Megint Kyotoban. Még mindig emlékszek a múltkori harcomra vele. Dei Laezzel. Ám most csak egy kis kiruccanást terveztem, ám ha találkozok valakivel, aki nem shinigami, azzal megvívok egy csatát. Ám most nem ez a fontos. Szépen lassan elindultam a temető fele. Kíváncsi voltam, hogy mi maradt meg abból, amit Deiel való csata hagyott. Mire odaértem már szinte le is ment a nap. Benyitottam a kapun és már indultam is az úti célom felé. Mikor odaértem megjelentek az emlékek. A földön fekve még az elhaladó ellenfelem felé nézve kezdtem gyógyítani magam. Miután végeztem nagyjából a gyógyítással odamentem ahhoz a fához, amin Laez állt és kardomat a fa alsókérgét megkarcolva ezt írtam.
- ,,Laez : Ryuu'' - karcoltam
És egy vonalat húztam Laez neve alá. Most jutott eszembe és megnéztem, hogy még mindig ott van-e. Odafutottam és ott volt. Minden máson kívül ez nem változott. Hirtelen viszont megéreztem egy lélekenergiát. Gyorsan felnéztem és kérdeztem:
- Laez? Nem. Nem Laez. Valaki más.
És néztem körbe-körbe. Még nem pillantottam meg senkit, ám lélekenergiáját még éreztem. Ekkor egy holló repült fel mellettem. Meglepődve oda pillantottam, ám amit megpillantottam nem holló volt. Legalábbis az előtte elrepülő hollót leszámítva. Egy kalapos fickó volt, napszemüvegben. Kissé meglepődve ám nyugodtan kérdeztem tőle.
- Ki vagy te? – kérdeztem – Tudom, hogy arrancar vagy! Válaszolj! A nevedet szeretném.
Ám előbb én mutatkozok be.
- Engem Abakura Ryuunak hívnak. A tizenhárom védelmi osztag, 5. osztagának vagyok a tagja. Most te jössz, mutatkozz be.
Valami furcsa érzés került el. Kardom megremegett oldalamon, amitől teljesen biztos voltam benne, hogy az előttem lévő alak egy arrancar. Természetes módon félig kardomon volt a kezem, hogy kivédjem az esetleges támadásait. Hát vártam.

Nemrégiben kellemetlen harcban volt részem egy shinigami nővel, a sebeim már begyógyultak és a kedvem is visszatérőben volt. Bár a tüske még mindig bennem volt, hiszen a harcom azzal a nővel sehogyan se mondható átlagosnak. Mivel nem volt pofám Las Nochesbe visszamenni az ütközet után, ezért a lábadozási időmet itt az emberek világában töltöttem. Szerencsémre sikerült eléggé rejtenem a lélekenergiámat és a létezésemet, hogy ne figyeljenek fel rám újra. Egyszer csak Kyotoban találtam magam. Emlékszem még az értelmet, létezésem kialakulásának idejéből, hogy valaha volt errefelé dolgom, talán az úgynevezett családommal járhattam Kyotoban? Vagy valami társaimmal? Az már lényegtelen apróságnak számított, amellett a tény mellett, hogy a hely nem ismeretlen számomra, így itt nyugodtam pihenhettem. Valahogy sikerült a temetőjében kikötnöm, ami megmagyarázhatatlan kellemességet árasztott felém. Egy tetszetősebb síron üldögéltem, mikor vendég érkezését éreztem, egy újabb shinigami volt az. Ő még nem fedezett fel, ezért egy Incide Radarral felmértem retsuját. Nem volt erősebb nálam, mint ahogy az a nő, viszont gyengébb sem, közel ugyan azon a szinten állhattunk. Így nem túlbiztató, széles vigyorral az arcomon megindultam felé. Ő is észrevett, szája mozgott, de hang nem jutott el hozzám, aztán végre szemeivel is megtalált. Ekkor félszeg támadó állást vett fel, számomra ebből úgy tűnt, hogy viszonylag értelmes egyeddel van dolgom, hiszen nem akar ajtóstul a házba rontani.
- Ki vagy te? Tudom, hogy arrancar vagy! Válaszolj! A nevedet szeretném. Engem Abakura Ryuunak hívnak. A tizenhárom védelmi osztag, 5. osztagának vagyok a tagja. Most te jössz, mutatkozz be. - És még valami illedelmesség is szorulhatott a két feje közé, bár a modorán volt mit csiszolni. ~Se baj, majd én a két kezemmel lecsiszolom.~
- 5. osztag? Várjunk csak?! Aizen is annak a "védelmi osztagnak" volt a kapitánya. Milyen érzés az áruló kapitány egy újabb, erősebb katonájával szembe nézni? És mond csak, ez az 5. osztag árulóképző? Vagy csak a kapitányaitok szokása árulóvá válni? Vajon a mostani hogyan, mikor fog cserbenhagyni egy jópofa árulás kedvéért? Vagy talán már meg is tette? - Kérdeztem vissza neki. Az, hogy annak a féregnek egykori alárendeltjeit szidtam, szórakoztató volt, és javította a kedvemet. Valamint igazából némi kíváncsiság is lapult a szavaim mögött a heccelés és a gúnyolódáson kívül, mert a frásznak sem hiányzik, hogy még egy shinigami Las Noches urává akarjon válni.
Hogyha ezektől a "kedves" kérdéseimtől nem támadt rám, hanem valamiféle választ adott, az esetleges vissza kérdezést ignorálva így folytattam:
- Valaha meg küzdöttem egy shinigamival, aki azt mondta, hogy ő feléje az a szokás, hogy az ellenfélnek elmondják a nevüket, hátha kiváncsi arra, hogy ki az, aki legyőzte, megölte őt. Ez igen tetszetős, így én is elárulom neked a nevem. Wolloh Del Desierto, 44. arrancar, ennyit bőven elég tudnod. Viszont lenne még egy kérdésem, mielőtt egymásnak esnénk! - Némiképp őrült, széles vigyor lepte el az arcomat, mielőtt a kérdésemet feltettem neki. - Tegyük fel, hogyha itt lenne egy csinos hölgy, aki mondjuk megfelel az ízlésednek, és tetszik neked, és én egy ceroval el akarnám tiporni, akkor a testeddel védelmeznéd, vagy gyáva féregként meghúznád magad?

Egy kissé elmosolyodtam. Az előttem álló arrancar a kérdésemre nem épp azt a választ kaptam, amire számítottam. Kicsit azért furcsálltam kérdéseit, tán érdekli a mostanában történő dolgok a Tiszta Lelkek Városában?
- Hát nem tudom, hogy te mennyivel vagy erősebb nálam. – jegyeztem meg miközben a fejemet vakargattam – Én csak azt érzékelni tudom a lélekenergiát, felmérésben viszont rossz vagyok. Én szerintem az osztagom nem áruló képző. Én legalábbis nem árulnám el. A kapitányokra vonatkozóan tévedtél. Aizen, azért árulta el a Lelkek Világát, mivel önös célokkal rendelkezett és nem hátrált meg attól, hogy a shinigamikat elárulva elhagyja őket és átlépjen hozzátok. A mostani kapitányokban ez nincsen, mindegyik megteszi a maga feladatát és egy percre sem gondolnám, hogy valamelyik kapitány elárulná az osztagát.
Kissé azért idegesített a kérdései, ám nem annyira, hogy neki essek. Ezután folytatta monológját és végre választ kaptam legelső kérdésemre.
- Szóval előttem valaki másik shinigamival is harcoltál. Szóval neki is ez a szokása van, és ha jól értettem téged Wolloh Del Desiertonak hívnak. Amúgy én is azért kérem ellenfelemet, hogy árulja el a nevét, mivel ha megölnének, akkor tisztelettel halnék meg azzal szemben, aki megölt, ám ha én nyernék, akkor is lerónám tiszteletem ellenfelem irány. Ha pedig mind a ketten életben maradnánk, akkor megkeresném és kérnék tőle ismét egy remek harcot.
Ekkor feltett nekem egy érdekes kérdést, amire így válaszoltam meglepődve.
- Persze, hogy megvédeném, ám én akkor is megtenném, ha nem lenne csinos. Én mindenkit megvédek, aki fegyvertelen akár férfi, akár nő. Amúgy ha nem veszed sértésnek, akkor elmondanád annak az illetőnek a nevét, akivel harcoltál?
Tényleg érdekelt, hisz egyik társam harcolt vele és lehet, hogy megölte és én meg ismertem. Kardomat még nem húztam elé, de kezemet rajta pihentettem, hisz bármikor rám ronthat és így védekeznem kell. Én még nem nagyon akartam harcolni előbb meg akarom ismerni ellenfelemet.
- Hadd kérdezzem meg, hogy eddig hány halálistennel harcoltál. Ám úgy illik kérdezni, ha előbb válaszolok. Én eddig csak egy arrancarral harcoltam, akitől viszont vesztettem.
Vártam válaszát.

- Én csak azén nevemben beszéltem, hogy szerintem semelyik kapitány sem árulna el minket. – mondtam Wollohnak.
Valahogy sejtem, hogy talán fel akar idegesíteni, mivel akkor túl könnyű célpont lennék.
~ Készülj fel! Bármikor támadhat. – mondta kardom a gondolataimban.
~ Én is tudom, ne félj nem lesz semmi baj. – nyugtattam meg kardomat.
Jó alaposan figyeltem ellenfelemet, nehogy meglepetés szerűen támadjon meg. Mikor végre a kérdésemen kezdett el gondolkozni, akkor válaszolt, ám sejtettem, hogy a válasza nem igaz, mivel amit eddig kiderítettem vele kapcsolatban, hogy különösen nem érdekli senki, mindenkit lenéz meg ilyesmi. Elméletemet a többi kijelentése is megalapozta döntésemet, ekkor azonban előttem jelent meg, és a kulcscsontom felé üt, amit én kardommal kivédtem, ekkor azonban térdével meg akarta rúgni az ágyékomat, amit én úgy védtem, hogy gyorsan felugrottam a levegőbe, és így csak a levegőt rúgta meg. Már a levegőben mormoltam a varázsigét.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. – kiáltom – Bakudou 61: Rikujoukourou (Hat rudas fénybörötn)!Ha Bakudou eltalálja, akkor ellenfelem fejét céloznám, miközben a mágiát próbálja feloldani, ha ezt kivédené, akkor újabb Kidout küldök rá.
- Hadou 33: Soukatsui (Pusztító kék tűz)! – ordítom -
Ha ez betalál, akkor egy újabb támadást indítok, ellne a kardommal, de most a lábai ellen, és a végén hátrébb shunpozok, hogy kipihenhessem magam.
Ám, ha kivédené az első támadásom, akkor is ellőném a Soukasuit, és megcsinálnám, amit utána írtam. Ha nem találna a második kidou, nem próbálkoznék, azzal, hanem ledobom a füstbombám, és megidéznék egy klón.
- Hadou 50: Rei no Kuron (Klóntámadás)! – suttognám.
Ha megjelent a klónom, akkor én ellenfelem mögé shunpoznék, és megfognám a vállát, hogy nehogy el kívánjon menni, és megpróbálnám a hátába döfni kardomat, eközben klónom előröl, döfné le. Ha nem sikerülne, a támadunk, vagy kiengedi kardját, akkor én gyorsan hátra shunpoznék, és én is kiengedem kardomat, ha ő is kiengedi előttem, ha nem engedi, akkor én sem.
- Kogero no Hokori, Onihonoh Ryuu (Égesd porrá, Démonláng Sárkány)! – kiáltom.
És körülöttem meg is jelenik a Hitafuu. Persze ezt csak, akkor csinálom végig, ha kiengedi igaz alakját, ha nem én sem, csak pihenek. Ám minden helyzet végén védelmi pozícióba állok.