NTV Karakura stúdió

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Vas. Nov. 24, 2013 11:43 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Örült is meg nem is annak, hogy Cicafiú rábólintott a családfájuk feltérképezésére. Be kell vallja, tényleg egyre kíváncsibb lett ennyi véletlen után, és tipikusan az az ember, akit nem hagynak nyugodni a kérdőjelek. Ha valami elgondolkodtatja, akkor annak olyan mértékben jár utána, amíg ki nem elégíti az azzal kapcsolatos kíváncsiságát. Ez legtöbbször szinonim fogalom volt az illúziórombolással. Az esetek nagy többségében ezt nem különösebben foglalkoztatta, hiszen sose lovallta bele magát semmilyen feltételezésbe, de most kicsit mégis reménykedett abban, hogy lehet valami emögött a sok véletlen mögött. Gondolatait azonban egyelőre elterelték az edo korból a holnap felé. Felvéve a dohányzóasztalon heverő megviselt határidőnaplót kezdte lapozgatni, míg Nekori a fürdőszobában időzött. Sok dühét töltötte már ki ezen a kiskönyvön, és számos előző példányán. Ez is a végét járja már, de a többihez képest egész sokáig húzta… az aktuális hetéhez érve a temérdek felkiáltójel, vastagon aláhúzás, és az általa áthúzásokkal és kihúzásokkal kiegészített elfoglaltságok között bogarászva próbálta belőni, hogy mikorra kellene beérnie az irodába. Az ott megadott reggel 9 órát túl korainak találva elkönyvelte, hogy a 10-11 óra is tökéletesen megfelelő időpont lesz. Elégedetten becsukva a kiskönyvet és egy hanyag mozdulattal a helyére ejtve nyújtózott egyet a kanapén, és fejezte be a szendvicsét. Ezt még megtoldotta némi vacsorával, aztán úgy döntött fekete macskája mellé dőlve nyugovóra tér.
Reggelre ugyan már csak a hűlt helyét találta ott, de hozzá volt szokva, hogy Ciculi képes korán kelni, ha azt mondják neki. Ő ezt csak akkor tette meg, ha elegendő motivációt érzett magában hozzá, vagy olyan elfoglaltsága volt, ami elég magasan helyezkedett el a fontossági skáláján. Mivel egy lecseszés, és egy megbeszélés nem tartozott ebbe a kategóriába, ezért nem is siette el a reggeli készülődést. A jelmezének rendbetételével sem volt dolga, ugyanis mire magához tért a megfelelő mennyiségű kávé elfogyasztása után, látta, hogy az már szépen összehajtogatva és bezacskózva pihen a nappali egy feltűnő helyén. Küldött is egy köszönetteljes emoticont a feltételezett elkövetőnek, aztán továbbra is a lehető legkényelmesebb tempóban szedte össze az induláshoz legszükségesebb holmikat és vette az irányt a cég felé. Odabent aztán először meg is kapta az országos szidalmazást aktakukactól, egyrészt a tegnapiak miatt, másrészt meg amiatt, hogy megtanulhatna időben érkezni. Ezeket úgy, ahogy van eleresztette a füle mellett. A kezébe nyomva a jelmezt hagyta rá a dolgot, hogy a többit innentől már intézze el, ő nem óhajt többet ezzel foglalkozni. Sokkal nagyobb elánnal indult el szétnézni a cég épületein belül, hátha fellelni a korán elkóborolt fekete macskáját, és elcsábíthatja egy közös ebédre, viszont csalódottan kellett megtudja egy kicsit túlságosan is tenyérbemászóan segítőkész asszisztenstől, hogy Umi-san azt korábban azt mondta, hogy hazamegy. Daemon viszont még nem léphetett teljesen le a térképről, mert nemsokára kezdődött a jótékonysági esttel kapcsolatos fejtágítása, amin mindenképp részt kellett vennie. Türelmetlenül, bár ez nem újdonság, várta végig mire eljutnak az őt érintő részhez, és futtában, a legfontosabb szempontokat kikeresve lapozta át a papírokat, ás passzolta át utána aktakukacnak. Először mindig ő olvasott végig minden, és csak az után adta át a jogi képviselője kezébe. Attól, hogy nagyrészt ő intézi a felkérésekkel kapcsolatos ügyeit, az első és utolsó szó jogát nem engedi ki a kezéből. Részéről letudva a mai elfoglaltságok nagy részét, végre a macskalak felé vehette az irányt, hogy bepótolja a már igencsak sokáig halogatott közös ebédet. Könnyen előfordulhat, hogy Ciculi azóta már evett is, és csak ő éhezik itt vagy délelőtt tizenegy óta… ami miatt már kezdett haloványan morcos is lenni. De ezt maximum csak a munkaadóikon tölthetné ki, így nem állt szándékában lehordani fekete maccsot semmi ilyesmi miatt. Már teljesen otthonosan kezelve a társasház megbonyolított beengedőrendszerét célozta meg a negyedik emeletet, és roppant kegyesen beeresztette magát a megfelelő ajtón. Fogadóbizottsága viszont nem érkezett. Meg is lepődött rajta, hogy csak a ház vérengző őr ebe csaholta körbe a térdét, amikor ledobta a kabátját az előszobában. Tisztán érezte Nekori illatát, hogy idebent tartózkodik, ezért furcsállta, hogy nem hallja neszezni.
- Tadaima! –kurjantotta el magát nyomatékosításképp, de még erre sem érkezett semmi reakció. Mostmár felettébb kíváncsian nézett körbe a lakásban a tulajt keresve. A nappalival kezdte, ami szerencsés választásnak bizonyult, mert kapásból kiszúrt egy a környezetébe nem igazán illő takarókupacot az egyik fotelban. Kezdte kapizsgálni, hogy merről fújhat a szél, de azt természetesen nem tudta, hogy megint mi miatt gubózott önkéntes száműzetésbe fekete macskája. Szépen óvatosan megközelítve a célpontot guggolt le a fotel elé, és emelte meg finoman a pokróc alját, hogy bekukucskálhasson alá. Először azt hitte, hogy zenét hallgat, de miután semmi madzagot nem látott Cicafiú környékén, ezért felettébb furcsállni kezdte miért nem mutat valami túl sok életjelet. Egyre beljebb merészkedve a takaró alá közelítette meg, és a méretei következében kitartott takaró alatt beszűrődő halovány fényben nézett farkasszemet a depresszió bugyrai felé süllyedni látszó arccal.
- Ki bántott cicabajusz? –sóhajtott mélyet. Felvilágosításra ösztönzésképp még egy puszit is nyomott a homlokára. Türelmesen szemezett vele, hátha kiböki mi a problémája, ám a jóindulatú csendet gyomrának morcos korgása szakította félbe.
- Ne törődj vele, ma még nem ejtett zsákmányt, de ami késik, nem múlik, most nem ez a lényeg. –fészkelte be magát kényelmesen könyöklő helyzetben Ciculi ölébe.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Vas. Nov. 24, 2013 11:44 pm

Jótékonyság néha fáj – Büntilvl9000

Gondolatai legmélyebb, vagyis legelevetemültebb bugyraiban elveszve bámult ki a szemközti ablakon. Felettébb érdekesnek bizonyult a szomszédos épület, némi felhős háttérrel megfestve. Már, ha lényegében ez kötötte volna le figyelmét. Nekiszegezik a kérdést, milyen színű az épület, hány felhő kúszott át az égen, esik az eső, garantáltan nem tud egyértelmű választ adni. Elképzelhető az sem jutott volna el bajos kókuszához, hozzá beszélnek, vagy ha igen, meglehetősen sokáig tartott volna, mire fonalat vesztetten felpillant, ugyan mivel zavarják meg elmélkedését. Persze mindebben rettentően sok a feltételezés, de akárhonnan nézi a dolgokat, igen nagy a valószínűsége, mindez játszódik le, ha valaki közelébe keveredik, és véletlen szóba kíván vele állni.
Nem különösebben zavarta nincs senki környékén. Egyáltalán nem motoszkált benne semmi késztetés kinyissa száját. Nem sikerült magában rendeznie a hallottakat. Leragadt a kezdőrúgásnál. Lendült lába, de félúton a labda felé megállt minden. Befagyott a rendszer, mint egy rossz pc játéknál. Egész lelki világát felkavaró információ morzsa birtokába jutott, ami kegyetlenül szétrombolta örömteli pillanatát. Rossz hír tornádóként beviharzott és csak a romokat hagyta maga után. Legalábbis úgy érezte, mintha végigsöpört volna rajta egy F8-as szélvész és nyomában nem maradt semmi, csak tovább tépázott lelke. Nem haragudhatott Nacchan-ra, mégis neheztelt rá. Egyre nehezebben fért kobakjába, miért kellett állandóan kínosabbnál kínosabb helyzetekbe hoznia. Értette és elfogadta, azért kap büntetéseket, mert megérdemelte buta viselkedésével, de egyre rosszabbul érintette, mindig ugyanarra a fájó pontra tapos rá. Abba is beletörődött, sztár, akinek meg kell felelni a rajongók elvárásainak, hóbortjainak és muszáj valamivel állandóan növelni számukat. Tisztában volt vele. Támogatta az ötleteket, hiszen fontosak voltak neki azok, akik híressé tették, megveszik kiadványait és aranyos üzeneteket írkálnak, mennyit jelent számukra. Imádta a fanjait jó, na meg rossz tulajdonságaikkal egyetemben, de manapság egyre kínosabban érinti, mindig ugyanazzal a trükkel keltenek feltűnést.
Egyre nehezebben viselte, folyamatosan azt a büntetést kapja, női ruhában kell nyilvánosság előtt brillíroznia. Örült neki a rajongóknak tetszett és Nacchan bosszúvágya is csillapodott, viszont hihetetlenül zavarni kezdte, rohamosan nő a kommentárok száma, ahol arról áradoznak, mennyire szép nő lehetne. Icipicit hízelgő, ha más nők mondják ezt, viszont nagyobb részben szörnyen rossz, mert annak ellenére sokszor viselkedik hisztis picsaként, gyengébbik nemet alakítja kapcsolataiban, szeret ruhát vásárolni, főzni, meg hasonló izék, még egyáltalán nem akar nemet váltani. Zavaró, mert nem azzal akar köztudatban maradni, micsoda jó nőci lenne, ha az lenne. Jobban örülne, békén hagynák vele és engednék, maradjon olyan elrontott selejt, amilyen. Eddig sem szerette magát nézegetni, hát még ezek után. Sokszor fordult meg fejében, könnyebb lenne, másik nem tagjaként születik és sokáig hitte, tényleg szeretné Rii, ha nagy mellekkel sétafikálna. Sok fuccsba ment kapcsolata, pedig megerősítette benne, nő mindig győz. Senki sem maradt meg mellette, mert jött más. Belibbent egy csinos szupermodell, akivel bátran lehetett az utcán mutatkozni és rá már semmi szükség nem volt. Folyton éreztették vele kevesebbet ér náluk. Lényegében igazuk volt, mert minek kockáztatnának elfuserált srác miatt, amikor élhetnek normálisan. Mindig próbálta magát felkészíteni erre a lépésre. Úgy csapott bele összes kapcsolatába, egyszer végük lesz, ugyanis a másik félnél betelik a pohár, aztán visszamegy átlagos életet élni. Össze se tudja számolni, hányszor történt meg. Emiatt sem akart tervezni, mert mindennek, mindig ugyanaz a vége. Felhagyott a messzi ábrándok kergetésével és csendesen várt, mikor közlik vele a szokásos mesét.
Emlékszik, gyakran vágták fejéhez, eleve úgy viselkedik, mint egy nő, csak egyetlen nyisszantásra lenne szüksége, tökéletes legyen a kép. Annak ellenére idegesen kelt ki magából, eljátszadozott a gondolattal, tényleg megteszi. Szörnyen szeretett volna már valakit maga mellé, ezért fontolóra vette. Eljutott a legszánalmasabb szintre. Küzdött, akadjon élő személy, aki hajlandó vele kapcsolatot létesíteni. Bármire hajlandó lett volna, hiszen többször bebizonyosodott, minden sokkal egyszerűbb nőként és talán sikerülne valakit hosszabb időre megtartania, nem pusztán néhány estére, vagy hétre. Belefáradt abba, minden őrültséget bevállal hamis ölelésekért, megjátszott kedvességért. Változtatni akart, de rá kellett jönnie, máshogy nem jut el az emberekhez. Eldönthette marad, vagy kilép a semmibe. Maga sem érti hogyan, végül az önkéntes száműztést választotta. Nem emlékszik, hogy jutott erre a döntésre, csak arra, miket határozott el. Nem tervez, nem lesz szerelmes, nem üldöz férfiakat rajongással, nem képzeleg pasikról és semmilyen kapcsolatba nem vág bele. Próbált védekezni, persze elég rosszul csinálta.
Gondolatmenet zárultával fájdalamasan sóhajtott fel. Összébb húzta magát a kanapén, mert érezte, ideje lenne felkászálódni és visszazökkenni a megszokott kerékvágásba, de azon nyomban, másra fókuszált, eszébe jutott Ricchan, amivel ugyanott tartott, mint eddig. Rossz kedvének végérvényesen megadva magát húzta fejére a takarót. Már a fény is zavarta. Semmit sem akart látni, hallani, észlelni a világból, ami nem sikerült a legjobban. Röviddel később motoszkálást hallott maga körül. Eleinte azt hitte Tsuna sántikál valamiben jobb kedvre deríthesse, vagy egy csodás kupival rábírja, megmozduljon, azonban az érkező hangra, csak sűrű nyöszörgéssel igyekezett beépülni a fotelba. Nem akarta ebben a nyomorult állapotában lássa sátánfi. Gondolta bevetődik a bútor takarásába, aztán ha tiszta a terep elkúszik valamelyik sarokba, de alig jutott szökési terve végére, eszébe jutott, valakinek tökéletesen működő radarja van. Előbb fülön csípnék, mint két lépést tenne. Maradt tehát a hátsóján és hunyorgással fogadta bunkere feltörését.
Ötlete sem volt, mit kéne válaszolnia a kérdésre. Semmi égbe kiáltó bűnt nem követtek el ellene, hacsak az élet igazságtalansága ide nem tartozott. Érdekes lett volna őt hibáztatni, majd perrel fenyegetni. Bugyuta felvetésen homlokát ráncolva szusszant fel és pislogott vissza a combján elkényelmesedő házi ragadozójára. Nem igazán tudta mit, pontosan hogyan mondhatna neki. Puszta jelenlététől jobban érezte magát. Egész nap képes lett volna így maradni, egyetlen szó nélkül, csakhogy szavannai vadásza pocakja máshogy gondolta. Hangos tiltakozással adta tudtára, eszébe ne jusson órákra odakötni gazdáját. Haloványan elmosolyodott az eseten, főként a hozzá fűzött megjegyzésen. Nem bírta tovább cérnával, fehér zászlót lengetve felsóhajtott, hogy betámadhassa gigantikus koala ölelésével.
-Éhen ne halj nekem.-Motyogott kitartóan csimpaszkodva kedvenc helyén.-Senki sem bántott. Kicsi hiszti, majd elmú…-Pörgette végig agyában az egyetlen reakciót, amit sörényes állatkája rávágna erre a terelési kísérletre.-…mindjárt mondom.-
Dünnyögött kitartóan, erőt gyűjtsön hihetetlen, elsősorban szánalmas tragédiája felvázolásához. Fogalma se volt merről kéne körüljárnia a témát, annyira kínos, na meg idétlen volt. Nem akarta ekkora őrültséggel fárasztani, akkor sem, ha halálosan komolyan is gondolta. Tényleg nem tudta, milyen formában kéne tálalnia. Ezen addig morfondírozott, hogy nyelve önállósította magát és feltette a lehető legrosszabb kérdést.
-Daisuke…jobb lenne, ha nő lennék?-
Morgott orra alatt és osztott ki azon nyomban képzeletbeli pofont lepcses szájának. Totálisan belezavarodott beszédébe, mert ezzel a húzással tökéletesen elérte, újabb bugyuta aggodalmak lázadjanak fel benne. Ezernyi lehetőség tódult agyába a válaszokat illetően, amik kellően elbizonytalanították, valóban szeretné hallani, vagy könnyebb lenne befogni füleit.
-Megint be fognak öltöztetni egy jótékonysági rendezvényen és…és…és kezd elegem lenni. Így is sokat gondoltam arra, egyszerűbb lenne minden nőként, meg akkor jobban szeretnének. Nem hagynának el folyton, mert nem vagyok elég jó, mert velem nem lehet mások előtt mutatkozni, mert férfi vagyok, mert engem nem lehet barátok és család közé vinni. Utálom, hogy a nők mindenben jobbak nálam. Utálom, mindenki rájuk szavaz, mert csinosak, jól áll rajtuk a miniszoknya, van két mellük és bájosan tudnak mosolyogni. Te is szívesebben bámulod őket, mint az én szánalmas képemet és az a legrosszabb, hogy ez így természetes. Férfiból vagy, csak én vagyok valami elcseszett mutáns, akit nem érdekelnek a bikinis modellek.-Tartott hosszú levegővételnyi szünetet, ne szakadjon ki belőle értelmetlen sírás.-És még Ricchan is elköltözik!-
Csattant fel reményvesztetten, továbbra is nagy erőkkel küszködve, ne itassa az egereket. Inkább elbújt átmeneti fedezékében, míg hagyják neki.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Csüt. Nov. 28, 2013 8:37 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Meg se lepődött azon, hogy kapásból terelőpályára akarták állítani a faggatózását, de ismerhetnék már annyira, hogy nem különösebben lehet eltéríteni attól, ha valamit akar. Lehet, hogy már a gondolatmorzsái elég sugallattal bírtak ahhoz, hogy erről tájékoztassák a másik felet, mert mire a mondata végére ért volna, saját elhatározásból fújt visszavonulót és adta meg magát az eredeti kérdésnek. Inkább nem is reagálta le ezt a kitérőt, mielőtt megint kizökkentette volna vele labilis lelkiállapotú fekete macskáját. Szépen rájött már, hogy ha akarva, ha akaratlanul, de bármi apróságba képes témaként belecsimpaszkodni, csak ne kelljen magáról beszélnie. A lehető legjobb ilyenkor, ha semmi ilyet nem szolgáltat neki az ember, hanem türelmesen kivárja, amíg végigzongorázza ezt magában. Ehhez most a körülmények is hozzásegítettek, ugyanis, elég kevés dolog tudja elvonni az ember figyelmét egy takaró alatt. Így nem is kellett sokat várnia arra, hogy neki szegezzenek egy roppant furcsa és váratlan kérdést. Elsőre csak egy kérdő pillantással egybekötött felhörrenésre futotta, hogy tényleg jól hallotta-e amit kérdeznek tőle.
- Ezt honnan szedted? Nem… -jelentette ki reflexből a válaszát, de ettől függetlenül még végighallgatta az eddig a kérdésig vezető eszmefuttatást. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem érti miért gondolja így… sőt, lehet, hogy kegyetlenül hangzik tőle, de van is benne némi igazság. Ettől függetlenül viszont nem értett minden részével egyet, de ez természetesen, hiszen Cicafiú érzékeny lelkivilága mindent sokkal jobban megsínylik nála.
- Sejtem, hogy nem tapasztalat nélkül általánosítasz, de kicsit jobban is szem előtt tarthatnád a több mint egy éves kapcsolatunkat… -sóhajtott egyet, mert nem akarta túl vehemensen előadni a véleményét. –Ha híresség vagy, akitől elvárják és a hátsója alá dolgoznak, hogy kivitelezhesse, ha nem, úgysem fogsz tudni mindenkinek megfelelni… Mivel az előbbi helyzet áll fenn, úgyis mindig lesz valaki, aki kritizál, egyszerűen nincs olyan, hogy mindenki kedvére tudj tenni. Annak kellene eljutni a kobakodig, hogy saját magadnak kéne megfelelned. Ne hagyd, hogy névtelen emberek és mindenféle kollektív köztudat keserítse meg az életedet. Ha nem a nőket szereted, akkor mi van? Kinek van joga, hogy megbüntessen érte, és mire hivatkozva? … -hagyott némi gondolkodási szünetet –Persze, evolúciósan ez nem normális, nem élek rózsaszín ködben, de mindenben vannak anomáliák. Ha meg már így adódott, akkor meg kell barátkozni vele… nekem legalábbis eszem ágában sincs bűntudatban leélni az életemet azért, mert téged választottalak, és nem egy csinibabát. Ha pedig már itt tartunk, akkor azt is kijelentem, hogy úgy szeretlek ahogy vagy, tetőtől talpig ezt a Hoshi Ikari Kazumit akarom magam mellett tudni, mellek, miniszoknya és magassarkú nélkül, a farkával együtt. –ráncolta össze a homlokát két ujjával dörzsölgetve azt, mert kicsit talán mégis nyersebbre sikerült a megfogalmazás mint szerette volna. De minden mondatát komolyan gondolta… de valahogy eddig még nem sikerült megértetnie vele, hogy a legeslegtöbb problémája gyökeréhez azon át vezet az út, hogy végre el kellene fogadnia magát, úgy, ahogy van. Ennél többet már nem tud segíteni benne, minthogy világosan kijelenti, hogy részéről feltétel nélkül fennáll ez a dolog. Néha-néha persze ő is elgondolkodik rajta, hogy vajon miért őt választotta, de tényleg nincs semmiféle bűntudata… ebben azért egész biztosan az is nagy szerepet játszik, hogy a családja támogatja. De minden, amit Nekori felsorolt, a rossz élményei a múltjával kapcsolatban, innentől fogva nem lesz rájuk példa. Bemutatta a családjának, és ha szerződésileg nem lenne tabu a magánélete, régen egyértelművé is tette volna a környezete számára is, hogy együtt vannak.
Olyannyira túlspilázta magát ezen a monológon, hogy csak némi újabb hatásszünet után jutott el az agyáig, hogy mire szeretett volna még visszakérdezni.
- Várj… hova költözik a bátyád? És milyen jótékonysági esten fogsz beöltözni? Csak nem a tehetséggondozó alapítványén? –pislogott érdeklődve, miközben végre lehalászta a fejükről a takarót, mert iszonyúan kezdte idegesíteni, hogy alig kap levegőt alatta. Fekete macskával a nyakában felköltözött a kanapéra, és onnan hallgatta a továbbiakat. Előbbi mérge rögtön el is látszott párologni, mert úgy érezte totálisan beletrafált abba a meglepetésbe, amit még tegnap kezdett előkészíteni a holnapi napra. Be kell vallja kicsit önző indíttatások vezérelték, de mindenképp szerette volna, ha Nekori elkíséri. Felkutatta azt a tokyo-i kabuki színházat, ahol édesanyja szegről-végről rokonai játszanak, és szerzett két jegyet a Kanadehon Chusingura-ra, ami így, előadás előtt két nappal elég nagy mázlinak számít. A jótékonysági esten ugyanis kabuki színésznek lesz öltöztetve, és szeretett volna egy kis kutatómunkát végezni, hiszen a múltbéli emlékei jócskán elhalványultak, mikor visszakapta az elméjét Daikitól. Talán az ismerős látvány egy kicsit felélénkíti őket. Az pedig, hogy Ciculi pedig gésát fog alakítani, az előbbi drámai felhangjától eltekintve annyira felvillanyozta, hogy szó nélkül nekiállt kotorászni a zakója zsebében a ma átvett jegyek után, és egyszerűen a kezébe nyomta.
- Remélem ez kicsit felvidít… na meg hogy ráérsz. –tette hozzá, egy halovány grimasz kíséretében, mert már megint titokban intézkedett.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Pént. Nov. 29, 2013 12:06 pm

Jótékonyság néha fáj – Bünti lvl9000

Nagyot szusszant a válaszon, mert lelke mélyén ezt szerette volna hallani és remélte is ez fog fülébe jutni. Megeshet számító, vagy, ami még rosszabb manipulatív semmirekellő, rögtönzött siránkozással erőszakolja ki, azt mondják, amire kíváncsi. Akár rásüthetnék, mindent azért csinál, jobban érezze magát és bebizonyítsa, minden úgy alakul, ahogy akarja. Néha tényleg az a benyomása, ezekkel a kitörésekkel semmi mást nem ér el, csak azt, környezete azt teszi, amit lelke mélyén kíván tőlük. Nem azért teszik, mert ténylegesen ki szeretnék mondani, hanem, mert addig alakítja az elveszett dívát, míg megesik rajta a szívük és egyszerűen kiejtik a vágyott szavakat. Mindettől, pedig megnyugszik, vagyis már maga sem érti, mit érezett. Határozottan megkönnyebbült, de képtelen volt szabadulni a tüskétől nyomásra, kényszerhelyzetből cselekedtek, méghozzá hathatós közben járásával. Folyton ott motoszkált fejében, mi van, ha tényleg igaza van és becsapja önmagát, illetve mindenki mást is, aki számára fontos.
-De miért én? Mégis mi miatt választottál engem? Hiszen, velem csak a gond van. Mindig nyűglődöm, ha kéne, ha nem. Állandóan találok kiborulni valót és sírok, mint egy pisis. Őrületbe foglak kergetni, mert azt nem lehet hosszútávon elviselni, folyton azzal kell töltened a szabadidődet, belém próbálsz lelket önteni, miközben veled, érzéseiddel, gondjaiddal a kutya sem törődik. Nem akarlak magammal együtt téged is tönkre tenni.-
Sosem lehet benne biztos, milyen alattomos szándékok lapulhatnak benne, amikről sejtése sincs, esetleg milyen ismeretlen képességgel veri a sors. Újabb förtelmes mutáns dolog már fel sem tűnne neki, de azt sokkal kevésbé viselné el, mások érzéseivel szórakozik. Addig teljesen rendben van, míg saját magát készíti ki. Abban a pillanatban ellenkezőjéről győződik meg falnak rohan. Nem hajlandó senkit érzelmileg zsarolni, még, ha minden alkalommal úgy is érzi, amikor siránkozik. Össze se tudná számolni, hány ember sétálhat vele azonos városban, akiknek ezerszer rosszabb élet adatott. Lényegében mindene meg volt és meg van. Szörnyű alaknak érezte magát, egyszerű jelmezen hisztizett, amikor másokat vernek, megerőszakolnak, éheztetnek, netán szünet nélkül robotoltatnak a megélhetésért, vagy árvák, vagy megölték a szüleiket, vagy ők kénytelenek ölni, lopni, csalni a túlélésért. Igazán nem lehetne oka panaszra. Persze, mindenki saját életéhez méri bánatát, még is elege van abból, sosem lendül túl ezen az érzelmi hullámvasúton. Mindig mindentől kiborul, ami egész biztos fárasztó bizonyos idő után. Legelszántabb szeretet aktivistának is betelne egyszer a pohár, állandóan az fogadja, valami butaság miatt megint értelmetlen világfájdalomtól szenved. Örül és tényleg leírhatatlanul boldog, szöszke sörényes elfogadja olyannak, amilyen, de azt nem veszi be, hosszú távon is működhet, ha nem kászálódik ki ebből az állapotból, már, pedig erre nem képes ígéretet tenni. Nem üzemel ennyire egyszerűen, csak kikapcsolja a bűvös gombot. Benne van, vele született és az évek alatt, csak rosszabb lett. Többször emlékeztették rá, neki kell változtatni, de egyre erősebb a benyomása, sosem lesz arra képes, megszabaduljon ettől a fojtogató rémálomtól.
-De nem tudok.-Szakadt ki mellkasából hatalmas sóhaj a keserű igazságtól, amit jelenleg érzett. -Igen, próbálkoznom kéne, de már annyiszor csináltam és annyiszor lett ugyanaz az eredménye. Tényleg szeretnék jobban lenni, ha más nem miattad. Azóta, hogy velem vagy jobban vagyok és majd…majd valahogy tartom ehhez magam.-
Motyogott az orra alatt elszántan, mert ebben az egyben biztos volt. Amíg mellette van pokoli bűvész ragadozó igyekezni fog. Meg sem képes saccolni mikor fog kézzel fogható eredményt elérni, de kitalál valamit, ne kerüljön gyakran béke hátsója alá. Nem tesz jót nekik és biztos nem élné túl, ha idétlen természete miatt futna vakvágányra kapcsolatuk.
-Kim?-Pislogott nagy szemekkel a hirtelen váltásra.-Visszamegy Dániába. Spanyol gazdasági felhajtás miatt megszűnt a klubja és ott kapott ajánlatot. Nem Ausztrália, de akkor is messzebb lesz, aztán még kevesebbet talákozhatok Rico-val. Mi van, ha nem fog rám emlékezni? Úgy örültem megszületett! Tündériek róla a képek, de még se vehetem ölbe, vagy magyarázhatok neki élőben. Önzőség, de azt reméltem, majd remek nagybácsi lehetek, aki sokat viszi játszótérre, meg fagyizni…talán, ez az egyetlen dolog, amit bánok abban meleg vagyok. Sose lehet saját gyerekem, pedig nagyon szerettem volna.-
Törölgette könnyes arcát pulcsija ujjával. Sűrűn hunyorgott a fényviszonyok változásától. Viszont túl jó helyen ücsörgött és nem vitte rá a lélek felálljon zsepiért, vagy kapucniját húzza tüntetőlegesen fejére. Elzsibbadt buksiját, amúgy is lekötötte érthető mondatokat pakoljon össze. Nehézkesen ment rátalálni gyorsan pörgő nyelvére.
-Igen…azon a jótékonyságon leszek, meg utána a műsorban is. Nacchan legnagyobb bánatára, pedig a győztesek producerkedését is elvállaltam. Azt hiszem nem gondoltam végig…-
Vakarta meg fejét a kissé bizonytalanra sikerült szavakat követően. Hirtelen annyira kizökkentették saját gondolatmenetéből, nehezére esett rátalálni a másikra. Persze ez számára nem lehetett akadály, ne magyarázzon róla viszonylag részletesen. Eleve jobban lekötötte figyelmét sátánfi valamit nagy erőkkel keresett zsebében. Hatalmas szemekkel pislogott szokásos fonalat vesztett arckifejezésével megfűszerezve.
-Hüm?-Fókuszált hihetetlen elmélyülten a markába került jegyre. Néhány pillanatig elemezte a rajta szereplő szövegeket és próbálta feldolgozni a jelentésüket, mire végre lámpa gyulladt feje felett. Elsöprő felismeréstől halvány mosollyal döntötte oldalra fejét. A hihetetlen kedves ajándékot hálás puszival köszönte meg. Nem volt kérdéses el fog menni, ha törik, ha szakad. Érdekelte az előadás és a jelek szerint nem csak őt foglalkoztatta ez a fajta színház legutóbbi kirándulásuk óta.
-Nem érnék rá is megoldanám.-Sóhajtott fel.-Mindig tudod, mivel lepj meg. El fogsz kényeztetni.-

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Szer. Dec. 04, 2013 8:09 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

- Persze, hogy tudom! Jó érzékem van az ilyenekhez. –csattant fel a megadó sóhajokat hallva. De már megint túl sok volt a kérdés… Csupa olyan kérdés, amire nem lehet egyértelmű választ adni. Ő már rég elfogadta, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tud megmagyarázni, és sokkal több ilyet talált saját magában, mint a természetfeletti jelenségek között maga körül.
- Kettes számú jótanács velem kapcsolatban. Ne agyalj feleslegesen azon, hogy engem mi kergethet őrületbe. Nagyon jól tudod, hogy az ilyen dolgoknak elég magabiztosan adok hangot. Szóval semmi szükség arra, hogy ezen túráztasd a kobakod… különben is, az ember véleménye saját magáról nem túl mérvadó. Vagy túlságosan alulértékeli, vagy nagyságrendekkel túlértékeli saját magát annál, amit mások szemében ér. Te az előbbi kategóriába tartozol. –simította el a szemébe lógó, még mindig szokatlanul hosszú haját, amivel egyelőre nem sikerült teljesen megbarátkoznia.
- Ez a „miért pont téged” azt hiszem költői kérdés marad Nekori. –sóhajtott –Igazából nem is akarom tudni pontosan miért szerettem beléd, de azt tudom, hogy nem akarok megválni ettől az érzéstől. Folyton közel akarok lenni hozzád, mert olyankor úgy érzem, mintha leráznám a vállamról a nap minden nyűgjét. Ha már önzőségről beszélünk, ez mi ha nem az? Csak magamnak akarlak, nem akarom látni, hogy teljesen tönkretegyen a világ, és elveszítsd az őszinte szeretet aurádat, amivel függővé tettél. Nem akarom, hogy másra pazarold az öleléseidet, a csókjaidat… Imádom mikor zavarodban kipirul az arcod, és mindenféle hülyeséggel hozod magad egyre inkább zavarba, ahogy magyarázkodsz. De tényleg, nagyon szívesen lapozgatom az arckifejezéseid nyitott könyvét. Oh és ne hidd, hogy kihagynám azt, hogy mióta igyekszel rendesen enni, egyre jobb formában vagy és nagyon jó érzéked van a szexhez… Folytassam? –tartott némi szünetet –Ezt most kombináld össze azzal, amit te mondtál, és máris megkapsz egy embert, aki kellő érzékenységgel bír ahhoz, hogy kifejezze az érzéseit másoknak, viselve azt a velejárót, hogy észrevétlenül a lelkébe lehet tiporni… -csapott a combjára, mert ideje volt már befejezni a kiselőadását. Nem kioktatásnak szánta, de úgy érezte, hogy Cicafiúnak szüksége van arra, hogy ezeket hangsúlyozzák neki, különben tényleg egész életében azon fog agyalni, hogy vajon épp milyen melegebb éghajlatra kívánja el. Hirtelenjében nem tudta mivel terelje kevésbé kínos irányba a témát, mert azért nincs ahhoz hozzászokva, hogy ennyit beszéljen őszintén az érzéseiről és gondolatairól. Még pár gondolatmenet, és egészen biztos, hogy ő is zavarba jött volna. Ezért a szokásosan tőle telhető legjobb ötletként szépen odahajolt és megcsókolta fekete maccsot. Ha már annyit emlegette. Daemont sokkal inkább önzőnek lehetne titulálni mint, ahogy Ciculi gondolja saját magát. Inge ujjával finoman letörölgette az arcáról az alattomos könnyeket, mert nem szerette szomorúnak látni.
- Akkor mentorkodhatsz kedvedre, csak aztán nehogy elhanyagolj! –fűzte hozzá mímelt felháborodással a felvázolt közeljövőbeli tervekre. –Amúgy mit szólnál, ha kicsit elviselhetőbbé tennénk a jelmezedet azzal, hogy összerakunk valami rögtönzött produkciót? Ha onnagataként öltözöl gésának, az inkább bóknak számít, mint büntetésnek. –igyekezett bátorítani Nekorit, mert nem hagyta nyugodni ez az ötlete, ami elkezdett motoszkálni benne az imént. –Tudom, hogy abnormális, de még mindig érzek és tudok olyan dolgokat, amiket biztos, hogy soha nem tanultam. Olyannyira, hogy szerintem simán le tudnék produkálni egy-egy rövidebb jelenetet bármelyik nagy klasszikus kabuki darabból. Többek között azért foglaltam jegyet az előadásra, hogy hátha ez még tovább élénkít ezeken az úgymond emlékeimen. Mit gondolsz, fricskázzunk egy nagyot a kritikusok orra alá? –pillantott lelkesen fekete maccsra. Valószínű ezek után már nem fogja elkényeztetve érezni magát, de nagyon remélte, hogy vevő lesz az ötletére. Most tényleg olyan kedve lett volna leejteni azoknak újságírók állát, akik arról cikkeznek, hogy egy sorozatszínész a legnagyobb jóindulattal sem hívható tehetségesnek. Persze, tisztában volt azzal, hogy ez nagyrészt rosszindulat, hiszen magával szemben támasztott magas elvárásai, és szerinte megfelelően működő önkritikájának hála tudta, hogy ez nincs így. Mégis, imádta bosszantani a médiát… főleg mostanában érez késztetést rá, amikor már kezd eljutni arra a szintre, hogy nem érzi magát olyan hatalmas mértékben függni tőle, mint ezelőtt. Hiszen ha nincsenek a magazinok, tévéműsorok, akkor sose ismerte volna meg ennyi ember, amennyi most ismeri. Egy idő után viszont kezd eljutni arra a szintre, hogy ez a rajongótábor életre kel, és saját magát szaporítja. Ijesztő dolog ugyan, de valamilyen szinten mégis lenyűgöző, hogy milyen gyorsan képesek terjedni az információk.
- Nincs túl sok időnk összerakni, de veled bármit be mernék vállalni. –tartotta előre a tenyerét egy beleegyező pacsi reményében.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Kedd Dec. 10, 2013 12:11 pm

Jótékonyság néha fáj – Bünti lvl9000

Egyre lentebb csúszott az önkéntesen ásott hangulat gödrébe. Oda sem figyelt miket mond, csak egymás után hajította kifelé a szavakat, mint egy rossz pénztárgép a blokkokat. Át sem gondolta, miket hadovál össze. Dőltek belőle a betűk, olyan kuszán, ahogy épp megfogalmazódtak benne az érzések. Követhetetlen sebességgel száguldottak rajta keresztül, aminek rövid időn belül meg lett az eredménye. Annyi minden tódult egyszerre torkába, eltorlaszolták az átjárót. Gigantikus csomóvá álltak össze, ezzel átmenetileg elérve, hogy elcsukló hanggal csendesedjen el. A szúró, feszítő érzéstől nyaka masszírozásával próbált szabadulni, miközben maradt ideje arra összpontosítani, mit mondanak neki. Ez persze nem azt jelentette, ha nem szorul belé a levegő, kizárja szöszke sörényes beszédét. Balesete ellenére is nyomon követte volna alvilági bűvészragadozó minden egyes szavát, de ebben a kényszerhelyzetben, minden más tényező megszűnt, ami elterelhette figyelmét. Kizökkent borús gondolatai szövögetéséből. Szétpukkant a köré épülő buborék és újra lakásában, valóságban ücsörgött. Tisztán hallott, látott, érzékelt, mert nem volt beburkolózva sötét kuckójába, ami kegyetlenül megszűrte a hozzá eljutó hangokat. Ismerős kanapén üldögélt, ismerős neszek csengtek fülében, sokat gyürkészett ing nézett rá vissza és imádott illatok keveréke terrorizálta orrát.
Helyben volt, lehető legjobb helyen tartózkodott, ami önmagában elegendőnek bizonyult végre csendesedjen háborgó lelke. Az már igazán csak hab volt a tortán az agyához bekopogtató szavaktól zavartan pislogott orra elé. Annyi mindent említettek egyszerre, képtelen volt felfogni. Nem emlékszik mikor kapott utoljára ilyen részletes véleményezést magáról. Hirtelen azt sem tudta mit kezdjen vele, csak füle tövéig vörösödve nézelődött jobbra-balra. Teljesen összekuszálódott és a végén már sehova se mert pillantani, csak megpróbált tenyere takarásában fedezéket keresni. Érthetetlen mormogással tett kísérletet arra, legalább háláját kifejezze, de nem járt sikerrel. Egész arcát, agyát és testét belülről perzselték, amitől továbbra se tudott megmukkanni. Újabb kísérletet, pedig már nem engedélyeztek számára. Semmiből érkező csókban teljesen elveszett. Ténylegesen nem találta eszét merre felejtette, csak üldögélt némán, miközben átjárta az utóbbi időben egyre gyakrabban érzett kellemes bódultság, amikor már semmi sem fájt, amikor végtelen nyugalom és erő járta át.
Azaz érzés uralkodott el rajta, bármire képes, mert van, aki megtartsa. Boldog volt. Annyira örült, majd kettéhasadt mellkasa.
Egyedül azt nem értette, miért nem állandó ez az érzés. Ha szerelmes vagy a nap minden percében érzed. Mármint mindig tisztán ugyanazok az érzések zongoráztak benne, ha alvilági ninja macska közelében ólálkodott, de ötlete sem volt, mi az oka, néhanap kopogtat be ajtaján ez a fura kábaság, de akkor olyan vehemenciával, majd belepusztult. Nem volt még ehhez szerencséje. Újdonság elsöprő erejével hatott rá, amit cseppet sem bánt, hiszen ez azt jelenthette, megtapasztalt valami egyedit. Remélte ez így is marad, mert nem szeretné máskor, mással, máshogy ugyanezt érezni.
Elmosolyodott új keletű felfedezésén, és ha lehet valakit hosszasan nézni, akkor garantáltan rekordot döntött. Minden apró részletet el akart raktározni, ezért alaposan szemügyre vette ördögi leszármazottat. Nem esett szokásos hibájába, elfelejtkezett a jelenben maradni. Tisztán értett mindent az újabb beszélgetési témából. Válaszolt is rájuk némi szünettel, miután végre kibogarászta magát és úgy gondolta hiteles képet örökített meg emlékezetében.
-Ugyan ki vagy mi lehetne fontosabb az állatok királyánál?- Fricskázta meg a sértődött szavannai uralkodó orrát.-Amúgy sem kockáztatnám meg átkot szórjon rám pokoli mostohaatyád és végtelen kínok között rotyogtasson a sátáni üstben. Oda lenne a szép babapopsi bőröm!-
Kapott homlokához drámaian, de gyorsan meggondolta magát, mert a hirtelen mozdulattól sikeresen ráköszönt a szédülés. Túlterhelhette nyeszlett rendszerét, hiszen ez mindig azt jelezte, ideje lenne szünetet tartania, vagy szervezete fellázad radikális hangulat ingadozása ellen. Inkább le is mondott az értelmetlen bohóckodásról és kényelembe helyezkedett kedvenc karosszékében, nyugodtan hallgassa végig ötletelését, amiben nem talált kivetni valót. Elnyerte tetszését a felvetés, némi váratlan műsorral tegyék személyesebbé a kényszerű fellépést. Határozottan szebb képet festett le előtte a női szerep, mint tradicionális színész. Türelmetlen izgatottság járta át, mert alig várta kipróbálhassa magát ebben a szerepben. Pontosabban azt várta újra színpadra állhasson. Szokatlan kettősség uralkodott el rajta. Tisztában volt vele, soha nem játszott női szerepkört, mégis ismerős magabiztossággal állíthatta már mindent tud róla.
-Ha ez megnyugtat, most én is skizofrénnek érzem magam.-Pislogott maga elé hatalmas szemekkel.-Sose léptem fel kabuki-ban, de egy részem meg van róla győződve, hogy ez nekem pofon egyszerű feladat lenne…mármint, hogy nem olvastam róla, hanem, így ösztönösen, így-így zsigerből tudnám mit kéne csinálnom.-
Bámult szorgosan a szobába, hátha sikerül rálelnie arra a kicsike fonalra, ami elvezetné a megoldáshoz. Ötlete sem volt, honnan jött ez a sziklaszilárd megállapítás, boldogulna ekkora feladattal, hiszen az onnagata színészeket gyerekkoruktól képezik, nevelik, készítik erre a szerepkörre és kétballábas személye, nem, hogy pocsék színész, de még sosem vett részt efféle előadói tanfolyamon. Komoly rejtélynek bizonyult ez a részlet, ami egyre jobban piszkálta csőrét. Teljes egyetértésben támogatta az ötletet, hátha az előadás, készülődés és fellépés választ adhat a kérdésre.
-Rá akarok jönni mi ez, úgyhogy vágjunk bele! Ennél nagyobb ökröt úgy sem csinálhatok magamból!-
Fújta fel arcát elszánt hörcsögként, mialatt sikeresen combon vágta lelkesedésével alvilági trónörököst. Bűnbánó szemekkel sandított hátra szerencsétlen áldozatára és simogatta meg a pórul járt testrészt, mert tényleg nem gondolta komolyan, elpáholja örömében. Viszont a settenkedő trükkös bundások szövetsége nem hagyta sokáig szánakozni. Megint olyan kijelentést intézett felé, amitől köpni nyelni sem tudott. Érezte megint több liter vér szökik fejébe és kiülhet a szépséges élénk szín arcára.
-Fejezd már be! Elég lesz! Adj kicsi időt, vagy egész nap pipacs vörös leszek és össze-vissza fogok hadoválni mindenféle sületlenségről, mert nem tudok magammal mit kezdeni, ha ilyeneket mondasz …TESSÉK!-Csapta homlokon magát és nyöszörgött a szörnyű igazságon, ami már be is következett. Kínjában elvigyorodva dőlt előre hatalmas sóhajjal beölelhesse sátánfit.
-Én pedig érted vagyok bármire képes.-Dörmögött fedezéke rejtekéből.-Normális már azon töröm a fejem, melyik kimono-m vegyem elő?-Tartott lehelletnyi szünetet. –Te már láttad a gyűjteményem?-
Elmélkedett az igen fontos részleten, miközben agya már azon a mozzanaton ugrándozott, lehet néhányat odaadhatna az árverésre. Nem sokat értett hozzájuk, de úgy sem hordhatta őket és így legalább jó cél érdekében kerülnének kalapács alá. Kicsit sajnálta régi gönceitől mostanra megszabadult, mert azokat is átadhatta volna, viszont akadt néhány fellépő ruhája, amit szívesen feláldozna.
-És azt hiszem, beszállok az adakozásba!-Pattant fel a kanapéról, némi koordinációs problémát áthidalva bukdácsoljon el szobájához. Egyenest a gardrób szobába veretett szemügyre vehesse, miket adhatna oda. Szorgos dobozolás és válogatás közepette, azért iparkodott lelkesedését is megtartani a rögtönzött előadással kapcsolatban.
-Fellépésünkre van már haditerved? Klasszikus klasszikust szeretnél, vagy azok alapján egy modernebb saját történetet? Mindkettő érdekesen hangzik, de téged ismerve, inkább az előbbi felé hajlanál!-
Mosolyodott el a profizmus kategóriájában kivételt nem ismerő sátánfin. Sajnos fejből nem ismert kabuki darabokat, ahogy konkrét részleteket sem tudott volna felidézni. Egyszerű benyomása támadt, nagyjából milyen lehetne az elképzelés. Arra se tudott magyarázatot adni, honnan jött a légből kapott ötlet felvegye a szekrény ajtaján lógó legyezőt. Nem tervezte használni fogja, ahogy azt sem, ilyen könnyed mozdulattal nyitja szét és emeli arca elé.
-Ejtse rabul csalfa szívem, jó uram!- Zavartan csukta össze a legyezőt, mert nem sejtette honnan jött ez mozdulat, hang és beszédstílus. Az egész jelenet annyira volt sajátja, mint Marily Monroe-nak a fekete haj.-Ez most nem tudom honnan jött…-Tette le a veszélyesnek minősített tárgyat, mielőtt újabb furcsaságot váltana ki belőle.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Szer. Jan. 08, 2014 12:51 pm

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Hála égnem elérte célját, hogy felvidítsa a depresszióba süppedő fekete macskát. Ez pedig mostanában egyre könnyebben megy neki, aminek kimondottan örült, mert ez azt jelentette, hogy egyre jobban ismeri… egyre hamarabb találja meg a búskomorság forrását, és alkalmazza rá a hatékony kezelést. Sőt ez most olyannyira sikeresnek is bizonyult, hogy Cicafiú pajkos hangulatát is sikerült előhoznia vele.
- Héhé, angyali édesanyámra egy rossz szót se, mert harapok! –lengette mutatóujját nemzetközi vészjelzésként az érintett orra előtt. Nem bírta szó nélkül megállni ezt az apró, át sem gondolt megjegyzést, mert tényleg nagyon harapós volt arra, ha akárcsak tréfából is emlegetik rossz színben szeretett családtagjait. De amint letudta a megfelelő megrovást, szemet is hunyt a dolog fölött, hiszen temérdek dolguk akadt még az előttük álló néhány napban. Magára nem jellemzően kicsit meggondolatlannak érezte magát, hogy ilyen hirtelen elhatározásból belevág valamibe, amiről nem tudja váltig biztosan állítani, hogy sikerre fogja vinni. De az még inkább kíváncsivá tette őt is, hogy Nekori hasonló érzésekkel viszonyul a kabuki műfajához. Most már egészen meg volt győződve arról, hogy ennek a dolognak a múltbéli kiruccanásukhoz van köze. Ennek fényében pedig csak még inkább úgy kell lennie, hogy ezt ketten csinálják végig.
- Ha velem egy színpadon akarsz leégni, akkor rossz lóra tettél. –közölte magabiztos megjegyzését. Bármivel állnak is ki, az elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy nevetségessé tegyék magukat. Abban nem volt biztos, hogy tökéletes lesz, de ha a maximumot nyújtja, az is sokkal több lesz, mint amire mostanában akár hivatásos előadók egyáltalán képesek. Arra viszont nem számított, hogy sikerül ennyire zavarba hoznia fekete macskát a teljesen magától értetődőnek gondolt állításaival. Elmosolyodva viszonozta a doromboló gesztust, persze csak tőle szokásos keretek között.
- Azt hittem csak a yukatákat gyűjtöd, de nem lepődöm meg rajtad… -pillantott rá kíváncsian. Kezdte érdekelni, hogy miféle gyűjteményeket rejteget még ez a lakás ide-oda besuvasztott dobozokban. De még mielőtt erre rákérdezhetett volna, már Ciculi szaggatott vonalait szemlélhette eltűnni a hálószobája felé. Sokkal kényelmesebb tempóban feltápászkodva a kanapéról baktatott utána a falépcsőkön, és mire elhúzta a tolóajtót, már a gardróbban elvesző hátsóval találhatta szembe magát. A fellépéssel kapcsolatos kérdés pedig rávilágított arra, hogy mennyire nincs képben azzal, amibe belevágott, így hosszú sörényének vakarászásával próbált ihletmorzsákat gyűjteni, mígnem egy könnyed mozdulattal rásegítettek, hogy meglelje a múzsáját. Heuréka pillanatában felcsettintve vigyorodott el fekete maccsra pillantva. Összeborzolva haját morrant fel, és sétált oda lassan elé, hogy aztán egy finom mozdulattal felemelve az állát, a füléhez hajolva suttogjon bele.
- Teljesítem magányos szíve legmélyebb sóhajait, ha cserébe nekem áldozza sóvárgó lelkét. –emelkedett el lassan és bólintott. Ennyi, Nekori egy mozdulata elég volt ahhoz, hogy megszülessen benne az alapkoncepció. Sőt, ahogy ezt nyugtázta magában, szép lassan szivárogtak elő elfeledett, soha sem tudott dialógusok, amiket beleszőhetne az előadásba.
- Gondolom nincs kifogásod az ellen, hogy egy oni és egy gésa történetét adjuk elő. –mosolygott lelkesen. Ám itt még nem állt meg az ötlethulláma, azon lendülettel bele is vetette magát az előásott dobozba, és elkezdte kipakolgatni belőle egymás után, szépen sorban a szebbnél szebb ruhadarabokat.
- Na mutasd csak ezeket a kimonokat… hm, ez nagyon szép, de a színe nem passzol az évszakhoz. –lapozgatta az anyagokat. –Ennek a színe megfelelne, de a mintája, hát nem hiszem, hogy ezt szeretnéd hirdetni magadról… -kuncogott magában, ahogy eszébe ötlött a kimonra festett mintához társuló jelentés. Némi keresgélés után viszont talált egy tökéletesen megfelelő darabot. Nem hitte volna, hogy sikerül a szigorú elképzeléseihez ennyire közel álló eredményt felmutatnia, de ez legalább erősítette abban a hitben, hogy jól fog sikerülni a fellépésük.
- Próbáld is fel! Bár kétlem, hogy ne passzolna rád. –fűzte hozzá, miközben összehalászta a kimonohoz társítható obit. Fel se tűnt neki, hogy eddig cseppet se értett ehhez a dologhoz, mégis a világ lehető legtermészetesebb dolgaként készíti össze a felvételre váró öltözéket, míg Cicafiú nekiveselkedik. Nem telt sok időbe, mire közös erővel felvarázsolták rá a csodaszép selyemruhát. Ez a szakszerű instrukcióknak hála.
- Egy hosszú fekete paróka, és az onnagata smink, és máris olyan mintha megint időt utaztál volna. –szemlélte elégedett csodálattal fekete macskáját. –Beragyogod majd a színpadot. –bókolt tovább, mert imádta, ahogy zavarba jött. –Nehéz dolga lesz az oninak, ha el akarja lopni a rivaldafényt.
Ezek mellett önhatalmúan úgy döntött, hogy itt tölti az éjszakát, bár nem mintha ez ellen bárkinek valaha valami kifogása lett volna. Már nagyon rég megvan az a jó szokása, hogy mindig elegendő ételt, vizet és tiszta almot hagy ott Nibi-nek, számolva az esetleges otthon nem töltött éjszakákkal. Mást pedig abszolút nem érdekelt, vagy ha érdekelt is, nem tartozott rá, hogy kivel és hol bújik ágyba. Még ha manapság ez egyetlen helyre és személyre koncentrálódott is. Majd holnap az előadás előtt hazaugrik átöltözni, és onnan mehetnek az egyik rokona neve alatt futó színházba. Már csak azért is ezt választotta, mert az előadás után szeretne kérni tőle egy szívességet. Másnap aztán úgy is tett mindent, ahogy eltervezte, készülődés közben viszont egy tanácstalan kérdést intézett Cicafiú felé.
- Mondd csak Nekori, mit illene ajándékba adni, ha valakitől szívességet szeretnél kérni? –hümmögött elgondolkodva, mert eddig ehhez még nem nagyon volt szerencséje. Általában nem szokott kérni, ha pedig mégis muszáj, akor azt aktakukac elintézi helyette.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Csüt. Jan. 09, 2014 12:16 pm

Jótékonyság néha fáj – Bünti lvl9000

Ennél csodálatosabban nem veszhetett volna el a részletekben. Nem volt elég, sehova se tudta beilleszteni pár másodperccel korábbi piruettjét, még alvilági trón várományosa is teljesen szokatlan módon viselkedett. Egyáltalán nem állítaná, ellenszenvet váltott ki belőle az igen csak hízelgő szóráradat. Éppenséggel ott akadt bökkenő, nem volt képes ilyen rövid idő alatt szöszke sátánfihoz társítani a mondottakat. Mármint reagálásra bőven futotta, hiszen érezte mosolyra húzódik szája és mond valamit, de fogalma sincs micsodát.
-Legédesebb méreg szenvedéseim enyhítésére.-
Az egész ijesztő álomnak tűnt, amikor kívülállóként szemléled, mi történik saját testeddel. Borzalmasan összezavarta ez a szokatlan jelenség. Hosszú másodpercekre arra kényszerítette bambán pislogjon orra elé. Nem értett semmit és ebben az sem volt segítségére, hamarosan visszazökkent a valóságba. Itt ugyanis szembe találkozott az igencsak izgatott sörényes őrmesterrel. Láthatóan nagyon elkapott egy fonalat, amit neki még nem sikerült, mert nem bírta saját nyelvére fordítani, miről beszél. Pontosabban fura módon tökéletesen értette, de képtelen lett volna kerek egész mondatokban elmagyarázni lényegét. Nagyon ügyesen bólogatott a történet vázlatára, akár az autókban serényen fejét rázó kutyák. Több reakcióra egyszerűen nem futotta abban a pillanatban. Túlságosan szétcsúszott, bármilyen formában reagálhasson rá. Lekötötte az életében beálló, újabb frusztráló perc, amikor ötlete sem volt mi zajlik körülötte, még is zsigerből helyeselt és futott keresztül gerincén az örömteli várakozás. Ha valahogy szerette volna leírni helyzetét, akkor agyban totálisan összeomlott, míg érzelmei, olyan boldogságban úsztak, mintha most nyerte volna meg a Grammy-díjat. Ha pedig, nem akadt volna ki még eléggé, akkor a friss csomagként kapott szöszke sörényes mosolytól, rögvest bedobta a törölközőt.
Lélegzetét visszafojtva huppant le ágya szélére, egybe sepregesse mennyezetnél szárnyaló lelkét. Érezte, hogy a felhők között lebeg mindenféle világító konfettivel meghintett köddel maga körül, amiből az orra búbjáig nem látott ki. Még szerencse a mellette magyarázó pokoli herceg duruzsolása, úgy csapta fejbe, mintha felkenődött volna egy repülő szélvédőjére. Egyáltalán nem zavarta jó kedvűen fecseg, elsősorban önmagához, de az már szöget ütött érzékeny fülében, épp gyűjteményére tesznek megjegyzéseket. Napnál világosabb volt, nem rosszmájúság vezérelte ördögi fondorlatot, azonban túlságosan szerette ezeket a kimono-kat, ne vegye szívére a kritikát. Kissé sértődötten kulcsolta össze mellkasa előtt karjait, miközben csendesen hallgatta mit adnak még hozzá a listához. Persze a mérge nem tarthatott sokáig, mert teljesen más kötötte le figyelmét. Körülbelül három szót követően már sokkal jobban érdekelte, miként válogat a vadon élő bűvész vadász szeretett anyagai között. Nem tehetett róla, de az jutott eszébe, ahogy egy kicsike, pelyhes bundás oroszlánkölyök pöckölgeti a felé lógatott rongydarabot. Eszméletlen aranyosnak találta, teljesen belefeledkezik a kutakodásba és hangosan kommentál hozzá. Felőle egész álló este csinálhatta volna. Nagyon szívesen elnézegette volna, de fájdalmas sóhajjal kellett lemondania a folytatásról, miután sikerült egy megfelelő kimono-t találni. Kissé meglepetten morrant fel a levegőbe emelt győztesen. Némi rájátszással alakította a váratlan helyzet elé került dívát, mielőtt elmosolyodva vette kezébe a kiválasztott példányt.
Kicsike hümmentgetéssel tartotta maga elé és nézett rajta végig komoly koncentrációval. Elképzelte benne magát, na meg a hirhedt gésa-t, akinek nem egyszerű személyt, egyenest egy oni-t kéne elszédítenie. Próbálta a kettőt összeegyeztetni, de valahogy nem érte váratlanul, tökéletesnek találta a küldetésre. Abban már jobban kételkedett neki sikerül hozzátenni a ruhához, hogy ez ténylegesen megjelenjen a színpadon. Nem akart messzemenő következtetéseket levonni, főleg, ha pocsék színészi vénáját vette górcső alá. Viszont nem akarta engedni ez a felszínre kerülő részlet elvegye ördögi leszármazott kedvét. Inkább azzal foglalatoskodott, minél tökéletesebben felidézze, hogyan kell belebújni ezekbe a kényes anyagokba és minden szabad kezet ráállítson a folyamatra. Egyedül nem lehet őket felvenni, ezért igénybe vette pokoli lopakodó ragadozó segítségét, akinek láthatóan nem eset nehezére a kérés. Lelkesen vett részt a műveletben, majd okozott újfent dermedtséget kiváltó perceket. Kommentárjától ruha ujja mögé próbált rejtőzködni, pontosabban eltakarni pirosló arcát.
-Mvaaaa~h!-Morrant fel karját előre szegezve tehetetlen kínjában.-Elég már! Így is pont eléggé zavarban vagyok, hogy mindjárt spontán füstölni kezd a fülem, aztán szétpukkanok, mint egy tűzbe dobott flakon és akkor nem lesz nehéz dolog felülmúlnod egy szenes gésát!-
Dünnyögött látványos sértődöttséggel, miközben nagy erőkkel próbálta hűteni magát kimono-ja emelgetésével. Valamit muszáj volt csinálnia, vagy tényleg helyben kap hőgutát. Egyáltalán nem volt hozzászokva, csak így kapja a kedves megjegyzéseket. Ennél fogva arra sem volt bevált receptje, mit kéne magával kezdenie, ha túladagolás tüneteitől szenved. Jobb ötlet híján durcás képpel leügetett a konyhába, hogy arcára nyomhasson egy hűtőből előhorgászott ásványvizes palackot. Az érdekelte a legkevésbé morcos ruha nyakba kapása és dinó dübögése valószínűleg elemeire törte a csodaszép gésa ábrándokat. Kizárólag az lebegett szemei előtt, megszabaduljon a hőségtől.
Hősies küszködése alatt, azért maradt ideje settenkedő ördögi vadászra is figyelmet fordítani, aki fura kérdéssel állt elő. Pár másodpercre el kellett gondolkodnia, miként kapcsolódik ez az egész az ügyükhöz, de aztán bősz hümmögéssel vette számításba a lehetőségeket. Biztosra vette akad rá valamilyen kézzel fogható ötlete, ha már több részletet ismer.
-Attól függ…milyen kapcsolatban álltok? Rokon vagy egyszerű ismerős? Mekkora szívességről lenne szó?-Nyomta mellkasához a hideg palackot, miközben az asztalnak támaszkodva gondolta át a választól függő varriációkat.-Mivel rokon nem kéne, olyasmit adj neki, amiről lerí, akarsz valamit. Jobb lenne valami üdvözlő kedvesség…hmmm…gyümölcsöskosárka nagyon szép dobozkában? Egészséges legyen az újév, ha már a végét tapossuk és még se egy üveg drága ital.-
Tett pontot a hihetetlen komoly elmélkedése végére, bár pont tőle, kissé viccesen hangzott a gyümölcs történet, de ha egyszer nagy az értéke és gondolni kell arra is, mennyire legyen praktikus meg szolgálja az illető egészségét. Ha már rokonról van szó, főleg szem előtt kéne tartani ezt a részt. Persze nem kőbe vésett igazság, nyugodtan lehetett másra szavazni. Majd még töri fejét, mit lehetne hasznos egy igazgatónak, de jelenleg lekötötte fókuszát, hogy megszabaduljon alkalmi ruhájától. Abban egyetlen percre sem kételkedett, ebben lelkes segítsége fog akadni, ahogy abban se, megtalálták az est hátralevő részére a közös programot. Eszébe se jutott tiltakozni, csak arra nem gondolt, másnap kissé nehezen fog menni az ébredés. Verhetetlen lusta macskaként vergődött ágyában, míg annyira el nem fetrengte minden tagját, kénytelen volt felkelni.
Sűrű nyűglődéssel veretett le a nappaliba, ahol szíve egyetlen nyálas kedvence már sétára kész nyüszítéssel várta a kiruccanást. Megmentő pisiszünet előtt, azért még gyorsan összedobott egy reggeli-ebéd-uzsonna jellegű valamicsodát másik dzsungelből szabadult ragadozójának, majd némi egyeztetéssel világosodott róla fel, kicsikét szűkös az ideje, míg indulnak az előadásra. Kénytelen volt erőltetett tempóval végigszelni a séta útvonalat és hozzálátni a készülődéshez, ne miatta késsenek el. Ez a kijelentés eleve ott elbukott, ahogy imádott köntösében beállt a gardrób szoba ajtajába és próbált rájönni, mit kéne felvennie. Minden idegszálával rajta volt a történeten gyorsan jusson dűlőre, de ahogy a nagy könyvben meg van írva, kocsihoz menet többször fordult vissza, mert otthon hagyott valamit. Illetve az öltözködés bonyolult mutatványát is a liftben sikerült csak befejeznie. Minderre a feszültségre gigantikusat sóhajtott és az út hátralévő felében csendes izgatottsággal kötötte le magát dúdolászással, lábai lógatásával, vagy bármilyen tárgy tanulmányozásával, ne járjon szünet nélkül szája, milyen lesz majd a színdarab. Iparkodott nem pokoli ninja vadász idegeire menni, hanem némaként pislogni felfedező kíváncsisággal mindenre, amit csak észrevesz a színház épületében. Ebbe annyira sikeresen belemélyedt, gigantikus kismacska szemekkel, valamint elátott szájjal csodálkozott rá minden élő és élettelen dologra. Ha pedig nem épp ezzel keltette fel környezete figyelmét, akkor majd orra esett saját lábában. Iparkodott normálisan viselkedni, viszont annyi magával ragadó érdekességet talált és akkora adrenalin dózis tombolt benne, mintha saját fellépésre készülne. Alig bírt magával, meg a benne munkálkodó lóerőkkel. Kész rémálomnak látszódott nyugton maradnia ülésén, míg elkezdődött az előadás. Utána már bármit lehetett vele csinálni. Nem hallott, nem látott, teljesen kikapcsolta a külvilágot. Teljesen beleveszett a jelenetek nyomon követésébe. Néha azért, orra alatt morgósan megjegyzett egy-két röpke észrevételt, de huzamosabb ideig egyszer sem zökkent ki a figyelésből. Lényegében csak akkor tért észhez, amikor a sokadig óra és szünetet követően vége let a műsornak. Nem hitte volna, de csalódottságott érzett, mert bár kockásra ülte a hátsóját, még kedve lett volna nézni. Szívesen maradt volna még, de ha muszáj, akkor muszáj távozni. Fájdalmas szusszanással felkanalazta hátsóját és indult volna a kijárat felé, amikor eszébe jutatták még van némi elintézni való. Gyors hátra arccal lódult a színfalak mögé, hogy alvilági settenkedő őrmester beszélhessen rokonával. Nem akart nagyon belepofátlankodni a társalgásba, úgyhogy szép csendesen meghúzta magát a háttérben és nagy szemeket meresztett a színpad felé.
-Nem akarok nagyon illetlen lenni, de fel szabad menni?-
Bökdösött a függöny irányába csillogó szemekkel. Tényleg nem akart kellemetlenkedni, de úgy szeretett volna végigsétálni rajta. Nem várta el kicsattanó örömmel engedjenek neki szabad utat, szóval kicsit meglepődött, amikor rábólintottak a kérésre. Némi félsszel a zsebben settenkedett ki a deszkákra. Előbb, csak körbelesett, aztán lassan végigjárta az egészet. Akadt rá bőven ideje és kellemes, már-már nosztalgikus érzéssel töltötte el. Kedve lett volna valami egyszerű dolgot csinálni, de mielőtt hozzáfogott volna, gyorsan meggondolta magát, ne járassa le a színpadot szerencsétlenkedésével. Arra viszont tökéletes elégendőnek bizonyult, úgy felspanolja, olyan meggondolatlan szavakat mondjon ki, amiket garantáltan meg fog bánni. Szerencse, vagy sem, ezeket már csak akkor tette közzé, amikor kettesben maradt sörényes ragadozójával.
-AKAROOOM! Játszani akarok!-Szorította ökölbe kezeit teljes elszántsággal. Valaki adott volna egy köpenyt még hátára is csatolhatta volna.-Mi az első teendőnk? Mindenre kész vagyok, senpai!-Forrontott teljes elszántságban, amikor eszébe jutott egy apróság, amire már nagyon régóta nem volt példa.-Jéééh! Senpai-nak szólítottalak! Vajon honnan jött?-Pislogott elkerekedett szemekkel a célszemélyre, miután leesett neki a méretes tantusz.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Hétf. Ápr. 07, 2014 6:59 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Fontolóra véve Cicafiú ajánlatát agyalt tovább azon, hogy mivel köszönhetne be a színházba. Mielőtt hazafelé vette volna tőle az irányt, hogy összekészülődjön a délutáni indulásra, útbaejtette a kedvenc zöldséges üzletét, hogy az üzletvezető házaspár segítségével összehozzon valami pofás kosarat. És még ezen kívül adtak is neki egy jó ötletet! A nénike hosszú perceken keresztül mesélt neki az egyes virágok jelentéséről, és hogy miket kellene összeválogatnia, hogy kellőképp kifejezhesse vele a szándékát. Lenyűgözte, hogy mennyire ért hozzá, ezzel kapcsolatban viszont már csak az volt a kérdés, hogy az érintett illető mennyire lesz képben a dologgal. Mindenesetre, abból nem lehet baj, ezeket észben tartja, hiszen legalább a lelkiismeretét megnyugtathatja azzal, hogy kellőképpen gratulál az előadáshoz, hogy ne legyen kínos szívességet kérnie a rokonától. Miután úgy ahogy zöld ágra jutott az ajándékokkal, végre tényleg hazafelé vehette az irányt, hogy magára is jusson némi ideje, amiből egyre kevesebb és kevesebb maradt az indulásig. Kész szerencse, hogy az öltözködésben nem jellemző rá a tanácstalanság. Gardróbján végigtekintve szinte pillanatok alatt képes eldönteni, hogy mikor hol miben kellene megjelennie. Most sem telt sok időbe, hogy egy gyors zuhany után magára varázsolja az alkalomnak megfelelő öltönyt és az ehhez szánt kiegészítőket. Bepakolva mindent a kocsiba, és újabb adag túlélőcsomaggal ellátva háziállatát indult vissza Ciculihoz, hogy összeszedje, és idejében elérjenek a színházba. A harmadik visszafordulásánál már erősen elgondolkodott rajta, hogy kiszáll, és saját maga szíjazza be az anyósülésre, hogy maradjon már végre egyhelyben, semmi más nem hiányzik már.
- El se merem képzelni, mit rendeznél, ha neked kellene fellépned. –jegyezte meg nyűgösen gúnyolódva a mellesleg különösen jól festő fekete maccsnak. Tetszett neki ahogy kicsípte magát, és leplezetlenül büszkén sétált be vele a színház épületébe. Csak most esett le neki igazán, hogy milyen rég is járt itt utoljára. Kicsi korában, gyakori program volt, hogy a szülei a testvéreivel együtt elhozták ide, hogy megnézzenek egy egy darabot és váltsanak néhány szót édesanyja rokonával. Csak aztán mindenki egyre elfoglaltabb lett, és fokozatosan elkopott ez a hagyomány. Eleinte nem is bánta, hiszen kicsiként roppant megerőltető volt több órát végigülnie, főleg, hogy a felét sem értette annak, amit látott, de utólag egyáltalán nem bánja, hogy szülei fordítottak időt a kulturális nevelésére is. Most már azt is jobban érti, hogy miért bólogattak mindig olyan elégedetten a tanárai, mikor a szokásos tanév eleji nyári beszámolókban megemlítette, hogy milyen előadásokra vitte el a családja. Vajon hány olyan dolog lesz még, amire majd később döbben rá, hogy szintén mennyire hálás lehet érte a szüleinek? Bele se mer gondolni, de nagyon jó érzés, így nem is tudta leplezni, hogy haloványan el ne mosolyodjon, amíg az épület folyosóján kanyarogva el nem foglalhatták a helyüket a teremben. Cicafiú pedig legalább olyan volt, mintha egy kisgyereket hozott volna magával egy édességboltba. Tényleg nem gondolta volna, hogy ekkora sikert fog aratni hirtelen jött programterve. Büszke is volt magára, amiért eszébe jutott, de még jobban örült annak, hogy boldoggá tette vele a fekete macskáját.
Amilyen régen látott utoljára kabuki előadást, annyira újnak, de mégis ismerősnek hatott az élmény, amint elkezdődött az előadás. Nem tudta megmagyarázni, de nagyon érdekes érzésekkel töltötte el. Egyrészt emlékezett arra, amikor kisfiúként ücsörgött itt, és folyamatosan susmorogva kérdezgette édesanyját, hogy éppen mi folyik a színpadon, aztán azok az idők, amikor már saját maga próbálta összerakni a történéseket, csendben, hála az időközben elkezdett harcművészeti óráknak, ahol elég komoly hangsúlyt fektettek a fegyelem elsajátíttatására. És ezeken kívül, élesen elválaszthatóan az az érzés, hogy ott áll a színpadon és lopva a közönség reakcióját figyeli, miközben minden alkalommal igyekszik élete legjobbját nyújtani. Az előadás előrehaladtával pedig ez az utóbbi érzés egyre csak erősödött, és a végén már az apró hibákat is felfedezni vélte a színészek játékában. De ezzel úgy látja nincs egyedül, Nekori egykét elejtett halk kommentárjából. A legvégére pedig már úgy érezte képes lenne megállni közöttük a helyét a színpadon. Alig várta, hogy szépen kivonuljon a közönség, és utolsóként ő is gratulálhasson a színészek képviselőjének az előadáshoz, és válthasson néhány szót velük. Azon nem lepődött meg, hogy felismerték, hiszen elég sokan ismerik a nevét, de azon már egy kicsit igen, hogy mennyire kedvesen fogadták. A legtöbben már akkor is itt játszottak, mikor még rendszeresen járt ide. Nem csoda, hogy nem egy olyan hátbaveregetést kapott, hogy mennyire megnőtt mióta utoljára élőben látták. Mindeközben Cicafiú már birtokba is vette a színpadot, míg nem figyelt rá. Nem lepődött meg rajta, csak egy mosolygós fejcsóválással nyugtázta a dolgot. Igazság szerint legszívesebben most rögtön csatlakozott is volna hozzá, de előbb szeretné elintézni, amiért jött. Rokonára viszont még várniuk kell egy kicsit, míg átöltözik, és megszabadítja magát a több kilo sminktől, ami az előadás alatt rajta volt. Így, amíg rá várt, nem tudta megállni, hogy ne csatlakozzon fekete macskához, aki már teljesen bele is élte magát a fílingbe.
- Ha hiszed, ha nem, hasonlóképp érzek, főleg ha egy ilyen lelkes és elszánt deshi áll mellettem. –paskolta meg a kobakját elégedetten hümmögve. Ahogy pedig a színpadról lenézett az időközben már kiürült nézőtérre, egy pillanatra hirtelen mintha még azt is látta volna, hogy kimonoba öltözött emberek tömkelege néz vissza rá érdeklődő és elismerő tekintettel. Meg is kellett ráznia a fejét, hogy visszazökkentse magát, annyira valóságosnak tűnt ez a kép. Hirtelen ötlettől vezérelve megköszörülte a torkát, és alapállásba helyezkedve Nekori felé fordulva kezdett bele az egyik híresebb monológ egy részletébe, ami épp eszébe jutott.
- Jól mutatsz ezen a színpadon is Dai-kun. –szakította félbe a színpad széléről érkező harsány megjegyzés. –Még jobban sajnálom, hogy édesanyád annak idején nem adott be az iskolánkba. –csóválta meg a fejét a színész. –De Hoshi-san sem panaszkodhat, jó szemem van az ilyenhez. –lépett közelebb hozzájuk, hogy üdvözölje őket. Daemon kicsit hadakozva hirtelen jött zavarával viszonozta a gesztust, és kerítette elő az ajándékot, amivel gratulálni szeretett volna a sikeres előadáshoz. Rövid szóváltás után viszont nem szeretett volna tovább kertelni, előadta, hogy mit szeretne tőle.
- Igazából egy kis segítséget szeretnék kérni. Szükségem lenne a hozzáértésedre és a nagylelkűségedre egy előadásunkhoz. –kezdett bele, hogy felvázolja a dolgot, miközben hátratessékelték és teával kínálták őket. Igyekezett Nekorit is belevonni a beszélgetésbe, hogy ossza meg az elképzeléseit arról, hogy hogyan képzelte el a karakterét, miközben ő megpróbálta leírni a sajátját. Nem számított arra, hogy ilyen teljes vállszélességű támogatást fog kapni a kérésére, mint amilyenről biztosították. A színész majdhogynem lelkesebb volt, mint ahogy ők nekivágtak, hiszen tökéletes apropónak látta arra a dolgot, hogy a mai fiatalabb korosztály körében is népszerűsítsék ezt a műfajt. Az pedig Fujikage családi vonás, hogy nem kételkednek abban, hogyha valamelyikük belevág valamibe, annak sikerében maximálisan bízni is lehet. Annyira belemerültek a brainstormingba, hogy Daemon észre sem vette, hogy már késő estére jár az idő, és ilyen hosszan feltartotta az előadás után biztosan pihenésre vágyó rokonát. Ő viszont lelkesen invitálta őket tovább az öltözőbe, hogy kiválaszthassák, hogy milyen ruhák, parókák és kellékek fogják őket itt készen várni, hogy magukkal vihessék az előadásukra. Tényleg nem hátrány, ha egy színház igazgatója a rokonod, hiszen másképp semmi esélye sem lenne arra, hogy ezekkel a már csak eszmei értéküket tekintve is felbecsülhetetlen darabokkal egyáltalán elhagyhassák az épület küszöbét.
- Legszívesebben te is beöltöznél már most ugye? –pillantott izgatottan feketemaccsra.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Csüt. Ápr. 17, 2014 11:49 am

Jótékonyság néha fáj – Bünti lvl9000

Deshi megszólításra enyhe zavarral fordította el fejét. Őszinte mosolyát kézfejével takarta el. Heves érzelmeket váltott ki belőle, amik egyrészt nem voltak a sajátjai, másrészt még is azok voltak. Egyszerre érezte teljesen idegennek és szíve mélyéről érkező jelzésnek. Furcsa egyvelegként hatott rá, mert sajátos reakciója az lett volna, felfújt hörcsög pofival kéri ki a jelzőt, hiszen semmivel sem jobb kabuki színész nála, mivel egyikük sem az. Ennek ellenére csendes mosollyal elfogadta a kijelentést, mert ez volt a valóság. Ember legyen a talpán, aki ezt a bonyodalmat kibogozza! Neki nem különösebben sikerült, mert annyi ellentét lapított benne, amiről fogalma sem volt, csak miután beléptek a színház épületébe és elkezdődött az előadás. Ha most meredek elméleteket merne gyártani, akkor azt mondaná, valami fura hatással van rá a kabuki színpad. Ebben akadt is némi igazság, de kijelenteni, hogy valamilyen mágikus bigyóval rendelkezik, ami ilyen meglepő reakciókat vált ki belőle, már nagyon hihetetlenül hangzott.
Az meg egyenesen sokként hatott összekuszálódott fejére, szöszke sátánfi mindenféle felvezetés nélkül csapott át színész üzemmódba és kezdett neki udvarolni. Zavarában azt sem tudta hova legyen, csak gigantikus szemekkel pislogott jobbra-balra, most kérje meg fejezze be, mert a végén félreérti az esetlegesen beszivárgó személyzet, vagy engedje tovább szavalni, mert nagyon szépnek találta a mondókáját. Hosszúra nyúló, kemény húsz másodperces tépelődését végül azzal zárta rövidre felvette a szende hallgatóság szerepét. Félszeg mosollyal sandított válla felett a hozzá beszélő hősre.
Egész kezdett belerázódni a bátortalanul érdeklődő hölgy helyzetébe, amikor a feléjük érkező hang úgy ki nem zökkentette szerepéből, majd nem orral előre leborult a színpadról. Néhány bukdácsolást követően kínos fejvakarással mosolyodott el bakiján. Tett egy kicsike félkört, mert zavarában, hirtelen azt hitte, távoznia kéne a helyszínről. Idejében reagált, ne meneküljön sehová, úgyhogy némi vörös árnyalattal arcán köszönt a befutó rokonnak. Nem lett volna szép, ha rögtön köszönés nélkül elviharzik, mert teljesen eluralkodott rajta a rövidzárlat. Épp eléggé kínos volt, hogy felé intézett megjegyzésre némi szünettel és szokásos bambasággal reagált.
-Tessék?-Nézett magán végig, mit tett, vagy mi van ruháján, amire felfigyelt alvilági trónörökös rokona. Nem értette mi a probléma, de figyelmét már eleve más történet kötötte le. Villámgyors pördüléssel fordult szöszke bundáshoz, hogy kicsinyke számonkérő háborgással szegezze neki kérdését.-Majd nem kabuki színész lettél? Erről nem is tudtam! Miért nem lettél? Akkor biztos a rajongód lennék!-
Paskolta meg nagyon büszkén ninja sörényes mellkasát, mintha most nem lenne az, csak éppen más formában. Eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ténylegesen kabuki színészként keresné pokoli üstkavaró kenyerét. Biztosra venné, azután róla ábrándozna, először meglátná egy darabban és addig nyúzná a guglit, míg ki nem dobna smink nélküli képet. Utána már garantáltan nem lenne menekvése, mert gigantikus fanja lenne, aki minden előadására elmegy és távolról sóhajtozik, micsoda helyes pasas. Valószínűleg ennyiben kimerülne ismertségük, mert azt kétli, lenne annyi bátorsága, szóba álljon vele. Rendben mindketten híresek, na, de egy színpadi színész még sem egy tévében tündöklő semmiség. Azért a kettejük tehetsége és értéke között enyhén nagy lenne a szakadék. Oda se merne a közelébe menni, nem, hogy kezet fogjon vele, mint híresség a hírességgel elhívja egy könnyed gyertyafényes vacsorára, amiért nincs kizárva kitiltanák a színházból.
-Hmmm…még se lenne jó! Azt hiszem akkor a közeledbe se mertem volna menni, csak a messzi távolból szorongattam volna a rólad készített fényképeimet és fantáziáltam volna róla, milyen lenne, ha ezeket a szép sorokat nekem mondanád!-
Eszmefuttatására végére, körülbelül ott csatlakozott vissza a beszélgetésbe, nagyon kedvesen terelik lefelé a színpadról. Nem kifejezetten találta a történések fonalát, csak, amikor helyet foglaltak és ördögi fondorlat rákezdett hatalmas tervük felmázolásához. Abban a pillanatban sikeresen feltámadott hamvaiból iparkodott hűséges fegyverhordozóként támogatni. Nem akart túlságosan belekontárkodni a beszélgetésbe, ezért főként helyeselt, vagy kiegészítette a mondadóját. Minden idegszálával rákoncentrált a feladata lényegre törően és világosan fejtse ki kusza gondolatait. Nem tudta mennyire sikerült érthetően fogalmaznia, de az szörnyen meglepte, milyen boldogan fogadták merész tervüket. Elkerekedő szemekkel pislogott, hol a lelkes rokonra, hol szöszke hercegre, mert nem volt biztos, tényleg azt hallja, amit gondol, hogy hall, viszont a beszélgetés további menete egyre jobban megnyugtatta. Pontosabban maga a társalgás hangulata. Cseppet sem érezte magát üzleti tárgyaláson. Mindenki nagyon közvetlen és kedves formában osztotta meg mondandóját. Az egésznek kellemes baráti találkozó atmoszférája volt, ami sokat segített abban, ne megszeppent kukacként ücsörögjön az egyik sarokban.
Felettébb jól érezte magát és szívesen fecsegett az összes eszébe jutó dologról, ami az előadáshoz kapcsolódott. Felszabadultan magyarázott, vagy csapott le egy-egy elhintett félmondatra. Vércseként csapott le a legkisebb apróságra is, ami szavannai bűvész ragadozóval volt kapcsolatos. Hálás volt a kedves rokon minden bugyuta kérésére készségesen válaszolt. Arra sem volt rest rövidke családfa bemutatót tartson neki, miután majdnem belefulladt teájába, ahogy kiderült sörényes ördög ügyvédje egyenesági Fujikage leszármazott. Némi köhécselést követően nyomban kérdésekkel bombázta a színház igazgatóját, mit tud a család felmenőiről. Legnagyobb meglepetésére termetes dobozt hoztak elé, amiben megannyi papíros lapult egy bőrkötéses könyvvel egyetemben. A könyvben az összes Fujikage ős fel volt sorolva.
Persze nagyon lelkesen mélyedt el a nevek között és boldogan bökött rá a keresett személyre. Egyértelmű volt, hogy Daiki-t kereste. Győzelmén örömtelin csapott a levegőbe, majd szégyellte el magát, nem elég mindenféle családi ereklyét szedeget elő, még idétlenül is viselkedik. Bocsánatot kért a butaságáért, de a kíváncsisága nem akaródzott nyugton maradni, ezért kicsike szünetet követően csak rákérdezett nincs véletlen kicsike hírmorzsájuk a vele párban játszó színészről. Sajnos az ő családfájukon nem szerepelt Nakamura Hiko. Miután visszatértek a múltas kalandozásról elkérte anyai nagymamája naplóját, amiben részletesen le volt vezetve az egész rokonpókháló, de nem szerepelt rajta. Pontosabban valamilyen agyonhúzogatott pacát talált, arra viszont nem sikerült rájönnie, mit rejthetett. Megoldásban nem reménykedett, csak abban, valami kiindulópontot elcsenhet, bár, amit hallott nem kifejezetten melengette szívét. Annyit tudtak neki mondani, hogy onnagata színész volt és fiatalon meghalt, valamilyen betegségben. Illetve később pletykák keringtek arról, hogy gyereke született. Többet, viszont nem tudtak neki mondani, de már ez is több volt a semminél. Örült ennek a kevésnek is!
Azt pedig egyáltalán nem bánta ezután a beszélgetés visszaterelődött előadásukra. Legalább elterelték gondolatait Hiko-ról és nem süppedt bele rossz kedvébe. A teljes kapacitással pörgő igazgató időt sem hagyott volna. Azon nyomban felajánlotta fosszák ki a ruhatárat. A lehetőségre óriásit dobbant szíve, mert hezitálás nélkül vágta volna rá a választ. Minden vágya volt belesni az öltözőkbe. Annyira szerette volna megfogni az ott felhalmozott ritka kincseket, mert biztosra vette egy ilyen régi színész dinasztia dugig van értékesebbnél értékesebb maszkokkal, ruhákkal, kellékekkel.
-Ühüm!-Bólogatott szorgosan sörényes bundásra nézve. Nem tehetett róla, de olyan könyörgő kismacska szemekkel pislogott, ami erősen hajazott a zsarolás tettére. Szégyellte magát, de annyira szerette volna, hogy félénken csak megkérdezte szabad belábatlankodni a színház leféltettebb szegletébe. A válasz azonnal egy helyeslés kíséretében érkezett, így mire sikeresen feldolgozta a benne szanaszét ugrándozó boldogság buborékokat már arra eszmélt mindenféle hajdíszt, fejdíszt rejtő dobozkát pakolnak orra elé. Azt sem tudta hova kapja fejét a sok látni való között, mert szeretett volna a kicsike pakkokra fókuszálni, de teljesen megszédítették a mögötte sorakozó kimono-k.
Ide-oda ugrált a töménytelen mennyiségű látni való között. Teljesen úgy érezte magát, mint egy kisgyerek álmai játszóházában. Mindent szeretett volna megtapogatni, közelebbről szemügyre venni, csak, hogy mire az egyik dolgot becserkészte kapásból több tucat másik érdekes holmi támadott rá. A végén már csak tanácstalan izgatottsággal forgolódott körbe-körbe néhány kezében maradt dobozkával, miközben szorgos kezek ütyködtek azon az első ruhába belevarázsolják. Ha nem szólnak rá, maradjon egy helyben és ne akarjon mindent egyszerre látni, garantáltan elveszett bárányként esik össze. Szerencsére hallgatott a kedves tanácsra, úgyhogy nagy levegőt véve fékezett be és engedett a szakértő kezeknek ráadják kiválasztott kimono-t.
A ruha gyönyörű szép volt meg se tudott nyikkani a látványától. Érdeklődve vizsgálta, hiszen hagyták neki hozzászokjon a viseléséhez. Igazából semmi fennakadást nem okozott számára. Otthonosan mozgott benne, hála a hobbijának és múltban tett kiruccánásának. Rövid idő alatt zavartalanul sétálgatott és huppant le, hogy belekukkanthasson a dobozkákba. Mindegyik álomszép dolgokat rejtett magában, amik közül hirtelenjében választani se tudott volna, ha neki szegezik a nagy kérdést, melyiket szeretné kölcsön kérni. Döntésképtelen buksival ámuldozott, míg az egyik dobozka tartalma annyira le nem taglózta kővé dermedten ücsörgött. Hatalmas szemekkel pislogott az ismerős hajdíszre, mert egészen biztos volt benne kié volt és kitől kapta.
-Uram isten!-Csúszott ki száján a döbbenettel együtt. Hirtelen azt sem tudta most sírna örömében, vagy csak úgy sírna, amit hamarabb sikerült produkálnia, mint remélte. Csendesen elpityeredett a széken üldögélve és próbálta kézzel-lábbal jelezni nincs semmi baja, mindjárt jobban lesz. Gyorsan előhorgászott magának egy zsepit, aztán sűrű sóhajtozással rendbe szedte felkavarodott lelki világát annyira, megmutassa szerzeményét.
-Daisuke!-Térdelt le sátánfi mellé a kicsike dobozzal.-Nézd mit találtam! Nem hittem volna erre csak így rábukkanok és pont itt! Mármint nem azért, mert nagyon szerette Hiko, de álmomban sem reméltem nem veszett el, meg ez annyira szép…hogy itt van és szerinted Daiki tartotta meg?-
Bűvölte a kicsike hajdíszt teljesen meghatódottan. Tudta, mert tudta mennyire fontos volt Hiko-nak ez az ajándék és azok után, amit hallott meg, hogy szinte nyom nélkül eltűnt még inkább különlegesnek tartotta ezt az apróságot.
-Oh!-Akadt meg tekintete szöszke borzason, némi hatásszünetet követően. Nagy szemekkel nézett rajta végig és nyelt hatalmasat. –Nagyon jól nézel ki! Még mindig remekül áll ez a viselet.- Állapította meg messzi vidékekre kalandozva. Annyira lekötötte a szerzeménye oda sem figyelt, közben az ő átalakításával is remekül haladtak.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Vas. Május 04, 2014 12:11 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Az biztos, hogy ritkán látta ennyire, de ennyire lelkesnek valami iránt fekete macskát. Úgy csillogtak a szemei, hogy lassan már napszemüveg dukált volna hozzájuk, hogy ne menjenek lelki terror számba. Bár efféle meggyőzési terror ellen annyira nem érezte szükségét sem tiltakozni, sem védekezni. Nem talált rá racionális választ, de már attól mosolyogva révedt el a béke szigete felé hajózva, hogy a dobozok között szlalomozó Cicafiút nézte. Kis hatásszünet kellett ahhoz, is, hogy felfogja, közben neki magyaráznak, és faggatják arról, hogy melyik ruhákat készítsék elő neki felpróbálni. Gondolkodás nélkül sorolt fel legalább két előadás címet, az ahhoz tartozó kellékekkel, és le sem esett neki, hogy kicsit talán túlzott jártasságot is mutat a kelléktár rejtelmeiben. Furcsállni annyira nem furcsállották, hogy szóvá is tegyék neki, gondolták mégis csak az igazgató rokona, úgyhogy erről a bakijáról tudomást sem szerzett, csak kicsit zavartan pislogott, mikor elé készítették az általa kért kimonokat.
- Ilyen ruhákat biztos nem szereznek nekem cégnél… -simította végig az anyagot miközben valami haloványan szomorú nosztalgiát érzett. Akármilyen stylist tervezné meg azokat a kimonokat, és akármilyen selymet használna hozzájuk a varrónő, nem lenne ugyanilyen. Lelkesedését elegáns keretek között leplezve, a lehető legkulturáltabban szabadult meg a ruháitól, hogy belebújhasson a kimonoba. Nem volt olyan nehéz feladat, profi módon segítettek neki benne, így hamarosan az utolsó simításokat igazították rajta. Mindeközben Nekorival is elkészültek, amire hirtelen felkiáltása hívta fel a figyelmét. Egy pillanatra nem is tudta hova nézzen, amikor megpillantotta egy picike doboz fölött sírásra biggyedt szájjal görnyedni.
- Mi a baj? –lépett oda hozzá, miközben leplezetlenül legeltette a szemét az igencsak magas színvonalú összképen. A dobozkába kukkantva viszont egy pillanatra lefagyva szorult össze a mellkasa, és nagy erőfeszítésekbe telt, hogy le tudja nyelni a gombócot a torkából. Egyértelműen felismerte a hajdíszt, és arra vonatkozólag is voltak ötletei, hogy mit keres itt. Sajnos be tudta azonosítani azt, amit az előbb érzett. Csak egy pillanatra nyilallt belé, de így is elég borzasztó volt ahhoz, hogy soha többet ne akarja érezni. Daiki összetört szíve, ahogy élete elveszett értelmének hátrahagyott emlékére pillant. Nem tudta elképzelni, hogy lehet egy ilyen érzéssel élni. Már egy pillanattól is úgy érezte, hogy legszívesebben üvöltve rohanna ki a világból, és bármire képes lenne, ha cserébe visszakapná, akit elvesztett. Nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét, hogy próbálja visszaterelni magát a beszélgetésbe. De még így is kicsit megbicsaklott a hangja, amikor válaszolt.
- Valószínűleg igen, ha jól látom nem sokat használták azóta. –pillantott rá még egyszer a hajdíszre. Közérzetét szerencsére nem sokára sikerült is visszakanyarítani a megszokott mederbe, az egóját simogató megjegyzéssel.
- Elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen ruha, pont rajtam ne állna jól. –húzta ki magát az állát felemelve. Időközben pedig már a paróka került fel Nekori fejére, amitől azt kell mondja olyan tökéletes összképet produkált, hogy vétek lett volna nem színpadra vinni, és ezrek szeme elé tárni.
- Sok gésát féltékennyé tennél. –kacsintott rá megnyerően, és mielőtt még megneszelhette volna, és kitérne az orv akció elől, felkapta az egyik asztalkán hagyott telefonját, és megörökítette az utókornak, vagyis inkább a személyes galériájának a pocok macskát. Úgy gondolta nem is nagyon kell több verziót felpróbálniuk, neki tökéletesen megfelelt ez a viselet, és nyugodt szívvel szavazott a másik félre is. Na meg tényleg nem szerette volna már ennél is tovább feltartani a fáradt színészeket. Mindent szépen a helyére igazítottak, kiválogatták a kiegészítőket, és mindenki hozzáértő véleményét kikérve bizonyosodhattak meg arról, hogy teljesen rendben lesz ha ezzel állnak ki a színpadra.
Nem is remélte volna, hogy ennyire sokat haladnak előre az előadásukkal, így különösen felvillanyozva lépett ki a színház épületéből, miután mindent kétszer megköszönt. Akármennyire volt már késő, még egyáltalán nem volt kedve hazamenni. Fel is vetette egy levezető séta ötletét, amit nagy örömére kérdés nélkül támogattak. Megragadva Cicafiú kezét indult neki a belvárosnak, miközben jó nagyokat sóhajtozott.
- Kicsit sok volt ez a nosztalgia, jó ez a friss levegő. –dörzsölte meg a halántékát. –Nem csak Daiki miatt, hanem amiatt is, hogy kicsiként nagyon sokat voltam itt. Anya majdnem minden premier előadásra elcipelt magával, amiben a nagybátyám játszott. –kezdett kérdés nélkül mesélni. Egyre többször fordul elő ilyen, de élete párja láthatóan cseppet sem bánja az ilyen megnyilvánulásait. Na meg a hiányát sem ártott már csillapítani egy arcára adott puszi formájában. Most nagyon jól érezte magát. Nem is nagyon tudta hasonlítani semmihez, de most őszintén szólva minek is? Elég volt annyi, hogy most tökéletesen meg van elégedve azzal, hogy Nekori mellette van, fogja a kezét, és lelkesen csacsogva faggatja kölyök létének mindennapjairól. Meggondolatlanul dobta fel ezt a témát, amire vércseként csaptak le, de ilyenekért már régen nem haragszik. És úgy érezte, amíg odabent voltak, megint feljebb lépett egy szintet az érzelmi létráján. Daiki pontosan tudta mit jelent szerelmesnek lenni, és segített neki abban, hogy erről saját maga is megbizonyosodjon. Jobb később, mint soha, de innentől már nincsenek kérdései. Ebbe pedig olyannyira belegondolkodott, hogy nézte ugyan Cicafiút, de egy árva szó nem ragadt meg a fejében abból, amiket kérdezett, egyik fülén be, a másikon ki pislogott rá.
- Bocs Nekori, szerintem úgy öt perce nem fogom fel, amit mondasz. –vakarászta meg a halántékát és próbálkozott be egy engesztelő smacival.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Hétf. Május 05, 2014 8:02 am

Jótékonyság néha fáj – Büntilvl9000

Meglepte a kapott válasz, pontosabban a küszködés, ahogy közölték vele az információt. Láthatóan a kicsike ékszerről nehezére esett beszélni Sátánfinak, ezért nem szerette volna tovább feszegetni a témát. Valamennyire átérezte helyzetét, bár nem látott sörényes bundás buksijába és szívébe, mi játszódik le benne. Abban viszont nem kételkedett, hozzá hasonlóan rengeteg érzés keríthette hatalmába. Az apró fejdíszen úgy változtak az érzelmek, ahogy ujjával végighaladt felületén. Első érintésre arra emlékeztette, amikor Hiko megkapta. Utána hatalmas adag eufória következett, hiszen ahhoz kapcsolódott, akit tiszta szívéből szeretett. Ezen a ponton, olyan hirtelen változott meg minden, döbbenetében arcára fagyott mosolya. Az örömöt felváltották az egyre sötétebb érzések, mintha a világ háromszázhatvan fokos fordulatot vett volna és egy feneketlen kútban végződne. Mindent elöntött a keserűség és fájdalom. Ordítani tudott volna a mellkasát szabdaló érzéstől. Átesett jó néhány mélyponton, de ilyen szintű szenvedést sosem tapasztalt. Eddig semmi sem emlékeztette rá, Hiko tudta meg fog halni. Újdonságnak hitte, amikor pár perce mesélték neki, pedig tudott róla. Végig ott motoszkált fejében ezzel a bődületesen erős érzelmi töltettel egyetemben. Valamiért, kipottyant fejéből és most borzalmas felismerésként nehezedett mellkasára, min ment keresztül felmenője.
Beleremegett az igazságba, de mielőtt teljesen magába szippantotta Hiko világa, szöszke bozontos újabb megjegyzése visszarántotta a valóságba. Némi zavarodottsággal tette le a hajdíszt, minél gyorsabban rázódhasson bele a jelen történéseibe. Nem hagyta nyugodni mi minden járhatott rokona fejében, de azzal sem szerette volna ninja vadmacska idegeit borzolni, butaságokat zagyvál egy régi, családi ereklyéről, vagy pont a rokona szívességét fúrja meg valamilyen idétlen látnoki jelenettel. Inkább bőszen hallgatott a különös érzelmi hullámról. Mosolyt erőltetett arcára és próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ebben, persze még mindig pocséknak számított, de remélte, betudják a hajdísz kiváltotta emléknek nincs teljesen magánál.
-Csalfa képzeletem szülte ezen apró eltérést, kedves Daisuke?-Lépett elé, hogy megigazítsa a kimono felsőt, ami szak avatatlan szemnek megfelelt, hozzáértőnek néhány milliméterrel az előírtnál jobban szétnyílt. Ötlete sincs, honnan vette észre az eltérést, egyáltalán, merről érkezett az isteni szikra, de kezei szinte önmaguktól hozták helyre a hibát.
-Most, ténylegesen jól áll rajtad!-
Mosolyodott el, hogy a szóviccel élve megpaskolhassa alvilági settenkedő vadász mellkasát. Valamiért jól esett lelkének, kicsikét játszadozni a szavakkal, annak ellenére, papíron és vásznon egyaránt bizonyította nem minősül elfogadható színésznek. Csodák csodájára néhányszor megesett egész jól boldogult a feladattal. Kifejezetten, ha segítségére sietett Hiko, akinél szebben és kifinomultabban senki általa ismert élőlény nem kommunikált. Biztos akadt nála is nagyobb mestere a szavaknak, de azokról nem volt tudomása, úgyhogy neki egykori rokona maradt a példakép. Annak ellenére tisztában volt vele, nyomába sem érhet, lelkesen próbálkozott, ha elkapta a pillanat heve, ami ugyanolyan gyorsan köddé vált, ahogy érkezett. Elegendőnek bizonyult egy-egy koronás szavannai harcos megjegyzés visszapottyanjon a megszokott kerékvágásba.
Gésákra vonatkozó felszólalástól hirtelen nem tudta zavarában elvörösödő arcát takarja, ugyanis mérget vett volna rá a fehér festéken is átüt, vagy enyhe pocok méreggel kérje az udvarlás befejezését. Várható módon az utóbbira esett választása. Felfújt hörcsög pofával legyintett felé, ne hozza a kelleténél jobban zavarba és butaságokat se beszéljen, ennyi tehetséges színész jelenlétében.
-Külső nem minden! Ha nem tudok úgy viselkedni, már pedig nem tudok, akkor szegény gésák sírva fakadnak, abban a pillanatban megmozdulok, vagy kinyitom a számat! Kitiltanának egész Kyoto-ból!-
Legyezett felé a kis asztalon talált és akkor még összecsukott legyezővel. Abban a momentumban leesett szórakozott buksijának mit tart kezében, bokáig merült a kellék vizsgálásába. Átszellemült arckifejezéssel bűvölte az idő közben szétnyitott legyezőt, majd arra kapott észbe ismerős kattanó hang üti meg fülét. Hatalmas szemekkel sandított hátra, ahol pokoli üstkavaró kézben tartott telefonjával szembesült. Rögvest felháborodottan pattant fel helyéről számon kérhesse az orv támadást, megspékelve jó adag szemre hányással, miért nem közlik vele a tervezetet, akkor talán, értékelhető arcot is vágna.
Az egész morgolódásból az lett, saját telefonján készített minden jelenlévőről, különös tekintettel ördögi fondorlatra sztárképet. Jó néhány retinát égető képet követően végre alább hagyott lelkesedése, pontosabban kisebb sátáni örökös közbe avatkozással, arrafelé terelték figyelmét, fájdalmas sóhajok kíséretében megváljon jelmezétől. Szívesen viselte volna még a mesés kimono-t, de megértette, hogy késő van, na meg rajta kívül mindenki fáradt. Fájdalmas lassúsággal, legalább ötször intett búcsút a kiválasztott ruhájának, hogy még többször köszönhesse meg a színház apraja-nagyjának segítségét. Szörnyen hálás volt mindenkinek és abban a percben eldöntette, valahogy, valamivel, még maga se tudja milyen formában, viszonozza a kedvességet! Harcos pocok lelke nem nyugodhatott, míg nem egyenlíti ki a számlát! Megérdemelték és amúgy se hagyná ennyiben!
Döntése értelmében, elszánt pofival masírozott ki az épületből. Fejben már a lehetőségeket vette számba, így nagy adag bambasággal pislogott ördögi trónvárományosra. Picikét fonalat vesztetten biccentett a séta ajánlatára, de onnantól kezdve kedveskedő puszi landolt arcán örömteli vigyorral bandukolt. Már egyáltalán nem foglalkoztatta miről maradt le, csak élvezte a pillanatot, kettejüké az egész sétálóutca. Békésen menetelt pokoli bűvészragadozó karjának döntve fejét. Néma csendben figyelte az utcát és zavaró kommentár nélkül hallgatta, miről mesél neki, egészen addig a pontig sokszor hozták előadásokra gyerekkorában. Elmosolyodott a fejében elképzelt jeleneten, ahogy picurka Daisuke karba tett kezekkel mordul fel, miért kell megint ide jönnie.
-Anyud mennyi helyre vitt még el?! Nem is! Hova nem vitt még el? Hihetetlen! Komolyan mondom, leborulok előtte, mert nincsenek rá szavak, mennyire fantasztikus! Fele olyan jó szülő leszek, mint ő…hu~h, azt már nevezhetem teljesítménynek!-
Szöszke sátánfi szüleire eleve felnézett, mennyi mindent tettek meg a családért és gyerekeikért. Töredékeket hallott róluk, de ezekből tisztán látta, mekkora energiát, na meg időt fektettek abba, mindent megkaphassanak csemetéik, amikre később szükségük lehet. Hatalmas szeretettel és odafigyeléssel neveltek. Meg sem lephette ezek után, milyen remek emberré vált fiúk. Az más kérdés, hogy némi elégedettséget is érzett, hiszen, amióta először találkozott bundás ninja macskával, azóta birizgálta belső hangja, igenis sokkal több van benne annál, amit a külvilág felé mutat. Örült, valamilyen csoda vagy alakuló elmeháborodottsága következtében engedett neki és kitartott mellette. El sem tudná képzelni a hétköznapjait szöszke koronás nélkül.
-A bátyád!-Csapott bele a felismerés villámként, mit felejtett el azóta, legutóbb terítékre került a téma. Akkor annyira lesokkolt, teljesen kisuhant gondolatai közül ez a gigantikus apróság.-Mi az, hogy nem meséltél róla?! Legutóbb, amikor kérdeztem azt mondtad, csak egy nővéred van! Most akkor hányan vagytok testvérek? Még nővér, bátyus, öcsi, húgi, akiről nem tudok?-
Pislogott felé szúrós szemekkel. Hatalmas morgolódása viszont üres fülekkel találkozott, mert pokoli herceg teljesen más vidékeken járt. Láthatóan elveszett saját gondolatai között, amit gigantikus sóhajjal vett tudomásul. Nem akarta megzavarni az elmélkedésben, ezért mindenféle eszébe jutó butaságról magyarázott, hátha a szeretett kocsija dizájn váltási tervei, vagy a házba kerülő hello kitty tapéta rendelkezik akkora erővel, visszarántsa a valóság mezejére. Egyik ötlete sem ért célt, mivel sátánfi magától landolt újfent a sétáló utca kövén. Bocsánatkérő szavakon, csak halk kuncogással válaszolt.
-Oh, én remekül megtárgyaltam magammal, milyen átalakításokat fogok elvégezni Oroszlánlakban, hogy sokkal otthonosabb legyen! Mély hallgatásod, pedig tulajdonosi beleegyezésnek vettem! Tehát, holnap hozom a kitty tapétát, csillagos, foszforeszkálós fürdőszoba matricákat…-
Folytatta volna a felsorolást, de csírájában fojtották el mondókáját a semmiből érkező csókkal. Meggondolatlanul csúszott ki halk „hűh!” száján, mert azt sem tudta merre áll feje. Nem hazudik, ténylegesen beleszédült, mint egy ártatlan kezdő, aki abban a pillanatban kapta élete első csókját, minimum álmaiban dédelgetett lovagjától. Lényegében nem állt messze az igazságtól, csak a hasonlat eleje nem stimmelt. Pontosabban a második fele sem, mert már azt gondolta, ezen a területen újdonsággal nem fog szembe találkozni. Ennek ellenére, úgy hátsón billentette a csók, azt hitte menten túlfújt lufiként placcsan szét és reppenek padlóra a kicsike darabkái.
-Téged, vagy engem, vagy már nem tudom mit, nem csak a nosztalgia kapott el…-
Magyarázott enyhe szétesettséggel, többségében az orra alatt dünnyögve. Maga sem érti ezután minek, de megindult a vakvilágba. Kész szerencse, mire rákérdeztek hová tart, már volt annyi összekaparászott józan esze értelmes választ adhasson. Egyenesen előre bökött és némi hatásszünetet követően rávágta a megoldást.
-Kávé! Igaz az...arra, hogy ott, tehát pontosan!-
Persze ez a jelenet már számára is annyira röhejes volt, csípőre tett kezekkel nevetett saját ökörségén. Ennél csodálatosabban el sem magyarázhatta volna a helyzetet.
-Egyszer egészen biztos őrültek házába fogsz juttatni!-
Rázta meg fejét, ahogy bevárta settenkedő alvilági bűvészt. Ha pedig az eszét meglágyító csók előtt visszakérdezett, miről értekezett neki perceken keresztül, tenyerét összecsapva élt az alkalommal. Újra feltette a nagy kérdést, hány közeli testvéréről nincs még tudomása, miért nem mesélt még róluk, illetve merre vannak. Annyit tudott, hogy a nővére vidéken maradt és saját családja van, de a többiekről, ha ugyan többen vannak, semmit. Biztos, ami biztos, megnyugtatás gyanánt leszögezte neki kizárólag Ricchan van. Pontosabban apjuk részéről van három mostoha testvére, bár még nem házasodtak össze szüleik. Igazából nem beszélt velük. Futólag találkoztak, talán kétszer. Nem különösebben nyitottak felé, neki pedig fogalma se volt, mit mondhatna nekik. Azaz érzése támadt, nem kíváncsiak rá, úgyhogy nem erőltette az ismerkedést. Gonoszul hangzik, de nem akarta, hiszen nincs hozzájuk köze és egyáltalán nem is akarta, hogy legyen.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Szomb. Május 10, 2014 9:48 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

A lehető legjobb ötlet volt ezzel a gesztussal élnie Cicafiú engesztelésére vonatkozóan. Nem tudja ilyenkor mit csinál másképp, de néhány neki szánt csóktól olyan jólesően kellemes bizsergés járta át, amit szintén nem tud semmihez sem hasonlítani. Legszívesebben órákig folytatta volna, de ennek pont így volt meg a varázsa. Nem kapott meg mindent, csak eleget ahhoz, hogy továbbra is még többet akarjon belőle. Lassan kezdi azt érezni, hogy Nekori függő lett. Legalábbis ha abból ezt lehet leszűrni, hogy elvonási tünetei vannak a távollétében. Ezt majdhogynem illusztrálták is, mert két pislogás után arra kapott észbe, hogy szürke szamár, jelen esetben fekete macska az éjszaka sötétjébe igyekszik veszni. Mielőtt utánakurjantott volna, egy remek ötletet osztottak meg vele.
- Nem tudom hol látod az ott-ot, de támogatom. –bólogatott helyeslően, az élénkítő lélekmelegítőre, miközben ismét karnyújtásnyi pórázra fogta a kóbor bundást. A számonkérésre pedig csak mímelt sértődöttséggel húzta fel az orrát.
- Nem szép dolog rám kenni az agybajod, én a lehető legjobb hatással vagyok az emberekre. –igazította meg szőke sörényét. De nem hagyták sokáig fürdőzni a saját egoizmusában, mert ismét feltették neki az áramszünete alatt elhangzott kérdéseket. Most esett le neki, hogy eddig még tényleg nem nagyon tartott ismertetőt a családjáról, azoktól eltekintve, akikkel Cicafiú már találkozott.
- Asamin kívül van egy bátyám is, Minoru, ez bőven sok ahhoz, hogy elég is legyen a testvérekből. –húzta össze kicsit fintorogva a szemöldökét. –Már évek óta Amerikában él, szóval nem csoda ha nem meséltem róla… szökőévente esik haza, de akkor egy hétig boldogítjuk egymást… Mivel szívesebben szeret nálam tanyázni a fővárosban, mint otthon anyáéknál. –ecsetelte alkalmi lakótársa szokásait. Azon pedig ő lepődött meg, hogy fekete maccs eddig nem említette, hogy az édesapja talán újra is házasodik. Amilyen szociális, főleg ha a családról van szó, nem gondolta volna, hogy vannak a szintjén kívül eső rokonok… bár amilyen tapasztalatokat eddig szerzett az apjáról, lehet nem kellene meglepődnie. Még mindig nem tud anélkül gondolni arra az incidensre, hogy ne rándulna ökölbe a keze, és érezzen késztetést azt az illető arcába továbbítani. Tényleg csak azon múlt, hogy ne induljon neki, hogy Nekorinak akkor nagyobb szüksége volt arra, hogy ott legyen mellette.
- Messze van még az a kávé? –tette fel a random kérdést, hogy elterelje a gondolatait a kellemetlen emlékekről. – Ha ma már úgy se nagyon fogunk aludni, akkor adjuk meg a módját. –fürkészte a környéket, de sajnos már olyan későre járt, hogy egy kávézó sem volt nyitva. Ez alól csak az utca túlsó felén világító McDonald’s képezett kivételt. Na puff, kellett neki nagyokat kívánni, úgy néz ki be kell érniük ezzel.
- Üsse kavics, úgyis az a lényeg, hogy kivel, és nem az hogy mit. –sóhajtott, majd gyorsan meg is köszörülte a tokát, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy kezd a kelleténél kicsit érzelgősebb hangulatba somfordálni.
- Na látod, nekem meg oda lesz az összes hírnevem, ha így folytatom! –sértődött be megint látványosan ciccegetve, ahogy betessékelte maga előtt az ajtón. Kénytelen kelletlen, be kellett érnie egy itteni latte macchiatoval, amit bezsebelve neki is esett, hogy megszabadítsa a tejhabtól.
- Mellesleg nehogy rossz következtetéseket vonj le, szeretem a testvéreimet! –fűzte hozzá kicsivel később, ahogy elgondolkodott azon, ahogy a bátyját bemutatta az imént. –Amiatt sem Minorut okolom, amiért lenézem az olcsó nőket. Igazából a történtek után ő is olyan diplomatikus hidegvérrel osztotta ki azt a nőt, hogy öröm volt látni. Jajj annak, aki két Nagait is magára haragít… bár akkor járt volna a legrosszabbul, ha erről Asami is tudomást szerez. –nevette el magát haloványan. Ha a nővérén múlik, még haja sem maradt volna annak a nőszemélynek, nemhogy önbecsülése.
- De nem akarom ezzel a témával elcseszni ezt a kellemes estét. –döntötte rá az állát hátulról Nekori vállára. Kényelmes pozícióját pedig elég nehezére esett feladni, szóval még a kávéspoharat is óvatos mozdulattal emelte a szájához, nehogy mindkettejükre ráborítsa.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Kedd Május 13, 2014 6:14 am

Jótékonyság néha fáj – Büntilvl9000

Széles mosollyal pöckölte meg Sátánfi játékosan égnek emelt orrát. Egyet kellett értenie a kijelentéssel, viszont lázadó pocoksága nem eresztette mindezt könnyedén beismerje. Amúgy sem hitte szükség lenne a helyeslésre, hiszen nyilvánvaló volt, önmaga sem képez kivételt a lista alól. Minden tekintetben a pokol küldöttének köszönhette egyenes mederbe kezdett rázódni élete és végre háta mögött hagyhatott csomó nyűgöt, terhet, betegséget. Ölébe hulló váltástól nem támadtak tévképzetei, hogy most aztán újjá született! Tisztában volt vele sok problémájától élete végéig nem szabadul, de úgy, hogy volt, aki hátsón billentette és akiért szeretett volna minél jobban lenni, kicsivel könnyebben boldogult hangulatingadozásaival, na meg mumusként kísértő étvágytalanságával. Nem állíthatta egyszerűbben megbarátkozott saját testével, viszont már addig eljutott, legalább azt fogadja el, más bőrébe nem bújhat. Nem vágyhatott modell testalkatra, mert nem olyan magas, nincsenek olyan hosszú lábai és nem született darázsderékkal sem. Azzal kellett gazdálkodnia, ami adatott, még, ha nehezen is ment vele megküzdeni. Valahogy a tükör továbbra sem akart fegyverszünetet kötni vele. Tudta, még mindig nem a megfelelő képet látja benne.
-Lehetnék a kampányfilmed főszereplője.-Mutatott magára büszkén, ha már ennyire önfényezésről van szó, ki ne maradjon az asszisztálásból.-Beszámolhatnék a Daemon-jelenség jótékony hatásáról, hisz csak rám kell nézni! Tele vagyok életenergiával, híztam két kiló harminchárom dekát, a tegnapi napig tizenöt napon keresztül nem volt rossz kedvem, fél éve nem zúzódott meg semmim, tíz év után végre tudok beszélni az apukámmal, két éve remek párkapcsolatban élek az ördög fiával és valamikor az évben szóló albumom fog kijönni! Igazi sikersztori!-
Tartotta égnek igazi hősként öklét, micsoda lehengerlő teljesítményre volt képes az elmúlt időszakban. Viccet félre téve, ténylegesen annak érezte. Három éve, ha elmesélik neki, mi lesz vele, garantáltan elzarándokolt volna az összes létező shinto szentélybe hálát mondhasson mindegyik istennek. Biztosan azt vágta volna saját fejéhez, agyára ment a depresszió és éhezés, de azért hűségesen járta volna sorra a szentélyeket. Ha már itt tartott, lehet nem ártott volna ténylegesen kifejezni köszönetét. Az utóbbi időben annyi csodálatos dolog történt vele, amit illenék viszonozni.
-Hány shinto szentély lehet a közelben? Meg összességében?-Bukott ki belőle elmélkedése eredménye kávézó keresés közepette.-Semmiség, csak eszembe jutott, hogy mindenkinél megköszönnélek! Tudom ez most nagyon fogyin hangzik, de sose voltam normális, szóval belefér!-
Vonta meg vállát lemondó sóhaj kíséretében, ennél szebben körbe sem magyarázhatta kifakadását. Örömmel fogadta helyzetén nem ronthatott tovább, mert végre eljutottak a várva várt pillanathoz, hogy Szöszke sátánfi meséljen családjáról. Izgatottan rugózott mellette, hátha csökken valamicskét rémes kíváncsisága és kevésbé látszik, mennyire be van sózva. Hatalmasra nőtt fülekkel hallgatta végig a beszámolót, majd raktározott el minden információ morzsát agyába, véletlen se felejtkezzen el róla.
-Ahaha~h! Éreztem ebben a legkisebb testvér sorsot!-Bólintott együtt érzően, mert, ha létezett valami, amiben egyeztek sátáni ninja macskával, akkor az a testvéri elnyomás.-Legalább valamiben hasonlítunk, bár kétlem, bármelyik testvéred hasonlóságot mutatna Ricchan-nal…Na jó! Ez rossz példa volt.-
Vakarta meg tarkóját kínos mosollyal, hiszen testvérét felesleges volt bemutatnia. Tett azért eleget, hogy remekül leégesse önmagát ismerősei és családja előtt. Jobbnak látta nem feszegetni a témát dilis báttyával, hanem rendesen odafigyelni bundás nagy macskára, na meg az orra elé nézni, ne essen hasra az útpadkában. Alig hárította el a veszélyes szintkülönbséget, még azzal a problémával is szembesülnie kellett, lényegében nem tudja, hol az a kávézó, mert arról teljesen elfelejtkezett. Az érdeklődésre, meddig kutyagolnak még az ismeretlenbe, csak fülét-farkát behúzva lapított. Nem volt mersze közölni, kezdettől fogva nem volt terve, hol az a híres kávézó, csak kicsúszott száján az első dolog, amire hirtelenjében ráakadt összekuszálódott gondolatai között.
-Azaz igazság, hogy fogalmam sincs, mert annyira zavarban voltam, hogy nem figyeltem mit mondok. Egyszerűen kiböktem az első eszembe jutó dolgot, szóval…nem tudom hova megyünk és hol fogunk kávét találni! Bocsánat!-
Lapított hatalmas erőkkel szavannai ragadozó válla mögött, véletlen se kelljen szembe néznie tette következményeivel. Legnagyobb döbbenetére, viszont a nyűgösebb felszólalás folytatása elmaradt, bár nem készült igazi letolásra, mert abban már jó ideje nem volt része. Erről villant be, hogy mennyit változott az utóbbi időben sátánfi viselkedése, főként vele szemben. Sokkal nyugodtabban tűrte izgága, beszédes, szétszórt természetét. Nem is emlékszik mikor volt az utolsó alkalom, kiakasztotta fura szokásaival, vagy felemelte vele szemben a hangját, mert újabb idétlenséget mondott.
-Nocsak, nocsak! Végén büszke lesz rám a Kis herceg…-
Szökkent néhányat széles vigyorral, mielőtt normalizálta viselkedését, ne látszódjon, túlságosan kezdi élvezni a helyzetet. Arról még nem felejtkezett el, alvilági bűvész vadásznak meglehetősen érzékeny önbecsülése, amit jobb nem pitiszkálni. Eleve nem volt célja elrontani az este hangulatát egy buta megjegyzéssel.
-…mert szép rózsákat nevelek.-Fűzte hozzá néhány másodperces szünetet követően. Valahogy nem hangzott meggyőzőnek vontatott válasza, főleg, hogy önmaga sem hitte el, mit beszél.-Jól van, feladom! Ebből már nem mászok ki!-
Szusszant hatalmasat, megint sikeresen belebukott mentési kísérletébe. Ezután némileg kedvét szegetten lépett be a meki ajtaján. A közben érkező kommentárra, viszont újra gondolkodás nélkül dobta rá válaszát.
-Majd felhúzza az enyém!-Kacsintott rá szöszke ördög ügyvédjére, ne alakítsa a sértett dívát, amit mellékesen remekül hozott. Nem véletlen, kettőjük közül ki keresi színészként a kenyerét. Komoly problémák lennének, ha már pancser személyét is befognák forgatásra. Mondjuk, néha felerősödik benne a késztetés, megpróbálkozik vele, de egyelőre nem áll szándékában erőltetni a dolgot. Vannak más teendői, amikkel haladnia kéne. Viszont az estét nem akarta elrontani fellázadó rossz kedvével, mennyi félbe hagyott projekt hever asztalán, ezért nagyon erősen koncentrált a cappucino-jára, majd a hozzá beszélő alvilági trónfosztóra. Gigantikus szemekkel pislogott rá, mert egyáltalán nem értette, honnan gondolhatta, mit gondol a bátyusával tartott kapcsolatáról. Iparkodott nemleges választ adni, azonban folytatták a történetet, úgyhogy csendben maradt. Egyetlen másodperce ugyan megrándult szemöldöke, amikor a hírhedt hölgyeményt említették, de morcosságát próbálta ivásba fojtani. Vesztére, mert alig kortyolt az italba, majd nem bele is fulladt. Az elképzelt jelenettől, ahogy három mindenre elszánt, mérges és bosszúszomjas Nagai testvér ront felé, enyhén szólva frászt kapott.
-Uram egy isten! Nem akarom, hogy mérgesek legyetek rám! Jesszus! Mi lesz, ha már eleve mérgesek lesznek rám, mert hogy…te meg én…AJ! Most rám hoztad a szívbajt! -
Halálra váltan révedt maga elé, miközben hideg rázta az ijesztő képtől. Előre tudta, semmi esetre sem szeretné kivívni maga ellen a Nagai Poklot. Annyira elveszett a vasvillás ördögöktől hemzsegő képzeletében, majd nem felugrott ijedtében, amikor vállára döntötte fejét állatok koronázatlan királya. Szerencsére időben leesett szórakozott fejének, mi történik körülötte, úgyhogy megúszták a meki dolgozói, kellemetlen jelenettel gazdagodjon estéjük. Kényelmesen elhelyezkedett a széken és hatalmas sóhajjal folytatta az iszogatást.
-Nálatok van valamilyen családi örökség? Úgy értem, amiben kifejezetten jók vagytok! Mint nálunk a sport!-Pislantott oldalra, miközben eszébe jutott erről valami.- Jéj! Párhuzam! Ebbe még bele se gondoltam! Egy küzdősportos srácot választottam! Mi jöhet még? Fitnesz edző lesz az anyakönyvvezetőnk?-
Mutogatott lelkesen, micsoda új keletű felfedezésre bukkant. Eddig sosem közelítette meg a témát ebből a szempontból. Szórakoztatónak találta, úgyhogy le sem esett fejének, miket hablatyol jó kedvében. Ahogy általában, végig sem gondolta miről zagyvál, sőt jelen esetben akkor sem ütött szöget fejében, miután kimondta. Világ legtermészetesebb dolgaként szürcsölte tovább itókáját.
-Holnap már kezdünk gyakorolni, igaz? Kinél legyen a megmérettetés? Én…mindjárt mondom, mikor szabadulok. Ez már a vég, hogy saját határidő naplóm van…és tegnap kaptam még egy telefont, tőletek! Így már öt van! Borzasztó…tudom, tudom, üdvözölsz a felnőtt hírességek világában, de nekem ez akkor is fura.- Nyújtózkodott el táskájáért, véletlen se zavarja meg pihenésében alvilági trónbitorlót. Maga elé vette kicsike motyóját és hosszas kutakodást követően előhorgászta belőle a lila noteszt. Megfelelő oldalhoz lapozott, aztán sűrű prüszköléssel közölte az elszomorító hírt.
-Este hét-nyolc magasságában jövök el. És nem, nem fogok lógni. Ezeket nem lazsálhatom el, vagy lőttek a koreai álmoknak!-
Jegyezte meg szigorúan, nem áll kötélnek, ha szépen kérik sem. Muszáj mindent elintéznie, amire csak futja energiájából, mert egy év szörnyen hamar eltelik, és még bőven van minek a végére járnia. Eleve nem tudja, mi lesz, ha beindul a tranie mentorálás. Attól tart túlságosan le fogja kötni, pontosabban az országhoz láncolja. Fiatal tehetségek útját nem egyengethette külföldről. Eleve nem csak pár hónapig tartana. Kéznél kellene lennie, ugrásra készen, ha szükség van rá, egészen addig, míg a gyerkőcök be nem futnak. Legszebb álmaiban is minimum három-négy éves munkával járna. Emiatt még nem adott végleges választ az ötletre és bár szívesen csinálná, lehet, visszalép. Semmi esetre sem megy bele olyan játékba, naponta ingázik két ország között. Erről egyelőre még pokoli üstkavarónak sem szólt. Jelenleg a többi félbe hagyott munkáját igyekszik befejezni.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Vas. Május 25, 2014 7:40 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Az ilyenkor amúgy is kihalt étterem kávézó részének elszeparált részében tökéletesen nyugalmas helyet találtak arra, hogy beszélgessenek, amíg el nem fogy a kávé. Daemon igazság szerint elvitelre kérte volna a macchiatoját, de mire ezt megemlíthette volna Cicafiúnak, az előtt már ott gőzölgött a porcelán csészés capucchino. Így kénytelen volt ő is helyben fogyasztásra rendelni, és kiszúrni antiszociális mivoltának legmegfelelőbb helyet. Igazából idejét sem tudja mikor ült már le egyáltalán egy ilyen gyorsétteremben az emberek közé utoljára. Az továbbra sem változott, hogy nagyon rövid a cérnája, és utál emberek között lenni, csak annyi a különbség, hogy egy ideje már inkább kettesben szeret egyedül lenni. Szerencsére ezeknek a feltételeknek most nagyrészt eleget is tudtak tenni, így nem tette szóvá a mihamarabbi továbbindulást.
- Ugyan cicafül, remélem azért te sem gondolod azt, hogy édesanyám látogatása után ez bárki előtt is ismeretlen tény a családomban. –nevette el magát felszabadultan, hiszen ettől kell a legkevésbé tartania. –Ha bárkinek komoly problémája lenne veled, hidd el, már hallottál volna róla. –tette hozzá megnyugtatásképp, célozva a Nagai családban örökletes tulajdonságra. Ami felé aztán hamarosan át is terelődött a beszélgetésük. Őszintén szólva nem sokat merengett még azon, hogy milyen dolgok vannak, amiben a legtöbb családtagja osztozik egymással, de érdekesen elgondolkodtató kérdés.
- Hát ha más nem, akkor az előbb emlegetett verbális kertészkedés hiánya mindenképp közös örökség. A Nagai-ok határozott és talpraesett emberek, a Fujikage-k pedig szókimondók és jó színészek… szóval mindhárman ebből a kombinációból hoztunk össze valamit. –foglalta a talán benne is most először körvonalazódó gondolatokat, miközben sziesztázó oroszlánként duruzsolt fekete macska vállán.
- Hogyne, hogy majd valami szoláriumszökevény dzsigoló után ismételjem az eskümet! Remélem ezt egy pillanatig se gondoltad komolyan. –morrant fel kivételesen hiteles felháborodással. Az elképzelt szituációban nem is az esküvő ténye, hanem ez az aprónak nem nevezhető részlet késztette a leginkább morgásra. – Ha ennyire a sportember vonalon vagyunk, akkor már inkább támogatnék egy hegymászót, aki fel is visz a Fuji tetejére. –vázolta fel az amúgy nem sűrűn előbukkanó romantikus oldalának halovány érvényesülési kísérletét. Csoda, hogy egyáltalán még életben volt, hogy túlélte azt, amit az elmúlt jó öt hat évben Daemon művelt. Manapság azonban egyre többször veszi észre, hogy mégis maradt még ebből az oldalából valami szerény írmag, amit nem ártana újra gondozni.
Ebből az elmélkedéséből cicafiú próbákra vonatkozó kérdése zökkentette ki. Részéről még mindig nagyon kevés olyan egyeztetett megjelenés volt, de hatalmas pozitívum, hogy egyáltalán már léteznek ilyenek, amit ne lógott volna el a legnagyobb lelkinyugalommal, így eléggé lelombozta, hogy fekete maccs, csak ennyire későn szabadul el a teendőitől. És valószínűleg mire hazaesik, már energiája sem lesz koncentrálnia a próbára. Így pedig semmi értelme sem lenne nekiállni, viszont az idő meg sürgeti őket annyira, hogy ki kelljen használni minden szabad percet.
- Akkor holnap nem próbálunk… -jegyezte meg kissé talán ingerülten, hiszen nem szerette, ha azelőtt reagálnak rá, hogy egyáltalán bármit is válaszolt volna, de egy sóhajjal levezette, mielőtt a további mondandójában is érződött volna. –Estére már ne is tervezz semmit, kialszod magad, és holnapután kora reggel nekiesünk. Addig szerzek pár felvett előadást, és belenézhetünk lefekvés előtt, ihletet gyűjteni a koreográfiához. –jegyezgette fel agya határidőnaplójába a teendőket. Amire akart, arra bármilyen írott jegyzet nélkül képes volt emlékezni, úgyhogy ezért is nem igazán nőtt a szívéhez a nappalija dohányzóasztalán heverő, csupa érdektelen programmal telezsúfolt menedzseri határidőnapló.
- Nem akarom még én is, helyetted beosztani az idődet, de ha már ekkora részben miattam vállalod magad túl, nem szeretném azt látni, hogy zombit csinálsz magadból. –fordította kicsit oldalra a fejét, hogy egy finom csókot ejthessen cicafiú füle tövéhez. Azt már nem akarta hozzátenni, hogy nem úgy ismeri, mint aki arról híres, hogy úgy osztja fel a napirendjét, hogy első helyen evésre is és pihenésre is mindenképp maradjon ideje. Daemonnál ezek olyan prioritást élveztek, hogy akár képes lett volna még egy huszonötödik órát is hozzátoldani a naphoz, csak hogy hozzájuk jusson, és a háttérből fél szemmel, amikor tehette igyekezett ezt élete sokszor önmagába is belegubancolódó fonalánál is ellenőrizni.
Holnap dél környékén le kell tudnia egy vezetőségi ebédet, de aztán az után már nyugodt szívvel lép le az NTV térképéről. Pár személyes ügyének is utána akar járni, amiket a kötelező orvosi ellenőrzésére tartva hozzácsaphat a lógási ürügyéhez, ha majd aktakukac hisztijét kell hallgatnia. Nem igazán tartja kötelességének magyarázkodni, de azért mindig van a zsebében pár leszerelő indok, hogy békén hagyják.
- A szentély viszont nem rossz ötlet! –jutott eszébe hirtelen a nemrégiben felvetett kérdés. –Bishamontennek sem ártana beköszönnünk, ha már a művészetekről van szó. –hümmögött egy sort, hogy tényleg elmondhatnának egy imát nála is, hogy szerencsét hozzon a karrierjüknek. Meg úgy azon is most gondolkodott el, amiket Cicafiú mondott neki még odakint. Előtte úgy lefoglalta a kávé keresése, hogy fel sem igazán fogta, de ha visszagondol rájuk, eléggé sokkoló, így összességében hallani, hogy mennyit változott, mióta ismerik egymást. Ezzel persze nincs egyedül, de saját magán mereng eleget az utóbbi időben, szóval most nem akart újfent kitérni erre. Arra viszont annál inkább, hogy elég nehéz elhinnie, hogy ezt a sok dolgot Nekori mind neki köszönheti. Mármint nem mintha nem simogatná az egoizmusát, de ezekért valahogy nem akarta learatni a babérokat, hiszen úgy érezte, hogy nem csinált semmi különöset, amivel kiérdemelte volna. Számlát benyújtani meg végképp eszébe sem jutott volna. Ezeket igazából mind saját magának köszönheti fekete maccs, mert egyik dolgot sem tehette volna meg helyette, de úgysem hinné el, ha közölné vele, így hát annyiban hagyta, és alkalomadtán elmondja milyen büszke rá ezért.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Hétf. Május 26, 2014 4:32 am

Jótékonyság néha fáj – Büntilvl9000

Hirtelen nem tudta eldönteni a kijelentésnek örüljön, vagy azonnal váltson személyazonosságot és meneküljön Afrikába! Ijesztően hatott rá ez a hír. Nyilvánvaló volt, hiszen jóban vannak egymással a családtagok. Felvilágosítás nélkül sejtette, mindenről tájékoztatják a másikat, csak egy dolog gondolni és megint más megerősítést nyerni róla valamelyik érintettől. Rémisztően hatott rá ez a kép, hogy immáron biztos volt benne, semmi sem marad titokban. Tudta, köszönő viszonyban sincs a valósággal, mégis olyan mini film pörgött le lelki szemei előtt, ahogy a Nagai família fekete napszemüvegben vonul ki és sorfalat állnak előtte, minél fenyegetőbben vehessék szemügyre. A jelenettől legalább az Oscar jutott eszébe, amikor a maffia vezér lányait akarják elvenni, meg a sok-sok félreértés és kavarodás, ami csak létezhetett a világon. Igazán nem szeretett volna pénztolvaj szobalányokat hajkurászni, vagy elvenni a főnök törvénytelen lányát az eredet menyasszonya helyett, meg úgy egyetlen lányt sem, ahogy a rendőrséget sem akarta félrevezetni, ne csukják le leendőbeli apósát.
Annyira belelohallta magát a történetbe, elsápadva verte ki a víz. Nyugtalanul feszengett a széken, hátha nem annyira feltűnő, épp szívrohamot készül kapni saját idétlen fantáziálásától. Pár perces kitartó mocorgással kereste lelki békességét, amiben nagy segítségére volt, hogy tovább mesélt neki alvilágó osonó vadász. Közelsége és a füle mellett elhintett halk szavak rövid időn belül megtették hatásukat. Felfokozott hangulata meredek ívben zuhant a békés lebegés állapotába. Jól eső drogként ringatták nyugalmas vidékekre. Lassan attól tartott, annyira ellazul, lecsúszik a székről. Csendes hümmögésekkel jelezte figyelmét, mert az élvezkedés ellenére bőszen radarozott fülével. Minden elhangzó szóra lecsapott, hogy elraktározhassa buksijába. Igaz, némi hatásszünettel reagált a felháborodott megjegyzésre, miért akar fitness edző papot keríteni az esküvőre. Kissé belassult a meghitt ejtőzésben eltöltött percektől.
-Hegy-mi?!-Ráncolta össze fonalat vesztetten homlokát, ahogy oldalra pillantott.-Ez nem is rossz! Garantáltan nem lenne hétköznapi látvány, ahogy hősiesen feldob a hegytetőre!- Átgondolást követően, azért némi korrekcióval torpedózta meg az ötletet.-Mégse! Sokáig kéne odafent fagyoskodnom, mire felengedtek én konzerválódom és a násznép se férne el! Felfújható hegy nem jó? Olyanok, mint a gyerekvárak!-
Mutogatta lelkesen a továbbfejlesztett elképzelést, mielőtt felröhögött vállfoglaló macskája arckifejezésén. Nagyjából itt esett le szórakozottságának, épp egy teljesen felesleges butaságból próbál megvalósítható ökörséget csinálni. Be is rekesztette az értelmetlen témafejtegetést egy szöszke sátánfi halántékára irányított csókkal. Nem akarta folytatni a magyarázkodást, mert a végén könyökig belegubancolódik saját mondataiba. Ezen a ponton legjobbnak látta, ha több szó nem hagyja el száját. Utólag, épp elég meglepetést okozott, hogy a világ legnagyobb természetességével viccelődnek az esküvővel. Méghozzá a sajátjuk volt terítéken, ha nem is motoszkáltak még a dolog közelében. Legalábbis gondolta…ettől picikét megingott hitében.
Ijedten bólintott sörényes dzsungel vadász ütemtervére. Másfelé kalandozott figyelme, de a lényeg elporoszkált hozzá. Felfogta nem próbálnak másnap, mindössze néhány felvételt lesnek meg. Bőszen hümmentett beleegyezése jeleként, ahogy pakolászta határidőnaplóját, míg ki nem tértek pihenési, inkább nyugatatlansági mércéje elemzésére. Készült mély sóhajjal igazat adni az előre vetített jövőképnek, de véleményét belé fojtották egy nyakán landoló csókkal. Kellemes bizsergés futott végig egész testén, mert ténylegesen érezte mennyire féltik és vigyáznak rá. Mindezek mellett hatásos lefegyverzésnek bizonyult, ne zendítsen rá mentegetőző kis előadásba, vagy süppedjen sajnálkozásba, mert nem ügyel egészségére kellő mértékben. A kettő egyvelegétől széles mosoly ült ki arcára.
-Helyesen úgy hangzik, miattunk csinálom! És, nem leszek zombi! Akkor oda lenne a csini hátsóm, elszíneződne a bőröm, kiesnének a fogaim, folyton agyat akarnék enni, el kéne barikádoznod magad, ráadásul ennyire se tudnám észben tartani, mit kéne csinálnom.-
Jegyezte meg bölcs észrevételeit, már amennyire annak lehetett nevezni. Neki nem sűrűn sikerült, főleg, miután hangosan felnevetett az egész képtelenségen. Viszont azzal, hogy visszazökkent az életbe, eszébe jutott, merről tudnának még felvételeket szerezni. Habozás nélkül dobta be kérdését. Teljesen kireppent buksijából alvilági bűvész ragadozó nem kifejezetten szívleli a szóban forgó személyt.
-Megkérjem apát, keressen nekünk színházi előadásokról felvételeket? Valami megjelent az országban, arról biztosan tud! Úgy intézném, holnap estére bogarássza elő a felhozatalt és el is lehet tőle hozni.- Körülbelül ezen a ponton vágta tarkón az igazság, finoman kéne bánnia ezzel a történettel.-El…hoz…hat…juk, esetleg megkérhetjük, küldje át valakivel! Vagy el is felejthetjük, hogy megemlítettem!-
Legyintgetett az orra előtt kínos mosollyal, miközben gigászi erőkkel hajkurászott bármilyen sületlenség után, amivel elterelheti a beszélgetés menetét. Csúnya veszekedésük óta, nem igazán merte szóba hozni édesapját borzas alvilági állatvezér előtt. Arra sem emlékszik, mennyire vette a bátorságot, felvázolja neki apuja békülési szándékait. Kivételesen nem ő, hanem a másik fél kezdeményezett, aminek hihetetlen örült. Vegyes érzésekkel, de beleegyezett csücsüljenek le beszélgetni. Szörnyen félt, mi fog kisülni belőle, hiszen sose végződtek jól ezek a próbálkozások. Az kicsikét nyugtatta közelükben lófrált Ricchan, aki éber kopóként ugrott minden hangosabb szóra. Apujuk külön kérte, menjen velük és ha dührohamot kapna, vigye ki a házból. Ez volt az első próbálkozás, ami egész tűrhetően alakult, ráadásul látta, hogy tényleg szeretne megváltozni apuja. Nem fordíthatott neki hátat! Támogatta, amennyire lehetett. Néhányszor összefutottak beszélgetni. Próbálták rendbe hozni, inkább előről kezdeni a kapcsolatuk.
-Már jobban van, tényleg! Igyekszik rendbe jönni! Eljár a kezelésekre, figyel az egészségére, betartja az orvos utasításait. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Tudom, hogy nehéz, de ő az apukám, Daisuke! Hiszek benne, támogatom és mellette állok, mert a legnagyobb szükség bajban van a családodra!-
Benne is sok ellenérzés kavargott. Elég volt csak arra gondolnia, hányszor ütötte meg, üvöltött rá kígyó-békát, zavarta el otthonról, vagy éreztette vele, mennyire gyűlöli. Sok rosszatt tett, amik tropára vágták lelkét, de attól, még ott volt, azaz apu, aki kis korában nyakban cipelte vattacukrot venni, aki bátorította, legyen mersze labdázni a játszótéren ugráló gyerekekkel, aki leszídta Ricchan-t, amikor szoknyát adott rá és akit nem mellékesen az édesanyja is szeretett. Bármit megtett volna, hogy visszakaphassa ezt az embert. Persze, ez lehetetlen, mert a múltban nem ragadhatott le, de halvány esélyt kapott, legalább kicsikét olyan lehessen, mint régen. Szeretett volna élni a lehetőséggel, hogy mindhármójuknak jobb legyen és a családjuk, ténylegesen családként tartson össze. Erre is remek ötlet lett volna a természetfeletti áldását kérni!
-Na, tessék! Akkor feltétlen el kell mennünk!-Szögezte le végérvényesen, hogy az elkövetkezendő napokban elszabadulnak szentélyt látogatni.-Ennyire belelendültünk, akkor szeretném, ha még egy helyre ellátogatnánk! Ideje, hogy anyunak is bemutassalak, ha nem baj! Nem akarod, akkor nem megyünk!-
Fűzte gyorsan hozzá, ne vegye kötelező programnak sörényes sátáni örökös. Kizárólag abban az esetben mennek, ténylegesen van kedve hozzá.
-És most megöltem a hangulatot!-Bukott ki száján, miután belegondolt, milyen nagyszerű témákat hozott fel egymás után. Lehorgasztott fejjel vette tudmásul, teljesen szétbuherálta velük a kellemes mederben csörgedező estét.-Menjünk haza, verj fejbe egy baseball ütővel, mielőtt még több idétlenség távozik a számon…és, tényleg! Miért nem lehet bekötni, mint egy zsákot?-
Fújta fel mérgesen pofiját, ugyanis joggal haragudhatott magára. Eddig remekül elcseverésztek mindenféle vidám dologról, míg be nem indult szokásos hangulatgyilkos pofija. Lassan tényleg vesz magának egy szájzárat, mert kezdett frászt kapni tőle, hogy mindig szomorú történeteknél akad ki.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Csüt. Jún. 05, 2014 9:11 am

Maskarás campaign level9000 – második felvonás

Meg kell hagyni, Nekorinak még mindig remek érzéke volt, ahhoz, hogy hogy terelje a beszélgetést pillanatok alatt olyan irányba, ami semmiből jött szellőként lebbenti el kellemes hangulatának bárányfelhőit. Apjának említésére finoman ránduló szemöldöke jelezte a beszélgetőpartnere számára, hogy még mindig nincs kibékülve az illetővel, habár még igazából azóta sem találkoztak. Nagyon reméli, hogy tényleg igaz, amit fekete maccs mond, mert csak akkor hajlandó szót váltani vele, ha képes emberi lényként kezelni a saját fiát. Nem is akarta ezért tovább feszegetni ezt a témát, mert nagyon nem hiányzott most neki, hogy felbosszantsa magát, vagy megbántsa Nekorit. Nem is fűzött többet a dologhoz egy összeráncolt szemöldökkel megejtett hangos, elégedetlen sóhajnál. Kieresztette a gőzt, mielőtt még megfájdulna a feje. Halántékának dörzsölgetésével is rásegített erre, miközben tovább hallgatta az időközben hangulatromboló szerepére eszmélt Cicafiú kitartó próbálkozását a süllyedő hajó oldalának befoltozására. De nem használt neki túl sokat, meg kell hagyni.
- A végén még körözött hangulatgyilkos leszel, ha nem vigyázol! –böködte meg a mellkasát összevont szemöldökével rásandítva. –Aztán meg rejtegethetlek a zsaruk elől. –csóválta meg a fejét. Muszáj volt ilyen idétlenségekkel elterelnie a témát, mert tényleg kellett még egy kis idő, mire normalizálódik a morcossági indexe az előbbiek után. De határozott fejlődésnek tekinti, hogy ez manapság efféle szójátékokban nyilvánul meg a dühös elviharzások helyett. Még az ő makacs feje is lehet fejlődőképes, ha megfelelően motiválják.
- Na de azt hiszem ideje lenne lezárnunk ezt a mai napot, mielőtt újabb áldozatot szedsz cicabajusz. –ásított bele egy nagyot a kávéspoharába, ami nem sokat látszott használni. Mivel viszont még sétálniuk kell visszafelé egy kicsit a kocsihoz, bízott abban, hogy a friss levegőtől felébred annyira, hogy haza tudja furikázni magukat.
- Menjünk hozzád, az közelebb van. –indítványozta az úticélt. Úgyis ideje lesz már ágyba kerülniük, mert rengeteg elintéznivaló vár még rájuk a héten, hogy hétvégére minden összeálljon úgy, hogy színpadkész legyen.
Terveihez híven másnap megtette a köreit a kulturális központokban és az interneten, hogy minél több anyagot szerezhessen be, és mozdulatról mozdultra összerakhassák a koreográfiájukat. Ha ez nem lett volna elég nehéz, még csak ezután jött az a része, hogy elkezdjék begyakorolni. Szinte minden szabadidejüket ezzel töltötték. Daemonnak eleinte elég nehéz volt ráhangolódnia a dologra, főleg a roppant könnyen elkalandozó fekete maccs fegyelmezését is a nyakába kapva, de makacsságának hála egyre gyorsuló ütemben kezdett formát ölteni az előadásuk. Daiki felélénkült emlékei nem kicsit segítettek neki. És ahogy látta, fekete maccs is megtalálta a maga múzsáját, mert minden próbával egyre inkább olyannak tűnt, mint aki már hosszú évek óta tanulja a mozdulatok művészetét. Azt nem bírta megállni, hogy néha néha ne feledkezzen bele egy kicsit, míg a szólóját gyakorolta. Kétsége sem volt afelől, hogy a közönséget is el fogja varázsolni, már előre büszke volt rá.
- Már nagyon várom a holnapot. –fújtatott az utolsó hajrában azt edzőtermének parkettáján ücsörögve. Ideje lesz beérnie a hosszas tervezés és kemény munka gyümölcsének.
- Amúgy nem gondoltál még arra, hogy egy kicsit megnöveszd a hajadat? –kúszott oda, és simította ki fekete maccs arcából a verítéktől odatapadt hajszálakat a próbákhoz használt parókából. Neki is volt egy, de az előbb már megszabadult tőle. Elég kényelmetlen volt, de muszáj volt ebben is gyakorolni, mert kissé kínos lett volna, ha élesben repül le a fejéről a hajköltemény, vagy akad bele az oni dús sörényébe. Ahhoz képest még ez a kis paróka is semminek számított, de legalább támpontot adott, ugyanígy Cicafiúnál is.
- Persze nem méteresre, csak olyan jó arasznyira gondoltam, amivel én fodrászhoz szoktam menni. –bűvölte az arcát, ahogy vizualizálta hogy festene az elképzelt frizurával. Nem tudja hogy jutott most ez eszébe, de valamivel oldania kellett a holnaphoz kapcsolódó, egyre jobban érezhető feszültséget. Lenne még erre egy nagyon jó módszere, de a jujutsu vizsgáiból kiindulva fekete maccs, biztos nemet mondana rá. Bár így most más a helyzet, hogy ő is feszültségmentes éjszakát érdemelne.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Pént. Jún. 13, 2014 12:50 pm

Jótékonyság néha fáj – Bünti lvl9000

Szék alá süllyedt volna, megint lényegleten dolgokon akadt fenn és vágta taccsra a kellemes mederben csörgedező hangulatot. Gondolatban tucatnyi maflást osztott ki szórakozott kobakjának. Picit sajnálta a valóságban nem tette meg, például azelőtt, hogy tényleges kitért édesapja állapotára. Sokkal jobban jártak volna mindketten, ha ettől a részlettől megkíméli pokoli bundás vadászt. Pontosabban más alkalommal fárasztja ezekkel az információkkal, mert most nagyon nem volt alkalmas az időpont. Még, csak hozzávetőlegesen se kellett volna elsodródni mellette. Egyet is kellett értenie a felvetéssel, igazi körözött atmoszféra gyilkos, akit világszerte üldöznek a titkosszolgálatok. Már látta előre, miként próbál menekülni, de követik a hangulatmérő műszerekkel, amik teljesen hasonlítanak a színváltós gyűrűkre! Apró ékszerekkel mászkálnának a beépített ügynökök, hogy ne legyenek feltűnőek. Ahogy megérintenének másokat, elszíneződnének a csinos kiegészítők. Vagyis, azért bukna le állandóan, mert az ő színe eltérne az átlagtól, ezért könnyen a nyomára akadnának. Azon túl, hogy maga mögött, kizárólag síró, meggyötört és mélységesen mély depresszióba zuhant embereket hagyna.
Fejben levezetve, egész logikusan hangzott, viszont miután elmesélte alvilági ragadozónak máris sokat veszített érdeméből. Kevésbé látszott hihetőnek és erről teljes mértékben meggyőzte alvilági settenkedő vezér arckifejezése is. Azon se lepődött meg, szinte azonnal sátrat bontottak. Valószínűleg egyenes következménye volt fárasztásának, hogy jobbnak látta pokol trónvárományosa, ha végre elindulnak hazafelé. Az útirányra, csak sűrű bólogatással válaszolt, majd követte a kijárat felé. Friss levegőn még jókedvűen szökdécselt néhányat, miközben azon pörgött agya, mit és hogyan rendezzen el az elkövetkezendő napokban. Előre látta a szomorú, fárasztó, kínkeserves, verítés és rengeteg álmatlan éjszakát okozó napokat, mielőtt célegyensbe érnek.
Rendesen betáblázta magát a próbákkal, ez pedig hamar meglátszódott. Állandóan fáradtan bóbiskolt a megbeszéléseken, még kevésbé tudott koncentrálni és ötvenszer kellett mindent elismételni, hátha sikerül felfognia. Ráadásul a kelleténél több koffeint vitt be szervezetébe, még, ha egyáltalán nem is érezte hatását. Hamisítatlan zombi lett belőle, de legalább a kutatómunka és kegyetlen edzője unszolására a próbákkal szépen haladtak. Kezdetben nem találta a közös nevezőt Hiko-val, főleg színészi előképzettség nélkül, de az idő teltével egyre többet segített neki megboldogult felmenője. Az emlékek, na meg múltban raboskodás kellő plusz lökettel szolgált, hogy ha nehézkesen is, de rábukkanjon a fonalra. Színész rokona ösztönös, zsigeri mozdulatai folyamatosan a felszínre kukucskáltak, mintha, csak a sajátjai lettek volna. Nagyon örült nekik, mert ezek hiányában garantált bukás lett volna az előadás, viszont picikét elszomorította, hogy rokona nélkül még csak a közelében se járna a kívánt hatásnak. Azaz érzés erősődött fel benne, ha nem kerül a távoli múltba és nem gubancolódik bele a színész testébe, sose piszkál ki hasonló mozdulatokat. Egymaga semmit sem ért volna és ez elkeserítette. Hasznavehetetlennek érezte magát, mert a maximumot nyújtotta, még se az ő gesztusai nyilvánultak meg. Minden rezdüléséből Hiko finom eleganciája és szomorkás kecsessége áradt. Persze, legkisebb mértékben sem annak precíz leképezéseként, csak silány utánzataként volt jelen. Ez az eredmény, pedig mindennél jobban bosszantotta. Nem akart felszínes másolatot előadni…
Kicsinyes, főként önző érzését próbálta minél jobban a háttérbe szorítani és kizárólag arra koncentrálni, minél tökéletesebb legyen, amit adhat. Nem voltak hiú ábrándjai, hogy kiváló, hibátlan, szakmailag kifogástalan táncot fog lejteni a színpadon, de amennyire lehetett, meg szeretette volna közelíteni. Sokat nyüstölte magát, tehát minden szabad pillanatában gyakorolt. Az irodában két értekezlet között. Ebédszünetben, folyosón, egyik megbeszélés helyszínéről a másikra sétálás alatt, vagy egyszerűen a tárgyalóban, míg a többi résztvevőre várakozott. Ezekből akadtak kínos jelenetek, amikor rányitottak lapokkal bűvészkedés közben, de a legtöbben már megszokták szórakozottságát és betudták természetének. Örült, hogy nem volt szükséges magyarázkodni, mert abból semmi jó sem sült volna ki. Emellett sokat olvasott a nō szellemiségéről. Próbált minél többet megtudni a színészek képzéséről, felfogásáról, az egész színházról. A fő-fő-főpróbának számító utolsó edzésre már annyi minden zsongott fejében és annyit kalandozott tekintete ördögi csábító gyakorlásán azt sem tudta hol van, mit csinál, csak ráhagyatkozott ösztöneire. Ennek eredményeként rendesen kifulladt a tréning végére.
Hatalmas fújtatással legyezte arcát, némi életet leheljen belé és ne döntsön úgy szervezete, most kap kék halált. Nem szeretett volna a földön kiterülni, pont a fellépés előtti este, hogy a végén miatta fújják le. Túl sok időt és energiát fektettek bele a műsorba és már egészen megbarátkozott helyzetével, hogy pikk-pakk eldobja magától, illetve sörényes vadmacskától a lehetőséget. Elszánt pocokként mászkált fel-alá, hogy helyre rázhassa magát és legyen annyira észnél, lemerjen ülni a földre. Teljesen belemélyedt a szuggerálásba, annyira, hogy első neki futásra nem esett le neki hozzá beszél alvilági settenkedő bűvész és egyáltalán miről. Gigantikus szemekkel pislogott felé, majd fékezett be, amikor végre eljutottak hozzá a szavak.
–Megnöveszteni? Nem, még nem jutott eszembe.-Elmélyülten vizsgálta hajszálait, mert ez a lehetőség tényleg nem fordult meg fejében.-Amióta befutottunk annyit változott a színe, hossza, fazonja, ahányszor a stylist székébe ültem. Mindig kitaláltak nekem valamit, úgyhogy sose gondoltam rá valami állandó és saját elképzelés legyen.-
Pitiszkálta tovább az egyik hosszú paróka tincset, miközben próbálta arcához mérni a sátánfi által felvázolt méretet. Ténylegesen nem jutott eszébe ez a lehetőség, valószínűleg amiatt, sosem érezte magát túl férfias jelenségnek és tartott tőle a hosszabb haj, csak még jobban kiemelné mindezt. Másrészt külsejével általában nem maga foglalkozott, mármint a haját illető kérdésekkel. Olyan természetes volt, mások döntik el, milyen legyen, bele se gondolt, saját maga hogy szeretné hordani.
-Azt mondod, jól állna?-Sandított oldalra megerősítésre várakozva.-Végül is próbát megér! Azt is élvezem, hogy huzamosabb ideje fekete a buksim.-
Jutott arra a következtetésre nem dől össze a világ, ha kipróbál valamit, amit szeretne. Mellékesen, szívesen járt volna ördög ügyvédjének kedvében, tehát, nem akadt semmi visszatartó erő. Ha mégse tetszene neki, bármikor megszabadulhatott tőle. Rábólintott a felvetésre, aztán kiderül mi sül ki belőle.
Az új elhatározást követően nem maradt több ereje, mint kidőlni aludni. Szörnyen fáradt volt, úgy dőlt be az ágyba, akár egy zsák krumpli. Álomba, viszont nem tudott szenderedni. Szétvetette az ideg és hosszú órákon keresztül forgolódott jobbra-balra. Minden gondolata a fellépés körül forgolódott, hogy mit kell csinálnia, hány órakor és vajon mindenkinek időben szólt mi lesz a teendője. Nem bírt lenyugodni, aminek hála mire elnyomta a buzgóság már kelhetett felfelé. Az óra kegyetlen csörgése akkora erővel ugrasztotta ki az ágyból azt hitte becenevéhez hűen fog lógni a csillárról. Hatalmas lendülettel borult volna ki a matracról, ha nincs rajta szavannai lusta állat király, aki mindebben megakadályozza. Ennek köszönhetően, csak a párnán puffant feje, ezzel kellően észhez térítve, hogy kiosonhasson fedezékéből. Halkan kiosont készülődni az induláshoz, mert az esti műsor előtt még várt rá az iroda szürkesége.
Miután bemasírozott a céghez az idő fájdalmasan lelassult, szinte egy helyben járt. A teendők ellenére azt hitte sosem érkezik el az óra, amikor elindulhat a jótékonysági fogadás helyszínére. Sűrű programja miatt a helyszínen találkozott csak alvilági bundás vadásszal, de ez kivételesen nem volt probléma, hiszen nyilvános helyszínnek számított, sok fényképésszel. Jobb, ha nem látták őket együtt, vagyis teljesen rendben volt külön futnak be. Szerencsére azt el tudta intézni ne kelljen rohannia a helyszínre. Kényelmesen odaért és akadt bőven ideje az öltözködés, sminkelés, hajszárítás, menetrend egyeztetés részletes megbeszélésére. Útközben azért beugrott szöszke sátánfi kedvenc éltető itókájáért, amit kedves mosollyal tolt orra alá, mielőtt elveszett az öltöztető székben.
-Valami adjon kitartást az emberekhez! Amúgy csak én izgulok annyira, mint egy parkinzonkoros bácsika és klimaxos negyvenes nőci durva keveréke? Első versenyem óta nem voltam ilyen ideges!-
Tette hozzá sokkal halkabban, véletlen se legyen fültanúja más ennek a különös kérdésnek. Visszagondolva tényleg furán hangzott, de nagyjából, így érezte magát. Egyszerre volt melege és rázta a hideg, a mellett, hogy az idegtől is reszketett. Életében nem izgult ennyire, pontosabban régen volt már hozzá szerencséje. Szinte elfelejtette milyen, amikor össze akar esni az idegességtől és attól, mennyire szeretne már a mini színpadon lenni. Tomboltak benne a szélsőséges érzések, miközben a székben ücsörgött és kamerával figyelték minden mozdulatát. Iparkodott nem mutatni mennyire ki van készülve, bájosan mosolyogni és kedvesen kommentálni a történéseket.
A leleplezéshez felvették az egész folyamatot, ahogy őt és alvilági trónkövetelőt átalakítják a szerephez. Abban állapodtak meg az előadást követően ezt az összevágott anyagot fogják levetíteni a közönségnek, tehát minden tőle telhetőt megtett, ne vágjon vágóhídra zavart bárány képet. Lényegében, annyira nem esett nehezére, mert az állandó magyarázással lekötötte magát annyira, hogy ne idegeskedjen a kelleténél jobban. A ruhákról és kiegészítőkről eleve szívesen mesélt készülődés közben. Lelkesen osztotta meg kicsike tudását a kezébe került dolgokkal kapcsolatban.
Remek elfoglaltságába annyira belemerült, hogy lényegében akkor kapott észbe, amikor közölték párosukkal másfél perc van a fellépésig, fáradjanak a kulisszák mögé. Abban a pillanatban futott át rajta minden félelme, hogy szó szerint földbe gyökereztek lábai. Torkában dobogott szíve és úgy érezte nincs az a pénz kimenjen a színpadra. Óvatosan megfogta szöszke pokoli herceg csuklóját.
-Nagyon, de nagyon félek, hogy el fogom rontani! Mi van, ha nem sikerül és nem fogom elcsavarni az oni fejét? Persze nem szó szerint, hanem…érted mire gondolok!-
Magyarázott a legyezőjével babrálva zavarában, mert kezdett teljesen berezelni, mintha nem lépne fel évek óta mások előtt és fogalma se lenne, milyen érzés, vagy hogyan zajlik az egész folyamat.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Szomb. Jún. 21, 2014 1:00 pm

Maskarába feledkezett születésnapi meglepetés

Attól eltekintve, hogy fekete maccsot nehezebb volt alvásra ösztökélni, mint egy óvodást a délutáni szundira, részéről egész békésen végigaludta az éjszakát. Izgult ugyan, de az alvásról még ilyen esetekben sem tudott lemondani. Valószínűleg ez hozta végül magával azt is, hogy beölelt kispárnája végre abbahagyja a mocorgást és motoszkálást, és csatlakozzon hozzá az álmok mezején. Reggel viszont elég érzékenyen érintette a korai ébresztő, ami Cicafiú indulását jelezte. Neki csak később kellett bemennie, de nem sokkal az után, hogy egyedül hagyták, összekaparta magát, mert a nagy napon már őt is elkezdte környékezni a halovány gyomorgörcs. Szerette volna, ha estig minden a tervei szerint alakul, és meglepheti a szülinapjáról láthatóan idén is megfeledkezett Nekorit. Nem lepődött meg rajta, hiszen nem egyszer hallgatta már végig a világvége letargiát, ha szóba került, hogy hányadik x felé közeledik. Daemonnak ezzel nem volt semmi baja, nem értékelték, de ilyenkor általában elsütötte, hogy a három x legalább jó jelzője lehet a lepedőakrobatai képességeinek. Erre a szülinapra pedig egy minden kétség nélkül érdekes meglepetéssel készült. Úgy tervezte, hogy majd a fellépés után felköszönti, addig pedig próbál úgy tenni, mintha nem is tudna semmiről. Ez nem egy nagy színészi tehetséget igénylő feladat, tekintve, hogy maga az érintett, sincs tudatában annak, amiről el kellene terelni a figyelmet. Direkt úgy intézte a napi teendőit, hogy kora délután befejezze a céges elfoglaltságait, és összeszedhesse a városban a pont időre elkészült személyre szabott ajándékát. Nagyon kíváncsi volt, hogy mit fognak szólni hozzá, de ezen ráér majd aggódni a fellépés után. Egyelőre az kellett volna, hogy lekösse a gondolatait, és csak nagy erőkkel tudta rávenni magát, hogy tényleg így is legyen. Az est helyszínére érkezve már glédákban állva várták a fotósok, és mindenféle újságíró emberek, így az este jó részére nélkülöznie kellett Nekori bizalmas társaságát. Ez nem kell jellemezni mennyire érintette érzékenyen az emberek iránti tolerancia mércéjét. Morcosan összevont szemöldökkel tűrte az interjúztatók ilyen-olyan kérdéseit, mígnem megelégelve a faggatást hagyta faképnél az ürgét, félig felöltözve, mert már nem bírta tovább. Mielőtt azonban még kiért volna az épületből, hogy a friss levegőn eltűnve okozzon agyvérzést az ő készülődésben elvileg segédkezésre beosztott személyzetnek, Nekori állított be a kedvenc kávéjával.
- Én inkább csak ingerült kezdek lenni attól, hogy már megint nem hagynak levegőt venni. Majd produkálom magam a színpadon, ki a halált érdekel, hogy hogyan kávézok előtte? –morgott a poharába. Ez két részletben is bírt akkora visszatartó erővel, hogy megerőltesse magát, és duzzogva visszacaplasson, hogy befejezhessék az előkészületeket. Nem igazán díjazta, hogy készülődés közben veszi a kamera, már csak azért sem, mert nem zavartatta magát a legnagyobb lelkinyugalommal kiosztani a sminkest, mikor elkezdte rá felfesteni az onimaszkot. Majd úgyis kivágják a videóból. Nem is szenvedett sokat a kontár munkától, mert hamarosan inkább a saját kezébe vette az ecsetet, és javította ki a rossz irányba kunkorodó vörös ecsetvonásokat. Legalább Ciculi magyarázott helyette is, így majdhogynem elég volt néhány elharapott megjegyzéssel, vagy pillantással lereagálnia az arcába tolt operatőrt. El se hitte, hogy végre eljött a pillanat, amikor kiküldték őket a színpad mögé. Itt legalább már békén hagyta őket mindenki, és elkezdhetett felkészülni az előadásra és az este további részére. Most kellett erőt gyűjtenie mindenhez, mert ezek után már egészen biztos, hogy nem lesz ideje.
- Ajh, cica, ne kelljen már lámpalázról okítani egy profi előadót. –csúsztatta lejjebb a kezét a csuklószorongatásban, hogy bele tudja kulcsolni az ujjait fekete maccs ujjai közé. –Ne azon járjon a tökfejed, hogy mit nem szeretnél csinálni, hanem hogy mit akarsz előadni. Ha ebbe beleéled magad, akkor minden simán fog menni. –kacsintott rá bíztatásképp és némi körbepislantás után felemelte a kezét, és ejtett egy kabala kézcsókot lélegzetelállító gésája kacsójára, majd kitessékelte a színpadra. Neki csak egy kicsit később van a belépője, addig egyedül kell boldogulnia, de egészen biztos, hogy boldogulni fog vele. Nem hagyta sokáig magára, néhány hosszúnap tűnő másodperc után mély levegőt vett, és megtette a saját belépőjét is. Amint fapapucsa a színpad deszkáit érte, máris megváltozott az eddig lassan vánszorogni akaró idő, és úgy tűnt, mintha csak pár pillanatig lennének a színpadon. Innentől már nem akarta, hogy vége legyen, idejét sem tudja mikor érezte magát ennyire boldognak egy fellépés közben, ha egyáltalán volt már valaha ilyen. Ki akarta élvezni minden egyes másodpercét, minden gesztust, és érintést, amit a gésa elcsábítására tett. Teljesen magáénak érezte a feladatot, hogy elrabolja, és magához láncolja a csodaszép kedvese ártatlannak tűnő, de összetört szívét.
Hirtelen fel sem akarta fogni, amikor elhallgatott a zenei kíséret, és felcsendült a közönség tapsa. Megkönnyebült ugyan, de szomorú is volt, hogy elmúlt az a pár perc, aminek ennyi erőt és fáradtságot szentelnek az utóbbi időben. Nekorira pillantott, akin mintha hasonló érzéseket vélt volna felfedezni, de ezt most nem tudja pontosan megmondani. Nem volt elég ideje fürkészni arcának nyitott könyvét, mert máris át kellett adniuk a helyüket a következő műsorszámnak. Szerencsére programtervbe volt iktatva, hogy most kapnak egy jó szusszanásnyi időt, és csak azután következett a szembesítős faggatózás a meglepetés fellépésükről. Eztán még le kellett tudnia egy másik meglepetést is, így miután persze ragaszkodott hozzá, hogy megörökítsék őket egy közös képen, elkezdte levetkőzni magáról a kabuki jelmezt, hogy egy kényelmes öltönybe bújhasson. Miután ezzel megvoltak, hirtelen felindulásból karon ragadta fekete maccsot.
-Ne kérdezz semmit, csak gyere velem. –közölte vele bizalmasan a füléhez hajolva, és elkezdte kifelé cipelni az épületből. –Itt már letudtuk a dolgunk, el akarlak vinni valahova. –tuszkolta be a kocsiba a jelen esetben emberrablás áldozatául esett Cicafiút. Rövid autókázás után azonban hirtelen irányt váltott. Asztalt foglalt egy étterembe, de fenébe is, semmi kedve sem volt ott szülinapot ünnepelni. Inkább afelé a park felé vette az irányt, amit már annyiszor meglátogattak az esti sétáik alkalmával, és aminek a szökőkútjában fürdőzés estéjén merült fel benne először, hogy ehhez a feketemacskához húz a szíve.
- Puccos meglepit akartam, de rájöttem, hogy abban semmi személyes sincs… én pedig valami olyannal szerettem volna készülni a szülinapodra, amit te megint elfelejtettél. –táborozott le a szökőkút szélénél. -Isten éltessen. –húzta közelebb magához, hogy megcsókolhassa, és előkotorhassa az öltönye zsebébe rejtett ajándékát.
- Sok beszélgetésünknek volt fültanúja, és sokmindennek volt szemtanúja is ez a park… -köszörülte meg a torkát, ahogy eszébe jutottak az ominózus esetek. –Igazából olyan ajándékot szeretnék adni, amiről el kell döntened, hogy elfogadod-e. Egy ígéret és egy kérdés ékszerbe öntve. –fogalmazta spontán a szavakat és nyújtott ki a tenyerén egy jade köves gyűrűt. Azért választotta ezt a követ, mert tetszett neki az örökké, amit szimbolizál. Sokat gondolkodott azon, hogy mit mondhatna, de nem akart egy előre begyakorolt szöveget ledarálni, sokkal inkább azt szerette volna mondani, amit épp érez.
- Mit gondolsz Kazumi, hivatalos papírt is aláírnál arról, hogy mindig mellettem leszel? –próbálta tovább fogalmazni a dolgot, mert túl nagy lett a csend, és egyre feszélyezettebben érezte magát. Abban viszont nem kételkedett egy percig sem, hogy nem kellett volna feltennie ezt a kérdést. Nehéz volt rászánnia magát, de ahogy így kimondta, mostmár még jobban szeretné, ha fekete maccs a hozzátartozója lenne, és mindenki elismerné, hogy felelős érte és támogatni akarja.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Vas. Jún. 22, 2014 6:34 am

Jótékonyság néha fáj – Büntilvl9000

Nem akart gonosz koboldként felnevetni az egyre morcosabb hangulatba keveredő alvilági bűvész macskáján, de aljas módon mosoly kúszott arcára, miután megjegyezte mennyire elege van már a műsor körüli fejhajtásból. Oldalra biccentett fejjel dőlt a kicsike sminkasztal szélének. Tehette volna, biztosan megölelgeti, ne vegye ennyire morgási mércére a körülöttük zajló eseményeket, viszont a tömeg és arcában loholó objektív gyorsan meggyőzte róla, eszébe se jusson hasonló hadművelet. Mindössze annyit tudott tenni, felkapta a tükör előtt heverő legyezőt. Nagyon óvatosan szétnyitotta arca előtt, lehetőleg ne vegye azonnal észre a kamerás és némileg leárnyékolhassa az öltözőben rohangászó zsizsik hadat, aztán fedezéke takarásából válaszolt a mellette szemöldökét sűrűn ráncoló sátánfinak. Bár a jelenlegi feszült hangulatában kétli túlzottan segített volna bugyuta megjegyzéseivel, hogy kicsikét oldódjon gyilkos lelki állapota.
-Én szívesen nézem a kávézási szokásaidat és a szorgos kamera művésznek hála ezt be is tehetem a „morgósan-kávézó-oroszlán” gyűjteményembe, hogy még évtizedekig nézegethessem!- Kacsintott rá alvilági ninja vadászra, de tekintettel arra, minderre csak szúrós pillantást kapott, gyorsan letett a téma további fejtegetéséről. Hatalmas sóhajjal csapta össze legyezőjét, lassan visszaindulhasson saját tükre elé.
-Gondolj arra, végre olyat csinálhatsz, amit szeretsz, élvezel és senki sem kotnyeleskedik bele! Szabad lehetsz a színpadon…ahol nem elhanyagolható tényként legálisan meghódíthatsz!-
Tette álla alá ökleit nagyon édesen pilloghasson rá, de valahol a komoly hadművelet közben elnevette magát. Még mindig nem volt erőssége a színészkedés, vagy önmaga dicsőítése. Abban viszont egyet kellett magával értenie, hogy végre tényleg olyasmit csinálhatnak a színpadon, amit akarnak. Előadóművészekként általában mások koreografálták fellépéseiket és a felhasznált ötletek sem száz százalékosan tőlük származtak. Mai napon, viszont minden rajtuk állt, vagy bukott. Illetve kedves ősén, mennyire fog előmerészkedni az előadás idejére. Nagyon remélte nem hagyja cserben, mert nem szerette volna elrontani a nagy napot, ahogy Daiki-nak és sörényes alvilági lopakodónak sem akart csalódást okozni, hogy pont ezt a pillanatot választja bénázásra. Talán, emiatt is csilliárdszorosan idegesebb volt, mint bármelyik fellépése előtt. Azt sem tudta hova legyen a benne pörgő félelemtől, izgatottságtól és még ki tudja hányféle érzelemtől. Szó szerint mérgezett egérként toporgott a színpad mögött, annyira nem tudott magával mit kezdeni. Ha nincs mellette pokoli trónvárományos, biztosan összeesik, felsikít, kitépi haját, vagy hisztérikus sírásban tör ki. Sokat segített hullámzó hangulatán közvetlen közelében tartózkodott. Az pedig egyenesen felért egy biztató hátsón billentéssel, hogy megfogta kezét.
Univerzális mennyiségű erőt adott neki szöszke sörényes, amitől úgy érezte képes lenne az egész galaxissal megküzdeni. Végigjárta az elszántság ereje, pontosabban a harcos pocoké, ugyanis tudtán kívül, megint felfújt arccal meredt a függönyre, hogy most aztán vérre menő csatát fog vele lezavarni és biztosan győzni fog. Persze, erre, amint rádöbbent kínos cseppecskével homlokán sóhajtott fel. Halovány mosollyal kocogtatta homlokának legyezőjét, miközben szöget ütött hóbortos kobakjában sátánfi mondókája. Lámpácskával parókája felett bökött felé, hiszen valami hasonlót próbált neki elmagyarázni kávézás közben. Örült, hogy nagyjából egy hullámhosszon vannak az előadással kapcsolatban, de mire bonyolult magyarázatot tarthatott volna a témából, közölték vele, hogy ideje lenne kilépni a reflektorok kereszttüzébe.
Mielőtt teljesítette a kérést, mély levegőt vett. Behunyta szemeit és meggyőzte szétszórt kobakját, jelenleg gésa. Mindig segített rajta ez a néhány másodperc, hogy kikapcsolja agyát és átadja magát a szerepnek, amit épp kiszabnak rá. Ezen a napon, pedig egy különleges személy emlékei és tapasztalatai segített neki, melyeket könnyű szerrel vegyített saját módszereivel. Lényegében annyira megfeledkezett önmagáról, időről, vagy a körülötte ücsörgő emberekről, csak a zenét hallotta és személyre szabott oni-ját látta. Tette, amit megtanult a próbák alatt és, amit az ösztönei súgtak. Annyira sodródott az események láncolatával, hogy észre sem vette, vége az előadásnak.
Színpadon állt, minden elcsendesedett, kialudtak a fények, majd fülsértő taps fogadta, amitől hirtelen zuhant vissza a valóság talajára. Kissé megszeppenten köszöntötte a hangos gratulációt, majd sétált le a színpadról. Ahogy leért a lépcsőn érezte csak igazán, mennyire felpörgött szervezete. Szíve torkában dobogott, lábai hirtelen remegni kezdtek és azt hitte menten elájul. Mégis jóleső izgatottság járta át. Határozottan boldog volt! Azaz érzés kerítette hatalmába, még százszor megismételné ugyanezt az előadást. Teljesen felvillanyozta, alig bírt magával és képtelen volt levakarni fülig érő mosolyát. Szétvetette a lelkesedés, ami bőven kitartott az előadás utánra ütemezett leleplezésig. Hősiesen tűrte, vagy épp fogadta a hitetlenkedő, méltató szavakat produkciójukkal kapcsolatban. Igyekezett mindenkinek válaszolni, aki interjút kért tőle és mindenkivel készíteni közös képet. Szíves örömest teljesítette a felé intézett kéréseket, miközben fél szemmel mindig a nézőket pásztázta, vajon meglátja ördögügyvédjének rokonát. Leginkább az ő véleményére lett volna kíváncsi, de sajnos a média, valamint érdeklődő tömeg sűrűjében nem sikerült észrevennie. Ettől függetlenül biztosra vette, nyúzni fogja sörényes bundást, minél hamarabb keressék fel, mert szörnyen érdekelték a meglátásai.
Viszont ezt a remek ötletét nem tudta vele megosztani. Mire keresztülfúrta magát a tömegen, hogy beeshessen az öltöző ajtaján, szembe találta magát ördögi leleményességgel, aki nemes egyszerűséggel karon ragadta és elvontatta a helyszínről. Eszébe se jutott tiltakozni, csak nem értette mi a menekülés oka. Hatalmas kérdőjellel buksija felett caplatott utána, mert sejtette elege lehet az emberekből, de azért furcsállta, ennyire sietősen távoznak. Ellenkezni, eszébe se jutott! Örült elszabadult a sok kíváncsiskodó, kérdezősködő, körülötte zsongó ember tumultustól, mégis nyugtalanság motoszkált benne. Főleg azok után nem hazafelé vették az irányt, hanem a sokszor látogatott park szökőkútjánál kötöttek ki. Leplezni sem tudta az arcára kiülő aggodalmat, mi történhetett. Távolról kiszaglászta valami nincs rendben, de azért iparkodott nem bele vágni szöszke állatok vezérének szavába. Halálra rémülten lecsüccsent mellé a szökőkút szélére és feszülten figyelt rá, mit szeretne kihozni ebből a kényszerű felvezetésből, mert ismerte már alvilági örököst! Két szó után kiszúrta mekkora küzdelmet folytat a beszéddel. A helyzettől pedig annyira bestresszelt karót nyelt kisiskolásként szuszogott, vajon mire szeretne kilyukadni. Fejében egyértelműen ezer meg egy változat rohangászott, természetesen a rosszabbtól a legrosszabb változatig bezáróan. Próbált minden eshetőségre felkészülni, amennyire csak lehetett.
-Szülinap….SZÜLINAP! Hála az istennek! Már a frászt hoztad rám, valami komoly baj történt…-
Csapott mellkasára megkönnyebbülten, halk motyogással. Hírtől mázsás súly pottyant le szívéről, még, ha fel se fogta igazán, hogy épp a saját születésnapjára céloztak. Egyelőre addig jutott senki sem halt meg, nem jön a világvége, zombivá sem változott senki és közöttük is minden rendben. Addig fel sem fogta mi zajlik körülötte, míg csók kíséretében kezében nem landolt egy dobozka és olyan mondatokkal bombázták, amitől teljesen összezavarodott. Meglehetős bambasággal pislogott a kicsike ajándékra, majd sátánfira, végül a két pont között futkorászott turbó sebességgel. Próbálta összerakni a kirakós elemeit, hogy születésnap, ajándék és szavannai lazsáló vadász. Összeszűkült szemekkel ismételte az előbb elhangzott szavakat, hátha könnyebben sikerül feldolgoznia az adatokat, ha újfent saját fülével hallja őket.
-Elfogadom….ékszer…ígéret…hivatalos….PAPÍR?!-Mordult fel hangosan, ahogy végre valahára, hosszú percek teltével szöget ütött fejében a lehetséges megfejtés. A sokktól olyan hirtelen pattant fel ülőhelyéről sikeresen kibillentette saját magát egyensúlyából. Remekbe szabott csukafejessel zakózott bele a szökőkútba, ahonnan továbbra is teljes döbbenetben pislogott maga elé.
-Hogy te meg én, hogy én meg te, hogy együtt, hogy…-Mutogatott felváltva magára és orra elé, miközben traumától sújtva ücsörgött a hideg vízben.-Most komolyan és tényleg és biztos és…és…-Szorította két tenyere közé kezét, hátha segít összeszedni gondolatait. Ekkor esett le lefagyott kobakjának képen vágta magát ajándékával. Lassan belekukkant a kicsike dobozkába, amitől ezer éves szoborrá kövesedett. Rendszere teljesen kikapcsolt, mert semmi mentőöve nem volt, erre most aztán hogyan kéne reagálnia. Totális káosz uralkodott benne és egyelőre a pánik dörömbölt a legerősebben. Valamiért, azaz érzés kerekedett rajta felül, fogja lábait, aztán fut, míg bír.
A nyúlcipőt valószínűleg fel is veszi, ha nem pislant fel az érintettre és nem jut eszébe, mennyire szereti, vagy épp, amit kér, cseppet sem kényszer a számára. Ekkor jutott el arra szintre, ahonnan indulnia kellett volna. Próbálja kettőjükre szűkíteni az információt és nem rémüldözni a szótárában mumussal egyenlő esküvő szótól. Eddig önmagában frászt kapott tőle, pontosabban sírógörcsöt, mert neki nem lehetett. Az idő teltével tabu lett az életében, aztán eszébe jutott pár napja milyen könnyelműen viccelődtek vele és, hogy akkor semmilyen negatív érzés nem munkálkodott benne. Akkor, nem mert eljátszadozni a gondolattal, mi lenne, ha a fogalma sincs hány perccel, vagy épp órával ezelőtti jelenet megtörténne, csak abban volt biztos, hogy nem bánta volna. Egyáltalán nem gondolt a rossz oldalára, mivel azzal az emberrel volt, akit szeret és úgy gondolta ez elég ahhoz, túllendüljön saját butaságán.
-Jézusom, Daisuke! Én…-Kászálódott fel alkalmi hűtőhelyéről, hogy kimászhasson hozzá, mert nem lett volna valami szép látvány, ha egy szökőkút közepén trónolva igyekszik választ makogni élete talán legnehezebb és legfontosabb kérdésére.-Ugye tudod, hogy most hosszan fogok magyarázkodni, mert teljesen kikészültem és fogalmam sincs mi van, bár azt tudom, hogy szeretlek és URAM EGY ISTEN! Teljesen megőrültél! Komolyan el akarsz venni? De hogy? Merre? És ezt, hogy az ördög bajszára akarod beadagolni a családjainknak? Mi lesz, ha a testvéreid ezért már tényleg megölnek?! És a szüleid?! Nem akarom, miattam kapjanak szívinfarktust!-
Kezdett újabb pánikrohamba zuhanni, ahogy szép sorjában száguldozott elméje a lehetséges következmények között, mivel fog járni, ha igent mond. Ugyanis annak ellenére hangosan még nem sikerült kinyögnie a választ, lényegében már eldőlt a kérdés. Eddig sem tervezte settenkedő állatok királya nélkül éli le az életét. A papír mindössze formaság és megerősítés, amitől nem szabad megijednie, hiszen végig ott lesz mellette pokoli üstkavaró, na meg ahhoz fogják kötni, akit tiszta szívéből szeret. Egyértelmű lett volna még bőven mondandó a lehetséges következményekkel szemben, de ezeket hathatós módszerrel fojtották belé. Hosszú csókkal csendesítették el, ami után már nem volt kedve tovább boncolni a témát. Eleve teljesen más vizekre kergették gondolatait.
-Biztos a világ legszerencsétlenebb, leszórakozottabb és legbugyutább macskáját szeretnéd elvenni?- Bámult rá hatalmas, kicsikét rémült szemekkel, annak ellenére, önmagától tudta, teljesen felesleges feltennie a kérdést. Sejtette már csak a tényleges válaszra várnak, de akárhogy szuggerálta magát, feltűnően nehezen találta a megfelelő szavakat. Kizárólag annyit érzett, hogy lassan paradicsom vörös az egész feje és ez, meg minden, főleg a helyzet, annyira zavarba hozta, mint még soha. Fogalma se volt hova nézzen, mit csináljon, csak megszeppent gyerekként dünnyögte orra alatt válaszát.
-Igen…- Bökte ki alig hallhatóan, miközben igazi lúzerként bökdöste alvilági korona várományos mellkasát a kicsike dobozzal. Rá nem vehették még egyszer kimondja, vagy természetéhez hűen hosszasan ecsetelgesse, milyen boldog. Szétcsattant az örömtől, csak épp annyira zavarban volt, meg se tudott mukkanni. Lehet jobban járt volna, ha benne marad a hideg vízben…

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Kedd Júl. 22, 2014 3:59 am

Maskarába feledkezett születésnapi meglepetés

Jobban izgult, mint eddig bármelyik fellépése előtt. Egészen eddig biztos volt a dolgában, de ahogy megmásíthatatlanul kimondta a dolgot, és szembe találta magát az ettől enyhén sokkos állapotba került Nekorival, kicsit megrémült attól, hogy vajon mi fog következni ezután. Ha őszintén átgondolja, nincs az a pénz, amiért visszavonná a kijelentését, még akkor sem, ha nem kap beleegyező választ. És az sem segített túl sokat a helyzeten, hogy fekete macskája össze-vissza kezdett hadoválni, amiből egyáltalán nem tudta kivenni, hogy milyen válaszra számíthat tőle. Érezte ugyan, hogy minden rendben lesz, de egyelőre nem akart körvonalazódni a dolog. Pont ezért kezdett egyre feljebb kúszni a szíve a torkába, szép lassan araszolt, míg végül egy hatalmas dobbanással elérte azt a helyet, ahonnan már az egész feje lüktetni kezdett tőle. Ja nem, az a dobbanás, vagyis inkább csobbanás Cicafiú volt, amint egy hatalmasat borult a peremről a szökőkút vizébe. Elkerekedett szemekkel figyelte a jelenetet, mert hirtelenjében nem tudta lereagálni. A kút mellett állva pislogott rá, továbbra is egy szó nélkül, és még annyi sem jutott eszébe, hogy egyáltalán megpróbálja kihalászni onnan. Jelenleg elveszettebb volt, mint egy általános iskolás az első szavalóversenyén.
- Azért nekem sem egyszerű ám itt állni tétlenül. –hallatott egy elhaló nyögést, de nem igazán jutott el a címzetthez. A világért sem akart kikényszeríteni belőle semmit, de mostmár azért nagyon szeretett volna hallani egyetlen egy szót. Idegei lassan pattanásig feszültek, és legszívesebben felordítva túrt volna bele a sörényébe, hogy kiengedje a feszültséget, de annyi lélekjelenléte azért volt, hogy tudja, hogy ezzel még nagyobb frászt állítana szerencsétlen csurom vizes ázott macskába. Aki még mindig csak gondolkodás nélkül hablatyolt neki. Tudja, hogy nem így van a forgatókönyv de nem igazán érdekelte, úgyhogy egy határozott mozdulattal magához húzta Cicafiút és saját száját használva fojtotta belé a szót egy időre. Úgy érzi jó döntés volt, mert ez most mindkettejüknek kellett, hogy emberi szintre kaparják össze magukat. Nem is siette el a befejezést, szépen, kellemes lassúságban élvezte ki a csókot. Ha már ott ostromolta a lehetetlen forgatókönyv is, hogy van egy olyan eshetőség, hogy ez lesz az utolsó. Meg a nagy frászt. Tudja, hogy minden rendben lesz, a csókból érzett mindent, amit Nekori el akart neki mondani, de azért a formalitás megkívánta, hogy ennek hangot adjon.
- Azt hiszed most találtam ki ezt az egészet? Volt elég időm átgondolni cicafül. –sóhajtott egy hatalmasat. Már nem kellett sokáig bírnia cérnával, mert hamarosan elhangzott az az egyetlen szó, amire egész eddig várt. Ennek hatására pedig megkönnyebbülésében olyan őszintén mosolyodott el, hogy ha meglátta volna magát a tükörben, lehet fel sem ismerte volna. Ezután pedig jó szorosan magához ölelte a vizes gönceiben már érezhetően didergő, fülig vörösödött fekete maccsot.
- Köszönöm. –mormogta halkan, ami már majdnem dorombolásnak hangzott. De körülbelül tényleg úgy érezte magát, mint egy elkényeztetett nagymacska, aki nem törődik a világ gondjaival, mert megvan mindene, amit csak szeretne. Egy apróság viszont még hátra volt, amire finoman fel is hívták a figyelmét. Sajnos ehhez muszáj volt eleresztenie Nekorit, de elvette a kezéből a kis dobozkát, és a benne lévő gyűrűt az ujjára húzta.
- Rajtad jobban mutat, mint a dobozban. –vigyorodott el halványan. Aztán végre eszébe jutott, hogy levegye a zakóját, és csurom vizes élete párjára terítse. –Szeretnél nosztalgiázni? Menjünk haza átöltözni. –ereszkedett lejjebb a hátát felé fordítva, utalván arra, hogy pattanjon fel. Mikor először vitte innen haza, akkor kezdett igazán körvonalazódni benne, hogy merre húznak az érzései. Azt viszont be kell vallja, jónéhány hónappal ezelőttig nem is gondolta volna, hogy idáig jutnak. De olyan természetesnek tűnt az egész folyamat, hogy el sem igazán gondolkodott ezen. Abban azonban lehet valami, hogy a környezete számára ez nem lesz ilyen természetes, de soha senki sem szólt bele a magánéletébe, őt pedig nem érdekelték az arra megfogalmazott kritikák. Valószínűleg ez ezután is így lesz. Elég ha a családja tiszteletben tartja a döntésüket, a világ többi része pedig gondoljon azt amit akar.
- Mellesleg, mivel még mindig ünnepelt szülinapos vagy, az este további részében bármit kérhetsz tőlem. Legyen az kérdés, történet, cselekvés, kirándulás, bármi óhaj… ha már így lesokkoltalak. –pillantott hátra a nyakába kapaszkodva csendesen magában merengő Cicafiúra.

Tárgy: Re: NTV Karakura stúdió Szer. Júl. 23, 2014 1:06 am

Jótékonyság néha fáj – Bünti lvl9000

Soha életben nem hozták még ennyire zavarba. Érezte, ahogy szó szerint lángol arca és már olyan szinten menekülne a világ elől, hogy hezitálás nélkül ásót ragadna, kikotorna magának egy hatalmas gödröt és belebújna. Gyerekként rengeteget játszott ezzel a gondolattal. Számtalanszor pirult el, amikor nemes egyszerűséggel elbújt testvére, esetleg anyukája háta mögé hosszú, hosszú percekre, vagy fejére húzta kedvenc kapucnis pulcsiját, még csak haja szála se látszódjon ki átmeneti fedezékéből. Kicsiként mindennapos program volt, rémülten keresett fedezéket az emberek elől, de felnőttként egyre kevesebbszer esett meg vele. Sokszor került kínos helyzetbe, de azokat általában magának köszönhette és nem számára szörnyen fontos ember váltotta ki azzal, hogy szereti. Nem is emlékszik már rá, mikor volt utoljára, hogy valaki szerelmi vallomással vagy akár csak az érzéseivel hozta zavarba. Általában nem kapta, hanem másnak adta ezt a sokkot. Fordított helyzetben újdonság erejével hatott az egész. Nem ő futkorászott valaki után, nem ő magyarázkodott órákon keresztül, hanem hozzá jöttek és neki mondták: szeretik. Nem kimondania kellett az érzéseit, pontosan az ellenkezője történt: elfogadni másét. Legalább úgy érezte magát, mintha most kapta volna élete első szerelmi vallomását és fogalma sincs, mit kezdjen vele, csak ácsorog kocsonyaként remegő lábakkal, torkában dobogó szívvel, miközben nem mert semmit se csinálni, főleg nem az érintettre nézni.
Engedte átölelje, de annyira leblokkolt, eszébe sem jutott viszonozni, csak fejét szorosan a mellkasába fúrva bökdöste sátánfit a neki adott dobozkával. Buta gyerekként szobrozott és a helyett, kibökött volna, tegye hivatalossá a dolgot valamilyen rá jellemző butasággal, csak kukaként activity-zett. Egyszerűen nem jöttek szavak a nyelvére. Minden kreatív felszólalás elillant fejéből. Hab volt a tortán miután szembe találkozott a világuniverzum legcsodálatosabb mosolyával. Szó szerint hallotta, teafőzőként sípol füle és apró gőzpacák szállingóznak feje tetejéből. Felforrt az agyvize. A látvány, na meg a hozzá tartozó érzés, élete végéig szeretné látni ezt a mosolyt, na meg a hozzá tartozó embert, teljesen kikészítette. Bárgyú vigyor kúszott az arcára, ami nagyjából oda is kövesedett, mert nem volt hajlandó semmi pénzért távozni.
Az értelem legkisebb szikrája nélkül hagyta zakóba bugyolálják, majd bólintott beleegyezően a cipekedésre. Kényelembe helyezkedett sörényes bundás hátán, aztán magányos csendbe burkolózva próbált dűlőre jutni az előbb lezajló eseménnyel. Végigpörgette a szökőkútnál elhangzó mondatokat, miközben tekintete szép lassan a kézfejére siklott. Pontosabban orra elé húzta és hosszasan bűvölte, hátha választ ad neki. Sokáig fürkészte mire egyre hangosabban hallotta fejében a megfejtést. Őrült orkánként visszhangzott az „eljegyeztek” szó, míg szó szerint gigantikus méretű esküvői tábla zuhant sötétben tapogatózó lelki énjére. A súlyos igazságtól elkerekedő szemekkel pislogott gyűrűjére, végül maga se érti miért, de sírásba kezdett. Benne gyülekező feszültség és érzések egyvelege hangos zokogásban távozott. Hozzászorította homlokát alvilági settenkedő vadászhoz, miközben utat engedett az érzéseinek. Akkora lendülettel itatta az egereket jogosan hihették, épp most tudta meg halálos beteg. Pedig legkisebb mértékben sem volt elkeseredve. Egyszerűen elért arra a pontra, amikor annyira boldog, már csak bőgni tudott.
Az igazságról próbálta tájékoztatni minden bizonnyal kétségbe esett pokoli trónfosztót is, de hosszú percekig még csak értelmetlen csuklás hagyta el száját. Nem volt ereje két mondatot összerakni, csak hadonászott jobbra-balra. Kész szuper haladó feladvány lett volna megfejteni, mit szeretne elmutogatni. Inkább fel is adta, míg nem csendesedett rohama, bár akkor sem futotta tartalmas magyarázatra.
-O….O….olyan boldog vagyok!-Törölgette kitartóan szemeit egy-egy szipogás kíséretében. Többre hirtelenjében tényleg nem futotta, akármennyire is szerette volna. Még kellett némi idő, mire ténylegesen el tudott kezdeni beszélni.
-A-azt hittem fel-alá…-Szipog.-…fogok rohangászni é-és azt kiabálni: eljegyeztek.-Dörgölte tovább szemeit.-Ki-i látott már olyat, valaki sír…-Szipog- …a lánykérés után? Ez boldog dolog, ami után öröm-ködni kéne, nem sírni…-
Mormogott orra alatt reménytelenül, ezen a fontos estén sem sikerült normális emberként reagálnia. Elvégre mindenki visítozva rohangászna örömében és üvöltözne önkívületi állapotban, micsoda nagyszerű dolog történt vele. Ehhez képest saját reakciója szörnyen gyászos képet festett. Sokkosan beleesett egy szökőkútba. Rémülten hadovált mindenféléről. Gyerekes zavarral kibökte a választ és akkora sírást rendezett, akár a kedvenc játékától megfosztott három éves.
-Szülinapos?-Rajzolódott ki három pontocska feje fölött, ahogy próbált dűlőre jutni a nem is régen felé intézett kijelentéssel. Még háta mögé is kukkantott, valóban hozzá beszélhettek. Szokásához híven teljesen elfelejtkezett róla. Az sem akaródzott segítségére lenni, hogy eleve ezzel indították az esti kitérőt.
-Nekem? Ma van?-Bökött mellkasára megerősítésnek számító hapcizással egyetemben. Lényegében abban a pillanatban kezdte felfogni, hogy róla beszélnek. Az pedig egyenesen isteni zeneként csengett fülében még kérése is lehetett. Átsuhant gondolatai között legyen gonosz kobold és galád módon éljen vissza az ajánlattal. Remek lehetőségek sorakoztak fel buksijában, de ahogy lenni szokott az első előre furakodó butaságot bökte ki, ami nyelve hegyén formát öltött.
-Menjünk el motorozni!-Csapta össze tenyerét felcsillanó szemekkel. –Elvihetlek egy körre?-Vigyorodott el, mert sejtette a csípőből érkező nemleges választ. Inkább hagyta, hogy lelkesedése tovább szárnyaljon. Boldogon rugózott, ahogy azon pörgött agya, merre menjenek. Szívesen csavargott volna, mondjuk egy közeli kilátónál, ahonnan nagyon szép látkép nyílik a városra, vagy csak egy szomszédos kicsike faluban, ahol fetrenghet a fűben. Akármilyen úti cél szóba jöhetett.