A terem minden irányából jövő nevetés nem úgy tűnt, hogy nagyon abba akarna maradni és a gépezetek hangjával elegyedve egészen fülsértő hangok keletkeztek. Szerencsére azért abba maradt, Kazuma-san rosszulléte megszűnni látszott, aminek örültem, hiszen így meg tudta osztani velünk, amit tud. Jól gondoltam, hogy nem tudott az ebben a laborban zajlott eseményekről, mivel csak idegenvezetőként csatlakozott a csoporthoz és egyértelmű, hogy nem egy magas rangú tisztre bíznak ilyen feladatot.
- Semmit nem tudtam erről, épp ezt mondtam az előbb. Még én sem tudtam róla, tehát titkosították az információkat. És ilyen törvény nincs, hogy nem lehet a zanpakutoukat hadra fogni, mivel eddig nem volt rá példa, így nem volt okuk betiltani. Ezután viszont lehet, hogy be fogják tiltani, ha ez kiderül. Ki tudja. - válaszoltam a 6. osztagos tisztnek, bár úgy beszélt, mintha eddig nem is figyelt volna, mi miket mondunk. Bár eddig nem sok mindent mutatott fel a nagyszájúságán kívül. Nem szavakkal kell legyőzni az ellenséget, hanem tettekkel. A mondás is megerősít ebben, amelyik kutya ugat, az nem harap.
Egy idő után a nevetés elhalkulni látszott, majd végül a gépek zaja teljesen el is nyomott minden mást. Tudtam, hogy valami most történni fog és megérzésem nem is csalt. A karperec körül lila lélekenergia emelkedett fel, ami nem kis mennyiség volt. Próbáltam úgy állni, hogy a csapat elé kerüljek és elálljam a zúduló lélekenergia útját valamennyire, elvégre kapitányként jobban el tudom viselni náluk az ekkora nyomást.
A gépek is jobban sípolni kezdtek és a tartályok tartalma sűrű fortyogásba lendült. És ha ez még nem volt elég, még színes villogás is átjárta a termet, ami miatt el kellett takarnom a szememet, mert már a labor forogni kezdett körülöttem. Szerencsére nem sokáig kellett elviselni ezt az egészet, gyorsan végett lett az egésznek az egyik tartály kitörésével. Amint elvettem a kezem a szemem elől, megpillanthattam Remaerdot, aki Kazuma-sannal takarta el a testét, amin nem volt ruha.
~ Én ismerem őt? ~ egy kicsit meg voltam zavarodva a hallottak után, így nem tudtam megszólalni. Mozdulni se nagyon, és még ha tudtam is volna, nem engedhettem meg, hogy Kazuma-sannak bántódása essen. Mivel nem tehettem semmit, ezért elgondolkoztam, hogy honnan is ismerhetem Remaerdot. Összeszedtem, mit tudok róla a fejemben, majd erősen próbáltam visszaemlékezni és végül sikerült.
- Dreamer! - mondtam ki hangosan régi ismerősöm nevét, miután összeállt a kép. Égett lapok, zanpakutou, nem szereti a shinigamikat és végül az álneve Remaerd, ami a Dreamer visszafelé olvasva. Hogy eddig nem jöttem rá, milyen béna vagyok.
Hangomat már csak akkor tudtam kiengedni, amikor Dreamer eliszkolt és Kazuma-san nyakát elvágta. Fukuyama-san szerencsére elkapta a sérültet és valamilyen oknál fogva nagyon a szívére vette Kazuma-san megsérülését. Ennyire megszerette volna ezen rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk?
- Nyugodjon meg Fukuyama-san. Gyógyítás közben mindent elmondok. - próbáltam lecsillapítani a 3. osztagost, majd letérdeltem a sérült mellé és már aktiváltam is a gyógyító kidout a bal kezemen. A jobb kezemmel pedig lélekenergiámat bocsátottam a sebre, hogy lehűtsem és lelassítsam a vér folyását. Bár nem vagyok orvos, de úgy tudom, hogy a nyaki rész elég kényes hely, így nem tudom, hogy sikerül-e megmenteni Kazuma-sant.
- Szóval, az ellenfelünket Dreamernek hívják és egy zanpakutou lélek. Valaha egy kapitánynak a lélekölőkardja volt, de gondolom már meghalt, legalábbis legutóbb valami zombi monstrum formában volt. Egy küldetés folyamán találkoztam vele, amikor még a 6. osztag hadnagya voltam. Akkor éppen ártatlan halálisteneket tüntetett el a könyvével, amiben a birodalma volt. Anao is ott volt velem, majd említsétek meg neki, biztos emlékszik rá. - fordultam a két 10. osztagos felé egy kis megjegyzéssel, majd folytattam. - A saját birodalmában szinte korlátlan hatalma volt, így nem is tudtuk legyőzni, hanem feladta és kiengedett minket. Végül elégettem a könyvet és azt hittem, hogy azzal vége is van az egésznek, de ezek szerint nem. Kérdés? - fejeztem be a mondandómat, majd körülnéztem látok-e valahol kérdő tekinteteket. Még agyaltam egy kicsit nehogy kihagyjak valami fontosat, de hirtelen nem jutott eszembe semmi más.
- Szerintem most pihenjünk itt le egy kicsit, szedjük össze magunkat és újult erővel keressük meg. Ő is mondta, hogy találkozni fogunk, tehát ha itt maradunk egy kicsit, akkor is. Nem kell fejjel a falnak rohanni. - az utolsó mondatot elsősorban Fukuyama-sannak szántam, hiszen nagyon ingerülten viselkedik, mióta Kazuma-san megsérült. Korábbi tapasztalataimból egyértelmű, hogyha magához akar csalni, akkor mindenképpen megteszi azt.
A korábbi események viszont nem hagynak nyugodni, ami a tartállyal történt. Van egy olyan érzésem, hogy éppen most nyerte vissza erejét, lehet, hogy azzal a módszerrel, amit az imént olvasott fel Kazuma-san. A módosított lelkekhez hasonlóan hadra fogható zanpakutou lett. Az viszont még jobban érdekelne, hogy milyen képességei vannak itt. Egyáltalán Soul Societyben vagyunk vagy megint a saját világában. A dzsungel, meg az óriás kapu meg a többi miatt már nem vagyok biztos semmiben.