A magány tava

Tárgy: A magány tava Szomb. Aug. 18, 2012 5:45 am

Mesélő:
Diego Canino

Résztvevők:
Eliana del Barros
Eras Vanthor
Diego Canino
Karasu Vex
Mai Cabanitz
Thea del Matanza

Mindenkit a napi teendője közepén zavart meg Seth hírnöke- illetve Erast csak egy gyorsan papírra vetett, majd az ajtó alatt becsúsztatott üzenet, a küldönc maga villámgyorsan tűnt el a közelből-, és közvetítették a vezér szavait, miszerint jelenésük van a trónteremben. Amennyiben eleget tesznek a parancsnak, az ajtó előtt találkoznak öt másik ismert vagy ismeretlen arrancarral. Az Exequias vezérét követi egy rendkívül szokatlan külsejű személy is.
A teremszolga szinte azonnal behívja őket, majd félreáll, hogy ne zavarja a trónról lepillantó, fölétek tornyosuló alak kilátását. Miután közelebb mentetek, és ki így, ki úgy, ki sehogy nem fejezi ki tiszteletét felé, ő maga is használatba helyezi a beszédhez használatos szerveit.
- Örülök, hogy mindenki megkapta az üzenetemet- az amorf fejjel megáldott hollow lepillantott az arrancarokra, mielőtt folytatta. – Feladatom van számotokra, amivel beírhatjátok magatokat Las Noches történelmébe, akár egyszer és mindenkorra. Sőt, talán Hueco Mundo is örökre emlékezni fog a nevetekre, mint azokéra, akik megváltoztatták a hollowok életét. Ha sikerrel jártok. Néhány hete fedeztünk fel valami furcsát, valami nem ide illőt, úgyhogy felderítőket küldtem a sivatag bizonyos részére. Csak egy jött vissza, és ő sem élte túl néhány percnél tovább, csak annyit élt, hogy bizonyságot adjon arról, igaz a sejtésem. Mint tudjátok, ebben a sivatagban nincs egy csepp víz sem. Nos, kiderült, hogy mégis van. Alig húsz kilométerre, északkeletre Las Nochestől van egy hatalmas tó, a közepén egy szigettel, a szigeten pedig áll egy kisebb város. El fogtok menni ehhez a városhoz, és kiderítetek róla mindent. A csapat vezetését Eras Vanthorra bízom. Induljatok azonnal! -ha valakinek lett volna kérdése, annak Seth az utolsó szavaival jelezte, hogy nem tud, vagy nem akar válaszolni.
Las Nochesből kiérve, a csapat tagjai megejthetik az ismerkedést, megbeszélhetik a részleteket, vagy egyszerűen csak elindulhatnak a megadott irányba. Bár nem lehet ellátni a legközelebbi homokdűnénél messzebbre, csak a szokásos látkép fogadja az arrancarokat: halott fák, az éjszakai égboltot sápadtan megvilágító holdsarló, és végtelen mennyiségű homok természetesen.
Az út monotonságát megtörheti beszélgetéssel, aki akarja, ugyanakkor az arrancarok, akik évtizedekig, vagy akár évszázadokig is járták ezt a sivatagot, talán kevésbé érzik majd unalmasnak az utat, mint amennyire egy ember érezné. Amit most érezhetnek egyesek, az talán a türelmetlenség, elvégre senki soha nem látott még hasonlót sem soha ebben a dimenzióban. Minden egyes homokbucka teteje ígéretekkel hívogatja azokat, akik felhágnak rájuk, hogy aztán gonosz kárörömmel foszlassák szerte a reményeket, hogy engedik látni a tavat a hátukról.
Az egész út során nem látnak, és nem is éreznek egyetlen hollowot sem a közelben, ami rendkívül meglepő, még akkor is, ha a hat arrancar lélekenergiája annyira fenyegető egy kupacban, hogy aligha próbálkozna be a megtámadásukkal egyetlen fejletlenebb fajtársuk sem. Az egész táj még sokkalta kihaltabb, mint amilyen lenni szokott, az egymással harcoló adjuchasok jellegzetes hollow üvöltése csupán halkan ér el a nochesiek füléhez, és a hangok még véletlenül sem szemből érkeznek.
Egy különösen hatalmas homokfalon történő átkelés után a csapat végre megpillanthatja azt, amiről soha nem gondolta, hogy láthatja Hueco Mundoban: egy fekete tó terül el a lábaik alatt, melynek partja alig néhány száz méterre kezdődik. A tó nagyjából kör alakúnak tűnik, legalább két kilométeres átmérőjű, a közepén pedig egy kétszáz méter átmérőjű sziget található, legalábbis nagyjából, ez ugyanis már nem tökéletesen kör alakú. Egy romosnak tűnő város is található a szigeten, pontosan, ahogy Seth is mondta, de ránézésre nincsen jele semmilyen mozgásnak.
A tóban ellenben úgy tűnik, hogy van élet, az érkezésetekkor teljesen mozdulatlan víz megremeg, és talán most először hallani vélitek a hollowok jellegzetes hangját a sötét víz irányából. Látni azonban nem láttok semmilyen lényt, a tavat pedig semmihez nem hasonlítható, nyomasztó reiatsu lengi körbe, ami valószínű annyira fenyegető, hogy a hollowok is elkerülik.
Biztonságosabbnak tűnő megoldás magasan a tó felett átkelni a szigetre, mint megkockáztatni a vízfelszín közelében átsétálni, de persze azzal, hogy magasra mentek, megkockáztatjátok, hogy meglátnak titeket a hold fényében, míg a fényt nem tükröző, elnyelő víz közelében szinte láthatatlanul tudtok mozogni a város esetleges lakói számára. Rajtatok múlik, hogy vállaljátok-e a kockázatot, vagy lemondotok a meglepetés előnyéről a biztonságos átkelésért cserébe. Amíg nem léptek a vízbe, minden mozdulatlan, addig van alkalmatok megvitatni a teendőtöket.

*

Megsimogatom Jánosz nagy kobakját, de a szemeimet egy percre sem veszem le a könyvem sorairól. Amióta visszanyertem az emlékeim egy részét, sokkal jobban olvasok, és főleg sokkal gyorsabban raktározom el az információkat. Ennek is köszönhető, hogy kisebb könyvtárra való orvosi könyvet szereztem be spanyol nyelven, minél magasabb szintre emelem az orvosi ismereteimet, annál hatékonyabbá válhatnak a képességeim, akár a harc, akár a gyógyítás terén. Több arrancarnál is problémám volt azzal, hogy nem tudtam pontosan megállapítani a probléma okát, így sokkal tovább, és sokkal több reiatsut felhasználva tudtam csak helyrehozni a sérüléseit.
Miután meghallottam a kopogást az ajtón, jeleztem Jancsikának, hogy akárki jön be rajta, csak akkor eheti meg, ha erre tőlem is megkapja az engedélyt. A könyvbe betettem a könyvjelzőt, és becsuktam, miközben felálltam az ágyról.
- Szabad- egy számomra teljesen ismeretlen arrancar jelent meg az ajtóban, és miután meghajolt, jelentette, hogy Seth vár. Egy fintorral az arcomon engedtem útjára, és miközben Áspidot a hátamra akasztottam, az anatómiakönyvet a köpenyembe süllyesztettem. Könnyen lehet, hogy megint szükségem lesz rá, ha olyan szánalmas feladatot kapok, ami megoldja önmagát nélkülem is.
Lefelé menet összefutok a szintén menetre kész Theával, ami azt jelenti, hogy legalább értelmes társaságom lesz, vagy legalábbis a társaság egy része értelmes lesz. Vetek egy pillantást Dei ajtajára is, de úgy tűnik, hogy Seth rá nem kíváncsi, de legalább marad itt valaki, aki vigyáz a házra és Jánoszra, nehogy megint betörjön hozzám egy elmebeteg, amíg nem tartózkodok a háznál.
Az ajtó előtt megállva végignézek a díszes társaságon, és rögtön eldöntöm, hogy bizony szarul indul a napom. Az, hogy Eras Vanthorral néhány futó másodperccel több időn át kell egy levegőt szívnom, már önmagában is remek lehetőség arra, hogy borzalmassá váljon a napom, még akkor is, ha az Espada tagjaként nem kell tartanom tőle. Aztán itt van az ostoba numerós, aki egy hete rám támadt kisebbségi komplexusból kifolyólag. A másik Exequias tag sem tűnt túl normálisnak, amikor utoljára találkoztam vele. A negyediknek nem tudom a nevét, de egyszer mintha segítettem volna neki fejlődni, Theát leszámítva talán ő az egyetlen ebben a csapatban rajtam kívül, akinek agya is van.
Amikor végre behívnak minket, a többiekkel együtt a trónhoz megyünk. Nem teszek semmiféle tiszteletet kifejező gesztust Seth irányába, ahogyan remélhetőleg Thea sem fog. Majd ha neki is hűséget fogadtam, ahogyan annak idején Aizen-samanak, akkor meg fogok hajolni előtte. De egyelőre közel sem mutatott olyan szintű profizmust Las Noches vezetését illetően, ami miatt elkötelezném magam az oldalán.
Rendkívül meglepőek az információk, amiket Seth közöl velünk, szinte hihetetlen, hogy ilyen közel Las Nocheshez nem fedeztünk fel egy ekkora tavat. Kivéve, ha csak most került oda, vagy valami illúziópajzs takarta. Mindkét esetben nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk, bár ha így van, nem értem, hogy miért nem jön velünk Natalie, vagy legalább valamelyik fracciónja. Rápillantok a fekete hajú lányra, de ő nem tűnik tudósnak, a többiek agykapacitása pedig talán az átlagos szintet sem üti meg. Én sem tudom mit kezdeni azzal a tóval, csak kinyírni tudom azt, aki megölte az arrancarokat. A víz megjelenése a dimenziónkban viszont tényleg történelmi pillanat lenne, talán képesek lennénk teljessé válni, ha a mi világunk is olyanná válna, mint a Föld.
Dühösen pillantok Sethre, amikor meghallom, hogy nem én lettem a csapat vezetője, elvégre az Espada tagjaként egyértelmű, hogy ez nekem járna. Ez sértés, nem csak rám, de minden Espadára nézve, ráadásul amennyit tudok Erasról, teljesen őrült, nem alkalmas talán még arra sem, hogy a saját testét irányítsa, nem hogy még öt másik arrancart, illetve azt az emberszerű valamit, amit magával hozott. Mielőtt ezt kikérném magamnak, Las Noches vezére lezárja a beszédét egy indulási paranccsal, úgyhogy nincs mit tenni. Nem számít igazán, ha olyan parancsot ad, úgysem fogom teljesíteni.
Amikor kiérünk Las Nochesből, úgy döntök, hogy beszélgetek kicsit azzal a lánnyal, aki Theán kívül normálisnak tűnik a társaságból. Mellette foglalom el a helyem, és aránylag barátságos arckifejezéssel, egy nagyon halvány mosollyal, ami a szám szélén bújik meg, fordulok felé.
- Legutóbb elmaradt a bemutatkozás. Hogy hívnak?- az, hogy én mutatkozzak be, eszembe sem jut, kétlem, hogy van valaki, aki nem tudja a nevemet. Persze ha rákérdez, válaszolni fogok neki. Közben megpróbálok figyelni rá, hogy a többiek mit beszélnek, ha beszélnek egyáltalán.
Feltűnően kevés hollow tartózkodik a környéken, és az az érzésem támad, hogy ennek elsősorban nem mi vagyunk az okai. Ha ez nem tűnt volna fel, azt hihetném, hogy feleslegesen gyalogolunk, elvégre akárhányszor áthaladunk egy buckán, nem látom meg a tavat, sőt, még jelét sem annak, hogy létezik, pedig ha tényleg olyan rohadtul nagy, akkor csak látni kellene már.
Amikor végre átjutunk egy kisebb homokhegyláncon, ami takarta a kilátást, megpillantjuk a hatalmas tavat, közepén egy szigettel, és egy várossal. Több legenda is megdőlt ezzel, úgy tűnik, mégis van másik városa Hueco Mundonak, és nem is teljesen száraz ez a dimenzió. Amit viszont sehogyan sem tudok felfogni, hogy mégis hogy lehetséges, hogy egyetlen arrancar vagy hollow sem mesélt erről a helyről.
A gondolataimat a megmozduló víz tereli át aktuálisabb témára. Tehát ez a tó nem halott? A reiatsuja talán még a mienknél is sokkalta vészjóslóbb, és semmi kedvem nincs átkelni rajta, de egyelőre nem egyértelmű, melyik a kisebb rossz: átkelni a vízen, és vállalni egy támadás veszélyét, vagy átrepülni fölötte, és vállalni, hogy meglássanak. Nem tudom, Eras képes lesz-e értelmes tervet összerakni, úgyhogy felvetek egy javaslatot.
- Ha a holddal a hátunkban közelítjük meg a szigetet, talán elkerülhetjük, hogy meglássanak- ez persze nem teljesen így van, az árnyékunkat akkor is látni fogja, aki felnéz az égre, de jóval kisebb a lebukás esélye. A vízfelszín közelében történő átkelést semmiképpen nem kockáztatnám meg, még akkor sem, ha a hold fénye nem elég erős hozzá, hogy elvakítsa azokat, akik az eget fürkészik.

Spoiler:

Tárgy: Re: A magány tava Szomb. Aug. 18, 2012 11:44 am

Sokáig tart elgyönyörködni mesterművében. Csodás, apró kis dobozkába csomagolta az ajándékot, karácsonyi csomagolópapírjának és piros masnijának rejtelme pedig egy olyasvalami, amihez mennyei élvezettel tett szert. Bár csak láthatná a képét, amikor odaadja neki! Bár csak ott lehetne, láthatna, tapasztalhatna, mikor kibontja az előkarácsonyi ajándékot, s szert tehet arra, melyet oly sok gonddal ápolt le, melyet oly nagy élvezettel babusgatott, melyért képes volt annyit üldözni azt a szerencsétlent! Felkuncog halkan, hogy ezután egy hangos sóhajjal dőljön hátra az ócska matracon, groteszk, ízelt jobbját a magasba emelvén, melyben a hóember, rénszarvas, csengettyű és mikulás mintás csomagolású, apró dobozkát tartja. Hosszasan szemléli az alkotást, mígnem egy sercegő hang – mely nem magányába burkolózó játékszerétől ered – fel nem kelti figyelmét. Őrült, talán annak tartják, ő azonban úgy hiszi, elméje egyszerűen csak tiszta. Tisztább, mint amit bárki más remélhet, s egyedül ennek mocska, mely szennyezi őt. Érzékei pedig ijesztően fejlettek, a legkisebb zaj is elég rá, hogy felfigyeljen rá. A legkisebb nesz is elegendő ahhoz, hogy lépései kiszámíthatatlanná váljanak.
Fejét oldalra fordítja, s az ajtó alatt meg is pillantja a levelet, melyet becsúsztattak alatta. Mindig, mindig így alakul, mindig csak így kapja meg az üzeneteket. Talán még sem kellett volna egyfolytában felfalnia a hírnököket? Tény, alig egy évvel azután, hogy ebbe az idegen világba csöppent, már senki sem kopogtat ajtaján. Lehet, ha leszedné azokat a csirkelábakat, melyeket az Elízium ajtajának díszítéseként függesztett ki, végre ismét lennének vendégei. Olyan vendégei, akik önként és készakarva jönnek el hozzá.
Kaján vigyorral arcán ugrik talpra, s sebesen szalad az ajtóhoz, hogy tágra nyissa azt abbéli reményében, talán elkaphatja azt a hírnököt. Még éppen sikerül befordulnia valamelyik folyosó kereszteződésén, hogy meghiúsítsa Eras tervét, aki erre kedve szegetten, dühösen, csalódottan kiabálja utána válogatott szitkait. Gyáva alak, ki még csak köszönésre se méltatja! Gyáva, ki nem mer a szemébe nézni! A végén mindenki egyedül marad, igaz? Igen, igaz, már Leriat sincs többé. De ott van Will. Will, Will, William, ő mindig ott van. Ő ott van, amikor mások nincsenek. Néha kicsit élettelen, de ott marad mellette, talán csak ez a lényeg. Veszi kezébe a címzetlen üzenetet, hogy kislányos örömmel vesse magát a magában dünnyögő varjú hátára. Jelenleg nem is olyan varjú, mégis van valami a szerzett testében, mi tökéletesen magára ölti annak jellegzetességeit. Aránytalanul hosszú ujjai mintha karmok lennének, ápolatlan, zsíros haja pedig másik testének tollazatához hasonlóan fekete árnyalatot vesz fel, mely keretezi nyújtott arcát, és kampószerű orrát, mely olyan, mintha legalább két helyen eltörték volna.
- William! – öleli át hirtelen hátulról, amire a Varjú egy sokkos rázkódással felel. - William, William! Vállalhatunk vérengzést, veszettül várakozom! Várj velem, varjam, Williamem! – duruzsolja kornéliásan az egyik elálló fülbe kívánalmát. Mégis ki bírna ellenállni ennek az édeskés búgásnak?
- Ga-ga-gazdám... – akad torkán a szó döbbenetében, holott tulajdonképpen számára egyáltalán nem szokatlan Eras ilyetén viselkedése. Túl sok időt kénytelen vele együtt tölteni. Bár inkább itt, mint azoknál a mocskos, szánalmas shinigamiknál. - Gazdám, mi-mi-mit aka... mit szeretnél, mi ez a levél? – nem mervén visszakozni próbálkozik kétsébeesetten kiszabadulni az arrancar érintéséből. Épp elég neki, hogy szó szerint a karmaiban van. Szerencse, még nem kezd bele megszokott játszadozásába. Bár egész tűrhető, egész megszokta. Talán az ő elméjét is kikezdte, hogy kénytelen ezzel a nővel együtt élni.
Csörömpölve dugja William orra alá a levelet, melyet már gyorsan átfutott, amit ő egy dönnyögés után hangosan felolvas krákogó hangján. Nincs mese, menni kell. Szedelőzködik gyorsan, s ölt magára egy másikat ruhái közül, mielőtt elindulna, hogy immáron hófehér kimonojában tetszeleghessen. Az összképen valahogy mégis sokat ront a nő kisugárzása, melyet élő ember talán képtelen is lenne körülírni. Van benne valami fojtogató, valami vészjósló. S ha maga az eleven téboly nem lenne elég, csúfítja őt jobb karja, melytől hónapokkal ezelőtt szabadult meg önként. Annak helyén mára már olyan karja van, mely mintha reusrrecciónjának egy része lenne.
Lehetnek, akik látták már Eras körül sündörögni a varjat, Mai számára biztosan nem ismeretlen, igaz, ő ebben a formájában még nem láthatta, csak abban a gyakran élettelennek tűnő, kopott tollú madárban, amit néha magával hurcol. Feltűnhet másoknak, hogy egyáltalán nincs arrancar reiatsuja, s ahogyan maszkdarabot, így hollow lyukat sem látni rajta, azonban nem szolgálnak magyarázattal, mit is keres itt. Settenkedik szorosan úrnője mögött, hűséges kutyaként, nem, inkább menyétként követve őt, hatalmas, egészségtelenül kidülledő szemeivel méregetve sunyin a társaságot. Számára nem terem jog az arrancarok világában, bár kérdés, ki az, akinek joga van itt egyáltalán? Eras sem a jogokkal él. Csupán azokkal a szabályokkal, melyeket önmagának teremt, s melyeket kedvére alakíthat, hogy aztán megszegje őket. Nem korlátozhatja őt a halandóság és a társadalom. Ő mindenki felett áll, hiszen ha valaki, hát ő mindenkinél közelebb áll a megvilágosodáshoz. Csupán egyetlen személynek kéne vérét ontania, csupán egyetlen személyt kéne megkaparintania...
Pupillái egy egészen rövid pillanatig hatalmasra tágulnak, amikor megpillantja legújabb kiszemelt áldozatát. Azóta feni rá a fogát, hogy a madarak elcsiripelték neki, miféle szerepe volt legutóbbi fogásának bújtatásában. Haját oldalra söpörve húzza ki magát, s minden csáberejét bevetve sétál oda Vexhez, baljával pedig végigsimít annak karján, hogy groteszk jobbjával a kezébe nyomja a karácsonyi ajándékot. Még akkor is, ha messze van karácsony... mégis ki tartja ezt számon? Nekik mindegy az idő, nekik minden mindegy. Ők kárhozottak, nekik nem kell az idő, nincs szükségük rá. Ahogyan az is lényegtelen, hogy napok vagy hetek teltek el azóta, hogy Seth felfedezte ezt a várost, melyről hamarosan ecsetelni kezd.
Ajkait megnyalva kacsint rá kiszemeltjére, hogy három lépéssel arrébb álljon, vissza settenkedő Williaméhez, nehogy magára hagyja a szerencsétlent. Vágya beteljesül, láthatja, amint kibontja ajándékát. S ó, milyen ajándék, miféle szuvenír! Ő a helyében boldog lenne, ha effélét kaphatna karácsonyra!
Figyelmét azonban a vezér követeli meg, szemeit forgatva állapodik meg végül rajta tekintete. Egy másik város? Kik élhetnek benne? Kiket kell megölnie? Kiket kell kivégeznie? Simítja végig jobb kezének mutatóujjával a nyakára tetovált jelet, s réveteg tekintettel hallgatja, mit kell tennie. Konkrétumokat persze nem kap, ám mindennél jobban egyetlen kérdés foglalkoztatja.
- Hol halálozik hullánk? Megnézhetem? – gyermeki ábrázattal várja a választ, kifogásként felhozhatna egy vizsgálatot. Csak egy pillantást vethetne a megrökönyödött arcra, csak egyszer hadd nézhetné meg, csak egy kicsit hadd érjen hozzá!
Útnak indulnak, mely során elsőként Maihoz csapódik hozzá. Megannyi őrület lakozik benne, s veszi is észre ismét feszültségét hol a Varjú, hol mások irányába. Ideges, ideges, ettől pedig kiszolgáltatottá válik éppen úgy, mint ahogyan az ember teszi, ha kutyák közt jár. Nem csak a kutyák érzik meg a félelmet. Erre miért nem gondolt? Talán élvezi. Igen, igen, biztosan élvezi. Egészen biztos, hogy a lelke mélyén élvezi a terrort. Vajon mi lenne, ha most fokozná fel érzelmeit? Vajon hogyan festene akkor? Vajon hogy viselkedne? Vajon kicsalogatná-e belőle fóbiájának forrását? Érdemes-e változtatni az őrületből tébolyt? Nem, nem, még korai. Majd akkor, ha eljön az idő. Az idő, mely számukra úgy sem jelent semmit. Talán mégis meg kéne tennie? Nem, nem, még várhat. Hosszú még az út, nagyon hosszú. Lesz mivel lefoglalnia magát, ha már megunta a kompániát. Bár úgy sem tudja meg senki, ha eltűnik egy-két személy. Senki se tudná meg, ha mindenkit megölne. Senki sem hibáztathatná. Hah! Mind csapdában vannak! Mind be vannak zárva vele! Mind büntetésben vannak, igen!
- Amíg én itt vagyok, nem érnek hozzád, amíg én nem akarom. – suttogja ezúttal Mai számára, s örömmel raktározza el az esetleges döbbenetet, ami kiülhet a nő arcára.
Az út hosszúnak bizonyul, s mikor elfárad, egyszerűen úgy dönt, hátasként használja Williamet. Ilyenkor látványos hisztériába kezd, mint egy kisgyerek, aki nem akar tovább sétálni, s nyűgösen ficánkol mindaddig, míg meg nem kapja, amit akar. Gyakran csinál efféle műsorokat az út során, de ha érdekelné, hogy mi az, amit mások gondolnak róla, talán akkor sem változtatna viselkedésén. Végül mint illúziók, jelenik meg távoli homályként a sötét víz csábító csalogatása, s ő maga bolond módon elsőként szalad oda a homokbuckákon felderengő képhez, ami azonnal foszlásnak indul nagy örömére. Kacagásából ítélve élvezi az utat. Bár nem titkolja, még jobban élvezné, ha megízlelhetne valakit.
Megérkeznek a valódi tóhoz, azonban ezúttal már nem rohan oda kislányosan, hogy belegázoljon a képbe. Mintha megérezné, hogy ez már a valódi lesz, mintha tudná, innentől kezdve megfontoltnak kell lennie. Mert ha valaki, ő biztosan túl fogja élni. S hogy a többiekkel mi lesz? Az már nem az ő gondja.
A tó közepén lévő, messzi város mintha Las Noches jövőjét vetítené eléjük. Mégis van élet. Ahol pedig élet van, ott a tudás. Ahol tudás van, ott halál. Ő pedig halált akar, hogy szert tegyen a tudásra, s így váljon élőbbé, mint ezelőtt valaha. Problémát okozhat azonban, hogyan keljenek át a vízen, s csak fejét csóválja a velük tartó, legfrissebb espada ötletére. A Hold fénye túl sápadt, nem ragyog eléggé. Még feltűnőbbek is lennének tőle, mintha csak úgy egyébként akarnának átugrani. Mielőtt azonban bárki azt az utat választaná, hogy egyszerűen átúszik a vízen, elrebeg pár szót ajkai közül, hogy egy féregjáratot nyisson tartózkodási helyük és a túlpartjuk között. Nem kellett ezen sokat gondolkozni. A maga részéről el akarja kerülni a vizet. El akarja kerülni a tükröt. Mert a tükrök gonoszak, galádak. Őt is becsapták, őt is kikészítették. Ők tették vele azt, amit, miattuk kell így, ebben a testben élnie. Hát hol itt az igazság?
- William, ó, William, el ne vessz nekem! – halkan dalolássza, majd magyarázat nélkül lép be a járatba. Szolgája egy „igenis, Úrnőm”-et követően követi őt, hogy átérjenek a másik oldalra. S hogy a többiek is így tesznek-e? Megbíznak tervében, vagy lesznek olyan ostobák, kockáztatják, hogy meglássák őket? Bár, talán jobb is lenne így. Akkor valaki elterelhetné figyelmüket, míg ő azzal foglalkozik, ami lényeges. Igen, ez jó lesz. Segít is, meg nem is. Mégis miért kéne neki mindenkinek útját egyengetnie? Mielőtt a legutolsó személy belépne a járatba, az bezárul.
- Hoppá... Nem figyeltem. – átlátszóan válaszol az esetleges kérdőre vonáskor. Bárki is volt az utolsó a sorban, neki bizony új utat kell keresnie a túlsó partra.

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Aug. 20, 2012 4:12 am

Sötét, sötét, sötét minden. Körbeveszi a sötétség, nem lát, nem hall, csak a mindent rejtő éjszaka, homály, sötétség. Ismét egy ostoba helyzetbe került, miért volt szükség arra, hogy részegen felszedjen egy nőt? Miért kérte meg egy kis… ”játékra”? Most itt van, kiszolgáltatva, megkötözve, szemei előtt kendő, fülei hasztalanok, és az ostor kellemetlenül mar bele a hátába. Újra, és újra, mohón szakítva a húst, kéjes nevetést csalhat ki kínzójából, és talán Karasuból is sikerült volna, ha hanyagolják a verést, és csak a kötözés marad. Hisz van valami élvezet abban, ha kiszolgáltatott helyzetben van, ha egy nő megkötözi, és kiéli rajta a vágyait. Persze nem mindegy milyen nő is az, mert Erasnak nem szívesen engedné, hogy bilincseket rakjon a karjára, oh, de mennyire, hogy nem. Amibe Erasnál lenne része, ahhoz képest ez semmi, az ott átélt dolgok miatt boldogan menekülne vissza a fájdalomnak nevezett élvezetbe. Ám elsőnek innen kell valahogy meglépnie, az ütés még okés, bár nem kellemes, de hogy valami rezgő tárgy hangját hallotta meg, akkor tudatosult benne, hogy vagy cselekszik, vagy a hangos szellentés távozik. Némi erőt ki kellett fejteni, és reiatsut is, de csak sikerült, ideje volt a bosszúnak. A meglepett arrancart kötözte ki az ágyhoz, és amivel a megrontását tervezték, hát az hamar megtalálta a hölgy szűkebb járatát.
- Hülye picsa. Bár gondolhattam volna, hogy nem vagy ép, elég volt ránézni a tetoválásra, amin hirdeted, hogy imádod az ilyet. Haj, le kéne szokni a piáról, kezdem egyre jobban unni, hogy ilyen helyzetekbe kerülők. Mindegy, még nem Eras lesz reggel mellettem az ágyban, addig még mindig szerencsés vagyok.- mondta lehangoltan, de a partnere nem is figyelt, élvezte a ”szenvedését”.
- Perverz kurva. - botránkozott egy sort, persze nem lett volna ellenére az egész, ha nem rajta akarták volna ezt bemutatni, így inkább a lelépés mellett döntött. Felkapta a ruháit, és nem is állt meg hazáig.
Hazaérve pedig elkezdte leszedni magáról az este illatát. Már-már a drótkefét kellett elővennie, mocskosnak érezte magát. Lehet akármennyire erős, egy pár női mell, és kemény segg elég a lefoglalásához, egy darabig legalábbis biztosan elég. Enni is kell valamit, hát sok minden nincs, így marad a kétnapos pizzánál, és hideg sörnél. A pultnál ülve fogyasztja, és nocsak, hát nem kopogtatnak? Igen, valaki kopogtat, egy hangos ”szabad” után egy hírnök arrancar lép be, és ledarálja az üzenetét, majd el is tűnt. Legalább pizzát nem kért, és habár lehet a Seth akarta látni, de elsőnek még a kajálást befejezi. Utána leöblíti a már nem annyira finom tésztát, és Orgot magához veszi, indulásra kész.
Megérkezve enyhén fintorba torzul az arca, a jelenlévők nem nyerték el a tetszését, de legalábbis egy személy biztosan nem. Nem kedvelte Diegot, túlságosan beképzelt volt, elszállt vele az a bizonyos ló, és a legrosszabb, valami ok miatt, elvárná a tiszteletet. Hiszen nem csinált még semmi érdemlegest, amivel ezt elérheti. S tovább néz, kik is lehetnek még itt? Mai, akit csak látásból ismer, és nem is sok esélye lehet annak, hogy közelebbről megismeri. Valami gondja lehet annak a nőnek, mert látta már, azt, hogy amikor egy férfi ment a közelébe, akkor hamar hátrálni kezdett, és ilyesmik. Tőle akkor már távol marad, nem úgy, mint Thea drágától, az ismerkedés igaz ott se volt tökéletes, de legalább már sikerült testi kontaktusba kerülni vele, még ha ruha is volt köztük, akkor se volt rossz. Volt érintés, emlék, amire ki is verhette magának Karasu. További személy is van még, Eliana, róla se tud semmit, talán nem ártana megismerni. Nőből van, és talán nem fogja az ágyhoz kötözni, persze erre csak akkor kerülhet sor, ha olyan célzattal közeledne hozzá Karasu. Akkor ennyi, csak ennyien vannak. Vagy talán mégse? Simítást érez a karján, szélesen elvigyorodik, és oldalra tekint. Mosolya az arcára fagyott, kiverte a verejték, ha lehet még fehérebb lett az arca, a haja pedig már az égnek állt, lábai és karjai remegtek, ha nem lenne annyira ciki, és nem lenne száraz, mint a Szahara, akkor bizony már sárgulna a gatyája eleje. Ám csak annyira van ereje, hogy fél, igen, fél. Ilyen félelemben nem volt része soha, csontvelőig hatoló félelem, ami a lelkébe mar, kitépve apró darabokat. Érzi, ahogy jeges, csontos ujjak fonódnak a gerince köré, az ereiben a vér nem zubog, megfagyott, vagy pépes massza lett belőle, nem tudja, csak azt, hogy retteg. S amikor a kezébe nyom valamit Eras, nem bírja, kifakad.
- TÁ… TÁVOZ… TŐ…TŐ…TŐLEM SÁTÁN!!!!!!!!- keresztet is vetne, csak éppen görcsösen markolja a dobozt, amire csak akkor mer már ránézni, amikor végre Eras távolabb van. Remegő kézzel szedi le a csomagolást, habár ez lehetne egy kedves gesztus is. Karácsonyi csomagolás. Csak az a kacsintás ne lett volna még hozzá. S láss csodát, a dobozka nyitva, benne egy fülel. A célzást nem nagyon érti, keresni is kezdi a sajátjait, mindkettő megvan, akkor ez kié lehet? Elrakja a dobozba, később majd gondolkozik ezen. Bár mindegy, csak ne kapja meg Karasuét valaki más, addig nem kell aggódnia. Nem úgy, mint Erastól és a… hát nem tudja megmondani, hogy most egy fogyatékos, vagy gnóm majom van Erassal, de nem is akarja inkább kitalálni. Halad befelé, hogy végig hallgassa Seth fellengzős monológját.
Lehet nem kéne, és táblát nem is látott, ezért inkább rágyújt, hisz még mindig Eras hatása alatt van. Félig-meddig felfogta az elhangozott dolgokat. Víz, meg sivatag, örökké emlékezni rájuk, és blablabla. Egyiknek sincs sok jelentősége, inkább az ragadja meg a figyelmét, hogy ki lesz a vezér. Eras, hát… akkor lehetséges, hogy a hullaházban fognak kikötni, de nem baj, legalább Diego kapott egy poffont az élettől.
~ Nesze neked Faszpada, még se vezethetsz minket.- a gondolat jó, csak a másik vezér szerepe nem, de mindegy, lesz ahogy lesz. Inkább követi kifelé a társaságot, csak az ajándékát még leteszi a sarokba. - Ha nem gond, akkor itt hagyom, még nem érünk vissza, oké főnök? – reméli ennyit csak megtesz Seth, egy alattvalójáért, ha meg nem… hát így járt, szegényebb lesz egy fülel.
Nem nagyon csatlakozott a társasághoz, inkább hátul sétált maga, elég volt az Erasos élmény, már lassan a fél doboz cigit elszívta, ahogy elnyom egyet, gyújt a másikra. Nem figyel arra se, ahogy hisztizik, és viteti magát, vagy hisztizett, arra se, hogy a hollowok száma nagyon is elenyésző erre, a tekintette több dologra irányult. Elkerülni Erast, és Thea hátsója. S végül arra a tóra, vagy mire is, ami a szemük elé tárult. Érdekes a reiatsuja, és mi az, hogy ez képes kibocsátani magából reitasut? Most van ám agyfasza, Eras, ez a fekete víz, és a cigi is egyre csak kopik. Már csak azt kell kitalálni, hogyan jussanak át? A vízbe menni nem lenne jó ötlet, nem egy peca part, az már biztos, levegőből már inkább ildomos lenne. Persze így megvan annak a lehetősége, hogy ha vannak a szigeten, akkor hamar rábaszás lesz, mert lebuknak. Már-már hajlik Diego ötletére, csak Erasnak támad egy jobb. Meg is lepi Karasut, egyszerű, de okos ötlet, csak ne Eras lenne. Nem mer belépni abba a járatba… és… és, nem is kell, mire odaért már bezárul.
- Most nem tudom, hogy szidjalak Eras, vagy hálás legyek neked, amiért nem kell veled mennem? – megvonja a vállait, és még egy cigire rágyújt, már csak ki kell találni, hogyan is érhetne át épségben. A lánca nem elég, és úszni se akar… de ha nem zavarja fel a vízfelszínt, akkor talán sikerülhet épségben átérni. Ezért hát a levegőbe emelkedik, a víz felett haladva nagyjából egy méterrel, és teljes sebességgel indult el előre, és használja az Éxtasis nevű technikát is. Ezzel biztosítva azt, hogy a lentről jövő meglepetéseket elkerülje.

Tárgy: Re: A magány tava Szer. Aug. 29, 2012 7:35 am

A vörös ég, a fekete fák, fekete nádas, és a vörös víz. Ismételten a partok állok. Pont úgy, mint abban a látomásban, majd az álomban. Ez a környezet nem tűnik idegennek. Nem furcsa, olyan mintha ez lenne a normális. A víz megint csak úgy vonz magához. Úszni szeretnék benne. De már tudom, hogy ez egy csapda. Csak nem tudom, hogy mit keresek itt.
- Ideje, hogy tényleg feláldozd az életedet.
Hangzott az ismerős, és rémisztő hang a hátam mögül. Még a vér is megfagyott bennem. Azonnal hátranéztem, és ott volt az a bizonyos lény. Hihetetlen sebességgel kezdett el közeledni felém. Megpróbáltam volna kitérni előle, viszont éreztem, hogy valami megfogja a lábamat. Lenéztem, és olyan volt, mintha fekete árnyak nem akarnának elengedni. Reménytelenül, próbáltam kiszedni a lábam, de hiába. Felnézek, de már az árny csak egy karnyújtásnyira van tőlem. Egyszerűen áthaladt rajtam, mint egy szellem. Ruhám egy csipkés, hosszú szoknyás, gyönyörű estélyi ruhává változott. Alatt a feketeföld hirtelen mintha víz lenne, én pedig az örvény közepén állok. Az árnyak pedig lehúznak a fekete mélységbe. Egyre mélyebbre a fekete semmibe. Érzem, hogy fogy a levegőm.
- ÁÁÁÁH!!!
Riadok fel a rémálomból. Rögtön a levegőért kapkodok. Majd miután megnyugszom, visszadőlök az ágyba. Ismételten egy csodás rémálom. De nem tudom, hogy miért pont most kerültem vissza abba a rémálomba. A vörös folyó partjára, és a föld hirtelen miért változott fekete vízzé, és én miért abba a ruhába süllyedtem el? Nem értettem semmit, de miután rendbe szedtem magam, utána egy kopogást hallottam. Az ajtó alatt egy levelet csúsztattak be hozzám. Odamentem, és felvettem a borítékot, majd kibontottam. Seth az új nagykutya hívott magához. Az első alkalom, hogy ő hívat. Aizen sem sokat ugráltatott, de nem gondoltam, hogy ő is fog hívatni. Gondolkoztam, hogy most menjek, vagy ne menjek. Nem kötelezhet, hogy most megjelenjek előtte. Mivel mindig teljes felszerelésben vagyok így nem volt egyéb készülési teendőm. Felnéztem az Espada lépcsőn. Vajon Desmon is jön? Vagy fel kellene mennem hozzá? Mégis csak a Fraccion-ja vagyok. Bár nem hiszem, hogy valakinek is hiányoznék, ha elpatkolnék. Ezért fogom, és csak elindulok a nagyterem felé. Meghallgatom, hogy mit akar, aztán eldöntöm, hogy hogyan tovább. De egyébként sincs túl sok dolgom.
Nem én vagyok az első, aki érkezik. Szép lassan megérkezik mindenki. Van egy vörös kis bombázónk, van egy hátborzongató démonlányunk, és itt a kis pufogós. Amikor a tekintetünk összeér jóformán érezhetőek a szikrák. Kicsit olyanok vagyunk, mint az ős ellenségek. Vagy jobb hasonlat a kutya és a macska. Kölcsönös az ellenszenvünk.
~ Most komolyan pont előtte balhéztunk, azt most egyszerre elküld bennünket egy küldetésre? Meg van húzatva? Biztos kinyírnánk egymást. Vagy csak ez egy próba, hogy jöjjünk ki valahogy? ÁH! Inkább eszek mérges gombát, mint hogy barátok legyünk.
Bár még mindig ő, mint a másik lány. Nem tudom miért, de van benne valami hátborzongató. Első ránézésre nem tűnik valami erősnek, de a hideg futkos a hátamon. Végre jön pár más ismerős arc is. Diego Canino, aki nemrég lett az Espada tagja. Legutóbb tanítványául fogadott, és ellátott egy csomó jó tanáccsal. Hálás lehetek neki. Valószínűleg ő lesz a csapat vezetője. Mégis ő az Espada. A másik Vex. Már találkoztunk, de nem igazán volt lehetőségünk nagyon beszélgetni. Kicsit megnyugodtam, hogy ők is a csapat tagjai lesznek. Legalább lesz aki szétszedjen engem és Mai-t. Vagy tévedtem? Hisz Diego és Vex között is lehet érezni a hasonló szikrákat. Ez egy kicsit lehangolt, hogy Seth milyen összeférhetetlen csapatott rakott itt össze. Ő biztos élvezi. A vérfagyasztó lány elindul Vex felé. Akkor veszem észre, hogy a fiú egy kicsit végigmért a szemével, és észre sem vette a közeledő veszélyt. Jól meg is ijedt, mikor megfogta a kezét.
- TÁ… TÁVOZ… TŐ…TŐ…TŐLEM SÁTÁN!!!!!!!! - tiltakozott erősen.
Egy kis ajándékot adott neki a lány. Nem tudom mi okból. De mintha az a nőszemély erősen vonzódna hozzá. Hát nem igazán irigylem. A lány visszament testőréhez. Nekem nagyon furcsa a fickó. Nincs maszk maradvány, nem olyan a kisugárzása, mint egy Arrancar-nak, vagy mint egy Lidércnek, szemei pedig kidülledtek. Elég fura egy figura, és szinte úrnője hátához van nőve. Vex kinyitja az ajándékot, viszont nem veszi ki, és gyorsba ellenőrzi a füleit. Nem nagyon értem a jelenetet. De az biztos, hogy én attól a nőtől nem szeretnék ezek után semmien ajándékot.
Beszólítanak bennünket. Eszem ágában nincs meghajolni Seth előtt, inkább csak szimplán megállok, és nem túl érdekfeszítő arccal figyelem, hogy mit mond.
- Örülök, hogy mindenki megkapta az üzenetemet - ekkor ránk néz - Feladatom van számotokra, amivel beírhatjátok magatokat Las Noches történelmébe, akár egyszer és mindenkorra. Sőt, talán Hueco Mundo is örökre emlékezni fog a nevetekre, mint azokéra, akik megváltoztatták a hollowok életét. Ha sikerrel jártok. Néhány hete fedeztünk fel valami furcsát, valami nem ide illőt, úgyhogy felderítőket küldtem a sivatag bizonyos részére. Csak egy jött vissza, és ő sem élte túl néhány percnél tovább, csak annyit élt, hogy bizonyságot adjon arról, igaz a sejtésem. Mint tudjátok, ebben a sivatagban nincs egy csepp víz sem. Nos, kiderült, hogy mégis van. Alig húsz kilométerre, északkeletre Las Nochestől van egy hatalmas tó, a közepén egy szigettel, a szigeten pedig áll egy kisebb város. El fogtok menni ehhez a városhoz, és kiderítetek róla mindent. A csapat vezetését Eras Vanthorra bízom. Induljatok azonnal!
Fejével jelez, hogy nincs helye sem kérdésnek, sem ellenvetésnek, és most azonnal induljunk. A csapat el is indult kifelé. Vex volt az utolsó, aki ott is hagyta az ajándékot. Gondolom nem szívesen hurcolászná, akár mi az. Nekem sem volt sok ellenvetési lehetőségem. Bár nem mintha nem mennék. Fűt a kíváncsiság. Hueco Mundo-ban víz? Egy olyan sivatag, ahol köztudott, hogy nincs sem eső, sem víz. Csak kiszáradt fák, és rengeteg homok van. Ez olyan mintha holnap az örök éjszaka után hirtelen hasunkra sütne a nap. Ebben a világban a napfény és a víz nem létezik. Las Noches-ben ugyan van, de az is csak azért, mert mesterséges. Lehet, hogy most is erről van szó? Valaki mesterséges vizet hozott létre? Biztos, hogy nem volt ott. Én nem hallottam még senkitől, hogy vizet látott volna. Egy tó, melynek a közepén van egy sziget, melyen van egy város. A városok sem nagyon jellemzőek ebben a világban. Las Noches is csupán Aizen műve. Lehet ehhez is köze van annak a Shinigami-nak? Nem tartom túl valószínűleg. Inkább tartom úgy, hogy az nem is tó, hanem inkább egy körülölelő vizesárok, ami azért van, hogy ne lehessen megközelíteni. Pont mint a régi váraknál. Ha még Hollow cápák is úszkálnak benne, akkor elröhögöm magam. De nem túl megnyugtató tény, hogy egy valaki jött csak vissza, és az is már a halálán volt. Valószínűleg nem nagyon szeretik a látogatókat. Akkor mi lennénk a nehéz tüzérség? Bár egy valamit nem igazán értek. Miért pont azaz őrült lány a csapat vezető? Ennyi erővel inkább ne legyen senki. De miért nem Espada? Nem igazán tudom összerakni… Nem a legerősebbnek kéne vezetnie a csapatot? Vagy lehet, hogy pont azért nem az egyik fiú valamelyikét választotta, mert úgy is egymás ellen lennének? Egyik sem követné a másik parancsait, és akkor már inkább rá bízta? Én vezetőnek biztos alkalmatlan vagyok, kislányt nem választhatta, Mai parancsait meg én nem követném, így logikusan végiggondolva nem is olyan örült ez a vezető választás. Bár lehet, hogy ezzel a vezérrel a halálba menetelünk. Van egy olyan érzésem, hogy szíve szerint csak maga menne vissza, és a többieket valamilyen módon elintézné. Nem tudom, milyen ereje van, de én nem fordítanék neki hátat.
Kiérve szép lassan kialakulnak a kis menetelési csoportok. Mai-hoz csapódik az ajándékos lány, Vex hátul kullog, hozzám pedig Diego csapódik.
- Legutóbb elmaradt a bemutatkozás. Hogy hívnak?
- A nevem Eliana… Eliana del Barros. 24-es számú arrancar, Desmond Phellera Fraccion-ja. – mutatkozom be rendesen – Te pedig Diego Canino vagy az új hatos Espada. … Igen, legutóbb elmaradt a bemutatkozás és a… köszönet is… Szóval köszönöm, hogy megmutattad, hogy csinálod. ... Legközelebb is szívesen vennék leckét.
Nem nagyon szoktam köszönni, vagy éppen hálálkodni. De sokat segítettet az edzés. Bár lehet nekem kellett volna megkeresnem. De kicsit hülyén is érzem magam. Az Espada-k nem véletlenül azok akik, és azokat már nagyon meg sem lehet szólítani. Nem is tudom, hogy most magáznom kellene-e? Bár nem vagyok az a meghunyászkodó fajta. Szóval nem hiszem, hogy hirtelen magázni kezdeném őt.
Csak annyit tudok, hogy Espada lett, de hogy miért arról ötletem sincsen. Lehet még kéne tudni. Bár nem mintha Espada akarnék lenni. Az valahogy nem az én stílusom. Attól túl önfejű és beszámíthatatlanabb vagyok.
- Mond Diego… Miért neveztek ki téged Espada-nak? Miért fogadtad el ezt a címet?
Remélem kérdésemmel nem tévedtem tabu területre, és elárulja. Bár ebbe nem vagyok biztos.
- Amíg én itt vagyok, nem érnek hozzád, amíg én nem akarom.
Hallom a nőt, amint védelmet ígér Mai-nak. Akkor ha ki akarom nyírni, akkor vagy akkor kell, mikor az nő és védelmezője nincs vele, vagy mindannyijukat meg kell ölnöm. Nincs nagyon ínyemre az utóbbi. Viszont összedolgozni Mai-val sem, de nincs mit tenni. Remélem ő is ez időre egy kis fegyverszünetet köt velem, és akkor nem lesz baj. Köthetnénk egyességet. Ha a fiúk nem ölik meg egymást, akkor mi sem.
Ahogy haladunk előre a sivatagban semmi jele, hogy valami különleges dolog történt. Az éjszaka állandó, a fák szárazak, a homok szinte végtelen. Egy valami viszont szöget üt. Nem támadnak ránk az alacsonyabb Lidércek. Persze viszonylag sokan vagyunk, de vannak olyan őrült Adjuchas-ok, akiket nem igazán zavar, ha többen vannak, vagy erősebbek tőle. De túl nyugodt, túl kihalt a sivatag. Komolyan rosszul érzem magam, hogy még senki nem támadott ránk.
- Gondolom nem csak én vettem észre, de gyanúsan nyugodt a sivatag. Még nem támadott meg senki, és üvöltést sem hallok. Rosszul is érzem magam, hogy még senki nem támadott meg minket.
Haladunk tovább, de semmi mozgás. Semmi nem zavarja az utunkat. A furi úrnő előre szalad, mintha már látna valamit viszont sem volt semmi. Néhány méterrel később egy nagy homokbucka tetejére érve viszont már tényleg elénk táról a tó képe. Teljesen más volt, mint ahogy először képzeltem. Azt hittem olyan, mint az emberek világában. Nem olyan volt, közelebb menve pedig tisztán látható volt. Fekete és sűrű víz, vagy inkább massza volt, ami elénk tárult. Félelmet keltő Reitsu-t áraszt a víz magából. Pont olyan, mint a rémálmomban. A fekete víz. Szívemhez kapok, és úgy kell visszanyernem az egyensúlyomat, mert megszédültem. Nem értem. Valami nem stimmel. Gyorsan próbálom rosszullétemet leplezni, hisz csak én lettem rosszul a társaságban. Az álom egy előrejelzés volt? Vagy a kettőnek van köze egymáshoz? Az a furcsa vörös folyó, és most ez a fekete tó. De biztos, hogy a Lidércek nem véletlenül kerülik ezt a helyet. Vészjósló ez az egész. A víz maga meg olyan mintha élne. Hallani lehet a Lidércüvöltéseket viszont egyet sem látni. A szigeten pedig egyáltalán semmi jele mozgásnak. A víz közelébe nem igazán mennék. Pedig lényegében ezt kellene vizsgálnunk. Nem? Bár furcsa, hogy egy tudósfigura sem jött velünk, aki mintát venne, vagy valami hasonló. A többiek az átjutáson kezdenek el gondolkodni.
- Ha a holddal a hátunkban közelítjük meg a szigetet, talán elkerülhetjük, hogy meglássanak
- Nem rossz ötlet, viszont nem tudom, hogy ha a víz felé kerülünk, akkor mi történik. Viszont azt hogy belemenjen bárki is azt nem ajánlom senkinek. Rossz előérzetem van. … Én biztos nem megyek bele a vízbe. ... Sőt a víz közelébe sem.
A rémálom képe ismét felvillan, ahol a fekete vízbe az árnyak lerántanak a mélybe. Lehet, ha felé kerülünk, akkor a tóból előjön valami, vagy éppen a szigetről kezdenek lőni ránk. De most valahogy a víz sokkal érdekesebb, mint a sziget. De ha ott találunk valakit, akkor magyarázatot is kaphatunk a jelenségre. De biztos jobb ötlet a szigetre menni, mint hogy most itt bámulni a vizet. Lehet okkal nincs velünk tudós figura.
- William, ó, William, el ne vessz nekem!
Indul meg a nő, és szolgája követi őt. Megnyit egy féregjáratot, melynek a másik vége a túlparton van. Ez nagy ötlet, így nem vesznek észre, és nem kell a víz fölé sem kerülnünk.
- Remek.
Ezért, szinte gondolkodás nélkül belépek gyorsan utánuk, nehogy bezárja. Bár nem szívesen, mert egyáltalán nem bízok benne, de az ötlet jó volt, és lehet nem véletlenül lett a vezető.
Valószínűleg ez a csapat nem kutatni jött, hanem azért, hogy aki itt van, azt elkapja, kifaggassa, vagy csak szimplán likvidálja. Ha ez a csapat sikerrel jár, akkor utána jöhet a kutató csoport fiolákkal meg csipeszekkel.
Nem szeretnék a szigeten ragadni, szóval örülnék, ha gyorsan utána járnánk a jelenségnek. Csak azt sajnálom, hogy nem hoztam valami tartályt, amibe lehetne rakni ebből a vízből. … Hátha valaki hozott kajás dobozt. Ha van valakinek olyanja, akkor abba lehetne vinni mintát, vagy akár mi is jobban megvizsgálhatnánk ezt a furcsa vizet. Hirtelen hogy át mentem kis tudósba.
Nagyon izgat, hogy ki felelős ezért a furcsa jelenségét. Teljesen lázba hozott. Lenne pár kérdésem az illetőhöz. De remélem nem egy olyan lénnyel fogunk találkozni, mert akkor ez a kis csapat elenyésző lesz annak legyőzéséhez.
Vex előtt, aki sokat gondolkodott bezárult a féregjárat. Bár ez nem hatotta meg, sőt örült neki, hogy nem kellet átjönnie rajta. Végül is, szépen és elegánsan elindult, hogy átjusson a túlpartra. Kicsit izgulok, hogy át tud-e jönni így erre az oldalra. Nem tudom mit eredményez ez a kis akció...
Az biztos, hogy izgatottan nézek előre, hogy ebből mi lesz.

Tárgy: Re: A magány tava Szomb. Szept. 01, 2012 6:18 am

*Szobájában ülve újra csoportosítja hatalmas gyűjteményét, amik nem igen akarnak úgy állni, ahogy azt ő eltervezte. De neki holmi szőrmókok nem mondhatnak ellent! Akkor sem, ha emberi kezek toldották össze! Félrebillentett fejjel méregette legnagyobb szerzeményét, ami alig másfél méterével nála is nagyobb volt, s ismételten elcsodálkozott az élettelen tárgyak varázsán. Nem félnek, nem éreznek, nem véreznek, nem beszélnek, mégis műanyagon csillogó okos szemük értelmes társasággá teszi őket, vagy legalábbis megtartják ezt a látszatot. Igen, valahogy ilyen lehet a tökéletes társaság, nem rontja el a róla alkotott képet.
Aztán ahogy lépteket hall, egyszerűen félbehagyja a munkát, és egyből az ajtónál terem, s kagylózóval az ajtó falára tapad, hogy hallja miként is teljesül be Dei végzete. Jó, nem végzete, de megalázása, becsületének porba tiprása, egy kis elégtétel szolgáltatása, elvégre milyen dolog az, hogy közös zuhanyzót használva nem ment bele egy rendszer kidolgozásába? Majd megtanulja, hogy nem érdemes neki ellent mondani, de természetesen úgy fog tenni, mintha semmi köze sem lenne az egészhez, csupán emelt fővel kivonul, nem is mosolyog majd, csak lesajnálóan néz, abból majd megérti a fiatal arrancar, hogy mi a különbség kettejük között. Csattanás, puffanás, nyekkenés hangzott, amire fel is tépte az ajtót, de kezdeti izgatottságát visszafogva, hátát kihúzva, orrát a plafon felé meredeztetve indult el, így először észre sem vette, hogy az alkalmi csapdában nem fraccion társa lóg. Erre csak néhány másodperccel később lett figyelmes, így megállt a fejjel lefelé neki pont magasságban lévő hírnökkel szemben.*
- Szabotáltad mesteri tervem, lótetühajcsár! Egy motivációt hangoztass, milyen indíttatásból ne pumpoljalak petymegrágó nünüketrútymóvá?
*Hangja és arca is kifejezéstelen, ami még inkább megrémíti a lógadozót, de Seth nevével sikeresen kivágja magát. Thea egyszerűen sarkon fordul és a lefelé vezető lépcsőhöz sétál, természetesen a delikvenst lógva hátrahagyja, neki is van mit tanulni! Hiszen nem szedjük fel a másnak állított csapdát, elvégre az másé! Így legalább jut egy kis vér a kobakjába, hogy ezt jól megjegyezze. Lefelé menet találkozik espadajával.*
- Diego~sama!
*Bólintva üdvözli, és kissé mögötte haladva lépdel, a terem felé, aminek ajtajában rajtuk kívül még öten várakoznak, de csupán kettejüket ismeri. Az érdekesnek ígérkező Karasut, kivel igen furcsa szituációban találkozott, s kíváncsiságot ébresztett benne. A másik pedig az Exequias vezére, s bár személyesen nem volt még hozzá balszerencséje, azért hallott róla rémmeséket. A másik két nőt és a férfinak aligha nevezhető valamit nem ismerte, de Diego~samán nem látta, hogy neheztelne rájuk, így semleges érzelmekkel várta, hogy mi is fog történni. Miután a terembelépett csupán feltekint a trónon ülőre, de mivel Diego~sama sem hajol, vagy köszön, így csendesen megáll mellette, elvégre ő csak espadajának fogadott hűséget, nem pedig ennek a székmelegítőnek.
A tőlük nem messze zajló jelentről próbál nem tudomást venni, bár Karasu reakciója érdeklődéssel tölti el, hiszen a félelem egy olyan fokozatát mutatja, amit arrancaroknál ritkán lát, inkább a satnya emberekre jellemző. Félrebillentett fejjel szemléli, majd elkapja tekintetét, és inkább Seth információit hallgatja. Eras olthatatlan vágya, hogy lássa az elhullottakat, nem rémíti meg, az Exequias vezér lelkesedése is leköti figyelmét. Úgy érzi ez a feladat számára is érdekes lesz, elvégre a társaság igen vegyes, sok-sok reakciót megfigyelhet, s talán végre megfejti, igen most rájöhet, hogy miért érzi azt a kongást, mardosós visszhangot, ami egyszerűen képtelen eltölteni. Furcsállva vonja fel szemöldökét, hogy nem Diego~samat jelölték ki vezérnek, s tiltakozna is, ha látná értelmét, de nem teszi, egyszerűen majd csak felettesének fog engedelmeskedni, őt fogja követni, másra nincs szüksége.
Az út meg sem kottyan neki, több mint ezer évével számtalanszor kelt már át ezeken a sivatagokon, bár biztos benne, hogy akkor híre hamva sem volt tónak. Nem lényeges, mással volt elfoglalva. Amikor Diego~sama az egyik ismeretlen nőhöz lép, természetesen tisztes távolságból követi, ha szüksége lenne rá, de hallgatózni nem kíván, ahogy társalogni sem. Félszemével Karasut és annak reakcióit figyeli, elvégre legutóbbi elválásuk nem volt éppen zökkenőmentes, ennek ellenére nem tűnt neheztelőnek a másik. Talán a későbbiekben szóba elegyedik vele, elvégre amúgy is tervezte a felkeresését, szigorúan megfigyelési célzattal! Elvégre nem baj az, ha az ördög lányát erős pajzs védi az olyan számító alakoktól, mint Seth, akiről semmit sem tudni, csupán hogy szereti a trónt melegíteni, és másokat ugráltatni. Nem tudta tisztelni a hollowot, főként, hogy Diego~sama sem tisztelte, az ő kedvéért talán még megerőltette volna magát, de így semmiképp. Gondolataiba merülve szeli keresztül a dűnéket, s csak akkor észleli, hogy tulajdonképpen megérkeztek, mikor a többiek megállnak. Valóban egy tóhoz érkeztek, amiből baljóslatú energia áramlott, bár a felszíne nem igen mozgott. Kérdő tekintettel Diego~samara néz, de amikor Eras kaput nyit, és mindenki követi őt, nem marad le, szorosan Diego~sama után lépdel, elvégre ő az espada jobb keze! Mindenre felkészül, hogy a túloldalon ne érhesse meglepetés, zanbatoját kissé megigazgatja, hogy kézre essen, ha szükséges. Bármi várja is őket odaát, ha nem barátságosak, ő bizony legyakja őket Neutral

*

Tárgy: Re: A magány tava Kedd Szept. 04, 2012 6:59 am

- A rohadás vigye el azt a nyomorékot, aki ilyenykor megzavar, baszki! - káromkodott erőteljesen a kopogás hallatán. Gyűlölte, ha a pihenését megzavarják, márpedig egy fárasztó edzés után muszáj volt egy-két órát nyugalomban elöltenie, hogy regenerálódjon. Agresszív mozdulatokkal közelítette meg az ajtót, majd tépte fel azt. Mögötte egy hírvivő állt, aki Mai morcos tekintetére egyből hátrébb lépett, de aztán végül csak kinyögte, hogy mit is akar. A lány nem igazán törődött az üzenettel, teljesen más dolgok jártak a fejében. Főleg a regeneráció alternatív megoldása, aminek az lett a következménye, hogy körülbelül öt perccel később úgy lépett ki a szobája ajtaján, hogy a hírnök ugyan bement, de ki már nem jött. Illetve mégis, csak immár az Exequias tagjának részeként.
Morcos hangulata ettől függetlenül nem múlt el, hiszen szó szerint édes bosszúja ellenére megszakították a pihenését. Szemét dörzsölgetve lépett be a trónterembe, ahol már egész kis tömeg gyűlt össze, legalábbis jóval többen, mint azt ő szerette volna. Egy ideig igaz ezt nem vette észre, gyakorlatilag vakon sétált arra, amerre Sethet sejtette egészen addig, amíg bele nem ütközött valakibe.
- Picsába már, muszáj elém állni, kusomushi? >.> - pillantott fel zsörtölődve, azonban arca pillanatokon belül falfehérré vált, pupillái tágra nyíltak és némi ijedtségre utaló hangképzést követően rémülten sikított fel. Nem ismerte fel a fekete hajú alakot, de ehhez az állapothoz elég volt az is, hogy rájöjjön, akibe beleütközött az egy férfi volt. Tőle alig pár centire. És egyenesen rá meresztette gülü szemeit. Ijedtsége arra vezette, hogy meneküljön, és az első alak, akit megpillantott, tökéletes volt az ösztönszerű cselekedet végrehajtásához. Eras-sama így azon ritka élményben részesülhetett, hogy Mai a nyakába ugorva megölelte Williamtől való félelmében. Persze ez is csak addig tartott, amíg rá nem jött, mit tesz éppen, és pánikba esve engedte el parancsnokát, hátrálás közben pedig jól hanyatt is esett, és immár a földön kapkodta a fejét a rámeredő tekintetek között. Fejét rázva rejtette el buksiját a térdei menedékében, azt is gyűlölte, ha minden figyelem rá összpontosul. Félelme csak akkor múlt el, miután a felfordulás lecsillapodott és Las Noches ura nekilátott mondandójának ismertetésének. Eközben a lány végre szemügyre vehette, kik is vannak a társaságában, bár még mindig felfedezhetőek voltak rajta előbbi ijedtségnek utózöngéi. A földön kuporogva konstatálhatta, hogy csupán egy töpszli csajt nem látott még sohasem, bár a társaságnak három olyan tagja is volt, akiket ugyanebben a sorsban részesített volna szíve szerint. A két férfit nyilvánvaló okokból, Elianát pedig azért, mert a tudálékos csajt ki nem állhatta azóta, hogy összevitáztak Seth trónfoglalásán. Maradt tehát a vöröske, aki az időközben espadává előlépett Diego nyakán lógott és Eras-sama, aki körül viszont ott ténfergett az a valami, aki bizonyosan nem arrancar volt, ellenben William. Ha tudta volna, hogy van emberibb alakja, mindig elkerüli öt méterre a madártetemet Neutral

Seth szavainak körülbelül semmi értelmét nem látta, mindössze annyit tudott kihámozni belőle, hogy menniük kell. Biztonságos távolságot tartva a hímnemű társaságtól indult el Eras-samát követve a hosszú és unalmas útra. A séta alatt szinte csak az járt a fejében, hogy éhes, ám meglepő módon útjuk során nem találkoztak alsóbb rendű lidércekkel. Jobb híján az egyetlen ismeretlent fixírozta, azon töprengve hogy nasinak milyen fincsi lenne az apróság.
- He? Miért akarnyád hogy hozzám érjenyek? És kik? >.> - fordult Eras-sama felé értetlenül, de csak miután kirázta a hideg egy cseppet a beteg luvnyától, na meg attól, hogy közel hajolt hozzá. Odébb is lépett vagy kettőt, hogy egy kis távolságot szerezzen. Hosszas baktatásuk végén pedig - legalábbis a többiek reakciójából ítélve az volt a végcéljuk - kilyukadtak... egy tónál. Így visszagondolva rémlett neki valami a vízről, bár nem különösen találta nagy számnak, hogy Hueco Mundo közepén van egy tó. Na és? Nagy cucc! Az Emberek Világában ezer megy egy ilyen van, miért pont itt ne lenne? scratch

- Végre van kaja *>* - szagolt bele a levegőbe, tökéletesen érezte, hogy a tóban van valami ehető. Egyből lelkesebbé vált, azonban várakozásaival ellentétben a parton megtorpant a kis csapat és tanakodni kezdett. Újra kiült az értetlenség az arcára, ő horgászni akart ._. Viszont a többiek meg a középen lévő szigeten szerettek volna kirándulni, ráadásul a szófoszlányok alapján az átkelést is agyon akarták bonyolítani. Nem lenne egyszerűbb átúszni? Mire felmerült benne a kérdés, addigra azonban el is döntetett, hogy Eras-sama valami átjáró bizgentyűt nyit a túloldalra. Abból a szempontból örült neki, hogy legalább nem lesznek vizesek, így viszont nem fog tudni lidérchalakat enni, tehát éhes marad. Kissé elszontyolodva követte parancsnokát a járatba.

Tárgy: Re: A magány tava Szer. Szept. 05, 2012 1:43 am

Vex:
Nagyjából száz méteren keresztül teljesen háborítatlan az utad, a nyomasztó reiatsun keresztül semmi változás nincs. Már az útnak több, mint az egytizedét a hátad mögött hagyod, amikor egy rendkívül ijesztő, sikolyszerű hang érkezik a víz alól, nagyon halk morajlásként. A reiatsu hirtelen felerősödik, és bár a felét sem éri el a tiednek a vízből áramló lélekenergia, mégis rossz érzés kerít hatalmába.
További ötven métert haladhatsz sértetlenül, amikor közvetlenül alattad növekvő nyomást érzel. Mivel nem vagy már kezdő, azonnal felismered a hollowok jellegzetes energiatámadását, így még időben esélyed lehet rá, hogy kitérj a vízből feltörő, sötétlila cero elől. Ezt követően feltör a vízből egy hatalmas, fehér csontvázkéz, amin itt-ott még látszanak húsdarabok. A legrövidebb ujja is bőven meghaladja a háromméteres testhosszt, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosa akár hatszáz méter magas is lehet. A reiatsuja azonban messze elmarad egy erősebb arrancarétól.
A hüvelykujja alapján bal oldali végtagként funkcionáló testrész rád mutat a mutatóujjával, és kilő feléd egy újabb sötétlila cerot, hogy azután egy sikoly kíséretében feléd kezdjen el haladni nagy sebességgel, hogy markába kaparintson, és összezúzzon. A végtag könyékig emelkedik csak ki a vízből, egyelőre nem látsz többet a tulajdonosból. Ennek ellenére olyan, mintha látna téged, tökéletesen követi a mozgásod. Ha nyitva tartod a füled, halk hangokat hallasz a sziget felől, mintha valakik kiabálnának.

Eras, Diego, Eliana, Mai, Thea (+William):
Egy sötét, látszólag teljesen kihalt város közepén találjátok magatokat. Itt már nem érezhető a nyomasztó reiatsu, kicsit talán hasonló is a hely Las Nocheshez, legalábbis az épületek hasonló felépítésűeknek tűnnek. Az építő azonban más művészeti stílusban alkotott, mint ahogy azt a Las Nochesi kupola alkotója tette, ez egy egyszerű kisvárosnak tűnik, ami néhány száz évvel korábban épült.

Teljes csend uralkodik, nem éreztek semmilyen reiatsut sem, csak halványan érzitek hátrahagyott társatok és a tó jelenlétét, ha megpróbáljátok átkutatni a szigetet. William, Eras szolgája azonban megérez valamit ösztönösen, számos különböző lélekenergiát, amelyek a városban tartózkodnak. Bár nagyon meglepő ez a helyszín egy ilyen találkozáshoz, a módosított léleknek kétsége sem férhet hozzá, hogy bountok vannak a szigeten, méghozzá nagyon sok. Kettő közülük éppen feléjük tart, de ha William időben szól, még van rá idejük, hogy elbújjanak előlük egy szűk utcába, ami szinte teljesen sötét. Bár egyikük sem tűnik túl erősnek, összességében rendkívül sokan vannak, ha felfedeznék őket, akkor rendkívül komoly csatába kerülnének velük.
Az utca végén beforduló bountok közül az egyik egy szőke hajú férfi, a másik egy fekete hajú nő. Ami igazán meglepő, mindketten Las Nochesi uniformist viselnek, annyi különbséggel, hogy egy nagy, vörös színű szemszimbólum foglal helyet a ruhájuk elején, és amikor elhaladtak mellettük, a hátukon is láthatóvá válik ugyanaz a minta.

Németül beszélgetnek, de ha van valaki a csapatból, aki beszéli a nyelvet, a szófoszlányokból leszűrheti, hogy elegük van a járőrözésből, és hogy az „Ezredes” (Oberst) húzza az időt ahelyett, hogy végre cselekednének. A hangok aztán elhalnak, és befordulnak egy másik utcába. Ha William újra ellenőrzi őket, huszonhat bountot érzékel összesen, húszan kettes csapatokban járják a kis város utcáit, hatan pedig a város ellentétes pontján vannak, és nem mozognak. Az emberi bőrbe bújt varjú képességeivel talán el lehet kerülni az őröket, de a város kicsi, túl sokan vannak, és az sem egyértelmű, hol kellene kezdeniük.
Eras terve a „csalétek” hátrahagyásával végül működésbe lép, mindenki megérezhet valami furcsa reiatsut, az égen lila fényeket láthatnak arról, amerről jöttek, úgy tűnik, Vexnek nem sikerült észrevétlenül átjutnia. A bountok nagy része „was war das?” kiáltással rohan a parthoz, ahonnan azonban nem mennek tovább. William megerősítheti, hogy már szabad útjuk van a városban, csak két kettes csapat nem ment a partra, illetve az a hat sem mozdult meg, akik egy kupacban vannak.

Spoiler:

Tárgy: Re: A magány tava Vas. Szept. 09, 2012 10:46 pm

Semmi érdemleges nem történt az útja során, talán csak annyi, hogy a cigije elfogyott, lassan gyújthat rá másikra. Meg is áll a futásban, kényelmesen, nem sietve veszi elő a cigis dobozt. Nem túlságosan siet a találkozással, nincs kedve ismét Eras társaságát ”élvezni”. Bekapja a ”koporsószeget”, elrakja a dobozt, és már gyújtaná is meg fele, amikor egy nem túl kellemes sikoly tör elő a víz alól. Inkább a meglepetés volt az oka, mint az ijedtség, de kiesik a szájából a cigeretta. Lemondóan nézi, nem foglalkozva a reiatsu erősödéssel, jobban érdekli a káros szenvedélyének a tárgya.
- A picsába. Megint ráfaragtam, pedig nem is vagyok szobrász.- ezt már cseszheti, most már foglalkozik az erővel, ami valószínűleg lentről érkezik. Nem túl erős, de ha egy ilyen van a felszín alatt, akkor lehet még több is. Talán jobb lenne, ha indulna, ám előtte, csak rágyújt, mert úgy élvezetesebb az út.
Haladás közben kavarognak a fejében a gondolatok. Amik leginkább a számára leginkább érdekelt arrancar felé kanyarodnak, akinek nem tudja a nevét, de egy korházban már találkoztak. Volt benne valami megfoghatatlan, valami érdekes, és valami szomorú. Mintha az egész lénye csak egy jelmez lenne, amit ha szükséges felvesz, vagy éppen levet. A helyzettől függően, és talán nem rendelkezik túl sok érzelemmel. Legalábbis ezt már leszűrte az első találkozásuk folyamán, és reméli, lesz még elég alkalom arra, hogy jobban tapasztalja majd a lány személyiségét, érzelmeit. A saját véleménye szerint, Karasu az egyike azon arrancaroknak, aki az érzelmek elég széles skáláján mozog. Legtöbb társa egy irányba van beállva, fiatalabbak, vagy éppen öregebbek, de emberi mivoltuk nagy részét már elfelejtették. Nem úgy, mint Vex, aki makacsul ragaszkodik a régi lényéhez. Konokságból, vagy csak félelemből, ezt nem tudja, de nem akar agyatlan lenni, akit nem érdekel más, csak az erő, hatalom, káosz teremtése. Ezért is rettentőmód keltette fel az érdeklődését a szépséges arrancar. Persze részben ott van a nem elhanyagolható külső is, amivel rendelkezik. Ám jelenleg ez csak a másodlagos szempont, a lénye, titkai, élete jobban érdeklik, mint a teste. Persze ha előtte felajánlaná, hogy keféljenek, alap, hogy megtenné, de csak mert nem akarja megsérteni a másikat.
S gondolatai végig értek, meg a cigije is, pont jókor. Mert érzi, hogy valami ki fog robbanni lentről. Sajnos nem egy parkban van, hogy ez gejzír legyen, elég sokszor használta már a cerot, hogy felismerje, kész szerencse, hogy indulás előtt használt egy technikát, így a támadás elől sikerült kitérnie. Már csak a gazdájára vár. S meg is érkezett, aprónak egyáltalán nem mondható kéz, vagy legalábbis valami olyan bukkant elő, ami régen kéz volt.
- Na, Shinok itt is alkotott, pedig még le se vert, akkor minek a kivégzés? De azért sok tejet vedelhetsz, ha már ekkora a csontod. Lennék a beszállítod, sok hasznom lenne.- morog az orra alatt, és úgy dönt, Orgot inkább nem veszi elő, még nincs rá szükség. Tapasztalata az, hogy amik nagyok, azok lassabbak, és nagyobbat is puffannak.
Nem nagyon akar számolni, hogy mekkora is lehet a kéz többi része. Elég az, hogy a kisujja is dögpöckölő. Bár… legalább kezdi magát a God of Warban érezni. Lánca van, néha elmebeteg is szokott lenni, hát akkor most mire várjon? Meg van, arra, hogy az újabb cerot elkerülve alkalma legyen a visszavágásra. Felemelte a balját, és kihasználva az Extázist, egyenesen a nagy kéz tenyerébe célzott, és bénítást akart foganatosítani.
- Tsuru Hankei.- mivel a kéz elég nagy, így a felület is remek a találatra. Utána pedig következet a saját ceroja, nem harcolni akart, csak annyit elérni, hogy legyen ideje távolodni. Remélhetőleg a bénulás, és cero elég ideig leköti majd, hogy megfelelő távolságra érjen. Ezért is indult meg azonnal, ahogy a cerot ellőtte. Átrakta magát négyesbe, és rohanni kezdet a sziget felé.
Olyan volt, mintha hangokat hallott volna, bár jelenleg csak a szél sípolt a fülében. A képzelt hangokat pedig betudja a csapat többi tagjának. Akiket nagyon nem irigyelt, főleg a csapatvezér miatt. Habár Diegot nem sajnálná annyira. Nem kedvelik egymást, nem, annyira. Eltérő a nézetük, egyik egoista, a másik meg alkoholista, pont két össze nem férhető férfi.
Tényleg, hálásnak kell lennie Erasnak. Hiszen így legalább csak egy óriás kezével kell szarakodnia. Nem pedig a legdurvább élményét átélnie, amitől biztosan elmegyógyintézetbe kerülne. Ott pedig a WC-ből inna, miközben ismételgetné, hogy;A Pokolból jött, a Pokolból jött. Így legalább csak meghalhat, az meg mi már? Inkább a halál, mint Eras ”játékai”.
S megint csak túlságosan belemerült az elmélkedésbe. Nem is foglalkozva a kézzel, ami talán még mindig ott van, és nem akar kesztyűs kézzel bánni Karasuval. Pedig tehetné, mert a végén még elkap valami betegséget arról a mocskos csontról, meg húsdarabokról. S még ebben akart horgászni az a csaj? Nem normális, az biztos, habár aki Eras társaságában van, az mikor az? Habár, túl sokszor járnak a gondolatai Eras körül. Talán titkon érdekli az a nőnek nevezet lény? Vagy talán csak szereti kibeszélni magából a félelmet? Inkább a második.
Meg persze megint elterelte a gondolatait. Nincs kizárva, hogy újabb cerok érkeznek, azokat pedig nem árt elkerülni. Csak mintha egy játékban lenne, jobbra, meg balra nyíl, és kerülgetés. Remélni tudja csak, hogy a szigeten legalább nem kannibálok fogják fogadni, mert akkor lesz ám rossz világ. Persze Erasnak nem, lehet királynővé választanák, és mindig lenne mit zabálnia.
- A francba, már megint Erasról fantáziáltam. A picsába már, és még pisálnom is kell. GYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!.- mérgesen motyog maga elé, és mint akinek csípős szósszal kenték be a seggét, úgy folytatja a rohanást.

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Szept. 17, 2012 9:46 pm

Élvezi a látszólagos nyugalmat. Élvezi a kihaltságot, s szinte hallja fülében a város alatt mélyen szuszogó szörnyeteget. Ha felkeltik, talán ők fognak örökké álmodni, ám mindez a tény nemhogy elrettentené, inkább még jobban izgalomba hozza. Már most előre tudja, hogy itt vér fog folyni, s ha valaki olvasná gondolatait, nem biztos, hogy meggyőződne róla, a nő ne élvezné saját vérének látványát. Talán az sem érdekli, ha csődöt mondanak. Hiszen mit is jelent számára ez az egész? Semmit! Számára senki sem jelent semmit! Kivéve talán önmagát. Önmaga mindenek felett áll.
Hogy a helyzet még elkeseredettebb legyen ezen az idegen terepen, nem Eras az egyetlen a csapatból, ki önmagát helyezi mások felé, még így is, hogy erről aligha tudnának megbizonyosodni. Bármily számalmas egy dögevő élete, s hiába van meg benne az álcázott alázat, még mindig benne van az a fajta alattomosság, mely képessé teszi őt arra, hogy bizonyos helyzetekben kellő fenyegetéssé váljon. Ez most éppen egy ilyen helyzet, nem mintha az idegesen körbe-körbekandikáló Williamről bárki megállapítaná, vajon éppen mi lelte. Hiszen bármilyen feszült, bármilyen ideges, ő alapjáraton így viselkedik, már amikor éppen nem tetteti, hogy már nem árthat senkinek. Mindannyiuk közül talán ő a legszánalmasabb. Állandó paranoiája pedig meggyőződéssé alakul át, még így is, hogy tulajdonképpen sosem találkozott még bountokkal, s még csak hírüket sem hallotta. Vagyis... talán mintha említettek volna egy efféle projectet még annak idején, a Gotei egyik laborjában, azonban nem igazán foglalkozott efféle információk elraktározásával, valamint jelen helyzetben sem jut még a véletlen folyamán sem eszébe, hogy neki holmi bountokra kéne emlékeznie. A belétáplált ösztönök azonban nem függenek holmi emlékektől, melyek amúgy is megbízhatatlanak, könnyű megtörni és manipulálni őket. Ha valaki, hát Eras mestere benne.
Furcsa remegés fut végig testén, egészségtelenül kigúvadó, sárgás gülüszemei pedig hol az egyik, hol a másik épület között cikázik, néha meg egyenesen a vaksötétet kémleli, tán abba a hitbe ringatva másokat, hogy lát is ott valamit, hiszen ki tudja, az ő látása mennyire fejlett a többiekéhez képest? Valójában azonban nincs szó olyasmiről, hogy bármit is látna a sűrű feketeségből, vannak azonban más érzékei, olyan érzékei, melyeket más elképzelni sem tud. Hiszen mint minden módosított lélek, őbelé is betáplálták ama láthatatlan „érzékszervet”, hogy tökéletesen kiérezze, ha bounto van környékükön. S ha még egyedül lenne, csak egyetlen veszedelemmel kéne szembenéznie, csak egyetlen lénnyel kéne harcot vívnia, melyet előzékenyen átadna a társaság többi tagjának, hiszen egy espada, sőt, az Exequias vezére is ott van velük, így bizonyára nem okozna nekik nagy gondot hidegre tenni egyetlen bountot. Viszont a bountok nem egyedül vannak. Még ha nem is tudja pontosan megsaccolni, mennyien vannak, a túlerő éppen elég motiváció számára, hogy mikor úgy hiszi, senki sem figyel, lemarad kissé a társaságtól, és behúzódik egy sötétebb, szűkebb sikátorba abbéli reményében, ott talán nem találják meg.
Gazdája azonban túl szemfüles ahhoz, hogy ne kapja szökésen legalantasabb szolgáját. Tébolyult ugyan, de nem ostoba, kétkedően fordul hát abba az irányba, amerre Williamet távozni sejti. Ajkai gonosz mosolyra görbülnek, egy pillanat múlva meg már hűlt helye található, s ott hagyva a csapatot sonidozik William után. Jó sikátort választott ki, hiszen még érzi lélekenergiáját mindaddig, amíg a szánalmas szolga nem kezdi el újra halottnak tettetni magát – ilyenkor reiatsu kisugárzása is teljesen eltűnik. Bizonyára így kíván megbújni az ellenség elől.
- Kelj fel, kedvesem. – rúg bele nem túl gyengéden a nyitott szemmel összekuporodó testbe, mely némi fáziskéséssel jajgat fel halkan. Eras azonnal szájára tapasztja kezét, mielőtt túl hangossá válna, majd rövid magyarázatot követel Williamtől. Mikor azt megkapja, először összeráncolja vékony szemöldökeit, majd újra mosolyra görbül a szája. Végre kezdődhet az izgalom, kezdődhet a móka!
Látja a távoli, lilás villanást, s megkapja az információt – némi ráhatással - , hogy az ellenség körülbelül merre tarthat. Lehet, nem volt jó ötlet a parton hagyni Karasut? Sokkal könnyebb lett volna kivégezni ezeket az ismeretleneket, ha egyenként támadnak rájuk. Ám reménye még mindig van, hiszen ha igaz, amit William mesél, még mindig van egy kettes csoport valamerre kissé távolabb.
Csendesen a tetőre lopózik, ahol azonnal lehasal, megpróbálván láthatósági fedezéket találni magának. Egyelőre célja, hogy jó kilátás nyíljon hátramaradt (?) társaira, s ha arra járnak, ellenségeikre egyaránt. Nem vesz sok tudomást az uniformisokról, ha meglátja őket, nem tartja egyelőre lényeges információnak. Ha nem történik semmi érdekes, akkor varjával egyetemben elsettenkedik onnét, és megpróbálja a két fős bounto társaságot megtalálni, kik nem mentek ki a partra. Talán képes lehet kivégezni őket anélkül, hogy bárki is észrevenné.

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Szept. 21, 2012 6:12 am

Túlzottan gyanús ez a nagy csend. Az egész olyan volt, mintha egy kis városkába lettünk volna. Egy korábbi Las Noches lenne. Nem hittem, hogy ilyesmi fel tudott épüli úgy, hogy senki még nem is hallott róla. Egyre inkább kíváncsivá tett engem ez az egész. Válaszokat akartam.
William hátul sunnyog gazdája jól meg is rugdossa, és olyan információkkal szolgál, amit alig akarok elhinni. Hogy Baount-ok élnek itt. Méghozzá nem is kis létszámban. És hogy kettő felénk közeledik. Valószínűleg őrség. Egyenlőre az a cél, hogy láthatatlanok legyünk. Vagyunk egy páran, de szerintem nem lenne túl bölcs, ha csak úgy elkezdenénk harcolni, na meg úgy nem is biztos, hogy kapnánk választ a kérdéseinkre. Behúzódok az egyik kis utcába pont egy hordóhoz. Akkor látom a két közeledő alakot. Arrancar egyenruhaszerű öltözéket viselnek, csak van rajta egy furcsa szem. A hordó mögé húzódok, hogy ne vegyenek észre, és ahogy csak tudom elfojtom az erőmet, hogy ne érezzék meg a jelenlétemet. Majd, mikor hallom, hogy túlhaladtak kinézek, és akkor látom, hogy az öltözék hátulján is van ilyen jel. Egy feketehajú nő és egy szőke hajú férfi. Ketten vannak. Ha feltűnés nélkül megközelítenénk őket, és gyorsan végeznénk velük, akkor megússzuk, hogy észrevegyenek, és kettővel is kevesebb. Bár az is jó ötlet, ha az egyiket megöljük a másikat meg elvisszük, és megpróbálunk infót kicsikarni belőle.
~ Ha nem lenne az arcomon a maszkmaradványom, akkor még be is lehetne épülni úgy, hogy a ruhájukat megszerezvén beállnánk. az őrségbe. De mégis csak az lenne a legjobb megoldás, hogy zajtalanul odaosonnánk, és egyetlen szúrással elvennénk az életüket. Nem is nagyon zavartatnám magam.
Épp próbáltam volna előbújni, mikor egy hatalmas energiát és egy lila energiát láttam. Persze erre felfigyeltek. Valószínűleg Vex lehet a jelenség okozója. Valószínűleg a jelenség miatt rengetegen oda fognak menni. Ha tényleg Vex volt, akkor lehet, vissza kellene menni neki segíteni. Viszont a másik gondolat, hogy ez egy tökéletes lehetőség, hogy a nagy felfordulást kihasználva a sziget belsejébe mehessünk, és többet tudjunk meg erről az egészről. Furcsa aggódás szerű érzés keringett bennem, hogy csak vissza kéne menni a parthoz. Viszont a kíváncsiság pedig az ellenkező irányba húzott.
A furcsa nőszemély a tetőre mászott fel. Ami igazán jó, hisz a tetőkön közlekedve még kisebb az esélye, hogy észrevegyenek.
De nagyon furcsa ez az egész. Először a furcsa vízszerű valami, most ez városszerű létesítmény, a lila energia, és hogy Baunt-ok? Harcoltam már egy Baunt-al. Nagyjából tudom, milyen képességeik vannak, mire kell odafigyelni. A bábjaik a harceszközeik. Viszont a báb nélkül csupán csak egyszerű törékeny emberek. De nem is értem… Mit keresnek itt. Hueco Mundo majdhogynem a számkivetettek dimenziója, de akkor is. Ők emberek. A Shinigami-k üldözik őket, és ezért menekültek inkább ide az örök sötétség birodalmába? Jogos, de itt is ugyan úgy folyamatos veszélybe vannak a lidércek miatt. Vagy ennek érdekében hozták volna létre azt a furcsa vízszerű valamit?
Felmásztam én is az egyik tetőre, hátha úgy jobban látok valamit. Jobban szét tudok nézni. Persze úgy, hogy ne vehessen észre. Nem is olyan rossz ötlet, így akár fentről leugorva is meglephetjük az őrszemeket.
Felettébb érdekel, hogy mégis mi folyik itt. A másik ami zavar, hogy miért nem érzem őket?

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Szept. 24, 2012 1:49 am

Ahogy megérkezünk, gyorsan körbefuttatom a szemem a kihalt épületeken, illetve megpróbálom bemérni az ellenség reiatsuját. Az eredmény rendkívül valószínűtlen, de semmiféle életet nem érzékelek a városban, ami talán csak egy csalétek volt, hogy a tóba csalják a gyanútlan áldozatokat. Belegondolva, meg kellett volna kérdezni, hogy mit mondott el a hírnök, ha a halálos sérüléseit az a valami okozta, ami a tóban van, akkor kár volt átjönni. Valami furcsa azonban így is feltűnik, és hátrafordulva nyugtázom is, hogy Eras bezárta a kaput, mielőtt az utolsó csapattag, nevezetesen Vex átjött volna. Ha Thea egy kicsit később jön, ő maradt volna le, ebben az esetben lehet, hogy nekivágnám Erast egy falnak, de Vex sorsa nem érdekel különösebben. Persze nem volt jó ötlet hátrahagyni, ostoba és kiszámíthatatlan, vagy egyáltalán nem jön utánunk, vagy felhívja a figyelmet a jelenlétünkre. Tény, hogy valószínű utánam ő képviseli a legnagyobb ütőerőt a csapatban, úgyhogy gyengébbek is lettünk, bár a három lány elég képzett harcos, de meg sem közelítik egy Espada erejét.
Ahogy észreveszem, hogy Eras eltűnik a sikátorban, azonnal megragadom Theát, és utána sonidozok. Nem tudom, miért kellett ilyen hirtelen elrejtőzni, de ha ő a csapatvezér, nem ártott volna tájékoztatnia arról, hogy mi történt. Ostoba liba. Seth sem normális, hogy bármit rábíz, az ő vezetése alatt nem csoda, hogy az Exequias olyan, amilyen. Amikor még az a maszkos fickó volt a vezér, rend volt, most már hibbantak gyűjtőhelye. Lényegtelen persze, Las Nochesen kívül mindenképpen felettük állok, ha a városon belül nem is egyértelmű már ez a helyzet, ha úgy látom jónak, át fogom venni a parancsnokságot.
- Mi történt?- fordulok Erashoz, majd amikor észreveszem, hogy a fracciónomat még mindig a karomban tartom, leteszem a kis vörös hajú lányt a földre. Biztos, hogy ő is időben utánam jött volna, de jobb biztosra menni, ha bármelyikünket meglátják az itt lakók, akkor felesleges harcba kerülünk. A feladatunk az információgyűjtés, Seth egy szóval sem mondta, hogy pusztítsuk el, ami itt van. Persze, ha veszélyes Las Nochesre, akkor természetesen meg kell szüntetni a veszélyforrást.
Nemsokára két Las Nochesi egyenruhát, vagy legalábbis hasonlót viselő alak fordul be a sarkon, és bár a beszédükből nem értek egy szót sem, rájövök belőle, hogy németül beszélnek. Az arrancarok közül valószínű nem sokan beszélik ezt a nyelvet, a lélekenergiájukat sem érzem, nincsen maszkjuk, úgyhogy egyértelmű, hogy nem hollowok. Azt viszont kétlem, hogy emberek lennének, aligha élné túl egy ember Hueco Mundoban pár percnél tovább. Bár léteznek különleges emberek, a mi dimenziónk még számukra is élhetetlen kell, hogy legyen, ez a világ túl kegyetlen hozzá, hogy túléljék.
A két alak tovább sétál, nemsokára pedig egy hatalmas, lilás fény szeli át az eget, amiből egyértelművé válik, hogy Vex nem igazán tudott értelmes megoldást kitalálni az átkelésre. Vele sem találkozunk többet, ráadásul a szigeten hatalmas ordibálás veszi kezdetét, látszólag mind a partra tartanak megakadályozni az arrancar átkelését. Nem tudom, mennyire erősek ezek, de szemmel láthatóan túl sokan vannak. Ha Vexnek van esze, menekülőre fogja, de persze nincs neki.
Amikor lecsendesedik az utca, óvatosan kilesek. Nem látok semmit, de ezúttal Erasra hagyatkozom, neki jobb a látószöge a tetőről, az orgyilkosság, a lopakodás, a besurranás pedig úgyis az ő hatásköre. A legjobb lenne talán egyet élve hazavinni, bár ezt a vartyogást nem hiszem, hogy bárki le tudja fordítani érthető nyelvre. Natalie persze biztosan megoldaná ezt is, ha ő itt lenne, nem is kellene hazavinni, de gondolom, ő túl fontos volt Sethnek ahhoz, hogy kockáztassa az elvesztését itt.

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Szept. 28, 2012 2:43 am

Kissé nyugtalanul sétált át az átjárón, melynek túloldalán a távolból is látott város várta őket. A gondolattól, hogy van valami a tóban amivel jóllakhat, korogni kezdett a gyomra. Menthetetlenül összefutott a nyál a szájában, a hírnök, akit megevett, nem szolgált számára elég tápértékkel. Mondhatni a fél fogára sem volt elég egy fárasztó edzés után, és azóta csak még többet kívánt a szervezete, hiszen hosszú volt az út idáig. A településen azonban semmilyen élet jelenlétét nem érezte, még egy megveszekedett hollow-gyík sem akadt az útjukba. Megoldást keresve forgatta a fejét, és egyre többször akadt meg a szeme társain, különösen az általa nem kifejezetten szívlelt Elianyán és a teljesen ismeretlen apróságon, akit magában Nyasinak nevezett el. Pont jó lett volna desszertnek számára a tudálékos ribi után. Senkinek sem tűnne fel, ha kevesebben térnének vissza erről a küldetésről, legalábbis Sethet csak nem érdekli két ilyen jelentéktelen nyomoronc. Mivel relatíve erős arrancarok voltak, így örökös éhségét a misszió végéig biztosíthatták volna, csakhogy nem talált rá lehetőséget, hogy rájuk támadhasson... még.
Furcsa érzése támadt azonban, valami megmagyarázhatatlan hiánya, ahogy haladtak előre. Valahogy kevésbé volt ijesztő a társaság, mint mikor még a sivatagban sétáltak, nem érzett akkora feszültséget magában. Kizárta a lehetőségét annak, hogy megszokta volna a férfiak jelenlétét, ugyanis nem szokta meg, csak valahogy... kisebb volt rajta a nyomás, kevésbé érezte kényelmetlenül magát. Talán az éhsége erősödött volna fel annyira, hogy elnyomta a félelmeit. Ábrázatára zavar húzódott, ahogy újfent körülnézett, majd meglepettségében felszaladt a szemöldöke. Rájött, lesett neki, hogy miért érzi magát szokatlanul jól. Se azt a lenyalt képű Karasut nem látta, sem pedig Williamet, Diegótól pedig a lehető legtávolabb volt. Hogy hová tűntek a többiek, nem tudta volna megmondani, hiszen senki sem szólt, hogy szétválnának, vagy ilyesmi. Legalábbis ő nem hallotta, pedig a füle éppenséggel jó volt. Értetlenül meredt maga elé, pici, ösztönök által vezérelt agyában pedig lassacskán megfogalmazódott egy kérdés. Ajkai ennek megfelelően szét is nyíltak, ám mikor visszafordult, hogy kérdőre vonja társait, senkit sem látott immár. Mindenki eltűnt a szeme elől, Elianya, Eras-sama, illetve Diego és Nyasi is. Megtorpant és megfordult, hegyezte a fülét, erőltette a szemét, de csak a jelenlétüket érezte, azt is gyengén és szétszórtan. Oldalra döntött fejjel értetlenkedett, elméjében pedig újabb gondolatok fogalmazódtak meg. Egyik sem volt azonban olyan erős, hogy elnyomja az újra rátörő éhségérzetet. Most, hogy egyedül maradt ugyanis, nem volt ki megkösse a kezét, így hát fellelkesedve be is rohant az egyik házba. Hűtő, spájz, éléskamra, bármi megfelelt volna neki, ha talál valami ételt, még a konzerv, a befőtt vagy a lekvár is tökéletesen elégedetté tette volna jelenlegi kínjai között. Sőt, még a romlott kaja is, elvégre nem volt válogatós, a szervezete pedig bármit befogadott, ami emészthető. Most ég az ízre sem lett volna finnyás. Szinte megszállottan kutatta át a szobákat, talán néminemű lármát is csapva, és annyira belemerült a tevékenységébe, hogy meg se hallotta a ház előtt elhaladó két alak gagyogását. Pedig ha észrevette volna, valószínűleg azok ketten szolgáltak volna étkéül, így viszont csak akkor robbant ki a házból, mikor a bountok már a part felé igyekeztek. Ő is megérezte a furcsa lélekenergiát, a szabadban pedig immár a fényeket is megpillantotta az égen. Bosszankodva vette tudomásul, hogy nem valami ínyencfalat telepedett le a ház előtt, a kínzó éhség egyre jobban marta gyomrát. Ráadásul a többieket sem látta sehol sem, így már ők sem szolgálhattak számára eleségül...

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Szept. 28, 2012 11:26 am

* A másik oldalon szeme elé táruló látvány ismerős számára, efféle épületeket már látott az Emberek Világában. Félrebillentett fejjel kémlel körbe, egy városhoz képest túlságosan nagy a csend, pedig jól tudja, hogy az efféle helyeken általában ilyen idő tájt is van mozgás. Persze furcsállja, hogy ilyesmi van Hueco Mundo egy eldugott pontján, de nem foglalkozik ezzel a dologgal, elvégre nem ez a feladata, hanem hogy kiderítse, hogy mi is folyik itt, ez pedig csak úgy kivitelezhető, ha nyitva tartja a szemét. Ez mondjuk, azért sem árt, mert társai igen gyanúsak, biztos benne, hogy egyikükre sem bízná az életét, bár ez természetes, hiszen arrancarok. Mögötte csukódik be a járat, de érzékeli, hogy Karasu nem jött velük. Visszafordul, de nem lát el a partig, bár úgy véli az arrancar tud vigyázni magára, ha pedig nem, természetesen nem méltó a létezésre, ez az erősek és rafináltak játéka. Ő magát nem tartotta a legerősebbnek, ettől függetlenül nem kellett tartania, hiszen Diego~sama mellett volt, így pedig senki nem kockáztatná meg az espada haragját. Ráadásul ha Karasu túléli, talán őt is kegyeibe fogadja, és megengedi neki, hogy kielégítse kíváncsiságát, ha cserébe megkaphatja, amit ő szeretne.
Visszafordul abba az irányba, amerre a többiek haladnak, és nem szakad el Diego~samatól, elvégre szükség esetén az ő dolga segíteni neki, még ha nem is tehet érte túl sokat. A városra nehezedő súlyos csend rossz előérzettel tölti el, azonban ennek nem ad hangot, hiszen a többiek is érzékelhetik, hogy nem lehet érezni semmit, márpedig a semmi nyilvánvalóan nem lett volna képes megölni egy hírnököt. Na, már most, akkor valaminek kell lennie, de ha van valami, amit nem lehet érezni, akkor mi az? Még Exequias vezérének kis kedvencét is érezte, így ahhoz sem lehet hasonló. Annyira pedig még egy espada sem tudja elrejteni a reiatsuját, hogy egyáltalán ne legyen érzékelhető. Ahogy észreveszi, hogy az eddig érzett nyomasztó lélekenergia is elhalványult, még inkább gondolataiba mélyed, hiszen ahogy az érzelmek mibenléte, ez a rejtvény is megfejtésére vár. Ha csak a tóban van valami, az nem építhette a várost, hiszen az ott él, de akkor kik vannak, vagy voltak itt, miféle hely ez? Itt kapták el a felderítőket, ez nem kétség, hiszen h a vízben leledző valami lett volna, akkor nem tudtak volna beszámolni a városról, de mivel jártak itt, sanszos, hogy itt is estek el. De egyszerűen képtelen találni olyan fajt, ami nem rendelkezik semmilyen jellel, egyáltalán nem emlékezik arra, hogy ilyesmit valaha is tapasztalt volna.
Hirtelen éri, hogy felkapják, és elrejtőznek vele, a maga részéről észre sem vette az Exequias vezér, és kedvencének eltűnését, hiszen éppen arról értekezett önmagával, hogy mivel is állhatnak szemben. Mivel azonban Diego~samaról volt szó, ő bizonyosan jobban tudja, mit miért tesz, így megjegyzés nélkül fogadja a történteket, és amikor leteszik, egyszerűen megigazítja a ruháját, és maga is várja a választ Erastól. Amikor azonban beszélgetés foszlányok ütik meg fülét, automatikusan arra fordítja a fejét. Magát a szöveget nem érti, de ezzel sokszor van így, mert az emberek néha furcsán fejezik ki magukat, ami érthetetlen, de velük kapcsolatban mi nem az? A két alak olyan egyenruhát hordott, akárcsak ők, persze nem az övéhez hasonlatosat, mert az biztosan nem állt volna jól nekik, ráadásul nem is fért volna rá egy akkora kép, mint ami az elhaladókén volt. Továbbra sem érzékel semmit, szeme mégis látja őket, embernek tűnnek, de nem azok, hiszen nem érzékeli, akkor mik lehetnek? Rengeteg kérdés fogalmazódik meg benne, azonban egy lilás fénynyaláb elvonja figyelmét. Úgy néz ki Karasu megtalálta a baljós energia forrását, ráadásul a nem létező valamik a hablagy nyelvükön vartyogtak valamit, amit nem ért, ez pedig feszélyezte, nem szerette, ha megválaszolatlan kérdései vannak. Aztán azt vette észre, hogy tulajdonképpen csak Diego~sama van mellette.*
- Mi legyen Diego~sama, összegyűjtjük a csellengőket, vagy folytatjuk a felderítést?
*Számára egyértelmű, hogy Diego~sama mellett marad, és azt sem érti, hogy a többiek mért váltak szét, hiszen együtt nagyobb esélyük van arra, hogy rájöjjenek mi is folyik itt. Ráadásul a legerősebb tag mellől mentek el, így csökkent az esélyük a túlélésre is. Bár nem mintha ezt sajnálná, hiszen egyikük iránt sem táplált feles emóciókat, csupán ésszerűtlennek találta viselkedésüket. Várakozva Diego~sama utasítására nem mozdul, csak akkor, ha Diego~sama is.*

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Okt. 12, 2012 2:26 am

Vex:
Sikerül elkerülnöd az ellenfeled első támadásait, és lebénítanod a kezet, majd a sziget felé venned az irányt. Bár még távol van, tisztán hallod, hogy kiabálnak valamit az odagyűltek, és bár érteni valószínű nem érted, így is rájöhetsz, hogy németül beszélnek. Túl sok időd azonban nincs, a kéz nagy sebességgel indul feléd, az ujjak görcsösen begörbülnek, így a tenyér néz feléd. Ezzel egyidejűleg kiemelkedik még egy hasonló kéz, tőled alig néhány méterre, ezúttal egy jobboldali végtag, ami egyértelműen az eddigi ellenfeled párja lehet. Hasonlóképpen indul meg feléd, hogy egyszerre érkezzenek meg, és zúzzanak össze. Talán felismered az Abrazadera nevű arrancar technikát, ami ebben az esetben találat esetén megfelelően erős még a te elpusztításodhoz is. A lökéshullám és a víz, amit a két hatalmas kéz randevúja idéz elő, arrébb repít téged jó néhány méterrel, és hirtelen pár méterrel a víz alatt kötsz ki.
A reiatsu lent még fojtogatóbb, rosszul is érezheted magad, amíg ki nem kerülsz belőle, bár ez inkább csak kellemetlenség, mint valódi rosszullét, a lélekenergiád megfelelően magas hozzá, hogy a másokat talán összeroppantó és örökre magadba záró vízzel túlélj egy ilyen érintkezést. A támadásból így inkább előnyöd származik, két dolgot is megláthatsz a víz alatt: a két kar, melyek most újra szétválnak, csak könyékig van, nem csatlakozik semmilyen nagyobb lényhez, olyanok, mintha külön létformák lennének, de valaki mégis összehangolná őket. A másik pedig, amit megláthatsz, egy hatalmas, barlangszerű képződmény, ami a sziget alatt vezet be. Ha el akarod kerülni a kompániát, ami a fogadásodra gyűlt, hasznos lehet, persze előbb le kell győznöd a két csonka végtagot, melyek éppen barákkal bombázzák a vízfelszínt, fölötted, néhány hatalmas vörös gömb a közvetlen közeledben csapódik be, és indul meg a mélybe, egy pillanatnyi derengést hozva az alattad lévő, feneketlen sötétségbe, ami mintha önálló életet élne.

Mai:
Nem kell csalódnod, bár a házak rendkívül romosak, belülről viszonylag takaros, lakható képet mutatnak, mintha valaki használná is őket. Bár hűtőszekrényt nem találsz, találhatsz egy két személyre megterített asztalt az étkezőben. Jogosan következtethetsz hát arra, hogy itt valaki enni készült, és mivel a tányérok tiszták, az ételnek is itt kell lennie valahol, csak aki meg akarta enni, valami sürgős dolog miatt hátrahagyni kényszerült a menüt. Ha alaposan körülnézel, találsz egy pincét, aminek az ajtaját három lakat is zárva tartja, és ahonnan enyhe hangokat hallasz, illetve szagokat érezhetsz. Az ajtó kinyitása nem okozhat problémát, maga az ajtó ugyan teljesen sérthetetlennek bizonyul, akármit teszel, ellenáll a lélekenergiának, a lakatok azonban teljesen átlagosak, valószínű az Emberek világából származnak. Ahogy belépsz, más számára rendkívül borzalmas, számodra viszont ínycsiklandó látvány fogadhat: legalább húsz, de második ránézésre inkább harminc test van fellógatva kampókra a szobában. Egyeseket a kezüket fogva tartó kötelékeknél lógattak a szobába, más szerencsétleneket felszúrtak a kampóra, a vérük pedig egyenletes tócsában csöpög a földre. Hollowok, emberek, de még néhány shinigamit és két arrancart is felfedezhetsz közöttük. Egy részük már halott, belőlük hiányoznak részek, de legalább a fele még él az itt lévőknek, közöttük az egyik arrancar és két shinigami is. Ahogy felfedezik, hogy arrancar vagy, elkezdenek segítségért könyörögni, különösen a még élő, fejjel lefelé, a lábánál fellógatott fajtársad és a hollowok, nem tudják, hogy valószínű veled sem jártak jobban… mindenesetre talán sikerül jóllaknod, és életben hagyni valakit, aki jó információforrás lehet, persze az étel fontosabb az információnál.
Miután kimentél a házból, halványan, de még érzed a társaid lélekenergiáját, ha akarod, követheted őket, és újra csatlakozhatsz Eras csapatához, de akár önálló úton is elindulhatsz, ebben az esetben azonban fennáll az esélye, hogy Mai belefut egy őrjáratba, különösen, hogy nem rendelkezik azokkal az információkkal az ellenséget illetően, mint a többi arrancar, hacsak nem sikerült megtudnia valamit az ételtől.

Mindenki:
William megerősítheti, hogy a két hátra maradt duó közül az egyik elég távol, majdnem a sziget átellenes oldalán járőrözik, William azonban érzi, hogy a másik duó rendkívül közel, alig kétszáz méterre van. Ha Eras, és az őt követők arra veszik az irányt, nemsokára ők maguk is meghallhatják a halk beszélgetés foszlányait. Ha nem csapnak nagy zajt, feltűnés nélkül közelíthetik meg a két nőt, akik szintén ugyanolyan uniformist viselnek, mint a korábbiak.
Akinek van valami tudása a bountokról, viszonylag kevés gondolkozás után kiszúrhatja, hogy a szőke nőnek az oldalán lógó ostor, a fekete hajúnak pedig a jobb kezére szíjazott homokóra lehet a bábját rejtő címere, és hogy amíg nem aktiválják őket, nem többek közönséges embereknél. Persze talán még nélkülük is többek egy sima embernél, de egy arrancar ellen semmit nem érnének, ha lefegyvereznék őket. A két nő elég figyelmetlen, valószínű nem sejtik, hogy valaki észrevétlenül átjutott a frontvonalon, úgyhogy még Theának sem jelenthet problémát egy gyors sonido lépéssel a közelükbe kerülni, és végezni velük, illetve lefegyverezni őket. Most, hogy nincsenek a közelben további ellenfelek, nem is kell annyira csendes megoldást választani. Az igazi probléma, ha kommunikációra lesz szükségük, nem egyértelmű, hogy beszélnek-e közös nyelvet egymással.
Mielőtt bárki elszánhatná magát a támadásra, a szőke bounto a füléhez nyúl, és mindenki számára érthetően, immár japánul szólal meg, és tesz jelentést a felettesének, nagyjából egy percen keresztül. Ez alatt az idő alatt a társa a környezetet fürkészi, úgyhogy ha rejtve akartok maradni, csendben kell maradni.
- Dario-sama, itt Zeucher százados az ötös járőrosztagtól! Úgy tűnik, hogy ellenséges támadást kaptunk Las Nochesből, ahogy megjósolta, mindenki a helyén van, ha átjutna a védelmi vonalon, Reiner csapata foglyul ejti. … Nem észleltünk más behatolókat, de ez az egy valószínű az Espada tagja lehet, lehetséges, hogy Las Noches elbízta magát. … Igenis … Bocsásson meg, Dario-sama! … Jelentkezem, ha változik valami!- a bounto elengedte a fülébe helyezett, számotokra nem látható műszert, és a társa felé fordult. A homlokán izzadságcseppek jelentek meg, a beszélgetés hatására, a társán ellenben nem látszott semmiféle érzelem, talán mert nem értette, miről volt szó, talán más okból. Mindenesetre, amikor a két nő újra németül kezdett beszélgetni, eljött a kiváló alkalom a támadásra…

- Nem szükséges, Thea, aki engedély nélkül leválik a csapatról, arra nincs szükségünk. Követjük az Exequis vezérét, nem várunk senkire- vetek egy pillantást abba az irányba, ahol Vex harcolhat. Az arrancar megfelelően erősnek mutatkozott ahhoz, hogy túlélhesse, ami a tóban van, de legalább húsz ellenség vár rá a tó partján, nem tartom valószínűnek, hogy látjuk még. Ami a másik Exequises csajt illeti, vele is csak többen vagyunk, nem érdekel, mi lesz vele.
Követem Erast, mígnem két újabb ellenség beszélgetését hallom meg. Amennyire csak képes vagyok rá, csendesen elhelyezkedem az egyik ház tetején, és onnan figyelem őket. Nem tűnnek erősnek, óvatlanok és figyelmetlenek, ha akarnám, azelőtt megölném őket, hogy egyáltalán felfognák, mi történt velük. Lehet, hogy megint élve járnánk a legjobban velük, de nem értjük, amit mondanak, és foglyokkal tovább haladni sokkal veszélyesebb. Már éppen készülnék mögéjük sonidozni, és végezni velük, amikor hirtelen az egyik beszélni kezd valakivel egy rádión, és megállok a mozdulatban.
A beszélgetéséből ugyan nem derül ki számomra minden, amit tudni akartam volna, elvégre nem hallottam, hogy az a bizonyos Dario-sama mit válaszol a nőnek, de majd megkérdezzük tőle nyugodtabb körülmények között.
- Tiéd a fekete hajú, Thea- a csapatmunkát inkább a fracciónomra bízom, mint az Exequis vezérére, Eliana pedig túl messze van ahhoz, hogy összehangolhassuk a támadásunkat. Az apró lány képes lehet lefegyverezni egy embert éppen úgy, ahogy bárki más is a csapatunkban, úgyhogy választ nem várva sonidozok a szőke nő mögé, és nyomom le a földre, miközben a jobb karját a háta mögé csavarom, és ha ficánkol, el is töröm. Látszólag fegyvertelen, az oldalán lógó ostort leszámítva, persze most már mindegy, úgysem éri el ebben a pozícióban. A szemem a másikra emelem, akit közben Thea és a két másik arrancar éppen most támad meg.

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Okt. 15, 2012 3:16 pm

*Egy bólintással nyugtázza felettese parancsát, nincs oka megkérdőjelezni. Egyébként is ez az ésszerű döntés, bár továbbra sem érti, hogy Seth miként találhatta alkalmasabbnak az Exequis vezérét a sexta espadanál, de már nem volt mit tenni. Neki amúgyis csupán Diego~sama oszthat parancsokat, nincs szüksége másra. Könnyed mozdulatokkal marad felettese mellett, nem lemaradva tőle, hiszen tudja, a szabály rá is vonatkozik, ha lemarad, ott marad. Márpedig a többiekkel ellentétben nagyon is jól tudja, hogy a legnagyobb esélye a feladatuk teljesítésére Diego~sama mellett van. Nem is kérdéses hát, hogy egy pillanatra sem kíván közelebbi ismeretséget kötni Erassal, annak házi kedvencével, vagy bárki más ismeretlennel.
A feltűnő nőkön semmi különöset nem vesz észre, ugyan az az érthetetlen nyelv, mint az előzőeknél, ugyan azzal az egyenruhával. Észrevéve Diego~sama reakcióját maga is csöndben marad, és úgy húzódik kicsit közelebb, de egyelőre nem tesz semmit, csupán vár. A megfelelő pillanatra, amikor éberségük kialszik, hiszen nem fognak folyamatosan beszélni. Kissé furcsállja, hogy az érthetetlen nyelvről általa is ismertre váltanak, de ennek nem ad hangot, tulajdonképpen meg sem rezdül, nehogy felhívja magára a figyelmet. Az espada parancsára rápillant, és egy újabb bólintással jelzi, hogy értette a parancsot. Nem tűnt nehéz feladatnak az ellenséges egyed kiiktatása, hiszen az egyszerű emberek teste olyan törékeny volt, csupán hozzáért az arrancar, és már össze is csuklottak, mint egy rongybaba. Jelen esetben azonban gyorsnak kell lennie, és csendesnek, hogy észre se vegyék, már végezzen is áldozatával. Legegyszerűbb és legtisztább művelet, nyak. A nő magassága azonban némi gondot is jelenthetne, ha nem volna mindenre felkészült. Nekilendül, és sonido segítségével hangtalanul lő ki a földről is, az emberi nők valószínűleg nem is sejtettél, hogy valaki van a közvetlen közelükben, a rá bízott pedig nem is fog többé sejteni semmit sem. Terpeszbe nyitja lábait, hogy felugorva ezzel nagyjából derék tájt ráfogjon az emberre, akinek ideje sem marad reagálni, amint megszorította testét, keze egyszerűen előre nyúlik, egyikkel a száját fogja be, másikkal a tarkójába kapaszkodik, és egy erős rántással csavar rajta egyet. Reccsenés, majd semmi ellenállás, kicsit érdekes pózt vesz fel a nő, akinek teste a halál pillanatában egyszerűen elernyed, majd pedig összecsuklik. Thea időközben elengedi a lehanyatló testet, és mellette érkezik földre, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Számára valóban az, hiszen a gyenge emberek nem érdemelnek szánalmat, törékeny létük az arrancarokhoz képest semmi. Csak percekig élnek hozzájuk képest, és azt is mindentől rettegve, semmit nem ismerve, a széltől is kettéhasadva töltik. Talán érdekesnek tartja őket, de koránt sem erősnek. Lassú léptekkel lépdel vissza Diego~sama mellé, hiszen ő a jobb keze. Lenéz a nőre, akit az espada terített le, de látszólag nem kíván megölni. Bizonyára információkat szeretne nyerni, ami jelen helyzetükben nem rossz ötlet. Lehet életben kellett volna tartani a másikat is, hátha ez nem beszél, de nem volt már mit tenni, ráadásul így még inkább határozottnak, és kegyetlennek tűntek, az embereket pedig könnyű megfélemlíteni, elég csak létüket veszélyeztetni, máris szánalmasan kúsztak-másztak. Leguggol a nő arcához, hogy az jobban lássa, majd már-már teljesen bele is hajol.*
- Most kérdezni fogunk, te pedig felelsz, ha nem szeretnél olyan nyakatekert lenni, mint az ott - *Mutat a másik élettelen testére.
Maga persze nem tesz fel kérdéseket, ezt meghagyja Diego~samanak, és az Exequis vezérének, elvégre ők tudják, mire is kíváncsiak, és azt merre tovább. A maga részéről befejezettnek tekinti egyelőre a bájcsevejt, és felegyenesedik, de nem távolodik el espadaja mellől, csupán fél szemmel kíséri figyelemmel a környék mozgását, és a csapat további tagjának hollétét, cselekvéseit. Nem nyúl a még élő nőhöz, és nem is tesz más megjegyzést, elvégre felettese tud rá hatni, ha szükséges. Inkább arra figyel, mit is felel az ember, hátha valami lényeges hangzik el.*

Tárgy: Re: A magány tava Csüt. Okt. 18, 2012 5:38 am

Ugyan elkerülte a kezet, sőt, sikerült meg is bénítania, bár a jelek szerint, a ceroja nem volt olyan hatásos, mint remélte, de pont elég időt szerzett a menekülésre. Habár csöbörből-vödörbe került, mert a parton meg már várták, és nem tudta, hogy most egyenesbe vágja magát, jobbját az ég felé, és éljenezzen valakit, vagy hagyja az egészet figyelmen kívül, és rohanjon tovább. Csak éppen sok ideje nincs elmélkedni, mert a kis hamis kezecske már sebbel-lobbal indult meg utána, és lehet, hogy le akarja csapni, legalábbis ahogy áll az a kéz, arra utal. Pedig nem is légy Karasu, hogy csak így csapkodjanak felé, na mindegy, egy kéz még nem kéz… miért is ne? Még egy, tényleg Shinok lehet itt.
- MEG AZ APÁTOK FASZÁT MÁR!!!- már csak az kéne, hogy ott legyen, amikor ezek kezelni akarnak. Inkább a kitérés mellett döntött. Élesen jobbra, és rohanás tovább, majd csapás, és már lent is van a víz alatt.
~ Mi is dobhatna még a napomon? Itt döglök, kitudja kiknek a pisájában, fosában, szarában, valami elmebeteg óriás csontváz most akar lecsapni, a parton meg az SS lehet, akikkel meg jöttem, azokról sincs semmi info. Tényleg fasza egy napom van.- jelenleg a beszéd nehezére esett, így maradt a gondolati szidalmazás a napja miatt. S ehhez még jött az is, hogy nem érezte magát a legjobban. Ám ideje, hogy ne foglalkozzon ezzel a marhasággal, és inkább arra figyel, hogy kihozza ebből az egészből a legjobbat.
Átfordult, hogy legalább körbe tudjon nézni lent, hogy mi is a helyzet. Amit észrevesz, hogy a kezekhez tartozó test nincs meg. Tehát vagy csak maradékok, vagy a többi része, lent van, nagyon lent, a mélyben. Bár még így mindig jobb, legalább nem egy egész, visszamaradt hollowocskát kell elvernie. Legalábbis ha képes lenne rá. Lehet erősebb, de a kézből kiindulva, az a dög marha nagy lehet, és bírhatja az ütéseket, így nagy hátránnyal indulna a szigeten tartózkodókkal szemben. Tehát más megoldást kell találnia, ami adja is magát, hiszen ott egy barlang. A megoldás, a kezeket lekötni, elérni a barlanghoz, és reménykedni abban, hogy tényleg elvezet a szigethez, és netalán lesz pár rész, ahol levegőt is képes lesz majd venni. Ám elsőnek most kell a levegő, mert kezd égni a tüdeje. Na meg az a pár bara se jelenthet jót az egészségi állapotára, így hát soniod úszásra fel, fel a felszínre. Amit ha sikerült meg is tennie, teli tölti a tüdejét, majd ismételten lemerül.
Elsőnek a Lluvia támadásához kell nyúlnia, és a kis barakal a két kéz jelenleg látható tövét célozta be. Fele-fele ide-oda, ez talán leköti a kezeket ahhoz, amit eltervezett. Amihez sajnos kénytelen mélyebbre úszni, és ha szükséges elkerülni a barákat, és a kezeket, majd amikor a megfelelő mélységre ért, hátat fordít a barlang szájának, a szemében feldereng a ceroja, és ellövi. Ha minden igaz, akkor a vízben kifejtett hatása miatt, elég erősen hátralöki ahhoz Karasut, hogy megadja a kezdőlökést, és a gyorsaságot. Így nem kell mást tennie, mint figyelni az esetleges veszélyforrásokra, és újabb cerokkal elkerülni azokat, majd ha kevés a lendület, ismét adni egy kis kakaót. S ha mégse olyan szopás a napja, akkor talán beérhet a barlangba, ahol talán várni fog Karasura a megfelelő járat, sőt, talán némi levegő is. Bár elképzelhető, hogy nem fog sikerülni, így nem tesz mást, csak feltör a felszínre, olyan gyorsan, ahogy csak tud, majd még magasabbra, kitérve a kezek elől, olyan magasságba, ahol már nem érik el, és irány a sziget.
Szívás egy nap, de talán jobb is, mintha maradna a szobájában. Bámulná a TV-t, esetleg játszana valamit, vagy kiverné a farkát. Esetleg ott a szokásos mély unalom, önsajnálat, meg egyebek. Sajnálatosan ezekbe gyakran beleesik, és akkor mindenkit hibáztathat, szidja a rendszert, a nagyobb rangban lévőket, meg úgy általában akkor a pohár sincs jó helyen. Szánalmas, de ez a helyzet, nincs senki, aki ebből az állapotból kirángassa. Az rendben van, hogy van egy női arrancar, akit a külsőségek alapján szimpatikusnak talált, és még a személyisége is érdekes, csak hát ez nem kölcsönös. Így a sorozatos udvarolással nem ér el mást, csak annyit, hogy saját magát hozza kellemetlen helyzetbe. Nevetségessé teszi mások szemében, bár tuti, hogy most is nevetség tárgya Karasu, csak éppen más okból kifolyólag. Na mindegy, talán, majd ha ez lezárult, változni fog valamelyest a kialakult kép, vagy jó, vagy rossz irányba, csak ahhoz még túl is kell élnie.

Tárgy: Re: A magány tava Szer. Okt. 24, 2012 3:44 am

Egy darabig bámulta a fényjátékot és a levegőbe szaglászott a lélekenergia forrását kutatva, de úgy vélte, túl messze van ahhoz, hogy útját abba az irányba folytassa. Úgy érezte, hogy sokkal közelebb is megoldást találhat kínzó problémájára, így visszasétált a házba. Az asztalon lévő teríték arra sarkallta, hogy folytassa a keresgélést, ugyanis valahol lennie kellett valami élelemnek, amit épp készültek megenni. Hogy kik és miért tűntek el, azaz hagyták félbe az étkezés folyamatát ilyen sürgősen, az nem különösebben foglalkoztatta. Csupán azért volt bosszús, mert nem azután váltak kámforrá, hogy a tányérokba a kaja is bekerült volna. De hol rejtegethették az ételt? A konyhában sem hűtőszekrényt nem talált, sem a tűzhelyen hagyott fazekat, bár voltaképpen, lévén Hueco Mundóban voltak, valahol furcsa is lett volna az emberi világra jellemző szokásokat találni. Éppenséggel egyet már felfedezett, mivel elhanyagolható volt azt olyan lidércek száma, akiket úgy ismert, mint aki tányérból, pohárból táplálkozik. Las Nochesben előfordultak ilyen arrancarok, például Degenesmond tornyában a büféjét üzemeltető hiányos öltözetű csajszi, aki körül folyton furcsa férfiak legyeskednek, de itt kint a sivatagban nem találkozott még effélékkel.
Immár kicsit hangosabban túrta fel a különböző szekrényeket, edények is törtek alkalmanként, ám végül mégis egy ajtó előtt kötött ki. Egy ajtó előtt, melyet még nem nyitott ki, és amely mögül hangokat hallott, illetve tisztán érezte a vér eltéveszthetetlen szagát is. Felcsillant a szeme, legrosszabb esetben is talál ehető élőlényeket A magány tava 712912

Elégedetlenül csettintett a nyelvével, miután fordulatból sem sikerült kirúgnia az ajtót a helyéből, így tekintete csak rátévedt a lakatokra, melyek stabilan tartották a nyílászárót. Hosszú másodperceken keresztül meredt rájuk gyilkos tekintettel, az eltávolításukra a megoldást pedig a szoknyája rejtekében találta meg. Egyik kését előhúzva, annak markolatával vágott rá egy isteneset a zárakra, melyek a lány erejétől kelletlenül megadták magukat. A kincstár ajtaja tehát kitárult, ő pedig úgy rontott be az ajtón, hogy az szabályosan a falnak vágódott, leverve a vakolatot a pince faláról. Dohos, bűzös levegő csapta meg az orrát, az intenzív szagoktól pedig kicsit hátra is hőkölt, de amint megpillantotta, mit is rejtett a szoba, összegyűlt a nyál a szájában.
- Nyaa~mi *.* - csúszott ki a száján a terített asztal láttán, bár első pillantásra csak kevésbé értékes falatokat, embereket és hollowokat fedezett fel a fellógatott alakok között. Olyan volt az egész, mint egy éléskamra lidérceknek, ő pedig most az a gonosz valaki volt, aki meg fogja dézsmálni azt. Annyira éhesnek érezte magát, hogy szinte biztos volt benne, gyakorlatilag ki fogja pucolni a helyiséget, pláne mivel az alacsony szintű létformák, nos, nem túl táplálóak. Jobban szétnézve azonban megörült, hiszen talált egy pár shinigamit, és arrancarokat is. Talán nem csak fél fogára lesz elég a menü?
- Kussolj! Szányaa~lmas, ahogy könyörögsz az életedért, bakamyo~no! >.> - rúgott bele egyet a fejjel lefelé lógó fajtársába, majd otthagyta a többi nyavalygóval együtt, és nekilátott csillapítani az éhségét az előételnek szánt emberek és lidércek holttesteivel. Az ízük sem volt különösebben jó, és nem is lakott jól velük, szóval a halálistenek és a megpusztult arrancarok is az áldozatául estek hamarosan, az eszméleténél lévő lidércfajzatnál azonban megtorpant, és hosszasan méregetni kezdte. Már nem sanyargatta annyira az éhség, hogy ne tudott volna az ételen kívül másra gondolni, így bekúszott az agyába egy halvány kérdés azzal kapcsolatban, hogy mibe is csöppent bele. Az előbbi rúgás hatott, a csaj nem igazán mert megnyikkanni Mai fenyegető tekintete láttán, csak akkor állt neki újra pánikolni, mikor közelebb hajoltak hozzá. Azonban csak egy apró darabkát kanyarított ki belőle megtalálója, és mint egy szalonnadarabkát, kapta be azt.
- Hm... nye~m vagy elég finyo~m ahhoz, hogy elpazaroljalak. Velem jössz, kusomushi! - mondta némi ízlelgetés után, azzal levágta a kötélről az arrancart, és az uniformisa nyakánál fogva húzni kezdte maga után a földön. Nem szándékozta életben hagyni, valószínűleg gyenge és kimerült, valamint éppen most tette lehetetlenné számára, hogy valaha is erős legyen. Amint kiléptek a szinte teljesen kiürült, vérfoltokkal teli pincéből, fogást váltott, és az egyenruhát elöl megfogva emelte fel a szerencsétlenül járt nőt.
- Szégyen, ahogy arrancar létedre viselkedsz, hogy kerültél ide? Kik fogtak el? - szegezte neki kérdéseit, megrázva áldozatát, majd mintha csak egy babát rángatna, úgy engedte le, és folytatta a földön húzgálást, amíg ki nem értek az épületből. Ha a nő jelzi, hogy a saját lábán is tud közlekedni, csak akkor állítja talpra (bár elengedni nem engedi el), egyébként tétován nézett körbe, keresve a többieket. Továbbra sem érezte egyértelműen, merre vannak társai, és ami azt illeti, nem is feltétlenül vágyott arra, hogy a sok idegesítő nyomorék közé visszakerüljön. Találomra indult el az utcán, hátha ez a felderítés hoz majd valami érdekest is a számára. Éhsége visszaszorításának köszönhetően visszakerültek olyan alapvető információk, hogy miért is van itt, bár arra nemigen emlékezett, hogy már volt itt egy felderítő csapat, és az általa talált arrancar annak a része lehet.

Tárgy: Re: A magány tava Csüt. Nov. 01, 2012 2:11 am

Portyázni indult, most mégis kénytelen észrevenni, hogy túl sok társa tart vele. Ugyan mit várnak tőle? Parancsokat? Ha ilyen egyszerű lenne minden, az égvilágon semmi izgalmas nem történne vele. Nem, nem kell mindenkinek tudnia arról, hogy mi jár a fejében. Éppen elég, sőt, tökéletes, hogy ő már tud mindent. Vagy ha nem is mindent, éppen eleget ahhoz, hogy akár szó szerint is terveit szövögethesse. Pedig olyan egyszerű, a városnak pusztulnia kell. Majd azt mondják Sethnek, hogy fenyegetést jelentettek városukra. Rolling Eyes

Afféle apróságokkal pedig nemigen szándékozik törődni, miszerint lehet, nem is ez volt a feladat. Mindegy is, ő élvezi. Ő egészen biztos, hogy élvezni fogja megannyi gyertya elaltatását.
Tudta ő, nincs szükség utasításokra. Thea és Diego úgy követik őt, mintha parancsba adta volna, holott erről szó sincs, csak ment a saját feje, megérzései, ösztönei után. Azok pedig igencsak ritkán hagynak cserbe valakit, akit az ösztönei tartanak életben. William hozzájuk képest lomhábban követi őket, jobb lett volna talán, ha a másik testét hozzák magukkal. Kiváló megfigyelő lenne, hisz ugyan kinek tűnne fel egy ócska, kopott tollú, öreg varjú a magasból? Vagy csupán a teteme a porból...
Az egyik likvidálni való célpontot a vörös hajú arrancar intézi el, a másik azonban az espada által életben marad. Különös... Pont benne találni a kegyelmet. Vajh miért kíméli meg? Talán mégis van esze, s segít információkat szerezni neki? Talán még sem olyan szívtelen, talán van benne szánalom, feleslegesen? Talán csak botorság volt, baleset?
Lévén számára más munka nem akad, legfeljebb a kifaggatás, sétál oda társával, varjával kényelmes tempóban. Egészen kedveli Theát, ahogyan megtudja, miféle szándéka van a nővel. Kihallgatás! Imádja csinálni! Pitizik máris, hadd csinálja ő, mert ő tudja, ő tudja, ő jobban tudja, ő mindenkinél jobban tudja, hogyan is kell! Nála jobban senkinek se menne, őnála jobban senki sem hatékony! Ő még a némát is csilingelő, kedves dalra fakasztja, ha éppen úgy tartja kedve. Előtte nem hagyhat titkokat, ő megtudja, mit kell! S ő azt is tudja, pontosan mit kell.
- Senki nem mondta, hogy nem illik így beszélni egy fogollyal, Matanza-san? ^.^ - mosolyog rá vígan, szimpátiáját ezzel érzékeltetve. Bár valamiért eddig sosem érte el a kívánt hatást ezzel a mosollyal. Teljességgel érthetetlen. Nem érti, másik felének ez miért nem működik. Bezzeg ha aljas pókszörnyből kenyérre kenhető, doromboló prokodillá változik! Olyankor gazdija is mindig megdicséri, ő pedig szabadon hízeleghet, olyankor tényleg szeretik. Lehet, most is ezt kéne tennie? Talán igen, talán így van. Kérdés, hogy ő egyáltalán akarja-e, hogy szeressék őt.
- Egy idegennel mindig tiszteletteljesen kell bánni, Canino-san. Nem látom a tiszteletet. Vegyenek példát Barros-sanról. ^.^ - sétál oda közvetlenül az életben maradt bounto felé.
- Nem látom az arcát... illik a másik szemébe nézni beszéd közben. Ezt senkinek sem tanították? - tart spontán illemtan órát. Egy mukkot nem szól arra, ha esetleg Diego el találja törni a fogoly karját, a nála lévő ostort azonban látványos ejnye-bejnyézés közepette veszi el, s adja oda Eliana kezébe megőrzésre. Csöndes lány, éppen ezért izgalmas. Biztos benne, hogy mindannyiuk közül ő a legveszélyesebb.
Ha Diego megemeli a bountot úgy, hogy Eras a szemébe tudjon nézni, folytatja, amit elkezdett, pontosabban inkább csak végre belekezd abba, amihez a legjobban ért. Nincs sok információ, amire szükségük van, s különben sem érnek rá olyan sokáig. Amit viszont muszáj, azt most úgyis megtudják.
- Dorio-sama a főnökük, jól gondolom? ^.^ - nyájas hanglejtése mellett idegesítően köröz körülötte. Mint a kiéhezett pók, aki arra vár, hogy csapdába szorult áldozata végre kimúljon, s így hozzáférhessen az életet jelentő nedveihez.
- Hányan élnek ebben a városban? - időnként hosszú mutatóujjával meg-megsimogatja az áldozata állát, körmével pedig nyaki ütőere mentén húz csíkot. Nem sebzi fel, ám érezteti hatalmát felette. Még nem kezdett bele igazán a mókába. Kár, hogy nincs egy órájuk sem. Szívesen eljátszana vele. Biztosan meggyőzőbb tudna lenni, ha kicsit privátabb körülmények között beszélgethetnének. De talán így is megteszi.
- Ó, ugyan, félreérti. Én nem akarom bántani Önt... Csak felszabadítani. ^.^ Tudja, nagyon, nagyon mérges lettem, amikor sütemény helyett vízi szörnyekkel üdvözölték vendégeiket. Hát itt senki sem tanult illemet? - körmei ezúttal a nő arcán pihennek, apró, sebes barázdákat fakasztva belé, hadd lássa, hadd ízlelje vérét. Kár, hogy ki kéne tépnie a nyelvét, ha le akarná tépni körmeit. Akkor már nem tudná kihallgatni. Sajnos nem bánthatja úgy, hogy nekik hasznuk is legyen belőle. Elég lesz talán az, hogy szabad kezével felrajzol egy apró, kicsi karikát a levegőbe, minek hatására lilás fénnyel jelenik meg előtte az adott szimbólum. Hagyja, hogy a bounto elnyelje a fényt, s így fokozza fel érzelmeit, az esetleges riadalmat, félelmet - vagy bármi mást, ami ott lappang benne.
- Mesélj nekünk kicsit... mesélj vezéretekről. S arról, hogy tulajdonképpen... hogy is fogalmazzak... Hogy mit is kerestek itt. ^.^

Tárgy: Re: A magány tava Csüt. Nov. 01, 2012 1:29 pm

Két nőszemély érkezett meg. Ők is teljesen ugyan olyan egyenruhát viseltek. Végre olyan nyelvet beszéltek, amit meg is értettem…
- Dario-sama, itt Zeucher százados az ötös járőrosztagtól! Úgy tűnik, hogy ellenséges támadást kaptunk Las Nochesből, ahogy megjósolta, mindenki a helyén van, ha átjutna a védelmi vonalon, Reiner csapata foglyul ejti. … Nem észleltünk más behatolókat, de ez az egy valószínű az Espada tagja lehet, lehetséges, hogy Las Noches elbízta magát. … Igenis … Bocsásson meg, Dario-sama! … Jelentkezem, ha változik valami!
Tudomást szereztek az ittlétünkről, viszont fogalmuk sincsen, hogy többen jöttünk. És ha nem buktatjuk le magunkat, akkor nem is fogják. Az egyik lány oldalán volt egy ostor, a másiknak a kezén egy furcsa homokóra. Ezek szembeütköző eszközök. Most hogy tudjuk, hogy Boutok, rögtön a bábot kerestem. Volt már dolgom velük, és egy tárgyba van elzárva a báb, melyet ki enged, ha baj van. Viszont addig csak egy átlagos ember. Semmi több. Egy gyengébb Lidérc is legyőzheti őket. Csak egyszerűen nem szabad hagyni, hogy előhívják a bábjukat. A másik, hogy még véletlenül se használják az adóvevőt. Mert akkor felhívjuk magunkra a figyelmet. A másik, hogy nem kellene harcba-bonyolódni sem, mert akkor megint csak lebukunk.
Diego és a vörös szép rajtaütést hajt végre. Gyorsan mozgásképtelenné teszik a két lányt. Persze inkább a fekete hajúra figyelek, mert túlzottan nyugodt volt. Aki pedig ennyire nyugodt ilyen helyzetben az gyanús. A homokórás készül valamire, de szerencsére, még időben a Sonido-mmal odaugrok, és levágom róla a szíjat, és egy kicsit messzebb megyek, hogy esélye sem legyen használni a tárgyat.
- Ezt most elkobzóm, ha nem bánja. Nem szeretném, ha elengedné a bábját.
Persze ez sokáig nem okoz gondot, hisz a Diego vörös szépsége könyörtelenül kicsavarja a nyakát, és élettelenül fekszek a földön. Én sem csinálhattam volna stílusosabban, bár én hátulról leszúrtam volna. A lány Diego-hoz megy és közelebb hajol a másik nőhöz, aki fogoly lett.
- Most kérdezni fogunk, te pedig felelsz, ha nem szeretnél olyan nyakatekert lenni, mint az ott - Készítette fel a lányt a helyzetre.
A kezemben levő eszköz a lány halálával el is porladt. De nem is csodálkoztam rajta. Hisz majdhogynem olyan, mint a Shinigaminak a Zanpaktou vagy nekünk a kard. Ha a tulajdonos meghal, akkor vele együtt eltűnik a fegyvere is.
- Senki nem mondta, hogy nem illik így beszélni egy fogollyal, Matanza-san? – mosolygó Eras is megérkezik. - Egy idegennel mindig tiszteletteljesen kell bánni, Canino-san. Nem látom a tiszteletet. Vegyenek példát Barros-sanról. – Nem is mondtam semmit - Nem látom az arcát... illik a másik szemébe nézni beszéd közben. Ezt senkinek sem tanították?
Kicsit olyan, mint ha Eras mint egy szigorú tanító néni mindenkit helyrerakna, hogy mit szabad, mit nem, mit illik, és mit nem. Lassan már én is kezdek szorongani, hogy most mit is kellene csinálnom? Végül elveszi az ostort is a másiktól és a kezembe nyomja. Diego tökéletesen lefogta ezért sem gondoltam, hogy máris de azonnal el kellene tőle vennem. De örülök, hogy rám lett bízva. Nekem csak annyira kell ügyelnem, hogy még véletlenül se tudja előhívni a tárgyból a bábot, mellyel ránk támadhatna. Addig nem lehet semmi gond. Persze kicsit körbe is nézek, hogy nehogy plusz meglepetésben legyen részünk, míg a lányt kihallgatjuk.
Eras nem is tétovázik szép sorjában felteszi a fontos kérdéseket persze mindezt megfűszerezve azzal, hogy a szívbajt hozza a lányra. Itt vagy dalol, vagy alulról szagolhatja majd az ibolyát.
- Dorio-sama a főnökük, jól gondolom? … Hányan élnek ebben a városban? … Ó, ugyan, félreérti. Én nem akarom bántani Önt... Csak felszabadítani. Tudja, nagyon, nagyon mérges lettem, amikor sütemény helyett vízi szörnyekkel üdvözölték vendégeiket. Hát itt senki sem tanult illemet? … Mesélj nekünk kicsit... mesélj vezéretekről. S arról, hogy tulajdonképpen... hogy is fogalmazzak... Hogy mit is kerestek itt.
Már-már tülkön ültem a választ várva. Remélem, elkezd szépen csicseregni. Nincs kedvem úgy végezni vele, hogy semmit nem tudtunk meg. Remélem, az életét féltve elkezd mesélni. Bár lehet az az alapfelfogás, hogy úgy is megöljük őt, de azzal, hogy nem mond semmit, talán a többieket megvédheti vagy valami hasonló. Érdekelne, hogy ugyan mégis mi folyok itt…
A másik, hogy túlzottan gyanús az is, hogy nem a saját nyelvükön beszéltek, hanem úgy, hogy mi is értsük. Vagy lehet, hogy ez nem azért volt, mert feltételezték, hogy esetleg többen is lehetünk, hanem azért, mert a főféreg nem értette volna. Ha a feltételezésem jó, akkor az akár azt is jelenti, hogy aki mozgatja a szálakat az nem is Bount.

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Nov. 09, 2012 3:54 am

Karasu Vex:

Sem a Lluvával, sem a ceroddal nem sikerül sebzést okoznod a kezeknek, nem csak a kék energiasugarat sikerül egy gyors oldalmanőverrel elkerülniük, de gyors helyváltoztatással térnek ki a potyogó labdák elől is. A kitérési technikájuk nagyon hasonlít a sonidora, bár messze nem olyan gyors, néhány bara telibe találja az elsőként megjelent bal kezet, ami egy pillanatra összerándul, hasonlóan a másikhoz, ami mintha szintén elszenvedte volna a fájdalmat. A támadásaid azonban így is célt értek, levegőhöz jutottál, és lendületet nyertél a barlang irányába, a két kéz pedig, ha nem is kényszerültek rá, hogy túlzottan eltérjenek az irányuktól, sokkal távolabb került tőled. Bár sikerül behozniuk a távolságból, biztonságban eléred a barlangot, és szinte azonnal szárazföldre lépsz onnan.
Egy fáklyákkal kivilágított, hosszú, egyenes folyosó bontakozik ki előtted, aminek csak hunyorogva látod a végét, egy ajtót, ami, bár aprónak tűnik, legalább száz méterre van, tehát elég hatalmas lehet valójában. Sokáig azonban nem lenne jó bambulni, két csontujj nyúl utánad, és bár maga a kéz nem fér be, ha túlzottan a szélén álltál meg, elképzelhető, hogy rákulcsolódnak a lábadra, és visszarántanak a Magány tavába. Azonban könnyedén kiszabadulhatsz akkor is, ha elővigyázatlan voltál, a csontos kéz pedig visszasüllyed a tóba. Ugyan hallod meg a csontok kísérteties recsegését a víz alól, aligha lesz több dolgod a két végtaggal. Persze, nem kell megvárni, amíg esetleg be talál lőni egy cerot.
Ahogy közeledsz az ajtóhoz, láthatod, mennyire hatalmas is az, a fémajtó, mint óriási, csukott szem, úgy üvölt a fehér falak ölelésében. Húsz méterről kiszúrsz két, fehér egyenruhát viselő alakot, akik, mint ajtónállók, pózolnak a hatalmas kapu két oldalán, a falba tökéletesen beleolvadnak. A két gázálarcot viselő alak egyenruhája hasonlít a Las Nochesben viselt uniformisokra, de a mellkasi részen egy nagy, vörös szem formájú szimbólum foglal helyet. A reiatsujukat egyáltalán nem érzed.
- Bleib dort! Wer bist du?
- Das ist ein arrancar! Ziege dich, Ränkespiel!- a másodszor megszólaló bounto hátán lévő zsákból egy hosszú, porszívócsőre emlékeztető tárgy tekergett elő, amiből zöldszínű gázt fújt feléd, ami belélegezve egy-egy pillanatnyi hányingert okoz, de a technika messze nem tűnik elég erősnek a komoly megmérgezésedre, a gáz pedig nem lesz több, alig néhány másodperc alatt elpárolog.
- Ziege dich, Entsetzen!- a mérges gáztól nem látod, mit csinált a másik, de gyorsan megtudod, amikor egy oroszlán méretekkel rendelkező denevér jelenik meg melletted. Pontosabban szólva, nem egészen denevér, a feje inkább egy csecsemő fejére hasonlít, akinek véres cápa fogai vannak. A rémisztő állkapocsról vér fröccsen rád, ahogyan azt előre nyújtja harapásra, a bal karodat célozva. A támadás relatíve gyors, és a mérges gáz miatt elképzelhető, hogy nem is tudod elkerülni, a harapás ebben az esetben váratlan eredményt hoz: a báb fogai széttörnek a hierrodon. Ezzel egyidejűleg a másik báb képessége is gyengül rajtad, bár a belégzés még mindig kellemetlen élmény számodra, inkább szédülés, mint valódi hányinger. Úgy tűnik, a méreg annyira gyenge ellened, hogy alkalmazkodtál hozzá néhány találkozás után.
Nem kell sokat törnöd a fejed hozzá, hogy rájöjj, a két bounto képességei kategóriákkal maradnak el a tied mögött. A zöldes mérges gáz eltűnik, ahogy a bounto ezúttal egy lilát fúj rád, amitől teljesen véletlenszerű, groteszk, vagy éppen idióta, nevetséges hallucinációk jelennek meg a fejedben, de nagyon távol, a valóságérzékelésedet ez a technika egyáltalán nem zavarja. A denevér eközben kétszeresére növekszik, de a sebességéből jócskán veszít, és még mindig nem elég erős ahhoz, hogy akár egy lépésre is szükséged legyen kivédeni a támadását. Úgy tűnik, néhány másodpercedbe kerül csak, hogy végezz a rendkívül gyatra őrséggel, ami inkább csak dísznek lehetett, mint valódi őrségnek.

Mai:

A magaddal hurcolt arrancar nincs elragadtatva a bánásmódodtól, különösen akkor rémül meg igazán, amikor eltávolítasz belőle egy darabot, és elfogyasztod. Egy darabig szó nélkül hagyja, hogy magad után húzd, valószínű tisztában van vele, hogy meghalna, ha próbálna elmenekülni vagy kiszabadulni. Nem vagytok egy szinten, súlyosan megsérült, és valószínű elvették tőle a zanpakutoját is, úgyhogy a harcértéke igazán alacsony. Ettől függetlenül azért halkan megjegyzi, hogy nem kell húzni, és nehezen bár, de feláll, és botladozva jön mögötted. A reiatsuja komolyan ingadozik, valószínű a most eltávolított húsdarab miatti sérülésnek köszönhetően, de nem kell félni sem attól, hogy összeesik, sem attól, hogy ezzel az energiaszinttel el tudna menekülni előled.
- Kíváncsi vagyok, te hogy viselkednél a helyemben, cafka- az arrancar lány a szavait magában, az orra alatt motyogta el, talán csak annak köszönhetően értetted őket tisztán, hogy a lent töltött idő alatt elveszítette azt a képességét, hogy megállapítsa, mi hangos és mi nem. - Éppen felderítési körúton voltam két társammal Aizen-sama parancsára. A Vasto Lorde-kat kerestük, amikor megtaláltuk ezt a helyet… azt gondoltuk, itt vannak, úgyhogy átjöttünk, hogy tárgyaljunk velük, de helyettük egy csomó ellenséges katona támadott meg minket. Gyengék voltak, gyenge kis emberek, úgy törtük őket darabokra, mint a hullámok a mongol hajókat… azután felbukkant közöttük egy férfi, aki egyetlen mozdulattal végzett a vezetőnkkel, én pedig már itt tértem magamhoz. Minden nap megjelentek itt a katonák, és elszívtak a reiatsunkból, de életben hagytak mindenkit, egészen az elmúlt napokig, amikor végeztek a társammal, elszívták az összes reiatsuját, hasonlóan a többiekhez, egyeseknek pedig levágták egyes testrészeit a haláluk után. De azt hiszem, sikerült elvégezni, amit Aizen-sama parancsolt. Az a férfi, aki megölte a társamat, Vasto Lorde lehet.- a lány vett egy nagy levegőt, mielőtt folytatta. - Egyezzünk meg, jó? Te visszaadod a reiatsumat, én pedig cserébe ki fogom emelni az Aizen-samának tett jelentésben az érdemeidet, jó?

Mindenki:

A rajtaütés tökéletes sikerrel járt, a két bounto nem számított támadásra, úgyhogy csak akkor fogták fel, mi történt, mire túl késő volt. A Thea által megtámadott bounto talán már egyáltalán nem fogta fel, mi történt, törött nyakkal rogyott össze, és nem mozdult többé, ha túl is élte, többé nem lesz képes mozogni. A másik bounto ellenben megúszta az akciót horzsolásokkal, de nem szól egy szót sem. A teste meg-megremeg a sokktól, amit a támadás váltott ki, valószínű fel sem fogja Thea szavait, nem válaszol rájuk.
Ahogy Diego felemeli a földről a nőt, hogy szembenézhessen Erassal, láthatóvá válik a félelem a szemében. Az őrült arrancar közelsége csak felfokozza a rettegését, tesz néhány hiábavaló kísérletet is a szabadulásra, de amikor rájön, hogy reménytelen, feladja. A kérdésekre nem felel, csak egy bólintással válaszol az elsőre, utána pedig mintha összeszedte volna egy kicsit magát, és megtagadná a válaszadást. A technikád azonban végül csak rákényszeríti arra, hogy beszéljen, a még mindig benne lévő rettegés felfokozása azonnal eloszlatja a megmaradt akaraterejét.
- Fünfzig… Ötvenen voltunk, amikor idehoztak minket, de azóta számos társam meghalt, talán harmincan maradtunk… Dario-sama az istenünk, olyan mint ti, de sokkal több nálatok, ha le is juttok a tróntermébe, fel már soha nem jöttök. Darabokra fog tépni titeket, szánalmas kis…- a nő összerándult egy pillanatra, ahogy a mögötte álló Espada megszorította a karját. - Dario-sama teremtett minket, hatalmat adott nekünk, mi nem teszünk mást, csak szolgáljuk őt, és segítünk neki meg…- a nő szavai a torkán akadtak, helyettük csak vér is hörgés hagyta el a száját, a szemei fennakadtak, vér kezdett csorogni belőlük, és az összes fején lévő testnyíláson sűrű füst szállt ki, a levegőt betöltötte az égett hús szaga. Ezzel egyidejűleg porrá foszlott az Elianánál lévő ostor, a nő bábja is, amit néhány másodperc múlva követett a holttest lebomlása, csak az egyenruha maradt belőle, és homok, amit szétfújt a szél.

*

Nem igazán örülök neki, hogy az Exequis vezére ilyen hangnemet üt meg velem szemben. Lehet, hogy ezen a küldetésen ő a parancsnok, de attól még nem több egy őrültnél, akinek nem kellene ujjat húznia a 10 legerősebb egyikével. Lehet, hogy néha meg kellene ölnöm egy-két arrancart mégiscsak, különben elfelejtik, hogy bizony tisztelni kell az Espada tagjait. Ettől függetlenül, most nem érdemes nekiállni vitázni, elvégre a mondás is azt tartja, ha hülyékkel vitatkozol, lesüllyedsz a szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. Valószínű működik az őrülteken is a mondás, mert hülyének nem hülye, azt egy pillanatra sem feltételezném. Halálos hiba, könnyelműség lenne. Egy ilyen veszélyes bevetésen amúgy sem húzhat szét a csapat két legerősebb tagja, úgyhogy egyetlen szó nélkül emelem fel a foglyot, és hagyom, hogy Eras szembenézzen vele. Azért odafigyelek, hogy nehogy megölje a nőt, semmi kedvem másikat fogni.
- Az ott már meghalt, Eliana- én is gyakran elfelejtem, milyen törékenyek az emberek hozzánk képest, a nyak eltörése az arrancaroknál általában nem jelent azonnali halált, sokkal ellenállóbbak vagyunk ilyen téren a shinigamiknál. Az emberek pedig abba is belehalnak, ha leesnek valahonnan vagy nekicsapja őket valami a falnak. Nem csoda, hogy az arrancar társam azt hitte, hogy túlélte, de én tudom, mennyire fájdalmasan törékeny egy emberi test.
Úgy tűnik, Eras módszere hatásos, szinte fájdalomokozás nélkül, csak lelki terrort alkalmazva nyer ki információkat. Én rögtön erőszakosan álltam volna neki, ami szintén eredményes lehetett volna, de koszos munka, sokáig tart, és a nő sikoltozása esetleg idecsalhatta volna a többit, még akkor is, ha egyelőre valószínű Vexre figyelnek. Nem lenne jó harcba keveredni az ellenséggel, a létszámfölény miatt nem lenne könnyű dolgunk.
Amikor a nő eltér a témától, megszorítom a karját, jelezve neki, hogy nincs időnk végighallgatni a mellébeszélést. Egész hasznosnak tűnő információkat kapunk tőle, de mielőtt befejezné, hirtelen torkán akad a szó, hogy azután végignézhessük a halálát, és a teste elpusztulását, melynek egy részét le kell porolnom magamról.
Sajnos nem maradt meg a test, pedig szívesen megvizsgáltam volna, hogy mi volt a halál oka, de egy tézist talán így is fel tudok állítani. A füst valószínű hőmérsékletváltozást jelentett, az pedig, hogy ennyi vért veszített, azt jelenti, hogy nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A szag alapján majdnem biztos, hogy helyes az első gondolatom.
- Valami szétégette az agyát belülről. Talán nem akarták, hogy többet mondjon- azt viszont nem értem, miért nem pusztították el az elfogás pillanatában, elvégre nem volt logikus hagyni, hogy eláruljon információkat. Az, hogy pontosan hány ellenség van itt, vagy hogy valószínű arrancar a vezetőjük, elég hasznos információ. Ráadásul, ha minden igaz, akkor lefelé kell mennünk, ha nem nyelvtani hiba vagy nyelvbotlás, valahol a föld alatt van a fickó trónterme.
- Az ellenség vezetője valahol a föld alatt rejtőzhet, meg kellene keresnünk, hogy hol lehet lejutni. Talán valamelyik házban van lejárat hozzá.

/Határidő: November 27./

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Nov. 19, 2012 4:55 am

Némileg csalódottan vette tudomásul, hogy a támadásai nem a vár eredményt hozták. Talán éppen csak annyit érhetett el vele, mint amikor valakit megcsíp a csalán. Ez van, ezt kell szeretni, de legalább levegőt kapott, és még sikerült is megmenekülni a kezektől. Végre száraz partot ért. Ideje egy kicsit pihenni is.
Előregörnyedve, a lábain támaszkodva vesz lihegve levegőt. Ám ez a pillanatnyi béke se volt hálás. Már az oly rég látott kezecske ismét látogatóba érkezett, vagy legalábbis két része. Most érzi igazán úgy magát Karasu, mint a fika az orrban. Nem túl hálás szerep, hogy ki akarják piszkálni, és éppen csak előrébb tudott ugrani. Legalább nem került az ujjak szorításába, aki hamar feladta a további próbálkozást.
- Még… hogy nem… a méret a lényeg…- égő tüdővel lihegi a szavakat, majd kiegyenesedik, karjait a csípőjére teszi, enyhén hátradőlt, és továbbra is mohon kapkod a levegő után. Mikor némileg csökkent a légszomja, végre szemügyre veheti, hogy merre is van.
- Remek, most meg sétálhatok.- morgott, majd előveszi a cigijét, ami már látott jobb napokat is. Bánatos arccal vesz ki egy szálat, ami még aránylag tűrhető állapotban van, és egy perc gyújtóbűvölés után, végre sikerült rágyújtania. Bár nem nyújt akkora élvezetet, mint máskor, de a célra megfelel.
- Na, akkor most keressük meg a falu kövét, még mielőtt kántálva kitépik a szívemet.- lassan indult el, most inkább szeretné elkerülni a kezekhez hasonló meglepetéseket. Azt meg már tudja, hogy ha végre hazamehet, kirak ide egy; ”Fürdeni tilos”, táblát.
- Milyen mélyen lehetek? Már most bitang nagy az ajtó, és még oda se értem… Jé, más arrancarok is vannak itt? Na, legalább nem leszek egyedül.- eldobta a cigi maradékát, és közben azt is eldöntötte, hogy legközelebb valami vízhatlan zacskóba rakja a holmiját.
~ De mióta van rajta egy szem? Meg mikor lett a német a divat? Eh, azt hiszem, amiket a német pornókból tanultam, annak sok hasznát nem veszem. Ejha, érdekes egy zanpaktoujuk van. Lesz itt mit takarítani, meg szívni.- kommentálta magának a dolgokat, miközben a zöld gáz, vagy olyasmi, telibe találta.
~ Köhköh, olyan, mint amikor részeg vagyok, érzem, hogy hányni kell, de mégse, csak vaklárma. Vagy inkább másnaposság? Tököm se tudja.- volt gáz, nincs gáz, helyette a helyzet lett GÁZ! Mindig is utálta azokat a horrorfilmeket, amiben valami gyerek volt a főszemét. S’ tessék, most is ez a helyzet. Egy groteszk testen, egy ocsmány fej, és harap is. Csak éppen hasztalan, ettől lett Karasu arcán egy vigyor. Tehát a babavér, és a porszívó nem túl hatásosak. Köpködi a zöldséget, de sok haszna nincs, ellenben a lila. Az már némileg komolyabb hatással van Karasura. Megint csak azok a rohadt Teletabik, meg unikornisokat szaró dagadt, óriásnyulak.
- Pedig nem is piáltam, meg szívtam…- motyog, miközben hessegeti a gázt, mert szerencsére azért még magánál van. Fel tudja fogni, hogy ez nem igazi, volt már ennél szarabb haluzása is, ez még a közelében sincs. A babavér meg csak megnőtt, de így se okozott túl nagy kárt, sőt, semmi sérülést se okozott. A gázos ipse a veszélyesebb.
~ Ideje erre pontot tenni. Talán pont a drága Theam vár Reám az ajtó mögött. Lenge öltözékben, egy lávamedence felett felkötve, és csak arra vár, hogy megmentsem. Jövök drágám!!!- el sonidozik a gázból, a babavér mögé. Hátulról elkapja, majd az azt megidéző férfi előtt jelent meg. Mindkét kezét beledugta a babavér szájába, szétfeszítette azt, és ráhúzta azt, a férfi fejére, majd rácsapott a babavér állára. Ha minden igaz, akkor most harapta le a fejét a tagnak, de legalábbis a nyelőcsövét összezúzta. Egy kész volt, következett a másik, és mind ez csak pár másodperc alatt történt meg.
Ismét sonidot használt, elkapta a porszívó csövét, a szemruhás alakról egy mozdulattal letépte a maszkját, elkapta a pofáját, és addig szorította, még ki nem nyitotta a száját.
- Itt jön a hami.- a csövet pedig letolta a férfi torkán, ameddig csak lehetséges volt. Ezzel se lesz már több gond. Ideje tovább mennie, nekifeszül az ajtónak, és tolni kezdi befelé. Reméli, hogy nem húzni kell.
- Veszélyességi pótlékot kéne kérnem. Elég gyakran kerülök ilyen helyzetbe. Vagy csak szándékosan szívat a Sors? Na mindegy, jövök már Thea drágám, itt vagyok, csak ne félj. Nem fogsz lebarnulni a lávafürdőben, bár remélem azért tényleg elég lengén leszel felöltözve.- már előre vigyorog azon, ami várja odaát. Hiába, már elég rendesen beleélte magát, és itt a pillanat, az ajtó nyitva, Karasu pedig már át is lépte a küszöböt.
- Remélem nem lesz gond, hogy nem kopogtam…- amolyan; ”leszaromazegészet” módon vállat vont, jön, ami jön.

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Nov. 23, 2012 11:40 am

Miután az elkobzott homokóra is porrá válik. Diego elmondja, amit már tudtam.
- Az ott már meghalt, Eliana.
A báb eltűnése egyértelműen azt jelenti, hogy a Bount halott. Hiába vannak különleges képességeik mégis csak törékeny emberek, akik összetörnek, ha hozzájuk érnek. Az ő életük is múlandó. De így most lett egy holtestünk, melyet majd el kell rejtenünk. Viszont így már csak egyre kell figyelni, hogy az ne csináljon semmi hülyeséget, amivel lebuktathat minket.
A másik végre elkezd nekünk csicseregni.
- Fünfzig… Ötvenen voltunk, amikor idehoztak minket, de azóta számos társam meghalt, talán harmincan maradtunk… Dario-sama az istenünk, olyan mint ti, de sokkal több nálatok, ha le is juttok a tróntermébe, fel már soha nem jöttök. Darabokra fog tépni titeket, szánalmas kis…- a nő összerándult egy pillanatra, ahogy a mögötte álló Diego megszorította a karját. - Dario-sama teremtett minket, hatalmat adott nekünk, mi nem teszünk mást, csak szolgáljuk őt, és segítünk neki meg…
A nő szavai egyszerűen a torkán akadtak, helyettük csak vér is hörgés hagyta el a száját, a szemei fennakadtak, vér kezdett csorogni belőlük, és sűrű füst szállt ki, a levegőt betöltötte az égett hús szaga. Már-már csavarta az orromat. Ezzel egyidejűleg porrá foszlott a nálam lévő ostor, a nő bábja is. A nő teste is porrávált, és csak az egyenruha maradt belőle.
Egyértelmű, valaki valahogyan elhallgatatta, mielőtt többet mondhatott volna. Gyorsan körbenéztem, de nem láttam senkit. Mintha belülről megsütötték volna. Igazán könyörtelen halál. Kicsit bennem is megfagyott a vér, hogyha valaki így képes ölni, akkor mégis hogyan vegyük fel ellene a harcot. Espada szint, többség ide vagy oda. Mégis hogy tudunk harcolni ellene. Viszont a főmocsok biztos nem Bount. Lehet egy megszökött öntelt Arrancar? Többet akartam volna belőle kiszedni, de túl korán halt meg. De a másik, hogy azt mondta teremtette őket valaki. Illetve ha igaz, akkor majdhogynem a felére lecsökkent a létszámuk, de azt nem árulta el miért. Az esetleges egyértelmű magyarázatokon kívül, mint hogy a Lidércek rájuk támadtak.
- Valami szétégette az agyát belülről. Talán nem akarták, hogy többet mondjon… Az ellenség vezetője valahol a föld alatt rejtőzhet, meg kellene keresnünk, hogy hol lehet lejutni. Talán valamelyik házban van lejárat hozzá. - szólalt meg Diego.
- Szerintem meg attól hiúbb ez a Dario ürge, hogy egy ház alaksorába rejtse a lejáratot. A csajszi istenüknek nevezte, valószínűleg ezt a titulust ki is kéri magának. Bár az ilyen típus egy várat építene magának. De ha az nincs is, akkor a bunkernek valami hivalkodó bejára lehet. … A másik, hogy valószínűleg a sziget belsejében van, és valószínűleg ott, ahol többen összegyűltek.
Valószínűleg a lejáratnál vannak őrök, és mivel nem tudtunk teljes csendben a szigetre jutni, ezért feltehetően azért, hogy megvédjék „istenüket” ezek a Bounto-k oda gyűltek, ahol be tudnánk jutni a királyhoz. Ez lenne a legösztönösebb cselekedett. Viszont ha így van, és tényleg azaz egyetlen bejárat, akkor harc nélkül nem hiszem, hogy be tudnánk jutni a főmocsokhoz. De persze bennünket talán nem is azért küldtek, hogy finoman és csendben intézzük a dolgokat. Viszont ha még sem vonhatjuk túlzottan magunkra a figyelmet, ugyanis most is csak a meglepetés erejével tudtunk harc nélkül győzelmet aratni. A másik, hogy nincs kedvem tíz Bount-al egyszerre harcolni.
Ha jó a feltevésem, akkor a lejáratot könnyen meg tudjuk határozni a Pesquisa képességgel. Viszont nekem már az is jár a fejemben, hogyan tudnánk úgy lejutni, hogy ne csapjunk túl nagy zajt. A másik, hogy a hullát is el kell takarítani. Egy Cero azért túl feltűnő lenne. Eras-ból kinézem, hogy megeszi, de ha nem, akkor egy hordóba kellene begyömöszölni. Viszont a ruháik még hasznosak is lehetnek. Ha felvennénk, akkor még be is olvadhatnánk. Egy harminc fő nem túl nagy, viszont talán nem is annyira kicsi, hogy mindenki mindenkit ismerjen… Bár ez attól is függ, hogy milyen kapcsolatban voltak egymással. Talán egy próbát megérne. Csak az a baj, hogy nekem az arcomon van a maszk maradványom.
- A ruhájukat meg felhasználhatnánk. Ha teljesen elnyomjuk az erőnket, és nem keltünk nagy feltűnést, akkor akár be is olvadhatnánk, és lejuthatnánk ügyesen. Csak az a baj, hogy a maszk maradvány elég szemet szúró. … Valahogy úgy kellene ehhez a Dario-hoz lejutnunk, hogy továbbra sem csapjunk túl nagy feltűnést… Nem lenne jó, ha egyszerre ugornának ránk. … És reméljük, hogy Vex addig ki tud tartani, míg mi bejutunk.
Hisz lényegében az, hogy mi láthatatlanok maradtunk az Vex figyelem elterelésének köszönhető. Bár most ő van igazán nagy slamasztikában. Segíteni kellene neki.

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Nov. 26, 2012 7:58 am

Nem állt le a durva bánásmóddal, számára pont olyan szemét volt a fogságba esett arrancar, mint egy üres pizzás doboz. Csak azért állította talpra, mert úgy számára is könnyebb volt mozogni, és az örökös kolonc maximum egy edzésen jött volna jól, nem akkor, amikor elméletileg felderítései feladata van. Miközben kezénél fogva húzta maga után jövőbeni táplálékát, lassacskán elkezdte foglalkoztatni, hogy a többiek hol lehetnek. Bár többükre nem volt kíváncsi, főleg Vexre és Diegora nem, azért nem lett volna tőle túl boldog, ha befejezik a feladatot és itt hagyják. Erast ismerve ez benne volt a pakliban, hiába a beosztottja.
- Tch... Estem myá~r fogságba, nyjo~moronc férfiakéba, de kiszabadultam és felfaltam őket. Myé~g kérdés? - közölte megvetően a lánnyal. Nem volt egy szép emlék, mikor arra a keresztre akarták feszíteni azok az elmebeteg csuhások, de egy bara - vagy cero volt? - erejének nemigen tudtak ellenállni a hitvány emberek. Nem volt túl jó ízük, de egy átlag léleknél finomabbak voltak, az imént elfogyasztott étkei között is amolyan középkategóriába tette volna őket.
Körülbelül a kaja foglalta le a gondolatait akkor is, mikor belevágott a nő a monológjába, ami egyben magyarázat is volt. Unottan rángatta maga után információforrását, makacsul tört előre az üres utcákon, bár léptei céltalanok voltak ettől függetlenül. Társai reiatsuját hiába érezte, bemérni a hollétüket szokás szerint nem tudta, ehhez nem volt elég fejlett az érzékelése. Magát a lélekenergiát viszont remekül kezelte, technikái határozottan erősek voltak az arrancar népséget tekintve. Ellenben a csaj szavaiból nem sok dolog volt számára lényeges. Aizen-sama küldte őket ide blablabla, Vasto Lorde-ok blablabla, reiatsu elszívás blablabla, egyezzünk meg blablabla. Azért csak megtorpant, és maga elé penderítette a másikat az egyezkedési kísérletre, arra összeszűkült a szeme. Olyan lendülettel tette, hogy talán el is esett az uzsonnája.
- Elbasztad a küldetésed, mye~rt gyenge vagy, és myé~g van pofád tőlem erőt kuncsorogni? Nye~m elég, hogy nye~m zabáltalak fel ott helyben, kusottare? Pfff... Ha tudod hol lehet az a Vasto Lorde, myu~tasd mye~g, különben a társaid sorsára jutsz - villant lenéző tekintete, majd odalépett az arrancarhoz, és újra megragadta, felrántotta, várva, hogy mutassák neki az utat. Megnyalta az ajkait, ha a lidércek legfejlettebb evolúciós szakaszához tartozik ez a vezéralak, akkor biztosan ízletes lehet. Bár azzal tisztában volt, hogy egyedül talán nem menne neki a befogása, de hát ezért vannak a társai. Majdnem biztos volt benne, hogy ha megtalálja a helyet, akkor Eras-samáék is ki fognak ott kötni.
- Oh, és az a kibaszott shinyi~gami myá~r mye~gdöglött. Bocs, ha sokkot okoztam, virágszálam Neutral

- tette hozzá mintegy mellékesen, csak hogy ráébressze a másikat, mennyire nem ért semmit az alkuja. Itt különben is ő diktálta a feltételeket, márpedig úgy tűnt számára, a ribancnak kell az élete. Más kérdés, hogy nem tarthatja meg, bármit is tesz.

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Nov. 26, 2012 12:47 pm

*Értetlenül pillant a hozzá szóló Erasra, egyértelműen nem tudja hová tenni az elmarasztalást, és a stílusára tett megjegyzést, ráadásul a nő arcára kiülő mosoly teljesen ellentétes szavaival. Másoknak talán félelmetesnek hathat az Exequis vezér mosolya, ő azonban annyit érzékel csupán, hogy ajka automatikusan hasonló kifejezésre húzódik, és viszonozza azt. Kívülről talán úgy is tűnhet, mintha régi jó barátok lennének, s most erre emlékeztette egyikük a másikjukat. Ennek ellenére továbbra is Diego~sama mellett maradt, s félrebillentett fejjel figyelte a kihallgatást, ha nem is táplált pozitív érzelmeket Eras iránt, bár tulajdonképpen senki irányába nem érzett holmi emberies emóciókat, azt el kellett ismernie, hogy a dolgát tökéletesen ellátta. Nem csodálta, hogy a törékeny emberi lény néhány pillanat után vallani kezdett, elvégre ő maga sem fogadta volna szívesen, ha efféle nyomásnak tették volna ki, bár bizonyára nem esett volna ennyire kétségbe, és Diego~samat sem árulná el, csupán azért, mert az ő létezését fenyegetik.
Nem hiába, mindig is tudta, hogy az alig létező halandók sokkal kevésbé hűségesek, mint az arrancarok, pedig az emóciók sokkalta szélesebb tárházával rendelkeznek, mint ő, vagy akár társai. Mégis a létezésének veszélyeztetésével egyszerű dalos madárrá avanzsálódott, aki képes volt elárulni, ahogy ő fogalmazta, az istenét is. Az arca ismét teljesen kifejezéstelenné válik, hiszen mit is érdekelné őt, holmi ember sorsa? Diego~sama úgyis azt tesz vele, amit a legjobbnak vél, ő maga pedig sosem kérdőjelezné meg az espada döntését, elvégre az mindig megfontoltan cselekszik, nincs oka aggódni. Ellenben Erasra ezek a dolgok már nem vonatkoztak, de úgy nézett ki, vele ellentétben a Diego~sama által Eliananak nevezett arrancar igenis képes ésszerűen összeilleszteni a darabkákat.
Elgondolkozott azon is, amit az embernő mondott, elvégre milyen hozzájuk hasonló lehetne hatalmasabb, mint az Exequis vezére, vagy egy espada? Képtelenségnek vélte a szavait, így inkább továbbra is abba az irányba tekintett, amerről érkeztek, nehogy meglepjék őket, elvégre ez volt a dolga. A fogoly halála meg sem lepte, kifejezéstelen arccal nézte, ahogy semmivé porlad, hiszen csak egy ember volt, a halála elkerülhetetlen. A halandó szó mindent elárul róluk, csupán azért születnek, hogy aztán egyszerűen elmúljanak, és olyanokat tápláljanak, mint amilyen ő maga, vagy Diego~sama. Létezésüknek nincs más, komolyabb jelentősége, hiszen képtelenek jelentőség teljeset tenni a folyamatos pusztításon kívül, pedig velük ellentétben, rengeteg pozitív érzelemmel rendelkeznek. Foglalkoztatta a dolog, hogy ennek ellenére mégis hogy lehet az, hogy maguk az emberek több bajt okoznak, mint egyes arrancarok? De nem érkezett el az a pillanat, hogy gondolataiban elmerülve rájöhessen, mégis miből ered az a tenger sok érzelem. Elianara pillant, majd Diego~samara, hogy mit is szól a nő ötletéhez.*
- Az én maszkdarabom nem kukucskálóelőtti - *Jelenti ki érzelemmentes hangon* - Azonban ha igazat vartyogott, és ténylegesen ez a Dario teremtette őket, akkor bizonyára az orcájuk is ismeretes előtte, csak úgy lészen esélyem feltűnésmentesen beslisszolni, ha mihókabb tömeghez verődnék.
*Parancsra váróan tekint Diego~samara, nem kívánja kockáztatni az életét, azonban valóban feltűnés nélkül kellene bejutniuk Dariohoz, és ha ez az egyetlen lehetőség, és ezt kéri tőle espadaja, tiltakozás nélkül meg is teszi. Ha erre kerülne a sor, akkor pedig minden szó, vagy zavar nélkül kirázza az egyik ruhából a port, ledobja saját egyenruháját, és felölti azt. Talán egyik nő sem volt az ő mérete, de nincs olyan probléma, amit ne lenne képes megoldani, ha erre kérik.*

Tárgy: Re: A magány tava Szer. Jan. 02, 2013 4:49 am

Ő aztán mindent megtett érte, hogy megértő lehessen. Bájos volt és nyájas, ahogyan a fogolyhoz hozzászólt, szavait kín nélkül húzta ki. Nem okozott gyötrelmet, nem okozott fájdalmat, hiszen nem érdekli, nem látja szemében azt a fényt. Ó, pedig mit nem adna érte! Mit nem adna azért az érzésért! Mit meg nem adna pusztán azért a látványért! Ritka, bizony, egyre ritkulnak, kevés van belőlük, vagy jól elrejtőznek... Nem látja, nem találja, nem tudja, merre keresse őket. Nem tudja, hol találhat olyat, kiben ott lakozik az, amit ő keres, amire őneki szüksége van. Kell neki az a csillanás, az a bájos csillogás, fényes ragyogás, ami egyből felhívja figyelmét. Miért nincsenek sehol, miért nem jönnek elő, ó, miért? S hogy miért? Hát nem egyértelmű? Ízesebb a falat, ha többet küzdesz érte. Talán ha minden apró örömért annyit küzdene, azok is olyan finomak lennének? Vagy ez a zamat tényleg csak az érdekeseknél működik? Annyi kérdés, nincs rá válasz... Próbálni kell! Tudnia kell, még!
Röhögve veszi tudomásul a hallottakat, s a halottakat egyaránt. Ezek meghalnak... Meghalnak mind! Nincs is szükségük rájuk... Egyáltalán miért vannak itt? Meg fogják ölni őket... Kihullanak, mint férges almák a fáról. Semmi esélyük, gyengék, gyámoltalanok. Nem találnak itt semmit, csak vért, halált, félelmet. Nincs is itt helyük... Mehetnének haza is akár. Nem zavartatja magát azzal a ténnyel, hogy talán meg kéne nézni, mi az, ami ezeket a bountokat és azt a bizonyos Dario-samát elintézi, nem tartja ezt fenyegetésnek Las Nochesre nézve. Egyrészt, mert túl messze van, másrészt pedig, ha esetleg vészesre fordulna a helyzet, ő úgyis megcuppanna onnan.
Belenevet a bounto hullájába, melyhez az imént még beszélt, s nem úgy tűnik, mintha meglepődne a halál módján. Túl elborult ahhoz, hogy bármiféle meglepetés érje őt. Mintha még szórakoztatná is a látvány.
Nem gondolná, az egyetlen személy, ki gondolkozni képes, az Eliana nevezetű arrancar. Minek keressen pincét? Nincs neki arra ideje... Ez a Dario itt maga az isten. Ha ő isten lenne, nem rejtőzne, nem bujkálna. Mutogatná magát, szemét, vérét, lábát, kincsét, vállát, szervét, száját, varját, ahogyan tulajdonképpen teszi ezt most is. A kulcs viszont mégis csak az, hogy van itt valami, ami megöli ezeket anélkül, hogy ők a kisujjukat mozdítanák. Minek is tennének bármit, ha akad itt más, aki cselekszik nevükben, helyükben? Nem kell az erőfitogtatás. Nem kell semmi, csak a biztonság.
- Miért érdekel az Espada? Lassú volt. Ha gyenge volt, meghalt. Halál, halál, halál... mindenütt csak halál. Halál, halál... - végén suttogóra fogja hangját, reagálván Elianára. Ha Vex meghal, az nem az ő bajuk. Mindenki saját magáért vállal csupán felelősséget.
- Figyeltetek? Nem figyeltetek? Halál van mindenütt! Halál... Fekete halál! Pestis, járvány, halál, halál! Ezek meghalnak mind... Mind meghalnak, hahaha! Mind meghalnak anélkül, hogy annyit mondanék, bú... - játszadozik fésű nem látta hajával. Nem mindig érdekli őt, hogyan néz ki. Néha viszont csak az érdekli, mennyire tökéletesen nézzen ki. Ezen a reggelen azonban nyilvánvalóan nem így kelt fel.
- Készítsünk csapdát... Nem kell trónterem, túl sok bajlódás. Nekünk más kell, halál. Van itt valami, igen... Van valami, ami megöl itt mindenkit. El kell menni. El kell menni, és hagyni, hogy mindenki meghaljon. Ha pedig túl sok idő, pusztítsunk. Pusztítsuk el a szigetet. Csapda kell... Gyengítés kell. Szövök egyet, hálót, csapdát, gyilkolást. S akkor, akkor mindenki meghal. Még az is lehet, mi is meghalunk. Hát nem nagyszerű? Süllyesszük... süllyesszük el a szigetet... Akkor majd minden jó lesz. - vázolja fel, szerinte mit kéne tenniük. Nem kell nekik Dario, nem kell harcolniuk, nem kell gyilkolniuk. Minek tennék, ha megteszik mások helyettük?