, természetesen pink színben pompázó párnát, mindeközben a bögre fülét jobbommal tartottam, bal tenyeremet pedig a pohár talpához érintettem. Kihúzott háttal kortyoltam bele az italba minden egyes ízét kiélvezve a finomságnak. Éreztem, hogy minden egyes korty után egyre fel-és feltöltődök energiával. A szent szertartás közepette pedig minden létezőt és kevésbé létezőt és mozdulatlan dolgot is kizártam magam körül, csak én voltam és a kávé, az imádott teknőcös bögrémben.
- Ejnye, kisfiam, ez egy erdő, szóval ne szemetelj. Lehet, hogy védett természeti övezetben vagyunk, ahol mindemellett még tiltott is és hatalmas pénzbírsággal bűntettnek. Neutral

– a zajra felfigyelve szidom le a vadászt, ki miatt széthullott egész idilli környezetem kávém elfogyasztása során. Bár ezzel a jelzővel illette magát, de kételkedem, hogy valóban illene rá, az sem tartottam kizártnak, hogy nincs is hivatalos szakképesítése hozzá. Ráadásul még a neve sem jutott eszembe, milyen szörnyű! De mintha valami Kazu… Kazu… Kazuya, áh, igen, ez az, Kazuya volt! Ez kapd ki Shuichi, nem is olyan reménytelen a névmemóriám. Cool

Mikor az újabb találós kérdés felolvasásra került én is elgondolkodtam a megoldáson, a végén az ifjúság túlontúl elbízza magát, hogy ilyen okosak, és nincs rosszabb öntelt tiniknél. Az egészet egy egyszerű vetélkedőként kell felfognom „Okosabb vagy, mint egy érettségi évét teljesítő diák?” – címen. Letéve a földre a bögrémet, ujjaimat ropogtatva állok fel, határozott pillantással nézek a társaságra, ahogy elönt a magabiztosság, miközben megfogalmazódik a válaszom az újabb találós kérdésre.
- A megoldás… Shuichi! – a kínos csendre, torkomat megköszörülve fűztem hozzá egy aprócska megmagyarázást, mert aggódok, csak Meko-chan tudja, hogy miről is beszélek. - Mi a gond? Egyértelmű, hogy az a pimasz mostoha ikertestvérem írta, ő képes csak ilyen ostobaságra. Neutral

– vontam meg a vállamat. Sokan nem ismerik még Shuichi természetét, pedig nem egy olyan kisangyal sajnos, mint én. :/ A legnagyobb kérdés mégis az, hogy pontosan vajon hol is vagyunk és mindenekfelett, hogy hozott minket ide Shuichi? De a legeslegfontosabb: MIÉRT?!
- Meg kell hagyni érdekes vetélkedő ez nem igaz, Meko-chan? :3 Szerintem Akashi-kun barátod fölöslegesen aggódik, de pártolom azt az ötletet, még ha nem is ismerjük egymást, vagy netalántán nem kedveljük első látásra – itt a két agglegényre pillantottam, Kazuyára (Kazuki) és a bozontos hajúra, kinek nevét hallottam az imént Rie-chantól, biztos vagyok benne, hogy valami Nuzumaki (Naraku) volt. - de fogjuk fel egy vidám kirándulásnak, úgy minden könnyebb lesz és sikerülni fog az is, ami lehetetlen! *w* Nos, cserkészek, készen álltok? ^o^ – fordultam a lányok felé, ragyogó 100 wattos mosollyal.
Amennyiben buzdító szövegem, ami kérem szépen páratlan volt, nem ért el hatásos sikereket azoknál, kik magányos farkast játszva külön utakat akarnak járni egy ismeretlen tájon térkép nélkül, hát… rájuk hagytam. Neutral

Nem fogok én könyörögni nekik! ˇ_ˇ Mindenesetre előtte leszögeztem, hogy a kislány marad, láttam, hogy a bozontos Nuzumakival le van bratyizva a leányzó, nem tudom, honnan ismerheti, esetleg a rokona, de férfira soha nem bízunk gyereket. Van pár emlékem arról, mikor a bátyám vigyázott öcsénkre és áldhatta a szerencséjét, hogy akkor én is ott voltam. Neutral

- Oké, indulhatunk? Daaalra!! Elindult már a társaság~ – kezdtem bele az első sorba, mindjárt megtéve az első lépést egy nekem tetsző ösvény felé, mely olyan hívogatónak tűnt, persze ha nincs senkinek sem kifogása ez ellen. Vártam a kis csapattól a sor elismétlését, mielőtt hangoztatnám a következőt; a katonaságban is ilyennel ütik el az időt, mi miért nem tehetnénk?
Tényleg nagyszabású kirándulásként gondoltam az egészre, miért fognám fel úgy, hogy elraboltak akár idegenek, akár Shuichi otthonunkból, mikor remekül szórakozhatunk itt együtt? ^w^ Csak annyi a dolgunk, hogy beleéljük magunkat az ismeretlenek által szervezett játékba. Bár mikor egy faág talpam alatt tört ketté óriási lelkesedésem hirtelen alábbhagyott és Meko-chan, illetve Rie-chan – ha továbbra is rózsaszín társaságunkkal tartott – mögéjük szökkenve fürkésztem körül a környéket, amint a madársereg tovaszállt.
- Jól van, eeez… ijesztő volt. Neutral

– szögezem le az elszállt tollasok után mutatva. - Hol is tartottunk a nótában? ^o^ – tereltem máris a témát az ijesztőnek ható helyzetről kellemes vizekre, nehogy rosszkedvűvé váljon a társaság emiatt, nem akarok ünneprontó lenni! T^T
Valaki a kis csapatból felhívja a figyelmünket a folyóra, ami elméletileg a rébuszban is szerepel, de a legviccesebb feltevés akkor is az, hogy ezen kellene átkelnünk. Első látásra lehetetlennek tűnik csónak nélkül, de nekem Ichinose Sakurako Rinnek mindig van valami a tarsolyában! Cool

- Én tudom, hogy mit csináljunk! – szólok fel lelkesen a többiek latolgatása során a folyó átkelésének ügyével kapcsolatban. - Pofonegyszerű. Mi, feltételezhetőleg egy TV-műsor díszvendégei vagyunk. A feladatunk: átjutni ezen. De hát nem visznek ki minket csak úgy egy élő nyílt terepre, nem igaz? Az túlontúl drága lenne a csatorna számára! Igen ám, vagyis ez a színtér kelléke! Tehát, ha elégszer mártom bele a bögrémet, és öntöm ki általa a vizet… előbb – utóbb elapad! Twisted Evil

– kárörvendő kacajjal térdeltem le a forrás partjának szélére, majd se szó, se beszéd nélkül mártottam is bele poharat, melyet iménti megállónk óta a kezemben hordozgattam mióta elindultunk. Elképzelt tervemben nem láttam hibát, tökéletesnek hangzott, igen… ugyanis az erős sodrás egyszerűen kicsavarta a kezemből és már csak integethetem imádott bögrémnek. Erre egyáltalán nem számítottam, nem ér!! Vissza a bögrécskémet! TT^TT Eszem ágában sincs búcsút venni tőle!
Dermedten néztem a tőlem távolodó rózsaszín edényt, jobbomat nyújtva ama irányba, amerre a víz folyása vitte éppen.
- Nehh, elvitte a víz! Az imádott bögrécském… teljmegmindig… T^T – mondtam elhaló hangon, ahogy sirattam szeretett bögrémet. Azon törve mindeközben fejemet, hogy vajon mégis hol szerezhetném be eme limitált poharat újra, miután itt végeztünk?!
Nem is figyeltem ezután igazán a többiekre, csak hangfoszlányok jutottak el hozzám, mely során eldöntötték, miképpen vághatunk át a forráson. Én csak tettem, amit mondtak. Nyugodt szívvel rájuk bíztam magamat, mert lehet, hogy fiatalok, az eszük vág, mint a borotva és az én abszolút bukásom után inkább nem próbálkoztam mással, hátha hasonló szívfájdító veszteséggel járt volna, akárcsak ez. T-T Nem akartam megint átéhéhéhlni! TT_TT
- Nahát, érzitek ti is? – kérdezem, mikor áttértünk a túlpartra és mély lélegzetvételek kíséretében sikerült feldolgoznom a szomorú tragédiát, mindeközben számomra ismeretlen lélekenergiáknak voltam „érzéstanúi”, mert a két szememmel sajnálatos módon nem láttam a forrásait. :/ - Nem vagyunk egyedül! *-* – kisvártatva csaptam össze kezeimet lelkesen, bár volt, aki negatív véleményt hangoztatott ez ügyben és inkább kereket kívánt oldani, mintsem esélyt adjon a rébusz megfejtését jelentő helyszín fellelésére egy másik csapatnak. Ez cseppet sem tetszett, hiszen nem tudhatjuk, hogy pontosan a papírban írt feladaton kívül mi más missziónk lenne még! Surprised

Talán pont, hogy a csapatépítés, megbízás, egymás képességeinek növelése is közrejátszik, ami gyakori fogás egy ilyen tévés műsornál, így téve élvezetesebbé az adást. ^w^ Hacsak nem a bizonyos kalapos rémmel állunk szembe kiről oly sokat hallottam a szomszédoktól és olvastam hírlapokban róla szóló cikkeket. Eddig azt hittem fiktív lény, de most kezdett megerősödni ama meglátásom, hogy tévedetem és mindez igaz is lehet. °O°
Baljós gondolataimba mélyedve sereghajtóként követem a csapatot, és amikor a barlang szájához értünk megkövülten néztem szembe a járat bejáratával. Karomat oldalra kinyújtva állítottam meg féltett unokahúgomat és a kicsi lányt, mielőtt nagy bátran úgy döntenének, ők bemennek oda egy ostoba szójáték miatt.
- Hát ti még soha, de soha nem hallottatok még a kalaposról? – tettem fel a kísértetiesen hangzó kérdésemet, miután meg lett érdeklődve cselekedetem miértje. - Sejtettem. Neutral

– komoran bólintottam mikor hallottam a nemlegességre utaló jeleket. - A kalapos mindenkinek üzletet ajánl, de ezek az egyezségek igen drágák ám’, az emberek a lelküket fizetik azért, hogy a fejfedős teljesítse egy kívánságukat. Persze most kérdezhetitek, miért mondom el ezt… azért, mert a kalapos egy barlangban várja üzletfeleit! Ez az a barlang, ebben biztos vagyok! – osztottam meg velük mindezt, halkabbra véve hangomat, hogy a történet így rémisztőbb, szellemes hatást kapjon, hiszen nem egy barátságos meséről van most szó, hanem egy rém ámokfutásáról! Ha ezzel sem sikerült lebeszélnem őket a barlang belsejébe való betérésről, hát megadóan sóhajtok fel... a két leányzót mégsem hagyhatom egyedül császkálni, ráadásul Akashi-kun sem éppen annyi idős, hogy egyedül vágjon neki a bajnak, melyet önálló döntéssel hozott.
- Rendben, de ha találkozunk a kalapossal, utolsó szavatok az legyen, mielőtt elragadja lelketeket, hogy „Rin-nee-chan megmondta, hallgatnom kellett volna rá”! Hmpf… ˇoˇ – apró sértettség bújik meg hangomban, és talán igen, annak is érzem magamat, egy icipicit. Vagy inkább nagyon, de ki nem, hogyha egy igazán rémséges történet után is ilyen, ilyen rendíthetetlen a társaság, amibe belecsöppen az ember? ._.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Kedd Márc. 26, 2013 7:10 am

Mire is kell most rájönnöm? Hogy ez bizony egy hatalmas, kurvanagy bukta lesz. Miért? A férfi felhozatalból kettő már is külön akar mászkálni, aztán a harmadik pedig okoskodik. A csajokból meg kettőért még büntetnének, a harmadik meg üldögél, és kávét szürcsöl. Na, ezért lesz ez valami marha nagy bukta. Sőt, még le is szidta azt a srácot, aki elsőre még szimpatikus, amolyan magányos farkas, mint szerény személyem. Ezért se lennénk jó csapatjátékosok, lehet azt néznénk, hol pisáljunk bele a másik piájába. Szívás, de zakót fogunk kapni. A fajtám díszpéldányai, hát, ha régen is ilyenek voltak, akkor nem lepődők meg azon, hogy azok a tetves halálkufárok levertek minket. Na, de visszatérve az itteni bandára, tényleg szarban vagyunk.
- Mégis ki a faszom büntetné meg, ha szemetel?- kérdeztem mogorván a kávés csajtól. Remélem nem az erkölcscsősz fajta, aki aztán majd azt hiszi, hogy a nagy dumájával megmenti a természetet, meg mindent. Az ilyenektől okádni tudnék. Bort isznak, de húgyot prédikálnak. S van még egy másik feladvány is, hát ez baszot jó. A hülye nem jön rá, hogy mit kell csinálni, és hát lehet egy hülye van is a társaságban. A kávés csaj. Hogy lenne egy személy a megoldás, amikor a kérdésben erről szó se volt. De persze kapunk valami nyakatekert magyarázatot is.
- Anyám, most lőjetek le. Nem egyértelmű a dolog? Keresni kell valami folyót, átmenni rajta, utána egy kicseszett erdőt, utána egy barlang, ott meg tüzel a következő feladatot. Hol volt ebben Shuichi?- cseszem le a csajt, mert ez tényleg marha nagy hülyeség volt. Nagyobb, mint az, hogy válaszunk vezetőt. Szerintem marhára senki se alkalmas erre a posztra a jelenlévők közül, főleg úgy, hogy volt, aki nem fogta fel azt az egyszerű tényt se, hogy ez bizony nem egy játék, hanem kurvára komoly helyzet. De nem, még cserkészkedni akar. Tőlem lehet, viszont az tuti, hogy Töpszlit(Kirie) nem engedem el. Rám bízták, hát nem fogom engedni, hogy egy hülye picsa miatt megszívja, meg Én is. Szépen marad velem, és ha ez nem tetszik a kávés csajnak, hát akkor nem a szép nézéssel fogom erről meggyőzni, hanem nagyjából; kitépem a gerincedet a szemeden keresztül, nézéssel értem el hatást. Utána meg néztem, hogyan is haladnak, de nem valami messzire jutottak, mert egy gonosz ág már meg is támadta a kis bandát. Engem meg a felismerés, ezek itt meg fognak halni, ha nincs, aki vigyáz rájuk. Pedig magam akartam mászkálni, de csak a fajtám, és nem kéne még többen odaveszni. Ezért szépen a társaság után mentem, és megfogtam a kávés csaj vállát, nem erősen, de határozottan. A késemet pedig addig is eldugtam a ruhámba, kell mindkét kéz.
- Ott tartottunk, hogy szépen elhallgat a társaság, és nem énekel tovább! Ha mások is vannak a környéken, akkor nem hiszem, hogy jó lenne az énekléssel felhívni a figyelmüket a mi bandákra. Amit, Én fogok vezetni, ellenvetés nincs, nem demokrácia van, erősebb kutya baszik alapon fog menni! Akinek nem tetszik, az persze leléphet, nem könyörgök senkinek, de Töpszli továbbra is a társaságomat fogja élvezni! Kifogás!? Én is így gondoltam.- nem is hagytam lehetőséget arra, hogy bárki is kifejtse az ellenvetését. Valakinek a kezébe kell venni az irányítást, és ha a csajokon múlna, akkor holnap már a férgek lakmároznának a testükből, Töpszliért meg felelőséggel tartozok. Bár lehet, hogy a kávés csajnak ez nem fog tetszeni, de nem érdekel, Töpszlinek megfogom a kezét, és visszem magammal, vagy követnek, vagy nem.
Töpszlivel (vagy az egész bandával) de odaértünk egy folyó elé.
- Az első meg is van.- alig, hogy kimondtam, kávés már elő is állt a megoldással. Nem tudom, hogy miért nem fűztem valami nagy sikert hozzá, tényleg nem, de mint kiderült, nem volt alaptalan az aggodalmam. Dörzsölni kezdem a homlokomat, mintha ez már fizikai fájdalmat okozna.- Hát nem, ez nem egy TV-műsor, marhára nem az. S nem lenne drága, megcsinálnák, elhiheted, hogy meg, és ha még tényleg úgy lenne, ahogy mondod. Tudod, hogy mennyi ideig tartana kimerni a vizet? Addig éhen döglenénk, tehát vedd ki szépen a bögrédet, mielőtt annyi lesz neki…- miért ver az ég ilyen csajokkal? Nincs már egy normális se a fajtámból? Az egyik vagy egy elkényeztetett énekes, vagy egy álomvilágban élő kávés csaj. Már csak Töpszliben reménykedem, hogy belőle sikerül egy értelmes csajt nevelni. Na persze nem magamnak, mire megnő annyira, hogy nem vágnának be érte a rácsos házba, szerintem addigra már nem is fogok élni.
- Látod, megmondtam. Na, akkor találjuk ki, hogy megyünk át. Ránézésre, elég erős a sodrása, a kicsik jobb, ha nem mennek bele. Sőt, a csajok se. Mindegyik pasi fogjon meg egy csajt, vegye fel a hátára, és vigye át. Én viszem Töpszlit. De csak óvatosan.(Persze, ha Hiro is jött, ha nem, akkor Naraku kétszer fordul.)- kötél nincs, amit kikötve nem visz el minket a víz, át nem tudunk ugrani, sziklák nincsenek, marad ez a megoldás.
Alig értünk át mindannyian, de a kávés csaj már is felhívta valamire a figyelmünket. Én nem valami sok mindent érzek, sőt, nagyjából semmit se. Bár csak mert béna vagyok ebből, de nagyon béna. Valami mintha bizseregne, de eh, szívás, hogy nem tudom mihez azonosítani.
- Pontosan, nem vagyunk, ezért még gyorsabban kell haladnunk. Gyerünk tovább, és még megyünk, szedjetek fel gallyakat, meg ami éghető, ezzel se kell majd foglalkozni később. Na, nyomás.- nem lenne jó találkozni az itteniekkel, vagy egy másik csapattal, akik majd szépen letámadnak minket, és le is vágnak, szar nap lenne. S’ ha minden igaz, az egyik tagunknak van valami térképe is, amit használva meg is lesz az a barlang, és remélhetőleg még elég fa is összegyűlt, hogy legyen mi mellett melegedni.
A barlang meg is van, de a kávés már megint valami hülyeségbe kezd bele. Kalapost csak Aliceből ismerek, de az nem pont ilyen volt, akire meg lehet gondol, az inkább Rumpelstilskin volt, de Ő se mindig a lelkeket akarta, inkább az elsőszülött gyerekeket.
- Oké, bemegyek elsőnek, és még nem szólok, ne gyertek be.- legórtam azokat a fadarabokat, amiket összeszedtem, majd elindultam befelé, és hát szűk volt mint egy jófajta pina, de azért valamennyire tudtam haladni. Ám alig értem beljebb, és még valamennyire ki is látszottam. Gondoltam viccelek egyet.
- A picsába, valamihez hozzáértem! Kemény, és kör alakja van, sőt, mintha karimája is lenne.- majd remegni kezdtem, és még fel is üvöltöttem, ami hamar át ment röhögésbe.
- Na, ez jó volt, megyek tovább.- vigyorogva folytattam az utamat befelé, még végül egy megfelelően tágas helyre értem, akkor pedig elindultam visszafelé. Kiérve pedig intettem a többieknek, hogy jöhetnek.
- Gyertek, csajok utánam, pasik a végén. Bent meg valakinél remélem van valami, amivel tudunk tüzet gyújtani, mert ha nincs, akkor ülünk a sötétben.- gyújtom nincs, az otthon maradt, csak a kés van, azt meg nem fogom kicsorbítani, még mit nem.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Csüt. Jún. 27, 2013 8:26 am

Kedves kedvenc unokanővérkéje sikere után meg sem kellett volna már lepődnie a zsákocskás mutatvány használhatóságán, mégis kissé csodálkozva pislogott a kezében tartott ásványvízre. Vállat vont, és ameddig mindenki el volt foglalva valamivel, kibontotta és ivott pár kortyot. Azt mondjuk még mindig nem értette, Aoishi-kun miért döbbent meg annyira ezen a quincys dolgon, mikor neki mindig is gyanús volt az a kereszt, hiszen ő is hordott egyet a kulcstartóján, de üsse kavics. A többieknek meg kifejezetten örült, hogy legalább új, vagy félig-meddig új emberkékről derült ki, velük is egy kasztban vannak. Azzal persze egyet kellett értenie, hogy a csapatkapitány választása felesleges, mivel az ilyen játékokban a nyerő stratégia mindig az összefogás és a demokrácia, de ő nem fog ezen vitatkozni, a fiúk úgyis megbeszélték magukban, ő meg legalább lát rendesen, és innentől inkább nem panaszkodik.
Beszélgetések terén pedig figyel ide is, oda is, amúgy is megszokta, hogy sok felé kell figyelnie, ez már igazán nem minősül újdonságnak.
– Nee-chan… ^^” – mosolyog zavartan az ismételt Shuichis magyarázatra, mivel nővérkéjével ellentétben neki azért feltűnik, ha valamit egy társaságban nem kéne, és úgy néz ki, itt ezt most nagyon nem kéne. Bátorítóan megsimogatja Rin-chan vállát, miközben a Naraku nevű egyén olyan csúnyán leteremti. Kicsit össze is vonja erre a szemöldökét, de nem tesz megjegyzést, hajlandó lenyelni, bár azért a beszédstílusán meglátása szerint volna mit csiszolni, vakolni, festeni, de minimális esetben is némiképpen púderezni, hogy szalonképesebb legyen, ha csak minimálisan is.
Mindenesetre ő a kedves kedvenc lakótársával tart, akármi is történjen, de énekelni nem fog, azt meghagyja annak, akinek kell, és amennyiben a fiúk mégis velük egyező irányban indulnak el, feléjük is küld egy zavart mosolyt, jelezve, ő sem érti teljesen Rin-chant, de mégiscsak a rokona, és szereti, nem tud vele mit csinálni.
– Rin-chan, mondd, megnézted egyáltalán, merre indultál? Surprised

– teszi fel a nagy kérdést unokanővérének, ahogy szép lassan egyre nagyobb sűrű rengetegbe érnek. Kicsit kezd olyan lenni ez, mint azokban az európai mesékben, amiket valami Grimm-testvérek vagy Andersen bácsi írkáltak, most nem tudta volna megmondani melyik, de a sűrű sötét erdőben megy és mendegél a főhősök kicsiny társasága, és olyankor tud mindenféle szörnyűséges kalamajka történni… Azonban Rin-chant jobban leköti az énekelgetés, így sóhajtva veszi tudomásul, hogy erre a kérdésre sem fog választ kapni, és már épp fordulna a többiek felé valamiért, amikor valami megreccsen, és lakótársnője egyszercsak előle a háta mögé kerül. :O.O:Akkor most hogy is van ez, vagy mi is van? O.o Ráadásul ott vannak azok a röpködő rikácsok is, amiktől persze egy picikét ő is összerezzen, de azért mégsem menekül senki mögé, sokkal nagyobb problémákat is meg kellett már oldania, mert a diákoknak mindig akad valami gondjuk-bajuk, amiket meg kell oldani vagy szervezni, mikor melyik.
– Hát nem volt épp megnyugtató… ^^””” – válaszol testvérkéjének, mielőtt az gyorsan tovalép a meglepetésen. Neki ez nem megy ilyen könnyen, más kérdés, hogy annyira nem ijedt meg ott hirtelen, de még mindig nem nyugodott le. A bozontos kommentárja pedig még kevésbé tesz jót az idegeinek. Ez nála úgy nyilvánul meg, hogy összefonja a kezeit a mellei alatt, és úgy szuggerálja az ideges alakot. – Éppenséggel lenne, nem mintha ez téged érdekelne, Diktátor-kun -_-” – sóhajt lemondóan. A stílus továbbra sem nyerte meg a tetszését, sőt, csak még ellenszenvesebb neki az illető, így miután egy kicsit megnyugtatja az unokatestvérét, inkább a másik két fiú felé orientálódik (persze ha még mindig a kompánia részét képezik). – Kazuki-kun, Aoishi-kun, ti ismeritek őt régebbről is? – érdeklődik a magában már csak „Diktátor” csúfnévvel illetett Naraku felé mutatva. Ha már így összecsapódtak, legalább egy kicsit érdeklődik attól is, akit kevésbé ismer, mert az osztálytársát ciki lenne nem ismerni, de az a biztos, ha egyformát kérdez, ha már velük akarna beszélgetést kezdeményezni. De miért is? Passzolja, talán valami csapatépítésféle izé miatt.
A folyó megtalálásakor picit megrezzen, aztán csak megrázza a fejét kicsit. Nem, nem érzett semmit, és a lakótársnőjére úgyis jobban oda kell figyelnie.
– Nee-chan, nem hiszem, hogy… ^^” – próbálna rászólni, hogy talán a bögrés-díszletes megoldás nem épp a leglogikusabb, de Diktátor-kun megjegyzését követően inkább legyint, és hagyja, hadd tegyen egy próbát a kedves unokanővére, ő aztán nem fogja annak az alaknak a pártját fogni, pláne a nővére ötletével szemben, még ha biztos is benne, hogy neki van igaza. >.> Amint a baj bekövetkezik, le is térdel unokanővére mellé, és szúrós pillantásokat vet az okoskodó Diktátor-kun felé. Kicsit pátyolgatja is Rin-chant, nehogy túlzottan letaglózza ez a veszteség. – Ne aggódj, Nee-chan, majd veszel másikat… Gyere, találjunk ki valamit Wink

– segít nővérkéjének felállni, bár eddigi látványa alapján nincs épp olyan állapotban, hogy gondolkodjon. Kicsit pátyolgatja, miközben a bozontos osztja az újabb utasítást. Kicsit megköszörüli a torkát, mielőtt kissé félénken megszólalna. Sportban nem éppen a legjobb, ezért nem érzi úgy, hogy épp neki kéne kifogásokat emelni a tervvel kapcsolatban. – Nem azért, de aki nem szokott hozzá, hogy plusz súllyal mozogjon, szerintem hamarabb kifárad… Embarassed

– aztán persze csak sóhajt és úgy mérlegeli a lehetőségeiket. Különösen Rin-chan miatt. – Ha Nee-channak segítetek, szerintem én egyedül is megoldom ^^ – mosolyog a fiúkra. Bár valószínűleg nehezebben, mint elsőre elképzelte, de csak nem fullad bele a folyóba, vagy viszi el a víz, és így legalább a fizikaiszempontból beszámíthatóbbak kevésbé lesznek leterhelve… Hacsak nincs jobb megoldás, sajna sportból ő kissé inkompatibilis, vagy legalábbis minimálisan megbízható. De ha szerencséje van, meg tudja oldani a rá eső feladatokat (a legértelmesebb ötletet követve persze).
– Én is érzem, Rin-chan, de nem hiszem, hogy ez olyan jó hír… :/ – jegyzi meg kedves drága egyetlen lakótársának, már a túlparton, és némileg fáradtan. – Ez egy kicsit nehezen összeegyeztethető, Naraku-kun… mármint sietni, és közben rőzseszedőt játszani… -_-” – tesz egy újabb, fáradt megjegyzést. Neki akkor is logikátlan azt a kettőt egy lapon említeni, mivel a hajlongás úgyis lassítja a népet, ő meg nem hosszútávfutó, neki sietni is épp elég megterhelő, és különben is kezd már nagyon-nagyon fáradni. Pedig még csak most kezdődött a nap. T-T De nem panaszkodik, megy a többiekkel, és még Rin-chan kezét is fogja, nehogy unokanővére lemaradjon a társaságtól. Még mindig csak azért tud hálás lenni, hogy a szemüvege megvan, mert anélkül bizony nehezen boldogulna, és még ő is hátráltatná a társaságot. T-T
Amikor a barlang végre megvan, döbbenten tapasztalja, hogy Rin-chan kicsúszott a kezei közül, mi több, már megint hős anyaoroszlánként áll előtte. :O.O:Mikor lett nővérkéje ennyire gyors? O.o
– Miféle kalaposról beszélsz, Rin-chan? O.o – érdeklődik csodálkozva pislogva a kedves unokanővérére. Nem egészen érti, miért lenne olyan biztos benne, hogy létezik a kalapos, és hogy egyáltalán ez lenne az a barlang. – Nee-chan, azt se tudjuk, hol vagyunk, nem vonhatunk le ilyen következtetéseket… ^^” – paskolja meg lakótársnője vállát, miközben zavartan mosolyog. – Hai-hai… – teszi még hozzá, miközben nővére kezét kicsit lejjebb terelgeti, hogy ne essen hasra benne, ha legközelebb nekiindulna. És ameddig Diktátor-kun felderítő munkát végez, körülnéz, hogy össze tudjon itt szedni pár gallyat. A barlang környékén úgy látja, akad is pár használható darab, persze ezt csak laikus szemmel tudja mondani, hiszen nem éppen sátorozós alkat, így a kempingtűz gyújtásában sem járatos – amiből következik, hogy a tábortűzhöz kellő gallyak kiválogatása sem tartozik a szakterületei közé.
– Naraku-kun meg miről beszél? Surprised

– néz kérdő tekintettel a többiekre a nagy hajlongás közben. El nem tudja így hirtelen képzelni, mégis mi az, amit a Diktátor-kun találhatott, és ami ennyire vicces… de lehet, csak ő kalandozott el túlzottan a tűzifa kiválogatásával.
Amikor pedig az önjelölt felderítő visszatér, előre engedi a barlangba a kislányt, mert ő jobban ismeri a bozontost, és őt biztosan nem fogja bántani, illetve ha szeretné, Rin-chant is, majd ő is leereszkedik a sötétségbe. Lévén semmi olyan eszközt nem tud, amivel tüzet lehetne csiholni, na meg kiscserkész sem volt soha. ._.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Csüt. Jún. 27, 2013 11:27 am

Grimaszolva vakarásztam a fejemet, nem számítottam rá, hogy a két másik srác majd rögtön kijelenti, hogy ők bizony nem kérnek a teamből és inkább különválnak. Pedig két belle fille és egy édes kislány mellett az ember fia azt gondolná, hogy eszük ágában sincs lelépni, és szíves-örömest maradnak a csajok társaságában, ahogy én is. Már csak azért is, mert valakinek vigyázni kell rájuk, különösen Hi-chant ismerve, deee... ami azt illeti, Ri-chant se szívesen hagytam volna magára. A diskurzusba nem folytam bele kivételesen, helyette a zsákból kihúzott szerkezetet vizsgálgattam. Kézre esett a kezelése, pont olyan volt, ahogy elképzeltem, cool Cool

Bekapcsoltam, de jelet nem mutatott egyelőre, viszont elméletileg működött, az pedig elég is. Zsebre dugtam, majd a környezetet álltam neki fürkészni, csak egy pillanatra fordítottam fejem Ri-chan felé, aki már megint engem emlegetett téves néven. Felsóhajtottam, és inkább ráhagytam, jó az úgy is. Lényeg, hogy értjük, hogy rólam van szó.
- Az éneklés tényleg nem nyerő ötlet Wink

- próbáltam meggyőzni a pacsirtát Na-kunnal egyetemben, és akkor meg is lódultunk a cetli által kitűzött új cél felé. Méghozzá a piercingekkel teli tűzdelt srác vezetésével, amire vágtam egy némileg meglepődött arcot, de nem volt ellenvetésem, sőt! Ha keménykezű a vezető, az egy fokkal könnyebbé teszi az életünket, hiába kicsi a csapat, ha elvitázgatunk valamin, az túl sok időbe kerülhet.
- Daijoubu, így lesz a legjobb. Amúgy nope, nem ismerem, de ennyi alapján is úgy tűnik nekem, hogy nem olyan vészes a figura, nem kell tőle tartani, hogy bajba sodor minket - mosolyogtam biztatóan Hercegnőre és rátettem a kezem a vállára, hogy kicsit megnyugtassam. Valóban nem volt nyerő a stílusa a gyereknek, szóval értettem, miért szült ellenszenvet a lányban, de volt olyan intelligens, hogy rájöjjön, jobb, ha kooperál. Nekem meg ugye semmi bajom nem volt azzal, hogy bevállalta a vezetést.
Heveny facepalmok sokasága tört rám, ahogy Ri-chan egyik ballépésből a másikba keveredett, és előhozakodott jobbnál-jobb ötleteivel, de mivel Naraku letorkollta és Himeko is azon volt, hogy valamit kezdjen szegénnyel, így én már feleslegesnek véltem, hogy kifejtsem a véleményemet a TV-műsorról vagy akár a bögre elvesztéséről. Sure, a folyó gyors sodrása ne tette egyszerűvé a dolgunkat, de nem először találkoztam ilyen sekély folyóvízzel. A legegyszerűbb az lett volna, ha kézen fogjuk egymást és egymásba kapaszkodva átevickélünk, de a captain ötlete is kivitelezhető volt, szóval vitába szállni vele hülyeség lett volna.
- Non-non, arról szó sem lehet, hogy egyedül gázolj át! Én hozzá vagyok szokva, pattanj a hátamra, Hercegnő! S'il te plaît Wink

- ellenkeztem viszont a lánnyal, 100%-ig biztos voltam benne, hogy az első lépés után elmerülne. Ha nem hagyja magát, akkor az ölembe kapom és kész, nincs apelláta. Az sem érdekelt, ha pofon is vág utána, vagy bedurcizik, féltettem a riválisom. Mi lenne velem, ha elsodorná egy hitvány folyó és elveszíteném az egyetlen motivációmat, ami jobb teljesítményre sarkall?! Mon dieu, elképzelni is rossz! Persze naná, hogy megpróbáltam Na-kun előtt átérni, még jól is jött a hendikepp, hogy míg neki egy kislány van a hátán, addig én egy majdnem felnőtt nőt kell cipeljek. Minél nagyobb a kihívás, annál jobb! Kellemes teher volt amúgy Hi-chan, szó se róla (:
- Ja, én is érzem. Uno momento - kotortam bele a zsebembe és tapogattam ki a radart, majd bekapcsoltam. Pittyegő hang jelezte, hogy jelet fog - Tíz óra felé van egy jel, meg négy óra felé. Hasonló irányba haladnak, arra amerre mi. Halálistenek és lidércek... - tájékoztattam a többieket, utóbbi infót már a szerkentyű nélkül állítva. Viszketni kezdett a tenyerem, legszívesebben rájuk rontottam volna, de nem én vezettem a csapatot, szóval kushadtam.
- Lányok, nem lettetek vizesek, ugye? Wink

- érdeklődtem, már csak az hiányzott volna, hogy valamelyikük megfázzon. Mi srácok stramm legények voltunk, de közülük egyikük se tűnt acélos szervezetű vasladynek.
Hamarosan megérkeztük az előrevetített barlanghoz, kezünkben némi fával, mivel én is csatlakoztam a rőzsegyűjtő akcióhoz, legalább minimálisan, mert közben a radart is figyeltem, hogy nem ér-e valamelyik ellenséges csapat előbb oda. Sietnünk kellett, de a tempónk elégedettségre adott okot, szóval semmi gond nem volt egyelőre. Sajnos emiatt kevesebb ágat is gyűjtöttem, de egye fene, egy vereség belefér Rolling Eyes

- Akkor majd nem kötünk vele üzletet, Ri-chan Wink

- kacsintottam rá, amikor a Kalaposról próbált figyelmeztetni minket. Úgy nagyjából kötve hiszem, hogy Ki-chant leszámítva bárki is valószínűnek tartaná a dolgot.
- Nem volt jó vicc! - kiáltottam be a kürtőbe, miután vezetőnknek tréfálkozni támadt kedve, maximum Ri-chant rémítette meg vele azon túl, hogy saját magát legalább elszórakoztatta az ostoba poénnal. Hjaj, na mindegy. Míg felderítette a vájat elejét, addig én nekiálltam tüzet csiholni. Kerestem egy megfelelően vastag ágat, aztán kövek segítségével pattintottam rá a szikrákat, és mire jött Na-kun hangja, addigra lett egy csini fáklyánk is. Izgi lett volna az is, ha a vaksötétben tapogatózunk és folyton belebotlunk egymásba, de sürgetett az idő. Elsőnek kellett odaérnünk a következő helyszínre! A lányok után így leereszkedtem én is, lassan, óvatosan haladva. Főleg mivel a tűz fényétől valószínűleg én láttam a legkevesebbet ._.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Kedd Júl. 30, 2013 3:27 am

Hőseink óvatosan haladnak a szűkös járatban, a fáklya fényénél a kövek és az ő árnyaik táncolva vetülnek a falra, hol ijesztő, hol barátságos alakzatokat kirajzolva. Közben a figyelmesebbek azt is észrevehetik, hogy jobboldalukon, a falon, csillogóan ezüstös érc csík fut keresztül, akárha nyíl lenne, és irányt mutatna számukra a gyér megvilágításban. Azt követve, mintha már nem egyenesen, hanem lefelé haladna a járat, ám csak enyhén dönt, ha valaki nem túl figyelmes, észre sem veszi ezt. Közben, mintha egyre szélesedne a vájat, lassan már ketten is elférnek egymás mellett, és egy idő után, mintha valami vibráló fényt is látnának a végén.
Odaérkezve azonban csalódniuk kell, nem kivezetett az út, hanem egy hatalmas, a természeti erők által vájt csarnokba, aminek falán szinte vakítóan csillogott az ezüstös érc, amit idáig követtek. A hatalmas belsőtér kupola alakú, a bejárattal szemben, ahonnan érkeztek, azonban mintha egy kőből épített ajtó lenne, jól láthatóan ajtó alakúra vannak faragva a körvonalai, és csak itt nem fénylik a fal. A tűz fényénél, mintha még inkább villognának a kövek, sőt, a fáklya lángjának ütemes mozgására kezdenek „mozogni” ezek a felvillanások. Ha közelebb mentek vele az ajtóhoz, azon is pislákolni kezdenek a fények, ám csak nagyon halványan, mintha nem lenne elegendő a fény ahhoz, hogy működésbe hozzátok. Erővel nem lehet eltolni az ajtót, hiába is próbálkozna vele bárki, a fal végigtapogatása sem megoldás, lévén titkos kart, vagy kapcsolót sem találni. Azonban egyértelmű, valahogy a másik oldalára kell jutni, hogy minél hamarabb a játék végére érjenek.
Eközben egyre kivehetőbb a többi csapat is, ám azt nem hallják, hogy a barlangban lennének, valószínűleg felettük haladtak tovább. Ez esetben azonban felmerülhet a kérdés, hogy minden csapatnak ugyanazok-e a feladatai, vagy teljesen különböznek, és csupán szórakoznak velük?
Ez talán nem is számít, hiszen csak úgy mehetnek tovább, ha rájönnek, miként nyílik az ajtó… a gondolkozást pedig meggyorsítván, miután az utolsó bámészkodó is belépett a monumentális helyiségbe, a kifelé vezető járatot egyszerűen benőtte a csillogó érc. Nincs hát más merre, mint előre, elvégre a levegő ennyi embernél vészesen fogy, főleg, ha pánikba esik valaki, ráadásul csak remélhetik, hogy az ajtó vezet is valahová, mert ha nem, akkor bizony itt ragadtak életük utolsó perceire…

Határidő: Augusztus 15

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Szer. Jan. 22, 2014 10:59 pm

Diktátor? Hívtak már parasztnak, faroknak, fasznak, seggnek, bunkónak, és szerintem a szótárban megtalálható minden ilyesmi jelzővel elláttak, de diktátor, na ez új volt. Ha nem lennék egy faj tagjai, na meg nem is nézne ki jól, akkor szerintem valami megjegyzést biztosan tennék, amiből aztán megint veszekedés lenne, és előjönnének a szokásos jelzőim, de valahogy nincs ehhez kedvem, főleg azért se, mert voltam olyan marha, hogy elválltam a vezető szerepet. Na mindegy, nem arra hajtók, hogy kedveljenek, hanem hogy lehetőleg életben maradjanak, a sérülések még beleférnek, de azt nem szeretném, ha bárki is itt hagyná a fogát, oké, kivétel az akad, ami pedig szerény személyem. Értem nem kár, kötve hiszem, hogy sírna utánam bárki is. Muterék aztán meg főleg boldogak lennének, nem kéne valami átlátszó hazugságot benyögniük, amikor valami bálon kérdeznek a fiúkról. Kana meg már elég rég utál, köszönhetően annak a hülye fejemnek, tehát mindent összegezve, ja, simán megdögölhetek. Na, de eltértem a tárgytól, ott tartottam, hogy le lettem diktátorozva, amire csak annyit reagáltam, hogy amolyan rosszfiúsan felvontam a bal szemöldökömet, és elmosolyodtam. Az a fajta volt ez, amivel általában a jó kislányokat szokták zavarba hozni a magamfajta alakok. Bár van egy tippem, hogy nem fogok célt érni ezzel az egésszel, és házi nyuszira bizony nem lövünk meg égettem már meg magamat ilyenek miatt, inkább maradnak a könnyed csajok, és vész esetén gyúrok tovább a karomra. De se tovább, ismét egy akadály, ahol adtam néhány utasítást, és megérkezett az ellenzés is, az se lep meg igazán, hogy kitől, de ahelyett, hogy leteremteném, csak oda lépek elé, és megsimogatom a kobakját, bár ez inkább kócolás.
- Nyugi, nem néztek ki nehéznek, hiába akadnak nagyobbacska mellek is a jelenlévőknél, az nem jelent gondot. Ha kell, akkor egyenként is átviszlek benneteket.- azt már sejtem, hogy mivel is érdemlek ki valami leteremtést, már ha kapni fogok, de más szemmel nézve, el lehet fogadni egy esetlen bóknak is akár. Vérmérséklet függő az egész.- Na, már van is egy jelentkező, aki átvisz a másik oldalra.- ez le is van tudva, és remélhetőleg az is megvan, kinek ki lesz a hátitáskája, és haladhatunk tovább. Átérve pedig csak nézek, hogy miről is beszélnek a többiek. Mit éreznek? Éhesek talán, vagy mi? Bár érezni én is érzek valamit, leginkább azt, hogy jól esne egy cigi, francokért kértem kést, jobb lett volna egy doboz bageretta. Hercegnő, igen, így fogom hívni azt a csajt, aki mindig rávilágít néhány pontatlanságra a javaslataimnál, na, tehát Hercegnő kijelentésére megint csak felvonom a szemöldökömet, csak sokkalta inkább barátságtalanul, mérgesebben.
- Quincyk vagyunk, nem? Akkor miért ne lehetne gyorsan is szedni néhány gallyat, az emberek is megtudják oldani, akkor Nekünk miért ne menne? De bocsi, nem szoktam túlélő műsorokat nézni, hogy tudjam, hogyan is megy ez az egész, de ha van jobb javaslat arra, hogyan melegedjünk fel, nyitott vagyok rájuk.- bah, tudtam, nem kellett volna ennek a kompániának az élére állni, fogni Kicsit, és vinni magammal, a többieket meg egyedül hagyni, aztán csináljanak azt, amit akarnak. S persze ahogy az lenni szokott ebben a nagy büdös életben, a ”remek” hírek csapatostul járnak.
- Fasza, még több ok arra, hogy húzzunk befelé a barlangba.- persze megint csak voltam annyira hülye, hogy elsőnek mentem be, vagyis csak ellenőrizni, remélve, hogy valami beránt, és vége lesz ennek a napnak, de nem, semmi ilyen, és még a viccem se talált megértő fülekre, bah.
- Szerintem meg az volt, na, nyomás befelé, ha már nem szedtetek semmit, amit elégethetünk, akkor legalább ne legyünk itt kint, túl jó célpontot nyújthatunk.- mars befelé, egymás után, elől én megyek, mögöttem Kicsi, a többi meg nem rajtam múlik, mindegy mit mondok, Hercegnő belekötne, tegyenek úgy, ahogy akarnak, én csak megyek előre, nem is figyelve arra, mi van körülöttem. Egy barlang folyósolya és kész. De ahogy megyünk előre, úgy lesz egyre szélesebb, és már látszani kezd a fény az alagút végén. Remélem a végén vár valami jó fajta meglepetés, kaja, pia, és cigi, más nem is kell, ja, meg a hazavezető út. Ám ahogy szokás, semmi ilyen, egy terem, ami úgy világit, csillog, mint egy részeg csaj pinája a sok csillámporos fasztól. Kéne egy napszemüveg, mert ez elég kellemetlen tud lenni. S ha nem lenne elég, valami ajtóféleség is van, tisztára úgy érzem, mintha Moria bányáiba akarnánk bejutni, csak a jelszó kéne, és ahogy hallom, a többi csapat is halad. Szívás, mi meg itt vagyunk a föld alatt, és már fordulni se lehet. Hajrá okosak, találjátok ki a megoldást. Főleg azért, mert ahogy elnézem, már visszafelé se mehetünk.
- Oké, akkor nem pánikba esni, de már visszafelé se mehetünk, tehát ha nem akartok itt maradni, hogy majd pár év múlva megtalálják a csontjainkat, akkor jó lesz nekikezdeni kiokoskodni, hogyan is mehetünk tovább. Ezt már rátok bízom.- mondtam nyugodta hangom, majd ledobtam magam egy sziklára, a gondolkodás nem a terepem. De szerintem, itt fogok meghalni, szebbet is el tudtam volna képzelni, de ne legyek már telhetetlen.

Tárgy: Re: Lángoló nyilak Hétf. Márc. 24, 2014 1:33 am

A küldetést fagyasztom. Amikor a mesélőnek lesz kapacitása, és van érdeklődés a küldetés folytatására, a küldetés folytatódik.